fr01

7
jed -
minden autó, busz és teherautó is tizenöt kilométer per
órás sebességgel halad, világosan kifejezve, hogy sofórjeik elégedetlenek
a rendszerrel. Néhány napon belül az emberek normál
tempójuk felével sétálnak a jârdá,kon. A város alig mozdul.
Mielótt ez megtörtént - magyaráztam az egyiptomi nónek -,
mindenki félt nyíltan beszélni arróI, hogy megvetik a Pinochet-rendszert,
tehát aki gyúlölte a diktátort, eserleg azt képzelhette,
hogy egyedül van. Ám aki a lassú vezetóket és sétálókat
figyelte, és megértette, hogy akciójuk a rezsim elleni Ênom
tiltakozás, az biztos lehetett benne, hogy a többség gyúlöli a
zsarnokot. A chileiek szerinr az ehhez hasonló taktikák felismenették
az emberekkel, hogy: ,,mi vagyunk sokan, és ók vannak
kevesen." A legszebb az egészben, hogy nem volt benne
semmi kockázatos. Még Észak-Koreában sem tilos az auróknak
lassan haladniuk.
A nó felnevetert és közölte, hogy pont egy sebességfelezó
tiltakozás múködne legkevésbé Kairóban, -..t ott a foigalom
általában meg se mozdul. De belátta, hogy valami hasonlót
Egyiptomban is csinálhatnának.
- Az emberek mindig rengereg okot fel tudnak sorolni, hogy
megmagyarázzâk, mi&t egyedi az ó esetük, és miért van az ö
mozgalmuk bukásra ítélve - mondtam. - Ilyen az emberi természet.
Szerbiában például mindenki azr mondra, hogy lehetetlen
szembeszállni Miloseviccsel, mert az övé a hadsereg, a rendórség
és az államilag ellenórzött média. Burmában úgy tartották,
hogy az emberekbe belenevelt engedelmess ég szavatolja, hogy
sosem szegülnek szembe a juntával. Amikor pedigaz Egyesült
Államokba urazom, beszélgetótársaim folyamarosan arról panaszkodnak,
hogy az amerikaiak mással sem töródnek, mint
hogy telepakolják a bevásárlókocsijukat és lenyírják a gyepet az
óriási luxushâzaik elött. De azért álljunk meg egy pillanatra!
Martin Luther King amerikai volt, Burma legnagyobb városában,
Rangunban az utcai demonstrációkat szerzetesek vezetik,
Szerbia pedig ma demokrácia.
- A sikeres mozgalom felépítésének elsó lépéseként - magyarâztam
az egyiptomiaknak - meg kell szabadulnunk attól
a reflextóI, hogy ami valahol máshol történt, az îem ismétlódhet
meg od.ahaza. Ez a reakció - mondtam - két feltételezésen
alapul, az egyik igaz, a másik hamis. Az elsó feltevés - é,s ez
igaz-, hogy minden hely ktilönbazö, és Aorszáq erószakmentes
mozgalmát nem lehet B országba czp!-paste módszerrel átvinni.
Legjobb napjaimban sem lettem volna képes - vallottam be
az egyiptomiaknak - akâr csak szâz szerbet is rábeszélni, hogy
Kairóban Mohammeddel és az ó Április 6. mozgalmával meneteljen
a demokráciáért. Hasonlóképpen, sosem tudtam volna
rávenni egy szaudi nót, hogy ha mondjuk a fóvárosban, Rijádban
nagygyülést rendeznek a nemek egyenlóségéért, akkor ott
a FEMEN-tüntetók jól bevált módszerét vtânozza, és megmutassa
a meztelen melleit.
A vallásos egyiptomiak második példámon zavartan moso,
lyogtak.
A copy-paste-ról szóló tétel tehát igaz, folytattam, ám a második
- amelyik szerint egy erószakmenres mozgalom egészen
biztosan nem gyózhet az országotokban - teljesen hamis. Azok
az alapelvek, amelyeket az eríszakmentes kampányok Gandhi
korától a szerb forradalomig, sót késóbb is használtak, egyetemes
érvényúek. Ezek múködhetnek bármely országban, városban,
településen vagy akár egyetemen.
A kulcs - mondtam az egyiptomiaknak -, hogy kicsi, lényeges,
de megvalósítható dologgal kell kezdeni, valami olyannal,
ami nenl öl meg vagy nem készít ki túlságosan. Emlékeztettem
óket, hogy az Otpor! elsó akciójaként elfogadtuk az ökölbe szo-
24 25