ÚJ KANIZSAI ÚJSÁG 1 - Kanjiza
ÚJ KANIZSAI ÚJSÁG 1 - Kanjiza
ÚJ KANIZSAI ÚJSÁG 1 - Kanjiza
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
<strong>ÚJ</strong> <strong>KANIZSAI</strong> <strong>ÚJ</strong>SÁG<br />
FÜGGETLEN<br />
POLGÁRI HETILAP<br />
Alapító és kiadó a tóthfalusi<br />
LOGOS-print d.o.o.,<br />
24427 Tóthfalu,<br />
Kossuth u. 4.<br />
tel. és fax: (024) 887-140<br />
Felelős vezető:<br />
Deák Verona<br />
Szerkesztőség:<br />
Művelődési Ház,<br />
24420 Kanizsa,<br />
Damjanich u. 2., Pf. 39.<br />
Folyószámla: 335-10346-60<br />
Alapító főszerkesztő:<br />
dr. Papp György<br />
Felelős szerkesztő:<br />
Jenei Klementina<br />
Munkatársak:<br />
Aranyos Á. Klára, Bata Attila<br />
(műszaki szerkesztés), Bognár<br />
Irma, Bödő Sándor, Csápek<br />
József (egyházi hírek),<br />
Farkas Tibor, Jánosi Károly,<br />
Koprivica Aranka, Losoncz<br />
Ernő (sport), Major Ibolya,<br />
Miskolci Magdolna, Molnár<br />
Csikós Benedek, Orosz-<br />
Vass Márta, Pósa Károly,<br />
Röhrig Ottó, Teleki Mária<br />
(humanitárius tevékenységek)<br />
• Fotók: Iván László,<br />
Puskás Károly • Készült a<br />
tóthfalusi Logos-print d.o.o.<br />
nyomdában • Felelős vezető:<br />
Deák Verona • Kéziratokat,<br />
fényképeket nem őrzünk<br />
meg, és nem adunk vissza<br />
• Egyes szám ára 40 dinár<br />
• Előfizetés egy évre 2080<br />
dinár, fél évre 1040 dinár,<br />
negyedévre 520 dinár postaköltséggel<br />
• E-mail: uku@stcable.rs<br />
LAPUNK<br />
KÖVETKEZŐ SZÁMA<br />
2012. MÁJUS 17-ÉN<br />
JELENIK MEG.<br />
Az Új Kanizsai Újság<br />
eszközfejlesztése a<br />
Szülőföld Alap támogatásával<br />
valósult meg.<br />
CIP – Katalogizacija u<br />
publikaciji Biblioteka<br />
Matice srpske, Novi Sad<br />
659.3(497.113)<br />
Új kanizsai újság –<br />
Független hetilap / Fő- és<br />
felelős<br />
szerkesztő Papp György. – 1<br />
évf., 1 sz. (1994) – Tóthfalu :<br />
Logos-print, 1994–, 30 cm.<br />
Dvonedeljno.<br />
ISSN 1451-4051<br />
COBISS,SR-ID 62375186<br />
Rendszerint hétfőn vagy néha kedden reggel<br />
szoktam leadni a vonatkozó írásaimat.<br />
Ha nagyon késve sikerül küldenem, persze<br />
nem dicsérnek meg érte.<br />
Azért vezetem föl ilyen mélyről a cikket, hogy<br />
lássa a tisztelt Olvasó: mekkora dolog számomra<br />
valamit idejekorán befejezni. Ezeket a sorokat<br />
péntek este írom. Két nap múlva választásokat<br />
rendeznek Szerbiában. És az eredmények még<br />
csak ezután, valamikor hétfő hajnalban, vagy kora<br />
reggel lesznek ismeretesek. A vezércikkem most<br />
mégis a jövő hétről, és a választások utáni helyzetről<br />
szól. Látatlanban is.<br />
Aki ismeri a történelmet, az tudja, hogy kevés<br />
olyan birodalom volt az emberiség múltjában,<br />
amely ezer esztendőkön át kiállta volna az<br />
idők megpróbáltatásait. Az i.e. 753-ban alapított<br />
Római impérium ezen kevesek közé tartozik. Az<br />
öreg kontinensen példa nélküli módon hellyelközzel<br />
kettőezer éven keresztül létezett. Gyakorlatilag<br />
egész Európát, a Mediterrán térséget, és<br />
fénykorában a Közel-Keletet is uralma alatt tudta.<br />
A rómaiak hódításaik révén sajátos művészetüket,<br />
életszemléletüket, jogrendszerüket is meghonosították<br />
szerte az akkor ismert világban. A latinos<br />
műveltség mind a mai napig alapja az európaiságnak,<br />
és a régi rómaiak törvényei szerint ítélkeznek<br />
a mostani bíróságokon, mert a húsz évszázaddal<br />
ezelőtt bevezetett jogalkotás erkölcsi normái manapság<br />
is megállják a helyüket. Mérceként tekintünk<br />
rájuk, ha úgy tetszik. Megmutatják, hogy<br />
emberként, egy közösségben hogyan lehet, kell,<br />
és szabad élni.<br />
A rómaiak nem csak az állam szervezettségében,<br />
a törvényekbe vetett hitükben és fegyelmezettségükben<br />
tekinthetőek példaképnek. A<br />
birodalom fölvirágzása és hosszú léte leginkább<br />
annak volt köszönhető, hogy a római szemlélet a<br />
lelkekben is gyökeret vert. Hogy minden akkori<br />
ember – az államot vezető arisztokratától kezdve<br />
a legutolsó földet túró parasztig – önmagára nézve<br />
kötelező érvényűnek tartotta erkölcsösnek lenni.<br />
És erre büszkének lenni. A tisztességre, az emberségességre.<br />
Egyik legszebb példája ennek a morális tartásnak<br />
az, ahogyan a győztes hadvezérekkel, a diadalt<br />
arató császárokkal, az imperatori cím büszke<br />
kitüntetettjeivel bántak.<br />
A Róma városába visszatérő győzteseket virágeső<br />
és diadalkapu várta. Hatalmas tömeg éltetése<br />
közepett vonult a diadalmenet. Egész Róma népe<br />
sugárút mellett tolongott. A körmenetben szóltak<br />
a harsonák, zenészek, rabszolgák és furcsa állatok<br />
hosszú sora érkezett a meghódított területekről.<br />
Megrakott szekereken közszemére voltak kitéve<br />
a kincsek, az elhódított zászlók, jelvények: a legyőzött<br />
népek legszentebb ereklyéi. A sorban kul-<br />
Profugo gloria<br />
logtak a nyakukon és lábukon megláncolt, vesztes<br />
királyok, hadvezérek vagy törzsfőnökök, akiknek<br />
méltóságuk jelképét – a koronát – kezükben kellett<br />
vinniük Utánuk vonult a legdíszesebb harci<br />
szekéren a nap hőse, a győztes hadvezér.<br />
Az ünnepelt élete talán legfontosabb napját<br />
élte. Fürdött a dicsőségben. Róma népe éltette.<br />
Gyakorlatilag az egész, akkor ismert világ a lába<br />
előtt hevert. Az ő parancsára, egyetlen szavára<br />
milliós hadsereg állt készen, és nem volt hatalom,<br />
amely szembe mert volna szállni vele.<br />
És míg a virágeső hullott a hadvezérre, míg<br />
Róma népe túláradó szeretettel őrjöngve magasztalta<br />
– mindeközben a győztes háta mögött ott<br />
állt egy rabszolga, aki a babérkoszorút tartotta az<br />
ünnepelt feje fölött: a diadal jelképét. Ám a rabszolgának<br />
más szerepe is volt! Míg a kocsi vonult,<br />
szorosan ura háta mögé simult, és a hangorkán,<br />
az ünnepség eufóriája, a tapsvihar és éljenzés közepette<br />
folyamatosan egy mondatot suttogott a<br />
győztes nagyúr fülébe.<br />
– Mulandó a dicsőség! Mulandó a dicsőség!<br />
Mulandó a dicsőség!...<br />
Nem tudom, csak szeretném hinni, hogy a tisztelt<br />
újságolvasó is átérzi ugyanazt a borzongást, a<br />
fölemelő tiszteletet, amit én, valahányszor elképzelem<br />
ezt a jelenetet. A hatalma csúcsán lévő embert,<br />
élet-halál urát még diadala tetőpontján, ünnepi<br />
menetében is fi gyelmezették: az önhittség, a<br />
nagyravágyás, a pillanatnyi siker mámorában meg<br />
ne szédüljön! Hogy az a bizonyos kerék, sorsnak<br />
karikája kerek és mindenkor fordul. Ez a természetes.<br />
Ez az élet rendje. És talán így is igazságos.<br />
Akinek a fejébe száll a dicsőség, a hatalomtól<br />
megittasulhat, elveszíti ítélőképességét. Sűrűn<br />
jusson eszünkbe: a szerénység, mások elfogadása<br />
és a jó szándék minden koron olyan erkölcsi<br />
többletet jelentett, ami a sikert nem kisebbítette,<br />
hanem még inkább azzá tette. Azt kell tudnia és<br />
vallania egy közösség által kiválasztottnak, hogy<br />
nem ura, hanem szolgája ő az emberek ügyének.<br />
Nem véletlen, hogy a ministere szó éppen szolgálatot<br />
jelent.<br />
Jól észbe vésse, bárki is kerül győztes pozícióba:<br />
a rómaiak nem voltak ostobák. A mai választópolgárok<br />
sem azok. Tudnak jutalmazni és tudnak<br />
büntetni.<br />
Bizalmuk azokban lesz, akik okulva az ókori<br />
rómaiak bölcsességén úgy tudják majd igazgatni a<br />
közéletet, hogy mindeközben önmagukra nézve a<br />
legszigorúbb elveket betartva, látható módon fognak<br />
nekünk példát mutatni emberi tisztességből.<br />
Nem lesz mögöttük valaki, aki erre folyton fi -<br />
gyelmezteti őket!<br />
Ezt mindenkinek a szíve kell, hogy parancsolja.<br />
Pósa Károly<br />
Magyarkanizsa, 2012. május 4.<br />
<strong>ÚJ</strong> <strong>KANIZSAI</strong> <strong>ÚJ</strong>SÁG 3