Irodalom és filozófia - Irodalomtörténet

KULCSÁR SZABÓ ERNŐA HERMENEUTIKAI KOLOSSZUS ÉS A MEDIÁLIS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS„Ha egy műalkotás kalkuláció révén keletkezett, és látjuk, hogy a típus milyenszabályokból jött létre, alárendelt pozíciót rendelünk hozzá. A műalkotás szabadlétrehozását ellenben, ahol nem hajthatunk végre ilyen redukciót, a zseniügyének tekintjük.” 5A művészettől az irodalmon át az egyes művek megítéléséig mérvadó maradttehát a reflexiónak az az ambivalens, noha a maga megosztottságában összebékülniis képes horizontja, amely eredendően mégiscsak az érzékek tapasztalatábanalapozta meg a művészet mibenlétét: „Az érzéki szemlélet formája teháta művészethez tartozik, éspedig úgy, hogy a művészet az, ami a tudatnak az érzékialakítás módján jeleníti meg az igazságot, mégpedig olyan érzéki alakításén,amely magában az igazság e megjelenésében magasabb rendű, mélyebb értelemmelés jelentéssel bír, anélkül azonban, hogy az érzéki médiumon keresztüla fogalmat mint olyat a maga általánosságában akarná megragadhatóvá tenni;mert éppenséggel ez utóbbinak az individuális megjelenéssel való egysége a szépnekés a szép művészeti előállításának a lényege.” 6 A művészet érzéki eredetének– melynek révén az irodalom itt kikülönül a nyelv és az írás egyéb produktumaiközül – így ellen- vagy kiegyensúlyozott megerősítése korlátozza ugyanKant nevezetes definíciójának 7 érvényét, de a fogalminak az individuális megjelenésselvaló egységét távolról sem tette megbonthatatlanná. Hiszen mint hatástörténetemutatja, ez a „szervesítő”, az érzékit az immateriálissal kibékítő konstrukciómeglehetősen ambivalens és bomlékony egységnek bizonyult. Normatívigényként – Santayana vagy Croce különböző irányú revíziói ellenére – töretlenvolt ugyan a folytonossága, de a gyakorlatban képtelen volt hatástalanítaniaz esztétikai megkülönböztetés műveleteit.Történés és különbözésA műben igazabb léthez jutó világ esztétikai eszméje a történeti irodalomértéspremisszájaként azért is érvényesülhetett tartósan, mert lényegében az esztétikaigondolkodás is csak a harmincas években tett kísérletet a kogníció és aiszthésziszhegeli struktúrájának újraértelmezésére. De minthogy a Der Ursprung desKunstwerkes először csak 1950-ben jelent meg, a művészetről való gondolkodástörténetének talán legnagyobb 20. századi fordulata az alapjául szolgáló gondo-5Friedrich SCHLEIERMACHER, Dialektik, II., Suhrkamp, Frankfurt am Main, 2001, 443.6HEGEL, Vorlesungen über die Ästhetik, I., 140.7„Az ízlésítélet tehát nem megismerési ítélet, következésképp nem logikai, hanem esztétikai,amin azt [az ítéletet] értjük, melynek meghatározó alapja csakis szubjektív lehet.” ImmanuelKANT, Werke, VIII., Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1983, 279.lat születéséhez képest nem kis késéssel vette kezdetét. Heidegger műve itt azzalnyit új korszakot, hogy – nyilvánvalóan a Der Wille zur Macht Nietzschéje nyomán– a lét igaz feltárhatóságában korlátozottnak ítélt művészetet a történő igazságtapasztalata jegyében emelte be a világmegértés hermeneutikai alapvetésébe.„A művészet nem tekinthető sem a kultúra teljesítmény-területének, sema szellem jelenségének, [a művészet] abba a történésbe tartozik, amelyből »a létértelme« egyáltalán (vö. »Lét és idő«) meghatározódik.” 8 Már itt jól látható,hogy bár ez a fordulat majd sokat fölszabadít a retorikai hatásesztétikák kantiörökségéből, az új alapvetés inkább a hegeli horizontból bontakozik ki. Mégakkor is, ha éppen annak művészethez rendelt igazság-fogalmát vizsgálja felül.Mert a művészet történő igazsága itt nem kognícióként áll az aiszthészisz érzékitapasztalata mellett. Vagyis nem olyan ismeretelméleti státusú igazsága, pontosabban:nem olyan igaz-léte a világnak, amelyet a mű – afféle érzéki hordozó vagymegnyilvánító gyanánt – Hegelnél valamely összetartott, organikus egész látszatakéntmegmutat.A szépség tehát nem akkor jelenik meg, amikor anyagtalan gondolat és annakérzéki „hordozója” harmonikusan összeilleszkedik a tökély precíziójában,hanem amikor a létezőre vonatkozó igazság illeszkedik úgy a műbe, 9 hogy magaválik művé. 10 És minthogy ennek a történésnek az igazság egyszerre objektumaés szubjektuma is, 11 a(z igazságot) létesítő történésben poiészisz és aiszthésziszmegkülönböztethetetlen marad egymástól: a történés igazsága éppúgy nem állíthatóelő a mű tapasztalatán kívül, mint ahogy rajta túl előidézhetetlen maradaz igazság megtörténése is. Amiből az következik, hogy a mű immateriális anyagszerűségénekképződményi sérelme nélkül eszme/gondolat, illetve az alkotottsághogyanja nem ragadhatók meg külön-külön – s nem mutathatók föl valamelyhülomorph egység összetevői gyanánt. A gondolat igazi jelentősége, melyszerint a szépség „akkor jelenik meg, amikor az igazság a műbe helyezkedik,művé lesz”, 12 az esztétikai tapasztalatnak csak abban a szerkezetében mutatkozikmeg, amely nem ismereti értékére nézve különbözteti meg a szépet az igaztól.Heideggernek ez a fölismerése – noha az irodalomtudomány hermeneutikairecepcióesztétikaiirányain kívül alig talált értő visszhangra, különös mód mégis– alapvetően, kontrahens pozíciókat 13 is befolyásolva helyezte új horizontba az8Martin HEIDEGGER, Holzwege, Klostermann, Frankfurt am Main, 1994 7 , 73.9Lásd Uo., 50.10Lásd Uo., 69.11Lásd Uo., 65.12Lásd Uo., 69. Ezért „a szépség így az igazság (meg)történésébe tartozik”. Uo.13Közülük kétségkívül a legjelentékenyebbet, a Derridáét is, vö. Jacques DERRIDA, Typewriter Ribbon.Limited Ink (2) („within such limits”) = Material Events, szerk. Tom COHEN és mások, MinnesotaUP, Minneapolis–London, 2001.190 IRODALOMTÖRTÉNET • 2008/2 TANULMÁNYOK 191