Sötét napfény Vágtázó Fantom

Sötét napfény 25
Utoljára még megpaskolta a lovát, aztán elindult a karám irányába.
Vakmerőn lépkedett előre, és közben azon morfondírozott,
hogy vajon milyen gyorsan tudna visszarohanni Merészhez, eloldozni,
majd felpattanni rá, ha most valaki rákiáltana, hogy „állj!”.
A fakónak gyönyörű mélyarany fülei voltak, fekete szegéllyel.
Ide-oda forgatta őket, figyelve Sam lépteinek legapróbb zaját is.
A lány megállt a karám kapuja előtt. A férfinak nem sok gondot
jelentett felhúzni a kendőt a ló szemére. Sam gyanította, hogy
számára sem jelentene gondot megszabadítani tőle. A baj csak az
volt, hogy a ló nem a kerítés közelében állt.
A kapu retesze visszacsattant. Ha valaki a közelben lenne,
most bizonyára előrohant volna. Sam visszatartott lélegzettel figyelt.
Egy árnyékra lett figyelmes, de rájött, hogy csak egy, a havas
csúcs fölött vitorlázó sólyom az.
A kaput félig nyitva hagyta. Csizmában szaladni szinte képtelenség.
Pedig ha valaki most észrevenné őt, akkor kénytelen
lenne visszarohanni Merészhez. Életét a gyorsaságára és a biztos
léptére kellene bíznia.
Pedig jobban járt volna, ha a kanca miatt aggódik.
Fekete mellső lábai előrevágódtak a levegőben, ahogy Sam felé
ugrott.
Mint egy puma – futott át Sam agyán, ahogy oldalra vetődött,
hogy kitérjen a fakó útjából, és meghempergett a porban. Karját
ösztönösen a feje elé kapta, mintha a ló tovább akarná folytatni a
támadást. Sam összeszorított szemmel várta a koponyáján csattanó
szörnyű patákat.