||||||||| ph_bk

...teheti fel a kérdést az, aki éppen lapozni készül ezt.
Ez egy album, fotókönyv, napló. Egy válogatás azon képekből, melyek egy
nehezebb időszakot örökítenek meg az eddigi 24 évemből. Két hónapot kényszerültem
kórházban tölteni egy elég makacs betegség kezelésének kezdetén,
s ez a fotónapló ennek a két hónapnak a szubjektív dokumentálása. 2020.
február 28.-n derült ki, hogy TBC beteg vagyok. A tuberculosys baktérium a
tüdőmet támadta meg, és kezdte el tovább roncsolni a szervezetem. Ennek
a betegségnek a teljes kezelése a legjobb esetben hat hónap gyógyszerekkel,
amiből az első kettő kórházi körülmények között zajlik. Én ezt az első két
hónapot a kórházban sajátos módon igyekeztem eltölteni, feldolgozni, és elviselhetőbbé
tenni. Kezdetben nagyon nehezen tudtam elfogadni, hogy ezzel a
betegséggel kell szembe néznem, de végül sikerült. Az első gyanakvó vizsgálatoktól
kezdve a kórházból való kilépést követő napokig mindent fotóztam. Ez a
képi dokumentálás valamilyen szinten megkönnyítette, elfeledtette a rosszabb,
nehezebb pillanatokat, az egyhangú, monoton mindennapokat a bezártságban.
Ez a monotonitás a könyvben is megjelenik. Monotonitás viszont nincs
változatosság nélkül. A benti lét egyhangúsága a mindennapok rutinjából és
az üres, lehetőségektől korlátozott délutánoktól volt nagyon szürke. Kórházba
kerülésemet követően a kinti, kórházon kívüli világ is bezárult. A koronavírus
okozta karantén állapotnak köszönhetően végképp elzárva lettünk mindentől,
mindekitől, így látogatás sem volt, az üzletek zárva, s csupán azzal volt lehetőség
foglalkozni, amit az elején magammal vittem. Néhány könyv, egy rajztömb,
vízfesték, egy füzet és persze a fényképezőgép, négy filmmel, amit
szintén nagyon óvatosan kellett beosztanom, hogy elegendő kocka maradjon
mindenre. Mondanom sem kell, hogy a könyveket kiolvastam, a rajztömb papírjai
elfogytak, a vízfesték elfogyott, a füzet megtelt. A monotonitás továbbá
abból a programból is táplálkozott, ami odabent volt. Reggel 7 órakor takarításra
ébredés, 9 órakor reggeli, mely szinte mindig lekvár és zsemle volt. Egy óra
múlva hozták a gyógyszereket, amelyeket szigorú előírások szerint kellett bevennünk.
Az asszisztensek végig követték, amíg mind a 11-12 gyóyszer elfogy ,
sőt néha a szánkat is ellenőrízték, nehogy “elraktározzuk”. Délután fél kettőkor
ebéd, amely felváltva volt főtt krumpli vagy rízs, a leves mindennap ugyanaz.
Hatkor vacsora, ami szintén krumpli vagy rizs volt. Este 10-kor villanyoltás.
Másnap mindez kezdődött újra, meg újra. A legtöbb változatosság ebben a kialakult
egyhangúságban az emberek, és a velük történő, hozzájuk kapcsolódó
események, dolgok. Az albumban a monotonitás kifejezője az ebéd, a változatosság,
az újdonság, a többi kép, a szobatársak, a helyszínek, tárgyak fotója
szimbolizálja. Kint minden színes, bent minden szürke.