Faépítés

A faépítészet általános története
28. kép
A ballonvázas megoldás lényege, hogy a függőleges tartóelemek, azaz a keretlécek az épület teljes magasságát
átfogják, tehát a földtől (az alaptól) a tetőszerkezetig (azaz a koszorúgerendáig) érnek. A padlóváz esetében a
faszerkezet emeletráépítéses: minden emelet váza külön készül el. A felső szint padlódeszkáit ráfektetik az alsó
szint párkánygerendáira, innen újabb keretlécek fogják át az emeletet. Mindkét típusnál elkerülhetetlen a
dúcolás. A sarkoknál hagyományos ferde dúcolást alkalmaztak, majd az egész szerkezetet ferde deszkaborítással
látták el kívülről, melyet még vízszintes vagy függőleges deszkázattal fedtek be. Ez a külső faburkolat többnyire
erdeifenyőből, cédrusból, vagy szikvójafenyőből készült, gondosan impregnálva.
7. Tetőszerkezetek
A tér lefedésének legősibb anyaga a fa: a más anyagokból készült szerkezetek csak jóval később jelentek meg.
A ma ismert tetőszerkezetek legelőször fából készültek, és ezeket a megoldásokat vette át később a kőépítészet.
Az egyiptomi és görög, gigantikus kőtemplomok strukturális előképét is szerény, fából épült házak adták.
A vízszintes és a függőleges tartószerkezet elkülönülésével kezdetét vette a tetőszerkezetek fejlődése. A
kezdetlegesebb, szelemenes tető függesztett szerkezet, melynél a tetőszerkezet vízszintes gerincét alkotó
szelement kétoldalt (és a ház tengelyében maximum négyméterenként) ágasfa tartja. A falakra fektetett
sárgerendákon és a szelemenen nyugszanak a fedélfák a tető (éghajlati viszonyoktól függően különböző
mértékben) ferde síkjában (29. KÉP). Ennek a típusnak példáit az ókori görögöknél ugyanúgy megtalálhatjuk,
mint a magyar falvakban: egészen a reneszánsz időkig közkedvelt volt.
21
Created by XMLmind XSL-FO Converter.