2012 I 5 - Autótechnika

Nyílik az olló…
Szinte nap mint nap úgy érezzük, féljük,
és sajnos egyre gyakrabban meg is éljük,
hogy életünk, gazdaságunk számos területén
hátrányunkra nőnek a különbségek.
Míg mások, országhatáron belül és kívül,
el tudnak húzni tőlünk, mi, az utolérés csekély
reménye nélkül lemaradunk, esélyeink
rohamosan csökkennek. A válságból való
kilábalás folyamata együtt jár széles társadalmi
rétegek önmaguktól nem vállalt
áldozatvállalásával, lecsúszásával. Ha a
kilábalási stratégia mégsem vezet ki a válságból,
az újabb terhek még jobban fokozzák
a társadalmi egyenlőtlenségeket,
sokak esélytelenségét. Az életszínvonal a
„folyamatban” sajnos egyre alacsonyabb,
és egy idő után már nincs állami garancia
a szociális biztonság egy minimális szintjére
sem.
Úgy tűnik, a kilábalás intézményesül és állandósul.
Mi vagyunk, leszünk az örök kilábalók.
Ha azt nézem, hogy például két
és három számjegyű útjaink mikor lesznek
jók, ez eleve vesztes, örökös programnak
tűnik. Az egészségügyiek, tanáremberek
bérfelzárkóztatásáról ne is beszéljünk itt,
Közép-Európa keleti harmadában.
Beszéljünk a szakmánk helyzetéről!
Sikerként kommunikálja a politika az autógyártó,
alkatrészgyártó beszállító multik
hazai beruházásait befektetéseit. Azok is!
Sok embernek adnak biztos munkát, ma
úgy tűnik, belátható ideig. Nehezebb műfaj
ez, mint például a telefonosoké. A multi túl
nem fizeti őket, sajnos csak éppen hogy.
Női munkaerőnél a segély szintjét éppen
hogy csak meghaladja. Nyugati társaikhoz
képest nagy az olló nyitása, egy ideig
kicsit záródott, hétszeres hátrányból jött
négyszeresre, ma mintha ismét nyílna. Egy
fiatalnak ebből az életben elindulnia szinte
lehetetlen.
Az autójavító iparból is embereket, szakembereket
szív el. Az autógyári, beszállítói
munkahely biztonságos, fűtött, közülük sok
patika tisztaságú, különösebb izgalommal
és felelősséggel nem jár, a munkahelyi
problémákat fejben nem kell hazavinni.
Míg ha marad az autójavításban, még alkalmazottként
is problémahalmaz rakódik
rá. Amiért vált, abban benne van egy másik
olló nyitása, a technikáé. Az autójavítás
egyre inkább nehezül. Az újdonságok, melyek
hatványozottan hozzák magukkal saját,
új problémáikat, nagyon lecsökkentik a
javítómunka hatékonyságát, jövedelmezőségét.
De a régiek is megviccelik a szerelőket,
mert már azok sem a Lada-technikából
épültek.
A nyíló ollókat tovább lajstromozva, sajnos
a hazai járműállomány is szomorú képet
mutat. Miközben hibridekről, villanyautókról
beszélünk, az egyik vizsgálóállomás
tulajdonosa mondja, még ennyi kispolskit
tán soha nem látott, mely vizsgára jön,
mint most. A kisfuvarosok teherautói is
bangladesi szintűek, nem megbántva őket.
A mezőgazdaság traktorai a veterántechnika
remekei…
Vesszőparipám, az oktatás is ide sorolható.
Tudom, nem könnyű a képzés rövid idejébe
a sok korszerű, de ma már szervizfeladatot
adó technikával legalább érintően megismertetni
a tanulókat. Az AOTV feladatait
adó cégek halk kritikája is az volt, hogy az
utóbbi pár évek technikájában nem igazán
ismerősek a versenyzők.
Baj van akkor, ha autószerelők nem tanácsolják
a fiataloknak, gyermekeiknek, hogy
ezt a szakmát válasszák. Ha a műhelyükbe
kerülő tanulók tudását nem sokra – többen
semmire – értékelik. (E sorok írója tud
nagyszerű kivételekről, de ezek sajnos csak
kivételek.) A „gimnazista +2” vagy a „gimnazista
1+1” formáció elképzelésszinten jónak
látszott. A gimnázium négy éve alatt a
tanuló nyelvtudást szerez, jó matematikai,
fizikai ismeretekkel vértezik fel. Ezek után
a nagyon nem könnyű autószerelő, autóelektronikai
képzés szakmára koncentrálva,
jó alapokkal kerül ki a tanuló. Igen, de…
Kezdem azzal, hogy az autószerelő műhelyek
legalább egy, de inkább két nyelven
műszaki dokumentációban, diagnosztiká-
Ed i t o r i a l
Dr. Na g y s z o ko lya i ivá N
ban eligazodó, informatikai ismeretekkel
bíró, jó műszaki logikával rendelkező, jó
vagy kiváló kézügyességű, munkát szerető,
önállóan dolgozni tudó, esetleg már
gyakorlatot is felmutatni tudó fiatalokat
keresnek. Ilyen csak a mesében van, de jó
„alapanyagot” már joggal elvárhatnak. Azt
mondják, munka lenne, ember nincs.
Akik érettségivel nyelvtudást szereznek,
jók fizikából, matekből, azokból nem lesz
autószerelő. (Talán a fizetős felsőoktatás
terel ide fiatalokat, de itt is nyílik az olló –
és a bicska a zsebben: a diplomások számában
nagy lesz a már ma is meglévő
országlemaradásunk, pedig mi szellemi
értékhozzáadók akarunk lenni.)
Nagy a lemaradásunk – nyílik az olló – az
életen át való tanulásban is. Nincs meg a
szakmai (ismét csak tekintsünk az autóra)
tovább- és átképzés intézménye, akár több
is.
Nyílik az olló a bóvli, silány termékek, autóalkatrészek
és a minőségiek felhasználása
között is. Alkatrésznek látszó valamiket
építenek be javításnál az ügyfél kérésére.
Ő nem bóvlit kér, de amennyit fizetni tud,
abból csak ilyen jön ki.
Zárszóként elmondom, hogy ne legyen nagyon
kesergő az írás végkicsengése, hogy
vannak többen, akik viszont „leckéztetik” a
mi szakmánkban is a járműipar kiválóságait,
legyenek azok bárhol is a világon. Nemrég
láttam egy speciálfelépítmény-gyártót,
egy autóinformatikában kiválót alkotót és
gyártót, számtalan nagyszerű hazai autóalkatrész-gyártónk,
első beszállítónk is van.
Sajnos nem ez az átlag. Félek, hogy a mi
világunk még sokáig a permanens, nem túl
sikeres felzárkózás világa marad.
autótechnika 2012 I 5
3