test01

nekkel szembeni, szokott bizalmatlanságot. A lábamat tovább
rángatták. Végül sikerült kiszabadítanom a Második Test
egyik karját; magasra tartottam és körültapogat óztam a sötétben.
Egy idő után abbamaradt a rángatás. Egy kéz szorította
meg a csuklómat, előbb gyengéden, aztán nagyon, nagyon
erélyesen és könnyeden kihúzott a testből. Még mindig bizalomteljesen
és némi izgalommal közöltem, hogy kész vagyok
Charlie-hoz menni, ha ő (vagy az) oda akar elvezetni. Erre
igenlő és - noha itt nincs értelme egyéniséget emlegetni - nagyon
formális választ kaptam. Miközben az ujjak erélyesen
szorították csuklómat, érezhettem annak az enyhén szoros, izmos
férfikarnak egy részét, amelyben a kéz folytatódott. De
azt nem láthattam, kié volt a kar. Azt is hallottam, amint egyszer
kimondják a nevemet.
„Aztán elindultunk és éreztem testem körül az ismerősen
suhogó szelet. Őt másodpercesnek tűnő rövid utazás után
megálltunk és a kéz elengedte a csuklómat. Mélységes csend
volt és sötét. Azután sodródni kezdtem valami felé, ami szobának
tetszett..."
Itt befejezem Mr.Monroe jegyzeteinek idézését és már csak
annyit fűzök hozzá, hogy amikor befejezte ezt a rövid utazást
és felkelt, hogy nekem telefonáljon, akkor két óra múlt öt
perccel a keleti parton. Az idő pontosan megegyezik azzal,
mint amikor a feleségemmel elkezdtünk összpontosítani:
Mr.Monroe talán már egy percen belül megérezte, amint kihúzzák
a testéből. Azt viszont egyáltalán nem találta el, hogy
milyen a házunk és mit csináltunk: túlságosan sok embert „érzékelt"
a szobában, nekem olyan cselekményeket tulajdonított,
amelyek távol álltak tőlcm és meglehetősen bizonytalan leírást
adott a szobáról.
Hogy mi volt ez? Egyike a kiábrándító mozzanatoknak,
amelyekkel a parapszichológusok találkoznak, mikor kevéssé
ismert jelenségekkel dolgoznak. Nem volt eléggé bizonyító
erejű, hogy vitathatatlanul paranormális jelenségnek minősíthessük,
ugyanakkor nehéz elintézni azzal, hogy nem történi
semmi. Kényelmes dolog ragaszkodni ahhoz a józan feltétele-