Sötét napfény Vágtázó Fantom

Sötét napfény 33
Jake bizonyára csak morrantana egyet, ha most megkérdezné
tőle, hogy nem történt-e baja, így inkább nem is szólt semmit.
A fakó dobálni kezdte magát a karámban. Először a kerítésnek
ütközött, aztán Merésznek, majd Drágámnak, aztán újból a
kerítésnek.
Pedig alig egy perccel ezelőtt még nyugodtan szundikált. Látható
volt, hogy a fakó nem a rabságtól, hanem az emberektől fél.
Jake intett a kint álló lánynak, de közben le nem vette volna a
szemét a lóról, mintha csak olvasni akarna a gondolataiban.
– Hívom Brynna Olsont – mondta Sam. Jake bólintott, de továbbra
is a lovat nézte. – Majd ő kideríti, kié volt, meg minden. És…
Sam szíve gyorsabban vert. Hogyan feledkezhetett el a többi
ló életéről?
– Meg kell kérdeznem, hogy hol vesznek át musztángokat,
hogy aztán… – elcsuklott a hangja az aggodalomtól! –…kutyaeledelt
csináljanak belőlük.
– Lehet, hogy a minerali vásárra vitték őket – találgatta Jake. –
De ott van egy billogvizsgáló. Ha úgy látja, hogy musztángokkal
van dolga, nem veszi át őket.
– Ebben biztos vagy? – jutott Sam eszébe a két kanca és a gyönyörű
fekete csikó.
– Igen – mondta Jake közönyös hangon, de Sam tudta, hogy
a kancát bámuló fiút is foglalkoztatja az ügy. – Ha végeztél, gyere
vissza!
– Minek? – kérdezte Sam, aki természetesen egyébként is viszszajött
volna, csak nem örült annak, ha Jake meg akarta mondani,
mit tegyen.