2 <strong>ÚJ</strong> <strong>KANIZSAI</strong> <strong>ÚJ</strong>SÁG cmyk
<strong>ÚJ</strong> <strong>KANIZSAI</strong> <strong>ÚJ</strong>SÁG FÜGGETLEN POLGÁRI HETILAP Alapító és kiadó a tóthfalusi LOGOS-print d.o.o., 24427 Tóthfalu, Kossuth u. 4. tel. és fax: (024) 887-140 Felelős vezető: Deák Verona Szerkesztőség: Művelődési Ház, 24420 Kanizsa, Damjanich u. 2., Pf. 39. Folyószámla: 335-10346-60 Alapító főszerkesztő: dr. Papp György Felelős szerkesztő: Jenei Klementina Munkatársak: Aranyos Á. Klára, Bata Attila (műszaki szerkesztés), Bognár Irma, Bödő Sándor, Csápek József (egyházi hírek), Farkas Tibor, Jánosi Károly, Koprivica Aranka, Losoncz Ernő (sport), Major Ibolya, Miskolci Magdolna, Molnár Csikós Benedek, Orosz- Vass Márta, Pósa Károly, Röhrig Ottó, Teleki Mária (humanitárius tevékenységek) • Fotók: Iván László, Puskás Károly • Készült a tóthfalusi Logos-print d.o.o. nyomdában • Felelős vezető: Deák Verona • Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem adunk vissza • Egyes szám ára 40 dinár • Előfizetés egy évre 2080 dinár, fél évre 1040 dinár, negyedévre 520 dinár postaköltséggel • E-mail: uku@stcable.rs LAPUNK KÖVETKEZŐ SZÁMA 2012. MÁJUS 17-ÉN JELENIK MEG. Az Új Kanizsai Újság eszközfejlesztése a Szülőföld Alap támogatásával valósult meg. CIP – Katalogizacija u publikaciji Biblioteka Matice srpske, Novi Sad 659.3(497.113) Új kanizsai újság – Független hetilap / Fő- és felelős szerkesztő Papp György. – 1 évf., 1 sz. (1994) – Tóthfalu : Logos-print, 1994–, 30 cm. Dvonedeljno. ISSN 1451-4051 COBISS,SR-ID 62375186 Rendszerint hétfőn vagy néha kedden reggel szoktam leadni a vonatkozó írásaimat. Ha nagyon késve sikerül küldenem, persze nem dicsérnek meg érte. Azért vezetem föl ilyen mélyről a cikket, hogy lássa a tisztelt Olvasó: mekkora dolog számomra valamit idejekorán befejezni. Ezeket a sorokat péntek este írom. Két nap múlva választásokat rendeznek Szerbiában. És az eredmények még csak ezután, valamikor hétfő hajnalban, vagy kora reggel lesznek ismeretesek. A vezércikkem most mégis a jövő hétről, és a választások utáni helyzetről szól. Látatlanban is. Aki ismeri a történelmet, az tudja, hogy kevés olyan birodalom volt az emberiség múltjában, amely ezer esztendőkön át kiállta volna az idők megpróbáltatásait. Az i.e. 753-ban alapított Római impérium ezen kevesek közé tartozik. Az öreg kontinensen példa nélküli módon hellyelközzel kettőezer éven keresztül létezett. Gyakorlatilag egész Európát, a Mediterrán térséget, és fénykorában a Közel-Keletet is uralma alatt tudta. A rómaiak hódításaik révén sajátos művészetüket, életszemléletüket, jogrendszerüket is meghonosították szerte az akkor ismert világban. A latinos műveltség mind a mai napig alapja az európaiságnak, és a régi rómaiak törvényei szerint ítélkeznek a mostani bíróságokon, mert a húsz évszázaddal ezelőtt bevezetett jogalkotás erkölcsi normái manapság is megállják a helyüket. Mérceként tekintünk rájuk, ha úgy tetszik. Megmutatják, hogy emberként, egy közösségben hogyan lehet, kell, és szabad élni. A rómaiak nem csak az állam szervezettségében, a törvényekbe vetett hitükben és fegyelmezettségükben tekinthetőek példaképnek. A birodalom fölvirágzása és hosszú léte leginkább annak volt köszönhető, hogy a római szemlélet a lelkekben is gyökeret vert. Hogy minden akkori ember – az államot vezető arisztokratától kezdve a legutolsó földet túró parasztig – önmagára nézve kötelező érvényűnek tartotta erkölcsösnek lenni. És erre büszkének lenni. A tisztességre, az emberségességre. Egyik legszebb példája ennek a morális tartásnak az, ahogyan a győztes hadvezérekkel, a diadalt arató császárokkal, az imperatori cím büszke kitüntetettjeivel bántak. A Róma városába visszatérő győzteseket virágeső és diadalkapu várta. Hatalmas tömeg éltetése közepett vonult a diadalmenet. Egész Róma népe sugárút mellett tolongott. A körmenetben szóltak a harsonák, zenészek, rabszolgák és furcsa állatok hosszú sora érkezett a meghódított területekről. Megrakott szekereken közszemére voltak kitéve a kincsek, az elhódított zászlók, jelvények: a legyőzött népek legszentebb ereklyéi. A sorban kul- Profugo gloria logtak a nyakukon és lábukon megláncolt, vesztes királyok, hadvezérek vagy törzsfőnökök, akiknek méltóságuk jelképét – a koronát – kezükben kellett vinniük Utánuk vonult a legdíszesebb harci szekéren a nap hőse, a győztes hadvezér. Az ünnepelt élete talán legfontosabb napját élte. Fürdött a dicsőségben. Róma népe éltette. Gyakorlatilag az egész, akkor ismert világ a lába előtt hevert. Az ő parancsára, egyetlen szavára milliós hadsereg állt készen, és nem volt hatalom, amely szembe mert volna szállni vele. És míg a virágeső hullott a hadvezérre, míg Róma népe túláradó szeretettel őrjöngve magasztalta – mindeközben a győztes háta mögött ott állt egy rabszolga, aki a babérkoszorút tartotta az ünnepelt feje fölött: a diadal jelképét. Ám a rabszolgának más szerepe is volt! Míg a kocsi vonult, szorosan ura háta mögé simult, és a hangorkán, az ünnepség eufóriája, a tapsvihar és éljenzés közepette folyamatosan egy mondatot suttogott a győztes nagyúr fülébe. – Mulandó a dicsőség! Mulandó a dicsőség! Mulandó a dicsőség!... Nem tudom, csak szeretném hinni, hogy a tisztelt újságolvasó is átérzi ugyanazt a borzongást, a fölemelő tiszteletet, amit én, valahányszor elképzelem ezt a jelenetet. A hatalma csúcsán lévő embert, élet-halál urát még diadala tetőpontján, ünnepi menetében is fi gyelmezették: az önhittség, a nagyravágyás, a pillanatnyi siker mámorában meg ne szédüljön! Hogy az a bizonyos kerék, sorsnak karikája kerek és mindenkor fordul. Ez a természetes. Ez az élet rendje. És talán így is igazságos. Akinek a fejébe száll a dicsőség, a hatalomtól megittasulhat, elveszíti ítélőképességét. Sűrűn jusson eszünkbe: a szerénység, mások elfogadása és a jó szándék minden koron olyan erkölcsi többletet jelentett, ami a sikert nem kisebbítette, hanem még inkább azzá tette. Azt kell tudnia és vallania egy közösség által kiválasztottnak, hogy nem ura, hanem szolgája ő az emberek ügyének. Nem véletlen, hogy a ministere szó éppen szolgálatot jelent. Jól észbe vésse, bárki is kerül győztes pozícióba: a rómaiak nem voltak ostobák. A mai választópolgárok sem azok. Tudnak jutalmazni és tudnak büntetni. Bizalmuk azokban lesz, akik okulva az ókori rómaiak bölcsességén úgy tudják majd igazgatni a közéletet, hogy mindeközben önmagukra nézve a legszigorúbb elveket betartva, látható módon fognak nekünk példát mutatni emberi tisztességből. Nem lesz mögöttük valaki, aki erre folyton fi - gyelmezteti őket! Ezt mindenkinek a szíve kell, hogy parancsolja. Pósa Károly Magyarkanizsa, 2012. május 4. <strong>ÚJ</strong> <strong>KANIZSAI</strong> <strong>ÚJ</strong>SÁG 3
Change language