Szocreál

rullnorbi

Rieder Gábor

SZOCREÁL

Festészet a Rákosi-korban

A Szovjetunió – mint minden totalitárius birodalom – totális háborút

vívott: nemcsak a katonai sikerekért küzdött, hanem a

teljes körű szellemi expanzióért, újra felelevenítve a marxizmus

világforradalmi álmát. 1944 végén a megszállva felszabadító Vörös

Hadsereggel kultúrmunkások is érkeztek hazánkba, például

Ék Sándor, a Szovjetunióba elszármazott grafikusművész tiszti

egyenruhában. De a Magyar Kommunista Párt (MKP) emigráns

vezetői nem hoztak magukkal fajsúlyos szocreál művészt

Moszkvából, se szépírót, se képzőművészt. Így a helyi potentátokat

és kismestereket kellett meggyőzni, a kenyér és a korbács,

a felkínált karrier és az ellehetetlenítés eszközével. Az új kultúra

felépítéséből a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hazánkban állomásozó

képviselője, a Vörös Hadsereg is kivette a részét. Még

véget sem ért Budapest pusztító ostroma, mikor Vorosilov marsall

és Geraszimov, a legnevesebb késő sztálinista udvari piktor a

fővárosban autókázva felfigyelt a városligeti Íjász-szoborra. Egy

gyorsan összehívott ünnepi vacsorán kiderítették, hogy a népszerű

akadémikus portretista, Kisfaludi Strobl Zsigmond mintázta

az íját feszítő bronzatlétát. Vorosilov tüstént beüvegeztette a

művész műtermének ablakait és élelmiszert (például rengeteg

kaviárt!) küldetett. Rövid időn belül a megbízás is megérkezett

a szovjet felszabadító hősök emlékművének a megtervezésére. 1

Miközben a megviselt főváros alig kezdett neki az újjáépítésnek,

1947. április 5-én már új monumentumot avattak a Citadella

szomszédságában: a Felszabadulás pálmaágas allegóriáját.

A szabadság mámorától megrészegült értelmiség jó része tudomást

sem vett az emlékmű valódi üzenetéről, pedig a bárkit

szolgálni kész hajlékony akadémizmus és a nőalak alatt vigyázó

gépfegyveres szovjet katona előre vetítette a jövőt.

Az MKP pár évig nem törődött a kultúra kérdésével, figyelmét

lekötötte a nagyszabású politikai játszma, amely során feldarabolta,

majd legyőzte összes ellenfelét és szövetségesét. A baloldali

kötődésű képzőművészek szabadon kiállíthattak a klasszikus nyugati

avantgárdot képviselő Európai Iskola keretei között. Egy ideig.

A nemzetközi munkásmozgalom Moszkvát is megjárt, elismert

filozófusa, Lukács György 1947 szeptemberében gőgös haragtól

fortyogó cikkben ostorozta a nonfiguratív művészet elméletíróit:

„[…] a felszabadulás, az épülő népi demokrácia kérdései szerzőinkben

nem idéztek elő semmi változást. A világ – a kozmikus társadalmi

elvek egysége – számukra ma éppen úgy a ’tremendum’, a

rémület, a borzadály világa, mint a fasizmus alatt volt. Ez pedig elgondolkodtatásra

késztető tény kellene, hogy legyen. Főleg olyan

absztrakt művészek számára, akik társadalomszemléletükben a

haladás híveinek vallják magukat […].” 2 Lukács bírálata sokakat

elgondolkodtatott, a megzavarodott baloldali művészek között

elindult a lökdösődés, a helyezkedés és a profilváltás. Az avantgárd

csoportok után átmenetileg az újrealisták kerültek előtérbe,

majd beindult a szocialista realizmus nagy gépezete. A szocdemeket

is bekebelező kommunisták, előbb az MKP, majd a Magyar

Dolgozók Pártjának zászlaja alatt, 1947 és 1949 között átvették

a hatalmat Magyarországon. A szovjet támogatást élvező Rákosi

Mátyás kiépítette a diktatúra rendszerét és átalakította a gazdaság

szerkezetét. Az úgynevezett „fordulat évei” (vagyis a politikai

és gazdasági rendszer átalakítása) után sor került a művészetre is.

1949 őszén beindult a kommunista főideológus, a rettegett Révai

József által felügyelt Népművelési Minisztérium, az új kultúra új

csúcsszerve. A vaskézzel kormányzó, könyörtelen Révai közvetlen

irányítása alá vonta a művészet egész területét, különösen a

nagyobb tömegeket megmozgató film és az irodalom ügyét. A

képzőművészet dirigálását átengedte beosztottjainak.

A nagy államosítás korában a központosítás nem kerülhette

el a képzőművészetet sem, a műkereskedelem megszűnt, a

1 Kisfaludi Strobl Zsigmond: Emberek és szobrok. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1969, 167-168.

2 Lukács György: Az absztrakt művészet magyar elméletei. In.: Kritikák és képek. Válogatás a magyar

képzőművészet dokumentumaiból 1945–1974. Szerk.: MTA Művészettörténeti Kutató Csoportjának

munkatársai. Budapest, Corvina, 1976, 62.


BÁN Béla | Kónyi elvtárs, a Ganz Villamossági sztahanovistája / Comrade Kónyi, Stachanovist of Ganz Villamossági | 1950

BENEDEK Jenő | Mit láttam a Szovjetunióban? / What Did I See in the Soviet Union? | 1950

35


38

PÓR Bertalan | Rákosi elvtárs és felesége parasztküldöttekkel beszélget /

Comrade Rákosi and His Wife Are Talking with Peasant Delegates | 1950


40


46

ROZS János | Úttörők / Pioneers | 1950


SZENTGYÖRGYI Kornél | Harc a monitorokkal / Fight with the Monitors | 1951

ÉK Sándor

Rákosi elvtárs 1919-ben a salgótarjáni fronton

Comrade Rákosi on the Salgótarján Front in 1919

1951

PÓR Bertalan

Rákosi Mátyás arcképe

Portrait of Mátyás Rákosi

1952

48


BENCZE László | Vasárnapi kirándulók / Sunday Excursionists | 1952

BERNÁTH Aurél | Sztálinvárosi kikötő / Port at Sztálinváros | 1952

56


GLATZ Oszkár | Koreai és magyar pajtások a földgömb előtt / Korean and Hungarian Pioneers in Front of the Globe | 1952 57


I. II.

V. VI.

58

More magazines by this user
Similar magazines