2013-03-21 - Bogárd és Vidéke Lapkiadó és Nyomda

Bogárd és Vidéke 2013. március 21. ÚTINAPLÓ 15Egy elfelejtett ország: Tadzsikisztán10. részAz északnyugati Pendzsikentbe Vadanaszoszbuszállomásról kell indulni. Alkudoztamnéhány sofõrrel, és a végén egykedves, üzbég sofõr kocsijába kerültem,akit Almuratnak hívtak. Társaságom is jó,ismét nem fogok unatkozni.Miután elhagytuk a Vakhan-völgyet, nemsokáraéletem legszörnyûbb alagútjába kerültem.Ez az alagút 5200 méteres, de nemez a szörnyû benne, hanem az állapota. Abetonalapot megépítése után – ami, ugye,nem tegnap volt – soha többé nem hoztákrendbe. A sárral teli mélyedésekbõl vasbotokálltak ki szerteszét, kerülgetni kellett améteres pocsolyákat, és a sötétséget csak ajármûvek lámpái törték meg. Nem láttamsehol egy vészkijáratot sem, és el sem mertemképzelni, hogy mi történne, ha itt egyautó éppen kiégne. Aki az ország északi részébeindul, annak elkerülhetetlen, hogyne ezen a hosszú és rémes alagúton menjenát.Miután kiértünk, rövid idõre megálltunk asárgabarackot áruló asszonyok sora mellett.A közelben semmi települést nem lehetettlátni, csak magas hegyeket és autóroncsokkalteli völgyeket. Vajon honnanhozhatták a sárgabarackot? Nem adták kilóra,ezért aztán megvettem egy kis vödörnyit.Útközben úgyis egymást kínálgatjukmindig, jól jön majd.Késõbb ebédszünetet tartottunk egy útszélitadzsik csárdánál. Egy adódó pillanatbanaz egyik férfi útitársam vont el acsoporttól. Hallotta útközben, hogy mi aszakmám, és ezért bátorkodott hozzámfordulni. Végül kibökte, hogy a veje bántalmazzaa lányát, nem tudja, mitévõ legyen,mert õ is csak évente egyszer jön hazaOroszhonból látogatóba. Nagyon szeretia lányát, és látja rajta, hogy szenved. Nagyonrövid idõ állt a rendelkezésünkre.Gyorsan kikérdeztem, amit fontosnak tartottam,aztán egy papírlapra felírtam angolulpár mondatot, hogy azt adja majdoda a lányának. Dühös voltam magamranagyon, hogy nem írtam föl még otthon azinterneten átolvasott ilyen tárgyú cikkekbõlkiszedett egyetlen menekültház címétDusanbéban. Szóbeli tanácsom elsõ, delegfontosabb pontja pedig így hangzott:Elválni! Mert kutyából nem lesz szalonna.Már dudált is Almurat, hogy szálljunk be.Mivel a dolog roppant titkos volt és egybenkínos is, nem lehetett már megemlíteni atöbbiek elõtt. Mielõtt beszálltunk volna akocsiba, a férfi még rám nézett az autó fölött.A szemeiben köszönet, szavak hiányában.A gyomrom összeszorult, és a pokolbakívántam a bántalmazót.Almurat úr útközben lelkesen felajánlotta,hogy szálljak meg náluk. Igaz, a sógora azottani Inturist vezetõje, és bármikor ad nekemolcsó szállodai szobát, de mégiscsakkellemesebb családi körben lenni. Így kerültemmegint egy családhoz Pendzsikentben.Több család által lakott, kétszintes, lakótelepihezhasonló épülethez vezetett. A lepukkant,orosz építésû lakás apró szobákbólállt, és csak nõk éltek benne. A férfiakegy másik lakásban laktak. Almurat úrsokkal lelkesebben fogadott, mint a családtöbbi tagja. Éreztem rajtuk, hogy vendéglátásomAlmurat parancsára történik. Érdekes,hogy minél északabbra tartok, annáljobban érezni ezt. Biztosan ezért kedvelekmindig délre menni.Kellemes meglepetésként egy kisméretû,majdnem teljesen fekete kismacskát is fölfedeztemaz étkezõben, ami egyben hallkéntis szolgált. A hátsó falnál állt a hosszú,rövid lábú asztalka, körülötte ülõpárnák.Egyik végénél egy túltáplált csecsemõt tömötta nagymama, vagy néha a fiatal anyuka.Vacsorára ismét az elmaradhatatlan,gõzölgõ tadzsik répás piláfot helyezték azasztalra. A kismacska a fejét finoman, lassanaz asztal szélére helyezte, orrát az ellenállhatatlanillat felé tartva, behunytszemmel szívta magába az isteni aromát.Másnapra már tudatosult bennem, hogy azillatnál többet nem szokott kapni szegénypára, és nem pár hónapos, hanem pár éves,csak alultáplált. Ott tartózkodásom alattszegény kismacska semmi mást nem kapott,csak kenyeret. A piláf tetején két-háromdarab hús mindig üldögélt, szerencsérerágósak. Mindig találtam olyan óvatlanpillanatot, amikor a számból kivéve titokbanaz asztal alá tálaltam az ünnepi lakomáját.Arany János A tudós macskája címûfergeteges költeménye jutott az eszemberóla, és nagyon megsajnáltam. Reggelpontosan hatkor megjelent a szobámban,és egy órát dorombolt, aludt az arcom mellett,a karomban. Így cselekedett mindennap. Ahova tettem ezt a macskát, az úgyvagy ott maradt. Keserûen gondoltam Micike– a macskám – nem ilyen áldott tulajdonságaira.Reggel egyedül indultam a helyi múzeumba,ami sok jót ígért, mert rendkívül gazdagállománnyal rendelkezik a környék õsi, hírestelepüléseirõl. A múzeum elõtti kertbena család lányába botlottam, éppenment valahova. Rábeszéltem, hogy jöjjönel velem aznap, bérelek a múzeum utánegy taxit, és minden érdekességet megnézünka környéken. A munkahelyén nemvolt gond, hogy aznap szabadnak nyilvánítottamagát, örömmel ráállt az alkura.Csak azt a varázskérdést kellett föltennema múzeumi személyzetnek, hogy vajon holtehetnék szert ilyen gyönyörû ezüst karkötõkre,mint amiket a múzeumokban látok,és csodák csodája, pár perc múlva elõbukkanthárom õrzõ–védõ hölgy is különféledolgokkal megrakott nejlonszatyrokkal.Titkosan körülnéztek, lát-e valaki minketaz üres múzeumban, aztán sorra elõhúztákaz eladandó kincseiket. Kapkodtam a fejemegyiktõl a másikig, mert olyan gyorsanhúzogatták elõ az érdekesebbnél érdekesebbtárgyakat. Húha, ez egy fejdísz, igazi,fonott hajas póthajjal! Tulajdonosa anyjáévolt még anno, most el kell, hogy adja,mert a nyugdíjából nem tud megélni. Ó, azmeg egy kézzel hímzett terítõ! A-a-a-a,tényleg jáspisok azok a kövek a nyakláncon?Kellemesen csodálkozva és alkudozvatöltöttem el fennmaradó idõmet a múzeumban.Akár Szamarkandban, ahol kukacnyálbólszõtt selyemanyagot és õsitubetejkát (sapka) kínáltak potom áron amúzeumi dolgozók. Itt a belépéskor nemtartottam szükségesnek külön jegyet venniegy mesélõ kísérõnek. Miután megvettema hölgyektõl azt, amit akartam, még egyszer,immáron lecsitult adrenalinnal indultamismét el a kiállítás elejére – ismétlés atudás szülõanyja. Azonnal, kéretlenül ismellém szegõdött egy kísérõ, és annyitfényképezhettem, amennyit csak akartam.Ebben a múzeumban is fölfedeztem egyvisszafelé álló, arab írású gyûrût. A hölgymegköszönte az építõ kritikámat; a gyûrûtrövidesen az igazgató fogja visszafordítani.Folytatjuk.Gulyás Ibolya