You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
1
Számadás és továbblépés
Ez év őszén nagy változások
érték el városunkat, ezzel egy -
idejűleg civil szervező dé -
sünket, a Városunkért Közösen
Egyesületet is.
A képviselő-testületbe hat új
személy került be (beleértve
dr. Kepli Lajos polgármestert),
s a választóktól újra bizalmat
kapó három személlyel együtt
megújult Balatonalmádi város -
vezetése, ami meglátásunk szerint nagyszerű időszak
kezdetét jelentheti. Kiléphetünk az eddigi egyfajta gazdasági
és infrastrukturális állóvízből, legalábbis ezt várjuk új
elöljáróinktól. Reményeink szerint új beruházások és pályázati
lehetőségek nyílnak meg, ezáltal egy másik fejlődési
pályára állhat városunk. Ezért a változásért is dolgozott
egyesületünk az elmúlt közel egy évben.
Az október 13-i választások után szeretnénk egyfajta számadást
adni egyesületünk tevékenysége kapcsán. Meg -
ala ku lásunknak az volt az alapgondolata, hogy Ba la ton -
almádiban a civileket összefogjuk, programokat szer -
vezzünk, melyek kapcsán az emberek találkoznak, és ezek
a találkozásoknak legyen teremtő ereje, akár a lakosság
körében, akár lakókörnyezetünk fejlődése kapcsán. Ez év
februárjában alakult meg egyesületünk 13 alapító taggal.
A megalakuláskor Kovács Mihály lett az elnök. Az alapító
tagok egyhangúlag őt választották. Akkor két elnökségi
tagja lett a csapatnak, Tóth Nóra és Baán Barnabás. Azóta
többen is csatlakoztak hozzánk, akik segítik és támogatják
a munkánkat. Sajnos néhányan el is hagyták csapatunkat.
Igyekeztünk havonta programot kínálni a lakosságnak,
amelyeken sokan részt is vettek, és havonta megjelentettük
színes magazinunkat, a Rólunk szól című újságot, amit
3500–4000 példányban adtunk ki és terjesztettünk, ezért
eljuthatott minden balatonalmádi háztartásba. A bala-
2
tonalmádi lakosok visszajelzései alapján, a magazin nép -
szerű volt, és megígértük: az őszi önkormányzati vá lasz -
tások után is folytatjuk a kiadást. Ezúton szeretnénk
megköszönni az anyagi támogatást azoknak a magánembereknek,
akik mindezt lehetővé tették számunkra!
A magazinnal szerettünk volna egyfajta alternatíváját adni
az Új Almádi Újságnak, mert abban nem minden jelenhetett
meg a korábbi években. Szándékunk szerint olyan témákat,
problémákat, javaslatokat jártunk körbe, amik az itt élőket,
a nyaralótulajdonosokat foglalkoztatták, s a jövőben is ezt
kívánjuk folytatni. Tavasszal eldöntöttük, hogy Balaton -
almádi város jobbá tételéhez azzal is szeretnénk hozzájárulni,
hogy az őszi önkormányzati választásokra
sorainkból képviselő-, valamint polgármesterjelöltet állítunk
és csapatként támogatunk. Természetesen itt is
megköszönjük támogatóinknak, hogy mindezt pénzügyileg
is lehetővé tették.
együttműködést is elutasítva) és ezáltal kormánypárti
képviselők nagyobb eséllyel kerülhessenek a város ve ze -
tésbe. A tagságuk többsége ezt nem ismerte fel, de
a választási eredmény ezt igazolta. Sajnos Kovács Mihály
ezt kudarcnak élte meg, és lemondott elnöki pozíciójáról.
Ezt követően a tagság Szecsődi Andreát választotta új elnöknek.
Az elnökségi tagok Baán Barnabás és dr. Baglyas
Péter lettek.
A következő években új programokkal, a Rólunk szól maga -
zin új arculatával és kissé más szemléletével folytatjuk
a megkezdett munkát. A magazin írásával és szer kesz -
tésével ettől a lapszámtól Révész Erikát bíztuk meg, aki –
több mint harmincéves tapasztalattal a háta mögött –
a legjobb tudása szerint segíti majd egyesületünk munkáját.
Szecsődi Andrea elnök
Az önkormányzati választás eredményét tekintve nem
mehetünk el szó nélkül a tavasszal városunkban megalakult
másik civil egyesület említése nélkül. Úgy gondoljuk,
az Aranyhíd azért jött létre, hogy a civil képviselők támogatottságát
az önkormányzati választáson megossza (az
3
Ünnepi adománygyűjtések a városban
A karácsony és a hideg téli időjárás közeledtével szinte mindenki
nagyobb figyelemmel fordul nehéz sorsú embertársai
felé. Többségünk úgy érzi, feladatunk elesett embertársaink
megsegítése, legalább ebben az időszakban. Balaton -
almádiban több olyan segítő szervezet működik, amik egész
évben segítenek, de most, karácsonykor ők is több feladatot
vállalnak. Több helyszínen, többféle adományt várnak, válogatnak,
csomagolnak és továbbítanak rászoruló embertársainknak.
Összefoglaljuk – a teljesség igénye nélkül –
az idei gyűjtéseket, hogy aki szeretne adni, tudja, hogy hol
és mikor teheti meg.
A Balatonalmádi Család-, és Gyermekjóléti Központ és Szociális
Szolgálat telephelyén, a Baross Gábor u. 32. alatt egész
évben és most is meghirdetett Szeretet-Stelázsi programban
gyűjtik a tartós élelmiszereket (étolaj, rizs, cukor, tésztafélék,
konzervek, vitaminok, szaloncukor), tisztító- és tisztasági
sze reket (fogkrém, szappan, tusfürdő, sampon, fogkefe, eldobható
borotva, toalettpapír, női higiéniás eszközök). Ezek
a termékek a nehéz körülmények között, kórházban tar -
tózkodó, intézményben élő rászorulóknak jelentenek nagy
segítséget. A városban élő hajléktalanok segítésében is napi
szinten közreműködnek a feladatellátó várpalotai Vörös -
kereszt mellett. Az Együtt Egymásért Alapítvány (ez a városé)
folyamatosan ad tűzifa és fűtés-támogatást a rászorulóknak,
amihez igénylőlapok a családsegítő szolgálatnál kaphatók.
Sokak által ismert ételgyűjtő pont városunkban az ún. ételdoboz,
ami a Lapos Dániel utca elején áll, és egész évben
rakható bele élelmiszer – alkohol és nyers hús kivételével.
Ezt a nagyszerű segítséget Istenes Klárának és Szabóné
Katalinnak, 16 fős önkéntes csapatuknak és természetesen
az adományozóknak köszönhetik a rászorulók. Sok ember
szégyenlős, nem megy el a segélyszervezetekhez, nem kér
segítséget másoktól, de éjszaka el tud menni ehhez az ételdobozhoz,
és abból tud élelemhez jutni.
Városunk közkedvelt kávézójának, a Lounge Coffee ve ze -
tőinek is fontos a társadalmi felelősségvállalás ezen formája.
December 22-ig várják a kávézóban karácsonyfájuk alá a fel -
ajánlásokat (szaloncukor, játék, tartós élelmiszer), amit
december 23-án a családsegítők segítségével eljuttatnak
25 rászoruló családnak.
A katolikus plébánia évek óta szervezi a Szent Erzsébet
köténye adománygyűjtést, ami december 10-én lezárult.
Ennek keretében idős, magányos emberek számára állítanak
össze tartalmas csomagokat, amiket
önkéntesek szállítanak ki a rászorulók
ott honába az ünnep előtt. Szabó János
plébánosnál lehet jelentkezni önkéntesnek
a 438-435-ös telefonszámon, és nála
jelezhetjük, ha a környezetünkben rá -
szorulók élnek. December 26-án a Virág
Étteremben (Lapos Dániel utca) karácso -
nyi ebédet osztanak a rászorulóknak
a plébános szervezésében. Erre előzetesen
kell jelentkezni a katolikus plébánián.
A város legnagyobb segítő szervezeteinek
egyike a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
balatonalmádi csoportja. Telep helyükön,
a Veszprémi út 87-ben (a festékbolt
mögött) minden csütörtökön 14 és 16 óra
közt gyűjtik a még használható ágyneműket,
takarókat, könnyű paplanokat,
ruhákat, melegítő eszközöket, konyhai
eszközöket, és ugyanekkor osztják is
a rászorulóknak. Szívesen közvetítenek szolgáltatásokat: ha
betegeket látogatna, vagy beszélgetne magányos idősekkel,
hívja a szolgálat munkatársai a 06 30 255 6086-os vagy
a 06 30 9719 446-os telefonszámon!
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm akciója december
12. és 17. között tart. Várják az önkénteseket a Spar
áruházakban való élelmiszergyűjtéshez, többek között fiatal
önkénteseket is várnak a csütörtöki adományosztásokhoz,
igazolást tudnak adni az iskolák felé. A szeretetszolgálat
segítségével rendszeresen gyűjt és juttat el ruha ado -
mányokat a csángó magyaroknak Varga Imre balatonalmádi
lakos.
4
Az előttünk álló időszakban fog eldőlni,
milyen irányú és léptékű lesz a város
fejlődése
A Városunkért Közösen Egye -
sületet olyan emberek hozták
létre, akik elkötelezettek abban,
hogy egy újfajta szemlélet ala -
kuljon ki Balatonalmádiban,
hisz az elmúlt 13 év alatt szinte
megszűnt a kommunikáció
a városvezetés és a lakosság
között, a város vezetői nem ismerték
fel, mekkora lehetőség
rejlik a közösségi médiában.
A döntéseikről csak az almádi
újság „közlemény” rovatából értesültek a polgárok, azok
hátteréről semmit sem tudtak meg. Talán emiatt is
érezhette úgy a lakosság, hogy a Keszey-éra alatt nem fej -
lődik a város, a testület pedig mintha elefántcsonttoronyban
működött volna.
Többen úgy gondoltuk, fontos a változás. Szerettünk volna
hozzájárulni, hogy Balatonalmádiban végre elinduljon egy
modern, XXI. századi fejlődési szakasz. Olyan embereket
kerestem az egyesület megalakulásakor, akiknek a személye
egyfajta garanciát jelent arra, hogy ez az elképzelés si -
kerüljön. Így kerültem kapcsolatba dr. Kepli Lajossal, akivel
már a 2018-as országgyűlési választási kampányban együtt
dolgoztam. E közös munka során megismertem, s megbizonyosodtam
róla, hogy az ő személye garanciát jelent
a sikerre.
Az egyesülettel ez év elején léptünk a nyilvánosság elé
különböző, közösségépítő jellegű programokkal. Tettük ezt
azért, hogy megismerjenek bennünket a városban. A ha -
vonta megrendezett programjaink pozitív visszhangra találtak.
Ismertek lettünk, sokan csatlakoztak hozzánk. Így
találtunk olyan támogatókra, akik révén lehetőségünk nyílt
egy havi rendszerességgel megjelenő magazin kiadására.
Áprilisban a tudomásunkra jutott, hogy egy másik, hasonló
célokat megfogalmazó szervezet, az Aranyhíd Polgári
Egyesület is megalakult. Azonnal megpróbáltam felvenni
velük a kapcsolatot, de sajnos már az első megke re -
sésünkkor elhatárolódtak tőlünk.
Előre láttam: ha két civil szervezet jelöltjei külön indulnak
az önkormányzati választáson, az megosztottsághoz vezet,
abból kudarc lesz. És itt nem személyes kudarcra gondolok.
A városunk fejlődése, a döntések meghozatala függ a meg -
választott képviselőktől. Mindkét egyesület tagságának jó
része így gondolta, az Aranyhíd vezetősége mégis elzárkózott
az együttműködéstől. Chartájukban – amit az áprilisi
megbeszélésünket követően adtak ki – ez áll: „A jövőbeli
választásokon egyesületünk... kizárólag olyan jelöltet támogat,
aki semmilyen pártnak nem tagja és nem jelöltje”.
Nekünk viszont az volt a véleményünk, hogy egyedül
dr. Kepli Lajos lehet komoly kihívója az addigi polgár -
mesternek, Keszey Jánosnak.
A két szervezet „együtt nem működésének” eredménye lett
a jelenlegi képviselő-testület összetétele: két független, két
aranyhidas és négy Fidesz–KDNP-s képviselő. Októberben
egy teljesen más összetételű testület kezdhette volna meg
a munkáját. A választás óta eltelt rövid időszak (kettő, a polgármester
által előterjesztett elképzelés meg nem sza -
vazása) már előrevetíti a politika térnyerését a szakmai
munka rovására (alpolgármester-választás körüli hercehurca,
a településfejlesztési bizottság felállításának le -
szavazása). Számomra érthetetlen a Fidesz–KDNP-frakció
megalakulása is. Ennek erős üzenetet értéke van dr. Kepli
Lajos felé. Ha a „frakcióalakítással” kapcsolatban erősen
akarnék fogalmazni, úgy is mondhatnám: ezzel kinyilvánították,
hogy nem szándékoznak a polgármesterrel együtt -
működni. Sajnos most került be igazán a pártpolitika
a képviselő-testület munkájába – ez Keszey János polgár -
mestersége idején nem volt direkt módon érezhető. Nem
tudok egyetérteni semmiféle „politikai” döntéssel (lásd
bölcsődeépítés), de pártpolitikát meg főleg nem lett volna
szabad beengedni a városházára.
Azt nem mondhatjuk, hogy Balatonalmádi nem fejlődött
az elmúlt időszakban is, de sokkal több potenciál van
benne. A következő időszakban fog eldőlni, hogy milyen
irányú és léptékű lesz ez a fejlődés. Az október óta eltelt
rövid idő is megerősített engem abban, hogy az országos
politizálás (városunk fejlődésére nézve) szerencsére
megedzette dr. Kepli Lajost, megtanulta kezelni a különböző
konfliktushelyzeteket, és polgármesterként minden
tőle telhetőt meg fog tenni a helyben adódó nehézségek
megoldására.
Kovács Mihály, a Városunkért Közösen Egyesület tagja
5
Úgy éreztem, jobbá tudnám tenni a várost
Dr. Kepli Lajos fontosnak tartja a nyilvánosságot
Az első hetekben próbáltam minél nagyobb intenzitással
képbe kerülni a város folyamatban lévő ügyei, különösen
a nagyberuházások kapcsán, és tűzoltás jelleggel az elhúzódó
problémákat megoldani – mondta lapunknak
dr. Kepli Lajos, Balatonalmádi újonnan megválasztott polgármestere.
– Alapító tagja a Városunkért Közösen Egyesületnek. Miért
tartotta fontosnak, hogy létrejöjjön ez a szervezet?
– Az ötletgazdák kértek fel, hogy alapítóként csatlakozzak,
tehát az egyesület létrehozása nem az én ötletem volt.
A városukért tenni akaró, aktív, helyi emberek mindenféle
szakterületről, politikai térfélről vegyesen érkező emberek
döntöttek úgy, hogy aktívabban bekapcsolódnak a helyi köz -
életbe és a város sorsának a formálásába. Fontos, hogy minél
több olyan civil szerveződés legyen a városban, amelynek
tagjai önkéntesen a munkájukat fektetik abba, hogy a város
fejlődjön. Hivatalosan nem a Városunkért Közösen Egyesület
színeiben indultam a választáson, de ők támogattak.
A város lakói is fontosnak tartják a nyilvánosságot
– Elindította az Almádinfót, melynek keretében hetente
videóüzenetben ad számot polgármesteri tevékenységéről.
Fontosnak tartja a nyilvánosságot?
– Igen, és ami még lényegesebb, a város lakói is fontosnak
tartják. Erre kifejezett lakossági igény mutatkozott, és több
jelölttársam is mondta a kampányában, hogy ez irányba
lépéseket kíván tenni. A testületi ülés időpontját illetően
a lebonyolításban közreműködő hivatali munkatársak mun -
ka ideje miatt meglehetősen szűk a mozgásterünk, de
a testületi üléseket, illetve a nagyobb érdeklődésre számot
tartó napirendi pontok megvitatását élőben bárki követheti
a Facebookon, ezzel párhuzamosan készül egy videófelvétel
is, ami később feliratozva, megvágva, több részletben felkerül
a Youtube-ra.
– Megválasztása után azonnal a mély vízbe ugrott, hisz
önre zúdultak a mindennapi feladatok. Miként választja ki,
melyek a sürgős elintézni valók és melyek azok, amelyekkel
majd hosszabb távon kell foglalkoznia?
– Tényleg nagyon váratlanul és hirtelen kerültem a polgármesteri
székbe. Azért mondom, hogy váratlanul, mert
nyilván jók voltak az esélyeim, de végül számomra is
meglepetésszerű győzelem született, főleg arányait tekintve.
Az első hetekben próbáltam minél nagyobb intenzitással
képbe kerülni a város folyamatban lévő ügyei, különösen
a nagyberuházások kapcsán, és tűzoltás jelleggel az elhúzódó
problémákat megoldani. Éppen a választások idején
fejeződött be az óvoda-projekt. A kampány utolsó heteiben
az előző testület és városvezetés ezzel már nem nagyon tudott
foglalkozni, nekem az első héten még nem volt aláírási
jogom, viszont nagyon sürgős, pályázati határidőkhöz kötött
teendők adódtak. Az forgott kockán, hogy át tudjuk-e adni
időben az óvodaépületet. Végül sikerült: a gyerekek december
3-án birtokba vehették. Volt egy induló projekt is, a ko -
lostor felújítása, amelyen a közbeszerzést az előző testület
bonyolította le, ám a szerződés aláírása és a munka
elindítása rám várt. A kolostor épületét nagyjából egy év
múlva vehetjük birtokba. A Kerényi -programhoz híven kulturális
és közművelődési funkciót kívánunk adni az épületnek,
de a turisztikai célú hasznosítása is fontos lenne, mivel
az épület fenntartása meglehetősen nagy költséget fog jelenteni
a városnak, és szeretnénk, ha legalább a fenntartási
költségeit kitermelné az épület.
El kell döntenünk, milyen irányban kívánjuk
elindítani a város fejlődését
– Hosszú távú feladatok?
– Rendeznünk kell a helyi építési szabályzatot. Ennek kap -
csán el kell döntenünk, milyen irányban kívánjuk elindítani
a város fejlődését. Sajnos, itt is elkezdődött a telkek aránytalan
beépítése. Pici, családi háznyi méretű telkekre
építenek négy-nyolclakásos társasházakat, ami hosszú
távon azt okozhatja, hogy Almádi elveszíti kisvárosias jellegét,
a még a belvárosban is szellős, tágas beépítettséget.
Szeretnénk ezt elkerülni, ezért minél előbb rendeletet fogunk
módosítani. A koncepcióban azt is el kell döntenünk,
milyen fejlődési irányt szánunk a sínek alatti, illetve feletti
városrészeknek. Szeretném, ha a belváros arculata hosz -
6
szabb távon átalakulna és egy egységes, karakteres város -
központ jönne létre! A testület ugyan nem támogatta
a településfejlesztési bizottság megalakítását, de a későbbiekben
valószínűleg legalább egy tanácsnoki pozíciót létrehozunk
erre a feladatra. Mivel két alpolgármesterünk van,
így a maradék hat képviselőre aránytalanul nagy teher
hárulna, három bizottságban párhuzamosan dolgozni.
Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a mostani testület intenzívebben
foglalkozzon a városfejlesztéssel, mint a korábbi.
Én, mint előterjesztő, biztosan számos, a témával kapcsolatos
javaslatot fogok a testület elé vinni.
– Szakterületének, a környezetvédelemnek milyen funkciót
szán a polgármesteri munkájában?
– Mindenképpen azt szeretném, és ez is a közép- és hosz -
szabb távú koncepció része, hogy zöldítsük a várost. A kampányomban
azt hirdettem, és még most is fenntartom, hogy
a fesztiválokról, az önkormányzati intézményekből sze -
retném az egyszer használatos műanyagokat minél inkább
kiszorítani. A parkosítás, fatelepítés szintén nagyon fontos
számomra. Csak ott vágjunk ki fát, ahol szükséges, és
inkább többet telepítsünk a helyére, mint amit a jogszabály
előír. Nyomatékosabban szeretnék energiát és anyagiakat
fordítani a város virágosítására is. A környezetvédelem
témájában persze a Balaton védelme is nagyon fontos.
A kor mány és a tóparti települések közt személyes
egyeztetés folyik arról, hogy a Balaton-parti településeken
elterülő egyes vízparti telkek milyen funkciót kapjanak és
a továbbiakban hogyan lehet úgy módosítani az építési sza -
bályzatokat, hogy megfelelő nagyságú parti sétányok alakuljanak
ki, hol lehet kikötőt fejleszteni, hol kell megtartani
a jelenlegi nádast, hol lehet strandot üzemeltetni, és remélhetőleg
minél kevesebb beépítésre szánt telek marad.
Nálunk hangsúlyos téma a jelenlegi focipálya területének
jövőbeni hasznosítása. A Városunkért Közösen Egyesület volt
az, aki megkérdezte a lakosságot, hogyan kellene hasznosítani
ezt a területet. Jövő ősztől felszabadul a telek, és mivel
a mi tulajdonunkban van, az önkormányzat fog dönteni
a hasznosításáról. Én azt szeretném, ha önkormányzati tulajdonban
maradna és olyan hasznosítása lenne, ami a jelenleginél
sokkal kulturáltabb körülmények között teszi
hozzáférhetővé a vízpartot sétálók, horgászok számára,
emellett sport, szabadidő és turisztikai célú létesítmények
kapnának ott helyet, amiből a szálláshelyeket sem zárnám
ki. Ami nagyon fontos, hogy a lakóparképítést viszont igen.
Mindig a feladat motivált
– Beiktatási beszédében azt mondta, nem hisz többé
a párt politikában, csak az egyes emberekben. A választáson
már független jelöltként indult. Kilépett a Jobbikból?
– Még nyár elején visszaadtam a parlamenti képviselői mandátumom,
utána megszüntettem a párttagsági jogviszo nyomat
is, mert úgy gondolom, hogy egy polgármesternek nem pártutasítások
vagy pártpolitikai elvek alapján kell irányítania
a várost, hanem mindenképpen a városban élők és a város
érdekei alapján, tehát ügyek mentén. Ebben a szel lem ben
próbálom vezetni a képviselő-testületet is hol több, hol ke -
vesebb sikerrel, de azt hiszem, nagy problémák nincsenek.
– Egy cikk alatti hozzászólásban olvastuk, hogy jogászként
vagy mérnökként a polgármesteri fizetésének a többszörösét
is megkereshetné. Miért választotta inkább ezt
a feladatot?
– Én a számomra fájó hozzászólásokat is olvastam: például,
hogy megélhetési politikus vagyok. Akik ilyeneket írtak,
nincsenek tisztában azzal, hogy egyáltalán nem volt előre
borítékolható a megválasztásom. Lemondtam a biztos
országgyűlési képviselői javadalmazásomról a fele akkora
majdani, tehát teljesen bizonytalan polgármesteri fize té -
sért. Tesz ilyet egy megélhetési politikus? Mérnökként,
jogászként a versenyszférában valóban a mostani jöve -
delmem többszörösét tudnám megkeresni, de soha nem ez
motivált, hanem mindig a feladat, amiben kihívást láttam és
az, hogy aktívan tudjak tenni azért a városért, ahol élek, és
amit nagyon szeretek. Furcsa lenne, ha minden olyan
ember polgármester akarna lenni, aki cselekedni szeretne
a városért, de én úgy éreztem, hosszú évek alatt szerzett
parlamenti és egyéb tapasztalataim alapján alkalmassá váltam
a feladatra. Lehet, nem hangzik túl szerényen, de 2019
elején úgy éreztem, jobban tudnám vezetni a várost, mint
az előző polgármester. Végül is ezzel a kihívással vágtam
neki a kampánynak. Úgy tűnik, a választópolgárok nagy
részét is sikerült erről meggyőzni, mert jelentős szavazat -
különbséggel választottak meg.
– Tízezer lakos alatti településen nem okvetlenül fontos
frakciót alapítani a képviselő-testületen belül, itt viszont
létrejött a Fidesz-frakció, ráadásul úgy, hogy a négy kormánypárti
képviselő közül csupán egy ember a párt tagja.
Mi erről a véleménye?
– Nem tartom túlzottan szerencsés üzenetnek. Korábban,
amikor jóval nagyobb arányban voltak jelen a testületben
a Fidesz–KDNP tagjai, akkor sem alakítottak frakciót. A tíz -
ezer lakos alatti településekkel kapcsolatban nem is létezik
jogilag olyan meghatározás, hogy képviselőcsoport, hiszen
kislistás választási rendszer van érvényben, de szívük joga,
hogy frakciónak hívják magukat, lévén egy pártot képviselnek.
Én viszont azt remélem: hosszabb távon nem ez fogja
eldönteni, hogy az egyes kérdésekben hogyan szavaznak és
mindegyikük a város érdekében fog dönteni. Pontosan azért,
mert négyük között egy Fidesz-tag van az én tudomásom
sze rint is. Egyébként az eddigi testületi üléseken az igazán
fontos, a várost érintő kérdésekben talán szinte egyhangú
döntéseket sikerült hoznunk. Ez bizakodásra ad okot. A pártpolitika
inkább a személyi kérdéseknél jött elő, akkor történtek
frakció-szintű összeszavazások.
– Mennyi idő jut mostanában a családjára?
– Nem elegendő. A gyermekeimmel igyekszem a lehető
legtöbb időt eltölteni, de sajnos a polgármesterség első hónapjai
nem erről szóltak. Remélem, lehetőségem lesz a ké -
sőbbiekben ezt pótolni, hisz ők a legfontosabbak számomra,
a jövőjük miatt vállalok immár egy évtizede közfeladatot.
7
Ők döntenek a következő öt évben
A képviselő-testület tagjai
Dér András (független)
A nagyapám jegyző volt, az
édes anyám tanácstag 1981-től
1990-ig. Talán innen az örökség,
hogy ennyire aktív vagyok köz -
életileg. Mester Ferenccel,
a berényi kultúrház vezetőjével
kitaláltuk még a kilencvenes
években, hogy megszervezzük
a Berények találkozóját, és ez
olyan jól sikerült, hogy azóta is
rendszeresen összejönnek az ország 13 Berény utónevű
településének lakói. Karancsberény és Vörösberény megállapodást
kötött a gyerekek üdültetéséről, és ez is jól
működik. Másik mániám a veterán buszok, de hiába próbáltam
elhozni ide az országos Ikarus-találkozót, a város nem
volt rá vevő, így Tapolca „vitte le” a rendezvényt.
Először 1998-ban indultam az önkormányzati választáson,
és azóta mindig. Az előző ciklusban választottak meg
először képviselőnek: akkor hét fideszes és két független
képviselő került a testületbe. Akkor többek között a helyi
közösségi közlekedés megvalósításának tervét írtam fel
a szórólapomra, rá is kérdeztem a polgármesternél, hogy
történt-e valami az ügyben, de a válasza nemleges volt.
Nem tudtunk javítani az itt lakók komfortérzetén.
A strandüzemeltetést átszervezték 2016-ban (ott dolgozom),
de idén szeptember közepén távozott a csoportvezető:
ő jelentette be, hogy mégsem működik a modell. Történtek
persze jó dolgok is: az óvodaépítés, a kolostorépület önkor -
mányzati tulajdonba került.
Az idei önkormányzati választások előtt – sok almádi lakossal
együtt – én is reménykedtem abban, hogy változik
a városvezetés, és ez be is következett. A választópolgárok
többsége is változást várt. 1998 és 2002 között például folyt
itt az acsarkodás, amit az emberek nem szerettek.
A következő ciklusban le is váltották a képviselők nagy
részét. Most sokan aggódnak, hogy az új testületben túl
sokféle ember van, túl sok helyről érkeztek, de hát az első
szabad választáson, 1990-ben is 14 különböző világnézetű,
véleményű ember került a testületbe, mégis összeková -
csolódott és működött.
A testületi üléseken már született pár fontos szakmai döntés,
és ezeket egyhangúlag megszavazta minden képviselő,
úgyhogy szerintem jól tudunk majd együtt dolgozni.
Dudás Zsolt (Fidesz–KDNP)
Az idei önkormányzati választásokon
bizalmat szavaztak ne kem
az almádiak, amit sze retnék
megköszönni! Minden erőmmel
azon leszek, hogy képviselőként
a város lakóiért és városunk
jövőjéért, fejlődéséért dolgozzak.
Hiszek a kö zösségben, a közös
munka eredményében, amelyet
pozitív, kétoldalú kommunikációval,
együtt érhetünk el.
Ötvennégy éves vagyok. A balatonfűzfői Irinyi János
Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója ként
dolgozom. Közoktatás mestervezetői, tanári, ke res kedelmi,
sport, informatikai, tréneri és coach vég zettségekkel és
tapasztalatokkal rendelkezem. Feleségem Mariann, városunk
gimnáziumának igazgatónője. Két felnőtt gyerekünk
van. Harminckét éve élünk Balatonalmádiban, azóta
közösségi munkában számtalan területen dolgozom
a városért: 21 éve vezetem a tenisz klubot, négy éve az
Almádiért Közalapítvány kuratóriumát vezettem, a humán
bizottságnál külső szakértő voltam, segítettem a Tourinform
Iroda megújításában, ott voltam a hungarikum fesztivál és
a pálinkafesztivál megala kulásakor, a borfesztivállal együtt
szerveztem ezeket a munkatársaimmal, részt vettem
a Magtár felújításában.
Azon gondolkodtam, hogy képviselőnek lenni és egy város
életében döntéshozóként is jelen lenni, milyen nagy
felelősség. Éveken keresztül dolgoztam a civil szférában, de
most kaptam meg igazán azt a lehetőséget, hogy komolyabb
befolyással is jelen legyek városunk életében.
Amikor meghatároztam a helyemet, hogy tudásom, tapasztalatom
alapján hol tudom a legjobban szolgálni az al -
mádia kat és Balatonalmádit, arra jutottam, hogy ez
egy értelmű: ezek a területek az oktatás-nevelés, humán
kérdések, sport és a sportfejlesztések, a civil élet, esetleg
a turizmus. Fontosnak tartom közvetlen lakókörnyezetem,
Budatava városrész személyes képviseletét is, hogy a városrész
egyedüli képviselőjeként a felmerülő problémákat,
mindennapi gondjainkat, örömeinket is képviselni tudjam.
Nyilvános Facebook-oldalamon az érdeklődők folyamatos
tájékoztatást kapnak munkámról, és kérek mindenkit, ha
bármi észrevételük, ötletük, gondjuk, vagy csak véleményük
van, írjanak nekem! Elérhetőségem a város honlapján megtalálható!
8
Fabó Péter (Fidesz–KDNP)
Veszprémben nőttem fel, abban
a családi házban, amelyben
most a cégem működik, a Berill
Reklámstúdió Kft. Feleségemmel,
két lányommal Káptalanfüreden
élünk. Itt neveltük fel
a gyerekeinket, és itt is fogunk
megöregedni. Magamat egy
jobboldali beállítottságú embernek
tartom, és hiszek az
ország vezetésében.
Hálás vagyok a leköszönő testületnek, hiszen látszik
munkájuk eredménye: sokan költöztek/költöznek Almádiba,
mert egy nyugodt, élhető város. Jó munkát végeztek, számos
pályázaton nyertünk (óvoda, egészségház, sportpálya,
Kolostor stb.).
Amikor a volt polgármester, Keszey János megkeresett,
akkor azon kezdtem gondolkodni, milyen jó lenne, ha a saját
szakmámban (rendezvényépítés, dekoráció) elkezdeném
segíteni a várost. Azonban nem rendezvényt szervezni ültem
be a képviselő-testületbe, hanem a városért tenni.
Almádi nagy területen fekszik, és ki kellene dolgozni egy
koncepciót a fejlesztésére: meg kellene hallgatni az én kor -
osztályomat (1971-ben születtem), valamint a mostani
18–30 éveseket, hogy milyen városban szeretnének élni felnőttként,
és azt az Almádit felépíteni.
Örülök annak, hogy sokan vannak azok a harmincasok,
negy venesek, ötvenesek, akik nemcsak a véleményüket
mondják el, de tevékenyen szeretnének részt venni a mun -
kában is. Komoly a feladat, hosszú lesz az út, buzdítok mindenkit
erre a munkára!
Az álmom, hogy 5–20 év múlva nagy közösségi tereken
mosolygós családok vesznek körül, és például az unokáim
is itt élnek, nem pedig New Yorkban.
Úgy érzem, hogy a képviselő-testületben együtt tudunk dolgozni
a képviselőtársaimmal, és a Fidesz-frakcióban ülő
társaimmal minden olyat ügyet támogatni fogunk, amely
előreviszi a várost.
A magam részéről felvállaltam a menzaügyet és Káptalanfüred
megmozgatását. Évente 3–5 projektbe fogok beleállni,
és több munkacsoportot hozunk létre konkrét célok megvalósításáért.
Nem hiszek a függetlenségben: mindenki tartozik valahová.
A függetlenség számomra a sehová sem tartozás jele.
Együtt fogunk dolgozni a Fidesz-frakcióban, de szívesen
működöm együtt bármilyen vallási és politikai hovatartozású
emberrel. Véleményem szerint az embernek a tettei
azok, amik előre mutatnak. Hajrá, Almádi!
Kajári Gyula (Fidesz–KDNP)
Harmadik generációs almádi
vagyok. Én ugyan a mai Duna -
újvárosban születtem, de isko -
lába Almádiban kezdtem járni,
majd Budapestre költöztünk.
Negyven évig ott éltem, ott tanultam
tovább és ott dolgoztam,
de minden szabadidőmet Almá -
diban töltöttem a nagyszüleimnél.
Később feleségemmel
elhatároztuk, nyugdíjas korunkban visszaköltözünk, de ezt
sokkal korábban megtehettük, harmadik lányunk szü -
letését követően, 2003-ban építettünk itt egy családi házat.
Kőolaj és kőolajtermékek nemzetközi kereskedelmével
foglalkoztam közel negyven évig, 2009-ben pedig saját vállalkozást
indítottam Almádiban és Füreden. Öt évet töltöttem
az NN biztosítónál, idén június óta nyugdíjasként.
Amikor visszaköltöztem Almádiba, már akkor jeleztem
az akkori polgármesternek, Pandur Ferencnek, hogy szí -
vesen dolgoznék a városért, később anyagiakkal is támogattam
néhány projektet.
A legkeserűbb tapasztalatom Almádival kapcsolatban, hogy
a város épített környezete nem méltó a fekvéséhez. Öt éve
elindultam független képviselőjelöltként, és azt a célt
„tűztem a zászlóra”, hogy legyen Almádinak újra igazi
városközpontja, illetve óvjuk meg, ami identikus, régi. Most
ősszel nem akartam indulni, de a korábbi polgármesterrel
bizalmi-baráti kapcsolatot ápolok, és ő nagyon erősen
próbált rábeszélni, hogy csatlakozzam a csapatához, holott
tudta, semmilyen pártnak nem vagyok a tagja, helyi szinten
pedig ellenzem a pártpolitizálást.
Célom, egyebek között, hogy szülessen meg egy olyan
városépítési koncepció, amely vonzóvá teszi városunkat az
olyan befektetők számára, akiknek vannak saját ingatlanfej -
lesztési projektjeik, vagy hajlandóak részt venni azokban,
amelyeket mi tervezünk, mert sok jó ötletünk van.
Az előző városvezetés szép eredményeket ért el, de tart -
hatatlan, hogy a központ egy bádogvároshoz hasonlít, vagy
az, hogy a város egyetlen elfogadható színházterme a be -
rényi kultúrházban van. A vasút sem biztos, hogy jó helyen
van, bár az állomásépület Almádi egyik legszebb, megóvandó
épülete.
Mi, a Fidesz képviselőcsoport tagjai rendszeresen kon -
zultálunk, és szeretnénk ebbe a többi képviselőt is bevonni.
Szerintem Almádinak nem lehet „ellenzéke” a testületben,
hisz itt csak egy oldal lehet: amelyik a városért dolgozik.
Megítélésem szerint a város és lakóinak érdeke semmilyen
pártpolitikai érdeknek nem rendelhető alá. Én leszek
az első, aki, ha ilyet észlelek, megnyomom a vészcsengőt.
9
Pandur Ferenc (független)
1990-től dolgozom második ott -
honomban, Alsóörsön a tele -
pülés- és strandüzemeltetésben,
vala mint fejlesztésben a döntések
végrehajtásának oldalán.
Balatonalmádiban pedig döntéshozóként
vettem részt a város
irányításában: 1994-től külső bizottsági
tagként, képviselőként,
alpolgármesterként, polgár mes -
terként, majd ismét képviselőként. Köszönöm, hogy
a választáson résztvevők többségétől újra bizalmat kaptam és
újra alpolgármester is lehetek! Úgy gondolom, hogy az új
összetételű testületben hasznosítani tudom az elmúlt negyedszázad
alatt megszerzett tapasztalataimat. A polgármestert
segítve a kis létszámú testület megosztása helyett a be -
csületes, valós, igazi összefogás, a párt-, egyéni és csoportérdekeken
felülemelkedő, tisztességes együttműködés
híve vagyok.
Nekem nem szándékom a megosztottság kialakítása és
mélyítése, hanem össze akarok fogni a település érdekében
dolgozó társaimmal, támasza kívánok lenni a polgár -
mesternek.
Vallom azt, hogy egy önkormányzat munkája a folyama -
tosságra épül, elismerem minden korábbi választási ciklus
eredményét. Folytatnunk kell és be kell fejeznünk
a megkezdett beruházásainkat. Nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk
a közösségépítésre, a civilekkel és vállalkozókkal
való együttműködésre. Fejlesztéseink megvalósítása során
helyzetbe kell hozzuk az itt adózó vállalkozóinkat.
Nagyon fontos, hogy mindenkori döntéseink a lakosság
érdekeit, a város költségvetésének stabilitását szolgálják.
Széleskörű előkészítés, véleménygyűjtés után kell megtalálnunk
a város legértékesebb, partközeli ingatlanának,
a sportpályának a hasznosítási módját.
Turizmusból élő településünk tükre a helyi lakosok és
a hozzánk érkező vendégek előtt a közterületeink, strandjaink
rendje, tisztasága és szolgálatatásaink színvonala. Sok
tennivalónk van ezen a területen, az eredmény eléréséhez
nélkülözhetetlen, és számítunk ingatlantulajdonosaink
partneri együttműködésére. Odafigyeléssel, körültekintéssel,
gondoskodással közösen sokat javíthatunk a város
összképén, komfortérzetén.
Schildmayer Ferenc (Aranyhíd
Polgári Egyesület)
Építőmérnök vagyok, több mint
húsz éve öntözőrendszerek
tervezésével és építésével fog -
lalkozom. Feleségem gye rek -
orvos, három fiunk van.
Nagy apám 1929-ben jött Al má -
diba dolgozni, azóta itt él a
családunk. Édesapám a város
alpolgármestere volt, több cikluson
keresztül képviselőként dolgozott.
A képviselő-jelöltséget csak úgy vállaltam, hogy mögöttem
áll az Aranyhíd Polgári Egyesület. Korábban nem voltam
aktív a közéletben, de az egyesületet azért hoztuk létre,
hogy összefogjuk azokat, akik tenni akarnak a városért.
Szerintem korábban nem volt markáns koncepciója Balatonalmádi
vezetőinek. A megoldások többnyire tűzoltásszerűek
voltak, így azután hiába kezdtek nagyszerű tervek
megvalósításába, mindig a legrosszabb változatot sikerült
megvalósítani. (Pl. a Pannóniával szemben évek óta áll üresen
a lepukkant borozó: a város vezetése nem tudta elérni,
hogy a tulajdonos rendezze ezt a területet. ). Tagja vagyok a
mérnöki kamarának, korábban több tagtársammal együtt
felajánlottuk az előző városvezetésnek az ingyenes szaktanácsadásunkat,
de egyetlen megkeresés sem érkezett
hozzánk. Az új polgármester talán jobban támaszkodik
majd az Almádiban élő szakemberek tudására, bevonja őket
a döntésekbe, a városkép kialakításába.
A közeljövő fontos feladata a bölcsődekérdés megoldása.
Jó lenne nyerni a pályázaton, mert így nem csak új bölcsődét
építhetünk, hanem egyben megoldhatjuk a Kánya-villa problémáját
is. Erről hosszú vitákat folytattunk, a szakemberek
bevonásával sikerült jó megoldást találnunk: kidolgozták
a Kánya-villa szigetelésére és statikai meg erősítésére
a műszaki koncepciót. Almádi szerencsés, egyre több kis -
gyermekes család választja állandó lakóhelyéül, gondos -
kodni szeretnénk arról, hogy szüleik biztos helyen tudják
őket napközben.
Egy másik korosztály nagyszerű helye a focipálya. Már épül
az új, közben törhetjük a fejünket, mi legyen a régivel. Sok
megoldás lehetséges, például szabadidőpark egy szállodával
kiegészítve hasznot hozhatna a városnak.
A testületi munka számomra most még kicsit szokatlan és
furcsa, mivel én elsősorban gyakorlati ember vagyok, de
sze rintem gyorsan bele fogok jönni. Egy ilyen vidéki
kisvárosba nem lehet bevinni a nagypolitikát a helyi ügyek
megoldásába. Itt mindenki ismer mindenkit, nem politikai
alapon dőlnek el a dolgok. Remélem, hogy a személyi
kérdések lezárultával jól fog zajlani az érdemi munka és
nem lesz csatározás!
10
Szakál Dániel (Fidesz–KDNP)
Szeretném megköszönni mindenkinek,
hogy részt vett a sza -
vazáson. Külön köszönöm, hogy
támogatták a csapatunkat. Gra -
tulálok az összes, mandátumot
szerzett képviselőtársamnak!
Negyedik generációs almádiak
vagyunk, dédnagyapám vett
pincét, szőlőt Vörösberényben.
Általános iskolai tanulmá nyai -
mat Berényben, a gimnáziumot Veszprémben végeztem.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem történész-politológus
szakán szereztem diplomát. Egy veszprémi cégnél dolgozom
kereskedelmi területen.
Az előző ciklusban is képviselő voltam. A volt polgármester,
Keszey János hívott a csapatába, amelyet nagy megtiszteltetésnek
vettem. Az elmúlt öt évvel kapcsolatban pozitívak
a tapasztalataim, támogató, segítő volt a légkör a testület
és a hivatal részéről. Büszke vagyok, hogy dr. Kontrát Károly
országgyűlési képviselő és Keszey János segítségével megvalósítottuk
az óvodát és a focipályát, fel tudtuk újítani
a vörösberényi régi posta-orvosi rendelő épületét, ahol
a gyer mekorvosok, a védőnők, a háziorvosi ügyelet kapott
helyet a postahivatal mellett.
Nagyszerű, hogy a város tulajdonába került a Kolostor és
a Magtár, amelyet többek közt néhai Kerényi Imrének
köszönhetünk. Figyeltünk arra, hogy megőrizzük a templomaink
szépségét, erőnkhöz mérten támogattuk a civil
kezdeményezéseket. Régóta érkeznek jelzések, hogy a borfesztiválnak
új arculatra van szüksége (idén megkapta),
továbbá meg kellene hosszabbítani a nyári szezont. Ez
utóbbi val kapcsolatban rengeteg a tennivaló. A strandokon
is számos fejlesztés valósult meg. Úgy gondolom, ezeket
a mostani testület is fontosnak tartja.
Mi arra kaptunk felhatalmazást a polgároktól, hogy Almádi
érdekeiért dolgozzunk. Bárkivel együtt fogok működni a vá -
rosom érdekében! Az elkövetkező öt évben humán területen
dolgozom, mint ahogy tettem eddig is. A jótékonysági
akciókat korábban is támogattam, ezután még inkább sze -
retném. Hobbim a terepfutás. Ezzel kapcsolatban vágyam
és álmom, hogy idecsalogassak egy tapasztalt szervező -
csapatot, amelyik Almádiban és környékén versenyt szer -
vezne.
Szívesen fogadok minden, a Várost előre mozdító ötletet,
kezdeményezést, keressenek bizalommal!
Szűcs Enikő (Aranyhíd Polgári
Egyesület)
Édesapán itt kapott jogtaná csosi
munkát, így nyolcéves korom óta
Almádiban él a csa ládom. Édes -
anyám a kéttannyelvű gimnázi -
um meg alaku lása, 1989 óta
dolgozott az intézményben
a nyugdíjazásáig. Nevelt lányom
szintén a kéttannyelvűbe jár,
párommal közös kislányunk
6 és fél éves. Az óvodában kerültem közéleti szerepbe,
három éve vagyok a szülői munkaközösség elnöke. Számtalan
olyan helyzet adódott, amely a kisgyermekes családokat
érinti: az ovisok Pannóniába való költöztetésének az ötlete,
a bölcsőde hiánya, a gyermekorvosok elvesztésének félelme.
Ezeket meg kellett oldani, ahhoz pedig szükség volt az
összefogásra. Így lett egy csapatom, melynek tagjaival
mindig a legjobb megoldásokat találtuk meg, akár konfrontálódva
is az előző városvezetéssel. Ekkor fogalmazódott
meg bennem a gondolat, hogy az eddiginél sokkal többet
kell beszélni a város lakóival, a körülöttünk levőkkel és egy
folyamatos párbeszédet kell fenntartani az intézmények
vezetőivel, dolgozóival, hiszen mindannyian itt élünk, és
mindannyian azt szeretnénk, hogy fejlődjön Almádi.
A szülői munkaközösségben van egy mentorom: ő biztatott,
hogy induljak a választáson, a szülői munkaközösség pedig
hatalmas women powert, női erőt jelentett számomra a háttérben.
Másik támogatóm az Aranyhíd Egyesület volt, amelynek
révén egy negyvenfős szakértői csapat állt és áll mögöttem
orvostól az ügyvédig minden témában.
A kisgyermekes családok helyzete a szívügyem. A bölcsőde
az Aranyhíd Egyesületnek is egyik alapcélja, a másik fontos
feladat pedig az iskolai közétkeztetés megoldása, de van
még számtalan.
Nagyon bízom abban, hogy az új képviselő-testületben olyan
emberekkel dolgozhatom együtt, akik a város érdekeit
előbb re tartják pártjuk színénél! Szerintem ügyek mentén
nagyon jól együtt fogunk tudni dolgozni, és a harcok legfeljebb
arról szólnak majd, hogyan legyen még jobb a városnak
és az itt lakóknak.
Tisztelt Almádiak!
Kellemes karácsonyt és nagyon boldog újévet kívánunk Önöknek!
A Rólunk szól magazin következő száma várhatóan 2020 márciusában fog megjelenni –
a magazint ettől a lapszámtól kezdve negyedévente adjuk ki.
11
Gyönyörűséges pillanat
Átadták az új óvodát
A gyerekek már december 3-án birtokukba vették az új
óvodaépületet, a hivatalos, ünnepélyes átadás december
6-án volt. Az intézmény vezetője gyönyörűséges pillanatnak
nevezte az átadást.
Az új óvodába 250 gyermek jár tíz csoportba. Az épület 1400
négyzetméteres. A tíz csoportszobán kívül (mindegyiknek
fedett terasza van) helyet kapott benne egy olyan közösségi
tér, ahol az összes gyerek egyidejűleg elfér, két tornaszoba,
öltözők, mosdók, melegítőkonyha, kiszolgálóhelyiségek.
Az épület egy tágas kert közepén áll, amelyben több játszótér
is van. A beruházás közel egymilliárd forintba került.
A finanszírozók: a magyar állam, az Európai Unió és Balatonalmádi
önkormányzata – ez utóbbi 350 millió forintot
különített el a projektre.
– Az érdem azoké, akik az elmúlt években kitaposták az ös -
vényt: Keszey Jánosé, Kontrát Károlyé és az intéz mény -
vezetőké – mondta köszöntőjében Kepli Lajos polgármester.
– Remélem, hogy egyre több gyerek fog ide járni, egyre több
kisgyermekes család költözik Almádiba! Kívánom, hogy
legalább száz évig működjön a Magocskák Óvoda!
– Köszönöm minden szorgos kéznek és szívnek a támogatást,
az összefogást! – folytatta Beckerné Sabján Ottilia
óvodavezető. – Három épületből jövünk, és 15 évvel ezelőtt
fogalmazódott meg az igény egy új épületre. A mai nap
gyönyörűséges pillanat számunkra.
– Igazi karácsonyi ajándék ez az új óvoda a gyerekeknek,
a szülőknek és a városnak – vette át a szót dr. Kontrát Károly
parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes. – A gyerekek
jelentik a jövőnket, a jövőbe való befektetés pedig a legjobb
befektetés. Nem kívánom, hogy ötvenezres legyen Balatonalmádi,
azt viszont igen, hogy fejlődjön, gyarapodjon!
A képen balról jobbra: Herczegné Budai Beáta, a Magocskák Óvoda volt vezetője, Beckerné Sabján Ottilia, a jelenlegi intézményvezető,
Keszey János volt polgármester, Kepli Lajos, a jelenlegi polgármester és Kontrát Károly parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes
12
Tóthárpád Ferenc: Megnyílott az óvoda
Megnyílott az óvoda,
varázslatos palota.
A falakról vidám bábok
kuncogják a nagy világot.
Itt nevetgél sok barát,
felfedezünk száz csodát,
hát… amikor széjjelnézek,
látom, milyen jó kis székek
hívogatnak: „Csüccs ide!”
El se hinné senki se,
hogy az asztal nem hatalmas,
és a mosdó épp alkalmas…
Csuda, csuda, csuda jó,
itt fincsi a kakaó,
s ahány játék, annyiféle,
és a mesének sincs vége!
Ebben a klassz oviban
minden rendben – csakugyan!
13
Balatonalmádi kedves kikapcsolódni
vágyó lakosai!
A Városunkért Közösen Egyesület és a Viktória Étterem
2020 januárjától minden pénteken 18 órától színvonalas
programokkal vár mindenkit. A programok ingyenesek.
Tervezett programjaink:
– élőzenés kultúrtörténeti előadások (bluestörténet három
részben, Woodstock 50 éves),
– beszélgetés közéleti személyiségekkel: Kepli Lajos, Szűcs
Enikő… (szervezés alatt),
– 100 éve történt: Vesszen Trianon, négyrészes filmsorozat
és beszélgetés Gulyás Mártonnal,
– Akikre büszkék vagyunk: Kosztyu Veronika, Csapó
Zsuzsanna… (szervezés alatt),
– retró esték az Old Rulett együttes közreműködésével.
A programokhoz kapcsolódva a BakElit Team, Mészöly
Győző házigazda, zongorista és kiváló zenésztársai
közreműködésével kellemes zenei élményben lesz részük.
Az esteken az elmúlt évtizedek örökzöld jazz, pop-rock,
swing revival slágerei szólalnak meg Cuck Berry, Billy Joel,
George Benson, Rod Stewart, Diana Kall, Michael Buble,
Somló Tamás, Demjén Ferenc stílusában.
További információkért hívhatják Nagy Ferencet, a Városunkért
Közösen Egyesület szervezőjét, a Viktória Klub
házigazdáját a 06 30 9503 287-es telefonszámon.
14
Trianon
A trianoni békediktátum az első világháborút lezáró, Párizs
környéki békeszerződések rendszerének részeként a há bo -
rúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar
Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant
szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olasz -
or szág, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nica -
ragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia,
a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, Sziám és Cseh-Szlo vák -
ország) között létrejött békeszerződés, amely többek között
az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meg -
határozta Magyarország új határait, és sok kis multinacio -
nális államot hozott létre a birodalom helyett.
A szerződést a felek 1920. június 4-én írták alá a versailles-i
Nagy Trianon-kastély folyosóján, a La galérie des Cotellesben.
A szerződésben a győztes felek kijelentik, hogy Magyar -
ország felelős a háborúban győztes államoknak okozott
károkért (161. cikk), a VIII. rész további cikkeiben és függe -
lékeiben pedig részletesen szabályozzák az ennek követ -
keztében teljesítendő jóvátétel feltételeit.
„A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyar -
ország elismeri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint
e veszteségek és károk okozói, felelősek mindazokért
a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és
Társult Kormányok, valamint polgáraik az Ausztria-Magyar -
ország és szövetségesei támadása folytán rájuk kénysze -
rített háború következményeképpen elszenvedtek” – az
1920. évi június hó 4. napján a Trianonban kötött békeszer -
ződés 161. cikke.
Az első világháborúban győztes antanthatalmak elsődleges
célja Németország és a háborúban vele szövetséges országok
alapvető meggyengítése volt, ezen felül céljuk volt
a jelen tős háborús jóvátétel követelése, valamint a sok -
nemzetiségű nagyhatalmak egységének megtörése is, mint
amilyen az Osztrák–Magyar Monarchia vagy az Oszmán
Birodalom volt. A döntéshozók a magyarokkal szembeni
Európa-szerte létező ellenséges hozzáállást sem tudták
figyelmen kívül hagyni.
A történelmi okirat Magyarország (Magyar Királyság) új
határainak megállapítása mellett 35 ezer főben korlátozta
a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek
tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség
alapokmányát is.
A szerződést nem írta alá a szintén az antanthoz tartozó
Amerikai Egyesült Államok, amely akkor nem lett tagja
a Nép szövetségnek. Az USA és Magyarország később
Washing tonban kötött békét: ez a Népszövetségre
vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik
a trianonival. Az ily módon létrejött I. világháború utáni
kényszer-békerend azonban összeomlott.
„Semmi kétség, hogy Magyarországot igazságtalanság érte,
s ez az igazságtalanság olyan természetű volt, amelybe jó
lélekkel nehéz volt belenyugodni: a történeti Magyarország
területi állományát az etnikai elv alapján bontották széjjel,
ugyanakkor azonban ezt az etnikai elvet Magyarország terhére
nyilvánvalóan megsértették” – Bibó István történész.
Forrás: Wikipédia
Réthey Ferenc: a Magyar
Szent Korona országainak
etno gráfiai térképe az 1880.
évi népszámlálás adatai
alapján. Budapest 1886,
rajzolta Kogutowicz Manó
15
Elkezdtem versenyezni,
és nem tudom abbahagyni
A világbajnok taekwon-dóssal, Kosztyu Veronikával beszélgettünk
Felnőtt női csapatban erőtörés világbajnoki címet szerzett
még áprilisban csapattársaival az Almádiban élő Kosztyu
Veronika. A taekwon-do megszállottjának is nevezhető
hölggyel két edzés között beszélgettünk.
– Hatéves koromtól karatézni akartam, de a szüleim nem
engedték – mondja. – Így hát fociztam, lőttem, falat másztam,
vívtam. Taekwon-dózni felnőtt fejjel kezdtem el. Valaki
megkérdezte tőlem, elmennék-e taekwon-dózni, én pedig
igent mondtam. Elkezdtem versenyezni, és nem tudom abbahagyni.
Az első sikerem a 2013-as egyéni erőtörés Európa
bajnoki ezüstje volt. A legbüszkébb az egyéni EB aranyamra
vagyok, amit 2014-ben szereztem. Szívesen emlékszem
a 2016-os világkupa egyéni bronzra, a 2018-as csapat
EB-címre és az idei csapat világbajnoki címre. Ezeket mind
erőtörésben szereztem. Nem szeretném kihagyni a 2016-os
világkupa egyéni formagyakorlatát sem, amiért ezüstérmet
vehettem át. Az első versenyemen, kilenc évvel ezelőtt
a későbbi férjem, Kosztyu György volt a bíró: így ismer -
kedtünk meg. Ő akkor még Pesten élt, én már ideköltöztem
Budapestről, és két hónappal később ő is jött. Egyébként
építészmérnök vagyok, de már öt éve nem dolgozom
a szak mámban: férjemmel edzéseket tartunk a vörösberényi
edzőteremben. Kislányunk négy és fél éves, már
taekwon-dózik, és a világbajnokságon is kinn volt velünk
a németországi Inzellben. Mi már sehová sem költözünk
Almádiból: gyökeret eresztettünk itt.
Most 90–95 aktív tanítvány jár hozzájuk. Tagjaik között
az óvodáskorúaktól a nyugdíjasokig minden korosztály
megtalálható. Az edzéskörülmények nem éppen ideálisak:
a 110 négyzetméteres, L alakú teremben 100 négyzetméter
tatamit raktak le, amin egyszerre 35 gyerek edz. Kicsit zsúfoltan
vannak ahhoz képes, hogy a versenyeken 80–100 négyzetméter
tatamin versenyez két gyerek.
– Szeretjük a helyet, de kinőttük. Nyolc éve önerőből
kezdtük a férjemmel, aki azóta is munkaviszonyban van,
szükség van a rendőrfőtiszti fizetésére, hisz valamiből élnünk
kell. A főbérlőnkkel nagyon jó a kapcsolatunk, sok
mindent felújítottunk már az épületen, de ha lenne sok millió
forintunk és a miénk volna az épület, beépíthetnénk
a tetőteret, edzőeszközöket vásárolhatnánk az udvarra,
kialakíthatnánk egy kávézót, egy masszázsszalont.
Veronika óriási szeretettel mesél a taekwon-dóról, a gye re -
kekről:
– A magyarországi taekwon-dósok egy nagy család.
Rengeteg ismerősünk, barátunk van az egész országból.
Ebben a sportágban nincs nagy pénz. Ha például Hódmezőváráshelyre
vagy Makóra megyünk versenyezni a gye -
rekekkel, a szülőknek is a zsebükbe kell nyúlniuk, hisz még
kisbuszunk sincs. Kellenek a támogató szülők, akik szállítják,
etetik, fotózzák a gyerekeket. Az egyik kislány a csa -
patból pont a napokban mondta: úgy érzi, az egyesület
a második családja. A többiek szerint az a jó a csapatban,
hogy itt jó a társaság, barátokat szereznek. Mit nem adtam
volna érte, ha én ilyen közegben nőhetek fel! Egy hónapban
legalább három hétvégénk a taekwon-dóra megy el, amit
nem panaszképpen mondok, hiszen nagyon szeretjük csi -
nálni. Rengeteget kapunk vissza a gyerekektől, és ha megmentünk
párat az elkallódástól, jó irányba tudjuk terelgetni,
az óriási örömmel tölt el bennünket. A gyerekeknek sok
lehetőségük adódik a sportolásra, de szerintem, a miénk -
hez hasonlóan, számtalan kis egyesület küzd a fennmaradásért.
Azért azt sem titkolja el, hogy amikor a magyar taekwondósok
Eb-re vagy világversenyre készülnek, maguk vá sá -
rolják meg a címeres mezt, fizetik a nevezési díjat,
a re pülőjegyet, az ellátást. Nem panaszkodik, csak a té -
nyek ről beszél.
Kosztyu Veronika nemcsak a sportolással nem tud felhagy -
ni, de a tanulással sem. A fitneszedzői, gyógy- és sportmasszőri,
kinezio tape terápiai, kaatsu-rehabilitációs edzői
oklevele már megvan. Most éppen korrektív sportrehabili -
tációs tréneri képesítésért dolgozik. Szeretne erőnléti
tréner lenni és még számos terve van.
– Ez az életem: ha bezárnának egy irodába, azt már nem
tudnám elviselni.
16
Sikeres sportoló, sikeres edző
Csapó Zsuzsanna kétszer nyert junior világbajnokságot és
kétszer felnőtt világkupát
Csapó Zsuzsanna tiniként kétszer nyert aerobic világbaj -
noki címet, ma sikeres fit-kid edző, a Balaton Fitness
Sportegyesületet edzője, alapítója., 32 éves, Balaton al -
mádiban él, két fia van: Benedek 9, Olivér 7 éves lesz.
– Pályafutásomat szülővárosomban, Várpalotán kezdtem –
mondja Csapó Zsuzsanna. – Sportos családban nőttem fel,
így nem is volt kérdés, hogy engem is a sport irányába tereljenek.
Általános iskolában szertornázni kezdtem, ám a heti
egy–két alkalom nem elégítette ki a mozgásigényemet, így
keresgélni kezdtem a rokon sportágak között. Ekkor ta -
lálkoztam későbbi edzőmmel, Király Bélával, és ez a ta lál -
kozás gyökeresen megváltoztatta az életemet. Innentől
kezdve a mindennapos edzések lettek a legfontosabbak.
Nem tartottam magam kiemelkedő tehetségnek, viszont
nagyon szorgalmas voltam, és minden szabadidőmet az
aerobicnak szenteltem. Szerencsésnek mondhatom ma -
gam, hiszen egy nagyon kreatív edző állt mögöttem, aki
mind szakmailag, mind emberileg mindenben támogatott,
FOTÓIFJ. VASUTA GÁBOR
ha kellett, még a ruhámat is kiflitterezte, vagy éjszaka sétált
velem az utcán versenyek előtt, hogy lelket öntsön belém.
Így a sikerek hamar jöttek: sportaerobicban kétszer nyer -
tem junior világbajnokságot, kétszer pedig felnőtt világ -
kupát, és ezek mellett több mint százszor állhattam
dobogón hazai versenyeken. Elnyertem a Veszprém Megye
Különdíjas Sportolója címet, valamint voltam Veszprém
megye jó tanuló-jó sportolója. 1997-ben csapta meg a változás
szele, amikor megrendezték az első fit-kid versenyt
Magyarországon, melynek részese lehetett. Zsuzsannának
nagyon megtetszett a fit-kid változatossága, komplexsége,
így pár évig mindkét sportágban versenyezett, végül a fitkidnél
maradt, melyet a felnőtt fitnesz versenyek követtek.
Legjobb eredménye az országos bajnoki második helyezés
volt.
– A fitnesz kapcsán egyre jobban szerettem táncolni, így
kaptam az alkalmon, mikor elhívtak egy táncoktatói
kurzusra, és alig 18 évesen elkezdtem tanítani – folytatja. –
Meg alapítottam saját egyesületemet, a Queen Dance-t.
Minden időmet a csapatnak szenteltem, végül a kitartás
meghozta gyümölcsét. Az European Show Dance Union által
szervezett világbajnokságon tanítványaim 12-szer állhattak
a dobogó legfelső fokára, ezen kívül egy tízfős csapattal
3000 induló közül beverekedtük magunkat a Csillag Születik
30 legjobbja közé, ahol élő adásban mutathatták meg a gye -
rekek, hogy mit tudnak. Ekkor elnyertük Várpalota Város
Emlékérmét, a város kulturális életében betöltött jelentős
szerepünkért.
Tizenkét év kemény munkát követően
jött a mélypont, de egy év kihagyás után
újra elkezdett edzéseket tartani, csak
már nem táncot, hanem fit-kidet. Hamar
rájött, hogy ez az, ami igazán boldoggá
teszi, így Edelényi-Szabó Veronikával
megalapították a Balaton Fitness Sportegyesületet.
Csak egy éve indultak a Ma -
gyar Fitness Szövetség versenyein, de
már 21-szer állhattak a dobogó legfelső
fokán.
– Imádom a gyerekeket! – jelenti ki. –
Rengeteget dolgozunk, de a sok munka
meghozza gyümölcsét. Én is napi szinten
edzek, hiszen egy sportoló mindig
a maximumra törekszik, és én is sze -
retnék ugyanolyan fitt maradni, mint
mikor még versenyeztem. Hálás vagyok
a sorsnak, hogy mind versenyzőként,
mint edzőként belecsöppentem ebbe a világba! A sport sok
mindentől megkímélt, sosem volt időm a számítógép előtt
görnyedni, vagy az utcán lógni. Egy olyan közösségben
nevelkedtünk, ahol megtanultunk figyelni a másikra és
segíteni, küzdeni, áldozatot hozni. Csupa olyan fontos dolgot,
amit később felnőttként kamatoztatni tudtunk az életben.
Természetesen ebben az egészben nagyon nagy
szerepe volt a szüleimnek, akik mindig mindenben támogattak,
és a sikerek és kudarcok után is mellettem voltak.
17
Zenében és prózában a bluesról
Gier Gabriel előadásai
Gier Gabriel fiatal korától, 1981 óta él Svédországban.
Korán megismerkedett az ottani sokszínű és magas színvonalúnak
mondható zenei világgal. Abban az időben
egymást váltották ott a világ legjobb előadói, igazán könnyű
volt hozzájutni remek koncertélményekhez. A különböző
zenei irányzatok közül Gabrielhez a blues állt a legközelebb.
Ez még Magyarországon alakult így, bár akkoriban nálunk
például egy B.B.King koncert elképzelhetetlen volt, ő is
Svéd országban találkozott élőben a blueslegendával.
Lassan, gitárjátékát fejlesztve eljutott odáig, hogy elő adó -
ként is elkezdett tevékenykedni. Svédország kultúrájában
a blues műfaja nem volt mostohagyerek, ugyanakkora sze -
repet kapott – széles körű értő és kedvelő közönséggel rendelkezett
–, mint a népzene vagy a komolyzene.
Gabriel technikai tudása mellett lexikális ismereteit is
bővítette, és gimnáziumokban tartott előadásokat a műfaj -
ról saját zenei blokkok közbeiktatásával – az iskolákban oktatott
esztétika tantárgy keretében.
Rendszeres hazalátogató révén itteni kapcsolatai nem szakadtak
meg fiatalkori ismerőseivel, és egy Duna-parti nyári
napon (öt évvel ezelőtt) arról kezdtek beszélgetni, hogy egy
koncertet kellene szervezni a műfaj jelentősebb előadóinak
műveiből. Az egy előadásból aztán jóval több lett, és már
kellett a formációnak egy név, amelyhez köthetők a tagok
és a zenei irányzat. Az együttes neve – Gödiek lévén – Göod
Times Blues lett. A zenekar azóta is működik.
Gabriel Magyarországon is folytatja az ismeretterjesztést,
számos előadáson van túl. Művelődési házakban, klubokban
hallhatott, hallhat a közönség érdekes történeteket és
zenéket a blues korai időszakából. A prózai részek közötti
zenélésben Horváth István, a GTB basszusgitárosa működik
közre.
18
Pályázati felhívás
Közösségi projektek megvalósítására
A Városunkért Közösen Egyesület célkitűzései között talán az egyik legfontosabb
a helyi közösségi élet fej lesztése. Az ötletek megvalósításához néha szükség van egy kis
hírverésre, technikai vagy személyi segítségre és esetleg anyagi erőforrásra is.
Nekünk sincs ezek közül egyikből sem végtelen mennyiségben, de amink van,
azt szeretnénk megosztani Almádi lelkes polgáraival. Ezért született ez a felhívás.
Kik pályázhatnak?
Minden településünkhöz kötődő személy, civil szervezet, baráti társaság, iskola vagy más formáció,
aki az egyesületünk értékrendjével harmonizáló és életképes ötlet megvalósításához keres támogatást.
Mire lehet pályázni?
Kisebb-nagyobb közösségi projektek és rendezvények megvalósítására városunkban, szervezetek
működési feltételeinek javítására, és minden más közösségi élet fej lesztését szolgáló tevékenységre.
Meddig lehet pályázni?
A pályázatokat folyamatosan lehet benyújtani.
Milyen támogatást tudunk nyújtani?
Az újságunkban, honlapunkon és FB oldalunkon való megjelenést, maximum 200 eFt pénzbeli
támogatást, és egyéb személyes vagy technikai segítséget.
Hogyan lehet pályázni?
E-mailben a varosunkert.kozosen@gmail.com címre kül dött pályázattal. A pályázat tartalmazza
a projekt célját és leírását, a megvalósítás módját, a főbb közreműködőket, a teljes költségvetést
és a megpályázott erőforrásokat. Osszák meg velünk továbbá azokat a fontos információkat,
amelyek segítik a korrekt elbírálást.
Mik a további lépések?
Havonta egy pályázatot választunk ki támoga tásra az év végéig.
A sikeres pályázókkal támogatási szer ződést kötünk.
További információ:
Varga Imre imre0819@gmail.com;
Várjuk a pályázatokat:
Városunkért Közösen Egyesület
19