Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Ők döntenek a következő öt évben
A képviselő-testület tagjai
Dér András (független)
A nagyapám jegyző volt, az
édes anyám tanácstag 1981-től
1990-ig. Talán innen az örökség,
hogy ennyire aktív vagyok köz -
életileg. Mester Ferenccel,
a berényi kultúrház vezetőjével
kitaláltuk még a kilencvenes
években, hogy megszervezzük
a Berények találkozóját, és ez
olyan jól sikerült, hogy azóta is
rendszeresen összejönnek az ország 13 Berény utónevű
településének lakói. Karancsberény és Vörösberény megállapodást
kötött a gyerekek üdültetéséről, és ez is jól
működik. Másik mániám a veterán buszok, de hiába próbáltam
elhozni ide az országos Ikarus-találkozót, a város nem
volt rá vevő, így Tapolca „vitte le” a rendezvényt.
Először 1998-ban indultam az önkormányzati választáson,
és azóta mindig. Az előző ciklusban választottak meg
először képviselőnek: akkor hét fideszes és két független
képviselő került a testületbe. Akkor többek között a helyi
közösségi közlekedés megvalósításának tervét írtam fel
a szórólapomra, rá is kérdeztem a polgármesternél, hogy
történt-e valami az ügyben, de a válasza nemleges volt.
Nem tudtunk javítani az itt lakók komfortérzetén.
A strandüzemeltetést átszervezték 2016-ban (ott dolgozom),
de idén szeptember közepén távozott a csoportvezető:
ő jelentette be, hogy mégsem működik a modell. Történtek
persze jó dolgok is: az óvodaépítés, a kolostorépület önkor -
mányzati tulajdonba került.
Az idei önkormányzati választások előtt – sok almádi lakossal
együtt – én is reménykedtem abban, hogy változik
a városvezetés, és ez be is következett. A választópolgárok
többsége is változást várt. 1998 és 2002 között például folyt
itt az acsarkodás, amit az emberek nem szerettek.
A következő ciklusban le is váltották a képviselők nagy
részét. Most sokan aggódnak, hogy az új testületben túl
sokféle ember van, túl sok helyről érkeztek, de hát az első
szabad választáson, 1990-ben is 14 különböző világnézetű,
véleményű ember került a testületbe, mégis összeková -
csolódott és működött.
A testületi üléseken már született pár fontos szakmai döntés,
és ezeket egyhangúlag megszavazta minden képviselő,
úgyhogy szerintem jól tudunk majd együtt dolgozni.
Dudás Zsolt (Fidesz–KDNP)
Az idei önkormányzati választásokon
bizalmat szavaztak ne kem
az almádiak, amit sze retnék
megköszönni! Minden erőmmel
azon leszek, hogy képviselőként
a város lakóiért és városunk
jövőjéért, fejlődéséért dolgozzak.
Hiszek a kö zösségben, a közös
munka eredményében, amelyet
pozitív, kétoldalú kommunikációval,
együtt érhetünk el.
Ötvennégy éves vagyok. A balatonfűzfői Irinyi János
Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója ként
dolgozom. Közoktatás mestervezetői, tanári, ke res kedelmi,
sport, informatikai, tréneri és coach vég zettségekkel és
tapasztalatokkal rendelkezem. Feleségem Mariann, városunk
gimnáziumának igazgatónője. Két felnőtt gyerekünk
van. Harminckét éve élünk Balatonalmádiban, azóta
közösségi munkában számtalan területen dolgozom
a városért: 21 éve vezetem a tenisz klubot, négy éve az
Almádiért Közalapítvány kuratóriumát vezettem, a humán
bizottságnál külső szakértő voltam, segítettem a Tourinform
Iroda megújításában, ott voltam a hungarikum fesztivál és
a pálinkafesztivál megala kulásakor, a borfesztivállal együtt
szerveztem ezeket a munkatársaimmal, részt vettem
a Magtár felújításában.
Azon gondolkodtam, hogy képviselőnek lenni és egy város
életében döntéshozóként is jelen lenni, milyen nagy
felelősség. Éveken keresztül dolgoztam a civil szférában, de
most kaptam meg igazán azt a lehetőséget, hogy komolyabb
befolyással is jelen legyek városunk életében.
Amikor meghatároztam a helyemet, hogy tudásom, tapasztalatom
alapján hol tudom a legjobban szolgálni az al -
mádia kat és Balatonalmádit, arra jutottam, hogy ez
egy értelmű: ezek a területek az oktatás-nevelés, humán
kérdések, sport és a sportfejlesztések, a civil élet, esetleg
a turizmus. Fontosnak tartom közvetlen lakókörnyezetem,
Budatava városrész személyes képviseletét is, hogy a városrész
egyedüli képviselőjeként a felmerülő problémákat,
mindennapi gondjainkat, örömeinket is képviselni tudjam.
Nyilvános Facebook-oldalamon az érdeklődők folyamatos
tájékoztatást kapnak munkámról, és kérek mindenkit, ha
bármi észrevételük, ötletük, gondjuk, vagy csak véleményük
van, írjanak nekem! Elérhetőségem a város honlapján megtalálható!
8