LAZÍTSUNK Sorsfordító döntések várhatók. Talán nem is érzi, mekkora súlya van most annak, mire mond igen vagy nemet. Főként anyagi ügyekben lesz nagy a kísértés, és ha nincs elég önfegyelme, bizony belevihetik nem teljesen törvényes dolgokba. Álljon ellen, és inkább plusz munkával próbáljon meg bevételhez jutni. Kalandok várják munkahelyén. Valaki a kollégái közül felfi gyelt Önre, és elutasító viselkedése, csak olaj lesz a tűzre. Közben szakmai kérdésekben kifejezetten rámenős lesz, amit most főnökei nagyra értékelnek sőt anyagi elismerésben részesíthetik. Legyen továbbra is kedves, mert egy futó ismeretség a későbbiekben fontos kapcsolattá válik. Az elismerés utáni vágy hajtja. Munkakedve egyre inkább felpörög, sőt még környezetére is átragad. Ennek hatására elképzelhetetlenül eredményes lesz. A mindennapok rutinja azonban könnyedén felborulhat a hét második felétől magánélete miatt. Egy régi barátja döbbenetes magánéleti problémáiról lebbenti fel a fátylat. Legyen kitartó, ragaszkodjon elképzeléseihez! Minél inkább a munkára koncentrál, most annál jobban jár. Főnöke kifejezetten raplis, tanuljon meg hallgatni, és a problémák elébe menni a megoldással. Beteg rokonának ne gyógyítóként segítsen! Jelenlegi terveit mindenképpen valósítsa meg, még ha partnere hezitál, akkor is. Beérnek igyekezete gyümölcsei. Ismét megkeresik egy állásajánlattal, ami ugyan rendkívül kedvező, de gondolja végig alaposan a részleteket. Ha még nem házas, a következő napokban szánja el magát a döntő lépésekre, ha már régóta tartó kapcsolatban él. Ez az évszak kedvez a kapcsolatoknak, így ha még egyedülálló, most végre megtalálhatja az igazit! Most egy gyönyörű időszak előtt áll. Legyen őszintébb, ha Ön is ezt várja! A héten fontos üzleti ügyeket kell elintéznie, a szerződésbe foglaljanak garanciát. Ha vásárláson töri a fejét, halassza el, mert a következő hetekben sokkal kedvezőbb feltételekkel teheti meg, mint most. Baráti körében ahelyett, hogy túlzó meséket adna elő, beszélje ki problémáit! A T A B Á N K K A U T Ó I T M Á T J A V Í T I E H E L A D Ö V E K Z I Í S C I G Á N Y Z L T C S I P E T T Í O I M D K E L A P R Ó Z ÖÖOGÁ SGOFÕHUV Z ET SÉMA T L K K N J O G C Í M E Z Õ B O D H H C L I F A Ö E C S Ö R T E T S Z Õ L M N O Ú T Í T E V N O N S T O P E I H N Á F E O H D Z A G Á O M A N D U L A K C A I G A Z G D Y G I R F L A H A M A Y A N Y S Z A P P A N J M E T E T A M A T Y Ó I E T A Z S T Á L L C S U P O R 4 Betûs 5 Betûs 6 Betûs 7 Betûs AUTÓ DODGE CIGÁNY CSÖRTET DOMB FRIGY CSIPET ELAPRÓZ ELAD KIVON CSUPOR FÕZÕTÖK FILC KÖTET ELÕHÍV LÁTSZAT IGAZ LOVAL FOGSÁG MANDULA INCH MATYÓ IDEHÚZ MUZSIKA SÉMA TABÁN JOGCÍM NONSTOP ÁGAS TETEM MOZDÍT SZAPPAN ÁGAZ ÖKÖL VETÍT YAMAHA ÁTJAVÍT 22 ÚJ KANIZSAI ÚJSÁG Álljon ki igazáért! A következő napokban sokat vitatkozhat családtagjaival, ráadásul a pénz miatt. Most azonban ne engedje meggyőzni magát a lelki békéjéért cserébe, mert pár év múlva bánni fogja! Teljesen egyértelmű, ha támogatja családtagjait a pénzügyekben, ha hálát nem is, de bizonyos fokú teljesítményt elvárhat. Figyeljen jobban családjára, barátaira! Vállalkozásában sikeres lehet, ha ismét kockázatot vállal. A nagy haszon és a folyamatos munka azonban megrontja emberi kapcsolatait. Miközben beleveti magát az üzleti ügyekbe, szerettei, ismerősei lassan elhidegülnek egymástól. Vegye észre, eddig is Ön volt az összekötő kapocs! Fordulópont várható. Talán sosem gondolta volna, hogy kellemes szórakozást nyújtó hobbija egyszer ennyi pénzt hozhat a konyhára. Igaz, még nem profi tál belőle annyit, amennyiből vígan meg tudna élni, de a jövő kifejezetten kecsegtető. Párkapcsolati problémái miatt ne keseregjen, inkább lépjen túl rajtuk. Legyen türelmesebb és belátóbb. Alapvetően szerencsés hete lesz feltéve, ha belátja, hogy főnökei utasításai nem a személye elleni támadások. Ha jobban átgondolja, mit miért kérnek, és végre a felszín alá lát, akkor szellemi fejlődése szempontjából is fontos napokat élhet át. Ne várjon gyors eredményeket, most hosszútávon kell gondolkodnia. Álljon ellen a rutinnak! Egykori sikereiből él, ráadásul nem is roszszul. Azonban, ha jelenlegi életszínvonalát meg akarja tartani, akkor tovább kell lépnie ebből az állapotából. A fásultság nem egyenlő a kényelemmel, még az Ön hallatlan intelligenciájának is szüksége van új ismeretekre, tapasztalatszerzésre. Humoros élethelyzetek várhatók. Vidám felfogással néhány, korábban bosszantó élethelyzetet is másként lát már. Meglepődés helyett gondolja végig, mi lehet ennek az oka. Mosolya mindenkit meghódít, fantasztikus kapcsolatokat építhet most, gyümölcsöző üzleti megállapodásokat köthet. Valaki titokban Önért epedezik! Szókereső Viccek – Mi lesz a lovas ólomkatonából, ha átmegy rajta az úthenger? – ??? – Lemez lovas. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - – Mi a neve a német hegymászónak? – ??? – Lezu Hans. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - – Mi az abszolút lehetetlen? – ??? – Eposzt írni angolul, német szavakkal. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - – Mi az abszolút laikus vélemény? – Amikor az egyik nő a másikat dicséri az eszéért. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - – Melyik az egyetlen alkalom, amikor egy nő nem néz bele a tükörbe? – ??? – Amikor kifelé tolat a parkolóból - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Vidéki kislány felel ókori történelemből. – Mondd meg szépen, kivel harcolt Achilles a Trójai csatában? – Plutóval. – Egyáltalán nem! Törd még a fejed! – Néróval. – Szó sincs róla. – Akkor Hektorral... de hogy valamelyik kutyánkkal, az biztos.
cmyk ÚJ KANIZSAI ÚJSÁG 23