H. Kakucska Mária: Joannes Ludovicus Vives Mohács-recepciója

16
ItK
Irodalomtörténeti Közlemények
200�. CX�. évfolyam ���. szám
dión, Johann Sturmon, Sibylla Ursula braunschweig-lüneburgi hercegnőn, Heinrich
Pantaleonon, Konrad Pellikanon keresztül Theodor Biblianderig – csak néhány fontosabb
vagy érdekesebb nevet említve – olvassák és fordítják Vives műveit, próbálják
felhívni a figyelmet a török veszély nagyságára, a hitbeli vagy közéleti problémákra
Vives török kérdést boncolgató írásaival. Lutherrel szemben ő nem azt a nézetet vallotta,
hogy a kereszténységet, a magyarságot bűneiért a Gondviselés sújtja a törökkel, hanem a
mindenütt fennálló gyűlölködés, széthúzás következményeiről beszélt. Luther Vivesszel
ellentétben természetesnek és szükségszerűnek tartotta a büntetést, ezért eleinte tudni
sem akart az elhárításáról: „A török ellen harcolni olyan, mint Istennel szembeszegülni,
amikor bűneinkért ilyen ostorcsapást mér ránk.” 68 Luther álláspontja a mohácsi csata
után is ellentétben állt Vivesével: „Egy keresztény a bajnak nem ellen kell hogy álljon,
hanem mindent el kell szenvednie.” 69 Vives szerint nem a Gondviseléstől, hanem az
emberi természet gyarlóságából, a viszálykodásból és a gyűlölködésből eredő háborúk
okozzák a nyomorúságot. Az emberi szenvedés, nyomorúság csökkenthető, javítható, sőt
a segítség megszervezésével, rendszerezésével talán meg is szüntethető. A megoldáshoz
1526 szeptemberében tervezetet is kidolgozott, a De subventione pauperumot, amelynek
külön fejezete foglalkozik a hajótöröttekkel, a háborúk áldozataival, a különböző veszélyek
elől menekülők sorsával. A humanista Vives nem akarta kortársait minden baj elviselésére
buzdítani, hanem ellenkezőleg, a lehetőségeket kívánta megmutatni az emberi
gyarlóságból fakadó minden rossz enyhítésére, elhárítására. Így a háborúk és egyéb
katasztrófák áldozatainak megsegítésére is lehet orvosságot találni, igaz, nem az apostoli
szegénység tiszteletét hirdető hivatalos egyházi álláspont tanításainak megfelelően.
Vives nem tartja erénynek sem a szegénységet, sem a semmittevést. Vives karitatív
vonását – mely nemcsak neveléstudományi írásait jellemzi –, a felebaráti szeretet jelszavával
érvelő humanizmust, mindenféle háborúnak, villongásnak elítélését felismerte és
becsülte Európa művelt humanista rétege, de ez a hivatalos egyházi nézeteknek nem
felelt meg. Vives művei felkerültek különböző tiltó listákra, jellemző módon még a
latinnyelv-gyakorlatok is. Talán ez lehet az oka, „napi” aktualitásán kívül, hogy inkább
más Vives-műveket forgattak, dolgoztak át későbbi úgy protestáns, mint katolikus olvasói?
Gondolunk pl. a francia protestáns Philipp de Mornay 70 szinte teljes De veritate
fidei Christianae adaptációjára, vagy a német herborni professzor és lelkész, Johann
Sprachbereich erschienenen deutschen Drucke des XVI. Jahrhunderts, I. Abteilung, XXI, 1994, 285–307
(VD16); Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen deutschen Drucke des XVII. Jahrhunderts
(VD17).
68 Martin LUTHERS Werke, kritische Gesamtausgabe, XIX, Weimar, 1897, 542, 11. „Wider den Türken
streyten ist ebenso vil als Gott widerstreben der mit solcher Ruten unser Sünd heimsucht.”
69 Uo.: „Ein Christ sol dem übel nicht wiederstehen, sondern alles leyden.”
70 Philipp de MORNAY (Mornaeus, 1549–1623) francia protestáns teológus 1581-ben, Antwerpenben megjelent
műve, a De la Verité de la Religion Chrestienne, melyet a magyar vonatkozásokkal is rendelkező Sir
Philipp Sidney (1554–1586) Londonban, 1587-ben ültetett át angolra. Mornay pusztán átcsoportosítja és
némiképp kibővíti Vivest – 33 fejezetre.