AZ ÁRAMLÁS- ÉS HŐTECHNIKA NAGYJAI - Tova-Partner Kft ...

AZ ÁRAMLÁS- 

ÉS HÕTECHNIKA 

NAGYJAI

AZ ÁRAMLÁS- 

ÉS HÕTECHNIKA 

NAGYJAI 

Életrajzi gyûjtemény 

Korényi Zoltán, Tolnai Béla 

Mûegyetemi Kiadó 

Budapest, 2007

Szerzõ-szerkesztõ: 

Dr. Korényi Zoltán, Tolnai Béla 

Lektorok: 

Áramlástechnika: Dr. Lajos Tamás 

Hõtechnika: Dr. Környey Tamás 

Fordításban közremûködtek: 

Bajnok Mátyás, Balázs Andrea, 

Domonkos Judit, Kantár Judit, 

Márialigeti Bence, Szilágyi Júlia, 

Tolnai Ferenc, Tolnainé Darányi Éva 

Anyanyelvi lektor: 

Hernád Imre 

Nyomdai elõkészítés: 

Artinpress 

ISBN: 

978 963 420 9058 

Azonosító: 

s2474 

Megjelent a Mûegyetemi Kiadó 

gondozásában 

www.kiado.bme.hu 

Felelõs vezetõ: 

Wintermantel Zsolt 

Nyomdai munkák: 

PAUKER Nyomdaipari Kft. 

Felelõs vezetõ: 

Vértes Gábor igazgató 

4 

Tartalom 

A kiadó elõszava . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .13 

Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .15 

Útrabocsátó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .19 

I. ÁLTALÁNOS VILÁGTÖRTÉNETI BEVEZETÕ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .21 

II. AZ ÁRAMLÁSTAN FEJLÕDÉSTÖRTÉNETE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .33 

III. A HÕTAN FEJLÕDÉSTÖRTÉNETE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .43 

IV. AZ ÁRAMLÁSTECHNIKA NAGYJAI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .55 

ARKHIMÉDÉSZ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .56 

KTÉSZIBIOSZ, alexandriai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .59 

VITRUVIUS, Marcus Pollio . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .61 

FRONTINUS, Sextus Julius . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .62 

MARIANO di Jacopo (Taccola) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .65 

SKANDERBEG (Szkander bég), Castriota György . . . . . . . . . . . . . . . . . .66 

LEONARDO da Vinci . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .67 

GALILEI, Galileo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .71 

GUERICKE, Otto von . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .74 

TORRICELLI, Evangelista . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .76 

MARIOTTE, Edme . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .78 

PASCAL, Blaise . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .80 

HUYGENS, Christiaan . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .82 

HOOKE, Robert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .83 

NEWTON, Isaac . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .85 

PITOT, Henri . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .89 

BERNOULLI, Daniel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .90 

5

6 

SEGNER János András . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .93 

EULER, Leonhard . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .95 

D’ALEMBERT, Jean le Rond . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .98 

CHÉZY, Antoine de . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .100 

BORDA, Jean Charles . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .102 

LAGRANGE, Joseph Louis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .104 

VENTURI, Giovanni Battista . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .106 

PRONY, Gaspard de . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .107 

WOLTMANN, Reinhard . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .109 

GAUSS, Johann Carl Friedrich . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .111 

POISSON, Siméon Denis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .113 

NAVIER, Charles Louis Marie . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .115 

PONCELET, Jean Victor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .117 

CAUCHY, Augustin Louis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .119 

CORIOLIS, Gaspard Gustave de . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .121 

HAGEN, Gotthilf Heinrich Ludwig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .123 

SAINT-VENANT, Adhémar Jean Claude Barré de . . . . . . . . . . . . . . . . . .125 

POISEUILLE, Jean Louis Marie . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .126 

OSZTROGRADSZKIJ, Mihail Vasziljevics . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .128 

FOURNEYRON, Benoît . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .129 

DARCY, Henry-Philibert-Gaspard . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .131 

DOPPLER, Christian Andreas . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .134 

DUPUIT, Arsène Jules Étienne Juvénal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .135 

VIDIE, Lucien . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .137 

WEISBACH, Julius Ludwig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .139 

BOURDON, Eug ne . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .141 

FROUDE, William . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .142 

FRANCIS, James Bicheno . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .145 

MANNING, Robert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .146 

WORTHINGTON, Henry Rositter . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .148 

STOKES, George Gabriel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .150 

FINK, Carl Ludwig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .152 

PELTON, Lester Allan . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .153 

WEIN János . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .154 

BELTRAMI, Eugenio . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .156 

THIEM, Adolph . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .157 

FANNING, John Thomas . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .158 

MACH, Ernst . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .160 

ENGLER, Carl Oswald Viktor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .162 

BOUSSIENQ, Valentin Joseph . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .163 

REYNOLDS, Osborne . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .164 

RAYLEIGH, John William Strutt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .166 

KLEIN, Johannes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .168 

ZSUKOVSZKIJ, Nyikolaj Jegorovics . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .170 

EÖTVÖS Loránd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .172 

COUETTE, Maurice Frédéric Alfred . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .174 

SÜSS Nándor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .176 

LAMB, sir Horace . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .178 

STROUHAL, Vincent (Cenek) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .179 

FORCHHEIMER, Philipp . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .181 

OSTWALD, Friedrich Wilhelm . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .183 

ALLIEVI, Lorenzo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .184 

CIOLKOVSZKIJ, Konsztantyin Eduardovics . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .186 

BÁNKI Donát . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .188 

KAJLINGER Mihály . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .192 

FLYGT, Hilding . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .194 

WILLIAMS, Gardner Stewart . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .196 

KUTTA, Martin . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .197 

HAZEN, Allen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .200 

BUCKINGHAM, Edgar . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .202 

CSAPLIGIN, Szergej Alekszejevics . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .203 

KNUDSEN, Martin Hans Christian . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .205 

WEBER, Moritz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .206 

ZIMMER Tódor (Theodor Zimmer) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .208 

PRANDTL, Ludwig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .211 

KAPLAN, Viktor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .214 

FÖTTINGER, Hermann . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .216 

MOODY, Lewis Ferry . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .217 

PARSHALL, Ralph Leroy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .219 

THOMA, Dieter . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .221 

PFLEIDERER, Carl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .222 

KÁRMÁN Tódor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .224 

GODDARD, Robert Hutchings . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .227 

BLASIUS, Paul Richard Heinrich . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .230 

TERZAGHI, Karl (Anton von) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .231 

CROSS, Hardy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .232 

PATTANTYÚS Ábrahám Géza . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .234 

BETZ, Albert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .237 

COANDA, Henri Marie . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .239 

TAYLOR, Ingram Geoffry . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .241 

CHAPMAN, Sydney . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .243 

NIKURADSE, Johann . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .244 

MÁTTYUS Sándor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .246 

HÖPPLER, Fritz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .249 

7

KOVÁTS Andor (Kovàts, Andrè) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .251 

ROSSBY, Carl Gustav Arvid . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .253 

WHITE, Cedric Masey . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .254 

THEIS, Charles Vernon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .255 

KOLMOGOROV, Andrej Nyikolajevics . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .257 

RÜTSCHI, Karl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .259 

ROUSE, Hunter . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .261 

BORBÉLY Samu . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .262 

OSWATITSCH, Klaus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .265 

SCHLICHTING, Hermann . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .267 

COLEBROOK, Cyril Frank . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .268 

KARASSIK, Igor J. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .270 

CORDIER, Otto . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .272 

BRAUN, Wernher Freiherr von . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .274 

JENSEN, Poul Due . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .276 

GRUBER József . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .278 

TRENKA Ernõ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .280 

FÛZY Olivér . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .282 

COLES, Donald Earl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .284 

LÉCZFALVY Sándor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .285 

FÁY Csaba . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .286 

CSANADY, Gabriel Tibor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .288 

V. A HÕTECHNIKA NAGYJAI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .291 

8 

HÉRÓN, alexandriai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .292 

BOYLE, Robert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .294 

RÖMER, Ole Christiensen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .297 

PAPIN, Denis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .298 

SAVERY, Thomas . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .300 

NEWCOMEN, Thomas . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .301 

RÉAUMUR, René-Antoine Ferchault de . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .303 

FAHRENHEIT, Gabriel Daniel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .304 

CELSIUS, Anders . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .305 

LAMBERT, Johann Heinrich . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .307 

WATT, James . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .308 

LAPLACE, Pierre Simon, Marquis de . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .312 

RUMFORD gróf, született Benjamin Thomson . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .314 

FULTON, Robert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .316 

DALTON, John . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .320 

FOURIER, Jean Baptiste Joseph . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .323 

SEEBECK, Thomas Johann . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .326 

BROWN, Robert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .327 

BIOT, Jean-Baptiste . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .329 

AVOGADRO, Amadeo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .331 

OERSTED, Hans Christian . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .332 

GAY-LUSSAC, Joseph Louis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .333 

DAVY, Sir Humphry . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .335 

STEPHENSON, George . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .339 

PELTIER, Jean Charles Athanase . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .342 

STIRLING, Robert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .343 

PÉCLET, Jean Claude Eugène . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .344 

LAMÉ, Gabriel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .346 

CARNOT, Nicolas Léonard Sadi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .348 

CLAPEYRON, Benoît Paul Émile . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .351 

ERICSSON, John . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .353 

LENZ, Heinrich Friedrich Emil (Lenc, Emilij Hrisztianovics) . . . . . . . . .354 

REGNAULT, Henri Victor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .355 

MAYER, Julius Robert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .356 

SIEMENS, Ernst Werner von . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .359 

JOULE, James Prescott . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .361 

RANKINE, William John Macquorn . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .364 

LOSCHMIDT, Jan Josef . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .365 

HELMHOLTZ, Hermann Ludwig Ferdinand von . . . . . . . . . . . . . . . . . . .368 

CLAUSIUS, Rudolf Julius Emanuel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .371 

LENOIR, Jean Joseph Étienne . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .374 

KRÖNIG, Karl August . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .375 

KIRCHHOFF, Gustav Robert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .376 

THOMSON, Sir William (KELVIN lord of Largs) . . . . . . . . . . . . . . . . . .377 

GRASHOF, Franz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .380 

FICK, Adolf Eugen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .382 

WILCOX, Stephen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .384 

STEINMÜLLER, Lebrecht . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .385 

BRAYTON, Goerge Bailey . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .387 

MAXWELL, James Clerk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .388 

OTTO, Nicolaus August . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .391 

BABCOCK, George Hermann . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .393 

DAIMLER, Gottlieb . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .394 

STEFAN, Josef . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .397 

WAALS, Johannes Diderik van der . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .398 

SZILY Kálmán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .400 

GIBBS, Josiah Willard . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .402 

LINDE, Carl Paul Gottfried von . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .404 

9

10 

BOLTZMANN, Ludwig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .406 

BENZ, Carl Friedrich . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .408 

LAVAL, Gustav de . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .410 

MAYBACH, Wilhelm . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .411 

WESTINGHOUSE, George . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .414 

GARBE, Robert Hermann . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .415 

FARKAS Gyula . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .417 

BRAUN, Karl Ferdinand . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .420 

CHATELIER, Henri Louis le . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .421 

CSONKA János . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .423 

PARSONS, Sir Charles Algernon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .426 

HAMPSON, William . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .427 

GRAETZ, Leo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .428 

DIESEL, Rudolf Christian Karl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .430 

PLANCK, Max Karl Ernt Ludwig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .432 

STODOLA, Aurel Boleslav . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .434 

CURTIS, Charles Gordon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .436 

DUHEM, Pierre Maurice Marie . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .437 

ZOELLY, Heinrich . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .438 

MOLLIER, Richard . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .440 

WIEN, Wilhelm Carl Werner Otto Fritz Franz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .442 

NERNST, Walter . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .443 

STANTON, sir Thomas Edward . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .445 

CARATHÉODORY, Constantin . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .446 

LJUNGSTRÖM, Fredrik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .448 

CARRIER, Willis Haviland . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .449 

AFANASZJEVA, Tatyjana Ehrenfest . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .451 

JAKOB, Max . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .452 

FONÓ Albert . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .453 

GALAMB József . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .454 

LEWIS, Warren Kendall . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .457 

NUSSELT, Ernst Kraft Wilhelm . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .459 

NYQUIST, Harry . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .461 

SEILIGER, M. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .463 

SCHMIDT, Ernst Heinrich Wilhelm . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .464 

JENDRASSIK György . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .466 

RUARK, Arthur Edward . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .470 

GUGGENHEIM, Edward Armand . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .471 

WANKEL, Felix Heinrich . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .472 

BOŠNJAKOVIÈ, Fran . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .475 

SHERWOOD, Thomas Kilgore . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .477 

ONSAGER, Lars . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .478 

COLBURN, Allan Philip . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .480 

ECKERT, Ernst R. G. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .481 

BODE, Hendrik Wade . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .482 

FORGÓ László . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .484 

HELLER László . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .486 

DAMKÖHLER, Gerhard . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .489 

LÉVAI András . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .491 

SZÁDAY Rezsõ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .494 

CRANK, John . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .497 

FÉNYES Imre . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .498 

NICOLSON, Phyllis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .500 

GYARMATI István . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .501 

VI. RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .507 

VII. FÜGGELÉK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .509 

VIII. HÍRES FELFEDEZÉSEK, TALÁLMÁNYOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .513 

IX. MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ NOBEL-DÍJASOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .525 

X. FORRÁSMUNKÁK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .529 

XI. NÉVMUTATÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .533 

XII. TÁRGYMUTATÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .541 

11

A kiadó elõszava 

„A múltat tiszteld a jelenben s tartsd meg a jövõnek” 

(Vörösmarty Mihály: Emléksorok) 

Ez a könyv alapvetõen a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 

Gépészmérnöki Karán oktatott áramlástan és hõtan témaköreihez kapcsolódó tudósok 

és feltalálók életrajzait tartalmazza. Célja elsõsorban az egyetemi hallgatók 

támogatása és motiválása a szakmai tananyag mélyebb elsajátításában, de érdekes 

olvasmány lehet a mérnökök és minden technika iránt érdeklõdõ olvasó számára 

is. Sõt, mivel sok, a fizikában és kémiában közismert tudós szerepel benne, a 

középiskolai diákok is hasznosan forgathatják. 

A könyv elején elhelyezett általános világtörténeti összefoglaló, az áramlástan és 

hõtan történetének rövid leírása, valamint a függelékben található híres 

felfedezések és magyar Nobel-díjasok listája segíthet abban, hogy a feltalálók és 

tudósok emberi sorsát az adott korba és társadalmi környezetbe helyezve, 

munkásságukat és eredményeiket jobban megértsük és becsüljük. 

Amikor a mûegyetemista Korényi Zoltán az 1970-es évek elején a Magyar 

Nemzeti Múzeum bejárati folyosóján Vörösmarty „Emléksorok”-jának fenti 

idézetével találkozott, elgondolkozott azon, hogy az iskolákban oktatott sok-sok 

törvény és mûszaki alkotás névadójáról miért hall oly keveset a diák, továbbá azon, 

hogy milyen hasznos lenne a természettudomány és a technika alkotásait történeti 

folyamatukba helyezve megismerni, mert ilyen módon a tananyagok összefüggései 

is világosabbá válhatnának. Arra gondolt, hogy a természet- és a mérnöktudományokkal 

foglalkozó hallgatók valószínûleg nagyobb kedvvel és átéléssel tanulnák 

a sok-sok tételt, törvényszerûséget és mûködési elvet, ha tudnák, hogy a 

névadó tudósok és feltalálók emberi valósága mögött milyen korszellem, milyen 

egyéni sorsok, szakmai küzdelmek, sikerek és kudarcok állottak. A megtanult 

tananyagot minden bizonnyal élmény- és életszerûbbé lehetne tenni, s az így 

maradandóbb tudássá válhatna, növelve a képzés hatékonyságát, az egyéni kreativitást 

és kitartást. 

13

Ennek a gondolatsornak a megvalósítására csak évekkel az egyetem elvégzése 

után nyílott Korényi Zoltánnak lehetõsége, amikor a Mûegyetem meghívta oktatónak. 

Tanártársait is bevonva, 1976-ban kezdte el az életrajzok gyûjtését. A sok idõt 

igénylõ, „társadalmi munkában” készülõ gyûjtemény elõkészítése eleinte lassan 

haladt, majd egy lelkes diák, végzés után tanártárs, Tolnai Béla bekapcsolódásával 

felgyorsultak az elõkészítõ munkálatok. Végül is sikerült a szerzõ-szerkesztõ párosnak 

„AZ ÁRAMLÁSTAN ÉS HÕTAN ÚTTÖRÕI” címen egy életrajzi gyûjteményt 

[27] összeállítania, amelyet a Mûegyetem házinyomdája 1978 tavaszán készített el 

ezer példányban (impresszumát lásd a függelékben). Ez a gyûjtemény nem került 

be a nyilvános könyvterjesztésbe, a Mûegyetem könyvtárán kívül diákok kapták 

jutalomként és a szakmai körökben tiszteletpéldányként jutott el egy viszonylag 

szûk körhöz. 

A könyv visszhangja nagyon pozitív volt, az azt követõ évek során a szerzõszerkesztõ 

páros sok biztató bátorítást kapott a folytatáshoz. A legkomolyabb 

visszajelzés az ismert feltalálótól, a hõtan nagy hírû professzorától, dr. Heller 

Lászlótól érkezett (levelét lásd a függelékben), aki az elismerés mellett építõ kritikát 

is gyakorolt, amelyet a jelen kiadás természetesen figyelembe vesz. 

Huszonhét év eltelte után az új életrajzi gyûjtemény eredeti változata lényegesen 

átdolgozva, kibõvítve, továbbfejleszve és új címen jelenik meg. Az új címet az 

indokolta, hogy a könyvbe nemcsak az elméleti ismeretek tudósai kerültek be, 

hanem a zseniálisat alkotó gyakorló mérnökök és sokszor klasszikus mérnöki 

végzettséggel nem is rendelkezõ feltalálók. Ezenkívül a korábbi úttörõ szó sem 

helytálló, mert az esetek legnagyobb részében a kutatók és feltalálók tevékenysége 

nem elõzmény nélküli, hanem megelõzõen sok ismeretlen alkotó eredményét is 

magában foglalja. A mai hírnév azon is múlik, hogy megmaradtak-e a korabeli 

dokumentumok, vagy volt-e valaki, aki hitelesen lejegyezte az akkori eseményeket 

az utókor számára. 

A kiadó megköszönve a szerzõ-szerkesztõ páros fáradságos munkáját, a lektorok 

és közremûködõk értékes hozzájárulását, a szponzorok anyagi támogatását, jó 

szívvel ajánlja ezt a könyvet nemcsak a szûkebb szakmai köröknek, hanem minden 

technikatörténet iránt érdeklõdõ olvasónak. 

A kiadó 

Bevezetés 

„Az idõ igaz, s eldönti, ami nem az.” 

(Petõfi Sándor) 

A technikai haladás egyik legfõbb letéteményese az alkotó mérnök, aki a természet 

örök törvényeit igyekszik az emberiség javára fordítani. Az elõrelépésnek, a jövõ 

építésének elõfeltétele a jelen ismerete. A jelen pedig hordozója a múltnak, ezért 

az idáig vezetõ út megismerése nemcsak a mûszaki mûveltség alapja, hanem 

elõdeinktõl örökölt eredmények mélyreható megértésének fontos része is. 

Vörösmarty Mihály 1840-ben, az „Emléksorok” cím alatt írt sorait olvasva, elénk 

villan sorsunk fejlõdésének folytonos láncolata, amelynek minden egyes láncszeme 

összeköti a múltat a jelennel. 

A tudósok és feltalálók életének, emberi és szakmai küzdelmeinek a tanulmányozása 

az alkotások szépségének megismerésén kívül a diáknak erõt és 

lelkesedést kölcsönöz a tanuláshoz, segíti a hivatástudat megerõsödését. A 

mérnököt ösztönzi a kreativitásra, buzdítást ad az újabb technikai alkotások létrehozásához, 

hozzájárul a széles látókörû, szakmáját tudatosan szeretõ mérnökké 

váláshoz. 

Amikor szinte tálcán kapjuk, és birtokba vesszük a feltárt törvényeket, vagy 

megismerkedünk a különbözõ szerkezetek mûködési elvével, nem szabad 

megfeledkeznünk azokról az emberekrõl, akik nehéz küzdelmek, hosszú évek 

fáradságos munkája és harca árán jutottak el a felfedezéseikhez. A kiváló alkotásokat 

rendszerint egy-két kiemelkedõ elme szellemi tulajdonaként tartja számon a 

tudomány és technika története. Ne felejtsük el azonban, hogy a zseniális emberek 

tevékenysége sem elszigetelt. Egy tétel vagy gondolat felismeréséhez vezetõ út 

legtöbbször szövevényes, a kitaposásában rendszerint sok kevésbé ismert vagy 

ismeretlen feltaláló, kutató vett részt. Majd jött egy lángelme, aki rendelkezett 

kellõ intuícióval, bátorsággal és kitartással ahhoz, hogy a homályban felismerje az 

összefüggések lényegét, azt bebizonyítsa és így elérkezzen a csúcsra. Tisztelet és 

elismerés nekik ezért. Emberi és szakmai kötelességünk, továbbá elemi érdekünk is 

az elõdeink által létrehozott értékek megbecsülése, alkotó szellemiségük 

megõrzése és felhasználása a jövõ építésében. 

14 15

Az áramlás- és a hõtechnika témakörébe olyan részben vagy egészben ide sorolható 

tudósokat és feltalálókat vettünk figyelembe, akik ezeken a területeken 

maradandót alkottak. A válogatáson bizonyára lehet vitakozni, hiszen sokszor 

nincsenek összevethetõ azonos alapok, és a hírverés sem volt mindenkinél egyforma. 

A nevek kiválasztásánál a mûegyetemi oktatáshoz használt tankönyveket vettük 

alapul. 

Az áramlás- és hõtan témaköreit a 90-es évekig a következõ tankönyvek alapján 

oktatták: 

• Dr. Gruber József – Dr. Blahó Miklós: Folyadékok mechanikája 

• Dr. Jászay Tamás: Mûszaki hõtan (Hõközlés, Termodinamika), jegyzetek 

Az idõközben bekövetkezett változások eredményeként új tankönyvek jelentek 

meg: 

• Dr. Lajos Tamás: Az áramlástan alapjai 

• Halász Gábor – Kristóf Gergely – Kullmann László: Áramlás csõhálózatokban. 

Mûegyetemi Kiadó, 2002 

• Dr. Gróf Gyula: Hõközlés 

• Dr. Környey Tamás: Termodinamika. Mûegyetemi Kiadó, 2005 

• Dr. Környey Tamás: Hõátvitel. Mûegyetemi Kiadó, 1999 

1978-ban – az elsõ kiadás megjelenésekor – még nem állt rendelkezésre 

másolóberendezés, az arcképeket fotoeljárással másoltuk a folyóiratokból. Nem 

létezett internet, ahol búvárkodni lehetett volna a források után. A sokszorosítást 

pedig a nehézkes Rota eljárással végeztük. 

Mára alapvetõen megváltoztak a körülmények, szinte minden adat elérhetõ az 

interneten. Életrajzi összeállítások azonban inkább csak a híres természettudósokról 

találhatók meg viszonylag könnyen. A szakma speciális mûvelõi esetében 

több esetben nehéz volt megfelelõ forrásanyagot találni. 

Az elsõ kiadáshoz hasonlóan az életrajzok fõ rendezési elve az áramlástechnika 

és a hõtechnika, azon belül a születési év adja a sorrendiséget. Vannak olyan 

kutatók, akik mindkét terület mûvelõi voltak. Ez esetben a nevükhöz ismertebben 

kapcsolódó témakörnél helyeztük el õket. 

Fontos cél volt, hogy a magyar élenjáró kutatókról és feltalálókról is megemlékezzünk, 

mint ahogy az is, hogy a kiválasztott idézetek az értékszemléletében 

megbolydult világunkban segítsenek irányt mutatni. 

Az életrajzok tartalmát és terjedelmét meghatározták a rendelkezésre álló források, 

amelyek sokszor ellentmondásosak. A különbözõ források évszámai sem 

egyeznek meg minden esetben, ezért munkánkban a „Dictionary of Scientific 

Biography” adatait tekintettük mérvadónak. 

16 

A könyvben szereplõ személyek életrajzában a nemzetiséghez való tartozást a 

mai állapot szerinti értelmezésben zászlóval jeleztük. 

Végül köszönetet mondunk dr. Lajos Tamásnak és dr. Környey Tamásnak a 

kézirat gondos lektorálásáért. Köszönjük az Energetikai Gépek és Rendszerek 

Tanszék, az Áramlástan Tanszék és a Hidrodinamikai Tanszék munkatársainak, 

egykori kollégáinknak a biztatást, a segítséget, továbbá dr. Jászay Tamás és dr. 

Kullmann László szakmai tanácsait. Köszönet illeti azokat a régi és jelenlegi 

munkatársakat, diákokat, barátokat és családtagokat, akik egy-egy részlet 

elolvasása után jó tanácsokkal szolgáltak. Külön köszönetet mondunk Becker 

Károly és Józsa István egykori kollégáknak, a biztatásért és a jó tanácsokért, 

Korényi Csabának a kézirat formázásáért és ellenõrzéséért, Techet Károlynak a 

hazai tudósok forrásanyagaiban nyújtott segítségért, Tódor Melinda tanárnõnek és 

dr. Burián Lászlónak az általános történeti bevezetõ ellenõrzéséért, Láng 

Sándornak és dr. Sziptner Istvánnak a szakmai tanácsokért, továbbá dr. Korényiné 

dr. Alács Zsuzsannának a nyelvi észrevételekért. 

Szerzõk-szerkesztõk 

17

„Három fontos eszköz van a kezünkben: 

a természet megfigyelése, az elmélkedés és a kísérlet. 

A megfigyelés egybegyûjti a tényeket, az elmélkedés kombinálja õket, 

a kísérlet pedig ellenõrzi a kombinációk eredményét. 

A természet megfigyelésében állhatatosságra, az elmélkedésben mélységre, 

a kísérletezésben pontosságra van szükség.” 

(Diderot) 

Útrabocsátó 

Az olvasó egy olyan könyvet tart a kezében, amely az áramlás- és hõtan „száraz” 

tananyagait élményszerûbbé, érthetõbbé teheti. Az áramlás- és a hõtechnika nagyjai 

egy olyan történeti bevezetõvel kiegészített életrajzi összeállítás, amely szerves 

kiegészítését adhatja a megtanulandó tananyagnak. Jó tudni, hogy kik voltak azok, 

akik szûkebb szakmánk törvényszerûségeit kutatták, felismerték és jelentõs 

találmányok létrehozói voltak. 

A nagy tudósok munkássága általában ismert, mondhatni közismert. 

Tudománytörténeti munkák sokasága látott már napvilágot róluk. A kevésbé ismert 

szereplõkrõl talán kevesebbet tudunk. Pedig õk is maradandót alkottak. 

Megérdemlik, hogy alkotásaik ne merüljenek a feledés homályába. Ennél azonban 

sokkal fontosabb, hogy tisztában legyünk a kutatási munka nehéz és sokszor 

tévedésektõl sem mentes gyötrelmeivel. Ehhez ismernünk kell a körülményeket, 

amelyek a felfedezésekhez elvezettek. Ismernünk kell azt az embert, aki példamutatásával 

mindannyiunk tevékenységében utat mutathat. Méltán viselik nevüket az 

összefüggések, a törvények és sok-sok technikai berendezés. 

Jó szívvel bocsátjuk útjára az átdolgozott, továbbfejlesztett és megújult kiadványt. 

Szolgáljon ez a könyv a hallgatók ismereteinek bõvítésére és az alkotó 

munka becsületének megõrzésére. Ajánljuk, hogy forgassák lapjait az oktatók, a 

kutatók, mindennapi munkájukhoz merítsenek belõle kitartást a gyakorló 

gépészmérnökök is, továbbá mindazok, akik szívesen foglalkoznak technikatörténeti 

témákkal. 

Dr. Halász Gábor, Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék, tanszékvezetõ 

Dr. Lajos Tamás, Áramlástan Tanszék, tanszékvezetõ 

Dr. Penninger Antal, Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék, tanszékvezetõ, 

a Gépészmérnöki Kar dékánja 

Budapest, 2006. szeptember 1. 

19

I. ÁLTALÁNOS 

VILÁGTÖRTÉNETI BEVEZETÕ 

Ez a könyv az áramlás- és a hõtechnika feltalálóinak, tudósainak az életrajzi 

gyûjteménye. Amikor a különbözõ korok alkotóinak az életrajzát olvassuk, természetes 

vágyunk, hogy az egyén sorsát tágabb összefüggésben is láthassuk. Az 

egyén cselekvésének hajtóereje a kor gazdasági és társadalmi környezetében 

gyökeredzik. Ez a rövid bevezetõ történeti összefoglaló megkísérli elõször nagyon 

leegyszerûsítve jellemzõ képekkel bemutatni a technika fejlõdésének legfontosabb 

alkotásait (1. sz. táblázat), majd nagyon tömören áttekinti az emberi fejlõdéstörténet 

különbözõ korszakait, amelyek ezen alkotások hátterét adták (2. sz. táblázat). 

Ha az életrajzok olvasása közben az egyéni küzdelmeket és teljesítményeket 

el tudjuk helyezni a történelem fejlõdésének folyamatában, akkor talán könnyebb 

megértenünk a szóban forgó feltaláló vagy tudós emberi és szakmai sorsát is. 

A technika (angolul „technology”) általános fejlõdéstörténete a következõ idõbeli 

szakaszokra osztható: 

A – Õstörténeti korok és a civilizáció hajnala 

Az archeológusok a szerszámok és eszközök használata szempontjából a következõ 

korokat szokták megkülönböztetni: 

• Õskõkor: kb. –1,5 millió évvel ezelõtt kezdõdhetett. „Homo erectus”-nak nevezik a 

pekingi (kb. –500 000), a heidelbergi és a vértesszõlõsi embert (kb. –400 000). A 

Neander-völgyi embert (kb. –150 000) már „homo sapiens”-nek tartják. A mai ember 

õsét Afrikában (kb. –100 000) és Crô-Magnonban (kb. –40 000) találták meg. 

• Újkõkor: –8000 és –4000 között (az urbanizáció kezdete –6000 körül) 

• Rézkor: –4000 és –2500 között 

• Bronzkor: –2500 és –1200 között 

• Vaskor: –1200 és 1000 között 

Az ember elsõ találmányának a tûzgyújtásra alkalmas tûzkövet tartjuk, amelyet az 

elõember, a „homo erectus”, feltehetõen már 500 000 évvel ezelõtt ismert. A 

következõ fontos állomás a kerék használata, amelyet valószínûleg már Kr. e. 8000 

táján ismertek, jóllehet a legkorábbi mezopotámiai lelet Kr. e. 3500-ra tehetõ. A 

késõbbi korok meghatározó eszközei (szerszámok, edények, fegyverek, dísztárgyak) 

bronzból, majd vasból készültek. 

21

KORÉNYI ZOLTÁN, TOLNAI BÉLA: AZ ÁRAMLÁS- ÉS HÕTECHNIKA NAGYJAI 

B – Az antik görög kortól a 18. századig 

A magas szintû tudományos gondolkodás kezdete a görög-római birodalom idõszakára 

nyúlik vissza. Itt nem szabad megfeledkezni a perzsák és arabok teljesítményérõl 

sem. Megjelentek az elsõ gépek, megindult a tudatos fejlesztõ munka és 

sok technikai alapelv (pl. a Hérón-féle gõzgép, az „aeolipile”; az elsõ Hérón-féle 

kezdetleges gõzturbina; a borostyán elektrosztatikai feltöltõdése) részben már 

ekkor ismertté vált, de gyakorlati megvalósításukra csak a 18. századtól nyílt 

lehetõség. Létrejött az ipari méretû bányászat, a kohászat, és a kézmûipar. 

A korszak technikáját a gépek, a szél- és vízenergia hasznosítása (pl. malmok), a 

könyvnyomtatás és az elsõ gyárak létrejötte jellemezte. 

C – A 18. század és a 19. század elsõ negyede 

A gõzgép 1700-as években történt feltalálásával kezdetét veszi az ipari forradalom. 

Denis Papin (1679) után Thomas Newcomen (1712), majd James Watt (1769). 

Az állati és emberi erõt ettõl fogva a tüzelõanyag energiájából a gõzgép által nyert 

mechanikai energia helyettesítheti. Az ipari forradalom gépei sokszorosára 

növelték az élõ izomerõt. Robert Fulton Amerikában megépítette és szabadalmaztatta 

az elsõ gõzhajót (1807), George Stephenson, az angol gõzvasút atyja, 1814ben 

megépítette az elsõ gõzmozdonyt. A gõzgép megjelenése egy korábban 

elképzelhetetlen mértékû fejlõdést indított meg nemcsak az iparban, hanem a 

tudományban is. A vasút megjelenésével lehetõvé vált nagyobb árutömegek 

(élelmiszer és ipari termékek) hosszabb távolságra történõ szállítása, ezzel 

Európában gyakorlatilag megszûnt az éhhalál. 

D – A 19. század elsõ negyedétõl a 19. század végéig 

Erre a korszakra a különbözõ technológiákon belül a szakosodás erõs fejlõdése 

figyelhetõ meg. Fejlõdésnek indul a vasúti és tengeri szállítás. Megjelennek az elsõ 

mûködõképes belsõ égésû motorok és a motormeghajtású személygépkocsik. 

Étienne Lenoir 1860-ban kétütemû gázmotort, Nikolaus August Otto 1876-ban 

négyütemû gázmotort szabadalmaztat. Karl Benz 1886-ban elkészíti az elsõ 

motormeghajtású, háromkerekes autóját. Gottlieb Daimler Benztõl függetlenül 

ugyanabban az évben elkészíti a saját autóját. Rudolf Diesel 1892-ben szabadalmat 

kap a gyújtógyertya nélküli motorjára. Sokan foglalkoznak az elektromágnesség 

hasznosításával. Ezek között a legfontosabbak: Jedlik Ányos egyenáramú motorja 

(1828) és dinamója (1861), Ernst Werner von Siemens dinamója (1866); továbbá 

Nikola Tesla váltóáramú motorja (1882). Többen eljutnak a transzformátor 

feltalálásához, így William Stanley (1883), a magyar hármas: Bláthy Ottó, Déri 

22 

Miksa és Zipernowszky Károly (1885) és Nikola Tesla (1891). Thomas Alva 

Edison 1877-ben feltalálja a fonográfot és az izzólámpát. Laval az 1880-as években 

épít egy 100 kW teljesítményû akciós lapátozású gõzturbinát. Charles Parsons 

1884-ben szabadalmaztatja az elsõ reakciós lapátozású gõzturbinát, amely már 

saját tervezésû generátort is meghajt. 

E – A 19. század végétõl a 20. század közepéig 

A nagyipari termelés felfutásának az idõszaka. A villamos motor átveszi a gõzgép 

mint erõgép szerepét. A termelési folyamatokat elméleti megalapozottsággal optimálják. 

Kialakulnak az összetett mechanikai gyártástechnológiai, a kémiai, a szállítástechnikai 

technológiák. Curtis 1914-ben megalkotja az elsõ használható gázturbinát, 

Sir Frank Whittle pedig 1937-ben sikeresen üzembe helyezi az elsõ sugárhajtású 

gázturbinát. Vele párhuzamosan Németországban két német diák – 

Hans von Ohian és Max Hahn – szintén szabadalmaztatja gázturbináját. 

Az erõgépek fejlettsége lehetõvé teszi az ember levegõbe való felemelkedesését. 

Ámulatba ejtõ a Wright testvérek elsõ motoros repülése 1903-ban, amellyel 

párhuzamosan fejlõdik a függõlegesen felemelkedõ repülõgép, a helikopter. Jan 

Bahyl gépe 1901-ben, Louis Brequet és Paul Cornu gépe 1907-ben, Asbóth Oszkáré 

pedig 1909-ben tud mintegy egyméteres magasságba felemelkedni a földrõl. Fonó 

Albert korát megelõzve kap 1932-ben szabadalmat a repülõgép sugárhajtómûvére, 

amellyel a repülõgép már hangsebesség feletti sebességet is elérhet („légsugármotor”). 

Ezen korszak mûszaki fejlõdésének a meghatározó területei: az autóipar, a futószalaggyártás, 

a repülõgépipar és a híradástechnika. 

F – A 20. század közepétõl napjainkig 

I. ÁLTALÁNOS VILÁGTÖRTÉNETI BEVEZETÕ 

Az atombomba kifejlesztésével és a nukleáris technológia megjelenésével az 

emberiség történetében elõször alakul ki olyan helyzet, hogy az ember az új technikával 

képes önmaga megsemmisítésére. 

A fejlõdés elért egy olyan szintet, amelynél tudományos szinten kell foglalkozni a 

technika lehetséges katasztrofális következményeivel is (nukleáris hulladékok 

tárolása, az üvegházhatás, a géntechnika hatásai). 

A 20. század második felének pozitív hozadéka, hogy míg az ipari forradalom az 

izomerõt, a 20. század számítógépes forradalma az emberi agy teljesítõképességét 

sokszorozta meg. 

A jelen korszak meghatározó technikái: az atomerõmû, az ûrhajózás, az információs 

és a biotechnológia. 

23


1. sz. táblázat: jellemzõ emberi alkotások a technika fejlõdéstörténetében 

24 

• Tûzkõ • Kerék • Puskapor • Szélmalom 

• Gõzmozdony • Autó • Generátor/elektromotor • Televízió 

• Atomerõmû • Ûrhajózás (Holdra szállás) • Személyi számítógép • Biotechnológia 

E helyütt foglalkozni kell az alkotó ember konfliktusaival és a világ iránti 

felelõsségével is. A technikai fejlõdés magával hozta a természettõl való 

eltávolodást és a természet növekvõ kizsákmányolását. 

Az ember az õt körülvevõ természetet már a kezdetektõl fogva saját szükségletei 

kielégítésére szolgáló végtelen forrásnak tekintette és teszi ezt mind a mai napig. 

Tudomásul kell vennünk, hogy senki sem tulajdonosa a természetnek, és az éppen 

élõ generációk nem vehetik el az élet forrásait a jövõ nemzedékeitõl. Egy másik 

etikai gond, hogy a különbözõ embercsoportok egyenlõtlen arányban veszik 

magukhoz a természet javait. Jogot formálnak a természet aránytalan mértékû 

kisajátítására, annak nemcsak pazarló elfogyasztására, hanem visszafordíthatatlan 

elszennyezésére is. 

A technikai fejlõdés mozgatórugója mindig az emberi kényelem és a termelékenység 

növelése volt. Mihelyst azonban az ember ezen „jó” célok valamelyikét 

elérte, eszközét máris „gonosz” céljai szolgálatába állította. Ez érvényes a 

kõbalta feltalálásától a mai atombombára, a lézer- és a biológiai fegyverekre. Ha a 

feltaláló, a mérnök, a tudós az alkotását a „jó” érdekében hozza létre, akkor a 


felelõsség nem azé, aki a „kést feltalálta”, hanem azé, aki embertársai megsemmisítésére 

használja. Ez az emberi és erkölcsi konfliktus ebben a könyvben is tetten 

érhetõ néhány tudósnál. 

Akik a különféle célú technikai megoldásokat kidolgozzák, azok a természettudósok 

és a mérnökök. Az õ felelõsségük ezért sokkal nagyobb, mint az 

átlagemberé. Mégis a világ problémái sajnos egyénileg nem oldhatók meg, ezeket 

a súlyos, a saját jövõnket védelmezõ feladatokat és etikai kérdéseket csak az egész 

világ felelõs erõinek az összefogásával lehet megoldani. 

Források: [1], [2], [3], [4], [21] 

http://de.wikipedia.org/wiki/Kategorie:Zeitalter 

http://de.wikipedia.org/wiki/Menscheitsgeschichte 

http://de.wikipedia.org/wiki/Mensch 

http://de.wikipedia.org/wiki/Technologie 

25


2. sz. táblázat: Történelmi korszakok – erõsen leegyszerûsítve 

26 

Képek 

Gazdaság, technika, 

tudomány 

Társadalom 

és kultúra 

Magyarország 

területe 

Korszak Társadalmak 

a világtörténelemben 

S. 

sz. 

Sziklarajzok 

Kõszerszám pattintással, 

csontok, fa, szarv 

megmunkálása. 

Tûz ismerete. A végén 

csiszolt kõszerszámok. 

Barlanglakó. 

Vértesszõlõsi ember (kb. 

–400 000). 

Õsember 

a Bükk hegységben. 

Homo erectus: 

pekingi (kb. –500 000), 

a heidelbergi ember. 

„Homo sapiens”: 

a Neander-völgyi ember 

(kb. –150 000). 

A mai ember: 

Afrika (kb. –100 000) 

és Crô-Magnon 

(kb. –40 000). 

Paleolitikum 

(õskõkor) 

(1) 

Kr. e. 2,5 mill. év 

–jégkorszak vége 

(Kr. e. 8000. év) 

Piramisok 

Csiszolt kõbalta, kõbunkó. 

Kerámia és íj. 

Növénytermesztés (árpa, 

búza, köles), állatok háziasítása 

(bárány, kecske, 

disznó, marha, ló). Szántás 

marhavontatású ekével 

(–3500). Építészet, 

egyiptomi piramisok, csillagászat 

és naptár. 

Stonehenge-i kövek 

(–2000). Csatorna 

Indiában (–2500). 

Egyiptomi vízemelõ. 

Házépítés, faluszerû 

település, 

többévi állandó 

tartózkodás. 

Vallás és kultikus 

képzõmûvészet. 

Sumer ékírás 

(–3500). 

Egyiptomi 

hieroglifák 

(–3000), 

Kõrös-kultúra 

(kb. –5000): 

Dél-Alföld, Duna–Tisza 

köze. Erdõirtás, földmûvelés. 

Négyszögletes 

házak, cölöpökre font, 

tapasztott falszerkezet, 

sátortetõ. 

Mezopotámia, Közel-Kelet, 

Egyiptom, Földközi-tenger 

medencéje, Kelet-Ázsia, 

Mexikó, Peru; városiasodás 

kezdete: –6000. 

Városállamok: –4000. 

Neolitikum 

(újkõkor) 

(2) 

Kr. e. 8000, év – 

Kr. e. 2500 

Mózes kõtáblái 

Fontos anyag: mindenféle 

szerszám, fegyver és ékszer. 

Só, prémkészítés. Új 

foglalkozások: bányász, 

öntõ, kovács, kereskedõ. 

Megmunkálási technológák 

kifejlõdése. Tõr, 

bárd, kard. Kétkerekes 

harci szekér. Lovaglás. 

Cölöpházak, stabil 

faluszerkezet. 

Hammurábi tv. 

(–1700). 

Képzõmûvészet. 

Mózes tíz parancsolata 

(–1250). 

Fémszerszámok a Bodrog 

táján, Dunántúlon, 

Erdélyben a cotofeni 

kultúra. Alföldön 

pásztorkodó törzsek. 

Mezopotámia, Egyiptom, India, 

Kína (Jü császár, Sang-dinasztia), 

Anatólia, Szíria, 

Görögország, Izraeli Királyság 

(–1012), Asszíria 

Rézkor és bronzkor. 

Újkõkor – 

jégkorszak vége 

(3) 

Kr. e. 2500. év, 

Kr. e.750 

Vaskorból: -5.sz. 

Bronzeszközök felváltása 

vasból készült eszközökre. 

A vaskor „aranya”: a só. 

Sírkamrák építése. 

Mezõcsáti kultúra: 

vaspengéjû kard és 

lándzsa. 

Vaskészítés mesterei a hettiták 

(Hati Birodalom 

Kelet-Kis-Ázsiában): 

–1400.év, + 4. sz.) 

Hallstadt (Ausztria) 

Vaskor 

(bronzkortól 

újkorig) 

(4) 

Görög váza 

Vaskor Európában 

(-800: Halstatt). Görögök: 

geometria, csillagászat, 

matematika, fizika; 

Thalész, Szókratész, 

Platón, Arkhimédész; 

vízvezetékek a Római 

Birodalomban; kínaiak 

feltalálják a papírt (105); 

Ptolemaiosz: 

földközpontúság (160). 

Olümpiai játékok 

kezdete (–776) 

Róma alapítása (–753) 

Perzsa Birodalom 

alapítása (–550); 

római köztársaság 

kikiáltása (–510); 

Peru: Paracas kultúra (–680); 

Japán: 

birodalomalapítás (–660); 

Nagy Sándor – (356–323), 

germánok gyõzelme, a Nyugatrómai 

Birodalom bukása (476) 

Kr. e. 776 – Kr. u. 

476 

(5) 

Antik kor. 

(Görög-római 

birodalom.) 

Jézus 


Elsõ olimpia 

(–776). Szobrászat,dombormûvek,aranymûvesség, 

amforák, szkíta 

aranyak. 

Hinduizmus az 

indiaiak vallása 

(-800-tól). Sintoizmus 

a japánok 

vallása (-660-tól). 

Zeusz temploma 

Olympiában 

(-457); görög színházak, 

Buddha 

(-563-tól), Konfucius 

(-551-tõl); 

Akropolisz (-160); 

Jézus; Nagy 

Konstantin kiadja 

a „Milánói 

Edictumot”: (312). 

Niceai zsinat 

(325). 

Nagy Theodosius: 

a kereszténység az 

egyedüli államvallás 

(380). 

Pannon törzsek Dunántúlon. 

Kelták betelepülése. 

Dákok Erdélyben. 

Bujosok Észak-Dunántúlon. 

Augustus császár 

Kr. e. 13-ban Agrippát 

teszi meg fõvezérré, 

elfoglalja Dunántúlt. 

Kövezett utak, „borostyán 

út”. Rómaiak gyõzelme a 

dákok felett. Tiszántúlon 

a szarmata jazigok élnek, 

innen támadják a rómaiakat. 

Hadrianus császár 

városi rangot ad: 

Kolozsvár, Orsova, 

Drobeta. Keresztény 

közösségek létrehozása. 

Háborúk a rómaiak ellen. 

Hunok hódításai 

(441–453). 

27


Képek 


tudomány 

Társadalom 

és kultúra 

Magyarország 

területe 



S. 

sz. 

28 

Attila 

India: matematikatankönyv 

(628). Avarok 

találmánya a vaskengyel. 

Buddhizmus Kína 

(502) és Japán 

államvallása (538) 

lesz. Maja kultúra 

Mexikóban (600). 

Iszlám vallás, 

Mohamed próféta 

(632), 

Vandálok, gepidák, 

szarmaták és gótok 

beözönlése. Hunok 

hódításai (441–453) 

Longobárdok. 

Avarok két évszázados 

uralma. 

Népvándorlás: hunok, nyugati 

gótok, vandálok, avarok. 

Létrejön a Frank Birodalom. 

Kr. u. 476 – 

Kr. u. 650 

(6) 

Népvándorlás 

Szent Korona 

Só-, és ezüstbányászat, 

kereskedelem: Velence. 

Virágzó iszlám 

kultúra. Cirill 

és Metód 

hittérítése (863). 

Európában: 

kereszténység 

és a germánok 

térhódítása 

Honfoglalás (896). 

Kalandozások. 

Szent István 

megkoronázása (1000). 

Nagy Károly birodalma. Iszlám 

térhódítása a mediterrán térségben. 

A vikingek terjeszkedése. 

Hatalmi központok: Bizánc, 

kalifák, Frank Birodalom. Szent 

Római Birodalom megerõsödése. 

Frank Birodalom három 

részre osztása (843). 

650–1000 

(7) 

Korai középkor 

Keresztes hadjárat 

Feudalizmus kialakulása. 

Avicenna, perzsa orvos 

(980–1037). 

Egyházszakadás 

(1054). 

Az elsõ egyetem 

Bolognában. 

Magna Charta 

(1215). Inkvizíció. 

Egyházalapítások, az 

államszervezet kiépítése. 

Imre herceg halála (1031). 

Szent István halála (1038). 

Szent László király 

(1077–95). Aranybulla 

(1222). Tatárjárás 

(1241–42). IV. Béla, a 

második honalapító. Pálos 

rend létrejötte (1250). 

Magyar Királyság létrejötte. 

Pápaság megerõsödése és vitái. 

Keresztes hadjáratok. Khmer 

Birodalom virágzása. Inka 

Birodalom alapítása. 

1000–1250 

(8) 

Középkor 

Könyvnyomtatás 

Városok virágzása, céhek. 

Lõpor feltalálása (1313). 

Kolumbusz felfedezi 

Amerikát (1492). 

Román stílus és 

gótika. Dante. Lovagi 

kultúra. Pestisjárvány 

(1350). 

Husz János megégetése 

(1415). 

Gutenberg (1448). 

Reneszánsz mûvészet. 

Behaim: elsõ 

földgömb (1492). 

III. András, az utolsó 

Árpád-házi király 

(1290–1301); 

Nagy Lajos (1342–82); 

Képes Krónika (1370); 

Budai Nagy Antal-féle 

parasztfelkelés (1437). 

Hunyadi János nándorfehérvári 

gyõzelme (1456). 

Mátyás király (1443–90). 

Svájc létrejötte. 

Százéves háború. 

Törökök betörése 

Európába (1354). 

Rigómezei csata (1389). 

Ming-dinasztia:Kína virágzása. 

Jeanne d'Arc (1429). 

Aztékok állama (1430). 

Spanyol és portugál 

gyarmatosítás kezdete. 

1250–1500 

(9) 

Késõi középkor 

Dávid 

Kopernikusz: 

Napközpontúság. Kína: 

fejlett tudomány. Gergely 

pápa naptárreformja 

(1582). 

Kepler törvényei (1619). 

Galilei visszavonja tanait 

(1633). 

Newton gravitációja 

(1666). 

Otto von Guericke: 

Magdeburgi félteke 

Gergely-féle 

naptár (1582). 

Leonardo da Vinci, 

Raffaello, 

Michelangelo, 

reneszánsz és a 

humanizmus. Reformáció: 

Luther 

Márton, Kálvin 

János, anglikán 

egyház. Az elsõ 

újság Straßburgban 

(1605). 

El Greco. 

Shakespeare. Szent 

Péter-bazilika 

beszentelése 

(1626). Rubens, 

Rembrandt, Johann 

Sebastian Bach 

Dózsa György parasztfelkelése 

(1514). 

Werbõczy hármaskönyve 

(1517). 

Mohácsi csata (1526). 

Buda elfoglalása: 1541. 

Humanizmus 

és reneszánsz. 

Vizsolyi biblia (1590). 

Bocskai szabadságharca 

(1604–6). Zrínyi Miklós 

halála (1664). 

A törökök kiûzése, karlócai 

béke (1699). 

Rákóczi-szabadságharc 

(1703–1711). Pragmatica 

Sanctio (1722/23). 

Felfedezések: spanyolok 

és portugálok felosztják a világot. 

Harmincéves háború 

(1618–48). Inka Birodalom 

fénykora. Oroszország: 

Rettegett Iván. 

Kína: Ming- és Csing-dinasztia. 

Gyarmatbirodalmak létrejötte. 

A törökök Bécs elõtt (1683). 

Nagy Péter orosz cár 

(1689–1725). 

1500–1750 

(10) 

Korai újkor 

Gõzmozdony 

1750–1850 

(11) 

Ipari forradalom 


Hõlégballon 

A krumpli Európában. Fonógép 

feltalálása (1767). 

Watt gõzgépe, Stephenson 

gõzmozdonya, vasútépítések, 

ipar fejlõdése. Oxigén 

felfedezése (1774). 

Acélgyártás. Adam Smith 

skót nemzetgazdász. 

Hõlégballon: Montgolfier 

testvérek (1783). 

Fulton gõzhajója. 

Volta felfedezi az elektromosságot 

(1810). 

Energiamegmaradás 

törvénye. Bolyai-féle 

geometria. 

Kant, Voltaire, 

Rousseau. 

Két új osztály: 

tulajdonos, bérmunkás. 

Munkáslázadások. 

Függetlenségi 

Nyilatkozat 

(1776). 

A felvilágosodás 

eszméi. Mozart. 

Beethoven. Goya, 

Goethe 

Madéfalvi veszedelem 

(1764); „Ratio Educationis” 

(1777); Türelmi 

rendelet (1781). Martinovics, 

Hajnóczy, Laczkovics, 

Szentmarjay és Sigray kivégzése 

(1795). Nemzetiszínû 

zászló (1806). 

Kazinczy, Kölcsey, Katona 

József. Széchenyi gróf 

kezdeményezései. 

Pozsonyi elsõ reformországgyûlés 

(1832/36). 

Kossuth Lajos. Forradalom 

és szabadságharc 

(1848–49). Petõfi és a 

márciusi ifjak. Elsõ felelõs 

magyar minisztérium: 

gróf Batthyány Lajos 

(1848. 04. 07.). Aradi 

kivégzések (1849. 10. 06.) 

Mária Terézia (1740–80). 

Hétéves háború: vége a francia 

gyarmati hatalomnak 

(1756–63). Török–orosz 

háború (1768–74). 

Amerikai függetlenségi háború. 

II. József. Svéd–orosz háború. 

II. (Nagy) Frigyes abszolutizmusa 

(1740–86). 

George Washington elnök 

(1789). 

Francia forradalom (1789–94). 

Napóleon. Bécsi kongresszus 

(1814–15). Dél-amerikai 

államok függetlensége. 

Kína: ópiumháború 

(1839–42; 1856, 1860). 

29


Képek 


tudomány 

Társadalom 

és kultúra 

Magyarország 

területe 



S. 

sz. 

30 

Ford T-modell 

(12) 1850–1945 

Újkor 

1. Világháború 

Új felismerések: elektromosság, 

mágnesség, 

akusztika, elektrolízis, 

Bessemer-féle acélgyártás, 

Jedlik Ányos: a dinamó. 

Bell telefonja (1876). 

Szuezi-csatorna felavatása. 

Elsõ földalatti vasút 

Londonban (1870). Az elsõ 

kontinentális földalatti 

Budapesten (1896). Otto 

feltalálja a négyütemû 

motort. Edison: izzólámpa, 

fonográf. Rockefeller: 

Standard Oil (1882). 

Elsõ benzinmotoros autó 

(1886). Transzformátor. 

Dízelmotor. Az elsõ repülõ 

ember: Otto Lilienthal 

(1896). Röntgensugarak 

(1895). Wright fivérek 

motoros repülése (1903). 

Az elsõ helikopter. Az 

elsõ sorozatgyártású autó 

(Ford: Galamb József). 

Pavlov kutyája. Curie 

házaspár. Az elsõ 

rádióadó: Pittsburgh 

(1920). Einstein és Plank. 

Maghasadás: Otto Hahn, 

Meitner és Strassmann 

(1938). Teller Ede. 

Heinrich Heine. 

Darwin evolúcióelmélete. 

Verne Gyula. 

Impresszionista 

festészet. Elsõ 

újkori olimpia 

(1896). 

Marx és Engels. 

Liszt Ferenc. 

Schliemann 

felfedezi Tróját. 

Sigmund Freud: 

Álomfejtés (1900). 

Giuseppe Verdi. 

Lenin. Dvoøak, 

Csehov. 

Cserkészmozgalom: 

Baden-Powell 

(1908). Lev 

Tolsztoj. Picasso. 

Rodin. Absztrakt 

mûvészet. Auguste 

Renoir. Enrico 

Caruso. Walter 

Gropius: Bauhaus 

építészet. 

Kandinszkij. 

Rabindranath 

Tagore. 

Hemingway. 

Beatles-együttes. 

Kossuth Törökországból 

Amerikába megy. Ferenc 

József abszolutizmusa. 

Esztergomi bazilika felszentelése. 

Kiegyezés 

(1867). Budapest 

egyesítése (1873). 

Világvárosi építkezések 

Budapesten. Millenniumi 

ünnepségek (1896). 

Ady Endre. Magyar 

Köztársaság kikiáltása 

(1918. 11. 16.). Károlyi 

Mihály. Tanácsköztársaság 

(1919. 03. 21.–08. 1.). 

Horthy Miklós kormányzó 

(1920. 03. 01.). 

Trianoni békeszerzõdés 

(1920. 06. 04.) Korona 

helyett pengõ (1927). 

Második világháború. 

Német megszállás (1944). 

Krími háború (1853–56). 

Amerikai polgárháború 

(1861–65). Rabszolgák felszabadítása 

a zendülõ államok 

területén (1863). Olaszország 

egyesítése (1870). Porosz–francia 

háború. Németország 

egyesítése (1871). 

Szarajevói merénylet (1914. 

06. 28.). Elsõ világháború. 

Orosz februári forradalom 

gyõzelme (1917). Bolsevikok 

gyõzelme Oroszországban: 

(1917. 10. 25. [11. 7]). Párizs 

környéki békeszerzõdések: 

1919: Versailles, Saint- 

Germain, Neuille; 1920: 

Trianon, Sèvres. Rappalói 

egyezmény: 1922; 

Csang Kaj-sek egyesíti Kínát 

(1928). 

Vatikánváros Állam létrejötte 

(1929). Japán terjeszkedés. 

Gazdasági világválság 

(1929–33). 

Hitler kancellár (1933). 

Osztrák Anschluss (1938). 

Második világháború 

(1939–45). Bretton Woods-i 

egyezmény: Valutaalap. Jaltai 

konferencia (1945. 4. 11.): 

Sztálin, Roosevelt, Churchill 

felosztják Európát. 

2. Világháború 

1956-os forradalom 

Elsõ ember (Gagarin) 

a világûrben (1961). 

Barnard professzor elsõ 

szívátültetése (1967). 

Elsõ ember (Aldrin) 

a Holdon (1969). 

Hemingway. 

Bartók, Kodály. 

Fellini filmjei. 

Beatles-együttes 

Szovjet megszállás 

(1945–90). 

Államosítás, kolhozosítás, 

túlzott iparfejlesztés, 

kemény diktatúra. 

Felkelés a kommunista 

párt és a szovjet megszállás 

ellen (1956). A harcokban 

2550 ember esik 

el, a sebesültek száma 

20 000. Megtorlás: 340 

kivégzés és mintegy 

20 000 ember elítélése. 

Kb. 200 000 személy 

emigrál. Kádár-rendszer: 

a „gulyáskommunizmus” 

és az ország eladósodása 

(1957–89). A „vasfüggöny” 

lebontása, Nagy 

Imre újratemetése (1989. 

06. 16.), a kommunizmus 

összeomlása. A 

Köztársaság kikiáltása 

(1989. 10. 23.). Antall 

József elsõ demokratikus 

kormánya (1990). 

ENSZ alapokmánya 

(1945. 06. 26.). 

India független (1947). 

Párizsi békeszerzõdés (1947). 

Hidegháború, kétpólusú (USA, 

Szovjetunió) világ (1947–90). 

Két Németország: NDK és 

NSZK (1949). NDK fallal kettévágja 

Berlint (1961). Afrikai 

országok függetlenné válása. 

Amerikaiak vietnami háborúja. 

Katonai beavatkozás 

Csehszlovákiában (1968). Elsõ 

olajválság (1973). 

Vörös khmerek népirtása 

Kambodzsában. Szovjet csapatok 

Afganisztánban (1979). 

Szolidaritás mozgalom 

Lengyelországban (1980). 

Gorbacsov és a peresztrojka 

(1985). 

Leomlik a berlini fal (1989), 

összeomlik a Szovjetunió és a 

leigázott országok kommunista 

rendszere (1989–91). 

Két öngyilkos repülõgép lerombolja 

a New York-i World Trade 

Centert (2001. 09. 11.). 

USA és szövetségesei 

megszállják Irakot (2003). 

(13) Második 

világháborútól 

(1945) 

napjainkig 

Ûrrepülés 


31

II. AZ ÁRAMLÁSTAN 

FEJLÕDÉSTÖRTÉNETE 

Az áramlás a természet része, így elválaszthatatlan az emberiség lététõl. Kezdetben 

az ember a folyót és a szelet egyszerû, természetes módon vette igénybe, majd az 

öntözéssel, hajózással és különféle szélhasznosító eszközökkel tudatosan használta 

ki. Ilyen módon az áramlási kérdések tanulmányozása már nagyon korán 

elkezdõdött. Késõbb az egyre fejlettebb vízkerekek, szélkerekek, szivattyúk, vízturbinák, 

csövek és csõrendszerek, csatornák, csatornarendszerek és szerelvények, 

továbbá a különféle áramlási mérõeszközök, majd a repülõgépek és a rakéták megjelenése 

az elmélet és a gyakorlat kihívásait egyre magasabb szintre emelte. A 3. 

sz. táblázat ennek képi szemléltetésére mutat be néhány példát. 

A – A hidroaerodinamika alapvetõ felfedezései 

(Arisztotelész, Arkhimédész, Galilei, Pascal, Huyghens és Newton kora) 

A hidroaerodinamika fogalma a folyadékok és gázok mechanikájának az 

ismeretét foglalja magába. 

Az áramlástechnika fejlõdéstörténetének gyökerei visszavezethetõk az újkõkorba 

(Kr. e. 8000. év – Kr. e. 2500), mert erre az idõre tehetõ a növénytermesztés 

megjelenése, amely a növények öntözését is magával hozta. Az öntözéshez már 

ekkor különféle vízemelõ szerkezetek jöttek létre. A szélenergia gyakorlati 

hasznosítására feltételezhetõen már az ókori Egyiptomban sor került. A hajóknak a 

tengeren és a hajított lövedékeknek a levegõben történõ mozgása olyan problémákat 

vetett fel, amelyek az ókori gondolkodókat a törvényszerûségek keresésére 

késztették. 

A folyadékok egyensúlyát és mozgását vizsgáló tudomány a „hidraulika” két 

görög szóból származik: a hidor (��) = víz és aulosz (��) = csõ. Kezdetben 

ez csak a csõben való vízmozgás tudományát jelentette. Az ókori filozófusok alapproblémája 

a szilárd test és környezõ közeg közötti kölcsönhatás volt. Mivel a 

testek lassan mozogtak, nem volt helyes elképzelésük azok tehetetlenségérõl és a 

tehetetlenségi erõ hatásáról. Így az ókori tudósok nem tudták felfedezni a 

„hidroaerodinamika” alapjelenségét, miszerint a víz és levegõ ellenállást gyakorol 

a bennük mozgó testre. Az aerodinamika elsõ nyomai Arisztotelész (Kr. e. 

384–322) „Fizika” címû munkájában találhatók meg. Itt kimondja a levegõnek az 

elhajított lövedékre gyakorolt mozgató hatásáról (mai néven propulzív hatásáról) 

szóló tételét, amely szerint a lövedékre állandóan erõ hat, amelynek a forrása a 

mögötte összezáruló levegõ. A homlokfelületre ható levegõ-ellenállásról viszont 

semmit sem szól. 

33


A levegõ ellenállását csak jóval késõbb Newton fedezte fel. Õ viszont nem vette 

észre az Arisztotelész által már említett, a test hátsó részére ható erõt. A kettõt csak 

a 18. század közepén egyesíti D’Alembert, amikor kimondja, hogy ideális (súrlódásmentes) 

folyadékokban nincs ellenállás. 

A hidrosztatika felhajtóerõrõl szóló híres alaptörvényét, a folyadék egyensúlyára 

és testek úszására vonatkozó elméletet Arkhimédész (Kr. e. 287–212) fogalmazta 

meg. Az õ munkássága alapján az ókorban sok hidraulikus szerkezetet hoztak létre 

(Ktészibiosz dugattyús szivattyúja, Hérón szifonja, …). 

Arkhimédész elgondolásait Stevin (1548–1620), Galilei (1564–1642) és Pascal 

(1623-1662) fejlesztette tovább. Stevin a szilárd test sztatikájának feltételeit 

(„szilárdulási elv”) határozta meg. Galilei és Pascal a lehetséges elmozdulások elvét 

vezették be a hidrosztatikába. 

Pascal nyugvó folyadékra felfedezett törvénye a következõ mérföldkõ (a 

folyadék nyomásának eredõje minden pontban merõleges a felületre), amelyet 

késõbb mozgó folyadékra is általánosítottak. 

Leonardo da Vinci (1452–1519) volt az, aki elsõként állapította meg, hogy a 

folyadékok és gázok ellenállást fejtenek ki a bennük mozgó testekkel szemben. Ezt 

az ellenállást a levegõnek a homlokrészen való összesûrûsödésével magyarázta. 

Ezzel a gondolattal magyarázta a madarakat levegõben tartó felhajtóerõt is, miszerint 

a szárny alatti levegõ összesûrûsödik, és mint egy szilárd test megtámasztja 

a szárnyat. A madarak repülését tanulmányozva meg tudta fogalmazni a 

repülésük két alapelvét: a csapkodó és a vitorlázó (sikló) repülést. 

A közegellenállás fizikai lényegének és törvényszerûségének kiderítése még 

sokáig váratott magára. Még Galilei is, aki a kísérleti fizikát megalapította, csak 

minõségileg tudta értékelni a közegellenállást (a mozgó test sebességével lineárisnak 

gondolta). 

Huygens (1629–1695) volt az elsõ, aki a valósághoz közel álló törvényszerûséget 

megfogalmazta, miszerint a közegellenállás a mozgó, nem áramvonalas 

test sebességével négyzetesen arányos. 

Newton (1642–1727) a híres „Principia” címû mûvében elméleti úton vezette le 

a közegellenállás négyzetes törvényét. Elméleti és gondosan végrehajtott kísérleti 

vizsgálatai nyomán az ellenállás meghatározására egy háromtagú képletet határozott 

meg. 

A képlet elsõ tagja a sebesség négyzetével arányos, amelyet abból kiindulva 

kapott meg, hogy a testet körüláramló közeg mozgásmennyiségének megváltozása 

egyenlõ a test homlokfelületére ható erõvel. (Késõbb D’Alembert Arisztotelészre 

alapozva bebizonyította, hogy a test hátsó része mögött összezáruló folyadék ellentétes 

hatást fejt ki, amely csökkenti az összellenállást, sõt ideális [súrlódásmentes] 

folyadék esetén ki is egyenlíti, vagyis nincs ellenállás.) 

A képlet második tagja lineáris. Ez a híres, klasszikussá vált Newton-féle viszkozitási 

törvény. Eszerint a közeg két rétege között súrlódási feszültség jön létre, 

amely arányos a rétegek közötti elcsúszási sebességgel. A súrlódási ellenállás tehát 

34 

II. AZ ÁRAMLÁSTAN FEJLÕDÉSTÖRTÉNETE 

a sebesség elsõ hatványával arányos. A képlet harmadik tagja egy állandó, amely 

az ellenállás többi tényezõjének sokkal gyengébb hatását (a közeg rugalmasságát, 

a kohéziós erõt) veszi figyelembe. 

A Newton elmélete nyomán kialakult vita elõsegítette az ellenállás fizikai 

megértését és a tudósok nagyobb figyelemmel kezdték tanulmányozni a közegek 

fizikai tulajdonságait. Bevezeti a viszkozitást, mint anyagjellemzõt. Ennek nyomán 

jött létre a newtoni és nem newtoni közegek fogalma. Ugyancsak õ vezeti be a hõátadási 

tényezõ fogalmát. 

B – A hidroaerodinamika általános törvényszerûségeinek és módszertanának 

kialakulása 

(A 18. század: Euler és Bernoulli kora) 

Galilei, Huygens és Newton alapvetõ felfedezései a 17. század végére 

megteremtették az ugrásszerû fejlõdés elõfeltételeit. A továbblépést az jelentette, 

hogy a kutatások kezdtek áttérni az egyedi kérdések vizsgálatáról az általánosabb 

törvényszerûségek és azok módszertanának szisztematikus kifejtésére. Ebben 

kiemelkedõ szerepet játszott a svájci származású Leonhard Euler (1707–1783) és 

Daniel Bernoulli (1700–1783). Õket tartják az elméleti hidrodinamika megalapítóinak. 

Az állástalan Euler 1727-ben, 20 éves korában, a Szentpétervári Akadémián dolgozó 

Bernoulli fivérek közbenjárására Oroszországba ment, ahol 1741-ig tevékenykedett. 

Ezután 1766-ig a Berlini Tudományos Akadémián dolgozott, amikor 

Katalin cárnõ hívására visszament Szentpétervárra, ahol haláláig végezte kutatásait. 

Ott is van eltemetve a szmolenszki temetõben. 

Eulerral egy sorban kell említenünk Bernoullit, aki Szentpéterváron 1738-ban 

adta ki az alapvetõ jelentõségû „Hidrodinamika” címû mûvét. Ebben fejtette ki 

nevezetes törvényét, amely általános összefüggést állapít meg a folyadék nyomása, 

magassága és sebessége között. Ezen tétel szerint az áramlás azon pontjaiban, ahol 

a sebesség csökken, ott a nyomás nõ. 

Euler „A folyadékok mozgásának általános elvei” (1755) címû dolgozatában 

elsõként vezette le az ideális (súrlódás nélküli) folyadék mozgásegyenleteit. Az õ 

nevéhez fûzõdik a folyadék folytonossági egyenletének elsõ levezetése, az 

impulzus-tétel ma is általánosan használatos alakja, a nevezetes turbinaegyenlet, a 

reakció-erõt felhasználó Segner-kerék elméletének felállítása. Eulernak nagy szerepe 

volt az áramlási ellenállás jelenségének a tisztázásában. Rámutatott, hogy a 

valóságos (súrlódásos) folyadékok áramlási ellenállásának az oka a folyadékrétegek 

közötti súrlódás. 

D’Alembert (1717–1783) széles körû kísérleteivel igazolta, hogy az áramlási 

ellenállás a test sebességének négyzetével és a keresztmetszeti felület elsõ 

hatványával arányos. 

35


C – A hidroaerodinamika fejlõdése a 19. században 

Euler és Bernoulli csaknem véglegesen kialakították az ideális folyadék hidrodinamikáját. 

A fejlõdés további szakaszát három témakör jellemzi: az elsõ az 

ideális folyadékok matematikájának a fejlesztése (örvénymentes és örvényes áramlások 

súlyos folyadék hullámzó mozgása esetére), a második az új témaként jelentkezõ 

a súrlódásos folyadékok (valóságos folyadékok) vizsgálata, a harmadik 

pedig az ugyancsak új témaként megjelenõ gázdinamika. 

• Elsõként röviden összefoglaljuk az összenyomhatatlan folyadék síkbeli áramlásának 

fejlõdéstörténetét. 

Lagrange 1781-ben elsõként találta meg azokat a dinamikai feltételeket, amelyek 

megvalósulása esetén sebességpotenciállal leírható örvénymentes áramlás 

alakul ki. Cauchy 1815-ben bebizonyította, hogy Lagrange tétele az elmélet gyakorlati 

igazolását adja. Lagrange vezette be az áramfüggvény fogalmát is, amelynek 

az áramvonallal kapcsolatos értelmezését Rankine adta meg 1864-ben. 

Kirchhoff 1845-ben, Helmholtz 1868-ban oldotta meg az örvénymentes áramlás 

egyes feladatait. Kirchhoff 1876-ban a sebességpotenciál és az áramfüggvény 

egyetlen komplex függvénybe való foglalásának módszerét dolgozta ki („Elõadások 

a matematikai fizikából”). A nem idõálló áramlás egyszerûbb eseteit fõleg Rayleigh 

(1878) és Lamb (1875) tanulmányozták. 

• Másodikként röviden összefoglaljuk az összenyomhatatlan folyadék térbeli 

áramlásának fejlõdéstörténetét. 

Mivel a térben nem lehet komplex potenciállal számolni, ezért a kutatók a 

Laplace-egyenleteket az adott határfeltételek mellett közvetve oldották meg. 

Poisson oldotta meg elõször (1828) az örvénymentes áramlásba helyezett gömbbel 

kapcsolatos térbeli feladatot. Ezt követõen Stokes általánosította és pontosította 

(1843). Az összenyomhatatlan folyadék ellipszoid edényben történõ örvénymentes 

áramlását, valamint a haladó forgó mozgást végzõ ellipszoid körüli áramlást 1843 

és 1883 között sokan tanulmányozták (Klebs, Beltrami, Green stb.). 

A szilárd testek folyadékban való áramlásának általános elméletét Kirchhoff állította 

fel 1869-ben, majd Zsukovszkij, Csapligin és mások (Thomson, Tête, 

Maxwell, Klebs…) fejlesztették tovább. 

További új témakörként jelent meg a hajók és tengerek viselkedésével összefüggõ 

hullámmozgások elmélete (Lagrange, Cauchy, Laplace, Poisson, Aisy, Stokes, 

Rankine). A hullámellenállás egyenletét egymástól függetlenül Michell és 

Zsukovszkij dogozták ki. 

A 19. század második felében kezdtek a tudósok foglalkozni a folyadékok 

örvényes mozgásával. 

Az ideális folyadékokban keletkezõ örvények alapvetõ tulajdonságait Helmholtz 

írta le (1858). Az örvényelmélet és az elektromágnesség fogalmai a matematikai 

36 


tárgyalás szempontjából nagyon hasonlatosak. Az örvényelmélet igen nagy jelentõségû 

a légkör dinamikája, a repülõgép-szárnyelmélet és a légcsavarelmélet 

(hajócsavar-elmélet) fejlõdésében. Ezekben a kérdésekben jelentõs eredményeket 

értek el az orosz tudósok (Zsukovszkij, Friedman). 

• Harmadikként áttekintjük a súrlódásos folyadék és az összenyomható gázok 

elméletének fejlõdéstörténetét. 

Navier 1826-ban, Poisson 1831-ben, De Saint-Venant 1843-ban molekuláris feltevésen 

vezették le a súrlódásos gáz mozgásegyenletét. 

Stokes Newton viszkozitási törvényét általánosította, amikor 1845-ben nyilvánosságra 

hozta a súrlódásos folyadék mozgásának elméletét. A folyadékrészecske 

elmozdulásából leválasztotta a deformációból eredõ elmozdulást, és 

megállapította, hogy a deformáció sebessége és a folyadékban keletkezõ feszültség 

között lineáris összefüggés van. 

A gyors technikai fejlõdés magával hozta a súrlódásos folyadék mechanikájának 

erõteljes fejlõdését is. Kialakult a kenéselmélet, a kõolaj és más kenõanyagok 

fizikája és kémiája. Alapvetõ jelentõségûek voltak azok az elméleti és kísérleti 

kutatások, amelyek a csövekben és a csatornákban fellépõ áramlási ellenállást határozták 

meg (Hagen 1839-ben, Stokes 1846-ban, Stefan 1862-ben, Poiseuille 

1840/42-ben, Reynolds 1876/83-ban). 

Poiseuille és Reynolds munkássága nyomán vált ismertté a lamináris és turbulens 

áramlási kép. 

A kenéselmélet megoldását Zsukovszkij, a kiegészítését és általánosítását 

Reynolds, Sommerfeld és Michell végezték el. Darcy 1856-ban kidolgozta a kapilláris 

anyagok szivárgási elméletét. 

Az összenyomható gázok dinamikájának elmélete is a 19. században alakult ki. 

Fejlõdése kezdetben a termodinamika és az akusztika fejlõdéséhez kötõdött. 

A hangsebességet Newton határozta meg elõször, azt izotermikus folyamatnak 

tekintve. Laplace rámutatott, hogy a hang terjedése inkább adiabatikusnak 

tekinthetõ. Megjelent a gázdinamika alapvetõ egyenletrendszere: az Euler-egyenlethez 

és a folytonossági egyenlethez csatlakozott az energiaegyenlet (a termodinamika 

elsõ fõtétele). 

A gáz hangsebesség feletti áramlásának sajátosságait elõször Doppler vizsgálta. 

Riemann kimutatta a lökéshullámot. A gõzturbinagyártás fejlõdése magával hozta 

a hangsebesség alatti és feletti gázáramlások vizsgálatát (De Saint’-Venant és 

Vantzel 1839-ben). A lökéshullám elméletét Rankine (1870) és Hugoniot (1887) 

dolgozta ki. Lökéshullámok Laval-fúvókában való keletkezését Stodola tanulmányozta. 

A 19. század végén a repülés tudományának alapjait Zsukovszkij és Otto 

Lilienthal mellett Mengyelejev és Ciolkovszkij alapozták meg. Ciolkovszkij 

nevéhez egész sor bátor megoldás fûzõdik (szélcsatorna, léghajó, rakétarepülõgép). 

37


D – A hidroaerodinamika fejlõdése a 20. században 

A repülõgépek nagyszámú bevetésére elõször az elsõ világháborúban került sor. 

A katonai célú technika mindig is katalizátorként hatott a kutatásokra és a technikai 

fejlesztésre. Az elsõ világháború után felgyorsult a repüléstechnika és a 

repülõgépek gyártástechnológiájának a fejlõdése. Ennek következményeként a 

második világháborúban már általánossá vált a repülõgép katonai felhasználása. 

A második világháború után a repülõgép tömegessé vált a polgári légi közlekedésben 

is. A fejlõdés következõ szakasza a szuperszonikus repülõgépek generációja, 

majd a rakétatechnika és az ûrutazás korszaka. Ez a soha nem tapasztalt léptékû 

óriási technikai fejlõdés csak egy nagyon komoly mögöttes tudományos háttérrel 

vált lehetõvé. 

A repülõgépgyártást megalapozó legnagyobb eredmény a századelõn megalkotott 

szárnyelmélet volt. A szárnyelmélet megalkotása alapvetõen két orosz tudós, 

Zsukovszkij (1847–1921) és Csapligin (1869–1942) nevéhez fûzõdik. 

Zsukovszkij nevezetes tétele (1906) a párhuzamos síkáramlásba helyezett 

szárnyon keletkezõ felhajtóerõrõl szól: a felhajtóerõ egyenlõ a közeg sûrûségének, 

az áramlási sebességnek és a cirkulációnak („kötött örvény erõsségének”) a szorzatával. 

Zsukovszkij elsõbbségét vitatják, mert Kutta német tudós már 1902-ben közzétett 

egy különleges szárnyon keletkezõ felhajtóerõre vonatkozó munkát. Az 

azonban tény, hogy Zsukovkszkij a cirkulációra vonatkozó eredeti elgondolásával 

általánosította a szárny felhajtóerejének elméletét. A Zsukovszkij képletében szereplõ 

cirkuláció nagyságának meghatározási módját Csapligin, Zsukovszkij 

tanítványa dolgozta ki. 

A bonyolult áramlási képek matematikai kezelésére a tudósok bevezették a 

komplex függvények és konform leképzés módszertanát. A légcsavarok örvényelmélete 

kidolgozásának elsõbbségét a Zsukovszkij–Csapligin páros és Prandtl 

között vitatják. 

Az 1940-es évek kutatásai a hangsebesség körüli jelenségek leírására és 

számítási módszereinek a kifejlesztésére irányultak. 

A kõolajbányászat fejlõdése olyan új kutatási témákat vetett fel, mint a gázok és 

folyadékok likacsos (porózus) anyagokban történõ mozgása (szivárgási elmélet). 

A gyakorlati feladatok megkövetelték a súrlódásos közeg elméletéhez a határréteg 

mélyebb tanulmányozását. A határréteg fogalmát még 1864-ben Rankine 

vezette be. A lamináris és turbulens határréteg elméletében szereplõ differenciálegyenlet-rendszereket 

Németországban Prandtl, Blasius és a magyar származású 

Kármán Tódor oldották meg. A technika gyakorlati területein oly nagy jelentõségû, 

csövekben és csatornákban kialakuló turbulens áramlás törvényszerûségeit 

Prandtl és Kármán alapozták meg. 

38 


3. sz. táblázat: az áramlástechnika jellegzetes alkalmazási területei 

• Vízikerék • Vitorlás hajó • Szélmalom • Szivattyúkerék 

• Kaplan-turbina • Pelton-turbina • Francis-turbina • Bánki-turbina (Michell-turbina) 

• Szélerõmû • Személyhajó • Concorde repülõgép • Rakéta 

Források: [5], [7], [8], [15], [16], [17] 

http://en.wikipedia.org/wiki/Fluid 

39


40 

IV. AZ ÁRAMLÁSTECHNIKA NAGYJAI 

41

III. A HÕTAN 

FEJLÕDÉSTÖRTÉNETE 

A hõtechnika gyakorlati jelentõsége már az õskõkorban a tûz felfedezésével együtt 

megjelenik. A késõbbi korokban, a magasabb szintû tudatos alkalmazástechnikát 

tekintve két alapvetõ témakörrõl beszélhetünk: az egyik a közegek állapotváltozásaival 

és az energiaátalakítással („mûszaki termodinamika”), a másik a hõ terjedésével 

(„hõtranszport”, hõátvitel) foglalkozik. Ezen két tudományterület 

fejlõdése a gõzgép, késõbb a belsõ égésû motor feltalálásával indult meg, majd 

fokozatosan jutott el a mai tömegközlekedést alkotó gépjármûvekhez és napjaink 

összefüggõ energetikai infrastruktúrájához. Ebbe ad bepillantást a 4. sz. táblázat. 

A termodinamika története 

A termodinamika görög szó (thermos = hõ, dinamika = erõ), amely a hõvel, a 

munkával, az energia és az entrópia változásaival foglalkozik. Jelenlegi fogalomköre 

szélesebb, magába foglalja az anyag- és energiaátalakulás tudományát, 

amelyet két fõ ágra oszthatunk: 

I. Egyensúlyi termodinamika: Egyensúlyban lévõ, vagy megközelítõen 

egyensúlyinak tekintett rendszereket tanulmányoz 

(ez valójában termosztatika). 

• Klasszikus termodinamika: Fenomenologikus, makroszkopikus rendszerekben 

zajló folyamatokat vizsgál. 

• Statisztikai termodinamika: Makroszkopikus rendszereket 

nagyszámú részecskébõl állónak tekinti 

és a részecskesokaság vizsgálatával 

az anyag makroszkopikus tulajdonságait 

(pl. állapotegyenletét, fajhõt stb.) 

határozza meg. 

II. Nem egyensúlyi termodinamika: Egyensúlyi állapottól eltérõ 

rendszereket tanulmányoz 

(ez már tényleg termodinamika). 

• Egyensúlyközeli termodinamika: Az irreverzíbilis folyamatok 

lineáris vizsgálata. 

• Egyensúlytól távoli termodinamika: Az irreverzíbilis folyamatok 

nem lineáris vizsgálata. 

43


Ezen az alapon az idõk folyamán további elágazások jöttek létre: így a kémiai 

termodinamika, a hõfizika, a biológiai termodinamika, a légkör termodinamikája, 

a fekete üregek termodinamikája stb. 

Az ógörögöknél a spekulatív természetfilozófiai elméletek után a Kr. e. 3. 

századtól megnõtt a gyakorlati kérdések iránti érdeklõdés. Különféle mechanikai 

szerkezetek születtek, köztük Hérón „labdája”, amely a gõz energiája segítségével 

forgó mozgást hozott létre, vagy az elsõ kezdetleges gõzturbina. 

A kínaiak már 1232-ben alkalmazták a rakétát, mint a tûzijátékok eszközét, 

késõbb mint fegyvert. 

A feltaláló mesterek gépeinek minõségi mérése (kalorimetria) és elemzése a 

hõmérõ feltalálása után vált lehetségessé (Galilei, Santorio, Kircher, Rey és Fabry). 

A mai hõmérsékleti skálák megalkotói: Fahrenheit (1710), Réaumur (1730) és 

Celsius (1742). 

A hõmérséklet és a hõmennyiség között elõször Black tett különbséget 1760 

körül. A hõt a test sajátjának, egyfajta súlytalan folyadéknak (fluidium) tekintette, 

és ezt a hõfolyadékot „calor”-nak nevezte el. Black, valamint Deluc és Wilcke felismerték 

a víz párolgáshõjét és a jég olvadáshõjét. Black fedezte fel a fajhõt, õ 

határozta meg a hõmennyiség mértékegységét, a „kalóriát”. Ezen idõszak egyik 

fontos feladata volt a fajhõ méréssel történõ meghatározása. Wilcke és Black a keverési 

módszert alkalmazta, Lavoisier és Laplace 1777-ben jégkalorimétert 

készített. Az utóbbi kettõ határozta meg 1778-ban sok szilárd test hõtágulási 

együtthatóját is. 

A korszakváltást jelentõ gõzgépek úgy jöttek létre, hogy még a termodinamika 

alapfogalmai sem voltak tisztázva. Az elmélet csak jóval a mûködõ gépek 

méréstechnikai elemzése után fejlõdött ki. Savery 1698-ban szabadalmat kapott 

gõzgépére, amelyet vízemelésre használt. Newcomen gõzgépe 1706-ban, Papiné 

1707-ben lépett üzembe. Polzunov 1763-ban megtervezte, Watt 1769-ben 

szabadalmaztatta gõzgépét. Ezek a gõzgépek kezdetben a lovakat voltak hivatva 

felváltani. A ló kiváltása hozta létre a „lóerõ” fogalmát. Ezek a gõzgépek kezdetben 

nem érték el a 2% hatásfokot, ezért nagyon sok szenet fogyasztottak. Ez a tény 

hozta magával a belsõ folyamatok elméleti tanulmányozásának az igényét. Ehhez 

viszont elõször tisztázni kellett további alapfogalmakat (belsõ energia, entrópia, 

entalpia, szabad energia) és a legalapvetõbb berendezésfajtákat (szigetelt rendszer, 

zárt rendszer és nyitott rendszer). 

A hõfolyadék (hõfluidium) elméletének a megdöntése egy hosszabb harc eredménye 

volt. Rumford méréssel állapította meg, hogy a meleg test nem nehezebb, 

mint a hideg test. A híres ágyúfúrási kísérletével rámutatott, hogy a súrlódás 

ellenében végzett munka és a hõközlés hatása ugyanaz. Ugyanerre az eredményre 

jutott Davy is 1799-ben. 

A korán elhunyt Sadi Carnot a gõzgépek tanulmányozása során úgy gondolta, 

hogy a gõzben rejlõ hõfolyadék a vízeséshez hasonló módon végez munkát. Az 

1824-ben megjelent híres mûvében megalkotta a hõkörfolyamat fogalmát. Kifejtet- 

44 

III. A HÕTAN FEJLÕDÉSTÖRTÉNETE 

te, hogy a gõzgép mûködése körfolyamat, amelyben a hõ egy magasabb hõmérsékletû 

helyrõl egy alacsonyabb hõmérsékletû helyre áramlik, miközben a hõfolyadék 

energiájának rovására munkát végez. Ebben a mûvében Carnot tehát még nem 

ismerte fel a hõ és a munka egyenértékét, itt még a hõfluidium rovására végeztetett 

munkát. Halála után azonban 1878-ban elõkerült egy tanulmánya, amelyben már 

túllépett a hõfluidium fogalmán, itt már a hõ és a mechanikai munka egyenértékét 

számszerûen is megadta. A Carnot-féle körfolyamat a mai napig is a munkavégzõ 

körfolyamatok termodinamikai vizsgálatának az alapját képezi. 

A termodinamika elsõ fõtételének, közismertebben az energiamegmaradás 

törvényének a megfogalmazása egy heilbronni orvos, Robert Mayer nevéhez 

fûzõdik, aki hajóorvosként felfigyelt a matrózok azon tapasztalatára, hogy a 

háborgó tengervíz hõmérséklete magasabb, mint a nyugvóé. Mayer 1842-ben és 

1845-ben megjelent munkáiban általánosságban fejtette ki az energia megmaradásának 

tételét. Eszerint energia nem keletkezhet és nem semmisülhet meg, 

csak átalakulhat egyik formájából a másikba. Mayer számszerûen is meghatározta 

hõ és mechanikai munka egyenértékét. 

Ebben az idõben Mayertõl függetlenül többen is hasonló következtetésre jutottak. 

Lomonoszov is kimondta a „mozgás megmaradásának” elvét. Joule az elektromos 

áram hõhatásait kutatta. 1845-ben tette közzé a mérései alapján meghatározott 

„hõ mechnikai egyenértékét”. Utóbb tehát az is kiderült, hogy Carnot már 

1832-ben birtokában volt az ismeretnek, a dán Mohr 1837-ben, Colding pedig 

1843-ban jutott hasonló szintre. 

A hõ természetével kapcsolatos gyakorlati és elméleti ismeretek általános összefoglalását 

és rendszerezését Helmholtz végezte el 1847-ben. 

Miközben a kutatások egyik vonala a hõ lényegi mibenlétének a kiderítésére 

irányult, párhuzamosan kísérletekkel igyekeztek a hõ különbözõ hatásait kikutatni, 

és a hõtechnikai anyagjellemzõket meghatározni. 

Dalton 1801-ben megmérte a levegõ hõ okozta térfogatváltozását. Ennek a 

kvantitatív meghatározására alkalmas összefüggést viszont Gay-Lussac találta meg 

1802-ben. Dalton mellett Rumford és Deluc fõleg a víz viselkedését, Lavoisier és 

Laplace pedig a szilárd anyagok és a folyadékok hõtágulási együtthatóját határozta 

meg nagy pontossággal. Fourier a hõvezetésre állapított meg törvényszerûségeket 

1822-ben. 

Dulong és Petit 1819-ben meghatározta az elemekre jellemzõ atomhõ fogalmát 

(atomhõ = a fajhõ × atomsúly). Dalton felfedezte, hogy a gázok állandó nyomáson 

és állandó térfogaton vett fajhõjének hányadosa állandó (� = c p/c v). 

Az elsõ fõtétel egyértelmû fizikai megfogalmazását Rudolf Clausius adta meg: 

egy zárt rendszer belsõ energiájának a megváltozása egyenlõ a rendszerbe bevitt 

hõ és munka összegével. Arra azonban az elsõ fõtétel nem ad választ, hogy a hõ 

milyen feltételek mellett és mekkora mértékben alakulhat át mechanikai munkává. 

A termodinamika második fõtétele megadja a választ arra, hogy egy rendszerben 

milyen irányú és mértékû lehet az állapotváltozás. Lényegében véve azt mond- 

45


ja ki, hogy a valóságban csak irreverzíbilis jelenségek léteznek. Ennek az az oka, 

hogy a kétféle energiaátviteli forma, az energia és a munka nem egyenértékû. 

Carnot már 1824-ben megfogalmazta, hogy hõ nem mehet hidegebb helyrõl 

melegebb helyre, valamint munkavégzés csak akkor történik, ha a hõ melegebb 

helyrõl hidegebb helyre áramlik. Clausius érdeme a tétel teljes kifejtése, amely az 

1850-ben és 1854-ben írt dolgozataiban követhetõ nyomon. W. Thomson is hasonló 

eredményre jutott dolgozataiban (1851, 1857). Clausius késõbb (1857, 1859 és 

1864) a második fõtételt az entrópia fogalmára (entrópia >_ közölt 

hõmennyiség/abszolút hõmérséklet) alapozta. Eszerint egy zárt rendszerben az 

összentrópia nem csökkenhet, legfeljebb elméleti esetben változatlan maradhat. A 

megfordítható (reverzíbilis) folyamatokban nem keletkezik entrópia, a megfordíthatatlan 

(irreverzíbilis) folyamatokban pedig entrópia keletkezik. A második fõtétel 

mai formájában a 19. sz. végén s a 20. sz. elején alakult ki (pl. Farkas 

Gyula, Kolozsvár, 1895; Carathéodery, 1909). A gõzgéppel kapcsolatos megfordítható 

elméleti folyamatokat Carnot-on kívül kortársa Clapeyron is vizsgálta 

(1834). 

A tudósok késõbbi munkássága folyamán kiderült, hogy az entrópia nagy 

szerepet játszott a fizika és a kémia számos más területén is (Van’t Hoff, Gibbs, 

Planck és Helmholtz). 

Szigetelt rendszerben a stabil egyensúly elérésével az entrópiának maximuma 

van. Ez az entrópiamaximum posztulátuma. 

A termodinamika harmadik fõtételét Nernst fogalmazta meg 1906-ban. 

Eszerint az abszolút nulla fok hõmérséklet nem érhetõ el. Ezzel a meghatározással 

vált lehetõvé az abszolút entrópia meghatározása. Ezt a tételt az entrópia segítségével 

fogalmazta meg 1927-ben Planck és Simon, 1944-ben pedig Schottky. 

A termodinamika fejlõdésének következõ szakasza a kinetikus hõelmélet volt. 

Elõször Krönig javasolta 1856-ban, majd Clausius folytatta 1857-ben, hogy az új 

molekula- és atomfogalmakat összekössék a termodinamika tételeivel. Az alapgondolat 

szerint a test belsõ energiája nem más, mint molekuláinak és atomjainak a 

mozgási energiája. Ezzel az alapgondolattal sikerült a belsõ energia lényegét 

mechanikai úton megmagyarázni. 

A kinetikus hõelmélet úttörõi Boltzmann és Maxwell, továbbfejlesztõje Gibbs. 

Új tudományos eszközként bevezették a valószínûségi megközelítést és a statisztikai 

módszereket. A kinetikai hõelmélet és a termodinamika között Boltzmann 

teremtette meg a kapcsolatot 1877-ben. Eszerint egy termodinamikai rendszer 

entrópiája arányos az állapot-valószínûség logaritmusával. Az arányossági tényezõt 

Boltzmann-féle állandónak nevezték el, értékét Planck határozta meg 1900-ban. 

A termodinamika nulladik fõtételét (negyedik fõtételnek is nevezik) Onsager 

fogalmazta meg az 1920-as évek végén, amikor statisztikai mechanikával 

foglalkozva jött rá ennek elméleti szükségességére. Ez a fõtétel a tapasztalat 

számára egy nyilvánvaló alapigazságot fogalmaz meg: ha egy „A” rendszer termikus 

egyensúlyban van egy „B” rendszerrel, továbbá a „B” rendszer termikus 

46 

egyensúlyban van egy „C” rendszerrel, akkor ebbõl az következik, hogy az „A” és 

a „C” rendszer is termikus egyensúlyban van. Ez a tétel teszi lehetõvé a tapasztalati 

hõmérséklet fogalmának állapotjelzõként történõ bevezetését. Ennek alapján 

megfogalmazható, hogy két rendszer csak akkor azonos hõmérsékletû, ha termikus 

egyensúlyban van. Így vált lehetõvé, hogy egy hõmérõvel megmérhessük a vele 

érintkezésben lévõ test hõmérsékletét. 

Ez a fõtétel idõben a harmadik fõtétel után született meg, ezért sorrendben 

negyedik fõtételnek kellett volna elnevezni. Logikailag és alapvetõ jelentõsége 

miatt viszont meg kellett, hogy elõzze a már létezõ elõzõ hármat, ezért már csak a 

nulladik sorszámot kaphatta. 

Végül büszkén megemlítjük, hogy a nem egyensúlyi termodinamika 

nemzetközi fejlõdéséhez egy rendkívüli magyar tudós, Gyarmati István 

(1929–2002) is figyelemre méltó eredményekkel járult hozzá. Az irreverzíbilis 

folyamatok általánosított variációs elvének és a termodinamikai hullámok általános 

elméletének megalkotásával méltán vált a Nobel-díj sokszoros jelöltjévé. 

A hõátvitel története 


A hõátvitel (hõközlés, hõtranszport, hõátszármaztatás) nem más, mint hõ áramlása 

az egyik helyrõl a másikra. A termodinamika második fõtétele szerint a hõ természetes 

úton csak magasabb hõmérsékletû helyrõl alacsonyabb hõmérsékletû 

helyre áramolhat. Ennek a jelenségnek a legtipikusabb gyakorlati megvalósítói a 

hõcserélõk. Hagyományosan a hõátvitel három alapesetét különböztetjük meg: a 

hõvezetést, a hõátadást (vagy más néven konvekciót) és a hõsugárzást. A mérnöki 

gyakorlatban legtöbbször a három közül kettõ, nemritkán mind a három egyszerre 

fordul elõ. Fontos ezek megkülönböztetése, mert mindegyik a saját törvényszerûsége 

szerint viselkedik. 

Hõvezetésrõl klasszikusan akkor beszélünk, amikor a hõ szilárd testen* 

keresztül áramlik melegebb helyrõl hidegebb helyre. Az átáramló hõ mennyisége 

arányos a szilárd test hõvezetési együtthatójával (�). A hõvezetés alaptörvényét 

Fourier fedezte fel 1822-ben. 

Hõátadás, vagy konvekció esetén a folyadékokban, vagy gázokban a közeg 

részecskéi közötti hõvezetés, valamint a tovaáramló részecskék magukkal vitt 

energiája következtében jön létre a hõáram. Ebbõl következik, hogy konvekció nem 

jöhet létre szilárd testben és vákuumban. 

Newton 1701-ben tette közzé az ún. „hûlés törvényét”, amely szerint egy test 

hõvesztesége arányos a test és a környezet közötti hõmérséklet-különbséggel. Ezt 

az arányosságot a hõátadási tényezõ (�) fejezi ki. 

A hõátadás számítása a bonyolult geometriai viszonyok, az áramlási és 

hõmérsékleti körülmények, továbbá a változó anyagjellemzõk miatt tisztán 

elméleti úton a legritkább esetben lehetséges. Ennek a bonyolult helyzetnek a 

* Megjegyezzük, hogy hõvezetés folyadékokban és gázokban is fellép. 

47


gyakorlati kezelhetõsége érdekében a hasonlóságelmélet módszertanát alkalmazzák. 

Ennek az a lényege, hogy az üzemi berendezések folyamatait rendszerint 

kisebb méretû laboratóriumi modelleken szimulálják. A mérési eredmények feldolgozása 

után a kutatók (dimenzió nélküli) hasonlósági egyenleteket hoznak létre, 

meghatározzák azok érvényességi tartományát, amelyen belül a modellkísérletek 

eredményei a valós berendezésekre is alkalmazhatók. A hasonlósági egyenletek 

dimenzió nélküli számokból állnak, amelyeket többnyire az õket létrehozó 

kutatókról neveztek el. Egy ilyen fontos hasonlósági szám a Nusselt-szám 

(Nu = �×L/�), amely a hõátadási tényezõ és a közeg hõvezetési tényezõjének az 

arányára utal. Ha ismerjük a Nusselt-számot, kiszámíthatjuk a hõátadási tényezõt 

(�). A Nusselt-szám dimenzió nélküli egyenletekbõl határozható meg, amelyek 

jellemzõ független változói általában a Reynolds-szám (Re), a Grashof-szám (Gr) 

és a Prandtl-szám (Pr). 

Kényszerített áramlás esetén a Nu-számot gyakran Nu = C Re m Pr n; szabad 

áramlásra pedig Nu = C (Gr×Pr)n alakban adják meg. 

Az összetett áramlási, hõátviteli és anyagátadási folyamatok számos más kutatót 

foglalkoztattak, akik további dimenzió nélküli számoknak lettek a névadói: Graetzszám 

(Gz), Stanton-szám (St), Rayleigh-szám (Ra), Péclet-szám (Pe), Euler-szám 

(Eu), Sherwood-szám (Sh), Schmidt-szám (Sc), Archimedes-szám (Ar), Galileiszám 

(Ga), Froude-szám (F), Fourier-szám (Fo). 

Általánosságban a transzportfolyamatok hasonlósága abban áll, hogy mindegyik 

extenzív jellemzõ áramsûrûsége felírható egy vezetési tényezõnek és a 

megfelelõ hajtóerõ gradiensének szorzataként (az impulzus-átadás: � = �×dv/dx; 

a hõvezetés : q = –� dT/dx; a komponens-átadás: N k = – D dc k/dx ). A vezetési 

tényezõk molekulakinetikai alapon értelmezhetõ anyagjellemzõk. Ezek a termodinamikai 

állapotjelzõk függvényei. 

A folyamatok egyszerûbb számítása átadási tényezõkkel végezhetõ el [az 

impulzus-átadás: � = � �(v �–v o) = �p (d/4) l = (�/8)v2; a hõátadás: q = �(T o–T); 

a komponens-átadás: N k = k k (c ko–c k�), amelyek lényegében a vezetési tényezõk 

és a határréteg milyenségének a függvényei. 

Az átadási tényezõk a jellegzetes hasonlósági számokból álló egyenletekbõl 

határozhatók meg. A hasonlósági számok a rendszer matematikai modelljébõl 

(mérlegegyenletek, állapotegyenletek, a fázisok közötti transzport egyenletek, ill. 

peremfeltételek és egyértelmûségi feltételek) származtathatóak az egyenletanalízis 

(hasonlósági transzformáció) vagy a dimenzióanalízis módszerével. 

A hasonlósági egyenletekben szereplõ hasonlósági kritériumok (hasonlósági 

számok) független változóként jelennek meg, mint a hasonlóság feltételei. 

Egyszerû kényszeráramlásra a mérlegegyenletekbõl adódó, alapvetõ és leggyakoribb 

hasonlósági egyenletek az impulzus-, hõ- és anyagátadásra a következõk: 

• Impulzusátadásra: az Euler-szám 

Eu = C Rem Frn (l/d)r 

48 


• Hõátadásra: a Nusselt-szám 

Nu = C Rem Prn (l/d)r 

• Komponensátadásra: a Sherwood-szám 

Sh = C Rem Scn (l/d)r 

ahol: l/d geometriai jellemzõk. 

Megjegyzés: A fenti képleteket nem a mérleg-egyenletekbõl nyerjük. Azok csak a 

változóit adják meg. A képlet szerkezetét elméleti úton (pl. határréteg vizsgálatával) 

határozzuk meg, a számkonstansok pedig kísérleti eredmények feldolgozásából származnak. 

A hõsugárzás része az elektromágneses sugárzás nagy családjának, magába 

foglalja a látható fénysugarak és az infravörös sugarak tartományát (0,3-50 μm 

hullámhossz). Minden olyan test, amelynek a hõmérséklete az abszolút nullánál (0 

K) magasabb, állandóan elektromágneses sugárzást bocsát ki. Hõsugárzás útján 

történõ hõátvitel esetén a melegebb és hidegebb test között nem kell folyékony, 

vagy szilárd testû kapcsolatnak lennie. A két test „látja egymást”, mert a köztük 

lévõ teret az elektromágneses hullámokat áteresztõ gáznemû közeg, vagy vákuum 

tölti ki. Ennek legalapvetõbb esete a Nap és a Föld között kialakuló sugárzás. 

A hõsugárzás elsõ tanulmányozói Scheel, Pictet és Prevost voltak a 18. században. 

A 19. században rájöttek, hogy a hõ- és a fénysugárzásra hasonló törvényszerûségek 

érvényesek. Lambert (1760) és Kirchhoff (1859) kutatásai nyilvánvalóvá 

tették, hogy a sugárzás megismerésének egyik kulcskérdése az üregsugárzás 

(abszolút fekete test). Lambert meghatározta az abszolút fekete test sugárzási 

intenzitásának irány szerinti eloszlását (Lambert-féle koszinusztörvény). Kirchhoff 

megállapította, hogy hõegyensúly esetén egy test emisszióképessége megegyezik 

az abszorpcióképességgel. Stefan 1879-ben felfedezte az átvihetõ hõmennyiség 

számítására alkalmas törvényt, amelyet Boltzmann termodinamikai úton vezetett 

le 1884-ben. Ez a híres Stefan–Boltzmann-törvény, amely szerint az abszolút 

fekete test összes sugárzása arányos a test hõmérsékletének negyedik hatványával 

(Q = �×A×T4). Plank összefüggést határozott meg egy abszolút fekete test hullámhossz 

szerinti sugárzási intenzitására (Plank-féle eloszlási törvény). A hullámhossz 

szerinti színképen belüli energiaelosztást a Wien-féle eltolódási törvény 

adja meg (1893). 

Wien 1896-ban megtalálta a kisugárzott energia intenzitása, hullámhossza és a 

test hõmérséklete közötti összefüggést, amelyet Rayleigh és Jeans törvényei követtek. 

Ezen az úton végül Plank eljutott ahhoz a fizika forradalmát jelentõ megállapításhoz, 

amely szerint a sugárzó energiának csak diszkrét értékei lehetnek. Ezzel 

kezdõdik a kvantumelmélet korszaka. 

49


4. sz. táblázat: a hõtechnika jellegzetes alkalmazási területei 

• Hõmérõ (Galilei, Polymeter) • Rumford-ágyú fúrása • Gõzgép • Carnot-körfolyamat 

50 

• Otto-motor • Dízelmotor • Napkollektor • Hõcserélõ 

• Személyautó • Gázmotoros erõmû • Gázturbina • Atomerõmû 

Források: [5], [6], [9], [11], [13], [16], [17], [18] 

http://en.wikipedia.org/wiki/Thermodynamics/History 


51


52 


53


Arkhimédésztõl Csanadyig 

A mérnök fejlõdése egyedül az építési és tervezõ praxison át lehet csak sikeres. Nem 

tudok vezetõ állásban elképzelni mérnököt, aki e két dologban jártassággal nem bír, 

még abban az esetben sem, hogyha elõzõleg a köz-, a nemzet-, a mezõ- és kereskedelmi 

gazdaság összes tárházát áttanulmányozta. A mérnöki kartól azt várja a társadalom, 

hogy kellõ erõsen építsen, kellõ biztosan tervezzen, veszély nélkül gyártson, 

s mindezen biztonságot a leggazdaságosabban elérje. Hosszú praxisomból azt a 

tapasztalatot merítettem, hogy mérnöki karunknak a társadalomban való igaz és 

megérdemelt érvényesülésének egy nagy akadálya saját nemzetünk vicinális jellegû 

kishitûsége, melyet jellemez a lokális pletykáktól való félelem, mely lenyûgözi mûszaki 

adminisztrációnkat, s ezzel a selejtnek nyit teret. A selejtes munkákkal állandó 

emléket emel karunk jó hírnevének rovására, s az azokban felhalmozott tökéletlenségek 

súlya alatt görnyed és süllyed tekintélyünk. (…) Sokkal nagyobb jelentõségû az 

az erkölcsi ok, amelyet elsõsorban magunkban és mai mérnöktársadalmunkban kell 

keresnünk. Márpedig a nagy nemzeteket naggyá csak saját nagyjai teszik igazán. 

A nemzetek nagyjait, elsõsorban honfitársaik elismerése emeli eleinte az ismertek, s 

késõbb a halhatatlanok közé. Ha ezek közül valaki igazán kiérdemli saját honfitársai 

megnyilatkozó elismerését, akkor a külföld hódolata már csak mint következmény 

árasztja felemelõ hatását az egész nemzetre. Nemzetek így lesznek naggyá. 

Zielinski Szilárd 

a Magyar Mérnöki Kamara megalapítója, 

a margitszigeti víztorony tervezõje 

55

AZ ÁRAMLÁS- ÉS HŐTECHNIKA NAGYJAI - Tova-Partner Kft ...

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?