Dunakeszi és járás - Régió Kalauz (Online változat)

6
ÚJKOR
1526 augusztusában a mohácsi-síkon odaveszett a magyar
állam vezetőrétegének jelentős része, köztük II.
Lajos király is. Szulejmán hadai a Duna mentén felperzselték
a településeket és eljutottak egészen Budáig.
Egyes feltételezések szerint ekkor pusztult el Dunakeszi
is, bár erre nincsenek egyértelmű adataink.
1541-től a térséget a Török Birodalomba olvasztották,
az oszmánok 1543-ban még Vácot is megszerezték.
A frissen megszervezett Budai Vilajet (török közigazgatási
egység, melynek nincs magyar megfelelője,
leginkább tartománynak tekinthetjük) részévé váltak
a Duna menti területek. Egy 1546-os török adóösszeírás
még talált Dunakeszin népességet, de az ezt követő
száz évben a falu teljesen elnéptelenedett, lényegében
megszűnt. A keresztény seregek felszabadító
háborújának következtében 1686-ban Budáról sikerült
kiűzni a törököket, így a térség véglegesen felszabadult
az oszmánok igája alól. Ekkor a falu lakóinak száma
egészen biztosan nem haladta meg a 100 főt.
1747-től a terület gazdája Grassalkovich Antal lett.
Óriási birtokához 12 település és 22 puszta tartozott,
az igazgatási központ pedig Gödöllőn volt. Ez jelentős
fejlődést hozott a falu életében. A népességszám jelentős
növekedésnek indult, a 18. század végére már meghaladta
a 800 főt. Többször pusztított a pestis, majd
1830-ban a kolera is megjelent.
A kolera egy bakteriális fertőzés, mely elsősorban
a nem megfelelő higiéniás körülmények között tud terjedni.
Hasmenéssel, hányással, vérzéssel jár, a betegek
lényegében a kiszáradás következében hunynak el. Még
manapság is a kezeletlen betegek többsége elhalálozik.
Az újranépesülő faluban a magyarság tette ki a lakosság
jelentős részét, tehát a település nem vált nemzetiségűvé,
sem tótok, sem svábok nem érkeztek nagy
számban. 1723-tól jelent meg a cigányság, mely népet
zingarusként említették. A század második felében,
Mária Terézia rendelete miatt „újmagyarnak” hívták
őket a hivatalos iratokban.
A század végére 3 cigány famíia élt a településen.
A reformkor legjelentősebb vívmánya a Pestet és
Vácot összekötő vasútvonal volt, melynek egyik megállója
Dunakeszire esett. Ezzel elmondható, hogy
a település részévé vált Magyarország elsőként kiépített
vasúti hálózatának.
JELENKOR
Az 1848-1849-es forradalom és önvédelmi háború Dunakeszi
népétől is sok áldozatot követelt. Ahogy a helyi
plébános írta: „Ebben az áldatlan évben hatalmas robajjal
feltört a féktelen szabadság, ami még jobban befurakodott
a nép, a hívők lelkébe.” Az első népképviseleti
választásokat 1848 nyarán, Gödöllőn bonyolították
le. Ezen a választáson természetesen nem szavazhatott
még mindenki. Vagyoni és műveltségi cenzust írtak
elő, ahogy az a kor Nyugat-Európájában is teljességgel
természetes volt. Dunakeszi 105 nemzetőrt állított ki
a honvédseregbe, melynek szervezését Mészáros Lázár
hadügyminiszter már 1848 nyarán megkezdte. Az első
komoly hadi esemény ’48 telén következett be. Ekkor
Görgei Artúr tábornok, a Feldunai hadsereg parancsnoka
úgy döntött, hogy nem kockáztat egy végzetes
ütközetet és feladja Budát, az ország fővárosát. Hogy
az osztrákokat megtévessze, a tábornok a Felvidék
irányába indult seregeivel, látszólag azt a benyomást
keltve, hogy nyugatra fordulva Bécs megtámadását
tervezi. Január 4-én haladtak át a magyar csapatok