STEREO10 Fesztivál - Egy új fejezet
A STEREO AKT tízéves lesz idén tavasszal. A jubileum alkalmából műfajokon átívelő fesztivált szervezünk május 1. és 17. között. A programok közt találtok majd performanszt, városi sétát, workshopot, installációt, koncerteket és gyerek programokat is. A fesztiválon találkozhattok a STEREO10 pályázat nyertes programjaival; továbbá STEREOFF szekciót nyitunk, amelyben STEREO-s művészek saját munkáit mutatjuk be; valamint a STEREO AKT új bemutatója és legsikeresebb előadásai is helyet kapnak a programban. Az eseménysorozat az együttélés és egy prosperáló közösséghez tartozás lehetőségét helyezi fókuszba. A fesztivál több mint 25 programja mind közösségi vagy helyi ügyek által inspirált munkák. Többek közt olyan jelenségekre reflektálunk kortárs művészeti eszközökkel mint a háború és a menekültválság; a roma esélyegyenlőség; női jogok; lakhatási válság, és fenntarthatóság, de mindenekelőtt a vibráló és sokszínű 8. kerület! A fesztivál központja a márciusban megnyílt STEREO Művház (Illés utca 36.), amely a 8. kerület új kulturális műhelye és közösségi tere, a programok azonban nem kizárólag itt fognak megvalósulni.
A STEREO AKT tízéves lesz idén tavasszal. A jubileum alkalmából műfajokon átívelő fesztivált szervezünk május 1. és 17. között.
A programok közt találtok majd performanszt, városi sétát, workshopot, installációt, koncerteket és gyerek programokat is.
A fesztiválon találkozhattok a STEREO10 pályázat nyertes programjaival; továbbá STEREOFF szekciót nyitunk, amelyben STEREO-s művészek saját munkáit mutatjuk be; valamint a STEREO AKT új bemutatója és legsikeresebb előadásai is helyet kapnak a programban.
Az eseménysorozat az együttélés és egy prosperáló közösséghez tartozás lehetőségét helyezi fókuszba. A fesztivál több mint 25 programja mind közösségi vagy helyi ügyek által inspirált munkák. Többek közt olyan jelenségekre reflektálunk kortárs művészeti eszközökkel mint a háború és a menekültválság; a roma esélyegyenlőség; női jogok; lakhatási válság, és fenntarthatóság, de mindenekelőtt a vibráló és sokszínű 8. kerület!
A fesztivál központja a márciusban megnyílt STEREO Művház (Illés utca 36.), amely a 8. kerület új kulturális műhelye és közösségi tere, a programok azonban nem kizárólag itt fognak megvalósulni.
- TAGS
- performansz
- koncert
Transform your PDFs into Flipbooks and boost your revenue!
Leverage SEO-optimized Flipbooks, powerful backlinks, and multimedia content to professionally showcase your products and significantly increase your reach.
FESZTIVÁL
05.1-17.
A STEREO AKT TÍZÉVES LESZ
IDÉN TAVASSZAL. A JUBILEUM
ALKALMÁBÓL MŰFAJOKON ÁTÍVELŐ
FESZTIVÁLT SZERVEZÜNK
MÁJUS 1. ÉS 17. KÖZÖTT.
A programok közt találtok majd performanszt, városi sétát, workshopot,
installációt, koncerteket és gyerek programokat is.
A fesztiválon találkozhattok a STEREO10 pályázat nyertes programjaival;
továbbá STEREOFF szekciót nyitunk, amelyben STEREO-s művészek
saját munkáit mutatjuk be; valamint a STEREO AKT új bemutatója és
legsikeresebb előadásai is helyet kapnak a programban.
Az eseménysorozat az együttélés és egy prosperáló közösséghez tartozás
lehetőségét helyezi fókuszba. A fesztivál több mint 25 programja mind
közösségi vagy helyi ügyek által inspirált munkák. Többek közt olyan
jelenségekre reflektálunk kortárs művészeti eszközökkel mint a háború és
a menekültválság; a roma esélyegyenlőség; női jogok; lakhatási válság, és
fenntarthatóság, de mindenekelőtt a vibráló és sokszínű 8. kerület!
A fesztivál központja a márciusban megnyílt STEREO Művház (Illés utca
36.), amely a 8. kerület új kulturális műhelye és közösségi tere, a programok
azonban nem kizárólag itt fognak megvalósulni.
05.1-2./20:00
Trafó
-
STEREO AKT
REMÉNY PANZIÓ
/DOKUMENTARISTA ELŐADÁS
AZ AKTIVIZMUSRÓL/
-
ALKOTÓ-ELŐADÓK:
GÖNDÖR LÁSZLÓ
MARTINKOVICS MÁTÉ
MESSAOUDI EMINA
SZABÓ VERONIKA
AKTIVISTÁK:
BARI JUTKA
KAJOS REBEKA DÓRA
KOVÁCS VERA
LÓCZI CSENGE
MÁRTON GÁBOR CSABA
TÖRLEY KATALIN
RENDEZŐ:
BOROSS MARTIN
-
JEGYÁRAK: 2600/3600
INFÓK:STEREOAKT.HU
Egy csapat kiábrándult színész új hivatás után néz: kiégést
kezelő szanatóriumot nyitnak budapesti aktivistáknak. A Remény
Panzió vendégei egy igazságosabb, élhetőbb, jobb világért
harcolnak, ki-ki a maga területén. De milyen áron? És kik ők?
Korunk hősei, avagy provokátorai, netán unatkozó bolondjai?
A dokumentarista előadás fókuszában alulról jövő kezdeményezések
képviselői állnak, általuk próbálja a Panzió személyzete
megérteni, mi ad reményt napjainkban.
05.3-4. 19:00
STEREO MŰVHÁZ
-
STEREO AKT
KOLÓNIA
/ABOUZAR ÉS ARMIN
MENEKÜLÉSÖRTÉNETE/
-
IRÁNI IDEGENVEZETŐK:
ABOUZAR SOLTANI
ARMIN SOLTANI
KAR:
AL-FARMAN PETRA
MARTINKOVICS MÁTÉ
MESSAOUDI EMINA
SOMOGYI LÁSZLÓ
RENDEZŐ:
BOROSS MARTIN
-
JEGYÁRAK:2200/2800
INFÓK:STEREOAKT.HU
Az eredeti performatív doku-séta szobaszínházi különkiadása
a STEREO10 Fesztivál keretében.
Színészekből, énekesekből és érintett civil résztvevőkből álló
csapatunkkal közösen teszünk felidéző kitekintést a 2015-től
tartó menekültválság első időszakába, és ismerjük meg Abouzar
és fia, Armin történetét, akik a déli határon működő tranzitzónák
világának utolsó Magyarországon tartózkodó szemtanúi. Emberi
meneküléstörténetek és a közvéleményt manipuláló arctalan
propaganda elevenednek meg személyes visszaemlékezések,
és zenei kompozíciók által.
05.5. 19:00
STEREO MŰVHÁZ
-
ANTAL-CSERNAI-KABDEBON
MAGASI-MILOVITS
DEMOKRATIKUS JÁTSZÓTÉR
/KÖZÖSSÉGI PARLAMENT SZIMULÁTOR/
-
DRÁMAINSTRUKTOROK:
ANTAL BÁLINT
CSERNAI MIHÁLY
KABDEBON DOMINIK
MAGASI DALMA
MILOVITS HANNA
-
JEGYÁRAK:1500/2000
INFÓK:STEREOAKT.HU
Mitől lesz demokrácia a demokrácia? A szavazástól? Hogyan
működik egy demokratikus parlament? Egyenjogúan? A demokratikus
játszótéren közösen járjuk körbe a nyugati civilizáció
legelterjedtebb államformájának kérdéseit egy jövőbeli fiktív
világban. A képviseleti demokrácia óriási válságban van,
a kormány feloszlatása után az ország lakosságából sorsolás
útján létrejön az új országgyűlés: ezek lesztek ti, a Civil
Parlament. A frissen megalakult parlament alkotmányozó ülésén
pedig szavazásra kerül a nép által felterjesztetett első és
legfontosabb ügy: milyen feltételhez kössük a választójogot.
Hogy mi lesz az ország sorsa, az csak rajtatok áll!
05.6.
CSALÁDBARÁT VERZIÓ:11:00-13:00
14:00-16:00
TALÁLKOZÓ: STEREO MŰVHÁZ
-
FÜSI ANNA-HAJDÚ FANNY
KI ÖLTE MEG
MAGASHÁZY RÓKUST?
/VÁROSI SÉTA ÉS
RÉSZVÉTELI PERFORMANSZ/
-
JEGYÁRAK:1500/2000
INFÓK:STEREOAKT.HU
Magasházy Rókus, a jómódú iparmágnás holtan esik össze
a Füvészkert mellett. Megmérgezték. De vajon ki tehette?
Felesége, Lukrécia? Váratlanul felbukkanó, külföldre szakadt
fia? Felesége szobalánya, az egyetlen, akit Rókus dolgozószobája
közelébe enged? Üzlettársa és régi ellenlábasa, Zellner Iván?
Alakíts nyomozó brigádot, találd meg a bűnjeleket, hallgasd ki
a gyanúsítottakat és göngyölítsd fel az ügyet, még mielőtt
a szenzációhajhász sajtó megneszelné.
A “Ki ölte meg…” nyomkövető játék egy kaland, ami a városi
séta és a részvételi színház műfajai között egyensúlyoz.
A játék során a STEREO Művház környékét felfedezve, színészekkel
interakciókba keveredve és nyomokat követve fejthetitek meg
az előadás központi rejtélyét: vajon ki ölte meg Magasházy Rókust?
05.7. 14:00
STEREO MŰVHÁZ
-
SZEPES ANNA-POÓR DOROTTYA
KI LAKIK ITT?
/ALTERNATÍV LAKÓGYŰLÉS
AZ ORCZY NEGYEDBEN/
-
ALKOTÓK-FACILITÁTOROK:
SZEPES ANNA
POÓR DOROTTYA
KONZULENS:
JELINEK CSABA
-
A PROGRAM INGYENES,
DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!
INFÓK:STEREOAKT.HU
Ki lakik itt?
Milyen a 8. kerületben és az Orczy negyed környékén élni?
Az alternatív lakógyűlés egy részvételi csoportos foglalkozás,
ami a rajzolás és a drámapedagógia eszközeivel keres
generációkon, lakáshelyzeten és vagyoni helyzeten átívelő
kapcsolódási pontokat a résztvevők (lakók) között.
A jó szomszédság titkát, a jól működő közösségeket keressük,
a helyi problémákat szeretnénk láthatóvá tenni az itt élők
történetein keresztül. A programra - most, vagy korábban
- a környéken élőket, 8. kerületi lakosokat várunk.
A résztvevőknek lehetőségük lesz irányított, játékos formában
átgondolni és megosztani a kerülethez fűződő viszonyukat
és a lakhatással kapcsolatos élet-eseményeiket, tapasztalataikat.
05.7. 17:30
ILLÉS UTCA 36.SZÁM
ALATTI BÉRHÁZ
-
SOHARÓZA
GANGHANG
/KÖZÖSSÉGI KONCERT/
-
A PROGRAM INGYENES,
DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT
– PIKNIK KOSARAT HOZNI ÉR!
INFÓK:STEREOAKT.HU
A Soharóza és a Jónás Vera Experiment Back-Pack című közös
koncertjéből inspirálódva a Soharózások ezúttal közösségi
akcióba lendülnek a 8. kerület társasházaiban. A Back-Pack
témája örökölt tulajdonságaink, felvett mintáink, családi
hagyományaink és berögződéseink – vagyis a születésünktől cipelt
hátizsákunk. Ebből az anyagból jön most létre egy interaktív,
akusztikus sorozat. A közösségi koncert részeként elhangzik
néhány dal a Back-Pack című koncert anyagából, a dalok között
pedig interaktív játékok is szerepelnek, melybe az előadók
szeretnék a közönséget, illetve a lakókat is bevonni.
Május 6-i zártkörű, kizárólag a környék lakóinak szóló közösségi
koncertünket követően, május 7-én megnyitjuk a kapukat, és a ház
lakóival közösen vendégül látunk limitált számú érdeklődőt is.
05.7. 19:00
STEREO MŰVHÁZ
-
STEREO AKT
CÍM NÉLKÜL
/HAJLÉK-KALAND-JÁTÉK/
-
SZEREPLŐK:
BALOG GYULA
KŐSZEGI MÁRIA
SZABÓ ZOLA
JÁTÉKVEZETŐ-SZAKÉRTŐ:
SZENOGRÁDI RÉKA
-
RENDEZŐ:
BOROSS MARTIN
-
JEGYÁRAK:2200/2800
INFÓK:STEREOAKT.HU
A STEREO AKT és a Mentőcsónak Egység közös előadása egy
interaktív színházi társasjáték, amely által a hajléktalan
emberek életébe nyerünk bepillantást, játékosként megpróbálhatunk
megélni, túlélni fél évet otthontalanul.
Az előadást négy szereplő játssza: két színész, egy hajléktalan
aktivista és egy szociális munkás, aki szakértőként segít
kiigazodni a sokak által alig ismert világban. A felnőtt
közönségnek és középiskolai diákoknak egyaránt játszott előadás
egy helyzetjelentés saját társadalmunkról, amely egyfelől
rávilágít a hajléktalanság mindannyiunkat érintő okaira,
és megkérdőjelezi azokat a káros előítéleteket, amelyek
azt állítják, hogy „annyit érsz, amennyi pénzed, van”,
és „ha szegény vagy, magadra vess”.
05.8. 20:00
STEREO MŰVHÁZ
-
SZÍNMŰHELY PRODUKCIÓ
ÉRZELMEK SZÓTÁRA
HÁBORÚ IDEJÉN
/FELOLVASÓSZÍNHÁZI EST
A HÁBORÚ ALATT SZÜLETETT
UKRÁN SZÍNDARABOKBÓL/
-
ELŐADJA:
BIRÓ PANNA DOMINIKA
FODOR TAMÁS
HAJDUK KÁROLY
NAGY KATICA
SZAMOSI ZSÓFIA
VÁRADI GERGELY
RENDEZŐ
SARDAR TAGIROVSKY
-
JEGYÁRAK:2800/3400
INFÓK:STEREOAKT.HU
Hogyan élik meg az ukrán emberek a háborút a hétköznapok során,
hogyan hat érzelmeikre, családi viszonyaikra?
A programba egy szabadversszerű naplót, egy a háború alatti
érzelmeket szótárszerűen leíró darabot és egy cset-üzenetekből
építkező teljes estés művet választottunk. Az est folyamán
Andrij Bondarenko Túlélő szindróma című darabjának szövegét
Vonnák Diána, Oleszja Morhunec-Iszajenko Hosszú séta és Jelena
Asztaszjeva Érzelmek szótára háború idején című darabjának
részleteit Nagy Tamás fordításában ismerheti meg a közönség.
05.9. 20:00
STEREO MŰVHÁZ
-
KHOZEIN-MÁRKOS-HOCK
MAYNE-MIKLÓS
THE CAT THE WITCH
AND THE DEVIL
/SZÍNHÁZI KONCERT/
/THEATRICAL CONCERT
IN ENGLISH/
-
ELŐADÓK:
TARA KHOZEIN
MÁRKOS ALBERT
HOCK ERNŐ
OLI MAYNE
MIKLÓS SZILVESZTER
-
JEGYÁRAK:1500/2000
INFÓK:STEREOAKT.HU
Tartsanak velünk egy színházi koncertre, ahol az előadók
a szabad improvizáció és a történetmesélés segítségével
ijesztő szellemekkel, ijesztő nőkkel és ijesztő gondolatokkal
foglalkoznak. A szövegek között James Joyce, Rebecca Tamás,
William Shakespeare, valamint magyarországi boszorkányperek
dokumentációi, Monique Witting és Hélène Cixous írásai
szerepelnek.
05.10. 17:00
STEREO MŰVHÁZ
-
RAUBINEK-KELEMEN
ÖNRENDELKEZÉSÜNK HATÁRAI
/MOZGÁS-ALAPÚ WORKSHOP/
-
ALKOTÓK:
RAUBINEK LILI
KELEMEN PATRIK
-
A PROGRAM INGYENES,
DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!
INFÓK:STEREOAKT.HU
Az önrendelkezés mindannyiunk született joga. Jó esetben viszont
eszünkbe se jutnak a jogaink. Nem gondolunk rájuk mindaddig,
amíg egyik vagy másik nem csorbul.
Raubinek Lili koreográfus, táncos Budapesten él, dolgozik.
A covid járvány kezdetekor kezdte meg munkáját egy átmeneti
gyermekotthonban.Egy állami gondoskodásban élő gyermek
mindennapjainak a része az önrendelkezés szinte
teljes hiánya. Gyerekeket hoznak és visznek el úgy, hogy pár
órával előbb tudják meg, hogy el kell hagyniuk azt a helyet,
ahol eddig voltak. Nem csinálhatják úgy a dolgaikat ahogyan
megszokták, nem láthatják szüleiket csak a megadott időpontokban.
Mérhetetlen frusztráció, harag és értetlenség gyűlik fel bennük.
Ezek a testközelből megélt tapasztalatok késztették arra Lilit,
hogy elkezdjen foglalkozni a témával. A kutatásban társa Kelemen
Patrik táncos, koreográfus.
05.11.
SÉTA: 16:00-18:00
TALÁLKOZÓ: BLAHA LUJZA TÉR/FRESH CORNER
-
INSTALLÁCIÓ 11:00-19:00/MÁTYÁS TÉR
-
DEPART TÁRSULAT
HA MINDEN FÜL MEGHALLANÁ
/VÁROSI SÉTA ÉS KÖZTÉRI
HANGINSTALLÁCIÓ
AZ AKTÍV EMLÉKEZETRŐL/
-
FACILITÁTOROK ÉS INSTALLÁCIÓ:
DEPART TÁRSULAT
(DECENTRALIZED PRACTICES
OF ACTIVE REMEMBRANCE
AND THEATRICALIZATION)
JONAS BAUR
DOMINIK JELLEN
CAT JUGRAVU
SZEPES ANNA
-
A SÉTA INGYENES,
DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!
INFÓK:STEREOAKT.HU
SÉTAVEZETŐK:
UCCU ROMA INFORMÁLIS
OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY
Az emlékek addig tartanak, míg valaki beszél róluk. Ha nem
szakítunk időt és nem meséljük el újra múltunk történeteit, azok
feledésbe merülnek és megismétlődhetnek a történelem hibái.
A hanginstalláció a budapesti Porajmos (a roma Holokauszt)
történetének kevéssé ismert helyszíneit mutatja be, valamint
a második világháború során meggyilkolt roma emberek emlékét
hivatott visszahozni a jelenbe. A hanginstalláció - amely egy
utazó átmeneti emlékmű - személyes levelekből áll, amelyeket
azokhoz intéznek résztvevőink, akiknek nevét és történetét nem
őrzi a közemlékezet.
A „Gyere velünk a Nyolckerbe!” séta során Budapest egyik
leghíresebb és legsokszínűbb kerületébe hívjuk meg az
érdeklődőket az Uccu Alapítvánnyal közösen, amely során a
roma kultúra és identitás fontos eseményeit és azok kultikus
helyszíneit ismerhetik meg a velünk sétálók.
05.11. 18:30
STEREO MŰVHÁZ
-
ILLÉS-MELYKÓ
PUSH IT TO THE LIMIT
/PERFORMANSZ WORKSHOP/
-
ELŐADÓK:
ILLÉS HAIBO
MELYKÓ RICHÁRD
-
A PROGRAM INGYENES,
DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!
INFÓK:STEREOAKT.HU
Van ez a ház, újonnan lakik benne egy rezonancia. Ez tapogatja
ki a ház reflexeit, elcsípi éleit és megkeresi trigger pontjait,
hogy egy időre kioldja azokat.
A PUSH IT TO THE LIMIT egy performansz workshop, ahol aktív
és passzív résztvevők egyaránt puhatolják ki fizikalitásukkal
a STEREO Művház határait. Ezalatt mindenki a saját érzései
szerint kerülhet kommunikációba a Művház érzékenyebb, olykor
fájdalmasabb pontjaival. A program célja továbbá az is, hogy
közös erőfeszítéssel kiemeljük a tér határait és annak jótékony
visszahatóit a 60 perces performansz során. Ajánlott a kényelmes
viselet, de nem feltétel.
05.11. 20:00
STEREO MŰVHÁZ
-
SOPHIE M EXPERIMENTÁLIS
POP DUÓ LOSONCI
CSINNADRATTA
/PERFORMATÍV HANGINSTALLÁCIÓ
-
ALKOTÓK:
ÁCS DOROTTYA
ZWICKL PÁL
-
JEGYÁRAK:1500/2000
INFÓK:STEREOAKT.HU
Mindennapjainknak annyi személytelen interakciója van,
amelyekről nem is veszünk tudomást. Megfoghatatlan tárgyak,
különböző gépek, leghétköznapibb dolgok szólnak hozzánk nap mint
nap az utcán, a munkahelyünkön, de otthon is, amikor reggel a
fürdőben fogat mosunk. Az előadás a Losoncinegyed, Orczy-kert,
Kálvária tér és Füvészkert keresztmetszetében kutatott ismerős
és ismeretlen zajok egyvelegéből kirajzolódó hangtáj, szónikus
térkép. A városi dzsungel hangjaiban, az itt lakók, és ide
érkezők közös életének zajában keressük a zenét.
A Sophie M experimentális pop duó a zavarból és
rendszertelenségből kirajzolódó ritmusok, tónusok, dallamok
felfedezésére invitál. A sötétben keringve meghalljuk azt, ami
máskor a háttérben motoszkál.
05.12. 19:00
STEREO MŰVHÁZ
-
FAJGERNÉ DUDÁS-LEVKO
OLTAI-SZÁGER
HÁZTARTÁSBELI
/STORYTELLING EST
ÉS BALKÁNI FALATOZÁS
CSAK NŐKNEK/
-
RÉSZTVEVŐK:
SZÁGER ZSUZSANNA
LEVKO ESZTELLA
FAJGERNÉ DUDÁS ANDREA
OLTAI KATA
-
JEGYÁRAK:2200/2800
INFÓK:STEREOAKT.HU
Mi az, hogy háztartásbeli? Mi a láthatatlan munka? Mit jelent
nekünk, nőknek az otthon, a törődés fogalma? Hogyan válunk
láthatatlanná otthonainkban? Hogyan tudjuk kreatívan szemlélni
mindazt a feladatot, amelyet anyaként, művészként, vagy akár
cégvezetőként teljesítenünk kell.
A balkáni falatozás mellett a beszélgetést kinyitjuk a közönség
felé! A Storytelling egy univerzális nyelv, hiszen a közösségben
való mesélés, mindig is szerves része volt a kultúránknak.
Kiváló platform arra, hogy a nőket érintő kurrens kérdéseket,
a női egyenjogúság témáját körbejárjuk, megvitassuk személyes
példákon keresztül. Az est egyik küldetése, hogy felhívjuk
a figyelmet a társadalmunkban jelen lévő nemi egyenlőtlenségek
formáira, és érzékenyítsük a témában a nőket.
05.13. 14:00
STEREO MŰVHÁZ
-
THURY GÁBOR-THURY LILI
THURY ZITA
KÖZVESZÉLYES MUNKAKERÜLŐK
/WORKSHOP/
-
A PROGRAM INGYENES,
DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!
INFÓK:STEREOAKT.HU
A Közveszélyes munkakerülők összművészeti workshopja a munka
és a szabadidő viszonyáról. A STEREO10 Fesztivál keretein
belül nyílt workshopot tartunk Közveszélyes munkakerülők című
közösségi színházi projektünkhöz kapcsolódóan, melynek a jövő
évadban lesz a bemutatója a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
A májusi workshopon a munka és a szabadidő viszonyát fogjuk
vizsgálni közösségi művészeti eszközökkel, játékokkal.
Ha szeretnéd megosztani a tapasztalataidat munkáról
és szabadidőről, és kíváncsi vagy mások történeteire,
ha érdekel a színház, a mozgás, és a közösségi alkotás,
ha érezted már úgy, hogy munka és szabadidő között egyre
inkább elmosódnak a határvonalak,ha érdekel a semmittevés,
ha érdekel a semmittevés, de nincs rá időd…
05.13. 20:00, 21:30
ELTE FÜVÉSZKERT
-
BARTHA MÁRK
FÜVÉSZKERT A/V
-
JEGYÁRAK:2800/3400
INFÓK:STEREOAKT.HU
Különleges audiovizuális koncert a Füvészkert Pálmaházában.
Bartha Márk legújabb audiovizuális performanszában egy
képzeletbeli ökoszisztéma történetét jeleníti meg a Füvészkert
ikonikus helyszínén, a Pálmaházban.
A narratív elektronikuszenei utazást egy egyedi fényinstalláció
egészíti ki, amely a sok csatornás hangzással a nézőket
körülölelve alkot komplex immerzív élményt.
Az előadás egy képzelt tájon vezet végig, amely a mindenkori
környezetünkhöz fűződő kapcsolatunk ambivalens érzeteiből
született, azt tematizálja zenei- és hangi eszközökkel.
05.13. 21:00
STEREO MŰVHÁZ
-
STEREO AKT
PROMENÁD
/RÖVIDFILM VETÍTÉS/
-
OPERATŐR:
BÁLINT DÁNIEL
RENDEZŐ:
BOROSS MARTIN
-
A PROGRAM INGYENES!
Egy amatőr videós járja Budapest utcáit, érdekes idegeneket
és a sorsukat kutatja, ellesett pillanatokat rögzít. Idővel
továbbkölti a valóságot, és végül az ő emlékeiben és
képzeletében indulunk el egy hol groteszk, hol lírai kalandokkal
teli utazásra, amelyben élete filmjének főszereplőit keresi.
A Promenád társulatunk egyik legsikeresebb előadásának, a több
mint 120 alkalommal, 5 városban játszott helyszín-specifikus
Promenád című buszos színházi utazásnak a film adaptációja. A film
48 szereplő közreműködésével készül, a főbb szerepekben a STEREO
AKT társulat tagjai láthatók.
05.16. 18:00
STEREO MŰVHÁZ
-
NEMZETI PERFORMANSZ SZÍNHÁZ
THE GREAT EIGHT
-
ALKOTÓK:
KOZMA ZSÓFIA REBEKA
SZÁNTUSZ NOÉMI
TÓZSA MIKOLT
-
JEGYÁRAK:1500/2000
INFÓK:STEREOAKT.HU
A Nemzeti Performansz Színház Kollektíva első megmozdulásán a
résztvevők bejárják a 8. kerület legkevésbé népszerű utcáit.
Hozz magaddal egy barátot, családtagot vagy randipartnert, aki
nem ismeri a környéket! Fedezd fel a kerület rejtett szépségeit
és figyelj fel a hétköznapi környezeted észrevétlen bájaira.
Lesz lehetőség megállni hallgatózni, elmélyülni és új szemmel
nézni a régit. Ha személyes történeted van egy sarokkal vagy
épülettel kapcsolatban, megállíthatod a sétát és elmesélheted a
csoportnak.
Időszerű lecserélni a LinkedIn, Insta, Tinder vagy Facebook
profilképed? Velünk lesz egy fotós, aki séta közben egy szép, de
népszerűtlen helyszínen fotót készít rólad, ha szeretnéd. Ezeket
aztán felhasználhatod bárhol, ahol jólesik.
05.16. 19:30
DÉRI MIKSA UTCA 18.
-
TRIKOTÁZS TRIÓ
ERKÉLY KONCERT
-
ELŐADÓK:
DARVAS KRISTÓF (ZONGORA, ÉNEK)
MESSAOUDI EMINA (ÉNEK)
MARTINKOVICS MÁTÉ (ÉNEK)
-
A PROGRAM INGYENES,
DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!
INFÓK:STEREOAKT.HU
A 2022-ben alakult Trikotázs Trió formáció következő koncertjét
rendhagyó helyszínen, a Déri Miksa utca 18. első emeleti
erkélyén valósítja meg.
“A Triónk előadásában az utcán, vagy akár a nemrég kialakított
közeli sétány egyik napozóágyán leheveredve is hallható lesz,
ahogy megidézzük az elmúlt 100 év ismerős vagy kevésbé ismerős
dallamait. A repertoárunkat, ami a század eleji sanzonoktól
a Kex és Trabant dalain át Máté Péter egyik sokáig kiadatlan
számáig a legkülönbözőbb slágereket tartalmazza, ezúttal
helyszínünkhöz, a nyolcadik kerülethez igazítjuk. A dalok
közben megosztjuk a hallgatósággal a személyes kötödésünket az
előadott dalokhoz, vagy azok kerületi vonatkozásaikról mesélünk
a nagyérdeműnek.”
05.17. 19:00
JURÁNYI PRODUKCIÓS
KÖZÖSSÉGI INKUBÁTORHÁZ
-
STEREO AKT
EX KATEDRA
/TANMESÉK A 90-ES ÉVEKBŐL/
-
SZEREPLŐK:
ÁSMÁNY ZOLTÁN
MAYER DÁNIEL
MESSAOUDI EMINA
RAUBINEK LILI
VASS IMRE
RENDEZŐ:
BOROSS MARTIN
-
JEGYÁRAK:2900
INFÓK:STEREOAKT.HU
Két színész, két táncos, egy grafikus és egy menedzser. Mind egy
társulatban dolgoznak 2021 Magyarországán. A karantén alatt
közösen felidézték, hogy honnan jöttek, milyen volt felnőni
a 90-es években, hogy kiderítsék, milyen örökséget hozott
magával a rendszerváltáskor született nemzedék akkori életük
legfontosabb helyszínéről, az általános iskolából.
Az előadás a szereplők személyes történeteire épül, amelyek
egy különleges korszakot idéznek fel: az iskola első napjától
a kamaszkor kezdetéig tartó időszakot. A történetek olyan,
sokak által megtapasztalt jelenségeket mutatnak be, mint az
iskolai bántalmazás és rasszizmus; tiltott szerelmek és legjobb
barátságok; versengés és kudarcok; beilleszkedési nehézségek
és a tanári önkény.
TÁMOGATÓK:
FÜGGETLEN ELŐADÓ-MŰVÉSZETI SZÖVETSÉG
GOETHE INSTITUTE
JÓZSEFVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
JÓZSEFVÁROSI GAZDÁLKODÁSI KÖZPONT
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
PRO CULTURA URBIS KÖZALAPÍTVÁNY
RÉS PROGRAM
SÍN MŰVÉSZETI KÖZPONT
ZZ