Andrea Cremer - Nightshade - Őrzők

ANDREA CREMER
A falkájának képes parancsolni,
de a szívének nem

Az első kiadás a Philomel Books, a Penguin Young Readers Group
tagjának gondozásában jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban,
2010-ben.
© 2010 Andrea Cremer
All rights reserved.
Tilos a művet vagy bármely részletét bármiféle információhordozón, akár
grafikusan, elektronikusan, mechanikusan, fotó– vagy fénymásolati
eljárással vagy bármely más módon sokszorosítani, továbbítani, közvetíteni
vagy tárolni a jogadó előzetes írásbeli engedélye nélkül.
A kötet eredeti címe: Andrea Cremer: Nightshade
Fordította: Barta Tamás
Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2011.
A kiadásért felel a kiadó ügyvezetője
Szerkesztette: Justh Szilvia
Nyomdai előkészítés: Lisztovszki László
Nyomdai kivitelezés:
Felelős vezető: Gellér Róbert ügyvezető igazgató
www.egmont.hu

Garthnak, aki elsőként olvasta el a könyvet,
és az első volt, akinek tetszett.
„Ami a boszorkányokat illeti, nem hiszem,
hogy varázslataiknak valódi ereje volna."
(Thomas Hobbes: Leviatán)

ELSŐ fejezet

MINDIG SZERETTEM HARCOLNI, DE CSATÁBAN
sose tudtam visszafogni a szenvedélyem.
A medve bömbölése süketítően hatolt a fülembe. Forró lehelete
elöntötte az orrlyukam, és támadásra ingerelt. A hátam mögött
szaggatottan lélegzett a földön elterült fiú. Kétségbeesett hörgését
hallva a talajba mélyesztettem karmaimat. Kihívóan rámorogtam a
behemót vadállatra, hátha a megfutamodást választja.
Mi az ördögöt művelek
A fiúra pillantottam, és megdobbant a szívem. Jobb kezével a
combján lévő mély sebeket szorította. Az ujjai közül szivárgó vér
sötétre színezte a farmerét, már egészen olyan volt, mintha fekete
festékbe mártották volna. Megtépázott inge alig takarta mellén a
vörös karmolásokat. Felmordultam.
A földre lapultam, megfeszített izmokkal, ugrásra készen. A
grizzly a hátsó lábára állva fölém magasodott, de nem hátráltam.
Calla! – hallottam Bryn kiáltását a fejemben. Egy karcsú, barna
farkas tört elő az erdőből, és a medve védtelen lágyékába kapott. A
grizzly megfordult, visszaereszkedett négy lábra. Nyál csorgott a
szája sarkán, ahogy a láthatatlan támadót kereste, jobbra-balra
forgatva a fejét. Ám Bryn fürgén kitért ellenfele farönk vastagságú
karjának csapásai elől, mindig egy pillantással sebesebben mozdult
nála. Kihasználva előnyét, ismét belemart a medve oldalába. Mikor
6

az óriás hátat fordított nekem, rávetettem magam, és kiharaptam egy
darabot a hátsó lábából. Azonnal megpördült, hogy szembenézzen
velem. A tekintetét elhomályosította a fájdalom.
Brynnel együtt a földhöz lapulva köröztünk a hatalmas állat körül.
A medve vére melegen folyt szét a számban. Az egész testem
megfeszült. Folytattuk egyre szűkülő körtáncunkat. A grizzly szeme
éberen ránk tapadt. Éreztem a szagán a kétségbeesést, növekvő
félelmét. Rövidet, éleset vakkantottam felé, és rávicsorítottam a
fogam. Morogva megfordult, és eloldalgott a fák közé.
Felszegtem a fejem, és diadalmasan felvonyítottam. Hangos
nyögés térített vissza a földre. A megtámadott kiránduló tágra nyílt
szemmel bámult minket. Kíváncsiságom odavonzott hozzá.
Elárultam miatta a mestereimet, megszegtem a törvényeiket.
De miért
Lehorgasztottam a fejem, és a levegőbe szimatoltam. A túrázó
vére a bőréről a földre csorgott, éles, rézszerű szaga ködként borította
el a tudatomat. Leküzdöttem a kísértést, hogy megízleljem.
Calla! – Bryn hangja a fejemben elvonta tekintetemet a földön
fekvő kirándulótól. – Táguljunk innét!
Rávicsorogtam a nálam kisebb farkasra. Meghunyászkodva a
földre lapult, és felém kúszott. Aztán felemelte a fejét, és megnyalta
az állkapcsomat.
Mit fogsz tenni – kérdezte tőlem a kék szempár.
Rémültnek tűnt. Talán azt gondolta, hogy meg akarom ölni a fiút,
pusztán élvezetből. Elfogott a bűntudat.
Bryn, nem szabad itt lenned. Menj, gyorsan!
Nyüszített, de aztán eltűnt a sötét fenyők között.
Elindultam a kiránduló felé. Fülem előre-hátra mozgott. A fiú
levegő után kapkodott, arcán fájdalom és rémület tükröződött. A
grizzly karmai mély sebeket hagytak a combján és a mellén. Láttam,
hogy a vérzés nem fog elállni. Felmordultam. Dühített az emberi test
törékenysége.
Velem egykorú fiú lehetett, tizenhét, talán tizennyolc éves. Arcát
félig eltakarta fekete, néhol arany ragyogású, kusza haja. Az
izzadságtól néhány tincs a homlokára és az állára tapadt. Szikár volt
és izmos – olyasvalaki, aki nem téved el egykönnyen a hegyek
7

között. A hegységnek erre a részére csak meredek, barátságtalan
ösvényeken lehetett feljutni.
A fiút a félelem szaga vette körül, ami felébresztette ragadozóösztönömet,
de éreztem rajta valami mást is – a tavasz illatát, a
sarjadó levelekét és a harmatos földét. Reménnyel teli illat volt. A
lehetőségeké. Finom és csábító.
Tettem még egy lépést felé. Tudtam, mit akarok tenni, ám azzal
újra, és sokkal súlyosabban megsértettem volna a vigyázók
törvényeit. Megpróbált elhátrálni előlem, de az éles fájdalomtól a
könyökére zuhant. Figyelmesen néztem az arcát. Széles álla és magas
arccsontja eltorzult a kíntól. Még így is szép volt, megfeszülő és
elernyedő izmai nagy testi erőről árulkodtak, ahogy küzdött a
közelgő összeomlás ellen. Elfogott a vágy, hogy segítsek rajta.
Nem nézhetem tétlenül, ahogy meghal.
Alakot váltottam, anélkül hogy belegondoltam volna, mit teszek.
A fiú tágra nyílt szemmel nézte, ahogy az őt környékező farkas már
nem állat volt többé, hanem egy lány, a farkas arany szemével és
ezüstös szőke hajjal. Odaléptem hozzá, és letérdeltem. Egész
testében remegett. Kinyújtottam felé a karomat, de visszahúztam,
amikor meglepődve észleltem, hogy az én végtagjaim is remegnek.
Még sose féltem ennyire.
Hörgő lélegzetvétel szakított ki gondolataimból.
– Ki vagy te – bámult rám csodálkozva a fiú. Szeme olyan színű
volt, mint a téli moha, a zöld és a szürke közti pasztellárnyalatokban
játszott. Egy pillanatig mozdulatlanul figyeltem. Elvesztem a sok
kérdés közt, amik a fájdalmán keresztül is tükröződtek a
tekintetében.
A számhoz emeltem a karomat. Amint a metszőfogaim
szándékomnak megfelelően kiélesedtek, nagy erővel az alkarom
belső oldalába haraptam ott, ahol puha és vékony a bőr, és vártam,
míg a nyelvemen nem éreztem a vérem ízét. Aztán a fiú felé
nyújtottam a karomat.
– Igyál belőle. Ez az egyetlen, ami megmenthet – hangom halk
volt, de határozott.
Még erőteljesebb remegés fogta el. Megrázta a fejét.
8

– Muszáj – mordultam rá, kimutatva metszőfogaimat, amik még
mindig borotvaélesek voltak. Azt reméltem, hogy farkasalakom
emléke megijeszti, és engedelmeskedni fog. De az arcán nem rémület
jelent meg, hanem csodálkozás. Pislogtam, próbáltam mozdulatlan
maradni. A vér végigfolyt a karomon, és a földet borító avarra
cseppent.
Behunyta a szemét, a fájdalom új hulláma öntötte el. Az ajkához
nyomtam vérző alkaromat. Ahogy hozzáértem, az egész testemet
mintha elektromos áram járta volna át. Majdnem felkiáltottam,
annyira meglepett a tagjaimban szétáradó ismeretlen érzés.
A fiú megrándult, de a másik karommal megtámasztottam a hátát,
hogy biztosan üljön, míg a vérem a szájába folyik. Míg tartottam és
magam felé húztam, egyre gyorsabban vert a szívem.
Éreztem, hogy próbál ellenállni, de nincs hozzá elég ereje.
Önkéntelenül elmosolyodtam. Még ha a saját testem
kiszámíthatatlanul működött is, az övét én irányítottam.
Megborzongtam, mikor kezével a karomba kapaszkodott, a bőrömbe
mélyesztve ujjait. Már nyugodtabban lélegzett, lassan, egyenletesen.
Mély kívánság ébredt bennem, és remegni kezdett minden ujjam.
Meg akartam simítani a bőrét, hogy megtisztítsam a sebeit, és
kitapintsam izmainak körvonalait.
Az ajkamba haraptam, hogy leküzdjem a kísértést. Hagy abba,
Cal, legyél észnél! Te nem ilyen vagy.
Kihúztam a karomat a szorításából. A fiú csalódottan felnyögött.
Jólesett volna újra megérinteni őt. Meríts erőt magadból, hívd elő a
farkast! Hiszen farkas vagy igazából!
Figyelmeztetően morogva megráztam a fejem, letéptem egy
darabot a fiú szétszakadt ingéből, hogy bekössem vele a saját
sebemet. Mohaszínű szemével követte minden mozdulatomat.
Feltápászkodtam, és meglepődve láttam, hogy ő is ugyanazt teszi,
és alig inog meg közben. Azonnal hátrébb léptem. Figyelte, ahogy
elhúzódom, majd szétszabdalt ruhájára nézett. Babrálni kezdett az
inge foszlányaival. Mikor tekintetünk találkozott, váratlanul zavarba
jöttem. Ajkai szétváltak. Nem tudtam róluk levenni a szemem. Teltek
voltak, vonaluk érdeklődést mutatott, nyoma sem volt a rémületnek,
amire számítottam. Túl sok kérdés gyűlt össze a tekintetében.
9

El kell tűnnöm innét.
– Most már nem lesz bajod. Menj le a hegyről, és ne tedd be ide a
lábad többet! – mondtam neki, és elfordultam.
Földbe gyökerezett a lábam, amikor vállon ragadott. Meglepődött,
de nem félt. Ez nem jó jel. Forróság ömlött végig bennem onnan,
ahol az ujjai szorítottak. Egy pillanattal tovább haboztam a
kelleténél, próbáltam elmémbe vésni az arcvonásait, mielőtt leráztam
volna magamról a kezét.
– Várj... – mondta, és egy lepést tett felém.
Mi lenne, ha várhatnék, ha megállítanám egy percre az életem
Mi lenne, ha lopnék magamnak pár percet, hogy belekóstoljak abba,
ami oly sokáig tiltva volt Olyan rosszul tenném Sose látom viszont
ezt az idegent. Mi rossz lehet abban, ha itt maradok egy ideig,
csendben, hogy kiderítsem, tényleg hozzám akar-e érni, ahogy
szeretném
Orrom megérezte, hogy nem tévedtem nagyot. Bőrét elöntötte az
adrenalin, és felém szálló szaga vágyról árulkodott.
Túl sokáig tart ez a találkozás, máris jócskán túlmentem minden
határon. Bántam a dolgot, és ökölbe szorult a kezem. Még egyszer
végigmértem, és eszembe jutott ajkának érintése a bőrömön.
Bizonytalanul elmosolyodott.
Elég ebből!
Egyetlen ütést mértem az állára, mire elterült a földön, és nem
mozdult. Lehajoltam, és a karomba vettem, hátizsákját a vállamra
vetettem. Zöld rétek és harmatos fatörzsek illata csapott meg, és
elöntött az a furcsa, mélyről jövő érzés, testi emlékeztetője annak,
milyen könnyen megszegtem az eskümet. A hegy megnyúló árnyékai
az alkony közeledtét jelezték, de leérek a lábához, mire lemegy a nap.
Magányos, rozoga kisteherautó állt a csobogó patak mellett,
amely a szent hely határát jelölte. A partján fekete tábla hirdette
narancssárga betűkkel: TILOS A BELÉPÉS, MAGÁNTULAJDON.
A Ford Ranger ajtaja nem volt bezárva. Ahogy kinyitottam, szinte
leesett a rozsdaette ócskavas. A vezetőülésre tettem a fiú ernyedt
testét. Feje előrebukott, és a nyakán erősen kontúrozott tetoválást
pillantottam meg. Egy sötét, furcsa vonalú keresztet.
10

Birtokháborító és divatmajom. Végre találtam rajta valamit, amibe
beleköthetek.
Ledobtam a hátizsákját az anyósülésre, és becsaptam az ajtót.
A kocsi fémváza megnyikordult. Még mindig remegtem
tehetetlenségemben, de visszaváltoztam farkasalakba, és az erdőbe
iszkoltam. A fiú szaga az orromban maradt, és elhomályosította az
akaratomat. A levegőbe szimatoltam, és megrándultam – egy új szag
elfeledtette velem az árulásomat.
Tudom, hogy itt vagy – a gondolataimban megjelenő
szemrehányást morgás kísérte. – Nem esett bajod
Bryn aggódó kérdésére újra megfeszültek az izmaim. A következő
pillanatban már mellettem futott.
Mondtam, hogy menj el innét – vicsorogtam rá, de nem
tagadhattam, hogy megkönnyebbültem a közelségétől.
Nem tudnálak magadra hagyni – Bryn könnyedén felvette a
tempómat. – És tudod, hogy sosem árulnálak el.
Gyorsabban kezdtem futni, nyílként suhanva az erdő mélyülő
árnyékai között. Aztán felhagytam a próbálkozással, hogy elfussak a
félelmem elől, alakot váltottam, és botladozva megálltam, egy fa
törzsének támaszkodva. A fa kérgének biztos tapintása nem nyugtatta
le a fejemben kavargó gondolatokat.
– Miért mentetted meg – kérdezte a barátnőm. – Semmi közünk
nincs az emberekhez.
Kezemet még mindig a fa törzsén nyugtattam, de elfordítottam a
fejem, hogy Brynre nézhessek. Ő is levetette farkasalakját, és
vékony, alacsony kislányként állt előttem, csípőre tett kézzel.
Szigorú tekintettel várta a választ.
Behunytam a szemem, de nem tudtam leküzdeni a torokszorító
érzést. Két könnycsepp gördült le az arcomon.
Bryn elképedve nézett rám. Sose sírtam, főleg mások előtt nem.
Elfordultam, de éreztem, ahogy csendben, ítélkezés nélkül figyel.
Nem tudtam felelni. Se neki, se önmagamnak.
11

12
MÁSODIK
fejezet

AMIKOR KINYITOTTAM A HÁZUNK AJTAJÁT,
megdermedtem. Éreztem a hívatlan látogatók szagát. Lumine
Nightshade illatában volt valami nemes előkelőség, megsárgult
pergameneket, testes borokat idézett. Ugyanakkor testőrei az egész
házat elviselhetetlen bűzzel árasztották el, ami a forró szurok és
megperzselt szőr szagára emlékeztetett.
– Calla! – Lumine hangja édesen csepegett, mint a méz.
Megrezzentem, és próbáltam összeszedni magam, mielőtt
összeszorított ajakkal beléptem a konyhába. Megkóstolni végképp
nem akartam ezeket a teremtményeket, épp elég volt elviselni a
szagukat.
Lumine, az úrnőnk, az asztalnál ült, szemben falkájának jelenlegi
vezérével, az apámmal. A nő tökéletesen mozdulatlanul ült, egyenes
testtartással. Csokoládébarna haját kerek fonatba tekerve hordta a
nyaka mögött. Szokásos, kifogástalanul vasalt, elefántcsont színű
ruháját viselte, és keményített, magas galléros fehér inget. Két lidérc
őrizte, akik árnyékként magasodtak keskeny válla fölött.
A szám szélébe haraptam, hogy ne vicsorogjak rá a testőrökre.
– Ülj le, kedvesem – Lumine egy székre mutatott.
Közel húztam a széket apámhoz, és inkább lekuporodtam, mint
leültem rá. Nem bírtam nyugton maradni a lidércek közelében.
13

Talán a vigyázó már értesült is a törvényszegésemről Talán azért
jött, hogy elrendelje a kivégzésemet
– Alig több, mint egy hónap, szépségem – mondta halkan Lumine
–, és elérkezik az egyesülésed napja. Várod már
Kifújtam a levegőt, amit akaratlanul is visszatartottam.
– Persze – feleltem.
Lumine összeillesztette két keze ujjainak hegyét.
– Csak ennyi jut eszedbe a szép jövődről
Apám szárazon felnevetett.
– Calla nem olyan romantikus természetű, mint az anyja.
Magabiztosan beszélt, de közben rám pillantott. Végigfutottam a
nyelvemmel a metszőfogaimon, amik élesedni kezdtek a számban.
– Értem – mondta Lumine, miközben végigmért.
Keresztbe fontam a karomat a mellemen.
– Stephen, egy kicsit jobb modorra kellene tanítanod a lányodat.
Elvárom, hogy az alfanőstények elegánsak legyenek, és előkelően
viselkedjenek. Naomi mindig tudta, hogyan viselkedjen ebben a
szerepben.
Még mindig nem vette le rólam a szemét, ezért nem tudtam
kimutatni a fogaimat, pedig mennyire szerettem volna!
Előkelően, a fenébe is. Én harcos vagyok, nem koszorúslány!
– Azt hittem, tetszeni fog a kiszemeltünk, kedvesem – mondta
Lumine. – Gyönyörű alfanőstény vagy És még sose akadt Renierhez
hasonló Bane-hím. Ezt még Emile is elismeri. Az egyesüléstől
mindnyájan sokat várunk. Hálásnak kellene lenned egy ilyen társért.
Összeszorítottam az ajkam, de álltam a tekintetét.
– Tisztelem Rent, barátok vagyunk. Jól megleszünk együtt.
Barátok, végül is... Ren úgy néz rám, mintha egy doboz süti
lennék, amit szívesen levenne a tiltott polcról. És nem őt büntetnék
meg, ha tényleg megtenné. Noha az eljegyzésünk első napjától
kezdve nálam volt a lakat és a kulcs, nem gondoltam volna, hogy
ilyen nehéz lesz az őrt játszani a kapcsolatunk felett. Ren nem
szeretett a szabályok szerint játszani. Elég jóképű volt ahhoz, hogy
elmélázzak rajta, megéri-e engedni a csábításának.
14

– Meglesztek – ismételte Lumine. – De vágysz-e a fiúra Emile
bosszús lenne, ha kiderülne, hogy megveted az örökösét. – Ujjával
dobolni kezdett az asztalon.
A padlót bámultam, és átkoztam magam, amiért elpirultam. Mégis
mit számít, mire vágyom, ha úgysincs semmi szavam a döntésben
Ebben a pillanatban gyűlöltem ezt a nőt.
Apám megköszörülte a torkát.
– Úrnőm, a jegyességről már a gyermekek születésekor
döntöttünk. A Nightshade- és a Bane-falkák tartják a szavukat.
Ahogy a lányom és Emile fia is.
– Hisz mondtam, jól megleszünk – suttogtam. A szavaimba halk
morgás is vegyült.
Derűs nevetés térítette vissza a figyelmem a vigyázóra. Látta,
hogy feszült vagyok, és anyáskodóan elmosolyodott. Mérgesen
néztem a szemébe, már nem is próbáltam palástolni haragomat.
– Valóban, döntöttünk – Lumine most apámra pillantott. – A
ceremóniát nem lehet lemondani vagy elhalasztani. Semmilyen okból
sem.
Felállt, és kinyújtotta a kezét. Apám gyors kézcsókot lehelt
halvány ujjaira. Aztán az úrnő hozzám fordult. Vonakodva érintettem
meg pergamenszerű bőrét, és igyekeztem kiverni a fejemből, hogy
milyen jó volna megharapni.
– Minden tisztességes lánynak tudnia kell viselkedni, kedvesem –
megsimította az arcom, de a körmét épp eléggé rányomta ahhoz,
hogy felszisszenjek.
A hasam is görcsbe rándult tőle.
Tűsarkú cipője élesen kopogott a kövön, ahogy kiment a
konyhából. A lidércek követték, csendjük még zavaróbb volt, mint a
vigyázó lépéseinek zaja. Felhúztam a térdem a mellemig, és
hozzányomtam az arcomat. Nem vettem lélegzetet, amíg meg nem
hallottam a kijárati ajtó csapódását.
– Iszonyú feszült vagy – jegyezte meg apám. – Történt valami az
őrjáraton
Megráztam a fejem.
– Tudod, hogy utálom a lidérceket.
– Mind utáljuk őket.
15

Megvontam a vállam.
– Egyáltalán miért jött ide
– Az egyesülésről akart beszélni.
– Komolyan mondod – Én és Ren vagyunk az álompár
Apám fáradt mozdulattal megmasszírozta a szemöldökét.
– Calla, örülnék, ha nem úgy beszélnél erről az egyesülésről, mint
egy akadályról, amit át kell ugranod. Sokkal többről van szó, mint
„te és Ren". Évtizedek óta nem alakult új falka. A vigyázók már
türelmetlenek.
– Elnézést – mondtam, de nem gondoltam komolyan.
– Ne kérj elnézést. Inkább komolyodj meg.
Felültem a széken.
– Emile is járt itt korábban – mondta apám, és elhúzta a száját.
– Hogyan – kérdeztem döbbenten. – Miért
Kizártnak tartottam az értelmes párbeszédet Emile Laroche és a
rivális alfahím között.
– Ugyanazért, amiért Lumine – felelte apám hideg hangon.
A kezembe temettem az arcom, megint elpirultam.
– Calla
– Ne haragudj, apa – mondtam, és próbáltam nem szégyellni
magam. – Ren és én tényleg jól kijövünk. Régóta tudunk az
egyesülésről. Barátok vagyunk. Nincs vele semmi bajom, és
tudtommal neki sincs velem. De sokkal könnyebb lenne az egész, ha
békén hagynátok minket. Ez a nagy elvárás kicsit nyomasztó.
Apám bólintott.
– Ez már az alfa ranggal jár. Az elvárás mindig nyomasztó, de
sosem fogsz megszabadulni tőle.
– Remek – sóhajtottam, és felálltam. – Még leckét kell írnom.
– Akkor jó éjt – mondta apám csendesen.
– Jó éjt.
– Calla
– Igen – megálltam a lépcső alján.
– Ne légy dühös anyádra.
Összevontam a szemöldököm, és felmentem a lépcsőn. A
hálószobám ajtajában felsikkantottam. A ruháim összevissza
hevertek a padlón, az ágyamon, az éjjeliszekrényen, még a lámpán is.
16

– Nincs egy rendes ruhád! – szegezte rám vadlón a mutatóujját.
– Anya!
Összeszorított öklében az egyik kedvenc pólóm lógott, egy
nyolcvanas évekbeli Pixies-koncertről származott.
– Nincsen egyetlen szép ruhád sem – kérdezte, miközben
mérgesen rázta felém a kifogásolt Pixies-pólót.
– Határozd meg, mi az, hogy szép – vágtam vissza.
Lenyeltem a dühömet, inkább próbáltam megtalálni a ruhákat,
amiket meg akartam menteni tőle. Ráültem a „Republikánusok
Voldemortért" feliratú kapucnis pulcsira.
– Selyem! Csipke! Kasmír! – sorolta Naomi. – Van itt
egyáltalán bármi, ami nem farmer vagy pamut
Összegyűrte a Pixies-pólót, mire felszisszentem.
– Tudod, hogy Emile járt itt ma – kérdezte, közben az ágyra szórt
ruhákat méregette.
– Apa mondta – feleltem halkan, de belül sikítottam.
Végigsimítottam egy vállamra lógó hajtincset, és a számba vettem
a végét.
Anyám az ajkába harapott, és a földre dobta a pólót, hogy
kibogozza az ujjaimat a kusza hajtincsek közül. Aztán sóhajtva leült
mögém az ágyra, és kihúzta a hajgumit a copfomból.
– És ez a haj... – kisimította a hullámokat az ujjaival. – Nem
értem, miért kell mindig hátrakötnöd.
– Mert túl hosszú, mindig a szemembe lóg.
Anyám óriási fülbevalói csilingelni kezdtek, ahogy helytelenítőleg
rázta a fejét. – Kis virágszálam! Ne rejtsd el a szépségedet, nem vagy
már kislány.
Morogva az ágy másik oldalára gurultam, ahol biztonságban
voltam tőle.
– Nem vagyok virágszál – visszadobtam a hajam a vállam mögé.
A hajgumi nélkül kényelmetlenek és nehéznek tűnt.
– Hogyne volnál az, Calla – mosolygott –, az én szépséges
liliomom.
– Ez csak egy név, anya – kezdtem összeszedni a ruháimat. – Nem
az, aki én vagyok.
17

– De igen, ez vagy te – meglepett szavainak neheztelő hangsúlya.
– Ne ellenkezz, ez nagyon rossz szokás.
Kezem megállt a levegőben a pólóval, amit éppen fogtam. Anyám
megvárta, míg visszatettem a félig összehajtott pólót az ágyra. Ahogy
szóra nyitottam volna a számat, leintett.
– A jövő hónapban alakul meg az új falka. Te leszel az
alfanőstény.
– Tudom – sikeresen leküzdöttem a késztetést, hogy piszkos
zoknikkal dobáljam meg. – Ötéves korom óta tudok erről.
– Akkor épp itt az ideje, hogy ehhez méltóan viselkedjél – mondta
anyám. – Lumine aggódik miattad.
– Tudom. Hiányolja az eleganciát.
– Emile pedig Renier kívánságai miatt aggódik – tette hozzá
anyám.
– Ren kívánságai – kérdeztem, megrezzenve a saját hangom
nyersességétől.
Anyám felemelte az ágyról az egyik melltartómat. Fehér pamut
volt, mint az összes többi.
– Egy csomó mindent kell beszereznünk. Nincs egy szál rendes
fehérneműd se
Megint elpirultam. Eltűnődtem azon, hogy a gyakori pirulás nem
okoz-e tartós színelváltozást.
– Nem akarok ezzel foglalkozni.
Ügyet se vetett rám, két kupacba válogatta a ruháimat – közben
megtiltotta, hogy összehajtsam őket –, az „elfogadhatónak" ítélt és a
„kidobandó" kategóriába.
– Ő alfahím, és a legnépszerűbb fiú a sulitokban. Legalábbis a
számomra elérhető források szerint – vágyakozás jelent meg a
hangjában. – Biztos vagyok benne, hogy nem utasította vissza a
lányok közeledését. Ha eljön a te időd, tudnod kell, hogyan tegyél a
kedvére.
Lenyeltem a mérgem, mielőtt megint megszólaltam volna.
– Anya, hiszen tudod, hogy én is alfa vagyok – mondtam. – Ren is
azt szeretné, ha falkavezér lennék. Azt akarja, hogy harcos legyek,
nem pedig a pomponlányok vezetője.
18

– Reniernek az kell, hogy a társaként viselkedjél. Hiába vagy
harcos, vonzónak is kell lenned. – Éles hangja szinte belém hasított.
– Calnak igaza van, anya – hallottam meg öcsém hangját az
ajtóból. – Ren nem pomponlányra vágyik. Az elmúlt négy évben már
mindegyikkel járt. Biztosan elege van már belőlük. A nővérkém
legalább lefoglalja.
Odafordultam Ansel felé, aki az ajtófélfának támaszkodva állt.
Végignézett a szobán.
– Hú, Naomi hurrikán lecsapott, és nem hagyott áldozatot.
– Ansel – szólt rá anyám csípőre tett kézzel. – Kérlek, ne szólj
bele a kettőnk dolgába!
– Bocs, anya – Ansel rendületlenül vigyorgott. – De Barrett és
Sasha lent várnak, hogy éjszakai őrjáratra menjetek.
Anya meglepődve felvonta a szemöldökét.
– Már ilyen késő van
Ansel megvonta a vállát. Mikor anya elfordult, rám kacsintott. A
kezemmel kellett eltakarnom a vigyoromat.
Anya felsóhajtott.
– Calla, ez nekem is fontos. Tettem a szekrényedbe pár új ruhát,
és remélem, hogy ezentúl viseled is őket.
Tiltakozni akartam, de félbeszakított.
– Holnaptól hordani fogod az új ruhákat, vagy kihajítom az összes
pólódat és szakadt farmeredet. Téma lezárva.
Kiviharzott a szobából, szoknyája örvénylett a lábai körül. Mikor
hallottam, hogy cipője már a lépcsőn kopog, felnyögtem, és
elterültem az ágyon. A nagy kupac póló tökéletesen megfelelt arra,
hogy belefúrjam a fejem. A legszívesebben farkasalakot öltöttem
volna, és szétcincáltam volna az egész ágyat. De ezzel végleg
magamra haragítottam volna őket. Ráadásul kedveltem ezt az ágyat,
és egyike volt annak a kevés holmimnak, amiket anya nem akart
kidobni.
A matrac megcsikordult. Felkönyököltem, és Anselre néztem, aki
az ágy sarkán ült.
– Újabb szívmelengető anya-lánya összeborulás
– Eltaláltad – a hátamra gurultam.
– Rendben vagy – kérdezte.
19

– Igen – a homlokomra tettem a kezem, remélve, hogy a
masszírozástól elmúlik a lüktető fájdalom.
– Szóval... – kezdte Ansel. Odafordultam hozzá. A tréfálkozó
mosoly eltűnt az arcáról.
– Mi az
– Renről van szó...
– Ki vele, An.
– Tetszik neked Úgy értem... tényleg
Visszadőltem az ágyra. A kezemmel eltakartam a szemem,
jólesett a sötétség.
– Ne kezdd már te is!
Közelebb ült hozzám.
– Csak azért kérdem – magyarázta –, mert ha nem akarsz vele
élni, akkor ne menj hozzá!
A karom takarásában felnyitottam a szemem. Egy pillanatig nem
kaptam levegőt.
– Elmehetnénk hazulról. Én veled tartanék – tette hozzá, olyan
halkan, hogy alig lehetett hallani.
Felültem az ágyon.
– Ansel – suttogtam. – Nehogy még egyszer ezzel gyere. Nem
tudod, mit... felejtsd el, oké
A lepedővel babrált.
– Szeretném, ha boldog lennél. Úgy tűnt, nagyon dühös vagy.
– Tényleg dühös vagyok rá, de anyára vagyok dühös, nem Renre –
végighúztam az ujjaimat a vállamra omló hosszú tincsek között, és
arra gondoltam, mi lenne, ha kopaszra borotválnám a fejem.
– Akkor nincs ellene kifogásod, hogy Ren társa legyél
– Nem, nincsen – megsimogattam homokbarna haját. – Mellesleg,
te is tagja leszel az új falkának. És Bryn, Mason és Fey is. Ha
segítetek, együtt megneveljük Rent.
– Benne vagyok – vigyorgott Ansel.
– És nehogy bárkinek is emlegesd a szökési tervedet. An, ilyesmi
szóba se jöhet. Mellesleg mióta vagy ilyen nagy lázadó –
összeszűkült a szemem.
Kivillantotta rám éles szemfogait.
– A te öcséd vagyok, nem igaz
20

– Szóval az én hibám, ha elárulsz minket – gyengéden mellbe
vágtam.
– Mindent, amit tudok, tőled tanultam.
Felállt, és elkezdett ugrálni az ágyon. Én a szélére csúsztam, majd
legurultam, lábujjhegyen érve földet. Megfogtam a lepedőt, és
hirtelen megrántottam. Ansel nevetve hátradőlt, és még pattogott
egyet a matracon, mielőtt lenyugodott volna.
– Komolyan mondom, Ansel. Egy szót se mondj erről senkinek,
érted
– Ne aggódj, nővérkém! Van eszem. Sose árulnám el a vigyázókat
– mondta. – Hacsak te meg nem kérsz rá... alfa úrnő.
Próbáltam mosolyogni.
– Köszönöm.
21

22
HARMADIK
fejezet

AMIKOR REGGEL BELÉPTEM A KONYHÁBA,
a családom elcsöndesedett. Egyenesen a kávéskancsót céloztam meg.
Anyám odafutott hozzám, kézen fogott, és maga felé fordított.
– Nahát, kicsim, csodásan nézel ki! – mondta, és jobbról-balról
megpuszilt.
– Csak egy szoknya, anya – kibontakoztam a szorításából. – Tedd
túl magad rajta.
Levettem egy bögrét a szekrényről, és kávét töltöttem magamnak.
Az utolsó pillanatban sikerült elrántani a hosszú hajamat, hogy ne
lógjon bele a fekete lébe.
Ansel felém lökött egy müzliszeletet, és próbálta elrejteni a
vigyorát.
– Áruló – morogtam, ahogy leültem. Kettőt se haraptam a
reggelimbe, amikor észrevettem, hogy apám szájtátva bámul.
– Mi az – kérdeztem teli szájjal.
Apa köhécselt, és zavartan pislogott. Anyára nézett, aztán rám,
aztán megint anyára.
– Ne haragudj, Calla! Nem gondoltam, hogy megfogadod anyád
tanácsát.
Anyu csodálkozva nézte. Apám fészkelődött a székén, és
kinyitotta a Denver Post-ot.
– Nagyon csini vagy.
23

– Csini! – a hangom pár oktávval feljebb csúszott. A kávésbögre
reszketett a kezemben.
Anselnek a torkán akadt a lekváros szendvicse, és egy pohár
narancsléért nyúlt.
Apám felemelte az újságot, hogy eltakarja az arcát, anyám pedig
megpaskolta a kezemet. Egy pillanatra mertem csak ránézni, mielőtt
a kávé párájába burkolóztam volna.
A reggeli hátralevő részét kínos csöndben töltöttük el. Apa
buzgón olvasott, és próbálta elkerülni, hogy anyára vagy rám kelljen
néznie. Anya biztató pillantásokat vetett felém, amiket komoran
magam elé bámulva hárítottam el. Ansel nem vett rólunk tudomást,
boldogan falta a lekváros kenyerét. Megittam az utolsó csepp
kávémat is.
– Gyere, An, menjünk!
Ansel felpattant a székéről, menet közben felkapva a kabátját.
– Sok szerencsét, Cal! – szólt utánam apám, ahogy az öcsémet
követtem az ajtó felé.
Nem válaszoltam. Általában szívesen mentem iskolába. Most
azonban rettegtem tőle.
– Stephen! – hallottam még anyám feddő hangját, ahogy kiléptem
az ajtón, és becsuktam magam mögött.
– Vezethetek – kérdezte Ansel reménykedve.
– Nem – vakkantottam, és beugrottam a dzsip kormányához.
Ansel a műszerfalba kapaszkodott, ahogy kihajtottunk a
kocsifeljárón. Égett gumi szaga töltötte be az utasteret. Miután a
harmadik kocsi elé vágtam be, az öcsém rám bámult, miközben az
övét próbálta bekapcsolni.
– Értem, hogy a harisnya viselése miatt elfogott a halálvágy, de
engem azért megkímélhetnél!
– Nincs rajtam harisnya – mondtam összeszorított fogakkal,
miközben egy újabb kocsit próbáltam megelőzni.
Ansel felvonta a szemöldökét.
– Komolyan Ez nem számít illetlenségnek vagy ilyesminek
Rám vigyorgott, de a gyilkos pillantás hatására, amit cserébe
kapott, meghúzódott az ülésén. Mire odaértünk a Hegyi Iskola
parkolójába, halálsápadt volt.
24

– Azt hiszem, megkérem Masont, hogy hazafelé hadd menjek vele
– mondta, és becsapta a kocsi ajtaját.
Mikor megláttam, milyen fehérek lettek az ujjperceim a kormány
szorongatásától, vettem egy mély levegőt.
Ezek csak ruhák, Cal. Nem azt kérte anya, hogy menj el
mellnagyobbításra.
Megborzongtam, remélve, hogy ilyen ötletek sose jutnak Naomi
eszébe.
Összefutottam Brynnel a parkolóban. Nagyot csodálkozott, ahogy
végignézett rajtam.
– Mi történt
– Elegáns lettem – morogtam, és továbbmentem a suli felé.
– Micsoda – göndör fürtjei táncoltak a feje körül, ahogy
mellettem lépkedett.
– Úgy látszik, az alfanőstény dolga nem csak a keresők
visszaverése – feleltem. – Legalábbis Lumine és anyám szerint.
– Szóval Naomi megint azzal nyaggat, hogy öltözz divatosan Ez
nem újság.
– De most komolyan gondolja! – Megigazítottam a szoknyám
övét, és azt kívántam, bárcsak farmer volna rajtam. – És Lumine is.
– Hm, szerintem ne nagyon ellenkezz velük – vonta meg a vállát
Bryn, ahogy elhaladtunk a faházak előtt, ahonnét csipás szemű
emberfiák botorkáltak elő.
– Köszi a biztatást! – nem jöttem rá, hogyan kellett volna állnia a
szoknyának, így abbahagytam az igazítgatását.
Hallgatagon beléptünk az épületbe, és átsétáltunk a bejárati
csarnokon a felsősök ruhásszekrényeinek hosszú sorához. Az iskola
szokásos levegője ma megváltozott. A szekrények éles fémszaga, a
csípős felmosó, keveredve a mennyezet cédrusfáinak friss illatával,
mindez ismerős volt, de hiányzott a félelem szaga, ami általában az
emberek bőréből párolgott.
Ehelyett kíváncsiságot, csodálkozást éreztem rajtuk, és ez különös
volt a kollégisták részéről, akiknek élete gondosan el volt választva
az őrzőkétől és a vigyázókétól. Csak a tanóráink voltak közösek.
Meglehetősen zavart, hogy magamon éreztem a tekintetüket, ahogy
átverekedtük magunkat a szűk helyen összezsúfolódó tanulók között.
25

– Mindenki engem bámul – reméltem, hogy nem tűnök
idegesnek.
– Igen, nagyjából az egész suli.
– Te jó ég – nyögtem, és megszorítottam a táskámat.
– Legalább dögösen nézel ki – Bryn vidám válaszára összerándult
a gyomrom.
– Ezt ne mondd még egyszer! – Miért művelte ezt velem az
anyám Úgy éreztem magam, mint egy kirakati baba.
– Bocs – mondta Bryn, miközben a karjára függesztett
fémkarikákkal játszott.
Kivettem a szekrényemből a könyveket, amikre az első két órában
szükségem volt. A folyosó zaja halkulni kezdett, és Bryn is kihúzta
magát.
Tudtam, hogy ez mit jelent. Ő közeledett felénk. Vállamra vettem
a táskámat, becsuktam a szekrény ajtaját, és dühös voltam magamra,
amiért gyorsabban dobogott a szívem Renier Laroche közeledtére.
A tanulók csoportja szétvált a Bane-alfa és falkája előtt. Ren, akit
Sabine, Neville, Cosette és Dax kísértek, szinte lebegve közeledett a
folyosón. Olyan tartással mozgott, mintha övé lenne az iskola. Szeme
ide-oda cikázott, mint egy igazi farkasé. Egy ragadozóé.
Fogadok, hogy az ő öltözködésébe senki nem szól bele.
Mikor Ren rám talált, pimasz mosolyra húzódott a szája.
Rezzenéstelen arccal álltam kihívó pillantását. Bryn közelebb lépett
hozzám. Éreztem a leheletét a vállamon.
Lecsendesedett a sürgés-forgás a folyosón. A szemek ránk
szegeződtek, mindenfelől sutyorgás hallatszott.
Jobb oldalamon mozgásra lettem figyelmes. Mason, Ansel és Fey
váltak ki a tanulók tömegéből, és Bryn köré csoportosultak. Én kicsit
kimagaslottam közülük.
Már nem te vagy az egyetlen alfa, ugye
Ren szeme összeszűkült, ahogy a mögöttem álló Nightshadefarkasokra
pillantott. Hirtelen felnevetett.
– Nem adsz egy kis pihenőt a katonáidnak, Lily
Végignéztem a Bane-falkán, akik őrszemekként álltak az alfájuk
körül.
26

– Úgy beszélsz, mintha te egyedül lennél – mondtam, és
nekidőltem a szekrényemnek.
Nevetése kuncogássá halkult, szinte morgásnak hangzott. Sabinere
nézett.
– Menj innét. Beszélnem kell Callával, négyszemközt.
A tőle jobbra álló sötét hajú lány megmerevedett, de sarkon
fordult, és elindult az emberfiák irányába. A másik három farkas
követte, habár Dax vetett még egy pillantást az alfájára, mielőtt
eltűnt volna a tömegben.
Ren felvonta a szemöldökét. Bólintottam.
– Bryn, majd az osztályban találkozunk.
Hallottam a fürtjei suhogását, ahogy beleegyezőleg rázta a fejét. A
szemem sarkából láttam, ahogy Mason és Fey odahajolnak hozzá, és
sugdolózva elvonulnak. Vártam, de Ren továbbra is átnézett a vállam
fölött. Ekkor vettem észre, hogy Ansel áll mögöttem.
– Te is menj, gyorsan.
Az öcsém lehajtotta a fejét, és a többi Nightshade után indult.
Ren felnevetett.
– Megvéd téged ha kell, mi
– Valahogy úgy – keresztbe fontam a kezem a mellemen. – Minek
ez a show-műsor, Ren A fél iskola minket bámul.
Megvonta a vállát.
– Mindig bámulnak. Félnek tőlünk, ez így van rendjén.
Összeszorítottam az ajkam, és nem feleltem.
– Csini ez a ruha – mondta, és lassan végigmért tetőtől talpig.
Anyu, te...
Vonakodva bólintottam, és lesütöttem a szemem. Ren a
mutatóujját az állam alá illesztette, és felemelte a fejem. Amikor
ránéztem, a legjóindulatúbb mosolyát villantotta rám. Elfordítottam a
fejem. Melléből halk, mély morgás tört elő.
– Lazíts egy kicsit.
– Nem számit, hogy nézek ki – szorosabban lapultam a
szekrényhez. – Ne játssz velem, tudod, hogy milyen vagyok.
– Persze – mondta. – Épp ezért kedvellek.
27

A fogaim összekoccantak, ahogy küzdöttem a meleg, áradó
feszültség ellen, amit az alfafiú váltott ki belőlem, és a lábujjaimtól a
fejem búbjáig átjárt.
– Nem hat rám a vonzerőd – hazudtam neki. – Hagyd abba a
játékot, Bane. Mit akarsz
Felnevetett. – Mi lelt, Cal Azt hittem, barátok vagyunk.
– Barátok... – hagytam a szót kettőnk közt lebegni. – Egészen
október 31-éig. Akkor minden megváltozik. Ez a törvény. Te vagy
az, aki úgy viselkedik, mint egy kanos bakkecske. Csak mondd el, mi
jár a fejedben!
Visszatartottam a lélegzetemet, azon tűnődve, hogy talán túl
messzire mentem. De nem kaptam sértett visszavágást tőle, és egy
pillanatra gyengéd kifejezés ült ki az arcára.
– A vigyázók túl szorosra fogják a gyeplőt – mondta. – Engem
például nagyon fáraszt, hogy napi huszonnégy órában rajtam tartják a
szemüket. Arra gondoltam, talán beleegyezel, hogy tegyünk valamit
ez ügyben.
Vártam a csattanót, de nem mondott többet.
– De... hogyan – dadogtam végül.
Habozva közelebb lépett.
– Mi körül forog most minden gondolatuk – mormolta, közel
hajolva hozzám. Levegőt vennem is nehéz volt így.
Én irányítom a helyzetet. Én irányítom.
– Az egyesülés. Az új falka – mondtam. Elég közel volt ahhoz,
hogy lássam az ezüst pöttyöket a sötét szemében.
Ren bólintott. A mosolya vigyorgássá szélesedett.
– És kin múlik az egyesülés sikere vagy kudarca
Szívem hevesen dobogott a bordáim mögött.
– Rajtunk.
– Pontosan – kiegyenesedett, és újból fellélegezhettem. –
Gondoltam, ezt kihasználhatnánk.
– Mégis hogyan – Láttam, hogy a nyaka és a válla megfeszül.
Ideges. Vajon minek van akkora ereje, hogy kizökkentse Rent a
nyugalmából
– Például több időt tölthetnénk együtt. Hozzánk legyen hűséges a
falka, és ne az öregekhez – mondta. – Talán meggyőzhetnénk őket,
28

hogy ne utálják egymást. A vigyázóknak lazítaniuk kéne, nem
kellene ennyire a nyakunkra mászniuk.
A fogam közé szívtam az ajkam, és mérlegeltem a szavait.
– Elő akarod készíteni az egyesülést
Bólintott.
– Igen, könnyebb lesz így. Mindenki alkalmazkodhatna az új
helyzethez, hogy ne legyen hirtelen a váltás októberben.
Csinálhatnánk valamit együtt.
– Együtt – erősen kellett harapnom a szám szélét, hogy ne
nevessem el magam.
– Baj nem lehet belőle – mondta csendesen.
Elment a kedvem a nevetéstől, mikor rájöttem, hogy mennyire
komolyan gondolja. Nem lehet baj belőle, legfeljebb egymás
torkának esnek – gondoltam.
– Elég kockázatos – vetettem ellen.
– Azt akarod mondani, hogy nem tudod kordában tartani a
Nightshade-eket
– Nem, nem erről van szó. – A szemébe néztem. – Ha kérem őket,
felsorakoznak mögöttem.
– Akkor nem lehet semmi probléma, vagy igen
Felsóhajtottam.
– A vigyázók téged sem hagynak nyugton
Ren elkapta rólam a szemét.
– Efron aggodalmát fejezte ki néhány – hogy így fejezzem ki
magam – szokásommal kapcsolatban, válaszolta. Fél, hogy nem
lennél boldog a... hűtlenségem miatt. – A hűtlenség szót különösen
nehezen bírta kimondani.
Elnevettem magam. Egy percig teljesen gondterheltnek tűnt.
– Látom, téged is megfenyítettek, te Don Juan – ujjaimmal
pisztolyt formálva a mellére mutattam. – Ha nem Emile fia volnál,
akkor a bőröd már ott lógna valamelyik összetört szívű lány
kandallója fölött.
Ren arcára vásott mosoly ült ki.
– Eltaláltad. – A szekrényre tette a kezét a vállam fölött. – Efron
az utóbbi hónapban minden héten meglátogatott minket. – Nem tűnt
el a mosolya, de a szemén látszott, hogy zavarban van.
29

Félelmemben megragadtam az ingét, és közelebb húztam.
– Minden héten – suttogtam.
Bólintott, és kezével beletúrt hollófekete hajába.
– Ne lepődj meg, ha fegyverrel érkezik az egyesülésre.
Mosolyogtam, de elakadt a lélegzetem, ahogy fölém hajolt.
Ajkát a fülemhez dörgölte. Elhúzódtam tőle. A vigyázók
komolyan vették a tisztaság megőrzését, még ha Ren nem is.
– Attól tartok, aggódnak, hogy a következő generáció másképp
fog élni, mint ők. De én mindenképp el foglak venni, Lily.
Hasba vágtam őt, de azonnal megbántam. Ren hasizma kőkemény
volt. Megráztam a fájó kezem, és visszahúztam.
Erősen megszorította a csuklómat. Még mindig mosolygott.
– Szép horog volt.
– Köszi az elismerést – próbáltam elhúzni a kezem, de nem
engedett a szorítása.
– Szóval, mit gondolsz
– A két falka összehozásáról – Nem tudtam a szemébe nézni. Túl
közel volt hozzám. Éreztem a teste melegét, és ez bennem is
forróságot keltett.
– Igen – arca centikre volt az enyémtől. Cserzettbőr- és
szantálfaillata volt.
– Van rá esély, hogy sikerül – mondtam, és biztos voltam abban,
hogy bármelyik pillanatban beleolvadhatok a szekrénybe. – Még
meggondolom.
– Jó – hátrébb lépett, és elengedte a csuklómat. – Szia, Lily.
Eltáncolt előlem. Még hallottam a nevetését, mikor már eltűnt a
folyosói nyüzsgésben.
30

NEGYEDIK
fejezet
31

A CSENGŐ HANGJÁRA AZONNAL FEL AKARTAM
pattanni a székemről.
– Mesélj, mi volt – hallottam a mögöttem lévő padból Bryn
suttogását.
– Érdekes volt – feleltem, visszaülve a helyemre. Graham tanár úr
megköszörülte a torkát:
– Hmm. Hölgyeim, uraim, még egy percre kérném a becses
figyelmüket.
Felszisszentem, ahogy Bryn megragadta a karomat, és belevájta a
körmét.
– Mit művelsz, Bryn
Szeme a terem bejáratára szegeződött. Az osztálytársaink zsivaja
alábbhagyott.
– Köszönöm – töltötte be a termet Graham tanár úr érdes hangja. –
A mai naptól új tanulója van a Hegyi Iskolának.
Visszafordultam a tanár felé, mérges képpel, mert meg voltam
győződve arról, hogy Bryn karmolása felsértette a bőrömet. Azonnal
megdermedtem, mert megütötte az orrom egy tavaszi, napsütéses
délelőtt illata. Nem, ez nem lehet igaz. Mégis az volt.
A tanár mellett feszengve állt az a fiú, akit nem egészen
huszonnégy órája mentettem meg a hegyen.
32

– Bemutatom Seamus Dorant – folytatta Graham tanár úr,
bátorítón mosolyogva a fiúra, aki láthatóan kényelmetlenül érezte
magát a tekintetek kereszttüzében.
– Shay, Shay-nek szoktak hívni – mondta csendesen.
– Köszöntelek az osztályban, Shay – mondta Graham tanár úr, és
végighordozta tekintetét a termen. Megállt a szívverésem, amikor
megláttam, hogy a mellettem lévő üres székre pillant. – Tor
kisasszony mellett fogsz ülni.
Bryn folyamatosan rugdosta a székem hátulját.
– Hagyd már abba – sziszegtem hátra. – Mégis, mit csináljak
– Bármit – a hangja halk volt, de feszült.
Elképedtem és megrémültem, hogy újra látom a fiút. Noha nem
tudtam rendet tenni az érzéseim között, azzal tisztában voltam, hogy
szörnyű következményei lesznek, ha felismer. Előrehúztam a hajam,
próbáltam eltakarni az arcomat.
Hol van a kapucnis pulcsim pont most, amikor annyira szükségem
volna rá
Lassan az asztalához sétált. Amikor elérte a számára kijelölt
széket, egy pillanatra elkaptam halványzöld szemének pillantását,
aztán gyorsan elfordultam, de nem volt kétségem afelől, hogy
felismert. Megijedtem, és erre minden okom megvolt, ugyanakkor
elégedettséget is éreztem. Csodálkozást láttam a szemében. Csak egy
álom voltam a számára, ami most valósággá vált. Kicsúszott a
kezéből a hátizsákja. Néhány toll gurult végig a padlón az asztalaink
között. Elfojtottam egy morgást, és eltakartam az arcom a kezemmel.
Úgy éreztem, mintha lángok nyaldosnák a hasamat. Bryn akkorát
rúgott az asztalomba, hogy öt centit előrecsúszott.
Pánikba estem, és a terem elejéig rohantam. Graham tanár úr
hátrált pár lépést, és elszaladtam mellette.
Hadartam pár szót holmi „hasfájásról" meg „felfúvódásról".
Graham tanár úr elpirult, aztán papírra vetett egy pár szavas távozási
engedélyt. Elrohantam a folyosón a női mosdóig. Szerencsére üres
volt. Remegve lerogytam a földre. Hamarosan újra nyílt a mosdó
ajtaja.
– Cal – suttogta Bryn és letérdelt mellém.
33

Megkísértettem a végzetet, és most utolért. Hagynom kellett volna,
hogy a medve végezzen vele.
Mégis megrémített a lehetőség, hogy az új fiúnak valami baja
eshet.
– Nem volna szabad itt lennie.
– Tudom – Bryn közelebb csúszott, és átölelt. – De biztos, hogy
nem hétköznapi fiú. Úgy értem, az emberek világában. Különben
miért vennék fel végzősként Ilyet sose csináltak eddig.
– Te jó ég, Bryn – felemeltem az arcom a kezem mögül. – Mi
lesz, ha a vigyázók tudnak a dologról
Megrázta a fejét.
– Nem, az kizárt. Ha valami nincs rendben, az úrnő azonnal
intézkedik. Biztonságban vagy.
– Igazad van – felálltam, és a csaphoz léptem. – Nem tudnak róla.
Elkaptam a pillantását a tükörben.
– De mégis, ki lehet ez a fiú
– Valami milliomos bankár vagy ügyes politikus fia, mint a
többiek, akik ebbe a suliba járnak. Semmi közünk hozzájuk.
Milyen bolond vagyok. A lábam még mindig reszketett kicsit. Nem
voltam magamnál, mikor megmentettem.
– Tessék, tegyél az arcodra egy kicsit, olyan sápadt vagy – Bryn
púdert vett elő a táskájából, és a kezembe nyomta. – Senki sem tudja,
mi volt a hegyen, csak mi és ez a fiú. És neki valószínűleg fogalma
sincs, mi történt vele. Úgy értem, egy kívülálló el sem hinné az
egészet. Tégy új, mintha meg sem történt volna.
– Oké – megijedtem, mert azon kaptam magam, hogy voltaképp
látni szeretném a fiút. Éreztem szájának érintését a karomon, és
megborzongtam. Kezd úrrá lenni rajtam a feszültség az egyesülés
miatt.
Úgy döntöttem, hogy nem megyek be a következő órára, de
tudtam, hogy nem bújhatok el örökké Shay Doran elől. Mivel
harmincnál kevesebben jártunk a végzős osztályba, aznap még
mindenképp találkoznom kellett vele.
Franciaórán
Nem.
Biológiaórán
34

Nem.
Szerves kémián
Igen.
Foris tanárnő két embertanulóhoz ültette a kirándulómat. Mintha
megérezte volna, hogy figyelem, Shay megfordult, és elkapta a
pillantásomat. Gyorsan elfordítottam a fejemet, de azt kívántam,
bárcsak tovább nézhetném. Ren felé néztem, aki a laboratóriumi
eszközeinket rendezgette. Próbáltam a közös feladatunkra
összpontosítani, de közben magamon éreztem az újonc érdeklődő
pillantásait. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a mosolyomat.
Szóval ő is látni akar engem.
Ren a kezembe nyomott egy forralót.
– Gondolkodtál azóta
– Miről
Letettem a forralót, és egy üvegcséért nyúltam.
– Hát a falkák összeboronálásáról – mondta, és a hátamra tette a
kezét. – Vagy még mindig kételkedsz abban, hogy irányítani tudod a
falkádat
Olyan gyorsan öntött el a forróság, mintha az érintése lángra
gyújtott volna. Nem néztem rá.
– Ez a kémcső a kezemben tele van sósavval, Ren. Ne bosszants
fel! Tudod, hogy nem a szabályok szerint viselkedsz.
Nevetett, de elvette a kezét. Mikor végeztem az illékony folyadék
vizsgálatával, letettem az üvegcsét.
– Mással voltam elfoglalva – feleltem a kérdésére, azt kívánva,
bárcsak ne jutna eszébe megint felém nyúlni.
– Igazán kár – kivillantotta fogait, részben a barátkozás, részben a
számonkérés jegyében. – Miért kár – érdeklődtem az asztalnak
dőlve.
– Mert szerettem volna átadni egy meghívást – jegyzetelni kezdett
a füzetébe.
– Meghívást Hová – átlestem a válla fölött. A jegyzete gondos
volt, mint mindig, de élveztem, hogy úgy tehetek, mintha kétkednék
az alaposságában. Leküzdöttem a késztetést, hogy kikapjam a
kezéből a tollat, és fogócskázni kezdjek vele.
Fanyarul elmosolyodott.
35

– Nem hiszem, hogy jó ötlet volna, ha egyszer nem hiszed el,
hogy békében megleszünk egymással.
Nem kaptam be a csalit.
– Érdekel, Ren. Milyen meghívásról beszélsz
Megvillant a szeme, az ezüst pöttyök felfénylettek a sötét háttér
előtt.
– Efron most pénteken VIP-bulit szervez. Valami új fejes érkezett
a városba, és a vezérünk szokás szerint meghívta vacsorázni. Mi is
ott leszünk. Jöhetnél te is, a falkáddal együtt.
Meglepődtem a szavain.
– Komolyan mondod
– Szerinted átvernélek téged – színlelt ártatlansággal nézett rám.
– Igen – mondtam, ő meg felnevetett. Ez alkalommal a kezemért
nyúlt. Meg se rezzentem, mikor ujjai megérintették az enyémet.
– Az ajánlatom áll, te döntőd el, jössz-e, vagy nem – mondta,
visszatérve a füzetéhez. Elvette a kezét, de a szívem továbbra is a
torkomban dobogott.
– Melyik klubban lesz
– Az Édenben.
Igyekeznem kellett, hogy ne lássa a meglepődésemet.
– Rendben. Ott leszünk. Köszi a meghívást – közömbös hangon
mondtam, habár beleborzongtam a várakozásba.
Elégedetten mosolygott.
– A falka minden tagjának a neve rajta lesz a listán.
Az ajkamba haraptam.
– Mi a baj – húzta fel a szemöldökét Ren.
– Nem tudom, hogy Anselt elvigyem-e.
Ren vállat vont. Megfogta az asztal szélét, és előrehajolt, lustán
kinyújtóztatva a hátát.
– Ha rajta van a neve a listán, beengedik.
A hátam mögött összefontam az ujjaimat, nehogy felé nyúljak
megtapogatni az izmait.
– Még csak tizenöt éves – eltereltem a figyelmemet testének
kecses körvonalairól.
– Cosette is tizenöt éves, és ő ott lesz – közelebb hajolt hozzám. –
Szerinted megbocsátana neked, ha nem engednéd eljönni
36

– Valószínűleg nem – elképzeltem Ansel hisztizését, ha közölném
vele, hogy meghívtak minket a klubba, de ő nem jöhet velünk.
– Rajta lesz a neve a listán, de a te öcséd. Te döntesz felőle, Lily.
– Nem hanyagolnád ezt a megszólítást – szóltam rá mérgesen.
– A világ minden kincséért se.
– Khm, sziasztok – ismeretlen hang szólalt meg mögöttem. Ren
összevonta a szemöldökét, én meg a látogató felé fordultam.
A kiránduló fiú álldogált a kísérleti asztalunk végénél.
Te jó ég.
– Beszélhetnénk – kérdezte Shay.
– Miért – válaszom igencsak éles volt, és nehezebben mondtam
ki, mint kellett volna. Szerettem volna beszélni vele, de ez szóba se
jöhetett. Éreztem, hogy Ren meglepődött a hangom ellenségességén,
hiszen jóformán még rá se néztem a fiúra. A kérdésem ereje
közelebb vonzotta hozzám az alfát. Nem tudtam eldönteni, hogy
hálás legyek-e ezért, vagy sértve érezzem magamat. Elvégre én is
alfa voltam.
Az új fiú Renre pillantott. Láttam Ren fenyegető arckifejezését az
idegen szemében. Egyetlen ember sem tudott ellenállni egy őrző
szigorú pillantásának, különösen egy alfáénak nem. Szinte
megsajnáltam az újoncot.
– Semmi. Nem érdekes – mormogta Shay, ahogy ideges pillantása
rólam Renre cikázott, aki a csípőmre tette a kezét.
Az ösztöneim kétfelé húztak: az egyik felem letépte volna a
testemről Ren ujjait, a másiknak jólesett a közelsége. Kezének erős,
puha nyomása biztonságot adott, de nem szerettem, hogy birtokolni
akar. Szemrehányóan néztem fel rá. Ahogy a hívatlan vendégre
tévedt a tekintetem, rádöbbentem: nem akarom, hogy Shay így lásson
engem.
Shay megrázta a fejét, mintha zavaró ködben találta volna magát.
Megszólalt a csengő, és elsietett.
– Elég fura fazon – mormolta Ren, levéve a kezét a csípőmről. –
Új srác, ugye
– Igen, azt hiszem. A mi osztályunkba tették. Mellettem ült a
teremben, biztos nem tudja még, mi merre van – próbáltam unottnak
látszani. – Még nem jött rá a szabályra. Hogy nem keveredünk velük.
37

Ren folytatta az eszközök elpakolását.
– Ja igen, arra a szabályra.
– Attól, hogy te nem vagy képes megállni a határoknál, másoknak
még tisztelni kell őket. Mi, többiek megtartjuk a vigyázók
kívánságait – mézédes volt a hangom.
Ő csak megvonta a vállát.
A fenébe is, szállj már le a magas lóról.
– Nézd, korog a gyomrom. Ezeket még elteszed – a maradék
forralókra és üvegekre mutattam, amiket vissza kellett pakolni a
szertár polcára.
– Persze, menj csak.
– Köszi! – felkaptam a táskámat, és gyorsan kisétáltam a
szobából.
Az őrzők mindig a kávézó távolabbi oldalán ebédeltek. Noha a két
falka különböző asztaloknál ült, mégis közel húzódtunk egymáshoz.
A terem másik felében a vigyázók gyerekei foglaltak helyet, Gucci és
Prada cuccokban, és még véletlenül se jöttek volna a közelünkbe se.
Az embertanulók pedig a farkasok és az uraik gyerekei közé
ékelődve ültek. Néha megsajnáltam a halandókat. A saját világukban
hatalmas erőkkel bírtak. De nem itt. A Hegyi Iskolában az emberek a
tápláléklánc legalján foglaltak helyet.
Ansel és Mason már leültek a szokásos asztalukhoz, és odahúztam
egy széket az öcsém mellé.
– Mit akart Ren – Ansel szeme kíváncsian kutatta az arcomat.
Mason előrehajolt, de nem szólalt meg.
– Várjunk, míg megjön mindenki.
– Kivettem egy pulykás szendvicset a táskámból.
Ansel türelmetlenül felmordult, mire figyelmeztető pillantást
vetettem rá. Bryn csattogó cipővel vonult végig az ebédlőn, és leült
mellém. Fey a Mason melletti székre huppant le.
Végignéztem a körben ülő falkatársaimon, mielőtt a szomszédos
asztal felé fordultam volna, ahol a Bane-ek ültek. Sabine élénk
színűre festett körmével dobolt az asztalon, és Cosette fülébe
sugdosott valamit. A fiatalabb szőke lány a száját festette. Feltűnően
sápadt bőre volt, mintha átlátszó lett volna a teste, és folytonosan
38

kapkodó mozdulatait látva bárki azt hihette volna, attól fél, hogy
valóban átlátnak rajta.
Dax és Neville szkanderezni kezdtek. Dax – aki Broncos pólót és
bő farmergatyát viselt – jóval súlyosabb volt a keszeg testű alsósnál,
mégis izzadni kezdett a homloka. Neville, aki tetőtől talpig alteros
fekete ruhát viselt, lassan elkezdte nyomni Dax kezét az asztallap
felé. Ren az asztal szélén ült, és nevetett barátai bohóckodásán, de
gyakran felénk pillantott.
Lenyeltem egy falat pulykás szendvicset.
– Jól van, figyeljetek!
Az összes Nightshade egyszerre mozdulva felém hajolt. Kivéve
Masont, aki elrúgta székét a földtől, és a hátsó lábain egyensúlyozott,
a tarkóján összefont ujjakkal. A Bane-ekre nézett, és rám kacsintott.
Felnevettem.
– Ren figyel minket. Hidegvér, fiúk, lazán, mint Mason!
A falka többi tagja elnézést kérően motyogott, próbáltak
egykedvűbb testhelyzetet felvenni, változó sikerrel.
– A Bane-alfa érdekes javaslatot tett – tovább ettem a
szendvicsemet, noha a gyomrom nem volt éppen teljesen nyugodt.
Bryn felcsavarta a spagettit a villájára.
– Milyen javaslatot
– Több közös programot szeretne. – Próbáltam közömbös
maradni, miközben a falkában érezhető zavar támadt.
Ansel szétszórta a kukoricapelyhét az asztalon. Fey undorodva
elhúzta a száját, Bryn sziszegve szívta be a levegőt. Csak Mason nem
zavartatta magát, lassan kinyújtóztatta a karját, elégedettnek tűnt.
Halk morgásomra lecsendesedett a falka.
Bryn szólalt meg először, halkan:
– Úgy érted, randizni akar veled – kérdezte gyanakodva.
– Nem velem, velünk – körbemutattam a társaságon. – Az egész
falkával. Szerinte a Bane-eknek és a Nightshade-eknek már most
vegyülniük kellene, az egyesülés előtt.
– Ugyan már – Fey dühös volt. – Miért akarnánk egy nappal is
hamarabb, mint szükséges – közben szórakozottan széttépdesett egy
szalvétát, amit a tálcájáról kapott fel.
Mason előre-hátra hintázott a székén.
39

– Ez izgalmas lesz.
– Bryn – fordultam felé.
– Mi lehet a valódi indítéka – A Bane-ek asztala felé nézett.
Követtem a pillantását. Dax nyomott kedvűnek tűnt, Neville pedig
a szemébe húzta tweedsapkáját, és hátrahajtotta a fejét a széken,
hogy szundítson egyet. Ren Sabine közelében ült, aki hozzáhajolt, és
hadarva magyarázott neki valamit. Cosette egyetértően bólogatott,
miközben hallgatta.
– Ugyanaz az indítéka, mint az enyém – mormoltam. – Efron
rászállt a nyakára, Lumine is ezt műveli velem. Tegnap este
lidércekkel jött látogatóba hozzánk. – A falkám felhördült a lidércek
említésére. – Ren szerint, ha már korán megmutatjuk, hogy az
egyesülés mellett vagyunk – folytattam –, ha már a parancs kiadása
előtt szót fogadunk, akkor a vigyázók leszállnak rólunk.
– És szerinted – Ansel időközben összegyűjtötte a szétszórt
kukoricapelyheket.
– Szerintem meg kéne próbálnunk. Fokozatosan – mondtam. – Ha
nem jön össze, szétválunk, és megvárjuk az októberi parancsot.
Mason visszazökkent székével a padlóra.
– Hogy érted, hogy fokozatosan
– Meghívott egy péntek esti bulira az Édenbe.
– Hú! – Mason oldalba bökte Anselt, aki elvigyorodott.
– De... – minden szem rám szegeződött – nem akarom, hogy a
Bane-ek ugráltassanak minket. Az Éden Efron területén van. Vagyis
az övéken.
Bryn közelebb hajolt hozzám, de fogait kivillantva a többi
Nightshade-re nézett:
– Igaza van. Ren nem sajátíthatja ki az egyesülést.
– Nem fogja – nyugtattam meg. – Bizonytalanságban akarom
tartani. Iszonyúan el van telve magától.
A falkám tagjai nevetve bólintottak.
– Arra kérlek, hogy fogadjatok szót, és játsszátok a szerepeteket,
még akkor is, ha... furcsákat kérek.
Mason az ujjaival dobolt az asztalon. Ansel felkapta a fejét. Bryn
csak bólintott. Feyre néztem, aki beleharapott az almájába, mielőtt
megszólalt volna.
40

– Te vagy az alfa, Cal – mondta, almadarabkákkal teli szájjal. –
Én mindenesetre utálom Sabine-t. Rosszindulatú liba.
– Talán kiderül, hogy kedves, ha megismered – mondta Ansel, de
aztán kicsit hátrébb húzódott Fey villámló szeme láttán.
– Akkor megegyeztünk – várakozón kihúztam magam a
székemben. Mindnyájan bólintottak. Mason lelkesen, Fey utoljára.
– Oké, srácok, akkor indulhatunk.
A Bane-ek felé fordultam.
– Hé, Ren! – kiáltottam oda.
Abbahagyta a beszélgetést Sabine-nel, aki bosszúsnak látszott
emiatt. A falkavezér felvonta a szemöldökét, majd gyorsan semleges,
ám figyelmes arckifejezést vett fel.
– Igen
– Összetoljuk az asztalainkat
Hallottam, hogy Fey csendesen káromkodni kezd. Még
szélesebben mosolyogtam, mikor Ren nem tudta elkendőzni tagjai
ideges rándulását.
– Persze – gyorsan Daxre nézett, és felénk biccentett a fejével.
A nagydarab végzős átballagott hozzánk, és fél kézzel megfogta
az asztalt. Húzni kezdte a földön. A fém asztalláb fülsértően
csikorgott a padlón, mígnem a Bane-ek asztalához ütközött. Az
ebédlőben mindenki a kellemetlen zaj forrása felé fordult. A
vigyázók gyerekei megdöbbent arccal ültek, és érdeklődő hangok
sodródtak felénk.
Helyes. Hadd tudja meg Lumine és Efron minél hamarabb.
Mason már talpon is volt; áthúzta a székét Neville mellé, aki
meglepődött, de mosolyogva arrébb tette a sajátját, hogy helyet
csináljon. Mason magához intette Anselt. Az öcsém boldogan ült le a
barátja mellé, és Neville kezet nyújtott neki.
Huh, nem gondoltam, hogy ilyen simán fog menni a bandák
összeboronálása.
Sabine hátrébb csúszott a székével, mikor Fey áthozta a sajátját az
összetolt asztalokhoz. Fey ellenségesen mérte végig a Bane-lányt, és
a lehető legtávolabb helyezkedett el Sabine-től.
Talán mégse lesz olyan könnyű.
– Calla – Bryn mellettem állva várt.
41

– Feynek támogatásra van szüksége. És talán némi korlátozásra is.
Ülj le mellé.
Én Rent figyeltem. Odahajolt Daxhez. Láttam, hogy mond neki
valamit, de nem értettem a szavait. Dax tartása merevvé vált. Ren a
vállára tette a kezét, ám Dax lerázta, miközben felállt.
A széles vállú farkas elsétált mellettem, felkapta az én székemet,
és átvitte Brynhez és Feyhez. Bólintottam, mire kicsit vonakodva
arrébb húzták székeiket, hogy helyet csináljanak a tekintélyes külsejű
Bane-nek. Ren a mellette álló székre mutatott, és kérdőn nézett rám.
Fogtam az ebédemet, és az üres székhez léptem. Sabine
sértődötten elfordult. Cosette idegesen rám mosolygott, ahogy
leültem.
– Sziasztok, lányok – üdvözöltem őket.
Sabine morgott, és mellén szorosan összefont karral ült.
– Szia, Calla – felelte Cosette, aki egy húsgombóccal gurigázott a
spagettije tetején. Aggódva pillantott hol rám, hol Sabine-re.
– Érdekes ötlet, Lily – Ren húzott egyet az ásványvizes
flaskájából.
Tovább eszegettem a pulykás szendvicsemet, és vállat vontam.
– Gondoltam, így meg lehet előzni az esetleges összezördüléseket
az Édenben. Efron biztosan nem élvezné túlságosan, ha a bulija
közepén rivalizáló farkaslányokat kellene szétválasztania.
Ren felnevetett, és hátradőlt a székén, de Sabine szúrós szemmel
nézett rám.
– Szóval ti is jöttök – olyan szorosan fonta össze a kezét, hogy
körmei vörös nyomokat hagytak a bőrén.
– Persze, már várjuk – mondtam a lehető legudvariasabb hangon.
– Remek – elővett egy körömreszelőt, és elmélyülten csiszolni
kezdte a körmét.
Ren hirtelen koppanással tette vissza a padlóra székét.
– Hagyd abba Sabine, de gyorsan.
A lány leejtette a körömreszelőt, és kérlelő pillantást vetett
Cosette-re. A fiatalabb Bane-lány az ajkába harapott, felvette a
földről, és átnyújtotta Sabine-nek.
A szomszédos asztaltól harsány nevetés hallatszott. Fey
mosolyogva figyelte a szélesen gesztikuláló Daxet.
42

– Furcsa látvány – mondtam –, a mosolygás nála a hét főbűn közé
számít.
– Dax vicces fiú – hajolt közelebb Ren. – Nagyszerű mesemondó.
Kedvelni fogja a falkád.
– Úgy látom, máris megkedvelték.
Mason, Neville és Ansel annyira belemerültek a beszélgetésbe –
amely többek közt arról folyt, hogy Montrealból, Austinból vagy
Minneapolisból jönnek-e a legjobb indie-bandák –, hogy nemigen
törődtek a többi farkassal. Elégedetten hátradőltem a székemben.
Ez felettébb könnyen ment.
A torkomon akadt a pulykás szendvics, mikor Ren a combomra
tette a kezét, és megsimította. Köhögni kezdtem, kivettem az üveg
vizet a másik kezéből, és pár kétségbeesett korty után lesöpörtem a
kezét a lábamról.
– Meg akarsz ölni – szidtam a fiút. – Vedd le rólam a mancsod!
Ren már válaszolt volna, de hirtelen felegyenesedett, és a hátam
mögé bámult. Megfordultam a széken.
A kávézó közepén ott állt Shay. Az összetolt asztalainkat nézte,
arcán a kíváncsiság és félelem keverékével.
– Azt hiszem, igazad volt, Lily – mondta Ren. – Ez a fiú még nem
tudja, mi a pálya. Úgy tűnik, ide akar jönni hozzánk.
Shay tett felénk egy bizonytalan lépést. Elég feltűnően engem
nézett. Sóhajtottam, és visszatettem a maradék szendvicsemet a
barna papírzacskóba.
Sabine nem bírta ki szó nélkül.
– Nahát, nahát, valaki nagyon be van indulva. Úgy látszik, az
újonc belezúgott Callába. Nem aranyos Szegény kis emberke!
Ren halk morgásba kezdett.
– Talán el kellene magyaráznom neki, hogyan állnak velünk a
dolgok... és hol a helye az iskolában.
Felállt. Nem várhattam meg, míg odamegy Shayhez.
– Ne, Ren, kérlek! Ő csak ember. Nem tudhat egyből mindent –
megragadtam a karját, és visszahúztam a székre. – Adj neki pár
napot, majd magától rájön, ahogy a többiek.
– Ezt akarod – suttogta. – Hogy hagyjam békén
43

– Jobb, ha nem keveredünk az emberekkel – mondtam. – Csak
feltűnést keltene, ha leállnál vele vitatkozni.
Lehúzta a kezem a karjáról, és összefűzte az ujjainkat.
Feszült voltam, de nem próbáltam kiszabadítani magam a
szorításából.
Rendben, kézen foghat. Ez még nem baj. Minden rendben lesz.
De belül úgy éreztem, mintha maratoni futáson lennék. Zavart,
hogy nem tudok uralkodni magamon mellette – és mégis muszáj.
A falka többi tagja is érzékelte a két alfa hirtelen támadt
feszültségét, abbahagyták a beszélgetést, és az idegen felé fordultak.
Morgás hullámzott végig az asztal körül, amitől a hideg futkosott a
hátamon. Ez a védekező morgás a Nightshade-ek és a Bane-ek első
közös tette volt.
Most már egy falka vagyunk.
Shay reszketni kezdett a tíz őrző ellenséges tekintetének
kereszttüzében. Körbepillantott az ebédlőben, és észrevette
tanulótársait a szerveskémia-óráról. Vetett rám egy gyors, sajnálkozó
pillantást, és odasietett hozzájuk
Ren sötéten felkacagott.
– Azt hiszem, igazad volt, Lily. Máris tanult valamit a srác.
Halványan elmosolyodtam, és összetekertem a szendvicseszacskómat,
miközben túlságosan tisztán éreztem a csalódottságot
Shay távozása miatt.
44

ÖTÖDIK
fejezet
45

A KISSÉ SUTA ELNEVEZÉSŰ „NAGY ESZMÉK"
óra, az egyetlen délutáni kurzusom, a filozófia történetét tekintette át
az ókortól napjainkig. A túl általános téma ellenére ez volt az egyik
kedvenc órám, de mikor megláttam Shayt a terem hatalmas ablakai
mellett ülni, nagyot dobbant a szívem. A terem hátsó része felé
vettem az irányt, olyan távol tőle, amilyen távol csak lehetett. Shay
figyelte, ahogy leültem. Elővettem a vastag mappát, amiben össze
voltak gyűjtve az évi kötelező olvasmányok, és az előző esti házi
feladathoz lapoztam. Próbáltam átismételni a jegyzeteimet, de
összefolytak előttem a betűk.
Ki ez a fiú És mit keres itt
Mély, érdes nevetés hallatszott az ajtó felől, ahogy a három
rangidős Bane belépett a terembe. Sabine Renre mosolygott.
Összeszorított ajkakkal néztem, ahogy karjukat összefonva
besétálnak. Dax a pár mögött lépett be. Ren végignézett a félig üres
termen. Azonnal lehervadt a mosolya, amint megpillantotta az új
osztálytársunkat.
Ren kibontakozott Sabine karjából, Daxhez fordult, és az idegen
felé intett az állával. A két Bane vállvetve Shayhez lépkedett, aki
riadtan nézte a farkasok közeledtét. A székem szélébe kapaszkodtam,
készen arra, hogy a ragadozók és a mit sem sejtő áldozat közé
ugorjak, ha úgy alakul a helyzet. Ren ajkai hátrahúzódtak, olyan
46

kifejezéssel, amit aligha lehetett mosolynak nevezni. Visszafojtottam
egy vicsorgást, ahogy közeledni láttam az alfát.
Ha bántani mered, megöllek.
Elcsodálkoztam saját feltörő gondolatomon, és áldottam a
szerencsémet, hogy nem farkasalakban gondoltam erre. Rent
szabadna a legkevésbé megfenyegetnem. Ő a falka jövője. Az én
jövőm.
Kezet nyújtott a jövevénynek.
– Ren Laroche vagyok. Még új vagy itt, ugye Láttalak
szerveskémia-órán.
Shay komor arccal, lassan nyújtotta a kezét, és felszisszent,
amikor Ren megmarkolta. De ahelyett, hogy meghunyászkodva
elbújt volna a padjában, ahogy a legtöbb ember tette volna, Ren
szemébe nézett, és kirántotta kezét a szorításából.
– Shay, Shay Doran – mondta, miközben az ujjait hajlítgatta az
asztal alatt.
– Örvendek, Shay – Ren a mellette tornyosuló barátjára pillantott.
– Ő Dax.
Dax látványosan megropogtatta az ujjperceit.
– Szevasz, öregem. Reméljük, megszokod itt. Ez kemény suli.
Ren és Dax egyszerre, gyors mozdulattal leültek a Shay két
oldalán lévő padokba. Olyan erősen markoltam a ceruzámat, hogy
kettétört. Újonnan választott székéből Ren rám kacsintott. Villámló
tekintettel néztem rá vissza, de ettől csak még szélesebben
mosolygott.
Megszólalt a csengő, és Selby tanár úr írni kezdett a táblára. Egy
kérdéssel töltötte ki az üres teret: MI A TERMÉSZET VALÓDI
ÁLLAPOTA
– Mielőtt foglalkozni kezdenénk a mai témával, szeretném
bemutatni az új osztálytársatokat. – A két Bane-fiú közt feszülten ülő
Shay felé mutatott.
– Kedves Shay Doran, mondanál pár szót magadról
Shay fészkelődni kezdett, és körbenézett a teremben.
– A nevem Shay. Nemrég költöztünk ide a bácsikámmal. Előtte
két évig Portlandben éltünk. Azelőtt pedig... sose éltem hosszabb
ideig egy helyen.
47

Selby tanár úr az új osztálytársunkra mosolygott.
– Köszöntelek a Hegyi Iskolában. Tudom, hogy még nem volt
alkalmad elolvasni az összes kijelölt olvasmányt, de nyugodtan
hozzászólhatsz a beszélgetéshez, ha szeretnél.
– Köszönöm – mondta Shay, és motyogott valamit arról, hogy
próbálja behozni a lemaradást.
Selby tanár úr visszafordult a tábla felé.
– A mai téma: a filozófusok gondolatai arról, hogyan működik a
világ, illetve az ember természetéről. Hol kezdődött az egész, milyen
volt
– A paradicsomban. Az Édenben – Ren pajkosan rám mosolygott.
– Nagyon jó, Laroche. A természet paradicsomi állapota. Talán
örökre elveszett Talán nem. A felvilágosodás filozófusai úgy vélték,
a Földön is meg lehet valósítani az Új Édent. – Felírta a táblára a
választ. – Más ötlet
– Tabula rasa – feleltem. – Olyan, mint egy üres lap.
– Igen. Mindenki végtelen lehetőségekkel születik. Locke
teóriájának sok követője akadt. Érdemes lenne beszélni róla, hogy
megvalósítható-e a mai világban.
– Bellum omnium contra omnes.
Az összes nem embertanuló éberen figyelni kezdett a teremben, a
fejek a felszólaló felé fordultak. Az embertanulók zavartan hallgattak
a latin kifejezések hallatán, látszott rajtuk, hogy nem értették őket.
– Mindenki háborúja mindenki ellen – tette hozzá Shay, mikor
látta, hogy a tanár nem írja fel ötletét a táblára. – Thomas Hobbest
sokan a modern természetfilozófia megalapítójának tartják –
folytatta, bár a hangja bizonytalanabbá vált.
Selby tanár úr sápadt arccal fordult az új tanuló felé. Látva az
arckifejezését, Shay magyarázólag hozzátette:
– Sokat olvasok otthon ilyesmiről.
– Hobbes nem szerepel az olvasmányaink között.
Mély levegőt vettem. A közbeszóló egy vigyázó fiú volt, kusza,
aranyszínű hajkoronával. Logan Bane, Efron egyetlen fia megvető
pillantást vetett Shayre. Csodálkozva néztem a fiatal vigyázóra.
Logan sosem vett részt a beszélgetésben. Általában az egész órát
átaludta.
48

– Ez kicsit furcsa – Shay egy tollat pörgetett az ujjai közt. –
Minden filozófiai szöveggyűjteményben benne van.
A tanár úr Loganre pillantott, aki biccentett a tanár felé, és
felvonta a szemöldökét.
– Nos, Thomas Hobbes nem szerepel a Hegyi Iskola tantervében –
Selby tanár úr még mindig meredt szemmel nézte a fiatal vigyázót.
Shayen látszott, hogy nem akarja ennyiben hagyni a dolgot.
– Miért nem
Logan odafordult hozzá.
– Azért döntöttek így, mert az eszméi kissé közhelyesek ahhoz,
hogy foglalkozzunk velük.
– Kik döntöttek így – az összes vigyázó és őrző szeme Shayre
szegeződött. Az embertanulók pedig mintha el akartak volna bújni a
padjuk alá, míg véget nem ér a kínos társalgás.
Logan levette a napszemüveget, amit mindig viselt, napszaktól
függetlenül.
Megrökönyödve figyeltem. Itt valami nagy dologról lehet szó.
– Az iskola igazgatótanácsának tagjai – közölte, mintha egy
kisgyereket oktatna. – A bácsikád is közéjük tartozik, Shay. Az én
apám is, és egyéb jelentős személyiségek, akik kötelesek megvédeni
az intézmény hírnevét.
Leesett az állam. A bácsikája
– És cenzúrázták Hobbest – kérdezte Shay. – Még sose hallottam
ekkora butaságot.
– Haladjunk az órával, rendben – Selby tanár úr homlokán
izzadságcseppek jelentek meg.
– Miért Miért nem lehet Hobbesról tanulni Hiszen a mai
témában az egyik legjelentősebb gondolkodó! – fakadt ki Shay.
Az asztal szélébe kapaszkodtam. Olyan volt, mintha egy
kivégzőosztag elé sétált volna célkereszttel a mellkasán. Nem hiszem
el, hogy megint nekem kell kihúznom a csávából.
– Azért nem, mert mi többet tudunk nála – hadartam. – El tudjuk
kerülni Hobbes szörnyű világát, a barbárságban tobzódást. Hiszen a
háború az erőszak tanítómestere, nem igaz
Tanárunk hálásan mosolygott, és megtörölte a homlokát egy
zsebkendővel.
49

– Köszönjük, Tor kisasszony. Külön megdicsérem a Thuküdidészidézetet.
Az általunk tanulmányozott teoretikusok reménytelibb
világképet nyújtanak Hobbesénál.
Ren, aki az asztallapon dobolt a ceruzájával, megjegyezte:
– Nem is tudom. Engem nem zavar a barbárságban tobzódás.
Az osztály összes őrzője nevetésben tört ki, beleértve engem is.
Az ember tanulók a székükbe süllyedtek rémületükben, kivéve
Shayt, aki teljes zavarban volt. A fiatal vigyázók fölényesen
mosolyogtak, és megvető pillantásokat vetettek a farkasokra.
Shay azonban folytatta, elkeseredve, de határozottan:
– Hobbes nem a barbárságról beszél. Hanem a hatalom iránti
szakadatlan küzdelemről. Ez egy véget nem érő viszály, ami előrébb
viszi a világot. Ez a természet igazi állapota. Nem lehet mellékesnek
tekinteni, csak azért, mert néhány nagyokos túl közönségesnek
találja.
Ren Shay felé fordult, és szinte elismerő, bár még mindig
gyanakvó kifejezés ült az arcán. Dax tekintete az alfájáról rám, aztán
Shayre vándorolt. Mintha arra várt volna, hogy dühösen az újoncnak
támadunk. Sabine úgy meredt Shayre, mintha legalábbis kifordult
volna a bőre. Logan felsóhajtott, és a körmét kezdte nézegetni.
Shay kérlelően fordult Selby tanár úrhoz:
– Nem beszélhetnénk a mindenki háborújáról mindenki ellen Azt
hiszem, ez az egyik legjelentősebb gondolat, amivel a filozófiában
találkoztam.
A tanár úr izzadsága már a homlokán folyt lefelé.
– Nos, úgy gondolom... – felemelte a vastag filctollat, hogy
felírjon valamit a táblára. Ujjai azonban görcsbe rándultak, és a toll a
földre esett.
– Javítania kell a reflexein, tanár úr – ugratta Ren.
Ideges nevetés hallatszott a teremben.
A tanár nem felelt, ujjai remegése a karjára is átterjedt.
Hamarosan egész testében remegett. Hátradőlt, karjaival hadonászni
kezdett, és görcsös rángások közt a földre zuhant. Fehér nyál
buggyant ki a szája sarkán, és lefolyt az állán.
50

– Te jó ég, rohama van! – kiáltotta egy emberlány, akit, ha jól
emlékszem, Rachelnek hívnak Nem nagyon bajlódtam azzal, hogy
megjegyezzem a nevüket.
Dax felpattant a padjából, és a tanárunk rángatózó teste mellé
térdelt. Rákiáltott a még mindig sikítozó lányra:
– Hagyd már abba, inkább hozz segítséget!
A lány futásnak indult. Több ember is elővette a telefonját.
– Tegyétek el a telefonokat! – hangzott Logan éles hangú
parancsa.
– Szaladj el Flynn nővérért, Rachel – mondta a lánynak hangosan,
kissé vontatott hangon. Az aranyhajú vigyázó mintha unatkozott
volna. Kicsit furcsálltam a dolgot. Flynn nővér is vigyázó volt, a
Hegyi Iskola kis betegszobáját felügyelte, de nem voltam benne
biztos, hogy rendelkezik orvosi képesítéssel.
Dax, aki nagy testi erejét bevetve csillapította a tanár rángásait,
felsóhajtott:
– Elsősegélyre van szüksége.
– Nem, arra semmi szükség. Amint Flynn ideér, szeretett tanárunk
máris jobban lesz – mondta hideg hangon Logan, és végignézett
rajtunk. Felemelte kristálytiszta hangját, es az egész osztályhoz szólt.
– Ha nem vettétek volna észre, itt már nincs több tennivaló.
Mindenki elmehet.
A legtöbb embertanuló kirajzott a teremből. Néhányan még
bámulták egy ideig Daxet, aki még mindig a padlóra szögezte Selby
tanár urat, majd egymással pusmogva eloldalogtak. A többi fiatal
vigyázó bólintott Logannek, és csendesen elindult az ajtó felé. Az
őrzők és Shay habozva álltak. Mind Logant néztük, aki magabiztos
vigyorral nézett vissza ránk. Elefántcsontszőke, arányos testű nő
jelent meg az ajtóban, akit azonban elcsúfított a hátán lévő púp. Két,
hordágyat cipelő férfi követte.
– Átvesszük a beteget, Dax.
Dax elengedte a tanár urat, aki újra kapálózni kezdett. Flynn nővér
elővett egy injekciós tűt a laborköpenye zsebéből, leguggolt, és a
férfi nyakába nyomta a tűt. A tanár úr görcsei enyhülni kezdtek, még
egyszer felnyögött, mielőtt elvesztette volna az eszmeletét. Flynn
51

nővér bólintott a kísérői felé, akik rátették Selby tanár urat a
hordágyra, és kitolták a teremből.
A nővér Loganhez fordult.
– Köszönöm, hogy elküldte értem Rachelt, Mr. Bane.
Az aranysárga hajú fiú elhárító gesztust tett a kezével.
– Értékeljük, hogy ilyen hamar ideért, Lana – mondta.
Flynn nővér meghajolt, és távozott.
Logan Shay mellé lépett.
– Gyere, sétáljunk egyet.
Shay lassan felállt a székéről.
– Mi a fene történt
– Selby tanár úr epilepsziás. Igazán kár, mert tehetséges fickó –
felelte Logan, miközben háta mögött tartott kezének ujjai még
mindig idegesen jártak.
Shay sűrűn pislogni kezdett, ahogy Logan mosolyogva a vállára
tette a kezét. Szívélyesen felemelte helyéről új osztálytársunkat, és az
ajtó felé kezdte kísérni.
– Hazaviszlek kocsival. Bosque biztosan kíváncsi rá, milyen volt
az első napod a suliban.
A két fiú kilépett az ajtón. Logan még megfordult, és az őrzőkre
vigyorgott, akik egyedül maradtak a teremben.
Ren káromkodva talpra ugrott.
– Mi volt ez
Én is fel akartam állni, de a lábaim nem engedelmeskedtek,
mintha időközben átalakultak volna lekvárrá. Ren kutató pillantással
nézte az arcomat. Leguggolt a székem mellé, és megfogta reszkető
kezemet.
– Calla – szólított meg. – Minden rendben
Kihúztam a kezem az övéből.
– A bácsikája. Logan azt mondta, hogy Shay bácsikája az iskolai
igazgatótanács tagja. Ez nem lehet igaz. Úristen, Ren. Mi közük lehet
a vigyázóknak egy emberfiúhoz Ki az a Bosque
– Fogalmam sincs. Még sose hallottam olyat, hogy örökbe
fogadtak volna egy emberfiút. Ha nevezhetjük egyáltalán így. – Ren
zsebre dugta a kezét. – Efron nem mondott erről semmit. Legalábbis
nekem nem.
52

– És mi történt Selby tanár úrral – Dax odaállt Ren mellé. – Nem
is tudtam, hogy epilepsziás.
– Ma mindenki meghülyült – kérdezte vontatott hangon Sabine.
– Nem epilepsziás. Tudjátok ti is, hogy ez a kis buta újonc tiltott
dolgot ismételgetett. Kivívta a vigyázok egyik varázslatát. Selbyt
megbüntették, mivel tiltott témáról beszélt. A vigyázók nem tűrik az
ilyesmit.
Dax csodálkozva nézett rá:
– Akkor nem is vitték az elsősegélyre
– Orvos biztos nem is tehet érte semmit – mondta a lány lesújtó
pillantással. Nyilván Flynn a varázslatok őre az iskolában. Hol élsz
te
Felállt, és hosszú haját válla fölött hátravetve kivonult a teremből.
53

54
HATODIK
fejezet

– EZT NEM MONDOD KOMOLYAN – KIVETTEM
a fűzőt Bryn kezéből. A bársony csábítóan csúszott végig az
ujjaimon, de megijedtem a gondolatától, hogy nyilvános helyen
mutatkozzak benne.
– Eljött az igazság pillanata – lépett a szekrényemhez Bryn, és
elkezdte átfésülni a ruháimat. – Nincs semmi bejövős cuccod. Csak
tegyél úgy, mintha halloween volna.
– Köszi, máris jobban érzem magam – a tükör elé léptem, és
magam elé tartottam a fűzőt. – És ki tudja, mit fogok viselni a nagy
napon.
Bryn bezárta a szekrényem ajtaját, elvágva a menekülés minden
útját.
– Mivel Naomi választja ki, valami kibélelt vállú lesz.
– Huh. Most gondolni se bírok az egyesülésre – visszaadtam neki
a fűzőt.
– Legalább ma este csodásan fogsz kinézni – győzködött. – Vesd
le a pólód, és bújj bele ebbe.
Végigmértem az ő öltözetét. Csodásan festett testhezálló fekete
szaténruhájában és rézcsatos magas szárú csizmájában.
– Biztosan jó ötlet ez – sóhajtottam.
Kicsit túlzott lelkesedéssel bólogatott.
55

– Dögösen kell kinézned, Cal. Alfa vagy. Akkor legyen olyan a
fellépésed.
– Jó, felveszem, de csak blézerrel együtt – mondtam. – És
ragaszkodom a farmerhez.
Bryn fintorgott egyet, de aztán megvonta a vállát.
– Jó, így talán kinézel majd valahogy. Tessék.
Leült az ágyra, míg levettem a pólót meg a melltartót, és
belegyömöszöltem magam a fűzőbe.
– Várj, megkötöm – mondta Bryn. – Szólj, ha már nem kapsz
levegőt.
– R-rrremek lesz – mondtam.
– Nincs kegyelem! – összehúzta a fűző szálait.
– Már elég szoros! – nyögtem, lepillantva magamra. Te jó ég.
– Ölni tudnék ilyen mellekért – mondta Bryn a tükörképemnek.
Felkaptam a bőrdzsekimet a székről, és magam köré tekertem.
– Nem voltak ilyenek, míg fel nem polcoltad őket.
Felnevetett.
– Ren oda lesz meg vissza, ha meglát téged.
– Hagyd abba.
– Hiszen ez a cél, nemde
Nem feleltem. Talán nem is lenne rossz. Nagyon közel volt már az
egyesülés időpontja. Azt akartam, hogy kívánjon, meg ha egyelőre
nem is voltunk együtt.
Egy ideig csendben maradtunk.
– Azóta nem akart zaklatni, ugye
– Nem mondanám, hogy zaklat – feleltem. – Ren már csak ilyen.
– Nem Renről beszélek
– Ó, értem – elhúztam a számat. – Nem, azóta semmi. Mióta
Logan elkísérte a „nagy eszmék" óráról, nem próbált beszélni velem.
– A fűző szegélyén lévő díszítéssel babráltam, és arra gondoltam,
hogy szeretném, ha Ren megpróbálna elcsábítani, még ha nem is
engednék neki.
– És Selby tanár úr
– Visszajött az osztályba, mintha mi se történt volna.
– Nos, akkor talán minden úgy megy majd, ahogy eddig –
mosolygott.
56

– Dehogyis, semmi sem lesz olyan, mint eddig, ha ilyen göncöket
kell viselnem – végighúztam az ujjaimat a fűző merevítésén. – Ez
akár páncélnak is beillene.
Hálószobám ajtajából meglepett kiáltás és köhögések
hallatszottak. Ansel állt ott falfehér arccal, minket bámulva. Gyorsan
begomboltam a felsőmet, de ő kizárólag Brynt bámulta.
– Minden oké – kérdeztem az öcsémét.
Ansel mintha elfelejtett volna pislogni.
Bryn rámosolygott.
– Mi a helyzet, kiscserkész
– Ne csináld, Bryn – belerúgott az ajtókeretbe. – Már másodikos
vagyok.
– Igen, mi pedig végzősök, úgyhogy hozzánk képest még
kiskölyök vagy.
– Jó. Csak kíváncsi voltam, hogy mikor lesztek kész – a cipőjét
nézegette. – Mason azt mondta, ő vezet, a szülei odaadták neki a
Land Rovert estére. Fey már ott van náluk. Kérdezi, hogy mikor
jöjjön értünk.
– Legfeljebb másfél óra – mondtam. – Bryn, az öcsém ruhájára is
vannak tippjeid
Odalépett Anselhez, aki megkövülten állt az ajtóban.
Megigazította fekete selyemingének gallérját, gyorsan kigombolt
még egy felső gombot, és bírálóan nézegette a farmerját. Egy perc
múlva elmosolyodott, és megpaskolta az arcát.
– Na, egész csini.
Ansel nagyot nyelt, és elviharzott az ajtóból.
– Majd ordítok, ha ideér Mason! – mondta anélkül, hogy
hátranézett volna.
* * *
A kidobó, egy óriási, idősebb Bane-fiú ellenőrizte a nevünket a
listán, majd hüvelykujjával egy lépcső felé mutatott, ami korlátokkal
volt elválasztva a klub fő emeletétől.
57

– A VIP-vendégek itt mehetnek fel – a szemében tisztelet és
óvatosság látszott, miközben felmérte a csoportunkat.
– Köszönjük. – Felvezettem a Nightshade-eket a fém lépcsősoron
a raktárépületre emlékeztető klub második emeletére. A klub
industrial beat és dark trance zenétől volt hangos. A fő emelet
emberekkel volt tele, akik a mély basszus ütemére hullámoztak és
hajlongtak. Bryn oldalba bökött a könyökével. A lengébben öltözött
többi lányhoz képest akár apácának is beillettem volna.
– Arra célzol, hogy te megmondtad előre – kérdeztem tőle,
miközben levetettem a dzsekimet, megmutatva csupasz karom,
vállam, és túl sok minden mást is.
– Nem kell rá célozni, rájöttél magadtól is.
– Itt nem fogsz nagy feltűnést kelteni – nevetett Ansel.
– Csönd, vagy mész vissza a kocsiba!
Mason mellém lepett, a vállamra tette a kezét, és arcon csípett.
– Csodásan nézel ki, ne is törődj velük. Indulj befelé, és hódíts!
Megszorítottam a kezét, de elfintorodtam, mikor felértünk a
második emeletre. Mason is elhúzta a száját, mikor beleszagolt a
levegőbe. Egyszerre pillantottunk fel a plafonra. Legalább hat lidérc
körözött a gerendák között.
– Szigorú a biztonsági csapat – mormolta a fiú.
– Hát nem viccelnek – erőt kellett vennem magamon, hogy
elforduljak az árnyékőröktől, akik a fejünk felett öt méterrel
lebegtek.
Bryn összerezzent, mikor meglátta a plafon közelében mozgó
sötét alakokat. Ansel kézen fogta, és magával húzta.
– Ne félj, rajta vagyunk a listán, nem Efron hívott meg minket.
Nem lesz semmi baj.
Bryn hagyta, hogy az öcsém a tánctérre kísérje. A falkánk többi
tagja is megjelent, Fey vezetésével, aki morogva lebiggyesztette az
ajkát, ahogy észrevette a lidérceket. Tett pár sietős lépést, hogy
utolérjen minket.
– Most mit tegyünk – kérdezte. – Befogjuk a szánkat, és
táncolunk
Megráztam a fejem:
58

– Meg kell találnunk a házigazdákat, hogy megköszönjük a
meghívást.
Fey az ajkára tette az ujjait:
– Értem, meg akarsz ölni azzal, hogy Sabine közelében kell
tartózkodnom.
– Csak köszönünk neki. Aztán befogjuk a szánkat, és táncolunk.
– Rendben – megrázta vörös haját, ami szétterült a vállán, és egy
oroszlánhoz tette hasonlatossá.
A tánctér ragyogott a diszkólámpák villódzó fényében, a
reflektorok sebesen pásztázták a fekete padlót, mintha olajjal teli tó
volna. A testek ringatóztak, egymáshoz sodródtak a dübörgő basszus
ütemére, amibe az egész épület beleremegett. A terem távolabbi
oldalán vékony ezüstkorlát nyúlt végig, a táncteret sötét
bársonyfotelek vették körbe.
Lenge ruhát viselő profi táncosok vonaglottak a teremben több
helyen felállított emelvényeken, néha suhintottak egyet a kezükben
lévő ostorokkal. Némelyikük széles, bőrszerű szárnyakat viselt a
hátán. Azok alapján, amiket Efronról hallottam, nem tudtam
eldönteni, hogy a szárnyak csak a dominaöltözet részei-e, vagy
valódiak.
A vendégek legtöbbje vigyázó volt. Láttam Logan Bane-t táncolni
a barátaival, és meglepő módon Lara Flynn is köztük volt. Néhány
felnőtt Bane-őrző is ődöngött a klubban, megfeszített izmokkal,
kutató szemmel fürkészték a tömeget.
Mason szorosabban fogta át a vállamat, és a bár felé terelt.
Magabiztosan odalépett egy fiatalember elé, aki a bárpult mögött
röviditalokat töltögető Bane-őrzővel nevetgélt valamin. A csapost
mintha úgy gyömöszölték volna bele a ruhájába, de nem mutatott
rosszul.
Bryn előrehajolt, és a fülembe súgta:
– Nem is kell ital. Inkább megkóstolom, milyen erős az, aki adja.
– Jó-jó, de viselkedj! – figyelmeztettem nevetve.
– Szevasz, öregem! – üdvözölte Mason a pultnál ülő fiút. Neville
felénk fordult, ajkán óvatos mosollyal. Pólóban és bőrgatyában volt,
ha az Édenben fellép aznap este egy zenekar, akkor biztos azt hittem
59

volna, hogy ő az egyik tagja. Körülnéztem, próbáltam közömbös
szemmel felmérni a klubot. Neville sokatmondóan mosolygott rám.
– Van hátul egy asztalunk – mondta halkan. – Ren ott vár téged.
Neville elvezetett minket a tánctérről egy különválasztott sarokba,
ahol a fiatal Bane-ek heverésztek széles fotelekben. Cosette és Dax
Rennel szemben ültek. Az alfa a falkája tagjaira vigyorgott,
miközben a bőrbe öltözött táncosok egyike, aki úgy simult hozzá,
mint valami köpeny, a nyakához dörgölőzött. Gyomromat
ismeretlen, fájdalmas érzés kezdte mardosni.
– A helyében én nem engednék ilyen közel magamhoz egyetlen
női démont sem – közölte Bryn.
Borzongás futott végig a gerincemen. Bryn azt hiszi, hogy a
szárnyak igaziak.
Közelebb hajoltam, és láttam, hogy a nőcskének, aki Ren álla alá
hajtotta a fejét, nem voltak szárnyai. A táncosnő felült, és Renre
mosolygott, aki minden érdeklődés nélkül nézett vissza rá.
Megdöbbentem, mikor rájöttem, hogy Sabine az. Alig ismertem meg
a tükörfényes fekete bőrtangában és merevített melltartóban.
Fey felköhögött:
– A kis ribanc.
Bryn csak mosolygott. Ansel félrenyelte az italát, amikor meglátta
Sabine-t.
– Hé, Ren! – Neville Sabine és a falkavezér közé préselte magát a
pamlagon. – Nézd csak, kit találtam!
Forróság áradt végig az ereimen, ahogy Ren végigmérte fűzőbe
fogott testemet.
Lopva én is újraformált vonalaimra pillantottam. Talán mégis
érdemes volt vesződni ezzel a szereléssel.
– Remekül néztek ki, gyerekek! – Ren a pamlagra mutatott, ahol
Dax és Cosette ültek, és egy másikra, ami egyelőre még üres volt
mellettük. – Kérlek, csatlakozzatok hozzánk!
Neville és Sabine felé fordult:
– Csináljatok helyet Callának.
Sabine kissé vonakodva állt fel, míg Neville az asztalon lévő,
majdnem üres poharakat nézte.
60

– Úgy látom, jöhet a következő kör ital. – Masonre nézett. –
Eljössz velem a bárig
Mason vállat vont, és követte az induló Neville-t. Dax felmordult,
ahogy figyelte a távozó fiúkat. Láttam, hogy Fey elismerő
pillantásokkal méregeti Dax bicepszét, és elégedetten
elmosolyodtam.
Ansel helyet foglalt az üres pamlagon, és maga mellé húzta Brynt.
Ren kinyújtotta értem a kezét. Haboztam, de aztán megfogtam a
kezét, és hagytam, hogy maga mellé húzzon.
– Várj, engedd meg, hogy ezt félretegyem – azzal fogta a dzsekit,
amit a karomra vetettem, és a pamlag támlájára terítette. Hallottam
Sabine sóhajtását a hátunk mögött.
– Az egyik emelvényről hiányzik a táncos, Sabine – Fey nyers
hangja kettévágta az előbbi udvariaskodásunkat.
– Ne legyél bunkó! – morogtam rá.
– Semmi baj – Sabine nem vette le a szemét Feyről. – Úgyis untat
a beszélgetés. – Renre pillantott.
– Menj táncolni – mondta neki a vezér. – Jobb a békesség.
A lány hátravetette haját, szinte ragyogott a klub diszkólámpáinak
fényében. Megfordult, és elviharzott a tűsarkain.
Megveregettem a pamlagon mellettem lévő üres helyet.
– Fey
A lány leült a selyempárnákra.
– Bulizunk, érezd jól magad! – rávillantottam a fogaimat, hogy
biztos legyen benne, ez parancs volt, nem kérés. Azzal szórakoztatta
magát, hogy éles körmével mintákat rajzolgatott a plüssbársonyba.
A kezem még mindig Ren kezében pihent. Hüvelykujja a csuklóm
külső oldalán siklott le és fel, és ez egészen elfeledtette velem Feyt.
Veszélyes volt Ren közelében lenni.
– Ne haragudjatok, srácok! – ugrott fel hirtelen Bryn. – Utálom,
hogy egyet kell értenem Sabine-nel, de végül is táncolni jöttünk,
nem Ki tart velem
Ansel azonnal talpra ugrott:
– Én jövök.
– Remek! – Bryn magával rángatta az öcsémet.
Fey figyelte, ahogy elvesznek a tömegben, és Daxre mutatott.
61

– Szeretsz táncolni
– És te – felelte fiú.
– Miért nem teszel velem próbát
A lány felállt, elsétált a Bane-fiú mellett, aki nagyot nézett, mikor
Fey végighúzta az ujját széles vállán. Aztán felnevetett, és elszaladt.
Dax Renre nézett, aki megropogtatta a csuklóját. Dax a lány után
sietett.
Én hátradőltem a párnák közé.
– Fey olyan, mint Jekyll és Hyde.
– Ő a legjobb harcosotok, ugye – kérdezte Ren.
Bólintottam.
– Dax is az. Természetes, hogy vonzódnak egymáshoz. Hasonló a
hasonlóhoz.
– Úgy tudtam, hogy az ellentétek vonzzák egymást – vetettem
ellen.
Ren a fejét ingatta.
– Nem ez csak amolyan népszerű tévhit. Ha tényleg olvasol
szépirodalmat, úgy értem, a javát, Chaucert, Shakespeare-t, akkor
kiderül, hogy csak azokból válnak jó párok, akik képesek hűen
tükrözni egymást – szünetet tartott, szája szélén mosoly játszott.
– Feltéve, hogy megtalálják egymást.
Elcsodálkoztam:
– A lelki párokról beszélsz Mióta vagy ilyen romantikus
– Sok mindent nem tudsz még rólam – volt valami a hangjában,
amitől megborzongtam.
Valami közömbös tárgyat kerestem a tekintetemnek, és
észrevettem, hogy Cosette meg mindig ott gubbaszt a másik kanapén,
egymagában.
Ren tekintete követte az enyémet.
– Cosette, miért nem tartasz a többiekkel
A lány azonnal felpattant a helyéről.
Elkomorodtam, mikor tudatosult bennem, hogy szinte vaksötétben
ülünk Rennel a klub egy félreeső sarkában.
– Nem kellett volna elküldened.
– Félsz kettesben maradni velem, Lily – a hangja körém
tekeredett, mint valami hurok, és vonzott.
62

Próbáltam erősnek látszani.
– Nem félek semmitől.
– Semmitől – kérdezett vissza. – Ez merész kijelentés, még egy
alfától is.
– Miért, te talán félsz valamitől
Zavartan elfordította a fejét.
– Igen, egyvalamitől – olyan halkan felelt, hogy alig értettem a
szavát.
A visszakozásától még kíváncsibb lettem.
– Egyvalamitől
Mikor rám nézett, eltűnt az arcáról a zavart kifejezés.
– Ez maradjon az én titkom. Nem adom ki, ha semmit sem kapok
cserébe.
Keze besiklott a hajam alatt a vállamon, és a nyakam alatt
megpihent. Közelebb húzott magához. Karjának ereje felforralta a
vérem.
Leráztam magamról a kezét. Hisz a terem tele volt vigyázókkal.
– Megtarthatod a titkaidat.
Bár vágytam az érintésére, még nem bíztam meg benne. Túl sokat
hallottam a korábbi hódításairól. Meg aztán ő is tudta a törvényt. Az
alfanősténynek tisztának kell lennie az egyesüléskor. Vagyis minden
kaland tilos a ceremónia előtt.
Mintha olvasott volna a gondolataimban, Ren szája vásott
vigyorra húzódott, és leplezetlen elégedettséggel méregetett.
– Őszintén, kapsz levegőt ebben az izében
A pamlag párnájába vájtam a körmömet. Vigyázz, mit teszel, Ren!
Ne ingerelj fel!
– Sabine a kedvenced
– Tessék – hátradőlt a párnák közé, visszahúzódva tőlem az
árnyékba.
– Értem, szóval az összes Bane-lány számára természetes dolog,
hogy a nyakadat csókolgatja.
– Mi – dühös képet vágott. – Dehogyis. De Efron csípi Sabine-t.
Van valami a hozzáállásában, ami szimpatikus neki. Adott neki egy
bogyót, mikor megérkeztünk, azért ilyen... játékos kedvű.
– Huh, értem.
63

A hozzáállásában Vagyis Efron értékeli a felvágós libákat
Ren a derekamra csúsztatta a karját.
– Féltékeny vagy
Megszorítottam a csuklóját, megállítva az egyre feljebb csúszó
kezét.
– Ne éretlenkedj! – mondtam, amikor újból elkezdte, mégis
libabőrös lettem az érintésétől.
A nehéz lépések zaja egy nagydarab Bane-felnőtt érkezését
jelezte. Szétrebbentünk.
– Efron látni akar – fordult a kidobó Renhez. – Az irodájában van.
– Azonnal megyek – Ren rám pillantott. – Nem keresed meg a
többieket Nem tudom, meddig fog tartani.
Efron őre a fejét rázta.
– A Nightshade-alfát is látni szeretné. Mindkettőtöket.
Ren mindkét kezével átkarolt, és én nem ellenkeztem.
Mit akarhat tőlem Ren mestere
– Rendben – Ren nagyot nyelt, és intett, hogy kövessem. – Ne
várakoztassuk meg.
A felnőtt őrző helyeslően felmordult, és eltűnt a sötétségben.
Ren végigvezetett a feketén csillogó táncparketten, vissza a
lépcsőig. Szorosan megmarkoltam az ujjait, míg végül minden
szívdobbanásomat éreztem az ereimben. Efron Bane. Maga a név
elég volt hozzá, hogy elveszítsem a nyugalmamat. Bíztam benne,
hogy Ren biztos távolságban tart majd tőle.
Átkűzdöttük magunkat a klub első szintjének embertömegén,
majd Ren megállt egy magas, fából készült ajtó előtt. A tölgyborítást
finom vonalú faragás díszítette. Hátrébb léptem, hogy jobban
szemügyre vegyem a képet. Mihály arkangyalt ábrázolta, aki éppen
elállja a csalódott Ádám és Éva útját az Édenkert bejáratánál.
– Érdekes témaválasztás – böktem állammal az ajtó felé.
– Efronnak fura humora van – Ren megszorította a kezemet, és
ettől kicsit felmelegedtek jéghideg ujjaim.
Hangosan bekopogott. Egy perccel később nyílt az ajtó, és nagyot
néztem meglepetésemben.
Lumine Nightshade hátrébb lépett, és intett, hogy lépjünk beljebb.
– Szervusztok, gyerekek, örülök, hogy láthatlak titeket.
64

A levegőben szivarfüst és sherry illatát éreztem. A falakon
nagyméretű képek lógtak. Dante Poklának jeleneteit ábrázolták.
Gyorsan elkaptam róluk a tekintetemet, túlságosan realisztikusak
voltak ahhoz, hogy közelebbről megnézzem őket.
Lumine a Bane-alfára szegezte szemét.
– Renier Laroche. Örvendek a szerencsének. A nevem Lumine
Nightshade. Efrontól csupa jót hallottam rólad, fiatalember.
Ren meghajtotta a fejét:
– Köszönöm, Nightshade asszony.
– Van egy újonnan érkezett vendég Vailben. Efron és én
szeretnénk, ha megismernétek.
Lumine két magas támlájú, bőrhuzatú székhez és egy díványhoz
vezetett minket, a kandallóval szemben.
– Efron, megjöttek.
A díványon ülő férfi egyik kezét végignyújtotta a támlán, a
másikban egy kupica brandyt tartott. Sápadt bőre volt, és ugyanolyan
arany hajkoronája, amilyen a fia fejét is övezte.
– Örülök, hogy látlak, Renier – ivott egy korty brandyt. – És a
szépséges Callát. Végre megismerhetlek.
Kinyújtotta felém a kezét. Haboztam, de Lumine a dívány felé
tolt. Abban a pillanatban újra hideg lett a kezem, mikor el kellett
engednem Renét. Próbáltam nem remegni, mikor a Bane mester
megfogta, és csókot nyomott rá. A szeme ugyanolyan
borostyánszínűen csillogott, mint a közeli kandalló lángja. Kicsinek
éreztem magam, és minden önuralmamra szükségem volt, hogy
nyugodt maradjak.
– Kérlek, foglalj helyet. – Nem engedte el a kezemet, hanem
leültetett maga mellé a díványra.
Kétségbeesett pillantást vetettem Renre, de az ő arcán is kínlódó
kifejezést láttam.
Lumine megérintette Ren vállát.
– Nem csatlakozol te is hozzájuk
Ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor hálát éreztem
úrnőm iránt.
65

Ren mellém ült, én meg közelebb csúsztam hozzá, próbálva minél
messzebb kerülni Efrontól, ami elég nehéz volt, mivel még mindig
szorongatta a kezem.
– Ejnye, gyerekek – mondta Efron kissé dorgáló hangon. – Azért
vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat, nem – Eleresztette a
kezem, de csak azért, hogy megsimítsa a kulcscsontomat. A
fejemben kavarogni kezdtek a gondolatok.
Efron csípi Sabine-t. Szimpatikus neki.
Közelebb húzódtam Renhez. Átkarolt, és Efront nézte, aki csak a
szemöldökét vonta fel az alfája láttán.
– Ne feledd el, hol a helyed, Renier – mondta Efron, miközben
kivett egy szivart az asztalon álló dobozból.
– Te se a tiéd, Efron. Ne hozd zavarba szegény lányt – szólalt meg
lágy hangon Lumine. – Calla még egy hónapig alám tartozik Ha
Logan megengedi, hogy cicázz a falkája tagjaival, ám legyen.
– Logan – Ren döbbenten nézett az úrnőmre.
Lumine biccentett.
– Igen – Efron megszagolta a szivar végét. – Az a döntés született,
hogy Logan örökli az új falkát. Épp most lett nagykorú. Rendkívül
elégedett vagyok, ennél szebb ajándékot nem is kaphatna a
tizennyolcadik születésnapjára. A fiam lesz az uratok az egyesülés
szertartása után.
– Ez így igaz. De a döntést nem mi hoztuk – Lumine Efronhoz
hajolt, és meggyújtotta a szivart az ujja begyéről kipattanó lánggal. –
Hanem...
Elhallgatott, és a bejárat felé fordult, amely hirtelen kitárult.
Magas, elegánsan öltözött férfi lépett a szobába. Kezét egy
lehangoltnak tűnő tizenéves fiú vállán nyugtatta. Majdnem leestem a
díványról. Biztosan álmodom, ez nem lehet igaz.
Ren combjába mélyesztettem a körmömet.
– Micsoda – nyögte ő fojtott hangon, az ajtó felé fordulva. – Na
ne, már megint ez a srác!
Shay Doran éppen annyira meg volt döbbenve, mint mi. Megállt,
és ránk meredt, míg az idegen előrébb nem tessékelte a dívánnyal
szemben lévő bőrfotelekre mutatva.
– Foglalj helyet!
66

Efron felállt, és Lumine meghajolt az újonnan érkezett előtt.
– Hozhatok valami italt – kérdezte széles mosollyal.
A férfi Efron üvegére nézett.
– Egy brandy jó lesz. Köszönöm, Lumine.
A férfi kigombolta a zakóját, és letelepedett a bőrfotelbe. Mikor
találkozott a tekintetünk, a szemében embertelenül hideg ezüst
árnyalatot láttam, ami tőrként szúrt belém. Megint remegni kezdett a
kezem.
– Köszönöm, hogy elhívtad a fiatalokat is, Efron – mondta.
– Természetes – bólintott Efron.
Lumine visszatért, kezében egy kis pohár brandyvel.
– Pompás – mondta a férfi, és meghúzta a poharat. – Finom
brandy, ez igen!
A két vigyázó közelebb húzódott a férfihoz, minden mozdulatát
figyelmesen követték Növekvő aggodalommal figyeltem a
mozdulataikat.
Az idegen mosolyogva előrehajolt.
– Renier, Calla, a nevem Bosque Mar. A ti családjaitok és az én
családom nagyon régóta ismerik egymást, habár én néhány évig elég
távol laktam tőlük. Megkértem kedves barátaimat, hogy hozzanak
ide titeket ma este, hogy bemutathassalak az unokaöcsémnek.
Shayre mutatott, aki néma csodálkozással nézett ránk.
A családjaink
Bosque Marnak sasszerű vonásai voltak, olívaszínű bőre és
sötétbarna haja, amit sisakszerűen fésült hátra a fejére. Akár Efroné,
az ő tekintete is mintha lángolt volna. Pillantásom Shayre tévedt. A
fiú aranybarna haja és világosbarna bőre egyáltalán nem hasonlított a
férfiéra, aki állítólag a bácsikája volt.
Miért akarnák a vigyázók, hogy egy emberi lény éljen közöttük
Shay a „bácsikájáról" a többi vigyázóra nézett, aztán rám. Zavart
pillantásomra kényszeredett mosollyal válaszolt.
– Talán már találkoztatok is az iskolában – Lumine várakozón
nézett rám, nyelve végigfutott vörösre festett ajkán.
– Igen, van pár közös óránk – óvatosan beszéltem, szememet az új
osztálytársunkon tartva. Annyira ideges lettem, hogy a saját hangom
is alig jutott el a tudatomig. – Szia, Shay. Remélem, jól telt az első
67

hét a suliban. Ne haragudj, hogy nem volt alkalmunk eddig rendesen
bemutatkozni. A nevem Calla Tor.
Láttam, hogy Shay kérdezni akar valamit, de a tekintetemből
észrevette, hogy jobban teszi, ha hallgat.
Az úrnőm mosolygott, kimutatva fehér fogsorát.
– Remek. Nem szeretnénk, ha szegény Shay elszigetelődne a
többiektől! Mindig nehéz megszokni egy új iskolában.
Nem győztem csodálkozni. Mit akar ezzel
– A Hegyi Iskola zárt közösség – Efron a kandalló párkányának
támaszkodott, szivarfüst terjengett körülötte. – Jó, ha tudjatok, hogy
Shay is a családunk tagja. Úgy kell rá figyelnetek, mintha a
sajátotoké lenne.
Ren az urát figyelte, bár Shayhez beszélt:
– Persze, szólj, ha bármiben segíthetünk.
Shay szárazon felnevetett:
– Köszi!
– Bocsássatok meg, de még be szeretném mutatni az
unokaöcsémet néhány ismerősnek – Bosque ivott még egy kortyot a
brandyből, és visszaadta a poharat Lumine-nek.
– Shay! – felállt, és intett a fiúnak, hogy kövesse. Shay búcsúzóul
rám pillantott, mielőtt a bácsikája után indult. Néztem, ahogy
távoznak, és azt kívántam, bárcsak utánamehetnék, hogy rájöjjek, hol
a helye ennek a fiúnak a világomban. Ki vagy te
A szoba sarkában álló hatalmas ébenfa óra ütni kezdett. Éjfél volt.
Efron szája széle mosolyra görbült.
– Á, a boszorkányok órája. A legjobb idő a tánchoz. Menjetek,
mulassatok! Én sajnos nem tarthatok veletek. – Rám kacsintott, és
megfagyott a vér az ereimben. – Még meg kell beszélnem pár dolgot
Lumine-nel.
Ren karon ragadott, és felhúzott a díványról. Leküzdöttem a
kísértést, hogy kiszaladjak Efron dolgozószobájából. Miután a tömör
tölgyfa ajtó becsukódott mögöttünk, elfogott a remegés, amin
odabent sikerült uralkodnom.
Ren rám pillantott.
– Jól vagy
68

Dörzsölni kezdtem a karomat, hogy lerázzam magamról a
növekvő nyugtalanságot.
– Azt hiszem, igen.
A vállamra tette a kezét, és maga felé fordított.
– Sajnálom, hogy Efron így viselkedett. Nem gondoltam, hogy
megenged magának ilyesmit veled szemben, hiszen te Nightshade
vagy.
– Hallottam a szokásairól, de sose vettem komolyan a pletykákat –
mondtam. – Nem tudom elhinni, hogy Sabine bátorítja őt.
– Ne ítéld el ilyen könnyen Sabine-t! – Ren elengedte a kezemet,
és elindult vissza a klubba.
– Miért ne – szóltam utána, és a nyomába eredtem a táncolók
tömegén át. – Ren, várj!
Végül megállt a lépcső alján, de nem nézett rám.
– Sabine azért bánik így Efronnal, hogy elterelje a figyelmét
Cosette-ről. Cosette nagyon fiatal, és retteg az urunktól. Sabine
igyekszik megvédeni őt, és sok mindent azért tesz, mert nem akarja,
hogy Efron felfigyeljen Cosette-re. Ezért tűnik olyan érzéketlennek.
Szerintem érthető a viselkedése.
Ren ökölbe szorította a kezét.
– Ő tényleg tud segíteni Cosette-en, én viszont... bizonyos
értelemben nem.
– Te jó ég! – felfordult a gyomrom. – Ne haragudj Ren. Jobb lett
volna, ha csöndben maradok.
– Semmi baj – nyugtatgatott csendesen. – Nem tudhattad. –
Felnézett a lépcsőkön. – Azért örülök, hogy Lumine volt a felettesed,
egész mostanáig.
Mikor a második szintre értünk, Bryn tört elő a tömegből.
– Calla!
Mögötte Ansel jött, sugárzó arccal.
– Hol voltatok – Bryn átkarolta a derekamat. – Lemaradtok a jó
buliról!
Észrevette az arckifejezésemet.
– Mi a baj
69

Nem vagyok képes kordában tartani Rent, pedig muszáj, rettegek
Efron Bane-től, és állandóan az új fiún jár az eszem, aki még
nagyobb rejtély számomra most, mint amikor még a nevét se tudtam.
Magamra erőltettem egy mosolyt:
– Semmi, majd később beszélünk.
Látszott, hogy nem elégedett a válasszal. Átöleltem.
– Gyere, Bryn, rúgjunk ki a hámból! Vagy az öcsémmel kell
táncolnom
Ansel elvigyorodott, kézen fogott, és a hullámzó tömeg közepére
húzott. Felemelt, és pörögni kezdett velem. Mikor újra földet ért a
lábam, magamtól folytattam a pörgést, engedtem, hogy a zene
szédítő üteme kimosson belőlem minden mást.
A padló felett kavargó ködfelhő lepte el a táncparkettet.
Selyemként– tekeredett a lábunk köré, és rengeteg színben ragyogott.
Édes szaga volt, mint az orgonának és a mézbogyónak. Kellemes,
olvadó érzés járta át a testem.
Nevetés vonta magára figyelmemet, az emelvényen táncolók felől
érkezett, akik gyors lépésekkel, egyszerre mozogtak, egyre gyorsuló
köröket írva le, hátravetett fejjel. Vérvörösre festett ajkukon át fújták
ki a ködöt, amely felénk szállt. Ámulva néztem a furcsa látványt, és
azon tűnődtem, mennyire lehet biztonságos belélegezni a női
démonok leheletét.
A zene üteme vontatottabb, sötét lett, lüktető. Bryn behunyta a
szemét, körbeforgott, karja lassú mozdulatokkal hullámzott,
bonyolult mintákat írva le a levegőben. Ansel elragadtatva figyelte.
Elnehezültek a szempilláim. Hagytam, hogy a padló rezgése
felkússzon a lábamon, és ringó mozgásra indítsa a csípőmet, ahogy a
zene folyékony sötétsége átölelt. Elállt a lélegzetem, amikor valaki
hátulról átölelte a csípőmet.
– Hihetetlen, ahogy mozogsz – Ren hátrébb húzott, és hozzám
simult. Ujjai végigcsúsztak a csípőmön, testünk együtt mozgott a
mély basszus ritmusára. Megszédített az érzés, ahogy keskeny
csípőjének szorított. Végül is beleolvadtunk a tömegbe, nem igaz
A vigyázók nem láthatnak minket.
Próbáltam ismét megnyugodni, ahogy Ren tovább ringatózott
hozzám simulva a zene iszonyú lassú ütemére. Behunytam a
70

szemem, és a testének dőltem. Ujjával a csípőmet, a hasamat
simítgatta. Mennyire jólesett!
Szétnyíltak az ajkaim, és belélegeztem a fátyolos ködöt, éreztem a
nyelvemen. A kipattanni készülő rügyek íze töltötte be a számat.
Ebben a percben semmi mást nem akartam, mint eggyé olvadni
Rennel. Megijesztett a hirtelen erővel ébredő vágy. Vajon a
késztetés, hogy közelebb húzzam őt magamhoz, a saját szívemből
vagy a démonok varázslatából származott Nem tudtam eldönteni.
De nem hagyhattam elhatalmasodni magamon!
Kétségbeesésem fokozódott, mikor Ren lehajtotta fejét, és
belecsókolt a nyakamba. Ide-oda járt a tekintetem, és próbáltam éber
maradni, a minket körülvevő fojtogató hőség ellenére. Élessé vált
metszőfogai a bőrömön siklottak, súrolva, de nem sértve meg a
felszínét. A testem megremegett, megpördültem a karjai között, és
elnyomtam magamat a mellétől.
– Harcos vagyok, nem szerető – próbáltam neki ellenállni.
– Lehetsz a kettő egyszerre, nem – úgy mosolygott rám, hogy
megrogyott a térdem.
Elfordítottam róla a tekintetem, és a padló csipkeszerű mintáit
néztem, amit a villogó fények rajzoltak rá. De ez sem segített.
Idegennek, forrónak és vadnak éreztem a testemet. Még ha senki sem
törődött volna velünk, akkor se akartam volna ezt az állapotot. Nem
most. Nem fogom hagyni, hogy elkábítson. Ha együtt fogjuk vezetni
a falkát, akkor tisztelnie kell engem.
– Engem nem olyan könnyű megkapni, Hefner! – mondtam, és
jobban eltoltam magamtól.
Ren közelebb lépett.
– Persze hogy nem. Akkor nem is te volnál – a hangja
megnyugtatóan, melegen ölelt át.
Ujjaival végigsimította az arccsontomat. Másik kezével átölelte a
derekam, a hátamat simogatva, ahol egy darabon nem takart semmi a
fűző és a farmerem között. Megint elfogott a remegés, és
megvetettem magam, amiért ilyen gyenge vagyok.
Ren előrehajolt, és végighúzta hüvelykujját az alsó ajkamon.
Szinte fuldokoltam a hőségben és a ködben, amikor rájöttem, hogy
meg akar csókolni.
71

– Nem! – szöktem ki a karjából. A testem vágyott az érintésére, de
a lelkem felkavarodott. – Komolyan, nem szabad!
A szívem hevesen dobogott, ahogy átvágtam a kábító füstfelhőn
és a táncosok sorfalán, hogy elkerüljem Ren ostromát. Egyszer
visszanéztem, és megijedtem attól, hogy milyen letaglózottnak
látszott. Már visszafordultam volna, amikor észrevettem, hogy két
kar csúszik felfele a mellkasán. Sabine Ren köré fonta a testét, és
behúzta a tömegbe.
Éppen ezért nem kaphatsz meg, Ren. Nem fogok osztozni rajtad.
Elfordultam az összezsúfolódott testek táncától, és
visszabóklásztam a kanapékhoz, ahol ültünk. Felkaptam a dzsekimet,
és a lépcsők felé indultam.
72

HETEDIK
fejezet
73

MÁR KINT ÁLLTAM A JÁRDÁN, DE MÉG MINDIG
éreztem a klub basszusának vibrálását. Azon tűnődtem, hogy hívok
egy taxit, és hazamegyek.
– Öö, szia, Calla!
Shay Doran tűnt fel az Éden bejáratában, arcán szégyenlős
mosollyal. A hideg éjszakai levegő egyszerre simogató lett. Arra
gondoltam, hogy fogom magam, és elfutok.
A vigyázók azt akarják, hogy viseld gondját. Ne ess pánikba! .
– Szia! – üdvözöltem, viszonozva a mosolyát. – Hogy vagy,
Shay
– Jól, köszi – idegesen húzogatta a kabátja hajtókáját. – Gyakran
jöttök az Édenbe
– Nem igazán. Ma este meghívtak a barátaimmal. Kicsit
kötelességünk is volt eljönni. – Azt kívántam, bárcsak otthon
lehetnék az ágyamban ahelyett, hogy itt állnék ezzel a furcsa fiúval.
Shay megkönnyebbülten felnevetett.
– Nekem is. Nem szoktam ilyen helyekre járni. Bosque azt hitte,
jól fogom érezni magam, de nem vagyok nagy partiarc.
– Nem – kérdeztem. – Mert Mi vagy
– Nos, azt hiszem, a bácsikám meg van róla győződve, hogy
jövendő Greenpeace-tag vagyok. – Elmosolyodott, aztán felsóhajtott.
74

– Mindig is inkább kint szerettem lenni, a szabadban. Sokat
kirándulok, hiszen tudod.
Ekkor úgy látszott, félelem fogja el. Megnyaltam a szám szélét, de
nem feleltem. Gyorsan megint megszólalt.
– És szeretek olvasni. Filozófiát, történelmet, képregényeket.
– Képregényeket – Elképzeltem Shayt körülvéve Platón-,
Arisztotelész-, Szent Ágoston– és Pókember-kötetekkel, és ez
megnevettetett.
– Igen – felcsillant a szeme. – A Homokember a kedvencem, az
tényleg több, mint egy folytatásos képregény. Nagyon szeretem a
Dark Horse dolgait, a Hellboyt, a Buffy 8. sorozatát...
Abbahagyta, amikor látta közömbös arckifejezésemet.
– Nem nagyon ismered ezeket, ugye
– Ne haragudj – vontam meg a vállam. – Én inkább regényeket
olvasok.
– Néha én is – mosolygott. – Melyik a kedvenced
Láttam, hogy elmegy mellettünk egy taxi. Komolyan el kéne innen
tűnnöm.
– Értem, túl személyes volt a kérdés – felvonta a szemöldökét. –
Egy lányt néha bonyolult viszony fűz a kedvenc könyvéhez.
A taxi befordult a következő sarkon. Ennyit a menekülésről.
– Nem, csak kicsit furcsa így beszélgetni a klub előtt.
– Szerintem is – hátranézett a nagydarab kidobóra a bejáratnál. –
Nem iszunk meg egy kávét
Azon tűnődtem, vajon jól hallottam-e. Randira hívott, ami nem
helyénvaló. Senki sem hívhat randira, tilos. Éreztem, hogy mindjárt
elpirulok. Aztán eszembe jutott, hogy ő még nem ismeri a
szabályokat.
Megint megszólalt:
– Sokat járkáltam Vailben, hogy megtaláljam a legjobb helyeket,
ahol olvashatok. Van egy huszonnégy órás internetkávézó két
háztömbnyire innen.
Bólintottam.
– Igen, ismerem a helyet.
Ha egyszer meghagyták, hogy vigyáznom kell rá, akkor ennyivel
még nem szegem meg a szabályokat.
75

Előre-hátra hintázott a talpán, ahogy a választ várta.
Még egyszer felrémlett bennem Ren és a táncparkett, mielőtt
megszólaltam volna:
– Gesztenye, a honalapító.
– Tessék
– Ez a kedvenc könyvem.
– De az nem nyulakról szól
– És a túlélésről – mondtam. – Majd elmesélem kávézás közben.
Elindultam a járdán, és hallottam a fiú cipőjének csattogását,
ahogy utánam futott.
– Mindegy, a nyulaktól eltekintve, ez legalább eredeti választás.
– Tessék – Nem néztem rá, sietős lépésekkel haladtam az
elhagyatott háztömb mellett.
– Minden lánynak, akit ismerek, a Büszkeség és balítélet a
kedvence. Vagy egy Jane Austen-regény a reménytelen szerelemről,
a szülőkkel való konfliktusról, és – ó érzelmek tengere! – a
házasságról.
– Nem vagyok Jane Austen-rajongó – lelassítottam, hogy ne
kelljen erőlködnie azért, hogy tartsa a lépést.
– Nem, azt mindjárt gondoltam – vidámság bujkált a hangjában,
és én is éreztem, hogy elmosolyodom.
Shay a farmerja zsebébe dugta a kezét.
– Tudod – kezdte, és megköszörülte a torkát. – A grizzlyk
állítólag kihaltak Coloradóban.
A járdán tartottam a szemem, és szorosan összefogtam magamon
a dzsekimet. Azon a hegyen semmi sem úgy történik, ahogyan várná
az ember. Mintha nem lennének érvényesek a természeti törvények.
– Szeretek túrázni, és van már némi tapasztalatom – folytatta
Shay. – És olvastam a környékről, mielőtt ideköltöztünk Pumák még
élnek errefelé, de grizzlyk állítólag nem.
– Talán mostanában térnek vissza – vontam meg a vállam. – A
természetvédők ma már sok élőhelyet helyre tudnak állítani.
– Nem, nem hiszem. Tudod, én is Greenpeace-aktivista szeretnék
lenni! Látom, azt hiszed, kis zöldfülű vagyok, de nem. Elég sokat
jártam a vadonban. Amerre a múltkor jártam, nem lett volna szabad
76

grizzlynek élnie. – Tartott egy kis szünetet, majd hozzátette: – Vagy
vérfarkasoknak.
A nyelvemre haraptam, és gyorsan lenyeltem a kiszökő vért.
– Szóval szerinted az vagyok – Csak azért érdeklődik irántam,
mert valamiféle csodabogárnak néz. Csalódottnak éreztem magam.
– Lássuk csak: egy szupernő, aki képes farkassá változni, és olyan
bandával lóg, akik tisztára falkaként viselkednek a suliban, és tényleg
ijesztőek. Vagy rosszul látom a dolgot
– Attól függ, milyen elképzelésed van a vérfarkasokról –
pillantottam rá.
Kezével végigtúrta egyébként is kócos haját.
– Erről neked kellene mesélned. Úgy látom, az élet szabályai,
amiket eddig ismertem, itt nem érvényesek. Az utóbbi időben úgy
érzem, már nem lehetek biztos semmiben... – Hirtelen megállt, erre
felé fordultam. Elakadt a lélegzetem, amikor megláttam arcán a
kétségbeesést. – Csak abban, hogy halottnak kéne lennem –
megborzongott. – De nem vagyok az, hála neked.
Közelebb lépett, és az arcomat fürkészte:
– Tudni szeretném, ki vagy te
Éreztem rajta a félelem szagát, de felém áradt a másik, vonzóbb
illata is. Lóhere, eső, nap melengette mezők szaga. Odahajoltam,
közel hozzá, magamba szívtam ajkának formáját, halványzöld
szemének fényét. Nem úgy nézett rám, ahogy egy csodabogárra
szokás. Szeme tele volt félelemmel és vággyal. Kíváncsi voltam,
vajon ő mit lát az én szememben.
Kezdem azt hinni, hogy igazából az a kérdés, hogy te ki vagy.
Képtelen voltam ellenállni, és az ujjamra tekertem egy kósza
hajszálat, ami a szemébe lógott. Megfogta a kezemet, és úgy
nézegette a tenyeremet, mintha nem lenne igazi.
– Annyira hasonlítasz egy normális lányra! – Tekintete
végigsiklott az arcomon és a vállamon. Próbálta eltitkolni, hogy a
fűzőm is érdekli.
Hú, ez a cucc tényleg tud valamit!
Más helyek is eszembe jutottak, ahová a keze elkalandozhatna, de
ehelyett figyelmeztető morgással kimutattam az ínyemet, és leráztam
magamról a kezét.
77

Egy pillanatra meglepettnek látszott.
– Látod, kiélesednek a metszőfogaid, mikor dühös vagy. Biztos,
hogy vérfarkas vagy! – Ahogy megdörzsölte a szemét, észrevettem
körülötte a sötét karikákat. – Vagy pedig kezdek megőrülni.
Rokonszenv ébredt bennem iránta. Szeretném, ha ismernél, Shay.
Ha tényleg ismernél.
– Nem vagy őrült – mondtam csendesen.
– Tehát tényleg vérfarkas vagy! – suttogta.
– Őrző vagyok – aggódva körbepillantottam az utcán, nehogy
meghallja valaki.
– Miféle őrző
Suttogva hadarni kezdtem.
– Tudnom kell, hogy elárultál-e valamit arról, ami a hegyen
történt, a bácsikádnak vagy a barátainak, mondjuk Efronnak.
Shay a fejét rázta.
– Hisz épp ezt mondom, azt hittem, hogy talán megőrültem. Nem
akartam beszélni róla senkinek. Túl sok furcsaság történt velem,
mióta ideköltöztünk.
Visszadugta a kezét a zsebébe.
– Azon a túrán ráadásul magánterületen jártam. Volt rá okom,
hogy felmenjek oda, és nem akartam, hogy a bácsikám tudjon róla.
Az egész testemben éreztem a megkönnyebbülést.
– Jól van, Shay. Egyezséget kötök veled...
Egy pillanatig haboztam, mivel tudtam, hogy nem volna szabad
elárulnom neki semmit. Igazából azon nyomban ott kellett volna
hagynom az utca közepén.
De nem akartam elmenni. Akartam valamit, ami csak az enyém.
Borzongás futott végig rajtam, miközben suttogtam:
– Ha megesküszöl, hogy nem beszélsz róla se Bosque-nak, se
senki másnak, de tényleg senkinek, se a suliban, se otthon, sem az
online Dark Horse rajongói oldalon, akkor elmondom neked, miért
tűnnek olyan furcsának a dolgok Vailben.
Kicsit túl lelkesen bólintott, és eszembe jutott, hogy talán életem
eddigi legnagyobb hibáját követem el.
– Üljünk be a kávézóba, és elmesélek mindent, ha meghívsz egy
kávéra.
78

Már épp visszamosolyogtam volna a fiúra, mikor megláttam két
férfit az utca túloldalán, néhány méterre tőlünk. A házfalnak dőltek,
néha idegesen, kapkodva szívtak egyet cigarettájukból.
Elfintorodtam. Habár közömbös pózban csevegtek, biztos voltam
benne, hogy egy pillanattal korábban még minket figyeltek.
– Gyere.
Átkeltem az utcán, a következő háztömbig. Shay velem tartott,
nem vette észre hirtelen támadt óvatosságomat. Hátralestem a vállam
fölött. A férfiak a nyomunkban voltak Beleszagoltam a levegőbe, de
a szél feléjük fújt, ezért nem tudtam megállapítani, hogy vajon
emberek-e vagy... másfélék. Az ujjaimat hajlítgattam, miközben
próbáltam magam elé képzelni az Éden környékének térképét.
Félrebillentettem a fejem, és füleltem. Könnyű volt elcsípni érdes
hangú suttogásukat.
– Nem lehetünk biztosak benne, míg meg nem nézzük a nyakát.
– Talán megkéred, hogy hajtsa le a gallérját, amíg megnézed –
kérdezte a második férfi. – Illik rá a leírás, és épp most jött ki a
boszorkánymester klubjából. Kapjuk el, a kérdések ráérnek később.
– Nincs egyedül.
– Megijedsz egy kislánytól Valószínűleg egy könnyű nőcske,
akit az aranyifjúnk felszedett a diszkóban. Elhessentjük, fogjuk a
kölyköt, és itt se vagyunk.
Lassan Shay dereka köré fontam a karomat, és magamhoz húztam.
Kíváncsi, flörtölő mosoly jelent meg az arcán. Még egy érdeklődő
pillantást vetett a ruhám dekoltázsára. Hirtelen fájdalom futott végig
a testemen, megbotlottam, és elpirultam. Majd a férfiak egyike mély,
barbár morgást hallatott, ami visszarántotta figyelmemet az utcára.
Megráztam a fejemet, és körmömet figyelmeztetésül Shay vállába
nyomtam, amivel legalább annyira próbáltam összpontosítani, mint
amennyire elvonni az ő figyelmét.
– Baj van. Azok a fickók követnek minket.
Vigyáztam, nehogy azt mondjam: „téged". Még nem voltam vele
tisztában, milyen szerepet játszik ez a fiú a mi kis világunkban.
– Micsoda – Shay levette a szemét a vonalaimról, és
hátrafordította volna a fejét, de rásziszegtem:
– Ne! Sétálj tovább, nézz előre!
79

Mikor szorosan közel húztam magamhoz, éreztem, ahogy dobog a
szíve. Ahogy az enyém is. Önkéntelenül a szemét néztem, szép ívű
szemöldökét.
Hagyd abba, hagyd abba! Vérforraló volt a közelsége.
A fülébe súgtam:
– Mikor elérünk a háztömb végéhez, kezdj el futni. Rohanj vissza
a klubig, mondd meg a kidobónak, hogy van itt egy kis zűr. Ő küld
majd segítséget.
– Nem foglak egyedül hagyni! – tiltakozott.
– Dehogynem! – rámosolyogtam, és éles metszőfogaimon
megcsillant az utcai lámpa fénye. – Meg tudom védeni magam, de
csak akkor, ha közben nem kell rád is odafigyelnem.
– Van nálam mobil, ne hívjam a rendőrséget – kérdezte.
– Nem, semmiképp se! – feleltem.
– Nem indulok, míg meg nem ígérsz valamit – mondta.
Kényszerítenem kellett magam, hogy ne csípjek a vállába, mint egy
neveletlen kutyakölyöknek. Miért nem fél tőlem
– Mit – hangosan vert a szívem, részben a közelsége miatt,
részben mert bármikor ránk támadhattak.
– Találkozzunk holnap reggel, a hegyen! – kérte. – Tudod, hogy
merre!
– Az nem jó...
– Gyere el – szakított félbe. – ígérd meg, különben itt maradok!
Már majdnem a saroknál jártunk.
– Ne holnap! Inkább vasárnap reggel. Ott leszek!
– Vasárnap – az ujjai közé fogta a tenyerem.
– Megígérem! – suttogtam, és gyorsan megszorítottam a kezét,
aztán taszítottam rajta egyet. – Most szaladj innét, gyorsan!
Elvigyorodott, aztán elrohant és befordult a sarkon. Mögöttem
gyors lépések zaja hallatszott. Megpördültem, és széttártam a karom,
hogy elálljam az érkezők útját.
– Félre innét! – förmedt rám az első.
Felemelte a kezét, hogy félretaszítson. Öklömet alacsonyan
lendítve éles ütést mértem a gyomrára. Sípolva szökött ki a levegő a
tüdejéből, és meggörnyedt a fájdalomtól. Most, hogy már közel volt,
megéreztem az illatát. Nem ember volt, hanem kereső.
80

Felhevült testemet jeges áramlás hűtötte le. Nem hittem el, hogy
képes voltam őket ilyen közel engedni magamhoz! A
figyelmetlenségem akár az életembe is kerülhetett volna! Shay
veszélyesebb volt, mint hittem.
A második fickó is rám vetette magát. A járdára buktam,
elgurultam előre, és farkasalakra váltottam. A férfi cifra
káromkodásokat hallatott.
– Őrzők vigyáznak a kölyökre, Stu!
Az első kereső magához tért az ütésemtől. Kezét hosszú
bőrkabátjába dugta, és leguggolt. Megvető fintorra görbült a szája.
– Nézzük, mit tudsz, te bolhazsák!
Valami megcsillant a kezében. Idejében észrevettem csuklójának
rándulását ahhoz, hogy kitérjek a szúrás elől, és a kés a járdán
landolt. Kivicsorítottam a fogam, és ráugrottam. Kiáltása
megszakadt, ahogy állkapcsom bezárult, kettéroppantva a
nyelőcsövét. Vére a számba ömlött, íze olvadt rézre emlékeztetett.
Mikor éreztem, hogy megáll a szíve, felemeltem a pofámat.
A másik kereső rémült arckifejezéssel bámult rám. Fejemet a föld
közelében tartva lassan megközelítettem. Elkövette azt a hibát, hogy
megfordult és futni kezdett. Lelapultam, aztán nekilendülve
ledöntöttem a lábáról. Fogam a combja hátuljába mart. Üvöltve esett
a földre, majd megpördült, és felém sújtott a kezével. Felvonítottam,
ahogy kemény ökle a vállamba csapódott. Az ütés elég volt ahhoz,
hogy megsebesítsen és feldühítsen, de távolról sem bénított meg.
Ráugrottam, a járdához szögezve őt, a szemem a nyakán dobogó
ütőérre meredt.
Állj meg!
Megdermedtem a belül hallott éles hangtól. Két felnőtt Bane futott
mellém.
Efronnak élve kell, ha lehetséges!
Természetesen. Alakot váltottam, és állon vágtam a meglepődött
keresőt. Feje a járdára hanyatlott, szeme kifejezéstelenül fennakadt.
A Bane-felnőttek visszaváltoztak tekintélyes emberi alakjukba. Az
egyiket felismertem, az Éden kidobóembere volt.
Megvontam a vállam, és felszisszentem a vállamba nyilalló
fájdalomtól. A kidobó tett egy lépést felém.
81

– Megsérültél
– Semmiség – feleltem, habár az ellenfelem ütése okozta fájdalom
erősebb volt, mint gondoltam.
A Bane elfintorodott.
– Kézzel ütött meg, vagy fegyverrel
– Fegyverrel – az eszméletlen kereső kezére pillantottam. –
Tompa, nem éles.
– Azért majd mutasd meg a sebet Efronnak. A keresők varázslatot
űznek a fegyvereikkel. Veszélyesebb lehet, mint gondolnád.
A másik őrző felnyalábolta a kereső ernyedt testét. A kidobó
bólintott felé.
– Induljunk. A hátsó ajtón megyünk be. Szólj valakinek az
irodában, hogy tüntessék el a másik testet. Előkerítem a Bane
örököst, Efron szeretné, ha ő is látná ezt.
Követtem a nagydarab férfiakat Vail elhagyott utcáin át, egy szűk
utcácskáig Efron klubja és a háztömb többi üzlete között. A zene
ritmusa és a hirtelen meleg miatt lüktetni kezdett a vállam. Hosszú
raktárak melletti folyosókon haladtunk el, míg meg nem álltunk egy
ajtó előtt, amit már láttam aznap este. Efron irodája volt.
– Várj meg itt! – parancsolt rám a kidobó.
Kisvártatva nyílt az ajtó, és a kidobó feje jelent meg benne.
– Efron látni akar téged.
Kinyitotta az ajtót, épp csak annyira, hogy elférjek mellette, majd
mikor bejutottam, távozott.
Efron Bane a szoba közepén állt, mobiltelefonján beszélt. Logan
éppen az eszméletlen kereső fölé hajolt, kegyetlen mosoly játszott az
ajkán. Az idősebb Bane, aki visszahozta a támadómat a klubba, az
ágy mellett állt. Lumine ott ült nem messze tőle egy magas támlájú
bőrfotelben, és egy pohárka sherryt iszogatott. Megint kinyílt a
tölgyfa ajtó, a kidobó tért vissza Rennel.
– Hallom, elintéztél egy keresőt – lépett mellém Ren.
Bólintottam, ösztönösen végighúzva a nyelvemet a fogaimon.
Még mindig éreztem a számban a vére ízét.
– Sajnálom, hogy kihagytam – tette hozzá. Gondterheltté vált a
pillantása. – Nem esett bajod
– Egy csúnya horzsolás – feleltem. – Nem vészes.
82

– Üdv, Renier, köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideértél – Efron a
zsebébe csúsztatta a telefonját. – Akkor kezdhetjük is.
– Hol van Shay – nem láttam a fiút Efron irodájában.
– Bosque hazavitte. Szörnyen megviselte a találkozás a
támadóitokkal. .. izé, ő rablóknak hívta őket. A legjobb lesz, ha
hamar ágyba bújik.
– Természetesen – próbáltam nem kimutatni a zavaromat. Tehát a
vigyázók nem akarták beavatni Shayt semmibe. Nem jöttem rá, mi
lehet a fiú szerepe az egészben. Arra vágytam, bárcsak láthatnám őt,
hogy tudjam, biztonságban van.
Efron közelebb lépett hozzám. Erőmet megfeszítve próbáltam
nyugodt maradni.
– Az őreim azt mondták, hogy a kereső fegyvert használt ellened.
Bólintottam.
– Hol a sebesülés – kérdezte, összeszűkült szemmel.
– A vállamon.
– Vedd le a kabátodat!
Nyeltem egyet, és engedelmeskedtem, letoltam a bőrdzsekit a
vállamról. A mozdulat nyomán éles fájdalom nyilallt a sebesült
izmokba és végigszaladt a gerincemen. Efron keményen
megszorította a karomat. Felszisszentem, ahogy újra lüktetni kezdett
a seb. A mellettem álló Ren megmerevedett, halk morgás tört elő a
mellkasából.
Efron szeme az alfára villant, megvető mosoly játszott az ajkán.
Megvizsgálta a nagy lila foltot a vállamon, halkan káromkodott
egyet, és magához intette az úrnőmet. Lumine felkelt a székről, és
odasétált mellé. Mikor meglátta a sebet, elkomorult. Efron bólintott.
– A varázslataik egyre jobbak. Ez nem fog magától begyógyulni.
Lumine vékony ujjai közé fogta az állam.
– A falka vérére lesz szükséged. Merre van Bryn
Ren megelőzött:
– Adok neki az enyémből.
Lumine nagyot nézett:
– Lám, lám, nagyon lovagias. – Efronra mosolygott: – Úgy tűnik,
az alfáink máris összetartoznak, kedvesem. Ez biztató! – úrnőm
83

Renre pillantott. – Azért remélem, nem tettél semmi... törvénybe
ütközőt a lánnyal – mondta, és megnyalta a szája szélét.
– Nem, természetesen nem! – izzott fel Ren sötét szeme.
Logan otthagyta a keresőt, és átsétált az apja oldalára.
– Mi történik – pillantása Renről rám siklott, és felvonta a
szemöldökét.
– Az alfád felajánlotta, hogy meggyógyítja Callát. Ad neki a
véréből – némi káröröm érződött Efron szavain.
– Hú, mindig meg akartam nézni, hogyan is működik ez – Logan
szája gúnyos mosolyra húzódott. – Nagyon szokatlan képességetek
van, őrzők. Már-már irigyellek érte benneteket.
Remegtem a megalázottságtól. Ren dühös pillantást vetett
Loganre, de csendben maradt.
– Biztos vagy benne, hogy erre szükség van – a lábam alatt lévő
perzsaszőnyegre meredtem.
Már a kérdés közben is tisztában voltam a válasszal. A
fájdalomtól remegni kezdett a karom. Rosszullét fogott el, mintha a
seb tele lett volna méreggel, ami a vállamtól a gyomrom felé haladt.
– Nyilvánvaló, hogy a keresők a képességeik tökéletesítésére
használták az elszigeteltséget, ami elég nagy baj. Most úgy látszik,
rájöttek, hogyan hatástalanítsák a legjobb fegyverünket – mosolygott
Efron. – Vagyis téged és a falkádat, Calla.
Ren felhajtotta ingének ujját.
– Nyugodj meg, Cal.
De ha nem akarom, hogy ezek ketten bámuljanak!
Kétségbeesetten törtem a fejem valami más megoldáson, de nem
jutott eszembe semmi.
Mielőtt tiltakozhattam volna, Ren a szájához emelte csupasz
karját. Mikor elvette, vörös fonalak kúsztak rajta a csuklója felé. Ren
kinyújtotta felém a kezét. Hátat fordítottam a három lebegő
vigyázónak. Gyors levegőt vettem, megfogtam a kezét, és számmal
eltakartam a sápadt bőrén lévő sebet. Vére a nyelvemre folyt, aztán le
a torkomon. Meleg volt, édes, mint a méz, ám egyszerre szúrós ízű.
Élénk melegség járta át az ereimet. Enyhült a vállam lüktető
fájdalma, majd nemsokára egészen megszűnt.
84

Ren szelíden a keze közé fogta a fejem. Az érintés visszahozott a
földre. Elvörösödtem, mikor visszafordultam az úrnőm felé. Ő
elismerően bólintott, megvizsgálva immár begyógyult vállamat.
– Csodás – mormolta Lumine. – Micsoda tökéletes pár. Mindenkit
leköröznek.
Efron Logan vállára tette a kezét:
– Valóban szép örökség.
A fiú apjára mosolygott, majd Renre és rám pillantott, mintegy
felmérve értékünket.
A kidobó jelent meg Ren mellett, és átadott neki egy
elsősegélydobozt.
– Köszönöm – Ren a fogával tépte fel a befóliázott dobozt, és
ragtapaszt tett a karján lévő sebre.
– Most, hogy ezen szerencsésen túlestünk – kezdte Efron
visszatérve a kereső eszméletlen testéhez –, Lumine, fogadnád
körünkben a kedves vendéget
Az úrnő tett felé pár lépest, mikor Logan megelőzte, és a
díványhoz sietett.
– Majd én, jó
Az úrnő meglepődve nézett rá, de aztán elmosolyodott.
– Természetesen – intett Logannek, hogy lépjen az eszméletlen
férfihoz.
Efron csettintett. A Bane-felnőttek két oldalról közrefogták az
ájult keresőt.
Logan a férfi halántékára tette a kezét. Ajkai gyorsan mozogni
kezdtek, számomra ismeretlen varázsigét hadart.
A kereső szeme felnyílt, nehéz lélegzetet vett, és felült. Logan
elmosolyodva hátralépett. A férfi ijedten nézett körül a szobában.
– Hol vagyok
– Inkább mi tennénk fel kérdéseket, barátom – lépett elő Efron.
A kereső visszahanyatlott az ágyra. A két Bane felmordult, mire
nyöszörögni kezdett, mint egy ketrecbe zárt vadállat.
– Hagyjanak békén!
– Szabad így viselkedni vendégségben – rótta meg Efron a
remegő férfit. – Végül is az otthonomban vagyunk. Behatoltál a
területemre.
85

– Nem a tiéd, varázsló! – a kereső a földre köpött, úgy látszott,
haragja felülkerekedett a félelmén. – Hol van a fiú
– Semmi közöd hozzá.
– Nem tud semmiről, ugye Miért vettétek el Tristant és Sarah-t
Mit akartok tenni – A férfi kétségbeesetten járkált az irodában, majd
észrevett engem. – Szóval a ti átkozott rabszolgátok ölte meg
Stuartot!
Ren felmordult és előreugrott, félúton sötétszürke farkassá
alakulva át. A földre lapult, és az ágy felé indult.
– Ne! – parancsolt rá Efron. Ren megállt, de szemét a keresőn
tartotta.
Efron hidegen mosolygott.
– Hamarosan bánni fogod, hogy nem végzett veled is egy őrző. De
talán ki tudunk találni valami érdekesebb véget a számodra. Bocsáss
meg, Renier – intett az alfának, hogy menjen arrébb –, biztos
szívesen megkóstolnád a barátunk húsát. Megígérem, hogy lesz még
alkalmad megtorolni anyád halálát.
Ren visszaváltozott emberi alakba, és mellém lépett; arcán
fájdalom tükröződött. Lumine a fogoly elé lépett.
– Nem félek tőled, boszorkány! – sziszegte a kereső, és felmutatta
neki a középső ujját.
– Milyen közönséges – Lumine ujjai a dívány támláján doboltak.
– Ideje némi jólneveltséget tanulnod.
Felemelte kezét, és bonyolult mintát rajzolt a levegőbe. Mikor
befejezte, lángoló szimbólum jelent meg előtte a levegőben. A jel
összesűrűsödött, kétszer lüktetett, majd felrobbant. Egy lidérc
árnyszerű alakja jelent meg Lumine előtt.
Görcsbe rándult a hasam ijedtemben, és Ren keze után kaptam.
Ujjai szorosan az enyémek köré fonódtak.
A kereső hátrálni kezdett, a díványról a földre zuhant.
– Úristen! – nyögte.
Lumine elmosolyodott:
– Jelenleg sajnos nem elérhető.
Úrnőm intésére a lidérc előrébb kúszott. Teste sötét köpenyként
tapadt a kereső köré, aki felsikított, kapálózni kezdett, ahogy az
árnyéklény gúzsba kötötte őt.
86

– Beszélgessünk egy kicsit a denveri barátaidról, jó
Efron megköszörülte a torkát.
– Logan, miért nem kíséred el hű őrzőinket az ajtóig, hogy
visszatérhessenek a barátaikhoz Ma este így is sokat tettek értünk. –
Elmosolyodott. – Hálásan köszönjük, fiatal alfák.
Ren bólintott Efron felé, és az ajtó irányába tessékelt engem.
Logan elénk lépett, és kinyitotta.
– További jó szórakozást! – mondta. – Hamarosan beszélnünk kell
az új falkáról is!
A szobában a kereső ismét jajgatni kezdett. Ha nem szólt volna a
fülsüketítő zene, kiáltásai betöltötték volna a tágas klub minden
szegletét. Logan ránk kacsintott, mielőtt bezárta volna az ajtót.
Hátra se néztünk, lesiettünk a második emeletre. Mikor
eljutottunk a lépcső tetejére, keresni kezdtem a Nightshade-eket, és
meg is láttam őket a táncolók csoportjának közepén. Ansel és Bryn
együtt pörögtek, összekulcsolt kézzel. Neville és Mason
táncversenyben voltak egymással, Cosette és Sabine szurkolt nekik.
Dax és Fey kicsit arrébb álldogáltak, és a többieket nézték. Dax Fey
füléhez hajolt. Gúnyosan mosolygott, miközben súgott neki valamit.
Elindultam feléjük, de Ren visszahúzott.
– Minden oké
– Igen.
Gyengéd érintést éreztem a vállamon azon a helyen, ahol a
keresők fegyvere megsebesített. Ren ujja lassan körözött a bőrömön.
Lágy simogatása jóleső bizsergést keltett a testemben. Behunytam a
szemem, és azt kívántam, bárcsak ne dobogna ennyire a szívem.
Miért történik ez mindig, akárhányszor megérint
– Biztosan, Lily – kérdezte
A gyűlölt becenév hallatán kissé nyersen felnevettem:
– Persze, hála neked.
Közelebb húzott magához.
– Most hajlandó vagy táncolni, vagy megint el akarsz futni
Beindult a harci ösztönöm.
– Ha egy percig leszállnál rólam, talán nem kellene elfutnom!
Lehullott a keze a vállamról.
– Miért utálsz ennyire, Calla
87

Megráztam a fejem:
– Miről beszélsz
– Még sose találkoztam olyan lánnyal, akinek ennyire terhére volt
a jelenlétem – elfordította a fejét, állának izmai megfeszültek.
– Talán ez a bajod – összerezzent, mintha megütöttem volna, és
bántam, hogy elvesztettem a türelmemet. – Nem utállak. Csak
próbálom betartani a szabályokat.
– Nézd, én megértelek. Nem épp ideális ez a helyzet – mondta. –
De arra gondoltam, hogy talán mi ketten...
A szavai elhaltak, mint mikor a ködöt elfújja a hirtelen támadt
szél. Majd megint megszólalt, határozott hangon:
– Igazad van. Nem fogok annyira nyomulni. De a két falka
ismerkedésére szükség van. Főleg, hogy Logan lesz a vezér az
egyesülésünk után, mert ő kiszámíthatatlan. Erősnek kell lennünk. És
úgy látszik, a falkáink elégedettek az új felállással – mutatott a
táncolók felé.
Bólintottam, nem tudtam, mint feleljek erre. Találkozott a
tekintetünk, és hátraléptem. Meglepett a szeméből áradó erő.
– Nem nyaggatlak többet – ígérte. – Ha eljön az egyesülés ideje,
majd kitaláljuk, hogyan tovább.
Elszontyolodva bámultam a padlót. Nem akartam, hogy ilyen
könnyen feladja.
– Ren! – felemeltem a tekintetem, hogy a szemébe nézzek, de már
hátat is fordított. Felé nyúltam, de túl későn: már eltűnt a tömegben.
88

NYOLCADIK
fejezet
89

ROSSZUL ALUDTAM AZNAP ÉJJEL, KUSZA
álmok kínoztak. Néha csábító képek jelentek meg: Ren ujjai a
csupasz bőrömön, ajkának mozgása, ahogy hozzám hajol, és én nem
fordulok el tőle, mint az este. Shay behúzott egy sikátorba, a falhoz
nyomva megcsókolt, és égetett a csókja, míg nem maradt más a
képből, csak a tűz. Újabb képek törtek rám, kegyetlen erővel, a földre
terítettek, és Efron fölém magasodott. Majd nem Efron volt többé,
hanem egy lidérc. Hallottam a kereső sikolyát, majd nem is ő
sikoltott, hanem én.
Mikor eljött a reggel, kimerülten a paplan alá bújtam. Magamra
húztam minden takarót, amit csak a szobában találtam. Ebben az
erődítményben bújtam el, mígnem kopogtak az ajtón. Kikémleltem a
paplan alól, az óra délután egyet mutatott.
– Igen
Apám lépett a szobába, becsukta maga mögött az ajtót. Mindkét
keze ökölbe volt szorítva.
– Nem láttalak egész nap – mormogta, végigmérve párna és
paplan erődömet.
– Nem érzem jól magam – mondtam, és felhúztam a takarómat
egészen az orromig, úgy hogy csak a szemem látszott ki alóla. A
válaszom elbizonytalanította. Megfogta az ajtó gombját, és ide-oda
forgatta.
90

– Ansel mondta, hogy tegnap este a Bane-ekkel voltatok az
Édenben – feszült hangja arra késztetett, hogy felkönyököljek.
Bólintottam.
– Találkoztál Efronnal – szeme résnyire szűkült össze.
– Igen – hangomon érződött az ellenségesség.
– És minden oké – apám egyszerre nem tudott rám nézni.
– Igen – riadtan felültem, mert ráeszméltem, mi tartja őt
bizonytalankodva az ajtóban állva. Átöleltem egy párnát. – Lumine is
ott volt – tettem hozzá nyugtatólag.
Apám szeme rám villant.
– Tényleg
Bólintottam, és visszabújtam a lepedők alá.
– Ez mindig is így volt – kérdeztem, a plafonra bámulva. – A
vigyázók bármit tehetnek az őrzőkkel Nem csak harcosként
tartoznak alájuk
– Az a vigyázóktól függ. Efronnak furcsa az ízlése. Biztosan
tapasztaltad tegnap este – mondta nyers, beletörődő hangon.
– Igen – mondtam, és behunytam a szemem.
– Mégis kötelesek vagyunk szolgálni nekik. A keresők nem
foglalhatják el a szent helyeket. A világ sorsa függ ettől, és a
vigyázóktól származik az erőnk, amivel meg tudjuk védeni a
helyeket – magyarázta halk hangon. – Nem vonhatjuk kérdőre a
vigyázókat, Calla. Még akkor se, ha olyan oldalukat mutatják, ami
egyáltalán nem tetszik nekünk.
– Tudom – mondtam. Apámra néztem, és próbáltam
megfogalmazni a kérdéseket, amiket nem tehettem fel.
Mi történne, ha Efron lenne a mesterünk, és nem Lumine Mi
lenne, ha engem vagy anyámat, és nem a Bane-lányokat zaklatta
volna Mit tennél akkor
Rémítő gondolatok árasztottak el, ezért gyorsan más témát
kerestem.
– Tegnap este keresők támadtak ránk.
– Igen, ma reggel értesültem róla – felelte apám. – Gratulálok az
első ölésedhez. Anyád és én is nagyon büszkék vagyunk rád –
elmosolyodott, mire vállat vontam.
Apám elégedettnek látszott, hogy nem szálltam el a dicsérettől.
91

– Az őrjáratainkat hamarosan sűrűbbé kell tennünk. Azt hiszem,
be akarják vetni az új falkátokat, mielőtt még hivatalos lenne az
egyesülés.
Úgy tűnik, mindenkinek nagyon sürgősen útjára akarja indítani az
új falkát.
– Logan Bane lesz az új falka vezére, az öröksége részeként –
mondtam.
Apám összefűzte karját a mellkasán.
– Ez elég meglepő döntés. Habár, gondolom, Efron fia hamarosan
nagykorú lesz.
– Ismered Bosque Mar nevét – kérdeztem fintorogva.
– Kicsodát – rázta a fejét apám.
– Egy vigyázó. Ő is ott volt tegnap az Édenben. – Újra felrémlett
bennem a különös találkozás emléke. – Azt hiszem, ő rendelte el,
hogy Logan vegye át a falkánkat. Az úrnőnk alávetette magát a
kérésnek. Még sose láttam, hogy ilyet tett volna.
– Mi nem ártjuk bele magunkat a vigyázók hierarchiájába –
jelentette ki apám. – Az maradjon az ő dolguk. Én Lumine alá
tartozom, semelyik másik vigyázó nem parancsol nekem.
Apám kilépett az ajtón.
– Ha megalakul az új falka, csak Logannek tartozol felelősséggel.
Ne szólj bele a vigyázók dolgába. Te harcos vagy, Calla. Emlékezz
erre, és csak erre figyelj. Ne engedd, hogy bármi eltereljen a
feladattól!
– Igen, persze – még mélyebbre csúsztam a takaróim alá.
Apámnak igaza van, tegnap este bután viselkedtem. Nem számít,
hogy én mit akarok. Egyszerűen erősnek kell lennem, semmi több.
Beleharaptam egy párnába. Gyűlölöm a fiúkat.
Apám rosszallóan figyelte visszavonulásomat.
– Anyád mindjárt elkészül az ebéddel. Velünk eszel
– Oké! – Lehet akármilyen vastag a párnaerődöm fala, nem
változtat semmin. Meg aztán harcos vagyok, ideje úgy is
viselkednem.
92
* * *

Az ébresztőóra hangja ütötte meg a fülem, mielőtt kinyitottam
volna a szemem. Csilingelésszerű hangok kúsztak be hálószobám
ablakán, amit nyitva hagytam előző éjjel. A levegő hideg volt,
fagyos. Idén először volt fagy éjszaka. Az órára pillantottam. Bryn
fél óra múlva megérkezik, hogy a heti őrjáratunkra induljunk.
Hogyan szabaduljak meg tőle Miközben a müzlimet eszegettem,
azon tűnődtem, hogy Shay felmegy-e egyáltalán a hegyre ilyen
korán.
– Szia, tesó! – Ansel tűnt fel a lépcső alján.
– Hogyhogy ilyen korán keltél – az órára pillantottam, mert
megijedtem, hogy elkéstem. De reggel 6.30-at mutatott. A hétvégi
őrjárat hétkor kezdődik.
– Meg akartalak kérdezni, hogy elkísérhetlek-e ma – próbált
közömbös maradni, de a kávét öntő kezén látszott, hogy izgatott.
A kávé kifolyt az asztallapra.
– Tegnap voltál őrjáraton Masonnel – figyeltem, ahogy feltörli a
kávét.
– Tudom – vágta rá gyorsan. – De azt hiszem, hogy a gyakorlás
jót tesz. Szóval, a támadás, meg minden.
– Aha – a szám szélét kezdtem rágni. – De ma Brynnek is
szabadnapot adok. Egyedül megyek az őrjáratra.
– Miért – Ansel leült az asztalhoz, ujjával a bögréje szélén
dobolt.
– Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam a dolgokat –
rögtönöztem egy kifogást. – És akkor megy a legkönnyebben, ha
egyedül vagyok.
– Jól vagy, Cal – Ansel egymás után tette a kanál cukrokat a
kávéjába.
– Hogy vagy képes meginni ezt – borzongtam meg.
– Inkább válaszolj a kérdésemre – mondta, és a szájához emelte a
bögrét.
– Jól vagyok.
– Anya azt mondta, hogy a fél napot ágyban töltötted, míg én
őrjáraton voltam. – Felemelte a cukrot, és még egy kanállal a
kávéjába pakolt.
– Szombaton hajnali négykor értünk haza.
93

– Én aztán tudom. Két órával azután kellett felkelnem. És Mason
nem a legjobb társ, mikor fáradt. Nagyon nyűgös olyankor.
Félbeharapott egy nyulat, amiért megzavarta őt.
Ansel megint belekóstolt a kávéjába. Ez alkalommal elégedetten
elmosolyodott, és szürcsölni kezdte.
– És mondd csak, Calla – kérdezősködött tovább Ansel –,
megijedtél, mikor kiderült, hogy meghalt az a kereső
– Nem – mondtam. Kétkedően nézett rám, mire felsóhajtottam. –
Az volt a dolgom, hogy megöljem. Meg akarta támadni Shayt.
– Úgy érted, az új fiút, akiről mindenki beszél
– Igen – felálltam, hogy újratöltsem a bögrémet. – Úgy látszik, a
vigyázók valamiért a védelmükbe vették őt. Velük él.
Ansel felém tartotta üres bögréjét.
– Ez különös. És a keresők megpróbálták megtámadni
– Igen. Megöltem az egyiket. A másik... – haboztam, mielőtt
kitöltöttem volna neki a kávét. – Csak félig öntöm, hogy legyen hely
a cukornak, oké
Nem vette fel a kesztyűt.
– Mi történt a másik keresővel
– A vigyázók egy lidércet szabadítottak rá.
Ansel elsápadt.
– És mit művelt vele
– Nem tudom pontosan – elé tettem a bögréjét. – Efron kiküldött
minket. De úgy tűnt, hogy a lidérc elég hatékonyan végzi a
kihallgatást.
– Örülök, hogy nem láttam – mondta Ansel, és megint elkezdte a
cukorpakoló szertartást.
– Bárcsak én se láttam volna – mondtam. – Igen, emiatt maradtam
ágyban tegnap este.
– És még mi miatt – kíváncsiskodott Ansel.
A kávém sötét felszínét nézegettem.
– Aggódom Logan miatt.
– Mi a baj Logannel – felkelt, és a spájzba ment, hogy újratöltse
a kiürült cukortartót.
– Ő lesz az új falka vezére.
94

A spájzból csörömpölés hallatszott. Mindenfelé cukor szóródott a
földre.
– Ansel! – a söprűért indultam.
– Elnézést! – motyogta, és söprögetni kezdte a kiömlött cukrot a
kezével. – Komolyan mondod Logan És nem Efron vagy Lumine,
vagy ketten felváltva, vagy ilyesmi
– Örülj neki, hogy nem Efron – mondtam, átadva neki a
szemétlapátot.
Észrevette sötét arckifejezésemet.
– Miért
Lassan sepertem, erősen szorítva a seprűt.
– Sabine miatt – kérdezte halkan.
Megdermedtem.
– Szóval tudsz róla
– Neville elmondta Masonnek, Mason meg nekem. – A
cukorhalomra bámult.
– Rentől tudom – mondtam lágyan, és újra söpörni kezdtem.
Ansel az összesöpört cukor elé tette a lapátot.
– Mason azt mondta, hogy Rent eléggé kikészíti a dolog. Ez olyan
harmadkézből való pletyka, de én elhiszem. Ren nem tudja
megvédeni Sabine-t Efrontól. Nem is értem, hogyan tudja ezt egy
alfa elviselni. Akár az ura Efron, akár nem, ez ellenkezik Ren
ösztönével, ami arra készteti, hogy megvédje a falkája tagjait.
Nem feleltem, tovább söpörtem a cukrot Ansel lapátjára.
– Te mit gondolsz róla – kérdezte.
– Életemben először örültem annak, hogy Lumine az úrnőnk –
mondtam. – És remélem, hogy Logan nem lesz ilyen. Ren szerint
nem olyan, mint az apja, de hát ezt nem lehet előre tudni.
Az öcsém megvonta a vállát.
– Nos, akárhogy is lesz, Logan tényleg más, mint az apja. Ő nem
fog...
Kinyílt a bejárati ajtó, és Bryn toppant be a konyhába.
Ansel hirtelen felegyenesedett, a cukor pedig a szemétlapátról
visszaömlött a padlóra. Nagyot sóhajtottam.
– Jaj, ne haragudj – bocsánatkérően nézett rám, és kivette a seprűt
a kezemből.
95

– Készen állsz a nagy túrára, Cal – kérdezte Bryn, majd a padlóra
nézett. – Mi történt
– Ansel fele-fele arányban fogyasztja a kávét és a cukrot –
mosolyogtam az öcsémre pillantva, aki rögtön elpirult. – Kicsit túl
lelkesen látott neki.
Bryn felnevetett, es az ajtó felé indult.
– Hé, várj egy kicsit – mondtam,és megfogtam a karját.
Meglepetten nézett rám.
– Ma egyedül szeretnék menni az őrjáratra. Nem haragszol –
nehéz volt közömbösnek látszanom.
– Micsoda
– Szeretnék egyedül járőrözni – mondtam, indok után kutatva, de
semmivel nem tudtam előállni. Béna vagy Calla, ezt sose fogja
bevenni.
– Értem – a konyhaasztalhoz lépett, és leült az egyik székre –
Szóval Rennel találkozol
– Tessék – horkantam fel.
– Hogyan – állt fel Ansel, és ismét kiöntötte a cukrot. Dühöngött,
de nem hajolt le, hogy folytassa a takarítást.
– Nem, nem találkozom Rennel.
Reméltem, hogy Bryn megelégszik ennyivel, és nem ragaszkodik
az őrjárathoz. Azt is vállaltam, hogy ezek ketten meg egy hétig a
magányos őrjárattal fognak ugratni.
– Komolyan – Bryn az üres cukortartóval babrált az asztalon. –
Pedig az Édenben remekül kijöttetek egymással. Jól tud táncolni,
igaz, Ansel
Az öcsémre nézett, aki felvihogott.
– NEM találkozom Rennel – ismételtem meg. Tudtam, hogy ha
tiltakozom, akkor csak még inkább ragaszkodik az ötletéhez.
– Értem – mosolygott Bryn, de látszott rajta, hogy nem hisz
nekem, és én éppen ezt akartam. – Jobb is, mert ellenkezik a
szabályokkal, hogy két alfa együtt járőrözzön. Tudod, ha esetleg
történne valami, és mindketten ottmaradnátok.
– Hivatalosan még nem vagyunk az új falka alfái. Egyelőre
Nightshade- és Bane-farkasok vagyunk – közöltem vele.
96

– Szóval mégis találkoztok! – Bryn olyan szélesen mosolygott,
hogy attól féltem, szétreped a bőre.
– Mondom, hogy nem! – kikaptam Ansel kezéből a cukros
kanalat, és megcéloztam vele Brynt, de könnyedén kitért előle.
A hasam görcsbe rándult a péntek este emlékére. Eléggé biztos
voltam abban, hogy sikerült elriasztanom magamtól a Bane-alfát.
Bryn felnevetett, és a polchoz lépett.
– Mindegy. – Elővett egy kávésbögrét. – Ha egyedül akarsz
menni, felőlem nyugodtam mehetsz. Nem kérdem, mit akarsz
csinálni odafent.
Visszaültem a konyhaasztalhoz, hogy megigyam a kávémat.
Anselnek végül sikerült a szemétlapátra gyűjtenie a kiömlött
cukrot.
– Nos, Bryn – kezdte, miközben az üres cukortartóval a spájzba
indult. Meglepett, hogy maradt még egyáltalán cukor, tekintve a
padlóról összesöpört mennyiséget. – Ha ma nem mész őrjáratra, nem
tennél nekem egy kis szívességet
Bryn beleivott a kávéjába, majd rám nézett:
– Nem hoznál egy kis cukrot Nagyon keserű így! Nem tudom,
hogy vagy képes cukor nélkül inni.
– Ezért vagyok a főnököd.
Ansel visszatért, győzedelmesen felemelve a teli cukortartót.
– Ne hadonássz vele, mert megint kiöntöd – figyelmeztettem.
– Köszönöm! – Bryn megragadta a tartót.
Ansel kihúzta a konyhaasztal fiókját, és odacsúsztatott neki egy
kanalat.
– Köszi! – Bryn is elkezdte lapátolni a cukrot a kávéjába.
Hitetlenkedve ingattam a fejemet:
– Rég cukorbetegek lennétek, ha nem volna bennetek farkasvér.
Ansel felnevetett, de aztán Brynre pillantott.
– Ugye másodikban nektek is Thornton volt az angoltanárnőtök
– kérdezte. Izgatottnak tűnt.
– Mindenkit ő tanít – Bryn a kávéját kavargatta. – Csak ő tanít
angolt másodikban.
– Ja igen, tényleg – mormolta Ansel. – Szóval, mi most tartunk a
költészet témánál, és nekem kicsit magas az egész.
97

– Aha – miután megkóstolta a kávét, Bryn elfintorodott, és megint
a cukor után nyúlt. Gyorsan az órára pillantottam, felálltam, és a
mosogatóhoz léptem a bögrémmel.
– Hallottam, hogy te szoktál verset írni – folytatta Ansel,
elmélyülten vizsgálva bögréjének mélységeit. – És arra gondoltam,
hogy talán segíthetnél.
Bryn megvonta a vállát.
– Persze. Mivel Calla lepattintott az új pasija miatt, ráérek.
A bögrém nagyot koppant az acélmosogatón.
– Nem a pasim!
Bryn nem zavartatta magát.
– Tudod, An, ha tényleg szeretnéd, hogy valaki segítsen a
költészettel, akkor Neville-t kellene megkérned. Állítólag jobb
verseket ír, mint én. Már meg is jelent pár dolga.
– Jó, jó – felelte Ansel gyorsan. – Majd megkérdezem, de holnap
kell beadni a leckét, és most épp te vagy itt.
– Oké, ez igaz – felelte a lány.
– Örülök, hogy valami hasznosat csináltok ma – mondtam, és
kisiettem a konyhából.
Még hallottam a nevetésüket, ahogy farkassá változtam, és
befutottam a fák közé a házunk mögött.
A hegy keleti lejtőjén futottam felfelé. A zúzmarás talaj csípte a
talpamat. Tudtam, hova tartok, és meg se álltam, míg el nem értem a
célomig. A hegy gerincén leültem. A fiú már megérkezett,
türelmesen várt rám. Jó pár percig figyeltem a magasabban lévő
leshelyemről, és mérlegeltem a lehetőségeimet. Végül felkeltem és
leugrottam a szikláról, alig pár méterre landoltam tőle. Ijedten
felkiáltott, és talpra ugrott.
Csendben, mozdulatlanul figyeltem. Ő álmélkodva nézett rám.
Aztán lassan kinyújtotta a kezét, és tett felém pár lépést. Lehajolt.
Mikor rájöttem, mire készül, felmordultam, és a keze után kaptam.
Átkozodva ugrott vissza.
Felvettem emberi formámat.
– Nem igaz, milyen óvatlan vagy – ujjammal fenyegetően rá
mutattam. – Soha ne próbálj megsimogatni egy farkast. Ez
egyszerűen sértő!
98

– Ne haragudj. – Láttam, hogy zavarba jött, de aztán felnevetett: –
Jó reggelt, Calla!
– Jó reggelt, Shay!
99

100
KILENCEDIK
fejezet

– MEGLEPETT, HOGY ITT TALÁLLAK. EZEK
szerint korán kelsz – mondtam. Nyugtalanul járkáltam a tisztáson,
folyton a környező erdőre pillantva. – Miért épp itt akartál találkozni
velem
Pedig jobban aggasztott az, hogy én egyáltalán akartam tőle
bármit is.
– Nem vagyok éppen korán kelő, de mostanában rosszul alszom.
Próbálok rájönni, mi ez az őrület, amibe belecsöppentem – mondta. –
Mellesleg, a kávézós randinkat sem akartam kihagyni.
Széthúzta a táskája cipzárját, és kivett belőle egy karcsú
acéltermoszt meg egy kis bádogbögrét.
– Randinkat – megborzongtam, de nem a reggeli hideg miatt.
Nem tűnt el az arcáról a játékos mosoly, amíg öntött egy bögre fekete
folyadékot a termoszból, és felém nyújtotta. – Eszpresszó.
– Köszönöm – nevettem, és elvettem tőle a bögrét. – Ez egy ilyen
előkelő kirándulás.
– Csak különleges alkalmakra – felelte.
Az ő keze üres maradt.
– Te nem iszol – kérdeztem.
– Arra gondoltam, ihatnánk egy bögréből – mondta. – Hidd el,
nincs herpeszem.
101

Elmosolyodtam, és egy pillanatra elvarázsolt, ahogy a reggeli nap
átsütött Shay puha tincsein.
– Calla – felém hajolt, és arra vágytam, bárcsak átkarolna, ahogy
az álmomban. – Jól vagy
Elfordítottam róla a tekintetem, és megkóstoltam a kávét.
Hihetetlenül erős volt, és nagyon finom.
– Tudod, a legtöbb ember nem tér vissza olyan helyre, ahol
majdnem meghalt. Úgy is mondhatnánk, hogy a bölcsebbek elkerülik
az ilyen helyeket.
Átadtam neki a bádogbögrét. Egymáshoz ért a kezünk, ahogy
kivette a kezemből, és a bőröm bizseregni kezdett az érintésétől.
Mikor ajka megérintette a bögre peremét, megremegtem, mintha
engem csókolt volna meg, nem pedig a fémet. Tehát ilyen lehet egy
csók Az a bizsergés, amit akkor érzek, ha a kezünk egymáshoz ér,
csak a számon
– De én nem olyan vagyok, mint a legtöbb ember – törökülésbe
ült.
– Nem, ez igaz – leültem vele szemben.
– De azért van eszem – vigyorgott. – Szerintem az a medve egy
ideig nem fog ide merészkedni. Elég ijesztő farkas vagy.
– És ez nem zavar téged – kérdeztem.
Shay hátrakönyökölt, kinyújtotta a lábát.
– Ha meg akarnál enni, már megtetted volna.
Megborzongtam.
– Nem eszem emberhúst.
– Akkor nincs mitől félnem – a nap felé fordította az arcát.
Megfigyeltem az arcvonásait, azt kívántam, bárcsak
végighúzhatnám az ujjam a szája vonalán.
– Akkor is – morogtam –, félned kellene tőlem.
Letépett egy hervadó virágot.
– Miért
– Mert végezhetnék is veled – mondtam.
– Az a medve tényleg végzett volna velem – az ujja köré tekerte a
virág szárát. – De te útját álltad.
102

Nem kellett volna. A torkomon akadt minden szó. Néztem
finoman hullámos haját, és az édes mosolyt az ajkán. Hogy is
hagyhattam volna meghalni Nem tett semmi rosszat.
A hallgatásomat úgy értelmezte, hogy további magyarázatot
várok.
– Megmentetted az életemet. Ez bőven elég ahhoz, hogy
megbízzak benned.
– Jó, értelek – bólintottam. – Akkor sem szabadna idejönnöd.
– Szabad országban élünk!
– Kapitalista országban élünk, és ez magántulajdon.
Rövid ideig nézegette a kezében tartott virágot, aztán
szétmorzsolta a tenyerében.
– A te tulajdonod
– Nem épp az enyém – feleltem. – De felelős vagyok érte.
– Csak te
– Nem – mondtam. – És ezért, a mai naptól fogva, nem jöhetsz fel
ide. Általában nem vagyok egyedül.
– Ki jön ide veled
– Bryn – elnyújtóztam a földön. A kora reggeli nap egyre
melegebben sütött, a fagyos mezőn fényes foltok jelentek meg. –
Rövid, szőke hajú, éles nyelvű. Már láttad a suliban.
– Tudom – bólintott. Mögötted ül az első órán.
– Igen – kinyújtottam a kezem, és átadta a bögrét. Az ujjaink most
nem értek össze – némi csalódottságot éreztem.
– És ő is vérfarkas
A szám megállt a bögre szélén.
– Ne haragudj! – hajtotta le a fejét. – Úgy értem... öö... szóval ő is
őrző
– Igen – ittam egy kortyot a kávéból, és félrenéztem.
– Szóval át tudsz alakulni farkassá Úgy értem... amikor csak
akarsz. Nem kell hozzá telihold – Feltartotta a kezét, mintha egy
ütést akarna kivédeni. – Nem akarlak megbántani. Csak azt mondom,
amit a filmekben is láttam.
– Persze, világos – mondtam. – És a válaszom igen. Át tudunk
alakulni, amikor csak tetszik. A holdnak ehhez semmi köze.
Ez nagy hatással volt rá.
103

– És egy pillanat alatt átalakulsz, ami érdekes. Úgy értem, nem
szakad le rólad a ruhád darabokban. – Elpirult, amint kimondta a
szavakat.
Majdnem kilöttyintettem a maradék kávét.
– Nem akartam csalódást okozni – mormoltam, miközben én
magam is elvörösödtem.
– Úgy értem... – elakadt, keresve a helyes szót.
– Ez bonyolult mágia – magyaráztam, túllendülve a suta témán. –
Egyszerre vagyok ember és farkas, állandóan. Én döntöm el, melyik
formát veszi fel a lelkem, és szabadon mozgok a kettő között.
Amelyik alakom épp nem látható, attól még jelen van – mint valami
másik dimenzióban –, míg újra fel nem veszem. A ruháim, a holmim,
bármi, ami emberalakomban utoljára velem volt, nem változik. És fel
tudom venni a másik alak néhány tulajdonságát, ha szükséges.
Például a fogaimat emberi alakban is élessé tehetem.
Egy pillanatra elhallgattam.
– Ha akarnám, akár azt is megtehetném, hogy farkasalakban
emberruhában jelenek meg. De ennek nem lenne semmi értelme.
Hülyén néznék ki.
– Hmmm – felém nyújtotta a kezét. – Kell némi kávé, hogy ezt
megemésszem.
Átadtam a bögrét, és hagytam, hogy megérintsenek az ujjai,
mielőtt elengedtem.
– Tudod, honnét származtok – a szemét a kezemen tartotta, még
akkor is, miután az ölembe ejtettem. Gyorsabban kezdett verni a
szívem. Apám szavaira gondoltam, és átkaroltam a térdemet.
Mit keresek idefent Túl sokat kockáztatok.
Shay nyugodtan és kíváncsian figyelt. Találkozott a pillantásunk,
és tudtam, hogy nem akarok elmenni innét.
– A legenda szerint az első őrzőt egy csatában megsérült vigyázó
hívta életre. A sebesült vigyázó az erdőben keresett menedéket.
Nagyon gyenge volt, közel a halálhoz. Egy farkas jelent meg
mellette. Enni vitt neki, és elriasztotta a többi ragadozót. A vigyázó
be tudta kötni a sebeit, míg a farkas továbbra is ellátta élelemmel.
Amikor a vigyázó meggyógyult, felajánlotta, hogy őrzővé teszi a
farkast. Félig ember, félig ragadozó, a régi mágia erejének
104

köszönhetően. Cserébe a farkas hűségéért és kitartó szolgálatáért, a
vigyázó vállalta, hogy mindig gondoskodni fog az őrzőkről és
utódaikról. Ő volt az első őrző, és mi azóta is a vigyázók harcosai
vagyunk.
Shay értetlenül nézett rám.
– Kik azok a vigyázók
Felmordultam. Most jöttem csak rá, milyen veszélyessé válhat ez
a beszélgetés. Túl közlékennyé váltam Shay közelében. Akaratlanul
is túl sok mindent árultam el neki.
Előrehajolt:
– Mi a baj Bizonyos kérdéseket nem kellene firtatnom
– Nem tudom. – Jólesett, ahogy közelebb hajolt hozzám. Éreztem
a bőréről párolgó izgatottság szagát, ami a közelgő viharfelhőkére
emlékeztetett.
Simogató melegség öntötte el a testemet. A körmömet a
farmerembe mélyesztettem. A kávétól van, csak a kávétól. Kicsit
összébb húztam magam.
Shay figyelte, ahogy elhúzódom tőle.
– Nem leszek türelmetlen. Szeretném, ha bíznál bennem.
Nem veled van baj. Úgy tűnik, saját magamban nem bízhatok.
Nem akartam elmenni, de kezdtem magam kényelmetlenül érezni.
Talán ha én irányítanám a beszélgetést, az mindkettőnknek
biztonságosabb lenne.
– Elég annyit tudnod, hogy a vigyázóknak tartozom felelősséggel.
Én is kérdezhetek tőled
– Persze – boldognak tűnt, hogy egyáltalán érdeklődöm iránta.
Felnevettem.
– De előbb kérek egy kis kávét. Az első adag már elfogyott.
– Persze – újratöltötte a bögrét.
– Honnét jössz – könnyű kérdéssel akartam indítani.
– Sokfelé éltem – felelte.
– Sokfelé – a fekete kávéra bámultam. – Ott még nem voltam.
– Ne haragudj. Írországban születtem. Egy kis part menti szigeten
– ellágyult a hangja. – Még kisbaba voltam, mikor a szüleim
meghaltak, és Bosque magához vett.
– Ő a nagybátyád – figyelmesen néztem.
105

Shay bólintott.
– Anyám bátyja.
Ez hazugság, de vajon ő is tudja-e Csak mosolyogtam, és
intettem, hogy folytassa.
– Bosque beruházással foglalkozik Kormányhivataloknak ad
tanácsot, nem tudom pontosan, miféléket. Sokat keres, de folyton
utaznia kell. Egyetlen iskolába se jártam két évnél tovább. Éltünk
Európában, Ázsiában, Mexikóban és az USA több városában. Az
utóbbi két évben Portlandben laktunk, aztán Bosque Coloradóba
hozott.
– Nagyon magányos lehetsz.
Vállat vont.
– Sose voltak barátaim, legalábbis nem közeliek Talán ezért
olvasok olyan sokat. A könyvek az igazi társaim. – Az oldalára
fordult, és kinyújtózott a földön. – Ezért is kirándulok ilyen sokat.
Jobban szeretek egyedül lenni, mint tömegben. Vonzanak a
vadregényes tájak – Megborzongott. – Kivéve, ha grizzlybe botlom
ott, ahol nem szabadna lennie. – Kutató pillantást vetett rám. – Most
kérdezhetek Valami másról
Megint beleittam a kávémba.
– Persze, de nekem is van még kérdeznivalóm.
– Rendben, csak van valami, amire nagyon kíváncsi lennék –
talpra gurult, majd felállt. A hirtelen mozdulat meglepett.
Felugrottam, olyan hirtelen, hogy a bögre is kiesett a kezemből.
Hátrahőköltem, mikor Shay levette North Face kabátját, és
felhúzta az ingét.
– Nézd! – mondta, és végighúzta kezét a mellén.
– Igen, lenyűgöző, biztos sokat jársz konditerembe – feleltem. A
vérem hirtelen égetően forró lett.
– Menj már! Tudod, miért mutatom. Nincsenek sebek. Se itt, se a
lábamon, ahol a medve belém harapott. Hová lettek a sebek
Farkasszemet néztem vele.
– Vedd vissza a ruhádat. Túl hideg van a napozáshoz.
Mindig is azt hittem, hogy a testem a legjobb fegyverem, erős, és
szilárd, mint az acél. De most mintha kocsonyából lettek volna a
végtagjaim. Nem tudtam levenni a szemem a válla vonaláról, arról,
106

ahogy a farmernadrág a csípőjére simult, és a mellcsontjától a hasáig
domborodó izmaira.
– Válaszolsz a kérdésemre – libabőrös lett a karja, mégis nyugodt
maradt.
Elé akartam lépni, és rátenni a kezem a bőrére, hogy érezzem,
vajon az ő pulzusa is olyan gyorsan ver-e, mint az enyém, hogy
megtapasztaljam azt a részegítő forróságot, amit a jelenléte kiváltott
bennem.
– Igen – levetett kabátjára mutattam, túlságosan féltem attól, hogy
közeledjek hozzá. – Kérlek, öltözz fel!
– Jó, addig kezdheted – felelte. Elfordult, és visszadugta karjait az
inge ujjába. Mikor felemelte a kezét, hogy átdugja a fejét az ing
nyakán, sötét mintát vettem észre a nyaka hátulján. Nem is jutott
eszembe a tetoválása, mióta megmentettem az életét. De most feltűnt
az éles vonalú, kereszt alakú rajz.
Felszisszentem. „Nem lehetünk biztosak benne, míg meg nem
nézzük a nyakát."
– Várok – felemelte a kabátját, és belebújt. Szavai visszatérítettek
a jelenbe.
– Meggyógyítottalak – összefontam az ujjaimat, azt remélve, hogy
ez csökkenti a vágyamat, hogy megérintsem.
– Tudom.
Tett felém egy lépést.
– Éreztem, hogy ezt teszed, amikor... – elakadt a hangja,
csodálkozó pillantásával lassan fürkészte az arcomat. – ...amikor
ittam a véredből.
A szívem gyorsabban kezdett dobogni, és bólintottam. Felém
nyúlt, és kézen fogott. Beleborzongtam, ahogy feltűrte a kabátom és
a pulcsim ujját. Az ujja gyengéden végigcsúszott az alkaromon,
amitől az egész testemet jóleső bizsergés áramai járták át.
Az érzés egyszerre volt ismerős és furcsa. Izgalmat éreztem, mint
egy vadászat elején. Ren mellett hirtelen tört rám a vágy, mint a düh
vagy egy ellenfél. Shay a szenvedély lassú tüzét keltette fel, ami
sokáig, folytonosan jelen lévő fehér fénnyel égett. Itt nem volt falka,
úr és úrnő. Csak én és ez a fiú, akinek érintése szinte megbénított,
pedig másnak lettem ígérve.
107

– Itt – mormolta, miközben ujja arra a pontra ért, ahol
megharaptam a karomat. – Neked sincsenek sebeid.
Rám tekintett, ujjával finoman simogatta a bőröm. Egy
másodpercig viszonoztam a pillantását, aztán elhúztam a karomat, és
visszatoltam a pulcsi ujját.
Nem folytathatod ezt, Calla. A homokba túrtam az ujjammal.
Tudod, hogy nem lehet. Nem számít, mit érzel, akkor sem vagy
szabad.
– Gyorsan gyógyulok – magyaráztam. – A véremnek különleges
gyógyító tulajdonsága van, mint minden őrzőének.
– Nem olyan íze volt, mint a vérnek – megnyalta a szája szélét,
mintha még mindig érezné.
A hasam előtt összefontam a karom. Azt akartam, hogy még
egyszer megkóstoljon, de másodjára nem a véremet.
– Nem, mert a vérünk különbözik a tiétektől. Ez az egyik
legnagyobb kincsünk. Az őrzők azonnal képesek meggyógyítani
egymást a csatatéren. Ez szinte legyőzhetetlenné tesz minket.
– Elhiszem.
– Ez a célja a képességünknek, de amint láttad, bárkit meg tudunk
gyógyítani. – A lábujjam egy kőbe ütközött, átrúgtam a tisztáson. –
De nem volna szabad ilyet tennünk
Figyelte, ahogy a kő pattog a földön.
– Akkor miért...
– Shay, kérlek, hallgass meg – kibuktak belőlem a szavak,
megszakítva az ő mondatát. – Az őrzők gyógyítása számunkra szent
dolog. Csak egymást volna szabad gyógyítanunk. Amit tettem...
amikor megmentettem az életedet, az a törvényeink megsértése volt.
Az életembe kerülne, ha az ismerőseim megtudnák. Érted
– Kockáztattad a saját életedet, hogy megmentsd az enyémet –
közelebb lépett. A szívem a torkomban dobogott.
Mikor két kezébe fogta a fejemet, és ajka majdnem az enyémhez
ért, megborzongtam. A szemébe néztem, éreztem a lehelete melegét
a bőrömön, és tudtam, hogy újra megmenteném, bármi áron.
– Sosem akarnálak veszélybe sodorni Calla, soha – lehelte felém a
szavakat. A kezére tettem a kezemet.
Egymásba fonódtak az ujjaink.
108

– És a másik farkas Bryn. Ő is itt volt. Ő tud róla.
– Ő a falkatársam, a segédem – mondtam. – Mindig hűséges
hozzám. Sose árulna el, előbb dobná oda a saját életét.
– Én sem árulnálak el – bátortalanul elmosolyodott.
– Nem mondhatod el senkinek. Kérlek – próbáltam higgadt
maradni. – Akkor mindent elveszítenék.
– Megértelek – mondta.
Mindketten elhallgattunk. A mező csöndje csak megnövelte a mi
hallgatásunkat. Azt akartam, hogy megcsókoljon – szerettem volna,
ha képes érezni a vágy illatát, ami belőlem áradt, éppúgy, ahogy én
éreztem az ő szenvedélyének súlyos illatát. Nem szabad, Calla. Nem
ezt a fiút szánták neked. Behunytam a szemem, ami kicsit könnyebbé
tette, hogy elhúzódjak tőle.
– Szóval mivel megittam a véred, én is vér... vagyis őrző leszek –
kérdezte bizonytalan hangon. – Ezért mondod, hogy megszegted a
törvényt
Megráztam a fejem. Csak nem csalódottság jelent meg a
szemében
– Túl sok képregényt olvastál, Shay.
Szárazon elmosolyodott.
– Akkor mondd el, hogyan lesz valaki őrző. Úgy értem, az eredeti
történeten kívül.
– Nos, ahogy az emberek közt is szokás. Vannak szüleim és egy
öcsém. – Meglepettnek tűnt, mire felnevettem. – De a mi családjaink
másképp működnek. Nem a „szerelmesek leszünk, megházasodunk,
gyerekünk lesz" recept szerint mennek a dolgok. Az új őrzőfalkákat
előre megtervezik. De ha sürgősen új őrzőkre van szükség, akkor
emberek is azzá tehetők. Ez az alfák feladata.
– Alfák – közben visszament a hátizsákjához, és kivett belőle egy
müzliszeletet.
– Ők a falkavezérek – mozdulatlanul álltam, és őt figyeltem.
– Te alfa vagy Úgy viselkedsz, mintha te volnál a főnök. És
Brynre azt mondtad, hogy a segéded.
– Az vagyok – örültem, hogy ilyen pontosan emlékszik a
szavaimra.
109

– Hogyan változtatsz át egy embert – intett, hogy üljek oda
mellé.
– Egy harapással és egy ráolvasással – lassan odasétáltam hozzá.
Felnézett rám, félig félve, félig kíváncsian.
– Ne aggódj. Én csak akkor harapok, ha ölni akarok – mondtam
neki, mire hátrahőkölt. Felnevettem. – Csak akkor változtatunk
embert vérfarkassá, ha égető szükség van új őrzőkre, és nincs annyi
idő, míg egy falka felneveli a kicsinyeit. Azok az őrzők, akik nem
születtek farkasnak, nem érzik otthon magukat mindkét alakjukban.
Eltart egy ideig, míg hozzászoknak De ha egyszer muszáj, akkor
muszáj.
– Mit jelent az, hogy „ha muszáj"
Leültem a földre, nem messze tőle.
– Harcosok vagyunk, és a harc áldozatokkal jár. De már több
évszázad óta nem volt ilyen kényszerítő helyzet.
– Ki rendelheti el, hogy új őrzőkre van szükség
Az ajkamba haraptam.
– Az úrnőm.
– Az úrnőd – abbahagyta a müzliszelet kibontását.
– Lumine Nightshade. Találkoztál vele. Efronnál péntek este, az
irodában.
Shay bólintott, de zavartnak láttam.
– Ő parancsol az egész falkámnak – folytattam. – A Nightshadeeknek.
– A falkádnak Szóval nem csak egy falka van
– Kettő – feleltem. – A másik Efron falkája. A Bane-ek.
– Hány őrző van – kérdezte.
– Ötven farkast számlál minden falka, nagyjából – feleltem, és
elismerően füttyentett, majd könyökére támaszkodva hátradőlt.
– Mindig pár taggal indul a falka, és ha az alfák jó harcosnak és
vezetőnek bizonyulnak, akkor több tagot is felvehetnek.
– Ismerek közülük valakit – letett az evésről, visszasüllyesztette
a müzliszeletet a hátizsákba.
– Talán láttál párat a felnőttek közül, de nem ismernéd fel őket,
hacsak nem előtted változnak farkassá, ami tilos – mondtam.
110

– A fiatalabb farkasok mind a mi sulinkba járnak. A Nightshadeek
a barátaim, és nemrég óta a Bane-ekkel is csinálunk közös
programokat.
Lassan összeállt a fejében a kép, és megváltozott az arckifejezése:
– Ren Laroche és a bandája.
– Bandája – kitéptem egy marék füvet, és Shayre dobtam a
rátapadt földdel együtt.
– Igen, hiszen ti folyton csak bandáztok – lerázta a piszkot a
pulcsijáról és a hajáról.
– Farkasok vagyunk, nem banda – mondtam. – Mellesleg, Ren
barátai és az enyémek, a Nightshade-ek még mind gyerekek. A
szüleink és a többi felnőtt farkas alkotják az igazi falkát. Ők
járőröznek minden hétköznap és este a hegyekben. Mi csak hétvégén,
nappal vagyunk szolgálatban.
Elsápadt.
– Szóval ha bármelyik másik napon jövök fel ide...
– Akkor már halott lennél.
– Így van – hanyatt dőlt, és nézte a vonuló felhőket. – De miért
van szükség két falkára
– A Bane-ek a nyugati oldalon őrjáratoznak, mi a keleti oldalon –
mondtam. – De hamarosan megváltoznak az útvonalaink.
– Miért – kérdezte, de nem nézett rám.
– Az őrzők alapítanak egy harmadik falkát.
Shay felült.
– Harmadikat És honnét jönnek a tagjai
Megint óvatossá váltam. Minden szavamat mérlegeltem, mielőtt
kimondtam volna.
– Nem máshonnét. A két eddigi falka fiataljai fognak egyesülni. A
Bane-ek és Nightshade-ek következő generációja. Mi vagyunk az új
falka. Egyelőre csak tízen leszünk Mint mondtam, a falka eleinte
mindig kicsi. Bizonyítanunk kell a rátermettségünket, mielőtt új
farkasokat vehetnénk fel.
– Calla – Shay hangjának ereje visszatérítette rá a pillantásomat.
Ujjait a földbe mélyesztette, míg el nem fehéredtek. – Ki az a „mi
– Ren és én vagyunk az új nemzedék alfái. Mi vezetjük az új
falkát.
111

– Nem értem – ráncolta össze a szemöldökét.
A copfomért nyúltam, és tekergetni kezdtem a kezemben:
– Mit tudsz a farkasokról
– Olyanok, mint a kutyák, csak nagyobbak, erősebbek –
vészjósló tekintetem láttán visszakozott. – Bocsánat, az a helyzet,
hogy nem tudok róluk semmit.
– Szóval – mondtam, és próbáltam megtalálni a legegyszerűbb
magyarázatot –, a közösségi kapcsolataink nagyon erősek, és az
alapjuk a falka alfái iránti hűség. Két alfa egybekel, és vezetik a
falkát. Minden alfának van egy bétája is, aki olyasmi, mint a
helyettes. Bryn az enyém. Dax pedig René. A falka többi tagja
engedelmességgel tartozik nekik. A falkán belüli szoros kötelékek
erőssé tesznek minket, ami szükséges a harchoz. Így élünk a
világban, és teljesítjük kötelezettségünket a vigyázók felé. –
Szárazon elmosolyodtam. – Talán ezért volt az a benyomásod, hogy
bandába tömörülünk.
Shay komoly maradt.
– És miért döntöttetek úgy, hogy új falkára van szükség
– Nem én döntöttem el. Csakis a vigyázók adhatnak parancsot új
falka alakítására.
– De épp most mondtad, hogy két alfa egybekel az új falka
létrehozására – megremegett a hangja.
Bólintottam, és éreztem, ahogy a forróság az arcomról átterjed a
nyakamra és a karomra is. El kell mondanom neki: tudnia kell róla.
Mégsem tudtam rávenni magam. Tudtam, hogy kerülné az
érintésemet, ha megtudná az igazat, és ez a gondolat üressé tett.
– Nem mondod komolyan, hogy... egybe fogsz kelni Ren
Laroche-sal, csak azért, mert ezt parancsolták.
– Azért ez nem ilyen egyszerű – felhúztam a térdemet az államig.
– Én, Ren, vagy bármelyik fiatal farkas egyetlen okból születettünk
meg: hogy új falkát alapítsunk Ezért teremtettek minket a vigyázók.
A szüleinket is ők adták össze, ahogy minket is, mert így látják
jónak. Az egyesülésünk a vigyázók és az őrzők közti szövetség
eredménye.
Shay talpra állt.
– Randiztok egyáltalán Rennel
112

– Nem így működik – felálltam. – Nem érted. Nekünk nem
szabad... összejönnünk az egyesülés előtt.
– Egyesülés... – elfordult, a fejét csóválva.
Mikor ismét felém fordult, ajka vékony csíkká húzódott.
– Azt akarod mondani, hogy feleségül mész ahhoz a baromhoz
Mikor
– Október végén – a csípőjére tettem a kezem. – És ő nem barom.
– Akkor rosszul láttam. Hány éves vagy Tizennyolc
– Tizenhét.
Megragadta a vállamat:
– Ez őrület, Calla. Kérlek, mondd azt, hogy nem egyezel bele.
Vagy neked nem is számít az egész
Tudtam, hogy le kellene ráznom a kezét, de annyi aggodalom volt
a szemében, hogy nem mozdultam.
– Dehogynem számít. De én így döntöttem. – Nem tudtam róla
levenni a szemem. – A vigyázókat szolgálom, ahogy minden őrző
mindig is tette.
– Persze, te így döntöttél – sajnálkozva nézett rám.
Hirtelen mérges lettem. Eltaszítottam magamtól. Elvesztette az
egyensúlyát, és a földre zuhant.
– Nem tudsz semmit a világomról! – vágtam a fejéhez dühösen.
Meglepő fürgeséggel ugrott talpra.
– Talán nem, de azt tudom, hogy értelmetlen dolog
megparancsolni valakinek, hogy kit szeressen, és kit ne! –
Ellenségességemmel nem törődve odalépett hozzám, és kézen fogott.
– És kegyetlen is. Te nem ezt érdemled.
Az ujjaim remegtek a szorításától. Bárhogy is szégyelltem,
könnyek jelentek meg a szememben. Végigfolytak az arcomon, és
elvakítottak. Miért fogja még mindig a kezem Hát nem értette
megKibontakoztam a szorításából, és elhátráltam tőle.
– Fogalmad sincs róla, mit beszélsz – mondtam, miközben
megtöröltem a szemem, de a sós patak nem akart elapadni.
– Ne sírj, Calla – megint közel hajolt, és megérintette az arcom,
hogy letörölje a könnyeimet. – Nem kell engedelmeskedned. Nem
érdekel, kik ezek a vigyázók. Senkinek nem lehet ekkora beleszólása
az életedbe. Ez őrültség.
113

Ellenségesen néztem rá, és kivicsorítottam, a metszőfogaimat.
– Figyelj ide, Shay! – szavaim keményen hangzottak. –
Butaságokat beszélsz. Nem tudsz semmit, nem értesz semmit. Tartsd
magad távol tőlem!
– Calla! – felém nyúlt, de hátraugrott, amint alakot váltottam, és
az ujjai felé kaptam. Még hallottam, ahogy a nevemen szólongat,
miután eltűntem az erdő fái között.
114

TIZEDIK
fejezet
115

MÁR BESÖTÉTEDETT, AMIKOR FÁRADTAN
kinyitottam a bejárati ajtónkat. Kellemes, megnyugtató zongoraszó
töltötte be a házat, kísérőzene a szüleim szokásos esti programjához
azokon a napokon, amelyeken nem kellett őrjáratra menniük a
hegyekbe. Chopin lágy zenéje, egy pohár bor anyám kezében, vagy
egy kupica whisky apáméban. Ma apám üldögélt a karosszékében,
míg anyám az erdőt járta Haldis közelében.
Görnyedt vállal másztam fel a lépcsőn, úgy éreztem magam, mint
egy nehézsúlyú bokszoló bokszzsákja. Csak egy forró fürdőre
vágytam és egy hosszú alvásra, amelyből sosem ébredek fel.
Mikor elértem a legfelső lépcsőfokot, furcsa zajokra és sóhajokra
lettem figyelmes, Ansel szobájából érkeztek. Megálltam az öcsém
hálószobája előtt, és felemeltem a kezem, hogy bekopogjak, de az
ajtó kinyílt.
– Szia, Calla! – Bryn bukkant elő Ansel szobájából, kipirult
arccal. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, aztán félrenézett, és
állának izmai furcsa táncba kezdtek.
– Még itt vagy – gyors fejszámolás után arra jutottam, hogy
tizenkét órája, hogy otthagytam őket a reggelizőasztalnál.
Bryn tekintete végigsiklott a folyosón.
– Öö.. igen, tudod, segítettem Anselnek... megírni a költészetről
szóló leckéjét. – Ujjával a combján dobolt, és nem mert rám nézni.
116

– Értem. Biztosan elölről kellett neki elmagyarázni mindent.
Mosoly játszott Bryn szája szélén.
– Azt azért nem mondanám.
– Köszi a segítséget, Bryn! – kiabált ki Ansel a szobájából.
– Viszlát holnap, Cal! – köszönt el Bryn, és leviharzott a lépcsőn.
Gyanakodva néztem gyors távozását, aztán beléptem az öcsém
szobájába. Ansel az ágyon elnyúlva feküdt. Az angol irodalmi
antológiáját lapozgatta.
– Milyen volt az őrjárat – kérdezte, miközben továbbra is úgy
tett, mintha olvasna.
– Jó – leültem az ágya szélére. – És neked hogy telt a napod
– Remekül – lelkendezett.
– Vajon miért, kedves öcsém – kérdeztem, és a tenyeremre
támasztottam az állam.
Ansel felült, kihúzta magát, és olyan erővel csapta be a könyvet,
hogy az ágyról a földre csúszott.
– Ez volt a leckéd – mutattam a félredobott antológiára. De ő
nem vett tudomást a kinyújtott ujjamról.
– Beszélnem kell veled – jelentette be, és ha lehet, még
egyenesebben ült.
– Tényleg – az oldalamra fordultam. – És miről
Továbbra is komoly arccal nézett rám.
– Rólam és Brynről.
– Igen – felvontam a szemöldököm, és babrálni kezdtem a lepedő
szélével.
Mérges kifejezés suhant át az arcán.
– Úgy értem, rólam és Brynről.
Ó, egek. Már számítottam erre egy ideje. Szegény Ansel.
– Tudom, ezt már mondtad. Mi van veletek
– Jaj, Cal, azt akarod, hogy szótagolva mondjam el
– Természetesen igen – mondtam, holott jól tudtam, mit akar
mondani, és mégis reméltem, hogy nem lesz igazam... mindannyiunk
érdekében.
Ansel kicsit elpirult, köhécselni kezdett:
– Úgy értem, nem vetted észre, hogy...
117

A fejét csóválta, és olyan erősen belebokszolt egy párnába, hogy
szinte szétrobbant. Libatollak szálldostak körülöttünk.
Felültem.
– Ki vele, mi történt
Fel-le mozgatta a fejét, mintha azt gyakorolná, amit mondani fog.
– Vele akarok lenni – mély levegőt vett, és folytatta. – Ha
megalakul az új falka, azt akarom, hogy ő legyen a párom.
– Ansel! – a helyzet annál is rosszabb volt, mint amire
számítottam.
– Nézd, Cal! Szeretem Brynt. Teljesen, mindenestől. Úgy, ahogy
a könyvekben le van írva meg a filmeken látni. Ő az egyetlen, amit
akarok az életben. Csak azt nem tudtam, van-e nála esélyem.
Úgyhogy ma elmondtam neki.
Átfutottak a fejemen a szavak, amiket felelnem kellett volna neki,
de a fejemben zajló birkózásban föléjük került a kérdés, amit fel
akartam tenni.
– És mit mondott erre
Ansel arca felragyogott.
– Engedte, hogy megcsókoljam. Azt hiszem, tetszett neki.
Felnyögtem, de meg is könnyebbültem. Talán mégse olyan
komoly az egész.
– Jaj, An, hisz Brynről van szó, tudod, hogy mindent kipróbálna
legalább egyszer.
A folyosó felé mutattam.
– Ahogy hazaértem, ő rögtön elhúzta a csíkot. Ne haragudj, de
úgy tűnik, megbánta a dolgot.
– Dehogy – tiltakozott Bryn. – Csak félt, hogy mérges leszel.
Igazából attól fél, hogy leharapod az egyik fülét.
– Nézd – reméltem, hogy nem fogja nagyon lesújtani a
visszautasítás –, tudom, hogy kiskorod óta odavagy Brynért, de ne
táplálj túl nagy reményeket.
– Várj egy kicsit, Calla – felelte. – Már nem vagyok kisgyerek.
Most tényleg alakul valami.
– Rendkívül magabiztos vagy – ijedten néztem széles mosolyát.
A szempillája lecsukódott, eltakarva szürke szemét.
– És ha azt mondom, hogy négy órán keresztül csókolóztunk
118

– Micsoda – majdnem leestem az ágyról.
– És nem csak csókolóztunk ám! – az arckifejezése határozottan
ördögi formát öltött.
– Ansel! – hebegtem. Rájöttem, hogy teljesen rosszul ítéltem meg
a helyzetet.
Az ágyon ugrált, a szeme ragyogott.
Hasra fordultam, fogtam egy párnát, és beleharaptam a huzatába.
– Semmi baj, Cal. Örülj velünk. Szeretjük egymást! – Ansel
többször oldalba bökött.
Felálltam az ágyról, és az öcsém felé fordultam, csípőre tett
kézzel.
– Nálunk nem így működnek a dolgok. Nem érdekel, mi van a
könyvekben és a filmeken. Mi nem úgy élünk, ahogy az emberek!
Ansel, te is jól tudod!
– Tudom, tudom – kerülte a tekintetemet. – De apa azt mondta,
hogy a vigyázók figyelembe veszik az alfák javaslatait a párok
kialakítására. Tehát, mivel tudod, hogyan érzünk Brynnel, csak
tovább kell adnod feléjük a hírt.
– Igen, ezt megtehetem – feleltem. – De nem garantálhatok
semmit. A párok felől a vigyázók döntenek. Mindig az övék a végső
szó.
– Apa azt mondta, Lumine mindig megfogadta a javaslatait –
olyan reménykedő szemmel nézett rám, hogy megesett rajta a
szívem.
– Tudom, de Lumine nem lesz az úrnőnk. Emlékszel Reggel
mondtam, hogy Logan fog parancsolni. – A gondolatra összeszorult a
gyomrom. – Ha ő azt mondja, hogy Bryn és Mason legyenek egy pár,
akkor nem tehetek ellene semmit.
Dühös tiltakozásra számítottam Ansel részéről, de ehelyett
nevetésben tört ki. Összevontam a szemöldököm, ahogy hahotázva
az ágyra vetette magát.
– Igen, az jó móka lenne.
– Most meg mi lelt, An – kérdeztem. – Komolyan beszéltem!
– Igen, persze, Calla.
Egy ideig csöndben maradtam, majd megszólalt:
– Tényleg nem tudod
119

– Micsodát – úgy éreztem, hogy kimaradtam valami bennfentes
tréfából.
Ansel felkapta az egyetlen sértetlen párnát az ágyról, és az öklei
közé gyűrte.
– Mason meleg.
– Nem mondod! Mason – hüledeztem. – Mason meleg volna
Ansel felsóhajtott.
– Tudod, az a baj veletek, alfákkal, hogy annyira lefoglal
benneteket az új falka megalakítása, hogy nem veszitek észre, ami az
orrotok előtt zajlik.
– Mason – ismételtem meg, és szégyelltem, hogy ezen ennyire
meglepődöm.
– Ő és Nev már egy éve randiznak – közölte Ansel, a hasára
fordulva.
– Nev Milyen Nev – kérdeztem.
Ansel rám nézett és várt. Egy másodperc múlva megértettem.
– Úgy érted, Neville Ren Neville-je
– Nem, nem Ren Neville-je, hanem Masoné – vigyorgott. – És
Nev a beceneve.
– Egy éve
– Igen, az őrzők terápiás csoportjában találkoztak, akik
felvállalják a dolgot. Mert tudod, egyikünk se menne bele el nem
ismert kapcsolatba, akár meleg az illető, akár nem.
Szárazon felnevettem.
– Szóval azt mondod, hogy Mason és Neville, vagyis Nev,
mindketten a Névtelen Meleg Őrzők klubjába járnak
Vállat vont. Visszaültem az ágyra.
– Hú. – Nem is az lepett meg annyira, hogy Mason meleg, hanem
hogy olyan jól eltitkolta. Végül is ez élet-halál kérdése, de
összeszorult a szívem a gondolatra, hogy nem bízott meg bennem
annyira, hogy beavasson a bizalmába.
Ansel kinyújtózott mellettem, feje keresztbetett karjain pihent.
– Persze minden titokban történik. A vigyázók miatt. Nem túl
megértőek az alternatív életmódot folytatókkal – felsóhajtott.
A hajamba túrtam a két kezemmel, és megszorítottam a fejemet.
– Látod, ez igaz.
120

Mason és Neville Nehéz volt elképzelni őket együtt. Mason
beszédes volt és vicces, de Nev olyan... csöndesnek tűnt.
Ansel felemelte a Rolling Stone magazin legújabb számát az
éjjeliszekrényéről.
– Ami kicsit vicces, ha Logant nézem.
– Logant – lecsaptam a kezemmel az újságját, hogy kénytelen
legyen rám nézni.
– Igen, Logan is. Legalábbis Mason ezt állítja. De neki, vagy akár
melyik másik vigyázónak ez nem olyan vészes dolog, mint nekünk.
Úgy értem, Logan majd szerez magának egy alibi feleséget, aki szül
neki pár gyereket, és annyi démonfiút tarthat mellette, ahányat akar.
– Tesóm szeme gonoszul felvillant.
– Ansel! – sikítottam. Legalább nem kell majd aggódnom, hogy
Logan úgy fog viselkedni, mint az apja.
– Ugyan, Cal. Tudom, hogy én vagyok a kis öcsikéd, de attól még
tudhatok ezekről a dolgokról. – Hozzám vágott egy párnát. – Ez a
beszélgetés meggyőzött arról, hogy például nálad sokkal többet
tudok.
Aztán kicsit komolyabb hangra váltott.
– De remélem, hogy nekünk ez jót jelent. Úgy értem, amit
Loganről mondtam. Igaz, hogy őrző, de talán ő más lesz, mint a
többiek.
– Igen – viszonoztam a pillantását.
Elgondolkodva, de még mindig bizakodva rágta az ajkát.
– Meg kellett kockáztatnom, Calla. Szeretem Brynt, mindig is
szerettem.
Borzongás futott végig a gerincemen.
– Oké, Ansel, megértem. De amíg nem érkezik hivatalos parancs a
vigyázóktól, addig ti is tartsátok titokban a dolgot. Kérlek, légy
óvatos!
– Köszi, nővérkém – éreztem, milyen hevesen dobog a szíve,
ahogy a fejét a vállamra hajtotta. Behunytam a szemem, tudván,
hogy úgyis segíteni fogok az öcsémnek és Brynnek, de aztán
meglepett egy másik, kevésbé nemes érzés. Alfaként segíthettem a
falkatársaimnak, hogy elérjék, amit akarnak, de nem volt senki, aki
rajtam segítsen.
121

122
TIZENEGYEDIK
fejezet

MIKOR A KÖVETKEZŐ REGGEL BEÁLLTUNK
a suli parkolójába, Ansel felém fordult.
– Bryn beszélni akar veled, úgyhogy én le is lépek.
Bólintottam, miközben kikapcsoltam a biztonsági övemet.
– Kérlek, ne kiabálj vele – tette hozzá. – És tényleg imádom mind
a két fülét.
Értetlenül néztem rá. Nagyot nyelt, és kiugrott a kocsiból.
Mikor eljutottam a szekrényemig, Bryn már várt rám. Szinte
láttam a farkasalakját is, behúzott fülekkel és farokkal, ugyanazon a
helyen állva, ahol az izgalomtól remegő lány.
– Esküszöm, hogy nem terveztem meg előre, Cal.
– Tudom.
Zavartan toporgott körülöttem, míg kinyitottam a szekrényt.
– Annyira sajnálom. Tudom, hogy nem így kellene alakulniuk a
dolgoknak.
Bólintottam, szememet a füzeteken és mappákon tartva.
– Kérlek, nézz rám!
Legjobb barátnőm felé fordultam, és égszínkék szemében
ijedtséget láttam.
Gombócot éreztem a torkomban.
– Nem ígérhetek semmit.
Megragadta reszkető kezemet.
123

– Tudom. Gyere, kezdődik az első óra.
Ahogy vezetett a terem hátsó részén lévő asztalainkhoz, vetett rám
egy oldalpillantást.
– Te mondtad el Anselnek, hogy mennyire szeretem John Donne
verseit
– Szereted John Donne verseit
– Hú – mormolta. – Ügyes kis öcsikéd van.
Ahogy a táskámban kerestem a tollamat, hallottam, hogy suttogni
kezd magában:
– „S most jó reggelt, felébredt lelkeink, kik egymást még félénken
nézitek; és mindenben szerelmetek kering, s egy kis zugból a bárholt
érzitek." 1
Felmordultam.
– Kicsit dagályos.
De a gyomrom mintha ki akart volna mozdulni a szokásos
helyéről.
– Nincs benned semmi romantika, Cal – Bryn tarkón legyintett a
füzetével.
Megvontam a vállam, nem néztem rá. Rajta kívül volt még egyéb
okom is az izgalomra. Az ajtóra szegeződött a szemem, Shay
érkezését vártam. Bűntudatot éreztem amiatt, hogy olyan keményen
beszéltem vele a hegyen, és ez gyengítette az elhatározásomat, hogy
kerüljem őt.
De Shay veszélyt jelentett. Tudtam, hogy le kell küzdenem a
vonzalmat, ami minden alkalommal úrrá lett rajtam, amikor csak
megláttam. A döntés tompa fájdalmat provokált bennem, ami a
vállamban állapodott meg. Szerettem ezt a furcsa emberfiút.
A vakmerősége, merészsége, életkedve, a szabályok
semmibevétele, mindez üdítően friss volt az én zárt kis világomban.
Aztán belépett az ajtón. Olívazöld ingben, farmerben, borzas haja
a szemébe lógott. Bevonult a terembe, és anélkül, hogy rám nézett
volna, leült a mellettem lévő padba. Követtem merev mozdulatait, és
elnyomtam egy sóhajtást. Megkönnyebbültem, de bántott is, hogy
1 Vas István fordítása
124

komolyan vette a figyelmeztetésemet. Nem pusztán kedveltem –
elbűvölőnek találtam. Sose gondoltam, hogy egy emberi lény
felkeltheti az érdeklődésemet. Shay viselkedése nem hasonlított az
iskola megszeppent birkáiéra, akik meghúzták magukat, ha az őrzők
elmentek mellettük a folyosón. Ez a fiú nem félt, és határozott volt.
Magányos farkasra emlékeztetett, szinte egy alfára, de a falka
kötöttségei nélkül, így nem tartozott sehová.
Elővettem A nagy Gatsby egy példányát, amikor Graham tanár úr
belekezdett a húszas évek nemekkel kapcsolatos politikájáról szóló
előadásába, és próbáltam jegyzetelni, de a pillantásom folyton
Shayre tévedt. Ceruzája bőszen szántotta a papírt, néha abbahagyta a
jegyzetelést, hogy aláhúzzon valamit a könyvben. Egyszer sem
nézett rám. Visszafordultam saját munkámhoz, és próbáltam
meggyőzni magamat, hogy megváltozott viselkedése helyes dolog.
Kettő kipipálva.
Túl voltam a nyomasztó találkozásokon Brynnel és Shayjel. Már
csak egy volt hátra.
***
Mikor megérkeztem a kémiaórára, Ren már elkezdte a
laboreszközök összeállítását az aznapi kísérlethez. Elindultam felé,
elhessegetve a legutóbbi találkozásunk kellemetlen emlékét.
– Szia! – leültem az asztal előtti székre.
– Szevasz, Lily – elpakolta előlem a könyveit. – Csini ez a ruha.
Visszafogtam az ösztönös mozdulatot, hogy megtoroljam a
csipkelődését, inkább kihalásztam a tankönyvemet a táskámból.
– Mi a mai feladat – kérdeztem, anélkül, hogy ránéztem volna.
Csendes nevetést hallatott.
– Alkémia.
– Micsoda – kérdeztem. Nem mondhatja komolyan.
Elém tolt egy tálkányi aprópénzt.
– Azt hiszem, Foris tanárnő próbál úgy tenni, mintha nem
kémiaórán lennénk, hogy ne unjuk annyira. A kísérlet azt utánozza,
125

ahogy a középkori alkimisták próbálták arannyá változtatni a
fémeket. Ki kell próbálnunk, hogy vajon sikerülhetett-e a művelet.
– Értem.
Elkezdtem olvasni a tankönyv utasításait, és elővettem néhány
kémcsövet a kísérlethez szükséges folyadékok tárolásához.
– Ha bejön, fogom az aranyat, és itt se vagyok – humorizált Ren,
miközben még több eszközt vett elő a szekrényünkből.
– Micsoda terv – mondtam a hosszú nyelű butángázos gyújtót
keresve, amíg ő felállította a Bunsen-égőt. – Hogy telt a hétvégéd
hátralévő része
Ezt nem kellett volna.
Ren elkomorodott.
– Jól – kikapta a gyújtót a kezemből.
Az óra lassan vánszorgott, feszülten és sután, a beszélgetésünk
tömör kérdésekre és egyszavas válaszokra korlátozódott. Ahogy
gépiesen végeztük a kísérletet, kongó üresség támadt a
mellkasomban.
A csipeszbe fogott pénzdarabot vizsgáltam, hogy változott-e rajta
valami, mikor bájos hang szólalt meg mögöttem:
– Szia, Ren!
Ashley Rice, egy hosszú combú barna emberlány barátságosan
biccentett a Bane-alfa felé. Rágógumi-rózsaszín ajkai csábos
mosolyra nyíltak.
– Szia, Ashley! – Ren letette a ceruzát, és lazán a laborasztalnak
dőlt.
Én visszafordultam a kémcsöveinkhez, míg a lány a szempilláját
rebegtette. Ren hódításait két kategóriába lehetett sorolni: akik még
epekedtek érte, és akik már úgy meggyűlölték, hogy minden este
átkot szórtak rá. Hát Ashley az első csoportba tartozott.
Az órára pillantottam. Már a vége felé járt a kémiaóra. A csaphoz
léptem, és elkezdtem kiüríteni a kémcsöveket.
– Figyelj csak, Ren! – Ashley behízelgő hangja hallatán
összerezzentem. – Tudom, hogy még csak egy hónap múlva lesz a
Véres Hold, de biztosan sorba fognak érted állni a lányok.
Összekoccantak a fogaim. Kitöröltem egy kémcsövet
papírtörlővel, és felkaptam egy másikat.
126

– Olyan jól éreztük magunk tavaly az évzáró bulin – Ashley
vágyakozó pillantása szinte égette a nyakamat. – És már tök régen
találkoztunk. Nem kísérnél el
– Ne haragudj, Ash – felelte Ren. – Már elígérkeztem.
– Már van partnered a bulira – megbántott hangja kicsit túl
magasra kúszott.
– Igen.
Ashley zavartan topogni kezdett.
– Ki az – kérdezte.
– Calla.
A kémcső összeroppant a tenyeremben. Káromkodva ráztam le
róla a szilánkokat.
Ren azonnal ott termett mellettem.
– Nahát, Cal. Mi rosszat tett veled az a kémcső
Megráztam a fejem, tovább morogva, és kezdtem kihúzni a
bőrömbe fúródott üvegdarabkákat.
– Jól vagy – Ashleynek sikerült aggódó hangon megszólalnia,
ahogy az asztalunk fölé hajolt. – Te jó ég, mennyi vér!
A fájdalmam ellenére elmosolyodtam, mikor sápadt arccal
elrohant.
– Hozok egy elsősegélycsomagot – Ren kiszaladt, és hamarosan
egy vörös kereszttel ellátott fehér dobozzal a kezében tért vissza.
– Megmondtam Foris kisasszonynak, hogy nem vészes a dolog.
Ha látná a kezed, megpróbálna kórházba küldeni, hogy varrják össze
a sebeket.
Bedugtam vöröslő kezemet a csapvíz alá.
– Gondosan szedj ki minden darabot. A sebek hamar bezárulnak,
és nem szabad szilánknak maradnia a bőr alatt. Egyszer megtörtént
velem, iszonyúan tud fájni.
– Köszi – feleltem szárazon. – Azt hiszem, menni fog.
Odaadott egy papírtörlőt, mikor kivettem a kezem a csap alól.
Átnéztem a sebeimet, nem maradt-e bennük üvegdarab, aztán
rányomtam a törülközőt a tenyeremre.
– Hogy törted el a kémcsövet – Ren homlokát ráncolva az
asztalnak dőlt. – Azt hihetném, hogy nem ismered a saját erődet. De
biztosan ismerned kell.
127

– Megdöbbentő híreket hallottam – kinyújtottam felé az épen
maradt kezem, arra várva, hogy odaadja a gézt.
– Hagyd, majd én – az ujjai közé vette összeszabdalt tenyeremet,
és elkezdte ellátni a sebeket. – Milyen híreket – kérdezte, miközben
óvatosan gézdarabokat tapasztott a tenyeremre.
– Azt, hogy már van párom a Véres Hold bálra. – próbáltam
dühös hangon szólni, de megzavart ujjainak puha érintése a
bőrömön. – Nem gondoltam, hogy csak úgy elmondod valakinek,
hogy randizunk.
Megvizsgálta bekötött kezemet, és felállt.
– Igen. Ez tűnt a megfelelő válasznak az adott pillanatban. De
nem fogok esküvői meghívót küldeni minden exbarátnőmnek.
Mindegy, így legalább a többiek is hamar megtudják, és nem kell
sorban visszautasítanom a lányokat a következő három hétben.
Felhorkantam.
– Honnét veszed, hogy más is meg akarja kérdezni
Mosolyogva nézett rám. Elfordultam, nem akartam, hogy ugratni
kezdjen.
Persze, hogy meg akarják kérdezni.
Ren odasétált a szemetesvödörhöz. Mikor visszatért az asztalhoz,
ahol csípőre tett kézzel álltam, hirtelen feszültté vált.
– Calla, komolyan azt hitted, hogy randiznék más lányokkal az
egyesülésünk előtti hetekben
Elfordultam, nem tudtam ránézni.
– Fogalmam sincs.
– Nos – mordult fel –, nem fogok.
Bepakolta az eszközöket a polcra, és olyan erővel vágta be az
ajtaját, hogy összerezzentem.
– Ne haragudj, hogy ilyen nagy teher vagyok a válladon –
mondtam, és ökölbe szorult a kezem.
– Miről beszélsz – nézett rám hirtelen.
Valaki hangosan megköszörülte a torkát, így elfordultam Rentől
az asztalunk felé. Shay állt ott, és hideg tekintettel nézte laborbeli
partneremet.
– Ne haragudj, Ren – mondta összeszorított fogakkal. –
Beszélhetnék Callával négyszemközt
128

Ren közelebb lépett hozzá, és lassan végigmérte. Mikor a másik
fiú kihúzta magát, láttam a Bane-alfán, hogy igyekszik visszafojtani
a nevetését.
– Ezt inkább tőle kérdezd meg!
Shay rám pillantott, szájának dühös vonala idétlen grimasszá
húzódott. Nyugtalanul pillantottam felváltva Renről Shayre.
Ren hirtelen megragadta a táskáját.
– Semmi probléma. Beszéljetek.
Megdobbant a szívem.
– Ne, várj! – mondtam, és megragadtam a kezét.
Az alfa megállt, ahogy Shayhez fordultam.
– Nincs semmi megbeszélnivalónk – láttam, hogy a szavaim úgy
sebzik meg, ahogy az imént az üvegszilánkok a bőrömet.
Shay keze ökölbe szorult, ahogy Ren kezét a derekamra húztam.
– Jössz ebédelni – kérdeztem, épp mikor megszólalt a csengő.
– Persze – Ren elvezetett az asztaltól, faképnél hagyva a füstölgő
Shayt.
A folyosón Ren rám pillantott.
– Mi volt ez az egész
Enyhe csalódást éreztem, amikor levette a kezét a derekamról.
– Semmi – igen erősen kellett figyelnem, hogy ne remegjen a
hangom a hazugságtól. – Kicsit összezavarodott, amikor pénteken
megtámadtak minket a tolvajok. Azóta folyton körülöttem lófrál.
– Zaklatott téged
– Dehogy, Ren – mondtam enyhébb hangsúllyal. – ő a vigyázók
védence, nem is bánthatnánk. Mellesleg, tudod, hogy én ugyanúgy
elbánok vele, ahogy te. Egy kicsit bosszantó, de nem nagy ügy.
Úgyis mindegy... – gyorsabban kezdett dobogni a szívem. Nem
akartam hagyni, hogy Shay közel kerüljön hozzám, de nem
tagadhattam, hogy élveztem a társaságát. – Majd ha megtudja, hogy
veled járok, akkor abbahagyja.
Ren gyengéden átölelt, és megfogta a vállam.
– Ezentúl a pasidnak fogsz nevezni
– Ha szerinted ez jó ötlet.
– Hogy szerintem jó ötlet-e Egyszerűen nem értelek téged, Lily.
129

Mire megérkeztünk az étkezőbe, a falkatársaink már összegyűltek
a megszokott asztalok körül. Hét fiatal farkas nevetett azon, ahogy
Neville egy széken állva a „Ha én gazdag lennék"-et énekelte, teli
torokból. Szokásos kapucnis, baseballsapkás fekete öltözékét viselte.
Alighanem az egyik legfurcsább jelenet volt, amit valaha láttam.
Meglepődve néztünk egymásra Rennel. Nem tudtam hová tenni,
amit Neville művelt, hiszen mindig az egyik legfélénkebb farkas
volt. Cosette után, aki annyira visszahúzódó volt, hogy néha
mozdulatlan szobornak tűnt
– Ha én... gazdag... lennék! – vonította Neville, majd leugrott az
asztalról, lerogyott egy székre, és a kezébe temette az arcát. Az
elégedetten vigyorgó Mason odalépett hozzá, és megsimogatta.
– Mi történt Nev is teljesen megbuggyant – Ren elkapta a
széket, amit Dax csúsztatott felé. Megfordította, és a támlájára
könyökölve ült rá.
– Elvesztett egy fogadást – mondta Mason. Neville felemelte a
fejét, és csodálkozva nézett rá.
Mason felsóhajtott.
– Szomorú dolog, ha egy alteros srác musicalt énekel. Mi lett
belőled
Neville megdörzsölte a kezét, mintha le akarná söpörni magáról a
mutatvány kellemetlen emlékét.
– Tudod, hogy gyűlölöm a musicalt. Ezért választottad ezt.
– Fogadás – felvontam a szemöldököm.
Mason elvigyorodott.
– Péntek este volt köztünk egy kis vita az Édenben. Nekem lett
igazam, Nev vesztett.
– Az öcséd ügyesebb, mint gondoltam – mondta Neville, és
megemelte felém a sapkáját.
– Miről beszélsz – Ren kinyitott egy dobozos kólát, és Neville-re
nézett, aki Ansel felé biccentett a fejével.
Öcsém és Bryn egymáshoz bújva ültek az asztal túlsó végén,
ábrándozó arckifejezéssel. Azon kaptam magam, hogy irigykedem
rájuk. Igaz, hogy kockázatot vállaltak, de legalább saját maguk
választották egymást. Amíg Ren és én vagyunk az alfáik, addig
biztonságban lesz a kapcsolatuk. Mason és Nev, Dax és Fey...
130

mindegyiküknek volt esélye a valódi szerelemre. Csak Rennek és
nekem nem volt igazi választásunk. Mi hát az alfa rang jutalma
Ren sokáig nézte a párt, aztán felkacagott.
– Mondtam nektek, hogy tartsátok titokban! – figyelmeztetően
kivicsorítottam a fogamat, tudva, hogy az irigység és a düh élessé
tette a metszőfogaimat.
Bryn zavarba jött, de Ansel a segítségére sietett.
– Persze, titokban tartjuk, de a falkatársaink előtt felesleges.
Leültem a székre, amit Fey elém tolt, és az asztalba vertem a
fejem.
– Az agyamra mentek! Az iskolában vagyunk, túl sokan figyelnek
titeket. – Összerezzentem, ahogy Renre pillantottam: – Ne haragudj.
El akartam neked mondani, még ma, esküszöm.
Ő közömbösen vállat vont.
– Az öcsédnek igaza van. Nem rejtheted el a dolgokat a
falkatársaid elől – a Bane-alfa halkabban kezdett beszélni, ahogy újra
a friss párra pillantott. – Figyelj, Calla, ne beszelj erről a köreinken
kívül. Egy szót se szólj más őrzőknek. Nem akarunk felmérgesíteni
senkit. – Aztán szélesen Anselre vigyorgott. – Gratulálok, öregem.
Az öcsém ragyogva nézett Brynre. A lány felsóhajtott, és a
hajával kezdett babrálni.
Gyorsan elkaptam róluk a pillantásomat, és inkább a narancsom
hámozására koncentráltam.
– Neville, remélem, nem hagysz itt minket, hogy elmenj karriert
csinálni a Broadwayre – mormolta mögöttem egy fölényesen hideg
hang.
Csönd lett az asztalnál. Bryn és Ansel szétrebbentek, mintha egy
gejzír tört volna ki közöttük.
Hátrafordultam, és megláttam Logan Bane-t, amint jövőbeli
falkájára mosolyog.
– Csodás a hangod, haver – folytatta. – A barátaimnak és nekem is
nagyon tetszik, elhallatszott az ebédlő másik végéig. Remek volt!
– Köszi – mosolygott rá idegesen Neville.
Logan körbevonult az asztal körül oda, ahol Neville és Mason
ültek, és megállt Mason széke mögött. Rátette kezét falkatársam
vállara. Mason teste megfeszült, és összenézett a sápadt Neville-lel.
131

Ren fel akart állni, de Logan nagyvonalú mozdulattal leintette.
– Nem kell, ülj csak nyugodtan.
A vigyázó előrehajolt:
– Az álfáitok bizonyára tudatták veletek, hogy október 31-étől én
öröklöm az új falka vezérségét. – Várt, míg mindenki bólintással
nyugtázza a bejelentést, aztán lassan Ren mellé sétált. – Szeretném,
ha ma suli után megvárnátok a csarnokban.
– Persze! – biccentett Ren.
– Remek – a fiatal vigyázó sarkon fordult, és visszasétált a
csapatához, akik az ebédlő másik felén ültek.
A fiatal farkasok szótlanul folytatták az ebédjüket, elég nyomott
hangulatban. Mason is csöndbe burkolózva evett, kifejezéstelen
szemmel bámult maga elé. Neville közelebb hajolt hozzá, és
kinyújtotta felé az ujjait. Mason megfogta a kezét, és összekulcsolt
kezüket elrejtették az asztal alatt.
132

TIZENKETTEDIK
fejezet
133

A FILOZÓFIAÓRA ALATT VÉGIG ANNYIRA
összeszorítottam a fogaimat, hogy nem csodálkoztam volna, ha a
fellépő zsibbadás tartósan megmarad. Az osztály magas ablakai
melletti pad üres maradt. Nem láttam Shayt a büfében ebédkor, és
ezen a délutáni órán sem mutatkozott.
Lejegyzeteltem pár mondatfoszlányt, ami eljutott a fülemig, és
próbáltam bebeszélni magamnak, hogy nem érdekel az egész. A
szemem újra az üres székre tévedt, és a fogam olyan erővel koccant
össze, hogy az állkapcsom zsibbadása éles fájdalommá vált.
Igyekeztem megemberelni magam és Selby tanár úrra figyelni, aki
hevesen gesztikulált, ahogy érveket sorolt fel Isten létezése ellen és
mellett.
– „Isten halott", mondta Nietzsche. A mondat súlyának
megértéséhez el kell képzelnünk azt a történelmi helyzetet, amelyben
elhangzott...
Próbáltam követni tanárunk lelkes előadását, de nem tudtam
összpontosítani. Körbenéztem a teremben. Az osztálytársaim
szorgalmasan jegyzeteltek, és bólogattak Selby tanár úr
megjegyzéseire. Loganre pillantottam. A fiatal vigyázó szokásához
híven a padban bóbiskolt, Dior napszemüveggel takarva el a szemét.
Vajon mit akar mondani a suli utáni találkozón
134

Mikor megszólalt a csengő, lassan kinyújtottam elgémberedett
tagjaimat.
A három legidősebb Bane együtt hagyta el az osztályt. Sabine és
Dax Renhez hajoltak, sutyorogva léptek a folyosóra. Egyedül
mentem vissza a szekrényemhez, a Nightshade-ek már vártak rám.
Csendben mentünk végig a folyosón a csarnok felé, egyikünk sem
szólalt meg. Hallottam a szívünk dobogását, ahogy várakoztunk.
Lassú, határozott lépések zaja hallatszott, lóhere és mahagóni
illatától kísérve, ami Logan közeledtét jelezte. Ránk mosolygott,
tökéletesen kócos haja aranyszínűen ragyogott a késő délutáni
napsütésben, ami beözönlött a csarnok padlótól mennyezetig érő
ablakain. A vigyázó fogott egy széket, és az ülőkére lépve felült a
támlájára, onnét nézett le ránk
– Sziasztok – lassan végighordozta pillantását a feszülten figyelő
őrzőkön. – Tudom, hogy kissé váratlan ez a találkozó, de a dolgok
gyorsan változnak, közeledik az egyesülés.
Logan a térdén nyugtatta a könyökét.
– Az alfák akkor eshetnek át az egyesülés szertartásán, ha elérték
a megfelelő kort. Ren és Calla esetében ez samhain éjszakája, amikor
mindketten elérik a tizennyolc éves kort, ez lesz a nap, amelyen
hivatalosan létrejön az új falka.
Elkezdett dobolni ujjaival egy vastag borítékon.
– Összegyűjtöttem pár szabályt az új falka kötelességeiről, hogy
sima legyen az átmenet, hogy tudjátok, milyen lesz az új életünk.
Logan Ren fele biccentett, aki elkapta a neki dobott borítékot.
Kinyitotta, es belenezett.
– Mi ez
– Az új hely tervei – mondta Logan ahol élni fogtok.
A fiatal farkasok fészkelődni kezdtek, és gyanakvó pillantásokat
váltottak.
Logan nyugalomra intett bennünket.
– Ahogy mondtam, a változásokat lépésenként vezetjük be.
Néhányan közületek – Ansel, Cosette – még nagyon fiatalok, és a
vigyázók tudják ezt. Az új házak közül ötnek még tart az építése.
Persze Ren és Calla otthona már elkészült, és beköltözhetnek, amint
megtörtént az egyesülés.
135

Leküzdöttem a forróság érzését, ami a mellkasomban támadt, és
Renre néztem, de ő Logant figyelte.
– Bryn lesz a következő, aztán Sabine és Dax, hiszen ők az idén
befejezik az iskolát.
A két néven nevezett Bane kihúzta magát. Bryn a padlón csúszkált
cipőjével, míg Ansel a szék szélébe kapaszkodott. Ren
megköszörülte a torkát. Logan felvont szemöldökkel nézett az alfára.
Ren a falkatársaira nézett, aztán a vigyázóra.
– Te akarod eldönteni, kikből legyenek párok
Logan lassan elmosolyodott.
– Volna valami kifogásod ez ellen, Ren
Ren a mesterünkre meredt, de csöndben maradt. Logan álla
megnyúlt, majd elnevette magát.
– Nem, nem fogom párosítani őket.
Dax és Sabine elengedték magukat, és Fey is megkönnyebbülten
felsóhajtott. Bryn halvány mosolyt villantott az öcsémre.
– Az egyetlen összeadott pár Ren és Calla lesznek, az alfáitok –
folytatta Logan. – Szabadon költözhettek össze a házakban, amiket
kaptok tőlünk, bármilyen felállásban. Mindegyikben több fürdőszoba
és fürdő is van, egy közös kert köré épülnek, úszómedencével.
Ahogy a szüleitekről is gondoskodtunk, lesznek takarítóitok,
kertészeitek és egy teljes munkaidős gondnok, így csak a
kötelességeitekre kell figyelnetek. Biztos vagyok benne, hogy
tetszeni fog nektek minden.
A Nightshade-ek és Bane-ek csendes elismerő morajlást hallattak.
Kezdtem vidámabban látni a dolgokat.
Logan elmosolyodott.
– Ahogy mondtam, Ren és Calla fognak először költözni. Aztán a
többi végzős. A többiek maradhatnak a szüleikkel, míg befejezik az
iskolát, ha akarnak, vagy beköltözhetnek az új házba, amint készen
lesz. De bárhol is lakjatok, már nem tartoztok a régi falkák
kötelékébe. Rennek és Callának tartoztok elszámolással. És nekem.
A vigyázó megvakarta az állát.
– Apám nagylelkűen felajánlotta, hogy segít az új falka
felügyeletével. Úgy látszik, azt hiszi, hogy ilyen fiatal őrzőkként még
nem lesztek elég hűségesek. – Sabine-re pillantott. – De ha
136

mindannyian elkötelezettek lesztek, akkor bizonyára nem fog
beleszólni semmibe.
Ren is Sabine-re nézett, aki láthatóan remegni kezdett.
– Hogyne, Logan – mondta az alfa. – Szót fogadunk neked.
Félmosoly játszott a vigyázó ajkán:
– Kitűnő.
Ismét a borítékra mutatott.
– Ebben megtaláltok minden űrlapot, töltsétek ki, ha esetleg
szükségetek van valamire. Mindenki választhat egy tetszőleges
kocsit. Itt vannak a megrendelőlapok is.
Dax elismerően füttyentett egyet, mire Logan elvigyorodott.
– A zöldséges hetente házhoz viszi az élelmiszert. A házak olyan
helyen vannak, ahonnét kicsit kényelmetlen lenne naponta bejárni
Vailbe.
– Hol lesznek az új otthonaink – kérdeztem.
– Sokkal magasabban, a hegy keleti oldalán. Csak egy út vezet
oda. Ez a helyszín összefügg az új falka fő feladatával.
– És mi ez a feladat – érdeklődve előrehajoltam.
Logan kiegyenesedett, szeme összeszűkült.
– Tudomásunkra jutott, hogy a keresők a Haldis-barlang ellen
indulnak egy éven belül, akkora csapattal, amekkorát csak össze
tudnak verbuválni. A Nightshade-ek és a Bane-ek tovább járőröznek
majd a határ mentén, az új falka magánál a barlangnál alkot majd
második védelmi vonalat.
Megint elvigyorodott.
– Erről jut eszembe: a falkát általában a vezére után nevezik el, de
már létezik Bane-falka. Az új falka neve Haldis lesz, a helyszín neve
után, amit védenetek kell.
A falkatársaimra és a Bane-ekre pillantottam. Mindegyiknek
felragyogott az arca.
– Örülök, hogy tetszik a választásom – mondta Logan. – Haldis
őrzése lesz a fő feladatotok, és van egy másik is, amelyik azonnali
figyelmet igényel.
Renre és rám emelte a szemét:
– Titeket, alfákat már bemutattak a Shay Doran nevű
emberfiúnak. Végzős a Hegyi Iskolában, csak múlt héten érkezett.
137

Zavaromban elrejtettem a kezemet. Nem akartam, hogy Logan
lássa a remegésemet.
– Shay fontos személy a vigyázók számára. A biztonsága a
legfőbb felelősségünk. Ő volt a keresők péntek esti támadásának
célpontja.
– Mit akarnak tőle – fakadt ki belőlem.
A farkasok közül néhányan felmordultak.
Lesütöttem a szemem.
– Ne haragudj, Logan. Csak már ismerem Shayt, és kíváncsi
lettem.
– Semmi baj, Calla – hárította el a mentegetőzésemet. –
Köszönjük, hogy megakadályoztad az elrablását. Az az igazság, hogy
nem tudjuk, mit akarnak a keresők Shaytől, csak azt, hogy valamiért
fontosnak tartják az ellenünk folytatott harcban. Ezért biztonságban
kell tartanunk, távol tőlük.
Nem néztem a szemébe, csak bólintottam.
– Én is megismerkedtem az emberfiúval. Azt hiszem, eléggé beléd
van habarodva. Szükségünk van a bizalmára, ezért kérlek, bátorítsd
őt. Barátkozz vele. Gondolj úgy erre, mintha az ideiglenes testőre
volnál.
Riadtan kaptam fel a fejemet. Ren szúrós szemmel nézett a
vigyázóra, aki nyugodtan viszonozta a pillantását.
– A fiú nem tud semmit a mi világunkról, és nem is szabad tudnia
– mondta Logan. – Minél kevesebbet tud a keresők veszélyességéről,
annál jobb. Védjétek meg, de ne keltsetek gyanút benne. Callát már
ismeri, neki könnyebb lesz vele barátkoznia.
Bólintottam Logannek, Ren arca hamuszínű maradt. A falka többi
tagja egyetértően mormogott, elfogadva a kapott parancsokat.
– Jól van. Azt hiszem, mindent elmondtam. Ha bármelyikőtöknek
kérdése van, az alfáitok továbbítsák nekem. Lumine és Efron
egyetértettek ebben.
Logan mosolyogva leszállt trónjáról. Az összegyűlt farkasok is
szedelődzködni kezdtek, de a vigyázó csettintett, hogy még mondani
akar valamit:
– Van még egy utolsó megbeszélnivalónk.
Tíz szempár szegeződött új parancsolónkra.
138

– Ren említett egy fontos kérdést, azt, hogy hogyan lesztek
párosítva a jövőben.
Mintha jéghideg ujjak markolászták volna a torkomat, ahogy
vártam a folytatást.
– Az őrzők párjait mindig is a vigyázók választották ki, hogy a
lehető legelőnyösebb legyen a kimenetel a falkáink számára –
mondta. – Biztosan megértitek ennek a gyakorlatnak a hasznát.
Senki sem szólt közbe. Logan közömbös hangja tüskeként hatolt
belém.
– Én, elődeimhez hasonlóan, kérni fogom az alfáitok tanácsát
ezekben az ügyekben, ha eljön az ideje. Mind nagyon fiatalok
vagytok. Nem akarok még egy ideig ilyen döntést hozni. De az
világos, hogy már erős kötelékek alakultak ki néhányatok között.
Mosolya kivillantotta tökéletes fogait.
– Ez tetszik nekem, erős falkát jelent, akik hűsége segíteni fogja
őket a kötelességük teljesítésében. De emlékeztetlek titeket, hogy az
egyetlen hivatalos pár a Haldis-falkában Ren és Calla, az alfák. Talán
szeretnétek saját magatok párokat formálni, de fenntartom a
kizárólagos jogot, hogy én döntsek ezekben az ügyekben. Ez az
egyik legősibb és legfontosabb törvényünk. Ha nem tartjátok
tiszteletben, súlyos következményei lehetnek.
Visszafojtott lélegzettel hallgattam.
Logan a nadrágzsebéből kivett egy doboz cigarettát. Kihúzott
belőle egy szálat, és az ajkai közé tolta.
– Ez minden.
Egy pillanatig senki sem moccant. A csend szürke ködként
telepedett a szobára. Aztán Ren felállt, és fejével az ajtó felé
biccentett. A többi Bane lassan követte. Reméltem, hogy a lábam
nem mond csődöt, ahogy talpra állok. Nem tudtam a falkámra nézni,
a hasam teljesen görcsbe rándult. Csak pár lépést tettem, amikor
Logan sima hangja utolérte a távozó farkasokat.
– Mason, ráérnél egy percre
Megdermedtem. Mason éppen mögöttem állt. Loganre néztem, a
szeme ragyogott a lemenő nap vörös fényében. Lassan fújta ki a
füstöt, és fűszeres illat áradt belőle.
139

Mason rám nézett. Halvány mosoly jelent meg az arcán, és
megfordult. Odaléptem hozzá, és megragadtam a csuklóját.
– Ne! – súgtam. Hangom élesen hatolt kettőnk közé. Megfeszült a
teste, és megrázta a fejét, szinte észrevehetetlen mozdulattal, majd
kitépte magát a szorításomból.
– Calla! – csattant fel Logan. – Te elmehetsz.
Egy kéz nyúlt át a vállamon, és az ajtó felé húzott. Mikor már
magunk mögött hagytuk a csarnokot, kibontakoztam Ren karjából.
Dax és Fey lógó orral álltak kissé arrébb. Ansel és Bryn eltűntek a
sarok mögött, és vissza se néztek.
– Vissza kell mennem oda. Indultam volna, de Ren megfogta a
karomat, és sarkon fordított.
– Nem engedem – a folyosó végére pillantott.
Követtem a pillantását. Sabine és Neville kéz a kézben sétáltak a
kijárat felé. Láttam, hogy Sabine hadarva magyaráz valamit a fiúnak.
Cosette utánuk indult, tisztes távolságot tartva.
– Én ezt nem fogom hagyni – mondtam. – Mason az én falkám
tagja, Ren. Felelősséggel tartozom iránta.
– És az én falkám tagja is – mormogta Ren. – Ne haragudj, Calla.
Bárcsak ne mennél keresztül ezen. Tudom, mennyire nehéz.
Dax rosszallóan felmordult, mire Ren éles pillantást vetett rá.
– Ne emészd magad, Cal – mondta Fey. – Semmit sem csináltál
rosszul. Ez Mason ügye.
– Hogy mondhatsz ilyet – kérdeztem hüledezve.
Fey elfordította a fejét.
– Pedig ez a helyzet, és neked van fontosabb dolgod is.
– Igaza van – erősítette meg Dax, mély morgás kíséretében. –
Nem avatkozhatunk bele ebbe a marhaságba. Menjünk.
Könnyekkel küszködtem. Tehetetlen dühömben a tenyerembe
mélyesztettem a körmöm, újra feltépve rajta a sebeket. Ren
észrevette, ahogy a vércsöppök a padlóra hullnak. Kivicsorította a
fogát Daxre és Feyre.
– Indulás haza.
Dax duzzogva elfordult. Fey kézen fogta, és elsétáltak.
– Calla – Ren keze a karomról a csípőmre csúszott, közelebb akart
húzni magához.
140

– Ne – ráztam le magamról a kezét. – Ne próbáld azt mondani,
hogy idővel jobb lesz a helyzet.
Elkomorodott, de nem próbált megint hozzám érni.
– Sajnos nem lesz jobb, sőt, rosszabb lesz – mondta, és az ő szeme
is könnyes lett. Összefontam a kezemet a derekamon, nem érdekelt,
hogy véres lesz a ruhám.
– Keresd meg Anselt. Kérlek, vidd őt haza. Nekem itt kell
maradnom.
Hallottam, ahogy levegőt vesz a tiltakozáshoz, és feltartottam a
kezem.
– Megvárom, míg Logan elmegy. Beszélnem kell Masonnel.
Ren a fejét rázta.
– Veled maradok. Mostantól együtt kell szembenéznünk
mindennel. Brynt is megkérheted, hogy vigye haza az öcsédet.
– Brynnek nem szabad együtt lennie az öcsémmel! Vagy nem
halottad Logan parancsát
– Nyugodj meg – mondta szelíden. – Logan nem akarja felbontani
a falkáink múltbeli kapcsolatait. Azt mondta, ki fogja kérni a
véleményünket, és mi majd ellátjuk tanáccsal. Az öcsédnek és
Brynnek csak óvatosnak kell lennie. Ebben segíthetünk nekik.
– Most nem tudok velük foglalkozni – mondtam, figyelve a
tenyeremet, ahogy a felsértett bőr lassan ismét összezárult. – Kérlek,
hagyj magamra. Egyedül szeretnék beszélni Masonnel.
– Jól van – felvette a bőrkabátot, amit a karjára terítve vitt –,
hazaviszem az öcsédet.
Már jó pár lépésre járt tőlem, amikor elmormoltam egy
köszönömöt.
Bementem a női mosdóba, és forró vizet öntöttem a kezemre,
majd lemostam a vért a már bezárult sebekről Gőz szállt fel a
csapból, miközben a szélébe kapaszkodtam. Ahogy a rám törő
szomorúság alábbhagyott, lassan visszasétáltam a csarnokba,
gyakran megállva, hogy közelgő lépések vagy hangok után füleljek.
Mikor elértem a kettős szárnyú ajtóhoz, elrejtőztem a fogasok sora
mögé, a fejemet a hideg fémhez szorítva.
Óráknak tűnő várakozás után, ami igazából nem lehetett több pár
percnél, az ajtó lassan kinyílt. Kilestem a fogasok mögül, és láttam,
141

ahogy Logan könnyű léptekkel elhalad mellettem. Mikor eltűnt a
fordulóban, előmerészkedtem rejtekhelyemről. Az ajtón belépve
megálltam, és csak óvatosan haladtam tovább.
A levegőben még érezni lehetett a cigifüst szagát. Mason a szoba
közepén ült. Előregörnyedt, könyöke a térdén, az arcát a kezébe
temette. Másik kezében vékony, fekete cigaretta égett.
Lassan mellé léptem. Felemelte a fejét, és fáradtan elmosolyodott.
Eldőlt a széken, és szívott egyet a cigarettájából.
– Szevasz, Calla – hátradöntötte a fejét, és füstkarikákat fújt.
Kinyitottam a számat, hogy megszólítsam, de elszorult a torkom.
Figyelte, ahogy lassan közelebb lépek hozzá. Mikor már elég közel
voltam, hogy megérintsem, habozva kinyújtottam a kezem a válla
felé. Hátrahőköltem, mikor talpra ugrott, és elhátrált. A földre dobta
a cigarettát, és rálépett.
Elviharzott mellettem, át az ajtón, olyan gyorsan, hogy csak futva
értem utol.
– Mason! – végre megtaláltam a hangom.
– Ne mondj semmit, felesleges – megállt a szekrénye előtt, és
beütötte a kódját
– Mondd el, mi történt.
Káromkodni kezdett, mikor elvétette a kombinációt, és újra kellett
kezdenie.
– Semmi sem történt. Egyelőre.
A zár kattant, Mason kitárta az ajtót.
Nagyot sóhajtottam, de megkönnyebbülésemet gyorsan felváltotta
a düh.
– Mit akart tőled
Mély, félig morgó, félig nevető hang tört ki belőle.
– Mégis, mit gondolsz Ő Efron Bane fia.
– Nem – behunytam a szemem, és nekidőltem a szomszédos
szekrény ajtajának. – Nem tudok beletörődni.
Becsapta a szekrénye ajtaját, és felém fordult.
– Én sem, Cal. Logan egy ideje kiszúrt magának, de nem tudtam,
hogy meddig mer elmenni. Most már tudom.
– Mit fogsz tenni – kérdeztem. Mérges voltam Loganre és a
helyzetre, hogy Mason kénytelen engedelmeskedni neki.
142

Átbújtatta kezét a táskája szíján, nem nézett rám.
– Nem tudom. De talán nyertem némi időt.
– Időt
A hajába túrt, és megmasszírozta a halántékát.
– Igaz, hogy ő örökli a falkáinkat, de még fiatal és... fél.
Nehezen tudtam elképzelni egy félős vigyázót.
– Mitől
– A szüleitől, főleg az apjától. Megmondtam neki, hogy ha
bármire kényszerít, akkor megkérem Rent, hogy mondja el Efronnak.
Megvakartam a heget a tenyeremen, nem törődve a szúró érzéssel
a bőrömön.
– Gondolod, hogy ez számít valamit
– Igen – mondta. – A vigyázók „hagyománya" talán az előnyömre
válhat.
– Milyen „hagyományra" gondolsz – kérdeztem.
Öklével a szekrényajtóra vágott, hogy behorpadt.
– Úgy is mondhatnám, hogy „képmutatás". Efron és a többi
vigyázó egyelőre rajta tartják a szemüket Loganen. A falkánk
átvétele olyan próbaféle neki, hogy méltó-e a vezetői szerepre. Ha
folyton emlékeztetem erre, talán meg tudom akadályozni, hogy... –
nem tudta befejezni.
– Meg kell állítanod. Nem lehet...
– Ne félj – végre rám nézett. – A vigyázók engedékenyek, ami az
eltérő ízléseket illeti, de csak bizonyos fokig. Logan sose vallaná be
az apjának vagy a többi vigyázónak, hogy meleg.
Az ajkamba haraptam.
– Mason, nekem miért nem mondtad el
– Hogy én és Nev...
Lesütöttem a szemem:
– Nem bízol bennem.
A vállamra tette a kezét:
– Nem erről van szó, Cal. Persze, hogy bízom benned.
Ránéztem, és meghökkentem a szeméből áradó szomorúságtól.
– De te túl közel vagy a vigyázókhoz – folytatta. – Engem, azt akit
szeretek, sose fogadnának el. Sem az idősebbek a falkánkban, sem a
143

szüleim. Senki. Ez a véget jelentené nekem is, és Nevnek is. És
nemcsak a kapcsolatunknak, hanem konkrétan a végünket.
Olyan nyugodtnak tűnt, hogy én annál jobban felháborodtam.
– Meddig lehet kordában tartani Logant – kiáltottam fel. –
Meddig leszel biztonságban
Elővette a mobilját, és elküldött egy gyors üzenetet.
– Honnét veszed, hogy valaha is biztonságban leszek, Calla
– Talán beszélhetnék Lumine-nel a dologról – vetettem fel.
– Ne menj hozzá, Cal – mormolta, és a kezemért nyúlt. – Ha
bármit próbálsz tenni, ha beleavatkozol, akkor Logan rajtad fog
példát statuálni. Csak azt érnéd el vele, hogy egy lidércet küldene
rád. Vagy Efront. Nincs választásod, egyikünknek sincsen. Ebből áll
az életünk. Az őrzők szolgálnak, nem igaz
Nem tudtam, mit feleljek, így csak megszorítottam a kezét.
– Nem a te hibád. Nem lesz semmi baj – mondta, de a hangja egy
pillanatra megbicsaklott.
Aztán elengedte a kezem, és elsétált.
144

TIZENHARMADIK
fejezet
145

FÁRADTAN LEÜLTEM A SZEKRÉNYEM MELLÉ,
törökülésben.
Mi ez a letargia Hiszen elvileg erősebbnek kellene lennem attól,
hogy az új falka alfája lettem.
Nem voltam benne biztos, mennyi ideig ültem a földön, mikor
frissen bomló levelek és esőtől terhes felhők illata csapta meg az
orrom.
– Calla
Felpillantottam. Shay pár lépésre állt tőlem.
– Jól vagy – kérdezte, de nem jött közelebb.
Megráztam a fejem, mivel nem bíztam a hangomban, attól féltem,
csak morgás jönne ki a torkomon, ha megszólalnék. Nem Shayre
voltam dühös. Már nem.
Leguggolt mellém.
– Mit csinálsz itt ilyenkor – sikerült morgás nélkül
megkérdeznem.
– Nem mentem be órára, inkább kirándultam egyet – mondta. –
De a leckémért még be kellett jönnöm.
– Értem – feltápászkodtam, hirtelen minél gyorsabban ott akartam
hagyni az iskolát, de a nagy kapkodásban beakadt a lábam a
táskámba, és megbotlottam.
Shay is felpattant, azt hitte, a megingás a lelki összeomlás jele.
146

– Calla, mi történt
– Nem akarok beszélni róla – mondtam, és éreztem, hogy újra
elönt a tehetetlenség miatti düh.
Shay megszorította a karomat.
– Bántott valaki
Megráztam a fejem. Ránéztem, és megnyaltam a szám szélét. Mi
lenne, ha a kétségbeesés helyett megpróbálnék bosszút állni
Kihasználtam, hogy azt hitte, hogy a sírás küszöbén vagyok, és
engedtem, hogy megöleljen.
– Semmit sem árulhatsz el – kérdezte. – Szeretnék segíteni.
A nyakára hajtottam a fejem, tudva, hogy nem a segítségére van
szükségem. Bőrének hűs illata megnyugtatott, de éreztem, hogy
megdobban a szíve, mikor hozzáérek. Ettől még jobban vágytam rá.
Hozzábújtam, élveztem a kellemes bizsergést, amit izmai
megfeszülésekor elfogott.
– Nem sétálunk egyet – suttogta a hajamba. – Még nem jártam a
suli kertjében.
– Mehetünk – mondtam, kibontakozva a karjából.
Kiléptünk az épületből, és átvágtunk a parkolón, a Hegyi Iskola
gondosan nyírt sövényei és virágágyai közé. Pár lépés után két
kollégistába botlottunk, egy fiúba és egy lányba, akik
összegabalyodva feküdtek egy lugas alatt. Mikor észrevettek minket,
riadt őzekként futottak el.
Figyeltem a menekülésüket, és azon tűnődtem, milyen lehet a
vágynak engedve elbújni a világ elől.
Shay hallgatagon lépkedett mellettem. Megnéztem a tenyeremet, a
sebek eltűntek róla.
– Ne haragudj, amiért olyan goromba voltam ma a suliban –
mondtam, és megfogtam a kezét.
Vásott mosoly jelent meg az arcán.
– Mindig kedvesebb vagy, ha nincsen veled a testőröd.
– Kicsoda
– A magas, fekete hajú, mogorva fiú – morogta, és összefűzte
ujjait az enyémekkel.
– Renre gondolsz – nem engedtem el Shay kezét, de arra
gondoltam, hogy el kellene.
147

Nem felelt, de megrándult az állkapcsa.
– Nem, a viselkedésemnek semmi köze nincs hozzá – mondtam,
képtelenül arra, hogy visszafogjam magam. – Mérges voltam rád.
– Mindegy – elengedte a kezemet.
Úgy látszik, nem csak én vagyok mérges.
– Menjünk erre – ráfordultam egy keskeny ösvényre. A többivel
ellentétben ez nem volt kikövezve. Magas fenyők közt kanyargott,
amelyek közt átszűrődött a lebukó nap fénye. Megálltam, mikor
elérkeztünk a kedvenc helyemre, egy örökzöldekkel szegélyezett
tisztás szélére, és leültem, félig elrejtőzve a magas fenyők közt.
Shay megállt, hogy körülnézzen.
– Nagyon szép itt.
– Igen – nagyot nyújtóztam. – Ide jövök, ha egyedül akarok lenni.
– Biztonságos helynek tűnik – mondta, és mellém kuporodott. –
Olyan kis meghitt.
A ruhám kicsit feljebb csúszott, ahogy leültem, és láttam, hogy
Shay önkéntelenül odapillant, ahol a bőröm előbukkan a szövet alól.
Odahajoltam hozzá:
– Csókolj meg! – úgy hangzott, mint egy parancs, és ettől
megfeszült a válla. – Kérlek.
Nem tudtam, hogy ilyen nehéz dolog kérni valamit. Nem voltam
hozzászokva a kéréshez.
Most az egyszer nem érdekeltek a vigyázók és a törvényeik. Ha
egyszer parancsba adták, hogy egy ilyen gyönyörű fiú mellett kell
lennem, magukra vessenek! Az első csókomról én döntök.
Shay felállt.
– Ne értsd félre, Calla, nem arról van szó, hogy nem akarom.
– Tehát akarod – a forróság után üresség érzése suhant át rajtam.
De mégse fogod.
– Persze – karját keresztbe fonta a mellén, izmai kidagadtak.
– De látom, hogy zaklatott vagy, és nem tudom, miért épp most
kértél meg. Vagyis szóltál... vagy nem tudom, mi volt ez.
Lehúztam a ruhám alját.
– Persze, értelek.
148

– Szívesen segítenék abban, ami miatt ennyire kiakadtál – tette
hozzá. – De ma reggel elzavartál, és nem foglak megcsókolni csak
azért, hogy holnap megint elküldj a fenébe.
Egy gyanútlan fenyősarjon álltam bosszút, tövestül-mindenestül
kihúztam a földből mérgemben.
– Tudom, tudom – mondtam, lesöpörve magamról a leveleket.
– Ne haragudj.
– Nemsokára sötét lesz – felém nyújtotta kezét. – Te talán látsz
éjszaka, mint a farkasok, de én nem.
– Néha elfeledkezem a hiányosságaidról – mondtam, és
megfogtam a kezét.
– Hiányosság, hogyne – mikor felhúzott a földről, újra
mosolyogtam. Meglepett, hogy a könnyedsége milyen hamar
elfeledtette velem a dühömet. Mikor már álltam, erősen tovább
húzott, és a mellére vonta a tenyeremet. Elengedte a kezem, és
magához szorított.
Éreztem a mellkasa körvonalát, combja érintését a csípőmön.
Felemeltem a fejem, és az ajkunk összeért. A finom érintéstől az
egész testem megfeszült. Megremegtem, és a fogaim közé vettem
alsó ajkát, gyengéden megharapva. Felmordult, és az ujjait a hátamba
mélyesztette. Ajkával végigtapogatta az enyémet.
Még csukva volt a szemem, amikor elhúzódott tőlem.
– Azt hittem, nem akarsz megcsókolni – suttogtam.
Zavartan mosolygott.
– Nem tudtam ellenállni.
– Örülök neki – a nyakamra tettem a kezem, hogy kitapintsam
heves pulzusomat. – Nem gondoltam, hogy ilyen érzés. Nagyon
tetszett.
– Várjunk csak... – a mutatóujját az állam alá tette, és maga felé
fordította az arcomat. – Ne mondd, hogy ez volt az első csókod,
Calla. Az nem lehet.
A fenyők árnyékába léptem, nehogy meglássa, hogy elpirultam.
Nem jött utánam.
– Hé, mi a baj
– De, ez volt az első – leporoltam a nadrágom hátsó felét. – Ez
minden, nem nagy ügy.
149

Nekitámaszkodott egy magas fa törzsének.
– Nehéz ezt elhinni, de ha tényleg az első volt, örülök, hogy nem
okoztam csalódást.
– Nem – még mindig éreztem a tagjaimban áradó hőt. – Nem volt
csalódás.
Elindult felém, de felemeltem a kezem.
– De nem lehet megismételni.
– Hogyan – vonta fel a szemöldökét.
– Ez volt az első csókom, mivel rám más szabályok vonatkoznak,
mint a többi lányra.
– Csókolózási szabályok – majdnem elnevette magát, de amikor
komolyan bólintottam, mérgében a földbe rúgott.
– Nem küldelek el a fenébe – léptem mellé. – De nem vagyok
olyan, mint a többi lány, Shay. Nem lehetek önző.
– És a csókolózás önző dolog – simogatta meg az arcom.
– Nagyon – elfordítottam a fejem, és ajkam a tenyeréhez ért.
Jólesett a melegsége, az illata.
– És mi lesz, ha megint meg akarlak csókolni
– Ne tedd – vonakodva eltoltam a kezét az arcomtól. – Ha tényleg
segíteni szeretnél, akkor ne.
– Van itt valami, ami szerintem érdekelne téged – a hátizsákjába
nyúlt, és egy könyvet vett elő. – Találtam.
– Tanítani akarsz belőle – felpillantottam az egyre sötétebb
égboltra. – Elfelejtetted Mindjárt besötétedik.
– Egy perc az egész – a kezében tartott könyv nagyon vastag és
régi volt, a gerince bármelyik pillanatban leeshetett róla. – Ezt még
meg akartam mutatni.
– Egy könyv
– Ez a mentségem arra, hogy beléptem a hegyen a magánterületre
– megmutatta a borítót.
Mikor megláttam a címét, a fekete betűket, amiket mintha
beleégettek volna a borítóba, gondolkodás nélkül átvedlettem
farkasalakomba, és elhátráltam tőle. Shay döbbenten hátralépett. A
könyv ott hevert a földön, ahol leejtette.
– Calla, Calla – úgy ejtette ki a nevemet, mint egy zsolozsmát,
mélyen és zengve. – Mi lelt Mit tettem
150

Rászegeztem a tekintetem, és kivicsorítottam a fogamat.
– Kérlek, gyere vissza – a hangja remegni kezdett. – Bármit
tettem, megbántam!
Beleszimatoltam a levegőbe, csapdát sejtve, mások után kutatva.
De nem éreztem semmit. Egyedül voltunk. Alaposan megnéztem, de
nem láttam rajta az árulásnak semmi jelét, csak az ijedségét.
Vonakodva visszaváltoztam. Megkönnyebbülten felsóhajtott, és
felém lépett, de én hátraugrottam.
– Maradj ott, ahol vagy.
Megdermedt.
– Calla, mi folyik itt
Megráztam a fejem.
– Most én kérdezek.
Sietve bólintott. Remegő ujjal a könyvre mutattam.
– Ki vagy, Shay Ki vagy valójában És honnét szerezted ezt
– Tudod, ki vagyok, hisz ismersz. Sose hazudtam neked – kicsit
elpirult. – És a nagybátyám könyvtárából szereztem a könyvet.
Kinyújtva tartottam a kezem, hogy védekezhessek, ha szükséges.
– És a bácsikádat nem érdekli, ha kölcsönveszed a könyveit
A kabátja cipzárjával játszott.
– Nem különösebben.
Láttam rajta, mennyire bántja, hogy rám ijesztett. Leeresztettem a
kezem, és leguggoltam, az ujjam végighúzva a földön.
– Hogy érted, hogy nem különösebben
– Bosque rám bízta a házát, de megkért, hogy ne menjek be a
könyvtárába. Gyűjti a ritkaságokat. Úgy gondolja, egy kis taknyos
tizenéves nem bánna velük elég gondosan.
– Igaza volt – a földön heverő kötetre pillantottam. Felmordult, és
felkapta a könyvet, leverve róla a port.
– Ez nem az én hibám volt, megijesztettél – a melléhez szorította a
könyvet. – Általában gondját viselem a könyveimnek. Nem hoztam
volna ki Bosque házából, de meg akartam neked mutatni. És azt
gondoltam, hogy nem kellett volna megtiltania, hogy bemenjek. Még
az ajtót is bezárta.
– Ha be van zárva az ajtó, hogyan hoztad ki a könyvet –
végighúztam az ujjam a közeli fa kérgén.
151

Vásott mosoly jelent meg az ajkán.
– Nem csak a filozófia érdekel. Még fiatalabb koromban volt egy
lázadó korszakom, és elhatároztam, hogy profi tolvaj leszek.
Akkoriban sokat olvastam a Királyok és tolvajok-at. – Felvont
szemöldököm láttán elnevette magát. – Ez egy képregénysorozat.
Mindegy, szóval megtanultam, hogyan kell feltörni a zárakat. Még
most is egész jól megy. Remek volt, hogy a kollégiumból akármikor
ki tudtam lógni és vissza.
Idegességem ellenére jót nevettem, mikor elképzeltem Shayt,
ahogy késő éjjel végiglopakodik egy elit gimnázium kollégiumának
folyosóin.
– De miért jöttél akkor el – kérdeztem. – Ha egyszer bentlakásos
gimibe jártál...
– Igen, akár maradhattam is volna – elindult át a tisztáson. – A
bácsikám szerint a megszokástól begyepesedik az ember. Azt
mondta, szét kell néznem mindenfelé. Azt hiszem, jóval többet
láttam a világból, mint a velem egykorúak.
– Úgy tűnik, igen – egyeztem bele.
– De mégis nehéz a folytonos vándorlás. Nincsenek gyökereim,
nincsenek igazi barátaim. Úgy is vehetjük, hogy a bácsikám tartozik
nekem – mélázott el Shay – És a cenzúrát is mélyen ellenzem. Nem
hiszek abban, hogy titkolni kellene a tudást.
Olyan magabiztosan beszélt, hogy beleszédültem. Fogalma sem
volt, milyen veszélyes területen mozog.
– Szóval Éva nagy rajongója vagy – kérdeztem.
– Igen, kár őt szidni. A tudás fáját sokkal többre értékelem az
Édenkertnél. Hiszen voltunk az Édenben, nem Annyira nem tuti
hely.
– Az az érzésem, hogy az eredeti egy fokkal jobb, mint Efron
változata – motyogtam, félig elbújva egy fa törzse mögé.
– De a betörés kísértésétől eltekintve is – folytatta Shay –, a
bácsikám kérését marhaságnak tartottam, sőt, sértőnek. Mindenfelé
jártunk a világban, bedugott valami béna kollégiumba, és most
először lakunk a családja eredeti házában – és erre kitalálja ezt a
szabályt. Imádom a könyveket, főleg a régieket. A világért sem
tennék kárt bennük. Ezen pedig megakadt a szemem. Azt hiszem, a
152

középkor vége felé nyomhatták, de nem lehet tudni, még a kiadó
neve sincs benne.
– Nem, az nincsen – mormogtam.
– Te olvastad – kérdezte.
– Nem – újra remegni kezdett a kezem. – Nem olvastam.
– De azért felismered – tett felém egy lépést.
Rávicsorítottam a metszőfogaimat.
– Lépj hátra! Ne közelíts hozzám azzal a könyvvel.
Megfordította a kezében, hogy lássa a borítóját.
– Szóval félsz tőle – a könyvre nézett, majd ismét rám. – Miért
félsz egy olyan könyvtől, amit nem is olvastál
Elárulhatom neki az igazat Egy kirakós játék darabjai vettek
körül, és sehogy sem tudtam összerakni őket, túl sok volt belőlük.
Kinyitotta a könyvet. Felszisszentem, mire újra becsapta.
– Jó, értem, nem szabad belenézned. Csak a térképét akartam
megmutatni.
– Térképét – kérdeztem.
Bólintott.
– Négy térkép is van. Teljesen véletlenszerűnek tűnnek,
mindenhol szétszórva a Földön – vágyakozó lett a hangja. – Kár,
hogy nem nézed meg, mert nagyon szépek. Meglepő volt egy ilyen
régi könyvben térképet találni Amerika nyugati feléről. Talán nem
véletlen, hogy a bácsikám nem akarta, hogy a kezembe jusson; akár
bizonyíték is lehet arra, hogy a középkori Európában már tudtak
Amerika belsejének földrajzáról, az pedig nagy szenzációt keltene.
Szóval nagyon sokat érhet ez a könyv.
Felemelte, mintha próbálná megbecsülni a súlyát. Fintorogtam, és
vártam, hogy újból megszólaljon.
– Természetesen nincsenek benne mai helységnevek. Az egész
latinul van. De a hegyek, folyók felismerhetők. Amikor megtaláltál
azzal a medvével, éppen a barlangrendszert kerestem. Már egy ideje
érdekel a barlangászat.
Ettől megint megijedtem.
– Haldist kerested
Meglepve nézett rám.
– Ez a név szerepel a térképen, Haldis!
153

A legszívesebben elrohantam volna onnét.
– De ha nem olvastad a könyvet, és nem láttad a térképet, akkor
honnét tudsz a bányáról – kérdezte. – Megnéztem minden térképet
és túrakalauzt, de csak egy helyen találtam említést a barlangról vagy
erről a hegyről, mégpedig a nagyapám könyvében.
Megint a könyvre pillantott. Láttam rajta, mennyire szeretné
megint kinyitni, hogy újra megnézze a képeket, amikről az imént
mesélt.
Nem vettem le róla a szemem, mikor meghoztam a döntést, és
azon tűnődtem, hogy még nagyon meg fogom bánni a
közlékenységemet.
– A feladatom, és az összes őrzőnek, akit oda rendeltek, Haldis
barlangjának védelme az ellenségeinktől. A keresőktől.
Vetettem egy pillantást a könyvre. Egyetlen latin kifejezés állt
fekete betűkkel a címoldalon: Bellum omnium contra omnes.
Behunytam a szemem, de még mindig láttam a fénylő betűket,
mintha beleégtek volna a szemhéjam belsejébe. A tiltott szavak
visszhangoztak bennem.
Mindenki háborúja mindenki ellen.
154

TIZENNEGYEDIK
fejezet
155

A TISZTÁST LASSAN TELJESEN ELSÖTÉTÍTETték
a fák megnyúlt árnyékai, a fenyők zöld ágai tompa kék és szürke
színbe öltöztek.
– Azt hitted, hogy Hobbes írása – a fák közti sötétségbe
meredtem, attól féltem, talán bujkál köztük valaki. – Ezért nyitottad
ki a könyvet.
Hallottam, ahogy Shay lába a földön matat.
– Igen, azt hittem, egy ritka értekezése vagy ilyesmi – mondta
kicsit bűnbánóan. – Szóval elég izgatott voltam. De bevallom, még
nem olvastam bele. Leragadtam a térképeknél. Ráadásul a latin
tudásom kissé hiányos. Elég sokáig tartana, ha le akarnám fordítani
ezt a vaskos könyvet.
Hallottam, hogy ujjával a bőrborítón dobol.
– De nem Hobbes, ugye
– Nem – elmosolyodtam. – Nem Hobbes. Tedd el szépen.
– De honnét tudod, hogy micsoda – kérdezte kissé türelmetlen
hangon.
– Mert tilos elolvasnom. Halálbüntetés terhe mellett. Tedd el
gyorsan.
– Miért ítélnének valakit halálra azért, mert elolvas egy könyvet
– kérdezte, visszatéve a könyvet a hátizsákjába.
A keze után nyúltam.
156

– Erről nem beszélhetünk itt. Gyere velem.
– Hová megyünk – megbotlott egy kőben, és nekem dőlt, ahogy
kifelé húztam a kerten át.
– A kocsimhoz.
– A kocsidhoz akarsz menni – megszorította a kezem.
– Nem azért – mondtam, de nem engedtem el a kezét. – Biztosnak
kell lennünk benne, hogy senki sem hall meg minket.
Mikor odaértünk a dzsiphez, kinyitottam neki az ajtót, és
átmentem a vezető oldalára. Beültem, és a kormányra hajtottam a
fejem.
– Mi folyik itt, Calla – hallottam, ahogy elhúzza a hátizsákja
cipzárját. – Miféle könyv ez
– Olyan tudást tartalmaz, ami túlságosan nagy erejű ahhoz, hogy
bárki elviselje, a vigyázókat kivéve. Ez a legféltettebb szövegük.
– Szóval megint a vigyázóknál kötöttünk ki – mondta. – Elárulod
végre, hogy kicsodák ők
– Mesélek neked a háborúról – felemeltem a fejem, kinéztem a
sötétbe borult parkolóra. – Épp a közepébe csöppentél, bár nem
tudom, miért.
– Ezért van, hogy minden olyan különös itt – felém hajolt az
üléséről. – Mert itt egy természetfeletti lények közti háború folyik,
amiről nem tudok semmit Amiről az emberek nem tudnak semmit
– Igen – mondtam. – De csak azok miatt keveredtél a háborúba,
akikkel kapcsolatban vagy.
– Vagyis miattad – fanyar vidámság volt a hangjában.
– Nem csak miattam. A bácsikád miatt.
– Bosque – kérdezte elképedve. – Mi köze egy milliomos üzleti
tanácsadónak a ti világotokhoz
– Ezt konkrétan nem tudom – végigsimítottam az ülés szélét. –
Először péntek este, az Édenben találkoztam a bácsikáddal. De
rögtön világos lett, hogy fontos szerepet tölt be a világunkban. Ő
vigyázó, méghozzá magas rangú. Elég hatalmas ahhoz, hogy
parancsoljon azoknak, akik nekem parancsolnak.
– Miről beszélsz – kérdezte riadtan. Még az esti sötétben is
láttam, hogy elfehéredik.
Felsóhajtottam.
157

– Ne haragudj, Shay. A bácsikád nem ember. És nem az anyád
bátyja. Nem tudom, miért vagy mellette. Az őrzők közül még senki
se hallott arról, hogy egy ember a vigyázók között éljen, amíg te fel
nem bukkantál.
– Tévedsz – tiltakozott. – Szinte egész életemben ismertem
Bosque-ot. Talán nem volt velünk, mikor kicsi voltam, de ő biztosan
ember.
– Nem tévedek – mondtam. – A vigyázók embernek tűnnek, de
mégsem azok.
Kidagadtak az erek a nyakán.
– Ha nem emberek, akkor mégis micsodák
– Ősöregek. Olyan teremtmények, akik ötvözik a földit és az égit,
mágikus tudás birtokosai. Boszorkányok.
– A boszorkányok nem emberek – nézett rám. – Úgy értem,
például a wicca-boszorkányok
– Az emberek nem olyan régi lakói ennek a világnak. És vannak
köztük olyanok, akik pogány rítusokon vesznek részt, de én nem
róluk beszélek – nem vettem le róla a szemem, míg beszéltem hozzá.
– Az ősöregek sokkal régebb óta uralkodnak. Az emberek halandók,
törékenyek. Az ősöregek nem azok. Már itt voltak, még mielőtt az
emberek mérték volna az évek múlását, vagy történelmet írtak volna.
Átjárásuk van a világok között, e világ és a szellemi világ között. A
vigyázók a Föld őrei. Van hatalmuk ahhoz, hogy megvédjék. A
boszorkányok uralják a Földet, megmentik a széthullástól, de
hagyják, hogy az ember hadd gondolja azt, hogy ő irányítja a
dolgokat. Az ősöregeket más érdekli, mint amire az emberek
törekednek.
Shay a kesztyűtartóra tette a kezét.
– Oké, tegyük fel, hogy tényleg úgy van, ahogy mondod.
Ősöregeknek meg boszorkáknak hívod őket, de azt mondtad, hogy a
bácsikám vigyázó. Mi a különbség köztük
– A vigyázók nem az egyedüli boszorkányok. A háború azért tört
ki, és azért tart még ma is, mert sok ezer évvel ezelőtt az ősöregek
pártokra szakadtak. A vigyázókra és a keresőkre.
158

– És a keresők az ellenségeitek – kinyitotta a kesztyűtartót, és
elkezdte átnézni a CD-imet, mintha keresne valamit, amivel
ellensúlyozhatja ezt a különös társalgást.
– Igen.
– Miért
– Mikor az emberek megjelentek a világban, az ősöregek feladata
lett, hogy vigyázzanak rájuk.
Shay elejtette a Sea Wolf-CD-t, amit elővett.
– Ki kérte meg őket Isten Szóval van Isten
– Ezt nem tudom – ismertem el. – A teológia nem része az őrzők
kiképzésének. Talán Isten volt... talán istenek vagy istennők. Csak
annyit tudok, hogy valamilyen erő az ősöregeket rendelte az emberek
védelmezőjéül, hogy irányítsák őket, segítsenek nekik boldogulni a
Földön, a teremtés részeként.
– Szóval az ősöregek angyali lények – kérdezte hitetlenkedve.
– Nem igazán. Itt nem a mennyei kórusokról van szó. Az ősöregeknek
átjárásuk van az anyagi és szellemi sík között, de az
eredetük homályba vész... legalábbis a legtöbbünk számára. Az
emberek egyetlen vallása sem beszél az ősöregekről és a helyükről a
történelemben.
– Ez az egész nekem túl hihetetlen, Calla – közölte, miközben
felvette a CD-t a padlóról. – Úgy tűnik, mint valami ködös, babonás
vallásosság.
Elkezdtem játszani a biztonsági övvel.
– Csak azt mondom el neked, amit nekem tanítottak. És ez az
egész ügy annyira nyomasztó, nem
– Ha te mondod.... – morogta. – Szóval mi a probléma Miért
mentek rosszul a dolgok
– Az ősöregek közül néhányan elégedetlenek lettek a
szolgálatukkal – mondtam. – Másra akarták használni az erejüket, az
emberek terelgetése nem tűnt vonzónak számukra.
– Igen, én is erre gondoltam, ez olyan bibliainak hangzik. Bukott
angyalok, önzés, féltékenység, és Isten elleni lázadás. Ezt ismerem.
Több katolikus suliba is jártam.
– Már említetted, hogy szereted Évát, úgyhogy nem lehettél túl jó
katolikus.
159

– A bácsikám küldött ezekbe a sulikba – Shay tovább
tanulmányozta gyűjteményemet. – De nem tértem meg... egyelőre.
Szóval bukott angyalok, háború a mennyekben... ilyesmiről van szó
– Nem azt mondtam, hogy az embereknek fogalmuk sincs
semmiről – helyesbítettem. – De sok a spekuláció. Én azt próbálom
elmesélni, mi folyik valójában. És a háború itt zajlik, nem a
mennyekben.
– Szóval az ősöregek, akik nem vállalták a feladatot... ők a
keresők Emiatt folyik a háború
A visszapillantóba néztem, még mindig rettegtem attól, hogy talán
figyelnek minket.
– A vigyázók felügyelik az ősöregek szent helyeit. Ezekből a
szent helyekből merítik a vigyázók az erejüket, ami az emberiség
védelméhez szükséges. A keresők el akarják foglalni ezeket a
helyeket, hogy a vigyázók erejét a maguk hasznára fordítsák. Ha
sikerülne győzniük, akkor az emberek ki lennének szolgáltatva a
keresők önkényének. Szolgák lennének, a keresők uralnák a Földet,
és a természetes egyensúly felborulna. A teremtés célja elveszne, és
elpusztulna a világ. Ezért kell védenünk ezeket a helyeket.
– Szóval a hozzád hasonló őrzők tartják távol a keresőket – Shay
becsukta a kesztyűtartót. A vonásain fáradtság ült.
Megérintettem arcát a sötétben.
– Shay, jól vagy Nem kéne többet beszélnem erről.
Megrázta a fejét. A borostája érdesen csúszott végig a tenyerem
alatt.
– Nem, tudni szeretnék mindent, de komolyan mondom, nem áll
össze a kép. Szinte azt kívánom, bárcsak hazudnál vagy
félrebeszélnél. Aztán eszembe jut, hogy olyasvalakivel beszélek, aki
bármikor át tud változni farkassá.
Fáradtan elmosolyodtam.
– A keresők tehát megpróbálják elfoglalni a szent helyeket –
megszorította a kezem.
Könnyebb volt beszélni, ha megérintett, nagyobb biztonságban
éreztem magam.
– Igen, már régóta ez a céljuk, de idáig nem sikerült nekik. Úgy
háromszáz éve nagy fordulat állt be a háborúban. Mi vészkorszaknak
160

hívjuk. Ez volt az utolsó alkalom, hogy az őrzők seregének harcba
kellett szállni a vigyázok oldalán. Megnyertük a csatát, épphogy
csak. Aztán üldözni kezdtük a keresőket, és majdnem el is
pusztítottuk mindet.
– Akkor mi dolgotok maradt még
– Most már kevesebben vagyunk mi is, a vigyázóknak nincs
szükségük egy egész sereg őrzőre. De a keresők még így,
meggyengülve is veszélyesek. Gerillamódszerekkel támadnak,
rajtaütésekkel, alattomosan.
– Gyakran csaptok össze velük
– Ezen a környéken már majdnem húsz éve nem indítottak
támadást. – Az ajkamba haraptam, majd folytattam. – Egészen két
éjszakával ezelőttig.
– Két éjszakával ezelőtt – mély levegőt vett. – Pénteken
Bólintottam:
– A férfiak, akik követtek minket a klub előtt, keresők voltak.
Elengedte a kezem, és az ajtónak dőlt.
– Mit akartak
Haboztam. Nem tűnt bölcsnek közölni Shayjel, hogy a keresők rá
vadásznak, míg ki nem derítettem az okát.
– Nem tudom.
Ujjaival dobolni kezdett az üvegen.
– A bácsikám szerint elfogták őket. Szerintem kihívta a
rendőrséget.
– Nem – megmarkoltam a kormányt. – Az egyiket megöltem. A
másikat a vigyázók fogták el, és kikérdezték.
– Megölted az egyiket – kérdezte döbbenten.
Rápillantottam, keze az ajtó nyitógombjára csúszott.
– Harcos vagyok, Shay, ez a dolgom.
Elhallgatott, és az ölében pihenő könyvre bámult. Bántott a
félelme, és hogy elítél. Keresztbe fontam a kezemet a mellemen, és
némán figyeltem, egyre sötétebb hangulatban.
– Nézd, nem tudom, miért vagy itt, de az biztos, hogy a vigyázók
biztonságba akarnak téged helyezni. Lehet, hogy a keresők a
nyomodban vannak, de az őrzők és a vigyázók megvédenek. Most
biztonságban vagy, de elég veszélyes magaddal cipelni ezt a könyvet.
161

A melléhez szorította a kötetet.
– Ez a könyv az egyetlen információforrásom Bosque-kal
kapcsolatban, aki, mint kiderült, nem lehet a bácsikám. És talán
benne van minden, amit rólatok megtudhatok. Tudni akarom, mi is
ez a te a világod. Már a részese vagyok.
– Nem, nem lehetsz a része. Te csak ember vagy, nem akarom,
hogy bajod essék.
Mivel nem felelt, ránéztem. Már nem látszott félelem a szemében.
– Nem csak rólam van szó – mondta. – Úgy tűnik, te sem tudsz túl
sokat az ügyeitekről. A boszorkányokról, akik irányítják a világot.
Most én voltam, aki kibámult az ablakon.
– Ezért akartam megmutatni a könyvet – mondta. – Vajon miért
ezt a Hobbes-idézetet választották címül
Hidegen felnevettem.
– Nem Hobbestól vették. Ő csente el a boszorkányok címét.
– Micsoda – láttam rajta, hogy nem hisz nekem.
Vállat vontam.
– A történelmünk szerint a korábbi századokban a vigyázók
szórakozásképpen filozófusokat hívtak meg a társaságukba. Mintha
egy király összehívná az udvarába az emberiség legjobbjait. Hobbes
a kedvencük volt.
Shay érdeklődve hajolt előre.
– Értem.
– A vigyázók annyira megkedvelték Hobbest, hogy meséltek neki
a világukról. Felajánlották neki, hogy magukhoz emelik.
– Nem értem.
– Hogy őt is vigyázóvá teszik. Mintha egy embert őrzővé
tennének.
Shay belelapozott a könyvbe.
– Hihetetlen.
– De őt teljesen megrémítette, amit a vigyázóktól megtudott.
Túlságosan sokra tartotta az emberek függetlenségét. Elutasította az
ajánlatukat, és írásaiban ellenük fordult.
– Szóval Hobbes azért írta a Leviatánt, mert bepipult a
boszorkányokra
Nem ment olyan könnyen Shay okítása, mint gondoltam.
162

– Inkább megvetette, vagy legalábbis elutasította őket. Azért írt a
boszorkányság ellen, mert nem tudta elviselni a boszorkányok
háborújának tényét. Azt, hogy mennyi hatalom van igazából az
ősöregek kezében.
Shay elborzadt.
– És mit tettek vele a vigyázók
– Semmit. Hobbes olyan volt nekik, mint egy házi kedvenc, aki
rosszul viselkedett. Minden emberrel így bánnak – mondtam. – De
azért nem bocsátottak meg neki. Mert tényleg sok bajt okozott. A
neve azóta szitokszónak számít közöttünk. A könyveit nem
olvashatjuk, ahogy tapasztalhattad. A vigyázók nem felejtenek
könnyen.
– Tehát a mindenki háborúja mindenki ellen nem csak egy
társadalomfilozófiai elmélet
Próbáltam bátorítóan mosolyogni rá. Elvégre a világa épp most
hullott darabokra. Tudtam, milyen érzés ez, hiszen az én világom is
kezdte értelmét veszíteni.
– Hobbes azért használta fel az idézetet, hogy bosszantsa a
vigyázókat. Ez a könyv a kezedben, amennyire ismerem, a világ
története. A mi világunké, nem a tiéteké. A Mindenki háborúja
mindenki ellen az ősöregek története és a boszorkányok háborújáé.
– Ha csak történelem, miért nem olvashatjátok el – ahogy
megszólalt, látszott leheletének párája a hideg esti levegőben.
Beindítottam a gyújtást.
– Sose kérdeztem.
– Nem vagy rá kíváncsi
A műszerfal tompa fényeire pillantottam. Shay mókásan ugráltatni
kezdte a térdén a vaskos kötetet.
– Hé, olvassuk el együtt, jó
– Mondom, hogy tilos.
Shay nem tágított.
– Éppen ettől lesz érdekes – évődött. – Ráadásul itt vagyok a
világotok közepén, és gőzöm sincs, miért. És neked sem. Talán ebből
a könyvből kiderül.
A mellére tettem a kezem, és az ajtóhoz nyomtam.
163

– Figyelj rám, Shay. Az én világomban a törvények
visszavonhatatlanok, és a büntetések szigorúak. Azt hittem, ezt már
megértetted. A tilos az tilos. Ha egy vigyázó rájönne, hogy
beleolvastam ebbe a könyvbe, megölnének.
– Akkor is megölnének, ha tudnák, hogy megmentettél a
medvétől
– Pontosan. Ennyire komoly a dolog.
– Ezek a vigyázók mintha mintapolgárok lennének – az orrom elé
tartotta a könyvet, amitől összehúzódtam az ülésben.
– Ne csináld! – ökölbe szorított kezem a combomra tettem,
szörnyen éreztem magam. Szerettem volna többet megtudni az
urainkról, de féltem, hogy nagy árat kellene fizetnem ezért.
Shay a kezemre tette az övét, és kisimította ökölbe zárt ujjaimat.
Megborzongtam, mikor keze a lábam meztelen bőréhez ért.
– Calla, ebben a könyvben benne van a barlang térképe. Olyan
adatok vannak benne, amik segíthetnek nekünk.
Figyeltem, ahogy az ujjaival a tenyeremet cirógatja.
– Nem árulhatjuk el senkinek, hogy ezt olvassuk.
Megálltak az ujjai.
– Jár valaki a sulitokból a közkönyvtárba
– Nem. Mindenki a suli könyvtárát használja.
– Szeretem Vail könyvtárát, jobb, mint a Hegyi Iskoláé. Ott túl
sok a rágózó tini, akiket jobban érdekel a pletyka, mint az olvasás.
– Ne szidd a pletykát – belecsíptem a kezébe. – Az viszi előre a
világot.
– Ebben van valami – nevette el magát. – Talán kideríthetjük,
hogy mi van ebben a könyvben. Lehet, hogy lassan fog menni, de
talán össze tudjuk rakni a fordítást.
– Nem fog menni – mondtam, megszorítva a kezét. – Túlságosan
félek. Aztán meg nem vagyok jó latinból.
– Szóval én végezzem el az összes munkát, és aztán számoljak be
róla, mit olvastam – mondta Shay. – Kedves tőled.
– Azért tudok segíteni – ajánlottam fel. – Amíg fordítasz, én
kutatok. Anyagot keresek, hogy jobban megértsd a történelmet.
Felelhetek a kérdéseidre a világomról, olyasmikre, amiket nem
értesz, miközben olvasol.
164

Bólintott, visszacsúsztatva a vigyázók könyvét a hátizsákjába.
– Az tényleg segítene. De hogyan fogod tudni eltitkolni Ha jól
tudom, nem szabad az emberekkel keverednetek.
Nekidőltem a fejtámlának.
– Nos, azt a parancsot kaptam, hogy több időt kell veled töltenem.
Pontosabban a testőrödnek kell lennem.
Felragyogott a szeme.
– Ez nem is hangzik rosszul.
Megállítottam a combomon felsikló kezét.
– Azért vannak más szabályok is.
– A te szabályaid, nem az enyémek. A könyvtár nyolcig van
nyitva, hétfőtől csütörtökig. Bár jó lenne lógni a suliból, valószínűleg
mégis inkább négytől nyolcig fogok ezekkel foglalkozni. Tudunk
találkozni
– Igen. Csak vasárnaponként őrjáratozok – az ajkamba haraptam,
miután beleegyeztem a tiltott olvasásba.
– Rendben. Akkor kész a tervünk – mosolyodott el. – Jó móka
lesz!
– Jó móka, hogy kockáztatjuk az életünket
– Miért ne – mondta, és kinyitotta a kocsi ajtaját. – Még ma este
nekiülök, és holnap talán már lesz is pár kérdésem hozzád.
– Köszi!
– Szívesen, kedves nőstényfarkas! – kiugrott a dzsipből, mielőtt
mellbe vághattam volna.
165

166
TIZENÖTÖDIK
fejezet

EGY ÓRIÁSI, CSILLOGÓ CHEROKEE TEREPJÁRÓ
állt a kocsifeljárónkon. Vajon mit keres még itt Ren kocsija –
tűnődtem magamban. Ahogy beléptem az ajtón, szomorú dallamú
zongoraszót hallottam a nappaliból. Ren a konyhaasztalnál ült.
Ahogy meglátott, felállt.
– Mit keresel itt – élesebb hangon jött ki a számon a kérdés, mint
ahogy szándékomban állt. A Bane-alfa még sosem járt nálunk.
– Beszélgettünk az öcséddel – felelte, a lépcső felé pillantva. –
Aztán vártam, hogy hazaérj. A szüleid megengedték, hogy
megvárjalak.
– Miért – a szék támlájára tettem a kezem. – Úgy értem, miért
vártál meg
– Beszélni szeretnék veled.
– Miről
Megint a lépcső felé nézett.
– Nem megyünk fel a szobádba
Az ajkamba haraptam, hirtelen összezavarodtam.
– Mehetünk. Kicsit nagy a rendetlenség – felrémlett előttem a
ruhakupacok képe, amiket majd kerülgetnünk kell. – Hadd szóljak
anyunak és apunak, oké
– Persze.
167

Úton a nappali felé tornáztatni kezdtem a vállam, hogy kilazítsam
kissé feszült izmaimat.
Megálltam a folyosón, mert meghallottam a szüleim ideges
hangját. Vitatkoztak valamiről.
– A fiú már majdnem férfi, és nem marad el a legjobb harcosoktól
– mondta apám. – Semmi értelme aggódni emiatt. És Calla mindig
jól küzdött, megállja a helyét.
– Talán – felelte anyám. De miért kell változtatni Egyikük sem
sejt semmit. Ez kemény próba. Még olyan fiatalok
– Csak pár évvel fiatalabbak, mint mi voltunk, Naomi. A próba
értelme, hogy megmutassák, képesek együtt, egy párként küzdeni –
mondta apám. Hallottam a pohár koccanását, ahogy töltött magának
egy pohár italt. – Olyan ölés, mint akármelyik másik.
– Épphogy nem az – szegült ellene anyám. – Calla még sosem ölt
meg egy...
Ijedtemben a földre ejtettem a táskámat. Elhallgattak, mikor
meghallották a csattanását.
Remek. Most már nincs értelme tovább bujkálni. A konyha felé
rúgtam a táskámat.
Mikor a nappaliba léptem, a szüleim meglepettnek tűntek.
– Jó estét, Calla – üdvözölt anyám, igyekezve összeszedni magát.
– Nem is hallottuk, hogy megjöttél.
Apám hátradőlt a foteljében, szemét behunyta, de tudtam, hogy
nagyon is éber. Chopin melódiája úgy folydogált körülöttem, mint
lassú patak egy sötét éjszakán.
– Sziasztok! – összefűztem a kezem a hátam mögött. – Ren és én
felmegyünk a szobámba, kicsit beszélgetünk.
– Pompás ötlet, kislányom – mondta anyám. – Ugye, hogy jó
ötlet, Stephen
– Gondolom, igen – apám szája szélén rá nem jellemző mosoly
játszott. – Ren kiváló fiatalember... nem olyan, mint Emile. Úgyhogy
ez kellemes meglepetés.
Hitetlenkedve néztem rá. Továbbra is mosolygott.
– Hidd el, Cal, sokkal kellemesebb lesz az életed, mint ha Ren
apjához mennél hozzá.
168

– Aha, persze – elindultam a konyha felé, azt kívánva, bárcsak
hallottam volna, miről beszéltek az imént.
– Calla – anyám szigorú hangja megállított. – Természetes, hogy
Ren meglátogat téged, de emlékezz rá, hogy fiatal hölgy vagy. Ne
hozz szégyent magadra azzal, hogy meggondolatlanul cselekszel.
– Nem, persze, hogy nem – a padlóra szegeztem a tekintetem,
Shay csókjára gondolva, és arra, milyen jó lett volna még egy, aztán
még egy...
Ren sandán vigyorgott, amikor visszatértem a konyhába.
Ha hallotta, amit anya mondott, kinyírom. Mármint anyámat.
– Akkor mehetünk – intettem neki, hogy jöjjön utánam a lépcsőn.
– Szóval beszéltél Ansellel
– Mason felhívott, mikor hazahoztam az öcsédet. Biztos akart
lenni benne, hogy Anselnek nem jut eszébe az önbíráskodás.
Megálltam a hálószobám előtt.
– Akkor miért téged hívott – a hír kellemetlenül érintett. Ezek
szerint Mason tényleg nem bízik meg bennem.
– Ez nem felségterület kérdése, Lily – mondta Ren csendesen
mosolyogva. – Azért javasolta, mert Ansel nővére vagy, és ezért rád
talán nem hallgat annyira. Most már én vagyok a falka alfahímje.
Úgy illik, hogy először engem keressenek meg. Akár előtted is.
– Talán igazad van – mondtam, bár éreztem némi ellenkezést.
Rennel az oldalamon már nem én számítottam a falkámban a legfőbb
tekintélynek. Az alfahímeknek nagyobb a tekintélyük, mint az
alfanőstényeknek. Ren lett a falka vezére. Az én feladatom az volt,
hogy őt segítsem, és rendet tartsak a többiek között.
– Nem rólad van szó, Cal – mondta. – Ezek a szabályok.
Bólintottam, és kinyitottam a hálószoba ajtaját.
– Jaj, ne! – sokkal rosszabb látvány fogadott, mint amire
számítottam.
Ren füttyentett.
– Ha utálod a ruhákat, honnét van belőlük ennyi Alig látom a
padlót.
– Várj egy percet – felkapkodtam pár ruhadarabot, és a polcra
dobtam őket.
– Miattam ne zavartasd magad.
169

Mikor felszabadítottam az ágyat, Ren elnyúlt rajta, a háta mögé
téve pár párnát.
Ujjával magához intett.
– Gyere.
A szívem a torkomban dobogott.
– Nem harapok, Lily – kivicsorította rám a fogait. Nem voltak
élesek.
Lassan az ágyhoz sétáltam, megálltam mellette.
– Ren, te tudtad, hogy Mason és Nev...
Bólintott.
– Mióta
– Talán fél éve – megvonta a vállát.
– A falka többi tagja elfogadja
– Többé-kevésbé – mondta, de nem hangzott meggyőzőnek.
– Az mit jelent
Felsóhajtott.
– Sabine-nek nincs vele baja. Szereti Nevet, mindig is szerette. És
Cosette mindenben egyetért Sabine-nel, úgyhogy vele sincs semmi
baj.
– Szóval Dax – mondtam.
Ren nem válaszolt, oldalra fordult, és a csuklóm után nyúlt.
– Dax az, aki morog – erősködtem, ahogy maga mellé húzott az
ágyra. A pulzusom az égbe szökött.
– Dax szerint túl kockázatos, ha engedjük, hogy Nev és Mason
együtt legyenek – mondta, miközben magához húzott. –
Gyengeségnek látja, veszélyesnek a falkára nézve.
– Az nem jó – feleltem, és csodálkoztam Ren hangjának
higgadtságán. Hogy lehet ilyen nyugodt
Összerándult a hasam. Persze, hiszen ez neki megszokott dolog.
– Nem számít – éreztem, hogy megfeszül a mellizma. – Dax tudja,
hogy én vagyok az alfa, és én megengedem Nevnek Ő és Mason
legyenek együtt, ha ennyire akarják.
– Akkor ebben egyetértünk – mondtam, hallgatva a kétségeimről.
Volt egy olyan érzésem, hogy Dax nem fogadta el minden további
nélkül Ren parancsát.
– Igen – arcvonásai megkeményedtek – Nem lesz ebből gond.
170

– Jó – olyan szorosan húzott magához, hogy kételkedtem benne,
el tudom-e így engedni magam. – Miről akartál velem beszélni
– Tudnom kell, hogy minden rendben van-e veled – szelíden
nézett rám, és nagyon halk lett a hangja. – Olyan sok minden történt
az utóbbi időben, és egyikünknek sem volt könnyű.
Megállt, még csendesebben hozzátette.
– De az alfáknál másképp működik.
– Ez igaz – visszatartottam a lélegzetem, ahogy az ujja
végigcsúszott a lapockámon.
Ren beletúrt a vállamra omló hullámos hajamba.
– Én melletted leszek, ha hagyod – felém fordította az arcát.
– Mit művelsz – próbáltam elhúzódni tőle, de keze a hajamról a
nyakamra siklott.
Suttogni kezdett, meleg lehelete a nyakamat súrolta.
– Hadd csókoljalak meg, Calla. Fogalmad sincs, milyen régóta
szeretném. Senki sem fogja megtudni.
Szétnyílt az ajkam, és gyors levegőt vettem. Abban a pillanatban a
számra tapadt a szája, puha érintéssel, akar a selyemé. Behunytam a
szemem. Az illata körbevett. Nyers bőr, szantálfa, őszi tábortüzek
szaga. Hátrébb húzódott, de csak azért, hogy a nyakamat is elérje.
Forrt a vérem és remegtem. Tényleg velem történik ez
Nem tudtam kiverni a fejemből Shay és a tisztás képét. Azt, hogy
megkértem, hogy csókoljon meg. Ajka izgató érintését az ajkamon.
De én ide tartozom. Próbáltam leküzdeni az emlékképet.
Ren a térdemet simogatta, elkalandozott a combomon, és benyúlt
a ruhám alá.
Megragadtam a csuklóját.
– Várj.
Nem tépte ki a karját a szorításomból, de tovább csókolta a
nyakam és a vállam közti hajlatot.
– Ugorjuk át a várakozós részt – mormolta a bőrömbe.
– Kérlek, Ren – a szívem majd' kiugrott a helyéről, úgy dobogott.
– Túl gyors lesz így. Várnunk kellene az egyesülésig.
Morogva az oldalára fordult.
– Akkor rá fogsz jönni, hogy a felfokozott várakozásnak többnyire
csalódás a vége.
171

– Ne haragudj – megfogtam a kezét –, nem mintha nem akarnék. ..
Elakadt a szavam, rájöttem, hogy igazából nem tudtam, mit
akarok.
– Várj, segítek – értem nyúlt, mire leugrottam az ágyról.
– Komolyan beszélek, Ren.
– Értem – lassan felállt. – Ez új terület neked. Micsoda marhaság
ez a szétválasztás, a vigyázóknak nem kellene mindenkiből apácát
nevelniük.
Felkaptam egy könyvet az éjjeliszekrényről, és hozzávágtam.
– Kifelé a szobámból!
Elkapta a könyvet a levegőben, és az ágyra tette.
– Nyugi, Lily. Csak vicceltem. Nem akartalak megbántani.
Remegtem a megalázottságtól.
– Fogalmad sincs, milyen érzés.
– Tudom, és ne haragudj – mellém jött, és megsimogatott. –
Biztos nem esett jól. Te jobbat érdemelsz.
Bólintottam. Lehajtotta a fejét, az ajka lassan súrolta az enyémet.
– Megmutatom, milyen jó is lehet ez. Bíznod kell bennem.
– Ne haragudj, amiért dühös lettem rád.
– Semmi baj. Te vagy a főnök – mondta. – Nem sietünk.
– Esküszöm, hogy nem őrültem meg, de nagyon fáradt vagyok –
leültem az ágy szélére. – Nehéz nap volt ez.
– Az volt.
– Nem hagyhatnánk ennyiben ma estére Már...
– Ahogy mondtam. Te vagy a főnök. Amíg nem állsz készen,
békén hagylak. Viszlát holnap.
Megcsókolt a homlokom, és kiment a szobából. Visszadőltem a
párnára, úgy éreztem, nem vagyok ura saját magamnak se, hát még
másoknak. Az ajkamon még éreztem Ren csókját, de mikor
behunytam a szemem, csak Shay arcát láttam magam előtt.
172

TIZENHATODIK
fejezet
173

SHAY LAPOZOTT EGYET A KÖNYVBEN, ÉS
jegyzetelt valamit a füzetébe, míg én a székemen fészkelődtem,
kezemben egy tankönyvvel.
– Nem hiszem el, hogy nem engednek ide italt behozni –
mondtam. – Hogyan olvassak el ennyi mindent kávé nélkül
– Nem olvastál el semmit, Calla – helyesbített anélkül, hogy
felnézett volna. – Csak ott ülsz, és nézed, ahogy én olvasok.
– Nem adtál semmit, aminek utánanézhettem volna. Találtál
valami hasznosat – pillantottam az előtte lévő könyvre.
Szája vékony csíkká húzódott.
– Nézd, nem foglak kritizálni – biztosítottam. – Csak kérdem,
hogy meddig jutottál.
Hátradőlt a székében.
– Nos, a könyv három részből áll. De principiis priscis, ami azt
hiszem, a világotok teremtéstörténete. Aztán van egy rész, a címe De
proelio... – megállt, várakozóan nézett rám.
– Csata – mondtam.
Shay vidáman bólintott.
– Valahonnét sejtettem, hogy ezt a szót ismered.
Elmosolyodtam, és kinyújtottam a karom a szék támlája mögé. A
harc puszta említésére is felpezsdült a vérem. Órákon át csak ültem,
174

először a suliban, aztán a könyvtárban. Shay kedvtelve figyelt, majd
visszatért a jegyzeteihez.
– Talán részleteket tartalmaz a boszorkányok háborújáról –
pillantott a könyvre. – Hamarosan rájövünk.
– És a harmadik rész
Gondterhelt arcot vágott, és elsimított pár aranybarna hajszálat az
arca elől.
– A harmadik résznek látom a legkevesebb értelmét. Nem tudok
rájönni, mi lehet benne.
Kinyitotta a könyvet, és addig lapozott benne, míg el nem ért a
kötet végéig.
– Messze a legrövidebb fejezet. Praenuntiatio volubilis.
– Valamilyen bejelentés – felkaptam egy tollat, és dobolni
kezdtem az előttem lévő jegyzetfüzeten.
Shay a latin szótárra fordította figyelmét.
– Nem hinném. Inkább jóslat, prófécia. De a második szó,
volubilis, azt sugallja, hogy nincsen kőbe vésve; tudod, mint a végzet
vagy sors eszméje. Bármit is ír le ez a rész, az még változhat, még
alakítható.
– Szóval a könyv legvége olyasmiről szól, ami csak a jövőben fog
megtörténni – valamiért felállt a szőr a hátamon a gondolattól.
Megvető morgás tört fel a torkából.
– Nem. Előreugrottam az utolsó oldalig, hátha találok valamit,
ami segít jobban megérteni a könyv egészét.
Addig lapozott, míg el nem jutott a szöveg utolsó soraiig.
Libabőrös lett a nyakam, a hátam, majd az egész karom.
– Miről van szó
Hangjában zavar tükröződött:
– Crux ancora vitae.
– Micsoda – felálltam, és Shay széke mellé léptem.
– Ez egy szólás vagy ilyesmi. Azt jelenti: „a kereszt az élet
horgonya". Nem is tudtam, hogy a boszorkányaitok keresztények –
ujjával követte a sorokat.
Nyugtalanul körözni kezdtem az asztal körül.
175

– Semmiképp sem azok. És a könyv tartalma sem keresztény.
Bárhonnét is származik ez a mondat, nem lehet keresztény, valami
mást kell jelentenie.
– Szerintem tévedsz, Calla – mondta Shay. – Ha figyelembe
veszem a használt latin nyelvezetet, és amit kibogarásztam erről a
szövegről más ritka könyvekhez hasonlítva: az írás, az iniciálék,
mindez alapján elég könnyen beazonosítható, mikor készült. A korai
reneszánsz idején, tehát egész biztosan van benne keresztény
befolyás. Aztán itt ez a keresztdolog.
– A könyv talán valóban a középkorban készült, de a tartalma nem
akkor született. Az ősöregek előbb voltak itt, mint a keresztények.
– De ha ez a könyv kereszténység előtti, és nem középkori, akkor
mi az ördögöt jelent – Shay csalódott horkantással tolta el maga elől
a vaskos kötetet. – Valakinek el kellett volna magyaráznia ennek a
bolond szerzőnek, hogyan kell befejezni egy elbeszélést. Nincs
semmi összegzés, csak egy béna mondat. Meg egy kép.
Megálltam a széke mellett.
– Milyen kép
– Egy kereszt képe. – Újra maga elé húzta a könyvet, az utolsó
oldalra bámulva. – Azt hiszem, ez megerősíti azt a véleményedet,
hogy nem keresztény. Egyáltalán nem hasonlít egy keresztre sem,
amit láttam.
Közelebb húzódtam.
– Ezt hogy érted
– Nézd csak meg közelebbről! – rám emelte a szemét. Mikor
meglátta rajtam a félelmet, felállt, és mellém lépett.
– Calla! – mindkét kezemet a kezébe vette. – Értem, hogy miért
félsz ettől a könyvtől. De ha már eddig velem tartottál, akkor
szerintem most meg kéne nézned.
Csak megráztam a fejem, de ő megszorította a kezemet.
– Szükségem van a segítségedre – közben kedvesen, kérlelve
nézett rám.
Tiltakozni akartam, de tudtam, hogy attól a perctől kezdve, hogy
eljöttem vele a könyvtárba, már nem volt értelme visszafordulni.
– Rendben.
176

Visszahúzott az asztalhoz. Remegni kezdett a kezem, ahogy felém
fordította a könyvet. Leült a székére, és összefűzte a kezét a feje
mögött.
– Furcsa, nem Úgy értem, a szárak különbözőek a két végükön.
Ettől aszimmetrikusnak tűnik, pedig egyforma hosszú a két fele.
A képre néztem, aztán Shayre.
– Nem ismered fel
– Hogy felismerem-e – a keresztre pillantott. – Ezt hogy érted
– Shay, ez a tetoválás a nyakad hátuljáról – mondtam, és
megérintettem a rajzot az ujjammal.
– Nincs is rajtam tetoválás! – nevetett fel.
Megrökönyödve néztem.
– Dehogy nincs.
– Azt hiszem, emlékeznék rá, ha valaki tetovált volna – érvelt. –
Azt hallottam, nagyon fájdalmas tud lenni.
Megrezzent, mikor a nyaka mögé nyúltam és elhúztam az inge
gallérját. Ott volt a tetoválás, ahogy emlékeztem rá. A kereszt, épp
olyan, mint amilyet a vigyázók könyvében láttam, ott díszelgett,
fekete tintával Shay nyakszirtjébe égetve.
– Látod, mondtam. Nincs tetoválás – próbálta lerázni a kezemet,
de megfogtam a vállát.
– Shay, tényleg egy kereszt van a nyakadra tetoválva. Tisztán
látom.
Remegés futott végig a testén. Lazítottam a fogásomon, finoman
megszorítva feszült izmait.
– Calla – suttogta. – Komolyan beszélsz
– Igen – leguggoltam a széke mellé. – Nehezen hiszem el, hogy
még sose láttad a nyakad hátulját.
Összeráncolta a homlokát.
– Valamikor biztosan. De tetoválásra egyáltalán nem emlékszem.
Szóval a nyakszirtemen
Újra megborzongott, ahogy végighúztam a kezem a nyakán lévő
kereszten.
– Igen, éppen itt van.
– Add ide a púdertartód, megnézem a mosdóban a tükörben –
azzal felugrott a székéről, és várakozóan nézett rám.
177

– Nincsen púdertartóm.
– Nincs Akkor kitalálok valamit.
Elviharzott, én meg leültem a székébe, és beletemetkeztem a
tankönyvembe.
Pár perc múlva felnéztem a könyvből, és Shayt láttam magam
előtt. Idegesen nézett rám. – Ugrattál, vagy mi
– Találtál tükröt
– Kölcsönvettem a könyvtárosét. Azt mondtam, problémám van a
kontaktlencsémmel, és a fürdőszobatükör nem nagyít eléggé.
– Kontaktlencsét hordasz
– Nem – mellém húzott egy széket, és leült. – De még nem
válaszoltál a kérdésemre.
Felhúztam a vállam.
– Nincs okom rá, hogy hazudjak neked, Shay. Azt akarod
mondani, hogy megnézted a nyakad, és nem láttál ott semmit
– Pontosan. Csak a nyakamat láttam, a csupasz bőrt. Semmi
tetoválást. És egy fura kereszttetkót meg végképp nem.
– Ne haragudj, de a kereszt ott van. Nem tudok sokat a vigyázók
mágiájáról, úgyhogy csak találgatni tudok De valamit tehettek a
látásoddal, hogy ne vegyed észre.
Megint szemügyre vettem a rajzot, ujjammal követve a könyv
lapján.
– Arra tanították az őrzőket, hogy tartsák előletek titokban a
világunkat, habár védenünk kell titeket. Valamiért nem akarják, hogy
bármit tudj erről az egészről.
Shay elfehéredett.
– Azt akarod mondani, hogy a bácsikám elvarázsolt, hogy ne
tudjak semmit a tetoválásról
– Ő nem a bácsikád – próbáltam kíméletesen, de határozottan
emlékeztetni erre. – És igen, bizonyára ezt tette.
Shay a térdére támaszkodva a kezébe temette az arcát. Habozva
felálltam a székemről. Átöleltem remegő testét, és magamhoz
húztam. A szívem kalapált. Tudtam, hogy tartanom kellene a három
lépést, de így látni őt és nem tenni semmit túlságosan nagy
kegyetlenségnek tűnt.
178

Elvette a kezét az arcától, és átölelte a derekam. A melegség az
ujja hegyéből mintha az egész testemben szétáradt volna. Fölém
hajolt, a vállamra hajtotta a fejét. Gyengéden simogattam kócos
aranybarna haját, az ajkamba harapva, hogy ne csókoljam homlokon.
– Köszi – mormolta. Megköszörülte a torkát. – Kissé nehéz
megemészteni a tényt, hogy fogalmam sincs, ki vagyok valójában.
Csendben felnevettem.
– Ennyire vicces – nézett rám szemrehányóan.
A hajába túrtam.
– Nem. Csak nekem egy kicsit érdekesen hangzik. Én mindig is
tudtam, ki vagyok, és mi lesz belőlem.
Felegyenesedett, és elengedtem, de ott maradtam a széke mellett
guggolva.
– Talán szeretnél valami más lenni, mint ami vagy
– Nem – vágtam rá gyorsan. – Mi vagyunk, akik vagyunk. Nem
vágyom arra, hogy valami más legyek. De félek attól, mit jelent ez
annak, aki fontos nekem.
Shay rám nézett, lassan felemelte a kezét, és megsimogatta az
arcom. Olyan volt a szemébe nézni, mintha egy titkos kertre akadtam
volna.
Gyorsan visszaültem a székemre, dobogó szívvel.
Éreztem magamon a tekintetét, miközben firkálgattam a
jegyzetfüzetembe.
– Azért érdekelt, mi van a könyvben, hogy többet tudjak meg a
vigyázókról és az őrzőkről.
Felé fordultam. Érdeklődve figyelt. Örültem, hogy nem bántódott
meg hirtelen visszavonulásomon.
– De az világos, hogy minden, ami itt történik, rólad szól, Shay.
Rá kell jönnünk, ki vagy tulajdonképpen.
Nem szólt semmit, csak bólintott.
A bőrkötéses könyvre mutattam.
– Annyit tehát tudunk, hogy ez a kereszt van a nyakadon. De nem
tudjuk, mit jelent.
Shay visszatért az ábrához.
– Ezek a háromszögek is ott vannak a nyakamon
179

– Nincsenek – kicsit vonakodva az övé mellé húztam a székemet,
hogy megnézhessem a könyvben.
– De szerinted fontosak – a jegyzetfüzetemre mutatott. Csak
most vettem észre, hogy legalább tíz háromszöget rajzoltam az üres
lapra.
– Az az érzésem, hogy már láttam őket ezelőtt, de nem tudom, hol
– egy percig az ajkamba harapva próbáltam rájönni, honnan olyan
ismerősek. Vártam, hátha beugrik valami.
– Aha!
Átkutattam a táskámat, és elővettem a szerveskémia-tankönyvet.
– Valamit nem értesz kémiából – fintorodott el Shay, ahogy
lázasan lapozgattam az oldalakat.
Megráztam a fejem, és tovább keresgéltem a könyvben, míg meg
nem találtam a hétfői kísérlet bevezető megjegyzéseit.
– Nézd. Tudtam, hogy ismerős valahonnét. Az alkimisták
kísérletének bevezetője. Ezek alkimista szimbólumok – mutattam a
háromszögekre.
Shay felállt, és átkandikált a vállam fölött.
– Még szerencse, hogy elolvastad a bevezetőt. Én rögtön a
kísérletre ugrottam.
Mosolyogva olvastam tovább.
– Ez a négy háromszög a négy elemet jelképezi: föld, levegő, tűz
és víz.
Megnéztem a rajzot a vigyázók szövegében, aztán a kémiakönyv
végén.
– De fogalmam sincs, mi köze ennek a kereszthez.
– Úgy látszik, megtaláltad az első kérdést, amire választ kell
kapnod, Cal – veregetett vállon.
– Nagyszerű. De van más nyom is azon a furcsa mondaton kívül
Hogy is volt
– „A kereszt az élet horgonya" – szavalta eltúlzott fennköltséggel.
– Ez a könyv utolsó sora. Aztán jön a kép.
Lejegyzeteltem a kifejezést a füzetemben elszórt háromszögek
közé.
– Mi áll a mondat előtt
180

– Még több zagyvaság – sóhajtott fel csalódottan. – Két sor válik
el a szövegtől a könyv végén. Az utolsó a mondat a keresztről, és a
másik: „A Sarj hordozza a keresztet."
– „A Sarj hordozza a keresztet. A kereszt az élet horgonya" –
mormoltam, aztán Shayre néztem, akinek mintha kezdett volna
derengeni valami. Borzongás futott végig a gerincemen.
– Miféle Sarjról lehet szó, Shay – suttogtam.
Ádámcsutkája fel-le mozgott, ahogy nagyot nyelt.
– A sarj az valakinek az utóda. Nem tudom.
– Kinek az utóda
Igazam volt, ő nem akárki.
– Az nincs ideírva. Bárki utóda lehet. Néha „örököst" is jelent.
– Shay... – a válla felé nyúltam, meg szerettem volna fordítani.
Féltem attól, hogy megérintsem, de még egyszer meg szerettem
volna nézni a tetoválást.
– Ne! – felelte élesen. Elhátrált a kezemtől, a körülöttünk lévő
nagy könyvespolcok felé.
Felugrottam.
– Ez biztos te vagy. Rajtad van a kereszt. A nyakadon. Te vagy ez
a Sarj.
– Nem, nem, nem! – elhátrált, ahogy közeledtem felé. – Ez az
egész... valami trükk. Vagy egy hülye vicc. – Kimerült volt az arca.
Vádlón nézett rám. – Van egy tetoválásom, ami nem látszik. A
bácsikám nem is ember, hanem boszorkány. És most kiderül, hogy
különleges utód vagyok, és írtak rólam egy könyvben, évszázadokkal
a születésem előtt Ez nekem túl meredek
Mikor rájöttem, hogy menekülni akar, az egyetlen dolgot
cselekedtem, amiről reméltem, hogy megállíthatja.
– Shay! – a hangom élessége megdermesztette.
Abban a pillanatban előreugrottam, félúton farkassá alakulva, és a
padlóra döntöttem. A karmaim a mellébe mélyedtek, a földhöz
szögezve a fiút. Visszaalakultam emberi formába.
– Azt kívánod, bárcsak hazudtam volna neked, de olyan lánnyal
beszélsz, aki bármikor farkassá tud alakulni, nem emlékszel
181

Megsimogattam az arcát, észrevéve, milyen közel kerültem hozzá
megint. Behunytam a szemem, és beszívtam az illatát, testének
melegét.
Shay felnyúlt, és a nyakam köré csavarta a kezét. Egyik kezével
megfogta a tarkómat, és maga felé húzott. Mielőtt bármit tehettem
volna, összeért az ajkunk.
A csók lassan kezdődött, édes, puhatolózó keresés volt. Ajkának
gyengéd érintése elvarázsolt. Szétnyitottam előtte ajkaimat,
engedtem, hogy elragadjon a vágy.
A csókja mélyebb lett. Keze végigfutott a hátamon, becsúszott az
ingem alá, hogy simogassa a bőrömet. Úgy éreztem, mintha napfényt
innék. Ujjaim a mellétől a nyakáig jutottak, és megsimogattam az
állát. Szorosan hozzábújtam, szerettem volna többet megtapasztalni a
titkokról, amiket olyan könnyen előhívott a testemből. Még több
szabadságot, vadságot.
Shay megragadta a csípőmet, és gyorsan fölém került, a földhöz
szegezve engem. Éreztem feltörő vágyának illatát, keveredve az
enyémmel. Mintha egy villámcsapás előtti másodpercekben lettünk
volna. Ahelyett, hogy hozzásimultam volna, felemelkedtem, és köré
fontam a lábamat. Ujjai óvatosan haladtak végig a testemen,
megálltak pár helyen, amitől elállt a lélegzetem. Magához vonzott, és
mégis felszabadító volt. Akkor tértem magamhoz, mikor hangosan
felnyögtem örömömben.
Forgott velem a terem, ahogy kibontakoztam az öleléséből, és az
asztalhoz botorkáltam. A szívem hevesen és fájón dobogott a
mellkasomban.
Nem tehetem, nem lehet. Mégis vágytam rá. Jobban, mint bármire.
Feltápászkodott és rám mosolygott. Szemének meleg fénye is
visszatért.
– Mi a baj
Dühösen, szó nélkül visszatrappoltam a székemhez, tele önváddal,
fájó tagokkal amiatt, ahogy kiszabadultam a szorításából.
– Ó, értem – mosolyodott el. – Csókolózási szabályok és a
közelgő házasságod. Mikor is lesz
– Samhain éjszakáján – összeszorult a szívem, mikor arra
gondoltam, milyen közel is van ez az időpont.
182

– Hogy mondtad – próbálta kiejteni a szót. – Ez jelent is valamit
Összegyűrtem egy papírlapot, és felé dobtam.
– Ez elég fura kérdés olyasvalakitől, akinek a legtöbben
Szímusznak ejtenék a nevét.
Felvette a földről a papírrakétámat, és a legközelebbi szemetesbe
dobta.
– Attól, hogy ír nevem van, nem leszek a régi nyelvek szakértője.
– Latinból elég jó vagy – ellenkeztem.
– Épp ezért nincs időm megtanulni a többit – felelte.
– Oké, értem – mondtam. – Úgy írják, hogy s-a-m-h-a-i-n, és úgy
kell ejteni, hogy „szaviny".
– Értem, samhain – ez alkalommal helyesen ejtette ki. – Az
esküvőd napja. Mikor is lesz
– Október 31-én.
– Halloweenkor Milyen romantikus.
– A halloween nem érdekes. A samhain igen – figyelmeztető
pillantást vetettem rá, de nem érdekelte.
– És ez azért fontos, mert... – kezével a felfelé szálló füstöt
utánozta.
– A vigyázók képesek megújítani az erejüket azon az éjszakán. A
világok közti fátyol samhain idején a legvékonyabb.
Shay leeresztette a kezét.
– Milyen világok
– Ez és az alatta lévő.
– Ez ijesztőnek hangzik.
Fogta a tollát, és jegyzetelt pár sort, de láttam, hogy remeg a keze.
Eltűnődtem, hogy ez a félelem miatt van-e, vagy azért, mert tele van
elfojtott vággyal, akárcsak én.
– Valószínűleg az is – bólintottam. – Az őrzők szerencsére csak a
helyszín körül járőröznek. Sosem láttam, hogy mit művelnek
igazából.
Hirtelen rosszullét fogott el.
– Hé – Shay megütközve nézett – Teljesen elsápadtál. Mi történt
Megkapaszkodtam az asztal szélében, azt kívánva, bárcsak
elmúlna a szédülésem.
– Idén muszáj lesz részt vennem rajta.
183

Előrehajolt.
– Miért
– Idén más lesz a ceremónia – a körmeim levakartak egy kis
lakkot az asztalról. – Mert azt az éjszakát jelölték ki az egyesülésre.
Ott kell lennem.
– Tudod, hogy mi fog történni – most már az ő arca is
elfehéredett.
– Nem – mondtam. – Az egyesülés szertartása titok. Nagyon
keveset tudok róla.
– Ez elég idegesítő. Mint minden más ezzel az üggyel
kapcsolatban.
– Hagyd abba, Shay! – Próbáltam megint olvasni.
– Nem értem, miért nem tudod túltenni magad a szabályokon –
nyaggatott tovább. – Ha jól értesültem, Rennek a fél várossal volt
viszonya.
Úgy nézett rám, mint aki azt várja, hogy leesik az állam a hír
hallatán.
– Mindenki tudja. Nem számít. Az ő döntése volt – az asztallapra
szegeztem a szemem. – Rá más szabályok vonatkoznak.
– Tényleg A fiúk éljék az életüket, a lányok pedig üljenek
otthon – kérdezte kihívóan.
– Én az alfanőstény vagyok – a lábamat a szék lábához helyeztem.
– Senki sem érinthet meg. Ez a vigyázók törvénye.
– De Ren megérinthet bárkit, ha kedve támad – kérdezte. – Mert
úgy tűnik, ezt csinálja.
– Ő alfahím. A vadászat a vérében van. – Olyan erősen
kapaszkodtam bokámmal a székbe, hogy hallottam a fa recsegését.
Nem akartam, hogy Shay megkérdezze azt, ami az arcára volt írva.
– De ha te is alfa vagy, akkor neked is a véredben van a vadászat,
nem
Nem feleltem neki. Úgy éreztem, mintha menten kigyulladnának a
lábaim.
– És én hozzád értem... – megrezdült a keze, mintha most is azt
szeretné, ha megérinthetne. Vajon ő is úgy vágyik rám, ahogyan én
őrá
184

– Nem lett volna szabad – a testem szinte elolvadt. – Nem
beszélhetnénk valami másról
– De ez így akkor se igazságos... – a kezemért nyúlt.
– Ennek semmi köze az igazságossághoz. Ez hagyomány. A
vigyázóknak fontosak a hagyományok.
– De mi lesz a... – elhaltak a szavai.
– Az egyesülés túl közel van – az asztal alá csúsztattam a kezem.
– Nem vagyok szabad. És jobb, ha tudod, hogy már Ren sem
randizik mással.
– Veled randizik – Shay lecsapta a laptopja fedelét.
– Ez bonyolult ügy – tértem ki. Igazából egyszerű. Renhez
tartozom, nem hozzád.
Leült a székre.
– Ki nem állhatom azt a fiút. Úgy viselkedik, mintha birtokolna.
– Nem érted őt – nyomasztott a beszélgetés hiábavalósága. – És
nem fogsz még egyszer megcsókolni, Shay Doran.
– Ezt nem ígérhetem meg.
Elfordultam, és reméltem, hogy nem veszi észre az enyhe pírt, ami
megjelent az arcomon. Nem akartam, hogy ígéretet tegyen, de nem
volt választásom. Véget kell vetnem ennek, azonnal.
– Hát jó – próbáltam minél hidegebb hangot megütni. – Biztos
vagyok benne, hogy fél kézzel is boldogulni fogsz az életben.
Elkapta kezeit az asztalról.
– Nem tennél ilyet velem.
Felnevettem:
– Rajtad múlik, hogy meg akarod-e kockáztatni.
Megborzongott, és érthetetlenül motyogott valamit.
– Nem hallottalak – a dühtől megfeszült a testem. Szerettem
volna, ha még egyszer megérint, és haragudtam magamra ezért, és rá
is, amiért így éreztem magamat miatta.
– Jó tudni, hogy egy Vesta-szűzért vagyok oda – mondta, és a düh
eltorzította a vonásait.
– Micsodáért
– Történelem. Ókori Róma. Kívánatos, de megközelíthetetlen
lányok. Ha megszegték a szüzességi fogadalmukat, élve eltemették
őket.
185

– Élve – megremegtem. Ez történne velem is, ha a vigyázók
rájönnének, mit tettem Shayjel Tudtam, hogy nem úsznám meg, ha
Renen kívül más is megérintene, de nem gondoltam arra, milyen
súlyos következményei lennének.
– Azt a szerencsés fickót pedig, aki elcsábított egy Vesta-szüzet,
nyilvánosán halálra korbácsolták – fejezte be.
Hirtelen ürességet éreztem. Talán ijesztő volt a saját büntetésem,
de sokkal rosszabb volt arra gondolni, hogy mi történhet Shayjel.
– Akkor talán tanulnunk kellene a történelemből – mormoltam,
próbálva elrejteni a hangom remegését.
– De mi nem az ókori Rómában élünk! – vetette ellen Shay.
– Mivel ezt a témát lezártuk – mondtam, elengedve a fülem
mellett a tiltakozását –, térjünk vissza a fontosabb dolgokra!
Csodálkozva nézett rám.
– Kérlek szépen – tettem hozzá.
– Rendben – mondta, és kinyitotta a laptopja fedelét. – Tehát,
tegyük fel, hogy tényleg én vagyok ez a Sarj, de mit jelenhet ez
Köszönöm.
– Gondolom, valahogy számít, hogy honnan származol –
tűnődtem.
Vállat vont.
– Senki híres nincs a családban.
– Nem emlékszel a szüleidre
– Nem. Kétéves koromban meghaltak egy autóbalesetben.
Egyáltalán nem emlékszem rájuk, még arra sem, hogy néztek ki. –
Az ölébe vette a vigyázók szövegét, és végighúzta ujjait a kereszt
körvonalán. – Fényképem sincs róluk. Bosque bácsikám mindig azt
mondta, hagyjuk a múltat a múltnak.
– Nincs semmi emléked a szüleidről
– Csak egy pléd, amit anyám varrt – szégyenlősen elmosolyodott.
– Kiskoromban mindenhová magammal vittem.
A kontyom végével játszottam, próbáltam nem elnevetni magam.
– Hogy hívták őket
– Tristan és Sarah Doran.
Majdnem hátraestem a székemmel együtt. Te jó ég, ezek a nevek.
Nem lehet, nem lehet!
186

Felkapta a fejét.
– Mi történt
– Tristan és Sarah – ismételtem rémülten.
– Igen. Calla, mi lelt – kérdezte. – Újabb rossz hírek
– Nem tudom, mit jelent. Ezt ne felejtsd el. De aznap éjjel, amikor
megtámadtak minket az Éden közelében... – Az elfogott kereső arca
rémlett fel előttem. – A kereső, akit élve fogtunk el. Ezt a két nevet
mondta, Tristan és Sarah.
– Az egyik támadónk ismerte a szüleimet – kérdezte
kétségbeesetten.
– Nem vagyok benne biztos – igyekeztem őszinte lenni.
– Egészen pontosan mit mondott – Shay előrehajolt, és
várakozón nézett.
– Azt kérdezte, hol vagy... – mondtam, próbálva felidézni az
emléket. – Aztán azt mondta: „Nem tudja, ugye Nem tudja, hogy
kicsoda ő! Hogy elvettétek Tristant és Sarah-t! Mit fogtok tenni"
Shay megragadta a széke karfáját.
– Azt hittem, a keresők próbálják elpusztítani a világot. Nem ők a
rossz fiúk
Bólintottam, mivel nekem sem volt magyarázatom a dologra.
Felállt, összecsukta a laptopját, és felkapta a táskáját.
– Ne haragudj, de most mennem kell. Túl sok ez a... – mondta a
fejét rázva. – Kell egy kis idő egyedül. De holnap megint itt leszek.
Mozdulatlanul ültem, míg elment mellettem. Vele akartam tartani.
– És Calla... – egy pillanatra lehajolt, és a fülembe súgta: – Nem
hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, akinek nem mondanak igazat.
187

188
TIZENHETEDIK
fejezet

SHAY NEM JÖTT BE AZ ELSŐ ÓRÁRA. EZ ELÉG
volt ahhoz, hogy elfogjon a nyugtalanság.
Talán a vigyázók műveltek vele valamit
A következő két óra alatt végig a körmömet rágtam. Mikor
besétáltam a kémiaórára, és megláttam őt a laborasztal mellett ülve,
le kellett küzdenem a késztetést, hogy odarohanjak hozzá és
megöleljem. Amint emberfiú társai észrevettek, gyorsan az asztal
másik végére húzódtak. Shay a szeme sarkából figyelte a
menekülésüket.
– Mindig ilyen hatással vagy az emberekre – kérdezte
mosolyogva.
– Általában igen. Mint minden őrző. Úgyhogy te kivételes eset
vagy, hogy nem tartasz tőlem. – Az asztalnak dőltem, és próbáltam
közömbös hangot megütni. – Hol voltál ma délelőtt
– Aggódtál miattam – még szélesebb lett a mosolya. – A saját
külön bejáratú csodabogarad miatt
– Ugyan már – hazudtam.
– Lógtam – egy ceruzát pörgetett az ujjai közt. – Nem volt erőm
felkelni az ágyból ma reggel.
– Kicsit túl lazán veszed az iskolába járást – korholtam, mivel
dühös voltam rá, hogy a lustasága miatt kellett annyit aggódnom.
189

– Nos, te mondtad – folytatta lehalkítva a hangját –, hogy a
bácsikám valami szuperképességű boszorkány, Logan szerint meg az
iskola igazgatótanácsának tagja. Mit tehetnek velem, kirúgnak
– Lehet, hogy megvéd téged, de rám is tekintettel lehetnél –
mondtam. – Már arra gondoltam, hogy a vigyázók odaadtak egy
lidércnek reggelire.
Megijedt.
– Miféle lidércnek
– Mindegy. Legközelebb hívjál fel, oké
– Megadod a számod – kérdezte hamiskásan.
Én se tudtam elfojtani egy mosolyt.
– Kénytelen vagyok.
Elővette a telefonját, és beütötte számomat.
– Szeretnéd az enyémet – felvonta a szemöldökét, és
reménykedve nézett rám.
– Persze – elővettem a telefonom, és beírtam a diktált számot.
– A szíved csücske nem örül túlságosan ennek – mondta Shay,
még mindig mosolyogva.
A szoba hátsó része fele néztem. Ren egy ollóval a kezében állt az
asztalnak dőlve, és minket figyelt. Még sosem láttam ennyire
veszélyesnek ezt a termet.
– Jó kémiaórát! – mormogtam, és visszatértem az asztalomhoz,
megbánva, hogy a nagy nyilvánosság előtt olyan barátságos voltam
Shayjel.
Mire az asztalunkhoz értem, Ren már összeállította az aznapi
kísérletünk kellékeit.
– Szia, Ren! – gyorsuló szívverésemtől szinte nem is halottam a
saját hangomat. Mikor ránéztem, az ágyam képe jelent meg előttem.
Éreztem magam mellett a teste melegét. Hallottam a légzésemet,
ahogy a keze a ruhám alá csúszott.
Mikor próbáltam elhessegetni ezeket a képeket, Shay vette át a
helyüket. Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy valamilyen
helyrehozhatatlan módon elárultam Rent. Ez a gondolat aztán
átcsapott az ellentétébe, a féltékenységbe, olyan lányok képét idézve
fel, akik boldogan elfogadták Ren csókjait, sőt, többet is. A kétféle
190

érzés nagy erővel kavargott bennem, és nehezemre esett ezek után a
társamra nézni.
De Ren sem méltatott túl sok figyelemre.
– Szia, Calla – üdvözölt hidegen. Életemben először hiányzott a
gyűlölt becenevem.
Így érti, hogy nem akar lerohanni Vagy mérges rám, mert szóba
álltam Shayjel Istenem, mindent összezavartam...
Elnyomtam egy sóhajtást, és nekiálltam keresni a
jegyzetfüzetemet.
– Látom, megfogadod Logan utasításait – Ren hangja sokkal
közelebbről jött, mint vártam volna. Mikor megfordultam, hogy
szembenézzek vele, ijedten láttam, hogy csak pár centire áll tőlem.
– A parancs az parancs – jelentettem ki.
– Ez bizonyára örömmel tölti el – fél kézzel az asztalra
támaszkodott, nyugtalanul egyik lábáról a másikra állva.
Próbáltam a beszélgetésünkre összpontosítani.
– Logant Igen, biztos örül neki.
– Én Shayre gondoltam – Ren a terem másik sarka felé pillantott.
Hirtelen szent szüzek képe jelent meg előttem, akiket élve
sírgödrökbe dobnak, és rájuk lapátolják a földet. Muszáj csinálnom
valamit.
Ren csuklójára tettem a kezem. Pillantása visszatért hozzám,
szelídebb lett, és kíváncsi.
– Ami a múlt éjjelt illeti... – Alfanőstény vagyok. Ő a párom.
Miért olyan nehéz mégis kimondani
Kihúzta magát, és távolabb lépett. Összeszorult a gyomrom a
távolodása láttán.
– Foris kisasszony azt mondta, ez a kísérlet kitölti az egész órát –
mondta. – Ideje elkezdenünk.
– Ren... – kezdtem, de jeges pillantása a torkomra forrasztotta a
szót.
– Hagyjuk, jó
Megragadtam a könyökét, és magam felé fordítottam.
– Ide figyelj, Ren. Minden olyan zavaros, és mindannyiunknak
nehéz a dolga. Ahogy te is mondtad.
191

Próbált elfordulni, de rámorogtam, és határozottan tartottam a
karját. Halvány mosoly jelent meg rideg arcán.
– Tudnod kell... – egy pillanatra elbátortalanodtam, de aztán
folytattam –, hogy szükségem van rá, hogy mellettem legyél.
Fürkészve nézett rám, mintha további megerősítést várna. Mikor
nem érkezett ilyen, óvatosan kihúzta karját a szorításomból.
– Jó, ezt észben fogom tartani.
Kínos csendben végeztük az aznapra előírt kísérletet. Az óra
végére elég nyomorultul éreztem magam a bőrömben. Ren köszönés
nélkül vonult ki a teremből.
Az ebédlőben újra a két asztal körül ülve találtam a Haldis-falka
tagjait. Oldott hangulatban beszélgettek. Dax, Fey és Cosette külön
csoportban ültek. A magas végzős élénken gesztikulálva beszélt, a
két lány elandalodva figyelte. Bryn és Ansel szorosan egymás mellett
ültek, de örömmel láttam, hogy visszafogták magukat, és nem volt
túl feltűnő, ahogy szerelmes pillantásokat váltanak.
Majd' megbotlottam a saját lábamban, mikor észrevettem a
mosolygó Sabine-t. Mason és Neville mellett ült. Mason épp a banán
egy újszerű használati módját mutatta be nekik, és mind a hárman
nevetésben törtek ki.
– Szia, Cal – mondta Ansel, mikor leültem mellé. – Elcserélsz egy
almát egy narancsért Elvitted az utolsót, mikor az ebédemet
csomagoltam.
– Persze.
Azonnal elkezdett keresgélni az uzsonnástáskámban.
– Jobban érzed magad, Cal – kérdezte Bryn. – Az első órán nem
néztél ki túl jól.
– Aha, igen – visszaszereztem a zabkekszemet Anseltől. – Nem
aludtam túl jól, de semmi baj.
Mikor Ren az asztalhoz ért, dühösen elővettem a szendvicsemet,
bár nem voltam éhes. Alighogy beleharaptam a sült marhahúsba,
ismerős hang szólalt meg mögöttem.
– Sziasztok! – Shay éppen mögöttem állt. – Gondoltam,
csatlakozom hozzátok.
A falat megakadt a torkomon. Köhögni kezdtem. Miután Ansel
hátba veregetett, ismét levegőhöz jutottam.
192

Megköszörültem a torkom, és felé fordultam. Ne tedd ezt, Shay.
Ne tedd, nem érted, mit jelent ez.
– Valami gond van – komoly volt a hangja, de a tekintetében
vidámság bujkált.
– Ide akarsz ülni közénk – ahogy a szavak elhagyták a számat,
nőtt a hitetlenkedésem. Fogalmam sem volt, mi ezzel a szándéka.
– Igen, ha megengeditek.
A beszélgetők az asztal körül elhallgattak. A fiatal farkasok
némán bámulták az emberfiút, aki vagy elég bátor, vagy elég őrült
volt ahhoz, hogy benyomuljon a zárt közösségbe. A vigyázók
asztalai felé pillantottam az ebédlő túloldalán. Logan a homlokára
tolta a szemüvegét, hogy jobban lássa a jelenetet. Lusta, de némileg
érdeklődő kifejezés ült az arcán.
– Persze, gyere csak – válaszoltam.
Ren villámgyorsan Shay mellett termett:
– Mindenki szeretne kicsit jobban megismerni, Shay. Kérlek,
foglalj helyet.
Mindenki
Ren a mellettem lévő székre csúszott, maga elé húzva az
uzsonnástáskámat. Szája mosolyra húzódott.
– Calla, nem adnád át a helyed, hogy Shay ideülhessen
Shay elkomorodott:
– Keresek egy másik széket, és idehozom.
– Nincs rá szükség – Ren hangja rideg volt, és nem vette le rólam
a szemét.
Nem voltam benne biztos, mit akar ezzel, de nem akartam, hogy
elmérgesedjen a helyzet. Ha állnom kell az egész ebéd alatt, ám
legyen. Shay felé löktem a székem.
Ren megragadta a csuklómat, és maga felé húzott. Szemében sötét
öröm ült. Úgy bánt velem, mintha sikerült volna kifognia egy
méretes halat a horgászversenyen.
– Mi a mai ebéd – kérdezte, miközben az ölébe ültetett.
– Tényleg hozok egy másik széket – hallottam a dühöt Shay
hangjában.
Ren szénfekete szeme felizzott, és én megértettem, mit vár tőlem.
– Nem kell – mondtam színlelt nyugalommal. – Jó lesz így.
193

– Nem tűnik túl... kényelmesnek.
Láttam, hogy Shay álla megrándul, ahogy az alfa karja átfonja a
derekamat.
– Ó, nekem nagyon kényelmes – mondta hízelgően Ren. Arcával
végigsúrolta a nyakam. – Neked is, Lily
Shay megrándult, mikor Ren kiejtette a becenevem. Minden
erőmre szükségem volt, hogy ne vágjam állon az alfát. Egyszerűen
kegyetlen volt.
– Igen.
Brynre néztem, aki ártatlanul pislogott. Ansel idiótán vigyorgott.
– Jaj, nézzenek oda. A legédesebb pár, akit valaha láttam –
mondta Mason a tenyerébe ejtve az állát. – Ti mit műveltetek, amíg
nem láttunk titeket Ejnye, rosszcsontok!
Dax elégedett morgással figyelt minket. Fey rákacsintott, és
megnyalta a szája szélét. Nev felnézett a jegyzeteiből, felvonta
szemöldökét, aztán tovább írt.
Bryn és Ansel vidáman szemléltek minket, még Sabine is
derűsnek tűnt. Cosette rápillantott, de nem sikerült elmosolyodnia.
Megadóan Renhez simultam, aki átölelt. Kellemetlen volt, hogy
annyira lent fogta át a derekamat, és olyan helyeken is elöntött a
melegség, amikről korábban nem is álmodtam volna. Majd
észrevettem a fájdalmat Shay arcán.
– Maradj csöndben, Mason!
Kivettem a narancsot a táskámból, és megdobtam vele. Nevetve
kapta el.
– Ne törődj velünk, Shay – mosolygott rá Mason. – Néha ilyen
vadállatok vagyunk.
– Nem vicc! – Dax megmutatta neki a bicepszét.
Ideges nevetgélés hullámzott végig a falkán, de Shay Masonre
mosolygott.
– Észrevettem, de néhányan azért udvariasabbak a többieknél.
Renre nézett, aki változatlan ellenségességgel viszonozta a
pillantását.
Dax abbahagyta a mosolygást, Fey arca elkomorult.
Figyelmeztetően rápillantottam, mikor megláttam éles szemfogait.
Szigorúan nézett rám, de elrejtette a metszőfogait.
194

– Ez érdekes lesz – Mason elővett egy ezüstös tárgyat a zsebéből,
és odadobta Shaynek. Mikor Shay kinyitotta a tenyerét, egy Hersheyféle
mogyorós csókot talált benne.
Mason rákacsintott.
– Köszöntelek az asztalunknál öregem. Reméljük, túléled!
– Nem lesz semmi gond – forgatta Shay az ujjai közt az
ezüstpapírba csomagolt édességet. – Köszönöm. Nincs kellemesebb,
mint egy jó kis csók!
Mosolygott, és lopva rám pillantott, amitől még kínosabban
éreztem magam.
– Ez így igaz – nevetett Mason, és hátradőlt a székében. – Ami a
bemutatkozást illeti...
Megragadta Nev kezét, nem hagyta, hogy tovább írjon.
– Te jössz.
– Micsoda – kérdezte Nev, akit bosszantott, hogy
félbeszakították.
– Mondd el a verset.
– Dehogyis – Nev hátralökte a székét.
– De, kérlek – mondta Mason. – Nagyon jó vers!
– Milyen vers – kérdezte Shay.
– Semmilyen, hülyeség – Nev kirántotta a kezét Mason
szorításából.
– Nev igazi költő – Mason elorozta Nev füzetét. – Itt a
gyűjteménye. Felolvassam
Nev fegyverként fogta a tollát Masonre.
– Ha bárkinek megmutatod, kinyírlak.
– Ha elmondod a verset, visszaadom – Mason ráült a füzetre. –
Tudom, hogy kívülről tudod.
– Fogalmam sincs, miért teszek neked szívességet – morogta Nev.
– A magával ragadó személyiségem miatt – mondta Mason.
– Ragadó, de nem magával... – felelte Nev.
– Én is hallani szeretném – szólt közbe Ren. Elkezdte simogatni a
combomat. Illata meleg volt és megnyugtató, de az érintésétől
megremegtem. Kérlek, kérlek, ne nézz ide, Shay.
Nev letette a tollát.
– Jól van. Íme:
195

196
Ren mindentől falra mászna,
Ha nem volna a falka ásza,
Cal segít, hogy rend legyen.
Bine és Cos folyton nyomulnak,
Dax és Fey mindig marhulnak,
Ansel és Bryn szemtelen.
Bryn tósztot intett a kólásüvegével, Mason és Ansel tapsoltak. Én
túlságosan zavarban voltam, hogy reagáljak.
Szóval a csendes Nev ezt műveli a szabadidejében
– Bine – elégedetlenkedett Sabine. – Mióta hívnak úgy, hogy
„Bine" És Cosette-et sem hívja senki Cosnak.
– Így jött ki a szótagszám – magyarázta Nev. – Bocsánat,
mondtam, hogy nem valami jó.
– Te és Mason miért nem szerepeltek benne
– Rólunk külön verset írt – mondta Mason titokzatosan.
Nev ledöntötte a székéről, nevetve huppant a földre.
– Nekem tetszett – mondta Shay mosolyogva. – Nem mondanád
el még egyszer Akkor könnyebben meg tudom jegyezni a neveteket.
Jó lenne, ha feltennétek a kezetek, mikor Nev a ti neveteket mondja.
Nev Renre nézett, aki rábólintott.
Nev másodjára is elszavalta a verset, immár készségesebben.
Bryn, Cosette és Ansel felemelte a kezét, mikor a nevéhez ért, de
Sabine csak morgott egyet, Fey és Dax pedig a középső ujjukat
mutatták Shay felé.
– Köszi – Shay Bryn felé tolta a székét, mivel rájött, hogy merre
ülnek lehetséges szövetségesei. Bryn rámosolygott, Ansel pedig egy
marék cukorkát szórt a vendégünk elé.
Shay viszonozta Bryn mosolyát, és megkóstolt egyet.
– Calla sokat mesélt rólatok
– Komolyan – Bryn gyanakvó pillantást vetett rám. Feltűnés
nélkül megráztam a fejem, mire megnyugodott.
– Ez azért van, mert olyan csodás társaság vagyunk – Ansel
feltartotta a hüvelykujját.
– Jól van, öcsikém – morogtam. – Nagyon laza vagy.

Ansel elpirult, mire Bryn puszit nyomott az arcára.
– Ne is figyelj rá. Egyszerűen csodásak vagyunk. Mesélj
magadról, Shay!
– Nincs sok mesélnivaló – rám nézett, és kacsintott. Gorombán
viszonoztam a pillantását.
Ha még egyszer rám kacsintasz, kitépem a szempilláidat.
– Végzős vagyok. A Rowan-birtokon élek a bácsikámmal.
Általános elképedés volt a válasz. Üres, pókhálós folyosók képe
sejlett fel előttem. Majdnem kicsúsztam Ren öléből, de idejében
elkapott, és visszahúzott. Az ajkamba haraptam, és Shayre
pillantottam. Sose gondoltam bele, merre is lakik Vailben, de most
nem akartam hinni a fülemnek.
Ez valami tévedés lesz. Az egy intézmény, nem családi ház.
– A Rowan-birtokon – ismételte meg Ansel. – Én azt hittem, az
egy múzeum vagy ilyesmi. Ott élsz
– Igen. A bácsikámé, csak éppen elég keveset van otthon, a
munkája miatt utazgat mindenfelé a világban. Úgyhogy rám bízta a
házat. Azt hiszem, amikor senki sem lakik ott, kinyitja
turistacsoportoknak. Szóval szívesen körbeviszlek titeket, ha meg
szeretnétek nézni – Shay Anselre mosolygott, aki elfehéredett.
– Kedves tőled, Shay – mondtam. – De biztos vagyok benne, hogy
a bácsikád nem örülne, ha megtudná, hogy egy ilyen fegyelmezetlen
társaság az értékes műtárgyai közelébe kerül.
Sose engedném, hogy az öcsém betegye oda a lábát. Sőt, senkinek
nem kívánnék ilyesmit.
– Ahogy gondoljátok – nekilátott az ebédjének, ami négy
müzliszeletből és egy doboz Sprite-ból állt.
– És milyen ott élni – Bryn megtámasztotta az állát Ansel vállán.
Elmosolyodtam, ahogy az öcsém arca felragyogott a közelségétől.
Shay kinyitotta a Sprite-ot.
– Nem panaszkodhatok helyszűkére. Hatalmas az egész. De kicsit
fura, őszintén szólva. Bosque, vagyis a bácsikám, szinte mindig
üzleti úton jár, úgyhogy sokat vagyok ott egyedül. Van egy
takarítócsapat, akik többször jönnek hetente. Száznál is több szobája
van.
197

Fészkelődni kezdtem Ren ölében. Rossz volt belegondolni, hogy
Shay egyedül van abban a nagy házban.
Shay halkabbra fogta a hangját, mintha kísértethistóriát mesélne.
– Olyan az egész, mintha mindenhová árnyékok követnének.
– Árnyékok – kérdezte Ansel.
Megráztam a fejem Ansel felé, de igazából én is ugyanazért
aggódtam, mint ő.
Lidércek. Megborzongtam a sötét gondolattól.
Ren felém fordult.
– Jól vagy
Ránéztem, és elakadt a lélegzetem. Alig pár centire volt az arca az
enyémtől, láttam a szemében minden egyes pontocskát, egy örvénylő
csillagrendszert a fekete mélység fölött. Úgy éreztem, elveszem
pupillája bársonyos sötétségében.
– Calla, te remegsz. Jól vagy – aggódó hangja kizökkentett az
álmodozásból.
– Most jut eszembe, hogy még el kell olvasnom az anyagot
filozófiaórára – mondtam, és felálltam az öléből. – Rohannom kell.
Vissza se nézve falkatársaimra, a szekrényem felé rohantam, és
bezárkóztam a legközelebbi mosdóba. Voltaképp nem tudtam, mitől
ver olyan hevesen a szívem, és miért nem kapok levegőt. Csak annyit
tudtam, hogy egy perccel sem bírtam volna tovább Ren és Shay közt
az ebédlőasztalnál.
Benéztem minden ajtón, hogy egyedül vagyok-e. Minden fülke
üres volt. Visszatértem a mosdóba, és kinyitottam a hideg vizes
csapot, hogy lehűtsem magam.
Az ajtó csikorogva kinyílt.
Két percre sem lehet egyedül az ember.
– Calla! – erős kéz markolta meg a vállam, és megfordított.
– Kifelé innen! – taszítottam hátra Rent. – Ez egy női mosdó!
Elvigyorodott.
– Ha valaki bejön, azt mondjuk, eltévedtem.
Felmordultam, és próbáltam megtörölni az arcomat a
kézfejemmel.
– Nagyon sápadt vagy. Mi történt veled
A víz az államról a nyakamra folyt.
198

– Semmi. Csak tegnap este nem tudtam befejezni a leckét. Ahogy
mondtam – letéptem egy papírtörülközőt.
Halk morgás tört fel a melléből.
– Ugyan már, mindig befejezed a leckét.
Nem vette be.
– Miért jöttél utánam – a tükör felé fordultam, hogy
megigazítsam a blúzomat. – Mondtam, hogy semmi baj.
Derűs mosoly játszott az ajkán.
– Azt mondtad, nem akarod, hogy magadra hagyjalak.
A szemetesbe hajítottam az összegyűrt papírtörlőt.
– Ha már itt tartunk, élvezted a mai műsort
Harsány nevetése visszhangzott a mosdó falai között.
– Melyik részét, hogy az ölembe ültél, vagy ahogy az a fiú nézett
ránk
– Tudja, hogy együtt vagyunk, Ren – nekidőltem a
mosdókagylónak. – Ne legyél vele kegyetlen.
– Magamtól is látom, mennyire tiszteli a kapcsolatunkat.
Tisztában vagy vele, hogyan néz rád
– Ne bolondozz már – vetettem oda, de mégis elpirultam.
– Teljesen komolyan mondtam – felelte csendesen. – Nem fél
tőlünk úgy, ahogy egy embernek kellene. Türelmes vagyok vele,
mert ezt kérték a vigyázók, de ami téged illet, igencsak feszegeti a
türelmem határait.
Megböktem a mellkasát.
– Féltékeny vagy!
Nem felelt, de megfogta a két tenyeremet, és a mosdókagylóhoz
szögezte őket.
Kivicsorítottam rá a metszőfogaim.
– Mikor azt mondtam, ne hagyj magamra, nem úgy értettem, hogy
koslass utánam. Most szeretnék egyedül lenni egy kicsit. Ez nem épp
a legromantikusabb környezet.
Megrázta a fejét.
– Három kérdésem van.
– Micsoda – kérdeztem sóhajtva.
– Az első: igazából mi a bajod – aggódó arckifejezése
szétoszlatta a haragomat.
199

– A lidércek. Amit Shay mondott az árnyékokról, akik szerinte
követik. Attól félek, tényleg ott vannak abban a házban, és figyelik,
ha Bosque nincs odahaza. Nem is tud róluk – megborzongtam. – Ez
olyan veszélyes!
– Így aggódsz érte – a szemében annyiféle érzelem látszott, hogy
nem tudtam követni.
– Lidércekről van szó! – mondtam. – Persze, hogy aggódom.
Tudod, mit művelhetnek vele!
Nem is próbáltam eltitkolni előle, hogy meg akarom védeni Shayt.
Nem lehetett. Szerencsére, mivel Logan parancsba is adta, nem
kellett titkolnom, legalábbis egyelőre.
Ren állkapcsa megfeszült, és egy pillanatra elcsöndesedett. Aztán
úgy tűnt, eldöntött magában valamit, és megnyugodott.
– Veszélyben van, ha tényleg ez a helyzet De ezt nem tudhatjuk.
A vigyázók azt szeretnék, ha Shay biztonságban lenne. Nem tűnik
valószínűnek, hogy veszélybe sodornák. Egy zabolátlan lidérc
minden emberre veszélyes.
Elengedte a kezemet.
– Én a helyedben nem aggódnék. Különös egy fiú ez. Talán csak
képzelődött az árnyékokkal.
– Remélem – az ajtóra pillantottam, aggódva, hogy valaki
beléphet. – Mi a másik két kérdés
– A második: eljössz velem vadászni suli után – közelebb hajolt,
bevetette hódító mosolyát.
– Vadászni
– Egy szarvascsorda túl nagyra nőtt a hegy hozzánk tartozó
oldalán.
Az izmaim megfeszültek a csábító meghívás hallatán, de
megráztam a fejem.
– Ez nagyszerűen hangzik, de nem mehetek.
– Miért nem – csalódottság látszott az arcán.
Az ajkamba haraptam, és úgy döntöttem, őszinte leszek.
Nagyjából.
– Emlékszel, Logan megkért, hogy töltsek több időt Shayjel
Nem felelt, de hallottam a melléből érkező fenyegető morgást.
– Minden délután segítek neki a leckével.
200

A morgás éles, számon kérő szavakban tört ki.
– Minden délután
– A parancs az parancs – érveltem elég esetlenül.
– Ez igaz – lemondó hangsúlya kicsit megijesztett.
– Mi a harmadik – kérdeztem remélve, hogy elfelejti ezt a
kellemetlen témát.
Újra mosolyogni kezdett.
– A harmadik.
Egyik kezével megfogta az arcomat, a másikkal a hátam mögé
nyúlt. A testéhez szorított, a szívem gyorsabban vert. Szabad
kezemmel próbáltam eltolni a mellénél fogva.
– Ne erőlködj, Lily – mondta. – Ügyesebbnek kell lenned, ha meg
akarsz szabadulni tőlem.
Nagy levegőt vettem, és próbáltam kicsúszni, de ő szorosan
tartott, és figyelte az erőlködésemet. Mosolyogva emelt fel a
mosdókagylóig.
– Mit művelsz – kezdtem pánikba esni. – Bármikor bejöhet
valaki.
– Ha meglátnak, sarkon fordulnak, és kimennek – suttogta a
fülembe. – Senki sem mer szembeszállni velem.
A csípője a térdemhez nyomódott, felhúzta a szoknyámat a
combomon. Az ingébe kapaszkodtam, hogy be ne essek a mosdóba.
Kezével a derekamat támasztotta. Levegő után kapkodtam, ahogy
szorosan hozzám simult. Melegség öntötte el a mellem, a medencém.
Szinte megfullasztott.
– Nem lehet... – ajkával a torkomra forrasztotta a szót. A csók
csak még jobban megszédített. A vállába vájtam az ujjaimat.
– Azt mondtad, nem akarsz egyedül maradni. Úgyhogy igyekszem
gondodat viselni.
– Nem szeged meg a szabályokat – alig tudtam kipréselni
magamból a szavakat. – Mi lesz az egyesüléssel
– Inkább a saját szabályaim szerint akarlak elvenni – a keze a
combjaim közé csúszott.
Minden erő elhagyta a lábamat.
– Nem kapok levegőt!
– Ez azt jelenti, hogy tetszik – újra megcsókolt.
201

Egy közelgő árnyékra lettem figyelmes.
– Ren, várj! – súgtam. – Azt hiszem...
Valaki benyitott a mosdóba.
– Nahát – Flynn nővér mintha meg se lepődött volna. –
Félbeszakítottam valamit
Ren morogva igazgatta az övét. Az ápolónővel mégsem mert
szembeszállni.
– Elnézést, Flynn kisasszony, éppen menni készültünk.
Elpirultam, mikor begombolta a blúzomat. Észre se vettem, hogy
kigombolta.
– Köszi a csevegést, Lily. Találkozunk az órán.
Homlokon puszilt, majd széles mosolyt küldött Flynn nővér felé,
és kiment a mosdóból.
Behunytam a szemem, és lecsúsztam a mosdókagylóról. Valahogy
sikerült megállnom a lábamon. Biztos voltam benne, hogy
egyszerűen összerogyok a padlón. A tudatom mélyén még mindig
éreztem Ren ölelését, de elmosódott a képe, és az alfa helyett Shay
mosolygott rám. Nem bírom ezt tovább.
Csengő kacagás térített vissza a mosdó valóságába. Flynn nővér
lépett felém, hagyva becsapódni az ajtót maga mögött.
– Szegény kislányom. Nehéz lehet a várakozás. Hallottam, hogy
Renier vérmes szerető. Mindegyik vigyázó róla pletykál. A fiatal
őrző, az álmaik lovagja.
A nővér mosolya ingerlő és kegyetlen volt.
– De a szabályok azok szabályok. Ő alfahím, így az... igyekvése
megbocsátható. De tőled azért többet vártunk.
Megragadtam a mosdó szélét, rosszullét fogott el.
– Óvatosan, kislányom. Különben elmondom Logannek, hogy az
egyesülésetek kissé túl jól halad. Jobban teszed, ha nem haragítod őt
magadra. Úgyhogy samhain napjáig ne próbálkozz hasonló
kalanddal. – Vékony, krétaszerű ujjaival megsimította az arcomat. –
Kivételesen megbocsátom a viselkedésedet. De ne térj le többé az
utadról.
Az arcomba vájta a körmét, elég erősen ahhoz, hogy
felszisszenjek, de a bőrömet nem sértette fel. Ren gyengédségét
kigúnyolva puszit nyomott a homlokomra.
202

Lana Flynn kacaja inkább egy papagáj rikácsolásává torzult, mire
kilépett az ajtón. Mikor hátat fordított nekem, mintha láttam volna
megrándulni a púpját.
203

204
TIZENNYOLCADIK
fejezet

SHAY BECSUKTA A KÖNYVTÁRI KÖNYVET, ÉS
bosszúsan ellökte magától. Az asztal túlsó szélén aztán leesett, és
tompa puffanással ért földet. Már ötödjére művelte ezt, mióta leültem
mellé négy órakor.
– Verekedős kedvedben vagy Esetleg ki akarod próbálni, hány
könyvborítót tudsz tönkretenni, mielőtt kidobnak minket innét
Válaszképp dühödten püfölni kezdte a laptopja billentyűzetét.
– Ugyan, Shay, hagyd abba.
Hátradőlt a székében.
– Komolyan nem zavar, hogy így bánik veled
– Hogyan – kérdeztem.
– Mint egy tárggyal, ami az övé – megfeszültek az erek a nyakán.
– Ez nem is így van – felálltam, és kezdtem visszapakolni a
könyveket az asztalra. – Csak te nem érted a mi közös nyelvünket.
Mind a ketten alfák vagyunk, muszáj vetélkednünk egymással.
– Persze – mondta. A hozzá legközelebbi könyv tetejére tettem a
kezem, nehogy azt is lesöpörje az asztalról. – És pontosan hogyan
vetélkedsz vele
– Az nem tartozik rád – elhúztam előle a könyvet. – Mellesleg, az
egész meg se történt volna, ha nem provokálod azzal, hogy oda
akarsz ülni hozzánk. Ren csak reagált arra, hogy megsértetted a
területét. Mégis mit akartál elérni
205

– Látod, te is bevallod! Épp most beszéltél magadról úgy, mintha
a „területe" lennél.
– Ez egy kifejezés, Shay – feleltem. – És nem kéne úgy tenned,
mintha téged ért volna sérelem. Nem vagy ártatlan: kihívóan
viselkedtél Rennel velem kapcsolatban, tudod te is.
Dúlt-fúlt magában, és teljes figyelmét a számítógépére fordította.
– Nézd – a hajamba túrtam elmagyaráztam neked, hogy állnak itt
a dolgok. Ezen nem lehet változtatni.
– Tévedés, kétszeresen is. Először is, nem tudom, hogyan állnak a
dolgok, csak azt, hogy szerinted hogyan kell állniuk a vigyázók
parancsai alapján. Fogalmam sincs, hogy mit gondolsz a kis előre
eltervezett házasságodról, mert nem mondod el nekem. – Erre kis
híján lelöktem a könyveket az asztalról. – Másodszor: szerintem
lehet változtatni rajtuk
Megijesztett a határozottság a tekintetében.
– Tévedsz, és nem kéne erőltetned ezt a dolgot. A csókok, aztán a
jelenet az ebédlőben. Nem tudod, milyen veszélyes, amit művelsz.
Ren máris féltékeny...
– Te kérted az első csókot, és nyilvánvalóan akartad a másodikat
is – dőlt hátra a székén. – Ha féltékeny, az remek dolog. Legyen is
az!
Felkaptam egy könyvet, és visszatértém a helyemre.
– Nem, nem jó dolog. Ő alfa. Olyan tolakodóan viselkedsz, mint
egy... magányos farkas. Ha úgy látja, hogy zavarod a falkája
nyugalmát, akkor az ösztöne azt parancsolja, hogy végezzen veled.
Shay csibészesen mosolygott.
– Szeretném látni, ahogy megpróbálja.
Mellette termettem, és erősen a vállára tenyereltem.
– Elment az eszed Ren őrző, esélyed sincs ellene.
– Szóval elment az eszem – mormolta. – Néha azt hiszem,
tényleg.
Felemelte a kezét, és megérintette az arcomat. Ujjaival
végigsimította a bőrömet, aztán az ajkamat.
– Még senkivel sem éreztem azt, amit veled – mondta.
Én sem. Ajkam szétnyílt az érintésére. Nem tudtam, hogy létezik
ilyen érzés.
206

Ren érintése olyan volt, mintha egy tornádó ragadott volna
magával, amiben elvesztek minden irányítást önmagam fölött. Shay
lágy gyöngédsége másmilyen volt, valahogy vonzóbb. Ahogy a szám
körül simogatott, mintha egy lassan égő lángot gyújtott volna fel,
aminek melege kiterjedt az arcomra, aztán végig a nyakamon, végül
a bőröm minden négyzetcentiméterét beborította, olyan tűzzel, amit
talán sose lehet kioltani. Tudtam, hogy ha egy másodperccel tovább
maradok, akkor hagyni fogom, hogy megint megcsókoljon. Vagy én
csókolnám meg őt. Visszaindultam a helyemre, felhúztam a térdemet
a mellem elé, és reméltem, hogy nem veszi észre a remegésemet.
– Kértelek, hogy ne csináld ezt – mondtam. – Nem akarom, hogy
élve eltemessenek. És nem hiszem, hogy nyilvános korbácsolást
kívánsz magadnak.
Tiltakozni akart, de meggondolta magát.
– Jó. De ha egyáltalán el tudod viselni a jelenlétemet, akkor
szeretnék ezentúl is veletek ülni ebédkor. Igazából jól éreztem
magam velük, miután te és Ren elmentetek. Szeretem a barátaidat,
Ansel és Bryn remek arcok. És Mason is, még sose találkoztam ilyen
fiúval. Fantasztikus srác.
Nem mondtam semmit, csak bólintottam.
– Neville nem beszél sokat, de okosakat mond. A nagydarab fiú,
Dax, meg a két kis pletykás csaj, Sabine es Fey, tőlük tartok egy
kicsit, de ők is érdekesek.
– Dax Ren bétája, ahogy Bryn az enyém – mondtam. – Dax,
Sabine és Fey úgy viselkednek veled, ahogy Ren. Nem félsz az
alfájuktól, ezért azonnal védekezni kezdenek. Ez a viselkedés
teljesen szokatlan, főleg egy embertől. A falka azt hiszi, hogy őrült
vagy. Ne lepődj meg, ha fogadásokat kötnek, hogy Ren mikor fog
elintézni téged.
– Nos, az utóbbi időben már nem annyira illek a többi ember közé
– mondta. – Nem mintha valaha illettem volna.
Elfordította a tekintetét.
– Igazából ezért akarok veletek ebédelni.
Összeszorult a szívem a gondolatra, milyen magányos lehet most
Shay, talán jobban, mint eddig bármikor.
207

– Ülhetsz velünk, persze. Egyébként is vigyáznunk kell rád. Csak
figyelj arra, hogyan viselkedsz. Ha nem provokálod Rent, akkor nem
lesz olyan durva, mint ma volt.
– Tudod, folyton arról beszelsz, milyen erősek vagytok ti, őrzők.
Nem értem, miért nem vágtok vissza.
– Nem értem. Kinek vágnánk vissza
– A vigyázóknak. Nem tudom, miért döntöttél úgy, hogy el
akarod olvasni a könyvet, de azt mondtad, olyan parancsokat kaptál,
amiket nem szeretsz. De egyáltalán miért kell teljesítened a
parancsaikat
– Ez a kötelességünk. Szent munkát végzünk. És megkapjuk érte a
jutalmunkat. A vigyázok mindennel ellátnák minket. Otthonnal,
autókkal, pénzzel, tanítással. Bármit kérünk, megkapjuk.
– Kivéve a szabadságot – mormolta Shay. Dühösen néztem rá. –
És mi lenne, ha nem lennél hajlandó teljesíteni egy parancsot
– Ilyen nem fordul elő – feleltem. – Ahogy mondtam, a
kötelességünk szent dolog. Miért szegnénk meg
– De elméletileg – éberen figyelt. – Úgy értem, mintha erősebbek
lennétek a vigyázóknál.
– Fizikailag erősebbek vagyunk, igen – elhalt a hangom, bőrömet
mintha jeges ujjak simogatták volna.
– Shay, mikor azt mondtad, hogy úgy érzed, árnyékok követnek a
Rowan-birtokon, akkor azt szó szerint értetted
– Hogyan követhet egy árnyék szó szerint – egy középkori
történelemkönyvre mutatott, átlöktem neki. – Úgy értem, a
sajátomon kívül.
– Láttál-e árnyékokat, sötét alakzatokat, amik nem a lakásban lévő
bútoroktól származnak, mozognak. Feletted, melletted – kérdeztem.
– Nem, az egész csak egy nagyon régi, fura hangulatú kastély –
kinyitott egy könyvet. – Miért kérded
– Azért nem harcolunk a vigyázók ellen, mert erős szövetségeseik
vannak.
Felnézett.
– Micsoda
– A vigyázóknak más szövetségeseik is vannak, nem csak az
őrzők – magyaráztam. – Mi a katonáikként szolgáljuk őket, és
208

megvédjük a szent helyeiket. De a boszorkányok lidérceket tartanak
testőreikként.
– Lidérceket
Láttam a szemében megjelenő félelmet. Bólintottam.
– Árnyékőröket. Ők nem ebből a világból valók. A vigyázók
bármikor megidézhetik őket. Senki sem képes szembeszállni egy
lidérccel, és csak a vigyázóknak engedelmeskednek Ha, elméletileg,
egy őrző megtagad egy parancsot... – megremegett a hangom. –
Vagy ha tudnák, hogy itt ülök veled és a könyvvel, akkor egy lidércet
küldenének, hogy intézze el a dolgot.
– Értem – mondta lassan. – És azt hitted, hogy talán lidércek
vannak a bácsikám házában
– Azt hittem, lehetséges, hogy Bosque megidézte őket, hogy
őrizzenek téged, míg távol van. De ez kockázatos volna, egy vigyázó
jelenléte nélkül kiszámíthatatlanul cselekedhetnek. Veszélyben
forognál. Ezért aggódtam – idegesen összefűztem az ujjaimat.
– Értem – megrázta a vállát, mintha le akarná rázni a kellemetlen
gondolatokat. – Ha kockára teszed az életed, akkor legalább csináljuk
úgy, hogy megérje. Vissza a munkához!
Hálásan rámosolyogtam.
– Megegyeztünk.
– Azt hiszem, találtam valami érdekeset – maga elé húzta a
vigyázók szövegét, és kinyitotta valahol az elején.
Odahajoltam, de hirtelen felkaptam a fejem. A minket körbevevő
magas könyvespolcokra villant a szemem.
– Mi a baj – kérdezte Shay.
Vártam és hallgatóztam. Semmi.
– Mintha neszeket hallottam volna a polcok közül – megráztam a
fejem. – Na mindegy. Mit találtál
– Te hogyan tanultad, mikor kezdődött a boszorkányok háborúja
– Még az emberek időszámítása előtt. Ahogy mondtam, a
vigyázók egyszerre földi és égi lények, sokkal öregebbek, mint az
általunk ismert világ.
– A könyv szerint nem – ujját végighúzta egy bekezdésen.
– Micsoda – felegyenesedtem.
209

– A szöveg szerint a boszorkányok háborúja a középkorban volt,
1400 körül – közölte.
– Ez valami tévedés lehet – mondtam.
– Akarod, hogy felolvassam
Bólintottam.
Kisimította az előtte lévő jegyzeteket.
– Anno Domini 1400: A hírnök felbukkanásával és az erőnk
terebélyesedésével kezdődött a népeink közti szakadás és a
megpróbáltatások sora... – megállt. – Ebből ismerős valami
– Egyáltalán nem.
– Az nem jó – mondta, és becsukta a könyvet. – Reméltem, a
hírnök felbukkanása híres egy esemény. Nagy horderejűnek hangzik.
– Fogalmam sincs, ki ez a hírnök – mondtam. – Sem az erők
terebélyesedése.
– Gondolom azt jelenti, hogy a vigyázók 1400-ban tettek szert a
mágiára.
– Ez így nem áll össze – magam elé húztam a jegyzeteit. – A
vigyázók nem tettek szert a mágiára, mindig is nagy erejük volt.
– Hacsak nem... – pár centivel hátrébb tolta a székét.
Értetlenül néztem rá:
– Hacsak nem micsoda
– Hacsak nem kitaláció az egész történetük.
– Miért hamisítanák meg a saját teremtéstörténetüket
Megkönnyebbültnek tűnt, hogy nem nevettem ki.
– Fogalmam sincs. Neked van ötleted
– Nincs – feleltem. – Amit elmondtam neked, az egyetlen
változat, amit tanítottak. Amit mindegyikünknek tanítottak.
– Akkor ezzel nem tudunk sokat kezdeni – sóhajtott.
Egy pillanattal azelőtt megéreztem az idegen szagot, hogy valami
szélsebesen közeledett volna a látóköröm peremén.
– Calla! – kiáltott fel Shay, de hallottam a számszeríj surrogását,
és székestől hanyatt vágtam magam. A nyílvessző egy könyvbe
fúródott a polcon, abban a magasságban, ahol egy pillanattal azelőtt
még a mellem volt. Még idejében fordultam meg a padlón ahhoz,
hogy lássam a keresőt, aki újból célba vett.
210

– Ne! – kiáltotta Shay, aki az asztalra ugrott, és az idegenre vetette
magát. A kereső felnyögött, amikor Shay rávetette magát, egymásba
gabalyodott testtel a földre zuhantak.
– Shay, hagyd! Tűnjünk el innen! – Farkassá alakultam, izmaim
megfeszültek.
– Erre gyere, farkaslány! – megfordulva újabb keresőt láttam
előbukkanni a polcok közül, mindkét kezében karddal. Eszelős
gyorsasággal suhintgatott velük a levegőben.
Shayre pillantottam, akit még mindig lefoglalt első támadónk,
majd vissza új ellenfelemre. Mindkét kereső fiatal volt, nem több
huszonöt évesnél, és úgy tűnt, nincsenek többen. Vicsorogva a
könyvespolcig hátráltam.
Shay sehogy se bírt a másik keresővel. A padlón birkóztak, fogást
keresve a másikon. A kereső érthetetlenül motyogott, a fogát
csikorgatva próbálta legyőzni Shayt, de nem nyúlt a fegyveréért.
– Nyugodj már le! – sziszegte – Nem fogunk bántani!
Megmagyarázom! Connor, gyere már, segíts!
Shay válasza egy ökölcsapás volt a kereső állára. Aztán meg egy
az arcára.
– Komolyan beszélek, kölyök! – az idegen vért köpött, hangja
tompább lett, Shay valószínűleg eltörte az orrát. – Azért jöttünk,
hogy segítsünk!
– Ne kavarj, Ethan, nincs idő a fecsegésre! Üss vissza! Egy csapás
a fejére nem fogja megölni. – Connor egy pillanatra levette rólam a
szemét, és azonnal ráugrottam, lebukva a pengéi elől.
Connor átkozódott, utánam vetette magát, de én Shay felé
futottam az asztal másik felén. Ethan felemelte a kezét, így a torka
helyett a vállába haraptam. Felordított, próbálta kiszakítani a kezét a
pofámból, de még jobban belemélyesztettem a fogam. Shay talpra
ugrott, és a könyvespolc másik oldalára szaladt.
– Hagyd őt békén, te átkozott cafka! – kiáltotta Connor.
Félreugrottam, mikor Connor ránk vetette magát. Lendülete miatt
ráesett a társára. Ethan felordított, de ahogy kiszökött a levegő a
tüdejéből, abbahagyta.
211

– Fuss, Calla! – kiáltotta Shay. Oldalra léptem, és egy rakás könyv
záporozott a két keresőre. A könyvespolcok centikkel tőlem estek a
földre, szelük felborzolta szőrömet.
Shay a következő sor előtt állt. Én alakot váltottam, mellé léptem,
és fejcsóválva vettem észre arcán a győzelmes mosolyt.
– Nem esett bajod – mértem végig.
– Micsoda Csókot se kapok – A feldőlt polcok, könyvek és
keresők kupacára mutatott. – Igazi hős vagyok.
– Lehetetlen alak vagy! – mondtam.
– Csak próbálom bebizonyítani, hogy nem vagyok rosszabb a
farkas barátodnál – mondta. – Keressük meg a könyvet, és tűnjünk el
innét.
Shay tett két lépést a földön heverő tárgyak közt, a hátizsákjába
dugta a vigyázók könyvét, felvette a táskámat, és visszasietett
hozzám.
A szanaszét szórt könyvekre néztem, és a polcok alól kinyúló
végtagokra. Az egyik kereső ujja megrezzent.
– Meg kellene ölnöm őket – morogtam.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet volna – felelte Shay, a könyvtár
középpontja felé mutatva. Nem vagyunk egyedül.
– Szörnyű zajt hallottam az előbb. Innét jött, valahonnan hátulról!
– Egy izgatott öregember tűnt fel a polcok közt, a könyvtárost
vezetve.
– Te jó ég! – a bácsi elejtette a szemüvegét. – Valaki beszorult a
polcok alá
– Hívják a mentőket! Maguk látták, mi történt – a könyvtárosnő
a melléhez kapott, attól féltem, hogy még szívrohamot kap. – Ismerik
őket
A bácsi elővette a telefonját, de csak állt, és némán bámult a
könyvek halmára. A könyvtáros kikapta a kezéből a telefont, és
beütötte a számokat. Dehogy kap szívrohamot, csak kicsit hisztériás.
– Nem, asszonyom – mondta Shay, ártatlan tekintettel. – Mi csak
egy nyugodt helyet kerestünk a tanuláshoz, de sajnos nem könnyű
találni.
Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. Kézen fogtam, és
kifutottunk a könyvtárból.
212

TIZENKILENCEDIK
fejezet
213

VÉRES HOLD. SAMHAIN. VÉRES HOLD.
Samhain. Nem tudtam másra gondolni, ahogy a kémiaórára
igyekeztem. Olyan közel voltak, és egyre bizonytalanabb voltam
velük kapcsolatban.
Mikor beléptem a terembe, Ren szélesen vigyorgott rám.
– Szia, Lily!
Nem tudtam ellenállni kihívó pillantásának. A sípcsontja felé
rúgtam, ő meg kitért az utamból.
Ahogy összeállítottuk az aznapi kísérlet eszközeit, az alfára
pillantottam.
– Ren, mit tudsz a samhainról
Mélyen töprengő arckifejezést vett fel, és felém sétált.
– Lássuk csak, akkor van a szülinapom, és a tiéd is. De ezt már
biztosan tudod.
Elpirultam, mikor mögém lépett, és átkarolta a csípőm.
Ajka a fülemhez ért.
– A válasz, amibe te se köthetsz bele: az életem legboldogabb
napja. Vagy valami hasonló. Semmiképp sem a boldog legényélet
vége, amikor bilincset tesznek az emberre. Most jut eszembe, hogy
ugyanakkor ünnepeljük majd a szülinapokat és a házassági
évfordulót. Micsoda teher!
214

– Kérlek! – eltoltam magamtól a könyökömmel. Rendületlenül
mosolygott, ahogy visszalépett az asztalhoz, és elkezdte lemérni a
tealeveleket. Kinyitottam a munkafüzetemet.
– Szóval koffeint vonunk ki a teából
– Úgy néz ki – elővett egy mérleget.
Adtam neki egy kémcsövet, miközben a szoknyám fodraival
babráltam. Folyton a térdem köré tekerődtek, zavaró módon. Naomi
ajándéka volt. Gyorsan eldőlt, hogy ezt is utálni fogom.
– Komolyan kérdeztem. Samhain. Tudsz valami a szertartásokról
– Semmit, a szokásos dolgokon kívül. Szellemvilág,
fátyollebbenés, blabla. – Nem reagáltam a kacsintására. – De apám
szerint veszélyes éjszaka, a szellemek szeszélyesek, ha megnő az
erejük.
Megborzongtam, ahogy belegondoltam, miféle szellemek lesznek
jelen az egyesülésen.
A kalcium-karbonát után nyúlt.
– Aznap halt meg az anyám – mondta csendesen. Megdermedtem,
ahogy próbáltam meggyújtani a Bunsen-égőt.
Ren továbbra is a kísérletre figyelt, nem mutatta jelét érzelemnek,
csak az álla feszült meg kissé.
– Samhain napján ölték meg anyádat – kérdeztem döbbenten.
Fogalmam sem volt róla, hogy az egyesülésünket Corinne Laroche
halálának évfordulójára tették.
A mérleget figyelte.
– A keresők rajtaütése volt... ismered a sztorit. Azóta sem volt
olyan sikeres támadásuk.
Valóban ismertem a történetet, mint minden fiatal farkas. A
legendáink közé tartozott. A keresők megtámadták a Bane-erődöt a
hegy nyugati oldalán. A rajtaütésre hajnal előtt került sor, míg
Corinne otthon volt a kisfiával. Számos Bane-őrzőt megöltek, köztük
Ren anyját is, mielőtt a vigyázók észbe kaptak volna. Kegyetlen
bosszút álltak a keresőkön. Hat hónapos hadjáratot folytattak a
felkelők előkerítésére, akiket több szétszórt táborban találtak meg a
hegyekben. Az Éden előtti verekedést megelőzően ez volt a keresők
utolsó jelentős támadása.
Libabőrös lett a karom.
215

Ren rám nézett, és elmosolyodott, látva, hogy remegek.
– Nem számít, Calla. Alig emlékszem. És az a dolgom, hogy
azokra vadásszak, akik megölték őt. Így van rendjén. Ez így
igazságos.
Az ajkamba haraptam, vártam, hogy folytassa.
– Miért rontanánk el a meglepetést – mondta, de
megrökönyödtem a könnyedségén. – Azt hittem, odavagy a vigyázók
szabályaiért.
– Mégis jó lenne tudni legalább valamit arról, mit kell majd
tennünk – morogtam.
A Bunsen-égőre mutatott.
– Meggyújtod Húsz percig kell főznünk a teát – belenézett a
könyvbe –, és közben kevergetni.
– Igen, bocsánat – megfogtam az öngyújtót, és sietve
meggyújtottam a lángot.
– Akarod keverni – rátette a kémcsövet a rácsra.
– Persze – mondtam. Adott hozzá egy üvegrudat.
A kevergetés unalmasnak bizonyult. Felsóhajtottam, az asztalnak
dőltem. Ren az ujjai közé kapta a szoknyám egyik fodrát.
– Ez a szoknya úgy fest, mint egy harmonika – mondta nevetve. –
De jól áll, az biztos.
– Kösz – feleltem szárazon. – Azt hiszem, úgy is hívják,
harmonikás csipke. Legalábbis anyám szerint.
– Arra gondoltam, hogy hivatalosan is elkezdhetnénk randizni.
– Hogyan
– Volna kedved elmenni vacsorázni
– Úgy érted, egy randin – a keverésre koncentráltam, a vadul
dobogó szívem helyett. – Mikor
– Az egyesülés előtt. Gyere el velem vacsorázni, és elviszlek a
Véres Holdra pár órára a ceremónia előtt. – Ujjai a fodrokról a
pulcsim pereme alá siklottak, és simogatni kezdte a hátamat.
Felszisszentem, megfogtam a csuklóját, és elhúztam a kezét.
– Órán vagyunk – sziszegtem rá a fogaim között.
Körbepillantottam, és láttam, ahogy többen elkapják rólunk a
tekintetük. Ashley Rice rajtam tartotta a szemét. Nem mertem Shay
felé nézni.
216

Ren próbálta kiszabadítani a kezét a szorításomból.
– Neked kavarnod kellene!
– Viselkedjél már!
Elengedtem, egy végső figyelmeztető csípéssel, mielőtt
visszatértem volna a feladatomhoz.
– Szóval szeretnél velem vacsorázni, és utána elmenni a bálba
Gondoltam, jó volna kis időt kettesben tölteni. – Hüvelykujjával
simogatta a kezemet, és a térdeim elgyengültek.
Megköszörültem a torkomat.
– Kettesben
– Igen – felelte. – Daxet vittem el a vadászatra, miután
elutasítottál. Bár nem sikerült rosszul, egymaga leterített egy szép
szarvasbikát.
Felvontam a szemöldököm.
– Ügyes!
– Igen. Mindenesetre nem Dax volt az a társ, akire vágytam.
Olyan szorgalmasan vigyázol Logan fiúcskájára, hogy nem is
töltünk együtt semennyi időt.
– Ne morogj.
– Azt hiszem, megérdemelnénk egy igazi randit, nem
– Szerintem is – hallottam a kedvetlenséget a saját hangomban.
Arra gondoltam, hogy Shay mit fog szólni ehhez.
– Szóval te nem is szeretnéd – kezdett eltűnni a játékossága.
Kétségbeesetten kerestem egy elfogadható választ.
– Nem, vagyis igen, szeretnék veled vacsorázni. Csak
meglepődtem. Azt hittem, az egész falka közösen vesz részt a
ceremónián.
Fölém hajolt.
– Szerintem kettesben jobbnak tűnik, nem
Gyengéden megharapta a fülcimpámat. Minden izmom elernyedt.
Elejtettem a keverőrudat, és az asztalba kapaszkodtam, hogy
megtartsam magam.
Ren kihúzta magát.
– Jól vagy
Bólintottam, nem mertem megszólalni. Mosolyogva visszalépett a
könyvéhez.
217

– A következő lépés egy törlőkendő. Hová lett a kendő
Átkutatta az asztalt, ezalatt sikerült visszanyernem a
lélekjelenlétemet.
Az óra hátralévő részében tartottam tőle a biztonságos távolságot.
Veszélyesen játékos kedvében volt, és olyan hevesen reagáltam az
érdeklődésére, hogy attól féltem, kapkodásomban még felgyújtom az
egész labort.
Mikor szünetben a szekrényem felé indultam az uzsonnámért,
Shay mellém lépett.
Ránéztem.
– Az ebédlőbe mész
Belerúgott egy eldobott kólásdobozba.
– Ren nagyon barátságos volt ma veled, nem
Remek.
– Nem muszáj minket bámulnod kémiaóra alatt.
– Nem kellett nagyon bámulni, hogy észrevegyem. Eléggé rád
mászott.
Elpirultam.
– Foris tanárnő nem szólt ránk, szóval valószínűleg túlzol.
– Foris tanárnő sose szólna rátok. Mindkettőtöktől fél.
Vállat vontam. Ebben igaza volt.
Kínos csöndben értünk a szekrényemhez. Végül
megkönnyebbülésemre Shay megszólalt.
– Nem akarsz ma este beülni egy kávézóba A könyvtárba már
nemigen mehetünk vissza.
– Az biztos – mondtam. – De nem mehetek kávézni.
– Miért nem
– Anyám programot csinált nekem – morogtam. – Az egyesüléssel
kapcsolatos.
– Ó – a szomszédos szekrénynek dőlt, míg az uzsonnámat
kerestem. – De micsodát
Szerettem volna bemászni a szekrénybe és elbújni.
– Olyan női dolog.
– Izgalmasnak hangzik.
Nem játszhattam örökké a rémült struccot, úgyhogy előkaptam az
ebédemet.
218

– Jó, mehetünk enni.
Shay a nászindulót dúdolva lépkedett mellettem, míg erősen
oldalba nem böktem.
219

220
HUSZADIK
fejezet

– HÚ! – ELUGROTTAM SABINE GOMBOSTŰVEL
teli keze elől. Már harmadjára szúrt belém, és meg voltam győződve
arról, hogy szándékosan műveli.
– Ne haragudj – mentegetőzött, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy
sajnálja.
– Calla, nyugodj meg – mondta anyám. – Sabine, légy óvatosabb!
– Igen, Naomi – felelte, meghajtva a fejét, de láttam, hogy
gúnyosan mosolyog. Ha nem nyomott volna le a ruhám súlya,
belerúgtam volna.
Bryn előttem állt, és ellenőrizte az öltözékem.
– Azt hiszem, itt jobban össze kell fogni – mutatott a bal vállamra.
Anyám felállt.
– Jó szemed van, Bryn. Sabine, ide kell még tűt tenni.
Megragadtam Sabine vállát.
– Ha megint megszúrsz, tűpárnát csinálok a fejedből.
– Calla, egy hölgy nem beszél így az öltöztetőjével –
figyelmeztetett anyám. – Cosette, hogy állsz a szegéllyel
– Mindjárt kész – mondta Cosette valahol alattam. Semmit nem
láttam a fodroktól.
– A fenébe is, Sabine! – megdörzsöltem a fájó pontot a vállamon.
– Ha összevérezem a ruhám, nagyon meg fogod bánni.
– Nem sértem fel a bőrödet – Sabine nem rejtette el a mosolyát.
221

– A végén úgyis mindenhol véres lesz – mondta Fey a sarokból,
ahova félrevonult. Olyan távol tartotta magát a ruhakészítő
tevékenységtől, amennyire csak lehetett, mintha a selyem érintése
megfertőzné valami „szépséges királykisasszony" vírussal.
Anyám rávicsorította a fogát.
– Fey!
Elvesztettem egyensúlyomat az emelvényen, amit anyám a ruha
elkészítése céljából állított be a szobámba. Bryn megfogta a
csípőmet, hogy megvédjen a leeséstől.
– Huh – mondtam halkan, ahogy még egy tű belém fúródott.
– Miről beszél Fey – kérdeztem anyámat, aki hevesen rázta a
fejét.
– Honnét tudsz egyáltalán a ceremóniáról – kérdezte Feyre
pillantva.
– Elnézést, asszonyom – Fey kibámult a hálószobám ablakán. –
Dax hallotta, ahogy Emile és Efron beszéltek róla.
– Daxnek jobban kéne tisztelnie mások magánügyeit – mondta
anyám.
Bryn ott maradt, ahol volt, mivel látta, hogy még nem állok
biztosan a lábamon.
– Anya, kérlek, nem mondanál mégis valamit róla
Anyám megnyalta a szája szélét, és végignézett az izgatott
lányokon.
– Egy keveset elmondhatok – felelte csendesen. – És
biztosíthatlak, hogy nem lesz vér ezen az esküvői ruhán.
Fellélegeztem.
– Akkor jó.
– Mert farkasalakban kell majd ölnöd – tette hozzá.
– Ölni – megláttam a tükörképemet a nagy falitükörben. Úgy
festettem, mint VIII. Henrik valamelyik felesége, akivel az imént
közölték, hogy le fogják cserélni.
– Semmi baj, Cal – Fey felvett egy kopott plüssmacit a
szekrényemről, és attól féltem, hogy le fogja tépni a fejét. – Az ölés
lesz talán az egyetlen izgalmas dolog az egészben.
– Addig, míg Ren nem viszi őt ágyba – dorombolta Sabine.
222

Fey nyerítve felkacagott. Még Cosette fojtott kuncogása is
kihallatszott a fodrok alól.
– Hallgass, Sabine! – Bryn belerúgott, és elvigyorodott.
– Nahát, lányok, úgy viselkedtek, mint a vademberek!
Anyám a két tenyere közé fogta az arcomat.
– Calla, a ceremónia csodálatos. A szent ligetben fogunk várni
rád, kivéve Brynt, mert ő kísér el a ceremónia helyszínére. Ott
magadra hagy téged. Dobszó fogja felébreszteni az erdő szellemeit,
és a harcos dala lesz az utolsó hang, amit hallasz, mielőtt hívnának,
hogy csatlakozz hozzánk.
– Ki fog hívni
– Majd meglátod – mormolta mosolyogva. – Nem árulhatok el
mindent. A szertartást a titokzatossága teszi különlegessé.
Különlegessé Elragadtatottságtól csillogó szemébe néztem, és
egyáltalán nem éreztem különlegesnek magam, csak izgultam.
– És az ölés
Emiatt aggódtak hát a szüleim.
Elvette a kezét az arcomról, és összefonta a mellén.
– Ez egy próbatétel, nyilvános bizonyítása annak, hogy te és Ren
képesek vagytok az új falka vezetésére.
– Együtt fogunk vadászni – nem tudtam elképzelni, hogyan
folyik az ilyesmi. – És a vigyázók nézik
– Az áldozatot a szertartás végén pillantjátok meg – mondta,
kisimítva a ruhám elejét. Megrezzentem, amikor egy újabb tű bökött
belém.
– Mi lesz az áldozat – Bryn megfogta a kezem, holott az övé is
remegett.
– Ezt nem tudhatod meg, csak aznap éjjel – mondta anyám. – A
meglepetés a próba része.
– Mi volt akkor, amikor te mentél hozzá Stephenhez – kérdezte
Sabine. Meglepve láttam, hogy ujjait szorosan összefonja, mintha őt
ugyanúgy megrémítette volna az ölés emlegetése, mint engem.
Anyám az öltözőszekrényhez lépett, és egy kefét emelt le róla.
Csöndesen lépett mögém, és elkezdte fésülni a hajamat.
Mikor már lemondtam róla, hogy elárulja, megszólalt:
– Egy kereső. Akit foglyul ejtettek.
223

– Ó – mondtam. Eszembe jutott a kereső arca, akivel az Éden előtt
harcoltunk. Emlékeztem a kiáltásaira Efron irodájában. Vajon
életben van még Vajon a vigyázók előhozzák egy titkos börtönből,
hogy elénk vessék a szertartáson
Berregés érkezett az ágyam felől. Fey egy rakás alsószoknya alól
előhalászta a telefonomat.
– Felvegyem
– Ki az – kérdeztem.
A kijelzőre pillantott.
– Shay.
A fésű megállt a levegőben.
– Ki az a Shay – kérdezte anyám.
– A fiú, akire felügyelünk Logan parancsára – Fey felém dobta a
telefont.
– Anya! – kiáltottam. Épphogy csak elkaptam a telefont, miután
anyám jókorát rántott a hajamon.
Hallottam, hogy a fésű a földre esik, és a következő pillanatban
anyám előttem állt. Arca sápadtabb volt, mint az ágyam összegyűrt
lepedői.
– A vigyázók védence hív De miért
– Te tudsz Shayről – a telefon még mindig rezgett a tenyeremen.
– Én... – lehajolt, és felemelte a hajkefét. – Talán hallottam
valamit Lumine-től. De nem tudtam a nevét.
– Mit mondott róla Lumine – figyeltem, ahogy kapkodva nekilát
elpakolni a szekrényemen.
– Nem fontos – de nem nézett rám. – Nem tudtam, hogy jóban
vagy vele.
– Túlságosán is – kotyogott közbe Sabine.
– Ezt hogy érted – anyám rá nézett, aztán énrám. – Renen kívül
másokkal is jóban voltál Nahát, szégyelld magad.
Próbáltam belerúgni Sabine-be, de orra estem volna, ha Bryn el
nem kap.
– Dehogy, félreérti, Naomi! – mondta Bryn. – Logan megkérte
Callát, hogy őrködjön Shay fölött. Hogy biztonságban legyen a fiú.
Anyám még jobban elfehéredett.
– De hát miért...
224

Elhallgatott, és az ágyneművel kezdett foglalkozni. A telefonomra
pillantottam, nem tudva, mit tegyek.
– Naomi, ugye hamarosan jön a torta és az ajándékok – kérdezte
Bryn. – Azt hiszem, tarthatnánk egy kis szünetet.
– Igen, igen! – anyám megkönnyebbültnek tűnt, és az ajtó felé
indult. – Készítettem teát és süteményeket. Gyertek a nappaliba.
– Köszi, Bryn – súgtam neki, ahogy a többi lány követte anyámat
a folyosóra.
Megszorította a kezem, mielőtt Feyhez futott volna, aki fintorogva
nézett rá.
– Oké, mehetünk teázni.
Kinyitottam a telefont.
– Szia.
– Calla! – Shay meglepettnek tűnt. – Nem gondoltam volna, hogy
felveszed.
– Igen – mondtam, és közben felhallatszott anyám hangja, aki
utasításokat adott a porcelán és ezüst evőeszköz megfelelő
elhelyezésére. – Nem beszélhetünk sokáig.
– Gyors leszek – mondta. – Rájöttem, miért nem találunk semmi
használhatót a könyvtárban.
– Miért
– Valami piszkálta a csőröm az alkímiai jelekkel kapcsolatban –
mondta. – Tudod, a kereszt rajzán.
– Igen.
– Utánanéztem, és nem csak itt lehet látni őket – hallottam, hogy
lapoz egy könyvben. – Van egy háromszög a térképen. Azon, amit
akkor használtam, mikor felmentem a hegyre. Épp a barlangon.
– Egy háromszög van Haldis-barlangján
– Igen – mondta. – Egy háromszög, fejjel lefelé, egy vonallal
félbevágva.
– Az a föld jele – mondtam, gondolatban átismételve az alkímiai
jeleket. – A barlangnak valami köze van a föld elem energiájához.
– Nem tudod, mi van a barlangban – kérdezte Shay.
– A barlangban – ismételtem. – Azt hittem, a hely számít.
A vigyázók mindig úgy beszéltek róla, mint a szent helyükről.
Szerinted van valami odabent
225

– Szerintem ki kéne derítenünk.
– Komolyan beszélsz
– A könyvtárba nem mehetünk vissza, miután a keresők ránk
támadtak – mondta. – Ezt már te is említetted. De valamivel
próbálkoznunk kell.
– Ebben nem vagyok biztos – kiszáradt a szám. – A barlang
magasan van. Már nagyon vastag lehet a hó odafönt.
– Gyakorlott hegymászó vagyok, menni fog – mondta. – Meg
tudom csinálni, Cal.
– Vasárnap lenne jó, mikor Bryn és én járőrözünk. Brynt el tudom
küldeni, nem probléma. Örülni fog, hogy Ansellel töltheti a napot.
De talán nem leszünk elég gyorsak, és nem érünk vissza, mielőtt
megérkezne a következő Nightshade-őrjárat. Nos, én
megpróbálhatom...
– Eszedbe ne jusson nélkülem menni.
Anyám tűnt fel a folyosón, egy szalvétával integetve felém.
– Calla, ideje játszani és átvenni az ajándékokat! Segítsek kibújni
a ruhából Vigyázz, nehogy kiessenek belőle a tűk!
– Játszani – kicsit rosszul éreztem magam ehhez.
– Játszani – hallottam Shay nevetését. – Leánybúcsút tartotok
Nem csoda, hogy nem mondtad meg, hogy mit csinálsz. Szörnyen
érezheted magad.
A telefonra tettem a kezem.
– Egy perc múlva jövök, anya!
– Nem illik megváratni a vendégeket! – mondta mérgesen, mielőtt
eltűnt a lépcsőkön.
– Calla! – mondta Shay. – Ott vagy
A tükörképemet figyeltem, és elképzeltem milyen érzés lenne
apró cafatokra szaggatni a ruhát, hogy a világ legdrágább
konfettijévé változtassam.
– Itt vagyok, bocs.
– Szóval, mikor megyünk
Shay lelkes hangjától egyszerre támadt kedvem nevetni és sírni.
Már csak alig több, mint egy hét, és itt a samhain. Az egyesülés után
nem találkozhatok titokban Shayjel. Talán egyáltalán nem
találkozhatok vele többé.
226

– Most vasárnap, elmegyünk a barlangba.
– Három nap múlva – kérdezte. – Ó, egészen fellelkesített a
zseniális tervem. Most már csak ideges vagyok.
– Lehetsz is. Viszlát holnap.
– Majd beszámolsz a gyönyörű ruhádról
Kinyomtam a telefont.
– Jövök, anya! – kiáltottam, leugorva az emelvényről.
Kettőt léptem, amikor a lábam megakadt a szoknya fodrában,
előrebuktam, és orra estem. Próbáltam felállni, de nem tudtam utat
törni a rengeteg rózsaszín, arany és elefántcsont rétegen át, amikbe
begubóztam. Minden mozdulatomra gombostűk fúródtak a bőröm
alá, mint megannyi darázs mérges fullánkja.
Amikor Bryn végre kihámozott selyembörtönömből, még mindig
jajgattam.
227

228
HUSZONEGYEDIK
fejezet

– SZÓVAL, MIT CSINÁLSZ MA ESTE – KÉRDEZTE
Shay, miközben kifelé jöttünk a nagy eszmék óráról.
– Kidolgozom ezt az esszét – válaszoltam a füzetemre mutatva. –
Kezdek visszaesni a tanulásban emiatt a... sok minden miatt.
– Átjöhetek hozzád – kérdezte, és felém nyújtotta jegyzetekkel
teli füzetét. – Megcsinálhatnánk együtt.
– Nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne, hogy a házunkban
tartózkodj.
– Miért – Shay megfogta a könyveimet, amíg kinyitottam az
öltözőszekrényemet.
– Mert anyám nem örülne neki.
– De hát olyan helyes fiú vagyok.
– Ez nem... Áuú!
Ansel hátulról megdobott egy focilabdával.
– Süket!
Kivettem egy üveg vizet a szekrényemből, és szemközt
spricceltem.
– Kedves fogadtatás – elvigyorodott, és az arcát törölgette. – De
nem kellett volna lelőnöd az üzenethozót.
– Túlélted – mondtam. – Mi az üzenet
– Nev játszik a Burnoutban ma este. Kérte, hogy menjünk el.
– Mi az a Burnout – kérdezte Shay.
229

– Ez egy bár a város nyugati részén – világosítottam fel, míg
belebújtam a kabátomba. – Vagy inkább egy kis lyuk, mintsem bár.
– Gyerünk, Cal. Szereted azt a helyet – mondta Ansel, a térdén
pattogtatva a futball-labdát. – Ne tégy úgy, mintha nem a te tereped
lenne a pincebár. És különben is, az Éden óta nem csináltunk
semmit. Ki kell kapcsolódnunk. Méghozzá együtt.
– Hány órakor – kérdeztem.
– Tíz.
– Nem tudom – Shayre pillantottam. Ansel követte a tekintetemet.
– Neked is el kell jönnöd, Shay. Tarts velünk ma este! – mondta. –
Nem csak ebédnél lóghatunk együtt.
– És hogy akartok átslisszolni a kidobok közt Vagy
mindnyájatoknak van hamis személyije, amiről én még nem tudok
– Nev megbeszélte a tulajjal – felelte Ansel. – Nincs szükség
személyire.
– Jól hangzik – Shay pajkos mosollyal nézett rám.
– Hű, valóban – elnyomtam egy sóhajt. – Ez tényleg nagyszerűen
hangzik.
Ansel arca felragyogott.
– Mason felvesz minket kilenc után. Egészen lent van a 24-es
úton, Shay. Lesz egy kavicsos út jobbra. Azt kövesd, odavisz
egyenesen a bárba.
– Ott leszek – mondta Shay.
Benyúltam a kabátzsebembe, odadobtam Anselnek a kulcsokat.
– Vezethetsz hazáig, ha akarsz, An. Egy másodperc múlva ott
leszek a kocsinál.
– Tényleg Tök jó!
Sebesen elviharzott a parkoló irányába, nehogy véletlenül
meggondoljam magam.
Amint hallótávolságon kívül került, átható pillantást vetettem
Shayre.
– Megőrültél
– Mert szeretném hallani, ahogy Nev játszik – Shay higgadtan
mosolygott. – Nem hinném. Hallottam, hogy jól játszik. Bár
gondolom, Mason kissé elfogult.
230

– Tudod, hogy értettem – nem mosolyogtam vissza rá. – Ren is ott
lesz.
– Ez ígéretesnek hangzik.
Nem bírtam másra gondolni, csak arra, hogy mindketten ott
lesznek abban a sötét, átláthatatlan bárban. Az éjszaka vészjóslónak
ígérkezett az éles neonfények közepette.
– Azt akarja majd... – az ajkamba haraptam.
– Hogy együtt legyetek – Shay felvonta a szemöldökét. –
Nyilvánosan
A tekintetem a földre szegeztem, és bólintottam.
– Értem.
– Köszönöm, Shay – mondtam megkönnyebbülve, hogy nem akar
balhézni. – Tényleg azt kívánom, bárcsak eljöhetnél velünk
szórakozni.
– Valóban – belekapaszkodott a szekrényem ajtajába, és elkezdte
ki-be nyitogatni. – És vajon miért
– Muszáj ezt megmagyaráznom
– Attól tartok, igen – az ajka játékos mosolyra húzódott. – Igen.
– Miért vagy mindig olyan bonyolult – A mosolyától elszorult a
szívem, mert eszembe juttatta, hogy a tréfái mindig megnevettetnek.
Feszült éjszaka lenne a társasága nélkül, amely képes feloldani a
félelmeimet.
– Mondd csak meg.
– Nem tudom, hogy számít-e ez, de hiányozni fogsz. – Közelebb
léptem hozzá. – A vasárnap olyan távolinak tűnik.
Amint a szavak elhagyták a számat, beleharaptam az ajkamba.
Miért mondtam ezt Nem lenne szabad ilyeneket beszélnem.
– Ezt jó hallani – Shay elszánt mosollyal nézett rám. – De még
találkozunk este.
– Micsoda – elakadt a szavam. – De hát épp most mondom,
hogy...
– Tudom, Calla – mondta, és megszorította a kezemet. – Este
találkozunk.
Elképedve bámultam rá. Ő csak rám nevetett, és elindult.
231

* * *
Mason Land Roverje lefordult a kavicsos útról. A hatalmas kocsi
kitűnt a motorok és autók közül, amelyek a bár előtt álltak.
Bryn kicsatolta a biztonsági övét.
– Nem értem, miért kellett idejönnünk. Jobban szeretnék az
Édenben lenni.
– Nev nem játszik az Édenben – mondta Mason. – És emellett jó
dolog máshová is járni.
– Higgy nekem, ez jobb, mint az Éden – mondtam, mert a
gyomrom is görcsbe rándult arra a gondolatra, hogy visszatérjünk
Efron bárjába.
Mason és én egymásra néztünk. Nem mondtuk ki, de tudtam,
mindketten arra gondolunk, hogy Logan soha sem jelenne meg a
Burnoutban.
– Jól fogod erezni magad, te is tudod – Ansel Bryn derekára tette
a kezét, és kisegítette az autóból.
Bryn elhúzta a száját, mire Ansel megcsókolta, amitől a lány
azonnal felvidult.
A Burnout egy útszéli kávézó romjaira épült, amelyet tíz évvel
ezelőtt egy tűzvész pusztított el. Ahelyett, hogy eldózerolták volna,
az új tulajdonos egyszerűen ráépítette a bárt a romokra.
Elszenesedett, szénfoltos gerendadarabok tűntek fel a kis helyiség
szegleteiben, mintha csak valami modern művészeti stílust akarna
bemutatni. A kemény padlógerendák, amelyek emelkedő talapzatot
hoztak létre, helyenként olyan élesen kiemelkedtek, hogy nem volt
nehéz elbotlani bennük.
A falakra felfüggesztett sörösüvegek neonszínű címkéiről gyenge
fény vetődött a helyiségre. Füstös köd úszott a levegőben, akár egy
függöny, a szaga betöltötte az orromat, és elnyomott minden más
illatot. Szürkébe öltözött katonák üldögéltek a pult előtti rozoga
székeken, bőrruhás motorosok tömörültek az asztalok körül a szoba
sötét sarkaiban. A bárpulttal szemben egy emelvény szolgált
színpadul.
232

Neville a színpad szélén ült a lábát lógatva, a gitárja keresztben
feküdt az ölében. Shay az emelvénynek támaszkodva állt. Nev
biccentett, amikor megpillantott minket. Ansel és Mason rögtön a
színpad felé indultak.
Bryn belekapaszkodott a kezembe.
– Biztos nagyon izgalmas lesz, amit a zenéről beszélnek. Le
szeretnél ülni
Követtem a tekintetét a helyiség másik végébe, ahol Ren, Dax,
Fey, Sabine és Cosette ültek együtt egy asztalnál.
– Persze.
Amint közelebb értünk az asztalhoz, Ren felállt, és kinyújtotta
felém a karját.
– Örülök, hogy itt vagy.
A szívverésem elakadt, de azért odamentem hozza, hagytam, hogy
magához öleljen, és odavezessen a mellette levő székhez.
– Köszönöm – suttogtam bele a bőrdzsekije ráncaiba mielőtt
leültünk. Bryn is odaült mellém, a másik oldalamra.
– Helló, srácok – mosolyogtam a falkatagokra. – Jó látni titeket.
– Hello, Calla – üdvözölt Dax.
Sabine derűsen mosolygott. Cosette halkan mondott valamit, de
semmit sem hallottam a tömeg zajától.
– Fey – ránéztem a falkatársamra, miközben elhelyezkedtem a
székemen. Mason mondta, hogy Dax hozott el téged.
– Ja. – Közelebb húzta a székét Daxhez.
Mondani akartam még valamit, de meggondoltam magam, és
csendben maradtam. Jobb kivárni, hogyan alakulnak az események.
Ren a színpad felé fordult, és megakadt a szeme Shayen.
– A rajongótáborod korábban érkezett. Már várt téged.
Beleharaptam a számba. Csoda lesz, ha kibírom ezt az éjszakát.
– Ansel hívta meg őt.
– Ezt meg kell köszönnöm neki – mondta Ren szúrós mosollyal.
– Azt hiszem, ez jó dolog – mondta Bryn kissé védekező
hangsúllyal. – Logan azt szeretné, hogy törődjünk vele. Ez nem
kizárólag Calla feladata. Hanem a falka felelőssége is.
– Természetesen – Ren hangja idegesnek és fakónak tűnt. –
Segítenünk kell Callanak a srác körüli gondoskodásban.
233

– Majd meglátjuk, hogy boldogul az iskolán kívül – vigyorgott
Dax.
Fey súgott neki valamit, mire Dax hangosan felnevetett.
– Szeretnétek valamit megosztani velünk – előrehajoltam, és
megszorítottam Fey csuklóját.
Megpróbált szabadulni a szorításomból.
– Nem igazán.
Bryn mély lélegzetet vett, és Fey abbahagyta az erőlködést.
– Bocs, Cal. Nem akartam tiszteletlen lenni – mondta gyorsan.
– Csak egy bizalmas tréfa volt.
– Értem.
Lenéztem rá, de ő elfordult. Amikor Ren megrázta a vállamat,
elengedtem a csuklóját.
– Nyugi – mondta. – Ez a szabad éjszakánk. Dax, menj, és hozz
még egy kört az asztalnak.
Dax bólintott, és megpaskolta Fey combját, mielőtt elvonult a
bárpulthoz.
Ansel, Mason és Shay leültek a többi székre az asztal köré.
– Hé, srácok – Ren egy könnyed mosolyt küldött a társaság felé.
– Örülök, hogy tudtál csatlakozni hozzánk Shay! – Próbáltam
figyelmen kívül hagyni a Ren arcán átfutó keményebb kifejezést.
– Ez nem a csapos az Édenből – Bryn a színpad felé nézett. Két
férfi lépett fel az emelvényre Neville társaságában.
Felismertem a Bane-tagot a klubból, de most egy basszusgitár volt
nála.
– Ő Caleb – mondta Mason. – És igen, az Édenben dolgozik. Nev
jó barátja.
– Ki van a doboknál – kérdezte Ansel.
– Tom – mondta Mason. Övé ez a hely, és szeret beszállni a
zenészekhez, akik itt fellépnek.
Neville beleszólt a mikrofonba. Habár ki volt erősítve, alig
lehetett hallani a hangját a hangzavartól:
– Sabine, szükségünk lenne rád. Miért nem jössz föl a színpadra
Hozd a székedet is!
A falkatársaim mind megdöbbenve néztek a lányra, de a Bane-ek
csak összemosolyogtak. Ren közelebb húzta magához a székemet, és
234

átölelte a csípőmet. Tekintetem egy pillanatra találkozott Shayével,
majd újra a zenekarra néztem. Úgy éreztem magam, mintha én
lennék a kötél egy kötélhúzó versenyen.
Sabine jelent meg a színpadon, a székével együtt. Nev átnyújtott
neki egy csörgődobot, és beállított elé egy mikrofont.
– Mi folyik itt – kérdezte Bryn.
– Sabine fogja kísérni Nevet. Néha duettet is szoktak énekelni –
mondta Ren. – Remek hangja van.
– Tényleg – kérdezte Bryn, és kivett egy marék földimogyorót.
– Ki gondolta volna
Cosette rámeredt.
– Jó estét mindenkinek! – hallatszott Nev hangja a hangszórókból.
– Engem Nevnek hívnak. Calebet láthatjátok a basszusgitárnál,
Tomot mindenki ismeri, és a bájos Sabine csatlakozott ma hozzánk,
jelenlétével emelve az est fényét.
Csak a mi asztalunknál hangzott fel taps. Úgy tűnik, a többiek
nem kimondottan a zene miatt jöttek el ma este.
Neville Tom felé biccentett. A bártulajdonos és Caleb egymásra
pillantottak, majd a következő pillanatban a dob és a basszusgitár
lassú ritmusba kezdett. Mosoly suhant át Neville arcán, ujjai
megelevenedtek a gitár húrjain, és énekelni kezdett.
Mason rám vigyorgott, és én bólintottam. Igen, értem már.
Sabine csatlakozott a dalhoz. Hangja édes volt és borongós, mint a
naplemente első árnyai. A zene bekúszott az ereimbe. Lágy volt,
mint a selyem, és szilárd, mint a kövek. Finom volt és bódító. A
Bane-ek, Neville énekének lüktetésére, egy emberként hajoltak előre.
A gyomromban éreztem a basszus ütemét.
Láttam, ahogy Bryn lába megmozdul az asztal alatt, mintha a zene
láthatatlan sodrása ragadta volna el. Anselre nézett, a szeme fénylett.
– Mi van azzal az ígérettel a táncról
– Máris – tiltakozott Ansel. – Én az a típus vagyok, aki szereti
egy ideig csak hallgatni a zenét.
Bryn arcán csalódottság jelent meg, de Shay közbeszólt.
– Én szívesen táncolok – az öcsémhez fordult ha nem bánod.
– A hölgyeké a döntés – Ansel Bryn felé intett.
235

Bryn nem tudta teljesen leplezni megdöbbenését, de fürgén
felajánlotta kezét, egy kedves mosoly kíséretében.
– Akkor, indulhatunk...
Shay kivezette az üres táncparkettre. Néhány érdeklődő pillantás
szegeződött rájuk a motorosok felől, ahogy táncolni kezdtek a
színpad előtt. Neville mosolyogva bólintott, ahogy Shay átkarolta a
lányt, és vezetni kezdte a zene ritmusára.
– Hmm... – mormogta Ansel – Egész ügyes.
– Izgulsz – kérdeztem nevetve.
– Aligha. Shay nem rá van beindulva.
– Mit értesz pontosan ez alatt – Ren karja megfeszült a csípőm
körül.
Ansel meglapult.
– Bocs haver, nem úgy gondoltam.
– Úgy látom, elég tisztességesen táncol – Ren sötét szeme
megvillant. – De azt hiszem, itt az ideje, hogy megmutassuk neki,
hogy is kell ezt igazán csinálni.
Megfeszültem, de legnagyobb megdöbbenésemre Cosette-hez
fordult.
– Van kedved táncolni
Cosette nagy szemei még jobban kikerekedtek, de szerényen
elmosolyodott, és bólintott. Ren kézen fogta, és elhagyták az
asztalunkat.
Dax kézen fogta Feyt, és követték a párt.
Arcomon még mindig ott volt a döbbenet.
– Ez elég furcsán jött ki – mondta Ansel. – Jól vagy
– Jól – válaszoltam. És próbáltam félretenni az ingerültségemet,
amit Ren és Cosette távozása váltott ki bennem.
Hát ez vár rám az egyesülés után Amikor csak kedve szottyan,
elmegy majd más lányokkal
– Ne aggódj, Calla – mondta Mason. – Shay szálka Ren
mancsában, és azt akarja, hogy ne vedd észre, mennyire zavarja.
– Semmi gond – mondtam kissé meghatódva gondoskodásuktól. –
Nem fontos, hogy Rennel táncoljak.
Mason egy gyors ritmust dobolt kezével az asztalon.
– De neked muszáj táncolnod.
236

Felállt, és felém nyújtotta a kezét.
– Remek, én vagyok az egyetlen, akinek nincsen partnere –
mondta Ansel, amikor felkeltem az asztaltól. – Hol van Sabine,
amikor szükségem lenne rá
– Azt hiszem, Sabine előbb marna beléd, mint hogy táncoljon
veled – mondtam.
– Ez bizony igaz – vigyorodott el. – Inkább várok Brynre, hogy ne
felejtse el, hogy ő kedvel engem.
– Jó terv – mondta Mason, miközben elhúzott az asztaltól.
Alig táncoltunk egy percet a színpad mellett, amikor a zene
lassúra váltott.
– Milyen romantikus – Mason megpuszilta az arcomat.
Elnevettem magam, követtem lassú lépteit a hepehupás padlón.
Mason karja egyszer csak lecsúszott a derekamról, és a csípőmön
landolt.
– Innentől átveszem, Mason – szólt Ren közvetlenül mögöttem.
– Hát persze – Mason meghajtotta a fejét.
Ren a karjába vont.
– Ez kissé illetlen volt – mondtam inkább az előző húzásán
bosszankodva, mint a mostani beavatkozásán. – Várhattál volna egy
kicsit.
Csak nevetett.
– Nem. Én most akartam veled táncolni.
– Nagyszerű. Táncolunk. Most boldog vagy
– Majdnem.
Az ajkait a homlokomhoz nyomta, de én közben arra figyeltem,
nehogy megbotoljak a lejtős padlón.
– Szeretnéd tudni, mi az, ami teljesen boldoggá tenne – faggatott.
– Nem vagyok biztos benne – szemének viharfelleges sötét
tónusától a hideg futkosott a bőrömön.
– Engedd meg, hogy hazavigyelek ma este. – Belenyúlt a zsebébe.
– Szeretnék neked mutatni valamit.
– Mit
Ezüstös csillanás jelent meg a szemem előtt. Kulcsok voltak.
– A házunkat.
Rábámultam, aztán újra a kulcsokra.
237

– A házunkat
– Az új lakónegyedben. Elkészült. Megkérdeztem Logant,
vethetek-e rá egy pillantást, erre ideadta a kulcsokat. Biztos vagyok
benne, hogy adhatok neked is egy másolatot belőlük, ha akarod.
– A mi... a mi házunk – dadogtam újra.
– Igen, Calla – elvigyorodott. – A hely, ahol majd együtt élünk az
egyesülés után. Amikor már alfapár leszünk. Tudod, hogy van ez,
nem
– Te oda akarsz menni ma este
– Csak megnézni.
– És Logan azt mondta, hogy szabad
– Logannek nem muszáj tudnia, hogy téged is magammal viszlek.
No és te nem vagy kíváncsi – megcsörgette a kulcsokat a szemem
előtt.
– Egy kicsit igen. – De sokkal inkább arra voltam kíváncsi, mit
akar Ren csinálni, ha majd ott leszünk.
Mosolygott, és átkarolta a derekamat.
A szemem szikrázott.
– És ha megnéztük, utána azonnal hazaviszel
– Ha ezt akarod – mondta gyengéd hangon, és a hüvelykujjával
megsimogatta az arcomat. – De én arra vágyom, hogy lássam, rá
tudlak-e venni arra, hogy abbahagyd a finomkodó hölgy szerepét,
amit a mamád erőltet rád.
– Szóval meghallottad őt – elpirultam, és nagyot sóhajtottam.
Mintha én akarnék előkelő hölgy lenni. Mindez azt jelenti, hogy úgy
kell tennem, mintha semmit sem éreznék, csak kötelességtudatot.
– Nem haragudhatok rá, amiért szeretné megőrizni az erényedet –
mondta vigyorogva. – Szeretném, ha a kegyeibe fogadna, de talán
tarthatnék veled egy kis álompartit az új házunkban. A mi titkunk
maradna. Megígérem, nem fogom világgá kürtölni, ha történik
valami.
Enyhén belerúgtam a sípcsontjába.
– Ezt nem hiszem el. Hagyd már abba!
– De lehet, hogy ez csak elrontaná az izgalmas várakozást –
folytatta szenvtelenül. – Elég ügyes vagyok. Fogadok, hogy fel tudok
238

mászni a tetőre, leengedem magam, és belopakodok hozzád a
hálószobád ablakán. Megleplek téged egyik este a közeljövőben.
Megfagytam a karjában.
– Ezt nem teheted.
– Nem, nem tehetem – nevetett. – Kivéve, ha te kérnél rá.
A szívem sebesen vert, ellentétben Nev lassú dalának ritmusával.
– Te ide tartozol, Calla – mondta közelebb húzva magához, és az
ujjával felemelte az államat. – Legyél velem. Mondd, hogy ez az,
amit akarsz.
Nem tudtam levenni róla a szemem.
– Amit akarok
– Igen. Bármit megadok neked, amire szükséged van. Mindig.
Megígérem. Csak mondd ki.
– Micsodát
– Hogy te is akarod ezt. Kettőnket – a hangja annyira elhalkult,
hogy alig hallottam őt. – Hogy egy napon majd szeretni fogsz engem.
A nyaka köré font karom reszketni kezdett.
– Ren, tudod, hogy együtt leszünk. Mindketten tudjuk már régóta.
Szigorú tekintettel nézett rám:
– Nem erről beszélek.
– Miért kérsz tőlem ilyeneket – megpróbáltam hátrébb húzódni,
de ő erősen ölelt magához.
Halvány mosoly jelent meg a szája szegletében:
– Miért ne
Kezdtem elveszíteni a türelmemet.
– Azt próbálod közölni velem, hogy szeretsz
Inkább tiltakozásnak szántam, semmint igazi kérdésnek, de úgy
tűnt a szeme lángra gyúlt.
– Mégis, mit gondolsz – a szája hozzáért az enyémhez, majd
puhán és nagyon lassan rásimult. Az ajka szétnyílt. A félelemtől
megdermedtem a karjában. Ő mégis folytatta az ajkam csókolgatását,
gyengéden, tapintatosan és szenvedélyesen. Belemerültem a csókba,
melynek hevében elállt a lélegzetem, gyengéden belesimultam a
tenyerébe, amelyet a csípőmön tartott, és tudtam, hogy ettől még
szorosabban ölel majd a testéhez.
Fa reccsenése és üvegcsörömpölés hozott vissza a bárba.
239

A fenébe. Tudtam, hogy ez nem volt jó döntés.
Megpördültem, és arra számítottam, hogy Shay tart felénk. De ő
ránk sem nézett. Ahogy a többiek sem.
A zene abbamaradt. Az asztal, amelynél fiatal farkastársaim ültek,
felborítva feküdt. Törött poharak szóródtak szét a földön, a
sértetlenül maradtak pedig a helyiség egyik sarkába gurultak a lejtős
keményfa padlón. Dax két kézzel Mason ingét markolta, és
vicsorogva nézett rá. Úgy tűnt, Mason elkapja Dax másik kezét, és
kicsavarja, majd mindkét csuklóját megragadva megpróbálja őt
ellökni magától. Fey Dax mellett állt. Ansel keze belemélyedt Dax
alkarjába, és ő is igyekezett eltaszítani Masontől a Bane-fiút. Shay
közvetlenül Ansel mögött állt, ugrásra készen. Bryn félig
felemelkedve állt a széke előtt, a szemét Feyre meresztette.
Ren elindult feléjük.
– Mi az ördög folyik itt – kérdezte. Dax felé tartott, én a
nyomában.
Mason arca eltorzult:
– Neked nincs igazad.
– Neked pedig meg kell tanulnod tartani a szádat.
– Hagyd abba a baromkodást! – Ansel belekapaszkodott Dax
karjába, de egy tapodtat sem tudta odébb mozdítani.
– Igaza van, Dax – szólt Shay. – Mi a problémád
– Fogd be, és maradj ki ebből! – csattant fel Fey.
Neville a megriadt Sabine kezébe nyomta a gitárját, leugrott a
színpadról, és odajött Mason oldalára. Átható pillantással nézett
Daxre.
– Hagyd ezt abba, öregem! Mit képzelsz, mit csinálsz te
Dax rá sem hederített.
Körülnéztem a bárban, attól félve, hogy ki leszünk rúgva. De a
vendégek mind az italuk felé fordulva ültek, közönyösen a bizonyára
mindennaposnak számító civakodás láttán.
Ren megragadta Dax vállát:
– Hagyd őt békén. Menj ki, és várj meg. Most azonnal.
Dax elengedte Mason ingét, vetett rá még egy utolsó dühös
pillantást, mielőtt megfordult és kisétált a bárból. Fey utánaindult.
– Te hová akarsz menni – kérdeztem elállva az útját.
240

– Bocs, Cal – acélosan megvillant a szeme. – Ebben az egyben az
ő oldalán állok.
– Vigyázz, mit csinálsz, Fey! – morogtam, de ő nem állt meg.
– Van valami bajod velem
– Majd tudatom veled, ha megtudom, mi történt.
– Nagyszerű – kikerült, és Dax után iramodott.
Neville is elindult, hogy kövesse őket, a szeme ólomszürke lett.
Ren elkapta a karját.
– Menj vissza a színpadra, és folytasd a játékot! Bármi is történt,
már vége van.
– De hát...
– Jól vagyok, Nev – Mason Neville vállára tette a kezét. – Majd
mi lerendezzük ezt. Menj játszani.
Némi vonakodás után Nev visszatért a színpadra, és egy pillanat
múlva megint szólt a zene, bár észrevehetően keményebb
akkordokkal.
– Valaki elárulná nekem, mi történt – kérdeztem.
– Semmiség – Mason segített Cosette-nek felállítani az asztalt. –
Ahogy Ren mondta, már vége van.
– Azért ez nem volt semmiség – ellenkezett Ansel.
– Mi történt – kérdezte Ren.
– De tényleg, ne csináljunk már ilyen nagy ügyet belőle – mondta
Mason elkínzott arccal. – Elveszítette a türelmét, ennyi az egész.
– Nem hiszem, hogy ennyivel elintézhetnéd, Mason – mondta
Shay csendesen. – Elég durva volt. Dax teljesen ki volt bukva.
Odafordultam Brynhez.
– Mit csinált Dax
Bryn Masonre és Anselre nézett.
– Nem tetszett neki valami, amit Mason mondott... Neville-ről.
– Értem – szűrte Ren a fogai között.
Elindult az ajtó felé, és én követtem. Félúton voltunk a kijárat
felé, amikor váratlanul megfordult.
– Majd én elintézem, Calla.
– Nekem is ott kell lennem – mondtam. – Ez mindkettőnket érint.
Megrázta a fejét.
241

– Egyedül is tudom kezelni. Dax már úgyis tudja, hogy szorulni
fog. Jobb lenne, ha itt maradnál, és meggyőznéd a többieket, hogy
minden rendben lesz.
– Rendben – egyeztem bele. Ren átvette az irányítást. Néztem,
ahogyan elhagyja a bárhelyiséget.
Hogyan győzhetnék meg bárkit is arról, hogy rendben lesznek a
dolgok Semmi sincs rendben.
Annyira dühös voltam, hogy az izmaim is megfájdultak a
feszültségtől. Gyűlöltem, amikor beosztottként bánt velem. Mindig is
a falkám vezetője voltam, és most egyszeriben semmivé váltak azok
az évek, amelyeket a falka vezéreként töltöttem. Most már csupán
Ren párja voltam. Egy kéz érintését éreztem a vállamon, és amint
megfordultam, Shay állt előttem.
– Ez eléggé húzós volt.
Bólintottam.
– Ez egy problémás dolog. Dax és Fey nem fogadják túl jól Nev
és Mason kapcsolatát.
– Észrevettem – mondta lehajtott fejjel. – Szerinted Ren mit fog
csinálni
– Nem tudom biztosan – feleltem. – De bízom az ítéletében.
Mintha lenne bármi más választásom.
– Bíznod is kell – mondta, és megjelent egy apró ránc a szája
sarkában. – Szóval
– Szóval mi
– Szabad egy táncra
Rápillantottam.
– Tessék
– Ren már táncolt veled – mondta Shay. – Most én következem.
– Nem emlékszem, hogy ilyesfajta beosztásban állapodtunk volna
meg – válaszoltam, és hátráltam egy lépést. – Ezenfelül beszélnem
kell a többiekkel is. Meg kell nyugtatnom a kedélyeket.
– Erre én is gondoltam – mondta. – Majd segítek neked.
Zavarodottan néztem rá, értetlenkedve, miközben ő az egyik kezét
a csípőmre tette, a másik kezemet pedig megfogta. Egészen közel
húzott magához, és a karunk feszesen előrelendült, egyenesen, mint
egy nyílvessző.
242

– Mi az ördögöt művelsz – kérdeztem.
– Tangózom – válaszolta, miközben lehengerlő léptekkel és
drámai arckifejezéssel vezetett végig a táncparketten.
– Ez lenne a segítség – rábámultam a falkatársaimra.
Mindannyian minket néztek, zavarodott tekintettel.
– A zene nem csillapítja le a kíméletlen fenevadat, Cal – mondta
Shay, és olyan mélyen meghajtotta a derekamat, hogy a hajam a
padlót súrolta. – A nevetés viszont igen.
Újra az asztalunk felé pillantottam, és nagyon meglepődtem azon,
amit láttam. Shay terve ugyanis működött. Ansel és Mason kuncogva
nézték, mit művelünk, Bryn hangosan kacagott, és még Cosette sem
tudta abbahagyni a mosolygást.
Shay teátrálisan felsóhajtott, majd elegáns mozdulattal kipörgetett
maga mellől, és aztán újra visszaemelt magához, mintha legalábbis
egy könnyű tavaszi szellő lennék a kezében. – Még sokkal jobb
lenne, ha egy piros rózsát tartanék a számban. Hát nem lenne
fantasztikus
Elnevettem magam.
– Inkább nevetséges volna.
– Fantasztikusan nevetséges – elvigyorodott. Meg a bárban
üldögélő motorosok is nevetni kezdtek, kemény arcuk Sid Vicious
helyett most már inkább a Mikulásra emlékeztetett.
Közelebb hajoltam Shay felhevült testéhez. Amikor szorosan
magához ölelt, úgy éreztem, minden rendben lesz. Nem hinném,
hogy tisztában volt vele, mennyire boldoggá tudna tenni, a jövőre
vonatkozó állandó félelmeim ellenére is. Ám hirtelen a megbánás
szorította össze a szívemet, és a nevetés abbamaradt. Biztosan
nagyon fájhatott Shaynek, ha látta, hogy Rennel összeért az ajkunk.
Jobbat érdemelt nálam, sokkal jobbat annál, mint amit valaha is
nyújthatnék neki.
– Szóval nem vagy rám dühös – kérdeztem, miközben ő
megforgatott, mint egy balerinát.
– Miért lennék – kérdezte. – Nem vagy te valami bigott teremtés.
Fey és Dax felőlem a pokolba is elmehetnek
Nem vette észre, hogy csókolóztam Rennel.
243

Hűvös megkönnyebbülés suhant át rajtam, de a bűntudat mardosó
érzése követte.
Miért szeretném, ha nem tudná meg Elrejteni az igazságot nem
becsületes dolog.
Semmi sem változtathat azon, amit Rennek és nekem kiszabtak.
Shaynek ezt mindenkinél jobban meg kell értenie. De látva a
mosolyát, a melegséget a tekintetében, nem tudtam rávenni magamat,
hogy egy szót is szóljak arról a csókról.
– Szerintem meg kéne osztanod a briliáns tervedet Nevvel –
mondtam. – Nem akarom, hogy úgy érezze, gúnyolódunk vele.
– Nevnek nagyszerű humorérzéke van – mondta Shay, miközben
ismét lágyan hátradöntött a tánc közben. – Neki le fog esni a dolog.
– Hát, ha így gondolod... – a színpad felé pillantottam. Úgy tűnt,
Shaynek igaza volt. Habár Nev egy kicsit meghökkentnek tűnt, a
szája a füléig ért.
– Tisztában vagy vele, hogy ha megcsókolnálak a tánc végén,
mekkora közönségsikert aratnánk – mondta Shay egy fordulásnál,
mélyen a szemembe nézve.
Nem tudtam megállni mosolygás nélkül, látva pajkos vigyorát.
– Ha most megcsókolsz, Ren megöl.
– Szerelemben és háborúban mindent szabad – mondta. – És
legalább boldogan halok meg.
– Szörnyű vagy – mondtam. – És körmeimet a vállába
mélyesztettem. – Emelj már fel!
– Csak nem akarok csalódást okozni a közönségnek – folytatta
Shay.
– Hát akkor együtt kell élniük ezzel a csalódással – válaszoltam. –
Kezdtem szédülni, mert az összes vér a fejembe tolult. – Teljesen
tisztán látom, mi fog történni, ha még egyszer megcsókolsz, azt
hiszem, elvesztenéd az egyik kezedet.
Shay felemelt, majd lágyan visszaengedett, és egy fordulás
közben ismét hátradöntött a derekamnál fogva.
– Ti minden problémát erőszakkal és fenyegetéssel oldotok meg
– Nem.
– Hazudsz.
244

A fejem forgott, amikor talpra állított, de a testem könnyű volt,
mint a lég.
Nevetésben törtem ki, ahogy Shay belekezdett egy polkába.
Neville is megcsóválta a fejét, de aztán ő is nevetésben tört ki. A
zene megállt. Nev mondott valamit a többi zenésznek, és a következő
pillanatban belekezdtek a Roll Out the Barrel című punkrock
feldolgozásba.
Shay felém fordult, és valami gyors, pörgős táncba fogott.
– Mondtam, hogy működni fog!
Szédülten és mámorosan átöleltem, és a fejemet a vállára
hajtottam.
És akkor elkaptam Ren pillantását. Az ajtóban állt, és minket
nézett. Olyan hűvös nyugalommal állt ott, mint egy kőszobor.
Lefejtettem magamról Shay ölelő karját.
– Attól tartok itt a show vége.
– Nagyszerű – morogta, és követte a tekintetemet. – Menj, beszélj
vele.
– Sajnálom – mondtam, és tettem egy bizonytalan lépest hátrafelé.
Még mindig szédültem a sok forgástól és hajlástól.
– Tudom, hogy muszáj menned – mosolya szomorkás volt. – Én is
megyek, Masonnel és Ansellel lógok majd, meglátjuk, kíváncsi-e rá
valaki, honnan szedtem ezt az őrjítő polkatudásomat.
Megindultam Ren felé határozottan, bár a gyomrom már görcsbe
állt. Keresztülvágtam a zsúfolt táncparketten, de amikor megláttam a
fintort az arcán, az indulataim azonnal felkorbácsolódtak.
Nem csináltam semmi rosszat. Eszembe jutott az út hazafelé, az új
házunk, az egyesülés, és hirtelen ellenállást éreztem mindennel
kapcsolatban, amit Ren várt tőlem.
– Mi volt ez – kérdezte Ren vicsorogva.
– Mi csak próbáltuk oldani a feszültséget – válaszoltam erőltetett
nyugalommal, és az asztal felé mutattam, ahol a falkatagok ültek
nevetgélve. – Ez csak egy játék volt. Hálás lehetnél, hogy sikerült.
– Nem tudtad volna anélkül felvidítani a társaságot, hogy Shay
összevissza ne fogdosson
– Ez nem így volt – csattantam föl.
245

– Persze – mondta, és hevesen megragadta a karomat. – Ne
csináld ezt még egyszer! Nem bírom látni, amikor egy másik férfi
megérint.
Egy másik férfi Amióta először találkoztunk Shayjel, Ren
következetesen kölyökként emlegette őt. Tényleg mardossa a
féltékenység az alfát.
– Természetesen, Ren – mondtam, és leráztam magamról a kezét.
– Ha megbocsátasz, azt hiszem, ebből az estéből elegem van.
– Miről beszélsz
– Elmegyek – mondtam. – Megtettem, amit kértél.
Lecsillapítottam a falkát. Most pedig el akarok menni.
– Ne légy ilyen – sóhajtott, és megigazított egy hajtincset a fülem
mögött.
De ezzel csak azt érte el, hogy gyerekesnek éreztem magam, és
elütöttem a kezét.
– Nem akartalak megbántani – próbálkozott újra Ren. – Ez a
kölyök tényleg idegesít. Rossz érzés féltékenynek lenni. Nem a te
hibád.
Őszintének tűnt, de már túl dühös voltam ahhoz, hogy
megenyhüljek a szavaira. És itt volt megint ez a „kölyök", ráadásul
épp az imént szidott le, mint egy kislányt.
– Köszönöm, hogy őszinte voltál – mondtam. – De kérlek, ne
akard, hogy itt maradjak. Ne kényszeríts.
Tudtam, hogy a legszívesebben tényleg kényszerítene, hogy
maradjak, és most gyűlöltem érte.
– Hova mész – kérdezte.
– Az erdőbe. Ahová a farkasok tartoznak, ha leszáll az éj –
kivillantottam a fogaimat, ahogy rámosolyogtam. – Talán meghallom
a hold hívását.
– Szeretném, ha itt maradnál velem – mondta nyíltan. – De nem
fogom rád erőszakolni.
– Nagyszerű – mondtam. És otthagytam, mielőtt még folytathatta
volna.
Keresztülvágtam a báron, miközben – nem is tudom, hogy
szándékosan-e, de – összetörtem egy széket, amit túl erősen rúgtam
odébb. Kint hideg volt, csípte a bőrömet, de valamelyest
246

lecsillapította a bennem dúló feszültséget. Fay és Dax még mindig a
parkolóban álltak, közel hajoltak egymáshoz, és halkan beszélgettek
valamiről.
Dax meglepettnek és bosszúsnak tűnt.
– Ren küldött, hogy hozzál nekünk még egy kört... a válogatott
szidalmakból – kérdezte, miközben széles válla megfeszült, ahogy
felém fordult.
– Egyikőtökkel sem akarok most beszélni – csattantam fel, és
átvágtam közöttük, majd futásnak eredtem.
Farkassá változtam, és bevetettem magam az erdőbe, anélkül hogy
visszanéztem volna a Burnoutra.
247

248
HUSZONKETTEDIK
fejezet

SHAY A FORD RANGER FURGONJÁNAK
támaszkodott. Röviden üdvözölt, ahogy felugrottam a kocsira, aztán
a platón kezdett kotorászni, és előhúzott egy pár jégcsákányt, amit
rögtön fel is kötött a hátára.
Amikor észrevettem, hogy igyekszik elrejteni a mosolyát, emberi
alakot öltöttem.
– Mi az
– Csak eszembe jutott a legutóbbi alkalom, mikor itt jártam –
mondta, miközben bekötötte a bakancsa fűzőjét. – Itt ébredtem a
kocsiban. Azt hittem, hogy elaludtam, és nem is voltam túrázni, csak
álmodtam az egészet.
Előredőltem, hogy kilazítsam a hátam.
– Hát igen, reméltem is, hogy így lesz.
– Kiütöttél, aztán idehúztál, ugye így történt
– Nem húztalak – mondtam. – A karomban hoztalak.
Megcsóválta a fejét, és nevetett.
– Akárhogy is volt, köszönök mindent, oké
Shay ügyes hegymászónak bizonyult, könnyedén és kitartóan
haladt fölfelé a hegyoldalon, én farkasalakban követtem, átugrálva a
kidőlt fákat és bokrokat. Csak egyszer kellett megállnunk, egy
különösen meredek és jeges szakasznál. Shay felcsatolta a
hágóvasakat a bakancsára, én meg két hatalmas ugrással jutottam át a
249

veszélyes részen. A jégcsákányokra végül nem is volt szükség, végig
a hátára szíjazva maradtak.
Ahogy közeledtünk a barlang felé, megelőztem. Alacsonyan
tartottam a fejem, egészen közel a talajhoz, és szaglászva futottam
föl-alá. Nem tudtam magamba fojtani a torkomból feltörő ideges,
panaszos nyüszítést. Shay beért, és felzárkózott mellém.
– Minden rendben lesz, Calla.
Emberi alakot öltöttem, és átgázoltam a havon, miközben
nyugtalan pillantásokat vetettem a barlang felé. Sötét nyílásként
tátongott a sziklafalban, mint valami óriási száj, amely el akar nyelni
minket.
– Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy ez jó ötlet –
mondtam. – Mi lesz, ha valaki rájön, hogy itt jártunk
– Honnan jönnének rá
– A szagomról, Shay – válaszoltam. – Ha az őrzők közül bárki a
barlanghoz jön, tudni fogja, hogy bent voltam.
– De te azt mondtad, hogy egyikőtök sem megy be a barlangba –
mondta Shay. – Azt hittem, tilos.
– Igen, de...
– Vissza akarsz fordulni
Shayre néztem, aztán a barlang bejáratára. Úgy tudtam, még egy
őrző sem tette be ide a lábát. Miért változtatnánk ezen
– Akkor indulunk, vagy nem – kérdezte Shay.
– Indulunk! – válaszoltam, félresöpörve kétségeimet.
Shay levette a hátizsákját, és előkotort egy fejlámpát. Lassan
haladtunk a barlangban, a fejlámpa fénye alig derengett a
sötétségben. Úgy tűnt, a járat egyenesen előrefelé vezet, de semmi
jele nem mutatkozott, hogy valaha véget érne.
A kinti világból beszűrődő fény hamarosan nem volt több halvány
derengésnél, és kezdett inamba szállni a bátorságom. Furcsa szag
ütötte meg az orromat. Átváltoztam farkassá, hogy jobban érezzem.
Így még áthatóbb volt, egészen határozott, mégis ismeretlen, furcsa
keveréke a rothadó fának és valami olajszerűnek. Szimatolva
kúsztam előre. Shay előregörnyedve haladt, a lámpája néha súrolta a
padlót. Egyszerre vettük észre a csontokat. A bundám felborzolódott
a nyakamon, ahogy közelebb léptem. A földön szanaszét állatok
250

csontjai fehérlettek, ha jól láttam, többnyire szarvasoké. Vetettem
egy tüzetesebb pillantást a csonthalomra, és kirázott a hideg. Egy
medve koponyája szemezett velem a járat széléről.
– Calla! – Shay félelemmel teli hangját hallottam a hátam mögül,
valami kaparászó hangtól kísérve.
Tekintetemmel a sötétséget fürkésztem, de nem láttam semmi
mozgást. Az előbbi zaj most még közelebbről hallatszott. Mintha
finoman csúszott volna valami egy kövön. Nyöszörögni kezdtem, és
a hátamon felborzolódott a szőr. Szememmel követtem Shay
lámpájának a fényét, ahogy keresztül-kasul pásztázta az alagutat.
Tettem még egy lépést előre, amikor Shay elkiáltotta magát.
– Calla! Fölötted! Fuss!
Előrevetődtem a sötétben, miközben egy test tompa puffanását
hallottam magam mögül onnét, ahol az imént álltam.
– Te jó ég! – Shay elcsukló szavaira vicsorogva megpördültem.
Barna remetepók meredt rám három pár sötéten csillogó szemmel.
Hosszú vékony lábát sűrű selymes szőr borította, lassan himbálózott,
ugrásra készen állt prédájával szemben. Hátrálni kezdtem, és
fogaimat kimutatva próbáltam fenyegetőnek tűnni, a bennem
eluralkodó pánik ellenére. A pók hatalmas volt, majdnem akkora,
mint egy ló.
Potroha remegni kezdett, ahogy farkasszemet néztünk. Jobbrabalra
mozogtam, helyezgettem a testsúlyomat, próbáltam magamra
irányítani a figyelmét. A pók hirtelen előretört, megdöbbentő
sebességgel. Éreztem az egyik szőrös lába érintését a hátamon,
épphogy ki tudtam ugrani alóla.
Körözni kezdtem, tudtam, hogy valahol mögöttem van. Hallottam
lábai neszét a barlang kövén. Szívem a torkomban dobogott,
miközben törtem a fejem valami támadási terven. A farkasoknak
nincs a vérükben a mutáns ízeltlábúak elleni harc. Ez a teremtmény
nem hasonlított egyetlen ellenfélre sem, amivel korábban dolgom
akadt. Szembefordultam vele, időt akartam nyerni. Próbáltam úgy
mozogni, hogy rávethessem magam valamelyik lábára, amíg nem
találok hatékonyabb támadási módot. Ez a hirtelen taktikaváltás
meglepte az ellenfelemet. Első két lábával felágaskodott, mire én
villámgyorsan az egyik földön maradó, védtelen lába felé ugrottam.
251

Állkapcsom köré zárult, és nagyot rántottam rajta. A szőrös láb
leszakadt a testről, egy mozdulattal elhajítottam. Mikor földet értem,
és ismét a pók felé pördültem, hat dühtől és fájdalomtól izzó szem
meredt rám. Visszanéztem a bestiára, a teste megint hullámzani
kezdett, és megfeszültek az izmai, támadásra készen. A néma csend,
ahogy rám meredt, vérfagyasztóbb volt, mintha üvöltve nézett volna
velem szembe.
A pók hirtelen megint felágaskodott, és rám vetette magát.
Félreugrottam, de ezúttal nem voltam elég gyors. A hideg kövekre
zuhantam. Fölém kerekedett, és két mellső lábával a földhöz
szegezett. Kapkodtam a fejemet, próbáltam belemarni az egyik
lábába, de nem sikerült. Elborzadva láttam, ahogy feje a vállam felé
közelít. Elszánt morgásom nyöszörgéssé változott, ahogy megláttam
agyarszerű méregfogait. Az állkapcsommal sikerült elkapnom az
egyik lábát, de ugyanabban a pillanatban az oldalamba mart.
Hallottam, ahogy a foga a bőrömbe hatol, amit egy sercegő cuppanás
követett. Ha lehet, még jobban kirázott a hideg.
A pók ekkor hirtelen elengedett, és összezavarodva talpra
ugrottam. A bestia furcsán, dermedten állt, halványkék folyadék
csöpögött a potrohán levő két nagy sebből. Mögötte megláttam
Shayt, jégcsákányokkal a kezében. Könyörtelen dühvel sújtott le újra
és újra a pók védtelenül maradt hátára. A fájdalomtól elvakított
mutáns megpróbált támadója felé fordulni. Kihasználva az alkalmat
rárontottam, és kitéptem még egy lábát. Megtántorodott. Kék színű
vére szétömlött a földön. Lábai megbicsaklottak, és összerogyott.
Shay a torz test felé ugrott, és összeszorított fogakkal még egyszer
lecsapott, egyenesen az első két szeme közé. A pók egy utolsót
vergődött, aztán nem mozdult többé.
Shay mélyen, zihálva lélegzett, amikor ellépett a tetem mellől.
Ujjai szorosan markolták a jégcsákányokat, erei kidagadtak a karján.
Beleszaglásztam a levegőbe, és hallgatóztam, de a veszélyre utaló
jelek teljesen eltűntek. Emberi alakra váltottam, és Shayhez léptem.
Csodálkozott, amiért ilyen óvatlanul viselkedtem.
– Biztos vagy benne, hogy nincs még egy – kérdezte.
– Biztos. Egyedül volt.
252

Megdörzsöltem az oldalamat ott, ahol a pók belém mart. Éreztem,
hogy szivárog a vér, de szerencsére Shay támadása megzavarta a
pókot, és nem hatolt mélyre a méregfoga, bár így is eléggé fájt.
– Mi volt ez – borzongva nézte a pók tetemét.
– Barna remetepók – mormogtam – fel lehet ismerni arról, hogy
csak hat szeme van.
Felhúzta a szemöldökét.
Megvontam a vállamat.
– Most tanultuk emelt szintű biológiából a pókszabásúak
osztályát.
– Calla. Ez nem pók – nyögte. – Egy pók nem nő ekkorára. Mi
volt ez
– Egy pók. A vigyázók változtatták ilyenre. Ők képesek ilyesmire.
Megváltoztatják a természet törvényeit. A barna remete lehetett
Haldis utolsó védvonala, ha esetleg valaki átjutott volna az őrzőkön.
De hogy melyik vigyázó teremtette ezt a bestiát, azt nem tudtam.
És azt sem, hogy mikor jönnek, hogy ellenőrizzék.
– Talán hiba volt megölni – mondtam. – Ez még egy nyoma
annak, hogy itt voltunk.
– Megőrültél Mi mást tehettünk volna Fogtad volna a
medvekoponyát, hogy kidobóst játssz vele
– Jó ötlet, csak épp nem lett volna rá vevő.
Shay nem válaszolt, csak sápadt arccal bámulta a tetemet.
– Jól vagy – kérdeztem, és odaléptem hozzá.
– Nagyon, nagyon utálom a pókokat – mondta a válla felé
pillantva, mintha ott is mászna éppen egy kisebb, de hasonszőrű
teremtmény.
Fanyar mosoly ült ki az arcomra.
– Ahhoz képest, hogy pókiszonyod van, rendesen elintézted. – A
jégcsákányokra néztem, amelyek lazán lógtak a kezében, és még
mindig csöpögött róluk a kék vér. – Hol tanultad meg ilyen jól
használni őket Úgy mozogtál, mint egy harcos.
Shay sápadt arca egy pillanatra felderült, és feldobta a fegyvereket
a levegőbe, majd könnyűszerrel elkapta őket újra, ahogy pörögve
aláhulltak.
Hirtelen az oldalamba hasított a fájdalom, a lélegzetem is elállt.
253

Amikor odanyúltam, éreztem, hogy a vér még mindig csordogál a
sebből.
– Hadd találjam ki – mondtam, és próbáltam figyelmen kívül
hagyni a fájdalmat. – Volt egy olyan korszakod, amikor nindzsa
akartál lenni, vagy ilyesmi.
Megrázta a fejét, és elpirult.
– Indiana Jones. Tetszett, hogy ha bajba került, mindent
fegyverként tudott használni, ami a keze ügyébe került.
– Van Indiana Jones-képregényed – felhúztam a szemöldökömet.
– Persze, hogy van – azzal belerúgott a pók tetemébe.
– Aha – huncutul rámosolyogtam. – Akkor gondolom, az ostorral
is jól bánsz.
Megvonta a vállát.
Visszafordultam a sötét járat felé, ami még előttünk állt.
– Jó tudni ezeket, a jövőre nézve.
Megindultunk, óvatos lépésekkel haladtunk előre a hűvös, nyirkos
félhomályban. A barlang padlóján heverő csontok már nem keltettek
bennem riadalmat. Menet közben masszíroztam a marás helyét a
csípőmön. A vérzés végre elállt, de a fájdalom erősödött, és kezdett
kiterjedni. Megbotlottam a kövek között.
Shay megfogta a karomat.
– Jól vagy
– Aha. Semmi gond, csak alig látok ebben a sötétben.
Hiába meresztettem a szemem, alig bírtam kivenni a járatot. A
levegő egyre hűvösebbé vált, megborzongtam. Shay fejlámpájának
fénye sem segített sokat, lépésről lépésre sötétebb lett, és egyre
homályosabbá váltak a körvonalak. Ismét megbotlottam.
– Mi lelt, Calla – kérdezte Shay. – Nem vagy ilyen ügyetlen, sőt,
egyáltalán nem vagy ügyetlen.
– Nem vagyok biztos benne.
A sötétség tömör függönnyé állt össze, és le kellett ülnöm.
– Megsérültél – kérdezte aggódva Shay.
Kezem-lábam remegett, és nagyon fáztam.
– Talán. A pók megmart, de mivel nem olyan mély a seb, azt
hittem, nem lesz gond.
254

– Hol harapott meg – kuporodott mellém. – Mutasd.
Szétnyitottam a dzsekimet, és elkezdtem felhúzni az ingemet, de
aztán habozva megálltam.
Elnevette magát.
– Ne csináld, Calla, meg kell néznünk, mennyire komoly!
Bólintottam, és felhúztam az inget. A seb a jobb csípőmnél volt, a
bordáim alatt. Hiába forgattam a fejem, nem láttam rá rendesen.
Shay mély levegőt vett.
– Mi a baj – kérdeztem. Sikerült még jobban elfordítani a
nyakamat, és végül megláttam az elszíneződött, bedagadt sebet.
Összeszorult a torkom.
– Hogy csinálta ezt – kérdezte Shay elhaló hangon.
Megráztam a fejem.
– A fenébe... elfelejtettem... – testem remegése erősödött, már a
fogaim is összekoccantak. – A remetepók harapása idegmérget
tartalmaz.
– Idegmérget – Shay zihált. – Megbénítja az izmaidat
– Valami olyasmi. Emlékszem, hogy olvastam valamit a pók
idegmérgéről, és a gyors lefolyású szövetelhalásról.
Összeszorítottam a szemem, ahogy a rosszullét végigsöpört
rajtam.
– Ó istenem, Cal! Ez terjed. A szemem láttára növekszik – nyögte.
– Olyan, mintha lassan felemésztene téged.
Próbáltam egy mosollyal enyhíteni a dolgon, de csak egy
grimaszra futotta.
– Köszönöm a friss információt, sokat segít.
– Miért nem gyógyulsz – Shay hangja tele volt rettegéssel. –
Hiszen az őrzők vére spontán gyógyító hatással bír.
– A vérem valóban megvéd... de nem mindentől – ziháltam. – A
méreg alattomos, egy megbűvölt teremtmény mérge különösen. Még
sosem találkoztam ilyennel. Lehet, hogy nem tudok meggyógyulni
segítség nélkül.
– Mi segítene
– Csak egy másik őrző – válaszoltam. – Falkavér.
– Ide tudjuk hívni Brynt Vagy Anselt
– Milyen gyorsan terjed
255

Shay nem válaszolt.
– Akkor, gondolom a válasz nem – mondtam. A kezemben már
nem volt annyi erő, hogy támaszkodni tudjak, és elterültem a
hátamon, a barlang kövén.
– Calla! – Shay átölelt, és magához húzott. – Gondolkozz, csak
van valami, amit tehetünk.
Megráztam a fejem.
– Semmit nem tehetünk. Hagyjál itt, Shay.
– Nem.
– Shay, le kell jutnod a hegyről. Ha valaki itt fönt rád talál, megöl.
– Nem fogom hagyni, hogy meghalj! – csattant fel.
– Nincs más választásod. Nem tudsz mit tenni.
A testemet kínzó fájdalom kezdett alábbhagyni, de helyét átvette
egyfajta zsibbadás, ami még a fájdalomnál is rémisztőbb volt.
– De tudok – mondta. Próbáltam összpontosítani Shayre, és még
kábult bénaságom fátyla ellenére is megdöbbentett a hangjából
kihallatszó elszántság.
Levette dzsekijét, fején keresztül lehúzta a pulóverét, majd egy
mozdulattal letépte magáról fehér pólóját.
– Mit csinálsz
– Át kell változtatnod, Calla – mondta Shay. – Siess, mielőtt még
frászt kapok.
Reszketett, és tudtam, hogy nem csak a hideg miatt.
– Nem.
– Nincs időnk vitatkozni. – Shay úgy fordult, hogy fejemet
gyengéden a nyakához tudta vonni. Testem annyira kihűlt, hogy a fiú
bőre szinte perzselt. – Tedd meg, hogy a vérem meggyógyíthasson.
– Őrült vagy – suttogtam. – Nem tehetem. Nem fontos, hogy
velem mi történik. Menj! Menekülj innen, kérlek! Akkor minden
rendben lesz.
– Aha, persze. Ha meghalsz, én is annyit érek, mint egy halott –
ellenkezett. – Te is tudod, hogy így van. Szükségem van a
segítségedre.
– Én még soha senkit nem változtattam át – mondtam. – Rosszul
is elsülhet.
256

– Gyerünk – csattant fel. – Egy harapás és egy varázsige, azt
mondtad. Mi olyan nehéz ebben
A tenyerébe fogta a tarkómat, és a fejemet a vállához nyomta.
– Calla, kérlek.
Beburkolt a bőre illata, friss volt és éles, mint egy gleccsertó, és
eloszlatta a homályt az agyamból. A testemben meg-megújuló
fájdalom kétségbeesve sikoltott gyógyulásért. Belevájtam a körmöm
a csupasz mellkasába, hogy kiserkent a vére. A teste megfeszült, de
nem húzódott el. A szemfogaim nagyon élesek lettek, és átváltoztam.
Shay megmarkolta a vállamat, és a testemet szorosan a sajátjához
préselte. Zihált, ahogy a keze belemarkolt a bundámba, karjai
körbefonták fehér farkastestemet. Belemélyesztettem a fogam a
vállába. Mély lélegzetet vett. Az izmai megfeszültek, de ő
mozdulatlan maradt.
A mély harapásnyomokból ömleni kezdett a vér. Felnyögött, a
szeme fennakadt. Hátratántorodott egy lépést, majd belém
kapaszkodott. Visszaváltottam emberi formámba, felemeltem
reszkető karomat a számig, és beleharaptam a puha bőrbe.
Odanyomtam a sebemet elnyíló ajkaihoz. Az életerőm elszivárgott,
alig tudtam talpon maradni. Kétségbeesetten küzdöttem, hogy a
tudatom tiszta maradjon, és csillapítsam a testem remegését. Közben
elhaló hangon kántáltam:
– Bellator silvae servi. Erdő harcosai, én, az alfa, titeket hívlak a
szükségben.
Úgy tűnt, mintha forogna velem a barlang. Shay arca
elhomályosodott és eltorzult előttem, ahogy megpróbáltam rá
összpontosítani, és közben reménykedtem, hogy helyesen énekeltem
a varázsigét.
Energiahullám járta át Shay testét. A karja lehanyatlott a
derekamról, és hátraesett a földre. Teljesen mozdulatlan lett, mély,
remegő lélegzetet vett, és a következő pillanatban már az egész teste
vonaglott, majd hirtelen üvölteni kezdett.
Nem tudtam tovább megállni a lábamon, lezuhantam a földre
Shay mellé, reszkettem és küzdöttem, hogy ne veszítsem el az
eszméletemet. Az izmai rángatóztak, a teste kicsavarodott és
gyötrődve vonaglott mellettem. Az arca eltorzult, amint fokozatosan
257

átalakult. Shay lénye kettévált, farkassá és halandóvá, majd két énje
egyesült. Őrzővé vált.
Elmúlt egy perc, majd még egy. A szemem nyitva volt, mégsem
láttam semmit, és mozdulni sem bírtam. Már nagyon nehezemre esett
lélegezni, úgy éreztem sötét víz vesz körül, amely el akar nyelni. Az
elmúlás csendje telepedett a barlangra.
Túl késő. Hagytam, hogy súlyos szemhéjam lecsukódjon.
Halk nyöszörgés visszhangzott a feketeségben. Éreztem, ahogy a
farkasbunda hozzáér a bőrömhöz; körmök kaparászása hallatszott a
barlang talaján.
Az ajkaim szétváltak, megpróbáltam beszélni. Egy hang sem jött
ki a torkomon.
Valami meleg és puha nyomódott a nyitott számhoz. Forró
folyadék szivárgott a nyelvemre, és összegyűlt, betöltötte a torkomat.
Édesen csípett, akár a vadméz.
Falkavér.
– Igyál, Calla – suttogta Shay. – Muszáj lenyelned, különben
megfulladsz.
Megpróbáltam mozgásra kényszeríteni az izmokat a torkomban,
erőlködtem, hogy lenyeljem a vért.
– Ez az – mondta Shay a hajamat simogatva. – Ne felejts el
levegőt venni. Néhány fájdalmas korty után végre egyenletesen
tudtam inni. Az élet visszatért a végtagjaimba. Az első, amit éreztem,
a fájdalom volt, de lassacskán az is alábbhagyott. A látásom
kitisztult, és a barlang vibráló forgása abbamaradt körülöttem.
Eltoltam magamtól a karját, és felálltam.
Rászorította tenyerét sebes karjára.
– Ennyi elég lesz
– Azt hiszem, igen – mondtam. – Nézd meg.
Újra felhúztam az ingemet, és bólintott.
– Igen. Biztosan meggyógyul – nyelt egyet, majd elfordult. –
Azért most még nem a legszebb látvány.
Gyorsan visszahúztam az ingemet.
– Ha a gyógyulás elkezdődött, akkor már jól leszek.
– Rendben.
258

– Te jól vagy – kicsit közelebb léptem hozzá, hosszan néztem az
arcát.
– Persze – jobbra-balra forgatta a nyakát. – Fájt. Nagyon fájt. De
most már jól érzem magam – egy pillanatra összeráncolta a
szemöldökét –, persze másképpen, mint régen. De úgy érzem,
tetszik.
– Megváltoztál, őrző lettél.
Átváltozott, aranybarna farkasbundája csillogott, mocsárzöld
szeme fénylett, és csóválta a farkát. Aztán visszaváltozott, és újra
Shay mosolygott rám.
– Szóval milyen vagyok farkasnak Jól nézek ki Vagányul –
kérdezte. – Milyen erős vagyok most
– Ó, istenem. Szörnyűség. Katasztrófa.
– Miért – a mosolya elhalványult. – Azt hiszed, nem tudok majd
helytállni
– Nem erről van szó, Shay – mondtam. – Nem hiszem el, hogy ezt
tettem. Hová tettem az eszem
– Sehová – mondta. – Majdnem meghaltál. Nem volt más
választásunk.
– Inkább meg kellett volna halnom. Most már úgyis halott
vagyok.
Nem egy farkas van a Haldis-barlangban, hanem rögtön kettő.
Én, meg ez az új, idegen farkas.
– Nem – mondta. – Nem vagy halott. De az lennél, ha nem
változtatsz át.
– Most már a te szagod is érezhető lesz itt bent a barlangban,
Shay. Hogyan fogjuk eltitkolni – Bámultam rá. – Amit tettem, az
tilos... méghozzá kétszeresen! Nem szabadna itt lennem, na és
átváltoztatni téged, az még csak szóba se jöhetne! – Eszembe jutott a
pók teteme, és hogy a vérem szétfolyt a földön... nem tehettem
semmit, hogy eltüntessem a bizonyítékokat.
Félszeg mosollyal nézett rám.
– Csak nyugodtan írd hozzá a listádhoz, a dolgok közé, amiket
nem lett volna szabad megtenned, de már megtetted. Kezd hosszú
lenni.
– Tudnál kicsit komolyabb lenni
259

– Az vagyok, Calla – a hangja határozott volt. – Átváltoztattál.
Örülök neki. Azt hittem, már meggyőztelek, hogy senki sem fog
idejönni a barlanghoz, hogy kiszagolja, mit tettünk. Amíg az iskola
tart, ki fogjuk találni, hogyan rejtsük el a szagunkat. Lesz bárki is,
aki rájön
Vitatkozni akartam vele, de inkább magamra erőltettem, hogy
mérlegeljem, amit mondott.
– Csak addig, amíg el nem árulod. Ébernek kell majd lenned.
– Mit árulhatnék el
– Nem változtathatod meg az alakodat, amikor valaki lát.
– Hát ez elég könnyű lesz.
– Nem annyira könnyű, mint hiszed – mondtam. – Bármikor, ha
mérges leszel vagy félsz, a farkas ragadozóösztöne felerősödik, és át
akarja alakítani a testedet. Ne engedd, hogy élesedjenek a fogaid. Ne
kezdj el morogni, és az istenért, kérlek, ne veszítsd el az
önuralmadat.
– Azaz mindenáron kerüljem el Rent
Ezt elengedtem a fülem mellett.
– Mostantól élesebbek lesznek az érzékeid. A szaglásod, a
hallásod.
– Észrevettem – nevetett fel. – Már emberként sem bírtam a pók
szagát.
– Pontosan – mondtam. – Nem szabad reagálnod olyan dolgokra,
amiket csak farkasként veszel észre, emberként viszont elsiklanál
felettük.
– Rendben – mondta. – Jó színész vagyok. – Kinyújtotta maga elé
a karját, mintha azt vizsgálná, maradt-e rajta valami jel, ami a
farkasra utal. – Szóval, megtanítasz rá, hogyan kell farkasnak lenni
Lassan bólintottam.
– Nagyszerű! – gyors egymásutánban többször is felvette
farkasalakját.
– Mit csinálsz, Shay – felálltam, és leporoltam a földet a
farmeromról.
– El sem tudom hinni, hogy ilyen egyszerű – mondta. – Hogy
átváltozzak, és vissza. Farkasember vagyok... marha jó!
260

Nem bírtam ki, annyira nevettem, hogy megfájdult az oldalam.
Talán mégis minden rendben lesz. Shay öröme elűzte a félelmemet.
Tudtam, hogy veszélyes játékot játszunk, de annyira lelkes volt.
Szégyenlősen mosolygott.
– Soha életemben nem hallottam egy őrzőt sem így beszélni –
törölgettem a nevetéstől kicsordult könnyeimet.
– Most már én is a fajtádhoz tartozom – vigyorodott el.
– Bizony, így van – csóváltam a fejem, de mosolyogtam. –
Gyerünk, csodabogár! Nézzük meg, mit őrzött ez a szörnyű pók.
Shay bólintott, és felvette a pólóját. A seb, amit a harapásom
okozott a vállán, már begyógyulni látszott, és folytattuk utunkat a
sötétségen át. Egyre rosszabbul láttam, ahogy az alagút mélye felé
haladtunk. Aztán lehet, hogy a szemem egyszerűen hozzászokott a
sötétséghez, de a járat egy idő után furcsa mód egyre világosabbnak
tűnt. Shay kikapcsolta a fejlámpáját. A barlang továbbra is világos
maradt, meleg, pirosas fényben ragyogott. Shay előremutatott, oda,
ahol a járat hirtelen jobbra kanyarodott. Úgy tűnt, abból az irányból
sugárzik a fényforrás.
Nyugtalan tekintettel egymásra néztünk, és óvatosan haladtunk
tovább. A vörös homály egyre erősödött, ahogy közelebb kerültünk a
kanyarhoz. A levegő egyre langyosabb lett körülöttünk, majdnem
meleg. Shay kibújt a kabátjából. Én is kigomboltam a dzsekimet, és
idegesen nézegettem körbe, amint a kanyar felé közeledtünk. Amikor
odaértünk a fordulóhoz, megfogta a kezem. Ránéztem, és láttam,
hogy mosolyog.
– Együtt sikerülni fog – biztatott, és közelebb húzott magához, így
szorosan egymás mellett haladtunk
A kanyar után az alagút egy hatalmas terembe torkollott. A falain
rozsdaszínű, okker es karmazsin fény hullámzott. Végigsiklott a
tekintetem a barlang falain. Kristályok borították, azok verték vissza
a terem közepéből szétáradó vörös fény végtelen árnyalatait.
A kerek terem közepén egy nőt vettem észre. Inkább lebegett,
mint állt, szellemszerű alakja meleg fényben pislákolt.
Megdermedtem, amikor a tekintete megtalált minket. De ő
elmosolyodott. A szeme Shayre szegeződött, karjával hívogatóan
nyúlt felé. Elakadt a lélegzetem, mert Shay hirtelen elengedte a
261

kezemet, és elindult felé. Shay karja után nyúltam, ám már
eltávolodott, mielőtt visszahúzhattam volna. Ekkor Shay kinyújtotta
a karját, és a nő mindkét kezét megfogta. Én kiabálni akartam, hogy
figyelmeztessem, de a testem a fejem búbjától a kisujjamig teljesen
megbénult.
A barlangban hullámozni kezdett a fény, majd hirtelen annyira
felerősödött, hogy el kellett takarnom a szemem. Egyszer csak
kialudt, és teljes sötétség vett körül minket. Megriadtam, amikor
Shay újra felkapcsolta a fejlámpáját. Előresiettem, mert féltem, hogy
megsérült.
– Mi történt – végignéztem a testén, sérülések nyomát keresve. –
Miért kellett így odarohannod
Rám pillantott.
– Hát nem hallottad
– Micsodát – kérdeztem, és arra gyanakodtam, hogy az idegen nő
talán bántotta őt.
Csodálkozó kifejezés suhant át az arcán:
– Olyan gyönyörű volt. Énekelt, és én ismertem is ezt a dallamot,
de nem hallottam már évek óta.
– Mit mondott
– „A Sarj hordozza a keresztet" – ismételte mormolva a szavakat.
– „A kereszt az élet alapja. Itt pihen Haldis."
– „Itt pihen Haldis" – számomra semmi értelme nem volt annak,
amit mondott.
Shay lehajtotta a fejét, és a tekintetem követte az övét. A fejlámpa
fénysugara épp a kezére esett. Nem volt üres. A tenyerén hosszában
egy keskeny henger feküdt, amelynek a vége kis peremet alkotva
visszagörbült. A megvilágításban számtalan vöröses fénysugár
verődött vissza róla, amelyek szikráztak a barlang falain.
– Mi lehet ez – néztem csodálkozva a furcsa kis hengert.
– Ez a Haldis – felelte elvarázsolt hangon.
– Ó, persze – mondtam. – De mire való
– Nem tudom – mondta. – Nem nehéz, és melegnek tűnik. Mintha
tele lenne energiával.
262

– Tényleg – kinyújtottam a kezem, és az ujjam hegyével
megérintettem a tárgyat, de rögtön vissza is rántottam, és nagyon
bosszús lettem.
– Calla – a hangja tele volt riadalommal.
– Ez fájt. – A hengerre bámultam, az ujjaim még mindig
fájdalmasan lüktettek – Méghozzá nagyon. Mintha megharapott
volna. – Shayre néztem. – Azt hiszem, talán te vagy az egyetlen, aki
megérintheti.
– Az egyetlen – Az ujjaival óvatosan körözni kezdett a Haldison,
körbeforgatta a tárgyat a tenyerében, figyelmesen vizsgálgatta. –
Érdekes.
– Mi az – áthajoltam a válla fölött.
– Az egyik végén van egy nyílás. Olyan, mint egy repedés. –
Elfordította a hengert, hogy én is láthassam.
– Van benne valami – a keskeny nyílásra bámultam.
Shay megrázta a hengert, és odatartotta a füléhez.
– Nincs, de nem is teljesen üreges. Nem tudom, mi lehet ez.
– Hát, erre kicsit később kell majd rájönnünk. Le kell érnünk a
hegyről, mielőtt a következő őrjárat elindul. – Belé karoltam, és
elkezdtem húzni kifelé a teremből.
– Vajon követni tudják a nyomainkat – kérdezte.
– Nem valószínű – válaszoltam. – Most, hogy te is őrző vagy,
nem fogják felismerni a szagodat. Azt fogják hinni, egy valódi farkas
tévedt a körzetbe.
– Remek.
Amikor elértük a barlang száját, visszaváltoztam farkassá, Shay
pedig követte a példámat. Megrázta a bundáját, és kérdő tekintettel
bámult rám.
Gyerünk, itt az ideje a futásnak! – Játékosan beleharaptam a
vállába.
Ő felvonított, hátraugrott, és a füleit hátracsapva rám nézett.
Nyöszörgött, és a havat turkálta a mancsával.
Néztem pár pillanatig, és akkor megértettem. – Ha kommunikálni
akarsz, koncentrálj a gondolatodra, és küldd tovább hozzám.
Bizonytalan válasza halkan ért el a tudatomig.
Oké.
263

Kilógott a nyelvem farkasfogaim között, miközben
körbekémleltem, majd kiugrottam a barlangból a rejteket nyújtó fák
közé. Visszanéztem, hogy Shay követ-e, és láttam, hogy ott van
közel, a sarkamban. Bevettük magunkat az erdőbe, futottunk a mély,
friss hóban. Úgy száguldottunk lefelé a hegyen, mintha szárnyakon
repülnénk, átugorva a jeges vízeséseket, felkavarva a havat a
nyomunkban. Olyan volt, mintha visszafelé mennénk az időben, a
télből az őszbe, ahogy ereszkedtünk lefelé.
Úgy érzem, örök időkig tudnék futni – Shay bizonytalan hangja
csengett a tudatomban.
Vonítottam, és vágtázó sebességbe kapcsoltam, csak úgy pörögtek
a lábaim.
Az éjszaka eltakarta a hegy lábát, mikor megérkeztünk Shay
furgonjához. A felhők ezüstszínű gomolyagja mögül épphogy csak
átsütött a hold fénye, kísérteties sugárral világítva meg a fenyőfákat.
Shay visszaváltozott, és a Ford Ranger felé tartott, a kezét a
kabátja zsebébe dugta, és a kulcsait kereste. Már a kezében
csilingeltek a kulcsok, amikor megfordult, és rám nézett. Én is
visszaváltoztam az emberi alakomba, és megindultam felé.
– Felajánlhatom, hogy hazavigyelek – kérdezte.
Felnéztem a holdra, és elnyomtam egy sóhajt, mert eszembe
jutott, hogy Ren nemrég indítványozta, hogy tizedeljük meg a helyi
szarvaspopulációt.
– Én inkább futnék még egyet. A rengeteg könyvtárban töltött idő
miatt túlságosan bezártnak érzem magam.
Shay elmosolyodott.
– Igen. Az elképesztő volt. Biztosan egész idő alatt arra vágytál,
hogy kint lehess a szabadban.
– Örülök, hogy neked is tetszik a dolog – közelebb léptem hozzá.
A változás ellenére most is ugyanolyan illata volt, mint azelőtt, a
fiatal levelek illata, amely élesen elütött az őszi éjszakák mámorító
szagától. – Még nem köszöntem meg, hogy megmentetted az
életemet.
– Te pedig duplán mentettél meg engem, így még mindig jövök
neked eggyel – mondta, és nevetett. – De nem szeretném behajtani az
adósságot. Remélem, soha többé nem leszel halálos veszélyben.
264

– Akkor már ketten vagyunk – a szemébe néztem. Ő az arcomat
nézte, zöld szemét átjárta a holdfény. Kinyújtotta a kezét, és
megsimogatta az arcom.
– Akarod, hogy hazamenjünk – megfogtam a kezét, hagytam,
hogy arcom a tenyerébe simuljon, és újra beszívtam az illatát,
megborzongva az izgalomtól, hogy van egy egész világ, amelyet
megoszthatok Shayjel. – Fáradt vagy
– Nem igazán. Inkább izgatott vagyok ettől az egésztől.
Az ajkam huncut mosolyra húzódott.
– Éhes vagy
265

266
HUSZONHARMADIK
fejezet

HAGYD ABBA A NYAFOGÁST, SHAY, TIZENNYOLC
éves vagy, mégis úgy viselkedsz, mint egy taknyos. – Bár szigorú
hangomban volt nemi csipkelődés, a mögötte megbújó bosszús
hangnem valódi volt. A figyelem, amit a vadászat megkövetelt
tőlem, feszültté tett.
Ez nem az én hibám. Ezelőtt soha sem volt farkam. Nem értem,
mit akar tenni. Ez annyira őrjítő.
Fenn álltam a hegytetőn, tekintetemet körbehordoztam az előttünk
elterülő széles réten. Kiszagoltam, hogy szarvasok kis csoportja
legelészik tőlünk fél mérfölddel lejjebb. A szél felénk fújt, így ők
egyáltalán nem észlelték a jelenlétünket, barna szőrük szürkévé
fakult a holdvilágban.
Most kell rájönnöd, ha meg akarod tenni – sürgető gondolatot
küldtem neki.
Mellém szökkent, majd lehuppant a hátsó lábára, a nyelve kilógott
éles fogai közül. Jó leszek.
Majd meglátjuk – felemeltem az orromat, újra beleszagoltam a
levegőbe. – Emlékszel, mire tanítottalak A szarvas más, mint a nyúl.
Össze kell hangolnunk a támadást ahhoz, hogy leterítsünk egyet.
A barna farkason, akinek vastag bundájába aranycsíkok
vegyültek, és mancsával a hófödte talajt tapogatta, tisztán látszott,
267

hogy idegesíti gondoskodó hanglejtésem. Persze, tudom. Én elkapom
a tomporát, te meg a torkát.
Rendben – tekintetem visszatért a csordához. – Az az egyéves, ott,
a jobb szélen. Azt választjuk le zsákmánynak.
Tett egy lépést előre, hogy saját maga is felbecsülhesse. Egy kicsit
csenevész, nem
Csak ketten vagyunk itt, Shay. Nincs szükségünk egy felnőtt,
kifejlett szarvasra. Most ettük meg a nyulat. Mégis mennyire vagy
éhes
Szemrehányón rám villantotta a tekintetét. Annyira, amennyire
nem tételezed fel, hogy le tudok teríteni egy bakot.
Mérgesen hátracsaptam a fülemet. Ez nem verseny! Csak némi
táplálékhoz szeretnénk jutni.
Kivillantotta fogait, és bohókásan forogva kis táncot lejtett
mellettem. Ha nem verseny, akkor miért kritizálod a
farkasképességeimet
Nem kritizállak, csak tanítalak. – Megfordultam, hogy lássam,
hogyan kígyózik körülöttem.
Kaphatnék legalább egyszer egy dicsérő szót, Tor kisasszony –
Előrelendült, gyengéden harapdálta a vállamat.
Csend legyen. – Utánakaptam a fogammal, de ő ügyesen
félreugrott.
Hirtelen mozdulattal rám emelte a tekintetét, amely tele volt
ijedséggel és bánattal.
Megvetően beleszimatoltam a levegőbe. Nevetséges vagy.
Grr, és te szereted ezt. – Kinyújtóztatta a mellső lábait.
Megpróbáltam rávicsorogni, de minden erőfeszítésem ellenére
csak egy fintort tudtam kipréselni magamból. Gyerünk, Maugli.
Öljük meg Bambit.
Fölényes nevetése elért a tudatomig. Észrevetted, hogy most épp
összemostál két Disney-történetet Disneyt! Hú, Calla, nagyon
elszomorítasz.
Megfordultam, és kezdtem óvatosan leereszkedni a hegygerincen.
Shay szorosan a nyomomban maradt, a fák között kanyarogva óvatos
talpának puha lépteit összehangolta az én halk járásommal. Éberen
haladtunk a fenyőfák árnyai között, amelyek teljesen homályba
268

orították a kis völgyet. A szarvasok nem vették észre a
közeledésünket, patáikkal turkálva élelem után kutattak a hó alatt.
Készen állsz – Nem néztem hátra Shayre, úgy küldtem felé a
gondolatot.
Mindig.
Kitörtem a fák közül. A fiatal szarvas megrezzent a rémülettől. Rá
összpontosítottam, igyekeztem elterelni a csordától. Néhány gyenge
harapással éles szögben balra irányítottam a rémült állatot. Shay
ekkor előreugrott mögülem. Egy hirtelen kitöréssel felugrott a
levegőbe, majd leereszkedve belemélyesztette fogait az állat
térdhajlatába. A szarvas elbődült és megtántorodott. Sötétvörös vér
ömlött a hóra, amint sikertelenül küzdött, hogy bénító sérülése
ellenére folytassa útját. Az aranybarna farkasra figyelt, így nem vette
észre, hogy nekilendülök és rávetem magam. A borjú következő
üvöltése gurgulázó bugyogássá halkult, amint átharaptam a torkát.
Ahogy a forró, rézízű folyadék megtöltötte a számat, még ádázabbul
szorítottam az állkapcsomat a nyakára. A fiatal szarvas megremegett
és a földre zuhant.
Shay farkcsóválva lépett a tetemhez.
Szép munka. – A szarvas vére még mindig forró volt a számban, a
gyomrom megkordult. Rábámultam Shayre. – Hölgyeké az
elsőbbség.
Tisztelettudóan meghajtotta a fejét.
Kinyújtottam a nyelvem, majd beleharaptam a tetembe. Shay
letelepedett a szarvas másik oldalára, és elkezdte letépni a meleg húst
a testről.
Egy pillanat múlva megnyalta a száját.
Jóízű.
Jobb, mint a nyúl. – Kiszakítottam egy újabb falatot.
Shay egy pillanatra felemelte a fejét, és a füleit előre-hátra
mozgatta. Jobb, mint egy vacsora filmnézéssel. – Elégedetten
vicsorgott rám, majd visszafordult, hogy bekebelezze a vadhús
gerinc menti részét.
Shay először tiltakozott, amikor indítványoztam, hogy vadásszunk
együtt. De ahogy előre sejtettem, csak egy nyúl kellett hozzá, és
269

máris rájött, hogy farkasként ösztönös és természetes cselekedet
élelemért gyilkolni és nyers húst enni.
Amikor mindketten degeszre ettük magunkat, körbepillantottam.
A pirkadat első jelei lassan betöltötték a hegyszorost, és
sápadtvörösre színezték az éjszaka utolsó árnyait.
Lassan el kell indulnunk visszafelé. – Ideges köröket róttam a
lecsupaszított tetem körül.
Gondolom, már meglehetősen késő van. Shay feltápászkodott
Inkább túl korán. A nap néhány órán belül feljön. Menjünk vissza
a furgonodhoz!
Még mindig jó nagy távolságra voltunk az ösvénytől, amikor Shay
visszaváltozott emberré. Bár kicsit féltem, én is követtem a példáját.
A farkasforma sokkal jobb védelmet nyújtott a külvilág ellen, mint
amennyit az emberi bőr és öltözék bármikor is szavatolni tudott
volna. Kérdőn néztem rá, és szorosabbra húztam magamon a
kabátomat, ahogy a jeges szél a bőrömig hatolt a ruhám alatt.
– Mi baj van
– Gondolkodtam – a kabátja cipzárját húzogatta le-föl, látszott,
hogy ideges. – Haldis. Meg kell tudnunk, mi ez.
A zsebére néztem, amelybe a furcsa tárgyat tettük.
– A könyvtár nem biztonságos. A keresők biztosan figyeltek ott a
rajtaütés előtt.
Megborzongtam, és megdörzsöltem a karom...
– Sajnálom, tudom, hogy hideg van – mondta, zöld szeme
sötétlett, és nagyon ébernek látszott. Ő is didergett. – De szükségem
van rá, hogy tudjak olvasni az arcodról. Még nem vagyok valami
ügyes a farkasok testbeszédében.
– Miért akarod tudni, hogy mire gondolok – elindultam felé, de
megálltam, amikor elfordult.
– Mert nem fog tetszeni a tervem, és fel kell készülnöm, ha rám
akarsz támadni. Akkor el tudom kerülni a támadást.
Elnevettem magam, de az ő arca komoly maradt.
– Azt hiszed, megtámadnálak – figyelmesen néztem rá.
Lassú lélegzetet vett:
– Tehát muszáj kutatnunk, igaz
Elhúztam a számat és bólintottam.
270

– De a közkönyvtár nem jöhet szóba, és ugyanígy az iskolai sem...
– folytatta.
– Így van – az érdeklődésem egyre nőtt, ahogy az arcára kiült a
töprengés.
Shay most olyan messzire húzódott tőlem, amilyen messze csak
bírt anélkül, hogy kiabálnia kelljen, hogy meghalljam.
– Mit forgatsz a fejedben – mormogtam.
– Ígérd meg, hogy meghallgatod az egész ötletet, mielőtt
elveszítenéd a türelmedet!
A tekintete végigsiklott a parkolóhoz vezető ösvényen, mintha azt
szeretné felmérni, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy futva
odaérjen a furgonjához.
Az ajkam ravaszkás mosolyra húzódott.
– Megígérem.
– Nagyszerű – mondta, de nem tűnt túl meggyőzőnek. – Mi lenne,
ha a forrásból szereznénk meg a vigyázók összes információját
– A forrásból
– A könyveikből.
Összeráncoltam a homlokom.
– Én nem veszek részt ebben.
Felhúzta a vállát.
– A Rowan-kastély könyvtárát kell igénybe vennünk.
Most már nem csak a széltől borzongtam.
– Kérlek, Shay, mondd, hogy tréfálsz.
– Tudod, hogy nem tréfálok.
– Én nem megyek a Rowan-birtokra.
– Miért nem
– El sem hiszem, hogy ez az ötlet egyáltalán felmerült benned!
Egy kicsivel előrébb araszolt.
– Hallgass ide, Calla. A nagybátyám állandóan utazik, szinte soha
nincs itthon. Nem fog rajtakapni minket, és nekünk szükségünk van a
könyvtárban fellelhető információkra. Nem hiszem, hogy a Mindenki
háborúja mindenki ellen az egyetlen könyv, amit nem akart nekem
megmutatni.
– És pontosan ezért túl veszélyes, hogy ott szimatoljunk –
hárítottam el.
271

– Bosque nem tudja, hogy meg tudom szerezni a könyvtár kulcsát
– mondta. – És mindig egyedül vagyok. A személyzet csak
keddenként és vasárnaponként jár takarítani. Kedden nem megyünk,
vasárnap pedig úgyis őrjáraton leszel. Senki sem fogja megtudni, ha
egy másik napon megyünk oda kutatni.
– Nem tudom...
– Logan úgyis azt mondta, hogy velem kell töltened némi időt,
nem – vágott közbe Shay.
– Igen, de...
– Nem gondolod, hogy az meg gyanúsabb volna, ha soha nem
hívnálak meg a házunkba
– Talán – válaszoltam gondterhelten.
– Biztosan – vigyorodott el ő. – Na, ez megfontolandó, igaz
– Az.
Felsóhajtottam.
– Szóval, hogyan határozol – kérdezte.
– Azt hiszem, elő kell vennem a bűnlajstromot – mondtam. – Úgy
néz ki, közel vagyok hozzá, hogy megint valami tiltott cselekedetet
vigyek véghez.
– Ez az, igazi barát vagy!
– Inkább alfa vagyok.
– Hát akkor igazi alfa...
272

HUSZONNEGYEDIK
fejezet
273

TÚL VOLTUNK SHAY ELSŐ NAPJÁN AZ ISKOLÁban,
mióta átváltozott. Különösebb baj nélkül telt, egy kis malőrt
leszámítva a „nagy eszmék" órán. Amint Ren besétált az osztályba,
Shay feszültté vált, farkasalakja ott örvénylett a válla körül,
felborzolt bundával. Nekem nagyon nem tetszett ez a reakció, ezért
hosszan rámeredtem, amíg le nem csillapodott. A suli végén már
majdnem osztoztam Shay elbizakodottságában, hogy felfedezőutunk
a Haldishoz a mi titkunk marad, derűlátásom azonban rövid életű
volt.
Amint a házunk bejárati ajtaja felé tartottam, tudtam, hogy valami
nincs rendben. Szúrós szag hatolt az orromba, és köhögnöm kellett a
lidércek bűzétől. Cselesen a hátsó ajtó felé vettem az irányt, hogy ne
kelljen átmennem a konyhán, de az ötlet sajnos egy pillanattal
később jött a kelleténél.
– Ez már biztosan a mi lányunk. – Ó, istenem, már tudják! Hát
ennyi volt.
Megdermedtem. Sosem hallottam még ezt a hangot a mi
házunkban. Amikor beléptem a nappaliba, a vigyázó az apám
bőrfoteljében üldögélt, és mosolyogva nézett rám.
– Már vártunk rád, Calla – szólalt meg Efron Bane. – Nagyon
elfoglalt lány vagy, hogy ilyen későn jársz haza. Ráadásul hétköznap
van. Remélem, nem keveredtél bajba.
274

Nem volt egyedül. A lidérceken kívül, akik a válla mögött
örvénylettek, Logan és Lumine is ott ültek a kanapén. Miért vannak
mindannyian itt Megpróbáltam mindenfélére gondolni, csak hogy
száműzzem a tudatomból Shayt, nehogy megérezzék rajtam a
félelmet.
– Követtem az utasításokat – Loganre pillantottam, aki bólintott. –
Ahogy kérted.
– Igen, hallottam – mondta. – Renier úgy véli, egy kissé túl
komolyan veszed a feladatodat.
Vajon megtiltják majd, hogy Shayjel töltsem az időmet, mert Ren
féltékeny
– Félreértettem volna... – kezdtem.
– Nem, nem. Tudom, te vagy a megtestesült ártatlanság, kedves
Calla – Logan nevetett. – Amitől Ren nyakán felborzolódott a szőr,
az bármelyik hímnek eszébe jutna a te közeledben. Ennyi a dolog,
semmi több. Folytasd csak a dolgot a sráccal.
– Igenis, Logan – mormoltam.
– Már itt is vagyok – csiripelte anyám, ezüsttálcán egyensúlyozva
a teáskészletet és a minipogácsákat. – Isten hozott, Calla. Látod,
vendégeink vannak. Apád éppen járőrözni ment.
Bólintottam. Anya nem tűnt idegesnek. Lehet, hogy még nem
jöttek rá, hogy a pókjuk elpusztult. De ha nem azért vannak itt, hogy
megbüntessenek, akkor vajon mi a célja ennek a látogatásnak
Kinn egy autó ajtaja csapódott.
– Megérkeztek a többiek – szólt Lumine, miközben kiválasztott
egy porceláncsészét.
A többiek
Kopogtak az ajtón.
– Calla, kérlek, kinyitnád, amíg én felszolgálom a teát – növekvő
feszültséggel szemléltem anyám ideges mozdulatait. Ki más jöhet
még
Odamentem az ajtóhoz, és amikor sarkig tártam, két ember állt
meg előttem. Egyiküket jól ismertem, a másikról csak hallottam. Azt
beszélték, hogy nem túl kellemes személy.
275

– Á, ez biztosan Calla! – Emile Laroche, Ren apja többször is
végigmért tetőtől talpig. – Hát, végül is nem egy lópofájút adtak
melléd párnak, fiam. Nem is olyan rossz, igaz
Nem tudtam, mit mondhatnék. A fogaimat villogtatva
rávicsorogtam.
A férfi elnevette magát, és Renre pillantott.
– És van benne szufla. Az jó. Jó kis móka lesz betörni.
Ren nem válaszolt, végig a lábtörlőnket bámulta. Emile Laroche
átfurakodott mellettem, hogy bejusson a nappaliba, és olyan vizsla
tekintettel nézett körbe, mintha ki akarná rabolni a házunkat.
Szerencse, hogy az apám épp járőrözni volt. Olyan erősen
koncentráltam, hogy ne bámuljak az idősebbik Bane-vezérre, hogy
alig vettem észre, amikor Ren odalépett mellém, és üdvözlésül
megcsókolta a homlokomat.
– Örülök, hogy látlak – suttogta, és megfogta a kezem.
Odamotyogtam valami köszönésfélét, még mindig Ren apját
bámulva. Még soha nem találkoztam Emile Laroche-sal. A
Nightshade-ek és a Bane-ek egészen addig távol maradtak
egymástól, amíg az ifjú farkasokat össze nem boronálták. A Banealfa
nem hasonlított túlságosan a fiára. Míg Ren erős volt, de karcsú,
Emile zömök volt és széles vállú, vastag izmok feszültek testhezálló
öltözéke alatt Ren sötét hajától és szemétől eltérően, Emile haja
inkább egy szénaboglyához hasonlított, a szeme a fagyott víz fakó
kékjéhez.
– Naomi! – üvöltötte Emile, és rávigyorgott anyámra. – Micsoda
látvány a fáradt szemeknek!
– Emile – Naomi tekintete a földre szegeződött –, hozhatok neked
valami innivalót
– Inkább valami erősebbet – mondta, miközben a teára mutatott.
– Természetesen – nyugtázta anya, és elviharzott a konyha felé.
– Nekem szintén – kiabált utána Efron, majd rámosolygott Emilere.
– Derék ember.
– Üdvözöllek, Efron. – Emile nekidőlt a falnak nem messze
Efrontól. – Jó estét kívánok, úrnőm. Neked is, ifjú mesterünk.
– Köszönöm, hogy eljöttél, Emile – szólt Lumine a teáját
kavargatva. – Tudom, hogy ilyen találkozóra még nem volt példa.
276

Anyám visszatért az italokkal, amiket Emile-nek és Efronnak
készített. Körbenézett a szobában, és csücsörített a szájával.
– Hozok még széket.
– Nem ülsz az ölembe – kérdezte Emile, majd egy hajtásra kiitta
a poharat.
Rábámultam, de Efron szívből felnevetett, és Logan is kuncogott
egyet. Lumine ajka helytelenítően lebiggyedt, de azért tovább
szürcsölgette a teáját.
– Azonnal behozom az üveget – motyogta anyám, amikor Emile
felmutatta neki az üres poharat, azzal visszament a konyhába.
Segítettem neki bevinni a konyhai székeket a nappaliba, leültem
Ren közelében, és azon tűnődtem, mi az ördög folyik itt.
– Sajnálatos, hogy Stephen nincs itt – kezdte Lumine.
– Igen, istenverte nagy kár – Emile felhorkant, miközben
kényelmesen belesüppedt a székébe. – Már eltelt pár év azóta, hogy
egy jóízűt verekedtünk.
– Nyugi, barátom – szólt Efron. – Mindkét falkára szükségünk
van ehhez a munkához. Kénytelen leszel félretenni a sérelmeidet egy
kis időre.
– Mi történt – kérdezte Naomi, miközben átnyújtott Emilenek
egy üveg whiskyt.
– Úgy véljük, valami baj történt a Haldisszal – magyarázta
Lumine. – Lehet, hogy túl sokáig halasztottuk az új falka
megalakulását.
Megpróbáltam közömbösen bámulni magam elé, de közben a
hideg futkosott a hátamon. Biztosan tudják!
– Nem vettünk észre semmit járőrözés közben – mondta Naomi.
– A probléma a barlang belsejében lehet – folytatta Lumine. Úgy
tűnik, eltávolították az utolsó védvonalak egyikét, de nem lehetünk
benne biztosak, ha nem vizsgáljuk ki. Logan
Talán nem tudnak mindent. Vajon milyen gyorsan fogják
összerakni a kirakós darabkáit
Logan hozzám és Renhez fordult.
– Ti holnap nem mentek iskolába. Szükségem van az új falkára,
hogy ellenőrizzük a barlang környékét és a bejáratát. Ne
277

merészkedjetek túl mélyen a barlangba... tudjátok milyen, ha
megzavarnak egy nőstényt.
– Egy nőstényt – ismételtem, és igyekeztem megdöbbenést
tettetni.
– A mi házi kedvencünk egy igazi szörnyeteg – mosolygott
Logan. – Egy halálosan veszélyes kedvenc, aki védelmezi a
barlangot. Arra az esetre, ha bármi elkerülné hűséges őrzőink
figyelmét.
– Meg is támadhat bennünket – kérdezte Ren.
– Kétségtelenül – mondta Logan. – Ezért csak megfigyelni
mentek oda, és rögtön jelentést tesztek nekem. Ő nem hagyja el az
őrhelyét. Ha látjátok őt élve, gyertek ki azonnal a barlangból, nem
fog üldözni titeket a barlangon kívül. Ha valami történt vele, ki kell
derítenünk, hogyan. Osszátok fel a csapatot. Küldjetek néhány
farkast, hogy ellenőrizzék a barlangot. A többiek vizsgálják meg a
környéket, hogy kiderítsék, ki vagy mi közelítette meg a Haldist.
Meg kell tudnunk, ha a keresők túl közel jutottak.
– Milyen nőstényről van szó tulajdonképpen – kérdezte Ren, és
erősebben megszorította a kezemet.
– Nem akarom elrontani a meglepetést – mondta Logan. – Elég
látványos példány.
Viszonoztam Ren erős szorítását, de csak annyira, hogy ne
kezdjek el borzongani. Azok között van a helyem, akik felderítik a
barlangot. Tulajdonképpen az kell, hogy én legyek az egyetlen abban
a csoportban. Máskülönben... Képtelen voltam végiggondolni egy
másik lehetőség következményeit.
– És azt akarod, hogy holnap menjünk – kérdeztem, és bizonyos
voltam afelől, hogy a hangom kimért maradt.
– Igen – felelte Logan. – Most kell cselekednünk. Ha a keresők
áttörték a védvonalunkat, akkor változtatnunk kell az egész
védelmen.
– Összehívom a falkát, ahogy hazaérek – mondta Ren, és rám
nézett. – Rendben, Calla
Mielőtt még válaszolhattam volna, Emile haragos tekintettel
közbeszólt:
– Nincs szükséged a beleegyezésére, fiam.
278

– Nincs semmi gond a viselkedésével, Emile – korholta Lumine. –
Calla kiváló vezetője az ifjú Nightshade-eknek. Bölcs dolog Rentől,
hogy kikéri a véleményét.
Emile motyogott valamit a poharába, mire Efron felkuncogott.
– Rendben van – mondtam. – Hívd őket! – arra gondoltam, majd
kitalálok valamit, hogy egyedül végezhessem el a barlang
átvizsgálását.
– Akkor találkozunk holnap pirkadatkor – kérdezte, miközben a
kezemet szorongatta. – A főcsapáson
Bólintottam.
Lumine felállt, a szoknyáját igazgatta.
– Kitűnő. Az első küldetésetek. Ne okozzatok csalódást.
– Soha – morogta Ren.
– Nagyon jó – Efron elmosolyodott. – Akkor jó éjszakát nektek.
– Köszönjük a teát, Naomi – mondta Lumine. – Mindig
kifogástalanul bánsz a vendégekkel.
– Úrnőm – anyám enyhén meghajolt.
Logan az ajtó felé menet megállt előttünk:
– Jó vadászatot.
A lidércek hangtalanul úsztak utánuk. A bejárati ajtó csattanva
becsukódott, és Ren felállt, de Emile töltött magának még egy italt.
Odanyújtotta az üveget anyámnak.
– Egy italt a régi idők emlékére
– Nem, köszönöm – válaszolta.
– Még maradunk – Ren a homlokát ráncolva nézett az apjáról
anyámra.
– Nem tűnik túl udvariasnak, ha magukra hagyunk két
tüneményes hölgyet, tudva, hogy Stephen nem lehet itt, hogy
vigyázzon rájuk. – Emile odasétált anyám mellé, az ujjai
beleszántottak anyám hajába. Anya elsápadt, de nem mozdult.
– Tudunk vigyázni magunkra – válaszoltam gyorsan.
– De nem úgy, ahogy egy férfi tud – mondta, miközben a keze
átsiklott anyám hajáról az állára. – Naomi, micsoda képtelenségekkel
tömted tele ennek a lánynak a fejét Csak nem fogja bajba sodorni a
fiamat, ugye
279

– Nagyon jó társ lesz – válaszolta anyám. – Olyan, amilyet a fiad
érdemel.
Rábámultam, és azon csodálkoztam, miért nem dobja ki ezt az
embert. Tudtam, mennyire erős az anyám. Talán nem lenne képes
legyőzni őt a harcban, de biztosan meg tudná védeni magát tőle.
– Igazán csodálatos. Mint az anyja, gondolom. Te jó lány vagy,
Naomi. Tudod, hol a helyed. Mindig is úgy gondoltam, mennyire
kár, hogy nem lettünk közelebbi barátok.
– Köszönöm – suttogta anya, de láttam, hogy reszket a keze.
– Fiatal az este – folytatta Emile, és közben lehajolt, az ajkai
megérintették anyám fülét. – És tele van lehetőségekkel. Most
bepótolhatjuk, amit elmulasztottunk.
– Mit képzel magáról! – kiáltottam, és felugrottam. – Takarodjon
innen!
Emile hirtelen felém fordult, kivillantva a fogát:
– Renier, vidd fel a kis nőstényedet az emeletre!
– Nem megyek sehová! – pusztán Ren szorítása a vállamon
akadályozott meg benne, hogy rávessem magam Emile-re.
– Apám, mennünk kellene, későre jár, máris visszaéltünk a háziak
vendégszeretetével – szólt halkan Ren. – Stephen hamarosan hazaér
az őrjáratból.
– Persze, feltételezem, hogy hazaér, hát nem – Emile mosolya
olyan volt, mint egy közeledő vonaté. – Kötelességem lenne
tiszteletemet tenni nála.
– Sok házi feladatot kell megcsinálnom holnapra, és még a falkát
is össze kell hívnom, hogy megbeszéljük a holnapi utat a Haldishoz –
folytatta Ren. – Jobban szeretném, ha most elindulnánk. Kérlek,
apám.
– Nem tudom, kitől tanultad ezt a munkamorált, fiam. – Emile
kiitta az italát, a poharat lecsapta anyám székének karfájára. –
Örültem a szerencsének, Naomi.
– Holnap találkozunk – szólt Ren anélkül, hogy rám nézett volna,
és követte apját az ajtó felé.
Elképedve bámultam, ahogy anyám feláll, és kisimítja a blúzát.
– Hát, jobb, ha elpakolunk az asztalról – mondta, és elkezdte
összeszedni a poharakat, mindet összegyűjtve a tálcára.
280

– Anya – szóltam hozzá. – Nem akarsz mondani semmit
– Hogy érted, drágám
– Miért hagytad, hogy Emile így viselkedjen veled
– Ő egy alfahím, Calla. – Nem nézett rám, míg folytatta a
rendrakást a nappaliban. – Egyszerűen ilyen a modoruk.
– Apa mégsem ilyen!
– Valóban nem – válaszolta, és felemelte a tálcát. Követtem őt a
konyhába. – De Efron és Lumine szeretik, ha különböző
személyiségek vannak a vezetők között. Lumine a sztoikus
szemléletet támogatja, és természetesen...
– A ravaszságot – fejeztem be helyette a mondatot. – Hogy is
felejthettem el.
Halvány mosollyal nézett rám:
– Efron úgy gondolja, hasznosabb az olyan vezér, aki... határozott
kézzel irányít.
– Szóval te így hívod ezt – mordultam rá. – Mert én inkább úgy
mondanám, hogy Efron és Emile... mindketten kéjencek!
– Ne ítélkezz, Calla! – csattant fel. – Ez nem helyénvaló.
– El fogod mondani apának – kérdeztem.
Bepakolta a mosogatóba az edényeket.
– Persze, hogy nem. Már így is éppen eléggé gyűlöli Emile-t, és
magad is hallottad mesterünket, amikor azt mondta, hogy most
életbevágóan fontos az együttműködés. Nem hagyhatjuk, hogy
egymás torkának essenek, miközben épp azon dolgozunk, hogy
megerősítsük a védelmi rendszerünket. A férfiak olyan ostobák
tudnak lenni néha.
– Ostobák! Apán kívül senkinek nincs joga hozzád érni!
– Az alsóbbrendű tagoknak nincs joguk hozzám érni. A rivális
alfákkal más a helyzet. Ez olyasvalami, amivel neked reményeim
szerint sosem kell majd együtt élned. Emile minden alkalmat
felhasznál, hogy megmérkőzhessen az apáddal. Mindig is be akarta
bizonyítani, hogy ő a domináns hím a két falka fölött. És a helyzet
csak rosszabbodott, mióta Corinne-t megölték.
– De hát...
Felém fordult, és felemelte a kezét:
– Hagyd abba, Calla. Ennek már vége.
281

– Szóval ez a ravaszság – Nem bírtam leküzdeni a
megszégyenítés érzését. – Úgy viselkedni bárkivel, aki beteszi a lábát
a nappalidba, mint egy szajha
Már a padlón feküdtem, amikor észbe kaptam, hogy megütött. Az
arcom lüktetett a fájdalmas pofontól.
– Jól figyelj rám, Calla! – anyám fölém hajolva állt, a keze még
mindig ökölbe szorult. – Egyszer mondom el, és többé nem akarom
elmagyarázni. Emile nem akárki. Ő a Bane-alfa. Nem mondhatsz
ellent egy alfahímnek, még akkor sem, ha egy másik vezér társa
vagy. Az életedet kockáztatod, ha így teszel. Megértettél engem
Még mindig kábult voltam, és szóhoz sem tudtam jutni.
– Megértettél – még soha sem láttam ilyen szigorúnak a
tekintetét.
– Igen, anyám – suttogtam.
– Biztosan fáradt vagy – újra a kedvesebbik arcát mutatta. – Ha
befejezem itt a munkámat, főzök neked egy kis kamillateát, és
csinálok egy jó habos fürdőt. Holnap nagy napod lesz.
Bólintottam, és zsibbadtan mentem fel a lépcsőn. Ansel ajtaja
csukva volt, a zene bömbölt a szobájából. Anyám biztosan felküldte
őt az emeletre, amikor a vigyázók megérkeztek. Nem hallott az
egészből semmit.
Arra gondoltam, bekopogok, ehelyett mégis inkább a saját szobám
felé vettem az irányt, hagytam, hogy az öcsém még egy kis ideig
ringassa magát a romantikus és igaz szerelem hitében. Becsuktam az
ajtót, és sírva fakadtam. Azon tűnődtem, mennyi időm van addig,
amíg anyám megjelenik a teával, és vajon a vigyázók mikor veszik
észre, hogy milyen messzire merészkedtem az árulásban.
282

HUSZONÖTÖDIK
fejezet
283

– NEM MEHETÜNK FEL MINDANNYIAN A BARlangba
– a bázis meredek lejtőjén járkáltam. A falkatársaim
mentegetőzve néztek rám. Még mindig a Bane-tagok érkezésére
vártunk. A hajnal gyér világossága az egész környéket vörösesbarna
fénnyel vonta be, ami a Haldisra emlékeztetett. Reszkettem, tudva,
hogy a titokzatos tárgy a hajnali őrjárat oka, és hogy a falkatársaim
közül senkivel sem osztozom ezen a titkon. Közülük senkinek nem
szabad bemennie a barlangba. Rájönnének, hogy én már voltam ott,
ráadásul egy másik farkassal. Eldöntöttem, hogy mindenképp távol
tartom őket.
– De Logannek van valami borzalmas állata odabent! – kiáltott fel
Fey. – Nem igazságos, ha nem megyünk oda mindannyian, hogy
lássuk. Lefogadom, hogy rettentő rondán néz ki!
– Valóban azt mondtad, hogy „rettentő ronda" – kérdezte Bryn,
és átvette Fey jéghideg arckifejezését. Egyre többet civakodtak azóta,
hogy Mason és Dax összekaptak a Burnoutban.
– Most nem az igazságosságról van szó, hanem a parancsokról –
közöltem vele. A zúgolódásuktól felállt a hátamon a szőr.
– Majd meglátjátok, mit mond Ren, ha ideér.
És én biztos vagyok benne, hogy Ren engem küld majd a
barlangba.
284

A bokrok zörgése jelezte, hogy megérkeztek a Bane-tagok Öt
farkas jelent meg, és látva, hogy mi emberi testben vagyunk, ők is
visszaváltoztak. Ren érkezett utolsónak.
– Mi a helyzet – kérdezte.
– A falkámat jobban érdekli a nézelődés, mint az, hogy,
elvégezzék a feladatot – mondtam.
– Nem erről van... – kezdte Fey.
– Fogd be, Fey! – mordultam rá. A vigyázók tegnap esti
látogatása és Ren apja meglehetős mértékben csökkentették máskor
igen nagyfokú tűrőképességemet.
Ren elnevette magát, és a falkája felé intett.
– Ne aggódj, Lily! Ők is csak a barlangbeli teremtményről tudnak
beszélni.
– Tökéletes – morogtam. – Miért ne mehetnék fel oda Az út
ellenőrzése egyébként is sokkal fontosabb. Valóban meg kell
tudnunk, mi ólálkodik a rézsűn a hátunk mögött.
– Callának igaza van – emelte fel a hangját Ren. – Az őrjárat
sokkal fontosabb, mint bármi, ami a barlangban lehet.
Néhányan zúgolódni kezdtek, de csak azért, hogy Ren morgása
csendet teremtsen.
– Ami azt jelenti, hogy magam fogok bemenni a barlangba –
folytatta Ren.
– De... – szóltam, és nagyon igyekeztem, hogy hangomon ne
érződjön a pánik.
– Többször nem mondom el – Ren figyelemre sem méltatott. –
Calla átvizsgálja a barlang környékét, hogy megbizonyosodjon
afelől, jártak-e itt a keresők Bryn és Ansel, ti velem jöttök a
barlangba. Ti, többiek csináljátok, amit Calla mond, és ha panaszt
hallok, felelni fogtok. Mi majd csatlakozunk hozzátok, miután
végeztünk a barlangban, és együtt fejezzük be a járőrözést.
Senki sem szólt. Megpróbáltam palástolni a kétségbeesésemet.
Bryn és Ansel Nem értettem, miért az én társaimat viszi, és nem az
övéiből választ. Végül is, legalább kikérdezhetem őket utána.
Ami őket illeti, Bryn és Ansel eléggé megdöbbentek, de követték
Ren példáját, amikor újra farkassá változott. Én is ugyanezt tettem, a
285

falka többi tagja már mind rám figyelt, bár Dax még utoljára Renre
pillantott, és elég morcosnak tűnt.
A következőképpen fogjuk csinálni. Megosztottam a gondolataimat
a kijelölt csoporttal. Még ha a félelem elveszi is az erőmet, vezérhez
méltóan kell viselkednem.
Nagy ívben kezdünk haladni, először a közelebbi részekkel
kezdjük, aztán haladunk dél felé. Mason, Nev, Sabine és én vizsgáljuk
át a kelet-nyugati utat. Dax, Fey, Cosette, ti a nyugati és a keleti
részhez mentek. Így minimálisra csökkentjük az átfedéseket,
miközben a lehető legnagyobb területet kutatjuk át. Van kérdés
Kicsit furdalt a lelkiismeret, amiért az imént úgy lerohantam Feyt,
és abban reménykedtem, ha egy csapatba teszem őt Daxszel, az
némileg kárpótolja majd.
Szolgálatkészségük jeléül lehajtották a fejüket.
Rendben. Induljunk.
Fey ment elöl, Dax és Cosette követték őt felfelé a nyugati úton.
Épp indulni akartam Masonnel és Nevvel felfelé a mezsgyén,
amikor Ren hangja elért a tudatomig.
Calla
Mi van Megálltam, füleimet előre-hátra mozgatva. Tisztán
éreztem, hogy egyedül csak hozzám akart szólni.
Ne haragudj, hogy elutasítottalak, de ez fontos, hogy ők is
megszokják a járőrözés új módjait. Nagyon fogok vigyázni Brynre és
Anselre.
Hát persze. Köszönöm.
Bizonyos vagyok benne, hogy nem fogsz elmulasztani semmi
izgalmasat a barlangban. Amint lehet, tájékoztatlak róla, hogy mit
találtunk.
És akkor elnémult a hangja. Vajon mit fog találni odabent
Ne piszmogjunk. A félelem és a csalódottság idegessé tett, és arra
késztetett, hogy belekapjak Mason bokájába, de hagytam, hogy a
gondolatot Nev és Sabine is meghallják. Menjünk.
Hé! – tiltakozott Mason. – Mi vártunk terád.
Az nem kifogás. Megcsóváltam a farkam, és azt kívántam, bárcsak
érezhetnék valami mást is azon kívül, hogy görcsöl a hasam.
286

„Én mondtam neked, öregem" – dúdolta Nev. – „Hogy egyszer
majd kikészít ez a lány."
Sabine csendesen ült, és várta a többieket. Azon tűnődtem, vajon
mire gondol.
Nev és Mason nevetése betöltötte a tudatomat. Miközben felfelé
futottunk a dombra, játékosan harapdálták egymás lapockáját,
állandóan megelőzve egymást, hogy átvegyék a vezetést. De a
szabad futás öröme elpárolgott a végtagjaimból.
Csak néhány napja történt, hogy Shay és én megküzdöttünk
Logan pókjával, és elvittük a Haldist a barlangból. Annyi vért
veszítettem, talán beszivárgott a kőbe is, és foltot hagyott a barlang
falain. Talán a pók szaga elnyomja az enyémet De mi lesz, ha nem
Mit fog csinálni Ren
Odakaptam egy mókus felé, amely épp elém ugrott. Mason közel
hajolt a pofámhoz. Rendben vagy
Fejfájás – válaszoltam. – Lassítsunk egy kicsit, itt kell kezdenünk
a nyomozást.
Széles sávban széthúzódtunk, az orrunkat a talaj fölött tartva
szimatoltunk. Lassú ügetésben haladtunk, kerestük a nem idevaló
szagokat, de tudtam, hogy nem fogunk nyomot. Tudtam, hogy nincs
itt semmi keresnivalónk, ami unalmassá tette a kutatást. Még a
járőrözésünk elején elkaptam Shay szagát, és tudtam, hogy
felismerhetetlen a társaim számára. Kötelességtudóan vezettem
Nevet, Masont és Sabine-t, és egész idő alatt azon tűnődtem, vajon
mi történik a barlangban.
Elkaphatunk valami ennivalót – Mason kérdése megszakította a
gondolataimat. – Láttam egy fácánt még amott, és megéheztem. Azt
hiszem, itt úgysem találunk semmit. Csak egy magányos farkas
kóborolt erre.
Bár számítottam rá, Mason feltevése az idegen farkasról a
megkönnyebbülés hullámával árasztott el.
Én is csak ennyit találtam. Az ebédre szavazok – válaszolta Nev. –
De ne fácánt. Gyűlölöm, ahogy a tolla rátapad a nyelvemre. Mit
szólnátok egy nyúlhoz Szeretnék egy szép, kövér nyulat.
Inkább figyelnetek kéne – csattant fel Sabine. – Várnunk kellene az
evéssel addig, amíg befejezzük a járőrözést. Ha egy új farkasfalka
287

akar jönni erre a területre, ki kell majd kergetnünk őket. Nem lesz
egyszerű.
Csak egy farkas, Sabine. Hagyd abba az okoskodást, tudom, hogy
Callánál akarsz bevágódni – vágott vissza Nev. – Vadásztam már
veled. Utána fogsz rohanni az első nyúlnak, amit meglátunk.
Sabine megvetően beleszimatolt a levegőbe. Nem hinném.
Az én hasam is korogni kezdett, emlékeztetve rá, hogy már órák
óta ezt az értelmetlen feladatot végezzük.
Épp válaszolni akartam nekik, amikor egy üvöltés megállított.
Ren hosszú, metsző ordítása belehasított a hegy levegőjébe, és a
falka gyülekezni kezdett a vezér körül. Minden megkönnyebbülés,
amit afölött éreztem, hogy Shay kiléte rejtve marad, elpárolgott. Pár
percen belül szembekerülök Rennel, és nem tudom, mit talált a
barlangban.
Talán ez az ebédre hívó csengő – Mason megfordult az üvöltés
irányába.
Nézzük meg, mit akar – megfordultam, és elindultam vissza, fel a
hegyre.
Ren, Bryn és Ansel már vártak ránk, amikor megérkeztünk.
Idegesen megráztam a bundámat, amikor láttam, hogy a hely, amit a
találkozásra kiszemelt, épp az a mező volt, ahol először
megmentettem Shay életét. A mancsommal megtapogattam a földet,
nem akartam a többiekkel osztozni ezen a helyen, és hirtelen azt
kívántam, bárcsak Shay lenne itt a falkatársaim helyett. Próbáltam
nem nyugtalankodni, de óvatosan közelítettem Renhez. Ő
nyugodtnak tűnt, csendben várta, hogy megérkezzen az egész falka.
Fey és Cosette az erdő keleti részéből ugrottak elő.
Hol van Dax – Ren hangja mindannyiunk tudatáig elhatolt.
Éhes lett – válaszolta Fey, és hátranézett a válla fölött.
Dax hamarosan megjelent a fák között, egy frissen leölt őzsutát
vonszolva magával.
Háromszoros hurrá Daxnek! – Nev odaugrott, belemélyesztette
fogait a szarvas combjába, hogy segítsen Daxnek odacipelni a
tetemet.
Ansel a nyelvét lógatva ügetett közelebb a táplálékunkhoz.
288

Először a vezérek esznek – Dax lehajtotta a pofáját, rávicsorgott az
öcsémre.
Ansel hassal a földre vetette magát, füleit laposan hátrahúzta.
Bocsáss meg Ren.
Szóra sem érdemes – Ren odalépett mellém, az orrát gyengéden
rátette az enyémre. – Éhes vagy
Megszaglászta a pofámat, és semmilyen ellenséges érzelemnek
nem adta jelét. Lehet, hogy nem talált semmit. Ren könnyed
viselkedésétől megnyugodva a gyomrom korogni kezdett a friss hús
ígéretére. Azt hiszem, igen.
Melyik a kedvenc részed – az oldalamat megbökve a szarvas felé
terelt.
A friss vér szaga még erősebben ingerelt. A bordák. Megnyaltam
a számat.
Láss hozzá.
Kitéptem egy darabot a tetem húsából. Ren mellém telepedett, és
nagyot harapott a lapockájából.
A falka többi tagja is csatlakozott hozzánk, megtartva a kellő
távolságot.
Tudom, mindannyian élvezitek az ételt – Ren szava elért hozzánk
még úgy is, hogy nem hagyta abba az evést. – De van néhány dolog,
amit meg kell osztanom veletek, úgyhogy figyeljetek jól.
Mi volt a barlangban – kérdezte Dax, az orra vöröslött a vértől.
Nem fogjátok elhinni – mondta Bryn, és felborzolta a szőrt a
nyakán.
Egy nagyon nagy, nagyon döglött pók – Ren letépte a szarvas
lábát a testéről.
Ez ijesztően hangzik – Sabine kicsit elhúzódott a lakmározó
falkától. Vagy nem volt éhes, vagy a mutáns pók gondolatára
mondott le az adagjáról.
Mennyire nagy – kérdezte Mason.
Háromszor akkora, mint Dax – Ansel végignyalta Bryn pofáját.
Ez Logan elképzelése a házi kedvencről – Nev vicsorogva
morgott, és még vadabbul beletépett a szarvas lágyékába.
Azt hiszem, inkább volt őr, mint háziállat – válaszolta Ren.
289

Jó tudni, hogy ennyire bízik a képességünkben, hogy meg tudjuk
védeni a barlangot – mondta Sabine kissé sértődötten szipogva.
Ren kivillantotta a fogát. Lényegtelen. Már halott, és Logan arra
kért, azonnal hívjam őt, ha a barlangot már nem őrzi ez a micsoda.
Mikor kért meg erre – néztem rá, mert nem emlékeztem, hogy
említette volna.
Tegnap este még felhívott, amikor tőletek eljöttünk.
Ráhajtottam a fejem a mancsomra, és eltűnődtem, vajon hányszor
kapott már Ren olyan utasítást, amiről én nem is tudtam.
Nem volt valami vidám – folytatta Ren. – Az apám, Logan és
Efron már úton vannak a barlang felé. Meg akarnak nézni valami
mást is, de az valami olyasmi, amibe minket nem avatnak be.
A Haldis. Felborzolt bundával tébláboltam a csoport körül, és
belemerültem a saját gondolataimba. Eljönnek, hogy ellenőrizzék a
Haldist. Biztosan így van.
Talált közületek valaki bármit is az őrjárat során – kérdezte Ren.
Van egy magányos farkas a hegyen – Fey hátralépett, és
kinyújtóztatta a mellső lábát, majd megrázta a grabancát. – Én még
nem láttam, új szag. Egyébként csak mi vagyunk itt.
Shay. Ők is rátaláltak Shay nyomára. A nyakamon felborzolódott
a szőr.
Keresőket nem találtunk – tette hozzá Dax, miközben lenyelt egy
jó nagy falatot.
Mi sem találtunk semmit – Nev a hátsó lábára ereszkedve pihent.
Még egy kövér nyulat sem – Mason odakapott Nev füléhez.
Gyertek, mindenesetre fésüljük át lefelé is a rézsűt – Ren otthagyta
a szarvast, amely már csontig le volt csupaszítva. – Bryn, te menj
Dax csoportjával, majd én is csatlakozom hozzátok. Ansel, te segíts
Callának.
Te vagy a főnök – felelt Ansel, és kinyújtotta a nyakát, hogy
mancsával megvakarhassa a fülét.
A falka kettévált, és elindultunk a fák felé.
Itt leszünk közvetlenül mögöttetek – küldte Ren gondolatát a
csoportnak. – Beszélnem kell Callával egy percet.
Néztem, ahogy a falkatársaim eltűnnek a fenyőfák között, és csak
azután fordultam Ren felé.
290

Mi van
Ren közelebb jött hozzám, éjfekete tekintetébe zárt. Miért voltál a
barlangban
A szívem vadul kalapált, de beleszimatoltam a földbe, és színlelt
egykedvűséggel néztem rá. Nem tudom, miről beszélsz.
Rám ugrott, és a hátamra lökött. Megpróbáltam kipördülni alóla,
de ő szilárdan állt fölöttem, odaszegezett a földhöz, és én
kiszolgáltatottan feküdtem a hátamon. A fogait a torkomra szorította,
erősen nyomta a légcsövemet, így alig bírtam levegőt venni.
Ismerem az illatodat, Calla. Jártál bent. Két vagy talán három
nappal ezelőtt.
Belerúgtam, és a körmeimmel belekapaszkodtam a bundájába.
Hagyd abba. Engedj felállnom!
Bryn és Ansel is biztosan felismerték a szagodat, de úgy tettek,
mintha semmit sem vettek volna észre, ami azt jelenti, ők is hazudtak,
hogy téged védjenek. Meg akarod törni a falka összetartó hűségét
Valóban ellenem akarsz dolgozni – fogaival elkapta a nyakamat, így
kényszerítve, hogy engedelmeskedjek.
Soha sem gondoltam, hogy tudnám gyűlölni Rent, de ebben a
pillanatban elég közel voltam hozzá. Erősebben megszorított, most
már vonaglottam a fájdalomtól. Mégis folytattam a rugdosást, ő
pedig rám mordult. Ne verekedj. Csak mondd meg az igazat.
Nyöszörögni kezdtem, és kapálóztam a teste alatt. Ne haragudj, el
kellett volna mondanom. Kíváncsi lettem, ezért a hétvégi járőrözés
közben benéztem.
Egy halk morgás tört fel Ren mellkasából. Te ölted meg Logan
pókját
Az agyam sebesen dolgozott, annak a kockázatát mérlegelve,
vajon hazudjak-e, vagy csak ferdítsem el az igazságot. A teljes
igazság kimondása szóba sem jöhetett.
Nem – válaszoltam, a hazugságot választva. – A barlangban
nagyon rossz szagot éreztem, veszélyeset. Nem maradtam ott sokáig.
Vártam kicsit, remélve, hogy hisz nekem, és találgattam, vajon
nyomozása mennyire fogja őt közelebb vinni ahhoz, ami a
barlangban történt.
291

Miért nem mondasz semmit – még mindig morgolódott, de a
szorítása a nyakamon már enyhülni kezdett.
Én még mindig szűköltem, de mozdulatlan maradtam. Sajnálom,
Ren. Azt hittem, Logan meg fog büntetni. Tudod, hogy nem szabad
bemennünk a barlangba.
Bátrabb vagy, mint én. Már évek óta szeretnék belopakodni a
barlangba – Ren morgása abbamaradt, szabadon engedett, és az
orrával felemelve a fejemet segített felállnom. – Nem örülök, hogy
így kellett bánnom veled, Calla. Mindig meg foglak védeni, de nem
lehetnek titkaid előttem. És a falkatársaidnak sem... később majd
beszélek erről Brynnel és Ansellel.
Bocsáss meg – nem tudtam a szemébe nézni.
Odanyomta az orrát a lapockámhoz. Szükségem van rá, hogy bízz
bennem. Érted, amit mondok
Igen – a végtagjaim reszkettek. – Mit gondolsz, mi végzett a
pókkal
A tiéden kívül csak a magányos farkas szagát éreztük bent –
válaszolta Ren. – Gondolom, ez ugyanaz a farkas, amelyiknek a
nyomát ti is elkaptátok a mezsgyén. Nehéz elhinni, hogy egymaga
végzett Logan házi kedvencével... az a farkas biztosan nagy harcos.
Shayre gondoltam, arra, hogy milyen ügyesen bánt a
jégcsákánnyal, meg hogy mennyire tiszteltem őt a bátorságáért,
harciasságáért.
Csak szeretnélek biztonságban tudni téged, Calla – Ren
végignyalta a pofámat. – Ne vállalj felesleges kockázatot. Túlságosan
fontos vagy ahhoz. Szükségem van rád, hogy mellettem legyél.
Bocsáss meg, ha megbántottalak.
Nem bántottál. Hagytam, hogy gyengéden körbeszaglásszon,
annak ellenére, hogy megalázva éreztem magam, de
megkönnyebbülten, mert nem erősködött tovább a kérdéseivel.
Ezek után szó nélkül a fák közé vetette magát, és otthagyott a
mezőn. Amikor lehunytam a szemem, Shayt láttam magam előtt, a
karomon éreztem az ajkát, és újra felidéztem a vágy első szikráját,
azt a pillanatot, amikor megérintett. Felemeltem az orrom, egy
üvöltéssel akartam megszabadulni a csalódottságtól. Gyűlöltem a
292

csendet, amely körbezárt. A vigyázók nemsokára vadászni fognak a
Haldis elrablóira. Vajon mit fognak bevetni, hogy megtalálják
293

294
HUSZONHATODIK
fejezet

MÁR FÉLÚTON VOLTAM A KŐLÉPCSŐK FELÉ
a Rowan-birtok épülete előtt, amikor hirtelen megbénított a belém
nyilaló félelem. Shaynek kellett végigtaszigálnia a hátralevő úton.
– Meggondoltam magam – megfeszítettem a lábam, és elszántan
próbáltam ellenállni.
– Túl késő.
Összeszorította a fogát, és húzott tovább.
– Nem kellett volna átváltoztatnom téged – mondtam. – Akkor
nem tudnál erőszakkal becipelni.
– Hát nem mondhatnám, hogy megkönnyíted a dolgom – azon
erőlködött, hogy tegyek egy újabb lépést. – Tartozol nekem,
emlékszel A múlt héten otthagytál a bárban. Ren, gondolom, azzal
töltötte az est maradék részét, hogy kitervelte, hogyan töri el az
összes csontomat.
– Valószínűleg igen.
– Pontosan. Szerencséd van, hogy. egyáltalán még itt vagyok, és
eligazíthatlak téged ezen a helyen.
– Hálám örökre lekötelez ezért a lehetőségért. Biztos vagyok
benne, hogy ez egy gyönyörű ház – elkezdtem fészkelődni a
karjában. – Most pedig engedj el.
– Ugyan, Cal, gyere fel a lépcsőn. Már beleegyeztél. Tényleg arra
akarsz kényszeríteni, hogy felvegyelek és bevigyelek
295

A masszív, dupla szárnyú ébenfa ajtóra bámultam.
– Talán.
– Ha igen, akkor felveszlek a vállamra, barlanglakóstílusban –
elvigyorodott. – Nem lesz kellemes!
A szemem összeszűkült.
– Élveznéd, igaz
– Kíváncsi vagy rá
Kiszabadultam a szorításából, és felrohantam a lépcsőn. Shay
előhúzott egy oltári nagy bronzkulcsot a zsebéből. A tekintetem a
kastély homlokzatára tévedt, amíg ő kinyitotta az ajtót.
A tekintélyes kastély éles kontúrral vált el az égtől, a homlokzata
kietlen szürke volt. Az épület nyomasztó magasságokba nyúlt a
főbejárat mindkét oldalán. Magas, kereszt alakban osztott ablakok
sorakoztak mindhárom emeleten. Az oromzatát faragott szobrok
díszítették, egymásba tekeredő kígyók, ágaskodó lovak, sikoltó
griffmadarak és tüzet okádó oroszlánfejű, kígyófarkú kimérák.
Szárnyas vízköpők gubbasztottak végig a tető mentén, mintha a
tavaszt várnák az eresz alatt.
– Jössz már – Shay a nyitott ajtóban várakozott.
Elkaptam a tekintetemet a szobrokról, utoljára mélyet
szippantottam a kinti levegőből, és beléptem a kastély homályába.
Ahogy körülnéztem, elállt a lélegzetem. A bejárati ajtó egy csarnokra
nyílt. A hatalmas tér felső részében karzat futott körbe. A falak
mentén két márványlépcső emelkedett egymással szemben. A
mennyezet alatt finoman megmunkált csillár lógott. Apró
üvegdarabkái magukba gyűjtötték az ablakon beszűrődő fényt,
végtelen szivárványköröket vetve a kőpadlóra. Bútorok nem voltak
sehol, de a hall tele volt műtárgyakkal, amelyek sora a remekművű,
vállig érő porcelánvázáktól a teljes páncélzatú lovagokig terjedt, akik
keményen markolták a bárdokat és a rettenetes buzogányokat
védőkesztyűikben.
– Ahogy mondtam – Shay odaállt mellém. – Fényűző. – Hangja
visszaverődött a falakról.
Bólintottam.
– A könyvtár azok mögött az ajtók mögött van, a második szinten
– mutatta. – A lépcsők a kastély keleti és nyugati szárnyába
296

vezetnek. Szeretnéd, ha azonnal elkezdenénk a kutatást Vagy
inkább tegyünk előbb egy körsétát
– Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy valóban biztonságban
vagyunk – suttogtam.
– Akkor kezdjük a körsétával – mondta, és elindult a jobb oldali
lépcső felé. – Én a keleti szárnyban lakom.
Még hátrapillantottam a vállam fölött, és követtem.
Hátborzongató csend ült a házon, minden egyes lépésünk örvénylő
visszhangot keltett körülöttünk.
– Hogy tudtad ezt megszokni – kérdeztem suttogva.
– Még nem szoktam meg igazán – megvonta a vállát. – Elég
nyomasztó állandóan egyedül lenni.
– Hihetetlen, mennyire csendes ez a hely.
– Néha bömböltetem a zenét a szobámban, és kinyitom az ajtót,
így a zene betölti az egész teret – mondta. – Az segít egy kicsit.
Befordultunk egy hosszú folyosón. A padlótól a mennyezetig érő
hatalmas portrék függtek a falakon, szabályos távolságokra
egymástól. Az egyiket megnéztem, és földbe gyökerezett a lábam.
Egy férfi állt a fekete ürességben, arca eltorzult a fájdalomtól, kínzói
belevesztek a vászon sötétjébe. Aztán megnéztem a másik falon, a
szemben lógó festményt. Ez is hasonló volt, csak ez egy nőt ábrázolt.
– Haladhatnánk egy kicsit gyorsabban – suttogtam.
– Elnézést – szabadkozott Shay. – Figyelmeztetnem kellett volna
téged a festményekre. Bosque művészi ízlése a morbid felé húz.
– Ez nem vicces – a padlóra szegezett tekintettel követtem Shayt.
– Mik ezek egyáltalán
– Nem tudom – felelte. – Gondolom, ezek a képek mártírokat
ábrázolnak, de nincsen címük, és a kínzások módszerei nem olyanok,
mint amilyeneket a keresztény mártíroknál alkalmaztak.
– Szóval egyszerűen csak szereti az emberek szenvedéséről szóló
képeket
– Lehetséges – felelte. – De azért sok műalkotás foglalkozik a
szenvedéssel és a halállal. Bosque festményei semmiben sem
különböznek azoktól, amiket a múzeumokban látsz.
– Lehetséges.
297

Éles kanyarral jobbra fordult, és én siettem utána lefelé egy
oldalsó csarnokon át. Amikor odaértem a következő sarokhoz,
majdnem összeütköztem egy emberrel. Gyönyörű férfi volt, széles,
bőrszerű szárnyakkal. Meglepetésemben felkiáltottam, a padlóra
estem, és átváltoztam, kivillantottam éles fogaimat.
– Mi történt, Cal – Shay csodálkozva meredt rám, egészen
megrökönyödött attól, hogy ennyire megijedtem.
Odasomfordáltam mellé, de közben szemmel tartottam a széles
szárnyú teremtményt, amely egyik kezében dárdát tartott a magasba,
és a hegyével éppen ránk célzott. Az incubus démon dermedten állt,
félbehagyott mozdulatban, készen arra, hogy elhajítsa fegyverét.
– Ez csak szobor – nevetett Shay. – Egy szoborra vicsorogsz.
Előrébb araszoltam, és megszimatoltam az incubus márványtalpát.
Shay még akkor is nevetett, amikor visszaváltoztam, és
rámeresztettem a szemem.
– Figyelmeztethettél volna, hogy a házban vannak incubusszobrok.
– Tonnaszámra vannak itt szobrok. Nem tehetsz meg öt métert
sem, hogy ne ütközz bele egybe. A kertben még ennél is több van.
– És mind olyan, mint ez itt – kérdeztem, miközben szemmel
tartottam a szobrot.
– Sok hasonló van – válaszolta. – Némelyik közülük szárnyas nőt
ábrázol, nem férfit, de mindegyiknek ugyanilyen fegyvere van, mint
ennek itt. És vannak állatalakok is, mármint mitológiai
teremtmények, nem valós állatok.
Megborzongtam.
– Miért találod ennyire ijesztőnek – kérdezte. – Azt hittem,
inkább a lidércek miatt aggódsz.
– Vannak más lények is a lidérceken kívül, amelyek aggodalomra
adnak okot – mormoltam.
– Azt akarod mondani, hogy ez a szobor valamilyen valós lényt
rejt magában – kérdezte, és közben kinyújtotta a kezét, megérintve
az incubus szárnyának szélét.
– Igen.
Visszarántotta a kezét.
– A fenébe is.
298

– Szóval hová is tartottunk a körsétán – kérdeztem, mert már
szerettem volna messzebb kerülni a szobortól.
– Arra gondoltam, hogy megmutatom a szobámat – szégyenlősen
elmosolyodott. – Itt van, ennek a folyosónak a végén.
Végigvezetett a csarnokon, és egy pillanatra megállt a jobb oldali
utolsó ajtó előtt.
– Szóval – vártam, hogy kinyissa az ajtót.
– Csak megpróbáltam felidézni, mikor takarítottam ki legutóbb –
mondta.
– Bosque személyzete nem csinálja meg helyetted – oldalba
böktem, és rávigyorogtam.
Megrázta a fejét.
– Megcsinálnák, de én kértem őket, hogy ne tegyék. Jobban
szeretem, ha nem kotorásznak idegenek a cuccaim között.
– Főleg ha valami tiltott könyvet olvasol esti mese gyanánt
– Hát igen, ez is benne van – elmosolyodott, és kinyitotta az ajtót.
Shay szobája valahogy félúton volt a rendetlen és a tiszta között.
Az ágyán könyvek hevertek, és egy rakás kiszuperált pulóver lógott
egy széken. A vigyázók szövege kinyitva hevert egy antik
íróasztalon. A Haldis a könyv mellett pihent, tompa izzást bocsátva
ki magából a délutáni fényben. De rendetlen halomban a padlóra
hányt szennyes ruhák nem voltak, amit én nem mondhattam el a saját
szobámról.
Shay körülnézett:
– Nem is olyan szörnyű.
– Az én esetemben ez hatalmas haladás lenne – mondtam.
– Hát, jó tudni, hogy nem sértettem meg semmilyen tisztasági
elvárást, amit támasztanál velem szemben.
Elnevettem magam, ő pedig közelebb lépett, és végigsimított a
haján.
– Szóval... – suttogta halkan.
A szoba levegője egyszeriben megtelt elektromossággal. Hirtelen
túlságosan nyilvánvalóvá vált, hogy Shay és én ott vagyunk egyedül
a hálószobájában. Fogd már vissza magad, Cal! Tudod legalább öt
percig kontrollálni a hormonjaidat
299

A tekintetem körbejárt a szobában, nyugtalanítóan és
kétségbeesetten próbáltam megtörni a feszült hangulatot. Akármilyen
erősen is vágytam arra, hogy Shay megérintsen, a Rennel való
küzdelem emléke miatt nem vállaltam a kockázatot. A tekintetem
egy díszes bőröndre esett, amelyet félig eltakart egy farmernadrág.
– Ez micsoda – odaléptem a táskához.
– Semmi, tényleg – mondta, és ő is követett. – Csupa olyasmi,
amit összegyűjtöttem és magammal vittem az évek során.
Huncut mosollyal néztem rá.
– Nem hiszek neked.
– Hé! – nem tudta elég gyorsan megragadni a karomat, hogy
megállítson, amikor letérdeltem a bőrönd mellé, kipattintottam a
zárat, és felnyitottam a nehéz fedelet.
Azon nyomban elkezdtem nevetni.
– Mind képregény!
– Hát, igen – lehajolt, és megigazította az egymásra pakolt
újságokat. – De ezek tényleg színvonalas képregények, és van egy
pár nagyon is ritka.
Belepillantottam néhányba. Ahogy felemeltem egy nyalábot, az
ujjaim hozzáértek valami puhához. Meglepődtem, félretettem az
újságokat, és megmarkoltam a puha anyagot. Kihúztam a kezem a
bőröndből, és egy finom gyapjútakarót tartottam benne.
Shay megköszörülte a torkát.
– Anyukám készítette.
– Emlékszem – az ujjaimmal végigsimítottam a kötött anyagon. –
Ez az egyetlen, ami megmaradt neked tőle.
Kihúzta a takarót a kezemből.
– Valami baj van – kérdeztem aggódva, hogy talán
megbántottam, amiért kivettem a bőröndből.
– Nem is tudom – mondta halkan. – Ez nagyon furcsa.
– Micsoda
– A takaró – válaszolta. – Olyan, mintha... Úgy érzem,
megváltozott az illata. Bár még közel sem emeltem az orromhoz,
hogy megszagoljam.
300

– Ó – bólogattam. – Nem változott meg az illata. Te változtál
meg. A szaglásod érzékenyebb lett. Sokkal kifinomultabbak lettek az
érzékeid.
Összeráncolta a szemöldökét. Az orrához emelte a takarót, és
mélyet szippantott. Felugrottam, amikor a szeme hirtelen
lecsukódott, és zihálva hátratántorodott.
– Shay – megfogtam a karját. – Mi történt
– Én... – a hangja fátyolos volt. – Már emlékszem... Látom
magam előtt az arcát. Emlékszem a nevetésére.
– Ó, Shay – suttogtam, és magamhoz húztam.
Felnyitotta a szemét, amely fátyolos volt az emlékektől.
– Ez nem lehet igaz.
– De igen, ez lehetséges – mondtam. – Az illatok és az emlékek
összefonódnak egymással. Az őrzőérzékeid megnyitották az utat az
emlékeid számára.
Összeráncolta a homlokát.
– Talán.
– Valóságosnak érzed – kérdeztem kicsit félve. – Ismerősnek
– Jobban, mint bármi mást – válaszolta.
– Akkor ez az anyukád.
Gyűrögette a takarót a kezében.
– Várj egy pill... nem, ez lehetetlen.
– Shay
Belekapaszkodott a kezembe, és elkezdett húzni visszafelé a
folyosón.
– Mi az – kérdeztem, miközben erősen fogta a kezemet, és
rohantunk vissza, lefelé a központi hallba.
Nem válaszolt, csak megállt a könyvtárba vezető magas faajtó
előtt. A farmerja zsebéből előhúzott valamit, ami leginkább egy
svájci bicskára emlékeztetett, és elkezdett babrálni a zárral. Kattanást
hallottam, és az ajtó kitárult.
Shay nem szólt semmit, amikor belépett a könyvtárba. Habozva
követtem, és közben körbejárt a tekintetem a helyiségben. Ez minden
bizonnyal a legnagyobb szoba volt, amit valaha is láttam, leszámítva
az iskolánk tornatermét. A könyvtár a kastély második és harmadik
emeletén helyezkedett el. A falak közül háromban volt beépített
301

polcrendszer, amely a padlótól a mennyezetig ért. Mindegyik fal előtt
kovácsoltvas csigalépcső vezetett fel a karzatra, amely körbekerítette
a felső polcrendszerek sorát. Soha sem láttam még ennyi könyvet.
Nem lepett meg, hogy Shay meg volt veszve érte, hogy bejusson ide.
Gyönyörű volt és ijesztő egyszerre, a könyvtár túl tökéletesnek tűnt
ahhoz, hogysem biztonságos legyen. Mint valami húsevő növény,
amely élénk virágzatot növeszt, hogy kelepcébe csalja a rovarokat.
– Ez bámulatos – sóhajtottam.
Shay a kijárat felőli falat bámulta. Ez volt az egyetlen része a
könyvtárnak, ami nem volt tele könyvekkel. Magas, festett
üvegablakok szegélyeztek egy roppant méretű kandallót, amely elég
nagy volt ahhoz, hogy két férfi kényelmesen elférjen benne.
Követtem Shay tekintetet, és megpillantottam egy portrét, amely a
kandallópárkány fölött lógott.
Ellentétben a groteszk festményekkel, amelyek a Rowan-kastély
folyosóit szegélyezték, ez a kép klasszikusabbnak tűnt,
visszafogottságot, egyszerűséget sugárzott. Egy hölgyet ábrázolt,
amint egyszerű fehér ruhában ült egy széken. Fekete csokoládészínű
haja elomlott az egyik vállán, világoszöld szeme mintha csordultig
telt volna könnyel. Egy férfi állt mögötte, keze a nő vállán pihent. Az
arca komoly volt, ugyanakkor szintén végtelenül szomorú, és enyhén
hullámos, aranybarna haj keretezte, amely az állkapcsáig ért.
Bár idegen embereket néztem, a portré láttán gombóc nőtt a
torkomban. Sohasem láttam a bánattól ilyen mélyen átitatott arcokat.
Odaléptem Shay mellé.
– Miért nem mondta el nekem – suttogta.
– Kicsoda miért nem mondott el mit
– A nagybátyám – lassan elszakította a tekintetét a festménytől.
– Ez az anyám... és azt hiszem, az apám.
Nem hittem a fülemnek.
– Biztos vagy benne
– Ha te bizonyos vagy benne, hogy a szaglásom valós emléket
idézett fel – felelte. – Ezt a nőt láttam, amikor beszívtam a takaró
illatát.
– De Bosque nem hagyta, hogy egy képet is megtarts róluk –
tettem hozzá.
302

– Így igaz. De akkor miért tartott volna meg ő egy ekkora portrét
róluk itt a könyvtárában – tűnődött. – És miért nem akarta, hogy én
is lássam
– Talán attól félt, hogy felidéz valamit az emlékezetedben, ha
meglátsz egy képet a szüleidről. Eszedbe jutott valami Most, hogy
látod ezt a festményt
Shay újra ránézett a képre.
– Nem.
Megfogtam a kezét.
– Jól vagy
– Nem tudom. – Megsimogatta a tenyeremet a hüvelykujjával.
– Jó lenne, ha végre valami értelmet nyerne az életemben.
Megszorítottam az ujjait.
– Segítek neked ebben. – Mindketten a kelleténél több követ
forgattunk fel, a mélyben kavargó csúnya titkokat leplezve le. – És
most mihez kezdjünk
– Tegyük azt, amiért elsősorban idejöttünk – mondta.
– A kutatás
– A kutatás.
A többemeletes könyvespolcra bámultam.
– Van valami ötleted, hogy hol kezdjük Vagy van a
nagybátyádnak katalógusa
– Hát, az nem jelentene túl nagy kihívást, nem igaz – viccelődött.
– Azt hiszem, találomra kezdek el böngészni – mondtam, és
tudomást sem vettem cinikus tekintetéről.
Huncutul mosolygott.
– Van itt valami.
– Mi lenne az
– Egy kulcsra zárt könyvszekrény.
– Ígéretesen hangzik. Megnézted már valaha azt a szekrényt
Elpirult, és megdörzsölte a tarkóját.
– Bár utálom bevallani, egy kicsit furdal a lelkiismeret, hogy
betörtem Bosque könyvtárába. Gondoltam, ha legalább azt a
szekrényt békén hagyom, talán némileg enyhítem a bűnömet... Vagy
ilyesmi. Karmikus kiegyenlítés.
– Furcsa fiú vagy te – suttogtam.
303

– Ezért kedvelsz engem – rám mosolygott, majd átsétált a szobán.
A faragott mahagóni könyvszekrény a sarokban állt a kijárat felőli
falnál, egy magas, csendesen ketyegő állóóra mellett. Shay feltörte a
zárat, és kinyitotta a szekrényt. Hat polc volt benne, mindegyiken
fekete bőrkötésű kötetek sorakoztak. Kihúzott egy könyvet a legfelső
polcról.
– Ez itt mind kézzel írott. Mint valami napló.
– Van címe
Fellapozta az első oldalt.
– Haldis-évkönyv.
A cím ismerős volt, de nekem az volt az érzésem, hogy ezek nem
azok a könyvek, amelyekre szükségünk van.
– És vannak itt évszámok is – folytatta. – 1900-tól 1905-ig.
Kihúztam egy kötetet az egyik alsó polcról.
– Ez a kötet 1945-től 1950-ig tart.
Elkezdtem olvasni, és ez megerősítette a gyanúmat. Egy
nemzetségtábla volt. Az őrzőfalkák teljes története.
– Nem nyert – Shay összeráncolta a homlokát. – Ez egy névlista,
majdnem olyan, mint egy családfa. És van néhány megjegyzés a
családtagokról.
– Ez nem fog nekünk segíteni – becsuktam a kötetet, és
visszatettem a polcra. – Más könyveket kellene megnéznünk.
Megdöbbenve nézett rám:
– Miről beszélsz
– Ezek a könyvek nem a Haldisról szólnak, nem arról, amit
keresünk – mondtam.
– Miért, miről szólnak
– Ezek a vigyázók feljegyzései az őrzőfalkákról.
– Valóban – felvonta a szemöldökét.
Bólintottam, kivettem a kezéből a könyvet, és visszahelyeztem a
polcra.
– Csukd be, és zárd vissza.
– Nem akarod elolvasni – kérdezte. – Ez a ti történelmetek.
– Ismerem a történelmünket – mondtam. – És csak vitatkoznánk
rajta.
– Miért
304

– Mert a tartalmuk nem merül ki abban, hogy mi minden történt a
falkákkal – mondtam. – Ezek főleg arról szólnak, hogyan alakultak
meg, kit szánták a falka élére mesternek, és azokról a döntésekről,
amiket a vigyázók hoztak a múltban az alfanőstényekkel
kapcsolatban.
– Az alfanőstényekkel – a tekintete lejjebb siklott az alsó
polcokra. – Úgy érted, hogy ezek közül az egyik azt részletezi, hogy
te és Ren hogyan keltek egybe
– Igen – mondtam. – És mindegyik másik egybekelésről is
beszélnek, amelyek előfordultak a falkák története során. Ez egy
családfa, egyebek között.
A tekintete ottmaradt a könyvön, az ujjai megrándultak.
– Hagyd azt békén, Shay.
– De...
– Nincs semmi, amit ezzel kapcsolatban tehetnél – mondtam. –
Csak dühös leszel tőle. Most pedig zárd be a szekrényt!
Motyogott valamit az orra alatt, de becsukta a szekrényt, és
bezárta.
– Van más parancsod is a számomra, ó, nagyvezér
– Ne légy hülye – meglendítettem a kezem a mennyezetig érő
könyvespolcok felé, amelyek betöltötték a könyvtárat. – Van elég
tennivalónk anélkül is, hogy szappanoperába fordítanád a
kutatásunkat.
– Szappanoperába – rám bámult, aztán előrelépett, és a karjába
zárt. Éreztem, hogy reszket a teste.
– Shay
Egy egész percet vett igénybe, míg rájöttem, hogy nevet. Egy
mosoly suhant át az ajkamon, és én is nevetni kezdtem. Az arcomon
folytak a könnyek, a hasam belefájdult, de a nevetés nem akart
alábbhagyni. Végül egymás mellett feküdtünk, zengő nevetésünk
hangja visszaverődött a kőpadlóról, és tovább cikázott a Rowankastély
könyvtárának falai között.
Shay előtt még sohasem nevettem ennyire, ilyen szédítően és
szabadon, a testem rázkódott a gyönyörűségtől ahelyett, hogy
haragudtam volna. De még ha hagytam is, hogy jókedve felvidítson,
nem bírtam elnyomni a gondolatot, hogy az egyesülés azt jelenti, ő
305

nemsokára kilép az életemből, és vele együtt az esélye is eltűnik
annak, hogy valaha is újra így érezhessem magam.
306

HUSZONHETEDIK
fejezet
307

EGY CSAPAT RIADT GALAMB SZÁLLT LE
a színes ólomüveg ablak fölötti ereszről. Hirtelen szárnyak suhogása
és árnyak hullámzása kelt a foltos üveg előtt. Felugrottam, és
kirúgtam magam alól a széket.
Shay ásítozva nyújtózkodott:
– Calla, nem kell minden egyes kinti zajra kiakadnod.
– Csak óvatos vagyok – mondtam, és megigazítottam a széket,
remélve, hogy a szívverésem hamarosan lelassul.
– Nagyszerű, hogy itt lehetünk – lapozott egyet. – Azt kell, hogy
mondjam, briliáns ötlet volt tőlem, ha valóban találunk valami
használhatót.
Átfutottam a függeléket a Jelek és szimbólumok az emberi
kultúrában című könyvben.
– Kezd kicsit bosszantó lenni. Egyik kereszt sem hasonlít a
tetoválásra, amit viselsz.
Mindketten a rengeteg könyvre néztünk, amelyek szétszórva
hevertek az asztalon. Semmi. Nem találtunk semmit. Ennek semmi
értelme. Csalódottan és kimerülten hajtottam homlokomat összefont
karjaimra.
– Azt hiszem, visszatértünk a kiindulóponthoz – Shay nagy
csattanással becsukott egy vastag művészettörténeti kötetet.
308

– És pontosan mi a kiinduló pont – megfordultam, hogy
ránézzek.
– Le kell fordítanunk egy könyvet – félretolta a
művészettörténetet, és újra maga elé húzta a Mindenki háborúja
mindenki ellen kötetet.
– Valószínűleg igazad van a könyvvel kapcsolatban –
tornáztattam a fejem, hogy kilazítsam a görcsöt a nyakamban. – De
lehet, hogy előre kéne ugranod.
– Mi – már lapozta is az oldalakat.
– Az eleje helyett kezdd a végével – mondtam. – Azt mondtad, a
nő a szöveg utolsó sorait énekelte neked, aztán meg azt, hogy „Itt
nyugszik Haldis". Tehát lehet, hogy a könyv utolsó fejezetét kell
elolvasnunk, és nem az elejét. Úgyis azt mondtad, hogy ez a
legrövidebb, gyorsan fog menni.
– Nem rossz ötlet – mondta, kinyitotta a könyvet az utolsó
oldalaknál.
Visszatértem a faragott középkori keresztekhez az előttem fekvő
könyvben. Shay egyszer csak megköszörülte a torkát. Felnéztem, de
a tekintete továbbra is a vigyázók szövegére szegeződött.
– Kérdezhetek valamit – szólított meg, a hangjából kicsendülő
erőltetett lazaság hallatán összeráncoltam a homlokom.
– Igen
– Sok szóbeszédet hallottam az utóbbi időben a suliban a Véres
Holdról. – Felemelte a latin szótárt, belelapozott, de nem igazán
figyelt oda. – Úgy tudom, már csak pár nap van addig.
– Ja. – Ne menj oda, Shay. Kérlek. Kérlek.
– Miről szól ez az egész – dőlt hátra újra a székében.
– Hát – kezdtem némi megkönnyebbüléssel –, lássuk csak. Úgy
hívják, a Véres Hold Bálja, de mindenki csak Véres Holdnak
mondja. Ez egy fura esemény, olyasmi, mint a halloweenparti, némi
körtánccal. Az embertanulók szülei ellátogatnak erre az alkalomra,
mielőtt hazavinnék a gyerekeiket az őszi szünetre. Mindig fellép egy
zenekar, rengeteg a pia, és senkit sem igazoltatnak. Ez elég
hihetetlen, de azért meglehetősen vicces. Ha bármilyen kapcsolatban
állsz a sulival, diák vagy szülő vagy, meghívnak. A felnőttek
általában sokat isznak, a befektetéseikről beszélgetnek, és csekkeket
309

írnak az iskola számára. A diákok szintén sokat isznak, és csini
ruhákban táncolnak, amiket soha többé nem vesznek fel.
– Miért hívják Véres Holdnak – kérdezte.
Az ujjaim begörbültek, mintha karmok volnának.
– Mert az aratás utáni első holdtöltekor tartják. Azt a holdat
nevezik véres holdnak.
Felállt és az ablakhoz sétált, nézte, ahogy a levelek hullanak, mint
az esőcseppek.
– De miért véres
– Mert az évnek abban a szakában, holdtöltekor vannak a legjobb
fényviszonyok a vadászathoz. – A végtagjaim elkezdtek reszketni a
vadászat gondolatára. – Ez a nagy vadászat ideje. A Véres Holdat
másképpen a Vadász Holdjának is hívják. Ebben az évben október
31-ére esik. Kissé késő van a Véres Holdhoz, de most erre a napra
esik.
Megfordult és rám nézett.
– Nem volna könnyebb egyszerűen halloweenbálnak hívni Vagy
a tanáraidnak talán a cukorkák elrejtése ellen van kifogásuk
A gondolataim egy pillanatra megakadtak Logan halloweenjelmezén,
eltűnődtem, minek fog öltözni.
– Nem. Ez samhain, ne felejtsd el. A halloween nem az igazi
ünnep. A vigyázók a régi szokásokra buknak, a hagyományra. Az
pedig a Véres Hold Bál, mindig is az volt – ahogy kiejtettem a
hagyomány szót, a hasam görcsbe rándult.
– És mindenki elmegy Nem csak az emberek – ezúttal
feszültebben csengett a hangja.
Bólintottam, és óvatosan rápillantottam, a hangja gyanakvást
ébresztett bennem.
– Ez egy jó buli. Mindenki elmegy. A Véres Hold és az élő zene
az egyetlen esemény, amelyen összejön az egész diákközösség.
Szerintem csak azért tartják ezeket az ünnepeket, hogy az emberi
társadalomnak valami normalitást mutassanak az iskolánkban.
Gyors ritmust dobolt az asztallapon, majd egyszer csak kibökte:
– Tudom, váratlan kérés, de remélem, megbocsátasz, amiért az
utolsó pillanatban beszélek erről, és nem gondolkoztam előre az
egészről. Volna kedved velem elmenni
310

A gyomrom összerándult. Pontosan ez volt az, amitől féltem.
– Calla – nem akartam ránézni. – Válaszolsz
– Nem tudok – szóltam halkan, miközben rápillantottam.
Az asztalra támaszkodott, az ajka erőltetett mosolyra húzódott.
– Miért nem
– Rennel leszek. Vele megyek a Véres Holdra, de csak egy-két óra
hosszára. Ez az egyesülésünk éjszakája. – Az előttem kinyitott könyv
lapjára meredtem. – Felejtsd el.
– Én nem tudom komolyan venni az egyesülést, Cal – csattant fel.
– Te meg a farkasherceged egy egész örökkévalóságra össze lesztek
zárva csak azért, mert valaki azt mondta, a dolgoknak így kell
lenniük. Ez marhaság, te is tudod. És Ren még mindig nem fogta fel,
milyen szerencsés, hogy veled lehet, mert túlságosan lefoglalja a
többi lány utáni szaladgálás a suliban.
– Ez nem igaz! Leszállnál végre Renről – felálltam, és szúrós
szemmel néztem rá. – Majdnem minden áldott nap velünk lógsz, és ő
abszolút tisztelettudóan bánik veled, annak ellenére, ami a
Burnoutban történt, és annak ellenére, hogy folyamatosan
kutyaszemekkel bámulsz rám.
– Kutyaszemekkel – horkant fel Shay, és tántorogva felállt,
félrerúgta a székét, és elkezdte beledobálni a hátizsákjába a
könyveket.
– Shay – összefontam a karomat a hasamon. Újra rosszul voltam.
– Elvégre azt is tudom, mit érzel irántam valójában – mondta
remegő hangon, miközben a táska cipzárjával ügyetlenkedett.
Talpra ugrottam, rátettem a kezem a karjára.
– Hagyd abba, kérlek! Ez nem úgy van, ahogy én... – a hangom
elcsuklott. Tudtam, hogy ezt a mondatot lehetetlen befejezni.
– Nem úgy van, ahogy te mi – megragadta a kezem, és közelebb
vont magához. A tenyerét az arcomra tette, és megsimogatott a
hüvelykujjával, a forróság hullámait indítva el a bőröm alatt.
Visszahúzódtam, és a székembe menekültem. Megráztam a fejem.
– Kérlek, ne csináld ezt. Nem tehetem – kérleltem, miközben
letöröltem a forró könnycseppeket az arcomról. Nem értettem, mi
van velem. Soha nem szoktam sírni, most viszont folyamatosan
küszködtem a könnyeimmel.
311

– Calla. – Csak amikor felnéztem rá, akkor vettem észre,
menynyire megrémült attól, hogy sírok. – Istenem, ne haragudj. Jobb
lett volna, ha nem mondok semmit.
Feszült csend lett, és újra nekiláttunk a munkának. Shay feltette a
fülhallgatót, olyan hangosan bömböltette a zenét, hogy még én is
hallottam a gitár sikítását.
A színes ablak mögött besötétedett és tintafekete lett az ég. Shay
egyszer csak kikapta a fülhallgatót a füléből. Kérdőn néztem rá.
– Az egyesülés egybeesik a samhain éjszakájával – kérdezte. –
Ugyanaz az éjszaka, amikor a bál van
– Jaj, Shay – megdörzsöltem a halántékomat. – Tényleg nem
beszélhetek erről többet.
– Nem, most nem rólad van szó – mutatott a vigyázók szövegére.
– Hanem a dátumról.
– Igen, az egyesülés samhain éjszakáján történik meg –
válaszoltam rosszallóan. – Október 31-én.
A homlokán mélyebb lett a ránc.
– És miért épp akkor
– Hát, ez a nap a nyolc sabbat egyike. A sabbatok azoknak az
erőknek a napjai, amelyekkel a vigyázók bírnak – mondtam. –
Samhain a legerősebb sabbatok egyike.
Ujjaival gyengén rácsapott a nyitott könyvre.
– Amikor elvékonyodik a mezsgye a világok között. Emlékszem,
te mondtad ezt.
Bólintottam, mire tekintete visszatért a jegyzeteihez. Az arca
gondterhelt lett.
– Mi az
– Ez elég különös. Van egy rítus a Sarj részvételével, amit
samhain éjjelén tartanak. Nem tudom pontosan, mi ez, de úgy tűnik,
ez az az esemény, ami körül ez az egész fejezet, a Praenuntiatio
volubilis forog. Van egy szó, amivel gondban vagyok, azt jelenti,
hogy ajándék, vagy valami hasonlót. A szó szövegkörnyezete elég
furcsa.
– Ajándék – ismételtem meg.
– Vagy ilyesmi – mondta újra a szótár felé fordulva. – Akármit is
jelent, a Sarj valahogy kapcsolódik az ünnepedhez.
312

– Ez nem igazán az én ünnepem, Shay, ez csak az a nap, amit a
vigyázók kiválasztottak az egyesülésre – mondtam. – Azt akarod
mondani, hogy a könyvük leírása alapján te is részt veszel benne
– Hát, igen, ez az. Amit itt olvastam, az mintha nem az
egyesülésről szólna. Nem tudom biztosan, mi ez – mondta. – Sokat
írnak a két világról és a sötétségről. És van néhány utalás a Sarjra.
Említenek valamiféle gyülekezést, amit azzal a bizonyos
„ajándékkal" együtt kell megejteni, de kicsit bajban vagyok itt az
értelmezéssel.
– Hogyan bogozzuk ki, mit akar jelenteni – kérdeztem.
– Talán abba kéne hagynod a tetoválásom keresgélését, és többet
kéne olvasnod a samhainról, hogy megtudd, milyen más
szertartásokat tartanak még a ti ígéretes egyesüléseteken kívül.
– Ren mondott valami érdekeset a samhainról a múlt héten.
Rám pillantott.
– Akkor most már osztozunk Rennel az információkon
– Nem a mi... ügyünkről... csak többet szerettem volna megtudni
magam is a samhainról – feleltem. Úgy éreztem magam, mintha
bekötött szemmel vinnének a szertartásra, és gyűlöltem ezt. –
Mindegy. Csak azt mondta, hogy ez veszélyes időszak. Hogy a
szellemvilág kiszámíthatatlan, mert sokkal nagyobb hatalommal bír
ilyenkor, amikor a határ elvékonyodik.
– Honnan tud Ren egyáltalán ezekről a dolgokról bármit is –
zúgolódott Shay.
– Nyugi, Shay – csattantam fel. – Az anyját a keresők gyilkolták
meg egy támadás alkalmával, éppen samhain idején. Innen tudja.
– Ó, bocsánat. – A tollával megkopogtatta az asztalt. – A keresők
megölték Ren anyját
– Ja.
– Hány éves volt Ren akkor
– Az első születésnapján történt – válaszoltam.
– Apám, ez szívás – mondta. – Gondolom, ez sok mindent
megmagyaráz vele kapcsolatban.
– Mit akarsz ezzel mondani
– Semmit – válaszolta gyorsan, és felkelt az asztaltól, majd
visszafordult a könyveihez. – Lássunk megint munkához.
313

314
HUSZONNYOLCADIK
fejezet

MÁSNAP REGGEL SHAY ŰZÖTT TEKINTETTEL
botorkált be a tanterembe. Amikor az első óráról kicsengettek,
intettem Brynnek, és odamentem Shayhez, aki a padjában ült, és
fürkészőn nézett rám.
– Hali, Cal. – Sötét árnyék húzódott a szeme alatt; úgy tűnt, egész
éjjel nem aludt. – Rábeszélhetlek, hogy lelépj a következő óráról
– Ha nagyon fontos – válaszoltam, és félelem telepedett a
csontjaimba.
Az oldalán lépkedtem az iskola társalgója felé, amely üres volt és
csendes. Shay leült, és maga mellé húzott egy széket. Amikor
leültem, a tenyerébe temette az arcát, és egy pillanatig csendesen ült.
– Mi történt – alig hallottam a saját suttogó kérdésemet.
– Emlékszel, mondtad nekem, hogy Ren anyját orvul megölték a
keresők.
Bólintottam.
– Az ő neve Corinne Laroche volt
– Igen. – Miért faggat erről
Egy pillanatra megfeszítette az állkapcsát.
– Átnéztem a Haldis-évkönyvet arra az évre vonatkozóan, amikor
te és Ren megszülettetek. Tudni akartam, maradt-e valami feljegyzés
a támadással kapcsolatban.
315

Csendben néztem őt, kissé bosszúsan, amiért semmibe vette a
kérésemet, hogy hagyja békén a könyveket, de kíváncsian is, hogy
vajon mit derített ki.
– Nem támadás volt – mondta csendesen. – Corinne Laroche-t
kivégezték.
Úgy éreztem, az idő lelassult, a tér légüressé vált, képtelen voltam
bármit is reagálni.
– Ez az igazság, Calla – mondta Shay suttogó hangon. – Ő és még
néhányan a Bane-ek közül felkelést szerveztek a vigyázók ellen. A
keresők is segítették őt. A vigyázók felfedték az összeesküvést, és
megtorolták.
A tagjaimba csak lassan kezdett visszatérni az élet.
Megborzongtam.
– Ők ölték meg, Calla – folytatta. – És csapdát állítottak a
keresőknek, akik a lázadók segítségére siettek. Amikor a keresők
megjelentek, a vigyázók összehívták a seregeiket, és majdnem
mindenkit lemészároltak.
– De Ren... – elcsuklott a hangom, képtelen voltam befejezni a
rettenetes gondolatot.
– Hazudtak Rennek arról, ami történt – suttogta rekedten, mintha
beteg lenne. – Abból, amit a bejegyzés mond, úgy tűnik, hazudtak
minden farkasnak, aki nem vett részt az összeesküvésben, és
eltávolították mindazokat, akiknek közük volt hozzá.
– Ez nem lehet igaz.
– Van még valami – megfogta a kezemet. – Amikor Ren anyjáról
olvastam, újra átnéztem a Mindenki háborúja mindenki ellen-t, hogy
megnézzem, volt-e más felkelés is. Így ismertem meg a
történelmeteket. A valódi történeteteket.
Meleg kezének érintésében hidegnek és élettelenek tűnt a bőröm.
– Hogy érted, hogy a „valódi" történetünket
– Átrágtam magam a De proelio utolsó részein, amelyek a
legutóbbi nagy viszályt írják le a boszorkányok háborújában, azt,
amit ti vészkorszaknak neveztek.
– De hát mindent tudok erről – mondtam gondterhelten. –
Szörnyű vérontás volt, sok őrző odaveszett, de a vigyázók mégis
jelentős győzelmet arattak. Ekkor szabadultunk fel a keresők alól.
316

– Nem, Calla. Nem így történt. – Megfogta a másik kezemet is,
tekintete az enyémet kereste. – A vészkorszak nem a keresők
elpusztítása volt. Valójában a vigyázók fojtották el az őrzők
lázadását. A keresők megpróbálták segíteni a lázadókat, de a
vigyázok elsöprő ellentámadásba lendültek. A vigyázók leigázták az
őrzőket és a keresőket egyaránt. És teremtettek egy új fegyvert,
amely segített a saját oldalukra fordítani a háborút, valami olyasmit,
amit úgy neveznek, a Letaszított. Nem tudom pontosan, mi volt az,
de leverte a lázadást. Minden őrző és kereső, akinek sikerült
megmenekülnie, bujdosni kényszerült.
Kihúztam a kezem a szorításából, összefontam a karom.
– A felkelés után új rendszert vezettek be az őrzők társadalmában
– folytatta, miközben nem vette le a tekintetét az arcomról. – Kisebb
falkák, az emberek átváltoztatásának megtiltása, szigorúbb
szabályok, az engedetlenség keményebb büntetése, a családi
kötelékek megerősítése, mindez azért, hogy megelőzzenek egy
esetleges lázadást. A vigyázók úgy hittek, az őrzők nem fogják
kockáztatni családjuk biztonságát, még az ügyért sem.
– Milyen ügyért, Shay Miért lázadtak fel olyan sokan az őrzők
közül a múlt században – Nem tudtam elhinni, amit hallottam.
– A szabadságért – válaszolta. – Az őrzők azért lázadtak, mert
nem tudták elviselni a szolgaságot.
– Nem vagyunk szolgák – suttogtam, miközben mélyen
belemarkoltam az oldalamba. – Az őrzők a vigyázók hűséges
katonái. Mi szolgálatot teljesítünk, ők pedig mindent biztosítanak a
számunkra, oktatást, anyagi javakat, az otthonainkat. Mindent. Szent
küldetést teljesítünk.
– Nyisd ki a szemed, Calla – sziszegte Shay, miközben
indulatosan lépkedett keresztül a szobán. – Ezt úgy hívják, hogy
hegemónia. Antonio Gramsci, olvass bele. Az uralkodásnak olyan
rendszere, amelyben az elnyomottak hitbeli meggyőződésből
támogatják az elnyomó rendszert, beleegyeznek, és bíznak benne. Ez
végső soron azt jelenti, hogy te és a többi őrző is elnyomottak
vagytok.
– Nem hiszek neked – mondtam elhúzódva tőle. – Egy szót sem
hiszek ebből az egészből.
317

– Sajnálom – suttogta. – De magad is olvashatsz mindarról, hogy
mi történt Ren anyjával, ha legközelebb eljössz a Rowan-birtokra.
Ami a többit illeti...
Papírzörgést hallottam. Amikor kinyitottam a szemem, egy halom
jegyzetfüzetből kitépett papírlapot nyújtott felém.
– Tudtam, hogy rossz lesz neked hallani ezeket a dolgokat. Egész
éjjel fennmaradtam, és kimásoltam az egész fejezetet, úgyhogy
szóról szóra láthatod te is. Igazat mondok.
Összeszorítottam a kezem.
– Nem veszem el a jegyzeteket. Tartsd meg őket.
– Ugyan miért hazudnék egy ilyen fontos dologban – haragvó
tekintettel újra felém nyújtotta a lapokat. – Most már tudjuk, hogy
Ren anyját kivégezték. A vigyázók voltak, Calla, ők tették.
Nagy levegőt vettem, hogy rákiáltsak, de zokogásban törtem ki:
– Tudom, hogy ez az igazság, Shay. Tudom, hogy igazat
mondasz.
Mellém térdelt, ölelő karjába vont. Reszketett a testem, ahogy
forró könnyeim lecsorogtak az arcomon. Shay magához ölelt,
reszkető hátamat simogatta. Ajka gyengéden simult a hajamhoz.
– Minden rendben lesz, Calla. Megtalálom a módját, hogy
megszabadítsalak innen. Megígérem.
A nyakához hajtottam a fejem, és újra felzokogtam. A karjai
körém fonódtak.
– Mi történik itt – Lana Flynn hangja élesen csattant a dupla
szárnyú ajtó mellől, amely a társalgóba vezetett.
Megdermedt a vérem, amint a tekintete végigfutott könnyáztatta
arcomon, majd rábámult Shayre, aki kimért nyugalommal viszonozta
átható pillantását, aztán elpirult, megköszörülte a torkát, és – hogy
megvédjen a pillantásától – odalépett elém.
– Bocsásson meg, Flynn nővér. Vitatkoztunk. Calla olyasvalakivel
fog menni a Véres Holdra, akire én fütyülök, mégis elég rosszul
fogadtam a helyzetet. Tartoztam Callának egy bocsánatkéréssel.
Meghökkenten pislogtam, milyen könnyen hazudik
A nővér ajka mosolyra húzódott, ami elárulta, mekkora
gyönyörűségét leli zavarunkban.
318

– Ó, igen, a viszonzatlan szerelem fájdalmas dolog. Nem csoda,
hogy megveted Reniert. Az a csók, amit ennek a lánynak adott, és
amelynek tanúja voltam, csakugyan igen felkavaró volt. Az ifjúi
szenvedély annyira... ínycsiklandó.
A vér kifutott az arcomból, amint láttam, hogyan fogadja Shay a
szavait. Flynn mosolya még szélesebb lett, amikor látta rajta a
feszültséget, Shay nyakán kidagadtak az erek.
Elfogott a félelem. Ne változz át, Shay. Kérlek, ne változz át.
A nővér hosszú léptekkel közelebb jött, mígnem szemtől szemben
álltak egymással, hosszú körmű ujjaival végigsimított Shay arcán,
egészen a torkáig, majd a tenyerével a mellkasára és a hasára siklott.
Zihálva kapkodtam levegőért, amikor beleakasztotta az ujját a
farmerja korcába, és olyan közel rántotta magához, hogy a két test
között még a levegőnek is alig jutott hely.
– Ne aggódj, csinos fiúcskám. Maradt itt még egy feladat neked.
– Shay mozdulatlanná merevedett, amíg Flynn hozzám fordult: –
Logan még hallani fog erről, Calla. A te rangod körültekintőbb
viselkedést kíván.
Elengedte Shayt, és kiviharzott a társalgóból.
Shayből hatalmas sóhaj szakadt fel:
– Ő nem csak iskolai nővér, ugye
Megráztam a fejem:
– Nem. De nem tudom pontosan, mi is ő. Sabine egyszer úgy
nevezte, hogy a varázslat őrzője, de nem értem, mit jelent ez.
Odamentem hozzá, éreztem a testéből áradó feszültséget.
– Soha nem említetted, hogy megcsókolt – suttogta.
– Rennek sem mondtam el, hogy megcsókoltál. – Felsóhajtottam.
– Mit akarsz, mit mondjak Azt akarod, hogy valóban
veszekedjünk, ahogy Flynn-nek hazudtad
– Nem. – Halk nevetés szökött ki a torkából. – Talán később.
– Helyes.
Hozzám fordult, és rám nézett. A tekintete aggódó volt, mégis
kedves.
– Mit akarsz tenni
Megráztam a fejem:
– Nincs ötletem. Nem hagyhatom el csak úgy a falkámat.
319

– De nem maradhatsz itt – vágott vissza türelmetlenül.
– Shay, kik azok a keresők
Több kérdésem volt, mint eddig valaha is.
– Nem tudom. – Végigsétált indulatosan a szobán, félrelökte a
székeket az útjából. – Az világos, hogy szövetkeztek a lázadó
őrzőkkel, és segítettek Ren anyjának. Mindkét alkalommal
megfizettek, amikor összeesküdtek a vigyázók ellen, de nem sikerült
kiderítenem, pontosan kik is a keresők valójában, és mi lett velük
utána.
– De nem hiszem, hogy ők az ellenségeid, Cal – tette hozzá. – Ők
a vigyázók ellenségei, nem a tieid.
– Jelenleg nem tudom, van-e ennek jelentősége. –
Megborzongtam. – Megöltem egy keresőt. A vigyázókkal mindig
közös volt az ellenségünk. Lehet, hogy túl késő van ahhoz, hogy ez
másként legyen.
– Soha nincs késő – az öklével az asztalra csapott, amely
megreccsent az ütéstől. – Kell, hogy legyenek válaszok abban a
könyvben! Meg kell értenem az utolsó fejezetet. Úgy tűnik, valami
változásra figyelmeztet. Azt hiszem, ez a kulcs.
Látni véltem farkasalakjának árnyékát, ahogy hullámzik körülötte.
– Nem adjuk fel – a mellkasára tettem a tenyerem, éreztem, amint
a farkasillat összekeveredik testének izzadságával. – Lélegezz, Shay!
Tartsd távol a farkast! Túl közel vagy hozzá, hogy átváltozz.
– Nem tudom, hogyan tartsam távol – morogta.
– Csak lélegezz – a nyakához hajtottam a fejem, vártam, hogy
mindkettőnk szíve megnyugodjon. – Ma és holnap, eljövök hozzád,
és segítek a munkában. – A keze hosszan simogatta a hátamat a
gerincem mentén.
Miért nem lehet mindig így Csak mi ketten. Hogy semmi se törje
meg ezt a nyugalmat.
– És aztán Mi lesz az egyesüléssel – kérdezte, mire elszorult a
szívem.
– Nem tudom.
Úgy éreztem, már nem tudok semmit.
320

***
Miközben a kémiaórára mentem, igyekeztem lelket önteni
magamba. Mérges és csalódott voltam, elkeseredetten próbáltam
uralni az életem bizonyos dolgait. Az őrzőkről és a vigyázókról
szerzett új és ijesztő információ megváltoztatta a véleményemet és az
érzéseimet a világgal és a benne elfoglalt helyemmel kapcsolatban.
Annak tudatában, hogy mi történt Ren anyjával, és hogy a vigyázók
mindannyiunknak hazudtak, nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy
órákig kettesben legyek Rennel az egyesülés előtt. Hogy rejtsem el
előle az igazságot Úgy éreztem, nem leszek elég erős.
– Ma ismétlőóra van – mondta Ren az előtte fekvő jegyzetekre
mutatva. – Foris kisasszony jókedvűnek tűnik, vagy csak nem
szeretne elveszíteni több laborfelszerelést a te haragod
következtében.
Ren rám vigyorgott, én pedig azon tűnődtem, hogy ezek után
sikerül-e keresztülvinni a tervemet. Eszembe jutott, ahogy a fogai
belemélyedtek a nyakamba.
– Ren, módosítanunk kell a holnapi találka időpontját.
– Hogyhogy
Összekulcsoltam az ujjaimat, így nem láthatta, mennyire
reszketnek.
– Nem tudok elmenni veled vacsorázni, és a bálba is kicsit később
érkezem. Nem lesz elég időm.
Felém fordult, a tekintete fürkésző volt:
– Hogy érted azt, hogy nem lesz elég időd Nekünk annyi időnk
van, amennyit csak akarunk.
– Bryn odavan érte, hogy segédkezzen nekem az
előkészületekben. Ez olyan csajos dolog, amivel imád foglalkozni.
Ugyanígy az anyám is – tudod, hogy milyen. – Fáradt pillantást
vetettem rá.
– Csak arra gondoltam, a vacsora túl sok időt elrabolna a közös
táncból.
– Te a falka többi tagjával akarsz menni az egyesülésre – Az
ujjára lassan feltekert egy lapot a jegyzeteiből, és elkezdte tépni a
321

papírt. Mivel nem volt igazán indokolt ürügyem, minden
akaraterőmre szükségem volt, hogy ne omoljak össze beszéd közben.
– Lehetne, hogy ott találkozzunk Te úgyis a hegy másik oldalán
laksz, nem esik útba, hogy eljöjj értem, én meg valószínűleg a
könyvtárban leszek, Shayjel dolgozunk suli után.
Ren elhúzta a száját.
– Te vele találkozol közvetlenül az egyesülés előtt Ahelyett,
hogy vacsorázni jönnél velem
– Sajnálom, de Logan azt mondta, vidítsam fel a fiút, ehhez képest
elég feldúlt lett, amikor elutasítottam a meghívását, hogy vele
menjek a bálba. Azt hiszem, ha beleegyezek, hogy előtte vele töltsem
az időt, kicsit könnyebb lesz fenntartani a békés hangulatot –
válaszoltam, annyira szomorú hangon, amennyire csak tőlem telt.
Ren elsápadt, a szeme villogott, mégis hűvös, fémes láng gyúlt a
tekintetében.
– Azt kérte tőled, hogy az ő partnere legyél a Véres Holdon –
olyan halkan ejtette ki a szavakat, hogy alig értettem, mit mond.
Csak egy pillanatot késtem a felismeréssel, hogy mennyire
elbaltáztam. Úgy éreztem, a csontjaim kiüresednek és megtelnek
jéggel. Ren felugrott a laborasztaltól és elviharzott, mielőtt válaszra
nyithattam volna a számat. Miközben utána fordultam, a teremben
dübörgés és sikoltozás támadt.
A zsámoly, amelyen Shay ült a laborasztala előtt, megpördült.
Ren odahajolt Shayhez, és odapréselte az asztalhoz. Nem hallottam a
szavakat, de láttam, hogy az alfahím ajkai sebesen mozognak, ahogy
Shay fölé hajolt. Shay két laborbeli osztálytársa, akik emberek
voltak, ijedten húzódtak az asztal sarkára, majd halkan lekuporodtak
a földre, igyekeztek elkerülni, hogy magukra vonják Ren figyelmét.
Eközben tágra nyílt szemmel bámultak Shayre, látták, mennyire
szívós, megérezték a vakmerő állatot, amely ott lappangott a bőre
alatt. Ők is észrevették. Ha nem teszek azonnal valamit, nem ők
lesznek az egyetlenek, akik tudomást szereznek róla.
Foris kisasszony a rémülettől dermedten állt az asztalánál. A kezét
a szája elé kapta, a szemei kikerekedtek, amint a laboratóriuma
küzdőtérré alakult át. Néhányan az emberdiákok közül kereket
322

oldottak. A vigyázók tekintete gondterhelt lett, áthajoltak az asztalok
fölött, és sugdolózni kezdtek.
Az asztal felé iramodtam. Elállt a lélegzetem, amikor láttam,
milyen közel van Ren ahhoz, hogy elveszítse a fejét. Sötétszürke
farkasformája auraként lebegett körülötte. Éles metszőfogai
megvillantak, ahogy megmarkolta Shay vállát, és leszorította az
asztalra. Shay ujjai belevájtak Ren alkarjába. Nem tűnt ijedtnek, csak
felháborodottnak. Farkasalakja áthajlott az asztalon, megnyújtva
embertestének hosszát. Visszatartottam a lélegzetem, és
reménykedtem, Rent annyira elvakítja a düh, hogy nem veszi észre.
Csak másodpercek kérdése volt, hogy mindketten átváltozzanak, és
egymás torkának essenek.
– Ren, ne! – előrelendültem, a karomat átfontam a mellkasán.
Minden erőmet összeszedtem, hogy elválasszam Shaytől.
Shay talpra ugrott, a keze ökölbe szorult. Az ajka megfeszült, és
láttam, ahogy éles szemfogain megcsillan a fény. Levegő után
kapkodtam, kétségbeesetten intettem felé a fejemmel. Ha nem tud
uralkodni magán, és farkassá változik, elveszünk.
– Ne mozdulj – sziszegtem. – Higgadj le. – Az izmai rángatóztak,
a nyaka megfeszült, de nem mozdult. Néztem, ahogy az elfojtott
haraggal küszködik.
Átöleltem Rent, és magam felé fordítottam, a testét az enyémhez
szorítottam. A szíve félelmetes tempóban vert, és hosszú, fenyegető
morgás tört fel a torkából.
– Ren, kérlek! Logan, emlékezz, mit mondott Logan!
Közelebb vontam magamhoz, az arcom hozzásimult mellkasának
kemény izmaihoz.
Ren még vicsorgott egyet, aztán elcsendesedett. Éreztem, hogy a
lélegzete lecsillapodik, a szívverése lelassul.
– Engedj, Lily!
Csak a becenevem hallatán győződtem meg róla, hogy a haragja
lassan elpárolgott.
Leeresztettem a karomat, hogy szabaddá váljon a teste. Az izmaim
sikoltva tiltakoztak a fájdalom ellen. Olyan hevesen szorítottam őt,
hogy minden izomrostom sajgott, ahogy lassan ellazultam.
323

Ren lenézett rám, sötét szeme beletörődést tükrözött. A szája
szeglete egy apró rándulással mosolyra húzódott. Anélkül, hogy még
egyszer Shayre nézett volna, sebesen elhagyta a tantermet.
Mély, remegő lélegzetet vettem.
– Milyen helyes fickó – szólalt meg Shay.
Hirtelen mérges lettem rá. Az egész az ő hibája volt. Józanságom
csak addig tartott, amíg az életét kellett megvédenem. Most minden
széthullott.
A pofon élesen csattant. A szeme kikerekedett. Az ujjai
megérintették a sötétpiros nyomot, amit a kezem hagyott az arcán.
Szó nélkül megfordultam, és elindultam kifelé a teremből, arra,
amerre Ren elviharzott.
Nyomát sem leltem a folyosón, de nem volt a társalgóban és az
ebédlőben sem. Úgy tűnt, elhagyta az iskola épületét. Remegve és
elkeseredetten a szekrényem felé botorkáltam abban a halvány
reményben, hogy időközben talán visszajön, és ebédnél csatlakozik a
falkához. Amikor odaértem a szekrényhez, egy gyűrött cetlit találtam
a fémajtó résébe illesztve. Az ajkamba haraptam, miközben
széthajtogattam a fecnit. A toll mélyen beleszántott a papírba,
látszott, hogy még mindig nagyon dühös volt, amikor írta, mert
majdnem kilyukasztotta a papírt.
„Calla. Nem leszek a környéken ma és holnap. Találkozunk az
egyesülésen."
Leereszkedtem a földre törökülésben, nekidőltem a hűvös fémnek,
és ott is maradtam csengetésig. Elvonszoltam magam az ebédlőig
anélkül, hogy fáradtam volna azzal, hogy kivegyem az ebédemet a
szekrényemből.
Az ebéd zavartalanul folyt körülbelül tíz percig, amikor Ansel
homlokát ráncolva nézett körül az asztalomnál.
– Halihó, hol van Ren Es Shay
A hangulatom annyira rossz volt, hogy észre sem vettem, hogy
mindketten hiányoznak az ebédről. A falka többi tagja fészkelődve
ült a székén, feszülten, mintha bennük is csak most tudatosult volna a
vezér és Shay távolléte. Körülnéztem az ebédlőben. Shay valóban
nem volt az emberek között. A vigyázók egymáshoz közel hajolva
kis csoportba verődtek, nem láttam, Logan ott van-e a társaság
324

közepén. Az ifjú vigyázók furcsán viselkedtek, amióta Logan és
Efron elmentek felkutatni a Haldist. Aggodalmuk fanyar illata
mindig megtöltötte az orromat, ha elmentem mellettük a folyosón
vagy a tanteremben.
Mivel nem láttam Shayt sehol az ebédlőben, Daxre pillantottam,
arra számítva, hogy Ren felhívta őt, hogy elmesélje neki a
kémiaterembeli incidenst. De a melák rangidős arckifejezése
ugyanolyan tanácstalan volt, mint a többi farkasé az asztal körül.
– Volt egy kis zűr – mondtam csendesen. – Szóváltásba
keveredtek ma reggel a kémiateremben.
– Miről vitatkoztak – ráncolta Ansel a homlokát.
Küzdöttem az egyre erősödő, fojtogató érzéssel a mellkasomban
és a torkomban. Halk füttyentés hangzott fel az asztal túloldaláról.
– A pokolba – Mason előrehajolt, az ajkait keskenyen
összeszorította. – Végre ez is megtörtént, igaz
Dax Masonre, majd rám pillantott, nevetett, miközben benyúlt a
zsebébe.
– Lassan már itt volt az ideje. Ember, lefogadom tíz dolcsiba,
hogy sokkal messzebbre ment, mint amit én csak gondolnék.
– Tartom – vigyorodott el Mason, és közben rám nézett. – Shay
elvesztette valamelyik ujját Vagy az egyik karját
Megráztam a fejem.
– Jössz nekem egy húszassal, Dax – Mason odatartotta a tenyerét
a felhevült rangidős elé. – A vezéred sokkal fegyelmezettebb, mint
gondoltad.
– Egy frászt, amit mondtam, arra vonatkozott, hogy mit tennék én
az ő helyében, nem arra, hogy szerintem mit tett Ren. Tízben
fogadtunk. – Dax előhúzott egy gyűrött bankjegyet a zsebéből, és
belecsapott vele Mason tenyerébe.
Fey ujjai végigszántották Dax kefehaját:
– Bukta. Azt hittem, nyerni fogsz.
– Mi van itt – Ansel zavara egyre nőtt, ahogy nézte, miként
egyezkednek.
Dax a csuklóját ropogtatta:
– Ren móresre tanította a kiscserkészt. Shay folyamatosan
körbelihegte Callát, amióta csak idekerült.
325

Ansel aggódó pillantást vetett rám:
– Mi történt
– Ren megtudta, hogy Shay megkért, legyek a partnere a Véres
Holdon, és nem fogadta valami jól a hírt. – Lehalkítottam a
hangomat: – Ren nekiment Shaynek, lerántotta a laborasztalra, és
nekem kellett őt visszatartanom.
Dax és Fey nevetésben törtek ki. Cosette elsápadt, és közelebb
húzta a székét Sabine-hez, aki átkarolta a fiatalabb lányt.
– Shay megkért, hogy legyél a partnere – duruzsolta Bryn. – Mit
válaszoltál
– Hát persze, hogy nemet mondott! – Sabine rá meresztette a
szemét, majd rám bámult. – Micsoda önfejű, bolond fiú. Calla, hogy
történhetett ez meg Én figyelmeztettelek. Még mindig pátyolgatod
– Sabine, te is ott voltál, amikor Logan megparancsolta, hogy
foglalkozzak Shayjel! Én nem akartam ezt az egészet. Ő csak
megkérdezte, én meg elmagyaráztam neki, hogy Rennel megyek.
Sabine rosszindulatú pillantást küldött felém. Cosette figyelte a
reakcióját, majd ő is utánozta. Visszazuhantam a székembe.
Ansel egy almát forgatott lassan a kezében, nézte a gyümölcsöt,
de a tekintete homályos volt. Fey és Dax abbahagyták a megszállott
röhögést, hogy megvitathassák, miben is fogadtak eredetileg
Masonnel.
– Mégis azt hiszem, hogy tartozol neki a másik tízzel. – Neville
feldobott egy pengetőt a levegőbe, mintha érme volna. – Egyszer
egyértelműen céloztál rá, hogy egy végtag bánja, ha Ren felveszi a
harcot Shayjel.
– Dugulj el! – Dax kivillantotta rájuk a fogait. – Tízben
fogadtunk.
– Mi lenne, ha összezárnánk őket egy szobába Calla nélkül, hogy
ne avatkozhasson bele, és megnéznénk, meg tudja-e őrizni Shay a
karjait – Fey Dax bicepszén pihentette az ujjait. – Talán annyira
tetszene neked a véres képe, hogy már csak ezért is odaadnád
Masonnek a plusz tíz dolcsit.
– Mi bajotok van – csaptam ököllel az asztalra, hogy csaknem
felborult. – Nem vettétek még észre, hogy mennyire komoly a dolog
326

Ren rátámadt Shayre a tanteremben, és most elhagyta az iskolát.
Emiatt Logannel is meggyűlhet a baja.
– Igen – szólt mögöttem egy bársonyos hang. – Ez valóban
megtörténhet.
Logan mosolya keresztülvágott rajtam, fájdalmas görcsbe rántva a
hasamat. Lassan fordultam meg, hogy a mesterünk szemébe nézzek.
– Calla – picit hátrafordult, és intett valakinek, hogy lépjen mellé.
Megmarkoltam a székem hátlapját, amikor Shay előrelépett.
– Eléggé elfogott az aggodalom, amikor tudomást szereztem az
incidensről, amely reggel az órán történt – kezdte Logan. – Amint
tudod, Shay nagybátyja jó barátja az apámnak, így el tudod képzelni,
milyen rendkívül gyorsan jutott el hozzám a hír.
Bólintottam, és még erősebben megmarkoltam a széket. A fa
válaszul megreccsent.
– Egyetértek Shayjel abban, hogy egyedül ő a hibás.
Nyilvánvalóan bántotta Rent, hogy Shay megsértett téged, így a
becsületed védelmére kelt – bólintott felém Logan. – Flynn nővér is
valami hasonlóról számolt be a szóváltás kapcsán, amely közted és
Shay között történt, és amely hozzájárulhatott ehhez a...
kellemetlenséghez.
Meglepett Shay igyekezete, hogy falazzon Rennek, de azért
bólintottam, és lepleztem az érzéseimet.
– Igen, valóban így történt.
– Értem – Logan várakozó pillantással bólintott Shay felé.
Shay megköszörülte a torkát:
– Calla, sajnálom, hogy illetlenül viselkedtem ma reggel.
Elragadtattam magam. Nem hibáztatom Rent, amiért nekem esett,
mikor meghallotta, mi történt. Remélem, meg tudsz nekem
bocsátani.
Logan elmosolyodott, és felém fordította a tekintetét.
Lopva pillantottam Shayre:
– Köszönöm. így már jobb.
Ifjú mesterünk tekintete végigpásztázott a többi farkason.
– A barátok közti veszekedések elég sajnálatosak, jobb
mihamarabb elfelejteni őket. Annyira örvendetes volt látni, milyen
kedvesen fogadtátok Shayt. Ne rontsuk el ezt a jó dolgot. Bizonyos
327

vagyok benne, hogy Ren is megtalálja a megbocsátás módját a
szívében, így kell nektek is cselekednetek.
A falka alig hallható morgással fejezte ki egyetértését.
Logan hűvös mosolya visszatért.
– Nagyszerű. Magatokra hagylak, hogy kibéküljetek – mielőtt
hátat fordított, még vetett egy bizonytalan pillantást Masonre.
– Szeretnél leülni – kérdeztem Shayt.
– Ma nem – felelte. – Majd holnap, talán. – A tenyerét az asztal
lapjára helyezte, és előredőlt, miközben a falkatársaimra nézett: –
Tudom, nem ez a legjobb alkalom, de tényleg szeretném, ha
tudnátok, hogy sajnálom. Megértem, hogy Ren felbosszantásával
mindnyájatokat nehéz helyzetbe hoztalak. A barátaim lettetek, és
semmiképpen nem szeretném kockáztatni ezt a barátságot. Holnap
visszajövök, ha nincs ellene kifogásotok.
A csoport nem válaszolt, de én bólintottam a beleegyezésünk
jeléül.
– Köszönöm – mondta Shay, azzal elment, én pedig az asztalra
hajtottam a fejem.
– Ez rendes volt tőle. Lehet, hogy végül is, nem is olyan
tejfölösszájú – morogta Dax, és birkózni kezdtek Feyjel. – Amíg
tudja, hol a helye, nem bánom, ha itt van köztünk.
Fey a fogát csikorgatta:
– Azért én megnézném, hogyan verekednek meg.
Neville és Mason elfordultak, és csendesen sugdolóztak.
Sabine fürkésző pillantást vetett rám:
– Úgy tűnik, Shay ijesztően sokat megtudott arról, hogyan
működik a kapcsolatunk Logannel. Többet, mint gondolnánk.
Szóra nyitottam a számat, hogy elhárítsam a gyanút, de Ansel
ideges válasza megakadályozott benne.
– Nem hinném, hogy olyan nagy meglepetés, miután itt ül velünk
mindennap. Valószínűleg, a legjobbak közé tartozik. Ráérzett a falka
működésére. Okos fiú.
Nem nézett Sabine-re, míg beszélt, és megpróbálta könnyed
vállrándítással kísérni a mondandóját, de a mozdulatból inkább csak
valami esetlen rángatózás lett. A körmei belevájtak az alma bőrébe.
328

Egy pillanatig összeszűkült tekintettel néztem rá, de aztán Daxre
pillantottam. A gondolataim visszatértek a kémiaórán történtekhez,
és felidéztem Ren megtört tekintetét, mielőtt elhagyta volna az
osztálytermet.
– Aggódom Renért. Hagyott egy üzenetet, hogy ma nem lesz a
közelben, és talán még holnap sem. Ötletem sincs, hová mehetett –
mondtam nekik.
Dax felém fordult. Abban a pillanatban, hogy megzavartam, Fey
leszorította Dax karját az asztalra.
Dax megdörzsölte a könyökét, nem tűnt nyugtalannak.
– Majd én kiderítem, hol van, hogy megbizonyosodjunk felőle,
nem gyilkol halomra egy egész szarvascsordát. Rendben lesz. A
srácnak kicsit nehéz természete van, de általában nem tart nála olyan
hosszú ideig egy kiakadás. – Oldalt pillantott Feyre:
– Akarsz nekem segíteni, hogy megkeressük Ha még mindig
rosszkedvű, talán rajtam vezetné le.
– Hagyjuk ki a délutáni tanítást – Fey karomszerűen
meggörbítette az ujjait. – Persze, én jól futok.
– Szeretném, ha Ren előkerülne, de emiatt nem kell kihagynotok
az órákat – érveltem. – A vigyázók nem helyeslik, ha hiányzunk az
iskolából. Már így is elég nagy slamasztikában vagyunk.
Fey az asztalra csapott:
– Fogd be, azt mondtam, megyünk.
Dax barátságtalan pillantást küldött felém, majd rávigyorgott
Feyre:
– Gyerünk! – ragadta meg a lány karját. Fey kirántotta a karját a
szorításából, és a könyökét belevágta Dax oldalába. A Bane-fiú teste
megrándult, mire Fey felnevetett, és eliramodott az ebédlőből. Egy
pajkos morgás kíséretében Dax is utánaeredt.
329

330
HUSZONKILENCEDIK
fejezet

SHAY NÉZTE, AHOGY ELNYÚLOK AZ ÁGYÁN.
Némi aggodalommal hordozta végig rajtam gyengéd tekintetét.
– Mi vitt rá, hogy meggondold magad
– Ne kérdezősködj – suttogtam. – Csak csókolj meg.
Elmosolyodott, és odafeküdt mellém. A keze felkúszott a csípőm
és a derekam közötti hajlatra.
– Biztos vagy benne
– Igen – a nyaka köré fontam a karomat, és közelebb húztam őt
magamhoz.
Az ajka az enyémhez ért, és én a testéhez simulva puhán
belesüppedtem az ölelésébe. A tenyere átfogta és gyengéden
simogatta a nyakamat, majd lassan a mellemre csúszott. Hangosan
vert a szívem. Az ujjai óvatosan megkeresték a gombokat az
ingemen.
Egy gombolás. Kettő. Három.
Ajka gyengéden csókolta a fülemet.
– Akarod, hogy abbahagyjam
Nem tudtam levegőt venni, hogy válaszoljak, csak megráztam a
fejem.
Végigcsókolta a nyakamat, és a szája lejjebb csúszott a mellkasom
felé.
Valahol, a szobán kívül nagy robajjal dörgött egy villám.
331

Nem. Nem villám.
A morajló hang, amely valójában halálosan csendes volt, közelebb
volt annál, semhogy villámlás hangja legyen.
A szemem a hálószoba nyitott ajtaja mögött húzódó folyosót
pásztázta.
Valami volt ott a sötétben. Parázsló szemeket láttam.
Ren erőteljes morgása nem szűnt meg, amint előjött az alaktalan
sötétségből, amely elrejtette sötétszürke bundáját.
Szólni akartam, de képtelen voltam. Az ujjaim belemarkoltak
Shay karjába. Ő felnézett rám és elmosolyodott.
– Szeretlek.
Ebben a pillanatban Ren lendületet vett, és előreugrott,
nekicsapódva Shaynek, lesodorta őt az ágyról.
Ahogy keresztül pördültek a padlón, Ren állkapcsa rázáródott a
másik fiú torkára.
Hallottam, ahogy a hús hasad, ahogy reccsen a csont, és
behunytam a szemem.
Amikor újra felpillantottam, Rennek már emberi formája volt,
guggolva hajolt Shay mozdulatlan teste fölé.
A vezér arccal felém fordult.
– Nem volt más lehetőség – mondta csendesen. – Az enyém vagy.
– Tudom – suttogtam, és nem mozdultam meg, amikor közelebb
jött hozzám. – Sajnálom.
Lehajolt és megcsókolt, az ajka még Shay vérétől fénylett. Az íze
lángra lobbantotta a vért az ereimben. Felsóhajtottam, megragadtam
az ingét, és magamhoz húztam a testét. A szemem sarkából láttam
Shay fénylő testét, amint átváltozik. Fiúból farkassá, a bőre bundává,
és lassan elmerül a vértócsában, és az átváltozás nem ér véget. Míg,
végül eltűnik a tekintetem elől.
332
* * *
Felpattant a szemem. Tenyeremet görcsbe rándult hasamra
szorítottam, és igyekeztem visszatartani a hányingert, amely a
torkomig tolult. A szoba megfordult velem néhányszor, míg sikerült

összeszednem magam. A hálószobám mennyezetét bámultam. A
Gesztenye, a Honalapító rongyosra olvasott példánya kinyitva hevert
a mellkasomon. Megfogtam, és kényelmesebb testhelyzetet keresve
odébb tettem. A telefonom türelmetlen csörgésbe fogott az
éjjeliszekrényemen. Felemeltem és a kijelzőjére néztem. Shay Doran.
Megnyomtam a gombot, hogy fogadjam a hívást, és belesuttogtam
a kagylóba:
– Holnap ott leszek, Shay. Szükségem van egy éjszakára, hogy
egyedül legyek.
Azonnal megszakítottam a hívást, mielőtt még bármit is
mondhatott volna. Úgy éreztem, nem tudom elviselni a hangját,
hiszen még mindig a fülemben csengett, ahogy álmomban azt
suttogja:„Szeretlek".
Vajon szerelmes belém Vajon szeretném, ha így lenne
Lopakodó lépések zaja ütötte meg a fülem. Átlendültem a másik
oldalamra, hogy szemben legyek az ajtóval, és láttam, hogy Ansel
téblábol ott. Visszahemperedtem a hátamra, és megdörzsöltem a
szemem. Amint hazaértem a suliból, bezuhantam az ágyamba,
annyira megviselt az egész nap.
A padló recsegett, amikor Ansel újra elment az ajtóm előtt.
Mielőtt lesietett a nappaliba, még elkaptam a szobám felé irányuló
ideges pillantását.
– Ansel, nem én vagyok a nap, hagyd abba a keringést, és gyere
be – szóltam neki. Újra megjelent az ajtó előtt, én meg
homlokráncolva néztem, ahogy idegesen araszolgat az ágyam felé.
– Nagyon furcsán festesz – mondtam, miközben a takarómon
babráltam. – Ülj csak le.
Az ágy sarkára telepedett, az ujjával a fülére lógó fényes tincseket
pödörgetve.
– Ideje lenne egy hajvágásnak – mondtam.
Vállat vont.
– Bryn kitalálta, hogy új stílusú frizurát kéne viselnem, és azt
mondja, ahhoz egy picit még nőnie kell a hajamnak.
– Hát, te akarsz vele randizni. – Tréfásan nekiszegeztem a
mutatóujjam. – Most már te vagy a célpontja a túlburjánzó
ötleteinek. Hál' istennek, talán leszáll majd rólam.
333

Szégyenlősen elmosolyodott:
– Engem nem zavar.
– Csak várd ki a végét – duruzsoltam, némileg irigykedve, hogy
megoszthatják egymással az apró, meghitt dolgaikat.
A mosolya egyszerre fakóvá vált:
– Beszélnem kell veled Shayről.
Óvatosan felálltam, azon tűnődve, vajon kiabáltam-e a rémálom
közben.
– Mi van vele
Nem nézett rám, úgy folytatta:
– Emlékszel, hogy ma az ebédnél Sabine azt mondta, úgy tűnik,
Shay többet tud, mint amennyit kellene
Tudja. Bryn és Ansel ott voltak a barlangban Rennel – biztosan
rájöttek.
– Hát – mondta a párnahuzatom díszítését tanulmányozva –, azt
hiszem, valamit elkottyantottam, amikor pár héttel ezelőtt mászni
mentünk.
Nem tudtam, hogy megkönnyebbüljek-e vagy rettegjek.
– Valamit elkottyantottál
– Tulajdonképpen, hogy egészen pontos legyek... – nyelt
néhányat, mielőtt folytatta. – Úgy értem, elmagyaráztam neki pár
dolgot...
– Ansel!
Végre felemelte rám a tekintetét. Tágra nyílt szemmel,
bocsánatkérőn nézett rám.
– Sajnálom, Calla, nem tudtam megállni. Sokat lógtunk együtt, és
ő nagyszerű srác. És bármikor, amikor rólad beszél, a szeme csak
úgy ragyog. Teljesen odavan érted. És én annyira megsajnáltam,
mióta rájöttem, hogy semmi esélye sincs, mivel itt van Ren.
A tekintetem összeszűkült. Anselből meg kibuggyant a vallomás:
– Hát megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy nektek hosszú
történetetek van, és Rennel most már összetartoztok, erre
kérdezősködni kezdett, és olyan kérdései voltak, amelyeket nem
tudtam megválaszolni, csak úgy, ha kifecsegek néhány dolgot.
Beszéltem neki az őrzőkről és a falkáról, és hogy miért fontos neked
334

és Rennek keresztülvinni az egyesülést – itt kifogyott a levegőből, és
feszülten várta, hogy szabadjára engedjem a haragomat.
Amikor látta, hogy nem ordítom le a fejét, megnyugodott:
– Tudod, nem volt annyira megilletődve, amennyire számítottam
rá.
– Hát, rengeteget olvas – ezt a légből kapott ürügyet találtam ki
mentségül. – Azt hiszem, ő sokkal nyitottabb a világ különös
dolgaira, mint a legtöbb ember.
Ansel arca felderült:
– Ó, igen, és kölcsönadta nekem a Homokembert is, fantasztikus.
Visszahanyatlottam a párnámra.
– Nem a képregényekről akarok hallani. Beszéltél erről Brynnel
– Nem.
– Ansel.
– Na jó, rendben, igen. De hát okolhatsz-e minket – Elnyúlt az
ágyon. – Nem a mi hibánk, Calla. Mindkettőnknek rengeteg kérdése
volt, miután a Haldisban jártunk Rennel. Tudtuk, hogy te is jártál ott,
és még egy másik farkas szagát is éreztük. – Nem mondtam semmit,
erre ő közelebb csúszott hozzám. – Bryn és én, mindketten akartunk
beszélni veled erről, mióta voltunk a barlangnál, de szinte mindig
úgy tűnt, mintha kerülnél minket. Ezért ő úgy gondolta, talán jobb
lenne, ha én egyedül beszélnék veled.
– A barlangról – kérdeztem. – Nem akartam, hogy bajba
keveredjetek Rennél.
– Nem csak erről van szó – mondta. – Az a sok idő, amit Shayjel
töltöttél, és az, hogy azokban a napokban úgy viselkedett, mintha ő is
a falkánk tagja lenne, arra engedtek következtetni minket, hogy
valami történt veletek. Volt valami
Csöndben maradtam. A szívem egyre gyorsabban vert.
Ansel elcsendesedett. Hosszan fújta ki a levegőt.
– Ma, amikor hallottam a verekedésről, néhány dolgot sikerült
megértenem. Úgy értem, nem ismerem Rent igazán jól, de tudok
olvasni az emberekben. Ő valójában nem annyira magabiztos, mint
amennyire mutatja. Különösen, ha rólad van szó.
Rémülten megfordultam, hogy ránézzék. Ren nem magabiztos
Amikor észrevette arcomon a meglepetést, bólintott:
335

– Ez az igazság. Lehet, hogy Ren heves vérmérsékletű, de azért
éles eszű is. Nem rontott volna így rá Shayre, meg minden, ha nem
gyanítaná, hogy... – Ansel szava elakadt, mintha legalábbis túl
fájdalmas lenne a számára, hogy befejezze a gondolatmenetet.
– Ha mit nem gyanítana – ráncoltam a homlokomat, a szívem
halálos iramban vert.
Ansel hangja suttogóra vált. Egészen közel hajolt hozzám:
– Hogy te valójában szerelmes vagy Shaybe.
A szívem vágtatva vert, mintha soha sem akarna lecsillapodni,
nem tudtam levegőt venni. Lehunytam a szemem. Szerelmes lennék
belé
– Calla – Alig hallottam őt, a fülemben harsogott a szívem
lüktetése. – Átváltoztattad őt
Felálltam, a körmeimet belefúrtam a párnába, a pamut hasadni
kezdett.
– Nem csodálkoznék rajta – Ansel hangja lágyabb lett, az ujjaival
lassú dobolásba kezdett a paplanon. – Talán azt akartad, hogy Shay
közülünk való legyen, hogy ne kelljen Rennel lenned. Ő volt a másik
farkas a barlangban, igaz
Nem tudtam, mit mondhatnék. Az igazat Vagy még több
hazugságot Nem akartam, hogy belekeveredjenek. Már így is a
védelmemre keltek, amikor hazudtak Rennek. El sem tudom
képzelni, mi lenne a büntetésük, ha szándékosan elárulnák a
vigyázókat.
Mérgesen megráztam a fejem, és az öcsém biztonságát féltve a
hazugság mellett döntöttem.
– Nem. Nem ez történt. Csak egy farkas volt ott. Egyedül voltam a
barlangban. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Előbb kellett
volna beszélnem róla neked. És megköszönni, hogy nem mondtál
semmit. És Brynnek szintén.
– Miért mentél be oda – kérdezte kétkedéssel a szemében. –
Miféle mutatvánnyal akartál előrukkolni
– Tudom, ostobaság volt – motyogtam. – Csak kíváncsi lettem,
amikor egyedül őrködtem. Úgy döntöttem, hogy körülszimatolok, de
amikor megéreztem a pókot, elfutottam.
Megborzongott.
336

– Én is elfutottam volna. Még sohasem láttam ilyesmit.
– Én sem – rebegtem, elveszve az emlékeimben, amik felidézték a
harcot, a Haldist, Shayt.
– Tényleg el kellett volna mondanod nekünk – ráncolta össze
Ansel a szemöldökét. – Ren eléggé ki volt akadva. Ő jó vezér.
Elvárja, hogy együttműködjünk vele.
– Tudom – mondtam.
– Nem bízol bennünk Sok minden megváltozott az új falka miatt,
de mi a barátaid vagyunk. Nem hagyjuk, hogy bajba kerülj.
– Sajnálom, An – mondtam, és haboztam, mielőtt folytattam
volna. – Miért gondoltátok, hogy átváltoztattam Shayt Úgy értem,
azon kívül, hogy egy másik farkas szagát is éreztétek a barlangban.
Ansel rám emelte szürke szemét, hogy találkozzon a tekintetünk,
az írisze éles volt, mint a kovakő.
– Mert én elszöknék Brynnel, ha bárki is azt mondaná, hogy nem
lehetek vele. Ha ő nem lenne őrző, én biztos elmondanám neki a
dolgokat, és az életem utolsó szikrájáig küzdenék, hogy megtartsam
őt magam mellett.
Néztem őt egy hosszú pillanatig, majd lassan bólintottam. Szereti.
Ez a szerelem. Ilyennek kell lennie.
– Köszi, hogy nem üvöltötted le a fejem, amiért ezt elmondtam –
szomorkásán rám mosolygott.
Újra bólintottam, képtelen voltam rá, hogy a torkomban
gombóccá összeállt szavakat kimondjam.
– Úgy szeretném, ha elmondhatnád, mit érzel, Cal – mondta. –
Csak segíteni szeretnék. Shay és Ren mindketten jó srácok. Én
semmiképpen nem ítéllek el. A szívedet kell követned.
Megrándult az arcom:
– Az nem olyan egyszerű.
– Dehogynem – fortyant fel idegesen. – Istenem, Calla, hát
szeretsz te valamit is
Magam elé bámultam az ágyra. Lehet, hogy semmit. Folyton csak
erős próbálok lenni. Mi van, ha vezérnek lenni annyi, mint nem
szeretni senkit
Amikor újra ránéztem, és észrevette, hogy könnyek csillognak az
arcomon, megbánta, amit mondott, és megsajnált.
337

– Ne haragudj. Bocsáss meg. Szörnyű dolog volt ezt mondani.
Gyengéden elmosolyodtam.
– Szeretlek, kisöcsi – kinyújtottam a karom, magamhoz öleltem.
A homlokát belefúrta a nyakamba, megsimogattam kócos
homokbarna tincseit. El akartam neki mondani mindent. Annyira
egyedül éreztem magam. De nem kockáztathattam. Elkeseredetten
próbáltam távol tartani a falkát ettől a káosztól, amíg csak lehet.
– És szeretem a falkatársainkat – motyogtam, érezve a szavakat,
az igazságukat, az erejüket. – Ígérd meg, An, hogy akármi is történik,
erős leszel. Szükségem van rád, hogy megvédjük Brynt és a falkát.
A teste megfeszült.
– Miről beszélsz
– Úgy szeretném elmondani neked – suttogtam. – De túl
kockázatos. Túl sok minden van, amit most még nem tudok biztosan.
Kérlek, csak ígérd meg.
Bólintott, a haja megcsiklandozta az államat.
– Én is szeretlek téged.
338

HARMINCADIK
fejezet
339

– MÁR MEGINT NEM ALUDTÁL EGÉSZ ÉJJEL,
ugye – kérdeztem Shayt, az asztala felé haladva az első óra után. Az
óra nagyobb részét úgy töltötte, hogy az alkarját használta
kispárnának. Graham tanár úr nem háborgatta őt, vagy talán észre
sem vette, mióta Shay ügyelt arra, hogy ne horkoljon.
– Az utolsó fejezeten dolgoztam. Azt hiszem, sikerült haladnom
valamicskét – mondta egy nyaláb papírt húzva elő a zsebéből. –
Nézd meg!
Elvettem a jegyzeteket, és becsúsztattam a zsebembe.
– Kicsit később megnézem, és utána majd beszélünk a
könyvtárban, délután.
– Persze. – Csoszogott egy kis ideig a talpával. – Kihagyjam a
kémiát ma Az megkönnyítené számodra a dolgokat – Nem mondta
azt, hogy és Ren számára, de halvány mosoly suhant át az arcomon,
amikor láttam, hogy a gondolatra, mely benne is feltámadt,
elfintorodik.
– Ő nem lesz itt – mondtam. – És ha itt lenne is, jobb lenne, ha
úgy tennél, mintha mi sem történt volna. A vigyázók mind
figyelnek... Szólnának Logannek, ha a hangulat még mindig rázós
lenne.
– Ren nem lesz ott az órán – ráncolta Shay a szemöldökét. – Ő
nem... úgy értem, Logan akarta azt...
340

– Nem – siettem a megnyugtató válasszal. – Ren csak kiengedi a
gőzt... gondolom. Nem volt túl beszédes, de annyit a tudomásomra
hozott, hogy a ma esti táncig nem lesz a közelben. – Sóhajtottam, és
beültem a padba Shay mellé. – Amit tegnap tettél... mikor Logan itt
volt... Nem is tudom, hogy köszönjem meg. Az egész falka
elismerését elnyerted. Borzalmas irányt vehettek volna a dolgok Ren
számára. Mindannyiunk számára.
A keze elindult az enyém felé, de aztán jobbnak látta inkább a
zsebébe süllyeszteni.
– Igen, hát, néha képes vagyok helyesen is cselekedni – apró ránc
jelent meg a szája szegletében. – Bocsánatot kérsz tőlem, amiért
pofon vágtál
– Nem.
– Gondoltam – mondta.
Becsengettek a második órára. Felálltam. Rossz volt, hogy Shay
mégsem ért hozzám, és tudtam, ha nem megyek el mellőle, akkor én
fogom megérinteni őt.
Napközben megpróbáltam hétköznapi dolgokra gondolni. Az
összeomlás szélén voltam, de nem engedhettem meg magamnak,
hogy összetörjek. Kicsit segített, hogy Bryn egész franciaórán
vázlatokat adogatott nekem a szóba jöhető báli frizurákról. A hideg
üresség fájdalmasan a gyomromból a hasamba kúszott, miközben
egyedül ültem a laborasztalom előtt szerves kémián. Egy másik tanár
helyettesített az órán, és én azon tűnődtem, Foris kisasszony vajon
nem a tegnapi feszültség miatt kerüli-e el az iskolát.
Mivel ma nem kísérleteztünk, a figyelmemet Shay
összehajtogatott jegyzeteire irányítottam. Nyilvánvalóan ideges volt,
amikor írta, mert a szavak és kifejezések kaotikusan hevertek
szerteszét a lapon. Sarj, két világ, ajándék Mi az a fátyol A zavaros
jegyzetek alatt volt egy lefordított bekezdés, amely bár szintén kicsit
zagyvának tűnt, mégis egész mondatok kerekedtek belőle.
Akik az aratás gyermekére várnak
az ő sorsát választják
Az újrakezdéshez keressétek a keresztet
341

Az erő megőrzéséhez készítsétek az ajándékot ()
Shay kérdőjelei ingerültségről árulkodtak.
Két világ csatája, a Sarj közöttük lakik
Mikor a fátyol vékonyodik, az ajándék () legyen készen
Nehogy tovatűnjön egy világ míg a ma fennmarad
A lap alja főképp kérdésekkel volt tele, meg néhány választékos
fellengzőséggel a fenti zavarba ejtő szakaszról. Újra végigolvastam.
Shaynek igaza volt. Azon felül, hogy megemlítette a Sarjat, és hogy
a samhain alkalmával történik meg a dolog, mást nem lehetett
megtudni. Az egyesülésünkkel azonos időben semmi más nem
történhet ott. Még egyszer elolvastam, és hagytam, hogy a szavak
lehatoljanak a tudatom mélyére.
Ebédnél egyik farkasnak sem volt ellenvetése, amikor Shay
odahúzott magának egy széket, főképp mivel jó taktikai érzékkel azt
az okos döntést hozta, hogy ne mellém üljön le, hanem Neville és
Bryn közé. De még így, Shay jelenlétében is éreztem valami tátongó
ürességet.
– Szóval, megtaláltad Rent – kérdeztem Daxtól.
Igenlő röffentés csúszott ki a száján.
– És – ráncoltam a homlokom szótlan válaszára.
– És jól van – Dax egy szelet pizzát gyömöszölt befelé a szájába.
– Ma este látni fogod.
Ránéztem Feyre. Ő Daxre bámult, aki a fejét rázta. Fay most
felém fordult, és vállat vont, majd túlzott érdeklődéssel látott hozzá
az ebédjéhez.
Felhúztam a szemöldököm, és úgy döntöttem, akkor ejtem a
témát.
* * *
342

A tanítás végére puha hó lepte be a környéket. Az örvénylő
hópelyhek tánca rubinvörös árnyalatban hullámzott a Rowan-birtok
könyvtárának hatalmas, színes ablakai mögött.
Shay a ceruzájával dobolt az előtte fekvő jegyzetfüzeten, amikor
lehuppantam mellé a székbe.
– Tehát, minden rendben lesz veled ma este
Bólintottam, miközben a táskámban keresgéltem egy toll után
kutatva.
– Nagyon remélem.
– Calla – a hangjában feszültség vibrált –, van valami, amit el kell
mondanom, és csupán egyszer fogom elmondani. Nagyon fontos,
hogy figyelj.
Az ujjaim szorosan megmarkolták a vászontáskát.
– Shay...
Nem vett tudomást a hangomban érezhető félelemről.
– Sajnálom, de muszáj. Kérlek, nézz rám!
Felemeltem a tekintetemet, és a szemébe néztem. Shay
megfeszítette az állkapcsát.
– Tisztában vagyok vele, hogy megzavartam a Ren iránt táplált
érzelmeidet, és a vigyázók iránt viseltetett hűségedet. Ami tegnap
történt Flynn-nel, meg később a kémiaórán, felismertette velem,
hogy amit tettem, mekkora veszélybe sodort téged és a többieket.
Nem akarom ezt.
Felállt és odasétált a hatalmas kandallóhoz, tekintetét felemelte a
szüleit ábrázoló portréra.
– Ezért inkább visszavonulok. A mai este után magatokra hagylak
titeket Rennel. Neked vele kell lenned. Tudom, és azt is tudom,
mennyire nehéz helyzetben vagy most, hogy megtudtad az igazságot
a vigyázókkal kapcsolatban. Nem akarlak még nagyobb veszélybe
sodorni annál, mint amiben most vagy.
– Shay, ez... – kezdtem.
– Még nem fejeztem be – megállt ott, ahol volt, nem nézett rám. –
Meg kell értened, hogy ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy én...
Néztem, ahogy a válla összeroskad. Amikor újra megszólalt, a
hangja mély volt és fátyolos.
343

– ...átengedlek neki. Tudod, mit érzek irántad. Ez nem fog
megváltozni.
Levettem róla a szemem, a remegéstől elszorult a torkom.
– Az igaz, hogy mindannyian nagyobb biztonságban leszünk, ha
betartod a kellő távolságot tőlem és Rentől. Főképp, amíg hozzá nem
szoksz a farkasösztöneidhez. Ami a többit illeti... – alig hallottam a
saját hangomat, úgy dörömbölt a szívem. Amikor megfordultam,
hogy ránézzek, ott állt közvetlenül mögöttem, a szeme tele volt azzal
a meleg, tavaszi ragyogással.
– Én Renhez tartozom – mondtam, gyűlölve a szavakat, azt
kívánva, bárcsak Shay megcsókolhatna, és eltűnne az egész világ. –
Nem tehetek semmit, hogy ezen változtassak.
– Te saját magadhoz tartozol – mondta csendesen. – És én ki
tudom várni, amíg rájössz erre.
Zavartan húztam elő a jegyzeteket, amiket aznap reggel adott, és
nem akartam arra gondolni, milyen kevés időnk maradt. Áthajolt a
vállam fölött.
– Szóval, mit tudtál leszűrni belőlük
– Semmi újat – nyújtottam oda neki a papírt. – Csak azt, amit már
te is mondtál.
– Mit gondolsz, mit jelent az „aratás gyermeke" – homlokát
ráncolva nézte, amit a papírra körmölt.
– Azt hiszem, további kutatást jelent – hátratoltam a székemet.
– Várj egy kicsit – mondta, miközben odatolt elém egy könyvet az
asztalon. – Azt hiszem, ezt te is szeretnéd látni.
Felnyitottam a borítót, és ránéztem a kézzel írt címre. Haldisévkönyv.
Az évszámok, amelyek a cím alatt álltak, az életem első öt
évének feleltek meg.
– Ren anyja – mormoltam.
Shay bólintott. Elcsendesedtem, ahogy végiglapoztam a könyvet,
hogy megtaláljam a megfelelő részt. Shay némán ült, míg én
olvastam, bár összerezzent, amikor becsuktam a könyvet, könnyeket
törölgetve az arcomról.
– A szüleim ott voltak – mondtam. – A vigyázók a keresők után
küldték az őrzőket. De a falka nem tudta... senki sem tudta, mi történt
Corinne-nal. A vigyázók odaadták őt egy lidércnek.
344

– Calla... – kinyújtotta felém a kezét, de én hátraléptem, és
megráztam a fejem.
– Jól vagyok – Elindultam a csigalépcső felé, amely az emeleti
karzatra vezet. – Dolgoznunk kell.
Úgy húsz perccel később egy halom könyvvel a karomban tértem
vissza, az asztalra ejtettem őket. Felemeltem a legnagyobbat közülük,
erőtlen mosollyal ránéztem Shayre, majd olvasni kezdtem.
Ültünk egymás mellett, a könyvtár csendjét csak a ceruzák
sercegése vagy a papír susogása törte meg. A szoba lassan megtelt
árnyékokkal, míg a sarokban az állóóra harangjátéka egy újabb óra
elteltét jelezte.
Hunyorogva pislogtam egy bekezdésre, amelyben a sabbat
rítusairól olvastam.
– Hé...
Újra elolvastam.
Shay ásítva dörzsölte a szemét.
– Találtál valamit
Átfutottam még egy oldalt a „Nagy rítusok" című fejezetből.
– Talán. Mikor van a szülinapod
– Augusztus elsején – felelte, anélkül, hogy felnézett volna az
olvasnivalójából.
Csettintettem. Erre a hangra felpattant.
– Mi van
Talpra szökkentem, forogva ünnepeltem a felfedezést.
– Ez te vagy! Te vagy az aratás gyermeke. Ezek egymást
helyettesítő kifejezések... a Sarj és az aratás gyermeke egy és
ugyanaz a személy.
– Miről beszélsz – kérdezte meglepetten. – Az én szülinapom a
nyár közepén van... az aratás gyermekének nem inkább ősszel kéne
születnie, amikor az emberek aratni szoktak
– Nem – szélesen vigyorogtam. – Ezért érte meg ennyit vesződni
a kutatással. Amikor a samhainról olvastam, eldöntöttem, hogy
keresek valamit a többi sabbatról is. Augusztus elseje a
boszorkányok aratása az év körforgásában. Te vagy az aratás
gyermeke, neked kell lenned. Végre valahára találtunk valamit!
345

Rám pillantott, majd visszanézett a gyűrött oldalra, amit
egymásnak adogattunk egész délután.
– Szóval ez mind rólam szól. Ez a bekezdés... bármit is
gondoljunk arról, hogy mi történik a samhain szertartásán.
A mosolyom lelohadt, amikor észrevettem, milyen gondterhelt az
arca.
– Igen, igen, rólad szól.
– Samhain – dünnyögte. – Az ma éjjel van.
– Igen – beleharaptam az ajkamba. – De semmi sem fog történni
veled ma éjjel. Lehetetlen. A vigyázók mindannyian az egyesülésre
koncentrálnak. Ott lesznek ők is. A Sarjjal semmi sem történhet... a
ma esti szertartás egyedül az új falkáról szól.
– Hát, a jövendölés csak a napot jelöli meg, az évet nem –
mondta. – És a jövendölések ugyebár a jövőről szólnak, nem
– Arra gondolsz, hogy ez távoli esemény
– Annak kell lennie – bólintott, de a tekintete még most is
nyugtalan volt. – Végül is, valamennyivel előrébb vagyunk –
mondta, miközben az órájára pillantott. – Nem azt mondtad, hogy
Bryn fél hatra jön, hogy felkészítsen téged a nagy eseményre
– Ja igen, miért
– Most van hat – mutatta felém az óra számlapját.
– Meg fog ölni. – Elkezdtem bedobálni a jegyzeteimet a
táskámba. – Nem lesz időnk bulizni a Véres Holdon.
– Gondolom, inkább az egyesülésre fogtok készülni – mondta
homlokráncolva.
– Persze – feleltem. – De a bál helyszíne egészen közel van a
ceremónia helyszínéhez. Mindenki együtt lehet a Véres Holdon, lesz
pár óra, amíg táncolhatnak és iszogathatnak, így mindannyian
ihatnak az egészségünkre. Aztán mi elmegyünk a samhain
szertartására, míg az emberek mind ott maradnak a partin.
– Értem – suttogta Shay.
Nem akartam otthagyni őt, de nem tehettem másként. A fájdalmat
nem enyhítette mosolygó tekintetünk sem, amellyel egymásra
néztünk.
346

Belebújtam a kabátomba, ő pedig bólintott. A mosolya nem
palástolta a szemében fészkelő szomorúságot. – Sok szerencsét,
Calla.
347

348
HARMINCEGYEDIK
fejezet

– ITT VAN, EZ AZ UTOLSÓ – BRYN MAGA FELÉ
fordított, hogy jobban szemügyre vehessen.
– Miért van ennyi gomb – kérdeztem, miközben eltűnődtem,
hogyan fogom ezt a ruhát valaha is levetni.
– Ezek egyben díszek is, Calla. Anyukád odáig van értük –
mondta, és meglobogtatta felém a szemfestéket. – Biztos nem akarsz
sminket Legalább a szemedet hagy csináljam meg! Olyan jól
kiemelné a tekintetedet.
– Nem, nem kell smink – ismételtem meg. Különben is,
gondoltam, miért kellene a tekintetemnek „kiemelkednie"; elég
bizarrul hangzik. – Megengedem, hogy megcsináld a hajamat, de
sminket nem fogok viselni.
– Hé, így elrontod! – csapta odébb a kezemet, ahogy
megérintettem a fejem tetején szakszerűen és gondosan elrendezett,
peckes tincseket.
– Semmi nyúlkálás. Biztos nem akarod kihúzni a szemed
Rámosolyogtam Brynre. Nagyon csinos volt. Több mint csinos.
Állig érő haja olyan volt, mint máskor, de lágy bronzfényű árnyalata
nagyon jól illett a mélykék, mell alatt megkötött selyemruhájához,
amely mintha alig érintette volna a testét. Anyaga olyannak tűnt,
mintha magából az éjszakából szőtték volna.
349

Ez nem igazságos. Bryn és a többi Haldis-nőstény megejtően
szépségesen mennek az egyesülésre, mint valami sötét istennő
papnői. Én meg úgy nézek ki, mint egy esküvői torta. Meg voltam
győződve arról, hogy ez az anyám műve.
– Sem szemfesték, sem rúzs. Semmi. – Végigmutattam a földig
érő ruhámon. – Ez éppen elég. Ha rám teszel még valamit, spontán
meggyulladok.
– Nagyszerű – mondta Bryn, és már pakolta is el a sminkkészletét
egy szerszámosládára emlékeztető jókora dobozba.
Halk kopogás az ajtón. Ansel aggodalmas hangja szűrődött át a
másik oldalról.
– Készen vagytok, srácok Mason már kétszer is hívott minket. A
többiek azt fogják hinni, hogy leléptünk, vagy ilyesmi.
Rápillantottam Brynre.
– Van valami nagy terved, hogy szeretnéd fogadni, ha belép
– Á, jöjjön csak be.
– Oké, Ansel. Készen vagyunk – kiáltottam.
Az ajtó nagy lendülettel kinyílt, és Ansel belépett. Bryn lágyan
felé fordult, és ellenállhatatlan mosolyt küldött feléje. Az öcsém
megtorpant. Az arca elsápadt, aztán kipirult, majd újra kiszökött
belőle a vér. Ajkát szóra nyitotta, de csak egy elfojtott hang hagyta el
a torkát. Feladta a kísérletet, hogy megszólaljon, és csak sóhajtott
egyet.
Bryn átment a szobán, és megfogta a kezét.
– Köszönöm – mondta, és szájával megdörzsölte a fiú arcát. Már
fordult volna felém, de Ansel megragadta és szájon csókolta,
miközben Bryn lágyan a karjába simult. Félrenéztem, és elfogott az
irigység ostoba érzése, ami rám tört mindig, amikor Ansel és Bryn
együtt voltak. Ők egymásra találtak, és boldogok. Mi lesz, ha
megtaláltam a boldogságot, és magam mögött kell hagynom
Miután egy darabig kelletlenül bámultam a cipőmet, Bryn felém
fordult:
– Majd később folytatjuk a beszélgetést.
– Ezt meg sem hallottam, már itt sem vagyok – válaszoltam
kurtán.
Ansel rám vigyorgott, a szája tiszta rúzs volt.
350

– Le kéne mosnod az arcodat – mondtam nevetve.
– Tényleg, köszi. Még nem is mondtam, milyen jól nézel ki – tette
hozzá a fürdőszobába menet.
Bryn visszalépett felém, miközben a táskájából próbálta
kihalászni a rúzsát. Bőre kipirult, szinte lángolt. Bennem felhorgadt a
rosszindulat, legszívesebben pofon vágtam volna. Erősen kétlettem,
hogy ragyogni fogok a boldogságtól a szertartás alatt.
Ansel kiviharzott az ajtón, a kocsi kulcsait csörgetve a kezében.
– Csapjunk a fenekére a bulinak.
* * *
Mind a hárman a táncosok kavalkádját bámultuk az óriási
teraszajtón keresztül, ami elválasztott minket a bálterem
nyüzsgésétől.
A Véres Hold házigazdája Efron Bane volt, az ő egyik fényűző,
ötcsillagos szállodája adott helyet a rendezvénynek. A Vail
elővárosában emelt palotaszerű, viktoriánus épület a város melletti
sűrű erdő szélén magasodott.
A bálterem túlsó végéből egy kamarazenekar lágy valcere
szűrődött ki, megtöltve a teret ritmussal és zenei futamokkal. Sötét
szaténdrapériák, padlótól a mennyezetig érő ólomüveg ablakok és
gyertyatartók százai teremtették meg a halloweenhez méltó
hangulatot. Egy közel áttetsző, vörösre festett óriási papírgömb
lógott gubóként a csilláron, fénye okkersárgára festette a falakat. A
mi saját Véres Holdunk.
A fal mellett díszes asztal állt, a szélén óriási üsttel, amelyből
szárazjég füstje gomolygott elő, az asztal többi része annyiféle
előétellel és desszerttel volt megpakolva, amennyit csak el lehet
képzelni.
Vigyázók, őrzők és emberek forgataga örvénylett a táncparketten,
mindenki a legszebb ruháját viselte. A homályos ablakon keresztül
olyannak tűnt a látvány, mintha apró színes díszek sodródnának errearra.
351

– Ha nem is az Éden, de azért jól néz ki – kacsintott rám Bryn. –
Kár, hogy nem csatlakozhatunk.
– Mondtam már, sajnálom, amiért elkéstünk – motyogtam.
– Alig tudom elhinni, hogy az egyesülésed estéjén is tanulni mész
– mondta Bryn metsző tekintettel, miközben elhúzott Ansel mellől,
és suttogva folytatta: – Te és Shay igazán élvezhetitek az óráitokat.
Van valami tippetek nekem és Anselnek, hogyan lehet izgissé tenni
– Már megmondtam Anselnek, hogy félreértitek a dolgot. Nem
mondott neked semmit
– Azt hittem, te másféle válasszal szolgálsz. Tudod, csajok
egymás közt. Ha ki akarod önteni a szíved az egyesülés előtt, most
megteheted.
– Felejtsd el! – Shay nevének puszta említése is a menekülés
vágyát keltette fel bennem. Az egyesülés azt jelentette, hogy
elveszítem őt, és ez olyan volt, mintha elvesztenék mindent. Nem
voltam épp tréfálkozós hangulatban.
– Jobb, ha indulok, hogy utánanézzek, mikor kerülünk sorra –
mondta Ansel, hátat fordítva a bál színes forgatagának. – Á, épp itt
jön Ren.
– Ó, én is megyek veled! – mondta gyorsan Bryn, és Ansel után
sietett.
A gyomrom összerándult, de megindultam a terasz végére, hogy
találkozzak vele. Öltönye feszesen simult karcsú alakjára, a sötét
zakó és nadrág jól illett szürke mellényéhez és nyakkendőjéhez.
Elmosolyodtam a látványtól. Ezek Ren színei voltak, amikor
farkasformát öltött.
– Ez a ruha önmagában egy ünnep, Lily – mennyi ideig tartott
felvenni
– Túl sokáig. – Ösztönösen a hajgumim után nyúltam. Ha ki volt
engedve a hajam, mindig ideges birizgálás futott végig a bőrömön. –
Jól vagy Már kezdtem aggódni.
– Igen, jól. – Mélyen és élesen felnevetett. – Noha nem szeretem
túlságosan azt a kölyköt, de Dax elmondta, Shay hogyan szerelte le
Logant. Jó húzás volt. Nem voltam vele méltányos, dörzsöltebb, mint
hittem.
352

Csöndesen hümmögtem, és megdörzsöltem a karomat, hogy ne
reszkessek.
Az aratás gyermeke, A Sarj. Felrémlett előttem Shay arca. Ez az
egész rólam szól.
Ren lágy érintése a karomon kizökkentett a gondolataimból.
– Tudom, hogy nem a te stílusod, de fantasztikusan nézel ki!
Csoda, hogy tudsz mozogni ennyi réteg alatt.
– Köszönöm – végigfutattam ujjaimat a nyakkendőjén. – Te is jól
nézel ki.
– Figyelj... – nyúlt be a zsebébe. – Van valamim a számodra.
– Mi
Teljesen ledöbbentem. Miért akar nekem ajándékot adni Nekem
is kellett volna ajándékkal készülnöm
Ren elpirult, és a feszültsége rám is átragadt, a szívem vadul
kalapálni kezdett.
– Ez csak egy... – kezdte, de aztán elhallgatott. Szemünk
találkozott, tekintetében gyengédség volt, és egyfajta sebezhetőség.
Gombócot éreztem a torkomban az alfahím arcán átfutó szokatlan
érzelmek keveredésétől. Ansel szavai visszhangzottak a fülembe.
„Nem olyan magabiztos, mint amilyennek mutatja magát, különösen
veled szemben nem."
Ren előhúzta a kezét a zsebéből, ökölbe szorított ujjai között volt
valami. Majd megfogta a csuklómat, és a kezemet tenyérrel fölfelé
fordította. Valami hűvös pottyant az ujjaim közé. Elhúzta a kezét, és
hátralépett, mintha egy időzített bombát ejtett volna a tenyerembe.
Lepillantottam, és elakadt a lélegzetem. A tenyeremen egy
csillogó gyűrű pihent. A közepéről egy simára csiszolt ovális zafír
ragyogott rám. A gyűrű ezüstös fényű karikája finoman megmunkált,
fonatos minta volt.
Csöndben bámultam a gyűrűt, és a kezem remegni kezdett.
Ren nem lépett közelebb.
– A gyűrű fehér arany – mormolta. – A hajadra emlékeztet.
Felemeltem a tekintetem a gyűrűről, és ránéztem, ő kérdőn
visszanézett rám. Szóra nyitottam a számat, de egy hang sem jött ki a
torkomon. Kezem reszketése lassan átterjedt az egész testemre.
Szénfekete szemébe csalódás ült ki.
353

– Ha nem tetszik, nem kell viselned. Csak szerettem volna adni
neked valamit az egyesülés előtt. Apám azt mondta, hogy nem
szokás gyűrűt ajándékozni ilyenkor, de én azt akartam, hogy tudd,
hogy én...
Megrázta a fejét. Halk, rekedtes hangjában keserűség bujkált.
– Felejtsd el – mondta, és nyúlt a gyűrűért, hogy elvegye a
tenyeremből.
Én gyorsan összezártam az ujjaimat, és a kezemet a
mellkasomhoz szorítottam. Ő csak bámult rám elcsodálkozva a
hirtelen mozdulattól. Nagy nehezen sikerült a torkomban lévő
gombóc ellenére megszólalnom, bár nem ismertem rá saját száraz,
remegő hangomra:
– Ez meseszép. Köszönöm.
Ő törődik velem. Velünk. Azon töprengtem, hogyan csinálom
végig ezt az éjszakát ezek után.
Könnyek gyűltek a szemembe, és a földre szegeztem a
tekintetemet. Lassan kinyitottam a tenyeremet, és az ujjamra
csúsztattam a gyűrűt.
– Sajnálom, én nem hoztam neked semmit.
Odalépett hozzám, és megfogta a kezemet, ujjával végigsimított a
gyűrűn:
– De hoztál.
Ekkor hirtelen Bryn tűnt fel a teraszon, Daxszel az oldalán.
– Itt az idő – mondta Dax. Ren bólintott; a száját a homlokomhoz
dörzsölte, majd követte Daxet lefelé a lépcsőn.
– Felkészültél – kérdezte Bryn. Egy széles mosolyt küldött
felém, de némi félelmet hallottam a hangjában.
– Nem vagyok biztos benne, hogy ez a jó kérdés – mondtam.
Rápillantottam a gyűrűre. Idetartozom. Mindig is tudtam az utamat.
Most el kell rajta indulnom.
– Ne felejtsd el, hogy melletted állok – Bryn megfogta a karomat.
– Senki nem hagyja a falkából, hogy valami rossz történjen.
– Te nem is lehetsz jelen – válaszoltam, miközben hagytam, hogy
belém karoljon, és megindultunk a lépcsőn lefelé, be az erdőbe.
354

– Azt hiszed, hogy meg tudnak minket állítani, ha bajba kerülsz,
és a segítségedre akarunk sietni – átölelte a vállamat, én meg
elmosolyodtam.
– Köszönöm.
– Nagyon jól nézel ki – tette hozzá.
– Úgy nézek ki, mint egy torta.
– Mint egy gyönyörű torta.
Leheletünk kis párafelhőkké formálódott a hűvös éjszakában.
Elindultunk az ásító sötétségben, Bryn vezetett egy ismeretlen
ösvényen, egyre beljebb és beljebb a vadonba, a tájat ujjnyi vastagon
csillogó hószőnyeg borította. A bál hangfoszlányai egyre halkultak,
majd teljesen a sötétségbe vesztek. Áthathatott a csendes hóesés
érintetlen tisztasága, de tudtam, hogy ezt az idillt egy teremtmény
kioltott vérével fogom megtörni. Felpillantottam a holdra,
eltöprengve a gyilkoláson, és azon, hogy vajon mi lesz a préda. Véres
Hold. Vadászok Holdja. A ma éjszaka a gyilkolás éjszakája.
Hagytam, hogy a holdvilág betöltsön, remélve, hogy felkorbácsolja
bennem a vágyat a zsákmányra, de a félelmem mélyen elfojtotta ezt
az ősi ösztönt.
– Milyen messze vagyunk – kérdeztem, de mielőtt választ
kaphattam volna, már meg is láttam a fáklyák fényét előttünk. A
magas fenyők törzsei között fényfoszlányok lobogtak, körbevéve egy
tisztást, mint ahogy rácsok szegélyeznek egy ketrecet.
– Én megyek be elsőnek – mondta Bryn, megölelt, és elindult a
tisztás felé. – Naomi azt mondta, hogy tudni fogod, mikor kell
megjelenned. Minden rendben lesz. Ne felejtsd el, hogy milyen
vagány csaj vagy!
– Persze... – a gyomrom remegése viszont egyáltalán nem ezt
üzente, inkább azt, hogy egy tál puding vagyok.
– Hallottam, hogy más menyasszonyok ilyen helyzetben dívaként
parádéznak – mondta vigyorogva. – Szóval, ha úgy gondolod,
nyugodtan várasd meg egy kicsit Rent, jót fog tenni neki.
– Rendben – mondtam. – Majd meglátom.
– Szeretlek Cal – megcsókolta az arcomat, és elindult a tisztás
fényei felé.
355

Néztem, ahogy eltűnik a fák között, próbáltam uralkodni
magamon, lecsillapítani majd kiugró szívem, és normálisan szedni a
levegőt. Nem voltam ura a végtagjaimnak, testembe különös érzés
költözött, olyan bizonytalanná vált minden. Ilyen lehet, amikor egy
kölyök állat járni tanul.
Calla, tudod, hogy meg kell tenned. Erre születtél. Ez vagy te.
Akkor miért akarok megfutamodni Miért nem érzek elég
eltökéltséget a saját végzetem iránt Kezembe temettem az arcom,
küszködve, hogy lenyugodjak. Monoton dobolás ritmusa hallatszott a
tisztás felől, a szellemeket idézték meg a szertartásra. Remegő
kezemmel a szoknyámat markoltam, és megindultam a tisztás felé,
miközben megpróbáltam az ágak rengetege között belesni, hogy
megtudjam, mi vár rám.
Egy illat hirtelen megállított. Riadtan pillantottam körbe. Ez
képtelenség. De az illat összetéveszthetetlen volt – eső és a leveleken
átszűrődő napfény finom eszenciája. Shay.
A következő pillanatban a szertartás képe férkőzött a tudatomba.
Efron hangját halottam: „Ha valaki bármit tud, ami az egyesülés
ellen szól, most szóljon, vagy tartsa magában örökre." Egy árny vált
ki hirtelen a sötétből, Shay volt az, és kiszakított Ren karjaiból.
Végleg elvesztem őt. Próbáltam kiverni a fejemből az illatot és
vele a csalóka káprázatot. Ez nem lehet valóságos. Az egyesülés
ceremóniájában nincs olyan szöveg, hogy ha bárkinek ellenvetése
van, szóljon, ráadásul Shay sincs itt, hogy megmentsen.
Újra mély levegőt vettem, de az illat ugyanúgy ott volt
körülöttem, elnyomva a dob ritmusát, és csak vonzott befelé a
vadonba. Kétségek között őrlődtem, hogy folytassam-e az utam a
szertartásra, vagy keressem meg, honnan jön az illat, ha valóságos
egyáltalán. Nem tudtam, meddig halogathatom a tisztásra való
belépésemet.
Egy újabb hang szűrődött ki a fák közül, és csatlakozott a
dobokhoz. Sabine hangja, lágy volt, egyben szomorú. Majd Neville
is beszállt, most már ketten énekeltek. A harmóniák összefonódtak,
háborúról és áldozatról szólt a dal, ezzel is megerősítve bennem az
érzést, hogy az egyesülés nem annyira a románcról, mint inkább a
kötelességről szól.
356

A harcosok dala. Van még egy kis időm. Hátat fordítottam a
fáklyáknak, és bevettem magam a sűrűbe, követve az illatot. Ahogy
egyre beljebb haladtam az erdőbe, az illat erősödött, a fények már
teljesen eltűntek a hátam mögött.
Elértem egy óriási tölgyfához, ami kiemelkedett a fenyők közül,
robusztus jelenlétével uralva a tájat. Megéreztem, hogy nem vagyok
egyedül. Valaki volt a fa tövénél.
Shay volt az. A szemén kendő. Lehajtott fejjel, hátrakulcsolt
kézzel, térdelő helyzetben kötözték ki a fához. A torkom
összeszorult.
Ő felemelte az állát, és mély levegőt vett:
– Calla Calla, te vagy az
A levegő visszaáramlott a tüdőmbe. Ő is ismeri az illatomat.
Rohanni kezdtem felé, majdnem felbuktam a hosszú szoknyában.
Amikor odaértem, mellé rogytam a földre.
– Shay, mit csinálsz itt – letéptem a kendőt a szeméről, és kezem
közé fogtam az arcát. – Mi történt
– Ő hozott ide. Azt hiszem, tudom, hogy miért – a szín kiszökött
az arcából. – Csak nem tudom elhinni.
– Elhinni, mit Ki tette ezt veled
– A szavak a próféciában – a hangja megremegett. – Amiket
sehogy se értettem.
– Az „ajándékra" gondolsz Mi köze van ennek mindehhez
Mi a fenének beszél a könyvről, amikor ki van kötözve az
erdőben
– Amikor azt mondtam, hogy „ajándék"... – megborzongott. –
Az... – az arca még jobban elsápadt, már aggódni kezdtem, hogy
rosszul lesz. – Nem „ajándékot" jelent, Calla.
– Akkor mit jelent
Elkezdtem szétszedni a csomót, amivel a csuklóit a fához
kötötték, és elszörnyedtem, amikor megláttam, mennyire a bőrébe
vájt a szoros kötél.
– Áldozatot.
357

358
HARMINCKETTEDIK
fejezet

A VILÁG ELHOMÁLYOSODOTT, ÉS ÚGY ÉREZTEM,
kifelé zuhanok belőle.
– Calla – Shay fogta a karomat, és tartott. – Hallasz engem
– Áldozat – ismételtem, miközben nem éreztem semmit, csak az
éjszaka fekete ásító ürességét, ami el akart nyelni. – Ki tette ezt
veled
– Flynn – mondta. – Eljött a házba, miután te elmentél. Elkábított.
Azt hiszem, éterrel.
– Igen. – Egy rekedtes hang hallatszott a fa mögül, és egy pillanat
múlva az árnyék takarásából valamelyest kirajzolódott Lana Flynn
alakja. Fanyar mosolyra húzódott az ajka, fogai megvillantak a hold
sápadt fényében. – És most elrontottad a meglepetést, Calla. Tudtad,
hogy szerencsétlenséget hoz a menyasszonyra, ha meglátja a
kiszemelt prédát a vadászat előtt Jut eszembe, Ren látta a
menyasszonyi ruhádat, a szertartás előtt, ugye Ez sem épp
szerencsés.
Áldozat. A mi áldozatunk.
– Nem! – kirázott a hideg a gondolattól. Magam mögé toltam
Shayt, hogy takarjam. – Ő nem lehet az. Nem akarhatják ezt.
Flynn mosolya görbe pengére emlékeztetett.
– Lám, lám. Itt sokkal többről van szó, mint gondoltam. Micsoda
fordulat.
359

Flynn szeme ragyogott az örömtől, ahogy megérezte a fájdalmam
mélységét.
– Figyelmeztetlek, ne tévedj le a neked szánt ösvényről, Calla.
Talán most majd meglátod, milyenek a dolgok valójában. Renier
tisztán akar téged. Ha véghezviszed az áldozatot vele, talán
megbocsátja a botlásaidat.
– Te végzed el az áldozatot – Shay rám meredt, majd Flynnre
nézett. Riadtan lépett odébb tőlem, arcára kiült a csalódás és a
rémület. – Te és Ren
– Hát persze – válaszolt hetykén Flynn. – Mit gondoltál, ez a nagy
felhajtás csak az egyesülés miatt van Te vagy az est fénypontja.
Tettem egy lépést Shay felé, de ő hátrált, és kivillantotta
szemfogait.
– Maradj, ahol vagy.
– Esküszöm, hogy nem tudtam – suttogtam. A fülemet
megtöltötték az erdő neszei, sötét titkok halk morajlása.
Megszédültem. A szüleim beszélgetése, anyám titkolózása az áldozat
kilétéről. Eszembe jutott, ahogy elsápadt, amikor megtudta, hogy
ismerem Shayt.
– Nem tudtam – ismételtem. Kezem aláhullott, a lábam
megbicsaklott, a fejem körül forgott a világ. Shay az. Az áldozat nem
mehet végbe az egyesülésen kívül, az egyesülés része. Ő a mi
prédánk.
– Bátorság, kicsim – búgta Flynn. – Már nem tart sokáig. Légy jó
kislány, és menj a tisztásra. Már várnak rád. Nemsokára hozom
Shayt is. Rögtön azután, hogy Ren megcsókolja az ő menyasszonyát.
Mintha a szavaira kélt volna válasz, az erdő megtelt a farkasok
kórusának vonításával, az alfát hívták. Anyámnak igaza volt, a falka
üvöltése félreérthetetlen jelentéssel bír számunkra. Engem is
gyülekezésre hív. De most nem hatott rám ösztönös ereje, inkább
félelmetes volt. És halálos.
Többé nem tartozom közétek. Nem hagyom, hogy ez megtörténjen.
– Nem! – sikítva áramlott a levegő a tüdőmbe, feltápászkodtam. –
Elmegyünk. Most.
360

Shay elhúzódott tőlem, hátát egy fenyőfának vetette. Megéreztem
farkasalakjának illatát, és tudtam, küzd, nehogy átváltozzon.
Csapdába esett a rettegés és a düh között.
– Sohasem bántanálak – mondtam. – Hinned kell nekem!
Kérlek, higgy nekem Shay. Tudod, hogy milyen fontos vagy nekem.
Szemével az erdőt pásztázta, kétségbeesetten, kiutat keresve.
– Shay, kérlek – suttogtam, kinyújtva a kezemet feléje. –
Szeretlek.
Shay megdermedt, és elcsendesült. Nem tudom, mi rémített meg
jobban, amit mondtam, vagy az, hogy ő mit fog mondani. Egyáltalán
mi fog történni velünk Pár másodpercig nem kaptam levegőt.
– Tudom – mondta végül, felém nyújtva a kezét. – Tűnjünk el
innen.
Különös hang tört föl Flynn nővér torkából, ami átmenet volt
kiáltás és sziszegés között, olyan volt, mint a hasadó csont
reccsenése, éles és hátborzongató.
– Nem mentek ti sehova.
Egy árny kezdett növekedni a háta mögött, és a bőrömön
végigfutott a hideg. Ha lidércek vannak vele, nem maradt semmi
esélyünk. De ahogy döbbenten néztem, felismertem, hogy az árny
vele mozdul, mintha az ő saját meghosszabbított végtagja lett volna.
A válla megrázkódott, ahogy teljes formáját elérte, és egy hatalmas,
bőrszerű függelék terpeszkedett ki körülötte.
Szárnyak.
Shay szeme elkerekedett.
– Mi a...
A földre vetettem magam, és megrázkódtam, pár másodperc
múlva egy vérszomjas fehér farkas állt szembe a succubusszal. Ő
felnevetett, és meglegyintette a csuklóját. A levegő összesűrűsödött,
és egy hosszú korbács alakját vette fel, aminek a vége a kezéből
kígyózott elő. A korbács egész hosszában hullámzott és vonaglott,
inkább tűnt árnyéknak, mint bőrnek.
Kitörtem, ahogy a korbács átszelte a levegőt, majd felvonyítottam
a fájdalomtól, mert a vége belemart a horpaszomba. A korbács
vágásának semmihez sem hasonlítható fájdalma a kétségbeesés
hullámával söpört rajtam végig. Megbénított egy a tudatomba kúszó
361

látomás, ahogy Ren ráront Shayre. Saját üvöltésemet hallottam, és
Efron nevetését. Aztán agyamat betöltötte az éles fájdalom, a
felszakadt bőr maró égetése. Flynn újra felnevetett, és ádáz
tekintettel Shay felé indult.
– Ha nem is ölhetlek meg, Sarj, attól még eljátszadozhatunk egy
kicsit.
Hátravetette a fejét, én meg figyelmeztetően felcsaholtam. Shay
elugrott a nő szájából előtörő tűzfolyam elől, ami lángoló fáklyává
változtatta a fát, amelynél egy pillanattal korábban állt.
Szememmel az ostort követtem, és az azt körülvevő árnyékaurát.
Megfeszítettem a testem, majd egy ugrással rávetettem magam. A
démon felsikított a fajdalomtól, ahogy állkapcsom a csuklója köré
zárult, összezúzva a csontjait. Oldalra rántottam a fejem, letépve
kezét a karjáról. A vére elborította a földet. Köröztem körülötte,
próbáltam sakkban tartani, aztán orromat betöltötte saját megpörkölt
bundám szaga, amikor tüzet bocsátott rám. Flynn üvöltött, olyan
nyelven, amit sohasem hallottam. Hálás voltam ezért a fülsüketítő
visításért, mert legalább elnyomta a csatánk jellemző hangjait, amire
az őrzők és a vigyázók már a nyakunkba lennének.
Újra Shay felé csaholtam, azt kívántam, bárcsak emberi nyelven
tudnék most ráordítani. Miért nem változik át farkasalakba
Szükségem van a segítségére a harcban.
Shay döbbenten bámulta a véres kezet, amit a földre dobtam.
Előreugrott, és kitépte a dermedt ujjak közül az árnyékkorbácsot.
Megperdült, és a korbács suhogva szelte át a levegőt, végigvágva
Flynn mellkasán, aki megint felüvöltött, és kiguvadt szemmel fordult
váratlan támadója felé. Shane hideg, elszánt tekintete talán még
rémisztőbb volt, mint az ügyesség, ahogy a fegyverrel bánt.
Visszarántotta a korbácsot, majd ismét útjára engedte. Ezúttal a sivító
bőr Flynn karjára csavarodott, nem sokkal a vérző csonk fölött,
ahonnan a kéz leszakadt. A démon ordított, és megmarkolta az
árnyékfonatot, ami kígyószerűen fonódott rá karjára.
Shay összeszorította az állkapcsát, és óriási erővel rántotta vissza
a korbácsot. Flynn elvesztette az egyensúlyát, és elterült a földön.
Rávetettem magam. Szemfogaim a nyakába martak, átharapva a lágy
húst. Föltépett torkából rövid hörgés tört föl, majd egy füstgomolyag
362

hagyta el ajkait, aztán elcsendesült. Leugrottam róla, és formát
váltottam.
Shay csöndben állt, és a tetemet bámulta. Odasiettem hozzá, és
megmarkoltam a karját.
– Jól vagy
Bólintott.
– Mi volt ez
– Ez egy szárnyas női démon, egy succubus, olyasmi, mint az a
szobor nagybátyádnál, csak ez igazi. Egy alvilági lény, akit a
vigyázók idéznek meg, hasonlóan a lidércekhez. De az incubusok és
a succubusok sokkal közelebb állnak a halandó létformához, meg is
lehet őket ölni. Flynn mozdulatlan alakjára pillantottam. –
Szemlátomást.
Megborzongtam az undortól.
– Ők érzelmekkel táplálkoznak. Ezért akart mindig feszültséget
kelteni bennünk. Tudnom kellett volna.
Shay letekerte a korbács végét a halott karról.
– És a lidércek mivel táplálkoznak
– Félelemmel – válaszoltam, miközben az ostort figyeltem a
kezében. – Indiana Jones, huh!
Elmosolyodott, majd bólintott, miközben karikába tekerte a
korbácsot.
– Jó szolgálatot tett, hozd magaddal, félek, szükségünk lesz még
rá.
Megérintettem az arcát, és megkönnyebbültem, hogy nem sérült
meg.
– Miért nem váltottál alakot
– Úgy éreztem, nem kell megtennem.
– Azt hiszem, ezt nem kell túlragozni, ha egy tűzokádó ribanc
ránk támad, igazán formát válthatsz – finoman löktem egyet a karján.
– Figyelj, ha tűzokádó ribanc jön, Shayből farkasfiú lesz, jó
Shay megrázta felém az ostort.
– Több gyakorlatom van ennek a használatában, mint a
harapásban.
– Rendben.
363

Az őrzők kiáltása még mindig a hold felé szállt. Vajon meddig
hívnak még, és mikor kezdenek el keresni engem
– El kell tűnnünk, mielőtt felfedezik, mi történt!
– De nem tudjuk őket lehagyni, ugye Még farkasként sem – Shay
követte a pillantásomat a lobogó fáklyák távoli fénye felé.
– Meg kell próbálnunk – mondtam, útra készen.
– Várj – Shay megfogta a karom, és maga felé fordított. – Calla,
tudod, ugye
– Mit tudok – kérdeztem, miközben mélyen a szemembe nézett.
– Hogy én is szeretlek.
Könnyek marták a szememet, miközben farkasformára váltottam,
és végignyaltam Shay kezét, mielőtt futásnak indultam a vadonba.
364

HARMINCHARMADIK
fejezet
365

KERESZTÜL-KASUL KANYAROGTUNK A FENYŐfák
útvesztőjében.
Az erdő végül ritkulni kezdett, a lombok között áttörő holdfény
kísérteties halvány ragyogása felszaggatta a sötétség függönyét.
Shay mellettem futott, olyan közel, hogy a bundánk néha összeért.
Hová megyünk – kérdezte.
Hol van a Haldis És hol a könyv – Fülemmel próbáltam
kiszűrni minden apró neszt, hol előre, hol hátrafelé füleltem. A
farkasok vonítása abbamaradt, dermedt, vészjósló némaság szállt az
erdőre.
A szobámban – hallottam a félelmet a válasz mögött. – El kell
mennünk értük, ugye
Ez a kettő az egyetlen nyom, amit hátrahagytunk. – Azt kívántam,
az erdő bárcsak megtelne újra, a számomra ismerős és megnyugtató
hangokkal. De nem volt semmi, csak üres csend.
– Ráadásul a vigyázók meg akarják szerezni őket, ami azt jelenti,
hogy el kell vinnünk olyan messze, amennyire csak lehet.
De hova messze – kérdezte. – Hova megyünk
Nem tudom. – A világ a feje tetejére állt. Nincsenek válaszaim.
– Bárhová, csak innen el.
Nem tudok így élni. Annyira megváltozott minden. – Shay
játékosan az oldalamba harapott, és én hálásan fogadtam a humorát.
366

Még ennyi szörnyűség után is, amit ez az este hozott, van ereje
ahhoz, hogy könnyítsen a szívemen.
Elhagytuk őket – Shay átugrott egy kidőlt fatörzsön. – Nem
hallom a vonításukat.
Az előző kis vidámság rögtön szertefoszlott, és hideg borzongás
hulláma kúszott végig a bundám alatt, ahogy Shay eszembe juttatta,
milyen csöndes is az erdő.
Csak fuss tovább!
A szemem sarkából mintha egy mozgó árnyékot láttam volna egy
pillanatra a fák között. Nem tudtam kivenni mi az, és fokoztam az
iramot. A hó kavargott körülöttem, ahogy átszáguldottam egy
tisztáson.
Calla! – Shay figyelmeztető kiáltása visszhangzott a fejemben, és
a következő pillanatban egy árnyék tört ki a sűrűből, rám vetve
magát.
A levegő kipréselődött a tüdőmből, ahogy elvágódtam a vastag
hóban. Én és a támadóm egymás hegyén-hátán gurultunk, míg végül
a hátamon kötöttem ki, leszorítva a hóba. A következő pillanatban
Ren emberalakjának arca hajolt fölém.
Riadtan és teljesen összezavarodva az alfa látványától, emberi
alakot váltottam. Renen még mindig rajta volt az öltöny, a
nyakkendője lógott, az inge gyűrött volt. Egymásra néztünk.
Ujjai még mindig a vállamat szorították, ahogy a hóba nyomott. A
torkából kipréselt szavak megtörtek voltak, és ijesztők.
– Azért küldtek, hogy megöljelek, Calla. Hogy megöljelek, és
visszavigyem Shayt. Miért, Calla, miért
– Ren – a hangom remegett. – Hadd magyarázzam meg. Meg
tudom magyarázni.
Mielőtt folytathattam volna, mély hörgés hallatszott a közelből.
Shay farkasalakban közeledett felénk, hideg zöld szemét Renre
szegezte, ajkait felhúzta, kivillantak borotvaéles fogai. Ren
összeráncolta a szemöldökét, ahogy rábámult. A szeme elkerekedett,
arca elsápadt. Én megfeszültem, arra számítva, hogy rögtön formát
vált, és Shayre veti magát. De nem ez történt. Talpra ugrott, és
elhátrált tőlem. Tekintete az arcom és a farkas között vándorolt.
– Te átváltoztattad – mondta Ren megtört hangon.
367

Hátrálni kezdett, aztán megbotlott, mintha nem látna jól, végül
lerogyott egy kidőlt farönkre, és ujjai a kéregbe vájtak.
Shay teste megfeszült, támadásra készen. Talpra ugrottam, és
kettőjük közé vetettem magam, hogy feltartóztassam.
– Ne, Shay, ne! Beszélnem kell Rennel, egyedül. Kérlek.
Egy pillanattal később Shay mint fiú állt előttem, újra.
– Az, ki van zárva – mondta, és közben le nem vette a szemét
Renről, ajkát felhúzta, kimutatva fogait.
– Minden rendben lesz, csak pár perc, ígérem. Most menj, kérlek.
– Megőrültél Ő közülük való, Calla.
– Nem. Ő nem – mondtam. – Nem fog bántani.
És tudtam, hogy így is van.
– Fuss. Majd utolérlek.
Tiltakozni kezdett volna, de belé fojtottam a szót:
– Most, Shay. A többiek már nem lehetnek messze.
Shay visszanézett rám bizonytalanul, majd eloldalgott a fák
között.
A vastag hóban Ren felé botladoztam. Szeme csukva volt, ujjai
véreztek, olyan erősen markolta a kidőlt farönköt.
– Ren, nézz rám, kérlek.
De a szeme csukva maradt.
– Tudtam. Ezt akarod. Ő kell neked. – Lassan, nagy nehezen
felemelkedett a szemhéja. A fekete szembogárban keserűség és
fájdalom tükröződött, amitől görcsbe rándult a szívem.
– Az az illat... Veled volt a barlangban. Ő a magányos farkas.
– Ren, azt akarták, hogy megöljük Shayt – dadogtam. – A
vigyázók ma este fel akarták áldozni őt. Ő lett volna a prédánk.
Ren pár pillanatig némán nézett rám, és tudtam, hogy lényének
egy része tényleg meg is akarta volna tenni. Alfaként minden ösztöne
arra kényszeríti, hogy megtartson engem, és eltávolítsa a
„birtokháborítót". De lényének másik része – és abban
reménykedtem, ez az erősebbik – tudta, hogy nem helyes megölni
Shayt.
– Ez lehetetlen – mondta végül Ren, és megrázta a fejét. – Nem
létezik, azok után, amit kértek tőlünk... Hiszen vigyáznunk kellett rá.
Ez beteges.
368

– Ez igaz – mondtam, és a megkönnyebbülés hulláma söpört
rajtam végig. – Shayjel mentem a barlangba, ő ölte meg a pókot. De
megmart, és át kellett változtatnom őt, hogy meg tudjon menteni.
Meghaltam volna, ha nem kapok falkavért. Nem volt választásunk.
Nem akartam belegondolni, mennyire fáj Rennek, hogy kiderült,
mennyi ideig titkolóztam előtte. Mennyire szerettem Shayjel
farkasként együtt futni. E titkok és hazugságok úgy köröztek a
fejemben, mint keselyű a prédája fölött.
– Calla, mi az ördögről beszélsz Először is, miért mentél vele a
barlangba– kérdezte Ren megtörten. – Ennek az egésznek semmi
értelme. Miért kérnék a vigyázók tőlünk azt, hogy megöljük
– Shay nemcsak egy egyszerű fiú. Ő különleges – Ren
összerezzent a szó hallatán, de folytattam. – Ő a Sarj, valaki, akinek
a létét a vigyázok fenyegetésként élik meg. Ő teljesíti be a jóslatot,
amitől annyira félnek.
– Milyen jóslatot Calla, ha a mestereink azt mondják róla, hogy ő
fenyegetést jelent, akkor miért segítesz neki – Ren mar majdnem
ordított. – Mi követjük a vigyázok parancsait. Védjük a
határmezsgyét.
– Nem. Legalábbis nem kellene azt tennünk. Hazudtak nekünk –
megszorítottam a karját. – Olvastam a Mindenki háborúja mindenki
ellen-t, Ren. Shay találta a nagybátyja könyvtárában, és elolvastam.
Ren szeme elkerekedett a félelemtől és a csodálkozástól:
– Te olvastad a vigyázók szövegét
– Hazudtak nekünk, mindannyiunknak – mondtam. – Ők nem
azok, akiknek mondják magukat, és mi nem vagyunk a hűséges
katonáik. A rabszolgáik vagyunk. Az őrzők a múltban visszavágtak,
ellenálltak. Őseink más úton akartak elindulni, de a vigyázók
megölték őket, mert fellázadtak. Ott áll benne az egész történelem,
minden, amit nekünk tilos volt tudnunk. Én nem élhetek így többé –
a harag könnyei feltartóztathatatlanul törtek elő. – Gyűlölöm, amit
velünk tettek. Amit Efron tesz Sabine-nel. Mi lesz Masonnel,
Ansellel, Brynnel, mindannyiunkkal Nem akarok behódolni. Én alfa
vagyok!
És akkor elkezdtem zokogni, belekapaszkodtam Renbe.
Kiborultam.
369

– Calla – suttogta Ren rekedten. Ha ez amiatt van, ami a hegyen
történt, sajnálom. Nem akartalak bántani. Nem akarlak irányítani.
Tisztelem az erődet. Mindig is tiszteltem.
Szünetet tartott, és mély levegőt vett.
– Nem vagyok olyan, mint az apám.
Még nem. Nem tudtam a saját félelmeim elől elbújni, eszembe
jutottak Emile és anyám szavai a Bane-alfáról. Ren ennyire más
lenne
– Ez most nem számít – mondtam. – Nem ez a gond. Elmegyek.
Segítenem kell Shaynek, hogy kijusson innen. Nem hagyhatom, hogy
megöljék.
– Miért – sziszegte Ren. – Mi olyan fontos benne, hogy kockára
tedd az életed
– Ő a Sarj – suttogtam. – Talán ő az egyetlen, aki megmenthet
minket. Mindannyiunkat. Mi lenne, ha az életünk csak a miénk
lenne Mi lenne, ha nem lennénk a vigyázók szolgái
Ren átölelt, és magához húzott:
– Nem tudom, hogy higgyek neked Hogy higgyem el ezt az
egészet. Mi más lenne Mi ezek vagyunk.
– Ettől nem javulnak meg a dolgok. Tudod, hogy nem hagynám el
a falkámat, ha nem lenne nyomós okom rá – mondtam halkan. –
Hacsak nem ez az egyetlen módja, hogy segítsek nekik.
Szemünk találkozott, tekintete feszült volt, és bizonytalan.
– Nincs sok időnk – mondtam. – Hogyan előzted le a többieket
Visszapillantott abba az irányba, ahonnan jött.
– Volt egy kis zűrzavar, amikor megtalálták Flynn testét, de én
rátaláltam a szagodra, és követtelek. A többiek még mindig nem
rendezték a soraikat. Az apám falkája, az idősebb Bane-ek.
Megfeszült, és jeges rémület öntött el.
– És a Nightshade-ek
– Őket összehívtak kihallgatásra.
Tagjaimból kiment az erő, Ren elkapott, hogy össze ne essek.
Képek villantak az agyamba, túl szörnyűek ahhoz, hogy szembe
tudtam volna nézni velük. A falkám. A lidércek. A gyomrom
felfordult, azt hittem, hányni fogok.
Ren erősen tartott, amíg valamelyest összeszedtem az erőmet.
370

– Mennyit tudnak, Calla – suttogta.
– Semmit – mondtam. – Egyikőjük sem tudja, hogy ki valójában
Shay, vagy azt, hogy én mit tudtam meg. Nem akartam bajt hozni a
fejükre.
Nagy nehezen sikerült félresöpörnöm a szörnyű gondolatokat.
– Ha történik velük valami, az az én hibám. Segítened kell nekik.
Csak te vagy rá képes.
– Nem, ha bajban vagy, neked segítek. Veled megyek – fogai
összecsikordultak. – Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy megvédjem
Shayt.
– Nem jöhetsz velem – érveltem. – Vissza kell menned, el kell
őket csalnod, hogy időt nyerj nekünk. Kérlek, Ren.
Nagy levegőt vett, és mélyen a szemembe nézett. Álltam a
tekintetét, és próbáltam nyomatékot adni a szavaimnak.
– Kérlek, tedd meg a kedvemért! Mondd nekik azt, hogy
harcoltunk, és súlyosan megsebesítettél, én elmenekültem, és Shay
nem volt velem, és hogy hamis nyomra vezettelek. Ő az, akit
akarnak. Követni fognak téged, azon a nyomon, amelyre vezeted
őket.
Olyan nehéz volt e szavakat kimondanom, és láttam rajta is a
fájdalmat, ahogy a szavak értelme eljutott a tudatáig.
A tekintetét keserűség és lemondás homályosította el:
– Hová mész
Nem tudtam visszafojtani a félelmemet, és a hangom remegni
kezdett:
– Nem tudom.
– Kérlek, ne csináld ezt – suttogta. – Gyere vissza velem.
Beszélünk Logannel, biztos van valami megoldás. A vigyázóknak
szükségük van ránk, alfák vagyunk. Megoldjuk. Nem fognak
bántani. Nem hagyom.
– Nem számít, hogy alfa vagyok – vettem egy mély levegőt. –
Ren, figyelj rám! Ez nem csak Shayről szól, hanem sokkal többről.
Tudnod kell az igazságot. Nem a keresők ölték meg az édesanyádat.
A vigyázók tették.
Elsápadt, és meredten bámult rám.
371

– Találtunk feljegyzéseket a Rowan-birtokon, a vaili falka
történetét. – Egy pillanatnyi szünetet tartottam, majd folytattam: –
Édesanyád szövetségre lépett a keresőkkel, és ő vezette az őrzők
felkelését, amikor te még csecsemő voltál. Kivégeztek őt, Ren.
– Ez lehetetlen – mondta elhaló hangon.
– Ez az igazság – válaszoltam. – Saját szememmel láttam az írást.
A vigyázók ölték meg az édesanyádat. Annyira sajnálom.
– Nem. Ez nem igaz – lehunyt szemmel ingatta a fejét. – Ez nem
lehet igaz.
– Segíts nekem, kérlek.
A távolban felhangzott egy farkasüvöltés, aztán még egy.
Megborzongtam.
– Kifutunk az időből – mondtam. – Mit akarsz tenni
Ren lassan kinyitotta a szemét, felemelte a kezét, és megérintette
az arcomat.
– Azt teszem, amit akarsz.
– Tartozom neked – elfordítottam a fejem, és megcsókoltam a
tenyerét. – Mondd meg nekik, hogy küzdöttünk egymással, de Shay
nem volt ott. Most nincs emberszaga. Nem tudják követni a
farkasszaga nyomát, mert nem ismerik.
– Mondd, hogy visszajössz majd a falkához. Hozzám – szeme
megtelt könnyel. – Nem akarlak elveszíteni.
Nem jött ki hang a torkomon. Könnyek gyűltek a szemembe, és
odébb léptem tőle. De Ren megfogta a karomat.
– Szereted – szeme a tekintetemet kereste.
– Ne kérdezd ezt tőlem – mondtam. Ajkaimon még éreztem
Shaynek tett vallomásom szavainak ízét, de ez most a hazugság
keserűségével vegyült. – Ez nem a szerelemről szól. Hanem a
túlélésről.
– Nem, Calla – Ren hangja elcsendesült. – Ez csak a szerelemről
szól.
És akkor megcsókolt. Ajka finoman, simogatva találkozott az
enyémmel, keze lágyan végigsiklott a testemen, minden érintése azt
kérte, hogy maradjak. Éreztem, hogy úgy csókol, mintha tudná, ez az
utolsó. Egy részem azt kívánta, bárcsak itt maradhatnék, átölelve őt.
Lényemnek ez a fele tudta, hogy mennyire jól illünk egymáshoz.
372

Lényem másik fele, azonban ki akart szakadni az ölelésből, és rohant
volna az erdőn át, űzve a sorsot, az ismeretlenbe.
Zokogás fojtogatott, amikor Ren elengedett, és elfordult tőlem. A
szürke farkas még egy pillanatig megállt, és visszanézett rám, mielőtt
eltűnt volna a fák között. Én megindultam Shay nyomán, és
belegázoltam a vastag hóba.
Mögülem az erdőből felhangzott egy farkas magányos kiáltása. A
vonítás a telihold felé szállt, és tele volt fájdalommal.
373

374
HARMINCNEGYEDIK
fejezet

SHAY MÁR A ROWAN-BIRTOK KERTJÉNÉL TARtott,
mire utolértem.
Fogaimmal megcsíptem a sarkát futás közben. Gyors vagy. Le a
kalappal.
Íves, csillogó hótarajt hagyott maga mögött, ahogy csúszva
fékezett, hogy megálljon, és szembenézzen velem. Jól vagy
Jól – elrohantam mellette. – Fuss tovább, sietnünk kell.
Mi van Rennel – zárkózott fel mellém.
Próbál időt nyerni nekünk.
Átvágtattunk a formára vágott sövények között, és magunk
mögött hagytuk a birtok néma márvány szökőkútjait.
Biztos, hogy megbízol benne – megéreztem a kérdés mögött
húzódó feszültséget és dühöt.
Igen. Ne Ren miatt aggódj, inkább azon, hogy kijussunk innen.
Még nem vagyunk biztonságban.
Amikor elértük a kastély lépcsőit, mindketten emberi alakra
váltottunk. Shay kinyitotta az ajtót, megragadta a kezemet, és
felrohantunk a lépcsőn. Lépéseink visszhangoztak, ahogy szaladtunk
az üres folyósokon, át a keleti szárnyon, a szobája felé.
Holdfény ömlött be a magas ablakokon, karcsú árnyékok kúsztak
végig a falakon, és tintafoltként terültek szét a sápadt
375

márványpadlón. Majd rám tört a frász, de sikerült magamban tartani
a sikítást, amikor átsiettünk az incubus szobra alatt.
Shay kitárta a szobája ajtaját:
– Rendben, fogjuk, ami kell nekünk, és tűnjünk el innen.
Kikapta a túrazsákját a szekrényből, míg én az ajtóban
toporogtam.
Karjában a ruháival megfordult, és rám nézett:
– Szeretnél valami farmert, és pulóvert Kicsit nagyok lesznek, de
még mindig jobb, mint a mostani ruhád. – Végigmért. – Viszont
cipőügyben nem tudok segíteni, sajnálom.
Égett az arcom, ahogy végigpillantottam a ruhámon, feketéllett a
sártól, és tiszta víz volt a megolvadt hótól.
– Nem gond, lapos talpú, úgyhogy nem nehéz benne járni. De a
ruhacsere jól hangzik.
Egy hosszú pillanatig még vizsgálgatott, és én még jobban
elvörösödtem.
Végül megköszörülte a torkát, és átnyújtott egy farmert meg egy
fekete gyapjúpulóvert.
– Ezek a legkisebbek. Ööö... hm... elfordulok, amíg átöltözöl.
– Oké – mormogtam, miközben próbáltam elérni a ruhám hátulján
lévő gombokat. Három sikertelen próbálkozás után eszembe jutott
Bryn. Mégis, mire gondolt, hogy fogom én ezt valaha is levenni
Aztán eszembe jutott Ren, átcikázott rajtam a bűntudat, és kusza
érzések árnyéka vetült a lelkemre.
– Minden rendben ott hátul – kérdezte Shay, még mindig háttal
nekem.
A szívem elkezdett verni:
– Ki tudnád... gombolni a ruhámat
– Mi
Nem láttam ugyan, de könnyen el tudtam képzelni Shay
elvörösödő arcát.
– Anyám tervezte a ruhát, és Bryn segített felvenni. Millió kis
gomb van hátul, és egyszerűen nem érem el.
– Uh, rendben.
Átjött hozzám, de én nyomban hátat fordítottam neki.
376

Már a felével elkészült, amikor hirtelen megállt, és egy elfojtott
halk sóhajtást hallottam.
– Mi az – kérdeztem, kissé felé fordulva, de nem tudtam elégé
elfordítani a nyakam, így nem láttam az arcát.
– Nincs rajtad melltartó – a hangja halk volt, és remegett.
– Ez egy egyedi felsőrész, benne van a melltartó – mondtam. –
Na, mi lesz Shay, vedd már le, légyszi.
Egy pillanatnyi csend, aztán éreztem, hogy folytatja a gombolást.
Majd elkezdett nevetni.
– Mi van már megint – csattantam fel.
– Nem épp így képzeltem azt a helyzetet, amiben megkérsz, hogy
vegyem le a ruhád.
– Miről beszélsz – dadogtam, és próbáltam ellépni tőle, de Shay
finoman megfogta a már kigombolt ruhám szélét, és visszatartott.
Egyik keze lágyan átölelte a csípőmet, a másik keze elindult hátul
a nyakamon, és lassan végigsimította a hátamat a gerincem mentén.
Megborzongtam, és lehunytam a szemem. Ajkát belefúrta a vállam
és a nyakam közti kis gödröcskébe. A csók helyéről megnyugtató
melegség áradt szét bennem, átkúszott a vállamba, és fokozatosan
bejárta az egész testem. A külvilág lassan megszűnt létezni, mint
máskor is, Shay érintésének varázsától.
A meglazult ruha alatt keze átvándorolt a hátamról a meztelen
hasamra, miközben hátrahúzott magához. Testünk teljes hosszában
összesimult, vágy találkozott vággyal, sóhajtás sóhajtással. Ujjai még
lejjebb csúsztak, zihálva vettem a levegőt. Szemem az ágyára tévedt.
Olyan közel van. Csak egy lépés, és ott lennénk.
Nem lehet. Ne így történjen, zűrzavar közepette.
– Ne – suttogtam. Az agyam és a testem küzdött egymással. –
Kérlek, ne.
Elhúzódtam az ajkától, szembe úszva érzelmeim árjával, amit
érintése váltott ki bennem. Félig lehunyt szemeim előtt a
falkatársaim arca jelent meg. Azoké, akiket talán sosem látok többé.
Ren arca. Elszorult a torkom, és szorosan fogtam a ruhát a
mellkasom előtt.
– Rendben. Ne haragudj, túl messzire mentem.
Shay folytatta a kigombolást, kicsit erkölcsösebb módon.
377

Megköszörültem a torkomat, remélve, hogy a hangom
határozottabb lesz, mint az érzéseim.
– Minden rendben, csak sietnünk kell. Semmi mellékvágány.
Shay befejezte az ügyködést a ruhámmal:
– Kész, innen már te is be tudod fejezni. Várlak a hallban.
– Azt hiszem, ez jó ötlet.
Kiléptem a ruhából, és megkönnyebbülve húztam fel a farmert és
a pulóvert, amit Shay adott. Befontam a hajam, és megkötöttem egy
szalaggal, amit a menyasszonyi ruháról téptem le.
Halk, kaparászó hang ütötte meg a fülemet, éles és törékeny, mint
amikor teher alatt repedni kezd a jég. Gyorsabban kezdtem szedni a
levegőt.
– Calla – Shay hangját hallottam a hallból. – Nem terel
„mellékvágányra" a meztelenséged, de szeretnélek figyelmeztetni,
hogy bajban vagyunk, úgyhogy siess, kérlek.
– Kész vagyok. Felkaptam a vigyázók szövegét Shay
éjjeliszekrényéről, és kiléptem a szobából. A szöveget rádobtam a
ruhahalomra, amit Shay sietve összeállított.
– A Haldis
– Már itt van – megveregette a csomagját. – El volt rejtve a
szekrényem hátuljába.
– Akkor tűnjünk el innen.
Megragadtam a kezét, és lerohantunk a lépcsőn. Amikor
bekanyarodtunk a folyosóra, megfagyott bennem a vér. Ő is
megtorpant mellettem.
– Mi a baj
– Hol a szobor – kérdeztem remegő hangon. – Az incubus
– Mi van! – kérdezte rekedten.
Könnyű suhogást hallottam felülről, mint mikor a szél felkapja az
őszi avart. Fölpillantottam.
Az incubus vigyorgott le ránk a mennyezetről. Szárnyait széttárta,
és karomban végződő ujjai elengedték a plafont.
– Fuss! – magam előtt toltam Shayt, miközben farkasformát
vettem fel. Egy pillanattal később egy aranybarna farkas tűnt fel az
oldalamon.
378

Karmaink csikorogtak a márványpadlón, ahogy rohantunk le az
előcsarnokba. Valami elsüvített a vállam fölött. Az incubus dárdája
fél méterrel előttem csapódott a kőpadlónak. Csapkodó szárnyak
hangja töltötte be a fülemet. Shay hátrapillantott a válla felett.
Nincs egyedül az üldözőnk.
Hányan vannak
Egy másik dárda repült el mellettünk.
Nem tudom biztosan.
Elértük a lépcsők tetejét, és felkiáltottam. Egy kiméra guggolt
félúton a lépcsőn, ugrásra készen. A teremtmény kígyófarka
vonaglott és sziszegett, kiöltve villás nyelvét. Oroszlánfeje üvöltött,
sörénye tengernyi kígyó, melyek tekeregve a levegőbe martak
ezernyi tűhegyes fogukkal. A kiméra fölött két succubus lebegett.
Felsikítottak, ahogy megláttak minket.
Az egyik előkapta az íját, és egy nyilat küldött felém.
Félreugrottam, és a vessző elsüvített mellettem. Irányt váltottam, a
karzat felé indultam, Shayjel a sarkamban. Keresztülvágtattunk a
folyosón, ami az épület nyugati szárnyába vezetett. Amikor a hallhoz
értünk, hirtelen kirázott a hideg, és csúszva lefékeztem. A teret furcsa
hideg sóhajok töltötték be, majd egy hosszú, keserves nyögés
hallatszott, és visszhangot vert körülöttünk. Egyre hangosabb és
hangosabb lett, és úgy emelkedett a mennyezet felé, mint valami
ködfoszlány.
Mi volt ez – A rettegés Shay kérdésében úgy hatott rám, mint
mikor kiráz a hideg a táblán megcsúszó krétától.
Ó, istenem! – Hátraugrottam, ahogy megláttam a két görcsösen
kapaszkodó kart, majd a vonagló testet, ami az egyik falon függő
festményből mászott elő. Az alak talpra rángatta magát, és megindult
felénk, folyamatosan nyöszörögve, egyre keservesebben és
hangosabban.
Végig a teremben alakok kúsztak elő a képekből, amíg a folyosó
meg nem telt a lassan araszoló léptek csoszogásával. Lények tucatjai
közeledtek felénk jajgatva és nyöszörögve, bizarr, rángatózó járással.
Az első közülük elérte a folyosót, és arca megfürdött a
holdfényben. Sírás fojtogatott, és a lábaim remegni kezdtek. A
beesett arc és az üres tekintet ellenére felismertem őt. Az a kereső
379

volt, akit átadtam Efronnak és Lumine-nek, kihallgatásra. Izmaim
elgyengültek, azt hittem, hogy összerogyok.
Calla! – Shay figyelmeztetése visszarántott a jelenbe. – Mi az
ördög történik Mik ezek az izék
Nem tudom, de túl sokan vannak – nem tudtam uralkodni a
rettegésemen. – Nem harcolhatunk ennyi ellen.
Shay mellém ugrott, és alakot váltott.
– Gyerünk! – nekivetette magát a könyvtárajtónak, ami azzal a
lendülettel ki is nyílt, és mi beugrottunk a sötét szobába. Ahogy
beértünk, már csapta is be az ajtót, és kulcsra zárta mögöttünk
Homlokát az ajtóhoz nyomta, és zihálva szedte a levegőt. Az ajtó
másik oldaláról behallatszott a succubusok üvöltése.
– A fenébe – suttogta Shay.
Alakot váltottam én is.
– Tudom. Ki kell jutnunk innen.
– Nem az a gond – rázta meg a fejét.
– Miről beszélsz, Shay
– Az ajtó, Calla – mondta halkan. – A könyvtárajtó. Nem volt
bezárva.
– Elakadt a lélegzetem.
– Nem üldöztek minket – folytatta. – Hanem tereltek.
Ijedtemben ugrottam egyet, amikor vöröses narancssárga fény
ömlött szét a könyvtárban. Az ódon kandallóban vörös lángok
csaptak fel, táncolva és hajladozva. Egy magányos alak állt a lobogó
tűz előtt, sziluettje kirajzolódott a villódzó fényben. Félelem
gyűrűzött szét a testemben. A vigyázó árnyéka, ami hosszan a földre
vetült, nem volt emberi. Valami egészen más volt.
– Micsoda kitűnő következtetés, Shay – mondta Bosque Mar
gúnyosan mosolyogva, és a kandalló fölötti hatalmas portré felé
intett a szemével. – A szüleid, ha élnének büszkék lennének rád.
– Bosque bácsi – Shay hangja remegett. – Hazajöttél
Bosque még mindig mosolygott, a kandalló táncoló fényének és a
könyvtár árnyainak játéka groteszk maszkká varázsolta az arcát.
Kegyetlen tekintetétől remegni kezdett a lábam.
Mi lehet ez
Megragadtam Shay karját, hátrahúzva őt.
380

– Ott kellett hagynom az ügyeimet – mondta Bosque –, úgy tűnik,
Vailben kissé kicsúsztak a dolgok a kezeink közül.
Rám nézett, és szeme résnyire szűkült.
– Mondd csak, Calla, pontosan mikor is változtattad át az
unokaöcsémet a saját fajtáddá
Próbáltam erőt kölcsönözni a hangomnak.
– Ő nem a maga unokaöccse.
Bosque felcsattanó nevetése olyan volt, mintha üvegtáblákat
törnének darabokra.
– Milyen keveset értesz te az egészből! Te harcos vagy, harcosok
vezetője – egy lépést tett előre. – Hogy lehet egy őrzőalfa ennyire
ostoba
– Nem ostoba – mondta Shay, ujjait az enyéimbe kulcsolva.
– Ő már máshová tartozik. Elárulta a saját fajtáját. Rossz példa az
elhamarkodott döntésekre. – Bosque rápillantott összekulcsolt
kezeinkre. – Attól félek, ez nem fog menni.
– Ki vagy te – Shay próbált a hangján uralkodni, de éreztem,
milyen gyorsan ver a pulzusa.
– Az egyetlen családtagod, aki még megmaradt – mormolta
Bosque, és újra a festményre pillantott. Tristan és Sarah arca most
még szomorúbbnak tűnt, mint amikor először láttam a portrét. – Az
vagyok, aki tudja, mi a legjobb neked.
– Meg akartál öletni – suttogta Shay.
Bosque mosolyogva ingatta a fejét:
– Miért akarnám a saját unokaöcsém halálát
Megszorítottam Shay kezét:
– Elég ebből. Nincs több hazugság. Kikötötték az erdőben, és fel
akarták áldozni az egyesülésen. Mi tudunk a próféciáról, az
áldozatról. Olvastuk a Mindenki háborúja mindenki ellen-t.
– Tudom – mondta lágyan Bosque. – Szerinted miért tiltottuk meg
ennek a kötetnek a tanítását
– Hogy védje magát és a vigyázókat – válaszoltam. – Hogy ne
ismerhessük meg az igazságot a saját múltunkról. Maga rabszolgává
tett minket.
– Nem, kedves lányom. Mi megmentettünk titeket – Bosque
fájdalmas arckifejezést öltött. – A vigyázók mindig is gondoskodtak
381

az őrzőkről. A könyv méreg, a keresők hazugságaival van tele. Ezt a
kötetet évszázadok óta terjesztik az ellenségeink, hogy megnyerjenek
vele másokat gonosz terveikhez. Keményen dolgoztunk azért, hogy
visszaszorítsuk, mert rendkívül ártalmas. Látod te is, mi történt
miatta. Vérontást hozott a saját küszöbünkre.
– Nem a könyv támadott meg minket – kiabáltam. – Még nevet
sem tudok találni azokra, amik a festményekből előjöttek. – Az
árnyékára mutattam. – Vagy például ez. Mi maga egyáltalán
Bosque arca elsötétült, de egy másodpercre rá már szelíd mosolyt
öltött:
– Sajnálom, ha megrémültetek, de ez a különleges alkalom
szükségessé tette, hogy külsőmmel rabul ejtsem a hallgatóságot,
titeket. Hallgassatok az eszetekre.
– Az eszünkre – csattant fel Shay. – Tudni akarom az igazat!
– Hát persze, Shay – bólogatott Bosque. – Ha tudtam volna,
milyen független gondolkodó válik belőled, nem zárattam volna le a
könyvtárat. Mert egy olyan fiatalembert, mint te, mi más indított
volna arra, hogy megkeresse a bejutás módját, mint a titok izgalma
Lenyűgöző a tudásszomjad – mosolya penge éles volt. – Hibásnak
érzem magam. Még mindig úgy gondolok rád, mintha kisfiú volnál.
Meg akartalak óvni az ellenségeidtől, és közben nem vettem észre,
hogy felnőttél. Elhanyagoltalak, és ezt nagyon sajnálom.
Shay olyan szorosan fogta a kezem, hogy már szinte fájt.
– Mondd meg, ki vagy valójában.
– A nagybátyád vagyok – mondta nyugodt hangon Bosque, és
megindult felénk. – Saját húsod és véred.
– Kik a vigyázók
– Hozzám hasonlók, akik meg akarnak védeni. Azért vannak,
hogy segítsenek – válaszolta Bosque. – Shay, te nem olyan vagy,
mint a többi gyerek. Olyan kiaknázatlan képességeid vannak, amiket
el sem tudsz képzelni. Meg tudom neked mutatni, ki vagy valójában.
Meg tudlak tanítani, hogyan használd a hatalmat, amit birtokolsz.
– Ha ennyire érdekelt abban, hogy segítsen Shaynek, miért akarta
feláldozni az egyesülésen – magam mögé húztam Shayt, elállva
Bosque útját.
Bosque a fejét ingatta.
382

– Újabb tragikus félreértés. Ez próbatétel volt, Calla, a mi nemes
ügyünk iránti hűséged próbája. Azt gondoltam, a fejlődés legjobb
módját kínáljuk neked, de úgy látom, nem ismered Ábrahám és Izsák
történetét. Hitednek nem az-e a végső, legnagyobb mércéje, ha azt
kell feláldoznod, akit szeretsz Tényleg azt hiszed, hogy mi azt
akartuk, hogy Shay a kezeid között haljon meg Mi arra kértünk,
hogy vigyázz rá.
Remegni kezdtem:
– Hazudik.
– Én – Bosque még mindig mosolygott, szinte kedvesnek tűnt. –
Mindazok után, amiken keresztülmentél, még mindig nem bízol a
mestereidben Soha nem akartuk, hogy bántsd Shayt, egy másik
préda vette volna át a helyet az utolsó pillanatban. Megértem, hogy
egy ilyen próbatétel túl szörnyűnek tűnik ahhoz, hogy meglásd
mögötte a tisztességes szándékot. Valóban sokat kértünk tőled és
Rentől. Talán túl fiatal vagy ahhoz, hogy szembenézz egy ekkora
feladattal.
Nem tudtam válaszolni. Minden megkérdőjeleződött bennem,
amit eddig a pillanatig tettem. Arra gondoltam, hogy talán az
érzelmeim és a vágyaim vittek túl messzire, összezavarták az igaz és
hamis megkülönböztetésére való képességemet. Hirtelen nem
tudtam, miben higgyek.
– Kisgyerek kora óta gondoskodom Shayről. Próbáltam neki
biztosítani mindent, amire szüksége volt, és amit akart. Ez bizonyítja,
hogy csak jót akarok neki. – Bosque megállt másfél méterre tőlünk,
és kinyújtotta karjait az unokaöccse felé. – Kérlek, bízz bennem!
Bosque háta mögött az ólomüveg ablakok hirtelen szétrobbantak,
darabjaik színes zuhatagként hullottak alá. A földre löktem Shayt, és
rávetettem magam, hogy óvjam az éles szilánkoktól. Szabad
karommal az arcomat takartam, miközben a lezúduló üvegdarabok
feltépték a ruhámat, és felsértették a bőrömet.
Kiáltások hallatszottak mindenfelé, és lábak dobogása a könyvtár
padlóján. Felemeltem a fejemet, és láttam, hogy vagy egy tucat
kereső ugrik be a kitört ablakokon, acélosan pendülő nyílvesszőket
küldve a vigyázó felé. Bosque körül a levegő villódzni kezdett, és a
lövedékek, amik már szinte elérték őt, ártalmatlanul pattantak le
383

valamiről, ami pajzsszerűen védte. Bosque felemelte mindkét karját.
A kandalló lobogó lángjai abban a pillanatban kialudtak, vöröslő
derengés töltötte be a termet, helyet adva a hirtelen ránk zúduló
sötétségnek.
A keresők közül – akik épp felénk rohantak – néhányan
megbotlottak és a földre zuhantak, mások esetlenül ugyan, de talpon
maradtak. Shay lelökött magáról, és talpra ugrott.
– Mi történt
– Keresők – suttogtam. – Még sohasem láttam ennyit.
Bosque hátravetette a fejét, és felkiáltott. Be kellett fognom a
fülemet, olyan erős volt e túlvilági hang, a könyvek remegni kezdtek
a polcokon. A termet beborító sötétség helyenként összesűrűsödött,
gomolygó ködfoszlányokként emelkedni kezdett, és alakok
rajzolódtak ki lassan a félhomályban. Alig kaptam levegőt.
Megragadtam Shay karját.
– Azok... – Shay hangja elakadt.
– Lidércek – suttogtam. – De ez lehetetlen.
– Mi – Shay szeme összeszűkült, ahogy az árnyéklények
aláereszkedtek. Alig jött ki hang a torkomon. – Senki nem tud
egyszerre többet megidézni. Túl nehéz őket irányítani.
– Lidércek! – hangzott fel egy kereső kiáltása. – Ethan, Connor!
Menjetek a fiúért, aztán kifelé, de rögtön! A többiek tisztítsák meg az
utat előttük!
Az egyik kereső, egy nő, felsikított, ahogy egy kígyószerű inda a
dereka köré csavarodott, és a bőrébe mart. Egy másik, aki karddal
ment egy lidércnek, fuldokló hörgést hallatott, mikor a lény föléje
tornyosult, és ő eltűnt fekete fátyla alatt.
– Menj! Menj! Menj! – hallottam az első kereső kiáltását.
Bosque arca eltorzult, forrt a dühtől. Szétnyitotta karomszerű
ujjait, és a könyvtárajtóra mutatott, tenyérrel fölfelé fordította kezét,
majd könyékből visszarántotta. A zár széttörött, az ajtószárnyak
kicsapódtak, és a karzaton összegyűlt horda megmozdult és
beözönlött a terembe. A succubusok és az incubusok sziszegtek és
rikácsoltak, ahogy tüzet okádva átszálltak a termen. A levegőt a
keresők nyilainak sziszegése töltötte be. Több szárnyas lény a földre
384

zuhant, ordítva tekergőztek a hátukon, mellkasukból tollas vesszők
meredeztek.
A szoba középén egy kiméra osztotta a halált. Egy kereső elhaló
hangon sikoltozott, amikor a lény állkapcsa a vállába mart,
kígyófarka pedig a lábára csapott le újra és újra. Csoszogó lábak zaja
és keserves nyöszörgés jelezte az élőhalottak érkezését, akik tátott
szájjal és üres tekintettel csatlakoztak a vigyázó seregéhez. Voltak
keresők, akiknek kezéből kifordult a fegyver, és dermedt félelemmel,
megbabonázva meredtek a torz mozgású, összeaszott
teremtményekre.
Bosque felnevetett, miközben karjai úgy mozogtak, mintha csak
egy szimfóniát vezényelne. Az élőhalottak nyöszörgése felerősödött.
– Ne nézzetek a Letaszítottra! – kiáltotta az első kereső. – Csak a
célpontunk számit!
– Monroe! Itt van a fiú! – egy férfi tört utat magának, és felénk
tartott. Rögtön felismertem, vérző orra es a harctól csatakos kinézete
ellenére is.
Rávicsorogtam, ahogy felemelte nyílpuskáját.
– Ezúttal nem beszélgetünk – mondta Ethan.
Nyomban alakot váltottam, és gyorsan rávetettem magam, de
ugrás közben éreztem, hogy a levegő sípolva hagyja el a tüdőmet.
Két nyílpuskavessző a mellkasomba fúródott. Lendületem ereje
feldöntötte Ethant, aki elterült a padlón. Én átbucskáztam rajta, és a
szemközti falnak csapódtam. A fájdalom végigszaladt a gerincemen.
Éreztem, hogy a vér lefut a gyomromba, miközben küszködtem,
hogy ne veszítsem el az eszméletemet.
– Calla! – Shay utánunk vetette magát, ugrás közben, a levegőben
változott át.
Ethan szitkozódva gurult odébb a padlón, elkerülve Shay
harapását.
– Monroe, Connor! Ide gyorsan! Átváltoztatták a Sarjat! –
üvöltötte, és még egy sor átok hagyta el a száját.
Egy elmosódott alak száguldott át a termen, keresztülverekedve
magát a szárnyak, fogak és fegyverek sűrűjen. Láttam, ahogy Connor
cikázva fut, majd elvetődik, elkerülve egy lidérc támadását. Rögtön
utána talpra ugrott, és Shaynél termett. Előhúzta a kardját, mire Shay
385

ávicsorgott. Connor alacsonyan tartotta a kardját. Farkas és kereső
lassan körözni kezdtek, egymással szemben.
– Nem akarlak bántani kölyök, nincs most erre időnk.
Fájdalmam ködfátylán át láttam, ahogy egymásnak esnek.
Minden keserves levegővételnél nedves, sípoló hang tört föl a
tüdőmből. A kínok ellenére megpróbáltam magam feléjük vonszolni.
Mialatt Shay Connorral volt elfoglalva, Ethannek sikerült talpra
küzdenie magát. Keze egy pillanatra eltűnt a bőrköpenye alatt, majd
egy hirtelen mozdulattal a farkas hátára vetette magát. Shay
felvonított, ahogy a kereső egy fecskendőt döfött a nyakába. Shay
vicsorogva megperdült, és Ethan háttal a kőpadlóra zuhant. A farkas
összehúzódott, ugrásra készen, hogy Ethanre vesse magát, de hirtelen
kővé dermedve megállt, és megrázta a fejét. Lábai remegni kezdtek,
nyöszörgött, majd himbálózó mozgással tett pár tétova lépést, és a
földre rogyott. Nem mozdult többé.
Vonítva küzdöttem magam az oldalához. Minden lépés a kínok
kínja volt. A nyílpuska vesszői még mindig kiálltak a mellkasomból.
A tüdőmbe szivárgó vér lassan kiszorította belőlem a levegőt.
Amikor odaértem, alakot váltottam, és mellé térdeltem. Ujjaimat a
bundájába fúrtam, és rázogatni kezdtem a vállát.
– Shay! Shay! – már a puszta érintésétől is úgy éreztem, kezd
visszafolyni az erő a végtagjaimba.
– Megbűvölt nyílpuskavesszők, remélem, élvezed az „utazást" –
Ethan érdes hangja felé fordultam. Még egyszer rám emelte a
nyílpuskát. – Te változtattad át
A mellkasom tüzelt, látásom kezdett elhomályosodni.
Bólintottam, majd a földre zuhantam Shay mellé. Akkor hát így halok
meg Kinyúltam a kezéért.
Ethan ujjai megfeszültek a ravaszon. Egy hosszú nyögés hangzott
fel a hátunk mögül, Ethan megfordult. Hallottam, ahogy elakad a
lélegzete, és tesz pár tétova lépést.
– Kyle
Nagy nehezen arrafelé fordítottam a fejem. A ködfüggönyön
keresztül láttam, hogy egy élőhalott kereső, aki az egyik festményből
került elő, felénk tart, kezei bizonytalanul kinyújtva a levegőt
markolásszák maga előtt.
386

– Nem! – Ethan megindult a támolygó alak felé.
A kereső, aki végig a parancsokat osztogatta, most ott termett, és
elállta Ethan útját.
– Engedj, Monroe! – mondta Ethan. – Segítenem kell neki,
– Ő nem a testvéred, Ethan! – Monroe megragadta a másik kereső
karját. – Ő nem Kyle. Már nem. Felejtsd el!
Ethan válla megroggyant, és hallottam elcsukló zokogását.
– El kell tűnnünk innen – mondta Monroe. – Fedezd Connort,
visszavonulunk.
Ethan arcát eltorzította a keserűség, de erőt vett magán, és
bólintott.
– Értettem.
– Most, Connor! – kiáltotta Monroe. – Gyorsan!
Connor letérdelt Shay mellé, és karjába vette a farkast.
Sírva fakadtam, ahogy kezeim közül kihúzták Shayt.
– Megvan – mondta Connor. – Menjünk.
– Követlek – Ethan felemelte a nyílpuskát.
Connor futni kezdett a termen keresztül Ethannel az oldalán,
nyílpuskájukkal sűrűn tüzelve menekülés közben. Monroe is indulni
akart.
– Várj – suttogtam rekedten.
Ő lenézett rám, és összevonta a szemöldökét.
– Ki vagy te
– Próbálok segíteni Shaynek.
– Te tetted olyanná, amilyen te vagy Őrzővé
– Muszáj volt. – A terem, hol elhomályosodott előttem, hol
kitisztult.
– A vigyázok akarták, hogy átváltoztasd
– Nem – szorosan behunytam a szemem, hogy el tudjam viselni a
fájdalmat. – Ők nem tudtak róla.
Egyik szemöldöke felszökött:
– Te szembeszálltál a vigyázókkal
Bólintottam. A testem görcsbe rándult, és vért köhögtem fel.
A hosszú nyögés megint felhangzott, és a kőpadlón csoszogó
lábak nesze is hangosabbnak tűnt. Arra gondoltam, milyen közel
lehet a lény, aki valaha Kyle volt... és milyen erős lehet
387

Monroe a hang felé pillantott, majd újra rám nézett, összehúzott
szemmel figyelte, ahogy küszködve próbálok felülni.
– Bocsáss meg – mondta, azzal felemelte kardját, és markolatával
lesújtott a koponyámra. A fájdalom villámcsapásként hasított rajtam
keresztül, majd elnyelt a sötétség.
388

HARMINCÖTÖDIK
fejezet
389

AZ ESZMÉLETLENSÉG HATÁRMEZSGYÉJÉN LEbegtem.
Néha rövid fényvillanások és hangfoszlányok tépték fel az
öntudatlanság fátylát, amely elhomályosította érzékeimet. Éreztem,
ha megmozdítottak, de magamtól nem voltam képes megmozdulni.
A végtagjaim zsibbadtak voltak, a lábamat, kezemet, törzsemet
nehéznek és vizenyősnek éreztem, és nem tudtam irányítani.
Vonszoltak engem idáig vagy vittek Nem voltam benne biztos.
Csak annak voltam homályosan tudatában, hogy felemeltek,
rázkódást éreztem, és kézről kézre adtak. Megtörtént ez egyáltalán
Meleget éreztem, és álmosságot. Szemhéjam ólmosan nehéznek tűnt.
– Hallom, hogy zsákmányoltunk egy alfát.
Hangok. Nyers beszéd. Az idegeneké, az ellenségé. Szavak,
amiket nem tudtam hová tenni.
– Corinne fia Monroe biztos megkönnyebbült.
– Nem. Ez egy nőstény.
– Ez kínos. Tán nem fogjuk itt tartani, ugye
– Nem biztos. Azt hiszem, Monroe még mérlegeli a dolgot.
Valaki megfogta a kezemet, és egy barát hangját hallottam.
– Minden rendben lesz, Calla. Nem hagyom, hogy bántsanak,
esküszöm.
– Shay, kifelé. Kértelek, hogy ne beszélj vele – szólalt meg egy
nyers, de furcsán ismerős hang.
390

– Nem látom értelmét a kérésnek.
– Majd meglátod, hogy nagyon is sok értelme van, csak még nem
érdemelted ki a bizalmamat.
– Ki kéne érdemelnem, ezt várjátok tőlem
– Bölcs döntés lenne.
Lassan magamhoz tértem. Teljesen idegen világban ébredtem,
ismeretlen illatok kavarogtak körülöttem. A hátamon feküdtem, és
tompa fájdalmat éreztem a mellkasomban. A szemem próbált
alkalmazkodni a félhomályhoz. Valami hideg, éles szélű dolog volt
szorosan a bal csuklóm köré rögzítve. Ahogy próbáltam felemelni a
karomat, valami erősen visszarántotta a testem mellé.
Összerándultam a fájdalomtól, ahogy a karom a mellkasom
oldalához ütődődött, a bordáim még a levegővételnél is fájtak.
Szemeim ismét lecsukódtak.
– Ethan, maradj Connor mellett, arra az esetre, ha magához térne
– mondta Monroe.
– Miért csináljátok ezt – kérdezte Shay. – Nincs rá szükség. Ő
nem az ellenségetek. Már nem.
– Persze, kölyök – Ethan hidegen felnevetett. – Ha te mondod...
– Add ide a másikat, Ethan – mondta Connor.
Ugyanazt a hideg fémes dolgot csatolták a jobb csuklóm köré is,
és kezem a törzsem mellé szorult.
– Ez megteszi – mondta Connor.
– Azt mondtad, minden rendben lesz vele – morogta Shay. – Azt
ígérted.
– És meg is tartom az ígéretemet – válaszolta Monroe. – Nem esik
bántódása.
– Nekem amúgy bejön a csaj – tette hozzá Ethan. – Mit gondolsz,
Connor
– Ja, olyan kis helyeske – jött Connor válasza.
Egy hirtelen mozgásba jött test és dulakodás hangja ütötte meg a
fülem.
– Húha! Várjál, kölyök. Szerencséd, hogy lebuktál Connor, ez
ugyanaz a bal horog volt, ami eltörte az orromat az utolsó körben –
mondta Ethan. – Lefogtad, Monroe
391

– Megvan – morogta Monroe. – Hagyjátok már abba. Connornál
ez nem jelent semmit, Shay. Semmi szükség a verekedésre.
– Engedj el!
– Könnyen dühbe gurulsz, mi – kérdezte Connor. – Fontos neked
ez a lány, ugye Hát ez érdekes.
– Ha hozzáérsz, esküszöm...
– Higgadj le – dörmögte Connor. – Csak tréfáltam.
Erőlködve próbáltam kinyitni a szemem, de minden homályos
volt. A torkom kiszáradt, nyelni sem tudtam, és nem jött ki hang a
torkomon.
– Megegyeztünk, Shay – mondta határozottan Monroe. – Nem
maradhatsz itt tovább.
– De...
– Majd újra láthatod. A szavamat adom.
– Mikor
– Az tőled függ.
– Ezt hogy érted
– Majd megtudod. Most ideje, hogy indulj. A mai nap az a nap,
amikor a valódi életed elkezdődik.
A fény kialudt, és félhomály töltötte be a szobát. Egy ajtó rozsdás
pántjának csikorgása hallatszott, majd egy tompa csapódás. Távolodó
léptek és hangok.
Kinyitottam a számat, és halk, rekedt hang hagyta el ajkaimat.
– Shay
Csönd. Egyedül maradtam a sötétben.
Talán csak álmodom.
Düh fogott el, és beleüvöltöttem a vak félhomályba, ami betöltötte
a szobát, de nem volt ellenség, akivel megküzdhettem volna, nem
volt ott senki, csak a saját mardosó félelmem az ismeretlentől.
Remegni kezdtem.
Alfa vagy, Calla. Szedd össze magad.
A konok sötétség mintha a gyomromba kúszott volna.
Mit jelent alfának lenni, miután elhagytad a falkádat
Örültem, hogy egyedül vagyok, amikor kicsordult a könnyem.
Legalább nincs szemtanúja a szégyennek, ami meleg, sós cseppek
formájában gördült le arcomon.
392

A könnyek keserű sós íze a számban eszembe jutatta a döntéseket,
amiket meghoztam. Mennyi mindenen mentem keresztül, amik végül
idevezéreltek erre a helyre, ami annyira ismeretlen és idegen. Úgy
éreztem, ez itt mindennek a vége.
Hová vezetett a menekülés Egyenesen azok karjaiba, akiket
egyetlen ellenségünkként ismertünk. A halálba
Abból, amire emlékszem, ez az első alkalom, hogy igazán egyedül
vagyok. Bámultam az üres szobát, próbáltam valami kapaszkodót
keresni a gondolataimban.
Mindent kockára tennék, hogy megmentsem Shayt.
Hogy megnyugtassam remegő végtagjaimat, behunytam a
szemem, és felidéztem Shay arcát, visszaemlékeztem arra a
szabadságra, amit a karjai közt éreztem, egy olyan élet szabadságát,
ami semmi máshoz nem fogható.
Arra gondoltam, mi van, ha a mostani helyzet véget vet ennek az
álomnak... Ha egyáltalán valaha is volt esély arra, hogy beteljesüljön.
A feltörő kétségbeesés magával akart rántani, de erősen
kapaszkodtam egy mindent kitöltő gondolatba. Shay szeret. Mindent
kockára tenne, hogy visszataláljon hozzám, és kiszabadítson. Mert ez
a szerelem, nem Ennek kell lennie.
393

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Köszönetnyilvánítás – ez a szó kevéssé fejezi ki azt a hálát, amit a
munkatársak, barátok és a családom áldozatvállalása és kitartása kelt
bennem, akiknek támogató jelenléte lehetővé tette a regény
megszületését. Richard Pine és Charlie Olsen (Inkwell kiadó) voltak
az én csillogó páncélú lovagjaim. Charlie, köszönöm, hogy szeretted
ezt a könyvet, hogy vezettél, és köszönöm a kedves
telefonbeszélgetéseket, amelyek során Csillagok háborújametaforákon
keresztül világítottál rá dolgokra. Richard, bármikor
hívsz telefonon, mindig elkápráztatsz.
Keresve sem találnék jobb mentorokat, mint Michael Green és Jill
Santopolo (Philomel kiadó). Michael, köszönöm gyönyörű szavaidat
és kérdéseidet, sokat segítettek, amikor ráléptem erre az útra.
Különösképpen köszönöm Jillnek a kedvességét és tehetségét,
amivel közös munkánkban reszt vett. Egész izgatott vagyok, hogy
része lehetek a Penguin kiadó családjának.
Hálás vagyok Stephanie Howardnak és Lisa Desrochersnek,
amiért ilyen remek kritikai partnereim voltak. Lindsey Adams és
Gina Monroe meséssé tettek internetes kereséseimet művészi
ajándékaikkal. John és Natalie Occhipinti megmutatták, hogy egy
repülőút során idegenek hogyan válnak az első rajongóiddá. Corby
Kelly, köszönöm, hogy kölcsönöztél az ördögi nyelvi
képességeidből. Kristin Naca, egy istennő vagy, csak így tovább.
Casey Jarrin, a zsenialitásod mindent átragyog körülötted, e könyv
sem kivétel alóla. E könyv írójának elméje a földgolyó egy kevéssé
ismert szegletében nyílt ki: Ashland, Wisconsin, minden más helynél
394

jobban szeretlek a világon. FISH CAMP! Ed és Maribeth, köszönöm,
hogy olvastátok és biztattatok. Katié, köszönet a bölcsességedért.
Ez az egész nem jöhetett volna létre családom szeretete és
támogatása nélkül. Helen néni, köszönet a könyvekért. Anya, apa,
Garth, ti voltatok a szál, ami összetartott mindent, mindig. És neked
Will, aki mindig táncoltál velem, amikor szomorú voltam – ha nem is
vagyok olyan, mint a The Young Ones, de minden nappal egyre
jobban szeretlek.
395