Dr Bodnar Zsolt Mindig a hajnal

Bodnár Zsolt
Mindig a hajnal előtti
utolsó óra
a legsötétebb

Dr. Bodnár Zsolt
Mindig a hajnal előtti utolsó óra a legsötétebb
______
Színdarab egy felvonásban
Copyright © 2016, Dr. Bodnár Zsolt

Látásod elvesztésével, mi hiányzik neked? Végig gondoltad, mit és hogyan
tehetsz, hogy igazán boldog lehess? Sötétséggel és fénnyel, segítségedre lehetek,
hogy kérdéseket tegyél fel és rájuk válaszokat nyerhess!
Te pedig, veszítsd el a látásod velem a színdarab idejére és helyette a lelkeddel
lásd magadat és engem. Lásd a láthatatlant érted s értem, mi körbe vesz téged,
így a világot jobban megérted.

VAK FÉRFI:
A nevem: talán az nem is fontos, mindegy.
hogy mikor láttam meg a napvilágot? ez is lényegtelen, elég ha annyit tudsz, hogy egy ideje
már ezen a Földön járok. Azt mondják, hogy „Mindig a hajnal előtti utolsó óra a legsötétebb”
Most vajon sötét lehet?
a Sötétség uralkodik?
Hova lett a világosság?
Nekem ez az óra a legsötétebb - akkor ez a hajnal előtti, ezt követi a hajnal hasadása?
Eljön a fény, és vele a remény?
Neked lehet, de nekem már sohasem.
Én már sohasem fogom meglátni gyermekeim arcát, a szüleim mosolyát.
Nem láthatok vigaszt senkinek a szemében, mert én egy nyomorult vagyok, vakká tett a
sötétség, örök társam lett a feketeség. A sötétség átláthatatlan függönyt vont a szemem elé, és
a szívemet-lelkemet is árnyékokkal lepte be.
Szólj most sötétség, te, ki örök társammá váltál!
Miért is kell itt ülnöm a sötétségben, gyötrő gondolataim társaságában?
SÖTÉTSÉG:
Gyermekem, mindennek oka van. Mindegy, hogy te Istenben, Jehovában, a sorsban, a
karmában, vagy éppen a fény és a sötétség örök harcában hiszel, de tudnod kell, hogy semmi
sem történhet véletlenül, minden összefügg mindennel, és minden egy pont felé vezet.
Lehet, hogy úgy érzed, hogy büntetés az életed? Úgy érzed, hogy a remény, melyet a fény
testesít meg, elhagyott téged örökre?
Engedd meg most, hadd segítsek felnyitnom azt a szemed, melyet a világ összes sötétsége se
tehetne teljesen vakká.
Gyerekként nem választottalak ki, a gyerekkorod olyan volt mint a többi átlagosé. Boldog
voltál, játszottál a többiekkel, nevettél, féltél, ha dörgött az ég. Nem voltál se jobb, se rosszabb
a társaidnál, ugye?
VAK FÉRFI:
Ez így igaz. Megismertem az önfeledt boldogságot, persze rövid ideig tartott, de nagyon szép
volt. Hétéves koromig még az egyforintost is megláttam az utcán napjainkra a húsz ezrest sem
látnám meg, ha előttem heverne... szóval hét éves koromba fordult velem a kerék. Mikor

olvastam a táblát, akkor összekevertem a betűket. Igaz, hogy a tanárnő se írt szépen, de nem
ez volt a probléma. Nem láttam, hogy az most o, vagy a betű.
Mikor otthon elmondtam, hogy nehezen tudom elolvasni a táblát, édesanyám azonnal elvitt
egy szemészorvoshoz, hogy javítsa meg a szemem. Egy átlagos vizsgálat volt: olvassam végig a
táblát, és mondjam el, mit látok! Az utolsó két-három sor összemosódott. Az orvosnő
véleménye az volt, hogy megjátszom magam azért, mert nem akarok tanulni. Ez volt az első
pofon, amit kaptam az élettől.
A meggyőzésünk után az orvosnő felírt egy nagyon erős szemüveget. Mikor felvettem,
majdnem falnak mentem, de korrigálta a látásom egy ideig. Később dobhattam el a
szemüvegem, mert tizenegy éves koromra annyira leromlott a látásom, hogy nem tudtam
elolvasni az apró betűs könyvet szemüvegben sem.
Ezután újabb orvosok, vizsgálatok, és egy mondat, ami egy újabb seb a szívemen: látóideg
sorvadás. A jóslat az volt, hogy 25 éves koromra elvesztem a teljes látásom. Lehet, hogy
másodállásban jósdát is vezettek az orvosok, mert ez a jóslat bejött nekik.
Tudod, hogy milyen szépen lassan megvakulni? szépen lassan elveszteni a látásod? ahogyan a
víz kifolyik a kezeid közül, úgy peregtek ki a szemeimből a színek, a képek, megpróbálom
láttatni veled egy példán keresztül. Ismerem jól a folyamatot. Képzelj el egy festőt, ne egy
szobafestőt, hanem egy igazi művészt! Aki a lehető legjobb mestere a festésnek, képein
minden a legprecízebb, minden apróságra odafigyel, a mezőn az összes fűszálat, de még ezek
erezetét sem feledi ki. Az emberek arcvonásait, minden apró ráncát, a szemekben lévő
csillogást, a kort és a bölcsességet is. Nekem is ilyen volt a látásom hétéves koromban,
mondhatnám, tökéletesen láttam. De ez a festő talán depressziós lett vagy alkoholista vagy
mindkettő, mert kezdte a képeket egy inkább szétszórtabban megfesteni, először csupán a
nagyon apró dolgokat hagyta le a képeiről, egy hangyát a földről, egy porszemet a fehér ingről
és az idő haladtával egyre felületesebb lett, a könyvben a betűk helyett már csak egy vastag
vonalat húzott, jelezve, hogy ott van valami, de hogy mi, azt már nem tudta vagy nem akarta
ábrázolni. Én tudtam, hogy ott betűk voltak. Az emberek arca egyre simábbá vált, még az
öregeké is. A világ így szegényebb lett, a madarak már csak sötét foltokká váltak, ekkor már
hiába erőlködött volna, a festmények elvesztették élességüket és a képzeletemre volt bízva a
részletek kiegészítése. Ahogy az idő múlt és a festő betegsége súlyosbodott, a vékony ecsetet
már elhagyta, elnagyoltan, durva ecsetvonásokkal mutatta a világot, összemosódtak a sorok, az
emberek arca felismerhetetlenné vált. A színeket se keverte, árnyalatokat nem használt már,
csak a sötétebb és világosabb színekkel játszott. A világ már leginkább csak tónusokból állt, én

meg mintha állandó ködben éltem volna. A festő állapota romlásával nem törődött és az
esztétikával sem, úgy dolgozott, mint akinek már minden mindegy, egyre kevesebbet, egyre
sötétebben festett, és egyre jobban a szürkeségbe csomagolt mindent, és eljött az idő, amikor
már csak fekete festéket mázolt. Nemsokára eljött az idő, amikor a világból nem maradt más,
csak egy fekete vászon, és a festő elment és örökre megpihent. A szemem így romlott egyik
hónapról a másikra, de legalább nem láttam a sajnálkozó tekinteteket.
SÖTÉTSÉG:
Szerinted mit vesztettél a megvakulásoddal, és mit kaptál cserébe?
VAK FÉRFI:
Szerintem mit vesztettem?
Még te mered kérdezni?
Tudod, amikor az ember a legdrágább kincsét fogja a kezében, vagy a legdrágább kincsének
fogja a kezét és azt mondja, hogy úgy fogok vigyázni rá mint a szemem fényére.
Talán így átérezheted, hogy az egyik legnagyobb kincsemet vesztettem el, a látásom. Vele
együtt elvesztettem a szabadságom, az önbizalmam, a magabiztosságom, a színek által
megadott boldogságot, mindazt, amit egy ember a látásán keresztül átélhet. Elhagyott a
képességem, hogy láthassam a szüleim és a leendő gyermekeim arcát, a szemükben a
boldogságot vagy a szomorúságot, a leendő kedvesem mosolyát, a természet látványát. Soha
többé nem fogom látni az elhalványuló nap színjátékát az égen és felhőkön, a fűszálak
hajladozását, a levelek hullását.
Elvetted az emberségem, nyomorulttá tettél, függővé tettél másoktól. Sokan, sokszor
éreztették velem, hogy mindig másra leszek utalva, soha nem leszek a társadalom hasznos
tagja. Az emberek könyörületének vagyok kiszolgáltatva, és a társadalom is kitaszít sorai
közül.
Elvesztettem a lehetőségem, hogy másokon segíthessek, amit mindig is szerettem volna, mert
én szorulok segítségre: az utcán az átkelésnél, a busznál a felszállásnál, a boltban a vásárlásnál,
a színházban a darab megértésénél, vagy éppen egy hamburger kifizetésénél - mondhatnám
másoknak a legegyszerűbb dolgoknál is... és hogy a látásom elvesztéséért cserébe mit kaptam?
Egy életet, amit nem élhetek önállóan, sok bizonytalanságot, fájdalmat, és számtalan, színek
nélküli sivár órát, napot, évet.

Ha megyek az utcán, elcsendesedő embereket, akik a beszélgetésüket abba hagyván csak
annyit mondanak: szegény szerencsétlen, milyen rossz lehet neki, és még a szegény családja,
biztos sok vele a dolog.
SÖTÉTSÉG:
Csak ennyi a problémád? Ha nem vigyázol, akkor egy öreg néni, vagy bácsi simán lepipál a
felsorolásában.
VAK FÉRFI:
Te kérdezted, hogy mi a problémám, és hogy mit kaptam az élettől.
SÖTÉTSÉG:
Na igen, de ezt hallgatva szerintem nem csak a szemeddel van bajod. Neked az
önismereteddel, az önbecsüléseddel és a világ ismeretével is vannak gondjaid. Engedd meg,
hogy rámutassak néhány fontos dologra az életben!
VAK FÉRFI:
Mutogathatsz nyugodtan, azt úgy se látom…
Különben is ki vagy te? Nemcsak vak vagyok, hanem bolond is már, hogy veled beszélgetek?
SÖTÉTSÉG:
Te nagyon jól tudod, hogy mit szerettem volna mondani. Én megvilágítom számodra a
dolgokat, na jó, ez sem a tökéletes kifejezés. Ezt a magyar nyelvet hiányosnak látom néha.
VAK FÉRFI:
Örülj neki, hogy te látsz egyáltalán valamit!
SÖTÉTSÉG:
Miért szerinted mi talán látjuk egymást, mire gondolsz?
Te is sok mindent láthatnál, ha akarnál, és remélem nemsokára többet is fogsz látni: azt, ami a
boldogsághoz vezet nemcsak téged, hanem mindenki mást is a társaságodban.

Az életben minden történésnek lehet jó és rossz oldala. Hit és bizalom kérdése, hogy melyiket
veszed figyelembe. Hit magadban, és bizalom a jövőben - én most ebben segítek neked.
Arra visszatérve, hogy én ki vagyok. Nem, nem bolondultál meg, pár dolgot rosszul látsz, de
azt majd mindjárt orvosoljuk.
Én vagyok a sötétség, a legtöbb filmben, könyvben gonosznak vagyok ábrázolva, ami nem
minden esetben állja meg a helyét. Hiszen én is kellek a természet egyensúlyához, nem vagyok
abszolút gonosz, nekem is van jó oldalam, ahogyan a fénynek rossz.
Én ott jelenek meg, ahol a fény fáradtan átadja a helyét nekem.
A legsötétebb a lelkekben a gondolatokban is ott vagyok, de ettől sem kell félni, mert kellek
hozzá, hogy bölcsebbé, tökéletesebbé válhassatok azáltal, hogy a sötétséget ismerve a fény felé
törekedjetek.
Azért sem vagy megbolondulva, mert a karácsony szelleme is létezik, legalábbis film készült
róla. Na látod, vagyis nem, de értsd átvitt értelemben! Szóval a sötétség szelleme is létezhet,
nem?
Ha neked úgy jobb, gondolj rám úgy, mint a képzeletedre, vagy a lelkiismeretedre, vagy csak
egy álmodra, amire érdemes figyelned és emlékezned. de két dolgot kérlek tegyél meg!
Ne aludj el a szavaim közben, és higgy abban, amiket mondok! Megérdemled, hogy
elmondjam neked az élet igazságait, hogy irányt mutassak neked ebben a bonyolult életben.
Most vizsgáljuk meg a helyzetedet, hogy mit vett el tőled az Isten vagy a sors vagy az élet -
ahogy éppen szeretnéd hívni! Hogy a látásodért cserébe mit kaphattál?
Nem vakít el téged az értéktelen csillogás, nem ítéled meg embertársaidat az első ránézésre, és
mindenkiben megtalálod az értéket, ha van neki!
Mert nem az a legfontosabb, hogy a látásodért cserébe jobban hallasz, hanem az, hogy
mennyire lehetsz boldog, és mennyire teheted boldoggá a társaid, akár a közvetlen
szeretteidről, akár a világon élő ismeretlenekről van szó.
Te megkaptad a képességet, hogy boldoggá tehetsd magadat, és azokat, akik körül vesznek
téged.
Tudod milyen sokszor és sok embernek mutattál példát? Egy szóval, egy bókkal hány
embernek adtál önbizalmat? Milyen sok ember vált boldogabbá azáltal, hogy adtál a
szeretetedből, odafigyelésedből?
Te nem szaladtál a fontosnak tűnő céljaid felé, te szépen lassan ballagtál, és ha valakivel
találkoztál, mindig mindenkihez volt egy jó szavad. Megkaptad az esélyt, hogy segíthetsz
másokon, miközben átkísérnek a zebrán, felsegítenek a buszra, abban az egy percben

meghallgattad panaszaikat, és ezzel megkönnyítetted a lelküket, és néha még jó tanácsot is
adtál, de mindenesetre megmutattad, hogy ha te tudsz boldogulni az életben, akkor ők sem
fogják feladni!
VAK FÉRFI:
Hogy lehetnék én bárkinek is példakép? Hisz én csak egy emberi roncs vagyok, több segítség
kell nekem egy nap alatt, mint egy átlag embernek egy év alatt.
SÖTÉTSÉG:
Példát te azzal mutatsz, hogy a hátrányoddal, amit kaptál ajándékba, vagy inkább házi
feladatnak, jól boldogulsz, vagyis eddig jól boldogultál.
Legyőzve önmagad és a körülményeid, tanultál, nem hagytad el magad, nem sírva a szobádba
menekültél, hanem akárhányszor elestél egy hiányzó csatornafedélben, vagy lefejeltél egy
villanyoszlopot, te mindig mentél tovább.
Igaz, kissé sántikálva, vagy éppen egy púppal a homlokodon, de az akaratod erős volt és
sziklaszilárd.
Mivel neked minden egyes percben meg kellet küzdened a külvilággal és a belső világoddal,
ezért a végén te kaptál egy erős, megedzett akaratot. Így lehetett, ha te valami célt kitűztél
magad elé, akkor azt végig is vitted, a körülményektől függetlenül.
Te ezt kaptad, hogy a sok fájdalom megerősített téged, mert a pofonoktól nem
megnyomorodtál, hanem legyőzöttnek tűnő helyzetedből is példát mutathattál!
VAK FÉRFI:
Én példát mutatni? Kinek? Mikor? Hogyan? Te megbolondultál?
SÖTÉTSÉG:
Nana, az előbb még magadról hitted ezt!
Nem, nem vagyok bolond, ahogy te sem, csak én ismerem az életed, és mindazt, amit az
életedben véghez vittél, és amit másokban megváltoztattál.
Tudod, számtalan ember hasonlította össze magát veled, és nem a szépséged miatt, arról
inkább ne beszéljünk… Hanem sokan elgondolkodtak, hogy ha te ekkora teherrel éled az
életed - méghozzá legtöbbször boldogan - te, aki nem látsz, sokkal nagyobb kihívásokkal

nézel szembe a mindennapjaid során, mint ők- és rájöttek, hogy nem ezek a világ legnagyobb
problémái, és könnyebben vették az akadályokat. Mármint a bölcsebbek...
VAK FÉRFI:
Akkor én most szerinted hős vagyok? Mint Superman?
SÖTÉTSÉG:
Nem, nem olyan klasszikus hős vagy, mint Hollywood hősei: Superman, Batman, Pókember.
Ezekre a hősökre már nincs szüksége a világnak, mert ők már megmentették az embereket
mindenféle veszélytől.
Napjainkban olyan hősökre van szüksége a világnak, akik nem az embereket, hanem az
emberiességet mentik meg. A klasszikus hősök legyőzték az aszteroidákat, az idegen lényeket,
Darth Vadert, és még sorolhatnám. Ma már az emberi érzelmeket, érzéseket, a bizalmat, a
hitet kell megmenteni, amelyek az emberek lényegét alkotják.
Reform hősök kellenek, akik figyelmesen járnak a világban, akik átadják a buszon az
ülőhelyüket a rászorulóknak, nemcsak megkérdezik a másiktól azt, hogy van, hanem meg is
hallgatják, ha valaki elesett, vagy sír, meg merik kérdezni, hogy segíthetnek-e. Olyan hős kell,
aki odalép a hajléktalanhoz, és vesz neki egy szendvicset. Az ilyen hősök ideje jött el, akik
figyelnek, és vigyáznak egymásra mind testileg, mind lelkileg.
VAK FÉRFI:
Szerinted én egy ilyen reform hős lennék?
SÖTÉTSÉG:
Igen, te az vagy! Megvan benned a bátorság, hogy törődj másokkal, és mindenkiből válhat
reform hős. Ehhez csak a legnagyobb ellenséget kell legyőzni - a közönyt, mert ez
napjainkban mindent áthat, de akarattal és hittel legyőzhető.
A közöny helyett válaszd csak egyszerűen a közeledést, és meglátod így a te érzelmeid is
átalakulhatnak a világ felé, a szomorúság és düh helyett egyre inkább örömteli pillanatokkal
lesz teli az életed!
VAK FÉRFI:
Egy vak ember hogyan lehet boldog, és hogyan vihet örömöt mások életébe?

SÖTÉTSÉG:
Ugyanúgy, mint egy átlagos ember. Sok munkával és kitartással, mert ahhoz, hogy boldog
lehess, először rendezned kell a lelkedet és a viszonyodat a világgal!
Elcsépeltnek tűnik, de a boldogságod egyik útja, ha megismered magad, a képességeidet és
nem másokat, hanem mindig magadat múlod felül. Ennek a legegyszerűbb módja az, ha
tanulsz. Azt mondhatod, hogy az iskolai tanulás semmire se való. Ebben az esetben tévedsz,
mert az ismeretek mellett megtanulod, hogy te mit szeretsz, miben vagy jó, és hogy mi az,
amiben még jobbá válhatsz. Ismereteket szerzel a világról, a környezetedről.
A helyedet a világban pedig az oktatásban nem megtanulható ismeretekkel teremtheted meg.
Meg kell ismerned azt, ami körülvesz téged, az írott és íratlan szabályokat, viselkedési
normákat, az embereket, hogyan lehetsz igaz barát, boldogságot adó, kedves, jó ember. Ezek
segítségével megtalálod az életben a helyedet, a hozzád illő embereket és a munkádat, mellyel
kereshetsz elég pénzt.
Ha már mindez megvan, megkapod majd a megbecsülést, a tiszteletet, a szeretetet és a
nagybetűs boldogságot.
VAK FÉRFI:
De nem azt mondják, hogy a pénz nem boldogít? Te meg itt azt állítod , hogy a pénz is kell a
boldogsághoz.
SÖTÉTSÉG:
Hülyék, akik azt mondják, hogy a pénz nem boldogít, mert igazából a pénz boldoggá tesz – de
csak az a pénz, amit becsületesen, a saját erődből, a magad munkájából szerzel meg. Mert
tudod, az a legnagyobb boldogság, ha fáradságos munkával szerzett pénzedből boldoggá
teheted szeretteidet egy apró ajándékkal, vagy egy finom vacsorával egy jó hangulatú
étteremben, vagy éppen magadat is meglepheted egy finom pohár borral vagy egy izgalmas
könyvvel.
A pénz boldogít, legalábbis ha magad dolgoztál meg érte, ha magadnak és szeretteidnek
fontos, értelmes dolgokat veszel belőle.
VAK FÉRFI:
És szerinted ki alkalmazna egy nyomorékot?

Szerinted lesz nekem valaha is munkám?
Ki bízna fontos dolgokat egy fogyatékkal élő emberre, vagy éppen egy cigányra, vagy
börtönviselt emberre?
SÖTÉTSÉG:
Sajnos a sztereotípiák, az előítéletek társadalma lettünk mára. Igen, ezekkel meg kell
küzdened, nagyon sokan gondolják azt, ha valakinek nem olyanok a képességei, a bőre színe,
vagy éppen a múltja, mint egy átlagos emberé, akkor már nem is ember.
Ezekkel neked meg kell küzdened, meg kell mutatnod annak az embernek, aki ad neked egy
lehetőséget, hogy te megcsinálod azt a munkát, legalább ugyanolyan jóra, mint bárki más.
Már vannak olyan eszközök, amelyekkel te is bármit meg tudsz csinálni. A becsületes, kemény
munkával meggyőzheted majd az embereket, hogy te is értékes munkaerő vagy.
VAK FÉRFI:
Jó, én megmutatnám, ha csak egy helyen adnának lehetőséget, ha csak egy helyre felvennének
is, nem bánnám, ha a legmocskosabb munkát kellene végeznem, csak adjanak munkát nekem!
De eddig még sehol se adtak lehetőséget, mindenhonnan elküldtek, hogy majd hívnak.
SÖTÉTSÉG:
Felhívtál-e már minden munkahelyet? Bekopogtál-e már minden ajtón? Elküldted az
önéletrajzodat már minden lehetséges munkahelyre?
VAK FÉRFI:
Nem, de már több száz helyen jártam, több száz helyre beküldtem az önéletrajzomat, és
mindenhol visszautasítottak. Belefáradtam a munkakeresésbe.
SÖTÉTSÉG:
Tudod, nem szabad feladni, amíg minden helyet meg nem próbáltál, hogy felvegyenek
dolgozni, és igaz, lehetetlen, de ha már minden lehetőséget kimerítettél, akkor kezdd elölről,
mert minden embernek megvan valahol az a munkahelye, ahol a főnökével jóban van, ahol jól
érzi magát, ahol hasznos munkát végezhet, ahol a munkáját és őt is megbecsülik.
Mint ahogy mindenkinek megvan a nagy szerelme az életben, csak meg kell keresni és a
keresés közben nem szabad feladni!

VAK FÉRFI:
A szerelem, a nagy betűs szerelem... Szerinted én hogyan találhatom meg? Ha szerelmes
leszek, akkor a szerelmemet a legboldogabbnak szeretném majd látni, vagyis tudni.
De hogyan lehetnék én a legjobb neki, mikor tudom, hogy nálam csak jobbat találhat?
Hogyan tehetném én a legboldogabbá? Vajon nem fog megérdemelni nálam szebbet, jobbat,
aki elviszi kocsival randizni, akivel megnézhet egy romantikus filmet, akivel nem kell
szégyenkeznie?
SÖTÉTSÉG:
Hmm, nem elég neked a bajod? Még kisebbségi komplexust is veszel magadra?
VAK FÉRFI:
Mi az a kisebbségi komplexus? Mit is csinálok vele? És miért?
SÖTÉTSÉG:
A kisebbségi komplexus fogalma a Wikipédia szerint:
„Eszerint az ember születésétől fogva az egója felsőbbrendűségi érzésétől vezéreltetve arra
törekszik, hogy uralkodjon környezetén, és hatalmát afelett erősítse. Természetesen a
környezet és a társadalom ezt a dominanciatörekvést szabályozza, illetve elnyomja a
szocializációs mechanizmusok által.
Ennek a mechanizmusnak a hibái, az alacsony társadalmi státusz vagy az eltérő fizikai
tulajdonságok miatti lenézés, illetve a nagyfokú mellőzés a gyermekkorban azonban
megbetegítheti a lelket, és az individuumban frusztrációt, kisebbségi érzést kelthet. Az egó
ekkor kisebbségi komplexust fejleszt ki magában, mely hamis énképet vetít a tudatba, és így
további kudarcokat, sőt pszichoszomatikus betegségeket okozhat. Kompenzációként
végletesen egocentrikus viselkedésre is késztetheti a kisebbségi komplexussal élő embert, aki
ugyanúgy figyelmen kívül hagyja környezetét, ahogy saját magát is mellőzve látta a környezete
által.”

VAK FÉRFI:
Tessék?
SÖTÉTSÉG:
Na jó, lefordítom, te nagyon marha vagy!
Kevesebbnek képzeled magadat a többi embernél, azt hiszed, hogy nálad mindenki szebb és
jobb, nem becsülöd magadat és a képességeidet, de ha összeszeded magad, a képességeidet
fejleszted, és megfogadod a tanácsaimat, te is átlagos, sőt átlag feletti emberré válhatsz.
Ne a kifogásokat keresd, hogy te mért vagy kevesebb mint embertársaid, hanem a
lehetőségeket keresd, hogy hogyan tudsz tökéletessé, jobbá válni!
A szerelemről nem mondok neked sokat, mert végtelen sok regény, film, zene a szerelemről
szól, így van róla elég információd, hogy milyen. Mindenki más módon éli meg, mindenki a
legboldogabbá válik, ha szerelmes lesz.
Azt tudom, hogy ha megtalálod, aki neked lett rendelve, ő benned fogja megtalálni a
nagybetűs boldogságot, a mámorító életérzést.
Nem kocsival akar majd menni a randevúra, hanem kézen fogva veled. Majd ő is behunyja a
szemét a romantikus film alatt és csak a te közelséged lesz neki fontos, és nem szégyellni fog
téged, hanem büszke lesz rád, és örülni fog neki, hogy együtt járhattok az élet rögös útjain,
amelyek néha felfelé, néha völgy felé vezetnek.
VAK FÉRFI:
Mikor találom már meg az álomnőt? Mikor foghatom meg a kezét és csókolhatom ajkait?
SÖTÉTSÉG:
Ha eljön az ideje, ha már felkészültél ekkora boldogság befogadására, és ha értékelni is tudod
majd. Addig át kell élned a hiányát, és meg kell ismerned a bánatot is, hogy átélhesd az
örömnek is minden percét.
Légy türelmes, kezdd el elfogadni magad, érezd, hogy méltó leszel rá, és ha felkészültél, meg
fog jelenni az életedben! Egy perccel sem előbb, de később sem.
VAK FÉRFI:
És szerinted én hogyan fogok udvarolni? Megdicsérem majd a hajszínét, a szeme színét, hogy
milyen szép az orra? A többiről nem is beszélve...

SÖTÉTSÉG:
Te is tudsz szép bókokat mondani, meg tudod te is dicsérni azokat a képességeit, adottságait,
amit megismerhetsz róla egy kézfogás vagy egy ölelés alapján. ha te szerelmes leszel, biztos,
hogy nem csak a testébe, hanem az egész lényébe. Ezért bátran mondd el majd neki, hogy mi
az, amiben te szépnek találod! Csak hagyd, hogy a szíved irányítsa a mondataid, és nem fogsz
hibázni!
VAK FÉRFI:
Hallgatva a szavaidat, már-már majdnem lenne kedvem újra kezdeni mindent, de Mondd
meg kérlek, meddig kezdheti az ember újra az életét, és hogyan teheti ezt meg? Hogyan
tudnám a sok rosszat elfelejteni, ami velem történt, vagy amit én csináltam?
SÖTÉTSÉG:
Mindig van lehetőség az újrakezdésre, csak az a kérdés, hogy élsz-e vele! A te gondolataidban,
a szívedben, a lelkedben van a megújulás magva, csupán akarat, döntés és persze kitartás
kérdése, hogy sikerül-e.
Döntened kell, akarnod kell a változást. Minden rosszban meg lehet látni a jót ! Ez érvényes a
legkisebb dolgokra is. Ha lekésed a buszodat, akkor ne azon mérgelődj, hogy lekésted, hanem
használd ki a lehetőséget, hogy tehetsz még valamit a következő buszod indulása előtt,
felhívhatod egy ismerősödet, vagy átgondolhatsz egy döntést. Ki tudja, lehet, hogy a
következő buszon még egy régi barátoddal is összefutsz. Bármit tehetsz, de nézd a pozitív
oldalát, hogy mennyi mindenre nyílik lehetőséged! A másik felét se felejtsd el: ha valami
csodálatos történik veled, ne a rosszat keresd benne, ha szerelmes leszel, ne azon gondolkodj,
hogy mikor válnak szét útjaitok, vagy mikor fogtok meghalni.
VAK FÉRFI:
És szerinted mikor döntsem el azt, hogy újrakezdem? Ma, holnap, szilveszterkor? És hogyan
tegyem meg? Dobjam el a fehér botom, és örüljek minden apróságnak?
SÖTÉTSÉG:
A döntéshez bármelyik pillanat megfelelő, akár ez is, vagy az elkövetkezők közül bármelyik,
még akár szilveszter éjjele is.

Ha előtted egy nehéz döntés van, akkor mindig várj vele egy éjszakát, hogy átgondolhasd,
hogy ráhangolódj a döntésre és a lehető legjobban döntsél, mert a sötétség - vagyis én -
megadom a kellő nyugalmat ahhoz, hogy összeszedhesd a gondolataid. Persze te szerencsés
helyzetben vagy, mert neked teljes a sötétség, és van lehetőséged a döntés mellett elkötelezned
magad, akár ebben a pillanatban is.
És ha úgy döntenél, hogy boldog szeretnél lenni, akkor ne a fehér botod eldobásával kezdd –
egyrészt, hátha valakit fejbe találsz vele, másrészt, akkor elüt az autó a következő zebrán...
Ahogy már mondtam, keresd meg, hogy mi rejtezik benned, keresd meg, hogy milyen álmok,
célok vannak a lelkedben! Keress magadnak rövidtávú és hosszú távú célokat, álmokat is, és
kezdd el őket megvalósítani!
Ha megálmodsz nagy álmokat, biztos lesznek emberek, akik szerint azok túl nagyok,
megvalósíthatatlanok, de ne hallgass rájuk!
Merjél álmodni, merjél a szívedbe színes képekből boldog jövőt szőni magadnak Legyen
kitartásod, sok akaratod, hogy ezeket a rövid és hosszú távú célokat megvalósítsd, és ekkor
fogod érezni, hogy milyen boldog is lehetsz!
VAK FÉRFI:
Még mindig nem tudom, hogy gondolod. Egyrészt túlságosan egyedül vagyok, másrészt pedig
függök minden egyes embertől, vajon át fog-e segíteni az úton, hogy megmondja-e, hogy
melyik busz jön, hogy a boltban segít-e válogatni és fizetni persze a saját pénzemből, mivel
nem ismerem meg a papír pénzeket, apróval meg mégsem fizethetek mindig.
Így hogyan kezdhet egy ember új életet, ha túlságosan egyedül van az álmaival, és túlságosan
függ a többi ember jóindulatától?
SÖTÉTSÉG:
Látom még mindig rosszul látod a dolgokat, és a hallásod sem az igazi. Pályázol a
többszörösen fogyatékkal élő emberek egyesületének vezetői posztjára?
Engedd meg, hogy még egyszer hangsúlyozzam: a változást magadban keresd, és indítsd el!
Találj rá azokra a lehetetlennek tűnő dolgokra, amiket szeretnél végig vinni, amiket szeretnél
átélni! Küzdened kell, hogy végig vihesd a képzeletedből születő vágyaidat!
Ne a szomszéd Joli nénire bízd, hogy megcsinálja helyetted, hanem te magad kezdd el, és
útközben fogsz olyan embereket találni, akik részesülnek a célodban, előre fognak lökni, ha

egy hegy előtt megtorpansz, kevés embert fogsz találni, de a kitartásod meg fogja hozni a
gyümölcsét.
Felejtsd el, hogy te függesz az emberek jóindulatától! Te együttműködsz más emberekkel,
hogy elérhesd a céljaidat. Ha egy felé vezetnek az útjaitok, átkísér a zebrán, segít a busznál, és
közben te is fogsz neki valamit adni, ha csak egy köszönő szót, de ha még azt sem, akkor az
érzést, hogy valami jót cselekedhetett, mert ha az emberek ezt meg merik tenni, akkor cserébe
a lelkükbe egy kis melegség fog költözni.
Tudod, az ember társas lény, egymásra vagyunk utalva, de mindenki mindenkire. Egyedül
mindenki tehetetlen. Az élet minden területén együttműködve ér el az ember sikereket és
haladást. Segíteni kell egymást, ahogy a beosztott a főnökét, ugyanúgy a főnök a beosztottját
is, mert csak együtt tudják elvégezni a munkát.
Ha nem lennének gazdálkodók, akik növényeket termesztenek, állatot tartanak, akkor
mindenki éhen halna. Te is egy hasznos eleme vagy ennek a társadalomnak, még ha ezt se te,
se a társadalom nem ismerte még eddig fel. Ez együttélés, elmondom neked, mi a függés.
Az az igazi függés, amikor az embereket olyan szerek mint a kábítószer, az alkohol, a cigaretta
irányítják. Vagy megfeledkezve magukról csak a munkának vagy egy társnak élnek, esetleg
minden pénzüket és percüket játékra szórják el.
Ha már annyira rabjává válnak a szereknek, hogy a gondolataikat sem tudják irányítani, mikor
már mindent elfelejtenek, csak az anyagnak élnek. Amikor az egészséges emberek az
egészségüket adják múló illúziókért, kábult percekért. Mert nem keresik meg magukban a
boldogság csíráját, a fájdalom gyökerét, hogy az előbbit kivirágoztassák, az utóbbit kitépjék.
Amikor már nem állnak igazik kapcsolatban a valósággal, hanem gyengén, gyáván mesterséges
örömöket, boldogságot hajszolnak.
A kérdésre, hogy miért nem hagynak fel az öngyilkos, testet és lelket ölő szokásaikkal, csak
annyit felelnek: „bármikor abba tudnám hagyni, ennyi örömöm hadd legyen az életben, ennyit
én is megérdemlek”
Persze ezek csak átlátszó kifogások, mert már annyira függenek egy rossz szokástól, hogy nem
tudják és nem akarják abbahagyni. Nem mernek kilépni abból a függő árnyékból, amibe
kerültek, ami véleményük szerint megvédi őket sok rossztól, a stressztől. Pedig ha
összeszednék bátorságukat, és örökre letennék a lassú gyilkosokat, akkor igazán boldogan és
függések nélkül élhetnének.

VAK FÉRFI:
Hű, ez egy komplett prevenciós előadás akart lenni?
SÖTÉTSÉG:
Nem, ez az igazság a függőségről, mert én látom, hogy a sötétségem leple alatt éjszakánként
emberek hány és hány bűncselekményt követnek el ezektől az anyagoktól befolyásoltan, vagy
éppen ezekért az anyagokért.
Látom, ahogy családok szakadnak szét, ahogy embereket ölnek meg, ahogy gyermekek
maradnak árván, ahogy emberek mások épségét, vagyonát semmibe véve egymás ellen
fordulnak, ahogy egészséges emberek járkáló hullákká válnak. Számtalan bűncselekmény
okozói ezek a szerek.
A sötétségem nem azért adom, hogy szörnyűségeket fedezzenek vele, hanem hogy pihenést,
biztonságot, álmokat, és szebb jövőt adhassak az embereknek.
VAK FÉRFI:
Tudod, én sohasem gondolkodtam a kábítószereken, talán csak azért, mert nem hiszem, hogy
fel tudnám szívni a bankkártyáról a csíkokat, a tűtől is félek, nem tudnám hova és hogyan
beszúrni magamnak.
A cigit kipróbáltam, de sosem tudtam, melyik felét vegyem a számba, és melyiket gyújtsam
meg. A füstje a szemembe ment mindig, és csípte a szemem, könnyeztem tőle. Amikor
elpróbáltam nyomni és a hamutartó helyett a süteményembe nyomtam, a süti nem lett tőle
finomabb.
Az alkohol, az már tényleg egy keményebb dió, vagy körte, szilva, komló… Te el tudod
képzelni, milyen az amikor egy pohár alkohol segít, hogy ne vegyem észre az emberek
hangjába a sajnálkozást, kettő, hogy a gondolataim, ne össze vissza kavarogjanak, hanem egy
irányba felfelé a boldogság felé szárnyalhassanak, a harmadik már segít ellazulnom, bátorságot
kapok, az álmokhoz, ahogy egyre többször láthatnám a pohár fenekét, annál inkább
elfelejtem, hogy ki vagyok és megelevenedik bennem, hogy ki is lehetnék, tele önbizalommal,
derűvel, elhatározásokkal, és már csak egy pohárral ígérem mindig magamnak és elkezdek
élni, az álmaimat valóra váltani. Mindig ez a mondat, de mikor elmúlik a mámor,
elhalványodnak a csillagok, akkor kell újra és újra az az alkohol, hogy ismét megtapasztaljam
az általa nyújtott igaznak tűnő világot, amelybe csak józanon lehetne belépni, de akkora meg
eltűnik ez az illúzió is, ez az igazán ördögi kör. tudod az alkohol nélkül sem mindig tudtam,

hogy hol vagyok, ha ittam, akkor még annyira sem. Ahogy te mondanád, én elég élővel
működök együtt, és ehhez jött egy élettelen dolog is. Szerinted én egy örök vesztes vagyok
ezekért is?
SÖTÉTSÉG:
Dehogyis, csak te is sok mindenben egy átlagos ember vagy! Nem vagy különböző abban sem,
hogy szeretnél a társadalom részeként boldog, népszerű lenni. Azt gondolod, hogy könnyebb
az ideális világot keresni a poharakba, pedig az a buborékokkal felszállva a folyadék felszínén
pattanva semmivé válnak, de ezzel ellentétben a víz tükörképében látható világ a valóságos,
meg van benned a képesség, hogy azt a világot tedd széppé. Gyűjtsd össze az akaraterődet és a
körülötted lévő világért tegyél apróságokat, melyek hatására nem fog hiányozni az alkohol
által igért illúzió. Amint ráébredsz, hogy a függőségek nélkül alakított életed, tartósan szebb és
csodálatosabb, nem lesz szükséged a pótcselekvésekre, szerekre.
VAK FÉRFI:
Szerinted én hogyan látnám a víz által visszatükröződő világot?
SÖTÉTSÉG:
Egyszerűen igyál csak vizet, minden cseppjében érezni fogod a természet határtalan
végtelenségét.
VAK FÉRFI:
Megpróbálom, nem kergetni az álmokat, hanem megteremteni a sajátjaimat a világon, és nem
szerek segítségével, hanem a magam erejével, küzdeni meg minden egyes lépéssel.
Mondd meg kérlek, én hogyan lehetek hasznos tagja a társadalomnak, ha már erre céloztál?
SÖTÉTSÉG:
Mindenki hasznos tagjává válhat a társadalomnak, csak meg kell keresnie, hogy miben
tehetséges, és mivel segítheti a társadalom többi tagját, hogy ezzel megbecsülést, tiszteletet
szerezzen magának, és szebb jövőt a többieknek.
VAK FÉRFI:
De én semmiben sem érzem magam tehetségesnek. Én mit adhatnék a társadalomnak?

SÖTÉTSÉG:
Nem az én dolgom, hogy megmondjam ezt neked. Nézz magadba! Ne a rossz szemeddel néz,
hanem a lelki szemeiddel, keresd meg, hogy te milyen üzenettel, vagy tettel szolgálhatod a
mások és ezáltal a saját boldogságod!
Mint mindenkiben, úgy benned is megvan a tehetség szikrája, amit felizzíthatsz, és
megvilágíthatod a mások életét a fényeddel, jó utat mutathatsz.
VAK FÉRFI:
Úgy érzem, sok idő kell még a tehetségem szikráját felszítani, de egy üzenetet szívesen
átadnék az embereknek, ahogyan én megélem és látom a világot és őket. Talán, ha
megfogadnák, akkor ezzel valamennyit viszonozhatnék a segítségükért cserébe.
SÖTÉTSÉG:
Bátran mondd el nekem! Én a sötétben tovább fogom adni annyi embernek, amennyinek csak
tudom, persze csak ha nem mondasz hülyeségeket.
VAK FÉRFI:
Kérlek, akkor mondd el mindenkinek, amit én fontosnak találok:
Ne higgyetek a szemeteknek, ha találkoztok egy látássérülttel az utcán, legyen nála fehér bot,
vagy egy vakvezető kutya, vagy éppen a maradék látására támaszkodva szépen lassan megy az
utcán. Kérlek, ne ítélj látszatra! Először ismerj meg, és aztán ítélkezz! Mert aki vak nem
egyenlő hülyével - nem kell hangosan, tagoltan beszélned hozzám, bátran kérdezd meg, ha
valamire kíváncsi vagy!
Én is ember vagyok, először is, másodszor is, és harmadszor is. A fogyatékosság, amivel élek,
nem határoz meg engem, ugyanúgy, ahogy a teste sem senkit. Lehet valakinek barna, sárga,
fekete, vagy akár fehér a bőre színe, lehet az alkata sovány vagy telt. A gondolataink, az
érzelmeinek, és a cselekedeteinek összessége, amit úgy hívunk: a lelke, a lénye. Egy múltbéli
vétek sem határozhatja meg az ember egész életét, nem feltétlenül vélik örök bélyeggé,
amennyiben ezt megbánja, valamilyen módon jóvá teszi. A teljes múltja, de leginkább az
aktuális cselekedetei mutatja meg, hogy milyen igazából valaki. Attól hogy nem látok, nem
különbözöm tőled belsőleg. A fal, amit emelsz közénk, jobban fáj, mint a látásom hiánya.

Az, hogy nem látok, csak egy kis része az egész személyiségemnek, életem nem mindegyik
percét tölti ki a látásom hiányának érzése. Legtöbbször én is csak ember szeretnék lenni, és ha
ezt elfogadod, és úgy tekintesz rám, nekem is könnyebb lesz elhinnem magamról.
Beszélgess velem bátran, kérdezzél, engedd, hogy megismerhess, és hogy én is téged!
Ne félj, a vakság sem ragályos, nem terjed sem levegőben, sem érintésre. Ha segíteni szeretnél
nekem, azt megköszönöm, de kérlek, kérdezd meg, hogy mit szeretnék, és hogy hogyan! Az
nem segítség, ha felsegítesz egy buszra, amire fel sem akartam szállni, vagy átkísérsz az út
másik felére, ha oda nem is akartam menni, és kezembe nyomsz egy fagyit, ha éppen meg sem
kívántam. Kérlek, ne sajnálkozz az állapotomon, a szánakozásoddal csak önbecsülésem várait
rombolod le, csak elveszed a lehetőséget, hogy hihessek magamba!
Kommunikálj velem! Ha a szemkontaktust meg sem találom, a szavak értelmét igen. Ne félj,
hogy megbántasz a látásommal kapcsolatosan valamivel, mert nekem nem tűnik fel, ha
viszlátot köszönsz, ha azt mondod, hogy jó látni téged, mert nekem nem a vakságom körül
forog minden percem. Néha vannak nehéz óráim, de én is ember vagyok, szeretek átlagos
emberként viselkedni, és szeretem úgy is érezni magam.
Bátran éld át a világ által nyújtott örömöt, boldogságot! Én már csak tudom, mert láttam,
hogy menyi plusz dolgot mutathat a világ, ami örömteli érzést adhat neked, és én mindezt el
is vesztettem.
Nézd meg a szeretteid arcát, gyönyörködj benne, ahogy változik, ha elmosolyodik, ha
elmereng valamin, ha önfeledten kacag!
Lásd igazán a természet és az emberek által alkotott gyönyörű látnivalókat!
Keresd a felhőkben az alakzatot, a természetben a színeket, a szépséget! Ha elmész egy
múzeumba, ne egymást fellökve siess az egyik műtől a másikig - élvezd ki, amit mutathatnak,
üzenhetnek neked a képek!
Járj színházba, merülj el a színészek játékában, a balettosok kecses táncában!
Ne csak érzékeld hanem értékeld és értelmezd a világot magad körül, fedezd fel a
lehetőségeket, amit a környezeted rejt!
SÖTÉTSÉG:
Ez egy igen okos üzenet volt. Már látom, kezded megérteni a beszélgetésünk lényegét.
VAK FÉRFI:

Igen, már kezdem érteni, de azt még mindig nem értem, hogy egy ember hogyan lehet a
fények, a színek nélkül maradéktalanul boldog. Mi pótolhatja a csodálatos hajnali fényt, a kék
eget, a szeretteink szemében lévő fényeket?
SÖTÉTSÉG:
Ahogy már mondtam, neked semmi sem hiányzik a boldogságod útjából, sőt, neked több
mindened is van ahhoz, hogy a legboldogabbá válhass, mert te igazán megéled az életed.
Én a látásod nem adhatom vissza, mert láthatod te a fényt, a színeket. Légy te a fénynek és a
színeknek a forrása!
Belőled kell, hogy áradjon a fény, a boldogság, a megértés a szeretet és az elfogadás fénye,
neked kell színes egyéniségként mutatnod az elszürkült, a reménytelenségtől fényt nem látó
embereknek az utat.
Engedd, hogy felragyogjon a lelkedben a nap, áraszd ki magadból a hajnal, a remény fényét!
Ne hagyd, hogy bárki is a környezetedben sötétben maradjon! Adj hitet, reményt, mutasd
meg, hogy a boldogságot hol és hogyan keressék az emberek... és akiknek megmutatod az
igazi fényt, az igazi színeket, az ő szemükből, lelkükből ezerszeresen vissza fog rád tükröződni
az a fény, azok a színek, amikre te vágysz. Át fogod élni az életed mesekönyvének utolsó sorát:
boldogan élsz, míg....
VAK FÉRFI:
Köszönöm! Megkeresem a fényt, a színeket magamban, és mindenkinek átadom, aki
elfogadja, hogy soha többé ne maradjunk sötétségben, hogy fények, és színek töltsék ki az
életünk sötét óráit, hogy a szeretet, a remény fényei lángoljanak.
---- VÉGE ----