11.09.2022 Views

ellensuly_2022_01_2_WEB

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

Magyarország

Európában

közéleti folyóirat

2022/1–2.


Bódi Mátyás – Kovalcsik Tamás

Hol vannak az ellenzéki

választók?

45

INTERJÚ

Kert Attila

A háború mint időjárási

jelenség

A rendszer megértése nélkül

nem alkotható politikai stratégia

Beszélgetés Labanino Rafaellel,

Szűcs Zoltán Gáborral és Unger Annával

25

4

VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA

tartalom

MAGYARORSZÁG

EURÓPÁBAN

66

Magyari Péter

Lassú víz

56

Miklós Gábor

Egy nagy barátság vége

Martin József Péter

A változás katalizátora

vagy game over?

74

88

Az állampolgár nem érzékeli

saját fogyasztása súlyát

Beszélgetés Szöllősi-Nagy Andrással

100

Munkácsy Béla

Energiafüggetlenség

és környezetvédelem:

kifogások helyett

Kaufer Virág

Zelenszkij, a klímamozgalom

új hőse Európában

Tóth Szilárd

Több pénz, kevesebb demokrácia

94

113

ZÖLDFELÜLET

117

Ámon Katalin

Nem csak a lakástulajdonosoké

a világ


ELLENSÚLY

közéleti folyóirat

Megjelenik negyedévente

Szerkesztőség:

Lakner Zoltán (felelős szerkesztő),

Lengyel Szilvia, Pápay György,

Szűcs Zoltán Gábor, Vasali Zoltán

Kiadja az Ökopolisz Alapítvány

1068 Budapest, Felsőerdősor utca 12–14.

Felelős kiadó: az alapítvány kuratóriumának társelnökei

Kapcsolat, előfizetés: szerkesztoseg@ellensuly.hu

www.ellensuly.hu

Címlapterv: Bóna Toma

Nyomdai előkészítés: TypoStúdió Kkt.

Nyomdai munkák: Print Brokers Team Kft., 9024 Győr, Közép utca 16.

Felelős vezető: Egyházi Zsolt ügyvezető igazgató

ISSN 2631-0686


A rendszer megértése

nélkül nem alkotható

politikai stratégia

Beszélgetés Labanino Rafaellel,

Szűcs Zoltán Gáborral és Unger Annával

Attól, hogy nem jön senkiért fekete autó, egy politikai berendez-

még nem válik demokráciává. Ha nem is az a leglénye-

Akedés

gesebb, hogy mindenki által elfogadott nevet találjunk a mai

magyar politikai rendszernek, annak a megértése, hogy amiben

élünk, nem demokrácia, s az abban való egyetértés, hogy ebből

mi következik, az egyedül lehetséges alapja bármilyen politikai

cselekvési stratégiának. A három politológussal Lakner Zoltán,

az Ellensúly felelős szerkesztője készített interjút.

Hogyan, milyen okokból merült fel a politikatudományban, hogy a demokrácia

és a diktatúra között létezik egy amolyan szürke zóna, amelynek megragadása

érdekében új kategóriák létrehozására van szükség? Önök, akik eltérő kutatási

területeken dolgoznak, mikor, milyen problémák kapcsán találták úgy, hogy ezeket

a fogalmakat alkalmazniuk kell?

Labanino Rafael: Nem vitatva ennek a kérdésnek a létjogosultságát, rögtön

az elején szeretném megosztani azt az érzésemet, hogy a rendszerdefiníciók

megtárgyalása talán eltereli a figyelmet arról, amiről igazán beszélni

kellene. Minden társadalomtudományi területen kidolgoztak kiváló definí -

ciókat különféle jelenségekre, megalapozott érveléssel, az elvárt tudományos

apparátussal, de ezek a definíciók éppen a tudományos kritériumokból

adódóan eléggé merevek. Ha viszont azt szeretnénk leírni, hogy milyen

folyamatok zajlanak például egy politikai rendszeren belül, ezek a rendszerek

miben hasonlítanak egymásra és miben különböznek egymástól, akkor

ezek a merev kategóriák nem biztos, hogy mindig segítenek, mert egysze -

rűen másra valók. Ami igazán fontos, hogy az orbáni rendszerre ne úgy

4 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


tekintsünk, mint egy demokráciára, amilyen mondjuk Svédország vagy

Kanada, hogy szándékosan két nagyon eltérő jellegű demokráciát említsek.

Ez tehát nagyon lényeges, de a nem demokráciákra vonatkozó definíciók

halmozásán túllépve valójában azzal kellene foglalkozni, hogy melyek azok

az eszközök, szakpolitikák, elnyomó struktúrák, amelyek újratermelik, stabilizálják

ezt a hatalmi rendszert, erősítik az ellenálló képességét, megalapozzák

az újabb és újabb választási győzelmeket, kialakítják az újabb és

újabb krízisekre adott rugalmas válaszait és fenntartják a társadalmi támogatottságát.

Értem, hogy nem a fogalmi keretekbe gyömöszölés a leghasznosabb, hanem

a működési módok megértése, de az azért mégiscsak érdekelne, hogy a hibrid

rezsim és más fogalmak mennyiben segítenek hozzá a mi hazai problémáink

megértéséhez?

Unger Anna: Mielőtt 2018-ban írtam egy tanulmányt erről a kérdéskörről

a Fundamentum folyóiratba 1 – ebben amellett foglaltam állást, hogy választási

autokráciáról kell beszélnünk, amelyben az ellenzéknek már nincs

módja választáson átvenni a hatalmat, legalábbis ha a választás csak a rend -

szer által megengedett pártkeretek között zajlik, és nem előzi meg egy széles

társadalmi mozgalom kiépítése –, leginkább a választásokkal foglalkoztam,

hogy azok mennyire demokratikusak vagy nem demokratikusak. Amikor

Magyarországon az Orbán-rendszer kiépítése elkezdődött, éppen az Egyesült

Államokban kutattam, és akkor még jórészt előtte voltunk az idevonatkozó

irodalom megszületésének. Az egyik, ma már alapvetőnek számító

könyv, Steven Levitsky és David Ziblatt A demokráciák halála című munkája

2 is csak évekkel később jelent meg. 2011 táján annyit észleltem, hogy itt

nem egy liberális demokrácián belül történik egy átalakulás: például Kövér

László megszólalásaiból kitűnt, hogy valamilyen alternatív struktúra létrehozásán

dolgoznak a hatalom birtokosai, más logika mentén képzelik el

a jövő magyar államát, nem liberális demokráciaként. Nagyon sokáig még

továbbra is döntően a választási rendszerrel foglalkoztam, az ahhoz kapcsolódó

problémák felől néztem a változásokat. Ennek során láttam, hogy

számos olyan manipulatív, tisztességtelen elem kerül be, amiből nem jöhet

létre az a fajta demokrácia, amit mi demokráciának hívunk.

Ennyiben szerintem van létjogosultsága a rendszert leíró vitának, hogy

mi is az, amiben élünk, pontosan azért, mert anélkül nem tudunk stratégiát

sem készíteni: ha futballmeccset akarok játszani, akkor ne menjek a kosárlabdapályára.

A Fidesz szabályai szerint tartott három választáson születő

1

Unger Anna, A választás mint rendszerkarakterisztikus intézmény, Fundamentum, 2018/2–3.

2

Steven, Levitsky, Ziblatt, David, A demokráciák halála, Kossuth, Budapest, 2018.

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 5


három kétharmad közül legalább kettő annak tudható be, hogy a politikai

szereplők nem mérték fel és gondolták végig következetesen, mi is az a rendszer,

amiben élünk, milyen módon tartja fenn magát, hanem mindig csak

az elszörnyülködés volt a reakció, hogy nahát, milyen vállalhatatlan dolgok

történnek. Ez az elszörnyülködés elvitte az energiát attól, hogy akár tetszik,

akár nem, próbálják végre megérteni a rendszer működését. Pedig voltak

komoly kísérletek a rendszer leírására, a magyar társadalomtudomány valóságos

rendszerdefiníciós tobzódásban élt hosszú ideig. Szilágyi Anna már

2012-ben írt arról, hogy Magyarországon választásos önkényuralom kiépítése

folyik, 3 Magyar Bálint révén megszületett a maffiaállam fogalma, amit

Madlovics Bálinttal közösen tovább is fejlesztettek az évek során. 4 Bozóki

András és Hegedűs Dániel kívülről korlátozott hibrid rezsim definícióját is

említhetjük, 5 valamint Körösényi András plebiszciter vezérdemokráciáját, 6

de akár másokat is lehetne sorolni. A lényeg, hogy mindegyiknek van relevan

ciája, rámutatnak a rendszer bizonyos sajátosságaira. A tudományos vitákénál

szélesebb közönség azonban talán még ma is beleragad abba a meg -

közelítésbe, hogy ha nem jön érted a fekete autó, akkor ez nem diktatúra,

és ha valami nem diktatúra, akkor az demokrácia. Pedig tulajdonképpen

már az 1970-es évek óta van társadalomtudományi fogalomkészletünk annak

a kifejtésére, hogy attól, hogy valami nem diktatúra, még nem biztos,

hogy demokrácia. Ez inkább a két szélső pont, amelyek között nagyon sok

minden előfordulhat és elő is fordul.

A mai magyar rendszert illetően viszont talán tényleg nem az a legfontosabb,

hogy minek hívjuk, hanem az, hogy meg tudjunk állapodni abban,

hogy ez nem demokrácia. Ettől kezdve azt kell vizsgálnunk, mik a tartópillérei,

illetve hogyan tudja újratermelni önmagát ez a rendszer. Ezzel szemben

az ellenzéki pártok folyamatosan a választási ciklusokhoz kapcsolódó

négyéves játékot játsszák, és anélkül próbálnak újra és újra nekifutni a választásnak,

hogy megértenék, mi ez a rendszer, amelyben a választást megtartják,

illetve aminek a választás szerves része. Ez valószínűleg azért van

így, mert a rendszer mibenlétének megértése felvetné a problémát maguknak

a pártoknak a mozgásterével kapcsolatban is. Lehet legyinteni minduntalan

a bojkottot vagy kivonulást javaslókra, de azért három kétharmad

után talán nem kellene – kellett volna – ezt megint ennyivel elintézni.

3

Szilágyi Anna, A választásos önkényuralom kiépítése Magyarországon, 2000, 2012/5.

4

Magyar Bálint, Madlovics Bálint, A posztkommunista rendszerek anatómiája. Egy fogalmi keret, Noran

Libro, Budapest, 2021.

5

Bozóki András, Hegedűs Dániel, A kívülről korlátozott hibrid rendszer. Az Orbán-rezsim a rendszertipológia

tükrében, Politikatudományi Szemle, 2017/2.

6

Körösényi András, Weber és az Orbán-rezsim: plebiszciter vezérdemokrácia Magyarországon, Politikatudományi

Szemle, 2017/4.

6 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


Melyek volnának az előbb említett tartópillérek, és ezeknek a mibenlétéről kiknek,

milyen körben kellene vitatkozniuk a társadalomtudósokon kívül?

Szűcs Zoltán Gábor: Úgy fogalmaznék, hogy van egy bosszantó fáziskésés

a nyilvánosságban. A rendszer leírására szolgáló különböző megközelítések,

fogalomkészletek most már tíz éve léteznek, beszélgetőtársaim

nevéhez is fűződnek a témába vágó írások. Ezekből kirajzolódik, hogy

Magyarország nem tekinthető demokráciának. Ami pedig át is szűrődik

a szélesebb nyilvánosságba, az is torzítva jelenik meg, mint például a hibrid

rezsim fogalma, amit sokan valamiféle keveréknek vélnek, holott a hibrid

rezsim fogalmilag autokrácia, amely a saját legitimálására használja fel az

általa visszaélésszerűen használt demokratikus intézményeket, felszámolva

azok eredeti funkcióit. Én sem gondolom azt, hogy egyetlen kifejezést

vagy leírást kellene mindenkinek elfogadnia, de rendelkezésre állnak olyan

fogalmi megközelítések, amelyeket – természetesen a kellő kritikával – alkalmazni

lehet a mi helyzetünkre.

Egyetértek azzal is, hogy a leglényegesebb annak a leírása lenne, miként

működik ez a hatalmi struktúra Magyarországon. Valójában ezen a téren

is nagyon értékes és gazdag tudás halmozódott fel, példaként csak Kovách

Imre és kollégái publikációit említem a társadalom politikai integráltságáról.

7 Csakhogy ezek a tudások nem nagyon hasznosulnak a politikában,

a politikai vitákban, a nyilvánosságban. Úgy tűnik, mintha eleve volna itt

egy szűk keresztmetszet, tudniillik az, hogy ezek a tudományos megállapodások

nehezen szűrődnek át egy tágabb közönség felé, azokhoz, akiknek

dolgozniuk kellene ezekkel a fogalmakkal. A politika és a nyilvánosság szereplői

gyakran úgy vannak vele, hogy ez túl absztrakt, minek ezzel ennyit

foglalkozni, holott el kellene tudniuk viselni az ilyen vitákat, és meg kellene

érteniük a jelentőségüket: pontos helyzetkép nélkül alkalmas cselekvés

sem képzelhető el. Sajnos azonban folyton félretesszük a vitakérdéseket,

pedig inkább meg kellene próbálnunk gazdagítani a nyilvánosságot ezekkel

a belátásokkal, hogy használni lehessen a létrejött tudást. Valahogy öszszeszűkült

a nyilvánosság, korlátozódtak a fórumai, a politika érdeklődése

is nagyon szelektívvé vált. Emiatt egy csomó elképesztően fontos és érdekes

kérdés, amelyekről lehetne a nyilvánosságban vitákat folytatni, le van

keverve. Például 2017–2018-ban rossz ötletnek tartottam ugyan az arányos

választójog követelését, mégis részt vettem az erről szóló vitában, mert a

témát és az annak kapcsán elmondható információkat fontosnak tartottam.

Az elmúlt egy évben pedig arról folyt vita, hogy kormányváltás esetén mit

A

7

Társadalmi integráció. Az egyenlőtlenségek, az együttműködés, az újraelosztás és a hatalom szerkezete

a magyar társadalomban, szerk. Kovách Imre, MTA TK Szociológiai Intézet, Belvedere Meridionale,

Budapest, 2017.

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 7


lehet kezdeni az alaptörvénnyel, és bár születtek értékes hozzászólások, jobbára

az egész témafelvetést általános értetlenség és ellenségesség fogadta.

Ez csak két kiragadott példa arra vonatkozóan, hogy milyen típusú vitákat

kellene tudnia elviselni a nyilvánosságnak, ahelyett, hogy ezeket a vitákat

lefojtják, lekeverik. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi az oka

ennek, de szerepet játszhat benne maga a rendszer is, amely rátelepedett

a nyilvánosságra, beszűkítette a fórumait, és valamilyen mértékben kontrollálni

tudja a témáit is. Az ellenzéki pártok beágyazottsága nem túl mély,

már azzal kapcsolatban is erőforrás-problémáik vannak, hogy fel tudják

szívni a politikacsináláshoz szükséges információkat.

A rendszer fontos jellegzetességei közé tartozik a társadalmi autonómiák szűkítése

is.

L. R.: Az utóbbi években elsősorban érdekszervezeti kutatásokat végzek,

és ezen a téren meglehetősen fontos, mennyire nyitott a politikai rendszer

arra, hogy az érdekszervezetek érdemben befolyásolni tudják a döntéseket,

egyáltalán hozzáférhessenek a döntéshozókhoz. Egy ezzel kapcsolatos

nagy nemzetközi kutatásunkból, amelyben lengyel, magyar, szlovén, cseh

energiapolitikai, felsőoktatási és egészségügyi országos érdekszervezeteket

vizsgáltunk 2018–2019-ben, kiderült, hogy a magyar helyzet minden

szempontból messze a legrosszabb. 8 Az Orbán-kormánynak kifejezetten

módszere, hogy a magyar nyilvánosság, a magyar társadalom, a demokratikus

intézmények, esetünkben az érdekszervezeti struktúra gyengeségeit

a végletekig kiaknázza. Ez például egy fontos rendszerjellegzetesség. De az

is igaz, amit Szűcs Zoltán Gábor említett, hogy nincs lehetőség mélységi

vitákra, ehelyett iszonyú indulatok vannak. A magyar nyilvánosságban általában

gunyorosan fogadnak a megértés, a magyarázat szándékával születő

véleményeket. A maffiaállam azért nem jó, mert Magyar Bálint liberális

meg SZDSZ-es, Scheiring Gábor rendszerkritikája viszont kommunista bélyeget

kap, holott a maga nemében mindkét megközelítés nagyon értékes

hozzájárulás az Orbán-rendszer megértéséhez. Scheiring könyve, az Egy

demokrácia halála 9 kiválóan azonosítja azokat az elitkoalíciókat, amelyek

a Fidesz hatalmát fenntartják, és amelyek messze túlmutatnak a választójogi

trükközésen. Ilyesmiről azonban nálunk szinte nem is zajlik párbeszéd.

8

Labanino Rafael, State-labour Relations in Illiberal Times: The Dissolution of Social Dialogue in Hungary

= The European Social Model under Pressure: Liber Amicorum in Honour of Klaus Armingeon, szerk.

Careja, Romana, Emmenegger, Patrick, Giger, Nathalie, Springer, Wiesbaden, 2020; Labanino Rafael,

Dobbins, Michael, ‘The Goal is Not Necessarily to Sit at the Table’. Resisting Autocratic Legalism in

Hungarian Academia, Higher Education Quarterly, 2020/12.

9

Scheiring Gábor, Egy demokrácia halála. Az autoriter kapitalizmus és a felhalmozó állam felemelkedése

Magyarországon, Napvilág, Budapest, 2019.

8 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


2013-ban, a negyedik alaptörvény-módosítást követően én is írtam egy,

a rendszert megérteni igyekvő cikket A kör bezárul címmel a Népszabadságba,

10 amely teljesen visszhangtalan maradt, és bár Filippov Gábor 2018-as

írása, A hibrid ellenforradalom kora 11 már nagyon komoly figyelmet váltott ki,

a nyomában kibontakozó vita végül is hamar elhalt. Ebben szerepet játszik,

hogy Orbánék benyomultak a töredezett, atomizált nyilvános térbe,

s felszámolják, szűkítik a felületeket, ahol egyáltalán egy ilyen vita folyhatna

és kiterjedhetne. Bezárul a szakmai nyilvánosság, kontrollálják, milyen

kutatásokra juthat pénz, felszámolták az egyetemi autonómiát. Ezek a folyamatok

mind-mind szűkítik az ilyen viták terét. Ez a háttere annak, hogy

amikor egy konkrét helyzetben felmerül az a kérdés, vajon milyen módon,

milyen eszközök révén lehetne kifejezni az újabb parlamenti ciklus kezdetén

azt, hogy az ellenzék nem tekinti magát a rendszer részének, akkor az

erre javaslatot tevő politikai párt vagy egyes politikusok felvetéseit nem

vita követi, hanem inkább gúny övezi, pedig ők legalább valamilyen módon

próbálnak reagálni egy helyzetre, ami tizenkét éve fennáll.

Ennek a helyzetnek egyébként vannak történeti előzményei is, és a politikatudomány

is évtizedek óta ismeri a nem versengő pártrendszerek jellemzőit,

ez önmagában nem újdonság. Már Seymour Martin Lipset és Stein

Rokkan is kitér erre röviden az általuk szerkesztett, a politikai törésvonal-elméletet

megfogalmazó híres 1967-es tanulmánykötet bevezetőjében. 12

Szintén a mai napig meghatározó módon Giovanni Sartori is foglalkozik

a különböző nem versengő pártrendszerek jellemzőivel a politikatudomány

másik alapvető szövegének számító, a pártokról és pártrendszerekről szóló

1976-os könyvében. 13 Egyfajta egypártrendszerről, tekintélyelvű rezsimről

van tehát szó, amilyen Magyarországon például a Horthy-rendszer is volt.

A hibrid rezsimekről szóló szakirodalom erénye az, hogy megmutatja:

a fennmaradó szabadságjogok és a rendszer megmaradó demokratikus jellege

hozzájárul a rendszer legitimitásához, és erősebbé teszi azt. Egyrészt

azért, mert levezeti a feszültséget, hiszen létezik valamilyen módja az egyet

nem értésnek. Egy bizonyos szintű elégedetlenség, sőt akár – megfelelő eloszlás

esetén – a többségi elégedetlenség sem veszélyezteti a rendszer legitimitását

vagy fennmaradását.

10

Labanino Rafael, A kör bezárul, Népszabadság, 2013. április 13.

11

Filippov Gábor, A hibrid ellenforradalom kora, 24.hu, 2018. július 31., 24.hu/belfold/2018/07/31/filippov

-gabor-a-hibrid-ellenforradalom-kora.

12

Lipset, Seymour Martin, Rokkan, Stein, Cleavage Structure, Party Systems and Voter Alignments:

An Introduction = Party Systems and Voter Alignments. Cross-National Perspectives, szerk. Lipset,

Seymour Martin, Rokkan, Stein, Free Press, New York, 1967.

13

Sartori, Giovanni, Parties and Party Systems: A Framework for Analysis, ECPR Press, Colchester, 2005

(1976).

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 9


A

Azt kellene tehát belátnia az ellenzéknek, hogy jelen pillanatban a rendszer

legitimitásához és fennmaradásához járul hozzá. A rendszer részeként

működik, és nem azért, mert az ellenzék rossz emberekből áll, akik egyetértenek

Orbánnal, hanem azért, mert azon a pályán játszanak, amit Orbán

összerakott magának. Ez lenne szerintem az egyik legfontosabb politikai

felismerés, ameddig el kellene jutni. Ennek a felismerésnek a birtokában lehetne

arról gondolkodni, hogyan lehet erről a pályáról letérni. Ezért kell eldönteni,

milyen stratégiát választanak a parlamenti és a parlamenten kívüli

munkához, mert ez azon alapszik, hogy hogyan állnak hozzá a rendszerhez:

rendszerellenzékiek vagyunk vagy sem? Ha rendszerellenzékiek vagyunk,

akkor nem lehet a rendszer parlamentjében szó nélkül részt venni, mert

így nem épül olyan narratíva, amit a választók megérthetnének. Nem az

a baj, hogy a magyar választók nem olvasnak angol nyelvű politikatudományi

szakirodalmat, ez nyilvánvalóan nem várható el attól, akinek nem ez

a foglalkozása. Az azonban elvárható lenne, hogy a politikusok stratégiai

felismerések alapján építsék fel és tegyék értelmezhetővé a választók számára

a saját magatartásukat.

Ezzel függ össze az is – persze az eredményen kívül –, hogy a 2022-es választást

nem követték tiltakozások? Vagyis hogy értelmezhetetlenné vált, mi ellen és minek

az érdekében kellene demonstrálni?

U. A.: Jelenleg a magyar társadalom fásult, dermedt állapotban van. Sokkal

nagyobb győzelmet aratott a Fidesz, mint négy évvel ezelőtt. Pedig most

végre elérte az ellenzék, amit sokan áhítottak: előválasztást tartottak, és

a pártok együtt indultak. Április 3-a után azonban a magyar társadalom

ellenzéki része, azt hiszem, egy időre elengedte ezt a történetet. 2018-ban

a választások utáni tiltakozások azt mutatták, hogy a társadalom egy része

szerint tarthatatlan a helyzet. Ezt nagyon ügyesen engedte a Fidesz

lecsengeni, biztosítva a saját túlélését. A mostani választás azonban – ne

legyen igazam – stabilizálta a Fidesz rendszerét. A magyar társadalom ezen

a választáson nem adta jelét annak, hogy a továbbiakban is ellen akar állni

a fideszes rendnek, nincs is tehát szükség arra, hogy a rendszer pacifikálja

a társadalmat. Magával az ellenzékkel pedig a kormány három dolgot tud

tenni: kooptálni, megosztani vagy betiltani. A helyzetértékelés része az is,

hogy az ellenzék szembenézzen azzal, hogy ezek várhatnak rá. Ami a rendszert

illeti, az három pillérre támaszkodhat. Az egyik a bürokratikus elem.

Itt megint van egy félreértés, a magyar értelmiség úgy szokta értelmezni,

hogy ma nincsen jól működő állam. Persze, hogy az állam nem működik

jól a mi normatív szempontjaink szerint, de a Fidesz szempontjából ez egy

nagyon hatékonyan és jól működő állam, hiszen a bürokratikus állam-

10 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


szervezet minden egyes intézményét maga alá rendelte. Ezek a szervezetek,

anélkül, hogy meg kellene nekik mondani, oda kellene telefonálni nekik,

hogy mi a jó döntés, maguktól meghozzák a rendszernek megfelelő döntést.

Van tehát a rendszernek egy bürokratikus apparátusa, amit nagyon nehéz

feltörni, és ami azt a célt szolgálja, hogy a kifinomult elrettentés eszközét

használja a politikai ellenzékkel és a társadalommal szemben.

Tehát a rendszer szempontjából ez nagyon is funkcionálisan működik?

U. A.: Az építési hatóság, az adóhivatal, a bíróság, a számvevőszék mellékesen

talán az ügyeinket is elintézi, de nem ez a fő funkciójuk, hanem a hatalmi

struktúra fenntartása, amit tényleg el is végeznek. Továbblépve, a má -

sodik hatalmi pillér a fizikai erőszak alkalmazhatósága, az állam erőszakkapacitása,

amelynek révén konkrét fizikai erőszak nélkül is fenntartható

az elnyomás. Ebbe nemcsak a hadsereget meg a rendőrséget kell beleérteni,

hanem ott van a TEK, ott vannak a különböző egyéb rendvédelmi

szervezetek, amelyek fel tudnak lépni, ha éppen rájuk van szükség. A külön -

leges jogrend során ezeket a szervezeteket a lehető legszélesebb körben bevonták

az igazgatási feladatok ellátásba. A harmadik pillér, és szerintem

ez a legtragikusabb, a gazdasági kapacitás. A gazdasági elit hamar beáll

a rendszer mögé, ha azt érzékeli, hogy ott van a fizikai rend, ott van a bürok -

ratikus hatalom és ott van a gazdasági potenciál. Ha ebből a három tényezőből

kettő erős, akkor a választás nem aláássa, hanem stabilizálja a rendszert,

márpedig nálunk háromból három erős.

A rendszer gazdasági potenciálját illetően meghatározók az európai uniós források,

amelyek a járvány előtti gazdasági növekedéshez nagymértékben hozzájárultak.

U. A.: Az Európai Unió felelőssége egyrészt financiális jellegű: tolta a pénzt

a Fidesz rendszerébe, amely ennek révén valóban számottevő gazdasági növekedést

ért el. Ez teremtette meg az újraelosztási lehetőségeket, amelyeken

keresztül a rendszer manipulálta a választói preferenciákat. Mindeközben

az Európai Uniónak iszonyú gyenge az ellensúly szerepe. Öt-hat-nyolc évig

tart, amíg egy kötelezettségszegési eljárás végigmegy, és bár helyes, hogy

a folyamat végén akár meg is büntetik az uniós közös szabályokat áthágó

magyar államot, de addigra a konkrét ügyekben már nem lehet mit tenni,

legyen szó a plakáthelyekről, az étkezési jegyek piacáról vagy a nyugdíjazott

bírákról. Valamilyen szinten valóban külső korlát az EU, mert egy uniós

tagországban nem lehet elvinni a tüntetőket, de a pénzügyi támogatás és

a gyenge ellensúly következtében az unió összességében inkább komoly

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 11


támogató körülmény a rendszer kiépülésében. A fizikai erő alkalmazhatósága,

a bürokratikus rend és a gazdasági rend pillérei közül talán ez utóbbi

a legnyomasztóbb, és az, hogy egyre többen állnak be a sorba, azt látva,

hogy egyszerűen nincs más lehetőség. Ha a rendszer tartósan fennáll,

és nem engedi más módját a boldogulásnak, akkor mi is csalunk a közbeszerzéssel

vagy elmegyünk egy olyan konferenciára, ahol vállalhatatlan

figurák is szerepelnek, hiszen azzal szembesülünk, hogy a rendszer itt marad,

és ennek a viszonyai között kell az életünket berendezni.

A rendszer hatékonyságát tehát tulajdonképpen a saját maga által előállított kereteken

belül kellene tudnunk értelmezni?

L. R.: Igazából minden diktatúra lerontja az állami kapacitásokat, mivel

a politikai irányítás szempontját érvényesítve egyszerűen másra használja

ezeket. Chavez Venezuelájában – pedig ő kompetenciában magasan az

utódja, a ma is hivatalban lévő Maduro felett állt – öt hónapig tartott az ál -

lampolgároknak, hogy útlevelet csináltassanak, de ettől még a rendszer sza -

vazási gépezete olyan gördülékenyen működött, amit a legprofibb, dollármilliókból

dolgozó amerikai kampányszakemberek is megirigyelhettek.

Az egészségügyi rendszert sem sikerült feljavítani az olajboom közepén,

az egyik legnagyobb kitermelő országként, helyette Chavez kubai orvosokat

hívott, őket küldték a venezuelai nyomortelepekre, ahol viszont úgy

adták ezt elő, hogy ez az elnök ajándéka. Azért fontos ezt érteni, mert önmagában

az állami kapacitások leromlása, a rossz minőségben szolgáltató

állam nem okoz társadalmi elégedetlenséget.

Ezekből a példákból látszik az, hogy nemcsak elitkoalíciók léteznek, benne

például a multinacionális tőke és a hazai oligarchák, akikre a rendszer

támaszkodhat, hanem egy széles választási koalíció is létrejön. A Fidesz is

rendelkezik ilyennel. Az sem igaz, hogy a Fidesz fő bázisát a kistelepülések

jelentik, mert valójában minden településtípuson és minden választói szegmensben

nagyon erős, sőt a legerősebb a pártok között. Bármilyen igazságtalan

is a Fidesz-féle szociálpolitikai rendszer, minden társadalmi csoportban

vannak nyertesei, akik nem a környező országokhoz vagy az elérhető

és elmulasztott eredményekhez, hanem a saját korábbi életviszonyaikhoz

mérik az eredményeket. Herbert Kitschelt politológus egy híres, 2001-es

könyvfejezetben írta le – egy, a hetvenes években megjelent műre hivatkozva

14 – a klientelista jóléti politika logikáját, s azt, hogy az erre alapuló

14

Kitschelt, Herbert, Partisan Competition and Welfare State Retrenchment. When Do Politicians Choose

Unpopular Policies? = The New Politics of the Welfare State, szerk. Pierson, Paul, Oxford University

Press, New York, 2001; Shefter, Martin, Party and Patronage: Germany, England, and Italy, Politics &

Society, 1977/4.

12 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


endszerek nagyon ellenállók mindenféle válsággal, megszorítással szemben.

A családi pótlékot például 2008 óta nem emelték, ám a közmunka vagy

a polgármesterek politikai magatartásától erősen függő települési támogatások

mozgásteret teremtenek a helyi szociálpolitikában. Nagyon pontosan

felmérték, kiket kell fogni, márpedig viszonylag kevés embert kell közvetlenül

fogni és lekötelezni, hogy aztán rajtuk keresztül több milliónyi szavazatot

lehessen behúzni és megtartani. Ennek semmi köze nincs azokhoz

a szakpolitikákhoz, amelyekről a politika egy demokratikus országban szól,

a hatalmi logika szempontjából mégis nagyon hatékonyan működik. Ezt

muszáj megérteni ahhoz, hogy valamilyen választ lehessen rá adni.

Fontos a külső függés is, amire szintén vannak történelmi példák, ezen

keresztül lehet megérteni, hogy milyen szerepet játszik a magyar hatalmi

rendszer számára az Európai Unió. Amivel kapcsolatban pedig azt lenne

jó pontosan látni, hogy a demokratikus föderális államok esetében – egy

olyan kvázi föderációban is, amilyen az EU – történetileg előfordul, sőt

szinte szabályszerű, hogy vannak helyi autokráciák. Nem autokrácia

ugyan, de Németország egészének politikai gyakorlatától jelentősen eltér

a bajorországi domináns pártrendszer. Az Egyesült Államokban bizonyos

déli államok korábban a Demokrata Párt, ma már a Republikánus Párt

egypártrendszereként működnek, sok tekintetben nagyon hasonlóan az

Orbán-rendszerhez – nem véletlen, hogy ezekben a körökben rajonganak

Orbánért. Argentínában is létezik ez a jelenség, ott azt is megfigyelték, hogy

annál inkább hajlamos az autokratikus berendezkedésre egy tartomány,

minél nagyobb mértékben él szövetségi támogatásokból. Minél magasabb

a beérkező támogatások aránya, annál kevésbé áll fenn a jó kormányzás

kényszere, helyette a támogatások elosztására kötött alkuk válnak meghatározóvá,

ezeknek a monopolizálása, a hatalmi pozíciók ezeken keresztül

történő leosztása válik a politika domináns logikájává. A Fidesznek is az

első tennivalói közé tartozott 2010 után az uniós források monopolizálása,

hogy aztán ezek elosztásán keresztül stabilizálja rendszerét.

Minden elemében végig kellene tehát gondolni, hogy mi ez a rendszer,

hogyan működik, a politika tartalmi részét ehhez kell igazítani, s ehhez

szabni azt a stratégiát, hogy vajon milyen módon tudunk szavazókat szerezni

vagy ellenállni.

Akkor talán nem is annyira a választási rendszerre és a propagandára kellene

koncentrálnunk?

Sz. Z. G.: Azért mégiscsak furcsa, hogy ez egy olyan rendszer, amelyik nyolc

éve folyamatosan növeli a támogatottságát, ha a fene fenét eszik, akkor is,

és akkor is kétharmadot szerez, amikor saját magához képest rosszabbul

A

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 13


szerepel. El tudjuk képzelni, hogy ennek tényleg semmi köze a nyilvánossághoz?

Olyan értékeléseket hallunk, hogy az ukrajnai háborús helyzet

változtatta meg a közhangulatot. Ennek bizonyára van magyarázó ereje

a választási eredményekre nézve, de az egyértelműen összefügg a médiaviszonyokkal,

ha tíz nap alatt keresztülmegy a teljes magyar nyilvánosságon,

hogy az ellenzék háborúba akarja vinni az országot.

A választási rendszer vizsgálata sem érdektelen. A baloldal hatalmasat

bukott 2010-ben, nyolcévnyi kormányzás után, amikor egyúttal új generációs

pártok léptek színre. A Fidesz a szavazatok abszolút többségével kétharmados

parlamenti részesedéshez jutott. Ez idáig rendben is van. De a

Fidesz kétharmadot kapott 2014-ben is, amikor támogatottsági mélyponton

volt, alulmúlva 2006-os eredményét. Aztán 2018-ban ismét kétharmadot

kapott, amikor elmaradt az ellenzéki koordináció, és 2022-ben ugyancsak

kétharmadot kapott, holott az ellenzék együtt indult. Tehát úgy tűnik,

mintha ez a választási rendszer elképesztően robusztus és ellenálló lenne

bármilyen külső tényezővel szemben. Mert persze igaz, hogy ebben az időszakban

a Fidesz végig a legnagyobb párt volt, de a győzteskompenzáció, az

egyfordulós szisztéma és sok egyéb tényező nélkül, amelyek az arányosságot

kiiktatják, nem állhatna elő olyan helyzet, hogy a kormánypárt minden

körülmények között nyer, sőt kétharmadot szerez. Erről a helyzetről, tehát

hogy a választási rendszer úgy van összerakva, hogy szinte nem kerülhető

el a kétharmad, a nyilvánosságszerkezet pedig úgy, hogy a kormányon lévő

párt népszerűségét alig viseli meg – mint az előző négy év során láttuk –,

akármekkora válságba kerül is az ország, nos, erről megint csak lehetne

beszélgetni. Meg arról, hogy ebből mi következik a jövőbeli politikai cselekvésre

nézve. Csakhogy sajnos úgy látom, erre nemigen van igény, nem

a helyzet megértésen alapuló túlélési stratégiák keresése folyik.

De ezt talán már nem lehet egyedül a rendszer kiszorító hatásának betudni, mert

bár a hatalom nyilván szűkíti a párbeszéd terét, az mégiscsak az ellenzéki értelmiségen

és politikusokon múlik, hogy szót tudnak-e érteni egymással.

Sz. Z. G.: Nekem az a tapasztalatom, hogy a politikusok gyakran úgy vélekednek,

hogy van ez a liberális értelmiség, amelyik meg akarja nekik

mondani az egyedül lehetséges megfejtést, de közben a napi gyakorlati

problémákkal nincs tisztában, úgymond nem ért semmit a politikából.

Érteni vélem a problémát, legalábbis abban a tekintetben, hogy a politikát

figyelő, értelmező, arról véleményt mondó értelmiség és a politikus politikaértelmezése

nyilvánvalóan nagyon eltérő. Ám ezenközben a rendszer

jellegzetességeinek állandósága miatt az eltérő területeken nagyon hasonló

tapasztalatok halmozódtak fel. Fontos és hasznos lenne ezeket a tudásokat

14 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


a tanulás – és nem a „megfejtés” – szándékával megosztani, megbeszélni

egymással. Szóba került az előzőekben a klientelizmus és a társadalmi integráció

felőli magyarázat, a maffiaállam-koncepció vagy Körösényi András

rendszerértelmezése. Nekem ezek alapján az a benyomásom, hogy az

eltérő területeken és a különböző megközelítések alapján tulajdonképpen

mindenki nagyjából ugyanarról beszél. Léteznek tehát érvényes magyarázatok,

és éppen ezért baj, hogy most már a többedik választás után tartunk

ott, hogy a politikusok, illetve a politikát követő nyilvánosság rácsodálkozva

és kétségbeesetten értetlenkedik, hogy mi történt például a kistelepülésen

élő emberekkel, miért szavaznak tömegesen a Fideszre.

A pártoknak az a benyomásuk, hogy ők most tényleg lejárták a lábukat, fórumoztak,

pultoztak, kopogtattak, mégis rosszabb az eredmény, mint valaha.

Sz. Z. G.: Igen, mert a Fidesz térhódítása egészen más terepen történik,

hier archikus struktúrákat épít ki, és egy kampány során az ellenzéki pártok

azzal szembesülnek, hogy már az is siker, ha egyes településeken találnak

egyáltalán embereket, akik hajlandóak velük szóba állni. Ennek kapcsán

alakulnak ki olyan beszélgetések, hogy valaki kutatóként, értelmiségiként

a közösségépítés fontosságát hangsúlyozza, a politikusok viszont azt mondják,

ők jártak ott, és megtapasztalták ennek a lehetetlenségét. Holott ugyanarról

a jelenségről beszélünk, valójában ezek ugyanazok a tapasztalatok.

Mégis rendkívül nehéz közöttük kapcsolatot találni, valamint összekötni

a Magyarországra vonatkozó irtózatos mennyiségű kutatási eredményt,

a nemzetközi szakirodalmat a hétköznapi tapasztalatokkal. Nekem semmi

kifogásom az ellen, hogy az ellenzéki pártok valahogy szeretnék emancipálni

magukat a vélt vagy valós értelmiségi befolyással szemben, csak éppen

nem látok pozitív példákat arra, hogy ez merre tartana.

Tehát bármennyi is a kampánybeli aktivitás, azzal a rendszerszintű jellegzetességeket

nem lehet felülmúlni, ehhez pedig először világosan látni kellene, hogy

mik is ezek?

L. R.: Igen, az egyik kulcsszó a hierarchikus struktúrák, függőségi viszonyok

kialakítása és megszilárdulása, ami a Fidesz közpolitikájának egyetlen

célkitűzése, ha lehet ezt egyáltalán közpolitikának nevezni. Ezek egyrészt

az üzemszerű korrupciós működést biztosítják a rendszer minden egyes

szintjén, másrészt szállítják a megfelelő választási eredményeket – a kettő

feltételezi egymást. Ezek a struktúrák egyre szorosabban fognak mindenkit,

ahogy csökken a települések mérete. Nagyon jól mutatja ezt, hogy

a Fidesz szavazati aránya a településmérettel fordítottan arányosan nő.

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 15


Ennek a rendszernek a működését a választások előtt kiszivárgott baranyai

„Kubatov-lista” pontosan megmutatta. Nincs nálam a bölcsek köve, nincs

kész válaszom arra, hogy mit lehet ezzel kezdeni, de felismerni, kalkulálni

vele, alkalmazkodni hozzá, felmérni, hogy hol vannak gyenge pontjai

a rendszernek, hány szavazót kell a kisebb településeken „hozni”, hogy a

nagyobb településeken szerzett arányosan több szavazat elég legyen, ezeket

igenis meg lehet tenni, és ennek alapján lehet stratégiát készíteni. Most

a gyalázatosan vitt kampány miatt persze úgy tűnik, nincs semmi esély, de

ez nincs így, a Fidesznek nem kellett volna ekkorát nyernie. Például a 2020-as

borsodi 6-os egyéni választókerületben tartott időközi választáson egy

korrupciógyanús ügyben és korábbi szélsőséges kijelentéseivel kapcsolatban

is magyarázkodni kényszerülő jobbikos ellenzéki jelöltet csak szoros

versenyben tudott legyőzni a Fidesz. Akkor az ellenzék kifejezetten hozott

a Fideszen a kistelepüléseken, amiket a Fidesz még így is nagyon megnyert,

de kisebb arányban, mint 2018-ban. Persze most simán nyerte a Fidesz ezt

a körzetet is. Ezeket nagyon fontos lenne kielemezni, megvitatni. Most szándékosan

nem valami elméleti kérdést vetettem fel, de a valós megoldáshoz

ennek az „elméleti” részét is alaposan fel kellene tárni, választókerületekre,

településekre lebontva.

Nagyon sokszor azzal keverik le az ilyen vitakezdeményezéseket politikai, ha

úgy tetszik, megrendelői oldalról, hogy az éppen közelgő választás miatt nem

aktuális az elméleti kérdésekbe belemenni, máskor meg azzal, hogy most pont

nincsen választás, a napi aprómunkával kell foglalkozni.

U. A.: Egyszer könyvet fogok írni azzal a címmel, hogy Ennek nem most van

itt az ideje, mert az ilyesfajta tudáscserével, a problémák mélységi megvitatásával

szemben rendre ez a kifogás hangzik el. Szinte nincs olyan időszak,

amikor „szabad” volna ezeket a kérdéseket felvetni. Pedig tizenkét év után

fontos lenne eljutni legalább odáig, hogy a rendszerhez való viszony feszegetése,

az ellenzék szerepének és lehetséges mondandójának boncolgatása

nem fanyalgás, nem árokásás és nem is a Fidesz szekerét tolja, aki hangot ad

a kételyeinek. De én egyébként magát a pártéletet is hiányolom az ellenzéki

pártok körül, már legalábbis azok esetében, amelyek politikatudományi értelemben

pártoknak nevezhetők, és nem csupán humánerőforrás-kölcsönzőknek,

amelyekben vannak ugyan rokonszenves személyek, szervezetként

azonban lényegében alig érzékelhetők. Fontos lenne tehát, hogy a pártok

elkezdjenek pártként működni, és legalább ennyire fontos lenne, hogy azt

a szellemi munkát, amit a fennálló helyzet megértésére kell fordítani, ne

Facebook-posztok és kinyilatkoztató véleménycikkek szintjén végezzék el.

Azt is őszintén megmondom, hogy több mint egy évtized elteltével és alig

16 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


néhány héttel az április választás lezajlása után nem várok sokat ettől a mai

ellenzéki konglomerátumtól, amelybe egyaránt beleértem a pártokat és az

értelmiséget. Azok az agytrösztszerű vagy annak szánt, akként hirdetett intézmények,

amelyek egyáltalán létrejöttek, jóformán kizárólag kampánytanácsadással

és közvélemény-kutatással foglalkoznak, már amelyik valóban

végez méréseket. A rendszer kialakulásának és fennállásának mélyebb okai

csak a legritkább esetben merülnek fel témaként, úgy tűnik, ez egyszerűen

nem érdekli ezt a közeget.

Mi lehet ennek a magyarázata?

U. A.: Nekem az a magyarázatom, hogy semmi mást nem gondolnak a demokráciáról,

illetve a politikáról, mint azt, hogy négyévente választásokat

rendeznek, és azon ők elindulnak. A választással kapcsolatban is mindig

önmagáról szól az ellenzéki politika, így fogunk indulni, úgy fogunk indulni.

Tavaly eljátszottak egy előválasztást is, amelyet követően tankönyvszerűen

következett be minden, ami miatt nem lett volna szabad előválasztást

tartani. 2018-ban az utolsó pillanatban összetákolt taktikai szavazást tartották

üdvözítő megoldásnak, ami azonban nem az, ami bekövetkezett, de

még csak nem is az, amit megcéloztak. Ezt bárki láthatja, aki egy pillantást

vet az erről szóló angol és amerikai szakirodalomra. Lehetséges lett volna

legalább annyit megtenni, hogy nem szakmailag inkompetens módon beordított

jelszavak után mennek, hanem megkérdeznek néhány embert, akik

tényleg ezzel foglalkoznak. Az egyéni kerületekben ugyanis nem attól lesz

valaki esélyes jelölt, hogy ráolvasásszerűen ismételgetjük róla ezt az állítást.

Az előválasztással kapcsolatos vitákban sem igazán jelent meg az az

álláspont, hogy ennek súlyos kockázatai vannak, s nem elsősorban az, hogy

a Fidesz meghekkeli, hanem az abban rejlő rizikó, hogy az ellenzéki politika

fókuszával és személyzeti döntéseivel, végső soron az ellenzék versenyképességével

mi történik e folyamat során.

Milyen bekövetkezett előválasztási kockázatokra gondol?

U. A.: Például mintha senki sem számolt volna azzal, hogy elindulhat és

nyerhet is olyan külső szereplő, aki nem vonható majd a pártok irányítása

alá, de ennek ellenére valahogy együtt kellene működni vele, illetve neki

a pártokkal. Senki sem kalkulálta be azt, ami tipikusan meg szokott történni

az előválasztások kapcsán, hogy jön egy eufórikus győzelmi élmény,

majd aztán leül az egész kampány, mintegy megfeledkezve arról, hogy a

tulajdonképpeni kampány csak az előválasztás után következik. Szerintem

az is alapvető probléma volt, hogy mindenki túlbecsülte az előválasztás

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 17


jelentőségét. Mindenki örült, hogy mennyi új szavazó jelent meg, csak -

hogy ez volt az első országos előválasztás, mindenki új szavazó volt, nem

lehetett mivel összevetni. Tankönyvi előválasztási probléma az is, hogy polarizálja

az előválasztáson résztvevőket, amiből nehézségek adódnak akkor,

amikor már közösen kellene kampányt folytatni. További gond, hogy nem

a legalkalmasabb, nem a leginkább megválasztható jelöltet fogják megtalálni,

hanem zömmel azok a jelöltek győznek az egyéni kerületekben, akiknek

a pártja szervezeti értelemben domináns szerepbe tud kerülni. Azzal

sem számoltak, hogy a veszteseket az előválasztás lezárultával pacifikálni

kell, megnyerve őket a közös kampánynak. Semmilyen erőfeszítés nem történt

ennek érdekében a miniszterelnök-jelölti versengést követően.

Előválasztás nélkül nem lett volna még rosszabb a helyzet?

U. A.: Erre természetesen nehéz válaszolni, de az biztos, hogy az ellenzéki

pártok lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák, képesek a konstruktív

együttműködésre, és összességében nem tudtak élni vele. Ebben az előválasztási

kockázatok fel nem ismerése is szerepet játszott. De ahogy említettem,

nekem az alapvető problémám az ellenzéki politikával és az ellenzéki

nyilvánossággal az, hogy kizárólag a választásokban és választási együttműködési

módszerekben gondolkodik. Most éppen az kerül az érdeklődés

középpontjába, hogy nem kell ennyi párt. Mintha ez így megmondható

lenne, hogy hány párt legyen. Majd lesz valamennyi. Készülnek a 2024-es

európai parlamenti önálló indulásra, közben pedig az önkormányzatokról

senki sem beszél. Két és fél év van arra, hogy megmentsék magukat az ellenzéki

önkormányzatok, utána vége.

Eközben feltehetően a ellenzék nyilvánosságbeli pozíciói sem fognak javulni.

U. A.: A demokráciák halála végigveszi, hogy melyek azok a lépések, amelyek

mentén le lehet bontani egy demokráciát. A szerzők csak egy dolgot hagynak

ki, és ez a nyilvánosság. A Fidesz 2010-ben – amellett, hogy átalakította

az önkormányzati választásokat, csökkentve az önkormányzati képviselői

helyek számát, hogy kevesebb erőforrása maradjon az ellenzéknek, és nekiment

az alkotmánybírósági hatásköröknek is – új médiatörvényt fogadott

el, és felállította a médiatanácsot. Történt ez annak érdekében, hogy uralni

tudja a nyilvánosságot, bármi történik is, bármilyen téren. Habár az én

értékrendemtől nagyon távol áll, ami a nyilvánosság befolyásolása terén

történik, a maguk hatalmi szempontjai felől nézve hatásosan élnek a felhalmozott

eszközökkel.

18 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


Mindezzel szemben alternatívaként nem először hangzik el, hogy közösségeket

kell építeni, de ez már annyiszor nem következett be, hogy nehéz eldönteni, enynyire

nem akarják vagy ennyire nem lehetséges?

Sz. Z. G.: Nagyon nehéz megérteniük a politikai szereplőknek, hogy a közösségépítés

nem feltétlenül azt jelenti, hogy a pártszervezetbe jól kontrollálható

embereket, munkaerőt szerveznek. Sokkal inkább olyan kapcsolódásokra

van szükség, amelyek a potenciális ellenzéki táboron belül

megnövelik és sűrűbbé teszik a találkozási pontok számát, azért, hogy intenzívebb

legyen a kommunikáció, az információcsere, hogy a véleményeket

ők maguk jobban be tudják csatornázni. A másik, amit megjegyeznék,

hogy miközben most mindenki a vidéki lakosság megnyeréséről beszél, az

egyik fő probléma éppen az volt, hogy az ellenzéki kampány a saját, már

meglévő szavazótáborhoz alig szólt, és most is mintha úgy tekintenék a mel -

lettük kitartó kétmillió embert, mint akikkel nem kell kezdeni semmit,

mert már úgyis megvannak. Pedig számomra most inkább az tűnik a fő fel -

adatnak, hogy ezeket a szavazókat megtartsák. Ha az a több mint 1,9 millió

szavazó, aki mégiscsak az ellenzéki listára szavazott, végképp magára

hagyottnak fogja érezni magát, az ellenzéki pártok az ő támogatásukat is

elveszíthetik a későbbiekben.

Ennek kapcsán fontos lenne tanulmányozni a sikeres helyi kampányokat.

Én például egyáltalán nem hiszek abban, hogy Jámbor András sikeréhez

a Szikra Mozgalom baloldali programja vezetett, de tisztelem azt a helyi

szervezőmunkát, amit éveken keresztül végeztek. Bár ők a baloldaliságukat

hangsúlyozzák, valójában éppen azt kellene megtanulniuk másoknak is,

hogyan tudtak egy ilyen program mellett liberális és konzervatív érzelmű

szavazókat is megnyerni a képviselőjelöltjük támogatására. Kevesebbet tudok

róla, de nagyon sikeres kampánynak bizonyult Orosz Annáé is Újbudán,

amelyben szintén egy már korábban elindult helyi építkezést vittek

tovább. Nyilván egészen másképpen, más üzenetekkel történt ez, mint Józsefvárosban.

Ezek alapján úgy tűnik, nem egy nagy országos „megfejtés”

az, amihez el kellene vagy egyáltalán el lehetne jutni, hanem azt kell alapul

venni, hogy van itt egy társadalom, ami nagyon sokszínű, és ezen a társadalmon

belül kell találni embereket, kapcsolatba kerülni velük, és ennek

a kapcsolatnak lehet majd az egyik fajtája a választási mobilizálás.

Ez el is vezet minket ahhoz, ami talán a legfontosabb, egyúttal azonban valószínűleg

a legnehezebben megválaszolható kérdés: mit lehet, mit érdemes tenni,

hol nyílhat tér a cselekvésre, kiknek, milyen társadalmi szereplőknek kellene cselekvést

kezdeményezniük?

A

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 19


A

U. A.: Vannak disztópikus várakozások, amelyek a hármas válság nyomán

általános összeomlást jövendölnek, Magyarországon ennek következményeként

államcsődöt és előrehozott választást vizionálnak, de valójában

tizenkét éve szinte folyamatosan napirenden vannak ezek a várakozások,

különféle variációkban, és eddig még sohasem igazolódtak. Ebből adódóan

én azt sem gondolom, hogy olyan stratégiára lenne mód vagy szükség,

amely a majdhogynem azonnali cselekvésre készít fel. Az ellenzéki oldalon

mindenkinek összejött a frakció, ott vannak a pártalapítványok, de első

körben mégsem arra kérném őket, hogy mit tegyenek, hanem inkább arra,

hogy mit ne: fejezzék be a pusztán kommunikációs célú közvélemény-kutatások

vásárlását és a használhatatlan adatok előállítását végző cégek fenntartását.

Ezekről mostanra világosan kiderült, hogy többet ártanak, mint

használnak. Aztán ha majd lecseng a gyászmunka vagy legalábbis eljut valameddig,

fontos lenne, hogy az ellenzéki listára mégiscsak szavazó közel

kétmillió emberrel is foglalkozzanak, de nem úgy, hogy besorolják őket a

pártok mögé, hanem leginkább úgy, hogy beszélgetnek velük, megteremtik

a kölcsönös információáramlás fórumait, helyi közösségeit.

Talán triviálisan hangzik, de a legfontosabb, hogy első lépésként legalább

ezen a kétmilliós közösségen belül álljunk szóba egymással, próbáljuk

megérteni egymást és a rajtunk kívül lévő részét is a társadalomnak.

A legjobbat talán egy egyhetes Facebook-leállás tenne az országnak, mert

azalatt kénytelenek lennénk beszélgetni egymással, felfüggesztve az átpolitizált

véleménybuborékokban űzött létformánkat. Muszáj időt, pénzt,

energiát áldozni a civil társadalom építésére. Igen, ez sokba kerül és sokáig

tart, csak éppen lehetetlen mással helyettesíteni. A civil társadalom sokféle

lehet, és ami szintén nagyon fontos lenne, hogy a pártok ezt a civil társadalmat

próbálják meg végre nem a saját erőforrásaik utánpótlásának tekinteni,

s folyton víz alá nyomni azzal, hogy a politika a pártok dolga. A pártok saját

maguk is rengeteget profitálhatnának abból, ha létrejönne az a köztes tér

– erről Csigó Péter írt néhány éve 15 –, ami lehet, hogy választási időszakban

pártpolitikai célokra aktivizálható, de egyébként a társadalom különböző

szervezettségi szintjeit, különböző csoportjait jeleníti meg, s nem kihívója,

nem versenytársa a pártpolitikának, hanem nagyon sok szempontból inkább

a külső támogatója vagy megalapozója.

Az ilyen hatalmi rendszerek, mint a magyarországi is, többnyire választás

révén buknak meg, de nem úgy, hogy az ellenzéki pártok egyszer csak kimatekozzák

a legjobb összefogási módszert, hanem úgy, hogy elindulnak

olyan társadalmi szerveződések, amelyeket egy választás katalizálhat. Igazá -

ból a tudomány sem szolgál egyértelmű válasszal arra, hogy ezek a rendsze rek

15

Csigó Péter, ’89 mint társadalmi csapda = Holtpont. Társadalomkritikai tanulmányok Magyarország

elmúlt 25 évéről, szerk. Antal Attila, Földes György, Napvilág, Budapest, 2016.

20 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


azért buknak meg választásokon, mert addigra már van egy akkora demokratikus

potenciál a társadalomban, ami ezt kiváltja, vagy azért, mert a választás

generálja ezt a demokratikus potenciált. De van az a régi indiai mondás, hogy

„állj készen a szerencsére”. Ebből én azt szoktam leszűrni, hogy mindenkinek

a maga házi feladatát kell elvégeznie: csináld meg, amit te meg tudsz tenni, és

ne ítélkezz afelett, aki valami mást csinál, mert bizonyára arra is szükség van.

Mivel járhat a hatalomgyakorlásra nézve az, hogy az ötödik Orbán-kormány

valóban különösen nehéz gazdasági és nemzetközi helyzetben kezdi meg a mandátumát?

L. R.: Nagyon fontosnak tartom, amit Unger Anna a mindig beváltatlan

disztópikus várakozásokról mond. Ezek most is azonnal elhangzottak például

neves közgazdászoktól. Olyan a költségvetés helyzete, Orbán annyira

elszigetelődött az EU-ban, akkora világválság érlelődik az oroszok Ukrajna

elleni háborúja miatt, hogy ezt a kormány nem fogja tudni kezelni. Szerintem

van itt egy alapvető tévedés a politikával kapcsolatban. Sokan – és

persze nem csak Magyarországon – úgy tekintenek a politikai rendszerre,

a pártokra és pártrendszerre pedig különösen, hogy van egy, a politikától

független társadalmi és gazdasági valóság, amit a politika szinte automatikusan

leképez. Ez a nézet azonban minden elemében téves. A már említett

törésvonal-elméletben pontosan az volt a radikális, hogy nemcsak azt vezették

le nagyon pontosan, hogy a nyugat-európai pártok és pártrendszerek

milyen történeti folyamatok során jöttek létre, hanem azt is, hogy a pártok

maguk is aktívan alakítják a társadalmat, a gazdaságot, a kultúrát, a jogrendszert,

vagyis azt a közeget, amiben versenyeznek, méghozzá úgy, hogy

az nekik előnyös legyen. Giovanni Sartori tette hozzá ehhez már 1969-ben, 16

hogy a pártrendszerek a társadalmi folyamatok, problémák becsatornázásának

autonóm társadalmi alrendszerei. Röviden: nincs a politikától

független társadalmi valóság, ahogy nincs a társadalmi valóságtól független

politikai rendszer sem. Egyik sem valódibb a másiknál. A politikai

pártok, különösen a komoly társadalmi beágyazottsággal rendelkezők nagyon

hatékonyak abban, hogy a saját maguk számára kedvezően keretezzék

a „társadalmi valóságot”. A sok társadalmi feszültség, ellentmondás közül

csak kevésből lesz a választói magatartást és a pártok viselkedését meghatározó

törésvonal. Kár tehát arra várni, hogy bármilyen válság majd magától

megbuktatja a kormányt. Orbán minden következmény nélkül úszta

meg például azt, hogy a Covid-járványt mind közegészségügyi, mind gazdasági-szociális

értelemben katasztrofálisan kezelte. Ahhoz ugyanis, hogy

16

Sartori, Giovanni, From the Sociology of Politics to Political Sociology, Government and Opposition,

1969/2.

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 21


árminek politikai következménye legyen, értelmezhető politikai platformot

kell építeni, ami összefogja, becsatornázza és politikailag kiaknázza

az egyes társadalmi csoportok sérelmeit, problémáit, érdekeit. Ez persze

Magyarországon évről évre egyre nehezebb.

Hol lehet most egyáltalán elkezdeni egy ilyen platform összeácsolását?

L. R.: Az egyik kedvenc politikai írásom Bibó István A kelet-európai kisállamok

nyomorúsága című 1946-os esszéje. Jó lenne, ha mindenki elolvasná,

mondjuk egy évben egyszer. Bibó ott pontosan arról a félelmi „komplexumról”

ír, amiben a Fidesz és a hozzá hasonló populista, nacionalista pártok

utaznak (nemzethalál, migránsok, Soros, Brüsszel, mélyállam, kisebbségek,

LMBTQ-jogok, genderfeministák és a többi). Ez a félelmi komplexum a demokrácia

meghamisításának, kiüresítésének, ellehetetlenítésének alapja,

hiszen ha az ellenfeleink a nemzet elvesztésére törnek, akkor velük szemben

minden megengedhető, akkor ők nem legitim politikai szereplők, nem

részei a nemzetnek. Kövér László házelnöki tevékenysége például ennek

a tökéletes kifejezése mind az ellenzékkel, mind a független sajtóval szemben.

Ebben az imaginárius félelmekre alapozott kirekesztő rendszerben

csak a „hamis realisták” lehetnek nyerő politikusok. Hamis realisták, mert

a politikájuk hazugságokra, a valós társadalmi problémák elhazudására,

mások iránti gyűlöletként való levezetésére épül. Ahogy Bibó fogalmaz,

„valamely erőszakos politikai álkonstrukciónak a kezelői és letéteményesei”. 17

Egy ilyen politikai rendszerben azok, akik nem hamis realisták, doktrinernek,

világtól elrugaszkodottnak, idealistának tűnnek. Jó lenne, ha eljutnánk

odáig, hogy ezt az ellenzéki politikusok felismerik, és nem vesznek

részt Orbánék játszmáiban, hanem ideológiai, politikai értelemben saját

pályát építenek. Például olyat, ahol a politika valós értelemben vett közpolitikai

kérdésekről szól, ahol valós ügyeknek – például lakhatás, egészségügy,

közoktatás – adnak tartalmat, ezek kapcsán vonják be a meglévő közösségeket,

szakmai szervezeteket, civileket, szakszervezeteket. A politika ugyanis

a politikaalkotási folyamatokban, azok minőségében nyer értelmet. Ha

az ellenzék hatalom híján dönteni nem is tud, azt azért fel tudja mutatni,

miről kellene szólnia a közéletnek. Sok ellenzéki önkormányzat egyébként

így működik, de valamiféle egységes fellépés nélkül ez nem hoz létre automatikusan

erős politikai bázist. Nem véletlen, hogy Szegeden, Pécsen és

a fővároson kívül a sikeres ellenzéki vezetésű városokban is nagyot nyert

a Fidesz. Ezzel egyébként azt is meg lehetne mutatni, hogyan függ össze

17

Bibó István, A kelet-európai kisállamok nyomorúsága = Bibó István összegyűjtött írásai, I. kötet, szerk.

Dénes Iván Zoltán, Kalligram, Budapest, 2016.

22 ELLENSÚLY 20221–2 INTERJÚ


a jogállamiság és a demokrácia a „megélhetési” és szociális kérdésekkel, de

belátom, ez már-már utópikus ábránd.

Mit tehet mindezért például egy tudományos kutató?

Sz. Z. G.: Erre nem fogok tudni általános választ adni, mert nem tudom

megmondani, hogy másoknak mit kellene tenniük. Én az elmúlt években

nem voltam politikailag nagyon aktív értelmiségiként, politológusként, bár

állampolgárként mindig elmentem szavazni, a kezdetektől eljártam tüntetni,

mivel úgy éreztem, hogy egy csomó minden nagyon zavar, emberekkel

beszélgettem, magánemberként néha leírtam a véleményemet. Hat-hét éve,

a menekültválság kormányzati kezelése óta érzem úgy, hogy az itthon zajló

politikai folyamatokkal szembeni véleménynyilvánítás a személyes ügyemmé

vált, mert bár addig is számos zavaró, irritáló jelenséggel találkoztam,

akkor azt érzékeltem, hogy olyan morális mélyrepülés történik, amit az elemi

emberség felől nézve egyszerűen nem tudok már tolerálni. Emellett úgy

éreztem intellektuálisan is, hogy az az elképzelés a politika működéséről,

ami korábban a sajátom volt, tarthatatlanná vált azáltal, hogy mennyire

instrumentálissá és mint ilyen, mindent elsöprővé vált a Fidesz kommunikációja.

Azóta, hogy a hozzáállásomnak ez a belső változása lezajlott, időről

időre elgondolkodom rajta, hogy igazából mi az állampolgár szerepe, felelőssége.

Esetemben például mennyire egyeztethető össze a szaktudományos

kutatói tevékenység ezekkel a folyamatokkal és a velük kapcsolatos,

ellenükben történő cselekvéssel.

Úgy látom, nemcsak annak vannak nagyon nagy költségei, ha az ember

politikusként működik – mert annak szerintem nagyon nagy lelki költségei

vannak –, de már a rendszeres véleménynyilvánítás szintjén részt venni a

magyar közéletben is érzelmileg traumatizáló. Ha az ember csak elmondja

a véleményét, máris belehelyezik egy skatulyába, rásütik, hogy nem érdekes,

amit mond, rosszul látja, nem érti a lényeget, a valóságot. Nagyon jó

lenne, ha létezne olyan autonóm nyilvánosság, amely független ettől, nem

válik a politika kiszolgálójává a szónak abban az értelmében, hogy egy

pártnak dolgozik be. Nem tudom eldönteni, létezik-e, elképzelhető-e ez a

köztes tér, csak azt látom, hogy mindenkire, aki a mai közéletben így vagy

úgy részt vesz, iszonyatos nyomás nehezedik, amit nehéz elviselni. Igazából

nem tudom, mi várható el emberileg másoktól. Én annyit próbálok tenni,

hogy mindazzal kapcsolatban, amit jól vagy rosszul csinálok – sokszor talán

inkább rosszul –, igyekszem önreflexív lenni. Beleértve mindennek az

emberi oldalát is: hogy bármifajta szerepvállalás révén mi mindent kapsz,

egyúttal mi mindent veszítesz el útközben.

INTERJÚ ELLENSÚLY 20221–2 23


Hol vannak az ellenzéki

választók?

A jobbikos szavazók távolmaradásának

és a Márki-Zay Péter-hatás mítoszának

kvantitatív földrajzi vizsgálata*

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS

Bevezetés

A

A nemzetközi politológiai szakirodalom nem egy esetben vizsgálta már

a pártok mozgásait – összeolvadásokat, széteséseket vagy éppen szövetségkötéseket.

Ezek ráadásul a kelet-közép-európai kontextusban összehasonlíthatatlanul

sűrűbben valósultak meg, mint a fejlett nyugat-európai

demokráciák esetében. 1 A választások előtti szövetségkötésekkel kapcsolatban

például vizsgálták az azokat létrehozó folyamatokat, a külső (társadalmi-gazdasági

tényezők, pártszerkezet-változás vagy a választási rendszer

átalakítása) és belső (támogatottságnövelés vagy hatalmi pozíció megszerzése)

okokat is. 2 A kanadai kontextusban például a voks-mandátum

aránytalanságot, az új erőforrásokhoz való hozzájutást, illetve az adott

politikai oldal újrapozicionálását emelték ki. 3 Ehhez azonban hozzá kell

tenni azt is, hogy a pártok közötti szövetségkötésnek szavazói költsége is

lehet (az egyes pártok szavazóbázisai külön-külön nagyobb erőt képviselnek,

mint együtt indulva), különösen akkor, ha ideológiai szempontból

jelentős távolság van az érintett pártok között. Ennek áthidalására az ide o -

lógiai szempontból rendkívül sokszínű, de jól szervezett tömegpártok

* Ez a tanulmány az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-4 – SZTE-489 kódszámú Új Nemzeti

Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai

támogatásával készült.

1

Ibenskas, Raimondas, Sikk, Allan, Patterns of Party Change in Central and Eastern Europe, 1990–2015,

Party Politics, 2017/1., 43–54.

2

Coffé, Hilde, Torenvlied, René, Explanatory Factors for the Merger of Political Parties, UC Irvine, Center

for the Study of Democracy, 2008, https://escholarship.org/uc/item/1nd4n3j9.

3

Bélanger, Éric, Godbout, Jean-François, Why Do Parties Merge? The Case of the Conservative Party

of Canada, Parliamentary Affairs, 2010/1., 41–65.

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 25


(mint például az Egyesült Államokban) az előválasztás intézményét használják,

hogy az éppen legesélyesebb vagy a legkevésbé elutasított jelölt induljon

el a választáson. 4

A hazai kontextusban pontosan a fent leírt folyamat játszódott le a parlamenti

ellenzék oldalán a 2022-es országgyűlési választás előtt, hiszen

szinte minden egyes – külföldön meghatározott – létrehozó tényező fennállt

Magyarországon is. A választási rendszer a többségi irányba mozdult

el (voks-mandátum aránytalanság növekedése), ráadásul – ahogy ezt a későbbiekben

majd részletesebben kifejtjük – a jelöltállítás körülményeinek

változtatása is a kétpólusú rendszer irányába kényszeríti a szereplőket; az

ellenzéki pártok végletesen széttöredezettek lettek, viszont a szavazóik egy

jelentős hányada részéről a mindenáron történő kormányváltás igénye merült

fel. Erre reagálva a hat ellenzéki párt szövetségben indult az idei országgyűlési

választáson, amely szövetségkötés tranzakciós költségeit kívánjuk

megvizsgálni jelen tanulmányban, részben a 2018-as, illetve a 2022-es

országgyűlési választás, részben pedig az előválasztás eredményeit felhasználva.

Az ellenzéki előválasztás

A 2022-es országgyűlési választásnak a kormánypárton kívüli hat párt (DK,

Jobbik, MSZP, Párbeszéd, Momentum, LMP; a továbbiakban: ellenzéki pártok)

nagy elvárásokkal vágott neki, kezdve azzal, hogy deklarálták a közös

listán való indulást és az egyéni kerületekben egyetlen jelölt indítását.

Előbbire részben a Volner János által benyújtott törvényjavaslat kényszerítette

őket, hiszen ez alapján 2021. január 21. óta csak olyan jelölőszervezet állíthat

országos listát, amely „legalább tizennégy megyében és a fővárosban

– legalább hetvenegy egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított”.

Ezzel elveszett annak lehetősége, hogy – mint azt 2018-ban az MSZP–Párbeszéd,

az Együtt és a DK tette – az ellenzéki pártok külön listán indulva

minden kerületben egy egyéni jelöltet támogassanak. Ezt a problémát az el -

lenzéki pártok nem füstös és rejtett tárgyalótermekben, hanem egy Magyarországon

eddig csak kisebb területi léptéken (legelőször a Fidesz által 5 )

4

Gerber, Elisabeth, Morton, Rebecca, Primary Election Systems and Representation, Journal of Law,

Economics & Organization, 1998/2., 304–324.

5

Az első előválasztásnak tekinthető eseményt a Fidesz rendezte 2005-ben, amikor a köztársasági

elnöki hivatali idejét éppen kitöltő Mádl Ferenc újraválasztására nem volt esély az MSZP–SZDSZkormánytöbbség

miatt, viszont a jobboldal által szervezett szimpátiaszavazáson a későbbi államfő,

Sólyom László végzett a második helyen (közvetlenül Mádl után), így a Fidesz őt jelölte államfőnek.

Vö. A Fidesz már 2005-ben megcsinálta a maga előválasztását, Telex, 2021. szeptember 23., telex.hu/

zacc/2021/09/23/szimpatiaszavazas-elovalasztas-fidesz-2005.

26 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


alkalmazott innovációval, az előválasztással kívánták megoldani. Ezt két

fordulóban (hathatós civil segítséggel) sikerült is megvalósítaniuk, viszont

jelentős részvételbeli különbségek adódtak a választókerületek között akkor

is, ha azt a választói névjegyzékhez (1. ábra), de akkor is, ha csak a 2018-as

ellenzéki szavazók arányához viszonyítjuk (2. ábra).

1. ábra: Az ellenzéki előválasztás részvételi aránya a 2018-as névjegyzék

arányában választókerületi szinten

A második részvételi adat esetében a területi egyenlőtlenség sokkal alacsonyabb

(∆σ 1

=0,47, ∆σ 2

=0,30), ami jelzi, hogy az előválasztáson meglévő

részvételkülönbségek részben az ellenzéki szavazók differenciáltságából

fakadtak. Ennek ellenére még így is négyszeres volt a különbség a leg -

aktívabb és a legpasszívabb kerület között (2. ábra). Ez részben magyaráz -

ható a város–vidék ellentéttel, viszont egy további tényező is megjelenik:

mégpedig az, hogy mennyire volt szoros az egyéni jelöltek közötti ver seny

(mint például Szombathelyen Ungár Péter és a későbbi győztes Czeglédy

Csaba között). Ráadásul olyan kerületekben szavazott le az ellenzéki sza -

vazók negyede-ötöde, amelyekben eddig megkérdőjelezhetetlenül tarolt

a kormánypárt (például Font Sándor választókerületében, Kalocsán vagy

Ózdon). Ez mindenképpen bizakodásra adhatott okot.

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 27


2. ábra: Az ellenzéki előválasztás részvételi aránya a 2018-as ellenzéki

szavazótábor arányában választókerületi szinten

A részvétel mellett az előválasztáson győztes egyéni jelöltek pártja is sokat

elárult az átalakuló erőviszonyokról és a pártszervezetek erőssége közti különbségekről.

A DK és a Momentum ugyanis jelentős mértékben túlnyerte

magát ahhoz képest, hogy milyen eredménnyel szerepeltek a 2018-as országgyűlési

választáson. Ezt természetesen már előrevetítette az európai

parlamenti választás eredménye, hiszen ezen a Fidesz–KDNP utáni második

és harmadik helyet ezek a pártok szerezték meg. A DK-nak 17 jelöltje

tudott nyerni olyan helyen, ahol azt az előzetes választási eredmények

és a visszalépések nem indokolták (3. ábra), ebből 8-at a Jobbiktól, 4-et az

MSZP-től, 3-at a Momentumtól, továbbá 1-1-et az LMP-től és a Párbeszédtől.

Ráadásul ezek jelentős részben az alacsonyabb előválasztási részvétellel

rendelkező vidéki kerületek voltak.

28 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


3. ábra: Az előválasztás eredményei az előzetes választási eredményekhez

viszonyítva

Valójában a 2018-as országgyűlési választási adatok sem feltétlenül egyértelműek

a tekintetben, hogy a választók melyik párt jelöltjét tekintették a

legesélyesebb ellenzéki jelöltnek. Ugyanis csupán 51 kerületben született

olyan eredmény, hogy az összes szavazókörben egyetértettek volna a szavazók

a legesélyesebb jelölt személyét illetően, 55 kerületben viszont volt

olyan szavazókör is, ahol a Jobbik jelöltje, illetve volt olyan is, ahol a DK

(13)/Független (1)/LMP (5)/MSZP–Párbeszéd (36) végzett a második helyen.

Tehát ez utóbbiakban választókerületen belüli különbségek voltak megfigyelhetők.

Ráadásul a DK és a Momentum jelöltjei nemcsak ezekben a kerületekben

nyertek a helyi előválasztáson, hanem olyanokban is, ahol 2018-

ban még tisztán a jobbikos jelölt volt kikiáltva a legerősebb ellenzékinek.

A 2022-es országgyűlési választás eredményei

Az ellenzék tehát ezzel a háttérrel (választásföldrajzi struktúrával és jelöltgárdával)

indult neki a 2022-es országgyűlési választásnak, ahol az országos

összesített eredmény végül 20 százalékpontos kormánypárti győzelmet hozott.

Jelen írásunkban ezért az ellenzéki vereség okainak térbeli vetületével

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 29


fogunk foglalkozni, ugyanis míg a Fidesz–KDNP (a levélszavazatokat nem

számítva) 264 ezer szavazattal jobb eredményt ért el, mint négy évvel ezelőtt,

addig az ellenzék majdnem 700 ezer szavazót veszített. Ezek az értékek

figyelembe veszik a névjegyzékben szereplő választópolgárok számának

változását, hiszen négy év alatt 174 549 szavazóval csökkent a hazai

lakcímmel rendelkező választásra jogosultak száma. Kézenfekvő lenne

az adatokat úgy értelmezni, hogy a két érték különbsége a Mi Hazánknál,

illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt növekedésénél található. Viszont

a helyzet korántsem ennyire egyszerű, ezért érdemes alacsonyabb területi

léptékeken is megvizsgálni a választói magatartás átrendeződését.

Melyik párt szavazói hiányoztak az összefogásból?

Az első és legfontosabb kérdés, hogy a hiányzó ellenzéki szavazók esetében

van-e valamilyen mintázat, vagyis lehet-e magyarázni egy adott ellenzéki

párt szavazóinak távolmaradásával (esetleg átpártolásával) a vereség mértékét.

Ehhez egyrészt a 2018-as országgyűlési választás ellenzéki eredményeit

vetettük össze a 2022-es teljesítménnyel úgy, hogy melyik párt nélküli

ellenzéki támogatottság hasonlít leginkább az idei eredményre. Ezt az öszszefüggést

a választókerületi szintű eredmények korrelációs együtthatóival

számszerűsítettük (1. táblázat). Ez alapján egyértelmű, hogy a Jobbik szavazói

hiányoztak leginkább az ellenzéki összefogásból, ugyanis 2018-ban

a Momentum és az Együtt alacsony támogatottsággal rendelkezett, ezért

az ő eredményeik levonása nem befolyásolta érdemben a korrelációs értékeket,

miközben a többi érték azért magasabb, mert az akkor a legerősebb

ellenzéki jelöltre átszavazókat egyik esetben sem vontuk ki.

Jobbik DK LMP MSZP–P Momentum Együtt

Korrelációs együttható 0,907** 0,771** 0,784** 0,576** 0,882** 0,896**

1. táblázat: A 2022-es és a 2018-as (feltüntetett pártok nélküli) ellenzéki

támogatottság térbeli együttmozgása

A korrelációs együtthatók értékei alapján kijelenthető, hogy az ellenzék

szavazótáborából nagyrészt a 2018-ban még a Jobbik listájára szavazók

(de a legesélyesebb baloldali ellenzéki jelöltre át nem szavazók) hiányoztak.

Habár a korrelációs együttható rendkívül magas, mégsem éri el az 1-es

értéket, így az előbb tett kijelentés hátterének árnyalását és további pontosítását

szükséges megtenni. Ugyanis nem minden kerületben maradt távol

az összes korábbi jobbikos szavazó, illetve van olyan kerület is, ahol több

30 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


szavazó hiányzott az ellenzéktől, mint amennyit a hiányzó jobbikosok

indokoltak volna. Előbbi kategóriába tartozik a Tapolca központú Veszprém

3-as vagy a Hódmezővásárhely központú Csongrád-Csanád megye

4-es választókerület. Ezekben Rig Lajosra és az ellenzék miniszterelnök-jelöltjére,

Márki-Zay Péterre a jobbikosok nagy része is leszavazott (4. ábra).

Ez nem mondható el a fővárosi kerületek nagy részéről és legalább három

vidéki városról (Szeged, Szekszárd, Pécs), ahol több ellenzéki voks hiányzott,

mint a radikális párt korábbi támogatottsága. Ezek egy része ráadásul

olyan (fővárosi, illetve Csongrád-Csanád és Baranya megyei) kerület,

amelyekben végül nyert az ellenzéki jelölt, viszont úgy, hogy a rá leadott

voksokból nemcsak a jobbikos szavazók támogatása hiányzott, hanem

minden valószínűség szerint olyanoké is, akik korábban baloldali vagy

liberális pártokra szavaztak. Külön említést érdemel a Baranya 4-es választókerület,

ahol a helyi kontextus figyelembevétele elengedhetetlen az

eredmény megértéséhez, de ezzel a tanulmány későbbi szakaszában foglalkozunk

majd behatóbban.

A jobbikos szavazók át(nem)szavazási hajlandósága

A térképen az is kirajzolódik, hogy a kerületek nagy többségében az ellenzék

kevesebb szavazót veszített, mint a radikális párt korábbi szavazóbázisa,

viszont ebben jelentős területi különbségek mutatkoznak.

4. ábra: A jobbikos szavazók átszavazási hajlandósága kerületenként

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 31


Kérdés, hogy ezek a különbségek összefüggnek-e az előválasztáson tapasztalt

folyamatokkal, vagyis olyan kerületekben mentek-e el alacsonyabb

számban a radikális párt korábbi szavazói, ahol DK-s vagy momentumos

jelölt nyert, és alapvetően a Jobbikhoz húzó kerületek voltak. Ennek vizsgálatához

nyolc kategóriába soroltuk a választókerületeket aszerint, hogy

a 2018-as országgyűlési választáson mely pártok jelöltjei voltak a legerősebbek,

illetve hogy ehhez képest mely párt jelöltje szerezte meg végül

a jelöltséget (2. táblázat). Ez alapján a legjobb teljesítményt azok a kerületek

nyújtották, ahol vagy az előzetes választási eredménynek megfelelő nem

jobbikos jelöltek, vagy a korábbi baloldal helyén a Párbeszéd, illetve a Momentum

jelöltjei indultak el. Ezek szinte kivétel nélkül vagy fővárosi, vagy

már korábban is erős ellenzéki támogatottsággal rendelkező megyei jogú

városi kerületek voltak. A jó teljesítmény ellenére a jobbikos szavazók átszavazási

hajlandósága ebben a két kategóriában érte el a mélypontját – bár

az új pártok jelöltjeire magasabb arányban szavaztak –, de a kategórián

belül is jelentős eltérések mutatkoznak e tekintetben (magas relatív szórás).

Ez utóbbi abból adódik, hogy míg a fővárosi jobbikosok szinte teljes egészében

távol maradtak, addig a vidéki kerületekben (és Szabó Szabolcsra

Csepelen) a korábbi jobbikosok negyede elment leadni a voksát. A legroszszabb

ellenzéki teljesítményt az a nyolc választókerületből álló kategória

szolgáltatta, ahol 2018-ban még egyértelműen a Jobbik jelöltje volt a legerősebb,

viszont az előválasztáson vagy a DK, vagy az MSZP győzedelmeskedett.

Mégsem ebben a kategóriában támogatták legalacsonyabb arányban

(habár rendkívül egyenlőtlen módon) a korábbi jobbikos szavazók az ellenzék

jelöltjét, hanem azokban a kerületekben, ahol 2018-ban még a Jobbik–

MSZP/DK megosztottság volt a jellemző, viszont az előválasztáson az LMP

vagy a Momentum jelöltjei kapták a legtöbb szavazatot.

A majdnem legtöbb jobbikos szavazatot hozó két kategóriát nem meglepő

módon a Jobbik jelöltjei alkotják, habár a korábbi jobbikosoknak még

ők is csak kicsit több mint 40 százalékát voltak képesek megszólítani, amivel

átlagosan a szavazatok harmadát sikerült megszerezniük, így egyéni képviselői

hely elhódítására nem volt esélyük. E tekintetben a legjobban mindenképpen

a Márki-Zay Péter és Mándi László nevével fémjelzett kategória

teljesített, hiszen ebben a négy kerületben a Momentum és a Párbeszéd által

támogatott jelöltek a jobbikosok több mint felét meg tudták szólítani,

habár az átlagot jelentősen felfelé húzza az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének

jó teljesítménye (amelyről a későbbiekben még lesz szó).

32 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


Az előzetes választási

adatoknak megfelelő

nem jobbikos jelölt

DK/MSZP–Párbeszéd

előzetes, Párbeszéd-/

Momentum-/Jobbikjelölt

Jobbik–MSZP–

Párbeszéd/DK előzetes,

LMP-/Momentum-jelölt

Jobbik–MSZP–

Párbeszéd/DK előzetes,

MSZP-/DK-jelölt

Jobbik előzetes,

DK-/MSZP-jelölt

Az előzetes választási

adatoknak megfelelő

jobbikos jelölt

Jobbik–MSZP–

Párbeszéd/DK előzetes,

Jobbik-jelölt

Jobbik előzetes,

Momentum–

Párbeszéd-jelölt

Darab

Ellenzéki

jelölt támogatottsága

(%)

Eltérés

a becsléshez*

képest

(%p)

Jobbikos

átszavazási

hajlandóság

(%)

A jobbikos

átszavazási

hajlandóság

relatív szórása

17 45,97 –9,23 –2,90 7,88

9 48,42 –6,90 6,46 3,58

10 30,62 –12,06 23,51 0,74

30 32,97 –11,54 33,60 0,42

8 34,01 –12,12 39,88 0,19

15 33,33 –11,73 42,05 0,24

13 35,36 –11,03 42,73 0,33

4 35,41 –8,10 53,28 0,34

Összesen 106 36,90 –10,66 31,79 0,76

* A becslés a Választási földrajz oldal becslése 6

2. táblázat: A kerületek eredményei a jelöltek támogatói szervezete szerinti

kategorizálás alapján

Az egyes kategóriákon belül azonban a relatív szórás értékeiben is jelentős

eltérések mutatkoznak. Ennek jobb kibontása érdekében az egyes kategóriákat

külön bontva hasonlítjuk össze az ellenzék mostani teljesítményét

a 2018-as, Jobbik nélküli ellenzék támogatottságával (5. ábra). Ez alapján

a jobbikos szavazók azokból a kerületekből tűntek el leginkább, ahol az

6

Vö. kovalcsiktamas.blogspot.com/2020/10/egy-kis-eselylatolgatas-2022-re.html.

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 33


ellenzék amúgy is jobban állt, és azokban a kerületekben mentek el nagyobb

számban, ahol a bal-, illetve liberális oldal 30 százalék alatti teljesítménnyel

rendelkezett. Ezek közül az átlótól leginkább pozitív irányba

eltérő (a legnagyobb jobbikos átszavazási hajlandóságú) kerületek nagy része

jobbikos jelölttel rendelkezett (Szilágyi Szabolcs Miskolc 1-esben, Kálló

Gergely Dunaújvárosban, Dudás Róbert Gyöngyösön), bár található itt néhány

MSZP-s jelölt is (Jézsó Gábor Tiszaújvárosban, Varga László Miskolcon

vagy Kertész Ottó Jászberényben), míg az LMP és a Momentum jelöltjei

a Jobbik–MSZP/DK háttérrel rendelkező kerületekben nem voltak képesek

megszólítani a jobbikos szavazókat (Mihálik Edvin Szeged 2-esben, Gyenes

Szilárd Balassagyarmaton vagy Szántai László Berettyóújfalun).

5. ábra: A 2018-as Jobbik nélküli szavazótábor összehasonlítása a 2022-es

ellenzéki támogatottsággal

34 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


Megállapítható továbbá, hogy az átszavazási hajlandóságot a helyben való

mélyebb beágyazottság befolyásolta leginkább. A továbbiakban két-két

olyan választókerületet elemzünk, ahol vagy jelentős arányú volt a jobbikos

átszavazási hajlandóság, vagy rendkívül alacsony, ezzel is hangsúlyozva az

országos elemzések mellett az alacsonyabb léptékű vizsgálatok fontosságát.

Egyes kerületek esettanulmány jellegű elemzése

Borsod 3 (Ózd)

Ha a következő országgyűlési választásokat megelőzően lesz olyan ellenzéki

szereplő, aki az előválasztás intézménye ellen szeretne érvelni (meglátásunk

szerint amúgy lesz ilyen), annak számára elegendő muníciót

szolgáltathat az, ami tavaly október óta a Borsod 3-as választókerületben

végbement. Ahogy azt a médiában végigkövethettük, a Jobbik és a szocialisták

jelöltje elég komoly sebeket ejtett egymás karakterén. Előbbi szervezet

szavazatvásárlással vádolta az MSZP-t, aminek kapcsán egy hangfelvétel

is napvilágot látott egy Jobbik-közeli hírportálon, 7 míg a Jobbik jelöltjéről,

Ózd alpolgármesteréről egy náci karlendítős fotó járta be a nyilvánosságot

az ATV jóvoltából. 8 Az előválasztást végül szűk többséggel (217 szavazattal),

de magas részvétel mellett a szocialista jelölt nyerte, valamint további

érdekességként megemlíthető, hogy miniszterelnök-jelöltként Karácsony

Gergely itt aratta egyetlen vidéki győzelmét.

Ez az egyéni választókerület sok szempontból amúgy is állatorvosi lova

a hazai választói viselkedés számos vizsgálatra érdemes kuriózumának.

Ózd a 2010-es korszakot megelőzően az MSZP fellegvára volt, de 2010 óta

nemcsak a Fidesztől, hanem a Jobbiktól is rendre vereséget szenvednek

a szocialisták, ami már a korábbi választókerületi besorolásban is igaz volt.

A mostani térfelosztásban ráadásul Ózd városához hozzácsaptak egy hatalmas

észak-borsodi, aprófalvas térséget, döntően az Aggteleki-karszt és a

Cserehát vidékéről, így az egykori iparváros immár a kerület választópolgárainak

40 százalékát sem teszi ki.

A Fidesz – általunk sokat, de talán mégsem eleget hangoztatott – már

2018-ra is jól látható, trendszerű, bizonyos területi mintákat követő előretörése

ebben a választókerületben rendkívül látványosan ment végbe,

7

Hangfelvétel: kétezer forintba kerülhet egy szocialista bérszavazó az előválasztáson, Alfahír, 2021.

szeptember 20., alfahir.hu/2021/09/20/szavazatvasarlas_borsod_3_valasztasi_csalas_elovalasztas21_

kiss_sandor_farkas_peter.

8

Ózd alpolgármesterére kísértetiesen hasonlító férfi karlendítéséről kaptunk fotót, Atv.hu, 2021.

szeptember 22., atv.hu/belfold/20210922/egy-ozd-alpolgarmesterehez-kisertetiesen-hasonlito

-ferfi-karlenditeserol-kaptunk-fotot-keressuk-az-erintettet.

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 35


különös tekintettel annak községi jogállású településeire. 2022-re ez a trend

csak folytatódott, a korábban megfigyelt két számjegyű százalékpontos dinamika

mellett. Érdemes azonban azt is kiemelni, hogy míg 2014 és 2018

között listán a Jobbik szinte alig veszített itt szavazót (30,1 százalék 29,2

százalék), sőt abszolút számban kifejezve még maguk mellé is tudtak állítani

újakat, addig a 2014-es baloldali összefogás pártjai közel 10 százalékpontos

zsugorodáson mentek keresztül négy év leforgása alatt.

Az a tény, hogy a korábban megismert ellenzéki pártpreferenciákat nem

igazán jól lekepéző eredmény született az előválasztáson, illetve az, hogy a

Fidesz szavazatszerző képességének milyen folyamata rajzolódott ki már

2018-ra is, nem sok jóval kecsegtetett az ellenzék számára. Mindazonáltal

azt is nehéz elképzelni, hogy ilyen toxikus őszi kampány után a vesztes fél

(a Jobbik) teljes erőbedobással látott volna neki a tavaszi kampánynak.

Az eredmény ismert. Az a kormánypárti Riz Gábor, aki 2014-ben még 38 százalékkal

nyerte ugyanezt a körzetet, április 3-án közel 59 százalékos győzelmet

aratott.

6. ábra: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3-as választókerület

településeinek jobbikos átszavazási hajlandósága

A korábban ismertetett módszertan segítségével megvizsgáltuk, hogy a

2018-as baloldali és Jobbik-szavazók területi eloszlása ismeretében mire

érdemes következtetni az ellenzéki jelölt április 3-i támogatottsága kapcsán.

36 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


Fontos itt is rögzíteni, hogy Jobbik-szavazó alatt a pártlistára voksolókat

értjük, mivel itt 2018-ban a Jobbik jelöltjét tartották az esélyes ellenzéki kihívónak,

aki így számos baloldali voksot is bezsebelhetett (négy évvel ezelőtt

az itt induló DK-s jelölt mindössze nyolc százalékot kapott).

A legfontosabb megállapítás, hogy a szocialisták közül érkező ellenzéki

jelöltre a jobbikosok negyede sem volt hajlandó leszavazni, és ennek az

átszavazási hajlandóságnak a mértéke a településmérettel arányosan még

csökkent is. Míg Ózdon 37 százaléknyi 2018-as jobbikos szavazott át az

MSZP-s Kiss Sándorra, addig az ezer és ötszáz fő alatti falvakban már csak

minden tizedik.

De hová tűntek az egykoron legnagyobb ellenzéki párt szavazói? Ez már

csak azért is vizsgálatra érdemes kérdés, mert a 2018-as és a 2022-es részvételi

adatok (melyek országosan kirívóan alacsonynak számítanak) szinte

centire megegyeztek nemcsak választókerületi szinten, de a vizsgált településkategóriák

szintjén is. A Mi Hazánk jelöltje közel 6 százalékos eredményt

ért el a körzetben (településmérettől független eloszlásban), és a Kutyapárt

is elvitt 1,5 százalékot, azonban a Fidesz jelöltjének 10 százalékpont feletti

erősödése azt mutatja, hogy legnagyobb arányban – minden valószínűség

szerint – a kormánypárthoz gravitáltak ezek a választói csoportok.

2018 2022

Részvétel

(%)

Fidesz

egyéni (%)

Ellenzék –

Jobbik(%

egyéni

Jobbik %

egyéni

Ellenzék –

Jobbik % lista

Jobbik

% lista

Részvétel

(%)

Fidesz

egyéni (%)

Ellenzék

egyéni (%)

Jobbikos

átszavazás

aránya (%)

20 000 – Ózd 57,3 42,8 13,0 41,2 23,7 30,7 54,7 52,6 35,3 37,7

5000–10 000,

Putnok

60,4 48,0 11,3 37,4 18,7 31,0 58,4 57,4 27,3 27,9

1000–5000 54,0 51,5 11,4 34,2 18,2 28,6 55,1 63,7 22,3 14,3

500–1000 60,5 53,6 11,4 32,0 18,3 26,3 59,9 64,6 21,1 10,7

500-nál kisebb 64,6 50,7 12,4 33,3 18,9 28,4 67,0 60,0 21,3 8,2

Borsod 3 57,6 48,1 12,1 36,7 20,5 29,2 57,0 58,9 27,1 22,7

3. táblázat: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3-as választókerület

településkategóriáinak választási eredményei

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 37


Csongrád 4 (Hódmezővásárhely) és Veszprém 3 (Tapolca)

A választási kudarc másnapját sem várta meg a felelős megnevezésével az

előválasztás során egymásra talált és azóta is ritkán látott összhangban

kommunikáló két pártvezető, Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc. Előbbi az

ellenzék miniszterelnök-jelöltjének személyével magyarázta pártja korábbi

választóinak távolmaradását,9 amiről érdemes tapasztalati úton is benyomásokat

szereznünk.

A Hódmezővásárhely központú Csongrád-Csanád megye 4-es egyéni

választókerület nem számított az ellenzék számára nyerhető körzetek

közé, hiszen itt Lázár János már 2018-ban is abszolút többséggel szerezte

meg az egyéni mandátumot (52 százalék). Márki-Zay Péter meglepetésszerű

önkormányzati diadala azonban, melyet 2019 októberében bebiztosított,

sokakban keltette azt az illúziót, hogy ezt a választókerületet akár szorossá

is tehetik, amit csak megerősített a vásárhelyi polgármester fölényes

előválasztási sikere. A napközbeni részvételi adatok alakulása tovább táplálta

az ellenzéki optimizmust, hiszen a hódmezővásárhelyi szavazókörök

aktívabbak voltak, mint négy éve, miközben a választókerület többi települése

hozta a korábbi részvételi számokat.

2018 2022

Részvétel

(%)

Fidesz egyéni

(%)

Ellenzék –

Jobbik % egyéni

Jobbik

% egyéni

Ellenzék –

Jobbik % lista

Jobbik

% lista

Részvétel

(%)

Fidesz

egyéni (%)

Ellenzék

egyéni %

Jobbikos

átszavazás arány %

Hódmezővásárhely 73,6 48,0 7,0 42,3 25,0 24,5 75,4 46,3 47,0 89,7

20 000 – Makó 70,9 53,3 13,0 32,0 21,2 23,6 69,3 55,3 34,8 57,8

5000–10 000, Algyő 69,9 41,5 14,3 40,2 30,0 23,9 70,7 45,3 43,0 54,3

1000–5000 67,1 59,6 8,7 29,7 17,2 21,9 67,5 60,5 31,2 63,5

500–1000 66,7 68,9 8,0 21,4 14,3 16,4 66,9 67,9 25,5 68,5

0–500 68,7 62,8 10,6 25,0 15,1 21,5 67,4 66,4 26,3 52,0

Csongrád 4 71,2 51,8 9,2 36,7 22,5 23,6 71,7 51,8 40,2 74,9

4. táblázat: A Csongrád-Csanád megyei 4-es választókerület

településkategóriáinak választási eredményei

9

Jakab Péter durván kiakadt, kegyetlenül beszólt MZP-nek és Vona Gábornak is, Atv.hu, 2022. április 4.,

atv.hu/belfold/20220404/jakab-peter-durvan-kiakadt-kegyetlenul-beszolt-mzp-nek-es-vona-gabornak-is.

38 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


Azt, hogy végül mégis Lázár nyert, nem a jobbikosok állítólagos távolmaradása

okozta, hanem sokkal inkább az a tény, hogy a választások napján nagyjából

ugyanaz történt itt, mint négy évvel korábban. Magyarán 71 százaléknál magasabb

részvétel mellett Lázár János 52 százalékot szerzett, miközben amúgy az

ellenzék jelöltje mögé a 2018-as Jobbik-szavazók háromnegyede is felsorakozott.

A Mi Hazánkról tudvalévő volt (az EP- és az önkormányzati választások

adatai alapján), hogy különösen erősek a megyében, illetve az egész Dél-Alföldön,

azonban az itt elért 5,3 százalékos egyéni eredményük nem számít

kimagaslónak, továbbá nagyjából ki is adja a 2018-as Jobbik-tábor Márki-Zay

Péterre le nem szavazó maradékát. Akiknek az átszavazási hajlandósága,

aligha meglepő módon, Hódmezővásárhelyen volt a legmagasabb, közel 90

százalékos, míg Makón és Algyőn jóval szerényebb. Makó kapcsán érdemes

megjegyezni, hogy sokáig baloldali városként volt inkább jellemezhető: még

2018-ban is 12,6 százalékot kapott itt listán az MSZP–Párbeszéd és közel 10

százalékot az LMP. Így nem kizárt, hogy az itt elért gyenge egyéni ellenzéki

szereplés mögött ezek az (ideológiai?) törésvonalak is megbújhattak.

7. ábra: A Csongrád-Csanád megyei 4-es választókerület településeinek

jobbikos átszavazási hajlandósága

Összegezve Márki-Zay Péter egyéni szereplése pont azt bizonyítja, hogy személye

nemhogy nem hatott taszítólag a Jobbik szavazóinak többségére, de országosan

is az egyik legnagyobb arányban tudta felsorakoztatni a négy évvel

korábbi ellenzéki tábort maga mögött. Arról nem is beszélve, hogy Márki-Zay

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 39


az összes választókerületi településen jobban szerepelt, mint az Egy ségben

Magyarországért listája. Városában például 550 olyan szavazója volt, akik listán

már nem az ellenzékre szavaztak, így itt meg is tudta verni Lázár Jánost.

A korábbi jobbikos tábor egyben tartása szempontjából szintén sikeres

szereplést tudhat maga mögött az a Rig Lajos, aki a választási kudarc után

bejelentette, hogy felhagy az aktív politizálással, kilép a Jobbikból, és viszszatér

az Országos Mentőszolgálat kötelékébe. 10 Neki természetesen annyiban

könnyebb dolga volt, hogy a párt aktív politikusaként kellett ugyanazt

megoldania, mint más pártok jelöltjeinek, azonban ez is kevés volt a győzelemhez.

Érdemes rögzíteni a Veszprém 3-as egyéni választókerület kapcsán,

hogy itt listán már 2018-ban is 50 százalék felett volt a Fidesz, csak Fenyvesi

Zoltán, a párt akkori jelöltje képes volt 3 százalékponttal alulmúlni saját

pártjának eredményeit egyéniben, így ennek a mandátumnak a sorsa jóval

nyitottabbnak nézett ki korábban. Látva az anomáliát, a párt felsőbb vezetése

beejtőernyőztette Tapolcára az amúgy veszprémi Navracsics Tibort, aki

sokkal sikeresebben rakta össze a Fidesz egyéni szavazatait, így április 3-án

már egyéniben is 50 százalék felett tudott szerepelni a kormánypárt. Ezzel

szemben Rig Lajos – akinek az előválasztás során nem akadt kihívója – a

2018-as Jobbik-tábort (itt is a listás szavazókat értjük alatta) sikeresen sorakoztatta

fel maga mögött, hiszen tízből kilencen most is rá adták a voksukat.

Ebben szerepe lehetett annak is, hogy a Mi Hazánknak nem volt jelöltje a

Veszprém 3-asban, tehát ha úgy tetszik, itt „mentőcsónak” nélkül maradtak

azok a jobbikos szavazók, akik az immáron hat pártlogó alatt induló Rigre

nem akartak szavazni. Érdekes tény, hogy a Mi Hazánk listán így is 6,6

százalékos eredményt ért el, ami ez esetben is a településmérettől teljesen

függetlenül oszlott el egyenletesen.

2018 2022

Részvétel

(%)

Fidesz

egyéni %

Ellenzék –

Jobbik % egyéni

Jobbik

% egyéni

Ellenzék –

Jobbik % lista

Jobbik

% lista

Részvétel

(%)

Fidesz egyéni

(%)

Ellenzék

egyéni (%)

Jobbikos átszavazás

arány (%)

20 000 – Ajka 67,8 44,2 16,9 36,2 31,1 20,5 67,9 46,7 47,6 81,0

10 000–20 000,

Tapolca

5000–10 000,

Sümeg

74,6 36,4 7,3 54,8 22,6 32,0 74,0 43,4 53,4 96,1

69,0 57,3 7,9 33,1 20,3 19,2 68,9 57,4 39,0 97,4

10

Döntött Rig Lajos, végleg kiszáll a politikából, Tapolcai Média, 2022. április 5., tapolcaimedia.hu/

2022/04/dontott-rig-lajos-vegleg-kiszall-a-politikabol.

40 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


2018 2022

Részvétel

(%)

Fidesz

egyéni %

Ellenzék –

Jobbik % egyéni

Jobbik

% egyéni

Ellenzék –

Jobbik % lista

Jobbik

% lista

Részvétel

(%)

Fidesz egyéni

(%)

Ellenzék

egyéni (%)

Jobbikos átszavazás

arány (%)

1000–5000 67,3 51,3 9,2 37,6 19,3 23,8 66,7 54,3 40,5 89,3

500–1000 69,1 53,0 5,8 39,4 14,9 26,2 68,6 56,9 38,9 91,6

0–500 68,1 59,0 6,0 33,0 14,6 20,7 68,9 61,6 32,5 86,6

Veszprém 3 69,5 46,9 10,5 40,6 23,0 24,2 69,2 50,7 44,5 88,8

5. táblázat: A Veszprém megyei 3-as választókerület településkategóriáinak

választási eredménye

8. ábra: A Veszprém megyei 3-as választókerület településeinek jobbikos

átszavazási hajlandósága

Baranya 4 (Szigetvár)

A korábban bemutatott választókerületek kapcsán a Jobbik elnökének egyik

rosszul öregedő kijelentését igyekeztük jobban megvilágítani területi ada -

tok segítségével, azonban most az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének

egyik mondatát is érdemes megvizsgálni. Márki-Zay Péter a választások

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 41


A

másnapján a Partizán stúdiójában úgy fogalmazott: „A baloldali szavazók

megvoltak dekára.” 11 Ahogy arra a bevezetőben is utaltunk, ez nagyon sok

esetben egész egyszerűen nem fedi a valóságot (Budapest legtöbb kerülete,

Szeged, Pécs stb.). Mi azonban ennek bemutatására szándékosan egy

ízig-vérig vidéki körzetet választottunk.

A Baranya megye 4-es számú választókerület hatalmas kiterjedésű területi

egység, ahol 174 település található, de ezek közül mindössze hat városi

jogállású. A központjának számító Szigetváron is kevesebb mint tízezer

választó szerepel a névjegyzékben, de az is jól érzékelteti a térség településszerkezetét,

hogy 143 településén még csak ötszáz választópolgárt sem

találunk a helyi névjegyzékben. Ide tartozik az Ormánság jelentős része,

a Belső-Somogy keleti szeglete, valamint egy sor aprófalvas vidék. 2018-ban

dr. Vass Péter, a szocialisták jelöltje, Szigetvár polgármestere számított az

esélyesebb ellenzéki kihívónak, aki igaz, hogy csak 27 százalékot kapott, de

Szigetváron például meg tudta verni a kormánypárt jelöltjét, még a Jobbik

nélkül is. A baloldal jelöltje minden településkategóriában jobban szerepelt,

mint a Jobbik. A tény, hogy a Fidesz jelöltje végül 49 százalék alatti

egyéni eredménnyel hozta el a mandátumot, bizakodásra és egy jó baloldali

jelöltre adhatott okot, méghozzá olyanra, akire várhatóan a Jobbik szavazói

is jó szívvel átszavaznak majd. Az előválasztás meglehetősen alacsony

részvétel mellett zajlott, méghozzá a szigetvári polgármester indulása nélkül,

így az MSZP Szentlőrinc első emberét (Koltai Péter) indította itt, aki

viszont 107 szavazattal kikapott a DK jelöltjétől (Szarkándi Lajosné).

Ilyen előjelek mellett április 3-án az ellenzék soha nem látott zakóba

szaladt bele Baranya 4-ben: a választók alig 29 százaléka támogatta a DK-s

jelöltet, miközben a Fidesz négy év alatt 60 százalék fölé emelkedett 49 százalékról.

Mindez köszönhető volt annak, hogy az ellenzék jelöltje még

a 2018-as baloldali szavazókat sem volt képes megszólítani. Szigetváron

csaknem minden negyedik, négy évvel korábban még a szocialisták jelöltjét

támogató szavazó fordult el az ellenzéktől. Ezzel szemben Siklóson és

Szentlőrincen valóban megvoltak dekára a baloldali választók, sőt még

a 2018-as Jobbik-táborból és érkezett 14-15 százaléknyi erősítés, de még ez

is kevés volt a csúfos kudarc elkerüléséhez.

Létezik azonban a baloldali szavazók lemorzsolódásának egy nagyon

fontos, területi szempontú tanulsága is, mégpedig az, hogy ez döntően a vá -

lasztókerület nyugati felét sújtotta, tehát Szigetvárt és annak közvetlen

környezetét. Ebből talán azt érdemes az utókor számára feljegyezni, hogy

a választókat nem érdemes szavazógépnek tekinteni, hiszen mint látható,

még az elvileg egy ideológiai tömbön belüli személyek között is könnyen

11

Hogyan értékeli Márki-Zay Péter a vereséget?, Partizán, https://www.youtube.com/watch?-

v=qq5j100zw84.

42 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


tesznek különbséget, ha beágyazottság vagy ismertség alapján kell politikai

döntéseket meghozni.

2018 2022

Részvétel

(%)

Fidesz

egyéni (%)

Ellenzék –

Jobbik

% egyéni

Jobbik

% egyéni

Ellenzék –

Jobbik % lista

Jobbik

% lista

Részvétel

(%)

Fidesz

egyéni (%)

Ellenzék

egyéni (%)

Baloldali lemorzsolódás

(%)

10 000 –

Szigetvár

5000–10 000,

Szentlőrinc és

Siklós

70,6 33,2 53,6 11,2 34,6 22,5 67,9 48,5 41,0 23,5

64,3 45,5 30,9 19,9 27,8 21,7 64,5 55,8 33,6 –13,5

1000–5000 63,9 50,8 27,1 18,4 24,3 20,2 64,0 59,6 29,8 –15,1

500–1000 62,5 47,7 31,9 16,9 22,4 20,7 62,0 61,9 27,2 14,6

0–500 62,1 57,4 24,6 13,5 18,6 16,1 61,7 70,0 20,7 16,0

Baranya 4 64,1 48,9 31,6 15,8 24,3 19,6 63,5 61,1 28,7 9,0

6. táblázat: A Baranya megyei 4-es választókerület településkategóriáinak

választási eredményei

9. ábra: A Baranya megyei 4-es választókerület településeinek jobbikos

átszavazási hajlandósága

BÓDI MÁTYÁS – KOVALCSIK TAMÁS ELLENSÚLY 20221–2 43


Összegzés

A kormányváltást akaró erők választási kudarcának számos magyarázata

látott napvilágot az elmúlt hetekben. Várhatóan az ellenzéki gyászmunka

még jó pár hónapig meghatározza a hazai kormánykritikus nyilvánosság

megmaradt fórumainak hangulatát. Mi arra tettünk kísérletet, hogy – az

olykor érzelem vagy hideg politikai számítás által vezérelt kijelentések össztüzében

– területi adatok és számítások segítségével objektív képet alkossunk

egyes ellenzéki szereplők politikai teljesítményéről. Vizsgálatunk statisztikai

adatokkal támasztotta alá azt, hogy a 2018-as jobbikos szavazók

csupán harmada szavazott az Egységben Magyarország jelöltjeire 2022-

ben, viszont területileg rendkívül egyenlőtlenül. Vidéken a Jobbik jelöltjei

mellett azok tudták legjobban megszólítani ezeket a szavazókat, akik helyben

jó beágyazottsággal rendelkeztek. A gyakran ismételt szólamokon túl

(„el kell menni vidékre!” stb.) a fenti rövid vizsgálat egyik legfontosabb tanulsága

az, milyen fontos a személyes tényező és a beágyazottság, ezáltal

pedig a megfelelő jelöltek megtalálása. Könnyen elképzelhető, hogy az előválasztás

intézménye erre csupán egyfajta érvényességi és eredményességi

küszöb megállapítása esetén lehet alkalmas, hogy a választáson kizárólag

a leginkább konszenzusos, megfelelő támogatottsággal és beágyazottsággal

rendelkező jelöltek induljanak el. Ilyen küszöbértékek használata mellesleg

nem lenne újszerű hazánk választástörténetében, hiszen a 2011-es törvénymódosításig

a hazai országgyűlési választások első fordulójában csak az

a jelölt szerzett mandátumot, aki a szavazatok több mint felét megszerezte

(eredményességi küszöb), mégpedig úgy, hogy a választásra jogosultak legalább

fele el is ment szavazni (érvényességi küszöb). Ez természetesen azt

jelentené, hogy nemcsak a miniszterelnök-jelölt, hanem az egyéni képviselőjelöltek

kiválasztása is két fordulóban zajlana.

44 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


A háború mint időjárási

jelenség

A Fidesz kommunikációja az Ukrajna

elleni agresszióról és annak okai

KERT ATTILA

Az ukrajnai háború kitörését követő néhány napos bénultság után hamar

Ateljes sebességre kapcsolt a Fidesz kommunikációs és propagandagépezete.

Mind a négy hadtest csatasorba állt: a politikus hadvezérek, a központilag

vezérelt média csapatai, az internetes „influenszerek” hadosztálya és a kommentelő

szabadcsapatok nagy erővel indultak harcba – a békéért. A különböző

fegyvernemek más-más célpontot vettek célba, különféle eszközökkel:

a helyzet bonyolultsága miatt ezúttal nemcsak a megfogalmazás árnyalataiban

figyelhetők meg különbségek, hanem a szokásosnál is nagyobb mértékben

térnek el egymástól a helyzet értelmezésére szolgáló politikai üzenetek.

Az egyetlen közös pont, hogy szinte mindenről beszélnek, csak magáról

a háború okáról nem: az orosz agresszióról.

A ma bennünket körülvevő konfliktus lényegi ténye pedig úgy

hangzik, hogy Oroszország egy másik független állam területén

katonai akciókat hajt végre. Ez az a tény, amiről nekünk véleményt

kell kialakítani, minden más csak mellébeszélés, önfelmentés és

a szocializmus itt maradt maradványa, az erkölcsi relativizmus.

Azt javaslom, beszéljünk világosan: ami katonai agresszió, az katonai

agresszió. 1

Így fogalmazta meg véleményét Orbán Viktor 2008-ban az Oroszország által

Grúzia ellen indított támadásról, illetve az azzal kapcsolatos magyarországi

értékelésekről. És éppen ezzel ellentétesen kommunikál ma minden

erejével a kormányzó párt: mindenről beszélnek, csak magáról az agreszszióról

és annak okozójáról, az agresszorról, vagyis a Vlagyimir Putyin vezette

Oroszországról nem. Magát a háborút úgy kezelik, mint egy természeti

jelenséget, ami csak úgy „van”, és csupán annak következményeiről,

az általa okozott károkról, a károk elhárításának módjáról hajlandók

1

Vö. https://youtu.be/0ndu5mhU1bw.

KERT ATTILA ELLENSÚLY 20221–2 45


eszélni. És persze folyamatosan emlegetnek más, korábbi, szerintük hasonló

súlyú eseményeket, illetve egyéb körülményeket, amelyek más megvilágításba

helyezik az Oroszország által egyoldalúan indított pusztító háborút.

Ez maga a mellélbeszélés és az agresszió erkölcsi relativizálása.

Ennek alapvető oka kézenfekvő: az elmúlt években a magyar kormány

túlságosan közel került Moszkvához, amit a közvélemény pontosan érzékelt,

2 a szavazótábor jelentős része pedig maradéktalanul adaptált: a pár évvel

korábban még Oroszország ellen tüntető hívek a Ruszkik haza!-molinót

lecserélték a Roszatom Jóatom táblára. A magyar kormány és a kormányfő

csaknem évtizedes magatartása és metakommunikációja elérte hatását.

Túl közel Moszkvához

Orbán Viktor Magyarország nyugati szövetségeseit és azok politikusait folyamatosan

támadta, éles, nemritkán útszéli stílusban gúnyolta, míg Moszkváról

és Vlagyimir Putyinról mindig a legnagyobb tisztelet hangján szólt.

Az orosz elnökkel több csúcstalálkozót bonyolított, mint bármelyik európai

kormány- vagy államfővel. Kormánya időről időre jelentős gesztusokat tett

Oroszországnak: bár megszavazata, mindig bírálta az EU Oroszországgal

szembeni szankcióit; lehetővé tette, hogy az általa irányított állami médiában

teret kapjon az orosz propaganda; az amerikai kábítószer-ellenes hatóság,

a DEA által folytatott nyomozás után, az általa tervezett akció keretében

Magyarországon elfogott fegyverkereskedőket kiadta Moszkvának,

megakadályozva ezzel, hogy az Egyesült Államok felelősségre vonja a mexikói

drogkartelleknek fegyvert eladó bűnözőket. 3 Miközben a magyar diplomácia

minden, a magyar kormány politikáját, a jogállamiság helyzetét érő

nyugati bírálatra hisztérikusan reagált, újságcikket is nagyköveti levelekben

akart helyreigazítani, az 56-os magyar forradalmat az orosz állami televízióban

amerikai titkosszolgálati akcióként bemutató nyílt és megalázó történelemhamisítást

4 szó nélkül hagyta. Az orosz elnök díszpolgári címet kapott

a Debreceni Egyetemtől, a 2008-ban még ugyancsak „Ruszkik haza” felirat

előtt tüntető Szijjártó Péter pedig megkapta az orosz Barátságért kitüntetést.

2

Közvélemény-kutatás: a többség szerint Magyarország túl közel került Oroszországhoz, Euronews,

2022. március 2., hu.euronews.com/2022/03/02/mit-gondolnak-a-magyarok-tul-kozel-kerult-emagyarorszag-oroszorszaghoz.

3

Panyi Szabolcs, Két orosz fegyverkereskedőt csaltak tőrbe Magyarországon amerikai ügynökök,

de az Orbán-kormány Moszkvának adta őket, 444.hu, 2018. november 13., 444.hu/2018/11/23/

ket-orosz-fegyverkereskedot-csaltak-torbe-magyarorszagon-amerikai-ugynokok-de-az-orbankormany-moszkvanak-adta-oket.

4

Az orosz állami tévé szerint a nyugati titkosszolgálatok miatt tört ki az 1956-os forradalom, 24.hu,

2016. október 24., 24.hu/kulfold/2016/10/24/az-orosz-allami-teve-szerint-a-nyugati-titkosszolgalatokmiatt-tort-ki-az-1956-os-forradalom.

46 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


A második paksi atomerőmű megépítésére adott megbízással a magyar

kormány lehetőséget biztosított Oroszországnak, hogy egy EU-s országban

létesítsen referenciaberuházást, egyszersmind óriási üzlethez juttatta az

orosz partnert. Az elavult budapesti metrókocsik korszerűbbre cserélése helyett

a vásárlást „felújításnak” álcázva olyan orosz szerelvényeket szerzett be

– a nyugati ajánlatoknál lényegesen drágábban –, amelyek semmilyen EU-s

sztenderdnek nem felelnek meg. (Ezek az iparági pletykák szerint Asztanában

készültek, de a minőségük még Kazahsztán számára sem volt elfogadható.)

A koronavírus-járvány idején a kormány hatalmi nyomással jóváhagyatta

a hatóságokkal az orosz vakcina használatát Magyarországon, annak ellenére,

hogy annak dokumentációja hiányos volt. Az orosz vakcina terjesztésével

Putyin célja az orosz befolyás kiterjesztése és a közvélemény oroszbarát befolyásolása

volt. (Nem véletlen, hogy az oltóanyagot éppúgy Szputnyik névre

keresztelték, mint az orosz propagandát és álhíreket Nyugaton terjesztő

„hírügynökséget”.)

A magyar kormány a nemzetbiztonsági szolgálatokon és a kémelhárításon

belül fokozatosan gyengítette az „orosz vonalat”, 5 miközben Magyarországon

szinte szabad mozgást biztosított az orosz kémeknek. 6 Sőt hozzájárult,

hogy az orosz hírszerzők és titkosszolgálati, pénzügyi műveletek

fedésére használt Nemzetközi Beruházási Bank – magyar résztulajdonnal

– Budapesten létesítsen székhelyet. Ezzel bázist teremtett az orosz titkosszolgálatok

számára az Európai Unió területén, ily módon aktívan támogatva

azt az expanziós orosz politikát, amely az Ukrajna elleni invázióban tetőzött.

Annak azonban, hogy az eredetileg mélyen oroszellenes jobboldal pártja,

a magát az oroszok által eltiport 56-os forradalom örökösének tekintő Fidesz

nem foglalt egyértelműen állást az agresszorral szemben és a szabadságáért

harcoló Ukrajna mellett, a fentieknél is mélyebb okai vannak.

Kelet vagy Nyugat

Orbán Viktor pártja és kormánya jó ideje következetesen támadja az európai

intézményrendszert, annak összes elemét és szereplőjét, és minden onnan

érkező bírálatot politikai támadásnak állít be, függetlenül attól, hogy

az állami, politikai vagy független intézménytől érkezik. Minden normatív

5

Dezső András, Ha akarná Orbán, akkor sem biztos, hogy szabadulni tudna az oroszok szorításából,

HVG.hu, 2022. február 28., hvg.hu/360/20220228_Magyarorszag_Orban_Viktor_Oroszorszag_Vlagyimir_

Putyin_hirszerzes_kemelharitas_Ukrajna.

6

Panyi Szabolcs, Egy magyar titkosszolga részletesen felfedi, mennyire súlyos az orosz fenyegetés,

Index, 2017. március 21., index.hu/belfold/2017/03/21/titkosszolga_orosz_fenyegetes_romagyilkossag

_interju.

KERT ATTILA ELLENSÚLY 20221–2 47


írálatot a Magyarország szuverenitása ellen szőtt nemzetközi méretű politikai

összeesküvés részeként láttat, amelynek célja a bevándorlásellenes

magyar politika megbüntetése és térdre kényszerítése. „Nem leszünk gyarmat”

– hirdették, Magyarország belügyeibe való beavatkozásként állítva be

a korrupció és a jogállam leépítése miatti egyre gyakoribb kritikát. Mindennek

célja egyrészt nyomásgyakorlás az európai intézményekre, másrészt

ezen intézmények minden korábbi és várható további döntésének hiteltelenítése

a hazai közvélemény előtt.

Orbán a nyugati intézményekkel a keleti „sztárállamok” sikereit állította

szembe, nemegyszer a diktatúrák világa előtt tisztelegve. „Az embernek

keletre kell utaznia, ha otthon akarja magát érezni” – mondta 2015-ben

Kazahsztánban. 7 Állami intézkedésekkel, politikai döntésekkel és szimbolikus

gesztusokkal erodálta a nyugati értékrend hazai alapjait, amikor

gyengítette a jogállamot, korlátozta a piacgazdaságot, semmibe vette a huma

nizmust (az első menekültválság idején), kétségbe vonta az alapvető emberi

jogok védelmének jogosságát, megtámadott tudományos intézeteket

és nézeteket, kiszorított az országból egy egyetemet. Míg a hagyományos

demokratikus intézményeket gyengítette, bizánci típusú hatalmi struktúrákat

hozott létre. Olyan túlhatalmat teremtett, amely egyre kevésbé felelt

meg a klasszikus nyugati demokráciák feltételeinek, de egyre több elemében

hasonlít a keleti zsarnokságok működéséhez. Alig leplezetten teret engedett

a korrupciónak, eltűrte rendszere prominenseinek keleti despotákat

idéző, irritálóan fényűző életvitelét. Vulgáris hangon becsmérelt nyugati

politikusokat és tisztelettel hajbókolt keleti zsarnokok előtt.

Mindezt nem valamiféle elvi, meggyőződésbeli szempont indokolta, hanem

pusztán gyakorlati megfontolás, hatalmi logika. Orbán Viktort politikai

mozgástere növelésének szándéka sarkallta arra, hogy radikálisan szakítson

a nyugati világ értékeivel. Miközben ugyanis az Európai Unió intézményei

és az azt finanszírozó országok egyre több politikai, jogállami, végül pénzügyi

eszközzel igyekeztek korlátok közé szorítani a magyar kormányfő hatalmi

nyomulását, az orosz hitelek elköltésénél nem akadály a korrupciós

veszteség, az orosz gáz- és olajszállításoknak nincsenek jogállami feltételei.

A kristálytükör meghasad

A háború kitörésével azonban a stratégia összeomlott: a korrekt partnerként

bemutatott Oroszországról kiderült, hogy közönséges háborús agresszor.

A pusztítás, a civileket nem kímélő kegyetlenség, a menekültáradat morá-

7

Orbán az EU-ban nem, Kazahsztánban otthon érzi magát, HVG.hu, 2015. április 1., hvg.hu/itthon/

20150401_Kazinform_Orban_ellentetben_az_EU_Kazahsz.

48 EELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


lisan vállalhatatlanná tette az oroszbarát politikát. A sokat bírált Nyugat

viszont meglepő elszántsággal, gyorsasággal és talán váratlan következetességgel

zárt össze, kiállva a megtámadott mellett és az agresszorral szemben.

Ebben a helyzetben fenntarthatatlanná vált Orbán nyíltan oroszbarát politikája,

de az e politika révén átformált bázisa számára már az egyértelmű

szakítás sem lett volna elfogadható. (Ezt látványosan bizonyította az ősfideszes

Németh Zsoltnak, a párt örökös „majdnem külügyminiszterének”

határozottan oroszellenes Facebook-posztjára érkezett dühödt – fideszes –

reakciók hangneme. 8 ) Ezt az ellentmondást kellett a kommunikációs stratégáknak

áthidalniuk.

Tovább fokozta a kommunikációs nehézségeket, hogy a háború kitörése

az Orbán politikai zsenijébe vetett hitet is megingathatta: a mindenkinél

előbbre látó stratéga képe megtépázódott. A tévedhetetlen vezér képét erodálta,

hogy a magyar miniszterelnök láthatóan nem számított a háborúra.

Putyin az orránál (és a pénztárcájánál) fogva vezette, és mindvégig, februári

moszkvai útja során is megtévesztette.

Nem kis feladatot kapott tehát a Fidesz hatalmi gépezetének kommunikációs

agytrösztje. Olyan stratégiát kellett kidolgoznia, amely legalább három,

egymást lényegében kizáró feltételnek felel meg egyszerre: (1) Orbán teljesíti

a tőle háborús helyzetben a szövetségesek részéről elvárt minimális kiállást,

de (2) nem fordul szembe a követőiben évtizedes munkája eredményeként

mély gyökeret vert Nyugat-ellenes, oroszbarát indulatokkal és (3) amennyire

lehet, elfedi súlyos stratégiai tévedéseit.

Az ilyen műveletekre alkalmazott „verbális áthidalás” az ős-Fidesz vezetőinek

kifejezése volt még a nyolcvanas években. A kezelhetetlen ellentmondások

feloldására használt kommunikációs technikát nevezték így.

A mostani feladatot nehezítette, hogy míg korábban a Magyarországot

ért támadásokkal – értsd: az Orbán-rendszer bírálatával – szembeni harcról

szóló narratívát fiktív ellenségekkel szemben (Soros, migránsok, Brüsszel

stb.) kellett építeni, addig most a szomszédban zajló valóságos háborút kellett

a szavazatmaximalizálás céljának megfelelően keretezni.

A válasz egy többértelmű, többrétegű és többszereplős kommunikáció,

amelyben egymásnak tökéletesen ellentmondó üzenetek is elférnek. A stratégia

alapja, hogy a háború eredeti okáról senki sem beszél. A Fidesz és a

kormány érdekkörébe sorolható kommunikátorok részéről a háborúval öszszefüggésben

többször esett említés az ukrán és az amerikai elnökről, az EU

és a NATO vezetőiről és legfőképpen a magyar ellenzékről, mint a háború

kirobbantójáról, Vlagyimir Putyinról. Ennek a premisszának a következetes

A

8

A fideszes Németh Zsolt kiírta, hogy „Ruszkik, haza!”, ez pedig váratlan zavart keltett a kommentelők

körében, 444.hu, 2022. március 18., 444.hu/2022/03/18/nemeth-zsolt-meglepo-oroszellenes-posztotrakott-ki-mire-ellenzeki-politikusok-udvozoltek-az-ontudatra-ebredeset.

KERT ATTILA ELLENSÚLY 20221–2 49


etartásával a kommunikáció négyrétegűvé vált. Egyértelműen megkülönböztethető

tónusban és tartalommal kommunikált a fideszes gépezet négy

hadteste: a politikusok, a Fidesz-média, a közösségi médiában tevékenykedő

fizetett influenszerek és a kommenthadsereg.

Fideszes politikusok: legyen béke és olcsó gáz

A politikusok az elkerülhetetlen szövetségesi nyilatkozatokon kívül (Orbán

Viktor hivatalosan mindössze két ilyet tett: egyet a háború kitörésének másnapján,

egyet pedig Londonban, a V4-ek és Boris Johnson találkozóján)

a béke jelszava mögé sorakoztak fel. Némileg komikus módon a magyar kormányfő,

aki az elmúlt évtizedben egyre militánsabb hangnemben beszélt

mindenről; aki egyszerű közgazdasági összefüggéseket is nagyszabású katonai

műveletként írt le; aki választás előtt puskaporszagot érzett, csatába

indult Brüsszelbe, megvívta a rezsiharcot, állig fegyverben várta a járvány

következő hullámát, nemzeti ünnepen csatába küldte híveit („Magyarok, magasba

a zászlókat, menjetek és harcoljatok, fel a győzelemre!”) és aki szerint

Magyarország többször is támadás alatt állt, hirtelen a hatvanas évek hippimozgalmát

megszégyenítő pacifista üzenetekkel kezdett kommunikálni.

Ebben a kommunikációs keretben a „legyen béke” kívánsága is egyfajta

absztrakt fohászként jelenik meg, mint egy ima a békért, ami csak úgy

terem, mint a pipacs az út szélén, s ha sokat fohászkodunk, „lesz”. Teljesen

figyelmen kívül hagyva – és a szavazók elől elrejtve – azt a nyilvánvaló tényt,

hogy háború befejeződése egyetlen módon következhet be, ha Oroszország

felhagy az agresszióval, s hogy a béke „keletkezését” egyetlen személy képes

elérni, Vlagyimir Putyin, azzal, hogy parancsot ad a hadművelet befejezésére.

Az ő nevét azonban egyetlen kormánypárti politikus sem ejtheti ki. Nyilvánvaló

a szándék: amennyire csak lehet, el kell távolítani Orbán képét az

agresszorétól.

A kormánypárti politikusok kommunikációjának második eleme az ellenzék

támadása, amely arra a sokszor cáfolt hazugságra épül, hogy az ellenzék

magyar fegyvereket és katonákat küldene a frontra, lényegében belesodorva

Magyarországot a háborúba. Az orosz invázióval kapcsolatos kormánypárti

megszólalásokban sokkal több szó esik a magyar ellenzékről, mint a háborús

agresszorról (akiről szinte semmi). Az állítást kiegészítik azok a minősítések,

amelyek szerint hazaárulással érne fel a hazájukat védő ukránok

jelenleginél aktívabb támogatása. (Nem terjed ki a világmagyarázat arra a

körülményre, hogy vajon ebben az esetben Csehország és Lengyelország,

valamint Szlovákia jobboldali kormánya folyamatos hazaárulást követ-e el

saját országa ellen, a lakosság nagyarányú támogatása mellett.)

50 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


A politikusi kommunikáció harmadik szintje a gázárra való célozgatás,

a „rezsicsökkentés” fenntartásának fontossága. Bár az egyik márciusi közvélemény-kutatás

9 adatai szerint a válaszadók 63 százaléka úgy vélte, Magyarországnak

akkor is kötelessége segíteni ukrán szomszédjain, ha ez országunk

számára negatív gazdasági következményekkel járhat, és mindössze

19 százalék ellenezne ilyen segítségnyújtást, valószínűleg jól kalkulálnak

a kommunikációs stratégák, ha abból indulnak ki: az emberek könnyebben

jelölik be a kérdőíven a morálisan helyesnek tartott választ, mint amilyen

könnyen elfogadnának egy jelentős gázáremelést.

Fidesz-média: a politikusok üzeneteinek

ismétlése és orosz propaganda

A Fidesz által uralt média hűen követi a kormányfő által megszabott kommunikációs

irányt, ám azt megfejeli az orosz propaganda gyakran kritikátlan

átvételével. Nincs még egy ország Európában, amelynek közszolgálati

médiája olyan mértékben átvenné az orosz érvrendszert és (ál)híreket, mint

a magyar. Hosszú ideig még a háború szót is kerülte, helyette az orosz propaganda

kifejezését, a különleges katonai műveletet használta. A híradásokban

nemritkán azt sugallták, hogy a fegyveres konfliktusért valójában

a megtámadott fél, Ukrajna a felelős.

A hírmagyarázatok, valamint a stúdiókba hívott „szakértők” és „elemzők”

pedig gyakran feszegetik a NATO, Ukrajna és az Egyesült Államok felelősségét

a történtekben. Ez nem más, mint az Orbán Viktor által 2008-ban

oly pontosan leírt erkölcsi relativizálás.

Fizetett influenszerek: Gyurcsány és gázár

A közösségi médiában megjelenő fizetett véleményformálók érvelésében

már érezhetően máshol vannak a hangsúlyok. A „béke” kötelező ismételgetésén

túl a fókusz a gáz árára kerül: önmagunk lábon lövése lenne, ha nem

a háborús agresszortól vásárolnánk. (Erre az érvelésre persze azért is szükség

van, mert Magyarország az elmúlt években folytatott energiapolitikája

következtében Európában a legnagyobb mértékben függ az orosz gáztól.)

A posztolók – köztük a fizetett influenszerek mellett a párt politikusainak

derékhada – azt próbálják sugallani, hogy a gazdaságot és a politikát nem

9

A Republikon szerint hajszálnyi a különbség a Fidesz és az Egységben Magyarországért között, 444.hu,

2022. március 23., 444.hu/2022/03/23/a-republikon-szerint-hajszalnyi-a-kulonbseg-a-fidesz-es-azegysegben-magyarorszagert-kozott.

KERT ATTILA ELLENSÚLY 20221–2 51


szabad összekeverni, és igyekeznek elfogadhatóvá tenni, hogy morálisan

semmi kivetnivaló nincs abban, ha valaki egy háborús agresszorral üzletel,

lényegében egy háborút finanszírozva ezzel.

A közösségi médiában zajló kommunikáció másik iránya természetesen

szintén az az ellenzékkel szembeni vád, hogy háborúba sodorná Magyarországot.

Ennek folyamatos sulykolását kiegészíti Gyurcsány Ferenc Putyinhoz

fűződő – 14 évvel ezelőtti – kapcsolatának felidézése.

Kormánypárti kommentsereg: más is ezt csinálja

plusz Kárpátalja

A közösségi médiában posztoló, illetve kommentelő önkéntes és fizetett trollok

már teljes szabadsággal írják le azt, amit a hivatásos influenszerek csak

sugallnak. A kötelező üzeneteken kívül – béke, gázár és az ellenzék – itt már

igazán szabad teret kap az erkölcsi relativizálás. A kommentelő tömeg különféle

(általában eltorzított) történelmi eseményeket, jobbára hamis adatokat

sorolva minden erővel igyekszik relativizálni az orosz fél felelősségének

kérdését. Általában az a kiindulási pont, hogy „én elítélem az erőszakot,

bármelyik oldalon (mintha a fegyveres konfliktusban egyenlő felelősség

terhelné az agresszort és a megtámadottat), de…”. És innen következnek

az utalások, a teljeség igénye nélkül: a NATO 1999-es szerbiai katonai beavatkozására

(amelyet amúgy az első Orbán-kormány aktívan támogatott),

az Egyesült Államok különböző katonai műveleteire Iraktól Afganisztánig,

a vietnámi háborúra, Joe Biden korábbi nyilatkozataira a balkáni háború

ügyében, a korábbi amerikai elnökök (Trump kivételével) által kezdeményezett

háborúkra, az atombomba 1945-ös bevetésére, az ukrán nacionalizmusra,

a NATO terjeszkedésére.

Előfordulnak ezeknél is vadabb, egyértelműen oroszbarát vélemények és

„tények”. Ezek közös jellemzője, hogy más – vélt vagy valós, megtörtént vagy

elferdített – eseményekhez hasonlítva igyekeznek az orosz invázió relatív súlyát,

az azért viselt felelősséget csökkenteni. Hiszen Magyarország miniszterelnöke

nem barátkozhatott a gonosszal. (És különben is, nem barátkozott,

csak tárgyalt.) Mint amikor a rosszalkodáson kapott gyerek első reakciója

a feddésre az, hogy „de a másik is”.

Az online szabadcsapatok másik népszerű témája a kárpátaljai magyarok

által elszenvedett sérelmek ügye, mintha ez igazolná az Ukrajna elleni

háborút vagy bármilyen szerepet játszana Ukrajna Putyin általi „megbün-

Atetésében”. E szövegekben gyakran megjelenik az a vágy vagy remény, hogy

52 ELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


Magyarország esetleg visszakaphatja az elszakított területeket. 10 Az ukrajnai

magyarok sorsa miatt az invázió felelőssége alól az orosz agresszort felmentő

szövegek azonban figyelmen kívül hagyják azt a lehetőséget, hogy

Magyarország mostani hűvös viselkedése a megtámadott Ukrajnával szemben

éppen az ott élő magyarok következő évtizedeit teheti nagyon nehézzé.

Siker itthon

Amint az április 3-án kiderült, a háború fideszes kommunikációja választási

értelemben sikeres volt. Bár a Fidesz nagyarányú győzelmében szerepet

játszó okok jelentőségét nehéz egzakt módon, egymástól elkülönítve meghatározni,

a politikusok és elemzők többségének részéről konszenzus alakult

ki arról, hogy a háború és annak politikai tálalása jelentős hatással volt az

eredményre. Sokan azonban arra számítottak – nemcsak Magyarországon,

de az Orbán Viktor korábbi legszorosabb szövetségesének számító Lengyelországban

is –, hogy a választások után megszűnik a kétértelmű, illetve helyenként

kimondottan oroszpárti és ukránellenes kommunikáció. Ezekre

a várakozásokra Orbán Viktor már a választás éjszakáján rácáfolt, amikor

győzelmi beszédében gúnyosan, pártja ellenségeként beszélt a hazája létéért

küzdő ukrán elnökről, és rosszízű megjegyzésével helyi közönsége önfeledt

kacagását (és a világ megdöbbenését) váltotta ki. Magyarország kormányának

politikája és kommunikációja a választás után sem változott meg a háborúval

kapcsolatban.

Szűkülő mozgástér Európában

Orbán Viktor hatalmi politikájának legalább huszonöt éve egyik sarokköve,

hogy mindenkit állásfoglalásra kényszerítsen. Nincsen semleges álláspont,

nincsen „közép”, nem lehetséges még csak szakmai vélemény sem: valahová

állni kell. Ha valaki nem szövetséges (vagy alárendelt), inkább legyen ellenfél,

mint semleges. Évtizedeken keresztül mindig keményen megbüntette

azokat, akik eltértek az iránytól, keményen bosszút állt az árulókon.

A nemzetközi politikában azonban éppen ennek az ellenkezőjét tette:

amit itthon elvárt és mindenkitől kikényszerített, azt ő maga Brüsszelben

tudatosan kerülte. Rendszeresen bírálja szövetségeseit és védelmezi azok ellenfeleit.

Miközben a Fidesz az EP-választáson a néppárt színeiben indult,

10

Belénessy Csaba szerint nem szabad tennünk semmit, de mégis készen kell állnunk arra, hogy békés úton

befogadjuk Kárpátalját, 444.hu, 2022. március 23., 444.hu/2022/03/23/belenessy-csaba-szerint-nemszabad-tennunk-semmit-de-megis-keszen-kell-allnunk-arra-hogy-bekes-uton-befogadjuk-karpataljat.

KERT ATTILA ELLENSÚLY 20221–2 53


nyíltan annak riválisaival, a populista Salvinivel, Strachéval és Le Pennel

szövetkezett. Ilyen provokatív árulást a saját pártjában sosem tűrt volna

meg. El tudja-e képzelni valaki, hogy a 2018-as országgyűlési választás előtt

néhány héttel Lázár János a hivatalában fogadja Vona Gábort, a Jobbik elnökét,

hogy a formálódó szövetségükről tárgyaljon vele? Vagy 2022-ben

Gulyás Gergely részt vesz a Szabad Városok Karácsony Gergely által szervezett

európai találkozóján?

Orbán Viktor mindeddig páratlanul sikeres volt ebben a hintapolitikában.

Ez láthatóan a mostani választás megnyeréséhez is hozzásegítette.

Az Ukrajna elleni orosz háború azonban olyan mértékben polarizálta a nem -

zetközi politikát, ami már-már a magyar belpolitikai viszonyokhoz hasonló.

Kérdés, hogy Orbán ilyen körülmények közt is fenn tudja-e tartani azt

a viselkedést az európai színtéren, amit idehaza senkitől sem tűr el, vagy

előbb-utóbb őt is rákényszerítik, hogy nyíltan álljon oda valamelyik oldalra.

Amikor ez megtörténik, akkor ér véget a kettős beszéd a háborúról.

54 EELLENSÚLY 20221–2 VÁLASZTÓK ÉS MÉDIA


Lassú víz

Informális hálózatok elleni küzdelem

formális eljárásokkal

MAGYARI PÉTER

„Európai projektünk hitelessége attól függ, megfelelünk-e a saját magunk

Eáltal felállított mércének. […] Az európai történelemnek ebben a kritikus

időszakában kulcsfontosságú, hogy az európai szerződésekben lefektetett

alapértékeket nyomatékosan megvédjük. […] Legvégső esetben pedig az

EU-források felfüggesztését is lehetővé kellene tenni.”

A fenti mondatok egy 2013. március 7-én keltezett levélből valók. A levelet

Dánia, Finnország, Hollandia és Németország akkori külügyminiszterei

írták José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság akkori elnökének. Ez

a levél az első hivatalos dokumentuma annak, hogy az uniós intézmények

elgondolkodtak azon: el kellene venni a magyar kormánytól az EU-s támogatásokat,

mert tűrhetetlen, hogy leépíti a jogállamot.

Azóta eltelt több mint kilenc év. Az akkori főszereplők közül ketten maradtak

a politika élvonalában: az egyik aláíró, a holland Frans Timmermans,

aki most klímavédelmi biztos az Európai Bizottságban; illetve Orbán

Viktor magyar miniszterelnök, aki azóta is magyar miniszterelnök. Az ügy

viszont még napirenden van, és az sem teljesen kizárt, hogy akár még idén

decemberben megtörténik, amit a levél szerzői akartak, és a magyar kormánytól

jogállamisággal összefüggő problémák miatt tényleg pénzt vonnak

el. De ez azért még mindig nem teljesen biztos.

Az elmúlt kilenc évben egyelőre annyi történt, hogy a levélben javasolt

mechanizmusból EU-s jogszabály lett, és a bizottság elnöke az idei magyarországi

választás másnapján bejelentette, hogy a mechanizmust elindítják

Magyarországgal szemben. Ez április 27-én valóban megtörtént, kiment a

hivatalos értesítés a magyar kormánynak. Ezzel egy legalább fél évig, de

várhatóan inkább kilenc hónapig tartó folyamat indult el, aminek a végén

előfordulhat, hogy a Magyarországnak járó EU-s támogatások egy részét

befagyasztják.

Igaz, a 2013-as külügyminiszteri levélben még jogállamisági mechanizmusról

volt szó, de mire az európai jogszabály megszületett, addigra már

feltételességi mechanizmus lett a neve, utalva rá, hogy az eszköz gyengébb,

mint ahogy azt annak idején a négy külügyminiszter elképzelte. Az eljá-

56 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


ásban ugyanis nem lehet általában szankcionálni a demokratikus intézményrendszer

leépítését. A mechanizmus kizárólag olyan jogállamisági

deficitet érinthet, amelyből közvetlenül levezethető, hogy az EU költségvetése

veszteséget szenved el. A két körülményt és azok kapcsolatát egyaránt

bizonyítaniuk kell az EU-s intézményeknek. Ez a törekvés jól látszik az április

végén Budapestnek megküldött bizottsági levélben: az ötven oldal közel

fele nem a magyar kormány által elkövetett hibákkal foglalkozik, hanem e

hibák pénzügyi következményeivel.

Tíz éve tart tehát a próbálkozás a magyar kormány megfékezésére, eddig

gyakorlati következmények nélkül. Semmiképpen sem állíthatjuk, hogy

kapkodás, pláne hogy Magyarországgal szembeni brutális keménykedés

lenne az EU-s intézményekben. Idegeskedés viszont annál több volt, és úgy

néz ki, hogy idén is kijut belőle még bőven.

Kultúrsokk és közpénz

Amikor 2006-ban már nagyban ment a vita a 2007–2013-as EU-s költségvetésről,

egy nyugati tagállam bizottsági hivatalnoka egy deep background

(név nélkül sem idézhető) háttérbeszélgetésen arról suttogott, hogy el nem

tudták képzelni, hogy lehet úgy is tárgyalni az EU-ban, ahogy azt a lengyelek

csinálják. (Akkoriban is PiS-kormány volt Varsóban.) „Nem alkudoznak,

nem valami középutas megoldást javasolnak, hanem vétóval fenyegetnek,

ha nem kapják meg, amit akarnak. Ilyen itt eddig nem volt” – méltatlankodott,

bár elég sok trükközés és keserves vita zajlott addig is az uniós intézményekben.

Tíz évvel később egy csalások felderítésén dolgozó brüsszeli

hivatalnok azt adta elő, egészen konspiratív körülmények között suttogva,

hogy iszonyú nehéz a magyarokat elkapni. Messziről bűzlik a korrupció, de

mindent úgy lepapíroznak, hogy alig lehet konkrét jogsértésen rajtakapni

őket. Minisztériumi jogi osztályok dolgoznak a lopások elfedésén, ilyet

ők még nem láttak. Szeretné átkérni magát román vonalra, mert ott ugyan

még többet lopnak, de azt legalább könnyen ki lehet mutatni, és akkor inkább

lefújják az egész pályázatot.

E két beszélgetés felidézése azért fontos, mert jól mutatják, hogy az EU-s

intézményeket teljesen felkészületlenül érte a 2004-es nagy bővítési hullám

kulturális sokkja. A 2010-ben hatalomra jutott Fidesz (és a 2015-ben ismét

hatalomra jutott lengyel PiS) egyre nyíltabb EU-ellenes kommunikációja

és a demokratikus rendet érdemben romboló intézkedéseik sokakban viszszatetszést

keltettek Nyugaton.

Itt fontos kitérni arra, hogy a két jelenség, a kommunikációs és az auto -

riter offenzíva egyszerre kellett a nyugati felháborodáshoz. Bojko Boriszov

MAGYARI PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 57


E

2010-es évekbeli Bulgáriája aligha volt jogállami szempontból erősebb

vagy kevésbé korrupt, mint Orbán Viktor Magyarországa. Csak amikor

a bolgár kormány kioktatást kapott Brüsszelben, akkor Boriszov kiállt a

nyugati sajtó elé, megköszönte a kritikákat, és elmondta, hogy rengeteget

tanult belőlük, most pedig hazamegy, és mindent megtesz, hogy kijavítsa

mindezt, pontosan követve a brüsszeli útmutatásokat. (Aztán persze

nem csinált semmit.) Orbán ezzel szemben kiplakátolta az országát, hogy

„Állítsuk meg Brüsszelt!”. Az európai integráció fékezése és lehetőség szerint

az eddigi eredményeinek visszanyesése a magyar politika központi

ügyévé emelkedett.

Ezzel Magyarország egyszerre vált pénzügyi és politikai problémává

a brüsszeli intézményeket (tanács, bizottság, parlament) stabilan kézben

tartó politikusok számára. Érdekes lenne egyszer pontosan felmérni, hogy

Orbánék miért mentek bele ebbe a kétfrontos harcba. Az egyik fontos motivációjuk

valószínűleg az volt, hogy a magyar közvélemény előtt a pénzügyi

problémákat, azaz a korrupció ügyét politikai köntösbe öltöztethessék,

és elő tudják adni, hogy „azért jönnek ezek azzal, hogy itt lopnak, mert nem

bírják elviselni a politikai véleményünket”. A küzdelem mostani szakaszában

is hangsúlyos a magyar kormánynak ez a taktikája. A mechanizmus

megindításáról szóló levél a magyar közbeszerzési rendszer gyengeségeiről

és az EU-s pályázatokat irányító hatóságok felkészületlenségéről, illetve

a magyar bűnüldözés passzivitásáról szól. Maga a levél viszont nem nyilvános,

ráadásul jogi szaknyelven írt angol szöveg. Úgyhogy a magyar kormány

miniszterei sikeresen terjesztik a hazai sajtóban, hogy a bizottságnak

a gyermekvédelmi törvénnyel és az ukrajnai fegyverszállítások elmaradásával

van baja. Holott ezekről az ügyekről egy árva szó sincs a mechanizmust

elindító dokumentumban.

A jogállamiságot érintő összes EU–Magyarország vitának ez a kommunikációs

tere: a brüsszeli intézmények jogilag releváns kifogásokat keresnek,

mire a magyar kormány politikai-ideológiai síkra tereli a vitát. Emiatt

érdemi párbeszéd a nyilvánosság előtt lehetetlen. És igazság szerint a zárt

ajtók mögötti tárgyalások sem kecsegtetnek sokkal nagyobb hatékonysággal,

de ennek már más oka van: ott azért nem haladhatnak érdemben egy

konstruktív megoldás felé, mert a brüsszeli oldal csak a jogi, szervezeti környezet

problémáiba tud belekötni, miközben Magyarországon alapvetően

nem ezzel van a baj, hanem az informális hálózatokkal, amelyek a személyes

függőségek és szívességek rendszerén keresztül megbénítják és kiüresítik

az intézményi-jogi ellensúlyokat. Ezeket az informális, az állam működését

meghatározó rendszereket viszont nem lehet brüsszeli eszközökkel

felfejteni vagy számon kérni. Innentől kezdve az egész eljárás egy fogócskára

emlékeztet: a magyar kormány kiöltött nyelvvel provokálja a bizottsági

58 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


szakembereket. „Kapj el, ha tudsz!” – üzeni, mire a bizottsági szakemberek

hosszú évek alatt újabb eszközöket kérnek a tanácstól és a parlamenttől,

hogy utol tudják érni a provokátort.

A helyreállítási alap (Recovery and Resilience Facility, RRF) 2021 közepén

megkezdett visszatartásáig a brüsszeli oldal semmit sem tudott elérni ebben

a kergetőzésben. Ennek a történetét ebben a mechanizmusról szóló cikkben

nincs mód részletesen taglalni. Rögzítsünk most csak annyit, hogy több ezer

milliárd forinthoz nem férhet hozzá egyelőre a magyar kormány, mert az

Európai Bizottság nem hagyja jóvá a pénz elköltésének tervét. Itt a bizottság

arra hivatkozik, hogy a tervben nem elég hangsúlyosak a korábbi országspecifikus

ajánlásokba foglalt reformjavaslatok végrehajtási tervei, különös

tekintettel a közbeszerzési rendszer javítására. Végső soron ugyanazt a jogállamisági

szempontot kérik számon, mint a feltételességi mechanizmusban,

egy nem jogállamisági szempontok alapján meghatározott eljárásrendi

keretben. Ilyen értelemben az RRF-vitában a bizottság a magyar kormány

módszerét fordította meg, és jogi köntöst adott egy politikai vitára. Csakhogy

ez egy egyedi, legkésőbb 2023 végéig lezáródó történet, ezért általánosságban

a mechanizmusról szóló vita fontosabb, még ha egyelőre az RRF

körüli kötélhúzásnak sokkal jelentősebbek is a pénzügyi következményei.

A dilemma

Az EU-s intézmények egyik legfontosabb dilemmája az volt az elmúlt bő

tíz évben, hogy mit lehet kezdeni azzal, ha egy tagállamban olyan szinten

leépítik a demokráciát, hogy ha most akarna belépni, akkor nem vennék

fel az EU-ba. Erre a helyzetre ugyanis nem készültek fel, ennek kezelésére

nem volt jogszabály. Az EU-t úgy alkották meg, hogy a tagállamok ne bánthassák

egymást. A fent idézett 2013-as levél pont arról szólt, hogy muszáj

lenne jogi megoldást találni erre a problémára. A helyzet fonákja, hogy az

EU-ban nem lehet fontos újítást bevezetni, ha azzal nem ért egyet mindenki.

Tehát úgy kellett kitalálni egy új büntetési mechanizmust Orbánnal szemben,

hogy azt neki is meg kellett szavaznia. Ha ezt is figyelembe vesszük,

akkor rögtön érthető lesz, miért tartott ennyi ideig, hogy egyáltalán legyen

valamilyen mechanizmus.

A jogállamisági problémát a négyek 2013-as levele után elsöpörték a válságok.

Jött a déli államok, különösen a görögök pénzügyi válsága, aztán

a 2015-ös menekültválság. A magyar problémát a politikailag hangos, de

valós eszközeiben gyenge Európai Parlament vette kézbe, amely rendre elítélte

a magyar kormányt, jelentéseket fogadott el ellene és Orbán Viktorral

veszekedett strasbourgi szeánszokon.

MAGYARI PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 59


A 2010-es években az EU-s intézmények igyekeztek a magyar jogállamisági

problémákat a meglévő eszközökkel kezelni. Vagyis az Európai Bizottság

kötelezettségszegési eljárásokat indított olyan ügyekben, ahol ki lehetett

mutatni az EU-s jog konkrét megsértését. Jól mutatja e válságkezelés korlátait

a lex CEU ügye. A bizottságnak addig kellett facsarnia a jogot, amíg

abba tudott érdemben belekötni, hogy a CEU-t mint gazdasági szereplőt

érte jogsérelem, a határon átnyúló szolgáltatások akadálymentességének

tekintetében. Mire ezt az EU bírósága is kimondta, addigra az egyetem már

Bécsbe menekült Budapestről. Hasonlóan évekig tartott a tranzitzónák felszámoltatása,

amely mostanra megtörtént ugyan, ám ettől a magyar menekültellátás

még nem lett sem EU-kompatibilisebb, sem pedig humánusabb.

Egy másik vonalon az Európai Parlament lépett, amely 2018 nyarán elindította

Magyarországgal szemben az úgynevezett hetes cikkely szerinti

eljárást. 2020 decemberéig ez az eljárás volt az egyetlen eszköz az EU-s intézmények

kezében az antidemokratikus kormányok ellen, csakhogy ez elvileg

annyira súlyos következményekkel jár, hogy akkor sem használhatják

érdemben, ha egyébként úgy tűnik, mintha használnák. A hetes cikkelyt

ugyanis nagyjából olyan esetekre találták ki eredetileg, ha egy tagállamban

puccsot hajtanának végre, hiszen az eljárás szankciója a problémás

tagállam szavazati jogának felfüggesztése a tanácsban, az EU legfontosabb

és legerősebb testületében. Ez lényegében az adott ország kizárását jelenti

az EU-ból, amit csak az összes tagállam teljes egyetértésével lehet megtenni.

Idáig még soha, egyetlen országgal szemben sem akartak elmenni

a többiek, és nem is akar senki precedenst erre. Úgyhogy hiába indította

el Magyarországgal szemben az eljárást a parlament (és Lengyelországgal

szemben a bizottság), lényegében semmi sem lett belőle. Pontosabban csak

annyi, hogy átlagosan félévente az Általános Ügyek Tanácsában a miniszterek

zárt ajtók mögött kikérdezik Varga Juditot a helyzetről, aki utána elmondja

a sajtónak, hogy boszorkányüldözés áldozata lett. Négy éve semmit

sem halad az eljárás, és nem ismerek olyan európai diplomatát, aki szerint

valaha is több kijöhet ebből.

Egy másik ötlet arról szólt, hogy a bizottság ne csak a tagállamok gazdaságpolitikai

teljesítményét mérje fel évente, ahogy azt a 2008-as válság

nyomán kitalálták (országspecifikus ajánlások néven), hanem a jogállamisági

helyzetét is. Ebből lettek a 2020 óta megjelenő jogállamisági jelentések,

amelyeket évente minden tagállamra kiadnak, és amelyekből kiolvasható,

hogy Magyarországon nagy bajok vannak. De ezeknek a jelentéseknek

nincsenek jogi következményei. A tagállamok lényegében vagy betartják

az itteni ajánlásokat, vagy nem. „Párbeszédet facilitálnak”, ha a bizottsági

szakemberek zsargonját szeretnénk idézni e jelentések relevanciájáról.

60 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


E párbeszédben a magyar kormány állítása az, hogy az adott jelentést sorosista

szervezetek véleményvezérei mondták tollba, ezért egy szót sem fogadnak

el belőle.

A késztetést, hogy valamit tenni kellene a magyar kormány megfékezé

sére, ezek a próbálkozások nem csillapították, hiszen nem volt érdemi

hatásuk. És mint jeleztük, ideológiai és pénzügyi alapon is volt igény a határozottabb

fellépésre. Az ideológiai alapú szervezkedés egyik alapja egyszerűen

az a kultúrsokk volt, hogy „ami Magyarországon történik, az elviselhetetlen”.

Az EU-ban egy kormány sem tagadhatja a közös értékeket,

nem beszélhet ennyire más nyelven, nem lehet ennyire elnyomó természetű.

Már a 2010-es évek elejétől jelen van az értékalapú, ideológiai ellenkezés

Orbánékkal szemben, amit az illiberális építkezés 2014-es meghirdetése

érdemben felerősített. Illetve, ahogy egy nyugati tagállam parlamenti képviselője

mondta: „Amikor egy svéd politikus ráeszmél, hogy a kormánya

által Magyarországnak juttatott kohéziós támogatásokból előbb Orbán

kollé giumi szobatársa, majd a falujának a gázszerelője lett az ország leggazdagabb

embere, akkor reflexből azt mondja erre, hogy ez elviselhetetlen.”

Nagyjából akkor döbbentek rá erre sokan Nyugaton, amikor a Sorost és

Junckert gyalázó hirdetések elárasztották Magyarországot, és az EP költségvetést

ellenőrző szakbizottsága 2017-ben Felcsútra utazott, megtekinteni

az Orbán nyaralója mellé épített stadiont és kisvasutat. Azóta lett általános

vélekedés a nyugati sajtóban és politikában, hogy Magyarország a politikai

kultúráját tekintve nem Európa része. A pöffeszkedő giccs betalált.

Legalább ilyen fontos volt az a 2015-ös menekültválsággal kezdődő politikai

hatás, amelynek nyomán sok nyugat-európai politikus úgy érezte,

hogy Orbán sikere a saját otthoni ellenzéküket segítheti. Azzal, hogy Orbán

egyre nyíltabban barátkozott a holland, német, olasz, francia és spanyol

EU-kritikus, általában szélsőségesnek tekintett pártokkal, egyszeriben belpolitikai

kockázattá is vált. A brexitről döntő 2016-os népszavazás, illetve

Donald Trump elnökké választása nagyban fokozta ezeket az aggodalmakat.

Jórészt ennek nyomán kezdődött el 2017-ben a Fidesz kiszorítása az

Európai Néppártból.

Mindeközben az EU nettó befizetőit egyre inkább aggasztotta, hogy hazájukban

a sajtó mind többet foglalkozott azzal, hogy az adófizetőik pénzét

„egy putyinista hőzöngő ellopja a keleti végeken”. Előfordult, hogy a holland

parlamentben egy órán át interpellálták Rutte miniszterelnököt, miért

hagyja ezt, kifejezetten Magyarországra hegyezve ki a vitát. Ha visszatekintünk

a 2013-as levél szerzőire, nem véletlen, hogy négy olyan ország külügyminiszterének

volt értékalapú kirohanása, amelyek mind az EU költség -

vetésének komoly befizetői.

MAGYARI PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 61


A 2020-as fordulat

Amikor 2020 közepén kiderült, hogy minden eddiginél több pénzt kellene

valahogy berakni a közösbe, akkor a „fukaroknak” is nevezett országcsoport

kormányai lecsaptak: azt mondták otthon és Brüsszelben is, hogy

ezentúl nem jár pénz annak, aki ellopja.

A járvány okozta recessziót az EU teljesen másképpen kezelte, mint a

2008 őszén kirobbant pénzügyi válságot. Megszorítások és spórolás helyett

a pénzeső mellett tették le – szó szerint – a garast. Ehhez a szokásos hétéves

költségvetés mellett létrehoztak egy óriási csomagot a bizottság által felvett

hitelből, amelynek visszafizetésére a tagállamok vállaltak garanciát, ugyanolyan

arányban, ahogyan a közös kasszához egyébként is hozzájárulnak.

A csomag elfogadására nagyon nagy szükség volt 2020 nyarán, nem is

annyira a pénz, mint inkább a piaci szereplőknek szánt üzenet miatt. Azt

kellett mutatni, hogy az EU nem hagyja csődbe menni a tagjait, amelyek

közül különösen Olaszország szorult rá egy ilyen megerősítésre. A kényszerhelyzetet

a nettó befizetők arra használták, hogy elővegyék a jogállamisági

mechanizmus ötletét. Ha már pénzt (valójában hitelgaranciát) akartak

belőlük kifacsarni, akkor jogot kívántak formálni arra, hogy a pénzüket

megvonhassák korrupt kollégáiktól.

Előkerült a fiókból a négy külügyminiszter ötlete alapján 2018 tavaszára

részletesen kidolgozott EU-s jogszabálytervezet, amit még a Jean-Claude

Juncker vezette bizottság készített el jogállamisági mechanizmus néven.

A javaslat ott lappangott az EU-s intézményekben, de sok jel utalt arra, hogy

soha nem lesz belőle jogszabály. Orbán Viktor 2018 nyarán megmondta

a tanácsban és a sajtó előtt is, hogy ha ezt előveszik, akkor meg fogja vétózni

a 2021-től érvényes költségvetést.

Csakhogy a 2020 nyarán tartott, válságkezelő csúcson az volt a hangulat,

hogy most mindenkinek át kell lépnie a saját árnyékán, különben súlyos recesszió

vár az egész kontinensre. A nagy országok befolyásos vezetői úgy érveltek,

hogy ha a nettó befizetők hozzájárulnak az európai történelem legnagyobb

pénzügyi csomagjához, akkor a magyaroknak is el kell fogadniuk,

hogy retorzió fenyegesse a korrupciót. Orbán Viktor és Morawiecki lengyel

miniszterelnök több napot és éjszakát végigvitatkozott ezen. Végül elvi beleegyezésüket

adták, hogy legyen valamiféle mechanizmus. Annyit azért

aláírattattak mindenkivel, hogy a mechanizmus kizárólag az EU pénzügyi

érdekeinek sérülése esetén legyen elindítható.

A tanácsot akkoriban irányító német kormány és az Európai Parlament

tehát elővették a 2018 óta aszalódó törvénytervezetet a mechanizmusról,

62 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


és elkezdték a saját képükre formálni. A németek felpuhították, a parlament

visszakeményítette, küldözgették egymásnak a változatokat hónapokon

át. A parlament az eredeti koncepciónak megfelelően olyan szabályt

akart, amelynek mentén minél általánosabban lehetne érteni a jogállamiság

sérülését, míg a németek minél inkább a bizonyíthatóan eltűnő pénzekhez

kapcsolódóan akartak szankciós jogot adni az EU-s intézményeknek.

Olyan ügyek körül zajlott a vita, hogy ha például egy tagállamban bizonyíthatóan

politikai nyomás nehezedik a bíróságokra, akkor az már az EU-s

pénzek veszélyeztetéseként értékelhető-e (a parlament szerint igen, mert

nem várható korrekt ítélet a korrupciós ügyekben). Vagy például ahhoz

kelljen-e minősített többség a tanácsban, hogy büntessenek egy tagállamot

vagy ahhoz, hogy megakadályozzák a pénz elvételét.

November végére megszületett a kompromisszum. Amikor azt Budapesten

és Varsóban meglátták, úgy érezték, hogy nyáron átverték őket. Túl

általánosnak érezték a felhatalmazást a szankciókra, és azonnal ellentámadásba

fogtak. Orbán és Morawiecki bejelentették, hogy a 2020. december

közepére kitűzött végső szavazáson mindent megvétóznak. Ekkor kellett

volna egyetlen döntéssel elfogadni a 2021–2027-es rendes költségvetést,

a mentőcsomagot és a mechanizmust is.

A vége újabb kompromisszum lett, Angela Merkel német kancellár utolsó

nagy EU-s elsimító akciója nyomán. Mindenki mindent megszavazott,

de a magyaroknak és a lengyeleknek megígérték, hogy a mechanizmust

jegelik, és amíg az EU bírósága nem dönt róla, addig biztosan nem alkalmazzák.

E mögött azonban nem volt jogi támasz; tisztán politikai alku volt,

amit állítólag úgy kellett érteni, hogy a 2022-es magyar választás előtt biztosan

nem indul el a mechanizmus, habár ezt a pletykát hivatalosan soha

senki nem erősítette meg. Később viszont pontosan eszerint alakultak az

események, mert mire a bíróság ítéletet hozott, addigra már lehetetlen volt

a mechanizmust a magyar választás előtt alkalmazni. Az alku az Európai

Parlamentet annyira felbőszítette, hogy tavaly ősszel beperelte a bizottságot

a mechanizmus elodázása miatt.

A magyar és a lengyel kormány azzal vitte bíróság elé a mechanizmust,

hogy az egyrészt egy gumijogszabály, mert szubjektív értékítéletekhez köt

pénzügyi döntéseket, másrészt pedig sérti az alapszerződést, mert a hetes

cikkellyel párhuzamosan hoz létre új eljárást, ugyanazon az alapon. 2022.

február 16-án az EU bírósága elutasította a két állam keresetét, kimondva,

hogy a mechanizmus rendben van és alkalmazható. A bizottság azt egyelőre

csak a magyar kormánnyal szemben használja, Lengyelország ellen nem

indította el a folyamatot.

E

MAGYARI PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 63


Büntetés vagy alku?

Az Európai Bizottságnál úgy látják, hogy a mechanizmus elindításával egy

évtized magyarországi problémáit kezdhetik el érdemben kezelni. Több

nyugati kormány is arra buzdítja a bizottságot, hogy legyen kemény, mert

eljött az idő a határozott fellépésre. Ámde a mechanizmus lehetőségei

korlátozottak. Egyszerre kell a bizottságnak bizonyítania, hogy a magyar

jogállamiság gyenge és azt is, hogy ebből a gyenge működésből konkrétan

mekkora pénzügyi vesztesége származott vagy származhat az EU-nak.

Nézzünk egy példát, hogy kiderüljön, miért nem egyszerű ez. A bizottság

megállapítja, hogy az EU-s pénzeket érintő közbeszerzésekre túl sokszor

csak Mészáros Lőrinc cége jelentkezik, és verseny nélkül nyer. A magyar

kormány megígéri, hogy javít a helyzeten, és a következő fél évben Mészárosénál

rosszabb árajánlattal mindig bead egy pályázatot Szíjj László és

Garancsi István is. Probléma megoldva? Brüsszelben is látják, hogy nincs

megoldva, de a konkrét, statisztikákban szereplő problémát a magyarok orvosolták,

tehát jogi szempontból nehéz ebbe belekötni. (A példa sarkított,

de valóságos: az elmúlt két évben bizottsági nyomásra tényleg csökkent az

egyetlen jelentkezős pályázatok aránya, és ha a megvalósítás cizelláltabb is

a fent leírtaknál, azok nem állnak nagyon távol a valóságtól.)

Zavarba ejtő az is, hogy a magyar kormánynak igaza van abban, hogy

a „jogállamiság leépülése” tényleg nehezen ellenőrizhető pusztán a jogszabályok

minőségén és az intézményrendszer szabályain keresztül. A magyar

szabályozási környezet ugyanis nem drámaian rossz. A gond, mint

fent említettük, az informális rendszerekkel van, amelyek a létező kereteket

kiüresítik.

A magyar jogszabályokból nem lehet kimutatni, hogy az ügyészség nem

üldözi a fideszes korrupciót, mert nincs „lex fideszes korrupció”, aminek az

volna az első paragrafusa, hogy „ne bántsd a Fideszt!”. Sokévnyi statisztikából,

folyamatok összegzéséből lehet megállapítani, hogy valami nagyon

nincs rendben Magyarországon. Például a Korrupciókutató Központ Budapest

munkatársai kiszámolták, hogy 2011 és 2021 között az összes EU-s támogatást

érintő közbeszerzés értékének 21 százalékát vitték el olyan cégek,

amelyek mindössze tizenkét emberhez köthetők (a számításban a keretszerződések

nincsenek benne, csak az egyedi pályázatok). Ez elképesztő koncentráció,

messziről bűzlik, hogy korrupt a rendszer. Csakhogy nehéz ezt

bizonyítani is. A magyar kormány ugyanis azt mondja, hogy „nekünk ilyen

piac jutott, bizonyos szolgáltatások és iparágak esetében igen koncentrált,

s ha ez mind csalás lett volna, akkor lennének, akik megtámadták volna

ezeket a pályázatokat, lehetett volna menni a Közbeszerzési Döntőbíróságra”.

És erre megint csak nehéz azt mondania a bizottságnak, hogy azért

64 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


nem ment oda senki, mert azt a céget egy éven belül kinyírják a hatóságok.

Mert ez hiába tudható, ha bizonyíthatatlan. Informális hálózatokkal szemben

formális eljárást vívni nehéz. A bizottságnak objektívnek kell maradnia,

csak szabályozási környezetet tud vizsgálni.

Ugyanakkor a magyar kormány is hajlik valamiféle engedményre, mert

nagy szüksége van a pénzre. Az április végi állás szerint Budapest kettéválasztja

a retorikai és a gyakorlati lépéseit, ahogy erre az Orbán-kormányoknak

egyébként is van hajlamuk. Kifelé azt állítja, hogy nem enged

a mechanizmus zsarolásának, azaz nem nyúlnak a gyermekvédelmi törvényhez,

nem visznek fegyvert Ukrajnába és nem támogatják az orosz gáz

elleni szankciót. Csakhogy e három ügy közül egyik sem része a mechanizmusnak,

szó sincs ilyenekről az eljárást elindító levélben. A magyar kormány

láthatóan arra készül, hogy a nem létező elvárások nem teljesítése

mentén győzelmet jelenthessen a vita végén, miközben a létező elvárásokról

nem beszél, mintegy mozgásteret adva önmaga számára, hogy az igazi

ügyekben valamennyit engedjen a bizottságnak. Lehet ez a közbeszerzési

törvény módosítása, új korrupcióellenes testület felállítása vagy néhány

bizottsági javaslat beillesztése a magyar pénzosztó rendszerbe. Ezek azonban

alapjaiban nem verik szét azt az informális hálózatot, amely rohasztja

a magyar intézményeket.

Magyarországot aligha vágják el teljesen az EU-s pénzektől, még ha

a mostani eljárás esetleg büntetés kiszabásával végződik is. Lehet, hogy

forintban százmilliárdokat jelentő támogatások maradnak el idén, de

a Fidesz újabb kétharmados győzelmének elismerése után – értve ezalatt,

hogy egyetlen EU-s tagállam sem kérdőjelezte meg a magyar választás

tisztaságát – nem látszik reálisnak, hogy Magyarországot teljesen kirakják

az EU pénzügyi rendszeréből.

Ám akármi lesz is a döntés 2022–2023 fordulóján a tanácsban a magyarok

megbírságolásáról, a vita az EU-s intézmények és az Orbán-kormány között

ezzel nem zárul le. Amíg az EU-ban a liberális demokrácia hívei vannak

többségben, és amíg Magyarországot saját uradalmaként kezeli az itteni

politikai elit, addig ez a két rendszer nem tud egymással békében élni.

MAGYARI PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 65


Egy nagy barátság vége

Háttérmagyarázat a magyar és a lengyel

jobboldal kapcsolatához

MIKLÓS GÁBOR

Elkerültük egymást. Én és a lengyel óriásplakátok, amelyeket a varsói

Ekormány küldött körbe Európában. Elég óvatos módját választották az

agitációnak: teherautókra rakott mobil poszterekről van szó, amelyek így

felbukkanhattak a parlament előtt is, megfelelő hátteret biztosítva a nyilatkozóknak

és a kivonuló fotográfusoknak. „Az akció célja az, hogy továbbra

is olyan szükséges politikai fellépésre ösztönözzön, amelyek megerősíthetik

az orosz agresszióval szemben harcoló Ukrajnát” – nyilatkozta a PAP lengyel

hírügynökségnek Sebastian Keciek budapesti lengyel nagykövet. Lengyelország

ezzel a módszerrel pozitív meggyőzésre törekszik – jelentette ki,

hozzátéve, hogy szeretnék lebeszélni partnereiket az orosz ásványkincsek

megvásárlásáról, illetve szeretnének erről vitát nyitni velük. Még azt is hozzátette:

az akció szervezői tisztában vannak vele, hogy „Európa különböző

országai különböző kihívásokkal néznek szembe”. Ezt a mérsékelt hangvételű

mondatot magyarázza az is, hogy a mozgó agitpunktokat még Németországba

és Olaszországba is elirányította a lengyel kormány – értsd: az orosz

szénhidrogén nagy európai vevőihöz. Azt, hogy ezt a lengyel politika nem

egyszerűen energiapolitikai, üzleti ügyként kezeli, megerősítette Mateusz

Morawiecki lengyel kormányfő is, aki a Stop Russia Now! plakátkampány

kapcsán úgy fogalmazott, hogy annak „fel kellene ébresztenie Nyugat-Európa

politikusainak lelkiismeretét, ugyanis azok túl gyorsan szeretnének

visszatérni a putyini Oroszországgal a »normalitás kerékvágásába«”.

Kétséges, hogy Orbán Vikorban és Szijjártó Péterben a kereken gördülő

lengyel kampányt meglátva felébredne a lelkiismeretük, mivel a lelkiismeret

ebben a világban nem számít hatásos hatalmi technológiának. A lengyel

jobboldali kormánypárt emberei bizonyára tudják ezt, az évtizedes

po litikai együtthálás Orbánnal nem vakította el őket teljesen. Tudják, hogyan

működik a Fidesz, milyen mozgatói vannak. Azt is látniuk kell, hogy

az orbáni pártnak sikerült átprogramoznia hívei jelentős részét. A lengyel

Stop Russia Now! kampány felbukkant a Facebookon is, s a magyar nyelvű

kommentekben elmerülve lengyelgyűlölő, Putyin-imádó, ukránfaló bejegy-

66 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


zések tömegét találjuk. Még csak nem is az orosz trollkolhoz magyar háztájija

szabadult ki, ezek önszorgalmú Orbán-rajongók, akik nem hagyják megren -

díteni magukat, illetve hitüket a vezérben.

Akárhogy is, a kényszeredett lengyel üzenet arról szólt, hogy elkezdődött

a „nagy barátság” vége. Természetesen nem a magyar–lengyel barátságé,

mert az különös, létező és mély jelenség. Ami véget érőben van, az a magyar

és a lengyel kormánypártok és vezéreik politikai szövetsége. Ezt a kapcsolatot

találta el Putyin Ukrajnára zúdított háborúja. Pedig úgy látszott, hogy

Varsó és Budapest új jobboldali-nacionalista politikai tengelyt alkot, amely

más európai szélsőségesekkel együtt átrendezheti az EU-t. Végső soron

anti integrációs, „állítsuk meg Brüsszelt” szlogen alatt szerveződő erőt akartak

létrehozni. Ami egyébként nagyon tetszett az orosz politikának is.

Budapest Varsóban. Sokak számára emlékezetes Jarosław Kaczyńskinek

az a hajdani kijelentése – vágya, víziója stb. –, miszerint ő nagyon szeretné,

ha Varsóban Budapest lenne. Ez akkor volt, amikor az évezred első évtizedének

végén a Jog és Igazságosság Párt (PiS) elnöke úgy érezhette, hogy

pártja és általában a lengyel jobboldal tartósan ellenzékbe szorul, s a politikát

a konzervatív liberálisok, azaz a Polgári Platform (PO) nevű párt uralja.

Kaczyński akkor már túl volt egy rövid, sikeres politikai szakaszon. A PiS

2005 és 2007 között két évig volt kormányon, miközben Lech Kaczyński

(Jarosław ikertestvére, aki meghalt a szmolenszki repülőtragédiában 2010.

április 10-én) volt az államfő. A párt azonban koalícióra kényszerült: az Önvédelem

nevű, agrárgyökerű populista párttal és a Lengyel Családok Ligája

nevű szélsőjobboldali, klerikálnacionalista alakulattal kormányoztak. Ez a

koalíció nem volt működőképes: 2007-től kezdve két négyéves cikluson át

a PO kormányozta Lengyelországot.

Mi állt Kaczyński egykori óhajának hátterében? Először is példa volt számára

az, ahogy Orbán felmorzsolta, majd bekebelezte a magyar jobboldal

többi pártját (kisgazdák, MDF, KDNP stb.), a Fideszt gyűjtőpárttá, nacionalista-jobboldali

vezérpárttá változtatta, amelyben a pártelnök gyakorlatilag

azonos a párttal, nincs vita, nincs ugribugri. Az is tetszett neki, ahogy

Orbán a saját pártját átlavírozta a liberális Európa-barát oldalról a konzervatív

euroszkeptikus világba. Példa volt számára az is, ahogy a Fidesz viselkedett

a kormányzó balliberális koalícióval szemben 2006 és 2010 között.

Még inkább tetszett Kaczyńskinak a Fidesz 2010-es győzelme utáni politikai

fordulat, azaz az addig létező önálló demokratikus intézmények, a jogállamiság

és a sajtószabadság lebontása. Ez a Fidesz-Magyarország volt neki

akkor Éden-Budapest. A lengyel jobboldalnak azóta már két alkalommal

*

MIKLÓS GÁBOR ELLENSÚLY 20221–2 67


is sikerült győznie, s az ismételt kormányra jutásuk óta eltelt hét évben

alapos munkát végeztek, Fidesz-mintára. Gyakorlatilag pontról pontra másolták

le az orbáni lépéseket. Megszállták híveikkel az alkotmánybíróságot,

az ügyészséget a kormány alá rendelték, ahogy a titkosszolgálatokat is.

A diplomáciai szolgálatnál megszűntek a szakmai előírások és a személyzeti

követelmények. Az addigi közszolgálati médiumokat elfogult pártszócsővé

változtatták. Minden önálló szabályozó hivatalt pártkatonákkal szálltak

meg. Ez a folyamat azonban megakadt a bírósági rendszernél, mert ugyan

a parlamenten keresztülvertek egy törvényt, amely a bírók kinevezését

a politikai többség kezébe adta, de ez a változtatás, valamint a bírók megfélemlítésére

létrehozott fegyelmi tanács ügye kiváltotta az EU ellenállását.

Ezért folyik jelenleg Lengyelország ellen vizsgálat, ami miatt visszatartják

a helyreállítási alapból nekik járó eurómilliárdokat.

Nehéz megállapítani, hogy melyik jobboldali kormánypárt kezdte, de

mindkét országban gyorsan erőre kapott a Nyugat-ellenesség – különösen

a 2015-ös menekültválsággal kapcsolatban. A brexit, majd a Trump-jelenség,

továbbá a nyugat-európai szélsőjobboldal látszólagos sikerei megerősítették

a magyar és a lengyel kormánypártokban, hogy lehetséges az EU

fejlődési tendenciáinak megfordítása, az integráció helyett a „nemzetek

Európája” lehet a jövő. Ez a tendencia erősítette és tette politikai programmá

mindkét országban a Brüsszel-ellenességet. A kettő között azonban

vannak jelentős különbségek. A lengyel jobboldal számára ugyanis Berlin

a fő ellenség. Nem mintha Lengyelország nem függne ugyanolyan mértékig

a német gazdaságtól, mint a magyar. A PiS a háborús és még régebbi érzelmeket,

a történelmi emlékezetet felhasználva Nyugat-ellenes retorikáját

németellenes frazeológiával erősíti. Évek óta háborús jóvátételt követel például

a németektől, holott erre gyakorlatilag semmi esélye nincs.

A nagyszerű PiS–Fidesz-szövetség vége (?) egyben záróakkordja a V4-cso -

port együttműködésének is. Soha nem gondoltam ezt a kvázi államcsoportot

valódi entitásnak. Azt hiszem, hogy Antall József történészi ötlete

lehetett leginkább, aki azt gondolhatta, hogy a rövid életű középkori cseh–

magyar–lengyel szövetség, amellyel szembeszegültek Bécs árumegállító

jogának, előképe lehet egy új integrációnak, esetleg lobbicsoportként segítheti

a NATO-ba és az EU-ba törekvő államokat. Mindig úgy láttam azonban,

hogy több volt az ellentétes, mint az összetartó érdek. Ezek az országok

és politikusaik sohasem tudtak tartósan együttműködni, mind Berlinre,

Párizsra, Washingtonra vetették vigyázó szemeiket, és egymás ellen lobbiztak.

Egyetlen alkalom volt, amikor tényleg összejöttek, ez a 2015-ös menekültválság

körüli konfliktus. Most pedig az orosz–ukrán háború, illetve az

Orbán-kormány politikája tette végképp lehetetlenné az együttműködést.

68 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


Szétment a magyar–lengyel alkalmi szövetség is, amely együtt lépett fel az

EU-s jogállamisági követelmények ellen.

Lengyelországban a konzervatív fordulatnak erős lökést adott, hogy a PiS

szorosan be van kötve a lengyel katolikus egyházhoz, illetve annak leginkább

szélsőséges központjaihoz, hierarchiaszintjeihez. Mind a két államban

jellemző, hogy a főpapok csak vonakodva közvetítik a híveknek Ferenc

pápa humanista, befogadó üzenetét. Sajátos rásegítés volt a „varsói Budapest”

eszméjének erősödésére a két kormányzó erő által szintén egyszerre

végrehajtott támadás a női jogok és a szexuális kisebbségek ellen. Évek óta

változó indulattal folytatják az állítólagos „genderideológia” elleni agitációt,

támadják az LMBT+ embereket és közösségeket. Ez az ideológiai aktivizmus

együtt jár a „politikai korrektség elleni szabadságharccal”. Nehéz

ezt a mindkét országban zajló jelenséget másként értékelni, mint a macsó

Nyugat-ellenesség és a szélsőjobbos bárdolatlanság stratégiai szövetségét

az egyházias konzervativizmussal. Ennek a mélységét mutatja az, hogy

a PiS és a Fidesz egyaránt elutasította a családon belüli erőszak elleni isztambuli

konvencióhoz való csatlakozást.

Természetesen nem minden zajlott azonosan országainkban e két párt

uralmának eddigi éveiben. Elég csak arra emlékeztetni, hogy a PiS tovább

szigorította Európa addig is legszigorúbb abortusztilalmát, s be akarja tiltani

a lombikbébi-programokat. A Fidesz ez utóbbit fenntartja, sőt államosította.

Nyilván okuk van rá.

A Budapest Varsóban kérdésnél mindig felmerül a történelmi barátság

eszméje. Én azt hiszem, hogy ez egy olyan kérdés, amely alapos feldolgozást

kíván. Negyven éve vagyok érintkezésben ezzel az eszmével, találkoztam

rengeteg valódi megnyilvánulásával, s láttam álságosságait is, ismerek

megélhetési lengyel- és magyarbarátokat. Amióta a Fidesz és a PiS kormány -

pártok, ez a barátság is főleg politikai termék.

Pártok, pártvezérek, vezérelv. Ha párhuzamos életrajzokat akarunk öszszehozni,

azt találjuk, hogy ezek az egymásra ráutalt, egymással szövetséges

politikusok, Kaczyński és Orbán a sok hasonlóság mellett gyökeresen

különböző jellemek. Orbán jellemzését másokra hagyom, de Kaczyński

portréjának felvázolása révén az olvasó is rábukkanhat néhány különbségre.

Jarosław Kaczyński életének nagy részét egy ikerpár egyik tagjaként

élte meg. Erős hazafias, oroszellenes neveltetésben részesült. Egészen fiatalon

bekapcsolódott az ellenzéki mozgalomba, tehát már az államszocializmusban

politizált. Soha nem nősült meg, nem tudni, hogy bármilyen

kapcsolatai lettek volna. Jogot végzett, és tudományos fokozatot szerzett

*

MIKLÓS GÁBOR ELLENSÚLY 20221–2 69


még a kommunizmusban. Sokáig anyjával és a macskáival lakott. Nem tud

autót vezetni, nem beszél idegen nyelveket. Egyszer elmondta, hogy nincs

bankszámlája és bankkártyája, mert nem bízik a bankokban. Ez lehet, hogy

változott azóta. Vallásos ember, templomjáró, kényszeresen követi az előírásokat.

Fő szenvedélye a politika.

A Kaczyński ikrek a rendszerváltás körüli időben váltak ismertté. Részt

vettek a kerekasztal-tárgyalásokon, de gyorsan szembekerültek az ellenzék

ismert vezetőivel. Előbb Lech Wałęsa oldalára álltak, amikor a Szolidaritás

elnöke szembefordult korábbi értelmiségi környezetével. Majd szakítottak

Wałęsával is. Pártokat szerveztek. A Szolidaritás felbomlása után a jobboldali-konzervatív

szektorban kerestek maguknak politikai jövőt. Az évezred

elején megalapították a Jog és Igazságosság Pártot (PiS). Ennek a vezére

a mai napig Jarosław Kaczyński. Pártjában nagy tisztelet övezi, politikai

géniusznak tartják, aki egyedül képes a jobboldal irányítására és Lengyelország

megmentésére. Kaczyńskiről sokan mondják, hogy manipulátor,

gyakran emel fel és ejt el embereket, a hatalom megszállottja. Pártjának

nincs alkotmányozó többsége, ez korlátozza lehetőségeit. Bosszúálló és

sértődékeny ember. A PiS is vezérelven működik, de a párt még soha nem

volt képes egyedül kormányozni. Kaczyński kénytelen más pártokkal, feltörekvő

politikusokkal alkudozni, egyeztetni. Politikáját korlátozza a nyelvtudás

és az európai kitekintés hiánya, cselekedeteit sokszor történelmi analógiákkal

indokolja. Megrögzött ember. Feltehetőleg valóban csodálta Orbánt,

irigyelte annak az övénél is nagyobb gátlástalanságát, a populista szónok

nála hiányzó tehetségét.

A lengyel pártvezér környezete sem mentes a korrupciótól, de azt a világot,

amelyet Orbán felépített, erkölcstelennek tartják. És ez megjelenik

a jobboldali, kormánybarát sajtóban is. Biztos vagyok benne, hogy az orbáni

oroszszimpátia miatti hűvös feszültség hamarosan heves bírálattá változik,

s ez megjelenik majd a lengyel állami médiában is. Eddig csak a lengyel

ellenzék támadta a magyarországi állapotokat, most itt is fordulatot várok.

Az Oroszországhoz való viszony ugyanis olyan kérdés, amely felülírja azokat

a közös érdekeket, amelyek eddig barátságossá hangolták a lengyel kormánypárt

embereit Orbán Magyarországával.

Ukrán kitérő. A magyar–ukrán és a lengyel–ukrán viszony nehezen öszszevethető.

A középkorban és a kora újkorban a mai Ukrajna jelentős része

valamilyen módon a lengyel állam része volt vagy attól való függőségben

élt. Az elszakadás és Ukrajna keleti felének Oroszországhoz való kapcso-

*

70 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


lódása a 17. században kezdődött. A 18. század végén, amikor felosztották

Lengyelországot, a déli rész (Galícia, majd Bukovina) a Habsburg-birodalom

része lett. Itt jelentős keleti szláv, pravoszláv népesség élt. Sokakat áttereltek

a keleti rítusú görögkatolikus egyházba. Ez a terület az ukrán nyelvi

önállósulás, a nemzetté válás egyik központja lett. Az ukránok itt a lengyelekkel

szemben határozták meg magukat, hosszas küzdelem folyt a terület,

a városok hovatartozásáért. A két nacionalizmus gyakran támadt egymásra,

aminek sokan áldozatul estek. A két világháború közötti évtizedekben

Lengyelországban nagy létszámú ukrán kisebbség élt, s az állam igyekezett

őket lengyelesíteni, sokszor brutális módon, például templomok tucatjait

rombolták le. Az ukrán mozgalom terroreszközöket vetett be. A második

világháború alatt a korábbi együttélés szinte teljesen lehetetlenné vált.

A nácikkal együttműködő ukrán nacionalista fegyveresek lengyelek tízezreit

gyilkolták le Nyugat-Ukrajnában. Nem maradt el a lengyel válasz sem:

a háború után a mai Kelet-Lengyelországból az ukránokat a Szovjetunióba

vagy a Németországtól elfoglalt területekre telepítették. Etnikai tisztogatás

folyt, amit lakosságcserének neveztek.

Azért próbáltam meg itt pár sorban – nagyon hiányosan – összefoglalni

a lengyel–ukrán együttélés és konfliktus ezer évét, hogy az olvasó lássa,

mennyire ellentmondásos kapcsolat ez. Az államszocializmus ezeket

az ügyeket szőnyeg alá söpörte, pedig a nemzeti identitás és kultúra vitás

ügyeinek rendezése előfeltétele a békés szomszédságnak. Ezt az attitűdöt

– tehát azt, hogy jobb, ha nem beszélünk róla – vitték tovább a rendszerváltás,

illetve a függetlenség deklarálása utáni lengyel és ukrán kormányok

is. Az emlékezetpolitikai konfliktusok akkor kezdődtek, amikor az ukránok

kezdtek szobrokat állítani azoknak az alakoknak, akiket a lengyelek gyilkos

nácikollaboránsoknak tartanak. A PiS kormányzása alatt az emlékezetpolitika

különös jelentőséget kapott. Elkezdték a történelem kommunistamentesítését,

idealizálták azokat a fegyvereseket, akik évekig harcoltak

a kommunista rendszer ellen. Ezek közül többen az ukrán és a fehérorosz

parasztokat is gyilkolták. A 2014-es ukrajnai fordulat, a Majdan után felerősödtek

ezek a viták, különösen a volhiniai lengyelirtások évfordulója

kapcsán.

Mindez megváltozott már a mostani feszültség kezdetén, majd még inkább

a február 24-i orosz támadás után. A jobboldali lengyel kormánypárt,

a kormány és a korábban ukránellenes propagandának kitett lengyel társadalom

szakított a korábbi ellenséges beállítottsággal, és teljes szolidaritást

vállalt az ukránokkal. Nincs értelme itt számokkal dobálózni, de milliókat

fogadtak be. A lengyel készletekből rengeteg fegyvert és élelmiszert adnak

E

MIKLÓS GÁBOR ELLENSÚLY 20221–2 71


az ukránoknak, Lengyelországon át jut el mindenféle utánpótlás Ukrajnába

és az ukrán hadsereghez. Mateusz Morawiecki miniszterelnök és Jarosław

Kaczyński első külföldi vezetőként kereste fel Kijevet. (Velük utazott a cseh

és a szlovén miniszterelnök is.) Ez a támogatás továbbra is lankadatlan.

A lengyelek eközben képtelenek elfogadni, hogy Orbánék továbbra is alig

segítenek az ukránoknak, nem engednek át fegyverszállítmányokat és nem

akarnak fegyvert adni nekik. Már korábban is nyilvánvaló volt, hogy a lengyel

kormány harcosan küzd az orosz energiafüggés ellen, s hogy ez vita

tárgya a két szövetséges között. A lengyel média most már úgy ír Orbánról,

mint Putyin első számú emberéről az EU-ban. Olyan feltételezések is megjelennek,

miszerint az oroszok azt ígérték, hogy Magyarország részt vehet

Ukrajna majdani felosztásában, megkaphatja Kárpátalját.

Ruszofóbok-e a lengyelek? Erre a kérdésre nem tudok felelni, pedig immár

több mint negyven éve próbálom megérteni a lengyelországi történéseket.

A lengyel társadalomnak közvetlen történeti emlékezete van az orosz

elnyomásról. Másfél száz éven át Lengyelország nagyobb része volt orosz

alávetettségben. Ebben az időben voltak szerencsésebb szakaszok, de volt

olyan idő is, amikor az oroszok betiltották a lengyel nyelvű oktatást. A két

nép kölcsönösen rossz sztereotípiákkal rendelkezik a másikról. A lengyelek

java elismeri az orosz kultúra értékeit, de hozzáteszi, hogy a legnagyobb

alkotók lengyel származásúak. Az államszocializmus sem hozott alapvető

változást ebben. Azt tapasztaltam, hogy az úgymond egyszerű lengyel

emberek együttérző szimpátiával és némi lenézéssel kezelték az oroszokat,

miközben gyűlölték az orosz rendszert, a szovjet ideológiát, valamint

azt, hogy mindez tabutéma volt. Eközben rengeteg olyan ismerősöm volt,

akik be utazták a hatalmas országot, szerették annak kultúráját, embereit.

Oroszországról mint önkényuralmi rendszerről általában véve minden -

kinek rossz volt a véleménye.

Ez a fenntartás, az össztársadalmi gyanú megmaradt. Még akkor is, amikor

a jelcini években a viszony normalizálódni látszott, amikor az oroszok

elismerték a katyńi vérengzés sokáig letagadott tényét. A lengyelek akkor is

felléptek például az orosz energiafüggés felszámolásáért. Azt hiszem, hogy

ez inkább a politikai génekbe ivódott történelmi tapasztalat, mint puszta

gyűlölet. A magyar kormány politikáját, Orbán Viktor érveit nehéz elfogadtatni

egy ilyen közegben.

A lengyelek azt várnák el – legalábbis ez jut el hozzám a sajtóból, a közösségi

médiából –, hogy a magyarok fogják fel az orosz veszélyt, s kapcsoljon

be náluk is az önvédelmi reflex. Nem lehet valaki szabad, ha a zsarnokság

függőségében él – üzenik. Nem értik, hová lett a magyarok történelmi

*

72 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


emlékezete. Hiszen a mi országunk is találkozott néhányszor az orosz önkényuralommal,

megtapasztalhatta ennek eljárásmódjait, brutalitását. Az is

értetlenséget vált ki, ahogy a magyar kormánypolitika bánik Ukrajnával,

nevezetesen az, hogy inkább hisznek az agresszor oroszok állításainak,

mint a megtámadott ukránoknak. Ezek a kétségek még Jarosław Kaczyńskiben

is felmerültek, aki megüzente Orbánnak, hogy szemorvosra van szük -

sége, ha nem látja, mi történt Bucsában.

Itt tartunk most.

MIKLÓS GÁBOR ELLENSÚLY 20221–2 73


A változás katalizátora

vagy game over?

Civil szervezeti töprengések a negyedik

NER-ciklus küszöbén

MARTIN JÓZSEF PÉTER

„Nem hiszem, hogy egy-egy tényfeltáró munka azonnal és közvetlenül meg

Ntudja változtatni a társadalmi valóságot, de azt igen, hogy ha a helyzet úgy

hozza, katalizátora lehet a változásnak, és robbanó ereje sokszor csak több

esztendő múltán tárul fel.” Az idézet Günter Walraff német oknyomozó újságírótól

származik, akinek legismertebb, magyarul is megjelent könyve,

a Legalul török vendégmunkások hányattatott életét tárta fel a nyolcvanas

években Németországban. Walraff kijelentése akár mottója is lehetne az

Orbán-rendszerben végzett független és kormánykritikus tevékenységeknek,

az újságírástól a civil szervezeti munkáig.

A kérdés csak az, hogy a tartós és frusztráló „azonnali” következménynélküliség

után a Walraff által előrevetített „több esztendő múltán” vajon

mikor következik el. Mikorra érik be, beérhet-e egyáltalán annak a temérdek

munkának a gyümölcse, amit a független és kormánykritikus civil társadalom

abba fektetett, hogy feltárják az Orbán-rendszer visszásságait és

bűneit? Ki-ki vérmérséklete szerint végzi a dolgát: egyesek sine ira et studio

próbálkoznak, mások – éppen hogy – haraggal és részrehajlással. Igaz-e,

hogy a NER, az intézmények foglyul ejtése és a kormányzati politika szolgálatába

állítása, a mértéktelen központosítás és az intézményesített korrupció

mára annyira szétterült a magyar gazdaságban és társadalomban, hogy

azt tényleg csak egy „robbanás” rázhatja meg? És ha igen, honnan halljuk

majd a robbanást? A most még apatikus társadalom lázad majd fel vagy – az

ukrajnai háború árnyékában – a külföldi gazdasági és politikai szereplők

elégelik meg az Orbán-rendszer pávatáncát és élősködését?

És persze nem kisebb kérdés az sem, hogy pontosan mit is jelentene

a Walraff által jövendölt „társadalmi változás”, vagyis mi következik majd

a NER után. Lesz-e olyan Magyarország a belátható jövőben, amely élhetőbb

lesz azok számára is, akik nem az éppen hatalmon lévőkre szavaztak?

Élhetőbb megítélésem szerint akkor lesz az ország, ha helyreáll a (nyugatos,

liberális) demokrácia és – ami talán ennél is fontosabb, pontosabban ennek

74 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


is az előfeltétele – lesz valamiféle kiegyezés az úgynevezett jobb- és baloldal

között, még ha ezek a megjelölések nem is fejezik ki igazán a szembenálló

politikai oldalak közötti különbségeket. Akárhogy is címkézzük a szembenálló

feleket – lehet próbálkozni a liberális/nyugatos/globalista kontra

konzervatív/nacionalista/szuverenista felosztásokkal is; a címkék már önmagukban

is jelzik a nyelvbéli politikai diszpozíció által húzott határokat –,

valamiféle kölcsönös belátáson alapuló konszolidáció elkerülhetetlenül

szükséges lenne ahhoz, hogy egyáltalán egységes politikai nemzetről beszélhessünk.

Ne pedig „két” országról, amelyeket lényegében semmi vagy

nagy ritkán egy-egy sportsiker köt össze.

A magyar történelem persze a mesterségesen gerjesztett politikai megosztottságok

és/vagy a (puha) diktatúrák története is, ebbe a trendbe simul

bele az Orbán-rendszer. A konszenzusorientáltság, a korrektség, a kölcsönösen

előnyös együttműködés nálunk ritka, mint a fehér holló, inkább a kiszorítósdi,

a korrupció, a fogd a pénzt és fuss társasjáték a népszerű. És mivel

a NER mindezt tökélyre fejlesztette az elmúlt évtizedben, ma a politikai

kiegyezéstől nagyon messze vagyunk, sokak szerint az április 3-i választás

és a negyedik kétharmad után messzebb, mint valaha. Az Orbán-rendszer

„önkéntes” konszolidációja nem tűnik valószínű kimenetnek, a kényszerű

már inkább elképzelhető, bár a rendszer önmaga által szabott dinamikája

nem ebbe az irányba mutat; erről lesz még szó később. Akkor pedig marad

a „törzsi harc”, a „hideg polgárháború”, amely az elmúlt húsz-huszonöt

évben – tényekkel alátámaszthatóan – megroppantotta Magyarországot,

és amelynek kialakulásából ugyan megítélésem szerint „mindkét” fél kivette

a részét, de a fő felelősség mindig a hatalmon lévőké, esetünkben

– tizenkét éve – az Orbán-rendszer megépítőié és működtetőié.

Kérdés, hogy a végletes megosztottság és az autokratikus (más szóval

hibrid, mert a működő demokrácia és a nyílt diktatúra között elhelyezkedő)

rezsim tizenkettedik évében mennyi mozgástere maradt a független kutató-elemző,

oknyomozó és/vagy aktivista civil szervezeteknek, és persze

a még megmaradt független médiának. Mennyire kell/lehet politikai szerepet

vállalniuk az elvileg pártpolitika-mentes NGO-knak? Erre irányuló

javaslatok is elhangzanak az ellenzék katasztrofális, minden előzetes várakozást

alulmúló április 3-i veresége után. Más oldalról nézve: vajon tovább

szűkül-e, és ha igen, milyen módon a jogállamiságért, az átláthatóságért

és a korrupció visszaszorításáért folyó küzdelem terepe?

Az alábbiakban a kormánykritikus civil szervezetek mozgásterét elemzem,

elsősorban a Transparency International (TI) Magyarországnál az elmúlt

kilenc évben szerzett tapasztalataim nyomán. Írásom nagyrészt mégsem

a jövő fürkészésével foglalkozik, hanem egy rövid rendszerleírás után

néhány közelmúltbeli eredményt, tapasztalatot, élményt és dilemmát oszt

MARTIN JÓZSEF PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 75


meg az olvasóval. Mindez segíthet abban, hogy jobban megértsük a helyzetünket,

és ennek alapján felmérjük azt is, hogy mi vár(hat) ránk a következő

időszakban.

A TI Magyarország 2006 óta, tizenöt éve tevékenykedik a korrupció kutatása

és feltárása, valamint a tisztességes és átlátható közélet megteremtése

érdekében. A világ legnagyobb korrupció elleni mozgalmának részeként és

annak értékeit – átláthatóság, elszámoltathatóság, felelősségvállalás, méltányosság,

demokrácia – szem előtt tartva korrupciós eseteket tárunk fel,

közérdekűadat-igényléseket nyújtunk be, és ha szükséges, bíróságra megyünk

a közjó védelme érdekében. Rendszeresen teszünk közzé elemzéseket,

előadásokat és képzéseket tartunk, esetenként képviseljük a korrupció

kárvallottjait. Az elmúlt évtized második feléig még volt rá példa, hogy törvényalkotási,

illetve egyéb policy javaslatokat is eljuttattunk a döntéshozókhoz,

ma azonban erre már se igény, se mód nincs. Célunk egy élhetőbb,

kevésbé megosztott Magyarország, ahol érvényesül a joguralom, és ahol

a teljesítmény számít, a korrupció pedig jelentősen csökken.

Fontosnak tartjuk, hogy értékeink mellett kiállva tényalapon küzdjünk

a korrupció ellen. A nemzetközi szervezetek álláspontjával és a szakirodalommal

összhangban korrupciónak azt tekintjük, amikor a politika és

a gazdaság szereplői vagy maguk az állampolgárok a rájuk ruházott hatalommal

vagy bizalommal visszaélve saját zsebükre dolgoznak, függetlenül

attól, hogy magatartásuk bűncselekménynek minősül-e vagy – a magyar

esetben a kétharmados többség önkénypolitikájának következtében – a törvény

által szentesített.

Bár a korrupció Magyarországon a modern korral egyidős, súlyos probléma,

a visszaélések természete 2010 után – a rendszerváltást követően addig

eltelt húsz évhez képest – megváltozott. A korábbi szétaprózott, decentralizált

korrupciós csatornákhoz képest (sokan loptak viszonylag keveset) az

elmúlt tizenkét évben a korrupciónak az uniós országok között egyedinek

tekinthető, végletesen központosított mintázata alakult ki (kevesen lopnak

viszonylag sokat).

Mindezt az tette lehetővé, hogy a kormány ez irányú erőfeszítéseinek

eredményeként a 2010-es évek közepére megroppant a demokratikus fékek

és ellensúlyok rendszere: felszámolták az államhatalmi intézmények többségének

szakmai és szervezeti autonómiáját, és azokat a kormány iránt elkötelezett

személyek irányítása alá helyezték. A fejlett világban példátlan

központosítás ment végbe a hazai államhatalmi és gazdasági intézményrendszerben,

ami eszközéül szolgált a szisztematikusan végrehajtott – és

mindmáig folyó – elitcserének és tulajdonátcsoportosításnak. Miként arra

*

76 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


a TI Magyarország elsőként rámutatott (2012-ben), a 2010 óta zajló politikai

térfoglalás a közhatalom foglyul ejtésével (state capture) járt. Magyarországon

az állam foglyul ejtésének sajátos módja valósult meg: politikusok

és befolyásos gazdasági érdekcsoportok (oligarchák, haverok) informális és

átláthatatlan hálózata vonta ellenőrzése alá a közhatalmat és csatornázta

ki a közjavakat a rendszer haszonélvezői számára.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha ennyire rossz a korrupciós helyzet,

az nem jelenti-e a korrupció ellen küzdő szervezetek és így a TI Magyarország

tevékenységének kudarcát? Azt gondolom, hogy nem. És nemcsak

azért nem, mert az már nem rajtunk múlik, hogy a politikai elitben a javaslataink

süket fülekre találnak.

A fent vázolt, finoman szólva sem optimális peremfeltételek dacára hoszszan

lehet sorolni a valódi eredményeket, amelyeket korrupcióellenes civil

szervezetként a TI Magyarország elért az elmúlt évtizedben. Minden rendelkezésre

álló adat szerint a társadalmi elérésünk jelentősen nőtt, mind

a hagyományos média még függetlennek megmaradt részében, mind pedig

a közösségi platformokon. A Facebookon a követőink száma például nagyjából

a tízszeresére emelkedett az elmúlt szűk évtizedben. Számos olyan,

a rendszer leírására használt kifejezést, amely ma már szinte közhelyszámba

megy – például az állam foglyul ejtése, haveri (állam)kapitalizmus vagy

éppen a közbeszerzések szisztematikus túlárazása – a TI Magyarország

vezetett be a közbeszédbe vagy alkalmazott először a magyar viszonyokra.

Egyáltalán, abban, hogy a magyar társadalom jelentős része – az Eurobarometer

és a TI adatai alapján nagyjából 70-80 százaléka – tisztában van

azzal, hogy milyen súlyos a korrupciós helyzet az országban, jelentős szerepünk

van. A szűkülő szabad médiatér ellenére a korrupciós esetek feltárása,

elemzéseink, kutatásaink és folyamatos médiajelenlétünk egyre többek

számára szolgál hiteles információval a magyarországi korrupcióról. (Arra,

hogy ez a társadalmi tudás miért társul mégis apátiával, a későbbiekben

még visszatérek.)

Mindemellett az elmúlt években rengeteg nyílt levéllel, valamint még

több közérdekűadat-igényléssel és perrel igyekeztünk nyomást gyakorolni

a közhatalomra, hogy konkrét esetekben tartsa tiszteletben a jogállamiság

normáit. Legutóbb, 2022. május elején a TI Magyarország a K-Monitorral

és a Political Capitallel együtt nyílt levélben fordult az április 3-án tartott

országgyűlési választáson elindult pártokhoz. Ennek oka, hogy az Állami

Számvevőszék (ÁSZ) kizárólag valamely jelölt vagy jelölő szervezet kérelmére

ellenőrzi azon pártok gazdálkodását, amelyek még a szavazatok egy

százalékát sem szerezték meg (és ilyenformán kamupártoknak tekinthetők).

*

MARTIN JÓZSEF PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 77


Emlékeztettük a pártokat: rajtuk múlik, hogy az ÁSZ legalább a törvényi

minimumot meglépi-e a kampány során elköltött pénzek ellenőrzése terén.

Emellett arra kértük a választáson részt vett összes politikai pártot, hogy

teljeskörűen hozzák nyilvánosságra a kampánykiadásaikkal kapcsolatos

adatokat, a beszerzésekre vonatkozó szerződéseiket, valamint a kifizetéseket

igazoló számlákat. Ezeket a köröket a korábbi választások után is megfutottuk.

Azt ki tudtuk deríteni, hogy a kamupártok mennyi közpénzzel léptek

meg – 2014-ben és 2018-ban összesen mintegy 7,5 milliárd forinttal –, de a

párt- és kampányfinanszírozás továbbra is a korrupció melegágya maradt.

A közhatalom ellenőrzése szempontjából talán a legfontosabb – bár a ha -

tóságok packázása és az eljárások egyre gyakoribb elhúzódása okozta költségnövekedés

miatt egyre nehezebben alkalmazható – korrupció elleni

jogi eszköznek az információszabadság-perek tekinthetők. 1 A közérdekű -

adat-igénylések után indított eljárásokban a TI Magyarország kiemelkedően

sikeres volt az elmúlt nyolc évben. Csak 2020-ban például tíz ügyben

nyújtottunk be közérdekű adat megismerésére irányuló kérelmet. Ezek közül

három esetben az adatkezelő megfelelő választ adott, ezért nem kellett

bírósághoz fordulnunk, míg a fennmaradó hét ügyben pert indítottunk,

amelyek közül hármat még abban az évben megnyertünk első fokon. Szintén

2020-ban a korábban indított perek közül négy ügyben nyertünk jogerősen.

Tavaly is folytatódott ez a széria: mindössze egy esztendő alatt tizenöt

ügyben nyújtottunk be közérdekűadat-igénylést, ebből kereken egytucatnyi

esetben kellett pert indítanunk. Ezek közül egy pert jogerősen, további

négy pert első fokon megnyertünk, a többiben még nem született döntés.

Hosszabb időszakot tekintve nagyjából 90 százalékos sikerrátával dolgozunk,

tehát tíz perünkből kilencet megnyerünk. Mindez azt is mutatja,

hogy ma még lehet nyerni a bíróságokon az állam ellenében. Hogy ez meddig

lesz így, az több mint kérdéses, hiszen a nyomás – elsősorban az ügyelosztáson

és a bírói kinevezések rendszerén keresztül – a harmadik hatalmi

ágon egyre nyomasztóbb, a bíróságok függetlensége veszélyben van, minél

magasabb szintről beszélünk, annál inkább.

A közadatok nyilvánossága érdekében végzett eddigi sikereink közül

megemlíthetjük Simonka György pusztaottlakai beruházásokkal kapcsolatos

súlyos visszaéléseinek leleplezését. Például azt, hogy a korábbi fideszes

parlamenti képviselő cégeinek – az Országgyűlés segítségével – lehetőségük

lett mentesülést kérni az általuk jogtalanul igényelt támogatás vissza-

*

1

A perek szisztematikus számbavételéért (amely ennek az összegzésnek is az alapjául szolgál) és mindenekelőtt

a TI Magyarország pereinek menedzseléséért köszönet illeti Ligeti Miklóst, a TI Magyarország

jogi igazgatóját.

78 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


fizetési kötelezettsége alól, ami egymilliárd forinttal rövidítette volna meg

az államkasszát, ha a kérelemnek az államkincstár helyt ad. Fény derült

továbbá arra is, hogy a kormány szemet hunyt afelett, hogy a Simonka

érdekeltségeinek juttatott 2,3 milliárd forintos európai uniós támogatásból

majdhogynem semmi sem valósult meg. Jogerősen vesztett a Magyar

Nemzeti Bank (MNB) is a TI Magyarország és a G7.hu portál ellen, és ki

kellett adnia a 750 milliárd forintnyi közpénzt felemésztő Növekedési Kötvényprogramra

regisztráló vállalatok listáját. Továbbá jogerősen nyertünk

(a HVG-vel közös perben) a Budapest–Belgrád vasútvonal ügyében is, így

ki kell adni az ötmillió forint feletti értékben szerződő alvállalkozók listáját,

igaz, ez az eljárás az alperes felülvizsgálati kérelme miatt még folytatódni

fog a Kúrián.

A tavalyi évben új eljárásokat indítottunk a koronavírus elleni oltóanyagok

és a lélegeztetőgépek gyanús és túlárazott beszerzéseinek ügyében.

Fény derült arra, hogy a kormány a világjárványt 2021-ben is arra használta,

hogy még több közpénzt pumpáljon átláthatatlan módon a haverok zsebébe:

300 milliárd forintba került az a 17 ezer darab, részben használhatatlan

lélegeztetőgép, ami aztán a kutyának se kellett. Szintén megszereztük az

Országos Gyógyszerészeti Intézettől (OGYÉI) az Oroszországból, valamint

Kínából beszerzett koronavírus elleni vakcinák engedélyezési dokumentációját.

Ezek kétséges megbízhatóságú engedélyezése miatt Hadházy Ákos

független országgyűlési képviselő büntetőfeljelentést tett, és ennek nyomán

a rendőrség elrendelte a nyomozást foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

miatt.

Aktívak voltunk a 35 évre szóló koncessziók ügyében is, és törekvésünk

sikerre vezetett: a hatóságoknak ki kellett adniuk a koncessziós konstrukciót

megalapozó számításokat. Az időközben Mészáros Lőrinc érdekeltségei által

elnyert autópálya-koncesszió esetében az erről szóló döntés már jogerőre

emelkedett, a hulladékkoncesszió esetében az első fokon vesztes állam fellebbezést

nyújtott be. A hatályos törvények szerint az állam öt évnél hosszabb

időre kizárólag akkor adhatja koncesszióba a közjavakat, ha számításokkal

megfelelően alá tudja támasztani, hogy ez nemcsak a koncesszió jogosultjának,

hanem az adófizetőknek is megéri. Hasonló eszközökkel igyekszünk

kideríteni a 2020-ban a turizmusba áramoltatott több száz milliárd forintnyi,

döntő részben egy szűk, kormányközeli kört átláthatatlan módon gazdagító

állami támogatás odaítélésének és ellenőrzésének a részleteit. Továbbá azt a

pert is jogerősen megnyertük, amit a Hvg.hu-val közösen a Rogán Antal kabinetminiszter

harmadik apósának résztulajdonában álló cég európai uniós

agrártámogatása részleteinek kiderítésére kezdeményeztünk.

Számos esetben, például a sportkluboknak juttatott társasági adókedvezmények,

közkeletű néven taotámogatások, a 35 éves koncesszió vagy egyes

MARTIN JÓZSEF PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 79


közbeszerzés nélküli állami megrendelések ügyében jogilag alaposan alátámasztott

beadványainkkal folyamatosan keressük a jogorvoslatot itthon

és az európai uniós szerveknél egyaránt. A taoügyben – két évnyi várakozás

után – a jelzésünk nyomán indult kötelezettségszegési eljárás.

Mindez hozzáad a társadalomnak a korrupcióval kapcsolatos tudásához,

ami elvezet ahhoz, hogy a már idézett felmérések szerint a magyarok döntő

többségében kifejlődött a korrupcióval kapcsolatos „betegségtudat”. Ilyenformán

ez sikernek tekinthető. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy mindez

kevés a rendszerszintű korrupció aláásásához. Részben azért, mert hiába

derülnek ki a svindlik, érdemi intézkedés vagy korrekció ritkán történik

a közhatalom részéről. Az igazságszolgáltatás ügyészségi ága az Orbán-rendszerben

soha nem volt autonóm. Ezt az állítást annak ellenére

fenntartjuk, hogy az elmúlt években történtek vádemelések fideszes politikusokkal

szemben, például Mengyi Roland, Simonka György és Boldog

István esetében, és az ügyészség eljárást indított Völner Pállal szemben,

legújabban pedig az európai uniós forrásokat érintő korrupció gyanúja

miatt a Miniszterelnökség és a pénzügyi tárca egyes közép- és felsővezetői

ellen. Csakhogy a felsoroltak közül hárman is – Simonka, Boldog és Völner

– tagjai voltak a 2018–2022 között hivatalban lévő parlamentnek, és bár

a mentelmi jogukat felfüggesztették, szabadlábon védekezve végig hozzájárultak

a NER kétharmados gépezetének működtetéséhez. Megszavazhatták

például a koronavírussal szembeni védekezés ürügyén lassan két éve

fennálló veszélyhelyzeti állapotot, és ott voltak Novák Katalin államfővé

választásán. Ha az igazságszolgáltatás tétlen és/vagy politikai megrendelésre

cselekszik, vagy egyszerűen hagyja, hogy a politika szempontjai beszűrődjenek

a bűnüldözési munkába, azzal megfosztja az állampolgárokat

attól a tapasztalattól, hogy a bűnt méltányos bűnhődés követi.

De nem ez az egyetlen oka a nemzetközi összehasonlításban is figyelemre

méltóan nagymértékű apátiának. A magyar társadalomnak a korrupcióval

szembeni toleranciaküszöbe kiugróan magas: egy 2021-es Eurobarometer-felmérés

szerint az egész Európai Unióban Magyarországon vélekednek a legkevesebben

(az állampolgárok mindössze 38 százaléka) úgy, hogy a korrupció

nem megengedhető cselekedet. Amikor egy másik felmérésben (a TI Globális

korrupciós barométerében, még 2017-ben) arról kérdeztük a lakosságot, hogy

mit gondolnak, az átlagember tehet-e valamit a korrupció ellen, akkor a magyaroknak

mindössze 14 százaléka válaszolt igennel, ami nemcsak európai,

de világviszonylatban is az egyik legalacsonyabb arány.

Ebben az apátiában szerepet játszik a magyar társadalomnak az az évszázados

élménye, hogy nálunk egyszerűbb ügyeskedéssel és/vagy sze-

*

80 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


mélyes kapcsolatokon keresztül előrejutni, sokszor pedig csak úgy lehetséges.

Ráadásul a társadalomnak a már említett végletes megosztottsága

is hozzájárul ahhoz, hogy nincs egységes képünk arról, mit kell elítélendőnek

tekinteni a közpénzek felhasználása során. Az elmúlt évtized több

ezer milliárd forintra rúgó, a jogállami normák mellőzésével zajló vagyonátcsoportosítását

a fideszes szavazók jelentős része helyénvalónak tekinti,

amelynek köszönhetően, vélik, nem „ők” (külföldiek, multik, volt kommunisták,

liberálisok stb.), hanem „mi” („nemzetiek”) gazdagodhatunk. Közvetve

erősíthette a korrupcióval kapcsolatos passzivitást az is, hogy 2013-tól

a világjárványig viszonylag jelentős reálbérnövekedés ment végbe a magyar

gazdaságban, erősítve a rendszer legitimációját. Azt sem szabad figye lmen

kívül hagyni, hogy a kormány részleges eredményeket is fel tud mutatni

egyes kiskorrupciós formák visszaszorítása terén, a rendőrök lefizetésének

gyakorisága például jelentősen csökkent, és 2021 elejétől a hálapénz

elleni fellépés is intenzívvé vált. Az állam viszonylagos sikerrel küzd az

adóelke rülés néhány korábban elterjedt formája ellen, miközben más kiskapuk

– például a számlaadás nélküli szolgáltatások – továbbra is rendkívül

elter jedtek. Az „átlagembert” az izgatja, hogy a mindennapi életét mi

befolyásolja közvetlenül. Az állami korrupció „távol” zajlik tőle, ráadásul

olyan tételekben, amit értelmezni sem igen tud.

Manapság a Kádár-rendszerbelihez hasonló „perverz társadalmi szerződés”

éledt újra: a gyors gyarapodás záloga elsősorban a lojalitás, de legalábbis

a közéleti passzivitás. Ha támogatod a rendszert vagy nem foglalkozol

politikával, akkor több lehetőséged adódik. A negyedik kétharmados

Fidesz-győzelem azt mutatja, hogy ezt az ajánlatot a társadalom többsége

elfogadta.

Egy személyes anekdota ezzel kapcsolatban: valamikor 2016 körül járhattunk,

amikor néha még volt nyilvános vita kormánypárti politikusok és

a rendszerkritikus civilek között. Egy ilyen eseményen vettem részt valahol

a belvárosban, és a közbeszerzési verseny tisztasága mellett érveltem.

Egy ponton felállt a hallgatóságból egy vállalkozó, bemutatkozott, és elmondta

– amúgy kulturált hangnemben –, hogy számára teljesen közömbös,

tiszta vagy cinkelt a verseny a beszerzések terén, neki egy dolog számít: hogy

a kormány (valamelyik állami hivatal) neki ítélje a beruházást, ezt be is

vallja, és mindent megtesz ennek érdekében.

Jelenleg ez a rövid távra tekintő, haszonleső társadalmi érzület a korrupció

elleni civil küzdelem legnagyobb ellensége. Végső soron ez legitimálja

a kiskorrupció megmaradt formáit és a fehérgalléros mutyikat egyaránt.

*

MARTIN JÓZSEF PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 81


De miként lehet, kell és érdemes küzdeni ez ellen? Ezzel kapcsolatban három

szempontot emelek ki.

Az egyik az, hogy a magyarhoz hasonló hibrid rezsimek kelepcébe csalják

a (valóban) független szereplőket, például a civileket vagy az újságírókat.

Ha ugyanis egyenlő távolságot tartasz a kormánytól és az ellenzéktől,

azzal magad is a játék részévé válsz, és legitimálod a rendszert, ami amúgy

nem áll szándékodban. Ha viszont szembehelyezkedsz a rendszerrel, azzal

lovat adsz az alá a kormánypárti érvelés alá, hogy függetlenség nem létezik,

és te tulajdonképpen az ellenzékhez tartozol. A hazai kormánypropaganda

többnyire le is üti ezeket a labdákat, legyen szó akár az egyik, akár a másik

hozzáállásról.

A kormány persze maga döntötte el ezt a dilemmát, mert szisztematikus

megosztó politikája révén egyszerűen felszámolta a politikai közepet,

és válaszút elé állította az embereket. Mivel a korrupció az Orbán-rendszer

lényegi részévé vált, a TI pedig a korrupció ellen küzd, nem kérdés, hogy az

egyenlő távolságot tartó attitűd nem megvalósítható. Vállalni kell és vállaljuk

is a rendszerkritikusság következményeit, például a kormánypropaganda

folyamatos „sorosozását” és külföldi ügynöközését.

Ennél még fogósabb dilemma, hogy mennyire kell a civileknek közel kerülniük

az ellenzéki pártokhoz, netán, miként azt néhányan javasolják a kapitális

ellenzéki kudarc után, átvenniük az ellenzék szerepét. Ezzel kapcsolatban

különböző civil szervezeti stratégiák létezhetnek. Ami a TI-t illeti, a

mi mozgalmunktól a kifejezetten pártpolitikai indíttatású (értsd: hatalomra

törő) szerepvállalás idegen, így ennek esetünkben még akkor is kevés esélyt

adok, ha a minden eddiginél gyengébb parlamenti ellenzék helyett hamarosan

a parlamenten kívüli ellenállás jelentheti majd a rendszer alternatíváját.

És a harmadik dilemma, hogy miként lehet kitörni a buborékból, vagyis

megszólítani olyanokat, akik nem a priori értenek egyet velünk, de mégis

valamiféle nyitottságot mutatnak. Ebben az ügyben a tapasztalataink a közepesnél

valamivel rosszabbak. Számos olyan projektünk volt és van, amelynek

során mi is elmentünk vidékre, csakhogy ezt követően ugyanott találtuk magunkat,

vagyis a helyi – rendszerkritikus – buborékban. Az persze nyilvánvaló,

hogy frontális előadásokkal aligha lehet megszólítani az „átlagpolgárt”,

így az interaktív aktivizmusé lehet a jövő. Például a részvételi költségvetéssel

kapcsolatos projektjeink kapcsán ebbe az irányba mozdultunk el mi is, de

azt tapasztaltuk, hogy így is csak óriási erőfeszítések árán lehet felkelteni az

emberek érdeklődését még a helyi, a mindennapjaikat érintő ügyekben is.

Mindezek nyomán mi várható a negyedik kétharmad idején a NER-ben?

Elfogy a levegő a civilek körül, vagy maradt még némi mozgástér?

*

82 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


Véleményem szerint ezt két ellentétes dinamika, illetve ezek eredője határozza

majd meg: a rendszer logikájából adódó további autokratizálódás és

a kormányra gyakorolt külföldi (nyugati) nyomás.

Amennyiben az Orbán-rendszer belső mozgását nézzük, borítékolható az

autokrácia srófjának további szorítása. Ez már eddig is megfigyelhető volt.

A médiaszabadság 2016 után került igazán lejtőre, az előző, 2018-as választás

után történtek a feketelistázások, a Covid pedig megmutatta: a kormány

a járványt is arra használja, hogy a még megmaradt autonóm szereplők (például

az önkormányzatok) mozgásterét szűkítse. A rendszernek, mint általában

a populista rezsimeknek, lételeme az ellenségképgyártás: a „sorosista”

civilek már eddig is ideális célpontnak bizonyultak, és ez vélhetően ezután

sem lesz másként. Nota bene: a TI Magyarország a Soros György által alapított

Nyílt Társadalom Intézettől az elmúlt években soha nem kapott többet,

mint összbevételének 20 százalékát, miközben a legnagyobb támogatónk –

projekt alapon – az Európai Unió, továbbá számos más külföldi alapítványt,

intézetet, sőt – a nagykövetségeken keresztül – országot is a támogatóink

kö zött tudhatunk. A negyedik NER-ciklusban a külföldi donorok részéről

nagyobb visszahúzódásra nem számítok – ennek egyelőre semmi jele nem

mutatkozik.

A minap beszéltem az egyik független lap szerkesztőjével, aki „biztos” volt

abban, hogy a még megmaradt autonóm műhelyeket (médiumok, NGO-k)

Orbánék most már végképp „beszántják”. Ennek egyik megnyilvánulási

formája lehet, hogy különféle jogcímeken és ürügyek alapján egyre intenzívebbé

válnak a hatósági ellenőrzések. E katasztrófavárakozás nem egyedi

és nem alap nélküli.

Mégsem gondolom, hogy csak ez a dinamika jellemzi majd az elkövetkező

éveket. Az előző évtizeddel ellentétben az ötödik Orbán-kormánynak

minden eddiginél nagyobb külföldi nyomás alatt kell majd működnie.

A nemzetközi közösség, mindenekelőtt az EU sokáig tétlenül nézte a jogállami

normák megsértését és a korrupciót. Most a helyzet megváltozott,

az ukrajnai háború és a gazdasági ciklusváltás árnyékában ma már rossz

néven veszik a cinikus pávatáncot. Ráadásul a magyar kormánynak a stabilitás

megőrzése érdekében már a közeljövőben óriási szüksége lesz az uniós

pénzekre. Az is igaz lehet ugyanakkor, hogy az uniónak sem érdeke egy

gazdaságilag szétzilálódott Magyarország. Mindez együtt kompromisszumot

szülhet, és végső soron mérsékelheti a nyomást a civil szervezeteken is.

Ami csak annyit jelent, hogy az eddigi kihívásokkal kell szembenézni, nem

feladni, hanem kis lépésekben küzdeni tovább, várva, hogy eljön a Walraff

által előrevetített társadalmi változás.

Elismerem, hogy ez csak az egyik lehetséges út. A másik az elnyomás

turbófokozatba kapcsolása, a már sokszor előrevetített game over. Hogy ez

pontosan mit jelent majd, azt nem tudom.

N

MARTIN JÓZSEF PÉTER ELLENSÚLY 20221–2 83


Több pénz, kevesebb

demokrácia

Az Orbán-rezsim tizenkét éve

és a vajdasági magyarok

TÓTH SZILÁRD

Történetesen úgy alakult, hogy az Orbán-rezsim eddigi működése időben

Tegybeesik a vajdasági (délvidéki) magyarság történetének egyik – talán legsúlyosabb,

talán végső – válságával. Ennek okai javarészt függetlenek magának

a magyar kormánynak a döntéseitől.

A válság jellege: demográfiai. Ötven évvel ezelőtt körülbelül félmillió magyar

élt a Vajdaságban – ma a becslések szerint alig kétszázezer, talán annyi

se. Tény, hogy a jelenlegi kivándorlási hullámhoz a magyar állampolgárság

könnyített megszerzésének 2011-es lehetővé tétele nagyban hozzájárult.

A jelenség dimenzióit nehéz eltúlozni, a magyarországi tendenciákhoz nem

is hasonlítható. Nemcsak fiatalok mennek el, hanem egész családok, méghozzá

tömegével, elsősorban Ausztriába, Németországba és az Egyesült

Királyságba. Ha így megy tovább – és a jelek szerint így fog –, akkor meg

fogjuk érni, hogy a vajdasági magyarság egy generációnyi idő leforgása

alatt egy közepes méretű, de így is élénk kulturális élettel bíró közösségből

marginális, az asszimilációs nyomásnak mind kevésbé ellenálló közösséggé

sorvad.

Bár a kivándorlást az állampolgárságról szóló törvény rettenetesen fölgyorsította

– hiszen megszűnt a fő adminisztratív korlátozás –, mégsem

ez generálja, hanem a Szerbiában általánosan rossz gazdasági és szociális

helyzet. Magyarán nem érdemes a Fidesz-kormányt hibáztatni azért, ami

történik. Hogy sokakat korábban is csak a „papírok” hiánya tartott otthon,

eleve szomorú. A Vajdaság nem börtön: aki menni akar, azt tán csak ne

adminisztratív eszközökkel kelljen marasztalni.

Mindenesetre a súlyos demográfiai válság: realitás. És ez a határon túli

politikáról szóló egész vita kontextusa. Ennek két eleme szokta igazán érdekelni

a magyarországiakat: a pénz és a politikai részvétel. Ezekről lesz szó

most is, ebben a sorrendben.

84 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


Pénz: a támogatási rendszer ellentmondásossága

Először is tehát a válság adja a határon túlra folyósított magyar állami támogatásokról

szóló vita kontextusát. Magyarországon az ellenzéki tábor jó

része szemében – figyelem: DK-sok! – bizarr, hogy míg egy csomó hazai

ágazatra nem jut elég pénz, addig az állam jelentős forrásokat szán arra,

hogy a Vajdaságban gazdaságélénkítő programot működtessen, és ezzel

egy időben támogassa a kisebbségi magyar kultúrát, oktatást és médiát.

Főleg utóbbi, mármint a média esete kelthet megütközést. Az egy szem

vajdasági magyar napilap ugyanis, együtt a tévék, rádiók és egyéb felületek

elsöprő többségével, a legnagyobb helyi magyar párt, a Fidesz-barát Vajdasági

Magyar Szövetség (VMSZ) ellenőrzése alatt áll. Ugyanez elmondható

a kulturális és oktatási intézmények jó részéről is.

Ezek egyébként 2010 előtt is jelentős anyaországi támogatásban részesültek.

Például a szocialisták és a szabad demokraták kormányzása idején

épült meg a két tehetséggondozó gimnázium a Vajdaságban, az egyik Szabadkán,

a másik Zentán – ami nagy dolog volt.

De ennek ellenére igaz, hogy Magyarországról korábban soha nem érkezett

annyi támogatás a Vajdaságba, mint az utóbbi tíz-tizenkét évben.

Ezt részint talán arra lehet fogni, hogy ekkora igény sem volt rá korábban:

a kétezres években, egészen 2008-ig Szerbia gazdasága fellendülőben volt,

és ezzel összefüggésben a vajdasági magyar közösségben is a „viszonylagos”

optimizmus jelei voltak tapasztalhatók. Mára ennek vége, és a válság miatt

a vajdasági magyarok sokkal inkább rászorulnak a külső segítségre a puszta

fennmaradás érdekében.

Tény, hogy az anyaországból érkező – főleg a gazdaságélénkítő – támogatások

egy része VMSZ-közeli üzletembereknél landol. És tény, hogy másik

részét fölösleges dolgokra költik el – igen, stadionokra is. De szembe kell

nézni azzal, hogy ha a pénzcsapokat erre hivatkozva elzárják, annak katasztrofális

következményei lesznek.

Ez az, amivel a magyar ellenzéki tábornak számot kell vetnie. A vajdasági

magyar közösség – és pláne annak kulturális élete – az anyaországi

„köldökzsinórtól” függ. Ha egyszer kormányváltás lesz, és a következő kormány

elvágja (vagy elvékonyítja) ezt a bizonyos zsinórt, annak nagyon is

belátható következményei lesznek: tömeges elbocsátások a médiában és a

kultúrában, bezárnak majd művelődési egyesületek, talán újabb lökést kap

a kivándorlás, és így tovább.

Ami tehát a támogatási rendszert illeti, az Orbán-éra fő öröksége az,

hogy a magyar kormány reagált a demográfiai válsághelyzetre, és jelentősen

megnövelte a Vajdaságba szánt forrásokat. Ez a támogatási rendszer

TÓTH SZILÁRD ELLENSÚLY 20221–2 85


említett visszásságai – a korrupciógyanús esetek és a fölösleges stadionépítés

– ellenére is összességében pozitív örökség, hiszen megmutatkozik

benne a szándék a válság kezelésére. Csak hogy világos legyen, miről van

szó: a Prosperitati nevet viselő gazdaságélénkítő program keretében olyasmiket

pénzel a magyar állam, mint például a falusi házvásárlás, a mezőgazdasági

termelés gépesítése, a start-up vállalkozások indítása. Ez most is elég

széles réteg számára hajt hasznot.

Kérdés, hogy mit hozhat egy valamikori, esetleges kormányváltás. Leginkább

két forgatókönyvet tudok elképzelni. Az egyik az, hogy egy ilyen új

kormányban a Demokratikus Koalíció álláspontja kerekedik felül, és jön

a „csapelzárás”, együtt az említett következményekkel. A vajdasági magyar

médiában és a kultúrában dolgozók nem teljesen ok nélkül rettegtek április

előtt ennek a forgatókönyvnek a valóra válásától. A másik forgatókönyv

ehhez képest az, hogy a támogatási rendszer tovább működne, ám megreformált

módon. Valami ilyesmit látszott támogatni Márki-Zay Péter, a Momentum

és a Jobbik is. Ebben az esetben az lett volna a kérdés, ha április

3-án győzött volna az ellenzék, hogy miként reformálható meg a támogatási

rendszer.

Itt pedig van egy alapvető nehézség: a támogatási rendszer helyi, azaz

vajdasági ágát nem nagyon lehet eltávolítani a politikától. Gyenge a civil

szféra, nem igazán van, akit kívülről be lehetne vonni a döntéshozatalba.

Marad tehát a párt, illetve a pártok. Erre hamarosan, írásom harmadik

részében visszatérek még.

Politikai részvétel: az anyaországi szavazati jog

ellentmondásossága

Mindenki tudja, hogy a vajdasági magyaroknak az része, amelyik szavazni

szokott a magyarországi választásokon, a többi határon túlihoz hasonlóan

szinte egy emberként húzza be az ikszet a Fidesz mellé. Magyarországon az

ellenzéki tábor jó része szemében – figyelem: itt már nem csak a DK-sok! –

ez is messzemenően bizarr jelenség. A 2010-es állampolgársági és egyben

választójogi reformok következtében ugyanis megjelent egy embertömeg

a magyar politikában, akiknek a körében a Magyarországon szokásos politikai

törésvonalak egyáltalán nincsenek jelen. Helyette egy homogén tömbről

beszélhetünk, amelynek a gyakorlati szerepe 2014 óta annyi, hogy a Fidesz

hatalmon maradását támogassa meg néhány tízezer szavazattal.

Ezt a képet két szempontból is érdemes pontosítani. Egyfelől a határon

túli magyar szavazatok befolyása a magyarországi választások kimenetelére

86 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


endkívül csekély: többször kiszámolták már, hogy csak egy-két parlamenti

mandátum múlik rajta, ha egyáltalán, ami igazán nem sok. 1

Másfelől a választási eredmény korántsem képezi le a határon túli magyar

közösségek valóságát. Akik a magyarországi politika iránt érdeklődnek,

pláne akik szavaznak is, eleve kisebbséget alkotnak a magyar kisebbségen

belül. És bár nincsenek megbízható szociológiai kutatások, amelyekből

tudhatnánk, hogy kik alkotják ezt a „kisebbségen belüli kisebbséget”, azért

valószínűsíthető, hogy a Vajdaság esetében ők az északi „tömbben” élő

magyarok, akik a délebbre, „szórványban” élőkhöz képest rosszul tudnak

szerbül, kevésbé integráltak a szerb társadalomba, és ha középkorúak vagy

idősebbek, akkor a gyermekeiket jó eséllyel nem is otthon taníttatják, hanem

Magyarországon.

A magyar nemzetpolitika csak ezt a kisebbségen belüli kisebbséget tudta

bevonni a magyarországi politikába – ami persze nem is okvetlenül baj.

A határon túli magyar közösségek életére mégiscsak az ottani kormányok

politikája van döntő hatással, ezért érthető, ha a többség inkább efelé orientálódik.

De így is fontos kérdés, hogy a magyar politika iránt érdeklődő vajdaságiak

miért szavaznak ennyire homogén módon. Bizonyos mértékig ismét

a válság, illetve a válságkezelés adja a kontextust. A fentiek alapján is nyilvánvaló

lehet, hogy a vajdasági magyaroknak van okuk a Fideszre szavazni,

hiszen tényleg sokat köszönhetnek az Orbán-kormánynak.

A történet ennél persze bonyolultabb, és jóval mélyebbre nyúlnak a gyökerei.

Az alapprobléma az, hogy az utóbbi másfél évtizedben gyökeresen

megváltozott az anyaországi és a vajdasági magyar politika viszonyának

régi rendje. 1989 után a vajdasági magyar pártok – előbb a Vajdasági Magyarok

Demokratikus Közössége, majd annak felbomlása után a győztes

VMSZ – sokáig arra törekedtek, hogy a mindenkori magyar kormánnyal

ápoljanak korrekt viszonyt. Ez észszerű is volt, elvégre mindegy, hogy aktuálisan

ki van „Pesten” kormányon, a vajdasági magyarok így is, úgy is

az anyaország segítségére szorulnak – különösen az 1990-es években volt

ez így, amikor Jugoszláviában még háború dúlt. Éppen ezért volt törekvés

arra, hogy a vajdasági magyar pártok egyenlő távolságot tartsanak minden

nagyobb magyarországi párttal szemben.

Az átrendeződés első állomása a hírhedt 2004-es népszavazás volt,

amellyel a magyar baloldal lényegében elásta magát a legtöbb határon

túli szemében. Az egész ügy kétszeresen is méltatlan volt, hiszen az akkori

Fidesz és a baloldal egyaránt politikai pontszerzésre akarta felhasználni

1

A 199 mandátumhoz képest egy-két mandátum valóban nem tűnik jelentősnek, ám ezek sorsán múlhat

szoros választási eredmény esetén a kormánytöbbség vagy nagyobb különbség esetén a kétharmados

küszöb elérése is, ahogy azt 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is láttuk. (A szerk.)

TÓTH SZILÁRD ELLENSÚLY 20221–2 87


a népszavazást. Míg a Fidesz meg akarta mutatni, mit jelent a „nemzeti

oldalon” állni, addig a baloldal egy fiktív ellenségképpel, a magyar nyugdíjakat

elcsaklizó „román bevándorlókkal” riogatva próbálta gatyába rázni

gyöngülő szavazótáborát. Utóbbi esetében nyilvánvaló az analógia a Fidesz

tíz évvel későbbi migránsellenes kampányával.

Az átrendeződés második állomása 2010 volt, amikor a VMSZ rendkívül

szoros szövetségre lépett a Fidesszel, és látványosan felégette a baloldali

pártok felé vezető megmaradt hidakat. Ez a korábbiak – főleg 2004 – fényében

érthető és rövid távon egyébként észszerű lépés is volt, hiszen komoly

politikai hasznot hozott a VMSZ-nek. A „járulékos” következmény jól ismert:

a VMSZ által irányított médiahálózat lényegében fideszes szócsővé

silányult, és folyamatosan erősíti az amúgy is létező politikai preferenciákat

a kisebbségen belüli kisebbség körében.

Másfelől viszont az is világos, hogy a Fidesz előbb vagy utóbb elveszíti

a hatalmat Magyarországon. Amint ez megtörténik, a VMSZ-esek nehéz

helyzetbe fognak kerülni. Kérdés, hogy addig és azután milyen stratégiát

választanak. Az egyik forgatókönyv az, hogy sok év után ismét megpróbálnak

tapogatódzni a magyarországi baloldalnál, hogy az esetleges kormányváltás

után ne lehetetlenüljenek el teljesen.

A másik, kicsit talán valószínűbb forgatókönyv az, hogy inkább arra fogadnak,

a Fidesz egy valamikori vereséget követően négy év ellenzékiség

után visszajön a kormányba. Teljesen azért ebben az esetben sem biztos,

hogy hoppon maradnának, hiszen mint közismert, a Fidesz rengeteg közvagyont

szervezett ki alapítványokhoz, és az innen származó erőforrásokból

esetleg juttathatnának a VMSZ-nek is.

De mi a helyzet a magyarországi ellenzékkel? Ami a baloldalt illeti, részükről

a határon túli magyarok ügye az 1989–1990-es rendszerváltás óta

szinte mindvégig marginális volt, és ez ma sincs igazán másként. A 2010-es

állampolgársági és választójogi reformok annyiban hoztak változást, hogy

a határon túliak beemelése a politikai közösségbe ösztönzőt teremtett a feléjük

való nyitásra és a körükben való kampányolásra.

Ezt azonban két tényező is tompítja. Egyfelől az ellenzéki szavazóbázis

egy részének körében – figyelem: DK-sok! – a határon túli magyar ügyek

hangsúlyozása mind a mai napig ellenérzéseket kelt. Emiatt az ellenzék

baloldali részének folyton mérlegelnie kell, hogy meddig érdemes elmennie

ezen a téren, mert az ügy „túlhangsúlyozása” akár szavazatvesztéssel is

járhat Magyarországon.

Másfelől az egész ellenzék számára kihívást jelent, hogy a határon túli

közeg nemcsak súlyosan „ellenséges”, de kicsike is. Az erőforrásokkal való

észszerű gazdálkodás ezért azt diktálja, hogy a határon túli mozgósításba

ezek a pártok ma még ne fektessenek a minimálisnál több pénzt és energiát.

88 EELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


Vagyis: egész egyszerűen nem éri meg nekik a kampányolás. Eleve kicsike

a réteg, amely a magyar politika iránt érdeklődik, és ezen belül olyan erős

a Fidesz melletti elköteleződés, hogy csak nagyon sok befektetett energia

árán lehetne nagyon alacsony számú szavazót szerezni a magyarországi ellenzék

számára.

Úgyhogy a nagy kérdés az, hogy mi várható közép- és hosszú távon – föltéve,

hogy egyszer megbukik a Fidesz, és a mai ellenzéknek több ideje és

erőforrása lesz a határon túli mozgósításhoz. A demográfia egyébként ezúttal

a DK-nak dolgozik: a határon túli magyar közösségek fogyása, főleg

a vajdaságié, idővel elkerülhetetlenül elvezet oda, hogy ez a választói bázis

még a mainál is kisebb relevanciával bírjon. Éppen ezért lehet, hogy középés

hosszú távon sem érdemes változást várni a külhoniak magyarországi

politikához fűződő viszonyában, hiszen nem biztos, hogy lesz politikai erő

az anyaországban, amelynek megéri majd ehhez a viszonyhoz érdemben

hozzányúlni.

Ezen legföljebb csak az változtathat, ha Erdélyben és a Felvidéken, a népesebb

magyar közösségek körében radikálisan megnövekszik a már sokadszorra

emlegetett kisebbségen belüli kisebbség aránya – és ezáltal akár

helyi többséggé válik.

Ahol a két kérdés összeér: a politikai pluralizmus

hiánya a Vajdaságban

A kulcskérdés, amiben a két, eddig külön-külön tárgyalt ügy – a „pénzé”

és a vajdaságiak magyarországi politikához fűződő viszonyáé – összeér, az

végső soron magával a vajdasági magyar politikai berendezkedéssel kapcsolatos.

Mind a támogatási rendszer reformja, mind pedig a kisebbségen

belüli kisebbség szavazási szokásai a magyarországi választásokon attól

függenek, hogy a jelenlegi magyar ellenzék (és egy egykor esetlegesen eljövendő

új kormány) hogyan tud hozzányúlni, ha egyáltalán, a vajdasági

magyar politikai viszonyokhoz.

Jelenleg az ottani fölállás nagyjából a következő. A politikailag aktív

– értsd: a választásokon részt vevő – vajdasági magyarok mintegy kétharmada

a VMSZ-re szavaz, egyharmada pedig ideológiai alapon valamelyik

„szerb” párta. A többi helyi magyar párt – van belőlük még jó néhány – öszszességében

törpepártnak minősül, és csak egy-két önkormányzatban van

képviseletük, de jobbára ott is csak marginális. Egyedül a VMSZ rendelkezik

erős önkormányzati pozíciókkal, tartományi (vajdasági) és köztársasági

parlamenti képviselettel, sőt amióta a Vučić-féle szerbiai kormánypárttal

együttműködik, még néhány kormányzati pozícióval is. Rendkívül fontos

TÓTH SZILÁRD ELLENSÚLY 20221–2 89


viszont, hogy mindemellett a VMSZ-nek majdnem százszázalékos többsége

van a kisebbségi autonómia szervében, a Magyar Nemzeti Tanácsban

(MNT) is.

És hogy mi a „siker” titka? A VMSZ utóbbi húsz évének politizálása az

1990-es évek tanulási folyamatának eredményeként formálódott azzá, ami.

1989 után, amikor Jugoszláviában a háború árnyékában megteremtődtek

a többpárti politizálás keretei, két fő kisebbségi érdekérvényesítési stratégia

jelentkezett. Az egyik az első vajdasági magyar párthoz, a Vajdasági

Magyarok Demokratikus Közösségéhez (az úgynevezett történelmi VMDKhoz)

fűződik. Ennek lényege a magyar közösség politikai alannyá szervezésében,

a „tudatébresztésben” és a kisebbségi autonómiáért vívott harcban,

ezzel összefüggésben pedig a teljes szerbiai politikai elittel szembeni konfrontatív

attitűdben állt. A másik stratégia Várady Tibor nagybecskereki

ügyvéd nevéhez fűződik, aki az összjugoszláv Udruženje za jugoslovensku

demokratsku inicijativu (UJDI) nevű szervezethez csatlakozott, és konfrontáció

helyett a szerb politikai elit kisebbségi igényekre nyitottabb felével

való együttműködéssel próbálkozott, ilyen-olyan kedvezmények fővárosi

„kijárásával”, elintézésével.

Mindkét stratégiának megvoltak a maga előnyei és hátrányai. Az első

1945 óta először érte el, hogy a helyi magyarok önálló politikai alannyá

szerveződjenek, és ennek alapján fogalmazzanak meg „saját” igényeket.

Cserébe viszont ez a stratégia a talán túlzottan konfrontatív attitűd miatt

viszonylag kevés kézzelfogható eredményt hozott. A második stratégia, bár

alkalmatlan volt a „tudatébresztésre”, ezzel együtt sokkal több kézzelfogható

eredménnyel járt: például Váradynak a rövid ideig tartó szövetségi igazságügy-minisztersége

idején sikerült kieszközölnie a katonaszökevények

amnesztiáját, és később, az ezredforduló környékén az MNT létrehozásában

is óriási szerepe volt. A VMSZ nagy dobása lényegében az volt, hogy

ötvözni tudta a két stratégiát: a „történelmi” VMDK-hoz hasonlóan kisebbségi

pártként definiálta magát, ám bevette a kötelékébe Váradyt is, hogy

annak széles körű belgrádi kapcsolatrendszerét hasznosítani tudja.

A szűken értett „magyar” ügyek intézése szempontjából mindenesetre az

utóbbi tíz év kulcsintézménye a már említett MNT, amely személyi elvű kisebbségi

autonóm szerv. Első, ideiglenes formájában 1999-ben jött létre, de

igazán befolyásos intézménnyé csak 2010-ben vált, amikor az előző évben

meghozott törvény jelentősen megnövelte a hatásköreit és az erőforrásait,

valamint rendelkezett a közvetlen, demokratikus megválasztás feltételeiről

is. Az MNT azóta a neki részlegesen alárendelt területeken, vagyis az oktatási,

nyelvhasználati, kulturális és tömegtájékoztatási területen a magyar

közösség (elvileg) legitim autonóm szervévé és a szűken értett „magyar”

ügyek intézésének kulcsintézményévé vált. A korábban állami tulajdonú

90 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


kisebbségi média alapítói jogai az MNT-hez kerültek, a kisebbség szempontjából

kiemelten fontos oktatási és kulturális intézmények működtetésére

döntő befolyása van, a „pénzosztásról” jelentős részt itt születnek döntések,

és így tovább.

Az „elmélet”, amely talán ismert lehet a liberális multikulturalizmus irodalmából

is, nagyjából a következő volt. Ahhoz, hogy a kisebbség reprodukálódásához

szükséges kulturális, oktatási és tömegtájékoztatási intézmények

ne legyenek kitéve a többségi nacionalizmus fenyegetésének – és ne

feledjük, hogy hol járunk: a háborúból épp csak kilábalt Szerbiában, ahol

az ultranacionalista érzületek rendkívül erősek voltak –, a releváns hatalmi

jogosítványok egy részét a kisebbség politikai képviselőinek kell átadni.

A hatalom efféle dekoncentrációja mellett ráadásul morális indokok is szólhatnak:

a multikulturális politika azáltal, hogy csorbítja a többségi dominanciát,

egyben igazságosabbá is teheti a társadalmi berendezkedést.

Csakhogy itt is közbeszólt a kelet-európai rögvalóság. 2010 után az

MNT-választásokon győztes VMSZ szinte az első pillanattól arra használta

a – jóllehet korlátozott – legitimitását, hogy szoros politikai kontroll

alá vonja a vajdasági magyar médiát, majd később egyéb intézményeket is.

Az első igazán látványos ügy Pressburger Csaba eltávolítása volt a Magyar

Szó napilap éléről.

Az MNT-sztori éppen ezért meglehetősen ellentmondásos a mai Vajdaságban.

Egyfelől az MNT létrehozása amellett, hogy fontos biztosítékokat

nyújt a többségi (szerb) önkénnyel szemben, számos előremutató intézkedést

hozott a kulturális és oktatási problémák orvoslása terén. Másfelől az

elmúlt tíz-tizenkét évben az MNT-nek óriási szerepe volt a vajdasági magyar

közélet pluralitásának, demokratikus jellegének durva leépítésében.

Amíg a helyi magyar média állami tulajdonban volt, addig érdekes módon

sokkal szabadabban működhetett, egész egyszerűen azért, mert az aktuális

„gazdát” nem igazán érdekelte. A szerbiai politikai elit szempontjából

édesmindegy volt, mit írnak a magyar újságok: az ő választóikat az nem befolyásolta.

Ám ugyanez korántsem mondható el az MNT-t uraló VMSZ-ről.

Így a kisebbségi média azon az áron menekült meg a többségi nacionalizmus

elméleti fenyegetésétől, hogy a működése iránt sokkal nagyobb „érdeklődést”

mutató kisebbségi elit „basáskodását” kell azóta is elszenvednie.

A trade-off tehát nem sikerült túl jól. Cinikusan azt is mondhatnánk: az

erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyar médiamunkások addig örüljenek,

amíg nincs kisebbségi autonómiájuk!

A Fidesz nemzetpolitikájának helyben talán ezen a téren van a legtöbb

sara. Természetesen sem az MNT, sem a VMSZ-es hegemónia létrejöttét

nem lehet nekik tulajdonítani. Magyarországon még baloldali kormány

volt abban az időben, amikor a vajdasági magyar pártok kialkudták az

T

TÓTH SZILÁRD ELLENSÚLY 20221–2 91


MNT létrehozását, illetve megerősítését az akkori, szintén baloldali szerb

kormánnyal. Ami a vajdasági magyar pártrendszer centralizáltságát illeti,

ennek létrejöttéhez – húzzuk alá: a létrejöttéhez – szintén nincs köze

a Fidesznek. Az Orbán-kormány felelőssége inkább abban áll, hogy ezt

a struktúrát a támogatási rendszerrel és az abszolút politikai támogatásával

megerősítette, sőt lényegében bebetonozta.

A kérdés megint csak az: mit hozhat ezen a téren egy esetleges magyarországi

kormányváltás? Az első forgatókönyv a „csapok” említett elzárása

lenne. Ez rövid távon érthető és észszerű opció lenne a mai magyar ellenzék

szempontjából, ám hosszabb távon korántsem az. Rövid távon érthető lenne,

hiszen nehéz lenne megmagyarázniuk mind a saját szavazóiknak, mind

pedig a Fidesszel és a VMSZ-szel szemben kritikus vajdasági magyaroknak,

ha továbbra is egy fideszes irányultságú vajdasági pártot, valamint a hozzá

kötődő intézményi hálózatot pénzelnék. Hosszú távon azonban ez a forgatókönyv,

amellett, hogy rengeteg kárt okozna a Vajdaságban, még inkább

elidegenítené az itteni magyarokat a jelenlegi magyar ellenzéktől. A másik

forgatókönyv az lenne, ha az új kormány megpróbálna partneri viszonyt

építeni a VMSZ-szel. Harmadik lehetőség nemigen kínálkozik, hiszen más

releváns magyar politikai szereplő nem létezik a Vajdaságban. A pártfüggetlen

civil szféra gyönge, a néhány évvel ezelőtt alakult Magyar Mozgalom

pedig, amely a VMSZ alternatívája szeretett volna lenni, hamar teljes kudarcot

vallott és marginalizálódott. Társadalmi támogatottsága a nullához

konvergál.

A VMSZ-nek ez az igazi ütőkártyája: a vajdasági magyar közösség felé

politikai értelemben ez a szervezet a gatekeeper. Minden hibája ellenére

ezért számolni kell vele, hiszen ha a mai magyar ellenzék nyitni akar a vajdasági

magyar szavazók felé, akkor a VMSZ-szel való együttműködés – és

ideális esetben a párt megnyerése a maguk számára – elkerülhetetlen lesz.

Ami a pluralizmus erősödésének lehetőségét illeti, túl sok illúziót a második

forgatókönyv megvalósulása esetén sem volna érdemes táplálni.

Ha a mai magyar ellenzék valamikor kormányra jutva bővíteni akarná a jelenleg

szinte nem is létező választói bázisát a Vajdaságban – meg általában

a határon túl –, akkor a VMSZ-szel kötött „partnerség” valójában azt jelentené,

hogy magát a VMSZ-t és az általa irányított intézményeket, köztük

a médiát kellene a politikai befolyása alá vonnia. Mást nem igazán tehet.

A legtöbb, ami optimizmussal elvárható lenne ebben az esetben, hogy ennek

eredményeként talán kevésbé lesz ellentmondásos a támogatási rendszer

működése és demokratikusabbá válhat az intézmények működése.

Ami persze semmiképpen sem ártana.

92 ELLENSÚLY 20221–2 MAGYARORSZÁG EURÓPÁBAN


Az állampolgár nem

érzékeli saját fogyasztása

súlyát

Beszélgetés Szöllősi-Nagy Andrással

M

Mára megváltozott az a korábban jellemző paradigma, hogy

minél gyorsabban szabadulj meg a víztől, arra, hogy minél jobban

hasznosítsd a hirtelen megjelenő áradást. Szöllősi-Nagy

András hidrológus professzorral az ENSZ-ben szerzett vízpolitikai

tapasztalatairól és a hazánkat is érintő globális kihívásokról,

valamint a rezsicsökkentés vízgazdálkodásra gyakorolt hatásáról

beszélgetett Vasali Zoltán, az Ellensúly szerkesztője.

– Magyarországon mindenkinek, aki ismeri a rendszerváltás óta meghatározó,

vízzel kapcsolatos konfliktusokat, elsőre Bős-Nagymaros jut eszébe, illetve az a

sajátos ellentét, ami a környezetvédőket és a „vízügyeseket” egymással szembe

állította. Létezik még ez a feszültség a két szektor között?

– Igen, érdemes kimondani, hogy akkoriban ki nem állhatták egymást.

Koromnál fogva nem vettem részt az erőmű tervezésében, de a vita természetesen

hatással volt rám is. Amellett, hogy én a rendszerváltás után egy

nemzetközi szervezetekhez köthető karriert futottam be, természetesen a

saját bőrömön is éreztem ezt a feszültséget. Jelenleg is vannak szakmai viták,

ami hasznos és fontos is, például a klímaváltozás kihívásaival kapcsolatban,

de a zsigeri szembenállás mára talán megszűnt.

– Az akkori tüntetések idején az emberek egy része úgy vélte, hogy az erőmű

és a gát megépítése komoly ökológiai kockázatokat hordoz magában. Például a

Dunakanyar mellett található ivóvízbázis is veszélybe kerülhetett volna az építkezés

után.

– Ez a konfliktus tökéletes példája volt annak, hogy egy vitában a felek hogyan

beszélnek el egymás mellett. Megértem, ha a vitázók egy része abban

érdekelt, hogy felnagyítson bizonyos kockázatokat, és természetesen az is

igaz, hogy nagy felelősséggel kell eljárni az ilyen volumenű beruházások

94 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


esetén. Ám számomra az egész bős-nagymarosi konfliktus olyan benyomást

keltett, mintha tudatosan ugrasztották volna össze a feleket. A hidrológiai

és a vízüggyel foglalkozó szakma minden probléma megbeszélésében

partner volt, legyen szó akár a vízügyi kérdésekről, akár az ökológiai

hatásokról és kockázatokról, de a politikai vonzatokhoz nem értettek, nem

is az volt a feladatuk. Érdekes módon az egész projektet sokan csak az energiatermeléssel

kötötték össze, jóllehet a hajózás biztosítása vagy az, hogy

aszályosabb időszakban az ökoszisztémák vízutánpótlásáról gondoskodni

lehessen, ugyancsak a célok között szerepelt. A klímaváltozás hatásaként

a sűrűsödő árvizek mellett várhatóan a vízhiányos időszakok is gyakoribbá

válnak a következő évtizedekben, ami például a paksi nukleáris erőmű

hűtési rendszerének működési biztonságát is veszélyeztetheti. A probléma

megoldására duzzasztás nélkül nehezen tudunk megoldást találni.

– Amikor a hazai vízviszonyainkat és adottságainkat elemző előadásait viszszahallgattam,

arra figyeltem fel, hogy ezeknek rendre van egy pozitív végkicsengése,

a klímaváltozás veszélyeinek ellenére is. Minek tudható be ez az alapvetően

optimista hozzáállása?

– Annak, hogy csak minimális esély van rá, hogy Magyarországon jelentős

vízválság alakuljon ki. Viszont szinte biztosan megváltozik a vizek

eloszlása térben és időben. E probléma kezelésére okos stratégiákat kell

kialakítanunk. Amit én a legnagyobb problémának érzek, az nem a vizek

korlátozott volta vagy túl sok víz hirtelen megjelenése, hanem az, ahogyan

ma a vizeinket kormányozzuk. Értve ez alatt, hogy milyen intézményeket

hozunk létre az ilyen komplex feladatok hatékony megoldására, s hogy

például milyen jogszabályi környezetet alakítunk ki az összes szükséges

szempont figyelembevétele érdekében. Magyarországon ma sajnos a vízgazdálkodás

egész rendszere dezintegrált. Az egyik helyen kezelik a belvíz

problémáját, valahol máshol az árvizek kérdését és megint másutt a vízminőség-védelmet

vagy például a hajózás ügyét. De nemcsak ezen a területen

tapasztalható intézményes káosz, hanem az egész környezetvédelemben,

illetve környezetkezelésben tetten érhető a feleslegesen osztott hatáskörök

problémája. Annak ellenére, hogy a kormány azt hirdette meg, hogy a

környezetre elsősorban erőforrásként tekint, egy feleslegesen szétdarabolt

hatósági intézményrendszert látunk. Emellett nagyon károsnak tartom

azokat az ideológiai alapú megközelítéseket is, amelyek a környezet védelmét

luxusnak vagy korlátozó feltételnek tekintik. Valójában a környezetvédelemre

egy célrendszer részeként kellene tekintenie a döntéshozónak. A

hallgatóimnak is mindig kiemelem, hogy nem környezetvédelemről beszélek,

hanem környezetgazdálkodásról. Ha innen közelítjük meg a kérdést,

akkor a 21. század fogyasztási problémáit is másként kell megítélnünk. Én

SZÖLLŐSI-NAGY ANDRÁS ELLENSÚLY 20221–2 95


egy olyan integrált irányítást tartanék hatékonynak, amely egyszerre képes

kezelni az atmoszféra, a talaj, a víz, a biodiverzitás természeti rendszereit,

de egyben az épített környezet védelmét és fejlesztését is. A tisztánlátás

végett érdemes lenne a kormányzati rendszerek ilyen jellegű összehasonlítását

is elvégezni. Ma már elég jól látható, hogy a következő száz év lesz a

legkritikusabb időszak az emberiség történetében. Ha a kihívásokra nem

tudunk megfelelően reagálni, akkor végleg lecsúszhatunk a fenntartható

fejlődés pályájáról, és a rendszereink az összeomlás felé fognak tartani.

– Létezik olyan regionális jelentőségű, jó gyakorlatnak tekinthető fejlesztési

irány, amit kiemelne? Nekem a régen előkészített aszálystratégia jut eszembe,

amelyben még a Tisza „visszakanyargósítását” tervezték.

– Közelebb kell hozni vizeinket a természetes állapotukhoz, tehát természetalapú

vízgazdálkodásra kellene átállnunk. Hollandiában született az a

program, amely a Helyet a folyónak! nevet viselte, mert valamiképp reagálniuk

kellett a túlzott beépítettségre. A koncepció egy integrált területi

tervet mutatott be, melynek fő céljai az árvízvédelem, a területrendezés

és az általános környezeti állapot javítása volt. 2015-re egy negyven projektből

álló alapcsomag befejezését tervezték, összesen 2,2 milliárd eurós

költségvetéssel. A tervben szerepelt a töltések elhelyezésének átgondolása,

árvízcsökkentő rendszerek kialakítása, valamint egy „zöld folyó” kiépítése,

amely árvízi elkerülő útként szolgálhat. Ez alacsonyabb árvízszintet eredményez.

2015-re a rajnai ágak biztonságosan megbirkóztak már a másodpercenkénti

16 ezer köbméter vízkivezetési kapacitással is, és az ennek érdekében

végrehajtott intézkedések a vízgyűjtő környezetének minőségét is

javítják. Az is fontos szempont volt, hogy olyan jelentősen növekedett szűk

területen a népesség, ami szükségessé tette a városi vízszerkezet tervezésének

megújítását. Közben azonban volt egy olyan korlátozó feltételük, hogy

a mezőgazdasági területeket nem csökkenthetik. Magyarországon hasonló

volt a helyzet százötven-kétszáz évvel ezelőtt, amikor az Alföld harmadát

rendszeresen elöntötte a víz. Vásárhelyinek az volt a célja, hogy úgy telepítsék

be a térséget, hogy közben a mezőgazdasági termelésnek is helyet adjanak.

Számomra ma teljesen kézenfekvő, hogy a Tisza bizonyos szakaszait

revitalizálni kell. Az árvízvédelmi gátakat kijjebb kell helyezni vagy olyan

további szükségtározókat kell létesíteni, amelyek képesek az árvízcsúcsok

csökkentésére. Mára megváltozott az az ötvenes évekre jellemző paradigma,

hogy „minél gyorsabban szabadulj meg a víztől”, s azzá módosult, hogy

minél jobban hasznosítsd a hirtelen megjelenő áradást. Ebből következően

a mérnöki műtárgyak funkciója is megváltozott. A vasbeton helyett ezeknek

a műtárgyaknak használniuk kell az ökoszisztéma-szolgáltatásokat.

96 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


– Az ENSZ-ben szerzett tapasztalatai lehetővé teszik, hogy összehasonlítsa

a környezeti és vízpolitikában tevékeny nemzetközi szervezetek tevékenységének

hatékonyságát. Magyarország aktív az ENSZ-ben és az EU-ban is, de a külső

szemlélőnek úgy tűnik, hogy utóbbinak erősebb eszközei vannak egy-egy cél

megvalósítására.

– Az ENSZ-ben végzett munkám három évtizede alatt megtapasztaltam,

hogy a szerkezeti reformok igénye szinte állandóan napirenden van. Legyen

szó a Biztonsági Tanács reformjáról vagy arról, hogy az ENSZ Közgyűlés

által tárgyalt fontos környezetvédelmi ügyek nyomán hozott határozatoknak

milyen tényleges hatása van egy vízkonfliktus megoldására.

Jogosnak érzem a reformok lassúságát érő kritikákat. Ne felejtsük el, hogy

az ENSZ univerzális nemzetközi szervezetként rengeteg fókusszal és eltérő

kormányzati prioritásokkal rendelkezik, ezért csak felettébb lassan tudja

kialakítani azokat a politikai konszenzusokat, amelyek a döntéshozatalt

és annak eszközrendszerét hatékonyabbá teszik. Másrészt azért is nehéz

összehasonlítani ezt a szervezetet a szupranacionális jogkörökkel bíró

Európai Unióval, mert itt a gazdasági közösség tagjai jócskán feladtak

a szuverenitásukból a környezetpolitika területén. Ha például az EU-ban

egy élővizek minőségével kapcsolatos probléma alakul ki, akkor az Európai

Bizottság, tartós rendezetlenség után, kötelezettségszegési eljárást indíthat

egy tagállammal szemben. Ezzel szemben például, amikor 2010-ben

Bolívia kezdeményezésére az ENSZ Közgyűlés az ivóvízhez való hozzáférés

jogát alapvető emberi jogként akarta definiálni, és az Egyesült Államok tartózkodott

a szöveg jóváhagyásától, a döntés nem vált kötelező érvényűvé

a tagországok számára. Tehát a szóban forgó nemzetközi szervezetek eszközeinek

hatékonysága között jelentős különbségek vannak.

M

– Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai meghatározták az elmúlt években végzett

munkáját. Mit tapasztalt, komolyabban veszik a kormányok az ilyen formában

definiált célokat?

– Amikor több mint húsz éve megszületett a fenntartható fejlődés céljaira

vonatkozó nemzetközi megállapodás, sok tagország vetette fel, hogy ennek

a megvalósítására valójában nincs megfelelő intézményi és pénzügyi keret.

Ez kizárólag megfelelő politikai akarat és elkötelezettség kérdése. A célok

azonban fókuszáltabbá váltak, a vízügyi problémákat például intenzíven

összekapcsolják a szegénység felszámolásával. Lenne forrás is a vízügyi

célok megvalósítására, csakhogy azokat a társadalom jelentős része által

támogatott más célokra fordítják. Nem szeretnék népszerűsködőnek látszó

érveket felhozni, de megemlíthetném az élelmiszer-pazarlás vagy akár az

energiapazarlás fogyasztói szokásainak tarthatatlanságát. Az ENSZ-ben

zajló viták nagyon pontosan megmutatták azokat a dél-amerikai és afrikai

SZÖLLŐSI-NAGY ANDRÁS ELLENSÚLY 20221–2 97


konfliktusokat, amelyeknek a hátterében gyakran ott van a vízhez való

hozzáférés joga vagy annak hiánya, ami az érintett országok politikai rendszereinek

legitimitását is befolyásolja. Az ökológiai válság miatt a béke

fenntartásának törekvése is új tartalommal kerül a nyilvánosság elé. Hadd

említsem meg ugyanakkor azt is, az ENSZ és az EU összehasonlításának további

differenciálása érdekében, hogy az unió vízkeret-irányelve nagyrész

az ENSZ által korábban megfogalmazott kritériumokon alapszik. Tehát,

bár a rendelkezésre álló eszközökben lehet különbség, a célok kialakításában

jelentős az összhang.

– Magyarországon még mindig vannak települések, ahol arzénos a víz, uniós

csatlakozásunk idején ez még derogációs témakörünk is volt. Ön rendszeresen

tesz pozitív megállapításokat a hazai viszonyokról, természetesen nemzetközi

összevetésben, de ennek kapcsán hogyan látja az itthoni problématérképet?

– Az arzénos vizek előfordulása természetes hidrogeológiai jelenség.

Vannak technológiák, amelyeket nem lehetett elég hatékonyan használni

a tisztításra. Az arzénos víz jelenléte azonban alapvető társadalmi igazságtalanságokat

erősíthet, amelyeket sürgősen meg kell oldani.

– Az olyan globális szereplők esetében, mint amilyen Kína, nagyon nehéz meghatározni

a környezetvédelmi pozíciókat. Egy technológiailag egyre versenyképesebb

nagyhatalmat látunk, amely közben bizonyos beruházások esetében

nincs tekintettel az ökológiai kockázatokra.

– Először talán negyven éve voltam Kínában, és azóta is nagy rendszerességgel

szerezhettem tapasztalatokat, amelyek alapján azt mondhatom,

egyértelműen látszik a változás. A beszélgetés elején is felhoztuk a mérnöki

műtárgyak szerepét, s ez itt is nagyon fontos. A környezet adott célállapot

felé „terelése” megfelelő műtárgyak nélkül nem valósítható meg. A Jangce

szabályozása és a Három Torok vízgazdálkodási rendszere nélkül ma

Peking vízellátása nem lenne megoldható. A visszaduzzasztás lehetővé teszi

egyben a gravitációs úton történő vízszállítást is, ami nagyban segíti a

rendszer működőképességét. A duzzasztás miatt közösségek életét kellett

átszervezni, és vagy harminc műemlék került víz alá, ami nehezen elfogadható,

ám az előnyöket és hátrányokat mindig arányosan kell mérlegelni.

Ezen túlmenően is rengeteg a példa arra, hogy ebben a klímaváltozásnak

másként és jobban kitett országban, ahol a technika valóban tartósan segít

az árvizek kezelésében, milyen lépéseket tesznek a tiszta energia előállítására

és a hajózási feltételek megteremtésére. Kína szerepe azonban más

Afrikában, és ez is érint egy komoly, régóta problémát jelentő vízminőségi

kérdést, ami a mezőgazdaság vegyszer- és talajhasználatából fakad. Régóta

tudjuk, hogy ez milyen komoly terhelést jelent az ökoszisztémára. Amikor

98 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


helyi szinten szereztem tapasztalatokat, azt láttam, hogy Kína nem termékeket

exportál az afrikai régióba, hanem földeket felvásárolva technológiát

és termelést importál. Az EU nem ezt a politikát követte, és sokkal visszafogottabban

reagált egy-egy kihívásra. Azt tapasztaltam, hogy az innovatív

technológiák terén komoly uniós fejlesztéspolitikai törekvések vannak.

A legfontosabbnak azt az oktatási transzfert tekintem, ami a társadalmi

egyenlőtlenségek leküzdésén próbál segíteni.

– Az Ökopolisz Alapítvány rendezvényén tartott előadásában arról is szólt,

hogy nemcsak távolabbi országokban okoz társadalmi feszültségeket a vízhez

való hozzáférés problémája, hanem Európa szegényebb régióiban is.

– Globális szinten meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a problémával.

Nemcsak a migrációs válság kezelése miatt, hanem azért is, mert a népességrobbanás

pontosan azokat a területeket érinti, ahol ötven-száz év múlva

él majd a népesség kétharmada, miközben ott az összes vízkészletnek csak

a 35 százalékával rendelkeznek. Ez a hely Ázsia. Az egy főre jutó vízkészlet

már most is kevés, de a következő időszakban radikálisan csökkeni is fog.

A vízkészlettel kapcsolatos kihívások hazai kezeléséhez Magyarországnak

több energiát kellene fektetnie a vízbiztonságra, ideértve a szennyvíz-technológiák

fejlesztését is, annak érdekében, hogy a jövő feladataira megfelelő

válaszokat adhassunk. Másrészt fel kell ismerni, hogy a vízszegénység

problémája még mindig jelentősen érint egyes társadalmi csoportokat, például

a roma közösségeket, s ezeket a tarthatatlan állapotokat mielőbb fel

kell számolni.

– Mit gondol a rezsicsökkentés vizekre gyakorolt hatásairól?

– Egy olyan mesterséges rendszer működtetése, amelyben az állampolgár

nem érzékeli saját fogyasztása súlyát és jelentőségét, nem fenntartható,

sem gazdaságilag, sem ökológiailag. Nem tisztem aktuálpolitikai kérdések

kommentálása, ám azt a véleményemet fenntartom, hogy ha a közszolgáltatóknak

nincs vagy nem marad elégséges humán- és financiális erőforrásuk

ahhoz, hogy a hálózatokat megfelelően karbantartsák, továbbá olyan innovatív

megoldásokat fejlesszenek ki és alkalmazzanak, amelyek a vízvagyonunk

megőrzését és a közösség jobb vízellátását szolgálják, akkor a vízzel

kapcsolatos rezsicsökkentés pusztán ingatag lábakon álló politikai termék.

Ennek a hatásai pedig még vissza is üthetnek.

SZÖLLŐSI-NAGY ANDRÁS ELLENSÚLY 20221–2 99


Energiafüggetlenség

és környezetvédelem:

kifogások helyett

MUNKÁCSY BÉLA

Az orosz katonai agresszió egész kontinensünkön felhívta a figyelmet a ki-

az energiagazdálkodás stratégiai területén – más kér-

Aszolgáltatottságunkra

dés, hogy vajon miért nem eszméltek döntéshozóink lényegesen korábban,

miért engedték, hogy ilyen mértékű függőség egyáltalán kialakulhasson.

Mindazonáltal a válaszreakciók Európa-szerte jellemzően racionálisak, ám

akad néhány kivétel. Ez utóbbi körbe tartoznak a hazai kormánypárti reakciók.

Mintha politikusaink azt képzelnék, hogy a kétharmaddal nemcsak a

magyar jogszabályok, de mindjárt a természettudományos törvényszerűségek

is átírhatók. Pedig nem.

Kormányzó pártjaink egyes politikusai még mindig nem értették meg,

hogy a magyar adófizetők elemi érdeke, hogy az energetikai forradalomból

mi is kivegyük a részünket. Nem értették meg, hogy az energetikai

irányváltás kapcsán most minden perc késlekedés emberéleteket követel.

Ugyanis az EU tagországai 2022. február 24. óta naponta körülbelül egymilliárd

eurót költöttek az orosz importból érkező üzemanyagokra, 1 ezáltal

finanszírozva a vérontást keleti szomszédunkban. Ellentmondásosnak tűnik,

hogy (keresztény/keresztyén) döntéshozóinkat az egész problémahalmazból

láthatóan ez érinti meg a legkevésbé.

A sajátos magyar optikán keresztül történő helyzetfeltárásban külügyminiszterünk

is segítette a tájékozódni vágyókat. Az utóbbi napokban számos

helyen nyilatkozott Magyarország energetikai kiszolgáltatottságáról:

„Az Oroszországból származó kőolajnak való kitettségünk 65 százalékos,

a földgáznál 85 százalékos.” Ami a megoldást illeti, így fogalmazott: „Csöveket

kell építeni, új gázmezőket felfedezni, növelni az LNG-kikötők kapacitását.”

2

1

EU Member State Spending on Russian Fossil Fuels, Europe Beyond Coal, 2022, beyond-coal.eu/russianfossil-fuel-tracker.

2

Gyurina Zsolt, Szijjártó Péter: A földgáz- és kőolajellátás nem filozófiai vagy politikai, hanem fizikai

kérdés, Kisalföld, 2022. április 25., www.kisalfold.hu/vezeto-hirek/2022/04/szijjarto-peter-a-foldgazes-koolajellatas-nem-filozofiai-vagy-politikai-hanem-fizikai-kerdes.

100 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


Van néhány olyan kulcsfontosságú probléma, amire az efféle kormányzati

üzenetek kapcsán érdemes felfigyelnünk, mégpedig a tudományok, így

például az erőforrás-gazdálkodás nézőpontjából. Az alábbiakban nem a rövid

távú látszatmegoldásokra (például hogyan és honnan vegyünk legalább

ugyanannyi olajat, mint eddig), hanem a valódi, akár már rövid, de középtávon

bizonyosan érdemi változással kecsegtető lehetőségekre fókuszálva

tekintjük át az előttünk álló kihívásokat.

Nem lesznek új gázmezők

Bizonyára elkerülte az új gázmezők felkutatásában reménykedő külügyminiszterünk

(illetve a tanácsadói) figyelmét a Nemzetközi Energiaügynökség

nemrégiben publikált Net Zero by 2050 című elemzése. 3 A felettébb konzervatív

szemléletű szervezet azt állítja, hogy a globális átlaghőmérséklet

növekedésének mérséklése érdekében már nem érdemes újabb szénhidrogén-lelőhelyek

után kutatni, hiszen kitermelni már úgysem fogjuk azokat.

Az éghajlatváltozás ugyanis nemcsak ökológiai, de ökonómiai értelemben

is egyre nagyobb károkat okoz az emberiségnek, ami már a közeljövőben

egészen extrém mértéket ölthet: a Stern-jelentés szerint a globális GDP akár

20 százalékkal is csökkenhet 4 – amihez képest a koronavírus okozta leállás

és az ebből fakadó 3,4 százalékos visszaesés 5 elhanyagolható mértékű. Ráadásul

van egy másik fontos különbség is: az éghajlati katasztrófa esetén

nem reménykedhetünk a gazdaság talpra állásában sem, a káosz tökéletes

lesz. Ne legyenek illúzióink, főleg ez a tény, nem pedig a környezettudatosság

az, ami az ENSZ és az EU klímapolitikájának vagy sok száz nagy világcég

valóban érdemi kibocsátáscsökkentési lépéseinek 6 hátterében meghúzódik.

3

Net Zero by 2050. A Roadmap for the Global Energy Sector, International Energy Agency, 2021, iea.

blob.core.windows.net/assets/deebef5d-0c34-4539-9d0c-10b13d840027/NetZeroby2050-ARoadmapfortheGlobalEnergySector_CORR.pdf.

4

Stern, Nicolas és tsai, The Economics of Climate Change, 2006, 662, webarchive.nationalarchives.gov.

uk/ukgwa/20100407174731/http://www.hm-treasury.gov.uk/sternreview_index.htm.

5

Szmigiera, M., Forecasted Global Real Gross Domestic Product (GDP) Growth Due to the Coronavirus

(COVID-19) from 2019 to 2023, Statista, 2022, www.statista.com/statistics/1102889/covid-19-forecastedglobal-real-gdp-growth.

6

Vö. www.there100.org/re100-members.

MUNKÁCSY BÉLA ELLENSÚLY 20221–2 101


Az atomenergia teljes kiszolgáltatottságot

eredményez

A problémák listáján előkelő helyen áll az atomenergia, pontosabban annak

a ténynek a szisztematikus eltussolása, hogy ez a technológia jelenleg

minden szempontból az orosz függőséget erősíti Magyarországon. A kormányzati

szereplők rendre elhallgatják azt a tényt, hogy orosz függőségünk

ezen a téren egészen pontosan százszázalékos, hiszen huszonöt éve

nincs sem uránérc-kitermelésünk, sem -feldolgozásunk. A valóságnak ez

a megmagyarázhatatlan takargatása nem újdonság, hiszen döntéshozóink

(és szakértőik) évtizedek óta ringatják a közvéleményt (és saját magukat is)

abba a tévhitbe, hogy a hazánkban termelt atomenergia saját forrásnak tekinthető.

Azzal érvelnek, hogy évekre elegendő mennyiséget lehet elraktározni

a működéshez nélkülözhetetlen fűtőelemekből, ami – bármily meglepő

– szerintük törvényszerűen a teljes energetikai (és politikai) autonómiát

jelenti. Sok egyéb vitatható állítás mellett ez is olvasható a legutóbb megjelent

stratégiai tervezési dokumentumban, a Nemzeti energia- és klímatervben,

amelynek szerzői szerint az atomenergia hasznosítása révén érhetők el

a kormányzat legfontosabb célkitűzései, így az energiaszuverenitás és az

energiabiztonság erősítése.

Természetesen az Európai Statisztikai Hivatalnak küldött anyagokban

is következetesen hazai forrásként tűnik fel az atomerőművi eredetű villamos

energia. Ezzel magyarázható, hogy az Eurostat egyik közelmúltban

közreadott jelentése szerint az orosz energiaforrások kapcsán kiszolgáltatottságunk

– 55 százalékos részaránnyal – a harmadik az európai országok

sorában. 7 A valóságban ez az érték sokkal inkább 70 százalék körüli, ami

már csak a második legrosszabb helyre jó a listán.

7

Economic Repercussions of Russia’s war on Ukraine – Weekly Digest, Európai Parlament, EGOV, 2022.

április 8., www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/IDAN/2022/699525/IPOL_IDA(2022)699525_EN.pdf.

102 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


100%

90%

80%

70%

60%

70%

A Paksi Atomerőmű fűtőelemeivel együtt

50%

40%

30%

20%

10%

0%

EU

Litvánia

Szlovákia

Magyarország

Hollandia

Görögország

Finnország

Lengyelország

Németország

Lettország

Horvátország

Belgium

Olaszország

Csehország

Észtország

Dánia

Szlovénia

Románia

Ausztria

Bulgária

Svédország

Franciaország

Spanyolország

Málta

Portugália

Luxemburg

Írország

Ciprus

1. ábra: Az orosz importból érkező energiahordozók részaránya

az EU országaiban

Persze az sem igaz, hogy az atomenergia olcsó vagy tiszta. Ráadásul ez jottányit

sem változik attól, ha ezek az eposzi jelzők naponta felbukkannak

bizonyos sajtótermékekben.

A környezeti szempontok negligálása

Ha már tisztaság… Amíg a világ a valódi kibocsátáscsökkentésen dolgozik,

a hazai kormányzati főszereplők az „abszurditásig emelt” uniós klímacélok

kapcsán értetlenkednek. Ha volna a témának saját minisztériuma, biztosan

akadna segítség az uniós klímavédelmi elképzelések értelmezésében.

Ma viszont egyike vagyunk annak a négy szerencsétlen sorsú országnak

(Szomáliával, Tanzániával és Szaúd-Arábiával együtt), ahol a környezeti

ügyeknek nincsen önálló szaktárcája. Mindez a 21. században, az ökológiai

összeomlás kellős közepén. Ennek fényében nem meglepő, hogy külügyminiszterünk

gondolatmenetéből is teljesen hiányzik a környezet- és

éghajlatvédelem dimenziója. Mint ahogyan az a nyilvánvaló összefüggés

sem látszik kirajzolódni a megnyilvánulásaiból, hogy a globális éghajlatváltozásnak

törvényszerűen bekövetkező külpolitikai folyománya a klíma-

MUNKÁCSY BÉLA ELLENSÚLY 20221–2 103


A

menekültek százmillióinak beözönlése Európába (is). 8 Márpedig a migráció

elindult, és igen rövid időn belül ennek felgyorsulása várható. Az ENSZ

szakmai szervezete szerint például Afrika 1,4 milliárdos lakosságának felét

érintheti a közeljövőben olyan mértékű ivóvízhiány, hogy emiatt lakóhelyük

elhagyására kényszerülnek. 9

Ha itt valami abszurd, akkor az sokkal inkább a jelenlegi energiafelhasználásunk

mértéke. Energiaszektorunk működésének egyik legsúlyosabb

anomáliája, hogy lényegesen több primer energiaforrást használunk, mint

amennyi valóban indokolt volna – ráadásul rossz forrásszerkezetben, főleg

fosszilis alapon. Ennek drámai következménye, hogy az emberiség ökológiai

lábnyomának (vagyis környezetterhelésünknek) ma már 60 százaléka 10

az energiarendszer elfogadhatatlanul rossz működési paramétereivel magyarázható.

Egészen bizonyos tehát, hogy mindeddig rossz úton jártunk,

mielőbbi radikális átalakításokra van szükség, amit most felgyorsíthatna

az orosz katonai agresszióból fakadó kényszer. Ám ami a kormányzati üzenetekből

tükröződik, az a szokásos kifogáskeresés, azt megmagyarázandó,

hogy Magyarországon miért nem oldható meg semmi, amit szakértők széles

köre vet fel az orosz függéstől való szabadulás lehetséges módszereként.

Miközben számos különféle megoldás áll rendelkezésre, nálunk hónapok

óta mintha semmi más nem történne, csak napi szinten annak bizonygatása,

hogy nálunk miért nem jöhet számításba ezek közül egy sem.

A tudatos energiahasználat nem abszurditás

A Magyar Nemzet szerint Tóth Edina kormánypárti EP-képviselő az egyik

ilyen megoldásról így nyilatkozott: „Frans Timmermans abszurd módon

azt javasolta a polgároknak, hogy válasszák azt, hogy lecsökkentik a hőmérsékletet

otthonaikban, ezzel is energiát spórolva. A holland biztos szerint

az is fontos, hogy rövidebb ideig zuhanyozzunk!” 11

Ugyanakkor ezt a módszert – vagyis a hőmérséklet energiatudatos kontrollját

és ehhez igazodó öltözködési elvárások bevezetését – Japánban 2005

óta alkalmazzák meglepően nagy sikerrel. A nyári Cool Biz és a téli Warm

Biz program 12 révén évente 10-12 milliárd köbméter földgáz felhasználásával

egyenértékű primer energiát takarítanak meg, ami a szigetország földgáz-

8

Migration and Climate Change, International Organization for Migration, 2008, 64, www.ipcc.ch/apps/

njlite/srex/njlite_download.php?id=5866.

9

IPCC Sixth Assessment Report, IPCC, 2021, www.ipcc.ch/report/ar6/wg2.

10

Vö. www.footprintnetwork.org/our-work/climate-change.

11

Tóth Edina: Ne Brüsszel írja elő az otthonok szobahőmérsékletét!, Magyar Nemzet, 2022. április 28.,

magyarnemzet.hu/kulfold/2022/04/toth-edina-ne-brusszel-irja-elo-az-otthonok-szobahomersekletet.

12

Nakashima Yoshifumi, Climate Change Policies in Japan. What are COOL BIZ and WARM BIZ?, Japan

Environment Quarterly, 2013/3., www.env.go.jp/en/focus/jeq/issue/vol03/feature.html.

104 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


fogyasztásának tizedével mérhető össze. A japánnál lényegesen enyhébb szabályokat

vezetett be most az olasz kormány azt kalkulálva, hogy már ezzel

is 2-4 milliárd köbméter földgáz felhasználását lehet megtakarítani. 13 Akárhogyan

is, a hazai 10 milliárd köbméternyi éves fogyasztással összemérve 14 csak

ebben a végtelenül egyszerű megoldásban is hatalmas és azonnali fogyasztáscsökkentési

lehetőség rejlik, ami egy valóban nemzeti elkötelezettségű kormány

szempontrendszeréből kiindulva mindenképpen előrelépésnek látszik.

Döntéshozóink figyelmét láthatóan a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont

azon vizsgálata is elkerülte, amely szerint a magyar otthonok téli

átlaghőmérséklete lényegesen magasabb, mint a – jellemzően jóval gazdagabb

– német vagy francia háztartásoké. A vizsgált mintában a magyarok 65

százaléka fűti a lakását 21 °C fölötti hőmérsékletre, míg ez a franciáknál csak

17,5, a németeknél pedig 53,5 százalék. 15 Két másik, a Bükkben és a Pilisben még

folyamatban lévő kutatás ugyanezt a felismerést erősíti meg. Ez alapján tehát

úgy látszik, hogy a lakások átlaghőmérsékletének lejjebb igazítása Magyarországon

kifejezetten komoly lehetőség az importfüggőség csökkentésében. Egy

felelősen gondolkodó döntéshozó nézőpontjából bizonyára az sem lényegtelen,

hogy az így elérhető kibocsátáscsökkentésnek természetesen a globális

éghajlati katasztrófa elkerülése szempontjából is volna pozitív hozadéka.

24 °C vagy magasabb 22–23 °C 20–21 °C 18–19 °C 17 °C vagy alacsonyabb Nem tudja

UA (1013)

8,7% 21,2% 33,9%

22,5% 6,2% 7,5%

ES (760)

HU (1022)

DE (712)

FR (1499)

1,9%

8,6%

15,9%

23,9%

15,5%

18,9%

37,6%

33,3%

15,9%

40,8% 27,1%

30,3%

50% 27,6%

12,2% 11,1%

0,2%

6,5%

1,3%

11,8% 4,4%

1,3%

3,7%

0%

10%

20%

30%

40%

50% 60% 70% 80% 90% 100%

2. ábra: A háztartások átlagos hőmérséklete télen, amikor a családok otthon

tartózkodnak – az öt országban végzett felmérés eredménye szerint

Magyarországon a legmagasabb ez az érték 15

13

25 fok alá nem lehet állítani Olaszországban a légkondit májustól az állami intézményekben, Telex,

2022. április 21., telex.hu/kulfold/2022/04/21/olaszorszag-legkondi-szabalyozas.

14

Statisztikai adatok, FGSZ Földgázszállító Zrt., https://fgsz.hu/a-foldgazrol/a-foldgaz-szerepe/statisztikaiadatok.

15

Bartek-Lesi Mária, Rezsicsökkentés vagy háztartási energiahatékonyság?, Regionális Energiagazdasági

Kutatóközpont, 2019. október 28., blog.rekk.hu/bejegyzes/18/rezsicsokkentes-vagy-haztartasienergiahatekonysag.

MUNKÁCSY BÉLA ELLENSÚLY 20221–2 105


A

Ne képzelje már „Brüsszel”, hogy a magyar ember majd hideg lakásban didereg

olyan kétes ügyek miatt, mint a szomszédos országban folyó vérontás

megállítása – üzeni az egyszeri magyar politikus. Számára elképzelhetetlen

és elfogadhatatlan, hogy télen egy kicsit jobban fel kell öltözni a lakásban.

Pedig ennek fontosságára a világ gazdasági szuperhatalmának, az Amerikai

Egyesült Államoknak az elnöke is felhívta a figyelmet híres 1977-es

„kardigános” beszédében. 16 Carter elnök ezzel a jó példával eredendően az

amerikai lakosságnak üzent az olajválság idején, de tanulhatnának belőle

a mai magyar politikusok közül is néhányan. A normalitás nézőpontjából

tehát nem az európai klímapolitikai célrendszer abszurd, hanem az, hogy

erőforrásválságoktól terhes világunkban a fenti összefüggések egy politikai

döntéshozó számára még vita tárgyát képezik.

De ha már az energiatudatosság kapcsán az abszurditás témája szóba került,

itt feltétlenül foglalkozni kell a természettudományos oktatás súlyos

hiányosságaival, amelyek csak részben vannak összefüggésben az efféle

tantárgyak háttérbe szorításával a közoktatásban. Legalább ekkora gondot

jelent a való élet problémáitól teljesen eltávolodott, elméleti ismeretekre

fókuszáló tanterv, amelyben az asztenoszférától a mitokondriumok membránszerkezetéig

túl sok kevéssé hasznosítható információ kap aránytalanul

bő teret. Ez nemcsak az általános és középiskolákban nem teszi lehetővé

elemi gyakorlati ismeretek átadását, de még szomorúbb, hogy a pedagógusképzésben

is szinte csak véletlenül jutnak a hallgatók használható tudáshoz

(mert az őket oktató professzorok is főként elméleti szakemberek). Ennek

egyenes következménye, hogy például a fával tüzelő magyar családok – akik

a lakosság több mint 40 százalékát teszik ki – súlyos ismerethiánnyal vágnak

neki az életnek azt illetően, hogy miképpen kellene a fűtési rendszert

hatékonyan és kevés környezetterheléssel, illetve minél olcsóbban üzemeltetni.

De arról sem kapunk ismereteket az oktatás egyik szintjén sem, hogy

egy – ma már akár – százmilliós értékű családi ház megvásárlásánál vajon

milyen épületenergetikai szempontokra kellene odafigyelnünk, hogy azután

ne egy feneketlen kútba szórjuk a pénzünket évtizedeken keresztül.

Az utóbbi példa a kormányzat egy másik súlyos mulasztására is felhívja

a figyelmet, nevezetesen az épületenergetikai tanúsítások rendszerének

hiányosságaira. Az EU által létrehozott, ám a magyar rögvalóságban botrányosan

rosszul működtetett rendszer – a maga anomáliái révén – százmilliárdos

károkat okoz a magyar családok számára évente azzal, hogy nem

tölti be azt a tájékoztató és szabályozó funkcióját, amire kidolgozták. Magyarországon

ugyanis akár egy telefonbeszélgetés alapján elkészíti a dokumentumot

a vállalkozó mérnök, ami a televíziós távgyógyítás színvonalával

16

Biello, David, Jimmy Carter Urges Energy Reform, Again, Scientific American News Blog, 2009. május

12., blogs.scientificamerican.com/news-blog/jimmy-carter-urges-energy-reform-ag-2009-05-12.

106 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


összemérhető színvonalú tanúsítványt eredményez. Ennek fényében talán

jobb is, hogy itthon a hirdetésekben sem kötelező a kapott eredmény feltüntetése,

ezért a gyakorlatban csak az adásvételi szerződés aláírásakor szembesül

a vásárló azzal, hogy mit tartalmaz az épületenergetikai tanúsítvány,

vagyis milyen kiadásokra kell majd számítania évtizedeken keresztül – már

ha ez abból egyáltalán kiderül.

Hatékonyságjavítás csigalassúsággal

Sok más európai országban az épületenergetikai címkézés rendszere hatékonyan

járul hozzá a primerenergia-fogyasztás csökkentéséhez, elsősorban

a hatékonyság javulására kifejtett közvetett hatása révén. 17 Számos más ösztönző

is működik szerte a világon, amivel már látható eredményeket sikerült

elérni: az EU-ban például 2006 és 2017 között 10 százalékkal csökkent

a felhasznált primer energia mennyisége, 18 így az importnak való kitettség

mértéke is visszaesett. A jelentős energetikai kiszolgáltatottság nálunk is

csillapítható volna az energiarendszer hatékonyságának javításával, ám

ez a megoldás sem a hazai kormányzati szereplők nyilatkozataiban, sem

a stratégiáikban nem jelenik meg kellő hangsúllyal. Elsősorban az épületállomány

energetikai felújításában rejlik hatalmas potenciál, amit kihasználva

két-három évtized alatt akár negyedére-ötödére volna csökkenthető

a fűtési energiafelhasználásunk. 19 A technológia ehhez már húsz éve is rendelkezésre

állt, amit egy dunaújvárosi panelházfelújítás, a Solanova-projekt

példája igazol ékesen. Ott egyetlen lépésben a tizedére sikerült visszaszorítani

a hőenergia-felhasználást. 20

Vitathatatlan, hogy az elmúlt évtizedben számos konkrét program célozta

az energiahatékonyság javítását Magyarországon, ám ezek szinte minden

esetben aránytalanul szerény finanszírozási keretből valósultak meg

– jellemzően oly módon, hogy a tervezett keretösszeg néhány óra leforgása

alatt elfogyott.

17

Oskouei, Morteza Zare, A Novel Economic Structure to Improve the Energy Label in Smart Residential

Buildings Under Energy Efficiency Programs, Journal of Cleaner Production, 2020/7., www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0959652620311069.

18

Primary Energy Consumption by Fuel in Europe, European Environmental Agency, 2021, www.eea.

europa.eu/data-and-maps/indicators/primary-energy-consumption-by-fuel-7/assessment.

19

Munkácsy Béla és tsai, Erre van előre! Egy fenntartható energiarendszer keretei Magyarországon, 2011,

168, munkacsy.web.elte.hu/ERRE%20VAN%20ELORE%201.2x.pdf.

20

Osztroluczky Miklós, Csoknyai Tamás, Solanova projekt. Panelépület-felújítás passzívház-technikákkal,

Víz, Gáz, Fűtéstechnika és Hűtő, Klíma, Légtechnika, 2006/4., www.vgfszaklap.hu/lapszamok/2006/

aprilis/834-solanova-projekt-panelepulet-felujitas-passzivhaz-technikakkal.

MUNKÁCSY BÉLA ELLENSÚLY 20221–2 107


Az energiaszegénység dimenziója

A hatékonyság javítása ellen ható – így tehát az energiafüggetlenség és a

környezetvédelem érdekeivel egyaránt ellentétes – legkárosabb gazdasági

eszközök egyike a rezsicsökkentés, amely a mesével ellentétben valójában

nem szociális, hanem pártpolitikai célokat szolgál (azzal, hogy évek óta

a választások egyik ügyesen tálalt ütőkártyája). De a rezsicsökkentésnek

egy másik furcsasága is van: éppen azokhoz a tömegekhez nem ér el, akik

a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak, akiknek a fatüzelés az egyetlen

eszközük a téli hideg ellen, a tűzifa ugyanis nem részesül semmiféle támogatásban.

Pedig ami az orosz energiaforrásoktól való függetlenedést illeti,

a fával való tüzelés első ránézésre ebből a szempontból is jó megoldásnak

látszik – ám az esetleges természet- és környezetvédelmi következmények

miatt indokolt ennek a lehetőségnek az alaposabb tanulmányozása.

Az ELTE energiaföldrajzi kutatócsoportja által elvégzett, a Bükk térségének

csaknem harminc települését érintő vizsgálat szerint a fával tüzelők

nagyságrendileg öt-tízszeresét költik tüzelőanyagra a városi gázfűtéses

háztartások ráfordításának. A tűzifa ára ugyanis felhasogatva, méretre

vágva és kiszállítva ma már meghaladhatja akár a 60 ezer forintot is erdei

köbméterenként (ami nagyjából egy tonnának tekinthető). Ehhez lényeges

adalék, hogy egy átlagos (vagyis rossz) energetikai tulajdonságú családi

ház fűtése jellemzően 8-10 tonnányi fát emészt fel, amely a villamosenergia-költségekkel

együtt a családok éves bevételének akár 15-20 százalékát is

könnyen elérheti. Mindeközben a budapesti átlagcsalád esetében ugyanez

az arány – a hivatalos számítás szerint – 2,6 százalék. 21

Lemaradás a megújuló energiaforrások terén

A környezeti válságra és az energetikai kiszolgáltatottságra egyaránt megoldást

jelent az alacsony környezetterhelésű, helyben elérhető megújuló

energiaforrások alkalmazása. Az ezeket hasznosító napelemek és szélturbinák

ma a legolcsóbban termelő technológiák.

Ami a napelemekre vonatkozó terveket illeti, a tíz-húsz évre előretekintő

magyar elképzelések első látásra ugyan látványosnak tűnnek, ám európai

összevetésben már cseppet sem tekinthetők ambiciózusnak: egységnyi területre

vetítve a németek a tervezett magyar napelemes teljesítmény négy-

21

A lakossági villamos energia és földgázárak nemzetközi összehasonlító vizsgálata, Magyar Energetikai

és Közmű-szabályozási Hivatal, 2022. március, www.mekh.hu/download/6/b3/11000/HEPI_2022_

marcius.pdf.

108 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


szeresét, a dánok a kétszeresét tervezik üzembe állítani – lényegesen roszszabb

természeti adottságaik ellenére. 22

Kukacoskodókban felmerülhet kérdésként, hogy a kevésbé napsütötte

téli időszakban hogyan lehet majd pótolni azt az energiát, amit a napelemek

ilyenkor nem tudnak a rendszer számára biztosítani. A logikus válasz

világszerte a szélerőművek telepítése, hiszen ezeknek télen lényegesen nagyobb

a termelése, mint nyáron. A működő szélerőművek termelési adatai

alapján határozottan kijelenthető, hogy az efféle együttműködésre alapozott

energiamix kialakítására a hazai szélklíma megfelelő lehetőséget biztosítana.

23 Magyarországon azonban a szélerőművek telepítése a jelenlegi

jogszabályi környezetben mégsem lehetséges, ami minden évben sok milliárd

forint importkiadást (tehát anyagi kárt) okoz az adófizetőknek, emellett

pedig erősíti az Oroszországtól való függőséget, így ez nehezen értelmez

hető egy korrekt nemzeti energiastratégia elemeként.

Nap- és szélenergia szezonális változása a termelési arányok szerint 2015 és 2019 között

40

35

30

25

20

15

10

5

0

2015. január

2016. január

2017. január 2018. január 2019. január

napenergia (%)

szélenergia (%)

3. ábra: A napelemek és szélerőművek termelésének szezonális változása

2015 és 2019 között a Magyarországon működő berendezések termelési adatai

alapján, kapacitásfaktorban (kihasználtságban) kifejezve (százalék) 23

Természetesen a megújulókra való átállás receptje ennél lényegesen bonyolultabb,

de a 21. századi technológiákkal és komplex szemlélettel ez is megoldható.

A világ egyik legjelentősebb tudományos adatbázisában keresve

a megújulókra való teljes átállás 3651 találatot adott a 2000–2021 közötti

22

Munkácsy Béla és tsai, Csak nappal! Csak nappal?, Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani

Központ, 2022, 73, energiaklub.hu/files/event/Csak%20nappal%20-%20csak%20nappal%20final.pdf.

23

Munkácsy Béla és tsai, Szélenergia a 21. században – és Magyarországon, Energiaklub Szakpolitikai

Intézet és Módszertani Központ, 2020, 61, energiaklub.hu/files/study/Energiaklub_Sz%C3%A9lenergia%20a%2021.%20sz%C3%A1zadban_2.pdf.

MUNKÁCSY BÉLA ELLENSÚLY 20221–2 109


publikációkra szűrve – ennek harmada az utolsó két esztendőben, 2020-

ban és 2021-ben jelent meg. Egyre több ország indított kormányzati programot

a radikális átállás támogatására, ezek között is az élbolyban van Dánia.

Konklúzió: Dániában 109 százalék, nálunk

21 százalék

A brutális különbség a két ország (a két világ?) megújulós célértékében van,

legalábbis a 2030-ra tervezett villamosenergia-termelés tekintetében.

A kutatók már a 2005-től felerősödő orosz–ukrán gázvitát megelőzően, 24

majd azt követően is 25 folyamatosan igyekeztek felhívni a figyelmet a súlyos

energiafüggőség problémájára. Dániában ennél is messzebbre jutottak:

ott a mérnöktársadalom összefogásával, a szakmai civil szervezetek támogatásával

teljes mértékben a helyben elérhető megújuló energiaforrásokra

alapozott energia-forgatókönyveket dolgoztak ki, méghozzá többet is. 26

A koncepciót a kormányzat is felkarolta, így ma a hivatalos terv szerint a

villamosenergia-szektor 2030-ban még exportra is bőségesen termel majd

– tehát az energetikai kiszolgáltatottság világából a jelentékeny exportbevételek

világába érkeznek majd meg. Hazai szakmai berkekben szokás

erre fanyalogva reagálni és a szerencsés dán természeti adottságokra hivatkozni.

A valódi különbség sokkal inkább szemléletbeli: Dániában nem

a kifogásokat keresik az energiaszektor képviselői, hanem a megoldásokat.

Erre jó példa a napenergia, amiben az ország elég rosszul áll, legalábbis

ami a természeti adottságokat illeti. Ennek ellenére a világ legjobb napkollektorait

itt fejlesztik és telepítik. Hazai szemmel egészen megdöbbentő,

hogy immár több mint száz dán település távhőrendszerének ellátását segítik

napenergiával, ezzel a legolcsóbb alternatívát biztosítva a fogyasztóknak

(akik – nem mellesleg – általában a távhőszolgáltató cég tulajdonosai is

egyben). 27 A villamosenergia-igények 50 százalékát fedező szélturbinapark

kapcsán sem az ingadozó szélsebesség okozta problémákon keseregnek,

hanem a megoldásra fókuszálva Európa legmegbízhatóbb villamosenergia-

24

Hein, Klaus, Future Energy Supply in Europe – Challenge and Chances, Fuel, 2005/10., 1189–1194.

25

Paillard, Christophe-Alexandre, Russia And Europe’s Mutual Energy Dependence, Journal of International

Affairs, 2010/2. 65–84.; Urutchev, Vladimir, Energy Dependence: The EU’s Greatest Energy

Security Challenge?, European View, 2014/2., 287–294.

26

The Danish Society of Engineers’ Energy Plan 2030. Summary, IDA, 2006, www.fritnorden.dk/NF2007/

Energyplan2030.pdf; The IDA Climate Plan 2050, IDA, 2009, ida.dk/media/2427/klima_hovedrapport_

uk_-_web_0.pdf.

27

1 GW Solar District Heating in Denmark, PlanEnergi, 2020, planenergi.eu/activities/district-heating/

solar-district-heating/1-gw-sdh-in-dk.

110 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


szolgáltatását nyújtják a fogyasztóknak. 28 Ugyanakkor a családok ezzel kap -

csolatos költségei nem égbekiáltóan magasak: a magyarországinál sokkal

jobb és stabilabb szolgáltatásért – bevételeikhez képest – nem kell túl borsos

árat fizetniük. 29

10,0%

9,6%

7,5%

7,1%

6,0% 5,7% 5,4% 5,2% 5,2% 5,1% 4,9% 4,9% 4,7% 4,6% 4,4% 4,3% 4,1% 4,0% 4,0% 3,7% 3,5% 3,1% 2,9% 2,9% 2,6% 2,2%

1,7%

5,0%

2,5%

0,0%

Szófia

Prága

Bukarest

Amszterdam

Madrid

Athén

Róma

Riga

Lisszabon

Pozsony

Berlin

Vilnius

Varsó

Tallin

Zágráb

Ljubljana

Stockholm

Koppenhága

Brüsszel

Bécs

London

Párizs

Budapest

Dublin

Luxembourg

4. ábra: Modellezett kétkeresős háztartás villamosenergia- és földgáz -

fogyasztásának költségei és jövedelmük hányadosa (2200 kWh villamos

energia, 10 000 kWh földgázfogyasztás mellett), 2022. március 29

Mi történt az energiaszektorban a rendszerváltás óta Magyarországon? Milyen

üzenetei vannak az energetikus szakmának vagy a témakörrel foglalkozó

hazai szaklapoknak? Az orosz katonai támadást megelőzően a paksi

atomerőmű bővítésének témája uralta a médiát, amiről – bizonyos körökben

– nem szokás ellenvéleményeket vagy kritikai hangvételű írásokat közreadni.

A kormányzat által felügyelt médiumok hasábjait évek óta az orosz

atomipar fizetett bértollnokainak cikkei töltik meg, akik, ha a megújuló

energiáról van szó, nem fukarkodnak a negatív hangvételű írásokkal sem.

Más kérdés, hogy ezek színvonala általában igen messze van attól, amivel

a referált szaklapokban foglalkozni szokás. Sokatmondó, hogy ennek ellenére

egy-egy ilyen fércmű mégis bekerülhet a hazai energetikai lapokba.

30 A „szakma” – remélhetőleg másképpen gondolkodó – nagyobb része

28

Security Of Electricity Supply Report 2020, Energinet, 2020, en.energinet.dk/About-our-reports/

Reports/Security-of-electricity-supply-report-2020.

29

A lakossági villamos energia és földgázárak nemzetközi összehasonlító vizsgálata.

30

Munkácsy Béla, Méhes Martina, A „100% megújuló” koncepció az energiapolitika és energiatervezés

sodorvonalában, Magyar Energetika, 2021/3., energiaklub.hu/files/article/Munka%CC%81csy_

Me%CC%81hes_Magyar%20Energetika.pdf.

MUNKÁCSY BÉLA ELLENSÚLY 20221–2 111


eközben hallgat. Az üdítő kivételeket rendre „külsősök” publikációi jelentik.

A civil szakmai szervezetek, így az Energiaklub 31 és a Greenpeace 32 mellett a

Magyar Nemzeti Bank 33 és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont 34

közgazdászai fogalmaznak meg időről időre olyan előremutató gondolatokat,

amelyek építő kritikával illetik a jelenlegi, lényegében minden szempontból

fenntarthatatlan energiarendszerünk működését, illetve megoldási

lehetőségeket vázolnak fel a problémákra. Ma minden eddiginél nagyobb

szükség volna az efféle, komplex ismeretanyagra támaszkodó, megalapozott

véleményekre és javaslatokra, ráadásul minél nagyobb számban.

A magyar kormánynak ugyanis láthatóan komoly külső szakmai segítségre

van szüksége ahhoz, hogy végre olyan irányba fordítsa az ország szekerét,

amely egyre távolabb visz az orosz energiaimport okozta kiszolgáltatottságtól

– a természeti törvényszerűségek megváltoztatásán fáradozni ugyanis

most végképp nem tűnik bölcs dolognak. Hátha a megoldáskeresésben az

Ellensúly olvasásáig is elmerészkednek…

31

Vö. energiaklub.hu/tudastar?type=study.

32

A Greenpeace Magyarország éghajlatvédelmi javaslatcsomagja, Greenpeace, 2018. december 1.,

www.greenpeace.org/hungary/cikkek/3070/a-greenpeace-magyarorszag-eghajlatvedelmi-javaslatcsomagja.

33

A hazai megújulóenergia-termelés finanszírozása, Magyar Nemzeti Bank, 2021, mnb.hu/letoltes/

20210121-hazai-megujulo-energiatermeles-finanszirozasa.pdf.

34

Végh Zsófia, Évi 25 milliárdba fáj a szélerőművek mellőzése, NRG Report, 2016. október 10.,

nrgreport.com/cikk/2016/10/10/evi-25-milliardba-faj-a-szeleromuvek-mellozese.

112 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


Zelenszkij, a klímamozgalom

új hőse Európában

KAUFER VIRÁG

Az ukrajnai háború kitörése után már az első napokban újraéledt az euró-

klíma- és energiavita. Az orosz agresszió elleni tiltakozás rövid időn Apai

belül összekapcsolódott az orosz fosszilisenergia-importról és az ebből következő

energiafüggésről folytatott vitákkal. Volodimir Zelenszkij maga is

többször felszólította az Európai Uniót: ne finanszírozza a háborút azzal,

hogy az orosz állami energiacégeknek eurómilliókat fizet, és sürgősen találja

meg a módját az orosz energiáról való leszakadásnak. 1

Az európai sajtót a szankciók és az embargók körüli viták uralják. A lakosság

jelentős része is támogatja ezt a fajta intervenciót és Ukrajna megóvását

az orosz invázió további kiterjedésétől. 2 A háború lezárását elősegítendő sokan

egyéni kompromisszumokra és az energiafelhasználás csökkentésére

is hajlandók. Az európai vezetők szinte hetente állnak elő újabb szankciócsomaggal,

és éppen e cikk megszületésekor fogadja el az Európai Tanács

az olajembargóra vonatkozó, ha nem is teljes körű, de jelentős részeredményeket

hozó közös döntését. A szankcióknak az orosz agresszióra és a háborúra

gyakorolt hatása komolynak tűnik, s bár még nem mérhető fel teljes

pontossággal, az biztosan látható, hogy a kialakult politikai vita jelentősen

befolyásolja az európai klíma- és energiavitákat is.

2019-ben, Greta Thunberg és a Fridays for Future mozgalom feltűnésekor

az európai klímamozgalom erőre kapott. Többek között erre válaszul

az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, Ursula von der Leyen a klímavédelmet

tette meg hivatali ideje elsődleges feladatának, célja az európai kontinens

klímasemlegességének 2050-ig történő elérése. 3 Nem sokkal később

előállt az Európai Zöld Egyezmény (European Green Deal) szövegével, amit

szerényen az ember Holdra szállásának pillanatához hasonlított. Munkahelyteremtésről,

hatalmas befektetésekről, körkörös gazdaságról volt szó,

1

Zelensky Releases Video Accusing Europe of Paying for Russian Gas with Ukrainian Lives, Independent,

2022. április, www.independent.co.uk/tv/news/zelensky-russia-ukraine-gas-video-b2053932.html.

2

88% of Europeans Approve the Idea of Welcoming People Fleeing the Conflict in Ukraine, Ipsos,

2022. május 13., www.ipsos.com/en/eurobarometer-eu-response-ukraine.

3

The von der Leyen Commission’s Priorities for 2019–2024, Európai Parlament, 2020. január, www.europarl.

europa.eu/RegData/etudes/BRIE/2020/646148/EPRS_BRI(2020)646148_EN.pdf.

KAUFER VIRÁG ELLENSÚLY 20221–2 113


és számos, az ipar és a piaci befektetők számára is vonzó kijelentést hallhattunk

akkoriban a bizottsági elnöktől. Ami azonban ezután következett, az

nem volt más, mint a zöldre festés (greenwashing) magasiskolája: megindult

a fosszilisenergia-ipar, a nagyüzemi mezőgazdaság és más, Földünk egészségét

pusztító iparágak intenzív lobbigépezete, a zöld civilek és a nagyipar

között pedig újabb bozótharc kezdődött a döntéshozók figyelméért. Mindezt

„megkoronázta” a pandémia, amely lebénította az intézményekhez való

hozzáférést, valamint korlátozta a tömegrendezvényeket és más megmozdulásokat.

A járvány elleni küzdelem és a lezárások társadalmi és gazdasági

hatásai elsöpörték az Európai Zöld Egyezmény körüli momentumot, és a

klímavédelemmel kapcsolatos sürgős teendőket is hátrébb sorolták.

Az elmúlt hónapokban azonban az orosz gázról, olajról és szénről való

sürgős leszakadás igénye az energia- és klímavitát is felélesztette Európában.

Vajon biztonságos-e az orosz kőolajat és gázt elcserélni egy másik

autoriter rendszerrel, például Iránnal vagy Szaúd-Arábiával kötött alkura?

Az amerikai és chilei fosszilis energia hosszú távon stabilitást és békét hoz-e

Európának, vagy újabb távoli és közeli háborús konfliktusokat és emberjogi

sérelmeket eredményez, 4 amelyek ellen az Európai Unió az energiafüggés

miatt képtelen lesz fellépni? Vajon meg lehet-e úgy oldani ezt a háborús és

erőforráskrízist, hogy az egyben a klímavédelem előmozdítását is szolgálja?

A válasz ezekre a kérdésekre ott rejlik az Európai Zöld Egyezményben,

a helyzet azonban minden eddiginél élesebb, és minél sürgősebb szükség

lenne a cselekvésre. A háború körül zajló európai viták a napnál is világosabbá

tették a fosszilisenergia- és atomenergia-ipar állami befolyását,

emberi jogi és háborús bűneit, kötődését az oligarchákhoz és az autoriter,

demokráciaellenes politikai erőkhöz (beleértve ebbe hazánk kormányának

orosz kötődését is). Az ebből következő magatartásváltozás a Gazprom

szponzorációját megtagadó sportkluboktól az orosz olajat szállító tankerek

blokkolásán át egészen az európai fosszilisenergia-cégek orosz üzletekből

való „önkéntes” kivonulásáig terjed. Ennek alapján azt mondhatjuk, a társadalmi

vita ebben a kérdésben egyértelműen pozitív irányba mozdult el.

A háború komoly károkat okozott a fosszilisenergia-ipar társadalmi elfogadottságának,

de az alternatív megoldások megtalálására Európának csak

néhány hónapja van a következő fűtésszezon kezdetéig.

Ettől azonban az energiafüggés Európában még nem szűnt meg.

Az Európai Unió jelen pillanatban gázszükségletének 41 százalékát, olajbehozatalának

több mint negyedét, ezenfelül pedig 20 százalék urániumot

importál Oroszországból, Putyinhoz köthető cégektől vásárolva ezeket a

4

Vö. Klare, Michael, Twenty-first Century Energy Wars: How Oil and Gas are Fuelling Global Conflicts,

Energy Post, 2014. július 15., energypost.eu/twenty-first-century-energy-wars-oil-gas-fuelling-globalconflicts.

114 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


nyersanyagokat. 5 A kitettség mértéke tagállamonként változik, Magyarország

például Szlovákiához hasonlóan olajának több mint 90 százalékát

kapja az oroszoktól. Akárcsak a Covid-krízis alkalmával, az európai vezetők

most is igyekeznek az európaiakat sújtó következményeket és a helyzet

súlyosságát az eurómilliárdokról és a szankciókról szóló hangos csinnadrattával

tompítani. A meghatározó gazdasági és politikai érdekek azt

diktálják, hogy minden jelentős változtatás nélkül igyekezzünk átlavírozni

ezen a krízisen is, ezzel egyidejűleg pedig megindult a verseny a szaúdiak,

a jemeniek és az amerikaiak szénhidrogénjéért. De ahogy az az Éghajlatváltozási

Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentéséből is kiderül,

a jelenlegi helyzet már nem sokáig tartható. A huszonkettes csapdájából

való kikecmergést elsősorban nem az új dealerek felkutatása fogja elősegíteni,

hanem az, amiről minden szakértő beszél, csak éppen a politikusok

nem: a fogyasztás drasztikus méretékű csökkentése, amit a következő fűtésszezonig

kellene elérni. Ez lenne az út ahhoz is, hogy az ukrán válságot

a klímavédelemmel összekössük, és ez még a háborúban álló Ukrajnát vezető

Zelenszkij számára is egyértelmű. 6

Közismert tény, hogy a klíma- és környezeti válság egyik legfőbb oka

a nyugati fejlett társadalmak túlfogyasztása és pazarló életvitele. Ugyanez

áll az energiafüggőség hátterében is. A legfrissebb tudományos elemzések

szerint három évünk maradt a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, 7

és a lehetséges megoldások sora a kezünkben van. 8 Jelenleg Európában az

azonnali és hatékony cselekvés a béke visszaállítása és az energiafüggőség

megszüntetése érdekében nagyarányú társadalmi támogatottságot élvez.

Most lehetne tehát nagyot előrelépni az európai zöld megújulás irányába.

Többször elhangzott már, nemcsak a környezetvédőktől, hanem a klímakutatóktól

is, hogy a legtisztább energia az, amit nem használtak fel. Ezért is

álságos az a hazai kormánykommunikáció, amely a mesterségesen alacsonyan

tartott benzin- és gázárak lakossági előnyeiről szól. Előbb vagy utóbb

ugyanis eljön majd az idő, amikor a magyar kormány sem tud ellent tartani

a globális drágulásnak. A megfelelő szintű energiatakarékosság azonban

5

Vö. Russia Sanctions: Can the World Cope without Its Oil and Gas?, BBC News, 2022. május 31.,

www.bbc.com/news/58888451; Factbox: How Much Oil Does the European Union Import from Russia?,

Reuters, 2022. április 6., www.reuters.com/world/europe/how-much-oil-does-european-union-importrussia-2022-04-06;

Europe Highly Dependent on Russian Uranium for Nuclear Power Plants – Report,

Clean Energy Wire, 2022. április 22., www.cleanenergywire.org/news/europe-highly-dependent-russian-uranium-nuclear-power-plants-report.

6

Zelensky Has a Solution to Stop Wars Like the Russian Invasion: ’Green Energy’, The Paradise, 2022.

április 3., theparadise.ng/zelensky-has-a-solution-to-stop-wars-like-the-russian-invasion-green-energy.

7

Emission Must Peak Before 2025 for ’Liveable Future’, UN Report Says, France 24, 2022. április 4.,

www.france24.com/en/environment/20220404-emissions-must-peak-before-2025-for-liveable-futureun-report-says.

8

Kosonen, Kaisa, 6 Things to Know about the IPCC Climate Solutions Science Report, Greenpeace,

2022. április 4., www.greenpeace.org/international/story/53021/6-things-ipcc-climate-solutions-report.

KAUFER VIRÁG ELLENSÚLY 20221–2 115


piaci alapon (vagyis drágulással) nem érhető el igazságosan és hatékonyan:

állami beavatkozásra van szükség, aminek célja a túlfogyasztás drasztikus

tiltása és büntetése lenne, az energiatakarékossági projektek markáns dotációjával

karöltve. Az adókedvezmények és az energiaár-emelkedés kompenzálására

adott állami segélycsomagok (vagyis a rezsicsökkentés) csak a foszszilisenergia-cégek

példátlan profitjához vezetnek, ám az energiafogyasztás

csökkentésére nem lesznek hatással. A zöldpártok és zöld civil szervezetek

repertoárjában számos, adatokkal és jó gyakorlatokkal alátámasztott megoldási

javaslat szerepel már a gáz- és olajfüggőség megszüntetésére, az

energiaszegénység enyhítésére, a lakossági és az ipari energiahatékonyság,

valamint az energiaszuverenitás elérésére. 9 Már csak a politikai vezetők

hiányoznak, akik rendelkeznek annyi helyzetfelismeréssel és karizmával,

hogy képesek legyenek cselekedni.

A legutóbbi klímatüntetések egyértelműen összekötötték az ukrajnai

háborút és a klímaválságot, 10 és több politikai vezető is elismerte, hogy az

európai energiafüggőség, vagyis az Oroszországnak az energiahordozókért

kifizetett vételár Putyin Ukrajna elleni háborújának egyik legfőbb finanszírozási

forrása. A helyzetre adott adekvát válasz olyan válságkezelő intézkedések

sorozata lenne, amely rövid időn belül drasztikus energiafelhasználás-csökkenést

idézne elő, valamint támogatná a szegényebb társadalmi

csoportok alkalmazkodását, elsősorban az energiahatékonyság növelése és

a helyi szintű megújuló energiatermelés infrastruktúrájának fejlesztése révén.

Most jött el Európa valódi zöldfordulatának ideje. Reméljük, Ursula

von der Leyen nem arra vár, hogy következő videójában ezt is Zelenszkij

mondja ki először.

9

Vö. EU Can Stop Russian Gas Imports by 2025, E3G, 2022. március 23., www.e3g.org/publications/eucan-stop-russian-gas-imports-by-2025;

Unhooking Europe from Oil, Greenpeace, 2022. április, www.

greenpeace.org/static/planet4-eu-unit-stateless/2022/04/ecb43a52-220426-unhooking-europe-fromoil.pdf;

Energy Poverty: How to Reduce Inequalities, Euractive, 2021. december 8., www.euractiv.com/

section/energy-environment/video/energy-poverty-how-to-reduce-inequalities.

10

Activists Stage Global Climate Protest, Slam Ukraine War, ABC News, 2022. március 25., abcnews.go.

com/International/wireStory/activists-stage-global-climate-protest-slam-ukraine-war-83665943.

116 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


Nem csak a lakástulajdonosoké

a világ

Egy mindenki számára előnyös

lakáspolitika alapjai

ÁMON KATALIN

MMagyarországon lakhatási válság van – hangoztatták az elmúlt néhány évben

a lakhatással foglalkozó civil szakmai szervezetek. A lakhatási válság

kifejezés hallatán sokan a szegénységben élőkre asszociálnak, elsősorban

a hajléktalan emberekre vagy a rossz minőségű lakásokban élőkre. Bár a

legrosszabb lakáskörülmények között élők és a már hajléktalanná vált emberek

helyzete valóban a legégetőbb szakpolitikai probléma, a lakhatás társadalmi

és politikai jelentősége túlmutat ezen. A cikk első részében, még

a lakhatási válság arcainak bemutatása előtt arról lesz szó, miért központi

társadalmi kérdés a lakhatás. A cikk második felében pedig a szakpolitikai

megoldásokat mutatom be, valamit azt, hogyan lehetne ezeket bevezetni.

Lakhatás és politika

A lakhatás társadalmi jelentősége megmutatkozik abban az alapvető tényben,

hogy az embereknek megfelelő minőségű, biztos otthonra van szükségük

ahhoz, hogy méltóságban élhessenek. Ahogy az ENSZ emberi jogi

főbiztosának oldalán olvashatjuk: „A lakhatás az egyén és a család biztonságának

alapja. A társadalmi, érzelmi és gazdasági értelemben vett életünk

központjaként az otthonra menedékként kellene gondolnunk: egy helyre,

ahol békében, biztonságban és méltóságban élhetünk.” 1 Éppen ezért a lakhatásra

több emberi jogi dokumentum, többek között az ENSZ Gazdasági,

szociális és kulturális jogokról szóló nemzetközi egyezségokmánya és az

Európai Szociális Karta is alapvető emberi szükségletként tekint.

A lakhatás azonban szorosan összefügg a magántulajdonnal is, hiszen

az olyan országokban, mint amilyen Magyarország is, a lakásállomány

1

The Human Right to Adequate Housing, UN Human Rights Office of the High Commisioner,

www.ohchr.org/EN/Issues/Housing/Pages/AboutHRandHousing.aspx.

ÁMON KATALIN ELLENSÚLY 20221–2 117


mintegy 90 százaléka magánkézben van. 2 A lakásvásárlás összefügg a családalapítással,

a függetlenedéssel, a felnőtté válással, és a lakástulajdonra

a társadalom úgy tekint, mint az egyetlen racionális és a lakásbérlettel

szemben minden esetben előnyös döntésre. 3 A lakástulajdon egyben társadalmi

szimbólum is: a felelősségteljes, nem az államra támaszkodó állampolgáré.

4 Az is régóta megfigyelhető trend Európában, hogy a lakásvásárlás

a jóléti állami modellek leépülésével egyre inkább megtakarítási formává

válik, amely garantálja a családok, egyének hosszú távú anyagi biztonságát.

5 Emellett a lakhatás egyre inkább befektetési termék is, egyrészt

a lakhatás financializációja 6 miatt, másrészt a befektetési célú lakásvásár -

lás miatt. Ennek a folyamatnak mindenhol az az eredménye, hogy a lakásárak

nőnek, így a megtakarítással, korábbi lakásvagyonnal nem rendelkező

társadalmi csoportoknak egyre nehezebb lakáshoz jutniuk.

A folyamatnak politikai következményei is vannak, ezek pedig nehezebbé

teszik olyan szakpolitikák kialakítását, elfogadását, amelyek a társadalom

szélesebb körét szolgálnák. Az egyik ilyen politikai következmény az,

hogy a lakástulajdonnal rendelkező rétegek kevésbé támogatják, hogy az

állam jóléti intézkedésekre költsön, és ellenzik az azzal járó adóterheket.

A szakpolitika eltolódik a lakástulajdon és a lakhatás financializációjának

támogatása felé, ami egyszerre nyilvánul meg az állami és önkormányzati

tulajdonban lévő bérlakások privatizációjában és az eladósodást, befektetési

célú lakásszerzést támogató szakpolitikákban.

A lakhatási körülmények befolyásolják az állampolgárok részvételét

a politikában és hozzáférésüket az állam által nyújtott szolgáltatásokhoz.

A szociális jogok, köztük a lakhatáshoz való jog érvényesülése elengedhetetlen

ahhoz, hogy valaki részt vegyen a politikai életben, 7 hiszen vannak,

akik bizonytalan lakhatásukból következő lakcímproblémáik miatt nem

férnek hozzá politikai és szociális jogaik gyakorlásához.

A lakhatás tehát két szempontból is fontos politikai-társadalmi kérdés:

egyrészt alapvető politikai célnak kellene lennie a minőségi lakhatás biztosításának,

különösen azok részére, akik nem tudnak lakástulajdont vásárolni,

hiszen csak így lehetnek társadalmi és politikai értelemben egyenlő

2

Éves lakhatási jelentés 2020. Adattár, Habitat for Humanity Magyarország, 2020, habitat.hu/sites/

lakhatasi-jelentes-2020/adattar.

3

Pellandini-Simányi Léna, Hammer Ferenc, Vargha Zsuzsanna, The Financialization of Everyday Life or the

Domestication of Finance?, Cultural Studies, 2015/5-6., 1–27.

4

Fée, David, Housing and Citizenship in the UK: Towards a Conditional Right?, French Journal of British

Studies, 2016/1., 1–17.

5

Kemeny, Jim, Housing and Social Theory, Routledge, London, 1991.

6

A lakhatás financializációjáról bővebben lásd Pósfai Zsuzsanna, A lakhatás financializációja és ennek

következményei a háztartásokra, DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, 2019,

demnet.hu/kiadvanyaink/lakhatas-financializacioja-es-kovetkezmenyei-2019.

7

Marshall, T. H., Citizenship and Social Class = Citizenship and Social Class, szerk. Marshall,

T. H., Bottomore, Tom, Pluto Press, London, 1992, 3–51.

118 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


állampolgárok. Másrészt a túlnyomórészt a magántulajdon-szerzést, a lakhatás

befektetési eszközzé válását támogató szakpolitika az egyenlőtlenségeket

növeli, egyben csökkenti a társadalmi szolidaritást a lakástulajdonosi

és nem lakástulajdonosi rétegek között.

Lakhatási válság és elhibázott szakpolitika

A legtöbb európai országban, ideértve a kelet-európai régiót is, megfigyelhető

az eltolódás a lakhatás mint magántulajdon támogatása felé. Ugyanakkor

az már egyáltalán nem jellemző, hogy a bérlői szektor és azon belül

is a szociális bérlakásoké olyan mértékben szoruljon vissza, mint Magyarországon.

Fő okként általában a rendszerváltás utáni gyors lakásprivatizációs

folyamat jelenik meg a közbeszédben, ami fontos kiváltó oka a lakhatási

válságnak, ez azonban nem állt meg az 1990-es években: a forráshiány,

a lakások állapotának romlása és egyéb gazdasági-politikai okok miatt az

állam és az önkormányzatok a mai napig folyamatosan adják el bérlakásaikat.

Ennek eredményeként Magyarországon 2019-re 2,6 százalékra csökkent

a köztulajdonú bérlakásállomány. 8

Ezzel kapcsolatban általában a lakhatási válság legszegényebb érintettjeire

fókuszál a közvélemény: a több tízezer hajléktalan emberre (a közterületen,

éjjeli menedékhelyeken és átmeneti szállókon élőkre) és az ő lakáshoz

jutásukra. A lakhatási szegénységben 9 azonban nemcsak ők, hanem

az ország majdnem egyharmada érintett: a családok átmeneti otthonaiban,

anyaotthonokban, munkásszállókon, szívességi lakhatásban vagy bizonytalan

albérletekben, uzsoraalbérletben 10 élők, illetve azok is, akiknek van

ugyan saját tulajdonú ingatlanuk, de az otthonteremtésre, méltóságteljes

életre a rossz minősége miatt nem alkalmas.

A lakhatási válság azonban ezen is túlmutat. Ugyanúgy érintett benne

a lakosságnak az a része is, amelyik aránytalanul nagy összeget költ lakhatása

fenntartására: a magas lakhatási költségek miatt eladósodott csoportok,

az energiaszegénységben élők. Továbbá azok a sérülékeny csoportok

is, amelyek lakhatási helyzetének javítása állami hozzájárulás nélkül nem

megoldható. Idetartoznak például a munkaerőpiaci és lakáspiaci diszkriminációban

érintett romák, akik gyakran szegregátumokban kényszerül-

8

Szociális lakásgazdálkodás (2004–2019), KSH, www.ksh.hu/thm/2/indi2_7_7.html.

9

Bajomi Anna Zsófia, A lakhatási szegénység és csökkentésének európai uniós keretei, Habitat for

Humanity Magyarország, 2021, habitat.hu/sites/lakhatasi-jelentes-2021/a-lakhatasi-szegenysegcsokkentesenek-europai-unios-keretei.

10

Ámon Kata, Balogi Anna, A magánbérleti piac alsó szegmense, Habitat for Humanity Magyarország,

2018, habitat.hu/mivel-foglalkozunk/lakhatasi-jelentesek/lakhatasi-jelentes-2018/alberletek-alsoszegmense.

ÁMON KATALIN ELLENSÚLY 20221–2 119


nek élni. Egy másik sérülékeny csoport a fogyatékkal élő embereké, akik

vagy a családjukkal kénytelenek élni, vagy a világtól elzárt vidéki tömegszállásokon

méltatlan körülmények között, annak ellenére, hogy megfelelő

támogatással képesek lennének önálló életvitelre. 11 Speciális csoport a bántalmazott

nőké, akik a tévhitekkel ellentétben a legtöbbször az elköltözés

lehetetlensége, a lakhatási lehetőségek hiánya miatt maradnak a bántalmazó

mellett. 12

Bár a lakhatási válság mögött összetett problémahalmaz áll, erre számos,

más országokban vagy akár itthon kisebb léptékben kipróbált és működő

szakpolitikai megoldás létezik. A következő részben ezekről a megoldásokról

lesz szó. Előtte azonban röviden összefoglalom, milyen szakpolitikák

következtében mélyült el a lakhatási válság, és miért nem léteznek jelenleg

átfogó programok annak megfékezésére, felszámolására.

A lakáspolitika a rendszerváltás után nem kapott különösebb figyelmet,

nem készítettek lakhatási stratégiákat, és általában véve a lakáspolitika az

alulfinanszírozott önkormányzatok felelősségévé vált. Ez most sincs másként.

A fentebb említett folyamatos privatizáció mellett már a 2000-es évek

elejétől 13 összefonódott a gyerekek és a házasságok számának növelését célzó

családpolitika a hiteltermékek magyarországi elterjedését célzó hitelpolitikával.

Ennek a hitelpolitikának, valamint a bérlakások számának növelését

célzó és egyéb lakástámogatások hiányának volt a következménye a

devizahitelezés elterjedése is.

Bár a devizahitelesek jelentős részének a mai napig nem rendeződött

a lakáshelyzete, ez nem változtatott az állami lakáspolitikán. 2000–2003

között, majd 2015 után az állam a lakhatással kapcsolatos támogatások

döntő többségét középosztálybeli és felső középosztálybeli családok lakástulajdonhoz

jutására költötte, illetve növelte a családok adósságállományát.

Ez a lakáspolitika azon túl, hogy aránytalanul nagy mértékben kedvezett

a tehetősebb rétegeknek, azt sem akadályozta meg, hogy a támogatásokat

befektetési célú lakásvásárlásra költsék. Mindez a lakásárak jelentős növekedéséhez

vezetett. 14

A lakástulajdon és a hitelfelvétel támogatása 15 mellett a jelenlegi magyar

lakáspolitika másik jellemzője, hogy bár ad egy minimális segítséget

11

Kovács Vera, Fogyatékos emberek lakhatási helyzete. Akadálymentesség a fővárosban és azon kívül,

Habitat for Humanity Magyarország, 2020, habitat.hu/sites/lakhatasi-jelentes-2020/akadalymentesseg.

12

Dés Fanni, Pósfai Zsuzsanna, Nők és lakhatás. A nők speciális szükségleteire válaszoló lakhatási megoldások,

Friedrich-Ebert-Stiftung, Budapest, 2021, library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/17396.pdf.

13

Hegedüs József, Somogyi Eszter, Lakáshitelezés, támogatási alternatívák és megfizethetőség, Közgazdasági

Szemle, 2004/3., 193–217.

14

Czirfusz Márton, Jelinek Csaba, Lakhatási közpolitikák és a lakhatás megfizethetősége az elmúlt három

évtizedben, Habitat for Humanity Magyarország, 2021, habitat.hu/sites/lakhatasi-jelentes-2021/

lakhatasi-kozpolitikak-es-a-lakhatas-megfizethetosege-az-elmult-harom-evtizedben.

15

Czirfusz, Jelinek, Lakhatási közpolitikák és a lakhatás megfizethetősége az elmúlt három évtizedben.

120 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


a hajléktalan, otthontalan embereknek hajléktalanszállók és más átmeneti

szálláshelyek támogatásával (bár itt is több fontos állami támogatási formát

megszüntetett, például a normatív alapon járó adósságkezelést vagy

a lakásfenntartási támogatást), azoknak már semmilyen érdemi támogatást

nem nyújt, akik nem váltak hajléktalanná, de lakástulajdon vásárlására

sincs esélyük. Ez azzal jár, hogy nincsenek érdemi kivezető utak a hajléktalanságból,

nincsenek lakáspolitikai megoldások a lakbérterhek és egyéb

lakhatási költségek csökkentésére, az adósságkezelésre, a jelenleg rendkívül

alulszabályozott lakásbérleti piac viszonyainak rendezésére.

Rendkívül káros az is, hogy bizonyos társadalmi problémákra a kormány

2010 után büntetőpolitikai eszközöket vezetett be, így például kriminalizálta

a közterületi hajléktalanságot. 16 Szakpolitikai értelemben elhibázott egy

szociálpolitikai problémát büntetőpolitikai kérdésként kezelni, erre állami

erőforrásokat biztosítani. De ami ennél is nagyobb gond, hogy a kriminalizálás

tovább mélyíti a társadalmi különbségeket, rombolja a szolidaritást

és elrettenti a szociális segítség igénybevételétől az érintett hajléktalan embereket.

Nem csak az a probléma tehát a jelenlegi lakáspolitikával, hogy a szegényeket

nem segíti érdemben, sőt sok esetben bünteti őket. Ugyanekkora

hiba, hogy olyan társadalmi csoportokat támogat, amelyeknek ilyen jellegű

juttatásokra családjuk vagy saját maguk fenntartásához nincsen szükségük,

és éppen azokat a középosztálybeli csoportokat hagyja teljesen magára,

amelyek aránytalanul sokat költenek a lakhatásukra, mégsem juthatnak

magántulajdonhoz.

Mi lenne a megoldás?

Bár a lakhatási válság szerteágazó, több különböző társadalmi csoportot

érintő kérdés, ezek olyan problémák, amelyekre vannak létező megoldások,

és nemcsak Nyugat-Európában, hanem más kelet-európai országokban

vagy akár Magyarországon is, például civil és egyházi szervezetek vagy

önkormányzatok által működtetett, jellemzően európai uniós forrásokból

finanszírozott programok keretében. E megoldások bevezetéséhez azonban

politikai akarat szükséges, amelynek alapja a paradigmaváltás. 17

16

Molnár Noémi, A hajléktalanság kriminalizációja Magyarországon, Fundamentum, 2019/1-2., 183–203,

fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-19-1-2-16.pdf.

17

Az ebben a részben összefoglalt javaslatok alapja a lakhatás kérdésével foglalkozó civil szervezetekből

álló Lakhatási Koalíció Lakhatási minimum 2022 háttéranyaga, amely ezen a linken érhető el:

lakhatasiminimum.hu/szakpolitikai-hatteranyag.

ÁMON KATALIN ELLENSÚLY 20221–2 121


Szakítani kellene azzal a paradigmával, amely szerint a lakhatás támogatása

kizárólag a magántulajdon támogatásaként, hiteltámogatások formájában

képzelhető el. Az ilyen jellegű lakáspolitika nem fenntartható sem

szociális, sem környezeti értelemben. Szociális értelemben azért nem, mert

a tehetősebbek vagyonszerzése könnyebbé válik, miközben a szegényebb

és a középosztálybeli rétegek lakáshoz jutása ellehetetlenül. Ezzel nőnek az

egyenlőtlenségek, csökken a szolidaritás.

Az ilyen jellegű lakáspolitika azonban környezeti károkat is okoz, hiszen

a meglévő épületek egyre korszerűtlenebbé válnak, és pontosan az

alacsony keresetű társadalmi csoportok kényszerülnek jövedelmük aránytalanul

nagy részét drágán fenntartható, rossz minőségű lakások költségeire

fordítani vagy házukat a környezetet károsító égéstermékű anyagokkal

fűteni. Az energiahatékonyság egyet jelent a fenntarthatósággal, és ahogy

az más esetekben is elvárható, a társadalmi és a környezeti értelemben vett

fenntarthatóságot egyszerre kellene figyelembe venni a lakáspolitika megalkotása

során.

A legalapvetőbb változás viszont a lakhatás alapvető emberi jogként

való kezelése lenne: olyan emberi szükségletként, amely feltétele a méltóságteljes

életnek. Biztos és jó minőségű lakhatás hiányában az ember nem

tud részt venni a társadalmi életben (ideértve a munkát és a tanulást is).

Ezért fontos lenne, hogy ez az értékbeli elköteleződés az alaptörvénybe is

bekerüljön, méghozzá olyan alapvető jogként, amely kikényszeríthető. Ez

egyben azt is jelenti, hogy elhelyezés nélkül ne lakoltathassanak ki senkit

állami vagy önkormányzati tulajdonú lakásból, tehát az állam vállaljon

kötelezettséget arra, hogy alternatív szálláslehetőséget keres, ha a meglévő

lakáshelyzet nem fenntartható.

A paradigmaváltás egyben azt is feltételezné, hogy az állam változtat

a szakpolitikai prioritásain, és a lakáspolitika megtervezésére, megalkotására

és működtetésére lakásügyi államtitkárságot hoz létre. A lakhatási

válság felszámolásához elengedhetetlen, hogy az állam legalább a GDP

egy százalékát lakáspolitikai céljainak megvalósítására költse, de abból ne

a felső középosztályt, hanem a lakhatási válságban legkedvezőtlenebbül

érintett csoportokat támogassa. Fontos ehhez hozzátenni, hogy számos lakhatási

problémára, például a lakások energiahatékonyságának növelésére,

a hajléktalanságból kivezető utak támogatására vagy a fogyatékkal élők önálló

lakhatásának támogatására az Európai Unió biztosítana forrásokat, ha

azokat az állam igénybe venné.

További része a paradigmaváltásnak, hogy a szegénység büntetése helyett

a szociális problémákat szociálpolitikai eszközökkel kezelje az állam.

122 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


Meg kell tehát szüntetnie a hajléktalanság kriminalizációját, és önkényes

lakásfoglalók esetében is tiszteletben kell tartania a tisztességes eljáráshoz

való jogot.

A szakpolitikai lépések közül a legfontosabb a piacinál alacsonyabb árú

bérlakásrendszer kialakítása és működtetése lenne, illetve erre állami támogatás

biztosítása. Ez alatt nemcsak a meglévő állami, önkormányzati

bérlakásállomány bővítése értendő, hanem a magánlakások bevonása a

piacinál olcsóbb bérlakásszektorba. Ilyen például a nonprofit társaságok

által kezelt lakásügynökség-modell, amelybe magánlakásokat vagy államiönkormányzati

tulajdonú és magánlakásokat vonnak be vegyesen, illetve

a lakásszövetkezetek, lakástársaságok támogatása.

A bérlakásrendszernek egy olyan szegmensét is létre kellene hozni,

amely kivezető utat jelent a hajléktalanságból, például az Elsőként lakhatást

program és más célzott programok keretében. Hasonló célzott programokra

lenne szükség a fogyatékkal élő emberek és a bántalmazott nők

esetében is. Olyan rendszert kell tehát létrehozni, amely különböző csoportoknak

nyújt lakhatási lehetőséget, figyelembe veszi azok speciális igényeit

(ilyen lehet például az akadálymentesség), és minden csoport a jövedelmi

helyzetének megfelelő lakbért fizet, illetve önállósági szintjének megfelelő

extra szociális vagy egészségügyi támogatást kap.

Emellett szükség lenne a magánbérlakás-szektor átláthatóbbá, kiszámítha

tóvá tételére mind a bérlők, mind a bérbeadók felé, elsősorban a magánbérletek

regisztrációs rendszerének létrehozásával, a lakástörvény ak tua lizá

lásával, pontosításával a bérlői és a bérbeadói jogokat és kötelezettségeket

illetően, továbbá vitás ügyek esetén mediációs szolgáltatással. Szintén fontos

lenne olyan jogszabályi környezet megteremtése, amely segítené a lakásszövetkezetek,

lakástársaságok megalakulását.

A magyarországi lakásállomány lesújtóan rossz állapotban van, ezért

elengedhetetlen, hogy olyan államilag támogatott felújítási programok

induljanak, amelyek a szegényebb rétegek számára is elérhetők. Emellett

fontos lenne fenntarthatósági szempontból, hogy a felújítások után csökkenjen

az épületek energiaigénye. Általában véve központi célnak kellene

lennie az energiaszegénység felszámolásának egy fenntartható és igazságos

szabályozási rendszer révén, amely szociálisan célzott, tehát nem a túlfogyasztást

ösztönzi azzal, hogy mindenki számára csökkenti a rezsiterheket,

hanem azoknak nyújt segítséget, akik erre rászorulnak. Mivel négymillió

ember még mindig szilárd tüzelőanyaggal fűt, akiknek nagy része alacsony

jövedelmű, szükség lenne a szociális tüzelőprogram reformjára és kiterjesztésére.

M

ÁMON KATALIN ELLENSÚLY 20221–2 123


Hogyan tovább, lakáspolitika?

A lakástulajdont támogató paradigmától nehéz lesz eltávolodni, de elsősorban

nem azért, mert ne lennének azonnal bevezethető megoldások. Ezeket

a megoldásokat szakmai szervezetek évek óta propagálják, sőt több civil és

egyházi szervezet meg is valósít ilyen programokat pártállástól és ideológiai

háttértől teljesen függetlenül. Szakmai szervezetek egy csoportja Lakhatási

Koalíciót hozott létre, hogy ezeket a szakpolitikai eszközöket és azok

működését ismertesse, valamint bevezetésükben a mindenkori kormányt

segítse. Szakpolitikai javaslataikat Lakhatási minimum 2022 címen mindenki

számára elérhetővé tették. Nem a szakértelem vagy a meglévő modellek

hiánya jelent nehézséget, hanem arra lenne szükség, hogy a politika végre

meglássa és képviselje azokat, akiket a korábbi kormányok nem képviseltek,

szolidaritásra ösztönözve ezzel a társadalom egészét. Hiszen egy

szolidáris, fenntartható Magyarország mindannyiunk érdeke – de ehhez

a lakhatási válságot felszámoló lakáspolitika kell.

124 ELLENSÚLY 20221–2 ZÖLDFELÜLET


20221–2

számunk szerzői

ÁMON KATALIN

BÓDI MÁTYÁS

KAUFER VIRÁG

KERT ATTILA

KOVALCSIK TAMÁS

LABANINO RAFAEL

MAGYARI PÉTER

MARTIN JÓZSEF

MIKLÓS GÁBOR

MUNKÁCSY BÉLA

SZÖLLŐSI-NAGY ANDRÁS

SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR

TÓTH SZILÁRD JÁNOS

UNGER ANNA

a Közép-európai Egyetem doktori

hallgatója, a Lakhatási Koalíció

munkatársa

senior adatelemző, BASE Life Science

(Barcelona)

a Greenpeace európai stratégiai

tanácsadója

újságíró, az Euronews magyar irodájának

vezetője

geográfus, a Szegedi Tudományegyetem

Gazdaság- és Társadalomföldrajz

Tanszékének oktatója

politológus, a Konstanzi Egyetem

kutatója

a 444.hu újságírója

közgazdász, szociológus, újságíró,

a Transparency International

Magyarország ügyvezető igazgatója

újságíró

okleveles környezetmenedszer,

az ELTE TTK Környezet- és

Tájföldrajzi Tanszékének oktatója

mérnök, hidrológus, az MTA doktora,

az NKE Víz- és Környezetpolitikai

Tanszékének oktatója

politológus, eszmetörténész, az ELTE

TáTK Emberi Jogi és Politikatudományi

Tanszékének oktatója, az Ellensúly

szerkesztője

politológus, az ELKH Társadalomtudományi

Kutatóközpont tudományos

segédmunkatársa

politológus, az ELTE TáTK Emberi Jogi

és Politikatudományi Tanszékének

oktatója

HIRDETÉS:

lapszámokat aktualizálni kellene (Toma)


HIRDETÉS:

lapszámokat aktualizálni kellene (Toma)


Támogassa előfizetésével

az Ellensúly megjelenését, és olvassa

nyomtatott formában a lapot, ha

Ön szerint is így az igazi!

Előfizetési lehetőség a folyóirat honlapján keresztül:

www.ellensuly.hu

Ugyanitt egyes lapszámok is megrendelhetők

és a korábban megjelent számok is megvásárolhatók

a készlet erejéig.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!