Untitled - Könyvmolyképző

krumplival. Arról már nem is beszélve, hogy otthon várt rám a
fürdőkád és a finom, puha ágy!
Valakit az én állapotomban még házi feladatokkal is zaklatni
– ez már szinte arcátlanság volt. Egyszerűen felmentést kellene
kérniük a tanáraimtól: „Mivel Gwendolyn mostanában mindennap
fontos küldetéseket teljesít időutazásai alkalmával, a jövőben kérjük
felmentését a házi feladatok elkészítése alól.”
A vízköpő tovább gajdolt odafenn a tetőn, és uralkodnom kellett
magamon, nehogy kijavítsam. Hála a SingStarnak és a barátnőmnél,
Leslie-nél megrendezett karaoke-délutánoknak, még
a Queen együttes dalszövegeit is jól ismertem, és pontosan tudtam,
hogy ebben a dalban nincs szó uborkáról.
– Két óra elég lesz – közölte Gideon, aki megint akkorákat lépett,
hogy Mr. George és én alig tudtuk követni. – Aztán hazamehet,
és kialhatja magát.
Utáltam, amikor a jelenlétemben egyes szám harmadik személyben
beszélt rólam. – Igen, és már előre örül neki – mondtam
csípősen. – Ugyanis tényleg nagyon fáradt.
– Felhívjuk édesanyádat, és megmondjuk neki, hogy legkésőbb
tíz órakor valaki hazavisz – ajánlotta fel Mr. George.
Tíz órakor? Agyő, grillcsirke! Fogadni merek, hogy az én adagomat
addigra már rég bekebelezi az én kis falánk öcsikém.
– „When you’re through with life and all hope is lost” – énekelte
a vízköpő, és félig repülve, félig mászva leereszkedett a téglafal
mentén, majd kecsesen földet ért mellettem az aszfalton.
– Majd azt mondjuk, hogy még órád van – mondta Mr. George,
inkább csak magának, mint nekem. – Az 1912-ben tett kirándulásodat
talán jobb, ha meg sem említed neki. Ő úgy tudta, hogy
1956-ba küldtünk téged elapszálni.
45