2003 nyvtc - Fucsovics Márton

fucsovics.hu

2003 nyvtc - Fucsovics Márton

fucsovics márton

8x-os magyar bajnok


Ahhoz, hogy valaki kilencéves

korában már figyelemfelkeltőeredményekkel

büszkélkedhessen,

azt kell feltételeznünk,

hogy már óvodás korában

elkezd sportolni.

Ez Fucsovics Márton

esetében így is van. A

nyíregyházi Teniszklub

versenyzője öt éves

korában „ismerkedett

össze” a teniszütővel, s

azóta zsenge gyerekkora

ellenére karizmatikus

egyénisége ezzel a sportággal

fonódott össze.

Első edzője, Gyuricsku

Enikő elmondása szerint,

1998.márciusban még

kisebb volt mint a háló.

Az edzői szemmel nézve

még igen aprócska kisfiút

majdnem eltanácsolták a

kezdődő tanfolyamról az-

zal, hogy egy év múlva talán

majd befér a hét-nyolc

évesek közé. Ám Marci a

gyerekek között valamiért

mégiscsak felkelthette

az edző figyelmét, aki

közölte a szülőkkel, hogy

szívesen foglalkozna

vele, akár egyénileg is.

Innentől kezdve Marcira

kemény edzések vártak,

amit ő játékosan ugyan,

de nagyon komolyan vett,

s ez azóta is így van.

Már nyolcéves korában

meghatározó szereplőjévé

vált a tizenkét éves fiúk

mezőnyének olyannyira,

hogy 2000. évben kisebb

versenyek -Pallag

Kupa, Kennex

Kupa, Bige

Holding Kupa,

megnyerése

után, egyre

nagyobb trófeákkal

bővíthette

gyűjteményét.

Azt gondolhatnánk,

hogy mindezekért Marci

éjt nappallá tesz a teniszezés

érdekében. Pedig

ez nem így volt, hiszen a

kosárlabdapalánkok alatt

is jól mozgott.

Ezt bizonyítja az is, hogy

egy debreceni tornáról

elhozhatta korosztálya

legtechnikásabb játékosának

járó különdíját. Persze

a döntés az ő kezében

van, s váltig állítja, tenisze-


zőként képzeli el jövőjét.

2001. szeptemberétől a

nyíregyházi klubnál Erőss

Béla vette át edzéseinek

irányítását, akkor a

33.helyen állt a korosztályos

ranglistán, jelenleg

országos első.

2003-ban tizenegy évesen

országos korosztályos

„Annak ellenére,

hogy a korosztályomban

most a

legjobb

vagyok,

szeretnékfejlődni.

A

célom, hogy

egyszer Grand

Slam tornákon is

pályára lépjek”

bajnok, Őszi Tizek bajnok,

a Nike Junior Tour magyarországi

döntőjének

győzteseként ő képviselte

hazánkat a dél-afrikai

Sun City-ben rendezett

Világdöntőn a 12 éves fiúk

mezőnyében.

Fucsovics Márton

NYVTC

Ranglista: 1

Edzője szerint olyan

rendkívüli képességekkel

rendelkezik, hogy a megfelelő

háttérrel bármeddig

eljuthat. Edzéseken a

terhelést jól viseli, gyorsan

tanul új mozgásokat, s

azokat sikeresen alkalmazza.

Szívós, kitartó

-nemcsak a teniszben,

szorgalmas, szívesen edz.

Felnőtteket megszégyenítő

energiája és munkabírása

van.

Tagja a magyar válogatott

utánpótlás keretének,

illetve Gáspár Balázs

vezetőedző irányításával

részt vesz az országos

elismertségü Héraklész

utánpótlás nevelési programban

Budapesten. Idén

külföldi versenyeken is

letette névjegyét: Franciaországban,

Korzikán,

Ausztriában, Olaszországban,

Dél-Afrikában.

Példaképei Lleyton Hewitt

és Mark Phillippoussis. Ha

a kedvező körülmények,

toleráns iskola ,jó példát

és szeretet adó szülők,

profi edzői maradnak

és a támogatói háttér is

megteremtődik a későbbiekben

talán hazánknak

is lehetnének hasonló

favoritjai.


Tálentum TE

04.27-04.30 Bige Holding Kupa - Nyíregyháza

05.05-05.07 Baby Nova Kupa - Debrecen

06.08-06.11 Nyíregyháza Bajnokság

06.16-06.18 Ózd Bajnokság

06.30-07.02 Alba Regia - Székesfehérvár

gyuricsku Enikő Edző

Tálentum TE

07.23-07.25 Kennex Kupa - Dorog

07.31-08.02 Nyírfa Kupa - Nyíregyháza

2001

09.14-09.16 Perec Kupa - Debrecen I. hely

gyuricsku Enikő Edző

NYVTC

06.16-06.23 Vidékbajnokság - Szeged

07.13-07.15 Reebok Kupa - Balatonboglár I. hely

07-20-07.22 Nike Junior Tour - Miskolc II. hely

08.19-08-28 Magyar Bajnokság - Balatonboglár

09.20-09.23 Nike Junior Tour - Eger I. hely

09.27-09.29 Nike Junior Tour Master - Bp. V. hely

10.04-10.07 Tálentum Kupa - Budapest II. hely

11.22-11.24 Axa-Westel Kupa - Sopron I. hely

Erőss béla Edző

2000

2002


NYVTC

01.30-02.01 Magyar Bajnokság - Pécs II. hely

07.18-07.20 Herlitz Kupa - Keszthely I. hely

08.17-08.27 Országos Bajnokság - Nyíregyháza I. hely

09.07-09.12 PP Kupa Őszi Tízek - Budapest I. hely

09.26-09.28 Nike Junior Tour Master - Bp. I. hely

12.12-12.14 Axa-Westel Kupa - Sopron F14 elődöntő

• nemzetközi versenyek •

05.26-05.31 Passage Spoirs - FR 32 között

06.15-06.21 Ajaccion - IT 8 között

07.10-07.12 Bergheim - AT 8 között

09.01-09.07 Chiesa de Valmalenco EB - IT elődöntő

10.30-11.10 Nike Junior Tour Master - ZA 4 között

Erőss béla Edző

2003

egyéni és

páros

Magyar

Bajnok

9. győzelem

II. párosban


NYVTC

01.24-01.26 IDOM Kupa F14 I. hely

01.30-02.01 Magyar Bajnokság - Pécs I. hely

03.27-03.29 IDOM Kupa - Budapest F12 I. hely

04.24-04.26 Babolat Kupa - Budapest F14 elődöntő

06.05-06.07 Nike Junior Tour - Budapest F12 I. hely

07.02-07.04 Carmo Suzuki Kupa - Nyíregyháza F12 I. hely

07.30-08.01 Enzo Kupa - Zalaegerszeg F14 III. hely

08.20-08.25 Országos Bajnokság - Budapest I. hely

09.05-09.10 Őszi Tízek - Budapest F14 III. hely

09.18-09.20 Nike Magyar Döntő - Budapest I. hely

10.01-10.03 Nyíregyháza Bajnokság F14 II. hely

11.12-11.14 Szekszárd Bajnokság F14 II. hely

11.26-11.28 Szeged Bajnokság F14 III. hely

• nemzetközi versenyek •

02.15-02.22 Super Open „12” - FR I. hely

05.15-05.22 Passage Spoirs - FR elődöntő

06.14-06.19 Euroregion Nisa Cup - CZ I. hely

Magyar

Bajnok

II. párosban

egyéni és

páros

Magyar

Bajnok egyéni

és páros

I. párosban

egyéni és

páros

07.11-07.17 Gasunie Tournament - NL I. hely II. csapat

08.29-09.05 Csapat EB - IT F12 3 győzelem

10.30-11.06 Nike World Tournament - FR

2004

12.12-12.19 Ostrava Tournament ETA - CZ III. hely

Erőss béla Edző

II. párosban


NYVTC

01.15-01.17 Országos Bajnokság - Pécs F14 I. hely

08.20-08.25 Országos Bajnokság - Budapest F14 III. hely

09.30-10.03 Nyíregyháza Bajnokság F14 I. hely

• nemzetközi versenyek •

04.26-04.30 Pozsony - SK ETA2 16-ban

05.10-05.15 Pécs -HU ETA2 16-ban

05.21-06.25 Moratoglou Teniszakadémia- FR

06.26-06.28 Csapat EB - FR

07.04-07.10 Párizs - FR ETA1

07.18-07.24 Ostrava - CZ I. hely

07.25-07.30 Füsstenfield - AT ETA2 III. hely

08.01-08.07 Anay - FR II. hely

08.30-09.04 Pécs - HU ETA2 16-ban

09.20-09.25 Pozsony - SK ETA2 8-ban

12.12-12.18 St. Geneviéve - FR ETA2

Erőss béla Edző

2005

Magyar

Bajnok

II. párosban

csapatban


NYVTC

01.14-01.16 Országos Bajnokság - Budapest II. hely

03.10-03.12 Sopron Bajnokság F16 II. hely

03.24-03.27 Pécs Bajnokság I. hely

06.17-06.24 Vidék Bajonkság - Nyíregyháza I. hely

09.16-09.18 Nike Magyar Döntő - Budapest I. hely

• nemzetközi versenyek •

01.23-01.27 Bolton - GB ETA1

01.30-02.05 Tarbes - FR ETA1

02.09-02.12 Winter Cup - IT VI. hely

04.03-04.09 Pavia - IT ETA2 II. hely

04.25-04.30 Pozsony - SK ETA2 I. hely

05.09-05.14 Pécs - HU ETA2 8-ban

05.15-05.20 Prága - CZ ETA1

05.23-05.28 Pöstény - SK ETA1

05.29-06.03 Oorreggio - IT ETA1 I. hely

07.02-07.04 Letovice EB - CZ II. hely

07.08-07.10 Totana EB - ES V. hely

07.10-07.16 Párizs - FR ETA1 I. hely

07.24-07.30 Ostrava EB - CZ

08.07-08.13 Prostejov VB - CZ 5 győzelem

08.21-08.27 Umag - HR ETA2 I. hely

Erőss béla Edző

2006

párosban

egyéni és

páros

csapatban

I. párosban

egyéni és

páros

I. párosban

csapatban

csapatban

III. párosban

VIII. csapatban

egyéni és

páros


08.28-09.02 Pécs - HU ETA2 I. hely

10.28-11.04 Murcia Nike VB - ES 8-ban

egyéni

II. páros

11.05-11.09 Barcelona - ES ETA16 III. hely elődöntő

12.03-12.06 Göteborg - SW ETA16 III. hely

Erőss béla Edző

NYVTC

01.19-01.23 Magyar Bajnokság - Budapest F16 I. hely

02.24-02.26 Budapest Bajnokság F16 II. hely

06.18-06.24 Vidék Bajnokság - Balatonboglár I. hely

• nemzetközi versenyek •

02.28-02.11 Moszkva EB - RU IV. hely

Magyar

Bajnok egyéni

és páros

egyéni és

páros

egyéni és

páros

csapatban

03.26-03.30 Pöstyin - SK ETA16 VIII-ban

04.28-05.05 Barcelona - ES, edzőtábor

05.19-05.29 Párizs - FR, teniszakadémia

06.24-06.28 Moritor - SI ITF VIII-ban

07.10-07.12 Prága - CZ ITF

07.12-07.26 Bad Dürkheim - GE U21 II. hely

07.12-07.26 Mosbach - GE U21 II. hely

07.12-07.26 Murr FLTA Tennis Academy - GE

07.30-08.03 Maglia EB - IT V. hely

08.08-08.16 Murr FLTA Tennis Academy - GE

Erőss béla Edző

2007


Név Fucsovics Márton

Nemzetiség Hun

Születési idő 1992.02.08

Tenisz Klub nYvtc

Edző Erőss Béla

Menedzser Zlota Zsolt

Szponzor

Zsolt.Zlota@tElEcom.dE

+36 30 645-0991

Fucsovics JózseF fucsovics@t-onlinE.hu

+36 30 965-6049


"Fucsovics Mártont a legtehetségesebb, a

legszebb reményekre jogosító fiatal magyar

fiúteniszezőnek tartom. Mind az edzéseken

nyújtott munkája, mind a versenyeken elért

eredményei meggyőztek arról, hogyha külföldi

vetélytársaihoz hasonló feltételek között edzhet

és versenyezhet, akkor felnőtt korában nemzetközileg

is elismert eredményeket elérő játékos

lesz. Ezért kérem Önöket, amenyiben erre

lehetőségük van, támogassák e fiatal teniszreménység

pályafutásának kibontakozását."

"Rendkívül jó szellemű teniszező,

maximálisan betartja az utasításokat,

élmény vele dolgozni. Olyan

képességek birtokában van, hogy

megfelelő háttérrel bármeddig

eljuthat. Sem játékos, sem edzői

pályafutásom alatt nem találkoztam

Marcihoz hasonló tehetséggel."

"Született tehetség. Jó ritmusérzékű, gyors

tanulású, nagy munkabírású fiatal versenyző.

Tizenegy évesen a 12 év alattiak Európai Bajnokságán

már elődöntőt játszott. Tenisz iránti

rajongása a biztosíték, hogy nem szalmaláng

sikerről van szó. Szerény kedves egyéniség,

még sok örömet fog szerezni hazánknak.

Minden segítséget és bátorítást megérdemel."

Fucsovics Márton

NYVTC

Ranglista: 1

tarócZy BaláZs

wimbledoni bajnok

Magyar Tenisz Szövetség Szakmai

Igazgatója

Erőss Béla

Vezető Edző

Gáspár BaláZs

Utánpótlás Válogatott Edzője


afaEl nadal

Sun-City, Dél-Afrika - 2003


Fucsovics Márton

NYVTC

Ranglista: 1


fucsovics@t-online.hu

Similar magazines