Textil és kémia - TMTE

egyedek skálája. Egyre nagyobb szerepet kap a textilszínezékek
gazdaságos- és környezetkímélı alkalmazása,
a színezett textília emberi egészséget nem veszélyeztetı
tulajdonságának önkéntes tanúsíttatása rendkívül
korszerő kémiai meghatározásokkal (pl. Öko-Tex megkülönböztetı
minıségjel).
A színezési folyamatoknál használt textilsegédanyagok
köre (amelyek elsıdleges célja a színezés
egyenletességének fokozása, a gazdaságos színezékkihasználás
és a kifogástalan színtartóság elérése) is
egyre bıvült, lehetıséget adva a legkülönbözıbb
szálasanyagú homogén és keverékanyagoknak az elvárásoknak
megfelelı színezésére.
Végkikészítı szerek, segédanyagok
Baeyer már 1880 körül felfedezte, hogy a fenol és a
formaldehid reakciójából „mesterséges-gyanta” képzıdik.
Az elsı fenoplaszt, a feltalálóról késıbb „bakelit”nak
elnevezett gyantaszerő mőanyag megalkotása
Baekeland nevéhez főzıdik (1906). A karbamidformaldehid
gyantákkal történı, cellulóz alapú szövetekre
kiterjesztett győrıdésmentesítést 1926-ban szabadalmazták.
Ezután sorra jelentek meg a legkülönbözıbb
eljárások, amelyekkel a textiltermékek használati
tulajdonságai hatékonyan és tartós hatásokkal javíthatók,
különleges ellenálló képességek (lángolást gátló,
olaj- és szennytaszító, szennyeleresztést könnyítı, víztaszító,
antimikrobális, atka ellen védı stb.) alakíthatók
ki nagy eredményességgel és a viselési, kezelési körülményeket
tekintve garantált idıállósággal. Az óbudai
Textilmúzeumban megtekinthetık többek között a
„győrıdés-ellenálló” (infroisable) mőselyem-kelmék is,
amelyeket a Goldberger-gyár már 1935 évtıl forgalmazott
(pl. Parisette-Resista, Goldani).
A reaktív mőgyanták terén az utóbbi idıben a formaldehid-szegény
ill. esetleg formaldehid-mentes kikészítıszerek
kerültek elıtérbe, fıkent a bırrel érintkezı,
bır közeli textíliák esetében (a formaldehid ugyanis
nyálkahártya-izgató, allergiát okozó tulajdonságú).
Jellemzı, hogy a kezdeti idıkben, az 1950–60-as években
a melamin-formaldehid típusú mőgyanták esetében
gyakori volt a kikészített textilanyagok 3000
mg/kg-ot (ppm-et) jóval meghaladó szabad formaldehid-tartalma;
jelenleg a szigorúbb elıírások 20–30
mg/kg határértéket engedélyeznek. A különbözı, vegyi
úton szilárdított nemszıtt kelmék, a ruhaipari ragasztási
technológiai kellékanyagai is részben a kémiai
fejlesztések eredményei.
72 MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXIII. ÉVF. 2010/2
SZÍNEZÉS, KIKÉSZÍTÉS
A folyékony ammóniás kikészítı eljárások 1970 körül
váltak ismertté a gyakorlat számára. Fıleg a lenszöveteknél
kerül elıtérbe a folyékony ammóniás elıkezeléssel
kombinált enyhe mőgyantás végkikészítés a
könnyő kezelhetıség érdekében, azonban pamuttermékeknél
is használják. A cellulóz hozzáférhetıbb
lesz, mert a pórusszerkezet átalakulásával a szál belsı
finomszerkezete jobban elérhetı, így egyenletesebb lesz
a keresztkötést létesítı kikészítıszer elhelyezkedése.
Ezzel a módszerrel kisebb mőgyanta koncentrációval is
elérhetı a használati tulajdonságok (simán száradó
képesség, jó győrıdésfeloldás stb.) javulása, ennélfogva
mérséklıdnek a negatív mellékhatások (szilárdságcsökkenés,
fogás romlás stb.), sıt javul a kelme kopásállósága.
Az enzimek (bio-katalizátorok) textilipari alkalmazása
1950 óta ismert (pl. háncsrostok mikrobiológiai
feltárása stb.), újabb felhasználási területeik az 1980as
évek második felétıl egyre bıvülnek. Elterjedésüket
a biológiai lebonthatóság, a környezetterhelı anyagok
helyettesíthetıségének lehetısége, a biztonságos alkalmazhatóság,
az anyag-specifikus jelleg (csak a tervezett
hatást fejtik ki), ill. a folyamatok könnyő szabályozhatósága
fokozza. Enzimekkel végzik pl. a farmertermékek
kezelését (koptatás, szösz és göbösödés képzıdés
megakadályozása, lágy fogás biztosítása stb.),
továbbá pamutszövetek lúgos fızésének helyettesítésére,
hatékony maghéjtalanítására ill. göbösödésmentesítésére
nyílik lehetıség. Enzimekkel megoldható
a hernyóselyem hámtalanítása, a gyapjú nemezelıdésmentesítése,
karbonizálásának helyettesítése stb. is.
A cellulóz alapú termékeknél az ún. celluláz enzimmel
könnyebb kezelhetıség is elérhetı.
A plazmakezelések textilipari kísérletei az 1960-as
évek végére vezethetık vissza. Ezzel a környezetkímélı
módszerrel számos egyedi képesség alakítható ki a
textíliákon, akár a konfekcionált termékeken is.
A tisztító-, mosósegédanyagoknál az ısi hamuzsír
ill. szappan után 1830-ban jelent meg az elsı „nem
szappan alapú” készítmény, az ún. törökvörösolaj. Késıbb
a segédanyag-kémia hatalmas lendülető fejlıdése
sorra életre hívta a legkülönbözıbb ionos és nem-ionos
ún. felületaktív-anyagokat, ezek eredménye az egyre
több rendkívül korszerő mosószer-elegy, amely minden
tényezıre kiterjedı elınyökkel rendelkezik, a tökéletes
mosási folyamat biztosításától a textília és a környezetkímélésén
át a mosógép védelméig.