2. fejezet A zenei szimmetriákról - Ludens - Eötvös Loránd ...

3.3. ábra.
Befejezésül vessünk egy pillantást a codára. Itt a tétel legnagyobb ívű emelkedése
valósul meg. A formát röviden így lehetne jellemezni: tézis (a téma passzív
képi eleme), aztán antitézis (a téma aktív mozgás-eleme), majd szintézis, vagyis a
tetőponton az előző kettő együtt. Az „éneklő” elem tágító hajlama, és a „cselekvő”
elem mozgató ereje az extázisig fokozódik: miközben a dallam harsányan túlkiáltja az
akaratos ritmust, a ritmus letorkolni igyekszik a dallam túlcsorduló színeit. Az alapelemek
itt összegződnek, az élményanyag itt koncentrálódik. S a két záróütem zord
statikája nemcsak a tételre tesz pontot, hanem indítékot ad az Allegretto fájdalmas
mollba-fordulására is.
3.2. A II. tétel: Allegretto
Toscanini interpretációjából világosan kitűnik, hogy Beethoven a tenuto és a hangsúly
jelet kifejezetten ellentétes értelemben alkalmazza: a hangsúly „meredek” indításával
ellentétben a tenuto a hang kontinuitását, dallami folytonosságot, „éneklő” karaktert
jelent.
Az első néhány taktus nyugalma után a 46. ütem utolsó nyolcadán váratlan esemény
történik. A dallam meredeken felcsuklik, hogy egyetlen ütéssel kiváltsa a téma „negatív”
alapélményét: az elengedettség, súlytalanság és öntudatlanság élményét, melyet
ismerős technikával – a nyolcadhang feszültségének feloldásával – idéz elő (3.4. ábra).
(3.4. ábra). A dinamikát éppen ott oltja ki, ahol a dallam mondanivalója céljához ér-
3.4. ábra.
kezett. A mélyből – a bőgő-cselló-brácsa regiszteréből – felmerülő téma az álom és
nemlét partjain jár, a páros ütemek tökéletes dinamikai feszültségmentessége mélyebb
minden romantikus álomnál. A dallam feszülése és oldása, markolása és elengedettsége
olyan életritmusra lélegzik, amelynek mélyebb értelmét egyensúly-törvények ad-
38