Családi Kör, 2019. január 10.

A nyilatkozatok esete
a valósággal
Kim Addonizio
Amit a nők akarnak
Piros ruhát akarok.
Legyen rövid és olcsó,
testhezálló, hordjam mindaddig,
míg valaki le nem szakítja rólam.
Legyen ujjatlan és hátul nyitott
ez a ruha, hogy ne kelljen találgatni,
mit rejteget. Az utcán Triftija és
az alkatrészek üzlete előtt akarok gyalogolni,
a kirakatokban csillogó rengeteg kulcs előtt,
Vong úr és felesége előtt, akik a kávézóban állott
fánkot árulnak, Gera testvérek előtt, akik
a disznókat, sikamlós pofájukat vállaikkal felpeckelve,
a teherkocsikról talicskába dobálják.
Úgy akarok gyalogolni, mint ezen a bolygón
az egyetlen nő és választhatok.
Azt a piros ruhát akarom.
Azt akarom, hogy
páni félelmedet igazolja bennem,
hogy bizonyítsa, se te se bármi más
nem érdekel,
kivéve, teljesüljön akaratom. Ha megtalálom, a fogasról
úgy tépem le, mintha testet választanék
amelyik erre a világra
szülői sikolyok és szeretői sóhajokkal kísérve kézbesít,
és csontokként, bőrként viselem,
átkozott ruha lesz
melyben el is temetnek.
Fehér Illés fordítása
Új év, régi arcok, új nyilatkozatok.
Kezdjük a sort a belgrádi polgármesterből rövid idő leforgása alatt
pénzügyminiszterré változott Siniša Malival, aki nemrég azt mondta, „januárban
már 460 euró lesz az átlagfizetés”. Ha azt vesszük figyelembe,
hogy az októberi nettó átlagbér 420 euró volt, akkor igencsak iparkodnia
kell a szerb államnak, hogy összejöjjön a 460 eurós átlag. Az persze senkit
nem zavar, hogy hónapokkal korábban Aleksandar Vučić erre az időszakra
500 eurós átlagot ígért, aztán azt nemrég 470 euróra faragta le… Ha
már mindenáron ígérgetni akarnak a politikusok, akkor sokkal több értelme
lenne annak, ha a fizetések medián értékéről beszélnének, ez ugyanis
sokkal közelebb áll a valósághoz. A medián egy középérték, vagyis egy
adatsor középső értéke, amelynél az ennél kisebb és nagyobb adatok száma
azonos. Októberben Szerbiában a medián 39 278 dinár (330 euró) volt,
vagyis az összes munkavállalónak a fele ennél kevesebbet keresett…
Folytassuk Ana Brnabić miniszterelnökkel, aki azt találta mondani, hogy
„nem kell pártkönyv ahhoz, hogy valaki munkát kapjon Szerbiában.” Ez, mondjuk,
igaz, éppen csak az maradt le, hogy ez csak a magánszférában érvényes,
az állami munkahelyek esetében egészen más a helyzet. December végén
egy ismerősömnek feltettem a kérdést, hogy kiket vettek fel a zentai önkormányzatba.
A válasz így hangzott: „Három VMSZ-est és egy haladót.” Szóval ott
tartunk, hogy már a név sem fontos, csak a pártkönyv számít.
Habár még csak január eleje van, a hónap legeredetibb nyilatkozatának
járó díj már eldőlt. Željko Maravić, a Beograd put vállalat téli szolgálatának
illetékese azt nyilatkozta, „a fővárosban történt közlekedési káoszért a meteorológusok
a hibásak”. A téli szolgálat ugyanis rossz előrejelzést kapott.
Belgrádban a múlt héten a hó valamikor hajnali két óra tájban kezdett
esni, nekik pedig reggel hat órakor (!) azt mondták, hogy kisebb hószállingózás
lesz. Talán, ha az ügyeletesek hajnali fél három felé kinéztek volna
az ablakon, akkor láthatták volna, hogy mi is a helyzet. Ehelyett azonban
megvárták a pontos jelentést, amelyet reggel kilenckor kaptak kézhez, s
amelyben az állt, hogy tíz centiméter hóra is lehet számítani.
Itt tartunk a 2019-es év elején. A nyilatkozatoknak közük sincs a valósághoz.
Nem mintha ezt az interjúalanyok nem tudnák, de amíg a nép nekik
szavaz bizalmat, ugyan miért mondanának olyan dolgokat, amelyekkel
a saját tehetetlenségüket és hozzánemértésüket bizonyítanák…
TŐKE János
Borítónkon Butterer Kiss Márta alkotása látható
2019. január 10. 3