Views
8 months ago

ZsP_2018_04

POLGÁRMESTERI

POLGÁRMESTERI BESZÁMOLÓ Februári rendkívüli ülésünkön a város költségvetéséről tárgyaltunk. Az idei évi költségvetésünk, egy elég magas szám, majdnem 2 milliárd forint, de ebben nagyon sok pályázati pénz is van, amit az előző években halmoztunk fel. A normál költségvetése a településnek valamivel egymilliárd forint alatt van. Ami nem az előző évekből áthozott összeg, azt a Szent István tér felújítására és a rendelő belső felújítására szánt összeg adja. 150 millió Forintot kaptunk a térre, a rendelőre pedig 145 millió Forintot. Ez a két legnagyobb tétel. Amit idén mindenképpen szeretnénk megcsinálni még, az az Akadémia utca kandeláberezése. BESZÁMOLÓ 50 millió stratégiai tartalék van betervezve és 60 millió biztonsági tartalék. Májusban a zárszámadásból kiderül, hogy mennyi pénz jön még át az előző évről. Nagyon nagy projekteket önállóan nem tervezünk, csak pályázati forrás esetén. Információink szerint van esélyünk a Bicskei utca, Csap utca vízelvezetésére pályázni, van egy belterületi utakra kiírt pályázat, amivel folytathatnánk a főtérnek a felújítását és reménykedünk nagyon, hogy a Petőfi Sándor utca református óvodai oldalán, a bicikliút és járda kialakítására szánt terveinket is be tudjuk újra adni az idén. Tavaly megkezdtük a kálváriadombon is a felújítást, az elbontott nagy kereszt restaurálás után idén visszakerül a helyére. Vannak egyéb pályázatok is tervben, van egy népi építészeti emlékeket támogató lehetőség, nem egy nagy összeg, de ha nyernénk abból a Kálvária összes stációját rendbe tudnánk hozni. Védőnői pályázatot hirdettünk meg, iskolai védőnői szolgálatra. A havi aktuális testületi ülésen, módosítottuk a 2017-es költségvetést. Ez törvény által előírt kötelezettségünk, így a meglévő költségekre írjuk át a korábbi tervezetet. Negyedévente kell felülvizsgálnunk a költségvetést és rögzíteni a módosításokat. Megválasztottuk a szavazatszámláló bizottságba delegált személyeket. Ingatlan eladásról is döntöttünk. Az 505/5 helyrajzi számú területet hirdettük meg, ez a CBA melletti található. Öten jelentkeztek, így árverésen értékesítettük. Az egészségház felújításának eszközbeszerzéséről is döntöttünk. A 145 milliós teljes keretből 12,7 millió forint lesz eszközbeszerzésre. Ezt főleg bútorokra és egyéb belső berendezésre fordítjuk Újratárgyaltuk az Országos Mentőszolgálat 10 millió Forintos tartozását. 30 napot kaptak ennek kiegyenlítésére. OMSZ egy mentőállomás tervezésére pályázik, amihez egy telekre van szükségük. Ezt az önkormányzat a rendelkezésükre bocsátotta. Megszavaztuk az Augusztus 20-i ünnepség fellépőjének szerződését. Ez a Csik zenekar lesz. SZÍV ALAKÚ LOBOGÓ A Tündérkert óvodásai készítették a szív alakú, nemzeti színű lobogókat, amelyeket március 13-án elhelyeztek Kluka Mihály sírján. Fotók: Szűcsné Pacsika Judit és Szumper Alexandra óvodapedagó gu sok CSIGABIGA csoport GAZDAFÓRUM Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke és a MAGOSZ elnöke tartott Gazdafórumot a Szépia Bio & Art Hotelben 2018. 02. 27­én. MÁRCIUS 15. 10 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2018.március

II. ZSÁMBÉKI KÉZIFEGYVER KIÁLLÍTÁS A tavalyi sikerre való tekintettel idén is megrendezésre került a fegyverkiállítás, ezúttal is nagy sikerrel. 6 magán gyűjtő (Borus Ferenc, Hibácskó Ferenc, Bud László, Pipó László, Ágoston Géza, Brunáczki Andor) fegyverei, 6 hagyományőrző egyesület/baráti kör (Duna-menti Hadtörténeti Egyesület baráti kör, szovjet vdv (ВДВ – Воздушно-десантные войска) alakulat hagyományőrzői az afganisztáni háború idejéből, Varsói Szerződés Katonai Hagyományőrző Baráti Kör, Magyar Ejtőernyős-Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör, 202. Lövészhadosztály Szovjet Katonai Hagyományőrzők Baráti Köre, Budai 2-ik Honvéd Zászlóalj hagyományőrző alakulat) mutatta be különböző korok, fegyvernemek és nemzetek fegyverzetét, felszereléseit, egyenruháit. A kiállításon jelen volt a Honvédség toborzó irodája is (HM KIKNYP). A kiállítás 862 látogatója interaktív élményeket is gyűjthetett, mert a kiállított fegyverek nagy részéhez hozzá lehetett nyúlni, némelyiket akár szét is lehetett szedni. Ezen felül az udvaron kiállított korhű járművek mellett hangos bemutatókra is sor került. A ’48-as fegyverek sortüze, a 202.lövészhadosztály hatásbemutatója és a mini hadijáték fegyverropogása nagy élményt adott a szerencsés időzítéssel jelen levő látogatóknak. Köszönjük minden szervező önkéntes munkáját és a Művelődési Háznak, hogy helyet biztosított a rendezvénynek! Racsmány Dömötör Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület • Városőrség MIÉNK ITT A TÉR Szerződés aláírás a Szent István tér felújítási munkálatairól az Útkorona Kft. ügyvezetőivel. 2018. 02.21. Haraszti Levente, Tóth Imre Gábor, Horváth László, Csenger­Zalán Zsolt 2018.március ZSÁMBÉKI POLGÁR 11