You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Kedves Szülők és Diákok!
Újabb mérföldkőhöz érkezett gyermeke: a középiskola kiválasztásával el kell döntenie, el kell
dönteniük hol, melyik intézményben folytassa tanulmányait.
Ezt a fontos döntést a gyermek érdeklődését, tehetségét, meglevő kompetenciáit figyelembe véve kell
meghozniuk a szülőknek.
Kérem, böngésszék át együtt az Egressy Béni Angol – Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola,
Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola honlapját, amely azzal a céllal jött létre, hogy
intézményünket bemutassa, tájékoztatást nyújtson az általunk követett tantervekről és felvillantsa a
diákélet néhány pillanatát, ezzel is elősegítve az iskolaválasztást.
Intézményünk az IGCSE , a (Cambridge-i Nemzetközi Általános Középfokú Tanúsítvány) szerint
működik. Felsőbb éves diákjaink oktatása az IBDP (Nemzetközi Érettségi Program) szerinti
folytatódik, ahol az érettségi vizsgára való felkészítés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a már
megszerzett tudás kamatoztatására, bátorítjuk az önálló munkavégzést, a kezdeményezőkészséget,
hogy a fiatalokban megmaradjon a kíváncsiság, a tudás iránti vágy, ismereteiket magabiztosan
használják az iskolában és azon kívül is.
Az IB/IGCSE koordinátor, valamint tanácsadóink személyre szabott segítséget nyújtanak a szülőknek
és a diákoknak, hogy kiválaszthassák a gyermek érdeklődésének, tehetségének, attitűdjének
legmegfelelőbb kétéves kurzust, annak érdekében, hogy tanulóink az iskolát elhagyva is biztos
alapokon álló tudással felvértezve fogadhassák az élet kihívásait.
A Cambridge-i Nemzetközi Általános Középfokú Tanúsítvány (IGCSE) szerinti tanmenet nagy
mozgásteret hagy a szülőknek és a gyermekeknek az érettségi vizsgán kötelező tantárgyak mellett
választható fakultációk, sport-, vagy művészeti foglalkozások látogatására.
Kérem, a felmerülő kérdéseivel keressen bizalommal engem, vagy pedagógus munkatársaimat.
Tisztelettel:
Dr. Balogh Gábor PhD.
igazgató
iskola@egressybeni.hu
Cambridge IGCSE
A Cambridge IGCSE –International General Certificate of Secondary Education–, a középfokú
oktatás nemzetközi általános bizonyítványa, már több, mint 100 országában nyújt világszínvonalú
oktatást 14 –16 éves fiatalok számára. Mivel az IGCSE képzés mind a továbbtanulás, mind a
munkavállalás során biztos garanciát jelent a jelölt kiváló lexikális tudása, gyakorlati kompetenciái,
alkalmazkodóképessége terén. Ezért nem meglepő, hogy a világon a legtöbb fiatal a Cambridge
IGCSE-t választja.
A tanulók öt különböző IGCSE tantárgyat tanulnak: angolt, matematikát, történelmet,
természettudományokatés idegen nyelvet. Ezek mellett a kiegészítő tárgyakbankerül sor művészet,
zene, dráma, tárgyalástechnika, számítástechnika és testnevelés oktatásra.A Kéttannyelvű Program
tanulói emellett speciális helyi tanterv alapján tanulnak magyar nyelv és irodalmat, illetve magyar
történelmet. A 9-10 évfolyamaink angol nyelvű tanterve a Key Stage 4 (Years 10-11) szintnek
felelnek meg az angol rendszerben.
A Cambridge IGCSE fejlesztéséhez a programban résztvevő valamennyi iskola hozzájárul, így a
rendszer folyamatosan naprakész, az aktuális kihívásokra azonnali választ tud adni. A Cambridge
IGCSE, a diákok és pedagógusaik igényeinek megfelelve állandóan frissül és bővül, ezzel biztosítja
az IDBP-re, az A/AS, illetve az amerikai AP vizsgákra való sikeres felkészülést.
A Cambridge IGCSE a folyamatos fejlesztés mellett diákközpontú, a gyermekek kreativitását,
természetes kíváncsiságát, megismerés iránti vágyát, kreativitását kihasználva kelti fel az élethosszig
való tanulás igényét, ami szinte észrevétlenül fejleszti a gyermek problémamegoldó képességét,
kudarctűrését, kitartását. Minden iskola testreszabhatja a „saját Cambridge IGCSE” tantervét, hogy
az a lehető legjobban megfeleljen a nemzeti tantervnek, a különböző kultúráknak és a gyermekek
igényeinek, míg a kötelezően megvalósítandó elemek biztosítják, hogy a Cambridge IGCSE
világszerte releváns, teljesen átjárható képzettséget jelentsen.
A Cambridge IGCSE készségfejlesztési, nevelési célkitűzései:
– Tárgyi ismeretek fejlesztése
– A meglevő, valamint az újonnan elsajátított ismeretek magabiztos alkalmazása
– Angol nyelven való tanulás és önkifejezés
– Adaptáció, gyors reakció a változásokra
– Kritikai gondolkodás
– Kulturális elfogadás
– Hatással lenni a környezetre
Tantárgyak
A Cambridge IGCSE programban résztvevő tanulók két év alatt sajátíthatják el az IGCSE vizsga
tananyagát, majd a 10. évfolyam zárásaként, Angliában tanuló társaikhoz hasonlóan le kell tenniük 5
tantárgyból az IGCSE vizsgát.
Az öt fő tantárgy: angol, matematika, történelem, természettudományok és (második) idegen nyelv.
Ezekből heti 6-7 órájuk lesz a diákoknak.
A kötelező testnevelés órák közül heti 2 tanóra kiváltható más –az intézmény által szervezett–
sporttevékenységen (úszás, kajak-kenu, football, táncművészet-mozgásművészet, ping-pong, sakk,
lovaglás, tenisz).
Az IGCSE- tantárgyakon fölül az órarendbe építve összesen heti tíz órában tanulják a diákok a zene,
dráma, művészetek, szónoklattan, számítástechnika, kreatív írás (angol nyelven), testnevelés
tantárgyakat.
Az angol–magyar kéttannyelvű tagozaton tanuló diákoknak a magyar nyelv és irodalom, a magyar
történelem, míg a nemzetközi osztályokban tanulók a magyar, mint idegen nyelv tantárgyakat kell
teljesíteniük.
Tantárgyak a 9-10. évfolyamban
IGCSE–tárgyak Megnevezés Nemzetközi
tagozat
heti óraszám
Kéttannyelvű
tagozat
heti óraszám
Kiegészítő tantárgyak
Magyar nyelven oktatott
tárgyak
Angol (Nemzetközi)
Angol mint második nyelv
(Kéttannyelvű)
5 5
Matematika 4 4
Társadalomtudományok 3 3
Természettudományok 3 3
Idegen nyelv 3 3
Zene, dráma, művészetek,
szónoklattan,
számítástechnika, kreatív írás
(angol nyelven), testnevelés
10 10
Magyar nyelv és irodalom 2 -
Magyar történelem 2 -
Magyar, mint idegen nyelv - 2
Összes tanóra: 30 30
Az IGCSE értékelése
Az IGCSE vizsga értékelése A-G (a legjobbtól a leggyengébbig), illetve U, azaz Ungraduated (nem
felelt meg).
Külső vizsgaprogramok
Az Egressy Béni Angol – Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és
Alapfokú Művészeti Iskola akkreditált a CIE, Cambridge International Examinations,
(www.cie.orq.uk) vizsgahely.
A CIE vizsgát tett diákok megalapozott tudással vágnak neki a nemzetközi érettségi vizsgára
felkészítő International Baccalaureate Diploma Programme-nak.
CIE (Cambridge International Certificate in Education) - Nemzetközi Oktatási Tanúsítvány
Az ICE-vel rendelkező intézmények vállalják, hogy az öt IGCSE tantárgy mellett legalább két
választható, kiegészítő tantárgyat is magas szinten oktatnak.tárgyból is vizsgát kell tennie.
Cambridge ICE bizonyítványt kaphat az a tanuló, aki sikeres vizsgát tett az öt IGCSE tantárgyból és
két másik kiegészítő tantárgyból.
Az ICE vizsgával rendelkező diákokat elmélyült tárgyi ismeretek, kritikai gondolkodás, jó
problémamegoldás és széles látókör jellemzi.
EAL (English as Additional Language) Angol nyelvi felzárkóztatás
Mivel a diákok nyelvtudása nem azonos színvonalat képvisel, így néhány tanulót azzal a feltétellel
tudunk felvenni, hogy heti 4 vagy 8 órában köteles EAL (angol nyelvi felzárkóztatás)
foglalkozásokon részt venni. Az EAL program a 9–10. évfolyamos diákok számára nyújt a tanórákon
kívüli, azt kiegészítő támogatást.
IDBP
Az IDBP –International Baccalaureate Diploma Program–, nemzetközi érettségi program egy
kétéves, külső vizsgával záruló oktatási rendszer, amelyet a világ számos nagynevű egyeteme is
elismer. A programra 16.évet betöltött, 10. osztályos tanulók jelentkezhetnek.
Az IBDP tantárgyi követelményei
Az alábbi hat tantárgycsoportból kell egy-egy tárgyat választani:
– Nyelvi és irodalmi tanulmányok
o Magyar nyelv és irodalom
o Angol nyelv és irodalom
– Idegen nyelv
– Társadalomtudományok
o Történelem
o Földrajz
o Pszichológia
– Természettudományok
o Biológia
o Fizika
o Kémia
– Matematika
– Művészetek
o Zene
o Dráma
o Tánc
Az IDBP-ben résztvevő diáknak az elmélyült tárgyi ismeretek mellett egyéb képességeit is
bizonyítania kell.
Extended Essay (Hosszú esszé), 4000 szavas esszé írása, mely során a diákoknak a választott
témában önálló kutatómunkát kell végezniük, az esszében foglalt állításaikat megfelelő források
segítségével kell alátámasztaniuk. Az esszéírás a későbbi tanulmányok, tudományos kutatások alapja,
hiszen a diák széleskörű, elmélyült ismeretekkel fog rendelkezni az általa kutatott témáról, és a munka
során megismerkedhet a forráskutatás, forráskritika, forrásfelhasználás eszközeivel is.
TOK, Theory of Knowledge , azaz Tudáselmélet
Honnan tudjuk? Erre a kérdésre keresik a választ a diákok a tudás keletkezéséről, elsajátításáról és
módjairól való közös gondolkodással, így a tudomány dimenzióit is örök kíváncsisággal, ám kritikus
gondolkodással tudják megközelíteni. Ez a készség az iskolai tananyagok, a tudományágak közötti
összefüggések mélyebb megismerésén túl a mindennapi életben is nélkülözhetetlen.
CAS, Creativity, Activity and Service, azaz Kreativitás, Aktivitás, Szolgálat
A CAS által a tanulók felismerhetik, kihasználhatják tehetségüket, megszokottá válhat számukra a
mindennapos mozgás, testedzés és empatikus készségük folyamatos fejlődésével kialakulhat a
közösség szolgálata iránti igény. A tanulók az IDBP-ba belépve kezdik meg a CAS tevékenységeket,
és azokat legalább 18 hónapon át folytatják.
A CAS területei:
– Kreativitás: Ötletelés, eredeti alkotások létrehozása, meglévő alkotások továbbgondolása,
újraformálása.
– Aktivitás: Az egészséges életmód kialakítása a mozgáskultúra, a sport eszközeivel.
– Szolgálat: valós igényt kielégítő, a közösség szolgálatában végzett tevékenység.
Bővebb tájékoztatás a Nemzetközi Érettségi Szervezet honlapján: www.ibo.orq