Omán: a legrégebbi arab állam 461 KB PDF dokumentum ... - Grotius

időszak 14 . Hatalomra kerülése után azonnal hozzálátott ahhoz, hogy biztosítsa
hatalmát az erős családok tagjaival szemben, és ez lehetővé tette, hogy több mint
három évtizeden keresztül ellenállás nélkül kormányozzon. Emiatt azonban nem
nagyon bízott senki másban, ezáltal egyszemélyi hatalmából nem ruházott át
senkire egy részt sem. Magának az Ál Szaíd család tagjaiból is sokan kerestek
menedéket külföldön, miután nem kaptak otthon a végzettségüknek megfelelő
feladatot. Még fiát, Kábúszt is Szalálában tartotta házi őrizetben, a palotába zárva,
miután korábban Sandhurst-ben, az angol katonai akadémián nyert képesítést.
Erőskezű politikája lehetővé tette, hogy az 1930-as évek közepén az államot
kihúzza az adósságok tömegéből, és felszámolja a napi ügyekbe való brit
beavatkozást. Ezáltal azonban mindig is gyanakodva nézte azokat a brit
törekvéseket, amelyek arra igyekezték ösztönözni, hogy bizonyos modernizációs
lépéseket tegyen a gazdaság fellendítése érdekében. Még a kőolaj felfedezése után
sem volt hajlandó fejlesztési tervekbe kezdeni, amíg nem voltak a megfelelő
pénzforrások a kezében, hogy a teljes projektet kifizesse.
Szaíd az első perctől kezdve egyfajta nemzeti és tradicionalista képet igyekezett
mutatni magáról, amely szükséges is volt ahhoz, hogy Omán egyesítésére
vonatkozó stratégiáját meg tudja valósítani. Rendszeres levelezésben állt az
imámmal és az utóbbi engedélyével az imámátus személyzetét felhasználták a
szultáni adminisztrációban is. A második világháborúban nyújtott brit segítség egy
részét arra használta fel, hogy jó viszonyt ápoljon a belső területek fontosabb
sejkjeivel, s így előkészítse a majdani hatalomátvételt, az imám halála után. Szaíd a
törzsi hozzájárulásokból épített ki egy olyan haderőt, amelynek a segítségével
visszaszerezte a buraimi oázist a szaúdi megszállás alól 1952-ben. És csak akkor
szerelte le a haderőt, amikor a britek hivatalosan is kérték ezt. Tradicionalista és
nacionalista elkötelezettsége miatt Szaíd fennhatóságát készséggel elfogadták,
amikor átvette az uralmat 1955-ben. De csak azután, miután a nagy tiszteletnek
örvendő Mohamed imám elhúnyt.
Ugyanazok a tényezők, amelyek elősegítették a szultán 1950-es évekbeli lépéseit,
egyben tartalmazták Szaíd bin Teimúr bukásának alapjait. Az olaj nagyban
segítette a szultánt a belső területek átvételében, azonban miután 1964-ben
ténylegesen elkezdődött az olaj kitermelése, majd 1967-ben az exportja, Szaíd nem
volt képes fejlesztésre felhasználni a bevételeket, s ezzel elvesztette a tiszteletet
sok ománi, mind a tradicionalisták, mind a modernisták szemében. A modern
fegyveres erő létrehozása, amely korábban ismeretlen volt az ománi
történelemben, képessé tette Szaídot arra, hogy függetlenítse magát az ománi
uralkodó és a törzsfőnökök hagyományos, kölcsönös függőségi viszonyától.
Szaíd egyre inkább elérhetetlenné vált, a távoli Szalálában töltötte minden idejét.
Nem reagált a jogos panaszokra és kicsinyes megszorításokat alkalmazott a
mindennapi életben. A szultán elszigetelődési politikája omániak ezreit
kényszerítette arra, hogy külföldön keressenek munkát és külföldön végezzenek
tanulmányokat. Ezeken a helyeken tapasztalták, hogy milyen nagy és gyors fejlődés
megy végbe még az Arab-öböl többi államában is.
14 Erről a korszakról nagyszerű áttekintést adnak James MORRIS [1957]: Sultan in Oman.
London, Faber & Faber Wendell PHILLIPS [1966]: Unknown Oman. New York, David
McKay munkái.
15