Amanda Quick Titkok kÃ¶nyve

Amanda Quick 

Titkok könyve


Titkok könyve


Titkok könyve 

AMANDA QUICK 

Titkok Könyve



A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: 

Amanda Quick: I Thee Wed 

Bantam Books, New York, 1999 

Published by arrangement with Bantam Books, 

a division of Random House, Inc. 

All rights reserved 

©1999 by Jayne Ann Krentz 

Fordította: F Nagy Piroska 

Fedéltipográfia: Szakálos Mihály 

Hungarian edition 

© by Maecenas Könyvkiadó, 1999 

Hungarian translation 

© by F. Nagy Piroska, 1999



Elkésett. 

Valaki megelőzte. 

Edison Stokes leguggolt a patikus mellé. Markolatig 

döfték a kést az öregember mellébe. Most mit tegyen Ha 

kihúzza a kést, csak sietteti az elkerülhetetlen véget. 

- Ki tette - ragadta meg a patikus bütykös, öreg 

kezét. - Mondd meg nekem, Jonas. Esküszöm, megfizet 

érte. 

- A teák... - A patikus szájából élénkpiros vér 

buggyant ki. - Megvette a különleges teákat... Lorring a 

lelkemre kötötte, hogy üzenjek, ha valaki... 

- Lorring megkapta az üzenetedet. Ezért vagyok itt. Ki 

vette meg a teákat 

- Nem tudom. Szolgát küldött értük. 

- Tudsz valami használható támpontot adni, hogy 

megtaláljam, aki ezt tette veled 

- A szolga azt mondta... - Jonas szája megtelt vérrel. 

- Mit mondott a szolga, Jonas 

- Azonnal kellettek neki a teák. El kellett utazni 

valami vendégségbe... 

Edison érezte, hogy az öreg patikus keze elernyed. 

- Kihez kellett elutaznia, Jonas Hol tartják azt a 

vendégséget 

Jonas lehunyta a szemét. Pár másodpercig úgy nézett 

ki, hogy Edison nem tud meg tőle semmi többet. 

De a véres száj még egyszer, utoljára megmozdult: 

- Ware Castle-ben. 

1.



2. 

A gazember itt volt Ware Castle-ben. 

Az ördög vinné el. Emma Greyson kesztyűs keze 

keményen megmarkolta az erkélykorlátot. Még csak ez 

hiányzott! A sors újabban nem kényezteti el túlságosan. 

Nem elég, hogy két hónapja anyagilag teljesen 

tönkrement, most még egy egész héten keresztül 

bujkáljon Chilton Crane elől 

Ujjaival idegesen dobolt az ódon kőpárkányon. 

Egyáltalán nem kellett volna így meglepődnie ma délután, 

amikor látta Crane megérkezését. Végtére is az 

előkelőségek viszonylag zárt világa volt ez. Az a 

gazember is meg volt híva, hogy erre a hétre legyen a 

vidéki kastély vendége. 

Nem engedheti meg, hogy elveszítse az állását. Lehet, 

hogy Crane már nem is emlékszik rá, de azért 

óvatosságból nem árt, ha kerüli. E sok ember között nem 

is lesz nehéz eltűnni. Meg aztán a fizetett alkalmazottakra 

nem szokás különösebben odafigyelni. 

Baljós gondolataiból az erkély alatti sötétségben 

támadt mozgás nesze riasztotta fel. Kihajolva egy magas, 

vékony, sötét hajú, fekete öltönyös férfit látott, amint 

átsuhant az ezüstös fényben úszó kerti úton. 

A hold fénye sem kellett volna hozzá, hogy felismerje 

a férfi szigorú aszkétaarcát. 

Edison Stokes. Véletlenül épp akkor ért vissza tegnap 

délutáni sétájából, amikor a férfi megérkezett a kastélyba. 

Látta, amint félfedelű, együléses hintója begördült a 

kapun. A csillogó hintó elé befogott, láthatóan tökéletesen 

összeszokott pejlovak fegyelmezett nyugalommal 

engedelmeskedtek Stokes kezének.



Emma később azt is észrevette, hogy a többi vendég 

lopva oda-odasandít Stokesra, amikor ő is a körükben 

tartózkodott. Tudta, hogy e fürkésző pillantások a roppant 

gazdag és nagy hatalmú, még az is lehet, hogy veszélyes 

embernek szólnak. Mindez így együtt rendkívüli módon 

elbűvölte az élvezetektől megcsömörlött, unatkozó 

előkelőségeket. 

Ekkor ismét mozgást észlelt odalent. Még jobban 

kihajolt, és azt látta, hogy Stokes fél lábát átveti egy 

nyitott ablak párkányán. Milyen különös. Hiszen 

meghívott vendége a kastélynak... mi szüksége rá, hogy 

így settenkedjen be valahová 

Csak egy oka lehet: vagy egy férjes asszonnyal 

lebonyolított találkáról tér vissza, vagy éppen most 

igyekszik nyélbe ütni egyet. 

Maga sem tudta, miért, de eddig jobb véleménye volt 

Stokesról. Alkalmazója, Lady Mayfield mutatta be őt 

tegnap este. Nyilván tévedett. Az utóbbi időben nem 

először. 

Harsány nevetés hallatszott ki a kastély keleti 

szárnyának nyitott ablakai felől. A biliárdszobában 

szórakozó férfiak már jól felönthettek a garatra. A 

bálteremből kiszűrődött a zeneszó. 

Odalent az erkély alatt Edison Stokes eltűnt egy sötét 

szobában, amely történetesen nem az övé volt. 

Emma egy idő után megfordult, és lassan 

visszaballagott egy gyéren megvilágított folyosón. 

Nyugodtan visszavonulhat a szobájába, gondolta, hiszen 

Lady Mayfield azóta már nagyszerű hangulatban lehet. 

Letty él-hal a pezsgőért. Észre sem fogja venni, hogy 

társalkodónője egész este nem mutatkozik.



A hátsó lépcső felől jövő elfojtott hangok hallatán 

Emma megtorpant. Feszülten hallgatózott. Halk 

nevetgélés. Egy pár. 

- A komornája nyilván várni fogja, ugyebár - hallotta 

Chilton Crane ittasságtól akadozó szavait. 

Emma megdermedt. Hiába remélte hát, hogy az estét 

nyugalomban fogja tölteni. A lépcsőház falán egy gyertya 

fényköre. Még egy pillanat, és Crane meg a társnője 

felbukkan a folyosón, ahol ő is áll. 

Csapdába esett. Még ha sarkon fordul és szélsebesen 

rohanni kezd, akkor sem éri el a főlépcsőhöz vezető 

folyosót. 

- Ne legyen ostoba - felelte bizonytalan hangon 

Miranda, azaz Lady Ames. - Még az este elején 

elengedtem a lányt. Nem akartam, hogy útban legyen, ha 

majd újra fölmegyek. 

- Nem kellett volna megszabadulnia tőle - vágta rá 

Chilton. - Hasznát vehettük volna a fruskának. 

- Csak nem azt akarja mondani, Mr. Crane, hogy a 

komornámmal együtt bújjunk az ágyba - kérdezte 

pajzánul felvillanyozva Miranda. - Meg vagyok 

döbbenve, uram. 

- Nézzünk talán egy kicsit feljebb, ha már három 

személyben gondolkozunk. Láttam, hogy Lady Mayfield 

magával hozta a társalkodónőjét. Mit szólna, ha őt is 

behívnánk a szobájába, azzal az ürüggyel, hogy... 

- Lady Mayfield társalkodónőjét Csak nem Greyson 

kisasszonyra gondol - Miranda hangján érezhető volt az 

őszinte megdöbbenés. - Sohasem említette, hogy szeretné 

elcsábítani azt a szelíd, szemüveges, főkötős teremtést. És 

az a rémes vörös haj! Magának nincs egy szemernyi 

ízlése sem



- Sokszor tapasztaltam már, hogy a jellegtelen ruha és 

a szemüveg alatt meglepő elevenség lakozhat - kuncogott 

Chilton. - Ha már Lady Mayfield társalkodónőjéről esett 

szó... 

- Őt inkább hagyjuk, jó 

- Különös módon ismerősnek tűnik számomra - 

fejezte be elgondolkodva Chilton a mondatot. - Mintha 

már találkoztam volna vele valahol. 

A rémület görcsbe rántotta Emma gyomrát. Remélte, 

hogy Crane nem ismerte föl, amikor a zeneszobából 

kimenve kénytelen volt elhaladni mellette, hiszen a férfi 

akkor csak véletlenül, közömbösen pillantott az ő 

irányába. 

- Ne foglalkozzunk most Lady Mayfield 

társalkodónőjével - mondta erélyesen Miranda. - Unalmas 

kis teremtés. Biztosíthatom, én sokkal jobban el tudom 

önt szórakoztatni, mint ő tenné. 

- Nem kétséges, kedvesem. Úgy lesz, ahogy óhajtja - 

válaszolta csöpp csalódottsággal a hangjában Chilton. 

Emma hátrált egy lépést. Tennie kell valamit. 

Nem állhat itt, várva, hogy Miranda és Crane fölérnek 

a lépcső tetejére. 

A válla fölött hátrapillantott. A sötét hallig csak a 

folyosó közepe táján lévő fali gyertya gyér fénye jutott el. 

A kőfalba mélyen beépített nehéz faajtók mögött 

sorakoztak a vendégszobák. 

Emma sarkon fordult, fölkapta a szoknyáját, és sietve 

elindult a folyosón. El kell rejtőznie valamelyik szobában. 

Az első ajtó előtt megállva elfordította a kilincs 

gombját. 

Zárva. 

Rémülten futott a következő ajtóhoz. Az is zárva volt.



A harmadik ajtó kilincsét megragadva 

megkönnyebbült sóhajt szakadt ki belőle: a gomb 

könnyedén megfordult a kezében. 

Gyorsan belépett a szobába, és halkan betette maga 

mögött az ajtót. Megvárja, míg Chilton és Miranda 

eltűnnek valamelyik szobában, aztán visszamegy a hátsó 

lépcsőhöz. 

Fülét az ajtóra tapasztva hallgatta az egyre közeledő 

léptek zaját. 

Hirtelen baljós előérzete támadt. Mi lesz, ha épp 

Miranda szobájában rejtőzött el 

A lépések zaja az ajtó előtt megszűnt. 

- Megérkeztünk, Chilton - hallatszott tompán Miranda 

hangja a vastag ajtó mögött. - Előkeresem a kulcsot. 

Emma úgy ugrott el az ajtótól, mintha hirtelen 

átforrósodott volna. Csak másodpercei maradtak. Miranda 

abban a hitben van, hogy az ajtó be van zárva, és most 

lázasan keresi a kulcsot a kézitáskájában. 

Emma kétségbeesetten nézett körül a holdtól 

megvilágított szobában. Az ágy alatt az utazóládák 

foglalták el a helyet. Nem maradt más, mint a masszív 

ruhásszekrény. Odaszaladt. Puha bőrből készült estélyi 

cipője nem keltett zajt a szőnyegen. 

Az ajtó mögül Crane részeg nevetése hallatszott, majd 

fémes csilingelés a kőpadlón, 

- Ejnye, na, mit csinál Látja, elejtettem a kulcsot - 

hallotta Miranda hangját. 

- Majd én - felelte Chilton. 

Emma felrántotta a súlyos szekrényajtót, félretolta a 

habos, lenge ruhákat, bemászott, majd behúzta maga 

mögött az ajtót. 

Teljes sötétség vette körül. Egy férfikar kulcsolódott a 

derekára. Sikoltani akart, de egy meleg tenyér



betapasztotta a száját. Odaszorították egy kőkemény 

mellkashoz, hogy moccanni sem tudott. 

- Maradjon csendben, Greyson kisasszony - súgta a 

fülébe Edison Stokes -, különben vég nélkül 

magyarázkodhatunk mindketten. 

Rögtön felismerte a lányt, amikor az kitárta a 

szekrény ajtaját, s a hold fénye megcsillant aranykeretes 

szemüvegén. 

A lehetetlen helyzet ellenére furcsa elégedettséget 

érzett. Tulajdonképpen jól ítélte meg Lady Mayfield 

rosszul öltözött kis társalkodónőjét. Már a bemutatkozás 

pillanatában tudta, hogy semmi olyan vonás nincs benne, 

amit egy erre a pályára lépő nőtől el lehetne várni. 

Minden zárkózottsága és szerénysége ellenére 

gyengeségnek vagy alázatosságnak nyomát sem látta éles 

figyelemről árulkodó, tiszta zöld szemében. E szempár 

mélyén sokkal inkább értelem, elszántság és bátor 

szellem tüze égett. 

Már akkor érezte, hogy a szemüveg és a divatra fittyet 

hányó fekete ruha mögött vonzó fiatal hölgy rejtőzik, s 

most azt is megtudta, hogy kedvét leli benne, hogy 

elrejtőzzék mások hálószobájában lévő 

ruhásszekrényekbe. Nagy cselszövő lehet őnagysága. 

Emma nyugtalanul izgett-mozgott. A férfi váratlanul 

megérezte a karjának nyomódó test tisztaságot árasztó 

illatát, s ez eszébe juttatta, milyen szűk helyre vannak 

bezárva. Óvatosan levette a kezét a lány szájáról. Emma 

néma maradt. Nyilván ő sem szeretné, ha felfedeznék 

őket. A férfi agyán átfutott a gondolat, hogy vajon egy 

vállalkozó kedvű kis ékszertolvajjal van-e bezárva a 

szekrénybe.



Jaj, Chilton - kiáltotta nyűgösen Miranda. - 

Tönkreteszi a ruhámat. Legyen szíves, ne fogdosson. 

Nem sürget bennünket semmi. Hadd gyújtsam meg a 

gyertyát. 

- O, drágám, maga olyan szenvedélyt ébresztett 

bennem, hogy tovább egy percet sem tudok várni. 

- De legalább az ingét és a nyakkendőjét levehetné - 

mondta érezhető ingerültséggel Miranda. - Nem vagyok 

szobalány, sem társalkodónő, hogy így a falhoz szorítson. 

Edison érezte, hogy Emma testén remegés fut át. 

Kezével végigsimított a lány kezén, és felfedezte, 

hogy ujjai ökölbe vannak szorítva. Vajon a dühtől vagy a 

félelemtől 

A halk ruhasuhogást Miranda suttogása követte, majd 

Chilton nyögését és zihálását lehetett hallani. 

- Egek! Maga aztán nem vesztegeti az idejét - kiáltotta 

Miranda, de mint aki nincs elragadtatva a felfedezéstől. - 

Csak nehogy túl gyors legyen az iram. 

- Az ágy - mondta Chilton. - Folytassuk ott. Nem 

azért jöttem, hogy társalogjak. 

- Hadd vegyem le legalább az ingét. Úgy szeretem a 

férfias felsőtest látványát. 

- Ki tudok én bújni egyedül is a nyavalyás ingemből. 

Na, tessék. Lássunk hozzá, madam. 

- Fékezze már magát, Chilton. Elegem van ebből. 

Engedjen el. Ne nézzen holmi olcsó kurvának a Covent 

Gardenből. Vegye le rólam a kezét. Meggondoltam 

magam. 

- De Miranda... 

Chilton nyersen felmordult, majd hosszan elnyújtott 

nyögés következett, amit végül e szavak követtek: 

- Az ördögbe is... most nézze, mi lett az eredménye.



- Tönkretette az ágyneműmet - szólt Miranda 

megvetően. - Londonból hoztam magammal, hogy jól 

tudjak aludni, és most nézze, mit művelt vele. 

- De Miranda... 

- Távozzon, de tüstént. Ha még egy percig itt marad, 

meghalok az unalomtól.. Szerencsére elég korán van, 

hogy találjak egy magánál tehetségesebb úriembert, aki 

elszórakoztasson az éjszaka hátralévő részében. Én úrinő 

vagyok. Ha szórakozni akar, kerítsen magának egy 

szobalányt, vagy keresse meg Lady Mayfield savóképű 

társalkodónőjét. 

- Meg is teszem - vágott vissza Chilton. - Fogadok, 

sokkal több örömöm lesz Greyson kisasszonyban, mint 

amennyit magában találtam. 

Emma összerándult Edison őt lefogó karjában. 

- Efelől nincs kétségem - csattant fel Miranda. - 

Takarodjon innen. 

- Egyszer, Ralston Manorban elhancúroztam egy 

társalkodónővel. Helyes kis szajha volt, csak nem tudta, 

mikor kell abbahagyni az ellenkezést. Lady Raiston 

rajtakapott bennünket a fehérneműkamrában. Persze, 

azon nyomban kitette a szűrét a kis pimasznak. 

- Nem vagyok kíváncsi a fizetett alkalmazottak 

körében aratott sikereire - közölte Miranda hidegen. 

Emma minden ízében remegett, lélegzete szaggatottá 

vált, két kezét ökölbe szorította. Félelem vagy düh - 

futott át ismét a férfi agyán. Valami azt súgta neki, hogy 

az utóbbi. Elfogta az aggodalom, nehogy a lány kivágja a 

szekrény ajtaját, és nekitámadjon Crane-nek. 

Szórakoztató jelenet lenne, az biztos, de nem engedheti 

meg - egyrészt katasztrofális lenne a lányra nézve, 

másrészt meghiúsítaná az ő terveit is.



Még erősebben szorította Emmát, így akarva értésére 

adni, hogy ne mozduljon. A lány mintha megértette 

volna, legalábbis nem tett kísérletet arra, hogy kiugorjék a 

szekrényből. 

- Ha nem távozik azonnal, Chilton, hívőm Swant, az 

inasomat - mondta Miranda jeges hangon. - Ő majd 

egykettőre kitessékeli innen. 

- Semmi szükség rá, hogy idehívja azt a behemót 

alakot - mordult fel Chilton. - Már itt se vagyok. 

Léptek dobogása, majd az ajtó nyílása és csukódása 

hallatszott. 

- Ostoba fajankó - dohogott Miranda. - Egy ladynek, 

aki vagyok, mindenből a legjobb jár. 

Léptek, ezúttal halkabbak: Miranda vonult el az 

öltözőasztalkájához. Edison reménykedett, hogy nem akar 

majd kivenni valamit a szekrényből. 

Hallották, amint leteszi a fésűt az asztalra, kihúzza 

egy palackból a dugót, majd visszateszi. Halk 

selyemsuhogás, és újabb halk léptek. 

Ismét nyílt az ajtó, s amikor becsukódott, Edison 

tudta, hogy végre egyedül maradtak Emmával. 

- Úgy vélem, Greyson kisasszony, hogy miután ilyen 

bensőséges közelségbe kerültünk egymással, nem ártana, 

ha elmélyítenénk az ismeretségünket - mondta. - Azt 

javasolom, keressünk egy kényelmesebb helyet, ahol 

bizalmasan elbeszélgethetünk egymással. 

- Micsoda pocsék helyzet - mondta Emma. - A 

számból vette ki a szót.



- Gazember - fortyogott Emma még percek múlva is, 

amikor már kint jártak a sötét árnyékokkal teli kertben. - 

Undorító, visszataszító, aljas kis gazember. 

- Gyakran és joggal vádoltak gazemberséggel. - 

jegyezte meg minden érzelem nélkül Edison -, de kevesen 

vágják ezt egyenesen az arcomba. 

Emma meglepetten torpant meg egy magas, szépen 

nyesett sövény mellett. 

- Szó sincs róla, hogy... 

- Kis gazembernek meg végképp nem nevezett még 

senki - folytatta elszántan a férfi. 

Igaza van, gondolta Emma, semmilyen értelemben 

nem nevezhető kicsinek. Nemcsak hogy magas volt, de 

valami természetesen férfias elegancia sugárzott belőle. 

- Nem önre értettem, uram, hanem Chilton Crane-re - 

mondta bosszúsan. 

- Örömmel hallom. 

- Ma kora délután, amikor megtudtam, hogy Crane itt 

van a kastélyban, beszéltem Mrs. Gattennel, a 

házvezetőnővel - magyarázta Emma. - Figyelmeztettem, 

hogy a fiatal szobalányokat ne küldje egyedül a 

szobájába, akármilyen ürüggyel próbálkozik is. 

- Teljesen osztom a Chilton Crane-ről kialakult 

véleményét - mondta Edison. - A viselkedéséből szabad 

arra következtetnem, hogy ön volt az a nem túl szerencsés 

társalkodónő a Ralston Manor-i fehérneműkamrában 

A lány nem válaszolt. Szükségtelen volt; a férfi 

pontosan tudta, hogy fején találta a szöget. Ó, Istenem, 

sóhajtotta némán. Tehát mindent tud. Valamit tennie kell, 

különben mindennek vége. Ezt az állását nem veszítheti 

3.



el, amíg nem talál ki valamit, hogy kilábaljon az őt és 

húgát ért pénzügyi katasztrófából. 

Ez már túl sok volt. A legszívesebben sikítozott 

volna, de kényszerítette magát, hogy logikusan 

gondolkozzon. Annak nem látta értelmét, hogy 

megpróbálja helyreigazítani azt, amit Edison hallott. Az 

emberek hajlamosak minden rosszat elhinni, ha egy hölgy 

hírnevéről van szó. De még ha sikerülne is előnyösebb 

színben feltüntetnie magát a Ralston Manor-i epizód 

szereplőjeként, hogyan magyarázza meg, hogy el akart 

rejtőzni Miranda szekrényében 

Egyetlen szerencséje, hogy nem egyedül lapult abban 

a szekrényben. Ettől a gondolattól kicsit megbátorodott. 

Nem kétséges, hogy Edison is bajosan tudná 

megindokolni, mit keresett ott. 

- Egyébként mit keresett Lady Ames szobájában, 

Greyson kisasszony 

- Nem találja ki - sóhajtotta a lány. - Hallottam, hogy 

Crane és Lady Ames fölfelé jönnek a hátsólépcsőn. El 

akartam kerülni őket, ezért beugrottam az első szobába, 

amelyet nyitva találtam. Történetesen Lady Ames szobája 

volt az. 

- Értem - hangzott a cseppet sem meggyőző válasz. 

- És ön, uram - fordult szembe a férfival váratlanul a 

lány. - Elmondaná nekem, ön miért rejtőzködött a 

szekrényben 

- Kerestem valamit, amit az egyik barátomtól loptak 

el - felelte kicsit bizonytalanul Edison. - Úgy 

tájékoztattak, hogy talán épp Ware Castle-ban van. 

- Mesebeszéd - nézett rá merőn Emma. - Lady Ames 

valóságos Krőzus. Miért kockáztatná, hogy bármit is 

ellopjon



- Az előkelők világában a látszat sokszor csal. De ami 

azt illeti, nem, gyanúsítom Lady Amest. 

- Akkor mégis miért ment be a szobájába Láttam, 

hogy pár perccel korábban egy földszinti ablakon mászott 

be a kastélyba. 

- Valóban Látta - vonta föl a szemöldökét Edison. - 

Na, nem baj. A magyarázat elég egyszerű. El akartam 

kerülni magát. 

- Engem 

- Amikor észrevettem, hogy áll valaki az épület 

végében lévő erkélyen., rögtön tudtam, hogy ha 

visszamegy a folyosóra, óhatatlanul észrevesz ott engem. 

Egy álkulccsal kinyitottam az egyik szoba ajtaját, és 

besurrantam. Ki akartam várni, míg elmegy, hogy aztán 

folytathassam a keresést. 

- Micsoda zavaros helyzet. Mindazonáltal hálás 

vagyok önnek, uram. 

- Miért, ha szabad kérdeznem 

- Mert ha nem nyitja ki Lady Ames ajtaját, én nem 

találom nyitva, máshová meg nem tudtam volna elbújni. 

- Mindig öröm számomra, ha egy elragadó hölgy 

szolgálatára lehetek. 

- Hmm. - A lány fürkésző oldalpillantást vetett a 

férfira. - Gondolom, nem óhajtja elárulni nekem, hogy 

mit keresett ma este. 

- Sajnos, nem. Személyes természetű dolog. 

Azt meghiszem, gondolta Emma. De bármi legyen is 

az, világos, hogy Edison Stokesnak legalább annyi oka 

volt rá, hogy elbújjon, mint neki. 

- A története nagy leleményességre vall, Mr. Stokes. 

- Ön pedig igen kényes helyzetbe került, nemde, 

Greyson kisasszony - mosolyodott el halványan a férfi. 

A lány elbizonytalanodva hajtotta le a fejét.



- Minden jel szerint. Őszinte leszek, uram. Nem 

engedhetem meg, hogy egy botrány miatt elveszítsem a 

társalkodónői állásomat Lady Mayfieldnél. 

- Gondolja, hogy erre van esélye Minden gazdasága 

és a Társaságban elfoglalt helye ellenére Lady Mayfield 

nem tűnik számomra túl prűdnek. 

- Mindazonáltal nem szeretném próbára tenni az 

érzékenységét. Ő roppant kedvesen bánik velem. 

Szerencsémre különcnek tartja magát. Sokkal elnézőbb a 

botlásaimmal szemben, mint némelyek, akiknél korábban 

álltam alkalmazásban, de... 

- A botlásaival 

Emma megköszörülte a torkát. 

- Három állásomat veszítettem el az elmúlt 

hónapokban, uram. Ahogy az imént hallotta, az egyiket 

épp Chilton Crane miatt. A másik kettőből azért 

bocsátottak el, mert képtelen vagyok megállni, hogy adott 

esetben ne mondjam ki a véleményemet. 

- Értem. 

- Letty bizonyos dolgokkal kapcsolatban nagyon 

elfogulatlan,... 

- Letty Ó, nyilván Lady Mayfieldre gondol. 

- Ragaszkodik hozzá, hogy a becenevén szólítsam. 

Mint említettem, különc. De nem várhatom tőle, hogy 

megtart a szolgálatában, ha komoly vád merül fel az 

erkölcseimmel kapcsolatban. Ha így tenne, nevetség 

tárgyává válna a Társaságban. 

- Megértem. - Edison gondolkozott pár percig, majd 

így folytatta: - Nos, Greyson kisasszony, úgy látszik, 

mindkettőnknek jó okunk van rá, hogy titokban tartsuk a 

magánügyeinket. 

- Úgy van - mondta kissé megkönnyebbülten Emma. - 

Számíthatok rá, hogy hallgat arról, ami velem történt



Ralston Manorban, ha én is megígérem, nem említem 

senkinek, hogy ön azért jött Ware Castle-ba, hogy 

átkutassa a vendégek szobáit 

- Igen. Akkor tehát megegyeztünk, Greyson 

kisasszony 

- Megegyeztünk - felelte a lány csillogó szemmel. 

- A helyzetéből ítélve, Greyson kisasszony, ön 

teljesen egyedül áll a világban 

A lány úgy érezte, a beszélgetés hirtelen túlságosan is 

bizalmassá vált. De hiszen nemrégen felettébb bizalmas 

közelségben voltak Lady Ames szekrényében. Csak ne 

pirulna el, valahányszor eszébe jut, milyen volt, amikor 

valósággal odapréselődött a férfi izmos, meleg testéhez. 

- Nem teljesen. Szerencsére van egy húgom. Daphne 

Mrs. Osgood Leánynevelő Intézetében tanul Devonban. 

- Értem. 

- Sajnos a következő negyedévi bérem a hónap végén 

esedékes. Egyszerűen nem veszíthetem el ezt az állást. 

- Mondja, Greyson kisasszony - szólt Edison 

elgondolkodó arccal -, ön egyáltalán nem rendelkezik 

anyagi erőforrásokkal 

- Pillanatnyilag így áll a helyzet. De bízom benne, 

hogy mintegy két hónapon belül bizonyos pénzügyi 

terveimet siker koronázza. 

- És ha mégsem 

- Akkor majd kitalálok valami mást. 

- Ebben egy pillanatig sem kételkedem, Greyson 

kisasszony. Napnál világosabb, hogy ön sok 

leleményességgel és kitartással megáldott hölgy. 

Megkérdezhetem, mi történt a többi rokonával 

- A szüleim meghaltak, amikor Daphne és én még 

nagyon fiatalok voltunk. A nagymamánk nevelt fel 

bennünket, aki nagyon művelt, iskolázott nő volt. Sajnos,



pár hónapja Greyson nagymama is meghalt. Nagyon 

kevés pénzt hagyott ránk. Jóformán csak a házat. 

- Mi történt a házzal 

A lányt meglepte, hogy a. férfi milyen hamar rátalált a 

történet sarkalatos pontjára. 

- Eladtam, Mr. Stokes. Kifizettem belőle Daphne 

szállását és tandíját, a többit pedig roppant 

szerencsétlenül befektettem. 

- Befektette. 

- Igen. És ahogy múlnak a napok, egyre világosabb 

lesz, hogy súlyos hibát követtem el. 

Kurta csend tárriadt. 

- Vagyis ön elvesztette az összeget - összegezte végül 

a hallottakat Edison. 

- Nem feltétlenül. Még reménykedem... Csak még egy 

kis időre és némi szerencsére van szükségem. 

- Nem jó a szerencsében bizakodni, ha az ember rossz 

üzletet kötött - jegyezte meg a férfi. 

Emma máris megbánta, hogy valami különös 

késztetésnek engedve beavatta őt a személyes dolgaiba. 

Nincs szükségem rá, hogy leckéztessen, uram. Ön 

gazdag és tekintélyes ember, könnyen tesz hát lesújtó 

megjegyzéseket a szerencsével kapcsolatban, de a 

hozzám hasonlók nem sok egyébben bízhatnak a 

szerencsén kívül. 

- A büszkesége kellemetlenül emlékeztet a sajátorvra 

- válaszolta csendesen Edison. - Akár hiszi, akár nem, 

tudom, mit jelent egyedül, pénz nélkül állni a világban. 

- Csak nem akarja velem elhitetni, hogy ön is volt 

szegény Nehezemre esik, hogy elhiggyem. 

- Pedig elhiheti, Greyson kisasszony. Anyára 

nevelőnő volt, akit ajánlólevél nélkül bocsátottak el, 

miután a ház egyik vendége elcsábította, majd a



születendő gyermekével együtt magára hagyta. Az apám 

volt ez a felelőtlen élvhajhász. 

- Bocsásson meg, uram - hebegte zavartan a lány. - Én 

nem gondoltam... 

- Láthatja tehát, hogy valamelyest át tudom érezni a 

helyzetét. Anyám, szerencsére, nem került a 

szegényházba. Odaköltözött egy öreg nagynénjéhez, 

Northumberlandbe. A néni nem sokkal azután meghalt, és 

maradt utána annyi, hogy szűkösen, de megéltünk. Apai 

nagyanyám is küldött olykor valamennyi pénzt. 

- Nagyon kedves volt tőle. 

- Aki ismeri, soha nem követné el azt a kolosszális 

baklövést, hogy kedvesnek nevezze Lady Exbridge-et - 

jegyezte meg higgadtan a férfi. - Azért küldte a pénzt, 

mert úgy érezte, ez a kötelessége. Kínos terhet 

jelentettünk számára, de a család iránt messzemenő 

felelősséget érzett. 

- Mr. Stokes, nem tudom, mit mondjak. 

- Semmit sem kell mondania. Tizenhét éves voltam, 

amikor anyám tüdőgyulladásban meghalt. Nem hinném, 

hogy valaha is feladta volna a reményt, hogy apám rájön, 

mégiscsak őt szerette igazán, és törvényes fiának ismer el 

engem, a fattyút. 

- Megkérdezhetem, hogy találkozott-e valaha az 

édesapjával 

Edison úgy mosolygott, mintha vicsorítana. 

- Egyszer-kétszer eljött hozzám, amikor a felesége és 

az örököse meghaltak a fiú születésekor. De sohasem 

kerültünk közel egymáshoz. Tizenkilenc éves voltam, 

amikor meghalt. Akkor éppen külföldön tartózkodtam. 

Milyen szomorú. 

- Talán elég is ebből ennyi. Ami volt, elmúlt. Csak 

azért meséltem el, hogy lássa, átérzem a helyzetét. Most



semmi más nem számít, csak az, hogy ön és én 

megfogadtuk, megőrizzük egymás titkát. Bízom benne, 

hogy megtartja, amit megígért. 

- A szavamat adtam rá, uram. És most, ha megbocsát, 

visszatérnék a házba. Tudja, nem engedhetem meg, hogy 

akár önnel, akár más úriemberrel egyedül lássanak sétálni 

a kertben. 

- Hogyne, természetesen. A jó hírnév miatt. 

- Nagyon kényelmetlen, ha az embernek szüntelenül 

arra kell vigyáznia, nehogy elveszítse a jó hírét, de a 

munkámhoz ez elengedhetetlen. 

Már éppen elfordult, hogy minél gyorsabban 

távozzon, amikor a férfi szelíden, de határozottan karon 

fogta. 

- Csak még egy kérdést, ha megengedi. 

- Mi lenne az, uram - pillantott fel rá a lány. 

- Mit tesz, ha Chilton Crane-nek eszébe jut, kicsoda 

ön 

Emma megborzongott. 

- Nem hiszem, hogy emlékszik rám. Ralston 

Manorban parókám volt, és nem viseltem szemüveget. 

- De ha felismeri az arcáról 

- Akkor majd kitalálok valamit - húzta ki magát 

Emma. - Ahogy szoktam. 

A férfi arcán mosoly villant át. Őszintének tűnik, 

gondolta Emma. 

- Ezt elhiszem - mondta Edison. 

- Jó éjt, Mr. Stokes. Sok szerencsét a barátja 

tulajdonának felkutatásához. 

- Köszönöm, Greyson kisasszony. Sok szerencsét 

önnek is az elvesztett befektetése kárpótlásáért tett 

erőfeszítéséhez.



4. 

- Az ördögbe is, Emma, hol a tonikom Átkozottul fáj 

a fejem! - Letitia, azaz Lady Mayfield, nekivetette a hátát 

a párnának, és mogorván nézte a csésze csokoládét, 

melyet a szobalány az imént tett tálcástól elébe. - Kicsit 

túl sokat ittam Ware francia pezsgőjéből. Ma este jobban 

vigyázok. 

Nem hinném, gondolta Emma, miközben felkapta és 

az ágyhoz vitte a tonikos üveget. 

- Tessék, Letty. 

- Hála Istennek. Nem is tudom, hogy bírnám ki 

nélküle. Valóságos csodaszer. 

Emma gyanította, hogy a csodaszerben jókora adag 

gin is Lehet, de óvakodott tőle, hogy egy szóval is 

megemlítse. Az elmúlt pár hét alatt igazán megszerette 

alkalmazóját, aki nem akármilyen nő volt. 

Letty Piggins egy elszegényedett Yorkshire-i paraszt 

lányaként kezdte az életet, s amikor ifjan megérkezett 

Londonba, saját bevallása szerint semmije sem volt a 

szüzességén és a gyönyörű keblein kívül. 

Okosan foktettem be a tőkémet, lányom, és láthatod, 

mára hova jutottam. Tanulj az életem történetéből. 

Letty a tőkéjét legelőnyösebben mélyen kivágott 

ruhákban tudta kamatoztatni, amivel magára vonta az 

öreg Lord Mayfield figyelmét. Különleges engedéllyel 

összeházasodtak, s amikor Mayfield három hónap múlva 

meghalt, címét és vagyonát ifjú feleségére hagyta. 

Emma azonban nem azért csodálta Lettyt, mert 

sikerült kifognia egy dúsgazdag férjet, hanem mert az 

eltelt harminc év alatt mindig okosan fektette be a tőkéjét: 

immár nem annyira a bájait, mint inkább a pénzét. Letty



mára megháromszorozta a vagyont, amelyet Mayfield 

hagyott rá. 

Ösztönösen ért hozzá, gondolta Emma. 

Letty bőségesen töltött magának a tonikból, lehajtotta, 

és elégedetten felsóhajtott: 

- Ez majd csodát tesz. Köszönöm, drágám. - 

Visszaadta az üveget Emmának. - Tegye el nekem 

holnapra, jó Lehet, hogy megint szükségem lesz rá. És 

most halljam, miféle eredeti falusi mulatságokat akar ma 

ránk erőltetni Ware. 

- Az urak számára lóversenyt rendeznek délután, a 

hölgyek íjászatban és más játékokban mérik össze az 

erejüket. 

Letty arcára röpke sóvár mosoly ült ki. 

- Szívesebben mennék a lóversenyre, de gondolom, 

erre nincs lehetőség. 

Kétségtelenül nincs. 

- Maga persze már kora reggel óta fent kukorékol, 

igaz - kacsintott Emmára a Lady. 

- Mindig is korán kelő voltam - mormolta Emma, 

majd némi torokköszörülés után folytatta a társalgást: - 

Az este váltottam pár szót a lépcsőn Mr. Stokesszal. 

Érdekes úriember. 

- Ó, a pénz bárkit érdekessé tud tenni – kiáltotta Letty 

felvillanyozva. - Stokesnak pedig annyi van belőle, hogy 

az már egyenesen lebilincselővé teszi. 

- A befektetéseiből, nyilván - próbálkozott óvatosan 

Emma. 

- Persze. Fiatalemberként egy vasa sem volt. 

Balkézről született, mint tudjuk. Az Exbridge-vagyon 

örököse volt az apja. Teherbe ejtett egy buta kis 

nevelőnőt. 

- Értem..



- Lady Exbridge természetesen sohasem bocsátott 

meg az unokájának. 

- Aligha Mr. Stokes hibáztatható azért, mert 

házasságon kívül született. 

- Nem hinném, hogy erről valaha is meg tudná győzni 

Victoriát - fintorította el az arcát Letty. - Valahányszor 

találkozik vele, mindig eszébe juttatja, hogy Wesley, a 

fia, képes volt lovaglás közben a nyakát szegni., mielőtt 

törvényes örököst hagyott volna hátra. 

- A fia iránt érzett haragját az unokájára zúdítja 

- Úgy látszik. És nem elég, hogy Wesley meghalt, 

mielőtt a rangjának kijáró kötelességét teljesítette volna, 

de nem sokkal előtte kártyán elvesztette a birtokokat is. 

Az az ember teljes csődtömeg volt. Mindenesetre az ifjú 

Stokes akkortájt tért haza külföldről, méghozzá 

vagyonosan. Megmentette a birtokot a hitelezőktől, és 

rendbe hozta a család pénzügyeit. Victoria megmenekült 

a csődtől. Természetesen ezt sem tudja megbocsátani 

neki. 

- Fogadok, ez nem akadályozza meg abban, hogy 

elfogadja az unokája pénzét - vonta fel Emma a 

szemöldökét. 

- Persze, hogy nem. Victoria nem ostoba. Nem sokat 

láttam az elmúlt években, nem is voltunk soha közeli jó 

barátok, de azért köszönőviszonyban voltunk. Wesley 

halála óta elvonultan él a kastélyában. Semmilyen 

meghívást nem fogad el. Azt hiszem, időnként elmegy a 

színházba, de ez minden. 

- Az unokája bizonyára társaságkedvelőbb. 

- Ami azt illeti, nem. - Letty egy pillanatra 

elgondolkodott. - Nincs a londonii társaságban olyan 

asszony, aki ne törné kezét-lábát, hogy őt a vendégei 

között tudhassa. De nem jár se estélyekre, se bálokra, se



semmi ilyesmire. Nem is értem, mi hozta ide Ware 

kastélyába. Lehet, hogy feleséget akar vásárolni. 

- Feleséget - bámult rá döbbenten Emma. 

- Nyilvánvaló, hogy ilyen téren segítségre szorul. 

Aligha fog véletlenül ráakadni jó családból származó, 

feddhetetlen hajadonokra. 

Kopogás szakította félbe érdekfeszítő beszélgetésüket. 

- Jöjjön be! - kiáltotta Letty. - Jó reggelt, Polly - 

köszöntötte mosolyogva a belépő, zaklatottnak látszó 

szobalányt. 

- Jó reggelt, Greyson kisasszony. 

- Remélem, a kávémat hozta - nézett Letty 

reménykedve a Polly kezében lévő tálcára. 

- Igen, madam. És pirítóst, ahogy meghagyta. - Polly 

letette a tálcát egy asztalra. - Ohajt még valamit, 

asszonyom 

- Igen. Vigye el innen ezt a förtelmes csokoládét. 

- Igenis, asszonyom. - Polly az ágyhoz sietett, hogy 

elvegye a tálcát. 

- Maga már kapott kávét vagy teát, - nézett Letty 

Emmára. 

- Köszönöm, Letty, kaptam. Akkor, amikor lementem 

a földszintre. 

- Ühüm. Hogy érzi magát odafönt a harmadikon 

- Egész jól - sietett Emma megnyugtatni asszonyát. - 

Miattam ne aggódjon, Letty. Mrs. Gatten kellemes kis 

szobát nyitott nekem. Csendes, félreeső hely. 

Valójában nagyon rosszul érezte magát a sötét, kopár 

kis szobában, amely nyomasztólag hatott rá. Nem lepte 

volna meg, ha megtudja, hogy valamikor régen megöltek 

valakit abban a kis szobában. 

- A házvezetőnő azért tette oda, madam - nézett PoIly 

Emmára -, mert az volt Mise Kent szobája. Gondolom,



Mrs. Gatten úgy számolt, hogy ha Miss Kentnek jó volt, 

akkor madamnak is jó lesz. 

- Ki az a Miss Kent - kérdezte Emma. 

- Lady Ware-nak, gazdám néhai nagynénjének, a 

kastély úrnőjének volta a társalkodónője. Az úrnő szörnyű 

betegsége utolsó hónapjaiban volt mellette, azután eltűnt 

- Mi mást tehetett volna az adott körülmények között 

- kérdezte fanyarul Emma. – Az alkalmazója meghalt, 

nem maradt, aki a bérét fizette volna. Bízom benne, hogy 

Miss Kent azóta talált magának munkát. 

- Aligha - rázta a fejét Polly. 

- Miből gondolja - ráncolta össze Emma a homlokát. 

- Miss Kent ajánlólevél nélkül tűnt el. 

- De hát miért tett volna ilyet 

- Mrs. Gatten szerint azért, mert Miss Kent hagyta, 

hogy az úr megkörnyékezze, és bolondot csinált magából. 

És aztán valamin nagyon összeszólalkoztak. 

- Min - tudakolta Emma. 

- Azt senki sem tudja. Pár nappal Lady Ware halála 

után, éjszaka történt. Reggelre minden holmijával együtt 

eltűnt. 

- Jaj, Istenem! - suttogta Emma. 

- Nagyon furcsa volt. De az is igaz, hogy attól az 

éjszakától fogva nagyon különösen viselkedett. 

- Különösen Hogy érti ezt - kérdezte felcsillanó 

érdeklődéssel Letty. 

- Én találtam rá. Mármint hogy Lady Ware-ra. Egy 

tálcán teát hoztam be neki ide, ebbe a szobába... 

- Úristen! - tágult kerekre Letty szeme. - Ez volt Lady 

Ware szobája Ebben halt meg 

Polly lelkesen bólogatott. 

- Igen. Na, szóval, hozom a teát, és ahogy jövök a 

hallon keresztül, látom, hogy Mr. Ware jön kifelé ebből a



szobából. De nagyon komoly volt. Ahogy meglát engem, 

azt mondja, hogy Lady Ware épp most halt meg álmában. 

Ő most megy és intézkedik, és értesíti a házat. 

- Nyilván senkit sem lepett meg az öreg hölgy halála - 

mondta Letty elmélázva. 

- Úgy van, madam - bólintott Polly. - Mindnyájan 

csodálkoztunk, hogy ki eddig is. De azért én bejöttem. 

Akkor történt az a különös dolog, amikor visszahajtottam 

a takarót Lady Ware arcáról. 

- Mondja hát, mi volt az! - sürgette Letty. 

- Miss Kent jött ki futva onnét, az öltözőszobából - 

bökött Polly állával az ajtó felé, mely a szobából az 

öltözőkamrába vezetett. - Magánkívül volt, valósággal 

mintha kísértetet látott volna. 

- Talán csak Lady Ware halála dúlta fel - vélekedett 

Emma. 

- De mit csinált az öltözőszobában - tette föl a 

szónoki kérdést Polly. - Megmondjam, én mire 

gondolok 

- Mondja - felelte Emma. 

- Szerintem. - kacsintott Polly - ő és a gazda épp 

hancúroztak odabe', amikor Lady Ware elszenderült. És 

Miss Kentnek lelkifurdalása támadt, amikor kilépve 

meglátta, hogy az öreg hölgy azalatt meghalt. És, mint 

mondtam, pár napra rá ő is eltűnt. 

- Az a lány, aki egy kurta élvezet kedvéért odadobja 

az erényét és a jó hírét, megérdemli, hogy rossz véget 

érjen - ingatta a fejét Letty. 

- Azért kár érte - szólt vissza Polly már az ajtóból. - 

Jó volt Lady Ware-hoz. Órákat ült mellette, még akkor is, 

ha nem volt magánál az ópiumtól, amit a nagy fájdalom 

miatt kapott. Miss Kent ilyenkor is mellette ült, és a 

hímzésén dolgozott. Gyönyörűen tudott hímezni.



Miután elment, a szobában csend támadt. 

- Elég hétköznapi eset - szólalt meg nagy sokára 

Letty. - Nem sok esélye lehetett rá, hogy társalkodónőként 

újból el tudjon helyezkedni, ha egyszer nem kapott 

ajánlólevelet a régi alkalmazójától. Oly lehangoló, ha egy 

fiatal nő elherdálja a tőkéjét. 

Emmának eszébe jutottak azok az ajánlólevelek, 

amelyeket az elmúlt hetekben írt saját magának. 

- Néha egy képzeletbeli tőkét is be lehet fektetni. 

Letty felvonta vékony szemöldökét, és csillogó barna 

szeme bölcs derűvel nyugodott meg Emmán.. 

- Ha egy lánynak van annyi esze, hogy ezt tegye, 

akkor legokosabb, ha arra használja ezt az illúziót, hogy 

férjhez menjen egy dúsgazdag vénséghez. Higgye el 

nekem, ha ez sikerül, onnantól szabadon élvezheti az 

életet. 

Emma arra gondolt, hogy ennél azért jobb sorsot szán 

magának és Daphnenek. 

- Nem tervezem a férjhez menést, Letty. 

- Talán mert már elkótyavetyélte a legfőbb vagyonát, 

vagy mert nincs kedve hozzá, hogy áruba bocsássa a 

piacon - nézett Letty félig leeresztett szempillái alól 

kíváncsian Emmára. 

- Ha történetesen elveszíteném az erényemet, nyilván 

nem vallanám be, nehogy az állásomat is elveszítsem 

önnél, nemde - nézett vissza Emma sugárzó mosollyal 

asszonyára. 

Letty felkacagott. 

- Nagyszerű, kedvesem! Ezek szerint nincs kedve 

kiállni a piacra, hogy egy jegygyűrűre cserélje a legfőbb 

vagyontárgyát



- Lehet, hogy a vagyonom nagyon csekély - mondta 

erre Emma -, de annyira nem, hogy engedjek a 

kísértésnek, és elcseréljem valamire. 

A londoni lapok nem sokkal dél után érkeztek meg. 

Basil Ware, mint a legtöbb vidéki úr, sok újságra fizetett 

elő, köztük a The Timesra is. 

Emma már egy órája várt izgatottan a könyvtárban a 

posta megérkezésére. Egyedül volt itt, mert bár a ház már 

megélénkült, mindeddig a vendégek közül senki sem jött 

le a földszintre. Amikor a derék kövér Mrs. Gatten, 

kezében az újságokkal, belépett a könyvtárszobába, 

Emma valósággal rávetette magát. 

- Köszönöm, Mrs. Gatten - és már futott is az ablak 

melletti székhez. 

A lapok egy szót sem írtak az Arany Orchideáról, 

amelybe jóformán minden pénzét belefektette, amit a 

devoni házért kapott. A hajónak immár több mint két 

hónapja vissza kellett volna érkeznie. 

Feltehetően odaveszett a tengeren. 

- Nyavalyás hajó - mormolta, félrelökve az utolsó 

újságot is. - Soha többé nem hallgatok a megérzéseimre. 

De tudta, hogy csak ámítja magát. A megérzései néha 

olyan erősek voltak, hogy nem lehetett figyelmen kívül 

hagyni őket. 

- Jó napot kívánok, Greyson kisasszony. Ugye, így 

hívják Attól tartok, nem sokat találkoztunk, amióta 

megérkezett. 

Emma Basil Ware hangjára felpattant, kezébe kapta a 

szemüvegét, az orrára illesztette, és csak aztán fordult az 

ajtóban álló úr felé.



- Mr. Ware! Jó napot, uram. Nem hallottam, hogy 

bejött. 

Basil Ware a maga pirospozsgás, vidékies 

megjelenésével igazán vonzó férfi volt. Amerikában 

eltöltött évei ellenére Emma szemében derűs 

közvetlenségével, sportszeretetével maga volt az angol 

úriember megtestesítője, aki egyaránt otthon van 

vadászkutyái, lovai és vadásztársai körében. 

Letty szerint Basil Ware az ifjabbik fiak jellegzetes 

útját járta. Egyedül, koldusbotra jutva kivándorolt 

Amerikába, hogy megcsinálja a szerencséjét. Tavaly, év 

elején tért vissza Angliába, amikor megtudta, hogy 

haldoklik a nagynénje, és hogy ő az egyetlen élő örököse. 

Miután megkapta örökségét, Basil könnyed és 

elbűvölő eleganciával foglalta el helyét az előkelőségek 

világában, ahol nagy népszerűségre tett szert. 

- Van valami érdekes a lapokban - kérdezte Basil 

beljebb lépve a szobába. - Bevallom, az elmúlt napokban 

nem tartottam lépést a londoni eseményekkel. Túlságosan 

lekötött a vendégeim szórakoztatása. 

- Nem találtam különösebben fontos híreket - felelte 

Emma, és lesimította szürkésbarna szoknyáját. 

Már éppen menni akart, amikor egy jól megtermett, 

Lady Ames jellegzetes kék és ezüst libériáját viselő alak 

tűnt fel az ajtóban. Swan volt az, Miranda inasa, akinek 

keze-lába láttán. Emmának egy medve jutott az eszébe, 

amelyet egy vásárban látott egyszer. Most arra gondolt, 

nem csoda, hogy Chilton Crane az éjjel kimászott 

Miranda ágyából, amikor a nő Swannal fenyegette meg. 

Ezzel együtt az inas szeméből sugárzó becsületes 

komolyság megnyugtató hatással volt rá. Swan nem volt 

durva lélek, csak balszerencséjére ilyen külsővel



rendelkezett. Emma úgy vette észre, odaadóan 

ragaszkodik úrnőjéhez. 

- Elnézést kérek, uram - mondta Swan rekedten 

csikorgó hangján -, üzenetet hoztam önnek asszonyomtól. 

Lady Ames megkért, tudassam önnel, hogy boldoggá 

tenné, ha szórakoztathatná a hölgyvendégeket, mialatt ön 

az urakkal a lóversenyen tartózkodik. 

- Nagyszerű. Tehát a hölgyek sem fognak unatkozni, 

míg a férfiak távol vannak! 

Swan megköszörülte a torkát. 

- Az ön számára is hoztam üzenetet, Greyson 

kisasszony. 

- Nekem - képedt el Emma. - Lady Amestől 

- Úgy van, madam. Meghagyta, hogy mondjam meg, a 

meghívás önnek is szól a ma délutáni hölgyprogramra. 

Azt mondta, nem szeretné, ha ma is egymagában 

sétálgatna, mint tegnap délután. 

- Nagyon helyes - jelentette ki Basil szívélyesen. - 

Lady Mayfield társalkodónőjeként ön ugyanolyan vendég 

itt, mint a többiek, Greyson kisasszony. Mindenképpen 

csatlakozzék délután Mirandához és a hölgyekhez. 

Erre vágyott a legkevésbé, de nem volt rá mód, hogy 

udvariasan kitérjen a megtiszteltetés elől. 

- Köszönöm, Mr. Ware - mondta, majd halvány 

mosolyt küldött Swan felé. - Mondja meg, kérem, Lady 

Amesnek, hogy nagyon hálás vagyok a kedvességéért. 

- Asszonyom a legkedvesebb és legfigyelmesebb 

hölgy a világon. Megtiszteltetés számomra, hogy őt 

szolgálhatom. 

Szent ég, gondolta Emma. Ez a szegény ember 

szerelmes az úrnőjébe.



A tea, mint Miranda elmagyarázta, nem mindennapi 

keverék volt. Egy Bond Street közeli kereskedésben 

egyenesen neki készítették. Annyit hozott belőle magával, 

hogy a többieket is megkínálhassa. 

- Tea dolgában nem bízhattam magam a derék 

Basilre, nem igaz A férfiak nem értenek az ilyesmihez - 

magyarázta, miközben sorra teltek meg a hölgyek csészéi. 

Emma lassan, óvatosan tette le a csészéjét. Őrizkedett 

a gyors mozdulatoktól, mert a hirtelen támadt szédülés 

enyhén felkavarta a gyomrát. Nem engedheti meg 

magának, hogy az előkelő hölgyek szeme láttára rosszul 

legyen. 

Szerencsére egyikük sem figyelt rá. Mindnyájan 

belemerültek abba az új játékba, melyet Miranda talált ki 

számukra. Egyfajta kitalálós játék volt ez. 

Ma délután Miranda játszotta a háziasszony szerepét. 

Fényes fekete haját a legutóbbi divat szerint a feje tetejére 

fésülte, kék ruhája pedig különösen jól illett a szeméhez. 

Nem mondható különleges szépségnek, gondolta Emma, 

de csupa elevenség. Valahogy mindig elérte, hogy a 

figyelem rá irányuljon. 

Hűséges inasa, Swan olyan imádattal csüngött rajta, 

hogy Emma szinte megsajnálta. 

- Ki találja ki, melyik kártyát tettem színével lefelé az 

asztalra - kérdezte csengő hangon Miranda. - Suzanne 

Megpróbálod 

- Treff ász - kockáztatta meg Suzanne, azaz Lady 

Tredmere. 

- Nem. Te következel, Stella - nézett Miranda 

reménykedve a következő hölgyre. 

5.



- Hadd gondolkozzam - mondta a magas, szőke nő, 

aztán elnevette magát. - Sejtelmem sincs, Miranda. Káró 

hármas 

- Sajnos nem. - Miranda mosolya egyre feszültebbé 

vált. - Ki a következő Megpróbálod, Letty 

- Sohasem remekeltem az ilyesmikben - szabadkozott 

Letty. - A kártya csak akkor érdekel, ha pénzben folyik a 

játék. 

- Azért csak próbáld meg - unszolta Miranda. 

Letty belekortyolt a teájába, és merőn nézte a kártyát. 

- Na jó. Szív király. 

- Tévedés. Greyson kisasszony Magán a sor. 

Emma vett egy mély levegőt, és megpróbálta 

összeszedni magát. Mi van vele Egy perce még teljesen 

jól érezte magát. 

- Bocsánat, én... - A hangja elakadt, mert minden 

erejével azon volt, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe 

se magát, se Lettyt. - Miről van szó 

- Én is épp ezt kérdezem, Greyson kisasszony - szólt 

csöppnyi ingerültséggel a hangjában Miranda. - Úgy 

láttam, szívesen bekapcsolódik a játékba. 

- Hogyne, természetesen. - Emma nagyot nyelt, hogy 

legyűrje a hányingert, és az asztalon fekvő kártyára 

meredt. 

Mindössze meg kellett neveznie egy kártyát. 

Mindegy, melyiket. Miranda játékához nem kellett 

semmiféle ügyesség. Minden a szerencsén múlott. Senki 

sem várja el tőle, hogy tudja a helyes választ. 

Fölnézett, s pillantása összetalálkozott Miranda jeges 

kék tekintetével. 

És ekkor már tudta, melyik kártya fekszik hátával 

fölfelé az asztalon. 

- Szív ász.



Meglepetés vagy inkább izgalom villant Miranda 

szemében. Kinyújtotta a kezét, és megfordította a 

kártyalapot. 

- Jól válaszolt, Greyson kisasszony. Valóban szív ász. 

- Ráhibáztam - mondta Emma elhaló hangon. 

- Próbáljuk meg még egyszer. Swan, kérem, töltsön 

még abból a különleges teából mindenkinek. 

- Máris, madam. - És Swan, aki szokása szerint 

Miranda közelében állt, felkapta a jókora ezüst 

teáskannát. Amikor Emmához ért, arcát vörös pír lepte el. 

A lány észrevette, hogy a kanna megremeg a kezében. 

Félt, nehogy az inas ráfröcskölje a teát, és úrnője 

megharagudjon, ezért gyorsan megszólalt: 

- Köszönöm, nem kérek többet. 

- Ragaszkodom hozzá - szólt rá éles hangon Miranda. 

- Rendkívül frissítő hatású. 

- Bizonyára - felelte Emma, akiben derengeni kezdett, 

hogy talán a szokatlan tea okozza a rosszullétét. Titkon 

körbepillantott, de senkin sem látta az epegörcs jeleit. 

- Töltsön még teát Greyson kisasszonynak, Swan - 

csattant fel Miranda. 

- Esküszöm - suttogta Cynthia úgy, hogy mindenki 

hallja -, nem láttam még inast, akin ilyen remekül állna a 

libéria. Mit szólsz hozzá, Abby A legelőnyösebb 

vonásait emeli ki. Hátulról különösen érdekes. 

Forró tea csöppent Emma ujjaira. Összerándult, és 

elkapta a kezét. Hallotta, hogy Swannek ijedtében elakad 

a lélegzete. 

- Ügyetlen mamlasz - sziszegte Miranda. - Nézze, mit 

csinált, Swan. Kilöttyintette a teát Greyson kisasszonyra! 

Swan megdermedt. 

Emma minden akaraterejét összeszedve közbeszólt:



- Swan nem fröcskölte rám a teát, Lady Ames, én 

mozdítottam el a csészét, amikor épp önteni kezdte. Az 

én hibám volt, hogy néhány csepp a kezemre hullt. Nem 

történt semmi. Már amúgy is vissza akartam vonulni. 

Swan szánnivalóan hálásnak látszott. 

- Hová megy Még csak most kezdtük a játékot! 

- Ha nem bánja, visszavonulok a szobámba. 

- Jól érzi magát, Emma - nézett rá összehúzott 

szemöldökkel, aggodalmasan Letty. 

- Hogyne - küldött felé a lány egy halvány mosolyt, és 

megkapaszkodott a szék támlájában. - Csak ez a fejfájás... 

- Jóságos ég. Félek, kicsit túl sok izgalom érte 

körünkben szegény Greyson kisasszonyt. Nyilván nincs 

hozzászokva az előkelő körökben divatos 

szórakozásokhoz. Igazam van, Greyson kisasszony - 

Miranda mosolyát mintha jégből faragták volna ki. 

- Valóban - felelte Emma, ügyet sem vetve a csípős 

gúnyra. Óvatosan megfordult, és lassan kiment a 

könyvtárból. 

Egy örökkévalóságnak tetszett, míg fölért a harmadik 

emeletre, de a lépcsőfordulóban már valamivel mintha 

jobban érezte volna magát. De azért semmire sem vágyott 

jobban, mint lefeküdni, s megvárni, míg a tea hatása 

végképp elmúlik. 

Ezen a folyosón nem lakott más, csak ő. A többi 

nyomorúságos kis szobát raktárnak és 

fehérneműkamrának használták. 

Határozottan jobb állapotban volt, amikor kulcsával 

kinyitotta az ajtót, és belépett spártaian kopár kis 

szobájába, amelyben az ágyon, a mosdóállványon és a 

keskeny kis ablakon kívül nem is volt más látnivaló. 

Legföljebb még a szoba egyetlen dísze, az a bekeretezett 

hímzés, amely a mosdóállvány fölötti falon függött.



Emma levette a szemüvegét, és óvatosan leereszkedett 

az ágyra. Feje alatt eligazgatta a párnát, aztán elnézegette 

a falat díszítő kézimunkát. Sally Kent munkája lehet, 

gondolta. Polly említette, hogy Sally örökké 

kézimunkázott. 

Miközben azon tűnődött, vajon a szerencsétlen Miss 

Kent miért hagyta itt a hímzését, lassan elszenderedett. 

Kétségbeesett női kiáltozás riasztotta fel. 

- Kérem, Mr. Crane, könyörgök, ne tegyen ilyet 

velem! Hamarosan férjhez megyek! 

- De hisz akkor még hálás is lehetsz nekem, amiért 

megtanítlak a házasélet örömeire! 

- Ne, kérem, nem szabad! Én tisztességes lány 

vagyok, kérem, ne bántson! 

- Fogd be a szád! Ha valaki meghallja, és ránk talál, 

mehetsz, amerre látsz, de ajánlólevél nélkül. Ez történt a 

legutóbb is azzal a nőszeméllyel, akit egy ilyen 

ruháskamrában ledöntöttem a lábáról. 

Polly elfúló, rémült sikolyát hallva Emma egy 

pillanatot sem tudott tovább várni. Eszeveszett düh vett 

rajta erőt, kiugrott az ágyból, s megkönnyebbülten 

nyugtázta, hogy a feje teljesen kitisztult. 

Megragadta a súlyos fém ágymelegítő fogantyúját, és 

kirohant a folyosóra. Még éppen látta, hogy a folyosó 

közepe táján becsukódik egy ajtó. Egy kicsiny, fehér 

muszlin főkötő hevert az ajtó előtt, a földön. 

Emma fél kézzel felkapva a szoknyáját odarohant, s 

az ágymelegítőt a magasba emelve elfordította a kilincs 

gombját. Vett egy mély levegőt, s felkészült, hogy a 

legalkalmasabbnak tűnő pillanatban, zajtalanul benyisson 

a szobába. Nem akarta, hogy annak a gazembernek egy 

másodpercnyi ideje is legyen arra, hogy észrevegye őt. 

Tudta, hogy minden az időzítésen múlik.



Amikor bentről egy zuhanásra utaló tompa puffanást 

hallott, egy határozott mozdulattal belökte az ajtót. A 

félhomályos kis raktárszobában Crane háttal feléje, teljes 

súlyával feküdt Pollyn, s épp a nadrágját gombolta. Polly 

rémülettől kitágult szeme Emma arcára szegeződött. 

- Hülye kis liba - zihálta a férfi teljes izgalomban. - 

Nemhogy örülnél, amiért egy úriember arra méltat, hogy 

fölemelje a szoknyádat. Azt nem bánom, ha harcias vagy 

- folytatta, miközben nyitotta a nadrágját -, attól, a dolog 

csak még érdekesebb. 

- Remélem, ezt is érdekesnek fogja találni - suttogta 

Emma, és erejét összeszedve lesújtott az ágymelegítővel 

Crane fejére. 

Chilton Crane hang nélkül összecsuklott. 

- Szentséges Isten, megölte őt! - lehelte Polly. 

Emma zavartan nézte Crane mozdulatlan testét. 

- Maga szerint meghalt 

- Jaj, igen, biztos vagyok benne, madam! - Polly 

feltápászkodott a földről. Az első pillanatok 

megkönnyebbülését dermesztő rémület követte. - Mihez 

kezdünk most, madam Mindkettőnket felakasztanak, 

amiért megöltünk egy nemes urat. 

- Én ütöttem fejbe - szögezte le Emma. 

- De engem is okolni fognak, tudom jól - jajveszékelt 

Polly. 

És igaza lehet, gondolta Emma. Leküzdötte az agyát 

elzsibbasztani készülő pánikot. 

- Hadd gondolkozzam - mondta. - Valamit biztosan 

tehetünk. Nem hagyom, hogy a gazember miatt 

felakasszanak. Az egész ember nem ér annyit. - Lehajolt, 

és megragadta Crane bokáit. - Segítsen. Kivisszük a 

lépcsőhöz.



- Minek - értetlenkedett Polly, de azért ő is lehajolt, 

hogy megfogja Crane két csuklóját. 

- Legurítjuk a lépcsőn, és azt mondjuk, hogy 

megbotlott és elesett. 

- Maga szerint ez jó lesz - kérdezte Polly 

reménykedve. 

- Nincs más lehetőségünk. - Emma nekiveselkedett, és 

a bokájánál fogva felemelte Crane-t. - Egek! Szörnyű 

nehéz, nem igaz 

- Nincs szükségük a hölgyeknek segítségre - szólalt 

meg az ajtóban Edison. 

- Uram... - nyelt egy nagyot Polly, és elejtette Crane 

csuklóit. Egy lépést hátrált, és kezével a torkához kapott. 

- Végünk van - nyögte, és a szeme könnybe lábadt. 

Emma mozdulatlanná dermedt, de nem engedte el 

Crane bokáit. Túl késő, hogy pánikba essen; ha Edison 

jelenteni akarja a hatóságnak, úgysem tehet ellene 

semmit. 

A vállán át hátrapillantott. A férfi megfejthetetlen 

tekintettel nézett rá. De amikor Emma látta, hogy 

pillantása az ágymelegítőre siklik, tudta, hogy szavak 

nélkül is ért mindent. 

- De igen - mondta. - Jól jönne a segítség, Mr. Stokes. 

Mr. Crane meg akarta erőszakolni Dollyt. Én leütöttem az 

ágymelegítővel, amint látja. Lehet, hogy túl nagyra 

sikeredett az ütés. 

- Megölte őt - kesergett Dolly. 

- Mielőtt legurítanánk azon a lépcsőn, bizonyosodjunk 

meg arról, hogy csakugyan meghalt-e - mondta Edison, 

majd hozzátette: - Nem mintha nem érdemelné meg. 

Becsukta maga mögött az ajtót, majd a földön fekvő 

Crane-hez ment. Fél térdre ereszkedve két ujját a férfi 

nyakára szorította.



- Erőteljes pulzus - pillantott föl Emmára. - Nem 

kétséges, hogy kemény koponyája van. Életben marad. 

- Valóban - kérdezte Emma, és leejtette Crane 

bokáit. - Biztos benne 

- Teljes mértékben. 

- Ó, asszonyom! - kiáltotta feltámadó reménységgel 

Pollly. - Meg vagyunk mentve! De mi lesz - folytatta 

ijedten -, ha magához térve bejelenti a hatóságnak, hogy 

Greyson kisasszony leütötte 

- Chilton Crane nem fog bejelentést tenni - közölte 

Edison nyugodtan. - Szerintem mindkettőjüket 

kifárasztották a lezajlott események. Bízzák rám, hogy 

elrendezzem a dolgokat. 

- Hogyan képzeli, urain - nézett rá Emma. 

- Azt tapasztaltam, hogy mindig a legegyszerűbb 

dolgok a leghatásosabbak, különösen, ha azok, akikkel 

dolgunk van, szintén egyszerű elmék. 

- Nem értem - mondta Emma. - Mit fog tenni 

Edison lehajolt, és meglepő könnyedséggel a vállára 

kapta Crane ernyedt testét. 

- Beviszem a szobájába. Ha felébred, elmondom neki, 

hogy baleset érte. 'Tapasztalatom szerint, akik egy ütéstől 

bármily rövid időre is, de elvesztették az eszméletüket, 

nem szoktak pontosan emlékezni az ütést közvetlenül 

megelőző eseményekre. O is kénytelen lesz elhinni, amit 

majd tőlem hall. Önöknek nem kell mást tenniük, mint 

mélyen hallgatni mindarról, ami idefent történt. 

- Egy szót sem szólok róla - rázkódott össze Polly. - 

Nem is tudom, mit tenne az én Jackem Mr. Crane-nel, ha 

megtudná, miben sántikált. 

- Nagyon szép dolog öntől, amit értünk tesz, Mr. 

Stokes - mondta Emma mélységes megkönnyebbüléssel.



A férfi könnyedén meghajolt, és zavarba ejtően 

elgondolkodó pillantással nézett vissza rá.



6. 

- A fejem - nyöszörgött az ágyán fekvő Chilton Crane. 

Edison visszafordult az ablakból, ahol türelmetlenül 

várta, meddig kell még őriznie Crane álmát. 

Crane megmozdult, majd kinyitotta a szemét. Szapora 

pislogás után látható elképedéssel bámult Edisonra, majd 

azt kérdezte: 

- Mi történt 

- Nem emlékszik - adta a meglepettet Edison. - A 

szobám felé tartva szokatlan zajt hallottam a fölöttünk 

lévő emeletről. Fölmentem, hogy megnézzem, mi az, s 

épp időben, hogy lássam, ön benyit, majd belép az egyik 

raktárszobába. Ebben a pillanatban megbotlott és átesett 

egy régi bőröndön, j amit otthagytak az útban. 

- Igen - tapogatta meg a tarkóját Crane. 

- Egy polcba verhette be a fejét esés közben. 

- Kegyetlenül fáj a fejem, annyi szent - fintorgott 

Crane. 

- Ez nem lep meg - mosolyodott el halványan Edison. 

- Szólok Ware-nak, hogy hívjon orvost. 

- Tegyen, ahogy jónak látja, de én nem bíznám rá a 

fejem egy vidéki doktorra. 

- Igaza van - felelte ijedten Crane. - A legtöbbjük 

sarlatán. 

- Leginkább pihenésre van szüksége. Most, hogy 

magához tért, rám nincs többé szükség. Ware a 

biliárdterembe hívta az urakat. 

- Esküdni mernék rá, hogy volt egy szobalány abban a 

szobában - mondta összeráncolt homlokkal Crane. - Egy 

jóképű, nagy mellű lány. Emlékszem, arra gondoltam, 

gyorsan elkapom egy fordulóra. Nem lehet, hogy ő...



- Te jó ég, uram - állt meg Edison, kezével már az 

ajtókilincs gombját fogva -, azt akarja ezzel mondani, 

hogy egy házicseléd visszautasította a közeledését 

Nagyon mulatságos. Elképzelem, mit szólnak majd a 

többiek, ha este, borozgatás közben elmeséli nekik a 

történteket. 

- Nem erre gondoltam - hebegte Crane fülig 

vörösödve. - Csak úgy rémlett, volt ott valaki a 

raktárszobában... 

- Amikor én megtaláltam önt, nyomát sem láttam a 

közelben senkinek. Csak a bőröndöt láttam a földön. 

Idehívjam az inasát 

- A fenébe is... - morogta Crane. - Igen, kérem, 

mindenesetre küldje be Hodgest. Ő majd rendbe hozza a 

fejemet. Az ördög vigye el, micsoda rémes napom volt 

ma! Száz fontot veszítettem a lóversenyen, most meg ez... 

- Legyen hálás, amiért nem törte ki a nyakát, amikor 

elesett - mondta Edison nagyon halkan, és kiment a 

szobából. 

Visszament Emma szobájához, és halkan bekopogott. 

Az ajtó azonnal kinyílt. 

- Az Isten szerelmére, jöjjön be, mielőtt valaki 

meglátná, uram. 

A férfi belépett, s visszatekintve látta, hogy Emma az 

ajtón kihajolva ellenőrzi, nem jár-e valaki a folyosón. 

Amikor megnyugodott, hogy senki sem látta meg Edisont, 

sietve becsukta az ajtót. 

- Nos, Mr. Stokes Elhitte Crane a meséjét 

Edison egy pillanatra beszívta a lány illatát, amely 

eszébe juttatta a tegnap estét, amikor a szekrényben 

kuporogtak, s amikor először érezte ezt az üde illatot.



- Nem tudom, sikerült-e őt meggyőznöm, de az biztos, 

hogy nem fog eldicsekedni azzal, hogy egy szobalánynál 

elutasításra talált, vagy hogy annak sikerült megszöknie 

tőle. Akárhogyan is, de nem fogja megcáfolni az én 

verziómat. 

- Nagyon okosan cselekedett, uram. Mindkettőnket 

örök hálára kötelezett. 

- Ön volt a nap hőse, Greyson kisasszony, nem én. 

Gondolni sem szeretek rá, mi történt volna, ha ön nem lép 

közbe az ágymelegítővel. 

- Bevallom, egy percig sem bánom, hogy akkorát 

ütöttem rá. Tudja, ki nem állhatom azt az embert - 

mondta Emma, és összerázkódott. 

- Biztosíthatom, hogy Crane meg fog fizetni azért, 

amit tett. 

- Úgy gondolja - kérdezte meglepetten a lány. 

- Gondoskodom róla - felelte Edison. - De az ilyesmit 

alaposan elő kell készíteni. 

- Nem értem. 

- Nem hallotta még, hogy a bosszú olyan étel, amit a 

legjobb hidegen tálalni 

- Hiszek önnek, uram. 

Edison egyenesen Emma elé lépett. 

- Bár kéznél lettem volna, Greyson kisasszony, 

amikor Crane-nel összetalálkozott abban a Ralston 

Manor-i ruháskamrában. A bosszúm akkor nagyon gyors 

lett volna. 

- Akkor egy éjjeliedénnyel vágtam fejbe - húzta el a 

száját a lány. - Akkor csak elkábult. Mondhatom, 

rettenetesen kemény feje van a gazembernek. 

Ez azt jelenti - mosolyodott el a férfi -, hogy amikor 

Ralston Manorban Crane önre támadt, sikerült 

megvédenie magát tőle



- Nem sikerült megerőszakolnia, ha erre kíváncsi. De 

az állásomat elvesztettem miatta. Amikor a munkaadóm 

ránk nyitotta az ajtót, mindketten a földön voltunk. Kínos 

jelenet volt, annyit mondhatok. Lady Ralston 

természetesen engem hibáztatott. 

- Értem - mondta a férfi, és meghajtotta a fejét. - Hadd 

mondjam meg, Greyson kisasszony, hogy ön rendkívüli 

nő. 

Emma félszegen rámosolygott a férfira. 

- Köszönöm, amit ma délután tett, uram. Nem is 

tudom, mit mondjak. Nem vagyok hozzászokva, hogy a 

segítségemre siessenek. 

- Nyilván nem szorul sűrűn segítségre, Greyson 

kisasszony. Azt hiszem, nem találkoztam még önhöz 

hasonló nővel. 

A lány szeme fényesen ragyogott, és zavarba ejtő 

figyelemmel nézett a férfira a szemüvege mögül. 

- Az érzés kölcsönös, uram. 

- Valóban 

- Igen. Én sem találkoztam még olyan emberrel, mint 

ön, Mr. Stokes. Minden bámulatom az öné. 

- Bámulata... 

- És rendkívül hálás is vagyok - tette hozzá a lány 

sietve. 

- Hálás. Milyen kedves öntől. 

- Minden este imámba foglalom a nevét. 

- Milyen megható - motyogta a férfi. 

- Nem értem önt, Mr. Stokes - nézett rá összehúzott 

szemöldökkel Emma. - Ha olyasmit mondtam volna, 

amivel felbosszantottam... 

- Honnan veszi, hogy bosszús vagyok 

- Onnan, hogy így rám mereszti a szemét. Jaj, 

Istenem, nem értek én az efféle társalgáshoz.



- Én sem. 

A lány elkeseredetten pillantott föl a mennyezetre. 

Aztán egy gyors, váratlan mozdulattal lábujjhegyre állt, 

két kezével megkapaszkodott Edison vállába, és ajkával 

könnyedén végigsúrolta a férfi száját. 

Edison megmerevedett; attól félt, ha megmozdul, 

szertefoszlik a varázslat. 

A következő pillanatban Emma lángvörös arccal, 

levegő után kapkodva hátralépett. 

- Bocsásson meg, uram, nem akartam zavarba hozni a 

vakmerőségemmel. Bocsánatot kérek. 

- Ki fogom heverni. 

- Azokban a kiállhatatlan regényekben mindig így 

köszönnek meg valamit a hősnők a bátor hősnek - mondta 

mogorván a lány. 

- Csakugyan Látom már, tágítanom kell az irodalmi 

ízlésvilágomon. 

- Kérem, Mr. Stokes, most már igazán mennie kell. 

Ha valaki meglát bennünket... 

- Hogyne, természetesen. A jó hírneve. 

- Nem találná mulatságosnak, ha önnek is a jó 

hírnevétől függne a megélhetése - nézett Edisonra 

mérgesen. a lány. 

- Igaza van. Tapintatlan voltam. Nyugodjék meg, 

máris megyek. 

Ahogy ellépett mellőle, Emma megérintette a karját. 

- Voltaképpen miért jött fel erre az emeletre épp 

akkor 

Edison vállat vont. 

- Megláttam Crane-t, amint fölfelé megy a lépcsőn. 

Tudtam, hogy az ön szobája idefent van. Féltem, hogy 

eszébe talál jutni, hol és mikor látta önt utoljára, ezért úgy 

döntöttem, hogy...



- Értem. Nagy figyelmességre vall, uram. 

A férfi nem válaszolt. Mi értelme lett volna elárulni, 

milyen jeges düh fogta el, amikor meglátta a hátsó 

lépcsőn felfelé osonó Chiltont 

Emma levette a kezét a karjáról, és megdörzsölte a 

halántékát. 

- Rosszul érzi magát, Greyson kisasszony 

- Már nem, hála az égnek. De korábban valóban 

rosszul éreztem magam. Ezért jöttem fel a szobámba, s 

hallottam meg, hogy Crane bántalmazza Pollyt. 

- Evett valamit 

- Ittam - fintorgott Emma. - Lady Ames 

mindnyájunkat megitatott a különleges teájával, aztán 

ragaszkodott hozzá, hogy valami buta kitalálósdit 

játsszunk. 

- Lady Ames egy különleges teát itatott önnel - 

ismételte Edison nagyon óvatosan. 

- Förtelmes volt - fintorította el az orrát megint a lány. 

- Nem is értem, hogyhogy neki ízlik... Szerintem senki 

sem itta meg az egész csészével. Alig tudtam odafigyelni 

arra az ostoba játékra. 

- Mesélje el nekem pontosan azt a játékot - ragadta 

vállon a férfi. 

A lány elkerekedő szemmel, zavartan pillantott a 

vállán nyugvó férfikézre. 

- Csak egy fordulót játszottam. Lady Ames egy 

kártyalapot tett leborítva az asztalra, mi pedig egymás 

után megpróbáltuk kitalálni, melyik lap lehet. Én 

nyertem, de olyan rosszul voltam, hogy abba kellett 

hagynom. 

- Maga nyert - nézett rá figyelmesen Edison. - 

Vagyis kitalálta, melyik az a lap



- Igen. Merő véletlenségből, nyilván. Mindig jó 

voltam az ilyen játékokban. Lady Ames szerette volna, ha 

folytatom, sőt, kifejezetten haragudott, amiért 

ragaszkodtam hozzá, hogy visszavonulok. De egyszerűen 

nem tehettem mást. 

- Ördög és pokol! - Sem neki, sem Lorringnak nem 

jutott eszébe, hogy az, aki ellopta az elixír receptjét, nő is 

lehet. A következő pillanatban arra gondolt, hogy ha nő 

után kell szimatolnia, akkor rendkívül jó hasznát venné 

egy női segéderőnek. - Greyson kisasszony, a múlt éjjel 

azt mondta, hogy társalkodónői állást kellett vállalnia 

azért, hogy pénzügyi veszteségeit ellensúlyozni tudja. 

- Egyedül a szükség vehet rá egy nőt, hogy ilyen állást 

vállaljon - húzta el a száját a lány. 

- Mit szólna, ha ajánlanék önnek egy második, 

jövedelmezőbb állást 

Emma ellépett a vállát fogó két kéz alól, s két kezét az 

oldalánál ökölbe szorítva hátat fordított a férfinak. 

- Ön és Lady Mayfield sokban hasonlítanak egymásra, 

sir. Szerinte egy jó házasságban kell értékesítenem 

magam, ön ennél kevésbé hivatalos szerződést javasol. 

Számomra a kettő egy és ugyanaz. És egyik változat sincs 

ínyemre. Találok majd egy másik megoldást a szorult 

helyzetemre. Esküszöm. 

A férfi alaposan szemügyre vette a lány hajlíthatatlan 

gerincét. 

- Hiszek önnek, Greyson kisasszony. De félreértett 

engem. Nem azt ajánlottam fel, hogy legyen a szeretőm. 

Arra gondoltam, legyen a segédem. 

A lány a vállán át, összehúzott szemmel nézett rá. 

- A fizetett segédje 

- És ehhez nem is kell feladnia a Lady Mayfieldnél 

betöltött állását. Sőt, ami azt illeti, ez az állása teremti



meg azt az ideális helyzetet, amelyben az én segítségemre 

lehet. 

A lány zöld szemében fény gyúlt. 

- Két állásom lesz Egyszerre kapok fizetést öntől és 

Lady Mayfieldtől 

- Pontosan. Tisztességesen megfizetem a szolgálatait. 

A lány még habozott, majd egy hirtelen mozdulattal 

szembefordult a férfival. 

- Mit ért a tisztességes fizetés alatt 

A férfi arca lassan felderült. 

- A jelenlegi fizetése dupláját. i 

A lány szemében ravasz kis fény csillant meg. 

- Ha ennyire szüksége van a segítségemre, sir, legyen 

a jelenlegi bérem háromszorosa egy egész negyedévre. 

- Kemény feltételeket szab, Greyson kisasszony. 

Talán előbb végig kellene hallgatnia, milyen 

követelményeket támaszt az új állás önnel szemben, s 

csak aztán kössünk megállapodást. 

- Hogy őszinte legyek, uram, pillanatnyilag ez érdekel 

a legkevésbé. Ha garantálja, hogy a következő negyedévre 

háromszorosát fizeti annak, amit Lady Mayfieldtől kapok, 

és nem kell az ágyába bújnom, akkor elvállalom az állást. 

- Akkor megállapodtunk. Nos, mindössze azt z kérem 

öntől, Greyson kisasszony, hogy tegyen eleget Lady Ames 

kívánságának, igya meg az ő különleges teáját, és 

kártyázzon vele. 

- Mindenképpen meg kell innom azt a teát - 

biggyesztette el a száját Emma. 

- Egy keveset. Csak annyit, hogy lássa, issza a teáját. 

- Talán arcátlanságnak tűnik a jelen körülmények 

között, mégis, nem magyarázná meg, miről van szó - 

sóhajtotta Emma.



- Okkal feltételezem, hogy Miranda valamiféle 

kísérletnek akarja alávetni önt a bájitalával - nézett 

Edison komolyan a lány szemébe. 

- Kísérletnek - kapott Emma a gyomrához. - Mérget 

tett a teába 

- Biztosíthatom, semmi okunk azt gondolni, hogy a 

tea árt önnek. 

- Akkor tulajdonképpen hogyan hat rám 

- A legenda szerint... 

- Legenda 

- Komolytalan, okkult dolog - vágta rá gyorsan 

Edison. - Említettem, hogy keresek valamit, amit 

elloptak. Egy távoli sziget, Vanzagara Kerti 

Templomából való régi könyvet. A templom szerzetesei 

úgy nevezik, hogy a Titkok Könyve. 

- Vanzagara - ráncolta a homlokát Emma. - Hallottam 

már róla. 

- Meglep. Nem sokan mondhatják ezt el. 

- A nagymamám nagyon szerette a földrajzot. 

- Nos, annak az embernek a megbízásából nyomozok, 

aki évekkel ezelőtt felfedezte Vanzagarát. Nagyon jó 

barátom az illető. 

- Értem. 

- Ignatius Lorringnak hívják. Haldoklik, és az az 

utolsó kívánsága, hogy kerítsem elő az ellopott könyvet, 

és juttassam vissza a vanzagarai szerzeteseknek. - Némi 

tétovázás után hozzátette: - Tudja, bűntudata van. 

- Miért 

- Mert ő fedezte fel a szigetet, és tette ismertté 

Európában. Ügy érzi, ha ő nem teszi ezt, a sziget még 

sok-sok évig háborítatlan maradhatott volna. Nem utazott 

volna oda a tolvaj sem, hogy ellopja a legdrágább 

kincsüket.



- Tudja, kilopta el a könyvet 

- Nem. De egyes híresztelések szerint a tolvaj Itáliába 

vitte a Titkok Könyvét, és ott eladta egy Farrell Blue nevű 

embernek. Ez hihető, mert Blue azon kevés tudósok 

egyike volt, akik némi eséllyel próbálkozhatnak annak a 

régi nyelvnek a megfejtésével, amelyen a receptek 

íródtak. 

- Múlt időben utalt Mr. Blue-ra - szólt közbe Emma. - 

Gondolom, nem véletlenül. 

- Meghalt, amikor leégett a villája Rómában. 

- Ó. És mi van ezzel az okkult... 

- Ostobaság, mint mondtam. A legenda szerint az ital 

hatására az ember előre megjósolhatja egy kártya útját. 

Állítólag felerősíti a természetes női intuíciót. 

- Női intuíciót 

- A szerzetesek szerint csak nőkre, s közülük is csak 

nagyon kevesekre hat; azokra, akik eleve fejlett 

megérzőképességgel rendelkeznek. 

- Ezért van hát szükség kísérletezésre - húzta el a 

száját Emma. 

- Igen. Úgy látszik, Miranda nem fogékony a teájára. 

Ahogy más sem. De a jelek szerint hisz benne, hogy 

valakire előbb-utóbb hatni fog, ezért próbálkozik. Lehet, 

hogy cinkost keres. 

- Cinkost - kérdezte Emma töprengve. - Elég rossz 

csengésű szó. 

- Ugye, érti a problémát - nézett rá felvont 

szemöldökkel Edison. - Ha hisz abban, hogy egy olyan 

szer van a birtokában, amely révén hamisan játszhat a 

kártyán, a lehetőségei korlátlanok. 

- De azt mondta, az elixír csak egyetlen legenda abból 

a régi könyvből - vetett rá gyors, fürkésző tekintetet 

Emma. - Miért keresi hát



- Ha megtalálom azt, akinek a birtokában van az elixír 

receptje, talán a nyomára akadhatunk a könyv tolvajának 

is. 

- Értem. De ha az elixír nem hat... 

- Ne értsen félre. Nem az a lényeg, hogy az elixír hate 

vagy sem. Tudjuk, hogy az emberek rengeteget 

kockáztatnak, hogy megszerezzenek valamit, aminek az 

értékességében hisznek. Többen meghaltak már emiatt az 

átkozott recept miatt. Legutóbb egy londoni patikus. 

- Meghalt, mert ivott a teából - tágult kerekre 

rémületében a lány szeme. 

A férfi megrázta a fejét. 

- Szerintem az a vevője ölte meg, akinek eladott a 

szerhez szükséges különleges teából. 

- Maga ismeri a recept hozzávalóit - húzta össze a 

szemöldökét Emma. 

- Nem. De tudom, hogy Vanzagara szigetéről 

származik. Csak ott teremnek meg a hozzávaló növények. 

Lorring figyelmeztette a vanzagarai gyógynövényeket 

tartó londoni patikusokat. Megkérte őket, hogy értesítsék, 

ha valaki vásárolni akarna belőlük. 

- Értem. És egyikük üzent neki, hogy volt vevője a 

különleges teára 

- Igen. Lorring már olyan beteg, hogy nem jár el 

hazulról, ezért én mentem el az üzenetet küldő 

patikushoz. De elkéstem. Leszúrták. A halála előtt még 

elmondta, hogy a tea vásárlója Ware-hoz készül 

vendégségbe. 

- Istenem! Gondolja, hogy Miranda ölte meg azt a 

szegény embert 

- Ha ő szerezte meg a receptet, kénytelen vagyok 

feltételezni, hogy ő a patikus gyilkosa. És persze lehetnek



mások is. De ne nyugtalankodjon, Greyson kisasszony, 

amíg az ártatlant játssza, addig ön biztonságban van. 

- Ez már elég jól megy nekem - mormolta Emma. - 

Alapkövetelmény a munkámban. 

- Tudja - nézett rá különös mosollyal a férfi -, amíg 

magát nem ismertem, nem is sejtettem, hogy a 

társalkodónők ilyen okosak és talpraesettek. 

- Ez már ilyen igényes foglalkozás, sir.



7. 

Másnap este, mielőtt átöltözött volna vacsorához, 

Edison meggyújtott egy gyertyát, és letette a padlóra. 

Szabályos lótuszülésben leült elébe, és belebámult a 

gyertyalángba. 

Már régen felhagyott a Vanza-szertartások 

legtöbbjével, de olyankor, ha el akart mélyedni a 

gondolataiban, néha elővette a gyertyát. 

Az illatos és színes gyertyákkal végzett meditációt 

régóta gyakorolták a szigeten. A szerzetesek a 

templomban végezték ezeket a meditációs gyakorlatokat, 

és minden Vanza-mester átadta a tanítványainak a 

figyelem-összpontosítás titkát. Minden mesternek 

megvolt a maga jellegzetes színű és illatú gyertyája, amit 

szintén átörökített a tanítványaira. 

Edison merőn nézte a gyertya lángját. Módszeresen 

újra meg újra nyugalmat parancsolt a testére, mígnem 

elméje akadálytalanul, tudott összpontosítani. A 

nyugalom puha palástként terült rá. 

A gyertya lángja felragyogott, s ő belelátott a 

közepébe. Gondolatait szabadon engedte, s azok egy idő 

után logikus rendbe álltak össze. 

Lehet, hogy komoly hibát követett el, amikor Emma 

Greysont bevonta az eltűnt könyv körül kialakult kusza 

helyzetbe. De alaposan végiggondolva a dolgot úgy 

találta, hogy a logikája jól működött. Ha Lady Ames a 

tolvaj, és szentül hiszi, hogy Emmára hat a szer, akkor 

Emma máris benne van a kelepcében. Mostantól fogva 

bármikor komoly veszélybe kerülhet. Azt azonban kétli, 

hogy közvetlen veszély fenyegeti, hiszen, ha jól 

okoskodott, akkor Mirandának ez idő szerint szüksége 

van a lányra.



Azzal, hogy a Ware Castle-ban folytatott 

nyomozásához fizetett alkalmazottként igénybe veszi 

Emma segítségét, könnyebben szemmel is tarthatja őt, 

ami egyben nagyobb biztonságot jelent a lánynak. 

A láng még jobban kifényesedett. Edison még beljebb 

engedte vonni magát oda, ahol bizonyos igazságok a 

legforróbban izzottak. Itt, a gyertya lángjában van az 

igazság, gondolta. Nemcsak azért vette maga mellé 

Emma Greysont, mert úgy ítélte meg, hogy nagy hasznát 

veheti, nem is csak azért, mert meg akarta védeni őt, vagy 

mert segítségére akart lenni nehéz anyagi helyzetében. 

Ki akarta használni a lehetőséget, hogy közelebb 

vonja magához. 

Merőben szokatlan indíték a részéről. És talán 

veszélyes is. 

Úgy döntött, elég volt, nem nézi tovább a gyertya 

lángját. 

- Ismét ön nyert, Greyson kisasszony. Ez így nem fair! 

- Delicia Beaumont lecsapta a legyezőjét. 

- Egymás után háromszor húzta ki a helyes kártyát! 

Emma lopva körbepillantott az előkelő hölgyeken. 

Már egy ideje érezte a növekvő ingerültséget a 

csoportban. Könnyű volt megtűrniük maguk között a kis 

senkit, amíg volt benne annyi tisztesség, hogy veszített, 

de egészen más lett a helyzet most, hogy rendszeresen ő 

nyert. 

Csak Miranda volt elégedett Emma sikersorozatával. 

Lady Ames büszkén trónolt fekete-arany csíkos estélyi 

ruhájában az asztalfőn. 

A hölgyek vacsora után többnyire pezsgőt és brandyt 

ittak, s mire az urak megisszák a portóiukat, és 

megjelennek, hogy táncra kérjék őket, a legtöbbjük már 

részeg lesz.



Emma megmaradt a teánál, de hajthatatlannak 

mutatkozott, amikor Miranda egyre unszolta, hogy igyon 

még és még az ő különleges teájából. Ezúttal óvatosabban 

kortyolgatott, ennélfogva a szédülés is elviselhetőbb volt, 

mint korábban. Mindazonáltal határozottan kellemetlen 

érzése volt: mintha sötét, zavaros köd ülte volna meg az 

agyát. 

- Még egy kört - szólt nyájasan Miranda, és 

megkeverte a lapokat. - Lássuk, megveri-e valaki Greyson 

kisasszonyt. 

- Elegem van ebből a nevetséges játékból - pattant fel 

Delicia. - Megyek, szívok egy kis friss levegőt. Ki akar 

velem jönni - nézett körbe a többieken. 

- Én! 

- Én is! 

- Tényleg nagyon unalmas, ha mindig ugyanaz nyer! - 

szólt élesen Cordelia Page, és türelmetlenül felugrott. - 

Remélem, hamarosan kezdődik a tánc. 

A hölgyek hangos ruhasuhogással kitódultak a 

teraszra. 

Miranda jóságos mosollyal fordult Emmához: 

- Nem tudnak veszíteni, Greyson kisasszony. Ön nem 

tehet róla, ugyebár, hogy ma este ilyen szerencséje van... 

Miranda szemének lázas csillogása megijesztette 

Emmát. Való igaz, megígérte Edisonnak, hogy részt vesz 

Miranda játékaiban, de mára elege volt. Ideje, hogy 

veszítsen. Különben sem volna szerencsés, ha Miranda 

vakon bízna a kotyvaléka hatásosságában. 

- Még egy kör, és utána visszavonulok - mondta. 

Bosszús kifejezés suhant át Miranda arcán, de gyorsan 

erőt vett magán. 

- Rendben van, Greyson kisasszony, még egy kör. - 

Találomra kiválasztott három lapot a csomagból, jól



megnézte, majd leborította az asztalra. - Tessék. Lássuk, 

kitalálja-e, melyik három lap ez. 

Emma megérintette az elsőt. Az agyát betöltő kavargó 

ködön keresztül napnál világosabban jelent meg előtte a 

treff négyes. 

- Azt hiszem, a szív király - mondta nyájasan. 

- Nem találta el, Greyson kisasszony - felelte 

összehúzott szemöldökkel Miranda, és felfordította a 

lapot. - Swan, töltsön Greyson kisasszonynak még egy 

csésze teát. 

Swan már indult is a kannával. 

- Nem, köszönöm, nem kérek több teát – közölte 

Emma. 

- Lárifári, dehogynem kér. Tegye, amit mondtam, 

Swan - vetett az inas felé Miranda egy türelmetlen, dühös 

pillantást. 

Emma látta, hogy Swan már-már esedező tekintettel 

néz rá, s megértette, hogy az inas bajban van. 

- Jól van, miért is ne - nézett rá megértő mosollyal. - 

Kérek még egy kis teát, Swan. Köszönöm. 

Swan szemében kigyúlt a hála szikrája, és remegő 

kézzel teletöltötte Emma csészéjét. Amikor ellépett tőle, 

Emma tettetett ügyetlenséggel nyúlt a csésze után, amely 

kicsúszott az ujjai közül, és leesett a földre. 

- Jaj, nekem! - kiáltott fel. - Mit tettem! 

- Takarítsa el, Swan - szólt Miranda visszafojtott 

dühvel. 

- Igenis, asszonyom - felelte az inas. 

- A ruhámra is ráfröccsent - mondta Emma, és felállt. 

- Kérem, bocsásson meg, Lady Ames. Kénytelen vagyok 

máris visszavonulni. 

- De Greyson kisasszony, hisz korán van még - 

tiltakozott a lady, s a szeme jeges fénnyel villant.



- Mint tudja, nem forgok gyakran az előkelőek 

világában, ezért szokatlan számomra az éjszakázás. De 

kétlem, hogy bárkinek is feltűnne a távollétem. 

- Téved, Greyson kisasszony. Nekem fel fog tűnni. - 

Kissé előrehajolt, és furcsán feszült arccal nézett fel rá. - 

Szeretnék még játszani önnel.. 

Ismerős bizsergés futott át Emmán. Érezte, hogy a 

tarkóján felborzolódik a haja. Tenyere csípősen 

viszketett. 

Félek, gondolta, s maga is meglepődött rossz 

előérzetén. Halálos félelem fogta el, miközben nem látta 

az okát. 

Ördög vinné el ezt a nőt. Nem hagyom, hogy ezt tegye 

velem. 

Miranda úgy nézett rá, ahogy a macska szokta figyelni 

az egeret. 

Mi van velem - gondolta riadtan Emma, amikor 

megérezte a félelem újabb rohamát. - Hiszen nem fog rám 

puskát! 

Nagy erőfeszítéssel összeszedte magát. 

- Jó éjt, Lady Ames - mondta. - Mára elegem van a 

kártyajátékokból. 

Nem mert hátranézni, amikor magára erőltetett 

nyugalommal elvonult a kártyaasztaltól. A lépcső felé 

menve megállt a bálterem nyitott ajtajánál, hogy lássa, ott 

van-e a másik munkaadója. Odabent a tágas teremben 

sokan gyűltek össze, méghozzá ezúttal nemcsak a ház 

vendégei, de a környékbeli nemesek közül is szép 

számmal. 

Chilton Crane, Emma nagy megkönnyebbülésére, 

egész nap nem jött le, csak üzent, hogy fejfájása miatt a 

szobájában marad.



Emma e pillanatban megpillantotta a terem túloldalán, 

egy kisebb csoportban álló Lettyt. Pezsgőspoharat tartott 

a kezében, és nagyokat kacagott. Reggel meg majd keresi 

a tonikját, gondolta Emma. De ma éjjel szemmel 

láthatóan nem lesz szüksége társalkodónője szolgálataira. 

Boldogan, hogy ez idő szerint megszabadult mindkét 

munkaadója iránti kötelezettségeitől, megindult fölfelé a 

lépcsőn. 

Mire a harmadik emeletre ért, és rálépett a szobájához 

vezető folyosóra, a bálterem hangzavara távoli morajlássá 

csitult. Léptei kongtak a folyosó csupasz kövén. 

Az ajtaja előtt megállt, és kinyitotta kicsiny 

kézitáskáját, hogy elővegye belőle a kulcsát. 

És ekkor megint mintha hangyák futkosnának a 

gerincén. 

Az a szörnyűséges tea. Edison meg volt győződve 

róla, hogy nem ártalmas. És ha tévedett 

Belépett a szobájába, és becsukta, sőt be is zárta maga 

mögött az ajtót. A vetkőzés és a lefekvéshez készülődés 

szertartása sem nyugtatta meg felajzott idegeit. 

Hálóingben és kis fehér főkötőjében állt, és nézte az 

ágyat. 

Nem tartotta valószínűnek, hogy el tud aludni. Arra 

gondolt, hogy egy lefekvés előtti séta bizonyára jót fog 

tenni. Belebújt a köntösébe és a papucsába, kiment a 

szobájából, zsebre tette a kulcsát, és elsétált a folyosó 

végében lévő tölgyfa ajtóig, amely a kastély lőréses 

oromzatára vezetett. Teljes súlyával nekifeküdve tudta 

csak kinyitni a súlyos ajtót. 

Odakint végigsétált a kőfalon, lenézett a kastélyt 

körülvevő, messzire elnyúló, holdfényben fürdő parkra, 

melyen túl sűrű, sötét erdő terült el. A hűvös, balzsamos 

levegőn kitisztult a feje, de rossz előérzete itt sem múlt el.



A csuda vinné el a megérzéseit. Holmi kényelmetlen 

balsejtelmek miatt nem állhat itt egész éjszaka! 

Elszántan megindult visszafelé, s a nehéz tölgyfa ajtó 

kilincsét két kézzel lenyomva belépett a sötét folyosóra. E 

pillanatban valósággal elhatalmasodott rajta baljós 

előérzete. Elszántan megindult a szobája felé, de ekkor 

meghallotta a kőlapokon visszhangzó léptek kopogását. 

Valaki jön fölfelé a hall túlsó végébe vezető lépcsőn! 

Rémület hasított belé. Éjszaka volt, szolgálónak 

semmi keresnivalója nem lehetett az épületnek ebben a 

szárnyában. Rajta kívül senki másnak nem volt dolga itt. 

Tudta, hogy bárki jön is felfelé a lépcsőn, csak az ő 

szobájába tarthat, ő tehát nem mehet oda vissza. 

Pillanatok alatt döntenie kellett, beugrott hát a 

legközelebbi üres szobába, és becsukta maga mögött az 

ajtót. 

Fülét az ajtó lapjához tapasztva hallgatózott. -; 

Ijesztően hangosnak érzékelte saját lélegzését. 

A léptek zaja megszakadt, s ugyanakkor kulcscsörgés 

hallatszott. Valaki megkaparintotta a házvezetőnő 

kulcscsomóját, gondolta. Akárki volt, a jelek szerint 

feltett szándéka, hogy addig próbálgatja a kulcsokat, amíg 

rá nem talál arra, amelyik beleillik az ő szobája zárjába. 

Egyszer csak hallotta, hogy nyílik a szobája ajtaja. 

Végigfutott rajta a hideg. A betolakodó odabent van a 

szobájában. Ha nem megy ki a bástyára, most talán ott 

aludna védtelenül az ágyában. 

- Mi az - hallatszott ki a nyitott ajtón át Chilton 

Crane dühös méltatlankodása. - Bebújtál az ágy alá, te 

rafinált kis nőszemély 

Az iszonyú düh még a félelmét is elnyomta. A 

gazember! Ugy látszik, tegnap mégsem vágta elég



keményen fejbe! Kár volt Edisonnak megakadályoznia, 

hogy lelökje a lépcsőn. 

- Szóval nem bujkálsz az ágy alatt sem Akkor talán a 

szekrényben. Előlem úgy sem menekül, drága Greyson 

kisasszony. Tudom, hogy itt vagy valahol... - Hirtelen 

elhallgatott. - Ki az Ki jön 

Emma jeges szorítást érzett a gyomrában. Valaki más 

is volt a folyosón, a szobája előtt. Olyan feszülten figyelt 

Crane-re, hogy nem is hallotta az újabb lépteket. 

És úgy látszik, Crane sem. 

- Hé! Mit művel - hangoskodott Crane. - Mi akar ez 

lenni 

Válasz nem érkezett, és amikor Chilton ismét 

megszólalt, a hangja vad rémületről árulkodott: 

- Ne! Várjon! Az Isten szerelmére, tegye el azt a 

pisztolyt. Ezt nem teheti! Mit akar... 

Tiltakozását a pisztoly tompa dörrenése vágta ketté. 

Egy másodperccel később Emma hallotta a padlóra 

zuhant test puffanását. A sötét, üres szobában becsukta a 

szemét, és még a lélegzetét is visszafojtotta. 

Egy végtelen hosszúnak tűnő idő után hallotta, amint 

becsukódik a szobája ajtaja. Nem hallatszott léptek zaja a 

kőpadlón, de hosszú-hosszú idő múlva Emma 

meggyőződött róla, hogy a második betolakodó elment. 

De még ezután is csak nagy sokára merészkedett elő 

rejtekhelyéről. 

Szobája ajtaja előtt megállt. Aztán győzködni kezdte 

magát, hogy nem maradhat itt örökké, valamit tennie kell. 

Összeszedte magát, és kinyitotta az ajtót. 

A szobában a halál illata terjengett. 

A holttest a padlón feküdt. A hold ezüstös fényében 

úgy látszott, mintha vére feketére festette volna mellén az 

inget.



A gazember ezúttal minden kétséget kizáróan halott 

volt.



8. 

Edison följebb emelte a gyertyát, hogy fénye ráessen a 

Miranda útiládájában felfedezett kicsiny, áttetsző 

üvegekre. 

Találomra kiemelt egyet, és kihúzta a dugóját. 

Ismerős volt az illat, emlékeket idézett fel benne. 

Évekkel ezelőtt, a vanzagarai templom kertjében 

érezte ezt a különös illatot. Elhessegette a régi képeket, 

visszatette a kis üvegfiolát, és kivette a sorban 

következőt. A szárított füvek édeskés illata megint csak 

Vanzagarát juttatták eszébe. Nem kétséges, hogy egy 

okkult elixír alkotóelemei sorakoznak a tartályokban. 

A Titkok Könyvét azonban nem látta sehol. 

Már épp le akarta csukni a ládát, amikor ujjai egy 

bőrrel bevont dobozt tapintottak. Kivette, és kinyitotta. A 

gyertya fénye megcsillant egy sor golyón. Puskaport is 

látott egy kisebb dobozban. A pisztoly helye azonban üres 

volt. 

- Sikerült meglepnie, Miranda - mondta, miután 

lecsukta a láda fedelét, és még egyszer körbepillantott a 

szobában. - Okosabbnak gondoltam, semhogy hitelt adjon 

efféle varázsszereknek. És most lássuk, el tud-e vezetni a 

Titkok Könyvéhez. 

Miranda szobájába tompa nevetés és női hang 

Hallatszott be a folyosóról. Korán kezdik a találkák 

lebonyolítását, gondolta Edison. Ezek szerint várnia kell, 

ha nem akarja megkockáztatni, hogy ebből a szobából 

lássák távozni. 

Elfújta a gyertyát, és gyorsan az ablakhoz ment. 

Legalább egy kérdésre választ kapott, gondolta, 

miközben kinyitotta az ablakot, és felugrott a párkányra.



Miranda valamiképpen megszerezte a könyvben szereplő 

receptet, melyet Farrell Blue a halála előtt megfejtett. 

Hogy miként, és hogy mit tud magáról a Titkok 

Könyvéről, azt még csak találgatni lehet. 

Megkönnyebbülésére senkit sem látott a kertben. A 

derekára csavart kötél egyik végét kidobta az ablakon, a 

másikat a "Vanza-csomóval" az ablakfélfához erősítette, 

majd néhányszor megrángatta, hogy lássa, elég erősen 

tart-e. Tartott. 

Akkor kilépett az ablakon, s egyik csizmáját a falnak 

vetve kesztyűs kezével megragadta a kötelet, és gyorsan 

leereszkedett a bokrok sötét árnyékába. 

Amikor biztonságosan földet ért, oldalra rántotta a 

kötelet, amely odafönt az ablakban kioldódott, és lehullt a 

lába mellé. Akkor gyorsan fölcsavarta. 

Ahhoz képest, hogy tíz éve nem gyakorolta, nem is 

rossz. 

Állt a sötétben, és azon gondolkodott, mi legyen a 

következő lépése. A bálteremben még most is szólt a 

zene, pedig már hajnali két óra felé járt az idő. Ha most 

visszamenne, kénytelen lenne elhárítani Miranda újabban 

iránta tanúsított érdeklődését. Nem, mára elég volt 

minden fizikai erőkifejtésből. Már elmúlt tizennyolc éves. 

És az az igazság, hogy ma éjjel senki más 

érdeklődését nem tudná már elviselni, mint új 

munkatársáét. 

Emmára gondolva elmosolyodott. Ami azt illeti, ha ő 

közeledne hozzá, bizony nem hivatkozna fáradtságra! 

Sajnos egyáltalán nem valószínű, hogy e téren valaha is 

próbára lesz téve. 

A lány nagyon vigyáz a jó hírére.



Edison döntött. A konyha melletti félreeső bejáraton 

át visszament a kastélyba, és csendben elindult fölfelé a 

hátsó lépcsőn. 

A második szintre érve elindult a hallon át a saját 

szobája felé. Az ajtó előtt megállt, és kivette a zsebéből a 

kulcsát. Mielőtt a zárba illesztette volna, közelebb hajolt. 

Még a félhomályban is látszott, hogy a i kilincs gombjára 

szórt porban nincsenek ujjlenyomatok. Miután lement 

vacsorázni, senki sem akart bemenni a szobájába. Maga 

sem tudta, örüljön-e annak, hogy a kialakult helyzet miatt 

egyre több régi szokását és gyakorlatát eleveníti fel. 

Belépett a szobájába, és becsukta maga mögött az 

ajtót. 

Éppen meggyújtotta az éjjeliszekrényén álló gyertyát, 

amikor halkan, tétován kopogtak az ajtón. Felnyögött. Ez 

Miranda lesz. A nő a jelek szerint őt is fel akarja írni 

hódításai listájára. 

Résnyire nyitotta az ajtót, és kiszólt: 

- Sajnálom, Miranda, de nagyon fáj a fejem... 

- Én vagyok, Mr. Stokes. 

Kitárta az ajtót. 

- Emma! Mi az ördögöt csinál itt 

A lány leengedte kopogáshoz fölemelt kezét, sietősen 

végigpillantott a folyosón, majd tágra nyílt, karikás 

szemét a férfira emelte. 

Edison agyán átvillant, hogy nincs rajta a szemüveg. 

Rögtön utána megállapította, hogy Emma nem azzal a 

kicsit hunyorgó, vaksi tekintettel néz rá, ahogy a 

szemüvegüktől átmenetileg megfosztott emberek szoktak 

nézni. 

- Őszintén sajnálom, uram, de haladéktalanul 

beszélnem kell önnel - mondta a lány, a nyakán szorosan 

összemarkolva a köntösét. - Egy örökkévalóságnak tűnő



idő óta várok önre a lépcső alatti fülkében. Már attól 

féltem, sohasem jön föl a szobájába. 

- Jöjjön be, mielőtt valaki erre talál jönni - mondta a 

férfi, s a karjánál fogva behúzta a szobába. Csak akkor 

vette észre, hogy a lány hálóingben, főkötőben és 

pongyolában áll előtte. 

- Mi a csuda Úgy tudtam, hogy nagyon is kényes a jó 

hírére. Mit képzel, mi fog történni, ha valaki meglátta, 

amikor bejött a szobámba 

- Sajnálom, de most kisebb gondom is nagyobb ennél. 

Nem is tudom, hogyan magyarázzam meg. 

A férfi látta, hogy a lány teljesen feldúlt állapotban 

van. Hirtelen valóságos dühroham fogta el, és a vállánál 

fogva megrázta a lányt. 

- A mindenségit! Csak nem próbálta meg Crane újból 

megerőszakolni A saját kezemmel ölöm meg! 

- Nem lesz rá szükség, uram - válaszolta Emma, és 

nagyot nyelt. - Már halott. Ezért jöttem. Hogy segítsen 

megszabadulni a holttestétől. Vagy legalább átvinni egy 

másik szobába. 

- A holttestét. - Bizonyára nem jól hallotta. - Azt 

akarja mondani, hogy Crane holtteste a maga szobájában 

van 

- Igen. - A lány megköszörülte a torkát. - Ezúttal 

valóban nem guríthatom le a lépcsőn, hogy utána azt 

mondjam, az eséstől törte ki a nyakát. Mert egy jókora 

lyuk van a mellén. 

A lépcső tetejéről velőtrázó női sikoly hallatszott, s 

rögtön után rémült kiáltás verte fel a házat. 

- Gyilkosság! Megöltek valakit! Jöjjenek gyorsan! 

Emma hevesen összerázkódott. 

- Jaj, Istenem! Elkéstünk. Valaki megtalálta a hullát.



Megpróbált kibújni Edison kezéből, de az rászólt. 

- Nyugalom, Emma. Hová akar menni 

A lány vadul az ablak felé pillantott. 

- Ki kell jutnom innen. Most már biztos, hogy 

felakasztanak. Tudnom kellett volna, hogy az a gazember 

előbb-utóbb tönkre fog tenni engem. Kérem, uram, 

engedjen elmenni! Nincs sok időm! 

- Nem futhat ki így az éjszakába! Papucsban van, az 

Isten szerelmére! 

- Elkötök egy lovat az istállóból. 

A férfi vasmarkába szorítva a lány csuklóját, odahúzta 

az ágyhoz. 

- Mégis mit képzel, uram - kiáltotta Emma, látva, 

hogy Edison az ágy szélére ülve kezdi lerángatni a 

csizmáját, majd amikor azzal végzett, ledobja magáról a 

kabátot, és kigombolja ingének felső gombjait. - Uram, 

mit akar... 

- Lehet, hogy a tervem nem nyeri el a tetszését - 

mondta a férfi, miközben odakint lábdobogás és kiáltások 

verték fel a folyosó csendjét -, de összehasonlíthatatlanul 

biztonságosabb, mint a magáé. - Fölgyűrte az ingujját, és 

odaszólt a lánynak: - Jöjjön. Ki kell mennünk. 

- Sir. Mr. Stokes... 

Edison elkapta Emma csuklóját, és húzni kezdte 

Biz ajtó felé. 

- Hová megyünk 

- Csatlakozunk a többi elszörnyedt bámészkodóhoz. - 

Feltépte az ajtót, és kivonszolta a lányt a folyosóra. - Mire 

a tett színhelyére érünk, már mi is éppoly feldúltak és 

megdöbbentek leszünk, mint a többiek. 

- De Crane holtteste az én szobámban van! - Ez igaz, 

de maga nincs a szobájában, ugye - Igen, de...



- Elég a vitából, Greyson kisasszony. Maga az én 

alkalmazottam. Az ilyen helyzetekben az én utasításaimat 

kell követnie. 

A lány habozni látszott. 

- Bízzon bennem, Emma, most úgysem tehet mást - 

mondta Edison szelídebben. 

Félúton már látták a lépcsőn futkározó embereket; a 

kezükben magasra emelt gyertyák vad árnyékokat 

festettek a falra. 

Nem sokkal a többiek után értek a lépcsőfordulóhoz. 

Senki sem vette észre, amikor csatlakoztak a többiekhez - 

mindenki azt figyelte, mi történik odafönt. 

- Siessenek! - kiáltotta egy hang. 

A harmadikra érve mindenki betódult a sötét 

folyosóra. 

Edison átnézett a fejek fölött, és egy rémültnek látszó 

szobalányt látott a hallban. Nyilván ő riasztotta a 

többieket, gondolta. Vajon mit kereshetett ezen az 

emeleten ilyen késő éjszaka 

Ahogy a sokaság tovalódult, észrevette a földön 

heverő súlyos ezüsttálcát, mellette egy csésze, egy 

csészealj és egy drága porcelánkanna cserepeit. 

Edison közelebb húzta magához Emmát, és a fülébe 

súgta: 

- Szólt, hogy hozzanak föl teát a szobájába 

- Tessék - nézett rá zavartan a lány. - Teát Nem. Le 

akartam feküdni, csak előbb sétáltam egyet a bástyán. 

Miért kérdezi 

- Nem lényeges. Majd később elmagyarázom. - 

Edison arra gondolt, ha helyreáll a nyugalom, megkeresi a 

szobalányt. Érdekes adalék lesz, hogy ki küldte a teával 

Emma szobájába éjnek évadján.



Éles kiáltás jelezte, hogy az első kíváncsi vendég 

megérkezett Emma ajtaja elé. 

- Csakugyan igaz! Ezt az embert lelőtték! 

- Ki az - hallatszott egy másik női hang. 

- Crane - felelte egy férfi. - Mi a csudát keresett 

idefönt 

- Nyilván valamelyik szobalányt - mormolta Lord 

Northmere. - Folyton szobalányok, házvezetőnők és 

hasonlók után koslatott. 

- Szent Isten, az meg fogta magát, és lelőtte! - 

sikoltotta egy nő. - Nézzék, csupa vér az inge! 

- Engedjenek oda - tört utat magának Basil Ware. - 

Láthatnám végre én is, mi folyik a saját házamban 

Az emberek elhallgattak, és tisztelettel utat engedtek 

Basilnek. Edison érezte, hogy Emma megremeg. 

Megszorította a karját. 

- Chilton Crane az, és csakugyan meghalt- jött vissza 

jelenteni a szemle végeztével Basil. - Értesítenünk kell az 

elöljáróságot. Ez itt Greyson kisasszony szobája. Látta őt 

valaki 

- Emma! - sikította Letty. - Úristen! Tényleg az ő 

szobája Hol van Emma 

Fejek forgolódtak, és halk pusmogások hallatszottak. 

- Biztosan megpróbálkozott vele is... 

- Greyson kisasszony lőtte le... 

- Ki hitte volna Greyson kisasszony gyilkos... 

- Az a szelíd ifjú hölgy. Milyen bájos teremtésnek 

látszott. 

- Azon nyomban át kell adni a hatóságoknak... 

Emma görcsösen szorította Edison kezét. A férfi 

rápillantott, s látta, hogy a lány a rémülettől dermedten 

bámul Basil Ware arcába. Megnyugtató szándékkal



szorította meg ismét a karját. Ebben a pillanatban 

tekintete a fejek fölött összetalálkozott Basiléval. 

- Greyson kisasszony velem van, Ware - szólalt meg 

nyugodtan. - Velem volt attól kezdve, hogy visszavonult a 

társaságtól. Mivel egy ideje meglehetősen szoros 

kapcsolatban vagyunk, feljogosítva érzem magam, hogy 

biztosítsam, semmi köze Crane halálához. 

A fejek egyszerre fordultak hátra, s minden szempár 

Emmára szegeződött. A tekintetek a néma csendben 

végigsiklottak a lány hálóingén, majd mintegy 

vezényszóra átlendültek Edisonra, hogy elragadtatott 

szörnyülködéssel megállapodjanak kigombolt ingén és 

meztelen lábán. 

A férfi tudta, hogy következtetésük nyilvánvaló, s azt 

is, hogy izgatott állapotában Emma lesz köztük az utolsó, 

akinek mindez eljut a tudatáig. Most még nyugodtan 

nézett szembe az őt bámuló emberekkel. 

Edison bánatos mosolyt küldött a döbbent 

vendégsereg felé, és Emma kezét a szájához emelve 

mondta: 

- Nem éppen ilyen körülmények között óhajtottuk 

bejelenteni, de ha már így esett, nyilván meg fogják 

érteni. Engedjék meg hát, hogy bemutassam 

menyasszonyomat, Miss Emma Greysont. Ma este igent 

mondott nekem. 

Emma torkából halk csuklásszerű hang tört elő, majd 

ellenállhatatlan köhögés fogta el. Edison gyengéden 

megpaskolta a hátát, s még hozzátette: 

- Amivel, természetesen, a világ legboldogabb 

emberévé tett engem.



9. 

- Elküld - nézett Emma rémülten az ágyban kávézó 

Lettyre. - El akar bocsátani Letty... Lady Mayfield, 

kérem, ezt nem teheti velem. Szükségem van erre az 

állásra. 

- Tréfás kedvében van, drágám, de belőlem ne akarjon 

tréfát űzni - nézett rá csillogó szemmel Letty, és kedvesen 

megfenyegette. - Ne akarja elhitetni velem, hogy Stokes 

jegyeseként meg akarja tartani fizetett társalkodónői 

állását. 

- Úgy van - lépett a lány közelebb az ágyhoz. - 

Továbbra is a társalkodónője szeretnék maradni. Nem 

adtam rá okot, hogy elküldjön. 

- Ne akarjon bolonddá tenni, gyermekem. Ön is 

nagyon jól tudja, hogy ez lehetetlen. 

- Könyörgök, Lady Mayfield... 

- Büszke vagyok magára, drágám - nézett sokat sejtető 

tekintettel a lady Emmára. - Rászolgált a bizalmamra. 

Odafigyelt arra, hogy hová fekteti be a tőkéjét. Igaz, hogy 

Mr. Stokes még koránt sincs élemedett korban... 

- Letty. 

- ...de maga majd úgy intézi, hogy ne kelljen sokáig 

várnia, míg majd élvezheti a vagyon nyújtotta 

szabadságot. 

- Ön nem érti... 

- De még mennyire, hogy értem, kedvesem - 

kacsintott Letty. - Kicsit kockázatos stratégiát választott, 

az igaz. Szerintem egy lány tartsa zár alatt a tőkéjét, míg a 

karikagyűrű ott nem csillog az ujján, maga viszont 

nyilvánosságra hozta az eljegyzésüket. Kis szerencsével 

ez a stratégia is be fog válni.



Emma elképedve bámult a ladyre. Belátta, hogy 

helyzete reménytelen, semmilyen módon nem tudja 

úrnőjét rávenni, hogy tartsa meg az állásában. Mindenki 

nevetségesnek találná, ha a mesébe illően gazdag Edison 

Stokes menyasszonya továbbra is az ő fizetett 

társalkodónője maradna. 

Azért egyvalamivel még megpróbálkozik. 

- Volna olyan kedves, és adna nekem ajánlólevelet, 

Lady Mayfield 

- Ne nevettesse ki magát, gyermekem - kacagott fel a 

lady. - Nincs magának arra már szüksége! Még hogy 

ajánlólevelet! Még elképzelni is szörnyűség! 

Végem van, gondolta Emma. 

Egy órával később meg kellett tapasztalnia, hogy a 

gyászosan indult nap még rosszabbul folytatódott. Edison 

Pollyval üzent, hogy menjenek lovagolni. 

- Az Isten szerelmére, mondja meg neki, Polly, hogy 

nem! 

Megrémült a gondolatra, hogy egy nap alatt mindkét 

állását elveszítheti. Ha Edison megtudja, hogy már nem 

áll Lady Mayfield alkalmazásában, rá fog jönni, hogy 

mostantól kezdve nincs abban a helyzetben, hogy 

segítségére legyen a nyomozásban. 

Most egy kis időre van szüksége, hogy átgondolja a 

helyzetét. Megpróbált valami ésszerű okot találni, amivel 

kimentheti magát. 

- Kérem, mondja meg Mr. Stokesnak, hogy nincs 

lovaglóruhám. 

Polly pár perc múlva egy csodálatosan szép türkizkék 

bársony lovaglóöltözékkel és a hozzávaló csizmával tért 

vissza. A szeme csak úgy csillogott.



- Mrs. Gatten találta ezeket a holmikat - újságolta. - 

Lady Ware lovaglóruhája volt. Mielőtt megbetegedett, 

asszonyunk naponta kilovagolt. Azt hiszem, ráillik az ön 

termetére. 

Emma meglepetten bámult a hetyke öltözékre, 

melyhez még egy fehér tollal díszített türkizkék kalap is 

tartozott. Ebben a pillanatban Letty lépett ki az 

öltözőszobából élénksárga ruhában, melynek szögletes 

nyakkivágása félig szabadon hagyta terjedelmes keblét. A 

türkizkék ruha láttán összecsapta a kezét. 

- Ó, milyen remekül illik a vörös hajához, drágám! 

Emma megértette, hogy sehogy sem tud elmenekülni 

a soron következő katasztrófa elől. Nincs mit tenni, ki 

kell lovagolnia, és végig kell hallgatnia, amint a másik 

állásából is elbocsátják. 

Úgy látszik, előbb-utóbb hozzá kell szoknia, hogy 

mindenhonnan kirúgják, gondolta búsan. 

Negyven perccel később fölsegítették egy ló nyergébe. 

Kicsit szorongott, mert jóval Greyson nagymama halála 

előtt lovagolt utoljára. 

Edison könnyedén lendült világos pejlova nyergébe, 

és elindult a kastélyt övező sűrű erdőbe vezető ösvényen. 

Perceken belül mélyen bent jártak a fák között. 

Emma más körülmények között boldogan adta volna 

át magát a lovaglás örömének. Ragyogó tiszta reggel volt, 

és azt sem tagadhatta, hogy nagy megkönnyebbülést 

jelentett egy időre elszakadni Ware Castle-től. 

Az Edison nyújtotta alibi tagadhatatlan hátrányt 

jelentett a karrierje szempontjából, de a férfi elérte vele 

azt, amit el akart érni: a községi elöljáró szemében Emma 

minden gyanú felett állt. Lehet, hogy nem hitte el a 

történetet, de tenni nem tehetett semmit.



A hatóság talán már fel is adta a reményt, hogy sikerül 

fényt deríteni a bűntényre, gondolta Emma. Gyakorlatilag 

lehetetlen volt, hogy az előkelőségeket akaratuk ellenére, 

vagy ha nem voltak alapos okkal gyanúsíthatók, rábírják, 

hogy válaszoljanak mindenféle kérdésekre. 

Sejtette, hogy nemcsak a kastély cselédsége gondolja 

azt, hogy ő ölte meg Chilton Crane-t. Tudta, hogy senki 

nem nevezné ugyan Edisont hazugnak, de a tekintetekből 

kiolvasta, mi jár a vendégek fejében. Csak abban 

bízhatott, hogy senki sem szerette Chilton Crane-t 

annyira, hogy megbosszulja a halálát. 

Amikor nem bírta tovább, odafordult Edisonhoz: 

- Ön szerint ki ölte meg Mr. Crane-t, sir 

- A gyilkos személye mellékes - nézett rá 

elgondolkodva a férfi. 

- Jóságos Isten, ön is azt hiszi, hogy én tettem 

- Mint mondtam, nem a személy a fontos. Egyébként 

beszéltem a házvezetőnővel; nem tudja, ki küldte fel a 

szobalányt a teával az ön szobájába. Az utasítás egy 

papírlapon érkezett a konyhába, de aláírás nem szerepelt 

rajta. 

- Értem. - Emma nem érzett kedvet ahhoz, hogy 

lényegtelen részleteken törje a fejét. - Felteszem, ínár 

értesült róla, hogy nem állok többé Lady Mayfield 

alkalmazásában - közölte mogorván. 

- Nem tudtam, hogy otthagyta az állását - nézett rá 

meglepetten a férfi. 

- Nem saját jószántamból hagytam ott, uram. Rövid 

úton elbocsátottak. 

- Nem lep meg - felelte megvonagló szájjal Edison. - 

Lady Mayfield aligha alkalmazza társalkodónőként az én 

menyasszonyomat.



Emma erősen megmarkolta a gyeplőt, mire a kis 

kanca tiltakozva rázta meg a fejét. A lány gyorsan 

enyhített szorításán - nem szép tőle, hogy idegességét a 

szegény lovon vezeti le. 

- Tehát 

- Mit „tehát" 

- Nyilván rájött, hogy már nem vagyok abban a 

helyzetben, hogy a nyomozásában segíthessek. Felteszem, 

ön is el akar bocsátani, nemde 

- Miért tenném - nézett rá összeráncolt szemöldökkel 

Edison. 

- Nem szükséges ostyába csomagolnia a keserűpirulát. 

Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy azért hozott ki ide, 

hogy elmondja, megszünteti az állásomat. Talán azt 

gondolja, hálásnak kellene lennem azért, amit az éjjel 

értem tett. Valóban az vagyok. De csak egy bizonyos 

pontig. 

- Értem. 

- Nagyon jól tudom, hogy megmentett az akasztófától. 

De most elvesztettem az állásomat az ön közbelépése 

miatt, és minthogy már nem veheti hasznomat, kénytelen 

leszek másik munka után nézni. 

- Emma... 

- És ez nem lesz könnyű, mert Lady Mayfield nem 

volt hajlandó ajánlólevelet adni. 

- Ó! - E röpke kis hang is elárulta, hogy a férfi 

mindent ért. 

- Azt mondta, mostantól, mivel az ön menyasszonya 

vagyok, nem lesz rá szükségem - nézett rá összehúzott 

szemmel a lány. - Anélkül, hogy tönkre ne tettem volna 

az alibimet, aligha magyarázhattam el neki, hogy 

valójában nem vagyok az ön menyasszonya, nemde 

- Nem bizony - nézett rá elgondolkodva a férfi.



- Nem fogok tudni állást szerezni Londonban, ha 

Ware vendégei visszatérve elmesélik a barátaiknak és 

ismerőseiknek, hogy ön a közelmúltban eljegyzett, sir, és 

ráadásul valószínűleg gyilkos vagyok. 

- Belátom, hogy ez némi nehézséget fog jelenteni 

önnek. 

- Nehézséget - A reggel óta benne fortyogó indulat 

egyszerre kitört Emmából. - Ön túl finoman fogalmaz, 

uram! Mert mihelyt ön bejelenti, hogy a jegyességünk 

véget ért, nekem végem van. 

- Tisztában vagyok vele, hogy az adott körülmények 

között egy felbontott jegyesség botrányt fog okozni. 

- Katasztrófa lesz, sir. Hála az ön próbálkozásának, 

hogy nekem alibit szerezzen, most mindenki abban a 

hiszemben él, hogy akár én voltam a gyilkos, akár nem, 

mindenképpen viszonyom volt önnel. A hivatalos 

eljegyzés biztosítéka nélkül nem sokkal fognak többre 

tartani, mint rossz hírű lányt. Könnyű erkölcsű 

nőszemélyt. Senkinek sem fog eszébe jutni, hogy 

társalkodónőként alkalmazzon. 

- Aha. Értem. A jó hírnév problematikája. 

- Rá leszek kényszerítve, hogy nevet változtassak, 

parókát viseljek, és északra költözzem. Még az is lehet, 

hogy föl, egészen Skóciába. 

- Nehéz sors - bólogatott a férfi. 

Emmában felvillant a remény halvány szikrája. 

Legalább nem tagadja, hogy vétkes a dologban. 

- Ön is látja hát, milyen rendkívül nehéz helyzetbe 

kerültem, ami teljes egészében az ön hibájából 

következett be. 

- Igen - bólintott Edison -, ezt bízvást ki lehet 

mondani.



Emma felderült. Most ki kell használnia a kínálkozó 

lehetőséget. 

- Remélem, abban is igazat ad nekem, hogy nem 

lenne tisztességes dolog, ha nem fizetné ki azt a bért, amit 

megígért nekem. 

- Nagyon nem lenne tisztességes. 

- Elmondtam, hogy a húgom tandíjára kell. 

- Igen, elmondta. 

Emma határtalan megkönnyebbülést érzett. Ezek 

szerint nem lesz nehéz dolga vele. Nekibátorodva 

folytatta: 

- Úgy vélem, hogy a megállapodásunkban szereplő 

bér kifizetésén kívül méltányos lenne, ha ajánlólevelet is 

írna nekem. 

- Ajánlólevelet - húzta föl a szemöldökét Edison. - 

Azt. Ha egy olyan tekintélyes embertől vinnék 

ajánlólevelet, mint ön, sokkal könnyebben találnék 

munkát odafönt északon. 

- Értem. 

- Szerencsére van másolatom a két utolsó levelemről, 

melyeket magam írtam. Kölcsönadom önnek, ha úgy 

kívánja. Használhatja őket mintaként. Szerintem 

kiválóak. 

- Előnyös ajánlat, kétségkívül. 

- Az. Megkeresem őket, mihelyt visszaérünk a-, 

kastélyba. 

- Nagyon kedves. 

- Majd kitalálok egy nevet magamnak, és ön is 

használja azt a levélben. A saját nevemet egy darabig nem 

merem használni, hátha a hírek még Londonon is túl 

terjednek. Nincs értelme kockáztatni. 

- Emma... `



- Ha megkérhetem, írja meg a levelet még ma délután. 

Amilyen nagy az izgalom, gyanítom, hogy a vendégek 

közül sokan igen rövidesen el fognak utazni. 

- Igaz. Mindenki a lehető legrövidebb időn belül 

tovább akarja adni Crane meggyilkolásának hírét. 

- Pontosan. Az ilyen hírek szokták napokig lázban 

tartani a várost. 

- Valóban - nézett Edison kifürkészhetetlen arccal 

Emmára. - Méltányolom az ajánlatát, Greyson kisasszony, 

de nem hinném, hogy szükséges lenne lemásolnom 

valamelyik ajánlólevelét. 

- Biztos benne Nekem nagy tapasztalatom van az 

ilyesmiben. Tanultam például, hogy bizonyos szavak 

használata roppant előnyös. 

- Mely szavak - nézett rá kíváncsian a férfi. 

Emma összpontosított, majd gyorsan sorolni kezdte: 

- Szelíd, egyszerű, félénk, alázatos, szerény és 

szemüveges. 

- Szemüveges 

- Az alkalmazottat keresők nagyon szeretik a 

szemüveget. 

- Értem. - Edison megállította a lovát. - Ha már szóba 

hozta a szemüveget, hadd kérdezzem meg: azért viseli, 

hogy szelídnek, egyszerűnek, félénknek és a többinek 

lássák 

- A látáshoz nincs rá szükségem, ha ön erre gondol - 

vont vállat a lány. - De a foglalkozásom miatt, úgy érzem, 

előnyömre válik. 

A férfi kinyújtotta a kezét, és nagyon finoman levette 

a szemüveget Emma orráról. 

- Ne értsen félre, Greyson kisasszony, magam is 

elbűvölőnek találom a szemüvegét, de az új helyén nem



kell szelídnek vagy félénknek látszania. Szerénységre sem 

kell majd törekednie. Az ellenkezőjére inkább. 

- Tessék - pillogott a lány. 

- A dolog úgy áll, kedves kisasszony, hogy kifizetem 

a háromszorosát annak, amit Lady Mayfieldtől kapna erre 

a negyedévre, de szeretném, ha továbbra is az 

alkalmazottam maradna, legalább addig, amíg ledolgozza 

a bérét. 

Emma leesett állal bámult rá. 

- De hiszen már nem vagyok abban a helyzetben, 

hogy segíteni tudjak. Épp most mondtam, hogy Lady 

Mayfield ma reggel elbocsátott. 

- A menyasszonyomként még jobb helyzetben lesz 

ahhoz, hogy segítsen nekem, mint Lady Mayfield 

társalkodónőjeként. 

- Megőrült, uram 

Lehet - mosolygott a férfi. - De ez nem az ön gondja. 

Feltéve, persze, ha nincs ellenére, hogy egy őrülttel 

dolgozzon együtt. 

- Az én helyzetemben az ember nem lehet túl 

válogatós, ha munkáról van szó. 

- Nagyon helyes. Akkor ebben meg is egyeztünk. (fin 

eljátssza a menyasszonyom szerepét, és továbbra is a 

segítségemre lesz. 

- Gondolja, hogy sikerül a terve 

- Nincs sok választásom. Az éjszakai nagy izgalmak 

közepette nem volt alkalmam, hogy elmondjam, 

átkutattam Miranda szobáját, és találtam teafüveket. 

Ebből arra kell következtetnem, hogy valóban 

megkaparintotta az elixír receptjét. Márpedig ez azt 

jelenti, hogy elvezethet a Titkok Könyvéhez. 

- Az én segítségemre pedig azért van szüksége, mert 

Lady Ames szerint a tea hatással van rám.



- Igen. 

A további teázások gondolata nem vidította fel 

Emmát, de annál azért jobb volt, mintha új állást 

kellene keresnie. 

- Becsületesen meg kell mondanom, uram, nem 

biztos, hogy elégedett lesz velem. Társalkodónőként 

vannak bizonyos tapasztalataim, de nem tudom, hogy 

menyasszonyként meg fogok-e felelni. 

- Szerintem tökéletesen meg fog felelni, Greyson 

kisasszony - mondta erre a férfi, és kezével fölemelte 

Emma állát. - Semmi más nem kell hozzá, csak egy kis 

gyakorlat. 

Amikor kezdte lehajtani a fejét, Emma riadtan 

eszmélt rá, hogy meg akarja csókolni. 

- Még valamit, uram - suttogta elfúló hangon. 

- Igen - állt meg Edison centiméterekkel a szájától. 

- Az állásom szokatlan természetére való tekintettel 

ragaszkodnom kell hozzá, hogy előre megírja az 

ajánlólevelet. 

- A közeljövőben gondom lesz rá. - húzódott kissé 

fölfelé a férfi szája. 

Már éppen odaért volna az ő szájához, amikor Emma 

meglátta a mozgást a férfi háta mögött, a sűrű lombok 

mélyén. Az ismerős érzés libabőrössé tette. 

A levelek elmozdultak, s a napfény megcsillant egy 

fémtárgyon. 

- Sir. Egy pisztoly. 

Edison a következő pillanatban karon ragadta Emmát, 

s lábát kihúzva a kengyelből, lerántotta magával a lóról. 

Épp akkor zuhantak a földre, amikor a golyó elzúgott 

a fejük felett, az erdői fái közé.



10. 

Az ezt követő percekben Edison, kihasználva a 

megbokrosodott lovak ugrándozását és a felrebbenő 

madarak hangos szárnycsapkodását, bevonszolta Emmát 

az ösvényt szegélyező sűrűbe. 

Mire a megriadt kanca és pej valamivel távolabb 

kitombolta magát, ők ketten biztonságban lapultak a 

földön az áthatolhatatlan aljnövényzet védelmében. 

Az erdőre síri csend borult. 

- Maradjon itt - súgta Edison. - El ne mozduljon, amíg 

vissza nem jövök. 

- Az Istenért, sir, csak nem akar az orvvadász 

nyomába szegődni 

- Csak körülnézek. 

- Edison, ne! Ne kockáztasson! - Emma fölhúzta 

magát a könyökére, és kiköpött egy levelet a szájából. - 

Jöjjön vissza. Még vadőrnek nézi, és ki tudja, mire 

vetemedik. A vadorzók nagyon veszélyesek tudnak lenni. 

A férfit kellemes meglepetésként érte, hogy a lány 

őszintén aggódik az életéért. Az anyja halála óta 

legfeljebb ha Ignatius Lorring törődött azzal, hogy mi van 

vele. 

- Nem lesz semmi baj - súgta némán. 

Mélyen lehajolva, a lombos ágak és vastag indák 

takarásában indult el. Az ösvény túloldalán egyetlen hang 

sem hallatszott az erdőből. 

Ha szerencséje van, gondolta Edison, az az ember 

nem tételezi fel, hogy bárki is a keresésére indul, s ezért 

itt maradt az erdőben. Ki az a bolond, aki átverekszi 

magát a bozóton, hogy megtaláljon egy fegyveres embert, 

aki az imént lőtt rá



Egy bolond, aki zokon veszi, ha rálőnek. Annál is 

inkább, mert az alkalmazásában álló hölgy is veszélyben 

forgott. 

Az erdő halk neszei lassanként visszatértek. Feje 

fölött surrogtak és csivogtak a madarak, s a közeli bokrok 

halkan megzörrentek. Nyúl, gondolta Edison 

szórakozottan. Vagy mókus. 

Amikor úgy ítélte meg, hogy az ösvény túloldaláról 

figyelő már nem láthatja, fölemelkedett, és fürgén bevette 

magát a lombok közé. Arrafelé igyekezett, ahol a 

pisztolyos ember leadta azt a lövést. 

Maradj ott, ahol vagy, gondolta. Pár perc, és elkaplak. 

Az illető kitalálhatta a gondolatát, és felismerhette, 

hogy közvetlen veszély fenyegeti. Hatalmas zajt csapva 

elmenekült. 

A madarak éles rikoltozással és nagy 

szárnyverdeséssel tiltakoztak az újabb merénylet ellen. 

- Az ördög vinné el. 

Semmi értelme, hogy üldözőbe vegye, gondolta 

Edison ingerülten. Túl messze van, és a sűrű lombok 

miatt úgysem láthatja, ki volt a támadó. Csalódottan 

kilépett a fatörzs mögül. - Sir Mr. Stokes 

- Én vagyok, Emma. Elmenekült. 

- Hála Istennek. - A lány felpattant, és kiszaladt az 

ösvényre. - Remélem, nem veszi tőlem zokon, de rettentő 

nagy butaságot csinált. 

- Nem helyes, hogy így beszél az egyetlen megmaradt 

munkaadójával. 

- Mert nem volna szabad így kockáztatnia a testi 

épségét, uram. Annak az embernek pisztolya volt! Még 

rálőhetett volna önre!



Edison a vállán át arrafelé pillantott, amerre a 

gazember elrejtőzött. Aztán újra Emmára nézett, s azt 

kérdezte: 

- Úgy érti, másodszorra 

- Jóságos ég! - A lány elkerekedő szemmel igazgatta 

meg kis kalapját. - úgy gondolja, hogy előszörre is önt 

akarta meglőni Szerintem pusztán orvvadász volt, aki a 

lovakat szarvasnak nézte. 

Edison némi gondolkodás után úgy döntött, nem 

árulja el a lánynak, hogy az orvvadászok rendszerint 

különböző csapdákat, hurkokat használnak, s ha lőnek, 

akkor sem pisztollyal, hanem puskával. Nem szólt, 

nehogy még jobban fokozza Emma félelmét, s különben 

sem tudta, miért akarná bárki is megölni őt. 

Nem mintha nem lettek volna ellenségei, mint 

mindenkinek, aki ilyen magasra jutott, mint ő. De amíg 

nem jön rá, miért követte valamelyikük gyilkos 

szándékkal eltelve egészen Ware Castle-ig, addig jobb, ha 

hallgat. 

- Igaza lehet, Greyson kisasszony. Orvvadász lehetett. 

- Persze, hogy igazam van - szögezte le Emma, és 

bosszúsan söprögette le a ruhájára tapadt földet és 

leveleket. - Ezek Mr. Ware erdei. Az orvvadászokkal neki 

kell megküzdenie, nem nekünk. 

A férfi nézte, amint újra feltűzi dús, vörös sörényét, és 

közelebb lépett. 

- Emma! Nem is tudom, hogy mondjam. meg. 

- Mit, uram - kérdezte a lány, miközben nagy 

igyekezettel gyömöszölte be a haját a türkizkék kalapka 

alá. 

A férfi még egyet lépett előre, de a lány, aki fejét 

lehajtva babrált a hajával, még most sem vette észre, 

milyen közel vannak egymáshoz. A férfi bármit megadott



volna, csak belemélyeszthesse az ujjait abba a vörös 

hajfelhőbe. 

- Még sohasem kellett megköszönnöm egy hölgynek, 

hogy megmentette az életemet - kezdte halkan. - Nézze el 

nekem, ha nem szabályosan teszem. 

- Az életét 

Emma olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy Edisonnak 

nem maradt ideje hátrébb lépni. A kis kalap az állához 

ütődve leesett a földre, az aládugdosott haj pedig ismét 

szétterült a lány vállán. 

Edison nem állhatott tovább ellent: ujjaival beletúrt a 

fényes hajba. 

- Ha nem figyelmeztet, könnyen a hátamba kapom azt 

a golyót. 

- Ha valóban így gondolja - felelte némi 

torokköszörülés után Emma -, akkor kvittek vagyunk. 

Hiszen az éjjel ön is megmentett engem az akasztófától. 

- A jelek szerint nagyon hasznos szövetséget 

kötöttünk egymással, kedves kisasszony - mosolyodott el 

Edison. Megmarkolta a lány haját, közelebb húzta és 

megcsókolta. 

Emma halk nyögést hallatva belekapaszkodott a férfi 

vállába, de olyan erővel, hogy ujjai belemélyedtek Edison 

kabátjába. 

- Mr. Stokes - lehelte a lány, és ajka csöppnyi 

tétovázás után puhán megnyílt. 

A felismeréstől, hogy Emma is vágyott a csókjára, 

felforrósította a vért az ereiben. Az újabb halk nyögést 

hallva ráeszmélt, hogy a keze már Emma mellén van. 

Átfutott az agyán, hogy itt, az ösvényen nem fektetheti le 

a lányt, de ha beljebb viszi a fák közé, ott már 

zavartalanul lehetnek együtt.



Emma ekkor elfulladó lélegzettel kiszabadította 

magát, és gyorsan hátralépett. 

- Uram, nem hinném, hogy ez helyénvaló dolog az 

adott körülmények között. 

Edison úgy érezte, nem tudja követni; a vágy teljesen 

elhomályosította az agyát. 

- Körülmények - ismételte ostobán. 

- Ön a munkaadóm, sir. Ez idő szerint az egyetlen. 

- És 

- Köztudott dolog, hogy oktalanságot követ el az a nő, 

aki az én helyzetemben intim kapcsolatra lép azzal a 

személlyel, akitől a bérét kapja. 

- Értem. 

Emma lehajolt, és fölvette a kalapját a földről. 

- Tudja, számtalan nő szegte már meg ezt a szabályt - 

mondta, és a fejébe csapta a kalapot. - Egek, épp egy 

olyan hivatásos társalkodónő szobájában lakom, aki 

állítólag elkövette azt a súlyos hibát, hogy viszonyt 

folytatott Mr. Ware-rel, miközben a nagynénje 

szolgálatában állt. 

- Azt mondja, hogy Lady Ware korábbi 

társalkodónőjének viszonya volt Ware-rel - nézett 

összevont szemöldökkel a férfi Emmára. 

- A személyzet között ez a hír járja - felelte ő, és nem 

nézett a férfira, amikor egy hajtűvel megtűzte a haját. - 

Sally Kentnek hívták. Pollytól tudom, hogy Ware 

elküldte, amikor kezdett kényelmetlenné válni a jelenléte. 

- Ezek szerint attól, hogy a társaság szemében mi 

jegyespár vagyunk, még ugyanúgy veszélyesnek tartja ezt 

a fajta kapcsolatot - kérdezte tétován a férfi. 

- Úgy van, uram - nézett rá barátságtalanul a lány. - 

Ami azt illeti, még bonyolultabbá teszi a helyzetünket. De



mivel pillanatnyilag nincs más lehetőségem, a 

legtökéletesebben kell ellátnom a feladatomat. 

- Nagyon derék öntől, Greyson kisasszony - hajtott 

könnyedén fejet a férfi. 

- Azt mondom tehát, hogy többet ilyen nem fordulhat 

elő köztünk. - Körbepillantott. - Lenne olyan kedves, 

uram, hogy megkeresi a lovainkat Ideje visszamennünk 

a kastélyba. 

- Igaza van. Amúgy is azt terveztem, hogy délután 

visszamegyünk Londonba. Ha útközben nem állunk meg, 

jóval éjfél előtt ott lehetünk. 

- Még ma vissza akar menni Londonba Azt hittem, 

folytatni akarja a nyomozást itt, a kastélyban. 

- Mint említette, a vendégek hanyatt-homlok rohanni 

fognak, hogy mielőbb elhíreszteljék a legújabb pletykát 

Londonban. 

- És ha Lady Ames nem akar a többiekkel tartani 

- Valami azt súgja nekem, hogy Miranda oda megy, 

ahová ön, kedves kisasszony. 

- Gondolt már arra, hol tartózkodjam Londonban, ahol 

az ön menyasszonyaként fogok szerepelni - nézett 

Emma összehúzott szemmel a férfira. 

- Szándékomban állt elbeszélgetni erről az apróságról 

a korábbi munkaadójával - mosolyodott el szélesen 

Edison. 

- Mi köze ehhez Lady Mayfieldnek - kérdezte 

óvatosan Emma. 

- Meg fogom kérni, hogy vezesse be önt a társaságba. 

Őszinte riadalom jelent meg Emma szemében. - Jaj, 

ne! 

- Miért ne Ő tökéletesen alkalmas erre a feladatra. 

Ismer mindenkit, és valami azt súgja nekem, hogy 

végtelenül élvezni fogja a dolgot.



- Csakugyan szükség van erre 

- Igen. - Minél tovább gondolkozott rajta, Edisonnak 

annál jobban tetszett az ötlet. - Azt hiszem, ez a tökéletes 

megoldás. Mindeközben továbbra is segíthet nekem a 

nyomozásban, és mégsem fog gyanút kelteni. 

- Tudtam, hogy az ön alkalmazottjaként rendkívül 

nehéz dolgom lesz - sóhajtotta Emma, és lehunyta a 

szemét. 

- De nagyon jól megfizetem, kedves Greyson 

kisasszony - válaszolta behízelgő hangon a férfi. - És, 

mint említette, nincs más lehetősége.



11. 

Két órával később Emma félbehagyta a csomagolást, 

és leosont a földszintre. Nagy megkönnyebbülésére a 

könyvtár üres volt. Felkapta az asztalról az aznapi londoni 

lapokat, s az ablak melletti székre telepedve sietősen 

átlapozta őket. Az Arany Orchideáról egy sort sem talált 

bennük. 

- Nyavalyás hajó. 

Összehajtotta az utolsó újságot is, és rátette a többi 

tetejére. Kinézett az ablakon: odalent már készítették a 

hintókat azoknak a vendégeknek, akik rögtön reggeli után 

készültek hazaindulni. A többiek nyilván holnap mennek. 

Neki is mennie kéne, hogy befejezze a csomagolást, 

gondolta. Nem örült a londoni útnak. Nem mintha annyira 

élvezte volna a Ware Castle-ben töltött időt. Két napja 

kénytelen inni azt az ártalmas italt, hagyta, hogy kidobják 

a jó kis állásából, és éppen hogy csak sikerült elkerülnie, 

hogy megerőszakolják és felakasszák. Ma reggel pedig itt 

volt az a kellemetlen eset az erdőben az orvvadásszal. 

A Város minden bizonnyal üdítően fog hatni rá a 

falusi élet veszedelmei után. És jól fog keresni. Ha elég 

sokáig sikerül megtartania az állást, talán össze tud 

gyűjteni annyit, hogy vehessen egy kis házat magának és 

Daphnenek. Mihelyt a pénz a kezében lesz, kiveszi 

Daphnet Mrs. Osgood iskolájából. 

Keze ökölbe szorult. Minden álma akkor teljesülhet, 

ha megtartja új állását Edison Stokes menyasszonyaként. 

Nem tehet semmit, amivel veszélyeztetné az állást. Bármi 

történjék, úgy kell viselkednie, ahogy a hivatalához illik. 

Nincs több forró csók, szenvedélyes ölelkezés, mert ez 

katasztrófához vezet. Ezt a hibát nem szabad elkövetnie.



Akármilyen hevesen ver is a pulzusa, ha Edison a 

közelében van. 

- Greyson kisasszony - szólt be halkan az ajtóból 

Basil Ware. - Sejtettem, hogy itt találom. 

Emma meglepetten fordult hátra. Udvarias mosolyt 

erőltetve köszöntötte a házigazdát: 

- Jó napot, Mr. Ware. 

A férfi aggódó tekintettel. nézett rá, és belépett a 

szobába. 

- Úgy értesültem, hogy a vendégeim többségével ön is 

elutazik ma. 

- Igen. A... hmm... a vőlegényem úgy döntött, hogy 

visszamegyünk Londonba. - Valamit tennie kell, hogy 

ebbe a „vőlegényem'-be ne botoljék meg örökké a nyelve. 

- Halaszthatatlan üzleti ügyek szólítják haza. 

- Nem szükséges köntörfalaznia, Greyson kisasszony 

- mosolyodott el gyászosan Basil. - Tudom, hogy az 

eljegyzésük váratlan bejelentése bizonyos komplikációkat 

fog okozni az életében. 

Az nem kifejezés, gondolta a lány, de rendületlenül 

mosolygott tovább. Fizettek azért, hogy eljátsszon egy 

szerepet, és ő igyekszik a lehető legjobban játszani. 

- Fogalmam sincs, miről beszél, uram. 

- Ugyan, Greyson kisasszony, én pontosan tudom, 

miért és hogyan kényszerítették bele ebbe a nehéz 

helyzetbe. 

- Én semmi nehézséget nem találok benne - emelte föl 

Emma csodálkozva a szemöldökét. 

- Akkor félek, hogy keserves csalódás vár önre, 

kisasszony. 

- Nem tudom, mire gondol, sir.



- Szerintem nagyon is tudja. Ön intelligens nő, 

Greyson kisasszony. Tudnia kell, hogy új helyzete 

finoman szólva kényes. 

- Hogy érti ezt, uram - kérdezte Emma azzal az 

őszinte értetlenséggel, amelyet csak nagy nehezen sikerült 

eljátszania. 

Basil a legközelebbi ablakfülkéhez sétált, és lenézett 

az odalenti sürgés-forgásra. Komor arccal mondta: 

- Hogy sietnek, hogy mielőbb Londonba érjenek! 

Mindenki elsőnek akarja elújságolni Crane 

meggyilkolását és Stokes váratlan eljegyzését. 

- Az előkelő társaság életeleme a pletykálkodás - 

jegyezte meg közömbösen Emma. 

- Valóban. - A férfi feléje forduló arcán szánalom és 

mélységes sajnálkozás jelent meg. - Magamat okolom, 

amiért ilyen kínos helyzetbe került. Ha jobb házigazda 

vagyok, gondoskodom róla, hogy védelmet élvezzen 

Chilton Crane nem kívánt közeledése esetén. Akkor nem 

kellett volna erőszak árán megvédenie magát. 

- Ezzel azt akarja mondani, hogy azt hiszi, én lőttem 

le Mr. Crane-t - meredt rá döbbenten Emma. 

- A világért sem vádolnám ezzel - felelte Basil, s az 

álla megfeszült. - Crane megérdemelte, amit kapott. A 

magam részéről úgy gondolom, könyörtelenül utolérte az 

igazságszolgáltatás. Csak szerettem volna, ha ön nem 

keveredik bele. Most viszont félek, hogy a védekezésével 

bajt hozott magára. 

- Nem keveredtem bele, uram. Valójában semmi 

közöm az ügyhöz. Az alibim olyan szilárdan megáll, mint 

Ware Castle kőfalai. A gyilkosság időpontjában Mr. 

Stokesnál voltam. Ezt ő is világosan közölte az éjjel a 

vendégeivel.



- Hogyne, persze - sóhajtotta Basil. - Az alibije 

megdönthetetlen. És ennek én maga miatt nagyon örülök. 

De őszintén be kell vallanom önnek, nem értem, miért 

ment el Stokes olyan messze, hogy bejelentse, eljegyezte 

önt. 

- Én elég nyilvánvalónak gondolom az okát - nézett rá 

felhúzott szemöldökkel Emma. - A jó hírem forgott 

kockán. 

- Stokesnál semmi sem nyilvánvaló - csóválta meg a 

fejét Basil. - Ravasz játékos. Csak az a kérdés, ' ezúttal 

miféle játszmát folytat. 

- Miért gondolja, sir, hogy itt valami játszma folyik 

A férfi ismét ránézett, s a tekintetében nem volt " 

semmi más, mint úriemberhez méltó aggodalom. R 

- Ha Stokes mindenáron meg akarta védeni önt, elég 

lett volna annyit mondania, hogy együtt voltak, amikor 

Crane-t lelőtték. 

A lány igyekezett minél elszörnyedtebb képet vágni. 

- Ha ilyet mondott volna, azzal tönkretesz engem! 

Hálóruhában volt, uram! A vendégei azt gondolták volna, 

hogy én vagyok a... az épp soron lévő kedvese! 

- Kérem, Greyson kisasszony - fordult szembe vele 

egyetlen lendülettel Basil -, a saját érdekében kérem, el ne 

hitesse magával, hogy Stokes valóban feleségül akarja 

venni! 

- Pedig éppen ez a szándéka, uram - válaszolta Emma 

derűsen. - A saját szájából hallhatta. 

- Ön maga a megtestesült ártatlanság - mondta erre 

Basil, és még a szemét is becsukta, mintha nem bírna 

elviselni ennyi kínt. 

- Magyarázza meg a szavait. Mi mást forgathatna Mr. 

Stokes a fejében



- Nem tudom - vonta össze Ware a szemöldökét. - 

Senki sem ismeri őt annyira, hogy előre látná, mit fog 

tenni, hát még hogy mit miért tesz! 

- Megkérdezhetem, miért ilyen fontos önnek, hogy 

figyelmeztessen Mr. Stokes szándékaira 

- A lelkiismeretem késztet rá, Greyson kisasszony. 

Mint vendéglátó házigazda elmulasztottam teljesíteni a 

kötelességemet. Miattam került előbb Chilton Crane-nel, 

most meg Edison Stokesszal szemben kiszolgáltatott 

helyzetbe. 

- Milyen különös dolgokat mond - nézett a férfira 

csúfondárosan Emma. - Egyetlen férfinak sem vagyok 

kiszolgáltatva. Sőt, a legszerencsésebb nőnek tartom 

magam. Mr. Stokes menyasszonyának lenni számomra a 

legnagyobb csoda. 

Basil habozott, aztán meghajtotta a fejét. 

- Jól van. Erre nem sok mindent felelhetek, hacsak 

annyit nem, hogy ha ez a csoda mégsem teljesülne, 

forduljon hozzám bizalommal. Én majd gondoskodom 

önről, kedvesem. Ez a legkevesebb, amit megtehetek, 

hogy jóvátegyem házigazdai hanyagságomat. 

Mielőtt Emma kitalálhatta volna, mit válaszoljon, 

valami mozgást észlelt az ajtóban. Megfordult, és Edison 

alakját látta maga előtt fenyegetően felmagasodni. Nem 

nézett rá - jeges tekintetét Basilre szegezte. 

- Nem szeretem, ha a menyasszonyomat rajtakapom, 

amint bizalmas beszélgetést folytat más urakkal, Ware - 

közölte, és beljebb lépett az ajtóból. - Érthetően fejeztem 

ki magam 

- Nagyon is érthetően, Stokes. - Basil meghajtotta 

magát Emma felé. - Bocsánatot kérek, ha bármi félreértés 

adódott volna köztünk, Greyson kisasszony. Kellemes 

utat kívánok Londonba.



Úgy ment ki a könyvtárból, hogy hátra se pillantott. 

Edison Emmára nézett. 

Emma hirtelen elviselhetetlenül súlyosnak érezte a 

csendet. 

- A legnagyobb csoda - ismételte meg a lány szavait 

Edison. 

- Úgy gondoltam, ez a kifejezés elég hatásos lesz. 

Lehet, hogy ha ennek az ügynek vége lesz, 

megpróbálkozom a színpaddal. 

Félóra múlva Polly lecsukta Emma bőröndjének a 

fedelét. 

- Tessék, Greyson kisasszony. Most már útra készen 

áll. Majd küldök egy inast, hogy vigye le a holmiját. 

- Köszönöm, Polly. - Emma körülnézett a kopár kis 

szobában, nem hagy-e itt egy hajkefét, egy harisnyakötőt 

vagy egy papucsot. Egy fizetett alkalmazott nem 

engedheti meg magának, hogy elhagyja a dolgait. 

Pillantása a falon függő bekeretezett hímzésre tévedt. Ez 

az egyetlen személyes tárgy, Sally Kent kézimunkája 

maradt a szobában. Emma tűnődve nézte a bekeretezett 

képet. Egy fizetett alkalmazott nem engedheti meg 

magának, hogy elhagyja a dolgait. Egy fizetett 

alkalmazott nem engedheti meg magának, hogy elhagyja 

a dolgait. 

Arra gondolt, hogy talán csak egy hasonlóan 

kilátástalan helyzetben lévő magányos nő tudja 

megérteni, milyen különös, hogy Sally nem vitte magával 

a kézimunkáját, amikor elhagyta Ware Castle-t. 

- Polly 

- Parancsol, madam - fordult vissza Polly az ajtóból.



- Mit gondol, megharagszik rám valaki, ha magammal 

viszem Kent kisasszony hímzését A keretet 

természetesen itt hagyom. 

- Tetszik magának - nézett a képre kissé meglepetten 

Polly. 

- Igen. Nagyon. 

- Beszélek Mrs. Gattennel - szaladt fülig Polly szája. - 

De nem hinném, hogy gond lenne belőle. Itt nem kell 

senkinek, és tudom, hogy Mrs. Gatten boldog lesz, ha 

adhat magának valami apróságot. Nyugodtan vegye ki a 

keretből. 

- Köszönöm - felelte Emma. 

Amikor Polly kiment, odalépett a falhoz, és leemelte a 

kis képet. Meglepően súlyosnak találta. É; vastagnak. 

Amikor leemelte a kép hátlapját, egy levél, né• hány 

bankjegy és egy aprólékos gonddal hímzett kis zsebkendő 

esett le a padlóra. 

Elképedve szedte össze a bankjegyeket. Gyorsar 

megszámolta... aztán még egyszer megszámolt őket, mert 

elsőre nem hitte el. Kétszáz font. 

- Egy társalkodónőnek egész vagyon - suttogta maga 

elé. 

Elképzelhetetlen volt, hogy Sally Kent véletlenül 

hagyott itt kétszáz fontot. Ennyi pénzből már egy kis 

házat lehetett venni, és még egy kisebbfajta be• fektetésre 

is futotta volna belőle. Például kiadhatott volna szobákat, 

és vígan élhetett volna a befolyó bérekből. 

Sally Kent nem feledkezhetett meg a képkeretben 

elrejtett kétszáz fontról. 

Emma a levélre pillantott. Judith Hope kisasszonynak 

szólt, egy londoni címre. Rövid volt, és szemmel 

láthatóan sietősen írták.



Kedves Judith! 

Kérlek, bocsáss szeg, hogy csak röviden írok. Tudom, 

hogy nagyon aggódsz értem. Nyugodj meg, jól vagyok. 

Szépen alakulnak a terveim. Már van kétszáz fontom, és 

két héten belül kapok még ötvenet. Ugye, milyen 

hihetetlen Gondolj csak bele, édesem, mi mindent 

tudunk majd kezdeni kétszázötven fonttal! 

Ne aggódj. Minden kockázatot megér a tudat, hogy 

egyszer majd kilábalunk nyomorúságos helyzetünkből. 

Nem tudom megvárni, drágám, míg ennek vége lesz. 

Egy hónapon belül nálad leszek, és együtt keresünk majd 

házat magunknak. 

Őszinte, igaz szeretettel S. 

Ui. A zsebkendőt ajándékba készítettem neked. A 

különleges virágok gyűjteményébe. Ha meglesz a saját 

kis házunk, igazi virágoskertet is ültethetsz. 

Emma döbbenten bámult a levélre, s csak akkor tért 

magához, amikor meghallotta az inas kíséretében 

visszatérő Polly közeledő lépteit. Akkor gyorsan az 

alsószoknyája övrészére varrt zsebbe dugta a levelet, a 

zsebkendőt és a pénzt. Mire lesimította a szoknyáját, már 

meg is érkeztek. 

- Albert majd leviszi a csomagját, Greyson kisasszony 

- mondta Polly. - Amúgy meg Mrs. Gatten azt üzeni, Isten 

áldásával magával viheti a kézimunkát. 

- Nagyon köszönöm a kedvességét - felelte Emma. 

Bármi történt is azon az éjszakán, amikor Sally Kent 

eltűnt Ware Castle-ből, gondolta magában, annyi biztos,



hogy nem maga csomagolta be a holmijait. És az a valaki 

nem tudott a bekeretezett kézimunka mögé rejtett pénzről. 

Nem sok dolog vehet rá egy ajánlólevél nélkül 

elbocsátott alkalmazottat arra, hogy otthagyja a pénzét. 

Bármi volt is az ok, nyugtalanító gondolatokat keltett 

Emmában Sally Kent sorsa felől. 

Az ajtóban megállt, és még egyszer szemügyre vette a 

kis szobát. Az első benyomása helyesnek bizonyult. Nem 

egyszerűen lehangoló volt, hanem baljós légkört árasztott. 

Sietős léptekkel indult el a lépcső felé. Óriási 

megkönnyebbülést érzett, hogy végre itt hagyhatja Ware 

Castle-t.



12. 

- Tudtam, hogy remekül fogunk szórakozni - kiáltotta 

Letty, miközben beviharzott háza kapuján. - Nem 

megmondtam, drágám, hogy magában vannak 

lehetőségek 

- Azt hiszem, valóban mondott valami ilyesmit - 

felelte Emma, miközben kalapszalagját bontogatva 

követte volt munkaadóját. Vásárolni voltak, és ez nem 

kevés állóképességet igényelt tőle. - Ha nincs ellenére, 

meginnék egy csésze teát a szobámban. Úgy érzem, rám 

fér egy kis pihenés. Ön teljesen kimerített - tette hozzá 

nevetve, és elindult a lépcső felé. 

- Menjen csak, drágám, pihenje ki magát. Szüksége 

lesz az erejére. A következő hétre legalább tucatnyi 

estélyre kaptam meghívást az ön részére. 

Szerencsére nem sokáig kell megfelelnem a társasági 

élet szigorú szabályainak, gondolta Emma a lépcsőn 

fölfelé haladtában. 

Odafent megkönnyebbülten csukta be maga után 

szobája ajtaját. A Ware Castle-beli kis kamra után ez a 

szoba a sárga-fehér csíkos tapétával és a hófehér 

függönyökkel derűt és otthonosságot sugárzott. Ablakából 

az utca túloldalán elterülő park fáira lehetett látni. 

Levette vadonatúj zöld prémgalléros kabátját, és leült 

az íróasztala melletti selyemhuzatú székre. Ekkor 

kopogtak az ajtón. Hozzák a teát, gondolta. 

- Tessék. 

Az egyik szobalány, Bess lépett be két inas 

kíséretében. Mindhármójuk keze tele volt dobozokkal. 

- Madam meghagyta, hogy tegyem helyre a szép új 

holmijait - mondta Bess, és látszott rajta, 1 hogy majd



szétveti az izgalom. - Azt is mondta, hogy ezentúl én 

leszek a komornája. 

Mekkorát fordult a világ pár nap alatt, gondolta 

Emma, de csak annyit mondott: 

- Örülök neki, Bess. - Felállt, s elment az imént 

felakasztott kabátért. - Ha Lady Maysfield keresne, 

kérem, mondja meg neki, hogy sétálni mentem a parkba. 

- Kívánja, madam, hogy az egyik inas elkísérje - 

Nem, köszönöm, kíséret nélkül is át tudok menni az utca 

túloldalára. 

- Egyedül akar sétálni menni, madam - 

aggodalmaskodott Bess. 

- Miért ne, az ég szerelmére Sokszor sétáltam már 

egyedül a parkban. 

Bess kerek arca lángvörös lett, és zavartan dadogta: 

- Na igen, de ez még azelőtt volt, hogy Mr. Stokes 

jegyese lett. 

- Csak nem a jó hírem aggasztja, Bess – nézett rá 

Emma meglepetten. 

- Eljegyzés után nem árt az óvatosság – mondta a 

cipője orrára szegezett tekintettel Bess. 

- Ne felejtse el, hogy a legutóbbi időkig Lady 

Mayfield társalkodónője voltam. Megnyugtathatom, 

nálam senki nem lehet elővigyázatosabb. 

Sokkal tovább tartott, mint gondolta, mire megtalálta 

a kis házat a Twigg Lane-en. Kinyitotta a kézitáskáját, 

kivette belőle a Judith Hope kisasszonynak címzett 

levelet, és egybevetette a két címet. Jó helyen járt. 

Fölment a lépcsőn, és bekopogtatott. 

Jócskán várnia kellett, mire meghallotta a közeledő 

lépteket, s végre kinyílt az ajtó. Egy mogorva képű 

házvezetőnő nézett rá gyanakodva.



- Kérem, közölje Judith Hope kisasszonnyal, hogy 

Emma Greyson hozott üzenetet egy barátnőjétől. 

- Ki lenne az a barátnő - kérdezte kelletlenül a 

házvezetőnő. 

- Sally Kent kisasszony. 

- Soha nem hallottam róla - mondta a nő, és már 

csukta volna be az ajtót. 

Emma rálépett a küszöbre, és a kezével kitámasztotta 

a becsapódni akaró ajtót. 

- Közölje Hope kisasszonnyal, hogy látogatója 

érkezett - mondta ellentmondást nem tűrő szigorral. - 

Hallgasson ide... 

- Valami baj van, Mrs. Bowie - hallatszott a 

homályos hallból az emeletre vezető szűk lépcső tetejéről 

egy fáradt, fakó hang. 

- Egy hölgy van itt, de már menni készül - nézett Mrs. 

Bowie merőn Emmára. - Eltévesztette a házat. 

- Judith Hope kisasszonyhoz jöttem, és addig nem 

megyek el, amíg nem beszéltem vele - mondta Emma 

hangosan. 

- Hozzám jött - hallatszott a meglepett kérdés a 

homályba bújt lépcső felől. 

- Ha ön Hope kisasszony, akkor a válaszom igen. Én 

Emma Greyson vagyok. Üzenetet hoztam Sally Kenttől. 

- Istenem! Üzenet Sallytől De... de hát ez lehetetlen! 

- Ha ad pár percet, Hope kisasszony, akkor mindent 

elmagyarázok. 

- Vezesse be a hölgyet, Mrs. Bowie - mondta Judith 

tétován. 

- Ön is tudja, hogy az úrnő nem óhajt látogatókat - 

morogta Mrs. Bowie.



- Greyson kisasszony hozzám jött, és nem Mrs. 

Mortonhoz - jelentette ki váratlan határozottsággal Judith. 

- Vezesse be őt. 

Az asszony sehogy se akarta beadni a derekát, így 

aztán Emma egy hűvös mosollyal egyszerűen félretolta, 

és belépett a sötét előtérbe. 

Az elébe siető, sötétbarna ruhát viselő nő még 

harmincéves sem lehetett, de valaha vonzó arcán máris 

elmélyültek a ráncok. 

- Jöjjön, kérem, a szalonba, Greyson kisasszony. 

Emma követte a vastag szőnyeggel borított szobába, 

és leült a kopottas kanapéra. A kandallóban nem égett a 

tűz. Judith nem húzta el a függönyt, és gyertyát sem 

gyújtott. Csak leült merev derékkal, ölében összekulcsolt 

kézzel, és megfejthetetlen arckifejezéssel nézte Emmát. 

- Bocsásson meg, amiért meghívás nélkül rátörtem 

önre, Hope kisasszony. 

- Biztosíthatom, hogy nem haragszom érte - felelte 

Judith, és valami érzelemféle suhant át az arcán. - Ön az 

első látogatóm, amióta hat hónapja elfoglaltam a jelenlegi 

állásomat. A munkaadóm nem szereti a vendégeket, és mi 

sem járunk el sehová. 

- A munkaadója kifogásolni fogja, hogy itt jártam - 

kérdezte Emma. 

- Valószínűleg. Ő a leves ízétől az általam felolvasott 

könyvekig mindent kifogásol, de nem bánom, hadd 

haragudjon, a lényeg, hogy ön hírt hozott Sallyről. 

- Nem is tudom, hol kezdjem. Voltaképpen semmit 

sem tudok róla. Soha nem találkoztam vele. 

- Értem - nézett le Judith összekulcsolt kezére. - Nem 

lep meg. Hónapok óta tudom, hogy minden bizonnyal 

meghalt.



- Meghalt - nézett rá döbbenten Emma. - Honnan 

veszi 

Judit az elfüggönyözött ablak felé nézett. 

- Sally és én barátnők voltunk. Nagyon... nagyon 

közeli barátnők. Tudnék róla, ha élne. 

- Miből gondolja, hogy meghalt 

- Nem hallottam hírt róla - közölte magától értetődő 

egyszerűséggel Judith. - Ha élne, mostanára már 

jelentkezett volna. 

- Értem. 

- Mint mondtam, nagyon szerettük egymást. Tudja, 

egyikünknek sincs családja. Azt terveztük, hogy amennyit 

csak tudunk, félreteszünk a pénzünkből, és veszünk egy 

kis házat vidéken. De ebből már nem lesz semmi. - Judith 

ekkor odafordult Emmához: - Azt mondja, üzenetet 

hozott tőle 

- Hadd magyarázzam meg. A közelmúltig 

társalkodónőként dolgoztam, s pár napja elkísértem a 

munkaadómat Ware Castle-be, ahová vendégségbe 

hívták. 

- Ott helyezkedett el Sally is Lady Ware 

társalkodónőjeként - derült fel Judith arca. 

- Tudom. Történetesen én kaptam meg az ő egy- á 

kori szobáját. - Emma benyúlt a táskájába, és elővette 

Sally levelét. - Egy varrott képecske mögött találtam. 

Önnek szól. 

- Szent ég! - Judith szinte félve vette kézbe a levelet. 

Sietve elolvasta, aztán könnyes szemmel fel- 'j nézett. - 

Most már biztos vagyok benne, hogy meghalt. Megölte az 

a férfi. 

- Mit beszél - futott végig a hideg Emmán. - Azt 

akarja mondani, hogy Basil Ware megölte Sallyt



- Igen. És mivel ilyen gazdag és tekintélyes ember, 

soha nem fogják bíróság elé állítani. 

- De miért tette volna 

- Mert már a terhére volt. Tudja, Sally nagyon szép 

lány volt. Azt hitte, tud bánni Ware-rel. Én 

figyelmeztettem, de nem hallgatott rám. Biztosan hagyta, 

hogy az a férfi elcsábítsa. Volt egy terve, amit nem árult 

el nekem. 

- Mit gondol, mi lehetett az 

- Szerintem azt hazudta neki, hogy terhes. Talán azt 

képzelte, hogy némi pénz fejében megígéri, hogy elmegy. 

- Értem. 

- Kértem, hogy ne vállaljon ilyen óriási kockázatot - 

mondta Judith a kezében tartott levelet nézve. - De ő 

eltökélte, hogy mindkettőnket megszabadít a kilátástalan 

helyzetünkből Ware-t nyilván feldühítették a követelései, 

és ezért megölte őt. 

Emma felsóhajtott. Milyen keveset tud ez a szegény 

nő! Az előkelő társaság nőcsábászainak nem kell 

gyilkosság árán megszabadulniuk megunt kedveseiktől. 

Egyszerűen nem vesznek róluk többé tudomást. Judithot 

nyilván úgy megviselte a gyász, hogy mindenképpen a 

csábítót kellett okolnia Sally halálért. 

- Még ha Sallynek viszonya volt is vele, Mr. Warenak 

nem volt oka rá, hogy megölje őt, Hope kisasszony - 

mondta végtelenül szelíden. - Mindketten tudjuk, hogyan 

történik az ilyesmi. Ha a férfi ráun a nőre, elég, ha 

elbocsátja. Mint ahogy itt is pontosan ez történt. 

- De ha elkergette a kastélyból, akkor hol van - 

kérdezte indulatosan Judith. - Miért nem adta postára ezt 

a levelet



- Nem tudok válaszolni minden kérdésére, de annyit 

mondhatok, hogy nemcsak ezt a levelet hagyta ott - 

válaszolta kicsit habozva Emma. 

- Hogy érti ezt 

Emma benyúlt a szoknyája alá, elővette a titkos 

zsebből a szorosan összecsavart bankjegyeket és a 

zsebkendőt, és átadta őket Judithnak. 

- Nem értem - bámult Judith leesett állal a pénzre. - 

Honnan került ez... 

- Pszt - vetett Emma egy jelentőségteljes pillantást az 

ajtóra, majd közelebb hajolva odasúgta: - Az ön helyében 

én nem szólnék erről senkinek. 

- De hiszen ez... ez egy egész vagyon - suttogta 

Judith. 

- A pénzt és a zsebkendőt a levéllel együtt találtam. 

Sally nyilvánvalóan önnek szánta a pénzt. Ware-tól 

kaphatta, tehát az övé volt. 

- De... 

Emma kivette a zsebkendőt Judith kezéből, és 

széthajtotta, hogy megmutassa neki a világosabb és 

sötétebb vörössel hímzett, szokatlan formájú virágot. 

- Szép munka. Nem ismerek ilyen virágot. Lehet, 

hogy Lady Ware üvegházában látott hasonlót. 

Judith bénultan bámulta a virágot. 

- Sally egy egész kertre való virágot hímzett már 

nekem. Tudta, mennyire szeretem a különleges virágokat. 

Mindig azt mondta, hogy egyszer majd lesz egy igazi 

virágokkal teli igazi kertünk. 

Emma felállt. 

- Megbocsát, Hope kisasszony, de most már mennem 

kell - mondta a megszokott hangján. - Ma délután még 

kikocsizom a parkba a... ööö... a vőlegényemmel.



- Igen, természetesen. - Judit lassan felállt, és nyelt 

egyet. - Nem is tudom, hogyan köszönjem meg, Greyson 

kisasszony. 

- Nem szükséges megköszönnie. - Emma ismét 

lehalkította a hangját. - Bárcsak itt lehetne a barátnője, 

Sally, hogy ketten választanák ki azt a kis házat. 

- Bár itt lenne, valóban - felelte Judith, és egy 

pillanatra lehunyta a szemét. - Bár hallgatott volna rám. 

- Szerintem nagyon bölcsen tanácsolta neki, hogy ne 

szeressen bele Mr. Ware-be - sóhajtotta Emma. - Nagy 

hibát követ el az, aki beleszeret a munkaadójába. 

- Beleszeretni - meresztette tágra a szemét Judith. - 

Biztosíthatom, hogy bármi történt is Ware Castle-ben, 

Sally nem volt szerelmes Basil Ware-be. Ő ugyanis nem 

szerette a férfiakat. Ha hagyta, hogy az az ember 

elcsábítsa, nyilván csak azért tette, mert pénzt remélt tőle. 

Mindig azt mondta, hogy tennünk kell valamit, hogy 

megváltoztassuk a sorsunkat. 

- Sally gondoskodott róla, hogy önnek legyen elég 

pénze ahhoz, hogy meg tudja változtatni a sorsát. Mit fog 

tenni 

Judith fölnézett a mennyezetre, s végre, ha halványan, 

ha bátortalanul is, de elmosolyodott. 

- Hát, azt hiszem, beadom a felmondásomat. 

- Valami azt súgja nekem, hogy a barátnője, Sally 

pontosan ezt tanácsolná önnek - húzódott széles mosolyra 

Emma szája. 

- Sokat fejlődtél, fiam - mondta Ignatius Lorring, és 

miután odanyújtotta Edisonnak a brandyspoharat, 

madárcsontú testét leengedte egy karszékbe. - De 

reméltem is, hogy így lesz. Soha nem volt hozzád hasonló



tanítványom. Ha belegondolok, milyen magasra juthattál 

volna a nagy Vanza Körben... 

- Tudjuk jól mindketten, hogy a Vanza stílusa nem 

sokáig felelt volna meg nekem - válaszolta Edison. 

A szobában fullasztó meleg volt. A kellemesen napos 

idő ellenére a kandallóban lobogott a tűz, Edison úgy tett, 

mintha nem vette volna észre. Ignatius gyapjúsálat viselt, 

mintha nem is a könyvtárszobájában, hanem egy hóvihar 

kellős közepén ülne. 

Edison tudta, hogy a mellette lévő asztalon, kis kék 

fiolában, ópiumkivonat van. 

Ebben a szobában kezdett vakmerő ifjúból nagy 

önfegyelemmel bíró férfivá érni. Itt találkozott életében 

először Ignatiusszal. 

Tizennyolc évesen olvasta Ignatius Lorring 

Vanzagaráról írt beszámolóit, és tudta, hogy az elszánt 

tudós újabb utat tervez a titokzatos szigetre. Akkor eljött, 

és megkérte, vigye magával. Így kezdődött. 

- Hogy érzi magát, barátom - kérdezte Edison 

gyengéden. 

- Hol jobban, hol rosszabbul. Ma reggel elég jól 

voltam, úgyhogy el tudtam menni sétálni. Most viszont 

nagyon gyengén vagyok. 

- Nem maradok sokáig. Délután ötre beszéltem meg, 

hogy kilovagolunk a parkba a menyasszonyommal. 

- Ó, igen. A menyasszonyod - mondta felcsillanó 

szemmel Ignatius. - Lady Ames igényt tart rá, te pedig 

irányítod őt. Nagyszerű, Edison. Nagyszerű! Leköti Lady 

Ames figyelmét, te pedig nyugodtan kikérdezheted. 

- Én nem tekintem Greyson kisasszonyt csalétekeknek 

- mondta Edison, miközben poharát a két tenyere között 

forgatva elmerülten bámulta az ital aranyló színét.



- Nem Pedig éppen hogy az - vetett rá éles pillantást 

Ignatius. - Mondd csak, valóban ő lőtte le Crane-t 

- Tagadja, hogy ő tette volna. Nem lehet tudni. 

Greyson kisasszony meglehetősen kiszámíthatatlan. 

- Értem. 

- Mindenesetre ha nem ő lőtte le Crane-t, akkor volna 

néhány érdekes kérdésem. 

- Igen. Értem, mire gondolsz - jegyezte meg hosszú 

hallgatás után Crane. 

Edison a Ware Castle közeli erdő orvlövészére 

gondolt, és azt kérdezte: 

- Lehetségesnek tartja, Ignatius, hogy mások is 

nyomoznak a Titkok Könyve után 

- Nem tudok róla, de nem elképzelhetetlen. Miért 

kérdezed - És a sovány, öreg kéz keményen 

megmarkolta a szék karfáját. 

- Magam sem tudom még. De sok 

megmagyarázhatatlan dolog van ebben az ügyben, és 

némelyik érthetővé válna, ha tudnánk, hogy van még 

valaki, aki a könyv után eredt. 

- Ha így van - felelte Ignatius sötéten -, akkor 

könnyen lehet, hogy az útjában leszel. Nagyon vigyázz, 

fiam. Nem szeretném elveszíteni a legígéretesebb 

tanítványomat, még ha végül kiléptél is a Körből. 

- Vigyázni fogok - felelte Edison, és letette a poharát. 

- Végtére is most, hogy házas ember leszek, gondolnom 

kell a jövőmre is. 

- Hogy érti azt, hogy Greyson kisasszony nincs 

itthon - nézett összeráncolt homlokkal Edison Lady 

Mayfield házvezetőnőjére. - Tudta, hogy a parkba 

készülünk ma délután.



- Bocsánat, uram, de a kisasszony sétálni ment, és 

még nem jött haza - válaszolta Mrs. Wilton, miközben 

hófehér kötényében megtörölgette a kezét. 

- Hová ment 

- Nem tudom, uram. 

- Ön az, Stokes - jelent meg a lépcső tetején Letty. - 

Hallottam a hangját. Emmát keresi, ugye 

- Igen. Hogyhogy elment sétálni A parkon át jöttem, 

de nem láttam őt. 

- Lehet, hogy egy kicsit messzebb ment – vont vállat 

Letty, és megindult lefelé a lépcsőn. - Szemmel láthatólag 

egyedül, akart maradni egy időre. Nyilván megviselte az 

utóbbi napok sok izgalma. Tudja, nincs hozzászokva az 

ilyesmihez. 

- Túl messzire nem mehetett - morogta a férfi. - 

Megyek és megkeresem. 

- De hát hová... - Lettyben bent rekedt a szó, mert 

épp ekkor nyílt az ajtó. - Tessék, már itt is van! - mondta 

megkönnyebbülten. 

- Jaj, nekem! Csak nem késtem el - nézett rájuk 

kicsit túl ijedten a belépő Emma. 

- De igen. Hol a pokolban volt - förmedt rá Edison, 

de Letty felhúzott szemöldöke láttán észbe kapott. 

Újdonsült vőlegények nem szoktak így beszélni a 

menyasszonyukkal. Megköszörülte a torkát. - Aggódtam 

önért. 

- Sétáltam egyet - mondta könnyedén a lány, és 

elindult a lépcső felé. - Kicsit messzebb találtam elmenni, 

mint terveztem. Pár perc, és máris kész vagyok, uram. 

A férfi utánanézett, ahogy lépkedett fölfelé a lépcsőn, 

és látta, hogy sáros a cipője. A parkban kaviccsal szórták 

fel az utakat. 

Tehát nem a parkban sétált.



13. 

- Lady Mayfieldnek igaza volt, amikor azt mondta, 

hogy magának óriási sikerei vannak a Társaságban - 

jegyezte meg hűvösen elégedett mosollyal Edison, 

miközben kivezette Emmát a táncparkettre. 

- Ne hagyja magát megtéveszteni, uram. A Társaság 

csak átmenetileg, az eljegyzésünk körülményei miatt van 

tőlem elragadtatva. Lady Ames vendégeinek többsége azt 

hiszi rólam, hogy gyilkos vagyok, és el sem tudják 

képzelni, miért mentett meg az akasztófától. 

- Legalább lesz miről beszélniük, mialatt mi 

nyomozunk - mondta közömbös arccal a férfi. 

Emma maga is roppant különösnek, sőt zavarba 

ejtőnek találta, hogy itt táncol e fényes bálteremben, 

ahelyett, hogy oldalról nézné a táncolókat. És még 

nyugtalanítóbb volt, hogy épp Edisonnal, a 

munkaadójával táncol, aki egész délután meglehetősen 

rosszkedvűnek mutatkozott, s a legjobb úton volt afelé, 

hogy tönkretegye a varázslatos estét. 

- Esküszöm, ön sem jobb, mint a korábbi 

munkaadóim - sóhajtott fel Emma. - Rendes körülmények 

között ez persze nem lenne baj. Senki sem kívánja, hogy 

a munkaadó udvariasan bánjon az alkalmazottjával, de a 

mi esetünkben az a veszély fenyeget, Fogy a 

viselkedésével lerombolja azt a képet, amelyet fel akart 

építeni. 

Hűvös mosolyára bosszús fintor volt a válasz, ami 

arra vallott, hogy Edison megértette, amit Emma 

mondott. 

- Menjünk ki - ragadta karon a lányt. - Friss levegőre 

van szükségem. 

- Ahogy parancsolja, Mr. Stokes.



- Ne beszéljen velem úgy, mintha valami csökönyös 

idióta lennék. 

- Biztosíthatom, sir, nem úgy gondolok önre, mint egy 

csökönyös vagy akármilyen idiótára - mormolta Emma, 

miközben Edison kivonszolta őt a teraszra. - Ön nehéz 

természetű, szeszélyes, olykor modortalan is, de a 

legkevésbé sem idióta. 

- Egy újabb nehéz természetű alak a munkaadók 

sorában, nemde - nézett rá ferdén a férfi. 

- Úgy van - mosolygott hidegen a lány. - Igaz is, 

megírta az ajánlólevelemet 

- Nem, még nem. 

- Megígérte - nézett rá szemrehányóan Emma. - Alkut 

kötöttünk, ha még emlékszik rá. 

- Nem szoktam megfeledkezni a határidőimről - 

szorította meg Edison a lány karját, amitől az felszisszent. 

- Bocsánat. Rendkívül sok dolgom volt, amióta 

visszajöttünk a Városba, ezért még nem jutott időm az 

ajánlólevele megírására. 

- Csakugyan nincs szüksége mintára Nagyban 

megkönnyítené a dolgát. 

- Ha csakugyan az én aláírásomat szeretné látni azon a 

nyavalyás ajánlólevélen, Greyson kisasszony, engedje 

meg, hogy magam írjam meg. 

A lány nem felelt. 

Edison félig elfordult, egyik tükörfényes csizmáját 

feltette a terasz alacsony kőfalára, és rejtélyes pillantással 

nézte a lányt. 

- Miután úgy állunk egymással szemben, mint 

munkaadó és munkavállaló, élek az alkalommal, és 

közlöm önnel, hogy nem szeretném, ha még egyszer a 

maga elhatározásából menne el hazulról, ahogy ma 

délután tette.



A lány agyát egy pillanat alatt elborította az indulat 

vörös köde. 

- Mr. Stokes, ön túl messzire megy! Minden 

alkalmazottnak hetente jár legalább egy szabad délután. 

Ennyit még a legkicsinyesebb munkaadó is megad az 

alkalmazottjának! 

- Úgy vélem, nem róhatja fel nekem, hogy túlságosan 

sokat követelek öntől. Kétlem, hogy bármelyik korábbi 

állásában ilyen szépen öltöztették volna. Annyit azonban 

mondhatok - nézett szúrósan Emma mély dekoltázsára -, 

hogy mielőtt ezt az állását elfoglalta volna, sokkal 

erkölcsösebb ruhákat viselt. Nem beszélve arról, hogy a 

ruha, melyet visel, minden valószínűség szerint többe 

került nekem, mint amennyit az utolsó három helyén 

együttvéve kapott. 

- Lady Mayfield szerint ez a ruha az utolsó divat 

szerint készült. Egyébként épp az ön által rám 

kényszerített szerep miatt vagyok kénytelen viselni. És ha 

már erről van szó, bátorkodom megkérdezni, hogy 

szüksége lesz-e a nekem vásárolt ruhákra, miután önnél 

vállalt megbízatásom lejár. 

- Természetesen nem lesz rájuk szükségem. 

- Akkor engedje meg, hogy megtartsam őket, ha 

kilépek a szolgálatából. 

- Csakugyan úgy képzeli, Greyson kisasszony, hogy a 

következő helyén lesz alkalmaz viselni e drága báli 

ruhákat 

- Elég valószínűtlen, de némelyiket talán zálogba 

tehetem. 

- A mindenségit! Zálogba akarja tenni a ruhákat, 

melyeket önnek vásároltam 

- Érzelmileg nem kötődöm hozzájuk, uram.



- Értem. - Két ujjával a lány álla alá nyúlt. - És miféle 

ajándék az, amihez érzelmileg is kötődne 

- Sir, eltérünk a tárgytól... 

- Válaszoljon a kérdésemre. 

A lány nem értette, miért ilyen dühös a férfi, de úgy 

érezte, az óvatosság nem árt. Végtére is Edison a 

munkaadója, s ő nem szeretné elveszíteni az állását. 

- Hát, talán egy verseskötetnek, vagy egy szép 

zsebkendőnek lenne számomra személyes, érzelmi értéke. 

- Verseskötetnek 

- Nagyon kedvelem például Byront. És nagy élvezettel 

olvasom a rémregényeket... például azokat, amelyekben 

valami sötét cselszövésről... 

Látott valamit a férfi szemében, amitől a mondat 

közepén elhallgatott. Egy pillanatig úgy nézett ki, hogy 

alaposan melléfogott, amikor így akarta kiengesztelni 

Edisont, aki most még dühösebbnek látszott, mint azelőtt. 

De aztán látta, hogy erőt vesz magán. 

- Igaza van, Greyson kisasszony, eltértünk a tárgytól. 

Onnan indultunk el, hogy mostantól kezdve ne tűnjön el 

órákra. És ha kilép a házból, mindig legyen valaki, aki 

elkíséri, továbbá közölje a házvezetőnővel, hová megy, és 

mikorra várható vissza. 

Emma érezte, hogy minden igyekezete, hogy jól 

viselkedjen, cserben hagyja. 

- Nincs joga, hogy ilyen természetű utasítást adjon 

nekem - mondta a dühtől fuldokolva. - A szabad időmmel 

magam rendelkezem. Ön nem a férjem, sir. 

- Nem, nem vagyok a férje. A munkaadója vagyok - 

közölte zord mosollyal a férfi. - És mivel önnek 

rendkívüli módon szüksége van az állására, kénytelen 

lesz engedelmeskedni az utasításaimnak. Azt hiszem, 

nem kell többet mondanom.



- Úgy van. Éppen eleget mondott. - Emma sarkon 

fordult, és már indult is a nyitott ajtó felé. 

- Hová megy - kapta el a karját a férfi. 

- A női szalonba, Mr. Stokes. Ezt bizonyára ön is 

helyesnek találja. Vagy személyes természetű dolgokkal 

nem foglalkozhatom, amíg az ön alkalmazottja vagyok 

Edison összeszorította a száját. Emma a gyér fényben 

is jól láthatta, hogy a férfi mélyen elvörösödött. Úgy kell 

neki, gondolta. 

Edison udvariasan fejet hajtott. 

- Ha végzett, a lépcsőfeljáró közelében fogom várni. 

Ma este már elég időt töltöttünk itt. Nem szeretném, ha 

Miranda elbízná magát. Jobb őt bizonytalanságban 

tartani. Így könnyebben elárulja magát. 

- Értem, uram. Meg fogom keresni a lépcsőfeljáró 

közelében. 

Még véletlenül sem nézett vissza, amikor elvegyült a 

báltermi sokaságban.



Pár perccel azután, hogy kilépett a női szalonból, 

elindult a főlépcső felé. Elégedett volt magával. Kordában 

tartotta az érzelmeit, és képes volt rá, hogy logikusan 

gondolkozzék. 

A bálterem csak úgy zsongott a muzsikától és a 

hangos beszédtől. A hall túlsó végében lévő sötétség a 

hátsó lépcsőt jelezte, ahol a szolgák jártak. Hirtelen egy 

ismerős alakot pillantott meg; egy szobából lépett ki, és 

eltűnt a sötétben. Swan volt az. 

Kíváncsi lett, hogy Miranda odaadó inasa miért nem 

visz magával gyertyát, amikor a sötét lépcsőn jár. 

Pillanatnyi tétovázás után megfordult, és csendben 

végigment a hallon. A szolgák lépcsőjéhez érve szemét 

meresztve fürkészte a sötétséget, de Swan addigra már 

eltűnt. 

Keményen megmarkolva a lépcsőkorlátot, óvatosan 

leereszkedett a szűk csigalépcsőn, egészen a földszintig. 

Egy ajtóhoz ért, amely kivezetett a kertbe. A távolabbi 

ablakokból kilátott a bokrok sötét tömbjeire. 

Megint megállt, és feszülten hallgatózott. A bálterem 

zsongása, a zene a feje fölül, tompán, mintha a messzi 

távolból szűrődne hozzá. Az ablakokon bevilágító 

holdfényben jól látta a szemben lévő ajtót. A könyvtár 

ajtaja lehet, gondolta. Vagy egy dolgozószobáé. Ilyen 

helyen szoktak értékes könyveket tartani. 

Gyorsan, hogy meg ne gondolhassa magát, odalépett 

az ajtóhoz, és elfordította a kilincs gombját. Ha van bent 

valaki, aki rossz néven veheti a betolakodását, még 

mindig mondhatja, hogy eltévedt, miközben a női szalont 

kereste. 

Az ajtó kinyílt, és ő belépett. A falakat borító polcok 

és a széles íróasztal láttán megállapította, hogy csakugyan 

a könyvtárszobában van. A polcok ugyan foghíjasak



voltak, de Miranda nyilván a legújabb divatnak hódolva 

úgy tartotta, hogy a sok könyv nem feltétlen velejárója 

egy szépen berendezett könyvtárnak. 

Úgy döntött, a holdfénytől szépen megvilágított 

íróasztalnál kezdi a keresést. Mögé lépett hát, és kihúzta 

az első fiókot. Nagy csalódására csak lúdtollakat és 

tintásüvegeket látott benne. 

A következő két fiókban is csak levélpapírokat, 

névjegykártyákat és meghívókat talált. 

Az utolsó, legalsó fiókot zárva találta. 

Izgalom fogta el. Felnyúlt elegánsan feltornyozott 

frizurájához, óvatosan kihúzott egy zöld selyemlevéllel 

díszített hajtűt, és bedugta a fiók zárjába. 

De ekkor lépteket hallott odakint. 

Valaki megállt a könyvtár ajtaja előtt. 

- Ideje, hogy visszamenjen, Swan – mondta Miranda 

halkan, de a hangján érezhető volt a visszafojtott 

ingerültség. - Mi az ördög tartott ilyen sokáig 

Érthetetlen mormogás volt a válasz, de kétségtelenül 

Swan hangját hallotta. 

Emma gyorsan kikapta a tűt a zárból, és 

fölegyenesedett. Miranda és Swan mindjárt belépnek az 

ajtón. Ha valamelyikük gyertyát gyújt, azonnal meglátják. 

Riadtan pillantott körül, búvóhelyet keresve. Az 

utolsó ablakhoz futott, és belépett a súlyos 

bársonyfüggöny mögé. 

Fullasztó sötétség vette körül. 

Még lengett a függönyrojt, amikor hallotta, hogy 

nyílik az ajtó.



14. 

- Hogy érti azt, hogy nem talált semmit - kérdezte 

Miranda élesen. - Bőven volt ideje rá, hogy' átkutassa 

Stokes dolgozószobáját. Kell ott lennie valaminek, ami 

megmagyarázza, miért érdeklődik annyira Greyson 

kisasszony iránt. 

- Úgy tettem, ahogy parancsolta, asszonyom - felelte 

csikorgó hangján az inas. - Csak a tudományos 

tevékenységével kapcsolatos könyveket és írásokat 

találtam ott. 

- Csalódtam magában, Swan. 

- Nem tehetek róla, hogy semmi érdekesre nem 

bukkantam Stokes szobájában - hallotta Emma Swan 

elkeseredett válaszát. 

- Kell lennie ott valaminek, ami érthetővé teszi a 

Ware Castle-ban történteket - csattant fel Miranda. - 

Elképzelhetetlen, hogy azért jegyezte volna el Greyson 

kisasszonyt, mert el akarja venni feleségül. 

- Lehet, hogy beleszeretett - kockáztatta meg halkan 

az inas. 

A fenét, gondolta Emma. 

- A fenét - mondta Miranda. - Az ő vagyonával és 

tekintélyével sokkal magasabb helyről választana 

magának feleséget. Valami nyilván elkerülte a figyelmét. 

Menjen vissza, és nézzen körül alaposabban. Még van 

idő, hajnalig nem fog hazamenni. 

- Kérem, madam, vegye tekintetbe, hogy egyáltalán 

nem volt könnyű bejutni a házba. Kis híja volt, hogy észre 

nem vettek. 

- Menjen vissza. Még ma éjjel. 

- Madam, ha elkapnak, azt fogják hinni, hogy betörő 

vagyok.



- Hát legyen óvatos, hogy ne kapják el. Kezdje most a 

hálószobájával. Olyasmit keressen, amiből kiderül, 

milyen játékot űz ez az ember. Leveleket például. Vagy 

valami újságot. Bármit. 

- Könyörgök, asszonyom, ne küldjön vissza abba a 

házba! Rettenetes nagy a kockázata, hogy észre vesznek! 

- Nem hajlandó végrehajtani az utasításaimat 

- Kérem, madam, ne kívánja ezt tőlem. 

- Ellenkezik 

- Kénytelen vagyok. Hát nem érti, asszonyom Ha 

elkapnak, felakasztanak vagy fegyenctelepre visznek. 

Kérem, madam, eddig mindent megtettem, amit csak 

kívánt, nem szép öntől, hogy most ilyen helyzet elé állít. 

- Nos, rendben van. Mostantól el van bocsátva. 

- Miranda. 

Csak egy szó volt, de hallatán Emmának elfacsarodott 

a szíve. 

- Vegye a cókmókját, és azonnal hagyja el a házat. 

Keresek valaki mást a helyére. Olyan szolgát, aki 

készséggel végrehajtja az utasításaimat. Becsukódott 

mögötte az ajtó. 

Egy hosszú percig csend volt a szobában. Aztán 

Emma valami furcsa artikulátlan hangot hallott 

másodpercekbe telt, mire rájött, hogy Swan sír. 

A szíve mélyéig megrendült, és alig tudta megállni, 

hogy ki ne ugorjon a függöny mögül, s odaszaladva át ne 

ölelje a szerencsétlen inast. 

De egyszer csak abbamaradt a zokogás, és Swan 

gyötrelme dührohamba fordult. 

- Átkozott ribanc! - kiáltotta. - Lefeküdtél 

mindegyikkel, de ha kielégülésre vágytál, mindig 

visszajöttél hozzám, igaz Mert csak én tudom, mire van 

szükséged, te komisz boszorkány!



A hangos csattanásra Emma ijedten rándult össze. 

Swan valami súlyos tárgyat vághatott a földhöz. Az elsőt 

újabb és újabb csattanás követte, jelezve, hogy Swan 

módszeresen dúlja fel a szobát. Emma lélegzetvisszafojtva 

hallgatta a bősz rombolást. 

- Föl kéne akasztani, ahogy a boszorkányokkal 

csinálták - zihálta Swan. - Boszorkány. Szajha. 

Boszorkány. Szajha. Majd én megtanítlak rá, hogy ne 

bánj velem úgy, mint a rabszolgáddal. Na megállj csak! 

Emma papírzörgést, majd egy gyufa éles sercenését 

hallotta. Vad riadalom fogta el. Szentséges Isten, csak 

nem gyújtja rájuk a házat Ezt nem tűrheti tovább. 

Cselekednie kell! 

- Égj, boszorka, égj el a pokolban! Nekem nem 

parancsolsz többé. Hallod, te ribanc Ha addig élek is, 

széttöröm a varázslatodat! 

Emma vett egy mély levegőt, és félrehúzta a függönyt. 

Látta a lángokat, de nagy megkönnyebbülésére a 

kandallóban lobogtak. Swan lehajtott fejjel bámult a 

tűzbe, majd kisvártatva elfordult, és elindult az ajtó felé. 

Robusztus alakja egy pillanatra élesen kirajzolódott az 

ajtó világos négyszögében, majd eltűnt a sötétben. 

Emma várt egy kicsit, hátha visszajön. De a súlyos 

léptek egyre távolabb döngtek a folyosón. 

Akkor megkönnyebbült sóhajjal kilépett a függöny 

mögül. Csak gyorsan ki innen, gondolta, de előbb még 

megnézi, mit égetett el dühében Swan. Útközben látta, 

hogy a legalsó fiók, az, amelyiket a hajtűjével akart 

kinyitni, darabokra törve hever a földön. A tartalma 

nyilván a lángok martaléka lett. 

- Jaj, Istenem! - A szoknyáját fölkapva futott a 

kandallóhoz.



Egy kétfelé esett doboz hevert előtte, a szőnyegen. A 

benne lévő papírok a kandallóban égtek, de Emma még 

ennyit el tudott olvasni a gyorsan zsugorodó papírlapon: 

Fanny Clifton kisasszony Júlia szerepében... ...június 

9-én, hétfőn, és a rákövetkező héten az 

Othellóban. Csodálatos előadás. 

Isteni szépsége minden más fényforrást fölöslegessé 

tesz a színpadon... 

Színlapok, gondolta Emma. És színikritikák. Pár 

pillanat, és elhamvadnak. 

Nyúlt a kotróvas után, hogy valamennyit kimentsen a 

tűzből. Lába alatt megcsörrent valami. Lenézett, s látta, 

hogy pár lap kieshetett a dobozból, s így megmenekült a 

lángoktól. Felvette, szorosan összecsavarta, és bedugta 

őket gyönggyel kivarrt kézitáskájába. 

Ekkor gyorsan megfordult, s indult az ajtó felé. 

Rátette a kezét a kilincs gombjára, s az magától 

megfordult az ujjai alatt. Lélegzetét visszafojtva ugrott 

hátra a hangtalanul kinyíló ajtóból. Arra már nem maradt 

ideje, hogy ismét a függöny mögé bújjon. 

Edison siklott be némán, és becsukta maga mögött az 

ajtót. 

- Kíváncsi voltam, hová tűnt el, Emma. 

A lány olyan hatalmas megkönnyebbülést érzett, hogy 

kis híján összeesett. 

- Esküszöm, elájulok, ha. még egyszer így rám ijeszt, 

uram. 

- Azt, hogy maga elájul, sehogy sem tudom elképzelni 

- felelte a férfi, s a kandalló hamvadó tüzére pillantott. - 

Mi az ördögöt csinál itt



- Hosszú történet, és semmiképpen sem szeretném itt 

elmesélni - válaszolta Emma. 

- Talán igaza van. - Edison az ajtóra tapasztotta a 

fülét. - Jön valaki. 

- Jaj, ne! Elég volt! 

- Csitt. 

A férfi karon ragadta, és gyorsan az ablakok felé 

irányította. 

- Ha el akar bújni, ajánlhatom az utolsó ablak előtti 

függönyt - suttogta Emma, de a férfi pillantása nem sok 

jót ígért. 

- Felejtse el a függönyt - jött a dühös válasz. - 

Kimegyünk, méghozzá most rögtön. 

Csak annyi időre engedte el, míg kinyitotta az ablakot, 

aztán minden teketória nélkül kilökte rajta a lányt, s maga 

is utánaugrott. 

Emma elszörnyedve nézte, amint drága cipellői 

elmerülnek a nedves fűben. 

- És most mi lesz - kérdezte. 

- Megkerüljük a házat, és a terasz felől megyünk 

vissza a bálterembe. Ha összefutunk más vendégekkel, 

majd azt fogják gondolni, hogy a kertben sétáltunk. 

- És utána 

- Utána hozom a hintómat, és hazaviszem - felelte 

Edison úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb 

dolga. 

- Csakhogy én Lady Mayfield kocsiján jöttem, és ő 

hajnalig akar maradni. 

- Letty azt tesz, amit akar, önt azonban hazaviszem. 

Most rögtön. 

- Nem szükséges ilyen hangot használnia velem, sir - 

fortyant fel Emma. - Csak segíteni akartam a 

nyomozásában.



- Segíteni Nem emlékszem, hogy a könyvtárba 

küldtem. volna. 

- Büszke vagyok rá, hogy alkalmazottként is meg 

tudom őrizni a kezdeményezőkészségemet. 

- Ön ezt annak hívja Nekem egy sor más kifejezés 

jut az eszembe - vágott a szavába nyersen Edison. - A 

mindenségit. 

Ellökte magától a lányt, és villámgyorsan megpördült. 

- Hát ez mi - kiáltotta Emma, aki nekiesett a 

sövénynek, és csak az utolsó pillanatban tudott 

megkapaszkodni. 

A szeme sarkából valami mozgást észlelt, mire 

megfordult. Először semmit sem látott, majd egy jókora, 

madár alakúra nyesett bokor mellett egy árnyszerű alakot 

látott kibukkanni, amely egy ragadozó kecsességével 

készült lecsapni zsákmányára, 

Zsákmányára. A szó jelentése mintha vészharangot 

kondított volna meg Emmában. Hirtelen ijesztő 

bizonyossággal tudta, hogy ez az alak nem közönséges 

betörő vagy útonálló. Ez az alak Edisonra vadászik. 

Megpördült, és már nyitotta a száját, hogy kiáltson 

Edisonnak. 

De a sikoly elhalt a torkában, mert észrevette, hogy 

Edison tökéletesen tisztában van a rá leselkedő veszéllyel. 

Teljes figyelmével és halálos nyugalommal a közeledő 

árnyékra összpontosított. Emma rémülten nézte a némán 

egymás felé induló két férfit. 

Ekkor azt látta, hogy Edison ugyanazzal a könnyed 

rugalmassággal mozog, mint ellenfele. Táncparódiának is 

beillett volna, ahogy ez a két ember összekapaszkodott. 

Elsőnek a támadó emelte föl a lábát, és villámgyorsan 

kirúgott vele. Edison oldalt kilépve elkerülte a rúgást.



A támadó halk, rekedt kiáltással felugrott a levegőbe, 

és másodszor is meglendítette a lábát. Edison túl közel 

volt, ezért csak elhajolhatott, s ezért a rúgás a melle 

helyett az oldalát érte. 

Hanyatt a földre zuhant. A sötét szellemalak gyilkos 

kedvvel rontott rá. 

- Ne! Ne bántsa! - Emma felkapta a szoknyáját, és 

futni kezdett feléjük, bár fogalma sem volt, mivel tudná 

megállítani a támadót. Csak azt tudta, valamit tennie kell, 

nehogy ez az alak megölje Edisont. 

- Ne avatkozzon be, Emma. 

Edison parancsa megállította. Döbbenten nézte, amint 

a férfi lába meglódul, és telibe találja ellenfele combját. 

A sötét alak hátratántorodott. Edison felpattant a 

földről. Holdfényben fürdő arcán olyan elszántság 

tükröződött, amihez foghatót Emma még sohasem látott. 

Teljesen világos volt előtte, hogy a férfi ölni is képes 

lenne. A felismerés a lelke mélyéig megrázta. 

A támadó is hasonlót érezhetett, mert sarkon fordult, s 

egy derékmagasságig érő bokrot átugorva eltűnt az 

éjszakában. 

- Edison, ne! - kiáltotta Emma halkan, látva, hogy a 

férfi mozdulni készül. 

- Igaza van - fordult vissza Edison. - Már késő. Attól 

tartok, jóval fiatalabb nálam, nem tudnám utolérni. 

- Jól érzi magát 

- Igen. 

A lány elnézte, ahogy megigazgatja a haját, a 

nyakkendőjét, és ismét olyan elegáns, mint az 

összecsapás előtt volt. Hiába, gondolta, a fekete öltözéken 

nem látszanak meg a fűfoltok. 

Edison a karját nyújtotta. A teraszhoz érve 

megjegyezte:



- Maga reszket. 

Emma rápillantott, és látta, hogy látszólagos 

fegyelmezettsége ellenére a küzdelem gonosz fénye még 

ott csillog a férfi szemében. 

- Nem is tudom, miért - felelte. - Hűvös van idekint.



15. 

Edison mindaddig uralkodott magán, amíg a kocsis be 

nem csukta az ajtót, és fel nem kapaszkodott a bakra. 

Amikor a hintó egy könnyű rándulással elindult, egy 

rántással behúzta a függönyöket, behúzódott a sarokba, és 

Emmára nézett. 

- Biztos, hogy nem sebezte meg az önt a gazember - 

kérdezte aggodalmas arccal Emma. 

- Nem sebzett meg. - Legalábbis nem komolyan, tette 

hozzá némán. Holnapra biztosan lesz egy zúzódás az 

oldalán, de meg is érdemli. Miért volt olyan lassú Na 

igen, hiszen évek óta nem gyakorolta a Vanza harcmódot. 

Arra meg végképp nem számított, hogy ma este össze fog 

csapni egy ifjú harcossal. 

A hintót bevilágító lámpás fénye szikrákat gyújtott 

Emma hajában, és zöld smaragddá változtatta a szemét. 

Hirtelen elöntötte a vágy, hogy kinyújtsa érte a kezét, és 

magához ölelje. Ökölbe szorította mozdulni vágyó kezét, 

és vett egy nagy levegőt. 

- A bálterem hölgyei egytől-egyig hisztérikus rohamot 

kaptak volna a történtektől - morogta, mivel bosszantotta 

is a lány nyugalma, meg csodálta is érte. 

- Nem engedhetek meg magamnak hisztérikus 

rohamokat. Otthon felejtettem a repülősót. 

Ez aztán már több volt a soknál. Egész este azon ette 

magát, hogy a lánynak titokban kedvese van, amikor a 

könyvtárban rátalált, az első gondolata ugyancsak az volt, 

hogy itt is egy titkos találkát bonyolított le. 

Elképzelte, milyen lehet, amikor kiveszi a hajtűket, és 

a haja a vállára omlik, elképzelte, milyen lehet ruha 

nélkül... Rettenetesen vágyott rá, de mindig eszébe jutott, 

hogy bizonyára van valakije. Vad érzések kavarogtak



benne. Emma közelsége lehetetlenné tette, hogy 

fenntartsa a belső nyugalom, látszatát, amely mindeddig 

menedéke és páncélja volt. 

Kőkemény erekciója támadt. 

- Egészen biztos, hogy jól érzi magát - kérdezte 

Emma nyugtalanul. 

- Igen - felelte a férfi, és megpróbált valamivel 

kényelmesebben elhelyezkedni. 

- Ki volt ez a különös támadó 

- Sejtelmem sincs. De annyi biztos, hogy ugyanabban 

az iskolában tanították a harcművészetre, ahol engem. 

- Hol van ez az iskola 

- Vanzagara Kerti Templomában. 

- Vanzagara - villant a lány szemében a gyors 

felismerés. - Ezek szerint a támadója ugyanabban az 

ügyben dolgozik, amelyben ön! 

- Igen - felelte Edison, és minden erejével 

gondolkozni próbált. - Valószínűleg figyelte Lady Ames 

házát. Nagy biztonsággal ki merem jelenteni, hogy más is 

keresi a szóban forgó könyvet. De ez az illető túl fiatal, 

semhogy ő lehetne e bonyolult terv értelmi szerzője. 

- Honnan tudja, hogy fiatal Hiszen maszk volt az 

arcán. 

- Biztos vagyok benne - felelte Edison, és keze 

öntudatlanul a bordájára tévedt. - Szerencsére még nem 

tanulta meg azokat a fogásokat, amelyeket idősebb 

korban sajátít el az ember. Csak azt nem értem, hogyan 

bukkant Lady Ames egy ilyen misztikus titok nyomára itt, 

Angliában. 

- Nem tudott meg semmit a múltjáról 

- Semmit, azonkívül, amit saját maga mesélt 

széltében-hosszában, amikor a szezon elején megjelent a



Társaságban. Eszerint egy tavaly, Skóciában elhunyt idős 

nemes ember özvegye. 

- Túl sok a kérdés - suttogta Emma. - De talán 

segíthetek önnek némelyik megfejtésében. 

Edison pillantása a lámpáról Emma arcára siklott. 

- Kezdjük a legfontosabbal. Mi az ördögöt keresett 

Miranda könyvtárszobájában 

- Hogy talált rám, sir - pislogott Emma. 

- Úgy döntöttem, körülnézek a könyvtárban, mialatt 

ön odafönt van - vont vállat Edison. 

- Szent ég! Kész csoda, hogy nem szaladtunk 

egymásba mindannyian. 

- Mindannyian - rándult meg egy kis izom Edison 

állán. - Volt még valaki a könyvtárban önnel, mielőtt én 

megérkeztem 

- Ahogy már mondtam, hosszú történet. – A lány 

előrehajolt, és lehalkította a hangját. – Nem fogja elhinni, 

uram, de ma este roppant különös dolgokra jöttem rá. 

A férfinak egyáltalán nem tetszett az az izgalom, amit 

a lány szemében látott. Szinte biztos volt benne, hogy 

rossz előjel. 

- Hallgatom. 

- Miután kijöttem a női szalonból, véletlenül 

észrevettem Swant, aki roppant gyanúsan viselkedett. 

- Swan Miranda inasa Mi köze neki ehhez az 

ügyhöz 

- Nem tudom. De, mint mondtam, furcsának találtam 

a mozgását, ezért követtem le a hátsó lépcsőn. 

- Követte Swant Megőrült Ha észreveszi, mit 

mondott volna neki, miért ment utána 

- Meg akarja hallgatni a történetet, vagy sem - 

kérdezte bosszúsan a lány.



A férfi is előrecsúszott ültében, szétvetette a lábát, s 

két kezét a térdén nyugtatva nyugalmat erőltetett magára. 

- Mondja hát el. 

- A lépcső aljában szem elől tévesztettem, 

észrevettem viszont a könyvtár ajtaját. Ez nagyon 

alkalmas helynek látszott, ezért úgy döntöttem, ha már itt 

vagyok, körülnézek benne. 

Edison visszafojtott lélegzettel hallgatta. 

- Természetesen nem tettem volna, ha tudom, hogy 

önnek is hasonló tervei vannak. A jövőben jobban 

avasson be a terveibe, uram, így kevésbé fenyeget az a 

veszély, hogy a magunk útját járva egymásba botlunk. 

- Hadd emlékeztessem, kisasszony, hogy ön nekem 

dolgozik. Én döntöm el, mit és mikor szükséges az ön 

tudomására hoznom. 

- Másképp fog gondolkodni, ha meghallja, mit tudtam 

meg ma este. - Nos 

Miranda az este elküldte Swant, hogy az ön 

távollétében kutassa át a dolgozószobáját. Feltette 

magában, hogy utánajár, miért jegyzett el engem. Egy 

percig sem hitte el, hogy a mi kapcsolatunk normális. Na, 

mit szól hozzá - kérdezte Emma diadalittas mosollyal. 

- Nem sokat. Egyáltalán nem lep meg, hogy Swan 

kutatott a szobámban. Számítottam rá. 

- Számított rá 

- Tisztában vagyok vele, hogy Miranda nagyon 

kíváncsi rám. Tudtam, hogy előbb-utóbb elküld valakit. 

Swan látszott a legalkalmasabbnak a feladatra. De hogy 

tudta meg, hogy ez ma este bekövetkezett 

- Swan és Miranda bejöttek a könyvtárba, amikor épp 

az íróasztalfiókokat kutattam át. Kénytelen voltam 

elrejtőzni egy függöny mögött, s ott végighallgattam, amit 

beszélgettek.



A férfi gyomra összerándult. Ez a nő az őrületbe fogja 

kergetni. 

Végtelen önuralommal, óvatosan levette két kezét a 

térdéről, és karját kinyújtva elkapta Emma mindkét 

csuklóját. 

- Most nagyon figyeljen rám. Soha többé ne induljon 

el a maga feje után, ahogy ma este tette. Amíg az én 

alkalmazottam, addig nem szabad ilyen kockázatot 

vállalnia. Ért engem 

- Nem, nem értem - válaszolta a lány mélyen 

megbántódva. - Miért haragszik rám ennyire 

- Mert baja eshet, maga kis szamár. 

- Ma este nem én, hanem maga forgott komoly 

veszélyben. Az a rémes alak súlyosan megsebesíthette 

volna. Mondhatom, uram, önnel jövök ki a 

legnehezebben minden eddigi munkaadóm közül. 

- Az lehet, de mind közül én fizetem meg a legjobban, 

és ez a lényeg, nem 

- Hogyan feltételezheti, hogy a testi épsége nem, csak 

a pénze érdekel 

Edison szinte hallotta, amint türelmének kőfala 

hatalmas robajjal leomlik. 

- Hát akkor lássuk, mennyire önzetlen az irántam 

tanúsított érdeklődése! 

Egy lendülettel odaugrott, beszorította a lányt az ülés 

sarkába, s míg vasmarokkal fogta a csuklóit, száját a lány 

ajkára tette. 

És ebben a pillanatban rádöbbent, hogy Emma 

nyugodt viselkedése éppoly hamis volt, mint a magáé. 

Mert a lány egy sóhajjal kiszabadította és a nyaka köré 

kulcsolta két kezét. 

A szenvedély, amely az elmúlt percekben elfojtva 

lüktetett bennük, olyan erővel lobbant fel, hogy Edison



azon sem lepődött volna meg, ha az üléspárnák tüzet 

fogtak volna. 

Emma ajka megnyílt, ujjai belemarkoltak a férfi 

hajába. Lehet, hogy van egy szeretője Londonban, de ma 

este engem kíván, gondolta Edison. Rövid küzdelem után 

megszabadult a kabátjától. Emma néhány rántással 

kibontotta a nyakkendőjét. Edison fél lábbal 

megtámasztotta magát a kocsi padlóján, s még beljebb 

szorította Emmát a sarokba. Miközben csókolta, arra 

gondolt, soha, egyetlen nőnél sem érezte ezt a 

mámorítóan fűszeres, édes ízt, mint Emma ajkán. 

- Edison. 

Combja körül selyemszoknyák suhogását hallotta. 

Apró, türelmetlen mozdulatokkal húzgálta lefelé a mélyen 

kivágott ingvállat, mígnem tenyerébe foghatta a lány 

kicsiny, kerek, feszes mellét. Ekkor már alig észlelte a 

kocsi himbálódzását, és csak nagy messziről jutott el a 

füléig a lovak patkóinak ütemes csattogása az utca 

kövezetén. A külvilág nagyon messze volt, és elveszítette 

minden jelentőségét. 

Emma eközben kiszabadította a férfi ingderekát. 

Edison megborzongott, amikor meztelen bőrén megérezte 

a lány ujjainak érintését. 

- Fájt - állt meg azonnal Emma. - Oda nyúltam, ahol 

az a gazember megrúgta 

A férfi fölemelte a fejét, és lenézett a zöld szemek 

tengerébe. 

- Ha úgy lenne is, egyetlen érintése elég volna, hogy 

begyógyítsa. Ne hagyja abba, kérem. - De ha... 

- Ne. Hagyja. Érintsen meg. - Fejét a lány nyakába 

fúrta. - Könyörgöm. 

- Jól van - súgta Emma.



Előbb még bátortalanul, de aztán egyre jobban magára 

találva kalandozott ujjaival a férfi felsőtestén. 

- Olyan erős és meleg és izmos a teste! - suttogta 

ámuló elismeréssel. 

- A magáé meg puha, nagyon puha... - Edison 

marokra fogta a selyemszoknyákat, és fölhajtotta Emma 

derekára, aki félig lehunyt pillái alól figyelte az arcát. A 

hintó lámpája aranyló fényben fürdette a lány feszes, 

kerek combjait, és csillogóvá varázsolta a köztük 

megbújó rőt bozont szálaira tapadó harmatcseppeket. - Ha 

nem akarja, Emma, most szóljon... 

A lány kihúzta a férfi inge alól a kezét, és két 

tenyerébe fogta Edison arcát. Ujjai alig érezhetően 

remegtek. Egy percig elmerülten nézett a férfi szemébe, 

aztán elmosolyodott. 

- Nekem jó így - súgta. 

A férfi nem tudta mire vélni a különös szavakat, de a 

lány arcára kiülő vágy elszédítette. Behunyta a szemét, s 

egy pillanatra átvillant rajta, hogy talán ópium hatása alatt 

van, és most fantáziaképeket lát. Amikor újra kinyitotta a 

szemét, Emma figyelő, az övéhez hasonló vágytól 

szomjas tekintetét látta. 

Egy másodpercig sem várhatott tovább. Megragadta 

és széttárta Emma combját. A lány halkan felkiáltott, 

amikor végigsimított rajta. Edison az ölébe húzta, és 

mélyen benyomult a síkos és szűk járatba. 

A lány halk sikolyában elfojtott tiltakozás érződött. 

Körmei az ingen keresztül is belemélyedtek a férfi 

vállába. 

A felismerés döbbenete megtorpanásra késztette 

Edisont. 

- Emma!



Még sohasem volt dolga szűzlánnyal, e pillanatban 

mégis teljes bizonyossággal tudta, hogy most épp erről 

van szó. Akárkivel találkozott is Emma ma délután, az 

nem a szeretője volt. 

- Gyakorlással az ügyesség is megjön majd, ugye - 

szűrte a fogai között a szót Emma, s amikor fölnézett rá, 

Edison látta, hogy már kitisztult a tekintete. 

- Igen - válaszolta. Remegett a keze. - Megjön. 

Minden erejét összpontosítva mozdulatlanul várt, 

hadd szokja Emma a jelenlétét a teste belsejében. Csak 

akkor mozdult újra, amikor érezni vélte az őt szorosan 

fogva tartó apró izmok parányi elernyedését. A lány teste 

azonban ismét körbezárta, és a nyirkos melegben foglyul 

ejtve mind mélyebbre és mélyebbre szívta magába. Hátán 

és homlokán veríték gyöngyözött, inge a testéhez tapadt. 

És e pillanatban Emma óvatosan megmozdult alatta. 

- Ne, édesem, most nem szabad... 

De már késő volt. Elveszett ember volt. Az utolsó 

pillanatban sikerült ugyan összeszednie maradék 

józanságát, és kitépte magát a lányból, de csak annyit ért 

el, hogy magja a lány combjára folyt. Szemét és fogát 

összeszorítva várta a gyönyörteli, görcsös rángások 

elmúlását, s amikor e pillanat bekövetkezett, kimerülten 

zuhant a lágyan köré felhőző zöld selyemszoknyára. A 

levegőt betöltötte a kialudt szenvedély nehéz illata. 

A hintó egy zökkenéssel megállt Lady Mayfield háza 

előtt. 

Ennyit érnek hát a tündérmesék, gondolta Emma 

fanyarul. 

Remegő térddel vezette be Edisont a 

könyvtárszobába, s közben nem győzött hálálkodni, hogy



Letty még nem jött haza, a személyzet pedig régesrég az 

igazak álmát alussza. Pontosan tudta, milyen rémesen néz 

ki gyűrött, pecsétes ruhájában, összekuszált hajával és 

feldúlt arcával. Nem ilyennek képzelte el magát, amikor 

arról álmodozott, milyen lesz, miután magáévá tette az a 

férfi, akire egész életében várt. 

Egészen mostanáig természetesen sejtelme sem volt 

róla, hogy Edison lesz az a férfi. Ami azt illeti, semmi 

sem egyezett az álmaiban elképzelt eseményekkel. Nem 

volt lázas udvarlás, nem voltak rózsacsokrok, sem halálos 

szerelemről szóló vallomások. 

A jövőről szó sem esett. 

Most aztán megkaptad, gondolta. Hiába, egy dolgozó 

lány nem várhatja, hogy az életben is úgy történik 

minden, mint a regényekben. Mogorván figyelte, hogyan 

gyújtja meg Edison a tüzet. O bezzeg megint elegáns volt. 

Egyedül a nyakkendőjét nem kötötte meg, amúgy minden 

úgy állt rajta, ahogy illik. 

Edison lesöpörte a kezét, felállt a kandalló elől, és 

feléfordulva, már-már komor arccal így szólt: 

- Beszélnünk kell. 

Túlságosan is csendes volt, s ez e pillanatban 

mindennél jobban megrémítette a lányt. 

- Hogyne, persze - felelte, reményei szerint 

alkalmazotthoz illő mosollyal. 

A férfi egy lépéssel közelebb jött, majd megállt. 

- Nem. is tudom, Emma, hol kezdjem. 

Te jóságos ég, bocsánatot akar kérni! Meg kell 

akadályoznia. Gyorsan hátralépett, és keményen 

nekiütközött Letty íróasztalának. E mozdulattól a 

csuklóján csüngő kis retikül az asztal lapjához vágódott. 

Hirtelen eszébe jutott, mi van a táskában.



- Igen - mondta -, valóban beszélnünk kell. Jó, hogy 

emlékeztet, uram. - Gyors mozdulattal benyúlt a 

táskájába, és kivette az összetekert papírokat. - Még nem 

volt alkalmam megmutatni, hogy mit sikerült kimentenem 

a tűzből. 

- Milyen tűzből - nézett összehúzott szemöldökkel a 

férfi a papírokra, melyeket Emma kiteregetett az 

íróasztalon. - Ezeket Miranda könyvtárában akarta valaki 

elégetni 

- Swan. Csúnyán összevesztek, amikor Miranda 

megtudta, hogy Swan semmi használhatót nem talált a 

maga dolgozószobájában. Kidobta őt. Nagyon szomorú 

volt. 

- Hogy érti azt, hogy szomorú volt 

- Miranda nem fizette ki a negyedévi bérét, sőt, 

ajánlólevelet sem adott Swannek. Minden teketória nélkül 

felmondott neki. Az a szegény ember bajosan fog így új 

állást találni. De még nem is ez a legborzasztóbb a 

dologban. 

- Mi volt a legborzasztóbb - lépdelt lassan előre 

Edison. 

- Attól tartok, hogy Swan elkövette azt a hibát, hogy 

beleszeretett a munkaadójába. - Emma megköszörülte a 

torkát, és nagyon figyelmesen nézte a színlapot. - Sírt, 

amikor Miranda otthagyta őt a könyvtárban. Majd 

megszakadt a szívem, amikor hallgattam. 

- Sírt 

- Azután meg dührohamot kapott. Egy zárt 

asztalfiókból kivette az iratokkal teli dobozt, és elégette a 

tartalmát. Csak pár iratot sikerült megmentenem, miután 

kiment a szobából. 

Edison odaért mellé.



- Érdekes - mondta, és lenézett a papírokra. Nem ért 

Emmához. 

- Biztosan nagyon fontosak lehettek Mirandának, 

különben Swan nem égette volna őket olyan dühödten. 

Így akarta megbosszulni, hogy olyan csúnyán elbánt vele 

- magyarázta a lány. 

- A színlapokban és a kritikákban az a közös vonás, 

hogy mindegyik egy Fanny Clifton nevű színésznőről szól 

- mondta Edison, miután átlapozta a papírokat. 

- És van még valami. Ha jobban megnézi, egyik 

előadást sem Londonban tartották. Egy főleg északon 

utazgató színtársulat plakátjai ezek. 

Edison fölvette az egyiket, és hangosan olvasta: 

A nagyszerű Clifton kisasszony új értelmezésben 

játszotta Lady Machbeth szerepét. Gyönyörű kék szeme 

úgy tudta kifejezni szörnyű félelmét, hogy azt még a 

leghátsó sorokban is tisztán láthatták. Kecses kis termete 

rendkívül jól mutatott az elegáns jelmezben. 

- Gyönyörű kék szem - suttogta Emma. - Kecses kis 

termet. - Edisonra pillantott. - Ön is ugyanarra gondol, 

amire én, sir 

- Hogy Miranda korábbi életében Fanny Clifton néven 

színésznő volt - Edison félretolta az újságot, és karját 

összefonva a mellén nekidőlt az asztalnak. - Ez 

megmagyarázná, miért nem ismerte őt senki, mielőtt a 

szezon elején felbukkant Londonban. 

- Csakhogy ő dúsgazdag, ami nem jellemző a 

színésznőkre. 

- Egyesek nagyon jól tudnak férjhez menni. 

- Ez igaz. És hogy ne keltsenek nagy feltűnést, egy 

időre eltűnnek külföldön.



- Elképzelhető, hogy Mirandának és a rejtélyes Lord 

Amesnek egészen Itáliáig kellett mennie - nézett Emmára 

jelentőségteljesen Edison. - És hogy ez ne üssön senkinek 

szöget a fejébe, Miranda azt hazudta, hogy Skóciából jött. 

- Ha be tudja bizonyítani, hogy Miranda tavaly 

Itáliában töltött valamennyi időt, akkor ezen a nyomon 

eljuthat akár Farrell Blue-hoz is, akiről azt mondta, hogy 

megfejtette az egyik titkos receptet. 

- Könnyen meglehet - bólintott Edison. - Én még azt 

is el tudom képzelni, hogy Lord Ames nem is létezett 

soha. 

- Az ám - emelte a magasba Emma a szemöldökét. - 

Ahogy én tudtam magamnak ajánlólevelet írni, más nő 

kitalálhat egy férjet magának. De akkor honnan van a 

vagyona 

- Na látja, ez érdekes kérdés. - Edison ellökte magát 

az íróasztaltól. - Holnap reggel első dolgom lesz, hogy 

tapogatózni kezdek ebbe az irányba. De addig is nekünk 

kettőnknek még meg kell beszélnünk valamit. 

Emma megmerevedett. 

- Ha nem sértem meg, uram, én nem szeretném 

folytatni a beszélgetést. Későre jár, nagyon elfáradtam. 

- Emma... 

- Nagyon mozgalmas este volt - folytatta sietősen a 

lány. - Félek, még nem ismerem ki magam eléggé a 

nagyvilági élet... khm... szabályaiban. Szeretném, ha 

végre a saját ágyamban lehetnék. 

- Ahogy óhajtja - hajtott fejet udvariasan a férfi. - De 

ne gondolja, hogy a végtelenségig elnapolhatjuk ezt a 

beszélgetést. 

- Jó éjszakát, sir. 

A férfi szemén látszott, hogy nincs ínyére az elválás, 

de végül megfordult, és elindult az ajtó felé.



- jó éjt, Emma - állt meg az ajtóban, már a kilincs 

gombját fogva. - Mint a munkaadója szeretném közölni 

önnel, hogy ma este messze túlteljesítette hivatali 

kötelességét. A ma esti munkájáért illő módon meg 

fogom jutalmazni. 

Emma nem hitt a fülének. Forró hullámban csapott át 

rajta a düh. 

- Megjutalmaz Azt mondta, megjutalmaz 

- Néhány fonttal megtoldom a bérét. 

- Hogy merészeli, uram! - Emma felkapta a keze 

ügyébe eső legelső tárgyat, egy kis földgömböt, és a férfi 

fejéhez vágta. - Hogy merészeli feltételezni, hogy pénzt 

fogadok el azért a... azért az ostoba közjátékért a 

hintóban Igaz, hogy kénytelen vagyok dolgozni a 

megélhetésemért, de attól még nem vagyok szajha! 

Edison minden erőlködés nélkül, fél kézzel elkapta a 

földgömböt. 

- Az Isten szerelmére, Emma, egy percig sem 

gondoltam, hogy az! 

De ő meg sem hallotta. Ezúttal egy virággal teli vázát 

kapott fel. 

- Nem fogadok el pénzt azért, ami köztünk történt! 

Inkább haljak éhen, mint hogy ezért pénzt fogadjak el 

magától! Érti 

És teljes erejéből eldobta a teli vázát. 

- Csillapodjon már le, Emma! - Edison a vázát is 

elkapta, de a virág és a víz egyenesen az arcába csapódott. 

Fintorogva rázta meg a fejét. - Azért akarom 

megjutalmazni, amit Miranda könyvtárában kiderített. 

Rendkívül hasznos felfedezést tett. 

- Lárifári - tette csípőre a kezét Emma. - Nem hiszek 

önnek.



- Igazat mondok, maga őrjítően makacs, tyúkeszű 

teremtés! - lobbant fel Edisonban is a harag. 

- Megesküszik rá 

- Mit képzel - meredt Emmára villámló szemmel a 

férfi. - Ha szeretőt akarnék, egy magánál sokkal 

kedvesebb és százszorta tapasztaltabb nőt keresnék! 

Emma képe megnyúlt. 

- Most meg az ügyetlenségem miatt sérteget 

- Csak bele akarom verni abba a csökönyös fejébe, 

hogy ami a hintóban történt, azzal nem a helyzeti 

előnyömet akartam kihasználni - felelte Edison, és 

undorodva lefricskázott egy szirmot a kabátujjáról. A 

jutalom a Lady Amesszel kapcsolatos felfedezéséért jár 

önnek. 

- Edison... 

A férfi mogorván ránézett, és egy rántással kitárta az 

ajtót. 

- És ha már itt tartunk, közlöm, hogy ha még egyszer 

ilyen kockázatos vállalkozásba fog, soha nem írom meg 

azt a nyavalyás ajánlólevelet. 

- Edison, várjon. - Emma fölkapta a szoknyáját, és 

futva indult az ajtó felé. - Lehet, hogy egy kicsit elsiettem 

a vádaskodást. 

A férfi válaszra sem méltatta. Az orra előtt becsukta a 

könyvtár ajtaját.



16. 

Edison megkeményítette magát, mint ama ritka 

alkalmak mindegyikén, amikor látogatást kellett n tennie 

nagyanyjánál. Már a házába se szívesen lépett be, amely a 

maga klasszicista stílusával, szép arányaival impozáns 

volt ugyan, de barátságtalannak és hidegnek érezte. 

Magában csak Exbridgeerődként emlegette. 

Odalépett a kanapén ülő Lady Exbridge-hez. Ilyen 

alkalmakkor hálás volt a társaságbeli viselkedés szigorú 

szabályaiért. 

- Edison - nézett rá Victoria azzal a fensőbbséges, 

parancsoló arckifejezéssel, amely olyan jól illett még ma 

is királynői termetéhez. - Már épp esedékes volt, hogy 

meglátogasson. 

- Ha jól emlékszem, három órára hívott, Lady 

Exbridge. - Soha nem nevezte őt nagyanyámnak, mint 

ahogy a lady sem tekintette unokájának, még azután sem, 

hogy Edison megmentette számára az Exbridge-vagyont. 

A férfi a világért sem vallotta volna be, hogy szerette 

volna, ha nagyanyjának tekinthetné. - Pontosan három óra 

van. 

Udvariasan kezet csókolt az asszonynak, akinek 

egykor gyönyörű arcát már ráncok szabdalták fel, de 

aranybarna szemének karvalyszerű csillogását semmi sem 

tudta megszelídíteni. Edison tudta, hogy ez a szempár 

tükörképe a sajátjának. 

De miért is várta volna, hogy amiért visszaszerezte a 

hitelezőktől a vagyont, s ezzel megmentette nagyanyját a 

csőd szégyenétől, ő majd leszáll gőgös magánya 

magasából, keblére öleli törvénytelen unokáját, és vigaszt 

talál benne fia és örököse korai elvesztéséért



- Azon nyomban, amikor visszaérkezett Londonba, 

értesítenie kellett volna az eljegyzéséről. Arabella 

Strydertől kellett megtudnom a hírt. Rendkívül kínosan 

érintett. 

- Kétlem, hogy önt bármi, akár egy vulkánkitörés a 

nappalijában, kínosan érintené, madam - mosolyodott el 

fanyarul Edison. - De legkevésbé volna ilyen hatása 

bármi, velem kapcsolatos hírnek. 

- Tudom, hogy megveti a társasági élettel járó 

kötelezettségeket, de ezúttal túl messzire ment. 

- Különös, hogy épp ön tesz nekem szemrehányást, 

madam. Ha jól emlékszem, utoljára egy hónapja szólított 

fel arra, hogy keressek magamnak megfelelő feleséget. 

- A kulcsszó itt a megfelelő - villant Victoria szeme. - 

Az ön menyasszonya azonban semmiféle tekintetben nem 

az. 

- Ön nincs abban a helyzetben, hogy e tárgyban 

véleményt mondhasson. Még nem találkozott vele. 

- Épp eleget hallottam róla, hogy választását 

katasztrofális tévedésnek ítéljem. 

- Miért mondja ezt - érdeklődött szelíden Edison. 

- Mert Arabella szerint Greyson kisasszony Lady 

Mayfield társalkodónője volt, amikor ön megismerte. Igaz 

ez 

- Igaz. 

- Hihetetlen. Egy hivatásos társalkodónő Hiszen 

válogathatna a dúsgazdag örökösnők között! 

- Nem hinném, hogy megengedhetnék magamnak 

ilyesmit, madam - mondta Edison halvány mosollyal a 

szája körül. - Ne felejtsük el, hogy bizonyos kifogások 

merülhetnek fel velem szemben. Hiszen ön is tudja, a 

születésem körül nem volt minden rendben. Greyson



kisasszony ebből a szempontból makulátlannak 

mondható. 

Victoria szeme dühös villámokat szórt, de nem hagyta 

tőrbe csalni magát. 

- Azt is mondták, hogy azért jelentette be éjnek 

évadján eljegyzését Greyson kisasszonnyal, mert félő 

volt, hogy őt fogják gyanúsítani Crane meggyilkolásával. 

- Ez is közrejátszott a döntésem időzítésében - ismerte 

be Edison. 

- Ware Castle vendégei egytől-egyig őt tartják Crane 

gyilkosának. A Társaság szerint egy gyilkossal jegyezte el 

magát. 

- Ez engem hidegen hagy - vont vállat Edison. - Crane 

pedig megérdemelte, hogy lelőjék. 

- Hogy lehet ilyen közönyös - nézett rá megrovóan 

Victoria. - Egy ártatlan ember szörnyű haláláról van szó! 

- Chilton Crane minden volt, csak nem ártatlan. 

- Az előkelő társaság megbecsült tagja volt. A 

legmagasabb körökben forgott, a legjobb kluboknak volt 

a tagja, és anyai ágon a Riverton márkikkal állt 

rokonságban. 

- Crane egy züllött alak volt, aki vadászott azokra a 

fiatal nőkre, akiket senki sem védhetett meg tőle. Különös 

előszeretettel gyalázott meg szobalányokat, 

házvezetőnőket és társalkodónőket. Ezenkívül vakmerő 

szerencsejátékos is volt. - Edison kis szünetet tartott, 

majd hozzátette: - Ami azt illeti, valószínűleg sokban 

hasonlított az apámra. 

- Hogy merészel ilyet feltételezni - kiáltotta dühtől 

remegő hangon Victoria. Ezúttal besétált a csapdába. - 

Elég sokszor elmondtam már neked, hogy Wesley nem 

erőszakolta meg az anyádat. Ő egy buta kis nő volt, aki



viszonyt folytatott egy nála jóval magasabb társadalmi 

helyzetű férfival, és megfizette az árát. 

- Buta volt - ismerte el udvariasan. Edison. - Elég buta 

ahhoz, hogy elhiggye, amikor az apám azt mondta, hogy 

szereti őt. Elég buta ahhoz, hogy higgyen neki, amikor azt 

mondta, feleségül fogja venni. Elég buta ahhoz, hogy azt 

higgye, becsületes embernek adta oda magát. 

- Ne felejtsd el, hogy eközben ő veszítette el a 

becsületét. 

- Természetesen boldogan beszélgetek önnel családi 

dolgokról, madam - mondta gúnyosan udvarias mosollyal 

Edison -, de sajnos nem maradhatok sokáig, minthogy 

négy órakor egy másik találkozóm van. Ha van még 

valami, amit ma délután meg óhajt velem beszélni, 

kérem, hozza elő. 

- Azért kértem, hogy látogasson meg, hogy a saját 

szájából halljam, mi az igazság az állítólagos eljegyzése 

körül - mondta Victoria jeges hangon. 

- Mellőzhetjük az „állítólagos" szót. Valóban 

eljegyeztem magam. 

- Arabella szerint amikor ön és Greyson kisasszony a 

bűntény éjszakáján csatlakoztak a társasághoz, a 

kisasszony hálóruhában volt. Úgy festett, mint aki épp 

akkor kelt ki az ágyból. 

- És - nézett nagyanyjára felhúzott szemöldökkel 

Edison. 

- Ha nem gyilkos, ha valóban önnel volt, amikor 

Crane-t megölték, akkor nyilvánvalóan az ön ágyában 

volt. 

- Ő a jövendő feleségem. - Edison elővette a 

zsebóráját, és felkattintotta a fedelét. - Sajnálom, de eltelt 

az idő. - Visszacsúsztatta az órát a zsebébe. - 

Akármennyire is nehezemre esik félbeszakítani ezt a



nagyon kellemes társalgást, sajnos búcsúznom kell, 

madam. 

- Ha valóban azt tervezi, hogy feleségül veszi Greyson 

kisasszonyt, akkor nyilván különös haszna származik e 

frigyből. 

- Hasznom 

- Az üzleti életben elért sikerei legendásak. Nem 

tenne ilyen jelentős lépést, ha nem várna tőle óriási 

anyagi előnyt. Megtudta, hogy Greyson kisasszony egy 

nagy vagyon várományosa 

- Greyson kisasszony tudomásom szerint olyan 

szegény, mint a templom egere. A jelek szerint egy 

balszerencsés befektetésével még azt a keveset is 

elvesztette, amije volt. - Edison az ajtóhoz érve megállt, 

és búcsúzóul meghajtotta a fejét. - De mindig tanulságos 

számomra, amikor rájövök, miket gondol rólam, Lady 

Exbridge. Ahogy múlnak az évek, az ön szemében egyre 

messzebb kerülök az előkelő apám nyújtotta példától. 

Nem sokkal később Edison helyet foglalt klubja 

kényelmes karszékében, és élvezettel merítkezett bele a 

halk duruzsolás, zizegő újságlapok és meg-megkoccanó 

kávéscsészék meghitt hangjaiba. Az elmúlt óra után 

valódi felüdülést jelentettek ezek az apró neszek. 

Fölemelte a kávéscsészét, melyet az imént tettek le a 

mellette lévő asztalra. 

Vele szemben Ignatius Lorring ült, sápadtabban, mint 

valaha, és Edison azt is észrevette, hogy jóval közelebb 

húzta a székét a tűzhöz, mint legutóbb, amikor itt 

találkoztak.



De amikor Ignatius letette a The Timest, és 

rámosolygott tanítványára, a szemében a régi fény csillant 

meg. 

- Úgy látom, mintha nagyobb szüksége lenne most 

egy pohár brandyre, mint a kávéra. 

- Istenemre, jól látja - felelte Edison, és belekortyolt a 

kávéba. - A nagyanyámat látogattam meg, onnan jövök. 

- Ó, akkor már értem. - Ignatius összetette két 

madárcsontú kezét. - Ha. Lady Amesre kíváncsi, félek, 

csalódást kell okoznom. Nem jártam több szerencsével, 

mint ön. A hölgy úgy jelent meg teljes fegyverzetben a 

szezon elején, ahogy Pallas Athéné pattant ki Zeusz 

homlokából. 

- Az is rejtély, hogy honnan van a pénze - ismerte el 

Edison. - Egyedül az asszisztensem talált valamit, ami 

valamelyes betekintést nyújt a múltjába. 

- És mi lenne az 

Edison hátradőlt, kinyújtotta a lábát, és belebámult a 

tűzbe. 

- Jó okkal feltételezzük, hogy Lady Ames egykor 

Fanny Clifton néven állt a világot jelentő deszkákon. 

- Egy hajdani színésznő Ez sok mindent 

megmagyarázna. Csakhogy - rázta meg a fejét - én éveken 

át voltam szorgalmas látogatója a londoni színházaknak. 

- Nagyon jól emlékszem erre a szenvedélyére - 

mosolygott Edison. 

- Ó, igen. Ha más körülmények között jövök a világra, 

boldogan lettem volna színész magam is. Csakhogy akkor 

sohasem találtam volna rá Vanzagarára és a Vanza 

filozófiára, amelyben oly sok gyönyörűséget és 

kielégülést találtam. Mindenesetre annyit mondhatok, 

hogy sohasem hallottam erről a Fanny Cliftonról.



- Nagy valószínűséggel azért, mert egy kis vándor 

társulat tagjaként leginkább az ország északi részét járta. 

És mert nem sok időt tölthetett el a színészi pályán. 

- Értem. Mindenesetre ez a tény új irányt adhat a 

nyomozásunknak. 

- Ha találunk egy láncszemet, amely Itáliához és 

Farrell Blue-hoz kapcsol bennünket, legalább volna némi 

elképzelésünk arról, hogyan jutott a recepthez. De van itt 

még valami. 

- Igen - kapta fel a fejét Ignatius. 

- Mielőtt elmondom, kérdeznék valamit, uram. 

- Igen, hogyne. Mi lenne az 

- Az éjjel összetalálkoztam valakivel, aki jártas volt a 

Vanza harcművészetben. Nagyon jól csinálta. És nagyon 

fiatal lehetett. 

- Azt akarja mondani, hogy megtámadták - szökött a 

magasba Ignatius szemöldöke. - Egy Vanza-tanítvány 

- Igen. 

- Itt, Londonban Meglepő. Teljességgel meglepő. 

Mondhatnám, képtelenség. Jelenleg én vagyok az 

egyetlen Nagymester Londonban. És amint tudja, évek 

óta nem foglalkozom új tanítványokkal. 

- A reakciójából ítélve tehát nem az ön tanítványa 

volt. 

- De nem ám! - horkant fel Ignatius. - Honnan az 

ördögből gondolta, hogy az volt 

- Ahogy az imént említette, jelenleg ön az egyetlen 

Nagymester Londonban - mosolyodott el Edison. - 

Mindössze számba akarom venni az összes lehetőséget. 

Arra gondoltam, hátha megbízott valakit, hogy figyelje 

Lady Ames házát, és az illető egyszerűen nem tudta, hogy 

én is az ön embere vagyok. 

- Ez esetben tájékoztattam volna a lépésemről.



- Akkor ez az ifjú Vanza-tanítvány másvalakinek 

dolgozik, méghozzá olyannak, aki vagy a receptet, vagy a 

könyvet, vagy mindkettőt meg akarja szerezni. 

- Nem kérdezte meg tőle 

- Találkozásunk, hogy úgy mondjam, igen rövid volt. 

- Mire gondol 

- Mihelyt rájött, hogy én is járatos vagyok a 

harcművészetben, azonnal abbahagyta a küzdelmet. 

- Hmm. Tudja, mit jelent ez 

- Mármint az, hogy másvalaki is keresi a könyvet 

Igen. Tudom, mit jelent. 

Ignatius kényelmetlenül fészkelődött ültében, és 

nyugtalan pillantást vetett Edisonra. 

- Fel kell tételeznünk, hogy az illető nem emberbaráti 

szándékból akarja megszerezni a receptet vagy a könyvet. 

Ha becsületes céllal küldte volna tanítványát a Városba, 

vagy maga jön el, első dolga lett volna, hogy engem 

fölkeressen. Tudatta volna velem, hogy részt kíván venni 

a nyomozásban. 

- Úgy van. 

- Akárki is az, nem tiszteli az igazi Vanzahagyományt. 

Ha nem akarja felfedni magát, nem lesz 

könnyű a nyomára akadnunk. 

- Egyetértek abban, hogy nem lesz egyszerű 

megtalálnunk a harci tudományt szélhámosságra használó 

gazembert, főleg, ha rejtőzködik előlünk. De egészen más 

a helyzet ifjú tanítványával. 

- Mire gondol 

Edison letette üres kávéscsészéjét, és felállt. 

- Nem sok lelkes ifjú Vanza-harcos mászkálhat 

Londonban. Nem lesz nehéz megtalálnunk őt. Majd ő 

rávezet bennünket a küldője személyére.



- Ne pazarolja az idejét, Edison. Nem engedhetjük 

meg, hogy bármi is eltérítsen igazi célunktól. Először a 

könyvet kell megszereznünk, nehogy az a gazember 

kaparintsa meg. - Ignatius egymáshoz ütögette ujjhegyeit. 

- Ha kudarcot vallunk, az egyben életem utolsó Vanzaakciójának 

kudarca is lesz.



17. 

- Mondja, Greyson kisasszony, találkozott már az 

Exbridge Sárkánnyal - húzta közelebb kecses, 

kékbársony huzatú székét Emmáéhoz Basil Ware. 

Egész közel kellett hajolnia, ha azt akarta, hogy 

Emma hallja őt a hangos társalgás, nevetgélés keltette 

lármában. A színházi páholy e pillanatban tele volt Letty 

hódolóival. A többnyire korosodó urak a felvonások közti 

szünetben tették tiszteletüket, s mindegyikük egy-egy 

pohár pezsgőt hozott Lettynek. 

Basil Ware megjelenése meglepte Emmát. 

Érkezésekor épp a vele szemközt, Miranda páholyában 

játszódó jelenetet figyelte. 

- Sárkánnyal Miféle sárkánnyal - kérdezte, 

miközben látcsövén át összehúzott szemöldökkel nézte, 

hogy Edison talán egy kicsit túlságosan is gálánsan hajol 

Miranda kesztyűbe bújt keze fölé. 

Ámbár előre megbeszélték, hogy Edison a szünetben 

beszélgetést kezdeményez Mirandával a páholyában, s 

megpróbálja a társalgást a lady múltjára terelni, de Emma 

most rájött, hogy nem tetszik neki ez a jelenet, továbbá 

szükségtelennek tartja, hogy Edison olyan közel üljön 

Lady Ameshez. 

- Victoriára gondoltam. Lady Exbridge-re. A 

vőlegénye nagyanyjára. Ő is itt van ma este. Nyilván ön 

miatt. 

- Hogy érti ezt - Emma leengedte a látcsövet, és 

csodálkozva fordult Basil felé. - Hol van 

- Szemben, a harmadik emeleti páholyban - mutatta 

félrebillentett fejjel Basil az irányt. - Balról a negyedik. El 

sem tévesztheti. Ő a halványlila ruhás hölgy, aki a 

látcsövét egyenesen önre szegezi.



- A fél nézőtér rám szegezi a látcsövét - mormolta 

Emma. A másik fele meg Edisont és Mirandát nézi, tette 

hozzá gondolatban. Mindenesetre megnézte a lila ruhás 

hölgyet, aki valóban rá szegezte a látcsövét. 

- Feszült viszonyban vannak azóta, amióta az ön 

vőlegénye megmentette a családi birtokokat - mesélte 

Ware. - Stokes apját nemigen érdekelték sem a 

pénzügyei, sem a birtokai. Wesley Stokes 

szerencsejátékon elveszítette az örökségét, aztán meg 

képes volt kitörni a nyakát egy balesetben. 

- Ismerem a történetet - szögezte le Emma 

határozottan. - Szerintem nagyon nemes cselekedet volt 

a... hmm... a vőlegényem részéről, hogy az apja halála 

után megmentette a családi vagyont. 

- Aligha nagylelkűségből vagy családszeretetből tette, 

amit tett - kuncogott Basil. - Többnyire úgy ítélik meg, 

hogy így akarta megalázni Lady Exbridge-et. 

- Megalázni Hogy a csudába lehet egy ilyen tettet így 

értelmezni 

- Nekem azt mondták, Stokes azt remélte, hogy így 

rábírja a nagyanyját, hogy befogadja őt az előkelőek 

világába. A lady persze a legkevésbé sem akarta ezt, 

hiszen az unokája puszta létezése megszégyenítő volt rá 

nézve. Inkább maga is visszavonult, semhogy úgy kelljen 

tennie, mintha kedvére való volna kettejük rokoni 

kapcsolata. 

- Ó, milyen rettenetes. 

- Azt mondják, Stokes külsőre teljesen az apja. 

Valahányszor Victoria ránéz, Wesleyt látja maga előtt, s 

azt, hogy mi lehetett volna a fia, ha nem olyan a 

természete, amilyen. Ez nyilván végtelenül ingerelheti 

Victoriát. 

- Milyen szomorú ez mindkettőjükre nézve.



- Ó, drága Greyson kisasszony! - kacagott Basil. - 

Maga túlságosan lágy szívű! Nem érti, hogy zajlanak ezek 

a dolgok az előkelőségek világában. Biztosíthatom, hogy 

se Stokes, se Lady Exbridge nem pazarolják 

szomorkodásra az idejüket. Ahhoz túlságosan is élvezik a 

kettejük között dúló harcot. 

Emma látta, hogy Lady Exbridge elveszi a szeme elől 

a látcsövet, és odafordul a mellette ülő testes matrónához. 

Az arcát nem látta, de a mozdulatából a maga számára is 

megmagyarázhatatlanul arra következtetett, hogy 

Basilnak nincs igaza: Lady Exbridge nem élvezi az 

unokájával vívott harcot. Volt valami a ladyben, ami arra 

utalt, hogy magányos és boldogtalan. 

Ware hirtelen a füléhez hajolt, és azt súgta: 

- Kérem, ne vegye ezt többnek, mint baráti 

figyelmeztetésnek, de félek, hogy önt csak eszközként 

használják a Stokes-Exbridge háborúban. 

- Mégis hogy érti ezt 

- Talán hallott már róla, hogy Stokes anyja nevelőnő 

volt, aki tönkrement a Wesleyvel folytatott viszony miatt. 

- Igen, tudom. De hogy jön ez ide 

- Akár tetszik Lady Exbridge-nek, akár nem, Edison 

Stokes az egyetlen vér szerinti rokona. Az egyetlen fiától 

származó egyetlen unokája. Ő viszi tovább a család nevét. 

Az ő majdani gyermekeit már minden további nélkül 

befogadja a társaság. A lady ezt mindenkinél jobban 

tudja. 

- Hová akar kilyukadni, sir 

- Csak az jutott eszembe, hogy a világon semmi nem 

bosszantaná úgy Lady Exbridge-et, mint ha Stokes olyan 

feleséget választana magának, aki a lady szerint nem való 

hozzá. Aki nagyon hasonló társadalmi helyzetű, mint



Edison anyja volt. Végtére is ez a nő lesz a lady 

dédunokájának az anyja. 

Erre a sértésre Emmának elakadt a lélegzete. De aztán 

hamar magához tért; hiszen ő pontosan tudta, mi volt a 

valódi oka annak, hogy Edison bejelentette az 

eljegyzésüket. A dolognak semmi köze nem volt a 

nagyanyja bosszantásához. 

- Téved, Mr. Ware. 

- Könnyen lehet - hajtott fejet a férfi. - Kérem, 

bocsásson meg. Csak meg szerettem volna kímélni attól, 

hogy belerángassák valami gonosz dologba. 

- Szó sincs ilyesmiről, uram. - Vagy legalábbis nem 

úgy, ahogy ön képzeli, tette hozzá Emma gondolatban. 

- Hát persze, hogy nem. - Basil végigtekintett a 

színház nézőterén, és könnyedén témát váltott. - Látom, 

Miranda megint eljátssza a jól ismert trükkjét. Csakugyan 

elszánt kis boszorkány, nem gondolja Na persze, az ő 

külsejével nem kell félnie, hogy kudarcot vall. 

Emma épp időben nézett vissza Miranda páholyára, 

hogy elkapja Edison feléje irányított pillantását. Mintha 

összehúzta volna a szemöldökét, látva a mellette ülő 

Basilt, de ebből a távolságból a lány nem láthatta tisztán. 

Aztán visszafordult Mirandához, nyilván hogy egy imént 

elhangzott kérdésre válaszoljon. 

Biztosan a lady múltjáról beszélgetnek, emlékeztette 

magát Emma. 

- Igaza van, Mr. Ware. Lady Ames nagyon szép - 

mondta-, remélve, hogy a hangja természetesen cseng. - 

Régóta ismeri őt 

- Tulajdonképpen nem - vont vállat Basil. - Nem 

sokkal a szezonnyitás után, egy fogadáson mutattak be 

neki. Mivel szórakoztató egyéniségnek találtam, 

meghívtam a vidéki házamba, vendégségbe.



- Találkozott valaha a férjével 

- Soha - vigyorgott a beavatottak fölényével a férfi. - 

De azt azért sejtem, hogy miben múlt ki. 

- Tessék 

- Lady Ames még egy javakorabeli férfiú számára is 

csöppet fárasztó lehet, márpedig a megboldogult lord, ha 

jól tudom, öregecske volt. Megkockáztatom, hogy nem 

bírta a túlterhelést. 

Emma érezte, hogy a vér az arcába szökik. 

- Értem. - Megköszörülte a torkát, és visszanézett a 

szemközti páholyra. 

Rögtön látta, hogy Edison eltűnt Miranda mellől, és 

már egy másik férfi foglalta el a helyét. 

- Nos, jobb, ha most elmegyek - ugrott fel Basil, és 

mélyen Emma keze fölé hajolt. - Mindjárt itt lesz a 

vőlegénye, aki talán nem veszi jó néven, hogy én itt 

csevegek önnel. 

De szemének elégedett csillogásából Emma 

megértette, hogy Basil azért megy el ilyen sebbellobbal, 

mert már elérte a célját. Ami nem volt más, mint hogy a 

nyilvánosság előtt flörtöljön vele. A dolog értékét külön 

emelte, hogy tanúja volt Lady Exbridge is. 

- Maradjon még, Mr. Ware - mondta Emma jeges 

mosollyal. - Biztos vagyok benne, hogy Edison beszélni 

óhajt magával. 

- Nem szeretném azon kapni magam, hogy egy hajnali 

párbaj részleteit beszéljük meg - felelte a férfi, és a derű 

csillogása eltűnt a szeméből. - Remélem, nem felejti el, 

amit Ware Castle-ben mondtam. Ha bármikor, hogy úgy 

mondjam, szerencsétlen körülmények közé kerül, 

forduljon hozzám bizalommal. 

- Nem tudok elképzelni ilyen körülményeket, Mr. 

Ware.



- Ígérem, kisasszony, nem marad magára, ha Stokes 

véget vet a játékának. 

Mielőtt Emma bármit válaszolhatott volna, Basil 

kiment. 

Pár perc múlva ismét félrehúzták a páholy hátsó 

falánál lévő súlyos bársonyfüggönyt. Edison lépett be, 

biccentett a Lettyt körülvevő urak felé, majd leült Emma 

mellé. Nem látszott valami vidámnak. 

- Mi az ördögöt keresett itt Ware - kérdezte minden 

bevezető nélkül. 

Emma megpróbált meglepett arcot vágni. 

- Csak bejött, hogy tiszteletét tegye. 

- A fenét. El akarja csábítani. Addig nem nyugszik, 

míg el nem éri a célját. 

- Milyen érdekes - mormolta Emma. - Mr. Ware 

ugyanerre figyelmeztetett engem Mirandával és önnel 

kapcsolatban. Meggyőződése, hogy Lady Ames kivetette 

a hálóját önre. 

- Maga nagyon jól tudja, miért mentem be Miranda 

páholyába - vetett rá egy oldalpillantást Edison. 

- Valóban - mosolygott fel rá a lány. - És sikerrel járt 

- Nem - hangzott a méltatlankodó válasz. - El is 

hiszem, hogy ez a nő valójában színésznő. Úgy tudott 

eltáncolni a kérdések elől... 

- Emma - szólt oda Letty a páholyuk túlsó feléből. - 

Csak egy szóra, ha nem bánja. 

- Igen, madam 

- Ez a Bickle - és Letty olvadékony pillantást vetett a 

nagy hasú Bickle-re - meghívott a hintójába az előadás 

után. El akar vinni Turleyék estélyére. Nagyon 

megharagszik rám, ha az est további részében elbűvölő 

vőlegénye gondjaira bíznám magát Biztos vagyok benne 

- kacsintott Edisonra -, hogy jó kezekben lesz.



Emma idegszálai hirtelen pattanásig feszültek. Az 

előző este óta, amikor Edison rácsapta a könyvtár ajtaját, 

még nem voltak kettesben. Maga sem tudta, vágyik-e 

arra, hogy egyedül maradjon a férfival. Egyrészt félt, hogy 

Edison majd szóba akarja hozni azt, amit ő csak „a 

kocsiban történt incidensként” emlegetett magában. 

Másrészt meg attól is rettegett, hogy majd nem akarja 

szóba hozni. Csapda volt ez, a javából. 

- Természetesen nem haragszom. Érezze jól magát, 

Letty. 

- Ó, afelől nyugodt lehet! Őlordsága rendkívül 

szórakoztató társaság. 

Őlordsága régimódi térdnadrágja semmi kétséget nem 

hagyott afelől, hogy a derék Bickle hasonlóképpen 

izgatott állapotban van. Emma gyorsad elkapta a 

tekintetét, de így is elkésett; pillantása'; Edison gúnyos 

mosolyába ütközött. Úgy tett, mint aki nem vett észre 

semmit. Felgördült a függöny, ég kezdetét vette az 

Othello utolsó felvonása.



Edison könnyedén beugrott a hintóba, és leült 

Emmával szemben. 

- Beszélnem kell önnel. 

Szent ég, most fogja szóba hozni az Incidenst. 

- Nagyon elfáradtam, uram - szabadkozott Emma. - 

Haza szeretnék menni, ha nincs ellenére. 

- Kiváló gondolat - dőlt hátra megkönnyebbülten a 

férfi. - Épp javasolni akartam, de féltem, hogy ellenkezni 

fog. 

Emmát elfutotta a méreg, amikor meglátta, hogy 

Edison szeme felcsillan. 

- Ha azt képzeli, uram, hogy ez valamiféle... 

felajánlkozás akart lenni, hát nagyon téved! A legkevésbé 

sem óhajtom a minapi incidens megismétlődését. 

Hát ez remek, gondolta Emma. Nem 6, hanem én 

hoztam szóba az Incidenst. 

- Még ha olyan szerencsés lennék is, hogy ilyen 

kedves meghívást kapnék öntől, ma este akkor is vissza 

kellene utasítanom, drágám - nézett rá mosolyogva 

Edison. 

- Tessék 

- Nagyon érdekes dolog történt ugyanis. Most, amikor 

a hintóért mentem, egy utcagyerek várt rám. Üzenetet 

hozott számomra egy régi ismerősömtől, bizonyos Félfülű 

Harrytől, aki többek körött csempészéssel is foglalkozik. 

Rendszerint a kikötőben kószál, és a háború alatt olykor 

tőle szereztem információt. - Emma döbbent arcát látva 

magyarázóan hozzáfűzte: - A francia ellenőrzés alatt lévő 

vizek hajóforgalmáról, a partközeli területen folyó 

eseményekről, a katonai helyőrségek elhelyezkedéséről, 

miegymásról. 

- És miért volt szüksége ezekre az információkra - 

nézett rá összehúzott szemmel a lány.



- Sok és sokféle üzleti üggyel foglalkozom - 

válaszolta Edison. - Nem állhat le minden vállalkozásom, 

csak mert Napóleon meg akarja hódítani a világot. 

- Ez csak természetes - mormolta Emma. - Még 

elképzelni is rossz, hogy Napóleon beleszóljon az ember 

pénzügyeibe. És mit gondol, ez a Félfülű Harry miféle 

híreket hozhatott önnek ma este 

- Üzentem neki, hogy a Lady Ames kertjében ránk 

támadó férfiról szóló minden információért hajlandó 

vagyok fizetni. Harry érti a módját, hogyan kell 

kapcsolatot teremteni az alvilággal. 

Emma hátán végigfutott a hideg. Veszedelmes 

éjszakának néznek elébe. 

- Hol találkozik ezzel a Félfülűvel 

- A dokk közelében, egy Vörös Démon nevű 

kocsmában. 

- Nekem ez a terv egyáltalán nem tetszik, Edison - 

mondta baljós előérzettel Emma. 

- Nincs benne semmi, amitől félnie kellene. 

- Egyszerűen rossz érzésem van. Az a környék 

veszélyes, főleg éjszaka. 

- Méltánylandó, hogy ennyire félti a munkaadóját, de 

ne aggódjék, Emma. Életben maradok, hogy 

kifizethessem a negyedévi bérét, és megírjam azt a 

nyavalyás ajánlólevelet. 

- Elegem van az örökös gúnyolódásából, Mr. Stokes! 

Akár hiszi, akár nem, vannak megérzéseim, és ezek nem 

sok jót jósolnak a ma éjszakai találkozójával 

kapcsolatban. Mindössze figyelmeztetni akartam. 

- Megtette. Cserébe én is figyelmeztetem valamire. 

Semmi körülmények között ne maradjon négyszemközt 

Basil Ware-ral. Tartsa távol magát tőle, Emma - mondta a 

férfi, s a szeme olyan volt, mint egy befagyott tó. - Csak



zsákmánynak tartja magát egy nagyon gonosz játékban. 

Ha ő nyer, minden érdeklődését elfogja veszíteni maga 

iránt. 

- Gondolja, hogy én nem tudom, miféle ember Ware 

- csattant fel dühösen Emma. - Jól ismerem ezt a típust, 

nincs szükségem az ön tanácsára. Inkább fogadja meg az 

én tanácsomat, és vigyázzon magára ma éjszaka. 

- Vigyázni fogok. 

- Komolyan mondtam, Edison. Ígérje meg, hogy ma 

éjjel különösen óvatos lesz. 

- Ad egy csókot útravalónak - mosolygott rá villogó 

foggal a férfi. 

A lány habozott, de aztán előrehajolt, és ajkával 

könnyedén megérintette Edison száját. Aztán vissza is 

húzódott, mintha megijedt volna. 

A férfi hosszan, kifürkészhetetlen tekintettel nézte, 

majd mintegy mellékesen azt mondta: 

- Maga is tudja, a végtelenségig nem kerülheti el, 

hogy arról is beszéljünk, ami kettőnk között történt. 

Emma úgy tett, mintha nem hallotta volna. 

- Meggondoltam magam, sir. Nem megyek haza. 

Szóljon a kocsisnak, hogy vigyen el Smithonék estélyére. 

Ha végzett a dokkban, ön is jöjjön oda. Tudni szeretném, 

mit mondott önnek Félfülű Harry.



18. 

A Vörös Démon ugyanolyan füstös lebuj volt, mint a 

többi kikötői kocsma. Dokkmunkások, csavargók, 

prostituáltak és hasonló számkivetettek ültek a fából 

ácsolt padokon. Előttük az asztalokon söröskorsók és 

félig megevett húsos piték sorakoztak. 

Félfülű Harry Edisonnal szemben ült az egyik 

asztalnál. 

- Elsőbb arra figyeltem föl, hogy a járása igencsak 

ojjan, mint uraságodé, Mr. Stokes. - Harry körülkémlelt a 

füstös helyiségben, majd ráhajolt az asztal lapjára. - Mint 

a macskáé. Eccer itt van, a következő percbe meg már 

sehol. Csak akkor látni, ha ő azt akarja, hogy lássuk. És 

ugyanúgy szeret feketébe őtözni, mint uraságod. 

Edison igyekezett, hogy ne vegyen tudomást a 

másikból áradó savanykás, áporodott szagról. 

Megesküdött volna rá, hogy Harry csak olyankor lát vizet, 

amikor részegségében beleesik a folyóba. De ez sem 

segített rajta, lévén, hogy a folyó még mocskosabb volt, 

mint Harry. 

- Mikor láttad először 

- Van vagy két hete - felelte erős homlokráncolások 

közepette Harry. - Mifelénk szemmel tartjuk az 

idegeneket. Mikor megtuttam, hogy keres valakit, aki 

feketébe jár, hallgatag, és fizet azér, hogy valamit 

megtuggyon magáról, Mr. Stokes, rá gondoltam. 

- Írja le a külsejét. 

- Nemigen tunnám. Világosba még nem láttam. 

- Milyen magas 

- Naggyából, mint ön - biggyesztette el a száját Harry. 

- De fiatalabbnak gondolom. Sokkal fiatalabbnak. 

- Nagy darab



- Dehogy - ütődött meg Harry. - Inkább vékonynak 

mondanám. Sovány, inas fiú. Oson, mint a macska. 

- Ilyen általánosságokért nem fizetek egy fillért se, 

Harry. Ha nem tudod elmondani, hogy néz ki, vagy hol 

lehet megtalálni, akkor mit tudsz mondani egyáltalán 

A pénzsóvárság lázas csillogása jelent meg Harry 

szemében. Ivott egy kortyot a söréből, száját beletörölte 

az inge ujjába, és közelebb hajolt: 

- Tudom, hol. a szállása. Az éjjel, amint hazafelé 

ballagtam a Kövér Sellő fölötti szobámba, láttam, hogy 

bemegy az Oldhead Lane-i pékség ajtaján. Az özvegy, 

akié az üzlet, szobákat is ad ki. - Harry kicsit eltűnődött, 

aztán még hozzátette: - Legalább is ojjanforma volt, mint 

ő. 

- Nem biztos, hogy ő volt 

- Valahogy másképp mozgott, mint amikor utoljára 

láttam. Nem ojjan simán. Mintha fájna valamije. - Harry 

az oldalához kapott, és felnyögött, hogy mutassa, mire 

gondol. - Mintha megrúgta volna a ló. 

Edison ezen elgondolkodott. Biztos volt benne, hogy 

harc közben legalább egyszer keményen eltalálta a 

Vanza-harcos combját és vállát. 

- Hány óra volt, amikor láttad 

- Csuda tudja - vont vállat Harry. - Későre járt, az 

biztos. 

- Jól van, Harry - mondta Edison pár pillanatnyi 

mérlegelés után -, megkapod a pénzed. 

Félfülű Harry szája széles, foghíjas mosolyra 

húzódott. 

- Köszönöm, uram. Kívánom, hogy találja meg a 

gazfickót. Már eddig is a frászt hozta rám, úgyhogy a 

magam résziről nem bánnám, ha elkotródna a környékről.



Zsebre gyűrte a bankókat, melyeket Edison az asztal 

alatt nyújtott át neki, lehúzta maradék sörét, és helyéről 

felpattanva már indult is kifelé a zsúfolt, füstös 

kocsmából. Nem telt belé egy perc, eltűnt a sötét utcán. 

Edison várt egy kicsit, majd ő is felállt, s mintha a 

mosdóba menne, elindult a hátsó kijárat felé. Az utcára 

érve megkerülte a házat. 

Előtte, a folyóról felszálló ködben csak halványan 

látszott a Harry kezében himbálódzó lámpa fénye, majd 

kisvártatva az is eltűnt egy fekete sikátorban. 

Edison a nyomába szegődött.



- Nincs itt hideg, Miranda - fonta össze a karját 

Emma. 

- Cseppet sem. Sőt, nagyon is meleg van - nézett 

körül Miranda az emberektől nyüzsgő bálteremben. - 

Fázik 

- Kicsit. 

Valójában egy perccel ezelőttig kifejezetten 

kellemesen érezte magát. A libabőr mintha egy láthatatlan 

fuvallattól keletkezett volna a karján. 

Miranda fürkésző tekintetet vetett rá. 

- Túl sok izgalom érte az utóbbi időben. Menjünk fel 

valamelyik csendes kis szobába, ahol elüldögélhet pár 

percig. 

- Nagyszerű ötlet - mondta Emma udvariasan. - 

Valóban jót fog tenni pár perces üldögélés. 

- Kár, hogy nem hoztam magammal egy keveset a 

különleges teakeverékemből. Kiválóan bevált megfázás 

és láz ellen is. 

Az egyik inas fölkísérte őket egy kis szalonba, és 

elment teáért. 

- Szegénykém, nincs hozzászokva a társasági élet 

fáradalmaihoz - jegyezte meg Miranda, miközben helyet 

foglaltak a kandalló előtt. 

- Szerencsére erős a szervezetem - mondta Emma 

mosolyogva. - Korábbi foglalkozásomban ez 

nélkülözhetetlen volt. 

- El is tudom képzelni, kedvesem. Ámbár gyanítom, 

hogy Stokes menyasszonyaként is vannak kötelezettségei, 

ha jóval szórakoztatóbbak is, mint amikor még fizetett 

társalkodónő volt, nemde 

- Tessék



- Ugyan már, Emma - kacsintott rá Miranda. - 

Mindketten tapasztalt nők vagyunk. És nem titok, hogy 

ön már adott némi előleget a vőlegényének. 

Emma érezte, hogy a vér az arcába tolul. Szerencsére 

épp ekkor lépett be az inas a teával, így volt némi ideje, 

hogy összeszedje magát. 

- Sejtelmem sincs, miről beszél, madam - mondta, 

miután ismét magukra maradtak. 

- El akarja játszani a szűz menyasszony szerepét - 

nevetett fogát összeszorítva Miranda. - Hát ez aranyos. 

De meg kell mondanom, hogy a hatást kissé már 

lerontották a Ware Castle-beli események. Hiszen az ott 

jelenlévők mindannyian látták önt hálóruhában és 

pongyolában. Emlékeztetem továbbá, hogy maga Stokes 

közölte a ház vendégeivel, hogy ön vele volt, amikor 

Crane-t megölték. Ezt nem tagadhatja le. 

- Nem tagadom, Miranda. A jelenet nem használt a jó 

híremnek. De sokkal kellemetlenebb lett volna, ha 

felakasztanak gyilkosságért - válaszolta Emma nyájas 

mosollyal. 

- Értem. - Miranda a tenyerébe támasztotta az állát, és 

a bizalmas barátnő arckifejezésével folytatta a 

beszélgetést. - Magunk között vagyunk, nem kell 

szemérmeskednünk. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, 

hogy megkérdezzem, mit szól Stokes tetoválásához. 

- A micsodájához 

Miranda szemén látszott, hogy nem érti Emma 

csodálkozását. 

- A tetoválásához. Nyilván látta, hiszen intim 

közelségben volt vele. 

- Úriemberek nem tetováltatják magukat - szögezte le 

Emma határozottan. - Tengerészek és kalózok csinálnak 

ilyesmit.



- Talán nem vette észre a sötétben - mosolygott 

csöppnyi gúnnyal Miranda. - Vagy lehet, hogy 

szerelmeskedés közben nem veti le az ingét Nagy kár 

lenne. Én például roppantul élvezem a férfias felsőtest 

látványát. 

- Való igaz, Lady Ames, még nem vagyok járatos a 

társasági stílusban, bocsásson meg hát, ha tévednék, de 

úgy tudtam, hogy úrihölgyek nem beszélik meg egymás 

között a szerelmi ügyeiket. 

- Mire céloz ezzel - kérdezte elkomorodó arccal 

Miranda. 

- Közönséges dolognak tartom egy hölgy részéről 

tetoválásokról meg férfias felsőtestekről beszélni. 

Ilyesmikről félvilági nők... hogy mást ne mondjak, 

színésznők szoktak társalogni, akik szeretnek elhencegni 

a szerelmi kalandjaikkal. 

Miranda összerándult, mintha megütötték volna. A 

szeme elsötétült, az arca megnyúlt. 

- Hogy merészel közönségesnek nevezni - suttogta 

rekedten. - Maga a közönséges. Közönséges társalkodónő 

volt, amíg Stokes meg nem mentette az akasztófától. A 

maga helyében erősen elgondolkodnék azon, hogy vajon 

miért tette. Az olyan rangos férfiak, mint ő, nem ilyen 

nőket szoktak feleségül venni. 

Azzal fölpattant, és kiviharzott a szobából. Miranda 

aztán tudja, hogy kell elhagyni egy színhelyet, gondolta 

Emma. De mielőtt még túlságosan elégedett lett volna 

magával, eszébe jutott, tulajdonképpen mi is történt. A 

szemébe vágta Mirandának, hogy tud a színésznői 

múltjáról. 

Mi az ördög ütött belé Meggondolatlanságával 

kockára tette ezt a remek állását. Ha Miranda ijedtében 

odébbáll, Edisonnak nem lesz szüksége az ő segítségére.



Emma ökölbe szorította kesztyűs kezét. Bárcsak ne 

hozta volna szóba ez a nőszemély Edison tetoválását! 

Ezzel tulajdonképpen beismerte, hogy legalább egyszer 

találkoztak egymással. 

Mikor Ware Castle-ban Vagy később, már itt a 

Városban Lelki szemei előtt megjelent a ma esti kép a 

páholyban, ahogy Edison ráhajol Miranda kezére. Vajon 

milyen messzire ment el, csak azért, hogy megtudjon 

valamit a színésznő titokzatos múltjáról 

És ekkor ismét valami hidegséget érzett felkúszni a 

gerincén. A szellemujjak érintésének semmi köze sem 

volt azokhoz a kínzó fantáziaképekhez, amelyekben 

Edisont és Mirandát látta együtt. 

Edison nagy veszélyben volt. De hiába tudta, nem 

tehetett érte semmit.



A Themze semmivel össze nem téveszthető szaga 

különösen erős volt aznap éjjel, úgyhogy Edison akár 

bekötött szemmel is meg tudta volna mondani, hol jár. 

Megállt az utcán, melyet teljesen belepett a köd, és 

hallgatta, ahogy Félfülű Harry dörömböl egy kikötői 

raktár ajtaján. 

- Ajánlom, hogy itt legyél a pénzzel, ahogy ígérted, te 

alamuszi sompolygó! Én elvégeztem, amibe 

megalkudtunk, most rajtad a sor! 

A dokk kihalt volt ebben a késői órában, s a néma 

raktárépületek tömbjei között gomolygó ködben Harry 

imbolygó kézilámpása volt az egyetlen halvány 

fényforrás. 

- A fene essen beléd! - verte meg újból a faajtót 

Harry. - Itt vagyok a pénzemér! Félfülű Harryval senki se 

merjen kibabrálni! 

Az ajtó megnyikordult. Onnan, ahol állt, Edison jól 

látta, hogy résnyire megnyílik, s hallotta az ajtón túli 

sötétségből kiszóló hangot is: 

- Találkoztál Vele, Aki Kilépett a Körből 

- Nem tudok semmiféle körről, de annyit mondhatok, 

hogy találkoztam Stokesszal, ahogy megbeszéltük. 

- Pontosan azt mondtad neki, amit megbeszéltünk 

- Iiigen. És most jöttem a pénzemér. Ide vele. 

- Ha megtetted a kötelességedet, többé nincs rád 

szükségem. 

- Hé, mi akar ez lenni Megalkudtunk, vagy nem 

- Megalkudtunk, Félfülű. - Az ajtó szélesebbre tárult. 

- Elárultad a barátodat, vagy nem 

- Szemenszedett hazugság - tiltakozott őszinte 

elképedéssel Harry. - Nem árultam el Stokest. Miért 

tettem volna Hisz barátok vagyunk, meg néha még 

üzlettársak is!



- Ma este mégis elárultad. 

- Csak könnyítettem valamicskét az erszényén. Meg 

se fogja érezni. Annyi van neki, hogy még sok is! Tisztára 

üzlet volt. 

- Épp ellenkezőleg. Elcsaltad erre a találkozóra, ahol 

csúf bukás lesz a része. 

- A nyavalyát csaltam el - fortyant föl Harry. - Sehová 

se csaltam el. Hisz tudjuk mindketten, hogy az Oldhead 

Lane-en nincs semmiféle pékség, se szoba a pékség fölött. 

- Az az ember nem bolond. Ő Az, aki Nagymester 

lehetett volna. Nem fog elmenni az Oldhead Lane-re. Ide 

fog jönni utánad. És itt szertefoszlik a legendája örökre. 

- Na várjunk csak egy kicsit - lépett hátra Harry, és 

fölemelte egyik kezét. - Ha azt hiszed, azért mondtam 

neki azokat a dolgokat, hogy elkísérjen engem ide, te meg 

rátehesd a mocskos kezedet, akkor sültbolond vagy! 

- Nem vagyok őrült, Félfülű. A Nagy Vanza Kör 

beavatottja vagyok. Ma este a megtévesztési stratégiát 

alkalmaztam, hogy szóra bírjam Őt, aki Nagymester 

lehetett volna. 

- Minek van erre szükség - siránkozott Harry. 

- Ha becsületes harcban legyőzöm őt, azzal 

bebizonyítom a mesteremnek, hogy méltó vagyok a 

magasabb Hatalmi Szint elérésére. 

- Micsoda sületlenségeket hordasz itt össze! 

- Ebből elég - mondta a sötét árnyék, s a következő 

pillanatban egy újabb lámpa fénye lobbant fel. - Nincs rá 

időm, hogy arra méltatlanokkal beszéljek meg nagy 

horderejű kérdéseket. 

Edison kilépett rejtekhelyéről, és elindult a 

raktárajtóban álló sötét alak felé. 

- Azt hiszem, te most elmehetsz, Harry - mondta 

csendesen.



- Mi az ördög - kapta föl. Harry a lámpáját, s félig 

megfordulva belekémlelt a ködbe. - Stokes Hogy a 

pokolba... 

Az ajtó még szélesebbre nyílt, s egy feketébe öltözött, 

arca előtt fekete kendőt viselő alak lépett ki rajta. A 

Vanza-harcos két gyors lépés után felugrott a levegőbe, és 

villámgyorsan oldalba rúgta Harryt. 

Harry tompán felnyögött, és hanyatt belezuhant a 

folyóba. Lámpája elsüllyedt, a fény kialudt. A Vanzaharcos 

szertartásosan meghajolt Edison előtt. 

- Ó, te Élő Legenda, aki kiléptél a Körből! Ó, te Nagy, 

aki lehettél volna Nagymester is, ma este átfogod adni 

nekem a dicsőséget! 

Edison összerándult. 

- Jé mindig így beszélsz 

A fiatal harcos megmerevedett. 

- Tisztelettel szólok egy Legendához. 

- Ki mondta neked, hogy én az vagyok 

- A mesterem. 

- Nem vagyok Legenda. Valaha Vanza-harcos voltam. 

Ez nagy különbség. 

- A mesterem szerint Nagymester lehettél volna. 

- Ahhoz előbb egy másik embert Mesternek kell 

szólítani. Ebben sohasem voltam jó. 

A folyó felől nem hallatszott csapkodás, és ez 

nyugtalanná tette Edisont. Elindult hát a dokk széle felé. 

A víz fölött szálló ködben megpillantotta Harryt, aki 

minden erejét összeszedve csüngött egy létrafokba 

kapaszkodva. 

- Egyébként ki a mestered 

- Nem árulhatom el neked. Köt a titoktartási esküm. 

- Titkos Vanza-mester Nagyon különös. Nos, egy 

dolgot én is elárulhatok neked róla.



- Mit 

- Nem jó mester. A harcművészet igazi művelője 

megtanított volna arra, hogy nem válik dicsőségedre, ha 

egy olyan embert, mint Félfülű Harry, belerúgsz a 

folyóba. 

- Emiatt a Félfülű miatt izgatod magad -'kérdezte az 

ifjú harcos hitetlenkedő hangon. - Hogy lehet az A 

barátodnak nevezte magát, mégis elárult. Nem érdemli 

meg a bizalmadat, ó, te Nagy, aki Nagymester lehettél 

volna! 

Odalent a vízben Harry felnyögött. Nyilvánvaló volt, 

hogy nincs ereje kimászni a partra. 

Edison benyúlt a zsebébe, és megmarkolta a 

pisztolyát. 

- Mindezzel együtt, ahogy ő is említette, nagy utat 

tettünk meg már együtt. Ki kell húznom őt a folyóból. 

- Hagyd. Ma éjjel becsületes harcban meg kell 

mérkőznünk egymással. - Azzal az ifjú harci pózt vett fel, 

és lassan elindult, hogy körbejárja Edisont. 

Edison elővette a pisztolyát, és rászegezte a Vanzaharcosra. 

- Elég. Ma éjjel nincs időm ilyesmire. 

- Mi akar ez lenni Pisztoly - hőkölt hátra az ifjú. - 

Pisztolyt fogsz rám Ilyet nem ismer a Vanza! 

- Nem, pedig hatásos. Többek között azért léptem ki a 

Körből, mert a Vanza körül sok mindent kevéssé 

célravezetőnek találtam. 

Az ifjú Vanza-harcos elbizonytalanodott, de hamar 

magára talált. 

- Vanza esküvel fogadom, hogy találkozunk még! - 

csattant fel. 

- Nemsokára nagyon fárasztónak fogod találni, hogy 

úgy beszélj, mintha színpadon ágálnál.



De Edison ezt már csak a ködnek mondta. A Vanzaharcos 

eltűnt egy sötét sikátor mélyén.



19. 

Emma úgy megkönnyebbült, amikor meghallotta az 

inastól az üzenetet, hogy a körülményeket már nem is 

rótta fel. Csak az számított, hogy Edison biztonságban 

van, s a Smithton-ház előtt várja őt a hintójában. Az adott 

pillanatban nem sok jelentőséget tulajdonított aralak, 

hogy úriember nem szokta a kocsijában maradva az inasát 

küldeni a menyasszonyáért. 

Emma köpenyét a nyakán összemarkolva futott le a 

lépcsőn a várakozó hintóhoz. Közben észrevette, hogy a 

hintó belső lámpái nem égnek. 

Az inas kinyitotta előtte az ajtót, és fölsegítette. 

Edison mint valami sötét árnyék gubbasztott a sarokban. 

- Már úgy aggódtam, uram... - Emma szava elakadt, 

és miközben leült, elfintorította az orrát. - Szent ég, mi ez 

a rémséges szag 

- A Temze vizéből párolt illatszeré. - Edison elhúzta a 

hintó függönyét, és meggyújtotta a lámpásokat. - Nem 

hinném, hogy ez lesz a legújabb divathóbort. 

- De hát mi történt önnel 

Edison életében először a legkevésbé sere tűnt 

elegánsnak. Ellenkezőleg, külsőre is és szagra is olyan 

volt, mintha egy pöcegödörből mászott volna ki. 

- És hol hagyta a kabátját - kérdezte Emma, mert 

ennél okosabb kérdés nem jutott eszébe. 

- Kölcsönadtam egy barátomnak, aki beleesett a 

Temzébe. 

- Egek! 

- Bocsánatot kérek, amiért ilyen udvariatlanul 

kihívattam a bálteremből. Mint látja, nem vagyok úgy 

öltözve, hogy magam menjek önért.



Emma arra eszmélt, hogy önfeledten bámulja a férfi 

csupasz lábszárát. Erőt vett magán, és tekintetét 

visszafordította Edison arcára. 

- A külseje alapján azt gondolnám, hogy ön esett a 

vízbe, sir. 

- Ami azt illeti, beleugrottam, hogy kihúzzam Félfülű 

Harryt. 

- Ó! Értem - mondta Emma valamelyest 

megkönnyebbülve. - És ő hogy esett bele 

- Találkoztunk a Vanza-harcossal - felelte Edison 

halkan. 

- Szent egek, és biztos, hogy nem sérült meg 

- Egészen biztos. Nagyobb kár nem esett bennem, 

mint amit egy fürdővel helyre ne hozhatnék. De a Vanzaharcos 

elment, mert nekem Harryvel kellett 

foglalkoznom. 

- Megtudott valami hasznosat ma éjjel 

- Mindössze a kérdéseim sokasodtak meg. És 

megerősödött a gyanúm, hogy csakugyan működik egy 

kiközösített Vanza-mester valahol Londonban. Nem 

kétséges, hogy ő is azt az átkozott könyvet keresi. 

- És most mit fog csinálni 

- Jó lenne ráakadni erre a mesterre, és kikérdezni őt. 

Hogy fogja megtalálni 

- Az ifjú harcosra nem lesz nehéz ismét ráakadnom. A 

jelek szerint az előbbre jutásának én vagyok az akadálya. 

Úgy akar bizonyítani, hogy kihív egy rituális párharcra. 

- Úgy érti, párbajra Ilyesmire ne is gondoljon, uram! 

Megsebesítheti, vagy akár meg is ölheti l magát! 

- Ugyan, Greyson kisasszony! Bízzon kicsit jobban a 

munkaadójában. Bevallom, már nem vagyok olyan fiatal, 

mint egykor voltam, de az évek során sokat ügyesedtem. 

Minden reményem megvan, hogy jól fogok szerepelni.



- Edison, ezzel nem lehet tréfálni. Rettenetesen 

veszélyesnek látszik. 

- Biztosíthatom, aggodalomra semmi oka. - Edison 

lesöpört valami zöldes nyálkát a lábszáráról, majd 

megkérdezte: - És mi van önnel Feltételezem, hogy élt 

az alkalommal, és megpróbálta kikérdezni Mirandát. 

- Honnan tudja - meresztett rá nagy szemeket Emma. 

- Be akarta bizonyítani, hogy sikeres lehet ott, ahol én 

kudarcot vallottam - felelte megránduló szájszéllel a férfi. 

- Na és, sikerült 

A lány elvörösödött. Nincs mit tenni, gondolta, be kell 

vallania az igazat. 

- Nem egyszerűen, hanem látványosan vallottam 

kudarcot. 

- Tessék 

- Be kell vallanom, uram, valószínűleg 

meghiúsítottam azt a tervét, hogy engem csalétekül 

használjon fel Lady Ames számára - mondta Emma 

feszengve. 

- Meghiúsította - szaladt fel a férfi szemöldöke a 

homloka közepére. 

- Ami azt illeti, nem tehetek róla. Provokáltak. 

- Provokálták - ismételte meg Edison. - Kicsoda 

Miranda 

- Igen. 

- Meséljen. 

Emma erősen rászegezte a tekintetét a szemközti ülés 

támlájára. 

- Nincs rajta sok mesélni való. Lady Ames tapintatlan 

megjegyzésekkel illette az eljegyzésünket. 

- Pontosan milyen természetűek voltak ezek a 

tapintatlan megjegyzések



- Arra a következtetésre jutott, hogy ön és én intim 

kapcsolatot létesítettünk. 

- Na és Történetesen helyesen következtetett. Hiszen 

mi magunk keltettük ezt a látszatot azon az éjszakán, 

amikor Chilton Crane-t lelőtték az ön szobájában. 

A lány szorosan összekulcsolta a kezét az ölében, és 

mereven nézte az üléshuzatot. 

- Az a helyzet, hogy Miranda intim kérdéseket tett föl. 

Abból, ahogy a férfi összehúzta a szemét, nyomban 

látta, hogy végre sikerült felkeltenie Edison, érdeklődését. 

- Kérdéseket 

- Önnel kapcsolatban. Méghozzá különösen intim 

természetűeket. 

- Értem. - Némi derűs csillogással a szemében 

hozzátette: - Mindig érdekelt, vajon a nők beszélnek-e 

egymás között ilyesmikről. 

- Ezek a kérdések, gondolom, azt akarták sejtetni, 

hogy önök ketten már találkoztak egymással intim 

körülmények között - mondta Emma dühösen. 

- Hogy szóltak pontosan ezek a kérdések 

- Megkérdezte, észrevettem-e az ön testén egy 

bizonyos tetoválást. 

- A mindenségit! - kiáltotta már cseppet sem 

jókedvűen Edison. - Tetoválást És azt is megmondta, 

hogy milyet 

- Nem, azt nem mondta - vágta rá ingerülten a lány. - 

De nem is bátorítottam rá. Az egész helyzet roppant kínos 

volt számomra, uram. 

- El tudom képzelni -• vigyorgott rá kajánul a férfi. 

Emma összeszedte magát, és így folytatta: 

- Nem tartanám tehát egészen tisztességes dolognak, 

ha pusztán azért, mert történetesen azt a szerencsétlen



megjegyzést találtam mondani a színésznőkről, 

elbocsátana az állásomból. 

- Ön hozta szóba a dolgot - kérdezte a férfi 

elgondolkodva. 

- Igen, én. 

- És mégis mit mondott a színésznőkről - kérdezte 

kíváncsian Edison. 


- Valami olyasmit, hogy csak a közönséges nők, 

például a színésznők tárgyalják meg nyilvánosan a 

szerelmi hódításaikat. 

- Értem - mondta Edison elfulladó hangon, megmegránduló 

szájszéllel. - Na igen. A színésznők. 

- Kinevet engem, uram - nézett rá gyanakodva 

Emma. 

- Álmomban se tennék ilyet. 

- Ön igenis nevet. 

- Bocsásson meg, Emma, de nagyon szerettem volna 

látni Miranda arcát, amikor azzal vádolta őt, hogy úgy 

viselkedik, mint egy közönséges színésznő. 

- Lehet, hogy most szórakoztatónak találja, sir, de 

meg fogja változtatni a véleményét, ha végiggondolja a 

következményeket. 

- Mire gondol 

- Hát nem érti Ezek után gyanítani fogja, hogy 

nyomozunk utána. Már most, e pillanatban romokban 

heverhet a terve. 

- Ellenkezőleg - vont vállat a férfi. - Lehet, hogy épp 

ez a megfelelő pillanat arra, hogy beiktassuk az 

irányváltoztató stratégia bizonyos elemeit. 

- Tessék



- Akaratlanul is az egyik Vanza-stratégiát alkalmazta., 

Emma. Jelezte Mirandának, hogy olyan tényekről van 

tudomása, amelyeket ő el akart titkolni. 

- Vagyis 

- Vagyis ezzel arra késztette, hogy más irányban 

keressen megoldást. Az ilyen váratlan tervmódosítások 

következtében az ellenfél gyakran követ el hibákat. 

Kíváncsian várom, mi lesz a következő lépése. 

Emma némán, elgondolkodva nézett a férfira. 

- Akart még valamit mondani - pillantott rá kérdőn 

Edison. 

- Nem. 

- Akart még valamit kérdezni 

A lány tétovázott, majd elfordította a tekintetét, - 

Nem. 

- Biztos 

- Biztos. 

- Nos, hogy tiszta helycetet teremtsek kettőnk között, 

megnyugtatom: Mirandának sohasem volt alkalma, hogy 

lássa a mellemen a Vanza jelét. 

- Ezek szerint valóban van tetoválása - nézett a 

férfira döbbenten Emma. 

- Ez hozzátartozik a Vanza beavatási szertartásához. 

- És biztos benne, hogy Miranda nem látta 

- Gondolom, emlékeznék rá, ha lett volna ilyen 

incidens Lady Ames és köztem. 

- Értem - mondta nagy megkönnyebbüléssel Emma. - 

Akkor vajon miért beszélt úgy, mintha történt volna önök 

között ilyesmi 

- Nyilván öntől akart megerősítést kapni afelől, hogy 

valóban tagja vagyok a Vanzagari Társaságnak. Ami azt 

jelenti - tette hozzá elkomolyodva -, hogy valóban tud a 

Társaság létezéséről, és ismeri a jelét.



- Arra gondol, hogy látta valaki máson 

- Igen. 

- Ki lehet az - nézett rá fürkésző tekintettel a lány. 

- Farrell Blue jut az eszembe - mosolyodott el 

fanyarul Edison. 

- Hát persze. Ha Miranda közeli kapcsolatban volt 

Farrell Blue-val, az sok mindenre magyarázatot adhat, 

igaz 

- Úgy van. Például arra, hogy hogyan jutott a recept 

birtokába. EI is lophatta tőle. 

- Egyszer azt mondta, hogy Farrell Blue Rómában élt, 

és úgy halt meg, hogy bennégett a házában. Ha 

Mirandának viszonya volt vele, akkor a közelmúltig neki 

is Itáliában kellett élnie. 

- Igen. 

- Csakhogy ő azt állítja, hogy Skóciából érkezett. 

Lehet, hogy a férjével kapcsolatban hazudik, de azok a 

plakátok és kritikák valóban arra utalnak, hogy Anglia 

északi részén élt. 

- Azok két évvel ezelőtti színlapok és újságok - 

emlékeztette Edison. - Ki tudja, hol mindenütt járhatott 

azóta És még sok egyéb kérdést is föl lehetne tenni. 

Most, hogy ön új helyzetet teremtett, nem lennék 

meglepve, ha Miranda elhamarkodott lépésre szánná el 

magát. Egy ilyen akció közelebb vihetne bennünket a 

megoldáshoz. 

- Akkor hát továbbra is számít a segítségemre - 

kérdezte megnyugodva Emma. 

- Azt hiszem, egy darabig még megtartom. 

- Köszönöm, uram. Ugye, ez nem a megfelelő 

pillanat, hogy emlékeztessem az ajánlólevélre 

- Nem. 

Csend lett. Hosszan tartó csend.



- Mi az ördög jár az eszében - kérdezte nagy sokára a 

férfi. 


- Azon gondolkodom, mi vehet rá egy úriembert arra, 

hogy tetováltassa magát. 

- Tizenkilenc éves voltam akkor - közölte szárazon 

Edison. - Magyarázatul talán elég ennyi e furcsa 

viselkedésre. 

- Igen, persze - mormolta Emi-na. 

- Szeretné látni - kérdezte a férfi olyan mosollyal, 

amitől Emma lábujjai begörbültek a cipőjében. 

- Nem! - tiltakozott rémülten. Óriási 

megkönnyebbülésére a hintó lassítani kezdett. Végre haza 

ért. Fölmehet a szobájába, ágyba bújhat, és alhat. 

Csak nehogy elkerülje az álom, s egyre azon járjon az 

esze, hogy mennyire szeretné látni Edison tetoválását.



20. 

- Felfogta, hogy mit jelent ez - kérdezte Ignatius, és 

borongós arccal belebámult a kandalló tüzébe. - Ha igaz, 

amit mond, akkor a Társaság egy tagja nemcsak hogy 

kivált a Körből, de egyben meg is alapította a saját Körét. 

- A jelek arra vallanak. 

Edison a könyvtár ablakaira pillantott. Az egyik 

nyitva volt. Felrémlett előtte, hogy már a belépésekor is 

így találta. Nyilván azért, hogy a szoba kiszellőzzön. De 

még így is érezni lehetett az ópium füstjének illatát. 

Ignatius újabban mind többet és egyre több formában 

fogyasztott ebből a drogból. Nagy fájdalmai lehetnek, 

gondolta Edison. 

- Nagyon sajnálatos fejlemény - jelentette ki mély 

szomorúsággal Ignatius. - Komolyan meg kell tárgyalni a 

Társaság vezetőségében. A Titkok Könyvére végképp 

nem lett volna szabad rátennie a kezét. 

- Kétlem, hogy közelebb jutott volna hozzá, mint mi - 

mondta Edison, és hátradőlt a székben. - Ezért figyeltetett 

a tanítványával. 

Úgy döntött, nem bonyolítja a helyzetet még azzal is, 

hogy szót ejt az ifjú párviadalra felszólító kihívásáról. 

Ignatiusnak most ennyi is éppen elég lesz. 

Az öregember lehunyta a szemét, és kezét a gyomrára 

szorította. A fájdalomtól elmélyültek a szája körüli redők. 

- Szóljak, hogy hozzanak fájdalomcsillapítót - ugrott 

fel Edison. 

- Nem, köszönöm. - Ignatius kinyitotta a szemét, és 

aprókat lélegzett. - Megvárom, míg elmegy. A szer hatása 

alatt nem tudok tisztán gondolkozni. Hol is tartottunk Ja, 

igen, a magányos mesternél. Mi lesz, ha ő jut elsőként a 

könyv nyomára



- Nyugodjon meg, Ignatius. Nem szabad felizgatnia 

magát. 

- Egy ilyen dolog örökre szégyenfoltot vetne a 

Társaságra a vanzagari szerzetesek szemében. Nem 

szabad megtörténnie. 

- Esküszöm önnek, hogy bárki legyen is ez a 

kiközösített mester, nem kaparintja meg a Titkok 

Könyvét. 

Ideje elmenni, gondolta Edison. Ignatiusnak be kell 

vennie az orvosságát. 

Félórával később fölsétált Lady Mayfield házának 

Lépcsőjén, és megkopogtatta a bejárati ajtót. Mialatt az 

ajtónyitásra várakozott, szórakozottan hátrapillantott. 

A szemközti park fái és bokrai között könnyedén 

elrejtőzhetett bárki., aki őt akarta szemmel tartani. 

Elképzelhetőnek tartotta, hogy a Vanza-harcos most is 

lesi valamelyik bokor mögül. 

- Jó napot, Mr. Stokes - köszöntötte némileg feszült 

arccal az ajtót nyitó házvezetőnő. 

- Önnek is, Mrs. Wilton. Megmondaná, kérem, 

Greyson kisasszonynak, hogy megérkeztem 

- Sajnos, uram - krákogott a derék asszonyság -, a 

kisasszony elment itthonról. 

- Elment Már megint - Edison kellemes előérzetei 

egy csapásra szertefoszlottak. - A fenébe. A kisasszony 

nagyon jól tudta, hogy ma délután meglátogatom. 

- Sajnálom, uram, de váratlanul közbejött valami. 

- Hova az ördögbe ment 

- Egy órája üzenetet kapott bizonyos Lady Exbridgetől, 

hogy látogassa meg őt - válaszolta Mrs. Wilton. - 

Emma kisasszony azt mondta, ön meg fogja érteni. 

Edison első pillanatban azt hitte, nem jól értette a 

nevet.



- Lady Exbridge Biztos benne 

- Igen, uram. 

- A mindenségit. Számítanom kellett volna rá. A vén 

csont rajtam keresztül nem férkőzhetett hozzá, ezért a 

hátam mögött érte el a célját. 

Elképzelte, hogy Emmának egyedül kell megállnia 

könyörtelen nagyanyja előtt, s tudta, hogy a lánynak, 

minden okossága és elszántsága ellenére, semmi esélye 

sincs. Sarkon fordult hát, és lesietett a lépcsőn. Már csak 

abban bízott, hogy ő ér oda előbb, s így megmentheti 

Emmát Victoria haragjától. 

Húsz perccel később dühösen bekopogott az 

Exbridge-erőd ajtaján. Jinkins, az inas, látható 

rosszallással nyitott ajtót. Edison már ismerte ezt az arcát; 

régóta gyanította, hogy Jinkins neki, az egyetlen rokonnak 

választotta ki úrnője arckifejezéseinek készletéből: 

- Mondja meg Lady Exbridge-nek, hogy 

haladéktalanul találkozni óhajtok vele. 

- Lady Exbridge szigorúan meghagyta, hogy senkinek 

sincs itthon - válaszolta Jinkins diadalérzettől csillogó 

szemmel. 

- Félre az utamból, Jinkins. 

Az inas elbizonytalanodott, de láthatóan megértette, 

hogy ezúttal vesztett. Csak állt ott dühösen, de nem 

próbálta megállítani Edisont. 

Edison a legszívesebben szó nélkül berontott volna a 

szalonba, hogy kiragadja Emmát Victoria karma közül, de 

erőt vett magán, és csendesen benyitott az ajtón. 

Fölösleges volt az óvatossága. Egyik nő sem hallotta 

meg a jövetelét. A szoba túlsó felében ültek, és csak 

egymásra figyeltek. 

A kőztük lévő feszültség vészes villamossággal 

töltötte be a levegőt.



- ...társalkodónő, semmi egyéb - mondta jeges hangon 

Victoria. - Hogy gondolhatna Edison komolyan 

házasságra Nyilvánvaló, hogy valami sötét terv 

érdekében használja fel önt. 

- Ön a nagyanyja, s ezért bizonyára Edison 

boldogsága lebeg a szeme előtt. 

- Lárifári. A boldogság mulandó dolog, ha van 

egyáltalán. Nem olyan cél, amely erősíti a 

kötelességérzetet és a felelősségtudatot. Aki a 

boldogságot keresi, az féktelen, kicsapongó 

viselkedésével tönkreteszi a családját és elherdálja a 

vagyonát. 

- Ah. - Emma elgondolkodó arccal kortyolt egyet a 

teájából. - Értem. 

- Gondolja, hogy érti, Greyson kisasszony - csattant 

föl dühösen Victoria. 

- Fölöslegesen aggódik Edison kötelességérzete és 

felelősségtudata miatt, Lady Exbridge. Ön éppúgy tudja, 

mint én, hogy ő nem olyan semmirekellő és korhely 

ember, amilyen az apja volt. 

Csend lett. 

- Hogy merészeli... - suttogta Victoria. Teáscsészéje 

hangosan csattant a csészealjon. - Ki maga, hogy így mer 

beszélni Wesleyről Az egyik legelőkelőbb angol család 

sarjáról Egy nemes emberről, aki a legmagasabb 

körökben mozgott 

- Szomorú, hogy az ember származása milyen kevéssé 

befolyásolja a tisztességét. 

- Azt állítja, hogy Wesley Stokes nem volt 

tisztességes úriember 

- Abból ítélve, amit hallottam - vont vállat Emma -, 

az ön fiának nagyjából hasonló fogalmai voltak a 

tisztességről, mint a Társaság többi úri tagjának.



- Én is úgy gondolom. 

- Vagyis az élvezet mindig fontosabb volt számára, 

mint a tisztesség. 

- Tessék 

- Lady Mayfield szerint Wesleynek kurta, de 

rendkívül mozgalmas élete során sikerült elveszítenie a 

családi birtokokat, összehoznia legalább két párbajt, 

elcsábítania számos barátja feleségét, és megerőszakolnia 

olyan fiatal nőket, akiket a munkaadójuk vagy a családjuk 

nem tudott megvédeni. 

- Maga semmit sem tud a fiamról. 

- Ó, dehogynem. Lady Mayfield történetesen nagyon 

jól emlékszik rá. 

- Én meg jól emlékszem rá - csattant fel Victoria, - 

Harminc évvel ezelőtt Letty még egy közönséges 

kalandornő volt, akinek sikerült elcsábítania azt a vén 

bolond Mayfieldet, aki aztán feleségül vette. 

- Bocsásson meg, madam, de Lady Mayfield egészen 

a legutóbbi időkig nagyon kedves és nagylelkű 

alkalmazóm volt. Nem engedhetem, hogy így beszéljen 

róla. Ő olyan hölgy, aki törődik az alkalmazottaival, és 

biztosíthatom, hogy ez az éri szememben az erkölcs 

mintaképévé teszi őt. 

- Ami megint csak azt bizonyítja, hogy milyen 

közönséges fogalmai vannak az erkölcsről. 

- Bevallom, társalkodónői helyzetem valóban 

lehetővé teszi - lehetővé tette -, hogy merőben szokatlan 

nézőpontból vegyem szemügyre a világot. Tudja, a puszta 

létem múlott ezektől a megfigyeléseimtől. Például mindig 

az erőszakot elszenvedő alkalmazott a vétkes, akkor is, ha 

ártatlansága napnál világosabb. De nyilván ön is tudja ezt, 

hiszen ismeri Edison édesanyjának a sorsát. 

Victoria mélyen elvörösödött.



- Nem tűröm, hogy ezt a témát szóba hozzák a 

házamban! 

- Megértem. Szívszorító érzés lehetett, amikor 

ráeszmélt, milyen felelőtlen fiút nevelt föl. 

- Felelőtlen. 

- Bizonyára saját magát hibáztatta. És amikor rájött, 

hogy egyetlen unokája törvénytelenségre van ítélve... 

- Hallgasson. Megtiltom, hogy még egy szót szóljon. 

- Óriási megkönnyebbülés lehetett, amikor kiderült, 

hogy Edison jobban hasonlít önre, mint az apja. 

Victoria úgy tátogott, mint a szárazra vetett hal. Időbe 

telt, mire magához tért. 

- Edison Hasonlít rám 

Emma úgy tett, mintha meglepődne. 

- Miért, az ön számára nem nyilvánvaló a hasonlóság 

Csak egy nagy lelkierővel és elszántsággal bíró ember 

vághatott egyedül neki a világnak, s teremthetett a 

semmiből gazdagságot. Csak egy tisztességérzettől és 

kötelességtudattól áthatott ember menthette ki a családi 

birtokokat a hitelezők markából. 

- Hát ide figyeljen, Edison bosszúból szerezte vissza a 

birtokokat. A dolognak semmi köze a tisztességhez. 

- Ha ezt gondolja, madara, akkor hagyta, hogy a gyász 

elvakítsa, s ne lássa tisztán az unokája valódi természetét 

- felelte Emma szelíden. - Ha Edison. bosszút akart volna 

állni, hagyta volna, hogy ön elszenvedje a megalázó 

csődöt. Ön azonban ma itt ül a szép, kényelmes házában, 

szolgákkal körülvéve. 

Victoria úgy nézett Emmára, mintha az meghibbant 

volna. 

- Le akart kötelezni, azért védett meg a csődtől. 

Puszta arcátlanságból. Így akarta megmutatni nekem, 

hogy nincs szüksége se rám, se a családi kapcsolatokra.



- Butaság - mondta Emma, és letette a csészét. 

De ez az állítása is csak azt bizonyítja, hogy nagyon is 

egy fából faragták önöket. Mindketten elképesztően 

keményfejűek. 

- Hát ide figyeljen, Greyson kisasszony... 

Edison úgy döntött, eleget hallott. Az ajtóból, ahol 

eddig állt, beljebb lépett. 

- Bocsássanak meg, hölgyeim, hogy megzavarom 

négyszemközti csevegésüket, de Emmának és nekem ma 

délután programunk van. 

- Edison - fordult hátra Emma, és a szemében kigyúlt 

az öröm fénye. - Nem hallottam, amikor az inas 

bejelentette. 

- Mert Jinkins nem jelentette be - nézett Victoria 

mogorván Edisonra. - Mit tett a szegény emberrel 

- Csak annyit mondtam neki, hogy álljon félre az 

utamból - mondta Edison mosolyogva, és megállt Emma 

mellett. - Mehetünk, Emma 

- Igen - állt fel a lány, és a tekintetén látszott, szívesen 

megkérdezné, mennyit hallott a beszélgetésből. 

No, csak hadd tűnődjön rajta, gondolta Edison. 

Megérdemli, amiért ilyen fura érzéseket keltett benne 

azzal, ahogy kiállt mellette.



21. 

- Fog még hozzám szólni az életben, uram - kérdezte 

Emma, kalapszalagját bontogatva. 

Edison nem válaszolt. Némán lépett be a lány mögött 

Letty házának halljába. Csak akkor szólalt meg, amikor 

már átadta kalapját Mrs. Wiltonnak. 

- Nem kellett volna ma elmennie Lady Exbridgehez, 

Emma. 

- Miért, mit kellett volna tennem, ha egyszer a 

nagyanyja üzent értem - fordult szembe vele Emma. 

- Nem kellett volna reagálnia rá. És mivel jegyesek 

vagyunk, kérem, hogy a jövőben csak tőlem fogadjon el 

utasításokat. Végtére is a jövendő férje vagyok, ezért nem 

árt, ha megszokja, hogy engedelmeskedjék nekem. 

Ez már túl sok volt. Emma azzal sem törődött, hogy 

Mrs. Wilton mindent lát és hall. 

- Ön túl messzire megy, uram! 

- Úgy látszik, nem elég messzire, mivel a nagyanyám 

személyére vonatkozóan nem adtam tökéletesen 

egyértelmű utasítást. Mostantól kezdve tartsa távol magát 

Lady Exbridge-től. 

- Mi a csodától tart ennyire 

- Ő egy sárkány - mordult fel Edison. - Elég, ha a 

közelébe kerül, elevenen felfalja. 

- Biztosíthatom, sir, tudok magamra vigyázni. 

Akkor sem akarom, hogy egyedül látogassa meg. 

Megértette 

- Rendjén való dolog, hogy most utasításokat ad 

nekem, de mivel két órája, amikor Lady Exbridge üzenete 

megérkezett, ön nem volt itt, nem látom be, mi jogon von 

felelősségre. 

Mrs. Wilton elköhintette magát.



- Bocsánat, madam, de üzenet érkezett az ön számára. 

- Egy másik - ráncolta a homlokát Emma. 

- Igen, madam. - Mrs. Wilton fölemelte az asztalon 

fekvő ezüsttálcát, amelyen egy összehajtogatott papírlap 

volt. - Egy-két órája jött, mindjárt azután, hogy a 

kisasszony elment. A fiú, aki hozta, azt mondta, sürgős. 

- Vajon ki küldhette 

Gyorsan fölkapta, s Edison kíváncsiságával mit sem 

törődve, szétnyitotta. 

Greyson kisasszony! 

A színésznőkre tett tegnap esti megjegyzéséből arra 

kell következtetnem, hogy többet tud erről az ügyről, mint 

gondoltam. Sokat töprengtem a dologról, amióta utoljára 

szót váltottunk egymással. Nyilvánvaló, hogy 

alábecsültem önt. Mindketten nagyvilági nők vagyunk. 

Elhatároztam, hogy őszinte leszek önhöz. Nagyon fontos, 

hogy mielőbb négyszemközt beszélhessünk egymással. 

Bizonyos dolgokat el kell magyaráznom önnek. 

Biztosíthatom, Greyson kisasszony, az ön érdeke, 

hogy még ma találkozzunk. Van egy javaslatom az ön 

számára, amelyet rendkívül érdekesnek és hasznosnak fog 

találni. 

Kérem, jöjjön el hozzám, mihelyt megkapta a 

Levelemet. 

Figyelmeztetem, hogy mindenféle késlekedés 

veszélyes lehet. Ne szóljon senkinek arról, hogy hozzám 

készül. Egész nap itthon leszek, és várom önt. 

Híve, 

M. 

- Jóságos ég! - Emma fölnézett, és tekintete 

találkozott Edison feszült pillantásával. - Lady Ames írta.



- A mennykőbe! Hadd lássam. 

Edison kikapta a levelet a kezéből, és gyorsan 

átfutotta. Amikor fölnézett, Emma a jól ismert csillogást 

látta a szemében. Gyanította, hogy ugyanaz az izgalom 

látható az övében is, hiszen mindketten tudták, mit jelent 

az üzenet. Miranda nyilván nem bírta elviselni a tudatot, 

hogy Emma ismeri színésznői előéletét. 

- Érdekes, nemde, sir - kérdezte Emma a lehető 

legudvariasabb társalgási stílusban, amikor tudatára 

ébredt, hogy Mrs. Wilton is ott áll mellettük. 

- Nagyon úgy látszik, hatékony volt az irányváltoztató 

stratégia. 

- Még fél öt sincs - pillantott Emma az órára. - Még 

van idő elmenni Lady Ameshez. 

- Várjon egy pillanatra, kérem - szólt élesen a férfi. - 

Mielőtt elszaladna, hadd vegyem szemügyre kicsit 

közelebbről ezt a fejleményt. 

- Gondolkodásra nincs sok idő. - Emma kikapta Mrs. 

Wilton kezéből a kalapját, és újra a fejébe nyomta. - 

Bocsánat, sir, de mennem kell. 

- A mindenségit, Emma, várjon - szólt Edison, és 

feszengő pillantást vetett a szerencsétlen házvezetőnőre. - 

Még nem döntöttem el, hogyan álljunk hozzá ehhez a 

helyzethez. 

- Elkísérhet Lady Ames házáig - szólt vissza már az 

ajtóból a lány. - Útközben megbeszélhetjük a dolgot. 

- Mérget vehet rá, hogy elkísérem - felelte mogorván 

a férfi, már lefelé menet a lépcsőn. - Számos dolgot meg 

akarok beszélni ínagával, mielőtt tárgyalásba kezdene 

Mirandával. 

- Helyes, sir - nézett végig Emma a forgalmas utcán -, 

de előbb hívjon egy bérkocsit.



- Miért akar egy koszos bérkocsiban menni, amikor 

használhatjuk az én kocsimat - intett Edison a szemközt 

várakozó csillogó hintóra. 

- Miranda megláthatja, és felismerheti. 

- Na és A levelében kifejezetten arra kér, hogy 

menjek egyedül. Ha elkísér, akkor sem szabad meglátnia 

ónt. A bérkocsinak nincs gazdája. Ha nem száll ki belőle, 

Miranda nem fogja meglátni. 

Edison kétkedő arcot vágott, de tudta, hogy a lánynak 

igaza van. 

- Miért van az, hogy valahányszor sikerül 

meggyőznöm magam, hogy én parancsolok, mindig 

történik valami ilyesmi - mormolta. 

De azért gyorsan intett egy arra elhaladó bérkocsinak, 

és fölsegítette Emmát, majd maga is beszállt utána. Alig 

palástolt undorral nézett szét a kocsi belsejében, de nem 

tett megjegyzést. 

Emmára nézett, aki annyira izgatott volt, hogy 

percekbe telt, mire észrevette Edison sötét pillantását. 

- Figyeljen ide, Emma. Minden jel szerint Miranda 

pánikba esett. 

- Úgy van - felelte a lány, majd némi gondolkodás 

után hozzátette: - Azt hiszi, ismerem a múltját, csak azt 

nem tudja, hogy mennyire. 

-- Vagyis már nem tekinti magát csupán eszköznek. 

Akár veszélyes ellenfélnek is tarthatja, úgyhogy legyen 

nagyon-nagyon óvatos. Megértette 

- Igaza lehet abban, hogy Miranda már nem tart 

könnyen manipulálhatónak, de kétlem, hogy veszélyesnek 

gondol. A levelében egy javaslatról tesz említést. Lehet, 

hogy azt akarja, legyek a társa az elixírüzletben. 

- Hihetőnek hangzik.



- Lehet, hogy eleve ezt akarta. Végtére is nem 

remélhette, hogy rá tud szedni, nyerjek neki egy vagyont a 

kártyán. Előbb-utóbb be kellett volna avatnia a 

bizalmába. 

- Van egy másik lehetőség is - mondta bizonytalanul 

Edison. - De mielőtt elmondanám, fel kell tennem egy 

kérdést, amire az igazat kell válaszolnia. 

- Mi lenne az a kérdés 

- Maga lőtte le Chilton Crane-t - kérdezte a férfi, 

egyenesen a lány szemébe nézve. 

- Mondtam már, hogy nem - kiáltotta dühösen Emma. 

- Az igaz, hogy nem sajnálom, de nem én lőttem le! 

- Jól van - mondta némi feszült hallgatás után Edison, 

hallhatóan megnyugodva. - Ha valóban így van, akkor 

Miranda nemigen számolhatott magával úgy, mint leendő 

egyenrangú társával. Szerintem bele akarta kényszeríteni, 

hogy részt vegyen a kártyatrükkjei eladásában. 

- Mi köze ennek ahhoz, hogy lelőttem-e vagy sem 

Crane-t És hogyan kényszeríthetett volna bármi 

ilyesmire 

- Zsarolással. 

- Zsarolással De ahhoz, hogy ilyen gonosz dolgot 

műveljen, olyasmit kellett volna tudnia rólam, amivel 

fenyegethet és sakkban tarthat. 

- Lehet, hogy talált ilyet. Csakhogy én kivettem a 

fegyvert a kezéből. 

- Miről beszél, uram - Chilton Crane-ről. - Chilton 

Crane-ről 

Edison ültében előrehajolt, és rákönyökölt a 

combjára. Az arca feszült volt. 

- Mi van akkor, ha Miranda bátorította, hogy azon az 

éjszakán menjen föl a maga szobájába Talán azt akarta, 

hogy tetten érjék magukat.



- Lady Mayfield azon nyomban kidobott volna - 

rázkódott össze Emma. 

- Kétségbeesett állapotát kihasználva Miranda esetleg 

rá tudta volna venni, hogy vegyen részt a kártyás 

üzelmeiben. 

- De nem így történt. Nem voltam a szobámban, 

amikor Crane bement. Valaki követte, és lelőtte. 

- Ha nem maga tette... - tűnődött fennhangon Edison. 

- Esküszöm, hogy nem én voltam... 

- Akkor valaki más volt - fejezte be a megkezdett 

mondatot a férfi. 

- Miranda - Lehetséges. 

- De hát mi oka lehetett rá 

- Talán ő volt az, aki követte, hogy aztán a maga 

ágyában tetten érje Crane-t. De számításába hiba csúszott: 

ön nem volt ott, tehát nem lehetett rossz hírét költeni. 

- És amikor rájött, hogy nem vagyok a szobámban, 

lelőtte Crane-t Csakugyan így gondolja - Emma nagyot 

nyelt. - Azt mondja, Miranda szerette volna, ha engem 

gyilkossággal gyanúsítanak 

- Lehet, hogy amikor látta, hogy nem sikerül 

végrehajtania a tervét, más megoldást keresett. Tudta, 

hogy magát fogják gyanúsítani, ha Crane-t holtan találják 

a maga szobájában. 

- És azt tervezte, hogy alibit kínál nekem, amivel 

megment az akasztófától 

- Ebben az esetben ön kénytelen lett volna bármit 

megtenni, amit csak kíván öntől. 

- Várjon - kiáltotta hirtelen Emma. - Ha minden úgy 

történt, ahogy ön mondja, Mirandának azzal az eltökélt 

szándékkal kellett a szobámba jönnie, hogy még azon az 

éjszakán megöli Crane-t. Honnan sejthette volna, hogy a 

terve azon fog megbukni, hogy én nem leszek a



szobámban Azt állítja, hogy minden eshetőségre 

felkészülve hozott magával egy pisztolyt 

- Szerintem Miranda mindig hordott magával 

pisztolyt a retiküljében - válaszolta Edison. Amikor azon 

az éjszakán átkutattam a szobáját Ware Castle-ben, 

találtam egy pisztolyládát. Volt benne tartalék lőpor és 

pár golyó is, de fegyver nem. 

- Akkor valóban nála lehetett - suttogta Emma 

- Igen. Miután lelőtte Crane-t, talán lement a 

földszintre, és várta, hogy felfedezzék a holttestet, De jó 

darabig nem történt semmi. 

- Elvesztette hát a türelmét, s hogy siettesse a 

dolgokat, felküldte a szobalányt a teával a szobámba. 

- A jelek szerint így történt - fejezte be Edison. 

Emma, ujjaival az ülés párnáján dobolva, megkérdezte: 

- Mikor ötlött fel önben először, hogy Miranda volt a 

gyilkos 

- A lehetőség már akkor megfordult a fejemben, 

amikor a pisztolyt nem találtam a helyén - vont vállat a 

férfi. - De lehetnek más, ugyanilyen hihető magyarázatok 

Crane halálára. 

- És elhiszi nekem, ha azt mondom, hogy nem én 

öltem meg Crane-t Nem tartott attól, hogy netalán egy 

gyilkost fogadott fel munkatársának - nézett Edisonra a 

lány csillogó szemmel. 

- Mindig kedveltem az eredeti embereket. 

- Értem - sóhajtotta Emma kissé megnyúlt arccal. - 

Ezek szerint bármilyen gyilkos megteszi, nemde 

- Nem. Válogatós vagyok - felelte felcsillanó szemmel 

Edison. 

- Eltértünk a tárgytól - szedte össze magát a lány. - 

Továbbra sem tudhatja biztosan, hogy Miranda lőtte-e le 

Crane-t. Végtére is Lady Ames nem kockáztathat olyan



veszedelmes cselekedetet, mint egy gyilkosság, csak 

azért, hogy... hogy... 

- Hogy vagyont szerezzen Én nagyon is 

lehetségesnek tartom, hogy Miranda már korábban is ölt, 

hogy megszerezze az elixír receptjét a Titkok Könyvéből, 

sőt, talán magát a könyvet is. 

- Farrell Blue-ra gondol 

- Igen. Ha őt megölte, miért ne ölhetne másodszor is 

Emma kinézett a kocsi ablakán. Fejében csak úgy 

kavarogtak a gondolatok. 

- Emlékszem, mennyire meg volt lepve, amikor ön 

bejelentette, hogy eljegyeztük egymást. Azt hittem, az ő 

meglepetése is csak olyan, mint a többieké. De most arra 

gondolok, abban a pillanatban döbbenhetett rá, hogy 

aznap éjjel másodszor hiúsult meg a terve. 

- Képes volt gyilkossá válni, és végül semmi hasznát 

nem látta. Elorozták előle a zsákmányt. 

Nem szeretnék úgy tekinteni magamra, mint 

zsákmányra - fintorgott Emma. 

- Nem úgy értettem. Bocsánat a rossz fogalmazásért - 

morogta szégyenkezve Edison. 

- Persze, ez sem rosszabb, mint ha csaléteknek 

tekintem magam - sóhajtotta a lány. 

- Emma... - húzta össze a-szemöldökét a férfi. 

- Visszatérve a mostani problémánkra - szakította 

félbe a lány -, nem hinném, hogy bármi, amit mondott, 

megváltoztathatná azt, hogyan bánjak Mirandával. 

- Fel akartam hívni a figyelmét arra, hogy Miranda 

veszélyes. Minden jel szerint kétszeres gyilkos. 

- Lehet, de én vagyok az egyetlen személy, akit nem 

akarhat megölni - mosolygott Emma. - Szüksége van a 

segítségemre, hogy végre tudja hajtani a tervét.



Edison lassan hátradőlt, de a szemét eközben sem 

vette le a lányról. 

- Nem vitás, hogy ez némi védelmet nyújt önnek vele 

szemben. De még így sem szabad fölösleges kockázatot 

vállalnia, Emma. Hallgassa végig. Hallgassa meg a 

javaslatát. Tudjon meg minél többet, de ne haragítsa 

magára. 

- Egy olyan ember, aki csempészekkel barátkozik, és 

nem átall egy gonosztevővel találkozni éjnek évadján a 

kikötőben, nincs abban a helyzetben, hogy kioktasson 

engem. 

- Maga olyan szemtelen, hogy hivatásos 

társalkodónőként amúgy sem sok jövőt jósolnék magának 

- vigyorodott el Edison. 

- Kis szerencsével hamarosan rendbe jönnek a 

pénzügyeim, és ha itt letelt az időm, nem lesz szükségem 

rá, hogy újabb állásba menjek. - Emma kikémlelt az 

ablakon. - Lassítunk. Itt vagyunk Miranda utcájában. 

- Tudom, hogy úgy hangzik, mintha maga után már 

nekem is előérzeteim lennének, de valahogy nem tetszik a 

dolog - mondta Edison, végignézve a szép házak során. 

- Miért, mi baj történhet 

- Inkább nem venném sorra a lehetőségeket. 

Túlságosan kimerítő lenne. - Edison álla megfeszült. - 

Nos, én itt fogom várni, amíg lebonyolítja a találkozót 

Mirandával. De ígérje meg, Emma, hogy ha valami 

kellemetlensége támad, nyomban eljön. 

- Szavamat adom. 

A kocsi Miranda házától pár saroknyira megállt, és 

Emma gyalog ment tovább. 

A környék merőben más volt most, mint a bál 

éjszakáján. Akkor utcahosszat álltak a hintók, s a Miranda 

házához vezető lépcsőn drága ruhákba öltözött vendégek



lépkedtek fel. Minden ablak ki volt világítva, s a 

bálteremből kihallatszott a muzsika. 

Most délután volt, és nyoma sem látszott az éjszakai 

elevenségnek. Emma bekopogott a teljes némaságba 

burkolódzó ház kapuján. 

Jeges borzongás futott végig a hátán, s a tenyerében 

ismerős bizsergést érzett. Jaj, ne, futott át az agyán. Elég 

ti baljós előérzetekből. 

Míg arra várt, hogy valaki bebocsássa, a vállán át 

hátrapillantott. A többi házban is csend volt. Nem is 

csoda, gondolta, hiszen délután öt órára jár, amikor 

mindenki a parkban korzózik. 

Senki sem jött ajtót nyitni. Emma behajlította 

kesztyűs kezét, hogy megszabaduljon a tenyerét 

bizsergető érzéstől. 

Nem sikerült. 

Ismét bekopogott, és várta, hogy meghallja a közelgő 

léptek kopogását. 

Pár perc múlva bele kellett nyugodnia, hogy nem 

fognak ajtót nyitni számára. Talán Miranda meggondolta 

magát, és mégis elment. Ettől még, persze, kinyithatták 

volna az ajtót. Nyilván a személyzet, kihasználva az 

alkalmat, szabadságolta magát. 

Hátralépett, hogy megszemlélje az ablakokat. A 

függönyeik mindenütt behúzva. 

Felsóhajtott. A kellemetlen előérzet sehogy sem múlt 

el. Valami nagy baj történhetett Miranda házában. 

Megfordult, és visszasietett a várakozó bérkocsihoz. 

Eljött az erélyesebb lépések ideje. Remélhetőleg Edison 

nem fog akadékoskodni.



22. 

- Törjünk be Miranda házába - húzta össze Edison a 

szemöldökét. - Megőrült 

- Azt hiszem, valami baj történt - kukucskált ki Emma 

a kocsi ablakán. A háznál azóta sem mozdult semmi. - 

Még a szolgák sincsenek otthon. Pedig sokan vannak, ha 

emlékszik rá. Legalább egy szobalánynak vagy egy 

inasnak a házban kellene tartózkodnia. 

- A pokolba - morgott a férfi, de azért előrehajolt, 

hogy szemügyre vegye a ház környékét. - Tudtam, hogy 

nem lesz jó ide jönni. 

- Most nyomozunk, vagy nem, uram 

Edison kicsit még habozott, aztán visszanézett a 

lányra. Meglátta szemében a már ismerős csillogást, ezért 

határozottan így szólt: 

Maga itt marad, és a kocsiban megvár. Én megyek 

vissza, és megnézem, van-e valaki a kertben. 

Kinyitotta az ajtót, és kiszállt. 

- Itt marad, megértette - szólt vissza még egyszer, s 

választ sem várva becsapta a kocsi ajtaját. 

Emma megvárta, míg eltűnik a szeme elől, s akkor 

utánament. Mihelyt befordult a sarkon, már tudta, hogy 

túl sokáig várt. Edison nem volt sehol. 

Már eltűnt a fallal bekerített kertek között vezető 

árnyas fasorban. 

Odasietett, majd megállt, és megpróbált tájékozódni. 

Vajon melyik kapu nyílik Miranda kertjébe Hány ház 

mellett is jött el, míg elérte Miranda kapuját Négy Vagy 

öt Nem számolta. 

Tétován megállt a negyedik kertkapu előtt. Nagyon 

kellemetlen lenne, ha más kertjébe tévedne be.



- Legalább tudom, hogy nem tartja be az utasításaimat 

- szólt le Edison halkan a kőfal tetejéről. 

- Edison - ugrott hátra ijedtében Emma. Beletelt kis 

időbe, mire felfedezte a férfit a lombok között. Amikor 

meglátta, felderült az arca. - Ne tegye ezt velem, uram. 

Szörnyen megijesztett. 

- Megérdemelte. De ha már itt van, jöjjön be a kertbe. 

Még jobb is, ha a közelemben van, ahol szemmel 

tarthatom. 

Azzal eltűnt. De nemsokára halk nyikorgással nyílt a 

kertkapu. Emma gyorsan besurrant. A sövénytől nem látta 

a házat. 

- Jöjjön utánam - mondta Edison. 

A kerti utakat elkerülve közelítették meg a 

konyhaajtót. Akkor a férfi egy percig szemügyre vette a 

házat. 

Mély csend honolt odabent. A lány ráeszmélt, hogy 

noha ő ragaszkodott ahhoz, hogy elmerészkedik idáig, 

most még sincs ínyére belépni e néma házba. 

- Maradjon itt - súgta Edison. 

A sövény árnyékába húzódva figyelte, ahogy a férfi 

föllépked a hátsó lépcsőn, hogy megnézze, nyitva van-e 

az ajtó. 

Nyitva volt. Edison visszanézett rá. Emma tudta, hogy 

mindjárt be fog menni. Vett egy mély levegőt, és a férfi 

után sietett. 

Odabent félhomály és a kintinél is sűrűbb csend 

telepedett mindenre. A konyhában nem volt senki, de 

mindenütt a készülődés nyomai látszottak. Az asztal 

frissen sikálva, egy kosárban a vacsorához való zöldségek 

vártak tisztításra, s egy serpenyőben már ott álltak 

halomban a sütésre váró galambok.



- Nem úgy fest, mintha üzenetet kapott volna, hogy 

zárja le a házat, és hagyja el a várost - vélekedett Edison. 

- Nem. 

Emma szorosan Edison nyomában átment a konyhán, 

ki a hátsó folyosóra. Azonnal fölismerte a helyet. Itt állt, 

amikor Swant követve lement a hátsó lépcsőn. Odanézett, 

és látta, hogy a könyvtár ajtaja be van csukva. 

Újabb jeges borzongás futott végig rajta. Szemét nem 

tudta levenni a csukott ajtóról. 

- Edison, a könyvtár. 

A férfi furcsa pillantást vetett rá, de nem kérdezett 

semmit. Átvágott a hallon, és benyitott a könyvtárba. 

Emma lélegzete elállt a benti felfordulás láttán. 

Minden szanaszéjjel hevert - de nem ez kavarta fel a 

gyomrát. 

A halál szaga szinte fejbe kólintotta. Ösztönösen a 

táskájához kapott, hogy zsebkendőt tartson a szája elé. 

Gyorsan, a száján át kapkodta a levegőt, és iszonyodva 

bámult a szőnyegen fekvő alakra. 

- Jaj, Istenem, Edison. Ő... 

- Igen. Miranda. - Edison odament a holttesthez. - 

Agyonlőtték. 

Emma vonakodva lépett beljebb. Szemét nem tudta 

elfordítani a Miranda ruháján terjengő sötét vérfoltról 

- Hogy eshetett meg ez a saját házában - töprengett 

fennhangon. - A szolgáknak hallaniuk kellett a lövést. 

Egyáltalán, hol vannak a szolgák Miért nem riasztott 

egyik sem 

- Talán elküldte őket, mielőtt a gyilkos megérkezett. -- 

Edison egy közeli asztalhoz lépett, és végignézett a 

padlón körülötte heverő tárgyakon. - A jelek szerint 

magát várta.



Emma elszakította a pillantását Miranda testéről, és 

odanézett, ahová Edison mutatott. Teafüves edény, 

teáskanna és egy csésze, valamint kártyalapok hevertek a 

földönt. 

- Úgy látszik, újabb próbát akart velem tenni - nézett 

Emma a férfira. - De miért Hiszen már tudta, hogy 

megfelelőképpen reagálok az elixírre. 

- Igen, de ha arra akarta rávenni, hogy legyen a társa, 

akkor önt is meg kellett győznie arról, hogy a tea hatására 

látja a lefordított kártyalapokat. 

- Talán ezért küldte el a személyzetet - vélekedett 

Emma. - úgy gondolhatta, hogy a bematatóhoz nem 

kellenek szemtanúk. 

Edison lassan végighordozta a tekintetét a 

romhalmazon. Az a pár könyv, amely dekorációként 

szolgált a könyvtár polcain, szintén a padlóra volt hajítva. 

A szőnyeget papírlapok borították. A földgömb leesett az 

állványáról. Az íróasztal fiókjait kiürítették. 

- Betörők lehettek - mondta. 

- Nincs teljesen meggyőződve róla. 

- Nem vagyok. - Edison az asztalhoz lépett, és 

belenézett a fiókokba. - A körülmények alapján arra kell 

gondolnunk, hogy az illető vagy az elixír receptjét, vagy a 

Titkok Könyvét kereste. 

- Mit gondol, megtalálta 

- Ki tudja De valamit biztosan talált, mert úgy 

ítélhette meg a helyzetet, hogy többé nincs szüksége 

Mirandára. 

- Ó, Istenem, Edison. Most mit tegyünk 

- Nyilvánvaló. Amilyen gyorsan csak lehet, eltűnünk 

innen. - És már nyúlt is a lány csuklója után. - Még csak 

az hiányzik, hogy a nevét összefüggésbe hozzák egy 

második gyilkossággal.



Emma gyomra összeszorult a rémülettől. 

- Hogy tehetne ilyet bárki is 

- Nem tudom, de nem is vagyok rá kíváncsi. Ki kell 

jutnunk innen, mielőtt valamelyik szolga visszatérne - És 

húzni kezdte maga után Emmát ki a szobából. 

Ugyanazon az úton tértek vissza, amelyen jöttek. 

Emma csak akkor döbbent rá, mekkora feszültség van 

benne, amikor kiértek a még mindig elhagyatott fasorba. 

- Jól érzi magát - nézett rá Edison. - Kicsit sápadtnak 

látom. 

- Jól vagyok. Nem mintha nem láttam volna már 

gyilkosságot. Két héten belül ez már a második. 1-la ez 

így megy tovább - sóhajtotta -, hamarosan meg fogom 

szokni. 

A fasoron végigsietve kiléptek az utcára. A sarkon ott 

állt a bérkocsi, s a kocsis békésen hortyogott a bakon. 

- Ébredjen - kopogtatta meg a kocsi oldalát Edison. - 

Itt vannak az utasai. Máris indulunk. 

- Igenis, uram - kapta össze magát a jóember, és egy 

hosszúra nyúlt sóhajjal kézbe kapta a gyeplőt. - Mind ezt 

csinájja - dörmögte oda a lovának. - Hun ezt gondojják, 

hun meg azt. Előbb azt mongyák, várjak, s amikor végre 

elszundítanék, gyünnek, oszt hajtanak tovább. 

Edison fölrántotta a kocsi ajtaját, betolta rajta Emmát, 

majd maga is utánaugrott, becsapta az ajtót, de még a 

függönyt is elhúzta. 

Emma fázósan maga köré fonta a karját. 

- Kinek volt Miranda az útjában 

A magam részéről nem kétlem, hogy sokan, köztük 

nem egy féltékeny feleség, boldogan lelőtte volna - 

válaszolta Edison, miközben leült, és tekintetét Emma 

arcára függesztette. - De e pillanatban joggal



feltételezhetjük, hogy a meggyilkolásának köze van az 

eltűnt könyvhöz és recepthez. 

- Igen - felelte Emma, és kétoldalt masszírozni kezdte 

a halántékát. - De ön a féltékenységet említette mint 

indítékot. 

- Ebben az esetben nem találom kielégítő 

magyarázatnak. 

- Elfelejti, hogy van valaki, akinek valóban van. oka 

rá, hogy féltékeny legyen Miranda szeretőire. 

- Igaz - mondta Edison rövid hallgatás után. - Meg 

kellene keresnünk Swant, mielőtt a hatóságok is 

eljutnának ugyanerre a következtetésre. Volna pár 

kérdésem hozzá. 

- Miből gondolja, hogy válaszolni is fog rájuk 

- Alkut kínálok neki - mosolygott rejtélyesen a férfi. - 

Ha elárulja azt, amire Miranda múltjából kíváncsi 

vagyok, cserében megvédem a hatóságoktól, ha netán le 

akarnák tartóztatni gyilkosság vádjával. 

Emma megdermedt. 

- Mi a baj - nézett rá Edison. 

- Semmi. 

A pokolba, Emma, nincs kedvem játszani. Mondja 

meg, mi nem tetszik a tervemben. 

- Nincs jelentősége, uram. Mindössze az lepett meg, 

hogy az alku, melyet fel kíván ajánlani Swannek, nagyon 

hasonlít arra, amelyet velem kötött. 

- A fenét hasonlít-- mondta elképedve és bosszúsan a 

férfi. 

- Megment valakit az akasztófától, hogy cserében 

segítsen a nyomozásában Elég ismerősen hangzik 

számomra - vont vállat a lány. - De figyelmeztetem 

Swannél ezzel nem fog célt érni.



Edison szeme haragosan villant egyet, de aztán erőt 

vett magán. 

- A javaslatomban nincs semmi, ami emlékeztetne a 

kettőnk egyezségére - mondta higgadtan. - Ezt 

leszámítva, maga szerint miért nem fogok célt érni vele 

- Azt hiszem, Swan igazán szerette Mirandát - 

suttogta Emma. - Lehet, hogy megölte őt, de szerintem 

nem fog elmondani róla semmi olyat, ami beszennyezné 

az emlékét, s ettől a hóhér fenyegetése sem fogja 

eltéríteni. 

- Úgy látom, nagyon biztos ebben. 

- Az vagyok - felelte Emma, és szorosan 

összekulcsolta a kezét az ölében. 

- Megható, hogy mennyire hisz az igazi szerelemben. 

- jegyezte meg Edison. - Én azonban mindig azt 

tapasztaltam, hogy a legtöbb ember rendkívül 

gyakorlatiasan viszonyul az olyan dolgokhoz, mint az 

élet, a halál, vagy a pénzügyek. 

- Higgye el nekem, hogy Swant nem fogja tudni 

megvesztegetni. Ám ha csakugyan nem v ölte meg 

Mirandát, akkor csak egyet kell ígérnie neki, és ő segíteni 

fog önnek. 

- Mi lenne az az ígéret 

- Adja neki szavát, hogy megpróbálja kideríteni, ki 

ölte meg az asszonyt, akit szeretett.



23. 

- Nem fogja elhinni, Emma, de mindenki azt mondja, 

hogy Miranda roppant különös inasa, Swan volt az, aki 

visszament a házba tegnap délután, és lelőtte őt - 

újságolta Letty borzadállyal vegyes lelkesedéssel. 

Emma félretette az újságokat, melyeket az Arany 

Orchidea visszatérése reményébeni böngészett át. Mint 

rendesen, most sem olvasott semmi olyasmit, hogy egy 

mostanában befutott hajó gazdaggá tette volna a 

befektetőit. Figyelmesen nézett fúl az izgalomtól repeső 

Lettyre. 

Miranda halálának híre kevéssel reggeli előtt kavarta 

fel a felső tízezer nyugalmas életét. Hátborzongató, 

gondolta Emma, hogy milyen gyorsan terjednek a hírek a 

Városban. 

- A hatóság biztos benne, hogy Swan ölte meg - 

tudakolta óvatosan. Jóllehet pontosan ugyanezt sugallta ő 

is Edisonnak, a magyarázat nem elégítette ki teljesen. 

Valójában egyre kevésbé tetszett neki a gondolat, hogy 

Swan ölte volna meg Mirandát. Gyanította, hogy 

Edisonnak is ez a véleménye, bár a férfi eltökélte, hogy 

megkeresi Swant, és beszél vele. - És arról nem szólnak a 

pletykák, hogy mi oka lett volna rá 

- A házvezetőnő szerint nyílt titok volt, hogy Miranda 

viszonyt folytatott az inasával. Hihetetlen, nem - mondta 

csillogó szemmel Letty. 

- Nem különösebben - felelte Emma szárazon. - 

Társalkodónői pályafutásorr elején meglepett, hány 

előkelő hölgy élvezi ily módon jóvágású inasa társaságát. 

- Persze, drágám, ez köztudott dolog. De Swan 

minden volt, csak nem jóvágású. Mindazonáltal - tette 

hozzá lebiggyesztett szájjal - bevallom, volt ebben az



emberben valami félelmetes, amit egy olyan nő, mint 

Miranda, vonzónak találhatott. 

- Ezek szerint ön elhiszi, hogy viszonyuk volt 

- Ó, én nem mennék el olyan messzire, hogy egy ilyen 

alkalmi sportot viszonynak nevezzek, de a jelek szerint 

Miranda időnként, ha éppen nem volt kéznél egy 

szeretője sem, valóban beengedte Swant az ágyába. 

- Ettől még Swannek nem kellett megölnie őt. 

- Állítólag Miranda megharagudott rá, és a bál 

éjszakáján kirúgta. Nyilván ajánlólevél nélkül. A 

személyzet szerint az inas összepakolta a holmiját, és 

még hajnal előtt elhagyta a házat Egybehangzó állításuk 

szerint dühöngve. 

- Értem. 

- Feltételezik, hogy Swan azóta is a ház körül 

ólálkodott, várva az alkalmat, hogy mikor állhat bosszút. 

Tegnap aztán, amikor látta, hogy a személyzet délutánra 

kimenőt kapott, berontott, agyonlőtte Mirandát, és ellopta 

az ezüstneműt. 

- Hmm. - Emma kényszerítette magát, hogy 

nyugodtnak tűnő mozdulattal kiköltsön magának egy 

csésze teát. - Nem nagyon értem, miért küldte el Miranda 

az egész személyzetet. Nem találja különösnek 

- Ó, nincs ebben semmi titok! A komornyik elmondta 

a hatóságnak, hogy Miranda mindenkit elengedett az 

aznapi vásárra. 

- Minő nagylelkűség - mormolta Emma. - És 

mennyire nem jellemző rá. 

- Az is lehet, persze, hogy az új szeretője ragaszkodott 

a teljes titoktartáshoz-vélekedett Letty. 

Látható volt tehát, hogy a Társaság már alaposan 

megtárgyalta a legújabb szenzációt. Szegény Swannek



még esélyt seri adtak, gondolta Emma. Csak remélni 

tudta, hogy volt annyi esze, és itthagyta a Várost. 

Ámbár az is lehet, hogy még nem értesült szeretett 

asszonya haláláról. Ha így van, akkor Edison előbb 

bukkanhat a nyomára, mint a hatóság. 

- Ugyan miért kellene most hinnem neked -kérdezte 

Edison, és karját a mellén keresztbe fonva hátradőlt, és 

nem túl lelkeseit nézett Félfülű Harryre. 

Harry órákkal azután tette be sáros bakancsát a 

dolgozószobájába, hogy híre ment: nemcsak a rendőrség 

keresi Lady Ames egykori inasát. 

- Tudom, hogy zabos rám a múltkori eset miatt. De 

esküszöm, Mr. Stokes, fogalmiam se volt róla, hogy az a 

csibész meg akarja ölni. Eccerű üzletnek gondoltam, 

semmi másnak. 

- Persze. 

- Tudtam, hogy meg fogja érteni - húzta halvány 

mosolyra foghíjas száját Harry. 

- Spongyát rá, Harry. 

- Hálás vagyok, amér kihúzott a folyóból. Szeretném 

valamivel viszonozni a jóságát. Hát ezér jöttem. 

- Meg, gondolom, azért, mert megkapta az 

üzenetemet. 

- Ahogy mongya. És nem lesz oka panaszra, ha 

meghallja, milyen híreket hoztam. 

Edison felcsillanó érdeklődéssel nézett rá. - Nos, mit 

tudott meg 

- Hallom, hogy egy Swan nevű fickót keres, aki egy 

halott hölgynél szolgált. 

- Igen. Nos 

- Asszem tudom, hol van - vágta ki nagy büszkén 

Harry. - Legalábbis hogy hol volt ma hajnalban. 

- Hol



A dokkban. Munkát keresett. Akkor még nem 

gondoltam semmire. Mondtam, nincs szükségem senkire. 

De később, amikor megtudtam, hogy uraságod keresi, 

megpróbáltam a nyomára akadni. 

Edison ösztönösen és mellesleg tapasztalatból is 

tudta, hogy Harry ezúttal igazat mond. 

- És sikerült megtalálnod 

- Nem egészen. De Moll, tudja, a Vörös Démonban, 

látta később. Azt mongya, furán viselkedett, dühös is volt 

meg szomorú is. Swan mondta neki, hogy itthagyja a 

várost. Történt valami, azt mondta, amér őt fogják okolni. 

- Említette azt is, hogy hová készül - kérdezte 

összehúzott szemöldökkel Edison. 

- Nem. Azt viszont mondta Mollnak, hogy előbb még 

találkozni akar egy hölggyel. 

- Nevet is mondott 

- Nem - forgatta zsíros sapkáját az ujjai között Harry. 

- Csak így mondta: egy hölggyel. 

Baljós előérzet fogta el Edisont. Lassan fölállt a 

székből. 

- És mondta, hogy miért kell találkoznia ezzel a 

hölggyel, mielőtt elhagyja a várost 

- Moll elmesélte, hogy Swan valami olyasmit 

mondott, hogy megfogadta, soha többé nem viszi vásárra 

a bőrét asszonyér, de ez az egy kivétel. Ez jó volt hozzá, 

azt mongya. És most nagy veszélyben van. 

Emma, miután semmiféle hírt nem kapott Edisonról, 

késő délután visszavonult a szobájába, hogy újra 

elolvassa a reggeli postával jött levelet. Miközben 

olvasta, egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Nagyon



jól ismerte a húgát, és érezte, hogy most könnyen valami 

meggondolatlanságra ragadtathatja magát. 

Drága Emmám! 

A legutóbbi leveledben azt írod, hogy hamarosan 

együtt lesz a pénz, amire szükségünk van. Imádkozom, 

hogy igazad legyen, mert esküszöm, nem sokáig bírom 

már itt Mrd. Osgood Leánynevelő Iskolájában. 

Tudatlak, hogy Mrs. Osgood egyre furcsábban 

viselkedik. EI sem fogod hinni, mi történt tegnap este. 

Nem tudtam elaludni, ezért lementem egy könyvért. 

(Mrs. York legújabb rémregénye tegnap érkezett meg, 

és felváltva olvassuk hangosan.) 

Ahogy a hallon át a könyvtárhoz közeledtem, 

észrevettem, hogy az ajtó be van csukva, de lent az 

ajtórésben egy fénycsík világít. Az ajtóra tapasztottam a 

fülemet, és valami nagyon különös hangokat hallottam. 

Mintha vadállatok kotorásznának a könyvek között, 

miközben ijesztően morognak és nyögdécselnek. Amikor 

egy rémíti rikoltást hallottain, abban a hiszemben, hogy 

mindjárt megölik Mrs. Osgoodat, összeszedtem a 

bátorságomat, és benyitottam az ajtón. 

A szemem elé táruló látvány még annál is meglepőbb 

volt, mint a tűzijáték, amelyet két éve láttunk a Vauxhall 

Gardensben. 

Mr. Bhankenship, egy tiszteletre méltó özvegyember, 

akinek a birtokai az iskolától nem messze terülnek cl, a 

kanapén feküdt, pontosabban Mrs. Osgoodon, ha el 

tudod képzelni. A nadrágja a Bokájáig le volt csúsztatva, 

és a hatalmas, csupasz ülepe a levegőben meredezett, 

Mrs. Osgood hasonlóképpen meztelen lába pedig 

kétoldalt lelógott a kanapéról.



Szerencsére egyikük sem vett észre. Gondolhatod, 

hogy nagy sietve becsuktam az ajtót, és visszarohantam 

az emeletre. 

Gyanítom, drága nővérkém, hogy amit láttam, az nem 

egyél; volt, mint szerelmeskedés. Márpedig ha ez igaz, 

akkor az összes regény és költemény, amelyben 

gyönyörűségünket leltük, de még Byron izgalmas 

elbeszélései is csúnyán félrevezettek bennünket. 

Elmondhatom, hogy életemben nem láttam még, ennél 

nevetségesebb jelenetet... 

Emma összehajtogatta a levelet, és kinézett az 

ablakon a szemközti park fáira. Arra gondolt, hogy 

egyáltalán nem érezte magát nevetségesnek Edison 

karjában. Heves vágy fogta el a gondolatra, s tudta, hogy 

azok a szenvedélyes pillanatok ott a kocsiban élete végéig 

fel fogják melegíteni. 

Álmodozásából erélyes kopogtatás rázta fel. 

- Tessék - szólt ki. 

Bess, a szobalány perdült be, kezében egy kis 

cédulával. 

- Üzenetem van asszonyom számára. Egy perce hozta 

egy fiú a konyhaajtóhoz. 

Izgalom hullámzott végig Emma testén. Hátha Edison 

ad hírt magáról! Fölugrott, és odaszaladt a céduláért. 

- Köszönöm, Bess. 

Szétnyitotta a lapot, és elolvasta a rövid, ákombákom 

betűkkel írt levelet. 

Greyson kisasszony! 

Kérem, jöjjön ki a parkba. Beszélnem kell önnel. 

Nagy veszélyben van. 

Híve,



Swan 

- Szent ég - pillantott föl Emma. - Sétálnom kell egyet 

a parkban, Bess. Ha megjön Mr. Stokes, kérje meg, hogy 

várjon. 

- Igenis, madam. 

Emma kisietett a szobalány mellett az ajtón, leszaladt 

a földszintre, lekapta a kalapját a Fogasról, és ínár kint is 

volt. Két megrakott szénásszekér között átvágott az 

úttesten, és sietős léptekkel bevette magát a parkba. 

Csak akkor torpant meg, amikor ráeszmélt, hogy nem 

tudhatja, merre van Swan. Feltételezte, hogy a közeli fák 

között rejtőzik, és minden bizonnyal szemmel tartja a 

házat. Bizonyára látta, amikor egy perccel ezelőtt lesietett 

a lépcsőn. 

- Greyson kisasszony. 

Villámgyorsan megpördült a rekedt hang hallatán. 

- Swan. 

A lombos ágak védelmében álló férfi szomorú 

látványára összeszorult a szíve. Miranda feltűnő kék 

libériája helyett ócska, szakadt inget, viseltes kabátot és 

nadrágot látott rajta. A válláról egy zsák lógott le - 

feltehetőleg minden holmija abban volt. Látszott rajta, 

hogy napok óta nem borotválkozott. 

De a szeméből sugárzó reményvesztettség volt a 

legszívszorítóbb. 

Gyorsan odalépett hozzá, és kezét pecsétes 

kabátujjára téve megkérdezte: 

- Jól van 

- Rendőrt küldtek rám, Greyson kisasszony - mondta 

Swan, és keze fejével végigsimított a homlokán. - De 

talán el tudom kerülni, amíg sikerül útnak indulnom 

északra.



- Maga ölte meg Mirandát 

- Isten látja lelkemet, gondoltam rá, amikor kidobott. - 

Swan összeszorította a szemhéját, de amikor újra 

kinyitotta, a tekintete elszánt volt és határozott. - 

Esküszöm, nem én tettem. Valaki más ölte meg. 

- Értem. 

- Ön kedves volt hozzám Ware Castle-ban, madam. 

Nem olyan volt, mint a többiek. Nem nevetett ki, és nem 

kérte Mirandát, hogy adjon kölcsön egy éjszakára. Ezért 

jöttem el, hogy figyelmeztessem, Greyson kisasszony. 

- Mire akar figyelmeztetni 

- Nagy veszélyben van. Higgyen nekem. 

- Én - bámult rá Emma. - Miért lennék én 

veszélyben 

Mielőtt Swan válaszolhatott volna, zizegve 

szétnyíltak mögötte a bokrok. Halk, meglepett kiáltással 

hátrafordult, s közben a zsák leesett a válláról. 

Edison lépett elő a bozótból. 

- Jól van, Swan - mondta. - Mesélje el, miért van 

Greyson kisasszony nagy veszélyben.



24. 

Emma morcos képpel nézett Edisonra. Tudhatná, 

hogy ha nagyon ráijeszt Swanre, lehet, hogy semmit sem 

tudnak meg tőle. De Edison rá se hederített; továbbra is 

olyan szúrós tekintettel nézett Swanre, hogy annak már 

teljesen inába szállt a bátorsága. 

Így nem megyünk semmire, gondolta a lány. 

Előbbre lépett, pontosan Swan és Edison közé. 

- Mr. Stokes meg fogja keresni az igazi gyilkost - 

mondta. 

- Igazán - nyílt kerekre Swan szeme. 

- Igen. De most segítenie kell neki azzal, hogy 

válaszol a kérdéseire. 

- Nem azt kérdeztem magától, hogy maga ölte-e meg 

Mirandát - nézett Edison mereven Swanre. - Azt 

kérdeztem, miből gondolja, hogy Greyson kisasszony 

veszélyben van. 

- Éppen ezt akartam elmondani neki, uram - felelte 

Swan, miközben hatalmas kezét ki-be nyitottazárta 

görcsösen. - Attól félek, hogy ugyanaz a személy, aki 

Mirandát lelőtte, most majd Greyson kisasszony után 

ered. 

- De miért akarna megölni engem - kérdezte Emma. 

- Félreért, madam - pillantott rá Swan. - Nem 

gondolom, hogy meg akarja ölni. Legalábbis nem most 

rögtön. Azt hiszem, fel akarja használni valamilyen 

módon. 

- Nagyon megnyugtató - jegyezte meg Emma 

szárazon. 

- A pokolba is, ember! - ragadta meg Edison rongyos 

gallérjánál fogva Swant. - Ki akarja üldözőbe venni 

Greyson kisasszonyt



- Épp erről van szó, uram - dadogta Swan 

kétségbeesetten. - Nem tudom, ki az. Csak annyit tudok, 

hogy Miranda félt tőle, és m-most ő halott, és az az e- 

ember most Greyson kisasszonyra feni a fogát. 

- Miért - förmedt rá Edison, és keményen 

megmarkolta Swan gallérját. 

- Az Isten szerelmére, sir, még megfojtja - kapta el 

Edison karját Emma. - Így még levegőt sem kap, 

nemhogy válaszolni tudna. Engedje el, és hagyja 

nyugodtan beszélni. 

Edison némi tétovázás után elhúzta a száját, és 

elengedte Swan gallérját. 

- Jól van. Beszéljen hát. De gyorsan, ha jót akar. 

Emma biztatóan mosolygott Swanre. 

- Kezdje az elején. Meséljen nekünk Mirandáról. 

Mikor találkozott vele először 

- A szezon elején. Amikor a városba érkezett, 

egyáltalán nem volt személyzete. Egy ügynökségtől bérelt 

házat a hozzá tartozó személyzettel együtt. Én is közéjük 

tartoztam. - Felsóhajtott. - Úgy gondoltam, majd a 

kertben vagy a konyhán adnak valami munkát, de nagy 

meglepetésemre asszonyom libériába öltöztetett, és 

közölte velem, hogy én leszek az inasa. 

- Mennyi időbe telt, míg inasból szeretővé lépett elő 

- kérdezte nyersen Edison. 

- Nem sokba - felelte Swan, elnyűtt bakancsa orrát 

nézve. - Azt hiszem, én az első pillanatban belészerettem. 

Olyan gyönyörű volt. Csak szolgálni akartam, semmi 

mást. Amikor az ágyába hívott, úgy éreztem magam, 

mintha a mennyországban lennék egy angyal mellett. - 

Emmára nézett, s úgy folytatta. - De csak olyankor hívott 

az ágyába, amikor elege lett az előkelő szeretőiből.



Okosabban tettem volna, ha nem szeretek bele egy 

ladybe. 

- Térjünk át fontosabb témákra, mint a maga 

szívügyei - jegyezte meg bosszúsan Edison. - Hogy jött 

rá, hogy Miranda régebben színésznő volt 

- Tudnak a színésznői múltjáról - nézett rájuk 

megrökönyödve Swan. 

- Tudunk, de nem sokat - felelte Edison. - Mesélje el, 

amit tud. 

- Nincs sok mesélnivalóm. Nem hinném, hogy el 

akarta volna árulni bárkinek is. De egyik éjszaka különös 

hangulatban jött haza valamelyik bálból. Nyilván sok 

pezsgőt ivott. Arról mesélt, hogy milyen ostobák a felső 

tízezer tagjai, s hogy milyen könnyű az orruknál fogva 

vezetni őket. Akkor is le kellett feküdnöm vele. - Swan 

zavarba jött, elvörösödött. - A könyvtárban, az íróasztal 

tetején. De hát, mondom, különös hangulatban volt. Ki 

akarta önteni valakinek a szívét. Sok előkelő szeretője és 

barátja volt, de én mégis magányosnak láttam őt. 

- Magányos, mint a zsákmányára leső pók - mormolta 

Edison. 

- Folytassa, Swan - biztatta Emma, és csillapító 

tekintetett vetett Edisonra. 

- Elmesélte, hogy régebben ünnepelt, körülrajongott 

színésznő volt. Elmondta, hogy semmivel össze nem 

hasonlító érzés volt, amikor a közönség kitörő tapssal 

jutalmazta a játékát. Azután kinyitotta az íróasztal egyik 

fiókját, és megmutatott egy dobozt, amely tele volt 

plakátokkal és színikritikákkal. 

- Elmesélte, hogyan lett színésznőből az előkelő 

társaság tagja - tudakolta Emma. 

- Valójában nem sokat értettem belőle - mondta a 

homlokát ráncolva Swan. - Annyit mindenesetre, hogy



egy gazdag nemes úr szerelmes lett belé, és a családja 

rosszallása ellenére feleségül vette. Skóciába költöztek, 

mert a férfi apja egy fillért sem adott nekik. De később, 

amikor a férj szülei meghaltak, hozzájutott az 

örökségéhez. 

- Ő lenne a néhai, meg nem gyászolt Lord Ames - 

kérdezte Edison. 

- Igen - bólintott Swan. - Miranda azt mondta, nem 

sokkal azután halt meg, hogy megkapta az örökségét. 

Miranda azt is mondta, hogy a férjének nem voltak 

rokonai. 

- Ezek szerint az övé lett az egész örökség - vonta fel 

a szemöldökét Edison. 

- Saját bevallása szerint arra fordította, hogy 

visszatérjen Angliába, és megtalálja a helyét a 

Társaságban. Ennyit tudok a múltjáról - nézett Swan 

Edisonra. - Legföljebb... 

- Nos - sürgette Emma. 

- Legföljebb még annyit, hogy szerintem nem örökölt 

valami sokat. Talán csak annyit, hogy ezt a szezont 

kihúzza. 

- Ez megmagyarázná, miért nem találtam nyomát 

semmiféle befektetésének - jegyezte meg halkan, 

elgondolkodva Edison. - Mert nem voltak befektetései. 

- Miből gondolja, Swan, hogy csak egy szezonra elég 

pénze volt - kérdezte Emma. 

- Abból, hogy örökké valamilyen tervvel foglalkozott, 

amivel pénzt akart előteremteni - magyarázta Swan. - 

Sejtetni engedte, hogy ha sikerül a terve, akkor soha 

többé nem kell aggódnia a pénzügyei miatt. Nem tudom, 

pontosan mi volt ez, de ön, Greyson kisasszony, biztosan 

szerepelt benne.



- Mikor jött rá, hogy Mirandának szüksége van 

Greyson kisasszonyra a terve valóra váltásához - 

kérdezte töprengő arccal Edison. 

- Amikor Ware Castle-ban vendégeskedtünk. Ott 

történt valami, ami meggyőzte Mirandát, hogy hamarosan 

dúsgazdag lesz. Akkor döntötte el, hogy a tervéhez 

megszerzi a kisasszonyt. 

Edison előbb Emmára pillantott, majd figyelmét ismét 

Swanre irányította. 

- Emlegetett-e Miranda egy bizonyos könyvet vagy 

kéziratot 

- Nem - válaszolta homlokát ráncolva Swan. - 

Mirandát nem nagyon érdekelték a könyvek. 

- Mit tud a különleges teájáról - szólt közbe gyorsan 

Emma. 

- Csak annyit, hogy mindig az új barátnőinek 

szolgáltatta föl, amikor kártyázni hívta őket. Dicsérte, 

hogy milyen finom, de az igazat megvallva maga 

nemigen ivott belőle - legyintett Swan. 

- Említette, hogy honnan jutott a receptjéhez - 

tudakolta Edison. 

- Nem. Talán Skóciából hozta magával. Hallottam, 

hogy ott különös dolgokat esznek-isznak. 

- Maga szerint Miranda és a férje jártak valaha a 

kontinensen - faggatózott tovább Edison. 

- Azt mondta, sohasem volt annyi pénzük, hogy 

utazhattak volna. De egyszer Miranda megdühödött a 

szobalányra, aki leöntötte teával az egyik hölgyvendég 

drága ruháját, és akkor olyan nyelven szidta őt, amit még 

soha nem hallottam. Később a vendég nevetve gratulált 

neki az ékes olaszságáért.



Emma látta, hogy Edison szemében megjelenik a már 

ismerős csillogás. Tudta, mire gondol a férfi, s egy néma 

fejrázással figyelmeztette, hogy maradjon csendben. 

- Sokan tanulnak olaszul, vagy Franciául, de még 

görögül is - jegyezte meg mosolyogva. - Vagy abból, 

hogy elmondott néhány szidalmazó szót olaszul, arra 

következtet, hogy Miranda egy ideig Itáliában élt 

- A vendég incselkedésére valami olyasmit mondott, 

hogy gyerekkorában olasz házitanítója volt. De a hölgy 

azt morcdia, azok nem tanítanak ilyen útszéli 

kifejezéseket. Miranda erre csak nevetett, és másról 

kezdett beszélni. De én láttam rajta, hogy kényelmetlenül 

érinti a dolog. 

- Mondja csak, Swan - szólt ekkor Edison -, unit 

keresett azon az éjszakán, amikor átkutatta a 

dolgozószobámat 

Swan elsápadt. 

- Erről is tud - hebegte rémülten. - Esküszöm, nem 

loptam el semmit, uram. Csak körülnéztem. 

- Tudom, hogy nem vitt el semmit. De mire számított, 

mit fog találni 

- Nem tudom. Épp ez volt a gond, ha érti, mire 

gondolok. Említettem, hogy Miranda időnként különös 

dolgokra utasított. Miután visszajöttünk Ware Castle-ből, 

csak az foglalkoztatta, hogyan tudná Greyson kisasszonyt 

belevonni a tervébe. Még odáig is elment volna, hogy 

kényszeríti a kisasszonyt, álljon a szolgálatába. De ön az 

útjába állt, uram. Szeretett volna többet megtudni önről. 

- Ő ölte meg Chilton Crane-t, hogy ezzel elérje, 

Greyson kisasszony elveszítse az állását Lady 

Mayfieldnél 

Swan gondterhelt arca mélységes boldogtalanságról 

árulkodott.



- Akkor az volt a véleményem, hogy az én szépséges 

Mirandám nem vetemedne gyilkosságra csak azért, hogy 

a tervét valóra váltsa. De ma már nem vagyok ebben 

olyan biztos. Tudom, hogy azon az éjszakán nagyon 

dühös volt, amikor ön bejelentette a Greyson 

kisasszonnyal való eljegyzésüket. Másnap azt mondta 

nekem, hogy ön mindent elrontott, de hogy mennyiben, 

azt nem mondta. 

- Meggyőződése volt, hogy az eljegyzés hamis - szólt 

közbe Emma. - Ezért elküldte magát, hogy keressen erre 

valami bizonyítékot Mr. Stokes dolgozószobájában. 

- Amikor üres kézzel jöttem vissza, megharagudott, és 

azt mondta, hasznavehetetlen vagyok számára. Akkor 

dobott ki - mondta sóhajtozva Swan. 

- Maga lőtt rám a Ware Castle közeli erdőben - 

kérdezte mintegy mellékesen Edison. 

- Rálőni önre - döbbent meg Swan. - Nem, uram. 

Esküszöm, uram, soha nem tettem ilyet. 

- Akkor bizonyára Miranda lehetett az - mondta a férfi 

úgy, mintha csak valami kellemetlen rovarral lett volna 

dolga aznap az erdőben. - Egy újabb kétségbeesett 

próbálkozás, hogy megszabaduljon tőlem, mielőtt 

visszatérnénk Londonba. 

- Értett a pisztolyokhoz, annyi szent - bólintott Swan. 

- Hordott is magával mindig, de a végén, úgy látszik, nem 

sok hasznát vette. Egyszer megkérdeztem tőle, 

útonállóktól vagy rablóktól fél-e, de azt felelte, 

mostanában másfajta gazember miatt van félnivalója. 

- Mondott valami közelebbit is róla - kérdezte 

Edison. 

- Nem - rázta a fejét Swan. - Azt hiszem, nem tudta, 

ki az. Célzott valami olyasmire, hogy valaki meg akarja



szerezni azt, ami az övé. És mint kiderült, volt is oka 

félni, nem igaz Az a valaki megölte. 

Edison arcán kétkedés jelent meg, de nem szólt 

semmit. 

- Esküszöm, ez az igazság, uram. Soha nem akart 

beszélni róla. Kényszeríteni meg nem kényszeríthettem, 

nem igaz - Swan nyelt egyet, és hozzátette: - Végtére is 

csak az inasa voltam. 

- Miből gondolja., hogy ez a titokzatos, névtelen 

gazember most, hogy Miranda meghalt, Greyson 

kisasszonyt fogja üldözőbe venni - kérdezte Edison, és 

feszült figyelemmel nézett Swanre. 

Swan nem felelt. 

- Válaszoljon - sürgette Edison. 

- Én csak végiggondoltam a dolgokat, miután 

értesültem Miranda haláláról, uram. Őt semmi más nem 

izgatta, mint a titkos terve, amivel vagyont akart szerezni. 

- És - unszolta Emma. 

- Swan csak levonta a nyilvánvaló következtetést, 

Emma - válaszolta helyette Edison. - Ha Mirandának önre 

volt szüksége ahhoz, hogy a terve sikerüljön, logikus, 

hogy annak, aki megölte őt a titkáért, szintén szüksége 

lesz önre. 

Az a nyavalyás tearecept, gondolta Emma. 

- Bocsásson meg, Greyson kisasszony - nézett rá 

töredelmes képpel Swan. 

- Ne legyen bűntudata, Mr. Swan - tette a férfi karjára 

a kezét Emma. - Nem az cin hibája. 

- Hallgatnom kellett volna a többiekre - mondta 

Swan elkínzottan. - Az istállófiútól a házvezetőnőig 

mindenki ugyanazt tanácsolta, de én nem figyeltem rájuk. 

- Mi volt az a tanács - kérdezte Emma.



- Mindnyájan arra figyelmeztettek, hogy nincs 

ostobább és reménytelenebb dolog, mint ha az ember 

beleszeret a munkaadójába.



25. 

Emma megállt egy fa alatt, karját összefonta a mellén, 

és Swan után nézett, aki az imént tűnt el a park egyik 

árnyas ösvényén. 

- Igazunk volt - szólalt meg csendesen Edison. - 

Miranda Farrell Blue szeretője volt Itáliában. Lehet, hogy 

ő ölte meg, miután Blue-nak sikerült megfejtenie az elixír 

receptjét. 

- A Vanzáról is megtudhatott annyit, hogy gyanút 

fogjon, hátha valaki más is keresni fogja a könyvet. 

Edison bólintott. 

- Fölgyújtotta a házat, s hogy megsemmisítse a 

nyomokat, a könyvet bedobta a tűzbe. Szépen összeáll 

minden. 

Emma hallgatta a fejük főkitti lombok susogását, és 

közben nagyon is tudatában volt Edison közelségének. A 

férfi egyik kezével Emma fejével egyvonalban átfogta a 

fa törzsét, a másikat a kabátja alatt, a csípőjére pihentette. 

Ő is arrafelé nézett, amerre Swan elment, s közben 

elmélyedt a gondolataiban. 

- Kedves volt öntől, hogy Swant a yorkshire-i 

birtokára küldte - nézett a férfira Emma. 

- Kedves - ráncolta a homlokát Edison. - Nem 

kedvességből tettem, hanem mert ez volt az egyetlen 

értelmes dolog, amit tehettem. Swan biztonságban lesz 

Windermere-ben, mialatt én tisztázom a dolgokat itt, 

Londonban. És ami még ennél is fontosabb, nem lesz az 

utamban. A dolgok nélküle is épp elég bonyolultak. 

- Úgy van - mondta Emma, és megköszörülte a torkát. 

- Ha már a dolgok bonyolultságáról van szó... 

- Nos



- Nos, ami azt illeti, én is csak tovább bonyolítom 

őket. 

- Mi az ördögről beszél 

- Ön azért alkalmazott engem, hogy lekössem 

Miranda figyelmét, miközben cin az elveszett könyvet 

keresi - mondta a lány határozott hangon. - Most, hogy 

Miranda meghalt, megszűnt a feladatom, így többé már 

nincs szüksége rám. 

- A fenébe is, Emma... 

- Teljesen megértem önt, uram. Mindössze arról van 

szó, hogy a megállapodásunk merőben váratlanul veszti 

érvényét. 

- Egy gyilkosságot csakugyan minősíthetünk 

váratlannak. 

- Ami természetesen azt jelenti, hogy bizonyos 

részletkérdések idő előtt váltak meglehetősen sürgető 

jelentőségűvé. 

- Sürgető jelentőségűvé 

- Ön mindig megígéri, hogy gondja lesz rá, mégsem 

kerít rá sort - mondta a lány szemrehányó hangon. - De 

most, hogy kettőnk üzleti kapcsolata véget ér, komolyan 

meg kell kérnem rá, hogy teljesítse, amit vállalt. 

Edison lenézett a lányra. A szemében baljós fény 

csillogott. 

- Ha megint arról az átkozott ajánlólevélről van szó... 

- Megígérte, hogy ír egyet. 

- Szó sincs róla, hogy teljesítette volna a feladatot, 

amelyre szerződtettem! 

- Tessék 

Edison megmarkolta a fa törzsét, és egészen közel 

hajolt Emmához. 

- Továbbra is szükségem van magára.



A szája alig pár centiméterre volt a lány szájától. 

Emma hirtelen úgy érezte, nem bír levegőt venni. 

- Igen - nyögte. 

- Igen, Greyson kisasszony, a leghatározottabban. 

Edison elvette a kezét a csípőjéről, és Emma tarkójára 

tette. Olyan gyors volt a mozdulat, hogy a lány már csak 

akkor kapott észbe, amikor érezte, hogy nekidöntik a fa 

tőrzsének. De addigra már túl késő volt, még ha akar, se 

jutott volna ideje a tiltakozásra - a férfi szája keményen, 

határozottan lecsapott rá. 

Épp olyan heves és mindent elsöprő érzés volt, mint a 

korábbi alkalommal. Nem igaz tehát, hogy az ilyesmihez 

hozzá lehet szokni, villant át Emma agyán a gondolat. 

Halkan felsóhajtott hát, és két karjával átfogta a férfi 

nyakát. 

Edison a combjai közé szorította Emma mindkét 

lábát. Csókja egyre szenvedélyesebbé vált. Emma térde 

remegett, s amikor egy perc múlva kinyitotta a szemét, 

tekintete a férfi sötét, rejtélyes pillantásával találkozott. 

- Most pedig ki kell találnom, hogyan védjem meg 

magát - mondta Edison. 

Emma azon kapta magát, hogy hol kinyitja, hol meg 

becsukja a száját, anélkül, hogy egy hang is kijönne rajta. 

Edison csókja kifejezetten agysorvasztó hatással van rám, 

gondolta mélabúsan. És ekkor ijesztő gondolat jutott az 

eszébe. - Milyen egyhangú lesz az élete, ha megszűnik ez 

az állása! Gyorsan elhessegette a jövőt illető félelmeit. 

- Megvédeni engem - Tudta, hogy szavai ostobán 

hangoznak, de képtelen volt összeszedni magát. 

- Ha Miranda gyilkosa valóban a Titkok Könyvét 

keresi, akkor talán nincs veszélyben az élete. De az is 

elképzelhető, hogy a gyilkosnak csak a megfejtett recept 

kell. Márpedig akkor...



- És ha arról is tud, hogy Miranda milyen próbának 

vetett alá engem, akkor a gyilkos azt gondolhatja, hogy 

neki is hasznára lehetek. - Emma elfintorította az orrát. - 

Szép kilátások. De hiszen ön mindig azt mondta, hogy a 

könyvben szereplő receptek csupán okkult sületlenségek. 

Ki hiszi el, hogy hatásosak 

- Miranda is elhitte. 

- Igen, csakugyan - sóhajtott fel a lány. - De van e más 

is, aki hisz ezekben a titkos tanokban 

- A Vanzagari Társaság egy tagja. 

- De hiszen ők művelt úriemberek, amilyen ön is. 

Tudniuk kell, hogy ez a recept nem több egy ősrégi 

történet érdekes részleténél. Nyilván egyikük sem 

gyilkolna azért, hogy megszerezze magának. 

- Ön nem ismeri a Vanzagari Társaság úri tagjait. 

A legtöbbjük a Vanza lelkes tanulmányozója, egyesek 

azonban úgy elmerültek a filozófiájában, hogy ki sem 

látnak belőle. Ők hajlamosak elhinni a legelképesztőbb 

okkult képtelenségeket is. - Edison elnézett Letty háza 

felé, és még hozzátette: - És ebben az esetben egyikük 

ölni is képes volt a meggyőződéséért. 

Emma megpróbálta elnyomni hirtelen támadt 

kényelmetlen érzését. Még csak az hiányzik, hogy megint 

valami baljós előérzete legyen. 

- Legyünk optimisták, sir. Ha ez a titokzatos valaki a 

receptért ölte meg Mirandát, és úgy véli, hogy az 

alkalmazásához rám van szüksége, akkor elég 

valószínűtlen, hogy engem is megpróbáljon megölni. 

- Ez igaz, de attól még elrabolhatja. 

- Ó. És ez kicsit kellemetlenül érintené önt 

A férfi szája észrevehetően megrándult.



- Nem is kicsit. Az a helyzet - folytatta immár teljes 

komolysággal -, hogy szerintem tovább egy percig sincs 

biztonságban Lady Mayfield házában. 

- Mire gondol 

- Felfogadnék két rendőrt, hogy vigyázzanak magára. 

De ezt nem tehetném másként, csak úgy, hogy beavatom 

a történtekbe Lady Mayfieldet ís. 

- Mi ebben a probléma Ahogy én Lettyt ismerem, 

élvezné a helyzet izgalmát. 

- Az lehet, hogy ő élvezné, de képtelen lenne befogni 

a száját. Éjfélre már mindenki értesülne a dologról. 

Márpedig ha a nyomozásom kitudódik, akkor bottal 

üthetem a gyilkos nyomát. 

- Értem. 

- Biztonságosabb helyet kell találnom önnek. 

- Szeretném, ha nem beszélne úgy rólam, mint valami 

értékes csecsebecséről, amelyet legjobb volna egy széfben 

tartani - jegyezte meg Emma. 

- Ó, de hát ön rendkívül értékes holmi az én 

számomra, Greyson kisasszony. A világért sem szeretném 

elveszíteni. 

A lány nem tudta, ugratja-e a férfi, vagy komolyan 

beszél, ezért aztán elengedte a füle mellett a megjegyzést. 

- Ki akar küldeni valamelyik birtokára, ahogy 

Swannel tette 

- Nem - rázta meg a fejét Edison. - Ha magát 

elküldeném, a gyilkos könnyen azt hihetné, hogy a 

nyomában vagyok. Ijedtében elhamarkodott cselekedetre 

szánhatná magát, vagy egyszerűen elhagyná az országot. 

- Úgy látszik, komoly gondot jelentek önnek, uram - 

tárta szét a karját Emma. - Mit fog tenni velem 

- A legegyszerűbb volna - kezdte lassan a férfi -, ha 

beköltöztetném a házamba.



A lány megmerevedett. 

- Nem. Teljességgel lehetetlen. Ezt nem mondhatja 

komolyan, uram. 

- Miért volna lehetetlen - nézett rá elgondolkodva 

Edison. 

- Hogy miért Megőrült Egy úriember nem költözteti 

be a házába a menyasszonyát. Mindenki a szeretőjének 

tartana. Ezt a bélyeget még a legnagyszerűbb ajánlólevél 

sem mosná le rólam. 

- Emma... 

- Nevet kellene változtatnom, be kellene festetnem a 

hajamat, és egy egészen új múltat kéne kitalálnom 

magamnak. Rengeteg nehézséggel járna. És van egy 

húgom is, akiről gondoskodnom kell. Nem tűnhetek el a 

föld színéről egyik pillanatról a másikra. 

- Emma, hallgasson meg. 

- Nem, nem hallgatom meg. Nem bánom, 

akármennyit fizet is, nem költözöm be a házába, és kész. 

- Ha az a gondolat zavarja, hogy netán a szeretőmnek 

fogják tartani, költözzön be úgy, mint a feleségem - 

mondta a férfi furcsán közönyös hangon. 

- A felesége Ön csakugyan az őrültekházába való! - 

kiáltotta Emma égnek emelt karral. 

- Én nem tartom olyan őrült ötletnek. 

Emma elkapta a férfi kabátja hajtókáját, és 

lábujjhegyre állva egyenesen belenézett Edison félig 

lehunyt szemébe. 

- Próbáljon egy kicsit értelmesebben gondolkozni, 

uram! Ez a korlátoltság nem vall önre. Ha ennek az 

ügynek vége lesz, még lehetetlenebb lesz számomra, 

Hogy elrejtsem igazi valómat, ha korábban úgy 

szerepeltem, mint a felesége.



- És ha valóban az lenne - kérdezte alig hallhatóan a 

férfi. 

A lány olyan dühös lett, hogy szólni sem tudott. Hogy 

merészel tréfát űzni ez az ember egy ilyen komoly 

dologból Neki mindjárt megszakad a szíve, és ő még 

képes viccelődni. 

Elengedte a kabát hajtókáját, hátralépett, és a férfinak 

hátat fordítva mereven nézte az utcát. 

- Ez nem a legmegfelelőbb időpont arra, hogy gúnyt 

űzzön belőlem, sir - mondta roppant hűvösen. - Komoly 

dolgot kell megbeszélnünk. 

A férfi sokáig csendben állt a háta mögött. 

- Bocsásson meg - szólalt meg nagy sokára. - Igaza 

van, ez nem a tréfálkozás ideje. 

- Örülök, hogy belátja. 

- De még mindig itt a nagy kérdés, hogy hol 

helyezzük el önt, míg ez a veszélyes helyzet meg nem 

oldódik. 

Emma megpróbált úrrá lenni ismét feltoluló haragján 

és fájdalmán. Gondolkozz, parancsolta feldúlt agyának. 

Találj ki valamit gyorsan, még mielőtt ez az ember egy 

újabb őrült ötlettel áll elő. 

És hirtelen, egyik pillanatról a másikra, készen állt 

előtte a megoldás. 

- Lady Exbridge - mondta. 

- Mi van vele 

- Nála fogok lakni. 

- Micsoda 

- Gondolkozzon, uram. Ez a legkézenfekvőbb 

megoldás. Mi lehetne helyénvalóbb dolog a világ 

somében, mint hogy a menyasszonya beköltözik a 

nagyanyja házába



Most a férfin volt a sor, hogy úgy bámuljon a lányra, 

mintha annak elment volna az esze. 

- Ennél ostobább, nevetségesebb és felháborítóbb 

dolgot még életemben nem hallottam. 

- Miért Neki nyugodtan elmondhatja, miről van szó. 

Ő nem fogja elpletykálni. A család iránti felelősségérzete 

a kezesség rá, hogy megőrzi az ön titkát. 

- Magának fogalma sincs arról, hogy mit beszél - 

mondta a férfi. - Még ha én belemennék is, ő vissza fogja 

utasítani. 

- Kérdezze meg - vont vállat Emma. 

Kezét a háta mögött összekulcsolva Edison megállt 

nagyanyja szalonjának ablaka előtt, és kinézett az előkert 

fölött a súlyos vaskapura, mely védte a nagyanyai 

erődítményt a betolakodóktól. Lelki szemeivel azonban 

Emmát látta, aki nyugodtan, ölében összekulcsolt kézzel 

ült a háta mögött. 

- Értem - szólt hosszas gondolkodás után Victoria. 

Ez volt az első szava azóta, hogy Edison elmagyarázta 

neki a helyzetet. 

- Bizonyára nagy megkönnyebbülést jelent önnek az a 

tudat, hogy az eljegyzésünk nem komoly - szólalt meg 

Emma bátorítóan. - Az én szerepem csupán annyi, hogy 

segítsek az unokájának elkapni egy tolvajt. 

Edison a legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy 

két kézzel megrázza, és a tudomására hozza, hogy 

egymás iránti szenvedélyük nagyon is komoly. 

- Nyilvánvaló okokból nem magyarázhattam el önnek 

a részleteket, amikor teára hívott a minap - folytatta 

Emma élénken. - Lady Ames halálával a helyzet 

tarthatatlanná vált. 

- Enyhén szólva - jegyezte meg szárazon Victoria.



- A mindenségit - fordult sarkon váratlanul Edison-, 

nem megmondtam, Emma, hogy ez nem fog menni 

Jöjjön, menjünk innen! Nincs több vesztegetni való 

időnk. 

A lány nem mozdult. 

- Igazán, sir, a legkevesebb, hogy ad pár perc 

gondolkodási időt a nagyanyjának. Minden előzetes 

figyelmeztetés nélkül törtünk rá. Végig kell gondolnia a 

helyzetet. 

Victoria különös pillantást vetett rá. 

- Azt mondja, hogy az unokám csak azért vette 

alkalmazásba, hogy segítsen neki megtalálni azt a 

könyvet 

- Igen, madam, én voltam a csalétek - mosolygott 

Emma szomorúan. - Abban az időben égető szükségem 

volt egy új állásra, ezért egy csinos összeg és megfelelő 

ajánlólevél ellenében elfogadtam az ajánlatot. 

- Ajánlólevél - vonta össze Victoria a szemöldökét. 

- Biztos vagyok benne, hogy egy olyan tekintélyes 

úriember ajánlólevele, mint Mr. Stokes, sok ajtót nyit 

meg előttem., s mivel nem tudhatom, menynyi ideig kell 

még várnom, míg bizonyos pénzügyi befektetésem 

meghozza a gyümölcsét, könnyen lehet, hogy kénytelen 

leszek másik állás után nézni... 

- Emma - szűrte összeszorított foga kiszül Edison. - 

Elkalandozott a tárgytól. 

- Igaza van. Nos, asszonyom, mint mondtam, a 

helyzet nagyon bonyolulttá vált. Mr. Stokes szerint 

olyasvalakinek a segítségére van szükségünk, akiben 

megbízhatunk. Természetesen önre gondoltunk. 

- Hmm. 

- Lady Mayfield jószívű hölgy, ehhez kétség sem fér, 

mégsem szeretnénk ennyire a bizalmunkba avatni -



magyarázta Emma. - Bizonyára megérti. Victoria lépre 

ment. 

- Letty akkor sem tudna titkot tartani, ha az élete 

múlna rajta - horkant fel. - Javíthatatlan fecsegő. 

- Attól tartok, igaza van, Lady Exbridge. 

Victoria megfejthetetlen pillantást vetett Edisonra. 

- És ha szabad kérdeznem, miért döntöttek úgy, hogy 

az én segítségemet kérik ebben az ügyben 

- Mr. Stokes úgy érezte, joggal, hogy egy ilyen nagy 

horderejű titkot nem bízhat másra, mint egy családtagra. - 

Emma rövid szünetet tartott, majd így folytatta: - És 

mivel ön az egyetlen rokona, egyenesen önhöz 

fordultunk. 

Edison újra hátat fordított, és elmerült a kapu 

szemlélésében. Várta, hogy Victoria a leghatározottabb 

hangon közli, hogy semmiféle segítséget nem áll 

módjában nyújtani neki. 

- Az első dolgunk lesz, hogy szerzünk egy jó varrónőt 

önnek, Greyson kisasszony - közölte Victoria 

ellentmondást nem tűrő hangon. - Nem elég, hogy Letty 

pletykafészek, az ízlése is rémes. A ruhájának például 

túlságosan mély a dekoltázsa, kisasszony.



26. 

- Ugye, mondtam, hogy segíteni fog - mosolygott 

önelégülten Emma aznap este, Edison karja közé lépve. 

- Igen, mondta. - A férfi elnézett a fejek fölött a 

bálterem túlsó végébe, ahol Victoria ült egy kis csoport 

elegáns matróna körében. 

Emma követte a tekintetét. 

- Ó, milyen csodásan mutat rajta az a ruha! - 

sóhajtotta elismerően. - A nagyanyja valóban ért az 

öltözködéshez, uram. 

- Ezt még én sem tagadhatom - húzta föl a 

szemöldökét Edison, és jelentőségteljes pillantást vetett 

Emma mély dekoltázsára. - Azok a ruhák ellenben, 

amelyeket Letty választott az cin számára, kicsit túl sokat 

mutatnak meg a kebléből. 

- Letty nagyon sokat segített nekem, nem érdemli 

meg, hogy megszólja. Nem is tudott az gin tervéről, 

mégis pontosan azt tette, amit ön elvárt tőle. 

Letty elképedt, amikor értesült róla, hogy Victoria 

felajánlotta Emmának, hogy költözzön a házába. 

- Ki gondolta volna, hogy ez a makacs vénasszony 

erre is képes - kiáltotta nevetve, amikor Emma 

elmagyarázta neki a helyzetet. - De hiszen ez nagy újság 

az ön számára, kedvesem! Alig várom, hogy mindenkinek 

elmesélhessem, hogy Victoria és az unokája között végre 

elsimult az ellentét. Ma este minden estélyen és bálon ez 

lesz a téma. 

- És most, hogy áttelepített a nagyanyjához, mi a 

terve - tudakolta Emma, miközben végiglejtettek a 

táncparketten.



- Felfogadtam két rendőrt, akik éjjel-nappal figyelik a 

házat. Egyikőjük el is kíséri minden útjára, ahová 

nélkülem megy. 

- Hmm. És ön, uram Hogyan folytatja tovább a 

nyomozást 

- Ha önt már biztonságban tudom, megpróbálom 

ismét kicsalni rejtekhelyéből a titokzatos Vanza-harcost. 

Ha egyszer sikerül rátennem a kezemet, kiszedem belőle 

a mestere nevét. 

- Ezt a magányos Vanza-mestert tartja a gyilkosnak, 

ugye 

- Még nem vagyok teljesen biztos benne, de szentül 

meg vagyok győződve róla, hogy a keze nagyon is benne 

van az ügyben. Ha megtudom, ki ő, a kezemben lesz az 

egész helyzet megfejtésének a kulcsa. 

- Valami azt súgja nekem, hogy a dolog nem lesz 

ilyen egyszerű - mondta kicsit feszengve Emma. 

- Én ezzel szemben. úgy érzem, szép sorjában ki fog 

derülni minden. Csak el kell tervezni, és okosan végre 

kell hajtani minden lépést. 

- És nekem mi lesz a dolgom, mialatt ön ezt a 

veszélyes játékot űzi a Vanza-harcossal 

- Semmi. 

- Semmi - húzta fel Emma az orrát. - Hát ide 

figyeljen, uram. Én dolgozó nő vagyok. Engem nem lehet 

bezárni a szekrénybe, mint valami csomagot, amit csak 

akkor vesznek elő, amikor szükség van rá. Ugye, eddig is 

milyen nagy hasznomat vette 

- De még mennyire. 

A leereszkedő hang hallatán a lány pipacspiros lett. 

- Az ördögbe, Edison, ha nem teljesíthetem a 

kötelességemet, amiért felfogadott, akkor már itt sem 

vagyok!



- Nem hagyhatja itt az állását. Még nem kapta meg az 

ajánlólevelét. 

- Nem tréfálok, sir! 

A férfi néhány méterre attól a helytől, ahol Victoria 

ült, megállította a lányt. A tekintete komoly volt. 

- Az a kötelessége, hogy eljátssza a menyasszonyom 

szerepét - mondta. - Azt javasolom, erősen 

összpontosítson erre a feladatára, mert még van mit 

tanulnia. 

- Még van mit tanulnom! - suttogta Emma 

fenyegetően. - Hogy merészel ilyet mondani, uram 

Káprázatosan alakítottam a menyasszonya szerepét, ha 

éppen tudni akarja! 

- Úgy gondolja - csóválta a fejét sajnálkozva Edison. 

- Ha ön az én menyasszonyom, akkor miért nem 

mosolyog bűbájosan, miért nem cseveg velem kedvesen 

és könnyedén Mert ha e pillanatban valaki figyel 

bennünket, kétségtelenül az a benyomása támad, hogy ön 

a legszívesebben megfojtana. 

- És tökéletesen igaza van - felelte Emma elragadóan 

bájos mosollyal. Aztán sarkon fordult, és egyenesen 

Victoriához ment.



A klubból kilépve Edison még egy óra múlva is a 

veszekedésükön töprengett. A St. James Street ködben 

úszott, de Edisonnak nem is kellett látnia, így is tudta, 

hogy valaki figyeli. A tarkója bizsergésén érezte a másik 

ember jelenlétét. Az ifjú Vanza-harcos már két napja 

követte mindenhová. 

Kocsilámpák világítottak a ködben. Edison lassan 

elindult. Hallotta az ismerős londoni zajokat, a paták 

tompa dobogását az utcaköveken, a gyeplőszár 

nyikorgását, de igazából nem jutottak el a tudatáig. 

Egyszer csak elegáns ficsúrok részeg nevetése ütötte 

meg a fülét. Eszébe jutott, hogy az apja is ilyen léha, üres 

életet élt, mint ezek az ifjú semmirekellők, akik épp a 

szeme előtt tűntek el egy sötét sikátorban. Igen, Wesley 

Stokes is ugyanilyen értelmetlen, egészségtelen 

gyönyöröket kergetett egész életében. 

Arra gondolt, amit Emma mondott a nagyanyjának 

aznap, amikor Victoria magához rendelte teára. 

Szívszorító érzés lehetett, amikor ráeszmélt, milyen 

felelőtlen fiút nevelt föl. Emmának igaza volt. 

Victoriának tudnia kellett az igazságot. Túl intelligens 

volt, semhogy ne tudta volna: Wesley a kártya rabja, 

haszontalan semmirekellő. 

Emmának a többi dologban is igaza volt, állapította 

meg magában Edison. Victoria csak magát okolhatja. 

Valahányszor ránéz Wesley képére, amely a szalonjában 

függ a falon, szembesülnie kell a saját kudarcával. 

Ahogy ő is csak magát okolhatja, ha egyszer a saját 

fia rossz útra téved. 

A saját fia. 

Belebámult a ködbe, és megjelent előtte egy kép a 

jövőből: Emma, amint a karjában tartja a kisfiúkat. Olyan 

szép volt a kép, hogy szinte fájt.



Egy pillanatra el is felejtette, mi a dolga ma este. Jó 

lesz vigyáznia. Nem szabad olyasmin töprengenie, amin 

úgysem tud változtatni. Azt hitte, ezt a leckét már régesrégen 

megtanulta. 

Egy elhaladó bérkocsira pillantott. Épp egy ilyen 

kocsival jött a St. James Streetre, miután a sajátját 

otthagyta Emmának és Victoriának. A két rendőr ezúttal 

kocsisként és inasként szolgált nekik. A hölgyek tehát 

biztonságban hazajutnak, s ő ezalatt teljes figyelmét a 

tervének szentelheti. 

A sarkon befordult, és végigment a köddel borított 

keskeny sikátoron. Nem nézett hátra. Nem hallott ugyan 

lépteket a háta mögött, mégis tudta, hogy követője most is 

a nyomában van. 

Az ifjú Vanza-harcos ilyen alkalomnak nem fog tudni 

ellenállni. Még túl fiatal, hogysem elsajátíthatta volna a 

türelem stratégiájának erényét. 

Miközben egyenletes léptekkel haladt az utcácska 

végében világító ablakok felé, melyekről tudta, hogy egy 

kártyabarlang ablakai, Edison kigombolta a kabátját, 

kibújtatta belőle a karját, s a nehéz kabátot, mint valami 

köpenyt, a vállára lódította. 

Az ifjú harcos értette a dolgát. Gyorsan és 

gyakorlatilag hangtalanul támadott. Ha Edison nem 

számít rá, lehet, hogy meg sem hallotta volna a halkan 

belélegzett levegő áruló suhogását. 

Amelyből pontosan tudta, honnan kell várnia a 

támadást. 

Ekkor kilépett oldalra, majd megpördült. A 

kártyabarlangból kiszűrődő fény megvilágította a ködöt, s 

láthatóvá tette az oldalról közeledő álarcos alakot, aki, 

látva, hogy nem maradt észrevétlen, villámgyorsan feléje 

rúgott csizmás lábával.



- Mi az - kiáltotta Edison, és elsiklott előle. - Ezúttal 

elmarad a szertartásos kihívás Meg vagyok sértve. Hol 

hagytad a hagyománytiszteletedet 

- Ön nem becsüli a hagyományokat, ezért nem 

folyamodtam az ősi kihíváshoz. 

- Célszerű döntésre vall. Gratulálok. Lehet még 

remény a számodra. 

- Gúnyolódsz velem, ó, Nagy, aki kiléptél a Körből. 

De nem teszed már sokáig. 

- Nagy szívességet tennél nekem, ha nem beszélnél 

velem úgy, mintha egy ősrégi legenda szereplője lennék. 

- A legendád ma este véget ér. 

Az ifjú közelebb táncolt. Újra meglendítette a lábát, 

de most sem talált célba. 

- Vedd le a kabátodat - horkant föl. - Vagy most is a 

pisztolyodat akarod használni 

- Nem. Nem szándékozom pisztolyt használni - lépett 

hátra Edison, és hagyta, hogy a kabát lecsússzon a 

válláról. 

- Tudtam, hogy végül csak elfogadod a kihívást - 

mondta elégedetten a harcos. - Megmondták, hogy hiába 

léptél ki a Körből, a Vanza-becsület még sértetlenül 

megvan benned. 

Edison elhajolt egy rúgás elől, s ugyanakkor bokán 

rúgta az ifjút, aki levegő után kapva kibillent 

egyensúlyából, miáltal védtelenné vált. 

Edison megragadta az alkalmat, és egy gyors, 

erőteljes ütéssorozattal ingatta meg támadóját, annyira, 

hogy az ifjú fel is adta a küzdelmet, hogy megtartsa 

egyensúlyát. Ledobta magát a földre, és gurulva 

közelítette meg Edisont.



Ügyes taktika volt, mely a kezdeményezés 

visszaszerzését célozta. Edison elégedetten ismerte fel a 

meglepetés stratégia egy ősi mozzanatát. 

Ő is ehhez a stratégiához folyamodott, amikor a 

meghátrálás helyett átugrott a felé guruló emberen, s a 

levegőben megfordulva ért földet a túloldalon. 

Az ifjú harcos későn ismerte fel, hogy támadását 

meghiúsították. Fel akart állni, de erre már nem maradt 

ideje. Edison ekkor már rajta volt, és a fogvatartás 

stratégiájából vett mozdulattal szorította le az utca nedves 

kövezetére. 

- Vége - mondta halkan. 

Egy feszült pillanatig még küzdött az ifjúban a 

félelemmel vegyes harag, s nem lehetett tudni, megadja-e 

magát. Edison kereste a szavakat, melyekkel úgy 

bocsáthatja el ifjú ellenfelét, hogy büszkesége ne 

szenvedjen végzetes sérülést. 

- Még ha kiléptem is a Körből, a becsületemet senki 

sem kérdőjelezi meg sem a Társaságban, sem magán 

Vanzagarán - mondta. - Tőled is megkövetelem azt a 

tiszteletet, amellyel a tanítvány az igazi mesternek 

tartozik. Add meg magad. 

- Meg... megadom magam. 

Edison várt még pár másodpercet, aztán elengedte 

foglyát. Felállt, és lenézett a fiúra. 

- Állj föl. Vedd le azt a nevetséges maszkot, és állj a 

világosságra. 

Az ifjú vonakodva engedelmeskedett. Edison 

megnézte, és a legszívesebben nagyot sóhajtott volna. 

Igaza volt. A fiú legföljebb tizennyolc éves lehetett, 

semmivel sem több, mint ő maga volt, amikor Ignatius 

Lorringgal elhajózott Keletre. Belenézett a mogorva, riadt 

szempárba, és a saját múltját látta tükröződni benne.



- Mi a neved - kérdezte csendesen. 

- John. John Stoner. 

- Hol él a családod 

- Nincs családom. Anyám meghalt két éve. Senkim 

sincs. 

- Az apád 

- Fattyú vagyok. 

- Kitalálhattam volna. - A történet olyan ismerős volt, 

hogy beleborsódzott a háta. - Mióta tanulod a Vanzát, 

John Stoner 

- Egy éve lesz. - Majd elszánt büszkeséggel 

hozzátette: - A mesterem szerint gyorsan tanulok. 

- Ki a mestered 

- Kérlek, ne kérdezd ezt - felelte John a cipője orrát 

nézve. - Nem mondhatom meg neked. 

- Miért nem 

- Mert azt mondta, hogy te az ellensége vagy. Még ha 

becsületes harcban legyőztél is, nem árulhatom el neked a 

mesteremet. Ha megtenném, feláldoznám mindazt, ami 

megmaradt a saját becsületemből. 

- Megkönnyíteném a dolgodat, ha azt mondanám, 

hogy a mestered csaló - lépett közelebb Edison. - Nem 

az igazi Vanzára tanított téged. 

- Ezt nem hiszem el - kapta föl a fejét John, és 

villámló szemmel nézett Edisonra. - Keményen 

dolgoztam. Hűségesen szolgáltam a mesteremet. 

Edison mérlegelte a helyzetet. Lehet, hogy erőszakkal 

ki tudná venni a fiúból a renegát nevét, de ezzel 

megfosztaná őt az egyetlen értékétől, amit még a 

magáénak mondhat: a becsületétől. Edison nagyon is jól 

emlékezett rá, milyen érzés volt, amikor neki sem volt 

egyebe, mint a becsülete. 

- Gyere velem - mondta.



Megfordult, és megindult visszafelé a ködbe 

burkolódzott utcácskán. Nem nézett hátra, vajon John 

engedelmeskedik-e a hívásának.



Mire Johnnal a nyomában kiért a kikötőbe, felszállt a 

köd. A hold hideg fénye kiemelte a vízen ringatózó hajók 

körvonalait. A Temze ismerős szaga terjengett a 

levegőben. 

Útban idefelé csak egyszer álltak meg, hogy 

összeszedjék John kevéske holmiját abban a komor kis 

szobában, melyet egy kocsma fölött bérelt. 

- Nem értem - nézte John csodálkozva a Sarah Jane 

recsegő árbocait. - Miért jöttünk ide 

- Volt, amikor kellemetlenséget jelentettél számomra, 

de azóta meggyőződtem róla, hogy feltett szándékod, 

hogy megtanuld az igazi Vanzát. Feltételezem, hogy az 

elmúlt néhány órában nem változott meg a véleményed. 

- A Vanzáról Soha! Ma este kudarcot vallottam, de 

szüntelenül törekedni fogok az igazi tudást jelentő 

egyensúly megteremtésére. 

- Helyes - csapott a vállára Edison. - Most kapsz 

tőlem egy esélyt, hogy úgy tanulmányozhasd a Vanzát, 

ahogy azt kell. Vanzagara Kerti Templomában. 

- Vanzagara - John olyan lendülettel fordult felé, 

hogy majdnem elejtette a vállára akasztott batyuját. - De 

hát az lehetetlen! Az a tengerentúlon van! Tréfát űzöl 

belőlem 

- A Sarak Jane az én hajóm. Hajnalban indul útnak a 

Távol-Keletre. Az egyik kikötőjét Vanzagará-nak hívják. 

Kapsz tőlem egy levelet, amely egy Vora nevű 

szerzetesnek szól. Igen bölcs ember. O majd gondoskodik 

róla, hogy az igazi Vanzára oktassanak. 

John úgy nézett rá, mint aki nem hisz a fülének. 

- Miért teszed ezt Hiszen még a mesterem nevét sem 

árultam el.



- A volt mesteredét -•- javította ki Edison. - Hogy 

miért teszem Mert emlékeztetsz valakire, akit fiatal 

koromban ismertem. 

- Kire 

- Önmagamra. 

Nagyon kevés holmi maradt a szobácskában. De a 

gyertyacsonk, melynek lángjánál John utoljára végezte 

Vanza-meditációját, még ott volt az asztalon egy 

tányérban. 

Edison közelebb lépett, és lámpása fényénél 

figyelmesen megnézte az olvadt viaszcseppeket. 

Sötétvörösek voltak. 

Edison lekaparta az egyiket a tányérról, és beszívta az 

illatát. 

Ha a mesterre vagy kíváncsi, nézd meg a tanítvány 

gyertyáját. 

Ha megtalálja azt, aki a vörös gyertyákat adta 

Johnnak, megtalálta a magányos mestert.



27. 

- Szóval önnek sikerült legyőznie az Exbridge 

Sárkányt - mondta fanyar mosollyal. Basil, miközben a 

táncparkett szélén megállította Emmát. - Gratulálok, 

Greyson kisasszony. Önben talán egy boszorkány 

rejtőzik. 

- Szó sincs róla - pillantott Emma Victoria felé, aki 

két, szemmel láthatóan régi barátnőjével csevegett. - Lady 

Exbridge volt olyan kedves és felajánlotta, hogy az 

esküvőig lakjam a házában. 

- A mai estéig a Társaság egyetlen tagja sem hitte 

volna el, hogy a Sárkány valaha is hajlandó lesz elfogadni 

törvénytelen unokája választottját - nézett rá 

elgondolkodva a férfi. 

- Végül is ő Edison nagyanyja, táram - szegte fül a 

fejét Emma, és választ sem várva faképnél hagyta Basilt. 

Először is nem akart vele táncolni. Egyáltalán nem akart 

visszamenni a táncparkettre, miután Edison elment. 

Minden gondolata a férfi aznap esti tervei körül forgott. 

Basil azonban mintha a semmiből bukkant volna elő 

abban a pillanatban, amikor Edison elment, és Lady 

Exbridge váltig erősködött, hogy fogadja el a valcerra 

szóló felkérését. 

Levett egy pohár limonádét a megrakott tálcáról, 

melyet libériás inas hordott körbe, és egy dézsába ültetett 

pálmafa mellett megállva lehajtotta az egészet. Tánc 

közben megszomjazik az ember, állapította meg 

magában. 

Aggódott Edison miatt. Kinézett az ablakon az 

éjszakába. Valahol ott jár, és azon igyekszik, hogy 

előcsalja rejtekhelyéről a Vanza-harcost. Még mindig 

neheztelt rá, amiért nem volt hajlandó magával vinni.



Épp egy helyet keresett, hogy letegye az üres poharat, 

amikor a pálmafa túloldaláról meghallotta Victoria 

hangját. 

- Nem tudom, miről beszélsz, Rosemary. Még hogy 

gyilkos. Micsoda butaság. 

Emma megdermedt. 

- Azt csak hallottad, hogy Crane-t az ő szobájában 

lőtték agyon - válaszolta erre a Rosemarynek nevezett 

hölgy. 

- Biztosíthatlak, hogy ha az unokám menyasszonya 

lőtte is le ezt a Chilton Crane nevű egyént, a legteljesebb 

mértékben rászolgált! - csattant fel Victoria. 

Rövid, döbbent csend következett, majd Rosemary 

hirtelen taktikát változtatva így folytatta: 

- Bevallom, meglepett, hogy helyesled az unokád 

választását. Még ha eltekintünk is attól, hogy a nevét 

kapcsolatba hozzák egy gyilkossággal, de mit szóljunk a 

korábbi foglalkozásához 

- A korábbi foglalkozásához - ismételte meg kissé 

elbizonytalanodva Victoria. 

Rosemary vérszemet kapott. 

- Egek! Hát senki sem mondta meg neked, hogy 

Greyson kisasszony egészen addig az éjszakáig 

társalkodónőként kereste a kenyerét, míg az unokád el 

nem jegyezte őt 

- Na és 

- Azt gondoltam, szívesebben vennéd, ha magasabb 

társadalmi körökből származó leány lenne az 

unokamenyed. Például egy nagy vagyon örökösnője. 

- Akit kaptam, azt veszem a legszívesebben - közölte 

határozottan Victoria. - Egy olyan jövendőbeli menyet, 

akinek a segítségével az unokám újra fel fogja 

virágoztatni a családot.



- Tessék 

- Tudod, az embereknél is úgy van ez, mint a 

lovaknál. Ahhoz, hogy a fajta megmaradjon erősnek és 

egészségesnek, nagy Lelkierővel és intelligenciával 

rendelkező leányt kell behozni a családba... 

- Nem hiszek a... 

- Nézz körül, Rosemary - vágott a szavába Victoria. - 

Nem gondolod, hogy kár azért a sok előkelő családért, 

amelyekben oly nyilvánvalóan megmutatkozik a fajta 

gyengesége A törékeny szervezet, a játékszenvedélyre 

való hajlam, az erkölcstelenség, a züllés. A Stokes család, 

hála az unokámnak és a jegyesének, nem fog erre a sorsra 

kerülni.



Emma megállta, hogy egy szót se szóljon. Csak 

amikor már a kocsiban ültek, s a két morc külsejű rendőr 

kíséretében hazafelé tartottak, nézett az idős hölgyre. 

- A fajta gyengesége - kérdezte halkan. 

- Ezek szerint hallotta a beszélgetést - pillantott rá 

felvont szemöldökkel Victoria, ami erősen emlékeztette 

Emmát Edisonra. 

- Kár, hogy Edison nem volt ott. Nagyon jól 

szórakozott volna. 

Victoria elfordította a fejét, kihúzta a derekát, és 

kinézett az ablakon. 

- Nem kétséges - válaszolta előreszegzett állal. 

A pár percig tartó csendben Emma Victoria kesztyűs 

kezét nézte, mely szorosan összekulcsolva feküdt az 

asszony ölében. 

- Nagyon kedves volt öntől, asszonyom, hogy a 

segítségére volt e kalandos ügyben - szólt csendesen. - A 

mai nap eseményei után ki máshoz is fordulhatott volna 

segítségért, ha nem önhöz 

- Meglepő - mondta erre Victoria, miközben mereven 

bámulta a kinti sötétséget. - Edisonnak mindeddig 

semmiben nem volt szüksége az én segítségemre. 

- Nagyon is szüksége van rá, csak eddig nem tudta, 

hogyan kérje. És bocsásson meg, de ön sem volt túlontúl 

készséges. 

- Hogy érti ezt - fordult hirtelen vissza Victoria. 

- Ahogy már említettem, makacsság és büszkeség 

dolgában önök nagyon is hasonlítanak egymásra - 

mosolygott rá Emma kissé fanyarul. - Ezek kétségtelenül 

az ön által emlegetett családi vonások körébe tartoznak. 

Victoria szája megfeszült. Emma felkészült rá, hogy 

most valami kellemetlen megjegyzés következik. 

- Maga szerelmes az unokámba



Emma nem erre a kérdésre számított. Most ő vált 

olyanná, mintha nyársat nyelt volna, s az ő figyelme 

fordult a kinti sötétség felé. 

- A minap egy ismerősöm arra figyelmeztetett, hogy 

nagy ostobaságot követ el az az alkalmazott, aki 

beleszeret a munkaadójába - válaszolta. 

- Ez nem válasz a kérdésemre. 

- Nem, valóban nem az - mondta Emma, és 

szembefordult Victoriával. 

- Maga szerelmes belé - állapította meg Victoria, 

miután alaposan szemügyre vette. 

- Ne aggódjon, asszonyom. Megnyugtathatom, nem 

ringatom magam abban az illúzióban, hogy ő is szeret 

engem. Tudja, mindig ebből támad a katasztrófa - tette 

hozzá sóhajtva. - Az illúziók kergetéséből.



Kop-kop-kop, dobolt valami Emma szobájának 

ablakán. Nemsokára hajnalodik, gondolta, s ő még ébren 

fekszik az ágyában. Mintha várt volna valamire - de maga 

sem tudta, mire. 

Kop-kop-kop. 

Esik az eső, gondolta. Nem, az nem lehet. Holdas az 

éjszaka; az elmúlt két órában azt figyelte, milyen lassan 

kúszik a szőnyegen az ezüstös holdsugár vetette fényfolt. 

Kop-kop-kop. 

Nem esőcseppek. Kavicsok. 

Edison. 

Kimászott az ágyból, magára kapta hálóköntösét, az 

ablakhoz sietett, kitárta, és kihajolva kinézett rajta. 

Edison közvetlenül alatta, a kertben állt. Hajadonfőtt, 

kabátját az egyik vállára vetve, nyakkendője pedig 

kioldozva lógott a nyakában. A holdfény éles árnyékokat 

rajzolt köré, ahogy ott állt, és felnézett a lány ablakára. 

Emma valósággal megszédült az örömtől, hogy 

épségben és biztonságban látja. 

- Jól van - kiáltott le halkan. 

- Igen, persze. Jöjjön le a télikertbe. Beszélni akarok 

magával. 

Valami baj van. Hallani a hangján. 

- Máris jövök. 

A télikert üvegfalain besütött a hold, és fénye ezüstre 

festette a növényeket. Egzotikus illatok terjengtek a 

levegőben. - Edison 

- Itt vagyok. - A férfi kilépett két lombos fa 

árnyékából, s egy holdsütötte ösvényen elindult a lány 

felé. - Beszéljen halkan. Ne ébresszük föl a házat. 

- Mi történt Megtalálta a Vanza-harcost 

- Megtaláltam - felelte Edison, miközben megállt 

előtte, és kabátját ledobta a legközelebbi munkapadra.



A férfi közömbös hangja minden másnál jobban 

megijesztette Emmát. 

- Mi a baj - kérdezte, és nyelt egyet. - Meg... meg 

kellett... ölnie 

- Nem. 

- Hála Istennek! Mit csinált vele 

Edison nekivetette a hátát az üvegtetőt tartó egyik 

oszlopnak, s karját összefonva elnézett a lány mellett a 

kinti sötétségbe. 

- Föltettem egy Vanzagarára tartó hajóra. 

- Értem. - Némi tétovázás után megkérdezte: - 

Csakugyan olyan fiatal, amilyennek gondolta 

- Igen. 

- Ez hát a baj. Saját magára emlékeztette, amikor 

ennyi idős volt. 

- Maga néha a vesémbe lát, Emma. Idegesítő vonás 

egy alkalmazottnál. 

- Ésszerű következtetés volt -- mentegetőzött a lány, 

majd megérintette a férfi karját. - Most mi nyugtalanítja 

Kételkedik benne, hogy helyesen cselekedett 

- Azzal, hogy az ifjú John Stonert elküldtem 

Vanzagarára Nem. Ha van számára remény, csak ott 

van, sehol másutt. Bevallom, a szigeten átéltek adták meg 

számomra is mindazt, amivel aztán megtaláltam a 

helyemet a világban. 

- Megtudta tőle, hogy kicsoda a magányos mester 

- Nem. De meg fogom tudni, ha találkozom vele. Már 

csak idő kérdése. 

A lány megérezte a hangjából, hogy a férfi gondolatai 

ma éjjel nem is annyira a pillanatnyi helyzet, mint inkább 

a múlt körül időznek. A Johnnal való találkozás túl sok 

emléket ébresztett fel benne. Szerette volna 

megvigasztalni, de nem tudta, hogyan férkőzzön hozzá.



- Sajnálom, amiért ma éjjel bele kellett néznie egy 

tükörbe, amelyben önmagát látta fiatalon. 

A férfi egy ideig szó nélkül nézte, majd elfojtott 

hangon így szólt: 

- Még most sem érzem magam nagyon öregnek. 

- Ó, Edison! - Emma nem tudta, nevessen-e vagy 

sírjon. Hirtelen elhatározással átkarolta a férfi derekát, és 

a mellére hajtotta a fejét. Edison hevesen magához ölelte. 

- Emma. - És megcsókolta, de úgy, mintha attól félne, 

mindjárt vége a világnak, s addig ki kell használni az időt. 

A lány rögtön tudta, hogy nem vigasztalásra van 

szüksége, hanem annál valami sokkal ősibb, kevésbé 

civilizált dologra, és ettől ő bizonytalanodott el. Érezte a 

veszélyt, de a következő pillanatban már azt is tudta, 

hogy elkésett: Edison szomjúsága felébresztette benne a 

vágyat, hogy válaszoljon a férfi vágyára. 

Edison csók közben megemelte Emmát, és magához 

húzta. A lány az ölén érezte a férfi ágyéka feszülését. 

- El kellett jönnöm hozzád ma éjszaka - súgta 

rekedten Edison. 

- Igen. - Emma hátrahajtotta a fejét, és két kezét 

felemelve beletúrt a férfi hajába. - Jól tetted. Örülök, hogy 

eljöttél hozzám. 

- Ó, Istenem, Emma! 

Lassan leengedte a lányt a földre, mintha testük 

közelsége egyszerre okozna gyönyört és kínt. Aztán 

fölkapta a kabátját, ledobta a földre, és a lányra nézett. 

- Emma 

- Igen, Edison. Igen. 

Emma közelebb lépett a férfihoz, aki egy halk, fojtott 

kiáltással magához ölelte, majd lehúzta a földre terített 

vastag télikabátra. Emma mélyen beszívta Edison illatát, 

amitől izgalom és vágy fogta el. Így lesz jól, gondolta,



megérezve a férfi testének melegét. Így van jól. 

Megremegett, amikor a férfikéz besiklott a combjai közé. 

- Ugye, most le fogod venni az ingedet - súgta. 

- Most mindent megteszek, amit csak kérsz - ígérte a 

férfi, és kezdte kigombolni az ingét. De még ki sem bújt 

belőle, Emma már ráfektette mindkét tenyerét Edison 

csupasz mellére. Látni nem látta, mert a férfi ráhajló 

felsőteste elfogta előle a hold fényét, de ujjain érezte a 

mellét borító szőrszálak bizsergető simogatását, s az 

izmok elbűvölő játékát. 

- Milyen csodálatos vagy! - súgta elragadtatottan. - 

Szép és erős. 

- Ó, Emma. Nem tudod, mit teszel velem. 

Megfogadtam, hogy ma éjjel uralkodni fogok magamon. 

- Az ilyen pillanatokban hasznos lehet néhány Vanzagyakorlat, 

nem - mosolygott a lány. 

- Éppen az a baj a Vanzával, hogy azt tanítja, kerülni 

kell a nagy szenvedélyeket. 

- Akkor már értem, miért nem fogott rajtad a Vanza 

filozófiája. Te éppen hogy a nagy szenvedélyek embere 

vagy. 

- De magam erre csak akkor jöttem rá, amikor téged 

megismertelek. 

Emmát a combjai közvitt simogató kéz érintésétől 

forróság öntötte el. 

- Edison 

- Ezúttal nem kell kapkodnunk - suttogta a férfi. - 

Szeretném, ha te is megéreznél valamit abból, amit én 

éreztem a múltkor. Ha csak egy töredékét érzed annak a 

gyönyörnek, meg fogod érteni. - Mit 

De válasz helyett Edison még hevesebben ölelte 

magához, és míg lassan cirógatta, ujjai mind mélyebbre és 

mélyebbre hatoltak Emma testébe, amely meg-



megremegett, ahogy a szenvedély vad hullámai átcsaptak 

rajta. Vadul belekapaszkodott a férfiba, s mintha 

messziről hallotta volna szaggatott, kapkodó lélegzését. 

Amikor vonaglani kezdett, s minden porcikája arra 

vágyott, hogy ez az érzés röpítse föl, föl, magasabbra, 

Edison halkan felhördült. De nem illesztette be magát 

Emma lábai közé, s nem hatolt belé, ahogy várta, hanem 

lecsúszott a lábához, felhajtotta a lány hálóingét, s Emma 

döbbenetére a száját tette oda. 

- Edison! 

Megrendítő, felkavaró és elmondhatatlanul izgató 

érzés volt. Alteste olyanná vált, mint a pattanásig feszülő 

íj, s a feje fölé lendülő karja vadul kapkodott valami után, 

amibe megkapaszkodhat, nehogy egy sodró erő eltépje a 

földtől. De pár pillanat múlva felzengett benne valami, s 

már tudta, hogy semmi nem tarthatja idelent a hideg 

földön. Felrepült a magasba. 

Edison ekkor Fölébe lendült, s valósággal belepréselte 

a meleg télikabátba. Beléhatolt, s felnyögött, amikor 

Emma szorosan magába zárta. 

- Szoríts! - zihálta, egyre beljebb és beljebb lökvenyomva 

magát, míg egyszer begörbített háttal 

megmerevedett. A feszes izmokon energia hullámzott át, 

és a férfierő átáramlott, átsugárzott a lány testébe. 

Emma teljes erejéből kapaszkodott belé. 

Végtelennek tűnő idő múlva Edison kinyitotta a 

szemét, és fölnézett a fénylő teleholdra. A rájuk vetülő 

ezüst fény láttán megértette, hogy valójában percek 

telhettek el, miközben úgy érezték, hogy az 

örökkévalóságban lebegnek. 

Szorosabbra fonta karját Emma körül, aki 

megmoccant a mellén. Edison elmosolyodott, amikor



érezte, hogy a lány tenyere kisimul a hasán. Kigombolta 

az ingét, de teljesen nem sikerült kibújnia belőle. 

Majd legközelebb, fogadkozott magában. 

Legközelebb. 

Kell hogy legyen legközelebb. Sok-sok legközelebb. 

A jövő csak Emmával lehetséges. Ezt most már neki is 

meg kell értenie. 

- Emma 

- Szent ég! - ült fel a lány, s kákán körülpillantott. - A 

nagyanyja télikertjében vagyunk! Menjünk innen, mielőtt 

még észrevennének! 

- Nyugalom, kedvesem. Maga már nem az a tiszteletre 

méltó társalkodónő, akinek szüntelenül vigyáznia kell a jó 

hírére. 

- Akkor is roppant zavarba ejtő lenne, ha itt találnának 

bennünket, sir. 

A sir szó hallatán a férfi megrezzent. Nehéz lehet 

levetkőzni a régi szokásokat, emlékeztette magát. 

A lány feltápászkodott. Edison elmosolyodott, látva, 

hogy egy pillanatra megtántorodik, s támasz után kapva 

nyeri vissza az egyensúlyát. 

- Siessen, sir. Mindjárt hajnalodik, hamarosan 

felébred a személyzet. 

- Jó, jó - mondta a férfi, és vonakodva felállt. 

Gombolkozás közben észrevette, hogy a lány különös 

arccal figyeli. - Mi a baj 

- Semmi - vágta rá Emma. 

- Jól van - nézett rá aggódva Edison. 

- Igen. Persze, hogy jól vagyok. Csak most jutott 

eszembe, hogy még sohasem láttam úgy, hogy ne lett 

volna ingben. 

- Drágám, hadd mutassam meg most a tetoválásomat - 

vigyorodott el a férfi.



Meggyújtotta a lány gyertyáját, mókásan meghajolt, és 

szélesre tárta kigombolt ingét. 

- Edison! 

Emma úgy bámult rá, mintha a szeme láttára változott 

volna át valami szörnyeteggé. 

- Azt hittem, jobban el lesz ragadtatva - mondta a férfi 

felhúzott szemöldökkel. - Legközelebb magamon hagyom 

az ingemet. 

- Jaj, Istenem, Edison. A tetoválása! 

Emma fölkapta a gyertyát, közelebb lépett, és egy 

hosszú percig figyelmesen nézte az Edison válla alá 

tetovált Vanza-jelvényt. 

- Vanzavirágnak nevezik. Valami érdekesebbet várt 

- Valami teljesen ismeretlen képet vártam - nézett föl 

rá Emma. 

- Mit mond. 

- Én már láttam valahol ezt a rajzot, Edison. 

- Hol 

- Sally Kent hímzett zsebkendőjén. 

- Kicsoda - nézett rá zavartan a férfi. 

- Élete utolsó hónapjaiban Lady Ware társalkodónője 

volt. Az ő szobáját kaptam meg a Ware Castle-beli 

vendégeskedéskor, emlékszik 

- Bocsásson meg, Emma, de elveszítettem a fonalat. 

A lány megnyalta a szája szélét, és vett egy mély 

levegőt. 

- Sally Kent ezt a mintát hímezte bele egy 

zsebkendőbe, amit otthagyott egy rejtekhelyen kétszáz 

fonttal együtt. Én megtaláltam Sally egykori szobájában a 

pénzt, a zsebkendőt, és egy levelet, amelyet a 

barátnőjének, Judith Hope-nak írt. 

- Folytassa.



- Kézenfekvő volt, hogy Sally Hope kisasszonynak 

szánta a pénzt és a kézimunkát, ezért nem sokkal a 

Londonba való visszaérkezésünk után elvittem neki. 

Emlékszik arra a napra, ugye Haragudott rám, amiért 

kicsit későn értem vissza Lady Mayfield házába. 

- Meséljen erről a Sally Kentről - nézett Edison 

Emmára. 

- Sallynek viszonya volt Basil Ware-rel, és utána 

eltűnt. 

- Mi az őrdög! 

A hirtelen beállt csendben Edison gyorsan 

szétválogatta és aztán újra összerakta a kirakós játék 

elemeit. 

Emma szorongva nézte. 

- Bizonyára arra gondol, hogy már régen szólnom 

kellett volna Sally Kentről és a kézimunkájáról. 

- Arra gondolok, hogy az erkölcsösség áldozatai 

vagyunk. 

- Mi a csudát jelent ez 

- Sokkal hamarabb észrevette volna a hasonlóságot a 

tetoválásom és Kent kisasszony hímzése között, ha sokkal 

hamarabb elkezdjük, és gyakrabban folytatjuk a 

szeretkezést.



28. 

Elkésett. 

A ház üres volt. Csak a házvezetőnő tartózkodott 

otthon. Edison megállt a magát Basil Ware-nak nevező 

férfi dolgozószobájában. 

Odament az íróasztalhoz, és alaposan megnézte a 

gyertyatartó alján lévő olvadt viaszcseppeket. 

Bíborvörösek voltak, ugyanolyanok, mint a John Stoner 

szobájában talált gyertyacsonk. 

Lekapart egy cseppet, és az orrához emelte. 

Ugyanazoknak a füveknek az illatát érezte rajta. 


gyertyáját. 

Emma nem sokkal déli egy óra után hallotta meg 

Edison lépteit a hallban. Letette a tollat, félretolta a 

húgának megkezdett levelet, és talpra szökkent. 

- Végre megjött, Lady Exbridge. 

- Tudom, drágám. - Victoria fölnézett a könyvéből, 

letette a szemüvegét, és a könyvtár ajtajára pillantott. - 

Nagyon remélem, hogy a hírei hallatán megnyugszanak 

majd az idegei. 

- Nincs semmi baj az idegeimmel. 

- Úgy gondolja Kész csoda, hogy nem kergetett a 

bolondokházába a rémes megérzéseivel és az örökös fölalá 

járkálásával. Egész délelőtt úgy viselkedett, mint 

valami idegbeteg regényhősnő. 

- Nem tehetek róla, ha hajlamos vagyok a 

megérzésekre - nézett a ladyre sötét pillantással Emma. 

- Szamárság. Egy kis akaraterővel uralkodni tudna 

magán. 

Válaszra már nem maradt idő, mert nyílt az ajtó, s 

anélkül, hogy szegény Jinkins bejelenthette volna,



belépett rajta Edison. Pillantásával azonnal Emmát 

kereste, majd kurtán biccentett a nagyanyja felé. 

- Köszöntöm a hölgyeket. 

- Na - kerülte meg Emma sietve az íróasztal sarkát. - 

Mit tudott meg, Edison 

- Basil Ware összecsomagolt, és eltávozott 

Londonból. 

- Elment! Ah! Tudja, hogy a nyomában vagyunk. 

- Talán. - Edison az íróasztalhoz sétált, s két kezével a 

combja mellett megfogva az asztal szélét 

megtámaszkodott rajta. - A házvezetőnő elvonult a vidéki 

birtokára. Elküldtem az egyik rendőrt Ware Castle-be, 

hogy ellenőrizze, igaz-e ez, de kétlem, hogy ott találja 

Ware-t. 

- Emma nagyjából elmesélte, mi történt az elmúlt 

órákban - szólt Victoria összevont szemöldökkel. - Ön 

szerint jelenleg mi folyik 

- Magam sem értek még mindent, de annyi 

bizonyosnak látszik, hogy Ware valaha tagja volt a 

Vanzagari Társaságnak. Semmi más nem ad magyarázatot 

a Vanzavirágot ábrázoló tetoválásra, melyet a jelek 

szerint Sally Kent is látott. 

- Szegény Sally Kent - suttogta Emma. - Vajon azért 

ölte meg, mert meglátta a tetoválást 

- Kétlem - válaszolta Edison. - A tetoválás 

valószínűleg semmit sem jelentett számára. 

- De valamivel zsarolta őt - mondta Emma. - Talán 

azzal próbált pénzt szerezni tőle, hogy úgy tett, mintha 

gyermeket várna, de terve kudarcot vallott. Végül mégis 

kapott tőle pénzt, tehát valami sokkal veszélyesebb dolgot 

tudhatott meg róla... - Emma hirtelen elhallgatott, mert 

eszébe jutott, amit Polly mesélt. - Hát persze... 

- Mi az - kérdezte Edison.



- Gyilkosság. Azt hiszem, gyilkosság szemtanúja volt. 

Szent egek! 

- Kit gyilkoltak meg - nézett rá tágra meresztett 

szemmel Victoria. 

- Lady Ware-t. - Az események logikus rendben álltak 

össze Emma fejében. - Így minden érthetővé válik. Polly, 

a szobalány elmesélte, hogy aznap este, amikor Lady 

Ware meghalt, Basilt látta kijönni a szobájából. Mondta, 

hogy a nagynénje most halt meg, megy és értesíti a házat. 

Polly bement a szobába, és látta Lady Ware holttestét. 

Ahogy fölhajtotta a takarót, Sally futott ki az 

öltözőkamrából, de úgy, mint aki kísértetet lát. 

- Gondolja, hogy látta, amint Basil megöli a 

nagynénjét - nézett rá Edison. 

- Amikor a kastély vendégei voltunk, asszonyom 

kapta meg Lady Ware régi szobáját - felelte Emma. - Az 

öltözőkamra úgy csatlakozik hozzá, hogy nyugodtan bent 

tartózkodhat valaki úgy, hogy a külső szobából nem venni 

észre. Biztos vagyok benne, hogy Sally odabent volt 

akkor este, amikor Basil utoljára ment be a nagynénjéhez. 

- Ha látta, hogy Basil olyasmit tesz, amivel sietteti a 

lady halálát, az megmagyarázná a zsarolást - mondta 

minden szót alaposan megfontolva Edison. - De talán 

többet is megtudunk, ha a rendőr visszatér Ware Castleből. 

De addig is tettem néhány egyéb óvintézkedést. 

- Mik lennének azok - érdeklődött Emma. 

- Vannak bizonyos ismeretségeim a dokkban. 

Jutalmat ígértem annak a hajóskapitánynak, aki jelenti, ha 

egy olyan ember, akire illik Ware személyleírása, el 

akarja vele vitetni magát akár itt, Londonban, akár 

Doverban. Továbbá üzenetet küldtem a Vanzagari 

Társaság különböző tagjainak, hogy figyeljék Ware-t.



- Hmm - mondta Emma. - Ware nagyon okos ember. 

Most, hogy már tudja, a nyomában vagyunk, nagyon 

könnyen eltűnhet a szemünk elől. 

- És nem is csak ezért, hanem mert már 

megkaparintotta a receptet vagy a Titkok Könyvét. Mert 

még most sem tudjuk, melyikre fáj a foga. 

- Gondolja, hogy még mindig rá akarja tenni a kezét 

Emmára - nézett Victoria Edisonra. 

A férfi válasz helyett méregetni kezdte Emmát, 

mintha egy megoldandó feladaton törné a fejét. 

A lány hátralépett, és felemelte a kezét. 

- Várjunk csak egy pillanatra! Gondolkozzunk 

logikusan: Basil Ware e pillanatban vagy a kontinens felé 

tart a lopott könyvvel, vagy valami más módon próbál 

kisiklani az cin karmai közül. Akár így, akár úgy, de 

sokkal nagyobb dolgot forgat a fejében, mint hogy engem 

elraboljon. 

- Én nem vennék mérget rá - közölte Edison. 

Emma becsukta a szemét, és lerogyott a 

legközelebbiszékbe. 

- Nem tarthat örökké fogva ebben a házban, uram. 

Meg fogok bolondulni. 

- Más lehetőség is van - mondta óvatosan a férfi. 

- És mi lenne az - sandított rá fél szemmel Emma. 

- Bezárhatjuk az én házamba is. 

- Nem szeretném - nyitotta ki a másik szemét is 

Emma. - Jó volna, ha megőrizhetném, ami még 

megmaradt a jó híremből. 

- Nagyon helyes - csapta össze a könyvét Victoria. - 

Én ellenben szabadon járhatok-kelhetek, és úgy vélem, 

mindketten nagy hasznomat vehetik ebben a kis 

drámában.



Emma és Edison tágra meresztett szemmel bámultak 

rá. 

- Hogyan - kérdezte Edison. 

Victoria fölényes mosollyal nézett rá, de a szemében 

huncut fény csillogott. 

- A pletyka úgy terjed a városban, ahogy a víz folyik 

át a rosta likán. Mi lenne, ha délután levizitelnék néhány 

helyen Talán megtudnék valamit, aminek hasznát 

vehetjük. Ki tudja Kiderülhet, hogy Basil Ware 

akaratlanul is elárult valamit a szándékaiból valakinek, 

akinek fogalma sincs, milyen információ van a 

birtokában. 

Edison némi tétovázás után bólintott. 

- Meg lehet próbálni. Én meg elmegyek a klubjaimba, 

s ott próbálok tájékozódni. 

- És velem mi lesz - húzta el a száját Emma. 

- Fejezze be a levelet, amit a húgának kezdett el írni - 

állt fel Victoria korához képest meglepő lendülettel. - És 

most engedelmükkel fölmegyek átöltözni. Az ilyesféle 

látogatásokhoz illik rendesen felöltözni. 

Emma megvárta, míg az ajtó becsukódik Victoria 

mögött. Akkor Edisonra nézett. 

- Szerintem a nagyanyja kifejezetten élvezi ezt a 

kalandot. 

- Igaza lehet - mosolyodott el halványan a férfi. 

-Meglepő. 

- Ez az egészségtelen kalandvágy valami családi 

vonás lehet önöknél. 

Drága kis Daphném! 

Van egy jó és egy rossz hírem. Először a jót. A jelek 

szerint ez a mostani munkaadóm nem sokáig tart igényt a 

munkámra.



Emma hirtelen megállt, és szomorúan nézte, amit 

eddig leírt. Nem, ez egyáltalán nem volt jó hír. Sőt, a 

lehető legrosszabb hír volt, amit e1 tudott képzelni. 

Gondolni sem mert a jövőre, melyet magányosan, nélküle 

kell majd leélnie. 

Elég. 

Minden reményem megvan rá, hogy napokon belül 

megkapom a bérem utolsó részletét. Kicsit nehezen tudom 

rávenni, hogy megírja az ajánlólevelemet, de végül 

biztosan sikerülni fog. Kérlek, bírd ki még egy kis ideig 

Mrs. Osgood Leánynevelői Iskolájában. 

Ami pedig a kevésbé jó hírt illeti: a lapok továbbra 

sem írnak az Arany Orchidea sorsáról. Minden jel szerint 

odaveszett a tengeren, ámbár én még nem veszítettem el a 

reményt, hogy a végén csak visszatér. Talán mert nem 

tudom elhinni, hogy olyan ostoba voltam, hogy egy eleve 

kudarcra ítélt 

Kocsizörgést hallott a kocsifeljáróról. Maga is 

meglepődött, hogy e zaj hallatán valósággal hideg 

futkározott a hátán. A félig megírt levélről fölpillantott az 

órára. Hamarosan öt óra. 

A könyvtár ablakán kipillantva Lady Exbridge városi 

hintóját látta odalent. Ezek szerint Victoria tért vissza 

délutáni vizitjeiből. 

Nem is jöhetett más, futott át az agyán, hiszen Edison 

szigorúan meghagyta, hogy más kocsit ne engedjenek be 

a kapun, míg ő meg nem érkezik. 

Victoria bizonyára érdekes hírekkel tért haza. Emma 

megkönnyébbülten fel akart sóhajtani, de a levegő 

megrekedt a torkában.



Nevetséges. Semmi magyarázatot nem talált e hirtelen 

támadt rémületre. A házat figyelő rendőr úgysem enged 

be senkit. 

Odalent megállt a kocsi. Emma megpróbálta 

leküzdeni egyre mélyülő rossz előérzetét, s rávenni magát 

a levél folytatására addig is, míg Victoria megérkezik a 

könyvtárba. 

Olyan erővel markolta a tollszárat, hogy az eltört az 

ujjai között. Bosszúsan félrelökte, és kinyitotta a középső 

íróasztalfiókot, hogy másikat vegyen elő. Akkor meglátta 

a kis kést, amellyel Victoria a lúdtoll hegyét szokta 

kifaragni; levette a kupakját, és megvizsgálta az 

elsőrendű acélból készült éles pengét. 

Halk hangokat hallott odakintről. Az inas hangjából 

aggodalom érződött. 

- Kérem, uram, távozzon. Lady Exbridge meghagyta, 

hogy a család és a személyzet tagjain kívül senkit se 

engedjek be a házba. 

- Nyugodjon meg, jóember, biztosíthatom, hogy 

Greyson kisasszony fogad engem. Nemde, Greyson 

kisasszony - nyitott be a könyvtár ajtaján Basil Ware. - 

Lady Exbridge vigasztalhatatlan lesz, ha nem csatlakozik 

hozzánk a hintójába. 

- Mr. Ware - nézett rá dermedten Emma, és hirtelen 

megértette, mi váltotta ki az iménti baljós előérzetét. 

- Mondja hát, hogy ön is velünk jön - nézett rá 

gonoszul csillogó szemmel, de mosolyogva Basil. - 

Mindjárt öt óra. Kocsizunk egyet a parkban. Jövendőbeli 

anyósa azt szeretné, ha a Társaság látná, hogy elfogadta 

önt menyéül.



- Hogy az ördögbe engedhette, hogy csak úgy 

besétáljon a házba - üvöltötte Edison. - Magának az volt 

a dolga, hogy vigyázzon rá! Azért fizetek magának, hogy 

megvédje! 

- Nagyon sajnálom, uram, de nem tehetek róla, hogy 

elvitték a hölgyet - mentegetőzött Will, a vörös képű 

rendőr. - Greyson kisasszony ragaszkodott hozzá, hogy 

elmenjen Lady Exbridge-dzsel. Mr. Ware személyére 

vonatkozóan pedig nem kaptam utasítást. 

Csak saját magát hibáztathatja, gondolta Edison. Az 

eszébe se jutott, hogy Basil az ajtón átfog bejönni a 

házba. 

A nyilvánvaló stratégiája. 

- De legalább a nyomába eredt volna annak az 

átkozott kocsinak - mordult rá. 

- Nem hinném, hogy nehéz dolog lesz megtalálni azt a 

drága hintót - nyugtatgatta Will. - Biztosan látta valaki, 

hogy merrefelé mentek. 

- Maga ostoba fajankó, nem gondolja hogy az első 

sarkon át is ülhettek egy közönséges bérkocsiba 

- Még hogy elcserélték volna azt a drága hintót - 

meresztette rá a szemét hitetlenkedve Will. - Hiszen az 

egy vagyont ér! 

- Azt az embert nem érdekli a nyavalyás hintó - kapta 

galléron a rendőrt Edison. - Neki Greyson kisasszony 

kellett. És most meg is kaparintotta, hála a maga tökéletes 

alkalmatlanságának! 

Edison hirtelen észbe kapott, elengedte a rendőrt, és 

elfordult. Nem ér el semmit, ha nem őrzi meg az 

önuralmát. Most csak a logikában és a stratégiában 

bízhat. Most el kell kezdenie Basil Ware fejével 

gondolkozni. Ez azt jelenti, hogy a Vanza módszere 

szerint kell gondolkoznia.



Kihajtogatta a levelet, mely Victoria házában várt rá, 

és újra elolvasta. 

Stokes, 

Mindketten biztonságban vannak, és nem esik 

bántódásuk, ha gondoskodik róla, hogy megkapjam a 

receptet. Pár órán belül értesíteni fogom, mikor és hova 

juttassa el. 

Vanza-tanítvánnyal van dolga, emlékeztette magát 

Edison, miközben a levelet a markába gyűrte. Egy olyan 

emberrel, aki oly mélyre süllyedt a csalás stratégiájába, 

hogy nem derül ki róla, hogy valaha a 

Vanzagari Társaság tagja volt. Aki oly mélyen 

elmerült a Vanzában, hogy nyilvánvalóan hisz az okkult 

elixír hatékonyságában. 

Basil Ware hisz a stratégiákban. Minden tervét a 

megfelelő tantételek szerint alakította ki. 

Üzenetekben közölni az értékek átadására vonatkozó 

utasításokat, miközben maga és a túszok rejtve maradnak, 

nem tartozik a legegyszerűbb dolgok közé, gondolta 

Edison. A tervben fontos szerepet játszik az idő is. Ha a 

játszma elkezdődik, Ware számára lényeges lesz, hogy 

minden a lehető leggyorsabban történjen. Minél tovább 

tart a dolog, annál nagyobb a kockázat. 

Ware tehát még Londonban van. A rejtőzködés 

stratégiáját választotta. 

E stratégia szerint az a legjobb búvóhely, melyet az 

ellenfél a legkevésbé valószínűnek tart, lévén a 

legbiztonságosabb és a legerősebben őrzött.



- Maga bolond, Ware - nézett Emma utálkozó arccal 

Basilre. 

A jellegtelen bérkocsi, melyben utaztak, egy közeli 

utcában várt rájuk. Basil behúzta a függönyöket, de 

addigra Emma már észrevette a folyót. A szag is elárulta, 

hogy a dokkok közelében járnak. 

- Eljátszotta a jogát, hogy beszéljen, kedvesem - 

felelte a vele szemben ülő Basil. Miután egyik embere 

hátrakötözte Emma és Victoria kezét, elrakta a pisztolyát. 

- Ha elfogadta volna az ajánlatomat, melyet Ware Castleben 

tettem, azóta élvezhetné új, mondjuk asszisztensi 

állását mellettem. De maga Stokest választotta. 

A dolog kezdett világossá válni. 

- Maga lőtte le Chilton Crane-t a szobámban, nem 

Miranda! 

- Szemmel tartottam Mirandát Ware Castle-ban. 

Amikor azon az éjjelen a személyzetem egy tagját rá 

akarta venni, hogy küldje fel Crane-t a maga szobájába, 

rögtön átláttam, mi a szándéka. 

- Azt akarta, hogy rajtakapjanak Crane-nel. 

- Igen. Úgy gondolta, ha maga kompromittálódik, 

akkor egy állásajánlattal a markába kaparinthatja. Ön 

azonban elszánt nő, Greyson kisasszony, és én biztos 

voltam benne, hogy ki fog mászni egy ilyen együgyű 

csapdából. 

- Követte Crane-t a szobámig, s megragadva a 

kínálkozó lehetőséget, megölte őt, hogy olyan rossz hírem 

legyen, ami nemcsak az állásom elvesztését, de a hóhér 

kötelét is kilátásba helyezi. 

- Vanza vagyok - bólintott Basil. - Hiszek benne, hogy 

az ilyesmit csak alaposan szabad csinálni. 

- Miranda nyilván azt hitte, hogy valóban én öltem 

meg Crane-t.



- Lehetséges. De őt meglepte, mondhatni, 

felbőszítette, amikor Stokes a maga gáláns ajánlatával az 

ön segítségére sietett. Miranda úgy gondolta, hogy Stokes 

a receptet akarta megszerezni. És bevallom - tette hozzá 

Basil mosolyogva -, én is ugyanerre a nyilvánvaló 

következtetésre jutottam. 

- Miért volna szüksége az unokámnak egy ilyen 

nevetséges okkult kotyvalékra, amivel holmi 

kártyacsalásokat lehet véghezvinni - szólt közbe 

méltatlankodva Victoria. - Hiszen egyetlen sikeres hajózó 

vállalkozásával több pénzt tud keresni, mintha hónapokig 

játékbarlangokban töltené a drága idejét! 

- Edison különben is becsületes ember - csatlakozott 

hozzá Emma. - Ő sohasem csalna a kártyán. 

- Talán azt hiszi, hogy a recept elvezeti a Titkok 

Könyvéhez - vont vállat Basil, elengedve a füle mellett a 

burkolt célzást. 

- Magát nem érdekli a könyv - kérdezte Emma. 

- Nem különösebben. Szerintem már nincs is meg. 

Farrell Blue villájával együtt eléghetett. De még ha túlélte 

is a tüzet, számomra használhatatlan. 

- Miért mondja ezt 

- Mert most, hogy Blue meghalt, nincs élő ember, aki 

meg tudná fejteni akár egy receptjét is. És engem 

egyébként is csak ez az egy érdekel. 

- És hogy jött rá, hogy Miranda megszerezte a 

receptet - érdeklődött Emma. 

- Amerikában töltöttem az elmúlt éveket, de tartottam 

a kapcsolatot a Vanzagari Társasággal. Visszatértemkor 

értesültem róla, hogy a Titkok Könyvét ellopták, de mivel 

megvoltak a magam tervei, nemigen foglalkoztatott a 

dolog.



- Siettetni a nagynénje halálát, igaz - kérdezte Emma 

zord mosollyal. 

- Látom, nem vesztegette az idejét - kuncogott Basil. - 

úgy van. Szegényke úgyis a halálán volt, hát miért ne 

siettem volna a segítségére azzal a párnával 

Emma vett egy nagy levegőt. 

- És Sally Kent látta, hogy mit csinált. Aztán 

megpróbálta zsarolni. 

- Maga nagyon ügyes kislány - bólintott elismerően 

Basil. - Adtam kétszáz fontot a kis butának, hogy tartsa a 

száját, aztán gondoskodtam róla, hogy eltűnjön. 

- Miért kellett magának annyira az a recept, hiszen 

épp hozzájutott az örökségéhez 

- Sajnos csak az öregasszony halála után tudtam meg, 

hogy a Ware-birtok a csőd szélén áll - vallotta be Basil. - 

Csak annyi maradt, amennyivel egy ideig még fenn lehet 

tartani a látszatot, de mindenképpen új források után 

kellett néznem. 

- Nem nézett körül a gazdag özvegyek vagy egy nagy 

örökség várományosai között - kérdezte Victoria. - Az 

urak ezzel a módszerrel szokták rendbe rakni zilált 

pénzügyeiket. 

- Bevallom, az előbbiek jobban érdekeltek. Tudja, ez 

esetben nem kell az illető hölgy apjával tárgyalásokat 

folytatni, melyek során könnyen fény derülhet a saját 

anyagi helyzetemre. 

- Vagyis csak az özvegyek jöhettek számításba, és a 

listáján Miranda is szerepelt - csapott a homlokára Emma. 

- Eleinte jó esélyt adtam neki - bólogatott Basil. - De 

nem óhajtottam olyasvalaki áldozatául esni, aki ugyanazt 

a játszmát folytatja, amelyet én. Mert mondanom sem 

kell, hogy diszkrét, de rendkívül alapos nyomozást 

folytattam a múltjával kapcsolatban.



- És rájött, hogy kalandornővel van dolga - állapította 

meg Victoria. 

- Már éppen ki akartam húzni a listámról, amikor 

egészen véletlenül rábukkantam életének arra a 

mozzanatára, hogy egy ideig Itáliában élt, és hogy 

újabban az a szokása, hogy egy különleges teával kínálja 

nőismerőseit. E két dolgot összekapcsoltam a 

szóbeszéddel, mely szerint a Titkok Könyve egy tolvaj 

kezébe került, a Blue-villa pedig leégett, és hirtelen 

minden világossá vált előttem. 

- Maga ölte meg Mirandát, ugye - nézett a férfira 

összehúzott szemmel Emma. 

- Nem. 

- Hazudik. Csak maga tehette. 

- Bevallom, nagyon meg akartam szabadulni tőle. El 

is mentem hozzá aznap délután, amikor megtudtam., 

hogy az egész személyzetet eltávolította otthonról. 

Gyanítottam, hogy kezdi hatalmába keríteni a vakrémület. 

- Tudott róla, hogy üzenetet küldött nekem - kérdezte 

Emma. 

- Az, akivel a házát figyeltettem, ezt is megmondta 

nekem. Féltem, hogy el akar mondani magának mindent, 

sőt, talán azt is felajánlja, hogy legyen a társa. Ezt nem 

engedhettem. De amikor odaértem, már holtan találtam 

őt. És a recept nem volt sehol. 

- Nem értem - bámult rá Emma. - Csak maga ölhette 

meg. Senki más nincs... 

- Dehogy nincs, Greyson kisasszony. A vőlegénye. - 

Ő nem ölte meg Mirandát - gerjedt haragra Emma. 

- De még mennyire, hogy megölte - villant rá Basil 

szeme. - Sőt, a receptet is ő vitte el. Felforgatta miatta az 

egész könyvtárat.



Fölösleges vitatkozni vele, döntötte e1 magában 

Emma. 

- Maga most azt hiszi, hogy Edison oda fogja adni az 

elixír receptjét annak fejében, hogy bocsássa szabadon 

Lady Exbridge-et és engem 

- Igen. Szerintem pontosan ezt fogja tenni. Velem 

ellentétben rá hatással van a Vanza-becsület fogalma. 

Victoria megpróbált másképp elhelyezkedni a széken. 

- Nem kétséges, hogy Edison engem fog okolni, 

amiért engedtem, hogy ez a galád Basil Ware elrabolja 

magát. 

- Ware mindkettőnket elrabolt - igazította helyre 

Emma. - De abban igaza van, hogy Edison nem lesz 

elragadtatva. Nem szereti, ha a dolgok nem úgy mennek, 

ahogy ő elképzelte. 

Ware-nak rém egyszerű dolga volt, gondolta. Két 

embere leütötte a Victoria hintójában várakozó kocsist és 

inast, s amikor látogatását befejezve a lady beszállt, az 

Exbridge-libériát viselő gazfickók hajtottak el vele. 

Amikor behajtottak a kapun, Basil Ware pisztolyt 

fogott rá, s így a lady kénytelen volt a kocsist föl nem 

ismerő szolgájának azt mondani, hogy ő fogadta fel az új 

embert. 

Ezek után Basil Ware akadálytalanul léphetett be a 

házba. 

Míg ezeket végiggondolta, Emma megpróbálta 

kideríteni, milyen erős a csomó, mely összefogja 

hátrakötözött kezét. Amikor látta, hogy nem boldogul, 

Victoriára nézett. 

- Az ön kötele mennyire feszes, madam 

- Nem túlságosan, mert az a rettenetes alak rajtam 

hagyta a kesztyűt. De egymagam biztosan nem tudok 

megszabadulni tőle.



Emma körülnézett. Ware egy ócska kis üzlet fölötti 

szobában őriztette őket két emberével az est leszálltáig, 

majd egy egyszerű bérkocsival átszállította őket a dokkba. 

Nem sokkal korábban kerültek ide, ennek az üres 

raktárnak az emeletére, ahol magukra hagyták őket a 

hatalmas ládák és jókora hordók között. A poros, piszkos 

padlón vastag kötelek tekergőztek kövér kígyókként, s az 

ablakokat olyan vastagon lepte a mocsok, hogy a hold 

fénye nem tudott áttörni rajta. 

Emma nem tudta, hány óra lehet, de abban biztos volt, 

hogy órákkal ezelőtt hagyták el az Exbridge-házat. 

- Vajon miért a dokkba hozott bennünket - töprengett 

fennhangon, miközben közelebb tapogatózott 

Victoriához. 

Tálán el akar hajózni, mihelyt a kezében lesz a recept. 

Meg van győződve róla, hogy Edison vitte el. 

- Nem tudom elhinni, hogy Ware csakugyan 

feltételezi Edisonról, hogy megölte Mirandát, mert meg 

akarta kaparintani annak a kotyvaléknak a receptjét. 

- Akkor még mindig nyitva van a kérdés, hogy ki ölte 

meg Mirandát - állapította meg Victoria, majd némi 

szünet után megkérdezte: - Mi a csudát művel 

- Megpróbálok a háta mögé kerülni, hogy 

benyúlhasson a szoknyám alatti egyik zsebbe. - Miért, mit 

tart a zsebében 

- Az íróasztalfiókjában talált kést. Talán el tudjuk 

vágni vele a köteleinket. 

- Meglepő - mormolta Victoria. - Hogy a csudába 

jutott eszébe, hogy magával hozza a tollfaragó késemet 

- Akkor támadt ez az ötletem, amikor meghallottam a 

hallban lévő Basil hangját.



- Üljön mán le - mondta Félfülű Harry. - Megőrjít 

ezzel a le-föl mászkálásával. Tessék, igyon egy korty sört, 

attól majd megnyugszik. 

Edison meg se hallotta. A keskeny ablakhoz érve 

lenézett a szűk kis utcára. Harryvel együtt órák óta 

várakoztak a Vörös Démon fölötti sötét kis szobában. 

Harry egyik embere ugyan már egy órája visszatért egy 

használhatónak látszó hírrel, de Edison továbbra is csak 

várt. Az időzítés stratégiája szerint minél türelmetlenebb 

valaki, annál inkább késleltetni kell a támadást. De sokáig 

nem merte húzni a dolgot. Ware üzenete nagyon is 

világos volt. A receptet egy órán belül tegye le a 

megjelölt sikátorban, amely a város másik végében volt. 

Ware azt a helyet figyelteti embereivel, 

következésképpen kevésbé tartja szemmel a foglyait. 

- Mit gondol, hányan lehetnek vele - érdeklődött 

Harry. 

- Legföljebb egy vagy kettő. Olyan nagyra van 

magával, hogy azt hiszi, két asszonnyal gyerekjáték lesz 

elbánnia. Annyi esze nincs a bolondnak, hogy fölmérje, 

mire számíthat, ha az a két asszony Emma és a 

nagyanyám - tette hozzá baljós vigyorral. 

- Ojjan nehéz természetűek 

- Azt te el se tudod képzelni. Éppen ezért kell 

megtalálnunk őket, amíg Ware mással van elfoglalva. Ha 

túl sokáig várunk, Emma és Victoria képes és a maga 

kezébe veszi a dolgok intézését. 

- Felőlem máris indulhatunk. Minél előbb, annál jobb, 

én amondó vagyok. 

Edison elővette a zsebóráját, és felpattintotta a 

fedelét. 

- Indulhatunk.



- Hála Istennek. - Harry lecsapta a söröskorsót, és 

felpattant. 

Edison bekattintotta az óra fedelét, és elindult az ajtó 

felé. Kabátzsebéből előhúzta a pisztolyait, hogy még 

egyszer ellenőrizze őket. Mindkettő töltve. A puskapor is 

száraz volt.



29. 

A kötél utolsó szála is elpattant. Emmát egy pillanatra 

elöntötte a boldogság. 

- Sikerült, madam! Szabad vagyok! 

- Hála az égnek. Már azt hittem, sohasem végzek 

vele. 

Emma vigyázva kinyújtotta mindkét karját. Merev 

volt, fájt is, de azért boldogulni fog. Gyorsan megfordult, 

és fölkapta a kést. 

- Egy perc, és kiszabadítom, madam. 

- Ebben nem kételkedem - felelte fanyarul Victoria. - 

De gondolt-e már arra, hogy utána mihez kezdünk Ebből 

a szobából csak a lépcsőn át jutunk ki. Ott pedig Ware és 

az emberei várnak ránk. 

- Van más út is - mondta Emma, miközben a keskeny 

pengét ide-oda húzogatta a vastag kötélen. - Az ablak. 

- Másszunk le az utcára 

- Rengeteg kötél hever a padlón. 

- Nem biztos, hogy én képes vagyok ilyesmire. De 

még ha sikerül is megmenekülnünk innen, ne felejtse el, 

hogy London legveszedelmesebb részén vagyunk. Két 

asszony éjszaka a dokkban csúnyán pórul járhat. 

- Van más javaslata 

- Nincs - vallotta be Victoria. 

Épp abban a pillanatban, amikor Emmának végre 

sikerült átvágnia a kötelet, léptek dobogását hallották a 

lépcső felől. 

- Jön valaki - suttogta Victoria. - Ha ellenőrzi a 

köteleinket, észre fogja venni, hogy elvágtuk. 

Emma sarkon fordult, s felkapta a nehéz faszéket, 

melyen az imént ült.



- Maradjon ott, ahol van, asszonyom. Ha kinyitja az 

ajtót, próbálja egy percre elterelni a figyelmét. 

- Mire készül 

- Ne féljen. Nagyon értek az ilyesmihez, ámbár szék 

helyett inkább ágymelegítőt szoktam használni. 

Sietve átvágott a szobán, s épp akkor ért az ajtóhoz, 

amikor a túloldali léptek megálltak előtte. Akkor vett egy 

mély levegőt, a feje fölé emelte a széket, és várt. 

Az ajtó nagy lendülettel kitárult. Gyertyafény lobbant. 

- Már épp ideje, hogy jöjjön valaki. Remélem, hozott 

valami ennivalót. Órák óta étlen-szomjan gubbasztunk itt 

- szólt ki éles, parancsoló hangon Victoria a sötétből, 

egészen úgy, mintha egy szolgát korholna. 

- Örüljenek, hogy egyáltalán életben vannak - közölte 

az ember, s beljebb lépve magasra emelte a gyertyát. - 

Hol az ördögbe van a másik 

E pillanatban Emma teljes erejéből lesújtott a férfi 

fejére, aki hang nélkül összerogyott. A gyertya kiesett a 

kezéből, és elgurult valamerre. 

- Emma, a gyertya! - figyelmeztette Victoria. 

- Megtaláltam - kapta föl a porból Emma, és elfújta a 

lángját. - Most aztán siessünk. Valaki hamarosan utána 

fog jönni. 

- Igen. - Victoria fölemelt a földről egy tekercs 

kötelet, és vonszolni kezdte az ablak felé. - Nem tudom, 

le tudok-e mászni egy kötélen az ablakból. 

- Majd csomókat kötünk rá. A kesztyű megvédi a 

kezünket. Mindössze egy emelet magasan vagyunk, 

Victoria. Meg tudjuk csinálni. Én megyek elsőnek, hogy 

lentről elkapjam, ha netalán lecsúszna. 

- Jól van. - Victoria kinyitotta az ablakot, és kilökte a 

kötél egyik végét. - Meg kell próbálnunk. Senkit sem 

látok odalent. Ez talán jó jel.



- Nagyon jó jel - felelte Emma. - Féltem, hogy Ware 

őröket állít odalent. 

Két nagy csomót kötött a vastag kötélre, de többre 

nem mert időt vesztegetni. A kötél másik végét egy hordó 

köré kötözte. Amikor elkészült, fölemel, te a szoknyáját, s 

egyik lábát átvetve a párkányon két kesztyűs kezével 

megragadta a kötelet, és felkészült, hogy leereszkedjen a 

szűk utcába. 

- Legyen óvatos, drágám - suttogta Victoria. 

- Bizony - szólt Edison halkan valahol Emma feje 

fölött. - Legyen nagyon óvatos. Nem azért törtem magam, 

hogy most, a végén eltöressem magával a bokáját. 

Emma alig bírta megállni, hogy fel ne kiáltson 

örömében és meglepetésében. Gyorsan fölnézett, de csak 

az éjszakai égboltot látta a feje fölött. Aztán észrevette, 

hogy egy árnyék himbálózik közvetlenül fölötte. 

- Úristen. Edison. 

- Csitt. Menjen vissza. Nincs értelme a nehezebb utat 

választani, ha van könnyebb is. 

- Igen. Hogyne. 

Emma visszamászott a szobába, és onnan figyelte a 

férfit. Ha nem tudta volna, hogy ott van, még most sem 

vette volna észre a feketébe öltözött árnyalakot az éjszaka 

sötét háttere előtt, amint egy kötélen ereszkedik le a 

tetőről. 

Emma odarohant, és átkarolta a derekát. - Épp 

idejében érkezett, sir. 

- Bocsánat a késésért. Ki kellett várni a megfelelő 

pillanatot. - És egy röpke pillanatra magához ölelte a 

lányt. 

- Hogy talált ránk - nézett rá ámulva Victoria. 

Hosszú mese. Elég annyi, hogy ha az ember 

megtanulta a Vanza-stratégiákat, akkor többnyire ki tudja



számítani, hogy egy másik Vanza-tanítványnak mi lesz a 

következő lépése. Ware feltételezte, hogy én majd úgy 

gondolom, Londonnak épp ebben a részében nem fogja 

önöket elbújtatni. De, amint látom, maga megint a régi 

trükkjéhez folyamodott, Emma - mondta Edison, a padlón 

fekvő férfira tekintve, akire épp ráesett a hold ezüstös 

fénye. 

- Jól összedolgoztunk Victoriával - válaszolta Emma, 

majd ideges pillantást vetve az ajtó felé, hozzátette: - 

Rettenetesen örülök, hogy itt van, uram, de mielőbb el 

kellene tűnnünk innen. 

- Egyetértek - felelte Edison. - De szerintem könnyebb 

lesz a lépcsőn lemennünk, mint kötélen leereszkednünk. 

Az ajtóhoz lépett. - Várjanak itt. Egy perc, és visszajövök. 

- Edison, ne! 

- Nincs semmi baj. Ware pillanatnyilag a 

figyelemelterelés stratégiájának az áldozata. Nem képes 

egyszerre mindenre odafigyelni. Itt mindössze két embere 

van vele, s közülük az egyikkel önök, hölgyeim, 

dicséretes módon elbántak, a másikat meg Harry 

barátommal együtt már korábban lefegyvereztük. Ware 

többi bérence pedig a város túlsó végében les rám. 

- Csakhogy odalent maga Ware várakozik, és pisztoly 

is van nála - suttogta Victoria izgatottan. - Egyenesen belé 

fog szaladni. 

- Vagy inkább ő szalad belém - mondta Edison, s 

máris kilépett az ajtón. 

Emma Victoriára nézett. 

- A legnehezebb munkaadó, akivel valaha dolgom 

volt. Meg kellett volna íratnom vele az ajánlólevelet, s 

csak aztán engedni, hogy lemenjen a földszintre.



Sohasem bízott meg vakon a stratégiákban, de el 

kellett ismernie, hogy az időzítés stratégiája, ha másért 

nem, hát a meglepetéselem miatt remekül bevált. 

Elővette övéből a pisztolyát, kilépett a sötét előtérből, 

és a lámpással megvilágított iroda ajtajához lépett. 

Odabent Basil járkál föl-alá, kezében lóbálva pisztolyát. 

- Sajnálom, hogy megvárakoztattam, Ware - mondta 

Edison. 

Basil hevesen összerándult, és megpördült. Edison 

láttán szája dühösen megvonaglott. 

- A pokolba magával, Stokes. - Fölemelte a pisztolyt, 

és megcélozta vele Edisont. - A pokolba a szemével. 

Meghúzta a ravaszt. A lövés zaja robajként hatott a 

kis szobában. 

Edison addigra már elugrott az ajtóból, és a golyó a 

mögötte lévő falba fúródott be. Akkor gyorsan 

visszaugrott az ajtónyílásba. Ware felkapta az íróasztalról 

a másik pisztolyát. 

Edisonnak újból félre kellett ugrania Ware második 

lövése elől, amely elszállt a sötétbe. 

- Hol vannak az embereim - rikoltotta Basil. - Ide 

gyertek, itt van! 

Edison érezte, hogy talpa alatt megremeg a padló. 

A mindenségit. Ezek szerint elszámították magukat. 

Basilnek nem két, hanem három embere volt itt. 

Levetette magát a földre, de sajnos, nem elég gyorsan. 

Háta mögött, a sötétségben fény villant, és úgy érezte, 

mintha a bordái közé kést döftek volna. 

- Old meg! - üvöltötte Ware. - Holtan akarom látni! 

Edison a hátára fordult, és belelőtt a sötétségből 

felbukkanó alakba. Az megrándult, és hátrazuhant a 

lépcsőre. Pisztolya nagy csattanással esett a földre.



A padló újabb remegéséből Edison arra 

következtetett, hogy Ware a meglepetésstratégia szerint 

hátulról támad. Erre az volt a válasz, hogy az ember 

átfordul az oldalára, és fölpattan álló helyzetbe. Ő 

azonban kettőt fordult, s az oldalába hasító fájdalomra 

ügyet sem vetve teljes erejéből megragadta és megrántotta 

Ware csizmás lábát, aki egy fülrepesztő ordítással hanyatt 

vágódott. 

Edison ekkor felugrott, és elindult felé. 

Basilnek addigra már sikerült feltérdelnie, s most 

összehúzott szemmel nézett el Edison mellett. 

- Lőj már, te ökör! Lőj! 

Régi trükk volt ez, talán a legrégibb. Edison oda se 

nézett, vajon valóban ott áll-e a másik a háta mögött a 

pisztolyával, csak oldalt vetette magát, és begurult egy 

oszlop mögé. Sebéből fájdalom hullámzott át a testén. 

Megmarkolta a zsebében lévő másik pisztolyát. 

A sebesült támadó addigra feltápászkodott, és 

elsütötte a kezében lévő fegyvert. 

Edison előkapta a zsebéből, a pisztolyt, de rögtön 

látta, hogy fölösleges visszalőnie. 

A támadó kiejtette a fegyvert a kezéből, megmarkolta 

a vállán ejtett sebet, és kimeredt szemmel bámult 

Edisonra. 

- Idenézz, micsináltál... Most asztán fújhatom a 

pénzemet, te nyavajás... 

Azzal fejjel előre végigzuhant a padlón. 

Edison az oszlopba kapaszkodva felhúzta magát. 

Basilre nézett, aki arccal egy vértócsában feküdt a földön, 

az Edisonnak szánt golyóval a mellében. 

- Edison, nincs semmi baja - röpült föl a lépcsőn 

Emma, hogy csak úgy suhogott a szoknyája.



- Jóságos Isten, ezek lövések voltak! - szedte a 

lépcsőfokokat közvetlenül a nyomában Victoria. - Ware 

meghalt 

- Azt mondta, nincs itt Ware-nak több embere! - 

rohant Edisonhoz Emma. 

- Elszámítottam magam - felelte a férfi az oldalára 

tapasztott kézzel. - De helyrehoztam a tévedést. 

- Szent Isten, Edison - kiáltotta halk, sírós hangon 

Victoria, és a szája elé kapta a kezét. 

- Maga vérzik - állt meg Edison előtt Emma, s tágra 

meredt szemmel nézett rá. 

A férfi lepillantott a fekete ingén terjengő nedves 

foltra. Bódultságot érzett, s akaratereje megfeszítésével 

küzdött a rá-rátörő szédülés ellen. 

- Rendbe jövök. Csak egy kis karcolás. Azt hiszem. 

Menjen ki, és hívja Harryt. Arra vár, hogy jelt adjak. 

- Majd én hívom - mondta Victoria, és sietve elindult 

az ajtó felé. - Edison, nagyon sok vért... 

- Menjen, és hívja Harryt, nagyanyám. 

Victoria futott. 

- Üljön le, Edison. - Emma fölemelte 

muszlinszoknyáját, és hozzáfogott, hogy letépjen egy 

csíkot az alsószoknyájából. 

- Mondom, hogy jól vagyok - mormolta a férfi. 

- Azt mondtam, üljön le! 

Edison lerogyott az egyik lépcsőfokra. Maga is 

meglepődött a hirtelen rátört gyengeségtől. 

- Aggódik, ugye, hogy mindjárt meghalok, pedig még 

nem írtam meg azt a nyavalyás ajánlólevelet 

- Nem erről van szó, uram. - A lány óvatosan 

felhajtotta a férfi golyótépett ingét, hogy megvizsgálja a 

sebet. - Pusztán arról, hogy bizonyos szakmai szintet 

tartanom kell. Pályafutásom során voltam már néhányszor



nehéz helyzetben, de még egy munkaadómat sem kellett 

elveszítenem. Nem szeretném épp önnel kezdeni.



30. 

Húsz perccel később Edison óvatosan elhelyezkedett 

a Harry által előállított bérkocsi párnázott ülésén. Jobban 

érezte magát. A seb nem ment mélyre, de kegyetlenül fájt. 

Victoria a szemben lévő ülésre telepedve nézett rá 

aggodalmas tekintettel. Emma szállt fel harmadiknak, és 

leült Edison mellé. Amikor Félfülű Harry is felmászott a 

kocsis mellé a bakra, a kocsi egy rándulással elindult. 

- Elállt a vérzés - állapította meg Emma a maga 

készítette kötést megszemlélve. - Mihelyt hazaérünk, kap 

valami ópiumkivonatot. 

- A pokolba az ópiummal - morogta Edison, 

felfelszisszenve, amikor a kocsi egy nagyobbat rántott. - 

Én inkább a brandyre szavazok. 

- Mi lesz azokkal a gazfickókkal, akiket a raktárban 

hagytunk - kérdezte Victoria. - Basil Ware-on kívül 

mindegyik él. 

- Előbb-utóbb kiszabadulnak - felelte Edison. Szédült, 

és egyre nehezebben tudott tiszta fejjel gondolkodni. - 

Azután újra eltűnnek a kikötő bugyraiban. 

- Gondoskodnunk kellene arról, hogy utolérje őket az 

igazságszolgáltatás - mondta Victoria. 

- Nem érdekel, mi történik velük. - Edison mélyeket 

lélegzett, hogy elűzze a fenyegetően közeledő sötétséget. 

- Ware halott. Csak ez számít. 

- Ha már szóba került Basil Ware - szólt közbe Emma 

-, sok mesélnivalónk van róla. A terve számos részletét 

elárulta nekünk. Ő ölte meg a patikust, hogy elfedje 

Miranda nyomait, amúgy pedig azt állította, hogy 

Mirandát nem ő lőtte le. Ezt nem hittem el neki, de azért 

furcsa, hogy ezt a gyilkosságot tagadta, holott a többit 

készségesen bevallotta.



- Én hiszek neki - mondta Edison. Behunyta a szemét, 

és fejét ráhajtotta az ülés támlájára. Erezte, hogy 

fokozatosan elhatalmasodik rajta a gyengeség. 

- Hogy érti azt, hogy hisz neki - kérdezte Victoria. - 

Miért ne hazudhatna... 

- Szent ég! Nézzék! - suttogta Emma. 

- Mit - kapta oda a fejét Victoria. 

Edison képtelen volt kinyitni a szemét. 

- Azt a hajót. Amelyik másodiknak van kikötve a 

dokkban. Az Arany Orchidea! - kiáltotta ujjongva. - Nem 

hiszek a szememnek! Látják Állítsa meg a kocsit! - 

kiáltotta előre. - Meg akarom nézni közelebbről! 

- Csak egy hajó, Emma - nyögött fel Edison. - Ha nem 

haragszik, most csakugyan szükségem lenne egy kis 

brandyre. 

- Igen, persze. Bocsásson meg. Mi nem jutott az 

eszembe... Harry, szóljon a kocsisnak, hogy menjünk 

egyenesen Lady Exbridge házához. 

- Úgy lesz, asszonyság - kiáltott vissza Harry. 

- Majd később visszajövök, és megnézem közelebbről 

- ült vissza Emma a helyére. - Tudtam, hogy vissza fog 

jönni! Kezdettől fogva tudtam! 

- Mi a csudáért érdekli annyira az a hajó - tudakolta 

Victoria. 

- Abba a hajóba, abba az átkozott, nyavalyás hajóba 

fektettem minden pénzünket, amit a húgommal együtt 

kaptunk, amikor eladtuk a devoni házunkat. Hát nem érti, 

Lady Exbridge Az Arany Orchidea épen és egészben 

befutott a kikötőbe. Nem süllyedt el! És én most gazdag 

vagyok! 

- Gazdag - visszhangozta Victoria. 

- Hát, talán nem annyira, mint Krőzus, vagy, ön, vagy 

Edison. De annyit mondhatok, madam, hogy soha többé



nem kell társalkodónői állást vállalnom. Annyi pénzünk 

lesz, hogy akár tucatnyi kérő is tolong majd Daphne 

körül, s neki nem lesz más dolga, mint válogatni közülük. 

Kiválaszthatja magának a szívének legkedvesebbet, és 

sohasem kell házvezetőnőként vagy társalkodónőként 

megkeresnie a kenyerét - hadarta egy szuszra Emma, a 

túláradó örömtől kipirulva, csillogó szemmel. 

- Meglepő - motyogta Victoria. 

Edison is megmoccant, de a szemét nem nyitotta ki. 

- Gondolom, Lady Mayfield említette magának, hogy 

reményeim szerint még ebben a szezonban sikerül nyélbe 

ütnöm egy jó házasságot. 

- Miről beszél - kérdezte ijedten Victoria. 

- Talán hallucinációi vannak - vélekedett Emma, és 

kezét rátette Edison homlokára. - Lehet, hogy az agyára 

ment a fájdalom és a megrázkódtatás. 

- Most, hogy gazdag lett, és mivel olyan szépen 

megegyeztünk egymással... - Edison szünetet tartott, hogy 

összeszedje az erejét. Nagyon jól esett a homlokát hűsítő 

kéz érintése, de a szemét még most sem nyitotta ki. - Nem 

látom be, miért ne házasodhatnánk össze. 

- Félrebeszél, semmi kétség - suttogta Emma. - 

Rosszabb állapotban van, mint gondoltam. Ha hazaérünk, 

rögtön orvost kell hívni hozzá. 

- Igaza van - bólogatott Victoria. - Ne vitatkozzon 

vele, Emma. Ki tudja, hogyan hatna rá ebben az 

állapotában. Nem szabad felizgatnunk. Mondja csak neki 

azt, hogy feleségül megy hozzá. 

- Jól van - egyezett bele sietve Emma. - A felesége 

leszek. 

- Köszönöm, drágám. Megtisztel vele. - Ezzel a férfi 

elmerült a rá várakozó sötétségbe.



A két nő suttogva mondott szavai elkísérték az árnyak 

birodalmába. 

- Nem hiszem, hogy reggel emlékezni fog bármire is - 

mondta Emma. 

- A maga helyében én nem lennék olyan biztos ebben. 

- súgta Victoria. 

- Mindenesetre megkérem, madam, legyen olyan jó és 

ne emlékeztesse őt arra, hogy ma éjjel házasságot ajánlott 

nekem. 

- Ugyan miért ne 

- Mert akkor kötelességének fogja érezni, hogy állja a 

szavát - magyarázta Emma csüggedt hangon. - És én nem 

szeretném, hogy azt higgye, becsületből feleségül kell 

vennie. 

- Már épp ideje, hogy Edison elvegyen valakit - 

jelentette ki Victoria, és Edison csak csodálni tudta a 

gyakorlatias gondolkodásáért. - Szerintem maga 

megfelelő lesz, Greyson kisasszony. 

- Ígérje meg, Lady Exbridge, hogy erről egy szót sem 

szól neki. 

- Jól van - nyugtatta meg Victoria. - Csendben 

maradok. De nem hiszem, hogy ez bármit változtatna a 

dolgokon. 

- Mire az unokája magához tér, az egészet el fogja 

felejteni. 

Merő tévedés, gondolta Edison, a feledés határán 

lebegve. 

- Csak tudnám, mi volt abban, amit arról a nyavalyás 

hajóról mondtam, ami felidézte benne a hallucinációkat - 

tűnődött Emma. 

- Talán azzal lehet összefüggésben, hogy annak a 

nyavalyás hajónak ő a tulajdonosa - felelte Victoria.



Edison arra ébredt, hogy Emma brandyt önt a sebére. 

- Az ég szerelmére, bele ne öntse az egészet abba az 

átkozott lyukba! Inni is maradjon belőle! – És nyúlt az 

üveg után. 

Emma hagyta, hogy igyon egy kortyot, aztán elvette 

az üveget. 

- Most aludjon tovább. 

A férfi visszafeküdt a párnára, és összefont karját a 

homlokára fektette. 

- Vegye tudomásul, hogy nem fogom elfelejteni. 

- Még mindig félrebeszél - mondta Emma, aki közben 

új kötést tett a sebre. - Kicsit melegnek érzem, de a seb 

tiszta, és szépen be fog gyógyulni. Most pedig aludjon. 

- Ígérje meg, hogy akkor is itt lesz, amikor felébredek. 

- Itt leszek - ígérte a lány, s nagyon igyekezett, hogy 

elfojtsa a vágy feltörni készülő könnyeit. 

A férfi a keze után nyúlt, melyet a lány röpke habozás 

után odaadott neki. Akkor Edison megragadta, mintha 

attól félne, hogy mindjárt visszahúzza. A lány megvárta, 

míg elalszik. - Szeretlek, Edison - suttogta. 

Válasz nem jött. Érthető, gondolta Emma. Hiszen 

alszik. 

Nem sokkal dél előtt a félrelökött takaró zizegése és 

egy félig elharapott, halk káromkodás ébresztette föl. 

Kinyitotta a szemét. A szoba csupa napfény volt, s ő ott 

kuporgott elgémberedett tagokkal a hatalmas 

karosszékben. 

Edison az ágy széléji ült, s a már jól ismert, titokzatos 

tekintettel nézte. Egyik kezét óvatos mozdulattal a kötésre 

fektette, de az arcába már visszatért a szín. A szeme



kitisztult, s a régi éberség tükröződött benne. Derékig 

meztelen volt, s a takarót a combjáig letolta. 

Emma hirtelen elszégyellte magát. Elvörösödött, 

amitől még bosszússá is vált. Megköszörülte a torkát. 

- Hogy érzi magát, uram 

- Fáj - mosolyodott el halványan Edison. – De amúgy, 

köszönöm, egész jól. 

- Nagyszerű. - Emma fürgén felpattant, aztán 

megpróbált nem összecsuklani a teljesen lemerevedett 

lábára nehezedő testsúlya alatt. - Csengetek, hogy 

hozzanak önnek teát és pirítóst. 

- Ebben a székben ült azóta, hogy hajnalban 

hazaértünk 

A lány kelletlen pillantást vetett a tükörbe, és 

felnyögött, amikor meglátta gyűrött ruháját és 

összekócolódott haját. 

- Meglátszik rajtam, ugye 

- Tudom, hogy megígértettem magával, hogy itt lesz, 

ha felébredek, de ettől még nem kellett volna a 

karosszékben aludnia. Azzal is beértem volna, ha tudom, 

hogy itt van valahol a házban. 

A lány kinyitotta a száját, de hirtelen egy szó sem 

jutott az eszébe. 

- Nem beszéltem félre a múlt éjszaka, Emma - nézett 

rá merőn a férfi. - És nem felejtettem el semmit. 

Megígérte, hogy feleségül jön hozzám. 

- Miért - kérdezte a lány őszintén. 

- Miért - rökönyödött meg a férfi. 

- Igen, miért - Emma széttárta a karját, és le-föl sétált 

az ágy előtt. - Az rendjén van, hogy azt mondja, feleségül 

akar venni, de be kell látnia, jogom van tudni, hogy 

valójában miért is akar feleségül venni. 

- Aha.



- Mert kötelességének érzi Mert ha erről van. szó - 

nézett a férfira fenyegetően Emma -, akkor biztosíthatom, 

nem szükséges. Már nincsenek pénzügyi gondjaim, hála 

az Arany Orchidea visszatérésének. 

- Nem, nincsenek - bólogatott a férfi. 

- És a jó hírem miatt sem kell különösebben 

aggodalmaskodnom, mivel nem célom, hogy a Társaság 

befogadjon. 

- Hát, ez nagyban leegyszerűsíti a helyzetet. 

- Hogy érti ezt 

- Nyilvánvalóan csak egy okom maradt arra, hogy 

házasságra lépjek - mosolygott a férfi. 

- Ha most arról akar meggyőzni, hogy szüksége van 

arra a haszonra, amelyet az én egyetlen részvényem... 

- Szeretem. 

A lány elkerekedő szemmel bámult rá. 

- Edison. 

- Esküdni mernék rá, hogy mielőtt másodszor is 

elaludtam volna, maga azt mondta nekem, hogy szeret. 

Vagy akkor is csak hallucináltam 

- Nem. Nem, nem hallucinált! - Kitárt karral futott a 

férfi felé, s amikor odaért, hevesen átölelte és magához 

szorította. - Annyira szeretem, Edison, hogy az már fáj! 

A férfi felszisszent. 

- Igen. Tényleg fáj. 

- Úristen, a sebe! - A lány elengedte, s elszörnyedve 

azon, hogy mit tett, gyorsan hátralépett. - Jaj, ne 

haragudjon! 

- Nem haragszom - mosolyodott el szélesen a férfi. - 

Megérte. Nem kell megírnom azt az átkozott 

ajánlólevelet.



Az Arany Orchidea kapitánya másnap reggel jött 

jelentést tenni. Ezalatt Emma Victoriával időzött a 

könyvtárban. 

- Pedig szívesen elmondanám neki, mennyit 

idegeskedtem miatta - morgolódott, miközben teát töltött 

a csészéjébe. 

- Nézze a dolgokat a jó oldalukról - pillantott rá 

Victoria a szemüvege fölött. - Ha Frye kapitánynak nem 

ilyen viszontagságos az útja, ön sohasem találkozik 

Edisonnal. 

- Biztos benne, asszonyom, hogy ön ezt jó dolognak 

tartja 

- Nyugodt lehet - felelte Victoria csendesen -, hogy 

ehhez fogható jó dolog sok-sok év óta nem Fordult elő 

velem. 

Emma szívét melegség öntötte el. 

- Boldog vagyok, asszonyom, hogy ön és Edison az 

utóbbi napokban közelebb kerültek egymáshoz. 

- Hát igen - szólalt meg Edison az ajtóban. - Mindig 

mondtam, hogy egy kis tolvajlásnál, gyilkosságnál, 

emberrablásnál semmi sem hozhatja közelebb egymáshoz 

egy család tagjait. 

- Nem volna szabad felkelnie az ágyból, uram! - 

pattant föl Emma. 

- Nyugodjon meg, kedvesem, tökéletesen jól érzem 

magam. Vagy majdnem tökéletesen - tette hozzá kicsit 

megránduló szájszéllel, miközben beljebb jött a szobába. 

- Na, és mit hozott fel mentségére Frye kapitány - 

kérdezte morcosan Emma. 

- Az Arany Orchideát egy vihar alaposan eltérítette 

kijelölt útvonalától, majd napokig vesztegelt a szélcsend 

miatt, és egy távoli kikötőben volt kénytelen feltölteni az 

élelmiszer- és ivóvízkészleteit.



Emma összefonta mellért a karját. 

- Szívesen váltanék pár szót ezzel a Frye-jal. 

Rengeteg aggodalmat álltam ki miatta. 

Edison átvette a csésze teát, melyet Victoria nyújtott 

neki. 

- Frye megnyugtatott, hogy a rakomány 

messzemenően kárpótolni fogja a befektetőket az átélt 

aggodalmakért. A várható haszon csakugyan túltesz még 

az én várakozásomon is. 

- Ez nagyszerű hír - vidult fel Emma. - Máris 

megírom a húgomnak. 

- Alig várom, hogy megismerhessem - mondta 

Edison. 

- Akárcsak én - mondta félig maga elé Victoria. - 

Roppant szórakoztató lesz egy ifjú hölgyet 

végiggardírozni az első szezonján. Számomra új élményt 

fog jelenteni. 

- Ha Daphne egy kicsit is hasonlít Emmára, az élmény 

kétségkívül emlékezetes lesz - jegyezte meg felvont 

szemöldökkel Edison, majd csészéjét letéve hozzátette: - 

Bocsássanak meg, de most mennem kell. 

- Miről beszél - kiáltotta Emma. - Pihennie kell, még 

nem foglalkozhat az üzleti ügyeivel! 

A férfi elkomolyodva nézett a lányra. A tekintetéből 

elszántság sugárzott. 

- Majd pihenek, ha az elveszett könyv dolgát rendbe 

tettem. 

A lány egy pillanatig zavartan nézett rá, aztán a 

homlokára csapott. 

- Hát persze! Hiszen ön szerint Basil Ware igazat 

mondott, amikor azt állította, hogy nem ő ölte meg 

Mirandát.



- Úgy van. - Edison megfordult, és elindult az ajtó 

felé. - Amíg ez az ügy nincs lezárva, addig csak 

félmunkát végeztünk. 

Emma ekkor már tudta, hová készül a férfi. - Várjon, 

én is magával megyek. - Nem. 

- Engem éppoly mélyen érint az ügy, mint önt, uram. 

Ragaszkodom hozzá, hogy mindvégig részt vegyek 

benne. 

Edison az ajtóban megállt, gondolkodott, majd 

meghajtotta a fejét. 

- Valóban joga van hozzá - mondta. 

- Mi folyik itt - nézett Victoria hol egyikőjükre, hol 

másikójukra. - Kihez akarnak elmenni 

- Ahhoz az emberhez, aki megölte Lady Amest, és 

mellesleg e történetben mások halálának is okozója volt - 

válaszolta Edison.



31. 

- Nézze el nekem, Greyson kisasszony, hogy nem 

állok fel - mondta Ignatius Lorring, és székében ülve 

könnyedén bólintott Emmának. - Ma nem vagyok túl jó 

formában. Mindazonáltal nagy örömömre szolgál, hogy 

megismerhetem. Már régóta furdalt a kíváncsiság, vajon 

miféle hölgyet választ magának Edison, ha eljön az ideje. 

- Sir - hajtott térdet Emma önkéntelenül, mindannak 

ellenére, amit ő és Edison gyanított erről az emberről 

Felkészült a találkozásra, mégis megdöbbentette ennek a 

nyilvánvalóan beteg embernek a látványa. Igaza volt 

Edisonnak, gondolta. Ignatius-nak már nem sok ideje 

lehet hátra. 

- Bizony, kedvesem - nézett rá szomorú mosollyal a 

férfi. - Csakugyan a halálomon vagyok. De hálásnak kell 

lennem, amiért ilyen hosszú és eseményekben gazdag 

életem volt. Sajnos, a jelek szerint mégsem tudom 

megadással fogadni küszöbön álló elmúlásomat. 

Edison elsétált a kandallóhoz, és megállt előtte. 

- Ezért akarta mindenáron megszerezni a Titkok 

Könyvét Remélte, hogy talál benne valami varázsszert, 

amellyel meghosszabbíthatja az életét 

- Ezek szerint rájöttél mindenre, igaz – Ignatius még 

mélyebbre süppedt karosszékében, és elnézte a 

tükörfalban a végtelenségig megsokszorozódott könyvek 

látványát. - Gondolom, már akkor is tudtad, amikor az 

inasom bejelentett benneteket. Hogy válaszoljak a 

kérdésedre, a Vanzagari Társaság sok más tagjával együtt 

az a meggyőződésem, hogy az ősi okkult tudományok 

rejtélyei egyáltalán nem mágikus természetűek. Az igaz, 

hogy nem olyasfajta tudáson alapulnak, amelyet 

manapság mi gyakorolunk, de nem varázslatok.



- Tudnia kellett, hogy előbb-utóbb rá fogok jönni, ön 

mindennél jobban épít a figyelemelterelés stratégiájára. 

- Valóban. Tudtam, hogy csak idő kérdése, és 

felismered, hogy a szálak az én kezemben futnak össze. 

Áruld el, miből jöttél rá 

- A gyertyákból - válaszolta Edison. 


gyertyáját. 

Ignatius bólintott. 

- Valaki odaadta Stonernak a gyertyáit, majd egy 

ugyanolyan gyertyából származó csonkot betett Ware 

dolgozószobájába. - Edison Ignatiusra nézve folytatta: - 

Ezt a csapdát csak az állíthatta nekem, aki tudta, hogy 

Ware-ra gyanakszom. 

- Kicsit aggódtam a gyertyák miatt, de arra 

gondoltam, nyerek vele annyi időt, hogy megszerezhetem 

a könyvet. 

- Azt hitte, meg tudja fejteni a Titkok Könyvében 

szereplő recepteket 

- Igen - nézett Edisonra hűvös derűvel Ignatius. - Ha 

Farrell Blue ki tudta dolgozni a receptek megfejtésének 

kulcsát, akkor én, aki kétszer annyit ismerek a Vanzatudományból, 

legalább annyira képes vagyok rá. 

- Miért vont bele engem is a könyv keresésébe 

- Nagyon kockázatos dolog volt - húzta el a száját 

Ignatius. - De te voltál az utolsó reményem. A legjobb 

tanítványom voltál. 

- Az egész ügyet maga irányította a háttérből - nézett 

rá Edison. - Elintézte, hogy a templomból ellopják a 

könyvet. Csakhogy az, akit megbízott vele, elárulta. 

- El a gazember. Titokban eladta a könyvet Farrell 

Blue-nak. Az embereim utánamentek, de mire Rómába



értek, Blue halott volt, és a villája porrá égett. A könyv 

nyomtalanul eltűnt. 

- Nagy valószínűséggel a lángok martaléka lett. 

- Ezt nem hihetem el - szorította ökölbe Ignatius 

remegő kezét. - Ha elhinném, szertefoszlana minden 

reményem. 

- A Rómában keringő szóbeszédből megtudta, hogy a 

receptek közül legalább egynek megvan a megfejtése. 

- Cselédpletyka volt. De ennél többet nem sikerült 

megtudnom. Nem tartottam véletlennek a tüzet. úgy 

gondoltam, így akarják palástolni Blue meggyilkolását és 

a könyv vagy legalábbis a recept ellopását. - Ignatius 

megvonta törékeny vállát. - Én azonban napról napra 

gyengültem. Szükségem volt olyasvalaki segítségére, aki 

elég intelligens és elég tárgyilagos, hogy a nevemben 

folytassa a nyomozást. A te segítségedet kérni, Edison, 

nagyon is kockázatos dolog volt Én azonban 

kétségbeesésemben mindenre elszántam magam. 

- Miért ölte meg Lady Amest - kérdezte Emma. 

- Kifogytam az időből. Edisontól tudtam, hogy nála 

van a recept, ő azonban a türelem stratégiáját akarta 

alkalmazni. Ezt a fényűzést sajnos nem engedhettem meg 

magamnak. Biztos voltam benne, hogy a könyv vagy 

Lady Amesnél van, vagy tudja, hol található. Aznap 

délután, közvetlenül azután jártam nála, hogy azt az 

üzenetet küldte magának, kedvesem. 

- És ajtót nyitott önnek Egy idegennek - nézett rá 

élesen Edison. 

Ignatius savószínű szeme felvillant. 

- Még nem veszítettem el minden ügyességemet. 

Biztosíthatlak, hogy a kis nő nem hallotta, amikor 

beléptem a házába.



- A receptet odaadta, de a könyvet nem adhatta, mert 

az nem volt nála. 

- Azt állította, hogy elégett, de én nem hittem neki. 

Tudtam, hogy hazudik! - A harag egy pillanatra 

rózsaszínre festette az öregember áttetszően sápadt arcát, 

és görcsbe rántotta vézna testét. Végül vad köhögési 

roham tört rá. 

Emma látta, hogy Edison minden izma megfeszül, de 

továbbra is mozdulatlanul áll a kandalló előtt. 

Végre csillapodott a szörnyű köhögés, és Ignatius 

fehér zsebkendőjével megtörölgette a száját. 

- Biztos voltam benne, hogy hazudik - ismételte fakó 

hangon. - Bevallom, elvesztettem az önuralmamat, 

amikor láttam, hogy nem hajlandó odaadni. 

- És csalódottságában meg dühében lelőtte - mondta 

Edison. - Azután feltúrta a szobát, hátha valahol 

megtalálja azt az átkozott könyvet. 

- Így volt - sóhajtotta Ignatius. - Még a 

hálószobájában is kerestem. De aztán megérkezett Basil 

Ware. Akkor a recepttel visszavonultam a kertbe, és 

onnan figyeltem az eseményeket. Ware nem. időzött 

sokáig. Elment anélkül, hogy bárkit riasztott volna - ebből 

megértettem, hogy ő a maga játszmáját folytatja. 

- Tudnia kellett, hogy Ware minden bizonnyal szintén 

a receptet keresi, mégsem figyelmeztette Edisont - gerjedt 

haragra Emma. 

- Addigra a dolgok már túl bonyolultakká váltak - 

védekezett Ignatius. - Edison már rájött, hogy egy 

magányos mester áll a dolgok hátterében. 

- Maga - mondta Edison színtelen hangon. 

- Igen. Megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy 

ifjú tanítványom, John Stoner nem árult el. De azért úgy



gondoltam, nem árt, ha megint elterelem a figyelmedet, 

Edison. 

- Ezért a John Stonernak készített meditációs gyertyák 

maradékát elvitte Ware házába. A megolvadt cseppeket 

otthagyta a dolgozószobájában, hogy megtaláljam - 

foglalta össze Edison. 

- Reméltem., hogy legalább egy időre összekuszálom 

a szálakat. 

- A Stoner számára készített gyertyák színe és illata 

nem ugyanolyan, mint amit nekem adott annak idején. 

Mikor változtatott rajta 

Ignatius szája megrándult. 

- Amikor kezdtem feltárni a Vanza sötétebb titkait. 

Az új ösvényt új gyertyákkal akartam megvilágítani. 

- Miért lopta el az elixír receptjét Mirandától - 

kérdezte Emma. - Ha hatott is, az ön számára ez a 

kotyvalék nem jelentett segítséget. 

- Teljesen igaza van, kedves Greyson kisasszony. 

Pénzre a legkevésbé sem volt szükségem. Azért vittem 

magammal a receptet, mert halványan reménykedtem 

benne, hogy előcsalom vele azt, akinél a könyv van. 

- Hol van a recept - kérdezte Edison. 

- Itt. - Ignatius kinyitotta az asztalán fekvő bőrkötésű 

naplót, és kivett belőle egy papírlapot. - Tessék. Nekem 

úgy sincs már szükségem rá. 

Edison elvette a kezéből a papírlapot, egy ideig 

figyelmesen nézte, mi van ráírva, aztán végtelen 

szánalommal megcsóválta a fejét. 

- Nem ismerek magára, Ignatius. Ha nem változott 

volna meg ennyire, belátná, hogy minden erőfeszítése 

fölösleges volt. A Titkok Könyve nem egyéb történelmi 

ereklyénél. A benne szereplő receptek semmire sem jók.



- Ne legyél ebben olyan biztos, Edison - dőlt hátra 

elcsigázottan Ignatius, és lehunyta a szemét. - A Vanza 

legféltettebb titkai nemzedékek óta ebben a könyvben 

vannak elzárva. Ki tudja, mit lehet belőlük megtanulni 

Sokáig csend volt. Aztán Edison elengedte a kandalló 

párkányát, és a szobán átvágva megállt Emma mellett. 

- Jöjjön - mondta. - Ideje elmennünk. 

- Most jut eszembe - suttogta erőtlenül Ignatius -, mit 

csináltál az én hűséges fiatal tanítványommal 

- John Stonerral Föltettem egy Vanzagarára tartó 

hajóra. Ott megtanulhat igazi Vanza módjára élni. 

- Örülök, hogy nem ölted meg - mosolyodott el 

halványan az öregember. - Rád emlékeztetett, amikor 

ilyen fiatal voltál. 

- Megkaptuk a választ mindenre - fogta karon Edison 

Emmát. - Az ügyet lezárhatjuk. 

- Mi az - kérdezte Ignatius, de már a szemét sem 

nyitotta ki. - Nem akarsz a törvény elé idézni 

gyilkosságért Hol az igazságérzeted, fiam 

- Ön a Vanza mestere - válaszolta csendesen Edison. - 

És haldoklik. Az igazságszolgáltatásnak nincs szüksége 

az én közbenjárásomra. 

Ignatius nem válaszolt. A szeme le volt hunyva, a 

mellén sem látszott, hogy mozdulna. 

Edison az ajtóhoz vezette a lányt. Emmát valami arra 

késztette, hogy a vállán keresztül hátrapillantson. Amikor 

kiléptek, még látta, hogy Ignatius bedobja a receptet a 

tűzbe. 

Még aznap, később, amikor Edison az íróasztalánál 

ült, hírül hozták, hogy Ignatius Lorring a pisztolyával 

véget vetett az életének. 

Kétszer is elolvasta az üzenetet, majd nagyon lassan 

összehajtogatta a papírt.



Kis idő múlva lement a télikertbe. Épp egy aranysárga 

orchideát ültetett át, amikor Emma rontott be az ajtón.. 

- Amilyen gyorsan csak tudtam, jöttem! Mi a baj, 

Edison 

A férfi nézte a kipirult arccal, lélekszakadva feléje 

siető lányt. Még arra sem szakított időt, hogy az arca 

körül röpködő vörös fürtjeire kalapot tegyen. A lábán 

puha papucs volt, olyan, amilyet a hölgyek az otthoni 

ruhájukhoz szoktak viselni. 

- Egészen úgy fest, mintha futva tette volna meg az 

utat az Exbridge-erődtől idáig - mondta. 

- Nem egészen - állt meg előtte a lány. - Kocsit 

béreltem. 

- Értem. - Már nyújtotta a kezét, hogy megsimogassa 

Emma arcát, amikor észbe kapott, hogy földes a keze, és 

leeresztette. - Miből gondolta, hogy valami baj van 

- Csak éreztem - fürkészte az arcát a lány. - Mi 

történt, Edison 

- Lorring golyót röpített a fejébe. 

A lány egy szót sem szólt, csak átkarolta, és a vállára 

hajtotta a fejét. 

Edison érezte, hogy valami oldódik benne. Mintha a 

melegségére vágyna, közelebb húzta magához a lányt. 

Sokáig mozdulatlanul álltak ott.



32. 

Az esküvő volt az év nagy eseménye. Lady Exbridge 

mindenáron szenzációt akart kelteni vele. Ez már csak 

azért sem volt nehéz, mert a Társaságból mindenki ott 

akart lenni a szezon legnagyszabásúbb kézfogóján. 

Amikor Emma arannyal átszőtt fehér ruhájában, haján 

arany orchideákból álló koszorújával végigment a sorok 

között, és elkapta húga pillantását, odakacsintott neki. 

Daphne szája a füléig szaladt. Emma szíve dagadozott 

a boldogságtól, látva húga örömét. Daphne lelkesen 

vetette bele magát a londoni életbe, és a jelek szerint 

sokkal jobban érdekelték a múzeumok, színházak és 

kiállítások, mint a közelgő társasági évad. Az Exbridgeerőd 

megtelt fénnyel, melegséggel és nyüzsgéssel. 

Edison sztoikus nyugalommal viselte el az esküvői 

készülődést. Mindazonáltal sűrűn hangoztatta, hogy 

sokkal több értelme lenne, ha a házassághoz csak egy 

különleges engedély kellene, semmi más. 

Emma azonban tudta, hogy az örömtől és életkedvtől 

ragyogva sürgő-forgó Victoria kedvéért eltűri e vidám 

felfordulást. 

Edison megfordult, hogy lássa a felé közelgő Emmát, 

akinek ezúttal nem volt szüksége a megérzésére, hogy 

meglássa a férfi szeméből sugárzó szeretetet. Boldogan 

rámosolygott, és együtt léptek az oltár elé. 

Az esküvői szertartás szavai visszhangoztak a 

szívében. A legcsekélyebb kétely sem volt benne afelől, 

hogy az eskü megóvja őket életük hátralévő éveiben. 

Feleségül veszlek... 

Edison megmoccant mellette az ágyban, melyre épp 

rásütött a hold.



- Nagyon nagyra értékelem, hogy engem választott 

erre az állásra - mondta alázatosan. - Tudom, hogy 

nincsenek még férji tapasztalataim, de nagyon fogok 

igyekezni, hogy meg legyen elégedve velem. 

Emma álmosan elmosolyodott. 

- Biztosíthatom, sir, hogy tökéletesen meg vagyok 

elégedve. 

- Ha ajánlólevélre volna szüksége, sajnos közölnöm 

kell, hogy azzal nem szolgálhatok. 

Erre már kitört belőlük a nevetés. Emma 

feltámaszkodott a könyökére, s fölébe hajolva belenézett 

a férfi csillogó szemébe. 

- Ha ajánlólevélre lesz szükségem öntől, sir, majd 

megírom magam. Nagyon értek hozzá. 

- Valóban. Hogy is feledkezhettem meg az 

ajánlólevelek írásában megmutatkozó tehetségéről 

És szorosan magához ölelte.

Amanda Quick Titkok kÃ¶nyve

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?