Február - Pécsi Egyházmegye

14 KORUNK KÉRDÉSEIkorba ér, elhozom ide Veszprémbe,hogy ő is kézilabdázzon.”Megszoktad Marian, mert a sportban,a játékban is vannak szabályok éstörvények, hogy van bíró. Csak vártad,vártad, hogy lefújják azt a kegyetlenviadalt azon az éjszakán, ami nemjáték volt, amihez szoktál, amire életedettetted fel. A Bíró nem szólt bele,csak vigyáz a Madárra, hogy szárnyane sérüljön, amikor e kalitkába zártlétből kiröppen •Látni, láttatni, cselekedniSchmidt PálOkos és okoskodó emberek időnkéntmegpróbálják megfogalmazni,hogy mi az értelmiség, ki azértelmiségi ember, és mit jelent az írástudókfelelőssége? Lássunk néhánymeghatározást. Az értelmiség: „a társadalomnakszellemi munkával foglalkozó,magasabb végzettségű, műveltebb rétege”;„jobbára felsőfokú végzettségű, szellemimunkát végző, tudományos műveket, irodalmiés művészeti alkotásokat létrehozótársadalmi réteg”; „a társadalomnak az arétege, amelynek tagjai szellemi munkávaltartják fenn magukat”; „a műveltségüknél,szellemi képességeiknél fogva valamely közösségbenvezető szerepet játszó személyekösszessége”.Ezek alapján a diploma nem feltételeaz értelmiségi létnek, felmerül viszontehhez a köz életére kiható tevékenységkívánalma. Egyes szómagyarázatokhangsúlyozzák is: értelmiségiaz, aki a hivatásán, a napi munkájánfelül képes és hajlandó a társadalmi létösszefüggéseiben gondolkodni; akifelelősséget érez a szűkebb környezeténtúlmenően is azért, hogy az összefüggésekkeresésére, meglátására másokatis segítsen; aki felelősséget érez anagyobb közösség megmaradásáért ésboldogságáért. Mondják, hogy ezenbelül az írókat még külön kötelezettségis terheli, mert megkapták a szólás kegyelmét.Aki többet kapott születésekora tarsolyába, annak többet is kellabból a világba visszafordítania.A felsoroltakból összefoglalóan talánkiszűrhető az, hogy értelmiségen elsősorbanaz iskolázás útján megszerzettműveltséggel, kulturális igénnyel ésszellemi fogékonysággal munkálkodó,a társadalmi élet átfogó kérdései irántis érdeklődő és közéleti szerepet vállalószemélyek összességét értjük.El is várja a társadalom az intelligensembertől – foglalkozásának magasszintű művelésén túl –, hogy rendelkezzéka problémalátás tehetségével,alkotókészséggel, bővítse és terjessze atudományos ismereteket, továbbá fogalmazzameg a jövő útját, a távlati célokat.Elvárja tőle még a mintaadást, azértékközvetítést s a közösségi tehervállalástis, de főképpen azt, hogy lásson,és megvilágító erővel láttasson is!Jelenkori demokráciánkban az értelmisége széles feladatkörnek nem felelmeg, igaz, már előtte sem tudott. Korrajzfelvázolásához megkísérlek kórlapotírni. Tudjuk, az értelmiség nemhomogén, szakmailag humán, műszaki,agrár-, gazdasági, művészeti stb. részretagolódik. Ezektől valamennyire elkülönülveél és dolgozik még a politikaiszerepet vállaló osztály, a maga politikusielitjével. E csoport feladata (lenne)a különböző szakmai elitek társadalmilaghasznosítható gondolatainak politikaiakarattá formálása és törvényhozóidöntések alapján történő megvalósítása.Az ugyanis történelmi tapasztalat,hogy ahogy azelőtt sem, a politikamost sem igazi szakértelmiségi játéktér.Atársadalmi rendszerváltozás hoztaúj lehetőségekkel az értelmiségi elitnem élt, kevesen igyekeztek közülük apolitikai kűzdőtérre. A középszerűekinkább törekedtek, mivel a szerényebbposztokon állóknak a politikai pályavalamiféle kiugrási lehetőséget és anyagielőrelépést jelentett. A vezető értelmiségieknélez a szempont nem játszottszerepet. Persze a kimagasló szakmaieredményesség ritkán jár együtt politikusitehetséggel. És az is igaz, hogy apolitika inkább enged soraiba irányítható,alkalmazkodó díszpintyeket, mintsaját meggyőződésükhöz ragaszkodószellemi kiválóságokat. Mindemellettszerepzavar, ha a tudós politikusnakképzeli magát, és az is baj, ha a politikanem a közösség számára legjobb megoldásokról,hanem csupán a hatalomrólszól. Márpedig a politikában nálunkláthatóan a hatalom megtartása lett azelsődleges cél, mely mellett az igazság,az érték és az erkölcs háttérbe szorul.És nem alakult ki egészséges arány atudomány, a gazdaság és a politikaérdek- és értékrendszerének érvényesüléseközött.Miután a kiemelkedő elmék közülsokan, túl sokan nem vállaltak szerepetúj életkörülményeink kiépítésében,most már talán későn jön a felismerés:ezzel arra ítélték saját magukat, hogynáluk ostobább emberek – elfoglalva apolitika hatalmi pozícióit – irányítjákőket, és persze mindnyájunk életét. Ésnem csak a lelkesedő újak! Azok is,akik korábban aktívak voltak a Párt oldalán,s a régi rendszer haszonélvezőivoltak. Az utóbbiak, átmenetileg kisséhátrébb húzódva ugyan, de maradtak,majd elszemtelenedtek, hisz érdekükvolt saját múltjuk és – befolyásuk őrzésével– jelenük védelme. Mi volt a soktanult ember otthonmaradásának azoka? Talán restség, talán a politikátólvaló intellektuális távolságtartás, de akórlap megírásához személyiségükbugyraiba mélyebben kell belenyúlnunk.Majd két emberöltőnyi kommunistaagymosás nyomán az értelmiség gerincemegpuhult. Az önálló cselekvésesetleges kedvezőtlen következményeitőlvaló félelem és az 1956-ot követőmegtorlások emléke bénítólag hatott, scsaknem mindenki egyszerű túlélésrerendezkedett be. Az észemberek visz-