catalogue_hu_part_2

essens

welcome to essens 3

colostrum 4

aloe vera 12

home pharmacy 20

lactoferrin 32

essynbio 38

nutriessens 42


WELCOME TO ESSENS

Az elmúlt évben az ESSENS étrend-kiegészítők világát elsősorban a tudományos tanács létrehozása

alakította, mely vezető cseh szakértőkből, technológusokból és biotechnológiai, farmakológiai és

élelmiszeripar-tudósokból áll. Az ESSENS Tudományos Tanács tagjai a tudósokkal együtt számos

klinikai tanulmányban működnek együtt és aktívan vesznek részt kutatásokban és fejlesztésekben.

A személyes vagy világméretű kutatási programok eredményeinek tanulmányozásával közösen tervezik

és fejlesztik az ESSENS-nek az ilyen termékeket, amelyek hatékonysága és minősége sokszor magasabb,

mint a piacon lévő hasonló termékek.

Michal Kovář

3


COLOSTRUM


MI A KOLOSZTRUM?

• A kolosztrum az emlősök szülése után az emlőmirigyek által termelt első tej. A kolosztrum minden szükséges és kész

ellenanyagot tartalmaz, amelyek az újszülött számára élete első heteiben védelmet nyújtanak a fertőzések ellen.

• Az ESSENS Colostrumot tehéntejből állítják elő, ami kizárólag állandó állatorvosi felügyelet alatt álló, morva-sziléziai

régióban található gazdaságokból származik. Majd további feldolgozásra kerül egy gyógyszeripari vállalathoz,

amely a WHO (Egészségügyi Világszervezet) és a Cseh Köztársaság Földművelésügyi Minisztériumának felügyelete

alatt áll és az EU-irányelveinek megfelelően HACCP (Veszélyelemzés a Kritikus Szabályozási Pontokon) és GMP

(Good Manufacturing Practice) tanúsítványokkal rendelkezik

• Az ESSENS Colostrum-ot kizárólag a borjú megszületése utáni első fejésből nyerik. Ugyanis csak ez az első fejés

garantálja a hasznos anyagok lehető legnagyobb mennyiségét.

• A kolosztrumot értékét elsősorban magas vitamintartalma (A, D, E, C,

B1, B2, B6, B12, folsav, pantoténsav, biotin, niacin), ásványi anyag-, és

nyomelemtartalma (nátrium, kálium, kalcium, foszfor, magnézium, jód,

króm) adja, valamint a benne található fehérjék és proteáz-gátlók.

• A kolosztrum hatékony ellenanyagokat tartalmaz baktériumok, vírusok

és gombák ellen. Lactoferrint is tartalmaz, egy olyan multifunkcionális

proteint, ami csökkenti a testben előforduló a gyulladásokat

• A kolosztrum növekedési faktorokat tartalmaz, amelyek, pozitívan

befolyásolják a sebek gyógyulását, az izomtömeg kialakulását,

javítják az idegrendszert és növelik a szervezet általános vitalitását

• A kolosztrum immunglobulinokat tartalmaz, amelyek alapvető szerepet

játszanak az immunrendszer védelmében. Ezek elsősorban az IgG,

IgA és IgM immunglobulinok. Legnagyobb részt lgG-t tartalmaz,

melynek aránya az ESSENS Colostrumban igen magas, 41%.

6


ESSENS COLOSTRUM

• gyógyszerészeti felügyelet alatt kifejlesztett és

gyártott étrendkiegészítők

• magas aktív lgG (400 mg) hatóanyagtartalommal

kapszulánként

• támogatja a szervezet természetes védekezőképességét

• segít influenza és megfázás esetén

• segít megerősíteni a szervezet védekezőképességét

autoimmun betegségek esetén is

• segít felgyorsítani a gyulladásos betegségek

gyógyítását

• segíti az emésztőrendszer felszívóképességének

növelését és táplálja a bélrendszert

• ideális a test támogatásához intenzív sporttevékenység

során

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot

vagy glutént

• laktózérzékenységben szenvedők számára is jól

tolerálható

• nincs ismert negatív hatása más étrendkiegészítőkkel

és gyógyszerekkel kombinálva

IMMUNERŐSÍTÉSÉHEZ AZ ESSENS COLOSTRUM

SZEDÉSÉT 3 HÓNAPOS KÚRÁBAN JAVASOLJUK,

KÜLÖNÖSEN TAVASSZAL ÉS ŐSSZEL.

60 kapszula | 10 460 Ft

7


ESSENS COLOSTRUM + VITAMIN D

• gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztett és gyártott étrendkiegészítő

• összetevők: kolosztrum és provitamin D3

• magas aktív lgG (400 mg) hatóanyagtartalommal kapszulánként

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot vagy glutént

• laktózérzékenységben szenvedők számára is jól tolerálható

• nincs ismert negatív hatása más étrendkiegészítőkkel és gyógyszerekkel kombinálva

• az ESSENS Colostrum minden előnyét tartalmazza, kiegészülve a D vitamin alábbi jótékony hatásaival

• segít megakadályozni a csontritkulást és a test meszesedését

• segít a csontok és a fogak szilárdságának megerősítésében

• segít a magas vérnyomás csökkentésében

A D-VITAMIN-HIÁNY SZÁMOS BETEGSÉGGEL ÁLL ÖSSZEFÜGGÉSBEN, IDE TARTOZNAK A LÉGÚTI

FERTŐZÉSEK, A CSONTRITKULÁS, A FOGSZUVASODÁS, A MAGAS VÉRNYOMÁS, A MAGAS

KOLESZTERINSZINT, AZ INZULINTERMELÉS CSÖKKENÉSE, A DEPRESSZIÓK, AZ AUTOIMMUN

BETEGSÉGEK ÉS SOK EGYÉB.

60 kapszula | 12 800 Ft

8


ESSENS COLOSTRUM + CURCUMIN

• gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztett és gyártott étrendkiegészítő

• aktív összetevők: kolosztrum, kurkuma-kivonat, fekete bors-kivonat

• magas aktív lgG (400 mg) hatóanyagtartalommal kapszulánként

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot vagy glutént

• nincs ismert negatív hatása más étrendkiegészítőkkel és gyógyszerekkel kombinálva

• az ESSENS Colostrum a kurkuma előnyeivel kiegészülve

• a rákos megbetegedések alternatív kezelésének a része orvosi kezeléssel kombinálva

• hozzájárul a rákos sejtek ellenállóképességének csökkentéséhez sugárterápia esetén és segít csökkenteni

a rákos daganatok hatásait

COLOSTRUM

A KURKUMIN A KURKUMA NÖVÉNY (CURCUMA LONGA) KIVONATA, ERŐS ANTIOXIDÁNS

ÉS GYULLADÁSCSÖKKENTŐ HATÁSÚ, EZÁLTAL NAGYON GYAKRAN ALKALMAZZÁK RÁKOS

MEGBETEGEDÉSEK ALTERNATÍV KEZELÉSEKÉNT. A PIPERIN A FEKETE BORS TERMÉSÉNEK

KIVONATA, AMI A NYÁLKAHÁRTYÁK VÉRKERINGÉSÉT TÁMOGATJA ÉS HÚSZSZOROSÁRA NÖVELI

A KURKUMIN HATÉKONYSÁGÁT.

cena 60 kapslí

60 kapszula | 12 800 Ft

950 Kč

9


ESSENS YOGHURT MAKER

• jednoduchý přístroj na přípravu živého jogurtu ESSENS Colostrum Probiotics

ESSENS YOGHURT MAKER

• lahodný čerstvý jogurt je připravený ke spotřebě za pouhých 8 hodin zrání

• snadná • egy obsluha egyszerű bez készülék nutnosti složitého az ESSENS nastavování, Colostrum ovládání probiotikus nebo joghurt dohledu elkészítéséhez

• kvalitní • az nerezová ízletes joghurt nádoba elkészítési se samostatným ideje kb. plastovým 8 óra víkem o objemu 1,5 litru

• úsporný • egyszerű příkon kezelés, 20W nem igényel bonyolult beállítást, kezelést vagy ellenőrzést

• samoregulační

• 1,5 literes

inteligentní

minőségi rozsdamentes

topné těleso PTC

acél

zaručuje

joghurtkészítő

nejvyšší

tartály

bezpečnost

külön műanyag fedéllel felszerelve

• energiatakarékos fogyasztás (20W)

• čistý design a hladký povrch pro snadnou údržbu

• intelligens, önszabályozó PTC fűtőberendezés garantálja a maximális biztonságot

• kontrolní dioda signalizuje zapnutý stav

• letisztult dizájn sima felülettel, az egyszerű tisztítántarthatóságért

• zdravotně • jelzőfény nezávadné mutatja materiály a bekapcsolt vhodné állapotot pro styk s potravinami

• a felhasznált anyagok nem ártalmasak az egészségre és alkalmasak az élelmiszerekkel történő

érintkezésre

1 db. | 11 810 Ft

cena

840 Kč

10


ESSENS ESSENS COLOSTRUM

PROBIOTICS PROBIOTICS

• doplněk stravy vyráběný pod farmaceutickým

dohledem • gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztett és gyártott

étrendkiegészítő

• určeno pro individuální přípravu domácích

bioaktivních • a lehető legmagasabb jogurtů nejvyšší minőségű možné kvality, házijoghurt a to bez egyéni

konzervantů, elkészítéséhez sladidel hozzáadott a dalších tartósítószerek, chemických édesítőszerek přísad és

• jogurt

más

ESSENS

adalékanyagok

Colostrum

nélkül

Probiotics se vyznačuje

až • 100 az ESSENS násobně Colostrum vyšším Probiotikum počtem százszor živých több bakterií élő baktériumot než

běžně tartalmaz, prodávané mint a jogurty kereskedelemben kapható joghurtok

• 1 • probiotická egy tasak směs elegendő v sáčku 1 liter odpovídá friss tejből výrobě készült jogurtu joghurt

z 1 elkészítéséhez

litru čerstvého mléka

• obsahuje

• az ESSENS

4 nejcennější

Colostrum

kmeny

Probiotikum

probiotik

a 4 legértékesebb

a prebiotikum probiotikum inulin törzset a tartalmazza colostrumvalamint cena Yogurt probiotikus Maker inulint

és kolosztrumot

• jogurt vyrobený ze směsi ESSENS

840

Colostrum


Probiotics • az ESSENS je „funkční Colostrum potravina“, Probiotikummal tj. potravina készített joghurt

vyrobená úgynevezett z přirozeně „funkcionális se vyskytujících élelmiszer“, vagyis složek olyan élelmiszer,

a s ami příznivým természetes účinkem összetevőkből na zdraví készül konzumenta és emellett jó hatással

• slouží van k a doplnění fogyasztók mléčných egészségére bakterií do zažívacího

traktu, • segít upravuje növelni narušenou a tejsavbaktériumok střevní mikroflóru mennyiségét az

v důsledku emésztőrendszerben nevhodné stravy, és szabályozni léčbou antibiotiky a nem apod. megfelelő

• zlepšuje táplálkozásból, a upravuje antibiotikumos trávení, zabraňuje kezelésből množení vagy más okból

škodlivých felborult látek bélflóra a chrání egyensúlyát sliznici žaludku a střev

• napomáhá • javítja és szabályozza zvýšit odolnost az emésztést, organismu megakadályozza vůči a káros

případným anyagok szaporodását infekcím, snížit és védi hladinu a gyomor-, cholesterolu és a bélnyálkahártyát

v • krvi, segít přispívá növelni a k test přirozené védekezőképességét ochraně proti a lehetséges průjmům kórokozókkal

i kvasinkovým szemben és infekcím csökkenteni a koleszterin szintet, hozzájárul

• pomáhá a természetes tělu regulovat védelemhez, hladinu hasmenés cukru v és krvi, fertőzések může esetén

podporovat • segít szabályozni vstřebávání a vápníku vércukor a zmírňovat szintet, elősegítheti

příznaky a kalcium laktózové felszívódását intolerance és segíthet csökkenti a laktóz

• colostrum intolerancia obsažené tüneteit v probiotické směsi ESSENS

Colostrum • támogatja Probiotics az immunrendszert, podporuje szabályozza obranyschopnost az emésztést és

organismu,

gyulladáscsökkentő

upravuje zažívání

hatással

a

bír

má protizánětlivý

účinek

4 NEJCENNĚJŠÍ KMENY PROBIOTIK:

• STREPTOCOCCUS LACTIS

• LACTOBACILLUS BULGARICUS

TARTALMAZZA: • LACTOBACILLUS ACIDOPHILUS

• STREPTOCOCCUS BIFIDOBACTERIUM LACTISBIFIDUM

A 4 LEGÉRTÉKESEBB PROBIOTIKUMTÖRZSET

• LACTOBACILLUS BULGARICUS

• LACTOBACILLUS cena 6 sáčků ACIDOPHILUS

• BIFIDOBACTERIUM BIFIDUM

525 Kč

6 tasak | 6 660 Ft

COLOSTRUM

11


ALOE VERA


ALOE VERA

BARBADENSIS MILLER

(A valódi Aloe) egy szár nélküli növény, amely akár 100 cm

magasra is megnőhet, gyéren növekvő tüskés levelei rozetta

alakban helyezkednek el. Az Aloe vera a feltételezések szerint

eredetileg a Nílus-völgyéből származik, ám jótékony hatásainak

köszönhetően ma már szinte az egész világon termesztik,

ahol adottak hozzá a klímafeltételek. A növény leveleiben

található színtelen gélnek klinikailag bizonyított, pozitív hatása

van az egészségre, ezért táplálékkiegészítőként használják.

Ezenfelül nagy jelentőséggel bír a kozmetikai iparban

Az Aloe Verából származó gél aminosavakat, vitaminokat, ásványi

anyagokat, enzimeket, poliszacharidokat és további pozitív hatású

anyagokat tartalmaz. Ezeknek az anyagoknak a mennyisége nem

állandó a növényben és elsősorban a termesztési feltételektől

függően változik. Ezért az ESSENS termékek kizárólag az Aloe

vera Barbadensis Miller fajta leveleiből készülnek, amelyeket

bio minőségben, természetes, szennyeződésmentes

környezetben termesztenek a mexikói Jaumave körzetében.

A növényeket termesztésük során kizárólag esővízzel, vagy

a környező hegyekből származó forrásvízzel öntözik, nem

használnak semmiféle trágyát, rovarölő vagy gyomirtó szert

és nem esnek át génmódosításon.

A Totaloe eljárás – Ez a forradalmi feldolgozási módszer

lehetővé teszi az Aloe Vera 200 hatóanyagának és több

mint 75 különböző tápanyagának megőrzését! A módszer

kombinálja a hagyományos kézi feldolgozást olyan kiegészítő

lépésekkel, amelyek biztosítják a végtermék kiváló minőségét.

Mikronizáció – olyan eljárás, amely növeli a gyógyszerek,

természetes anyagok, vitaminok és ásványi anyagok biológiai

hasznosulását. Az eljárás lényege az alapanyagoknak néhány

mikrométernyi részecskékké való fokozatos aprítása. Az így

kapott anyag nagyobb felületének köszönhetően jobban

és gyorsabban oldódik a szervezetben, ami fokozza az

étrendkiegészítők hatásosságát.

ITT LÁTHATJA A TOTALOE-ELJÁRÁS EGYES LÉPÉSEIT

A levelek

begyűjtése

A levelek lemosása

és a szennyeződések

eltávolítása

A levelek felső és alsó részének

lemetszése, a tüskék eltávolítása

drcení filetů

A levelek filézése

(a héját zöld trágyaként

visszaforgatják az

ültetvényeken)

Mikronizáció

Pasztörizálás (max.

80 °C-on, hogy

megőrízzék az értékes

hatóanyagokat)

Mikrobiológiai

elemzés

Csomagolás

és küldés

14


A NÖVÉNYTERMESZTÉS MINŐSÉGÉT,

A GYÁRTÁSI ELJÁRÁST ÉS AZ ABBÓL

SZÁRMAZÓ NYERSANYAGOT AZ

ALÁBBI NEMZETKÖZI TANÚSÍTVÁNYOK

IGAZOLJÁK

15


ESSENS ALOE VERA 99.5% GEL DRINK - VITAMIN C

ESSENS ALOE VERA 99.5% GEL DRINK - GRAPE

• tanúsítványokkal rendelkező Aloe Vera Barbadensis Miller növényből a legmagasabb minőségben előállított

étrendkiegészítő

• kétféle változatban kapható: hozzáadott C- vitaminnal és szőlőlékoncentrátummal

• nem tartalmaz aloint – mivel az erős hashajtó hatású

• segíti az emésztést, és hozzájárul az emésztőrendszer egészséges működésének fenntartásához

• véd a mikroorganizmusokkal szemben

• támogatja az immunrendszert

• pozitívan hat a fáradtság ellen

• segít fenntartani a megfelelő vércukor-szintet, támogatja az inzulinszintézist és az inzulinkiválasztást

• pozitívan hat a női nemi szervekre, megkönnyíti a menstruációs ciklus lefolyását és segít a menopauza

tüneteinek enyhítésében

• jótékony hatást fejt ki a bőrre, hajra és a körmökre

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

500 ml | 5 280 Ft

16


AZ ESSENS ALOE VERA IVÓGÉL

KONKURENCIAMENTES, 99,5%-OS ALOE

VERA TARTALOMMAL RENDELKEZIK.

A TOTALOE-ELJÁRÁS ÉS A MIKRONIZÁCIÓ

GARANTÁLJA A HATÓANYAGOK MAXIMÁLIS

MENNYISÉGÉT, EZÁLTAL A PIACON

KAPHATÓ LEGJOBB TERMÉKEK KÖZÉ

TARTOZIK EZEN A TERÜLETEN!

3%

acai berry

ESSENS ALOE VERA 99.5%

GEL DRINK – APPLE + ACAI

• tanúsítványokkal rendelkező Aloe Vera Barbadensis

Miller növényből a legmagasabb minőségben előállított

étrendkiegészítő

• az almakoncentrátum nagy mennyiségű vitamint,

rostanyagot és antioxidánst tartalmaz, elősegíti az

emésztőrendszer és az érrendszer megfelelő működését,

normalizálja a vér koleszterintjét és a vércukorszintet

• az Acai bogyó a trópusi Euterpe Oleracea pálma gyümölcse,

amelyet rendkívűl gazdag összetétel jellemez: vitaminokat,

ásványi anyagokat, nyomelemeket, esszenciális savakat és

rostokat tartalmaz, erős antioxidáns hatással rendelkezik,

és lelassítja az öregedési folyamtot

• az ivógél a korábbi ESSENS Aloe Vera 99.55%-os ivógél minden

előnyével rendelkezik és emellett almakoncentrátummal

és Acai bogyóval kombinálva hozzájárulhat

• a szervezet méregtelenítéséhez és az immunrendszer

stimulálásához

• tisztítja az érrendszert, csökkenti a koleszterinszintet

• elősegíti a normális emésztést, csökkenti a zsírt és

a testsúlyt

• szabályozza a vércukorszintet

• lelassítja a sejtek öregedési folyamtát

• nem tartalmaz aloint, mesterséges színezéket, cukrot,

glutént és laktózt

500 ml | 6 080 Ft

17


ESSENS ALOE VERA CONCENTRATE

WITH HERBAL EXTRACTS

• tanúsítványokkal rendelkező Aloe Vera Barbadensis Miller növényből a legmagasabb minőségben

előállított étrendkiegészítő

• aktív összetevők: Aloe vera kivonat és gyógynövénykivonatok - gyermekláncfű, máriatövis, csalán

• nem tartalmaz aloint – mivel az erős hashajtó hatású

• segíti az emésztést, és hozzájárul az emésztőrendszer egészséges működésének fenntartásához

• pozitív hatással van a máj megfelelő működésére és segíti a vér koleszterinszintjének csökkentését

• támogatja a test természetes védekezőképességét

• segíti a megfelelő szívműködést és támogatja a vérkeringést

• pozitívan befolyásolja az idegrendszer működését

• jótékony hatást fejt ki a bőrre, hajra és a körmökre

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

ESSENS ALOE VERA

KONCENTRÁTUM

GYÓGYNÖVÉNYKIVONATOKKAL,

A TISZTA 10: 1

KONCENTRÁTUM

GARANTÁLJA A

LEGMAGASABB ALOE VERA

HATÓNYAGTARTALMAT

ÉS A MAXIMÁLIS

HATÉKONYSÁGOT.

100 ml | 5 280 Ft

18


ESSENS ALOE VERA +

Q10

• gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztett és

gyártott étrendkiegészítő

• aktív összetevők: Aloe vera kivonat, Q10 koenzim

és zöld bors kivonat

• A Koenzym Q10 egy vitaminokhoz hasonló anyag.

Természetes módon jelen van a szervezetben,

különösen az agyban és a szívizomsejtekben.

A Q10 koenzim hatása, hogy védi a szervezet

sejtjeit az idő előtti kifáradástól, természetesen védi

a sejteket és a szervezetet a korai öregedés tüneteitől

• támogatja a test természetes védekezőképességét

• pozitívan hat a fáradság ellen

• pozitívan hat a szívbetegségek megelőzésében

• pozitívan befolyásolja a központi idegrendszer

működését

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot,

glutént és laktózt

ESSENS ALOE VERA +

BOSWELLIA

• gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztett és

gyártott étrendkiegészítő

• aktív összetevők: Aloe vera kivonat, Boswellia

Serrata kivonat

• A Boswellia magyarul tömjénfa gyantáját már az ókori

Egyiptomban is használták és a mozgásszervekre

gyakorolt kedvező hatásai miatt még az aranytól

is értékesebb volt

• segít a csontok és az ízületek egészségének

megőrzésében

• hozzájárul a természetes kollagéntermeléshez

• pozitívan hat az ízületi porckopás megelőzésében

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot,

glutént és laktózt

60 kapszula | 11 680 Ft

19


HOME

PHARMACY


ESSENS HOME PHARMACY

ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐK A LEHETŐ LEGJOBB MINŐSÉGŰ ÖSSZETEVŐKBŐL

• gyógyszeripari felügyelet alatt a Cseh Köztársaságban kifejlesztett és gyártott étrendkiegészítők

• gyártásuk a GMP (Good Manufacturing Practice) és HACCP (Veszélyelemzés a Kritikus Szabályozási Pontokon) irányelvei

szerint történik a WHO (Egészségügyi Világszervezet) és a Cseh Köztársaság Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt

• a felhasznált hatóanyagokat kizárólag természetes forrásból nyerik

• nem használnak vegyi úton előállított alapanyagokat

• a termékeket nem tesztelik állatokon

• a termékek nem tartalmaznak cukrot, glutént vagy laktózt és kizárólag növényi anyagokból készülnek, abszolút biztonságosak

és nem okoznak függőséget

HI-TECH-GYÁRTÁS – CSÚCSMINŐSÉGŰ, FORRADALMI TECHNOLÓGIAI FOLYAMATOK:

• mikronizáció - olyan eljárás, amely növeli a gyógyszerek, természetes anyagok, vitaminok és ásványi anyagok biológiai

hasznosulását. Az eljárás lényege az alapanyagoknak néhány mikrométernyi részecskékké való fokozatos aprítása. Az így kapott

anyag nagyobb felületének köszönhetően jobban és gyorsabban oldódik a szervezetben, ami fokozza az étrendkiegészítők

hatékonyságát.

• enzimgátlás - egy folyamat, amelynek eredményeképpen csökken az enzimaktivitás. Az élő organizmusokból kinyert fehérjék

katalizátorként működnek, sok biológia folyamatotot létrehozva. Az enzimaktivitás lassítása a tabletta ideális feloldódási idejét

eredményezi. A természetes összetevők - a bors és a kurkumin - tökéletesen ellátják ezt a funkciót.

• a tabletták/kapszulák többrétegű bevonatolása - egy egyedülálló technológia, melyet elsőként a világpiacon az ESSENS

HOME PHARMACY termékeknél alkalmaztak. Több különböző hatóanyag tartalmú réteg egymás utáni felvitele optimális

módon időzíti a tabletta feloldódását, olyan példátlan eredményekhez vezetve, amilyenek a hagyományos módszerekkel

csak igen nehezen érhetők el.

AZ ESSENS HOME PHARMACY ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐIT A BIORITMUS SZERINT ALKALMAZZUK

• a bioritmus a fizikai és szellemi állapot rendszeres változása, amely a testet, az egyes szerveket és a sejteket érinti

• cirkadián ritmus – ennek a körforgásnak az ideje másodpercenként, percekenként, óránként vagy naponta ismétlődik meg

• 30 napos ritmus – a bioritmus hossza havonta ismétlődik meg

• éves ritmus - a bioritmus hossza éveken belül ismétlődik meg

• az ESSENS Home Pharmacy étrendkiegészítők cirkadián ritmus szerinti adagolásával érhetjük el a legnagyobb hatékonyságot

és a maximális hatást

A tabletták gyártási

technológiája

Külső réteg

Szigetelő

mag

A kapszulák gyártási

technológiája

Gátlóréteg

(bors vagy kurkumin)

22


ESSENS VITAMIN C

• természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztve és gyártva

• egyedülálló C-vitamin, édesgyökérrel, eperrel és édesítőszerrel

• gyorsan feloldódik és gyorsan hat

• C-vitamin korlátlan felvételt tesz lehetővé a szervezetünkben

• pufferolt formájának köszönhetően megvédi a fogakat és az emésztőrendszer nyálkahártyáját

a savas vitamintól

• az édesgyökér-kivonat hozzájárul a hatóanyagok jobb felszívódásához a szervezetben, ezáltal

maximális hatás érhető el testünkben

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

A C-VITAMIN HIÁNY JELEI KÖZÉ TARTOZIK

A FÁRADTSÁG, A HOSSZABB LÁBADOZÁS,

A NEHEZEBBEN GYÓGYULÓ SEBEK ÉS

A VÍRUSOKKAL SZEMBENI CSÖKKENT

ELLENÁLLÓKÉPESSÉG.

A C-VITAMIN FONTOS SZEREPET JÁTSZIK

A KOLLAGÉNTERMELÉSBEN, ÉS EZÁLTAL

A SZÉP, SIMA BŐR ÉS A FIATALOS KÜLSŐ

MEGŐRZÉSÉBEN.

60 tabletta | 3 520 Ft

23


ESSENS FLOW‘EN

• természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztve

és gyártva

• aktív összetevők: gesztenyekivonat, feketebors kivonat és C-vitamin

• segít az érrendszer támogatásában

• segít csökkenteni a nehézlábérzést és a lábgörcsök gyakoriságát

• a vadgesztenye hatóanyagai felgyorsítják a duzzanatok elmúlását, gyulladásgátló

hatásuk van, javítják az értónust, krónikus vénás elégtelenség esetén, a visszerek és

az aranyér kezelésére is alkalmazzák. Csökkenti a véralvadást, segít megakadályozni

a trombózis kialakulását

• a fekete bors javítja a hatóanyagok felszívódását, aminek köszönhetően maximális

hatás érhető el a testben

• a C-vitamin támogatja a véredények működését és hozzájárul a sejtek oxidatív stressz

elleni védelméhez

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

A HOSSZÚ, ÜLŐ TEKÉKENYSÉGEK

A VÉRKERINGÉS LELASSULÁSÁHOZ ÉS

A VÉREDÉNYEK BESZŰKÜLÉSÉHEZ

VEZETNEK, AMI LÁBDUZZADÁST,

ZSIBBADÁST ÉS NEHÉZLÁBÉRZÉST

OKOZHAT, DE AKÁR

SZÍVINFARKTUSHOZ IS VEZETHET.

30 tabletta | 4 030 Ft

24


ESSENS SLIM‘SS

• tisztán természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztve és gyártva

• aktív összetevők: almarost, zöld tea katekinek és fekete bors kivonat

• mindenkinek segít, aki szeretné, vagy csökkentenie kell a testsúlyát, de azok számára is, akik jelenlegi testsúlyukat szeretnék megtartani

• a zöld tea (Camellia Sinensis) segíti a testet a zsírok energiaforráskénti hasznosításában, megakadályozza a víz felhalmozódását

a testben, támogatja az anyagcserét, gyulladáscsökkentő hatással bír, antioxidánsként működik és lassítja az öregedési folyamatot

• az almarost csökkenti az étvágyat és teltségérzetet biztosít

• a fekete bors lassítja az emésztőenzimek működését, javítja a hatóanyagok felszívódását, aminek köszönhetően maximális hatás

érhető el a testben

• koffeint tartalmaz

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

ESSENS SLIM‘SS VIT

• természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztve és gyártva

• zsírban oldódó A, D, E és K vitaminok egy tablettában

• a Slim‘SS rendszeres használata esetén a 2. hónaptól javasoljuk ennek a terméknek a szedését. 2-havi Slim’SS kúra

megrendeléséhez ajándékba adunk egy doboz Slim’SS vit-et

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

60 tabletta | 11 650 Ft

A TÚLSÚLY ÉS AZ ELHÍZÁS SZÁMOS KRÓNIKUS

BETEGSÉG KIVÁLTÓ OKA. A FOGYÁS NEM CSAK SZEBB

KÜLSŐT JELENT. A FOGYÁS AZT JELENTI, HOGY TESZÜNK

VALAMIT AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT.

30 tabletta | 1 410 Ft

25


ESSENS HEAD‘ES

• természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztve és gyártva

• aktív összetevők: Q10 koenzim, B-vitaminok, Ginkgo Biloba kivonat és fekete bors kivonat

• segít csökkenteni a fejfájást

• hozzájárul az agyműködés fokozásához

• a Q10 koenzim egy vitaminszerű anyag, ami természetesen található meg a szervezetben, különösen az agyban és

a szívizomsejtekben. A Q10 koenzim hatása, hogy védi a szervezet sejtjeit az idő előtti kifáradástól, természetesen védi

a sejteket és a szervezetet a korai öregedés tüneteitől

• a Ginkgo Biloba pozitívan befolyásolja a vér mikrokeringését, segít a jó memória megőrzésében, javítja

a szellemi teljesítőképességet

• a fekete bors javítja a hatóanyagok felszívódását, aminek köszönhetően maximális hatás érhető el a testben

• a B2 és B6 vitaminok támogatják az idegrendszer normális működését, csökkentik a fáradtságot és

a kimerültséget

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

A FEJFÁJÁS OKA AZ OXIGÉN ÉS A GLÜKÓZ

HIÁNYA AZ AGYBAN, MELYET SZÁMOS

TÉNYEZŐ OKOZHAT. A SZELLEMI ÉS FIZIKAI

TERHELÉSEN KÍVÜL EZEK KÖZÉ TARTOZNAK A

DOHÁNYZÁS, A HORMONÁLIS VÁLTOZÁSOK ÉS

A HOSSZÚ IDEIG TARTÓ SZÁMÍTÓGÉP ELŐTTI

MUNKAVÉGZÉS.

30 kapszula | 5 410 Ft

26


ESSENS ES‘LEEP

• természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztve

és gyártva

• aktív összetevők: komlótoboz kivonat, meggykivonat, fekete bors kivonata, inozitol

és króm

• ideális az alvási rendellenességekkel és elalvási problémákkal küzdő emberek számára

• segít az alvásminőség javításában

• a komlótoboz kivonat segít leküzdeni az álmatlanságot

• a meggyben lévő melatonin hormon befolyásolja a mindennapi cirkadián ritmust,

szintjének növekedése összefügg az álmosságérzet kialakulásával

• az inozitol nyugtató és antioxidáns hatású

• a króm támogatja a cukrok és zsírok megfelelő anyagcseréjét

• a fekete bors javítja a hatóanyagok felszívódását, aminek köszönhetően maximális

hatás érhető el a testben

• az ESSENS ES‘Leep nem okoz függőséget

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

AZ ALVÁSHIÁNY BEFOLYÁSOLJA HANGULATUNKAT,

LANKADÓ FIGYELEMHEZ ÉS ALACSONYABB

MUNKATELJESÍTMÉNYHEZ VEZET, NÖVELI A

VALÓSZÍNŰSÉGÉT A HIBÁK, A BALESETEK

ÉS A PÁRKAPCSOLATI KONFLIKTUSOK

ELŐFORDULÁSÁNAK. KRÓNIKUS KIALAVATLANSÁG

ESETÉN FENNÁLL A FÜGGŐSÉG KIALAKULÁSÁNAK

KOCKÁZATA, AMI SÚLYOS MENTÁLIS

BETEGSÉGEKHEZ ÉS DEPRESSZIÓHOZ VEZETHET.

30 tabletta | 7 490 Ft

27


ESSENS CLEA‘NS

• természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztve és gyártva

• aktív összetevők: liliomfakéreg kivonat, proteáz enzim, fekete bors kivonat és A-vitamin

• természetes antiparazitikum

• ideális a test méregtelenítéséhez

• alkalmas étrendváltás elkezdéséhez

• a hasznos liliomfa kivonat pozitív hatással van a rendszeres bélműködésre

• az Aspergillus Oryzae gombából kivont proteáz enzim elősegíti a bélrendszerben lévő fehérjék megfelelő

felhasítását

• a fekete bors javítja a hatóanyagok felszívódását, aminek köszönhetően maximális hatás érhető el a testben

• az A-vitamin hozzájárul a nyálkahártyák normális állapotának fenntartásához, beleértve a bélrendszerét is

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

AZ EMBERI SZERVEZET TÁPTALAJUL SZOLGÁL

SZÁMOS PARAZITAFAJTA SZÁMÁRA, MELYEK

KÖZÖS JELLEMZŐJE, HOGY A GAZDATEST

KÁRÁRA ÉLŐSKÖDNEK. A TEST BÁRMELY

RÉSZÉN MEGJELENHETNEK, A BELEKBEN, A

NYELVEN, A MÁJBAN, A GYOMORBAN, SŐT

AKÁR AZ AGYBAN, A VÉRBEN, A BŐRÖN ÉS

A SZEMEKBEN IS. A WHO (EGÉSZSÉGÜGYI

VILÁGSZERVEZET) ADATAI SZERINT A

PARAZITÁK SZÁMOS BETEGSÉG OKOZÓI.

30 tabletta | 9 600 Ft

28


ESSENS HARD‘EN

• természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztve és gyártva

• aktív összetevők: zöld tea kivonat, fekete bors kivonat, L-Citrullin és L-Ornithin aminosavak

• támogatja a férfi erekciót

• ideális bármelyen korú felnőtt férfiak számára

• a zöld tea kivonat biztosítja az erek rugalmasságát

• az L-Citrullin aminosav jelentősen javítja a keringési funkciókat és támogatja a szexuális funkciókat

• az L-Ornithin aminosav jelentősen növeli az L-Citrullin hatását

• a fekete bors javítja a hatóanyagok felszívódását, aminek köszönhetően maximális hatás érhető el a testben

• az eredményesség eléréséhez szexuális stimulációra is szükség van

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént és laktózt

AZ EREKCIÓ ISMÉTLŐDŐ HIÁNYA A FÉRFI

ÖNBIZALOMVESZTÉSÉHEZ ÉS VÉGÜL A NEMI

KÖZÖSÜLÉS KERÜLÉSÉHEZ VEZETHET.

GYAKRAN SZÉGYELLÜNK ERRŐL A

PROBLÉMÁRÓL A PARTNERÜNKKEL BESZÉLNI

ÉS EZ ÖNBIZALOMCSÖKKENÉSHEZ ÉS

GYAKRAN A KAPCSOLAT VÉGÉHEZ VEZETHET.

30 tabletta | 6 720 Ft

29


MI A SZERVEZET MÉREGTELENÍTÉSE?

A szervezet méregtelenítése olyan folyamat, melynek során az emberi test megszabadul a mérgező anyagok és mérgező

gázok káros hatásaitól. Mérgező anyagok közé tartozik pl. a cigarettafüst, a kéményfüst, a kipufogógázok, növényvédő

szerek, nehézfémek, káros festékek, nem megfelelő kozmetikumok, az ételekben és italokban előforduló toxinok, toxikus

gyógyszerek, műanyaglágyítók, hormonok és számos más anyag.

Annak ellenére, hogy az emberi szervezet képes a legtöbb mérgező anyag kiválasztására, időnként célszerű megfelelő

módon segíteni a káros anyagcseretermékek eltávolításában, a vér megtisztításában és a méregtelenítő szervek – köztük

a máj, a tüdő, a bél, a vese és a bőr – megerősítésében.

MIÉRT FONTOS A TEST MÉREGTELENÍTÉSE?

Az egyes évszakok eltérő mértékű terhelést jelentenek a testünk számára, különösen télen árasztja el a szervezetünket

a legtöbb méreganyag. A tél után az emberi szervezet legyengült és szenved. A méregtelenítés támogatja az anyagcserét,

az immun-, és az idegrendszert, és enyhülést hoz a testnek.

ESSENS DETOX

A háromhónapos ESSENS DETOX méregtelenítő kúra alapja az ESSENS Home Pharmacy termékcsalád

és az alábbi termékek kombinációja:

1x ESSENS ES’Pure Start, 2x ESSENS ES’Pure, 3x ESSENS Flow’EN és 1x ESSENS Clea’NS.

Az ESSENS Detox kúra egyedülállósága a csúcsminőségű termékek szinergiájában rejlik. Ezek

a termékek külön-külön is kiváló eredményeket érnek el a javallott alkalmazási területükön, a komplex

kúra keretében szedve azonban a négy készítmény hatásossága nem az egyedi hatások összege,

hanem SZORZATA.

set | 34 880 Ft

30


ESSENS ES’PURE START

• természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari

felügyelet alatt kifejlesztve és gyártva

• az ES‘Pure Start étrendkiegészítő maximális hatékonysága

a többi Essens Home Pharmacy termékkel kombinálva

érvényesül, ezért ez a termék nem kapható önállóan

• aktív összetevők: B-vitaminok széles spektruma

• a B-vitaminok pozitívan hatnak az anyagcserére, vitamin

csökkenti a fáradtságot és a kimerültséget és hozzájárulnak

az idegrendszer optimális működéséhez

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént

és laktózt

ESSENS ES’PURE

• természetes összetételű étrendkiegészítő gyógyszeripari

felügyelet alatt kifejlesztve és gyártva

• aktív összetevők: magnézium, mangán, taurin aminosav,

B6 és B9-vitaminok

• a magnesium és a taurine aminosav kombinációja pozitív

hatással van a máj regenerációjára, amelynek többek

között az a feladata, hogy megtisztítsa a szervezetet a

vérben és a nyirokrendszerben keringő méreganyagoktól

• a B-vitamin csökkenti a fáradtságot és a kimerültséget

és pozitív hatással van az energiaanyagcserére

• nem tartalmaz mesterséges színezéket, cukrot, glutént

és laktózt

30 tabletta | 5 820 Ft

31


LACTOFERRIN


MI A LACTOFERRIN?

A lactoferrin a transzferrinek (a vérben nyomelemeket szállító fehérjék, mint a vas, réz és cink) családjába tartozó multifunkcionális

protein, amely az emberi szervezetben természetesen fordul elő.

A lactoferrin jelen van az exokrin szekrécióban, főként a vérplazmában és a fehérvérsejtekben található meg, továbbá kis

mennyiségben minden testnedv tartalmazza, ez ugyanis a veleszületett immunrendszer egyik része. A testben természetesen

előforduló lactoferrint a szervezet felismeri és reakció nélkül elfogadja. Ráadásul eddig még nem fordult elő lactoferrinnel

szembeni rezisztencia. Nemtől és életkortól függetlenül mindenkire hatásos.

Az ESSENS Lactoferrint tehéntejből nyerik, mivel ez hasonlít a legjobban az emberi tejhez és ugyanolyan hatásosnak bizonyult

az összehasonlító vizsgálatok során. A lactoferrin 700 aminosavból áll, és míg az emberben és tehénben található lactoferrin

mindössze csupán két aminosavban különbözik egymástól, addig egyes emberek között ez akár nyolc aminosavbeli

különbséget is jelenthet.

A lactoferrin széleskörű aktivitást mutat, és pozitív hatással van az emberi szervezetre. Fő tulajdonsága, hogy megköti és

folyamatosan egyenletes szinten tartja a szervezet vas szintjét, valamint a következő jellemzőkkel bír:

• antimikrobiális (fellép az aktív mikroorganizmusok ellen)

• antibakteriális (felveszi a harcot az aktív baktériumokkal)

• antivirális (hatásos a vírusok ellen)

• gombaellenes (hatásos a gombák ellen)

• antioxidáns (védi a szervezetet érő mindennapos káros kémiai hatásokkal szemben)

• antiparazitikumként működik

• fellép a rákkeltő sejtek ellen

• véd a sugárzással szemben

• gyulladásgátló hatású

Rendkívül fontos tényezőnek számít a lactoferrin úgynevezett

nativitása (gyártása során nem sérült meg hőhatástól, enzimektől,

vagy vegyi anyagoktól). Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy

termékünket csúcstechnológiával, friss tejből nyerjük, nem pedig

a tejipari feldolgozás során hulladékanyagként keletkező savóból.

A lactoferrin magas minőségéhez hozzájáruló jelentős tényező

továbbá a vassal (vagy cikkel és rézzel) való telítettségének foka,

amely ezen nyomelemek testünkben fennálló szintjének optimális

szabályozása és változatlan értéken tartása miatt fontos. Általános

körülmények között a lactoferrin telítettségi szintje 10 és 30% között

ingadozik. Amennyiben a lactoferrin telítettsége meghaladja a 80

százalékot, antimikrobiális és gyulladásgátló hatása csökken. Az

ESSENS lactoferrin szigorú vastelítettségi ellenőrzésen megy át,

amely értéke csupán 23 százalékra tehető, vagyis igen alacsony.

A lactoferrin molekula azzal a további hatalmas előnnyel bír,

hogy kitartóbb a savak és enzimek ellen. Minden szervezetben

bekövetkező gyulladás, amelyhez gyulladt szövetek savasodása

vagy más aktív anyag (például antibiotikum) párosul, elveszíti

hatékonyságát. Azonban a lactoferrin még ilyen esetben is (akár

a váladékban is) aktívnak és hatásosnak bizonyul.

34


ESSENS LACTOFERRIN

TABLETS

• gyógyszeripari felügyelet alatt kifejlesztett és gyártott,

természetes összetevőket tartalmazó étrendkiegészítő

• aktív összetevők: lactoferrin, jód, szelén és meggy-kivonat

• nem tartalmaz vegyi anyagokat, cukrot, laktózt vagy glutént

• gyártása során csak a lehető legjobb, garantált minőségű

alapanyagokat alkalmazzák

• speciális SOFT gyártástechnológiával készül, ami nem okoz

denaturációt, így az eljárás során a lactoferrin aktivitása

nem csökken. Ezt az egyedülálló technológiát semmilyen

más gyártó nem alkalmazza a világon!

• több éven át tartó vizsgálataink kimutatták, hogy

a tabletták terápiás jellemzői jelentősen megemelkednek,

ha a lactoferrinhez speciális jód- és szelénkötést adunk

• az immunrendszer megfelelő működésében szerepet

játszó jód és szelén szabályozza a pajzsmirigyet és védi

a sejteket a szabad oxigén gyökökkel szemben

• a meggykivonat olyan aktív anyagokat tartalmaz, amelyek

növelik a szervezet vitalitását

• segít akut megfázás vagy influenza esetén

• pozitív hatással bír gasztrointesztinális megbetegedések

esetén (hasmenés vírus, élelmiszer-eredetű fertőzések,

Crohn-betegség, fekélyes vastagbélgyulladás, lisztérzékenység)

• megelőző és védő funkcióval szolgál a testnek, például

rákos betegeknek sugárkezelés alkalmával

• eltávolítja a szervezetben lévő kórokozókat (baktérium,

vírus, erjesztő- és penészgomba)

• erősíti az immunrendszert

• alacsony hemoglobin szint, vagyis vérszegénység esetén is

helytáll, hiszen az elfogyasztott vas fontos szerepet játszik

a vérsejtek és hemoglobin kialakulásában

• pozitív hatással van a szervezet oxidációs folyamatai

elnyomására, amely a sejtek öregedéséhez, valamint szívés

érrendszeri megbetegedéshez vezethetnek

• bőrpanasz esetén is megoldást nyújt (akné, atópiás

dermatitisz, eritéma, stb.)

30 tabletta | 17 470 Ft

35


cena tuba 10 g

715 Kč

ESSENS LACTOFERRIN

UNGUENTUM

• egyedülállóan intenzív, gyógyszeripari felügyelet alatt

kifejlesztett és gyártott gyógykenőcs

• az ESSENS Lactoferrin Unguentum Dr. Milan Krajíček

gyógyszerész és számos orvostudományi intézet fejlett

együttműködése alapján jött létre

• nem tartalmaz vegyi anyagot, tartósítószereket, stabilizátorokat

és színezéket

• gyártása során csak a lehető legjobb, garantált minőségű

alapanyagokat alkalmazzuk

• a lactoferrin és extra szűz olívaolaj egyedülálló kombinációja

biztosítja a megfelelő hidratáltságot, könnyen szétterül

a bőrön és kitűnően beszívódik

• széles körű sérülés esetén segít felgyorsítani a sebgyógyulást

(horzsolások, apró metszett sebek, égési sérülések, műtéti

sebek, felfekvések) segítséget nyújt fertőzött, vírusos,

penész- vagy erjesztőgombás megbetegedés esetén

• felgyorsítja a herpeszvírus okozta fertőzések gyógyulását

(herpesz, afta)

• segít bőrpanasz esetén, például akne, atópiás dermatitisz,

eritéma, szájzug berepedése, megfázáshoz társuló orr

környéki bőrirritációja esetén

10 g | 9 920 Ft

36


A BŐR FELÜLETÉN ÉS A NYÁLKAHÁRTYÁN ELŐFORDULÓ SEBEK GYÓGYULÁSA EGY

BONYOLULT FOLYAMAT, AMI ORVOSTUDOMÁNYI SZEMPONTBÓL ÖT SZAKASZRA OSZTHATÓ:

1. hemosztázis, a szervezet automatikus reaktív vérzésmegállító

képessége, egy igazán összetett és célravezető reakció

2. reparatív gyulladásnak nevezik azon szakaszt, amikor számos

anyag és növekedési tényező aktiválódik, annak érdekében,

hogy helyrehozza vagy helyettesítse a sérült szövetet

3. sarjadzás során kialakul a sarjszövet, amely a szélektől befelé

haladva fokozatosan kitölti a sebet; új erek és kollagénhálózat

jön létre

4. hámosodás folyamatán a hámsejtek replikálódnak és

a bőr gyógyulatlan részeibe költöznek, amely az ideiglenes

szövetet helyettesítő új hámszövet létrejöttét eredményezi

5. az utolsó fázisban a seb remodellációja megy végbe, azaz

az új szövet megfelelően szilárddá válik és alkalmazkodik

a szervezetben zajló folyamatok feltételeihez

Az orvostudományi kutatás megállapította, a sebgyógyuláshoz

vezető folyamat bevezető lépése a gyulladás. Az aránytalanul hosszú

ideig tartó vagy erős gyulladási reakció rossz sebgyógyuláshoz

vezethet és megnehezítheti a felépüléshez vezető folyamatot.

Az ESSENS Lactoferrin Unguentum segít felerősíteni a gyulladás

első szakaszát, illetve segít rövid idő alatt lecsillapítani a gyulladást.

Majd átsegíti a szervezetet a következő gyógyulási szakaszba,

miközben hozzájárul az újonnan létrehozott, egészséges bőrsejtek

és kötőszöveti sejtek költöztetéséhez az új kötőszövetbe.

Az ESSENS Lactoferrin Unguentum azon készítmények közé

tartozik, amelyek a nedves sebgyógyulást segítik. Ehhez számos

más pozitív hatás kapcsolódik, mint például a sarjadzás vagy

hámosodás is. A kenőcs állandó PH értéket és hőmérsékletet tart

fenn a sebben, illetve megakadályozza a fertőzések bejutását,

valamint fékezi a reaktív oxigéngyökök hatását. A vízmentességnek

köszönhetően pedig a kenőcs nem áztatja fel a sebet.

37


ESSYNBIO


ESSYNBIO

OLYAN TERMÉKEK, AMELYEK SZINERGIÁT HOZNAK LÉTRE TESTÜNK ÉS A

BENNÜNK LÉVŐ MIKROKOZMOSZ KÖZÖTT.

Ez a termékcsalád kizárólag szinbiotikumokat tartalmaz, azaz olyan étrend-kiegészítőket, amelyek kombinálják

a probiotikumokat és a prebiotikumokat, melyek hatása a szinergián alapul, vagyis a szinergizmus, ahol

az eredmény többszörös, mint az egyedi összetevő hatások külön-külön.

SZINBIOTIKUM = 1 + 1 > 2

Az ESSENS ESSYNBIO termékeket olyan szakemberek és gyógyszerészek fejlesztették ki, akik több éve

probiotikumokkal és prebiotikumokkal foglalkoznak és betekintésük van a professzionális publikációkba

világszerte.

MIÉRT VAN SZÜKSÉGÜNK SZINBIOTIKUMOKRA?

Mert az immunrendszer 70%-a az emésztőrendszerben van elrejtve. Több mint három milliárd baktérium

van az emberi szervezetben, amely átlagosan 1 - 1,5 kg a bélrendszerben. A bakteriális sejtek mennyisége

a belekben 10-szer nagyobb, mint az emberi testet alkotó sejtek száma. Ez az úgynevezett mikrobiom

sokkal jobban kezeli és ellenőrzi az életünket, mint amit el tudunk képzelni. Alapvetően ellenőrzi az

immunitást, az elhízást és a pszichét és számos betegség kialakulásáért is felelős lehet, ha egyensúlya

felborul. A szinbiotikumok nagyon pozitív hatással vannak az emberi szervezetre, rendszeres használatuk

minden korosztály számára alkalmas.

40


ESSYNBIO MICROBIOME CAPS

• gyógyszerészeti ellenőrzés alatt kifejlesztett étrend-kiegészítő

• a szinbiotikumok új generációja, a MICROBIOME CAPS probiotikum

és prebiotikum kombinációja egy kapszulában, amelynek hatása

szinergián alapul, azaz olyan szinergizmusra, ahol az eredmény

többszörös, mint az egyedi összetevő hatások külön-külön

• 16 probiotikus törzs komplex kombinációja (magas CFU* 35

milliárd probiotikus baktérium mennyiségben egy kapszulában),

prebiotikumok és C-vitamin

• probiotikum kultúrák - Lactobacillus acidophilus LA14, Lactobacillus

acidophilus NT, Lactobacillus rhamnosus, Lactobacillus plantarum,

Lactobacillus casei, Lactobacillus acidophilus hard biofilm,

Lactobacillus reuterii, Lactobacillus sporognes, Bifidobacterium

bifidum, Bifidobacterium breve, Bifidobacterium lactis HN019,

Streptococcus thermophilus, Bifidobacterium longum, Bifidobacterium

animalis, Bifidobacterium infantis, Bifidobacterium lactis Bi07

• PROBIFIX, az egyetlen termék, ami a bakteriális kultúrák különleges

ragasztóeleme, amely biztosítja a bélhámon való tapadásukat,

így sokszorosára növeli a szinbiotikus hatásokat

• ellenáll a gyomorsavnak, hogy optimálisan befolyásolja az emésztést

• optimalizálja a bél mikroflóráját és a nem megfelelő étrend, az

antibiotikum kezelés stb. kiegészítéseként javasolt

• a prebiotikus oldható rostok FOS és GOS (fruktooligoszacharidok és

galaktooligoszacharidok) elősegítik az élettani bélflóra fejlődését,

melyek pozitív hatással vannak az emésztésre

• a mikroflóra növekedése, különösen a laktobacillusok és a

bifidobaktériumok, hozzájárulnak az egészséges elemek normális

felszívódásához a változatos étrendből

• a C-vitamin hozzájárul a normál energia-anyagcseréhez és az

immunrendszer normál működéséhez

• nem tartalmaz mesterséges színezékeket, cukrot, glutént és laktózt

PÁRATLAN TERMÉK, MELY 16

PROBIOTIKUS TÖRZSBŐL 35 BILLIÓ

PROBIOTIKUS BAKTÉRIUMOT

TARTALMAZ EGYETLEN

KAPSZULÁBAN

*a mikroorganizmusok mennyisége a gyártás időpontjában és

a tartós tárolási körülmények között

30 kapszula | 11 070 Ft

41


NUTRIESSENS


NUTRIESSENS

A Nutriessens termékcsalád az étrend-kiegészítőkre koncentrál,

ízletes gyümölcsös ízű gélek formájában.

A termékfejlesztés mögött az ESSENS Tudományos Tanácsának

csapata áll, mely szakértőkből és gyógyszerészekből áll,

akik már évek óta az iparágban tevékenykednek és értékes

tapasztalataikat mutatják be a világ minden tájáról származó

szakmai kiadványokban. Az étrend-kiegészítőket a Cseh

Köztársaságban gyógyszeripari felügyelet mellett állították

elő, a legszigorúbb uniós szabályoknak és szabványoknak

megfelelően. A termelés a GMP és a HACCP tanúsítással

rendelkezik.

Ezeknek a kiváló minőségű összetevőknek a hatékonysága

biztosítja a kölcsönös szinergiát a szervezetben, így a

termék a világpiac egyik legjobbja. A felhasznált összetevők

magas biológiai hasznosíthatóságát a modern technológiai

feldolgozás biztosítja és garantálja a szervezetben a maximális

hatékonyságot. A hatóanyagokat kizárólag természetes

forrásokból nyerik kémiailag előállított nyersanyagok

használata nélkül. A termeléshez csak a lehető legmagasabb

minőségű alapanyagokat használják. A termék nem tartalmaz

glutént, laktózt vagy mesterséges színezéket.

A finom géleket 50 g-os csomagolásban, különálló praktikus

tasakokba csomagolták, melyek nemcsak az azonnali

fogyasztást teszik lehetővé, hanem a fogyasztás hosszabb

időre is elosztható a záró kupaknak köszönhetően.

44


ESSENS COLLAGEN

• étrend-kiegészítő finom gél formájában maracuja és narancs

ízben

• páratlan mennyiségű 7 000 mg állati és eredeti nagyon jól

működő növényi kollagén Acerola kivonattal (C-vitamin) és

L-triptofánnal

• Az ESSENS COLLAGEN elősegíti a bőr rugalmasságát fiatalabb

megjelenéshez, miközben tökéletesen táplálja a bőrt és pozitív

hatással van a hajra és a körmökre

• tartalmazza a kollagén három legfontosabb típusát: I. típusú

kollagén (az összes kollagén 90% -át teszi ki) a bőr, inak,

csontok és szalagok, II. típusú kollagén (a porc állományban

fordul elő), III. típusú kollagén (hasonlóan az I. típushoz, lágy

szövetekben található, pl. a simaizmok, az idegrostok, illetve

a hematopoetikus szövetekben és a hámszövetben)

• a sertés kollagén szerkezeti szempontból a legközelebb álló az

emberhez, mert emlősökből kinyert, ellentétben a versenytársak

által termelt hal kollagénnel, amely a környezetszennyezés

miatt szennyezett lehet

• az állati eredetű kollagén vízben oldódik, így a test nem tudja

használni, ezért hidrolizálódik (vízbomlás), hogy a szervezetben

maximális hatékonyságot biztosítson

• a legértékesebb összetevő a NATIVE (hő, vegyi anyagok vagy

enzimek zavartalanul feldolgozott állapotban), az Acacia II nem

hidrolizált növényi kollagénje, amely nem tartalmaz patogén

összetevőket, megőrzi természetes szerkezetét és az aminosav

szekvencia pontosan ugyanaz, mint az emberi kollagéné

• acerola egy cserje vagy egy fa, amelynek gyümölcsei a C-vitamin

leggazdagabb természetes forrásai közé tartoznak, amelyek

nélkülözhetetlenek a kollagén előállításához a szervezetben

• az L-triptofán aminosav minden sejthez szükséges és támogatja

a kollagén előállítását

• a gél nem tartalmaz mesterséges színezéket, glutént és laktózt,

illetve a nagyon alacsony glikémiás index lehetővé teszi az

étrend-kiegészítő használatát cukorbetegek számára is

WEEKLY PACK | 7 260 Ft

(7 x 50 g)

MONTHLY PACK | 29 040 Ft

(4 x WEEKLY PACK + 2 db)

A KOLLAGÉN SCLEROPROTEIN,

VÍZBEN OLDHATATLAN FEHÉRJE, A

KÖTŐSZÖVETI ÁLLOMÁNY ALAPJA, A

TESTSÚLY 10%-ÁT ÉS A BŐR 70%-ÁT

TESZI KI.

45


ESSENS LIFT UP

• finom narancs ízű gél

• aktív összetevők - kínai kúszómagnólia kivonat, szacharóz,

trehalóz, taurin aminosav és B-vitaminok

• az ESSENS Lift up biztosítja a központi idegrendszer

számára szükséges reggeli energiát, segít felkészíteni

a testet az egész napos fárasztó, testi-lelki igénybevételre

• a kínai kúszómagnólia ázsiából eredő gyógyászati

célra használt növény, az adaptogének közé sorolják

(hatóanyagok, amelyek növelik a szervezet stressz és

extrém helyzetekkel szembeni ellenállóképességét,

stimulálják az agyat, periferális idegeket, illetve erősítik

a kognitív funkciókat)

• a természetes szénhidrátok közé tartozó szacharóz és

trehalóz hatalmas glükózforrást jelent az agysejtek számára

• a trehalóz serkenti az autofágia egyedülálló szerkezetét

és fenntartja a fehérjék hosszabb élettartamát

• a B vitaminok hozzájárulnak a fáradtság és kimerülés

csökkentéséhez, pozitív hatást gyakorolva az energiaszintre

• a taurin aminosav elősegíti a szívműködést és megelőzi

a makuladegeneráció kialakulását köszönhetően

cukorbetegek is fogyaszthatják

• a gél nem tartalmaz mesterséges színezőanyagot, glutént

vagy laktózt; rendkívül alacsony glikémiás indexének és

az anyagcserére

WEEKLY PACK | 6 530 Ft

(7 x 50 g)

MONTHLY PACK | 25 280 Ft

(30 x 50 g)

46


ESSENS CHILL OUT

• finom meggy ízű gél

• aktív összetevők – meggy-kivonat, triptofán amino sav,

B6 vitamin – pyridoxin, glükóz

• az ESSENS CHILL OUT segít megnyugtatni a szervezetet

esténként, kikapcsolja az elmét, enyhíti a kimerültség

érzését és növeli az általános szellemi egészséget, illetve

elősegíti a könnyebb elalvást

• a meggy kivonat serkenti az inzulin előállítást, ami a

triptofán amino savval és B6 vitaminnal kombinálva

szerotininképződéshez és megnövekedett melatonin

szinthez vezet

• az agy által termelt neurotranszmitter olyan biológiailag

aktív anyag, amely hatással van az érzékelésre és a jó

kedv előidézéséért felel; a szterotonin szint csökkenése

növeli a stresszt, depressziót és szorongást

• a melatonin hormon a meggy kivonat természetes

összetevője, hatással van a napi cirkádián ritmusra és

a szintjének növekedésére, ami kapcsolatban áll az

elálmosodással

• a gél nem tartalmaz mesterséges színezőanyagot, glutént

vagy laktózt; rendkívül alacsony glikémiás indexének

köszönhetően cukorbetegek is fogyaszthatják

WEEKLY PACK | 6 530 Ft

(7 x 50 g)

MONTHLY PACK | 25 280 Ft

(30 x 50 g)

47


TO BE CONTINUED IN PART I AND PART III


WWW.ESSENS.HU

2019


HU

www.essensworld.com

8 595603 893255

More magazines by this user