Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
keretet, amit a művész munkájának értelmezése<br />
köré illeszt a szerző. Így akarja megértetni<br />
az életműnek a korral, a rendszerváltással járó<br />
jelentés-változását?<br />
A bevezetőben Hegyi Lóránd „felskicceli” a hatvanas-hetvenes<br />
éveket, a már nem létező Budapestet,<br />
a kort. Kulcsfogalmai az esetlegesség és az<br />
irónia, mint az előző korszak következményei, és<br />
amelyek Kovásznai munkáit is jellemezték. Hegyi<br />
írása túlmutat a köteten, vonatkoztatható a BBS<br />
50 kiállításra is, ahol a terek hasonlóan fontos elemei<br />
voltak a társadalmi nyilvánosságnak, illetve<br />
annak hiányának (Habermass). A frankfurti iskola<br />
hatása, Adorno művészetfelfogása (saját fogalmán<br />
kívül eső dolgokhoz való viszony) is érezhető<br />
az életmű vizsgálati nézőpontjában.<br />
Az irónia már említett kucsfogalmával jellemzi a<br />
mongráfus is Kovásznai tanuló éveit. A Főiskola<br />
akadémizmusát, naturalizmusát az Ember tragédiája<br />
saját átiratával kritizálta, s ezt elő is adta<br />
növendék társaival: Szurcsik Jánossal, Segesdi<br />
Györggyel (Rákosi ösztöndíjasok), valamint Ács<br />
Józseffel, Csűrös Zoltánnal és Gy. Molnár Istvánnal.<br />
Ő maga Bernáth Aurélt alakította, akivel<br />
jobb tanár-diák viszonyban volt, mint az osztályát<br />
vezető Fónyi Gézával. Az elvárt szürkeség<br />
ellentétben állt a növendék élénk színvilágával.<br />
A szöveg és a szereposztás „facsimiléjét” az első<br />
fejezet tartalmazza. Kovásznai egykori személyes<br />
írásai és társai visszaemlékezései alapján<br />
rekonstruálja a szerző a konfliktusokat, amelyek<br />
2 év után a főiskola elhagyására kényszerítették.<br />
Iványi-Bitter Brigitta az életutat nemcsak<br />
írásos nyomokon keresztül akarja megismertetni,<br />
hanem közvetlenebbül, a résztvevők elbeszélése<br />
alapján, a történt valóságot rekonstruálva.<br />
A valóságot Kovásznai számára akkor a bányában<br />
végzett munka jelenti. Ennek terméke egy<br />
drámája; valamint a Bányász akvarell sorozata,<br />
ez utóbbit 10 évvel később a Fény öröme című<br />
filmjében is felhasználta, illetve vászonra festette.<br />
A munkásosztály iránt érzett szimpátiája<br />
— a „proletkulthoz” hasonló attitüd — elvezeti a<br />
marxizmus tanulmányozásához, annak esztétikáját<br />
akarja modernizálni. A modernitást az európai<br />
iskolában találta meg: Korniss Dezső hatása nemcsak<br />
közös munkáikban, festményfilmekben, de<br />
a kollázs-montázs használatában is fontos. Ezért<br />
fedezhetjük fel látni a kötetben a Három királyt<br />
(1967) Korniss Laokoonjával (1948) összehasonlítva,<br />
elemezve (utóbbi a kiállításról hiányzik).<br />
A könyv annyiban több a kiállításnál, hogy<br />
Kovásznai több írását tartalmazza, mint művészetfelfogásának<br />
dokumentumait: drámáit<br />
említi, leveleit, 1976-ban írt Öninterjúját — amit<br />
korábbi időkre is vonatkoztat — a totálfilmről,<br />
a Rügyfakadás munkamódszeréről; a Szülőföld<br />
című esszét, és a Candide előtanulmányát pedig<br />
egészében közli.<br />
A múlt valóságát akarja bemutatni, ami a dokumentumok,<br />
eredeti források feltárása, tanulmá-<br />
Kovásznai György<br />
Nagy sárga<br />
kompozíció, 1983,<br />
olaj, vászon,<br />
150 ×300 cm<br />
nyozása révén jelenik meg, de kiszakítva a kontextusból, válogatva, szerkesztve.<br />
Az adat és a kiválasztott, értelmezett tény különbsége így elmosódik: pl. a dokumentumként<br />
közölt besúgó jelentés Kovásznait veszedelmes irodalmi huligánként<br />
jellemzi, ez pedig ideológiai értelmezésnek számít, nem szakmai adatnak.<br />
A kurátor-monográfus Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész szerint az<br />
életmű interpretáció és struktúra nélküli, amit saját elrendezésben tálalt a<br />
közönség elé. (Korábban is születtek rész-elemzések, értelmezések, de ez sem<br />
teljes, mivel Kovásznai irodalmi munkái, művészetelméleti írásai is az életmű<br />
egészébe tartoznak.)<br />
A szerző a történeti bemutatást a probléma központú megközelítéssel (montázs,<br />
konkretizmus, anima verité, totálfilm, alkalmazott és autonóm művészet)<br />
igyekszik egybefonni, de nem mindig jár sikerrel. Újabb szálat is bevon — a Balázs<br />
Béla Stúdió filmkísérletei —, amit személye köt össze: érdekelt annak feldolgozásában<br />
is. A korszakolást, a fejezeteket többnyire évtizedhatárok jelölik, közöttük<br />
Kovásznai vált(oz)ásai, de ezek folyamatát meg is töri a cezúra. Az említett kollázs-alkalmazás<br />
a könyvben elválik a 70-es években készült, tárgyalt anima verité,<br />
totálfilmektől.<br />
A kötet súlypontja, legterjedelmesebb része a 70-es évek. Itt kitágul a szellemi<br />
horizont: a lenyomatokat (szemiotikai vita, kultúra értelmezés, pop-art) keresi<br />
Kovásznai munkáiban a szerző. Szerinte ezek előkészítői a 80-as évek szintézisének<br />
filmben, festészetben, irodalomban: hogy „korábbi szerteágazó művészeti<br />
gyakorlatát folytatva, egyszerre készítsen élete végén szintetizáló monumentális<br />
festménysorozatot (1980–1983), dokumentarista animációs filmet (Riportré,<br />
1982) filozófiai esszét, és számos filmforgatókönyvet (pl. Candide, 1982).” Ezt<br />
olvasva azt a benyomást keltheti: alanya fejlődése szigorú determináltság alapján<br />
célirányos volt. A kiállítás viszont a szubverzivitását sugallja. A befejező rész<br />
a befogadásé: a megértés hiányából következik az értelmezés és a hatás hiánya.<br />
Iványi-Bitter konstruktívan viszonyul a múlthoz, diszkusszál vele, aktualizál, fő<br />
indexe a jelen. A múlt csak annyira, amennyiben jelen van a befogadó aktív olvasata,<br />
tapasztalata, vagy retró érdeklődése. Kérdés, hogy nem elkésett-e a mű: hogy<br />
Kovásznai a múlthoz tartozik, s van-e mai relevanciája? Ehhez adalék lehet: a szerzővel<br />
egykorú Péterfy Zsófia Kovásznai hatására kezdett filmre festeni és a velencei<br />
Mostrán díjat nyert (<strong>Balkon</strong>, 2002/10.), a mai animációs Igor Lazin Riportréja<br />
viszont alkalmi utánzat. A párhuzamos tárlat fiatal kiállítói, Kovács (Buddha)Tamás<br />
és Szabó Eszter munkái csak témában kötődnek Kovásznaihoz, és Hegyit igazolják:<br />
az a Budapest már nincs. (Város a szememen át. Vince Galéria.)<br />
A fiatal művészettörténész világszínvonalú életműnek akart világszínvonalú<br />
kiállítást a Nemzeti Galériában, ezzel klasszifikálva, beemelve tárgyát a magyar<br />
művészettörténetbe. A szerző kanonizálni akar, bízva abban, hogy a klasszikus mű<br />
legyőzi a történelmi távolságot, ehhez közvetítené a történeti megértést a kötet,<br />
implikálva a kérdést: van-e kánon. Az új múzeum stratégiák az egyedül igaz értékkel<br />
szemben a szempontok, interpretációk sokféleségét kínálják.<br />
A nagy formátumúú monográfiát a Vince Kiadó jelentette meg, a kornak megfelelően<br />
kiegészítve DVD-n filmekkel, CD-n képekkel, ez pótolja a kötetből hiányzó katalógust.<br />
Mindkettőből hiányzik pár film: Rövid visszapillantás; A háború után; Víziók;<br />
Magánszámok és táncok; Fiatalok divatja. Így is hiányt pótló mű, de folytatható.<br />
59
Change language