Korky Paul és Valerie Thomas Borka a boszorka

Korky Paul és Valerie Thomas
Borka a boszorka
Volt egy boszorka, a neve Borka,
Erdőben állott a háza:
fekete kívül és fekete belül,
fekete a szőnyeg, a csipke, a tüll,
fekete az asztal, a váza.
Fekete a szék, a dívány, a virág,
a tükör meg a csap meg a kád,
fekete a konyha, a háló, a hall,
a pince, a padlás, a tető meg a fal.
Fekete házában nem maga él Borka,
macskája, a Marci volt még a lakója.
Fekete volt ő is, akár a korom,
és ez volt a hiba!
Lett is száz galiba −
Hogy miért? Íme elsorolom.
Hogyha széken ült a Marci
nyitott szemmel, az megjárta még,
akkor Borka látta őt, vagy…
legalábbis a szemét.
De ha szemét le-lehunyta
Marci és elszenderült,
Borka már nem vette észre,
lezöttyent, és − cicájára ült!
Hogyha Marci szőnyegre hevert
nyitott szemmel, az megjárta még,
akkor Borka látta őt, vagy…
legalábbis a szemét.
De ha szemét le-lehunyta
Marci és elszenderült,
Borka már nem vette észre,
belébotlott, s mint a béka elterült.
És ez így megy napról napra,
Borkát már a méreg veti szét,
ez a játék nem megy babra!
így kiált, és ABRAKADABRA!
kapja bűvös vesszejét.
Marci íme új színt ölt:
nem fekete már, nem: mint a fű, zöld!
Most ha a széken elszenderült,
Borka meglátta, s rá sose ült.
Most ha a szőnyegen aludt el éppen,
Borka meglátta s kikerülte szépen.
Akkor is meglátta Marcit,
ha az ágyán szundított,
pedig neki ez tilos volt,
oda fel nem mászhatott.
…így hát Borka kitette a szűrét.
Ott volt előtte zölden a fű, rét.
Éppen a házból rohant kifelé,
s a Marciba botlott a Borka,
hármat bucskázott s belezuhant
fejjel egy rózsabokorba.

Most ha a Marci a fűre kiült,
szemét is nyithatta −hiába,
Borka nem vette észre őt,
csak ha beleakadt a lába.
Borkát most már szörnyű méreg ette,
felkapta a varázspálcát,
egyszer…kétszer…ötször lendítette!
…ABRAKADABRA! Kész a varázslat,
Marcinál tarkább nincs sehol állat:
vörös feje, sárga teste,
farka rózsaszínre festve,
kék a bajsza, s ott alább
négy iszonyú lila láb…
Most már üljön széken, ágyon,
szőnyegen vagy réten álljon,
Borka mindig látja őt,
nem botlik beléje, sőt…
…látja akkor is, ha éppen
ott ül fenn a legmagasabb
tölgyfa tetejében.
Mert Marcit mardosta a szégyen,
azért bújt el a fa tetejében.
Restellte hogy gúnyája oly tarka −
minden madár jót kacagott rajta.
Másnap reggel hívta Borka,
de ő fenn ült még a fán!
Jaj, szegény! Gondolta Borka,
drágalátós szép cicám!
Jaj, akármit megtennék, csak
egyszer lennél még vidám!
Reggel, délben, délután
ott gunnyasztott fenn a fán;
jött az este, jött a hold,
Marci még ott rostokolt.
Támadt máris ötlete!
Varázsvessző…ABRAKADABRA…
s Marci újra fekete!
Mászott is le dorombolva,
és karjába kapta Borka.
Aztán újra lendítette vesszejét − még, még, még és újra még!
Csodás varázs, csodás hatás:
nem fekete többé a ház!
Sárga fal és piros cserép,
ajtó piros s váza kék,
minden vidám színeket ölt,
fehér a kád, a lámpa zöld.
Kék ágyon fehér párna, s ím
a takarója rózsaszín!
Most már Marci bárhol csücsül,
Látja Borka, és rá nem ül.