A Budavári Fő<strong>templom</strong> közösségének lapja Várunk 2009. november 22.kényszerű várakozást leszámítva minden zökkenőmentesen ment, s a csaknem kilencórásra húzódott utazást követően kissé fáradtan ugyan, de annál nagyobblelkesedéssel érkeztünk meg Dévára. Nekem mindig erősebben zakatol a szívem,amikor újra ott járok, s nem volt ez másként a mostani alkalommal sem. Nemcsupán a hozzá fűződő emlékek, hanem van a helynek egy különös varázsa, atmoszférájais, amely ezt kiváltja. Valójában ezt nem lehet átadni, el kell menni, ésérezni lehet a levegőben, tényleg.Különös érzés volt félig vendégként, félig odatartozóként jelen lenni. Pontvacsoraidő volt, így mindenkivel egyszerre találkozhattam az ebédlőben. Nagynagyszeretettel és a díszvendégeknek járó fogadtatásban részesítettek minket, mégásványvíz is került az asztalra ☺.Szinte azt sem tudtam, hova forduljak, hol egyik, hol másik gyerek ugrott anyakamba, nagyszerű, bár bevallom kissé felkavaró érzés is volt így hirtelen egyszerrelátni mindegyiküket. „Szerencsére” az én tavalyi ovisaim közül épp aligvoltak egy-ketten az árvaházban, így egyik szemem sírt, hogy nem ölelgethettemmeg őket, a másik viszont picit örült, hisz rettentő nehéz lett volna újra elválni tőlük.Vacsora után a nagyobb gyerekek segítségével hipp-hopp kipakoltuk a buszokat.(A plébániai porszívót megpillantván a kupacban, még idejében kimentettem,de volt pár egyéb belekeveredett személyes holmi, ami – illetve amely gazdája –nem járt ilyen szerencsével). Pillanatok alatt rendesen megtelt a kolostor hosszúfolyosója. Ezután csak egy-két családhoz vittük el személyesen az adományokat,hisz már fekvéshez készülődtek a porontyok. Joli néni családjánál viszont nekünkköszönhetően aznap kivételesen kissé eltolódott a takarodó időpontja, ugyanis teljesenfelélénkültek a gyerekek a csomagok kipakolása közben. A nagyobbakalaposan szemügyre vettek, s rácsodálkoztak minden apró dologra, a két ovis fiúcskapedig szinte extázisba esett az adományba vitt TV dobozától, amelyből ottlétünkalatt szinte ki sem szálltak. Szívmelengető érzés volt látni, mennyire örülnek.Végül a pénteki nap lezárásaként meginvitáltunk pár nevelőt – aki épp megtudta oldani, hogy kimozdulhasson – egy sör melletti beszélgetésre. Igazán jó voltismét kicsit hallani róluk, hogy miként is telnek napjaik mostanság. Eközben Tibi,az egyik nevelő újdonsült férje folyamatosan lelkendezett, hogy de jó lesz, másnapreggel pirítóst tudnak reggelizni az új kenyérpirítónak köszönhetően, ebédre megpalacsintát süt, hisz már azt is van mivel. Másnap pedig első képünk az volt, amintTibi az új hegyezővel tűhegyesre hegyezte a gyerekek összes ceruzáját, s mindezthatalmas lelkesedéssel.Reggeli után még egy-egy gyors látogatást tettünk pár családnál, majd fájószívvel, de úgy gondolom, mindegyikünk számára maradandó élményekkel gazdagodvahazaindultunk. Szívem vágya szerint még megálltunk az egyik voltovisomék lakóhelyénél, és átadtuk a részükre összeállított csomagot. Most nem12
<strong>Krisztus</strong> Király Várunk X. évfolyam, 54. számrészletezem, hogy milyen körülmények között élnek, pedig elgondolkodtató lenne,mindenesetre egészen biztos vagyok benne, hogy mérhetetlenül nagy segítségetjelentett nekik a közös összefogásból született kis csomagocska. Majd a mi nagyszerűsofőrjeink a nem kis fáradtság ellenére hősiesen végigvezették a rövidneknem mondható hazavezető utat.Végezetül szeretném továbbítani a dévaiak mérhetetlen háláját, valamint sajátmagam is köszönetet mondanék legszívesebben személyesen, egyesével mindenkinek,aki bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy ez a gyűjtés megvalósulhatott,és ilyen remélni sem mert módon sikeres lehetett. Bevallom, én még most is hatásaalatt állok ennek a kilátogatásnak, valamint az azt megelőző pár hetes, igen aktívközös készülődésnek, ami nélkül úgy gondolom, nem sikerülhetett volna ennyirenagyszerűen ez a megmozdulás. Van egy olyan érzésem, hogy nem ez volt az utolsóefféle kezdeményezésünk, hisz segíteni valóban jó. ☺Simon JuliAz utazás után az egyik „remek srác”, ahogy Juli a sofőröket hívta, Juhász Peti az alábbimailt kapta Csaba testvértől:Kedves Péter!Hálás szeretettel köszönöm a jóságotokat, azt a hatalmas szeretetet,amellyel megszerveztétek és célba is juttattátok azadományokat. Külön köszönöm a kisfilmet. Isten áldása legyenrajtatok és mindazokon, akik szeretettel támogatták agyermekeinket.Hálás szívvel, Csaba testvérS hogy milyen volt a sűrűjében élni a gyűjtés heteiben, nap mint nap, sőt percenként újracuccolni az újabb érkező adományokkal, helyet találni, ahová még el lehet rakni az éppen jöttcsomagot? Mintha ez is emelkedettebb lett volna, mint egy otthoni rumli rendbetétele.A Wikipédia internetes értelmező szótár szerint a szkepticizmus (a görög„σκέπτεσθαι”, szkepteszthai szóból, amelynek jelentése körbenézni, megfontolni)szó két dologra utalhat:13