TARTALOM - Holmi

1126 • Bódis Kriszta: Kemény vaj
ba léptem szemlélôdés közben. Itt ez sem meglepô. Jó egy óra hosszat jártunk. Úgy a
harmincadik perctôl már csöppet sem voltunk érdekesek a helyieknek. A Sorháziak
élete visszazökkent a megszokott kerékvágásba. Átmenetileg. Csak késôbb jöttem rá
mi volt olyan fura. Dél körül egyetlen lakásban sem fôzött senki. Sem ételszag, sem
forrponton lévô leves. Ez már tényleg a vég.” De annyira, hogy nem bírom tovább, a
terembe a Szelli sincs már, a kötelességtudó polgárok a svédasztal körül falnak, egymást
váltják a színpadon a népdalkörök, aztán megint tánc reggelig, de a különszárnyban
már égnek a hangulatlámpák, jöhet az erotiksó. Bolyongok a folyosókon, hogy vécét
találjak, de végül az egyik cserépbe hányok. Az összetolt asztalokon Pamela, Rozina,
Dorina, Kati meg az Ildi, vonaglanak és húzkodják egymásról a flitteres melltartót,
bugyit, a révült polgármester és a nyálát csorgató emberei orra elôtt, hogy érezni
azt a nyers, izgató szagot, halk zene szól és simogatják egymásra a tejszínhabot a Pamela,
a Rozina, a Dorina a Kati meg az Ildi, és meg van mondva, hogy utána nyalják
le egymásról és dörzsöljék össze a meztelenre borotvált kis pinájukat, és szopogassák
a meredezô bimbókról le az édes habot, hogy tárják szét a combjukat a vezérünk meg
a polgármester felé és a vezérünk fogja a kis eperszemeket, keni szét a Kati combja között,
hopp elnyel egyet a Kati alfele, de ezt már a vezérünk se hagyhatja, nagy ujjongás
közepette szippantja ki, jöhet a második, ez már dúsabb, nagyobb, keresgéli a nyelve,
magasodik fölötte engedelmesen a Kati, hátulról már a Sike erôs keze masszírozza
és hullanak lefelé az öltönyök, gombolódnak ki a sliccek, a Szelli elôkerül, már csak
a melltartója van rajta, meg a szoknyácska, húz kifelé, gyorsan, gyorsan, majd meghalok
szégyenemben és apám már egy órája vár.
Errôl nagy volna beszélni, hogy mindenki térjen a Jóistenhez, örül meg Sári mama
hogy délelôtt még eljön a fôvárosi Szelli elköszönni. Mert valamikor ha valami városi
ünnep közeledik jönnek érte, jönnek a szép jósnôért, kimosdatják, jól mutat a színpadon,
dalol is rí is és sok verset tud, annyit amennyi csak kell, így mulattatja a városi népeket,
fotó is van róla, Sári mama, mint a Karádi Katalin.
Készül? Kérdezi a fôvárosi Szelli apámat.
Nem lesz ma kilakoltatás. Ittak, mulattak tegnap. Ma folytatják. Szoboravató, meg
díjátadás lesz. Hogy most képzeljék el, csapja össze a kezét, emeli a föld és az ég felé
is egyszerre a szemeit Sári mama, adja Isten a vizet, belefúlnak a népek. A repülôk leesnek,
igaz, mer nagyon sok halott van, a repülôk leesnek, jön a szél, a nagy házakról
viszi a téglát, tetôt, a kicsi megmarad, a kisházak megmaradnak, a nagyok dôlnek, a
kisházakat nem bántja a Jóisten, mert mink szegények vagyunk. Mer nem törôdnek
semmivel, csak mennek fej nélkül. Meg tudod mondani legalább, jön a papa és le sem
veszi a szemét a szép mikrofonos fiatalasszonyról, még a zakóját is átveszi, és ünnepi
kalapot a tiszteletére, meg tudod mondani legalább, célozza a kérdést Sári mamának,
hogy a Bibliába hogy van megírva? Mert én tudom. Mert víz által már múlott el világ.
Tûz által már múlott el világ. Sári mama közbevág. A népnek kell megjavulnia. A fôvárosi
Szelli a magnót elfelejti kikapcsolni, vacog, leül a Szaró mellé a priccsre, próbálja
a sparhelt fölött melengetni a kezét. Szép a harisnyája, soha nem fogom elfelejteni
a harisnyás lábát, de apám se.
Most úgy fog elmúlni a világ...
Az biztos, hogy éppen maga tudja.
Két oldalon állnak a népek.
Hát.
Árulják a vizet meg a kaját is, aki azt ki fogja bírni, nem iszik, nem eszik.