Untitled - Könyvmolyképző

Te jó ég! Ennek aztán kötélből vannak az idegei! Most előállni
Shakespeare-rel… álmomban sem jutott volna eszembe!
Egy pillanatig mérlegeltem, nem kellene-e inkább tiltakoznom,
de végül úgy döntöttem, mégsem teszem. Alapjában véve
semmi kedvem nem volt tovább hallgatni az idióta fecsegésüket.
Haza akartam menni, és el akartam felejteni ezt az egész időutazós
kócerájt, Gideonnal egyetemben. Titokzatoskodjanak csak a
csicsás termükben, amíg a végkimerüléstől össze nem esnek! Különösen
Gideonnak kívántam a legjobbakat teljes szívemből. Beleértve
természetesen egy jó kis rémálmot!
Xemeriusnak igaza volt: mind furcsa szerzetek voltak.
Csak az volt a ciki, hogy ennek ellenére sem bírtam megállni,
hogy ne sandítsak Gideonra, és ne gondoljak valami őrültséget,
mint például azt, hogy „Ha most egyszer még rám mosolyog, mindent
megbocsátok neki”.
Persze nem mosolygott rám. Kifejezéstelen arccal mért végig,
és lehetetlen volt megmondani, mi jár a fejében. Hirtelen nagyon
távolinak tűnt az a pillanat, amikor megcsókoltuk egymást, és
valamiért nem tudtam kiverni a fejemből azt a béna mondókát,
amelyet Cynthia Dale, osztályunk szerelmi szaktekintélye szokott
hajtogatni: „Zöld szemű békakirály, ily csúfságot szeretni
kár…”
– Jó éjszakát! – mondtam méltóságteljesen.
– Jó éjszakát! – mormolták a többiek. Úgy értem, mindenki,
Gideont kivéve. Ő így búcsúzott: – Ne felejtse el bekötni a lány
szemét, Mr. Whitman!
Mr. George bosszúsan felhorkant. Mialatt Mr. Whitman kinyitotta
az ajtót, és kitessékelt a folyosóra, még hallottam, hogy Mr.
George így szól: – Nem gondoltatok még arra, hogy talán éppen
63