'•Mária46szallaggal összekötötték úgy, hogy ketts puffot képezett s azösszeköt szallagcsokor közepére gyöngyös, bogláros díszt alkalmaztak.'Az ingván tetejére vették fel a fz vállat, vagy füzömellényt,*mit rendesén különböz szín bársonyból készítettek ésarany-, ezüst csipkével, gyönggyel, sújtassál díszítettek; olykorpedig más szín szegélylyel körülpántoltak.'' Kivágása rendesenmélyen esett kör-, vagy szívalakban.'* A kivágás alatt elöl néhagazdag hímzést is találunk.-^ Hogy a váll jól simuljon a testhez,sok halcsontot varrtak bele ; mint Déryné megjegyzi, ezernyi halcsonttokkalkitüzdelt Valijában úgy ült a fzönélküli bojárnk között,mint egy fiók jegenyefa.''A vállhoz hasonló, vagy elkülönöz szín szoknyát vettekmagukra, melynek elejét rendesen a kötény takará el.^ A <strong>XVIII</strong>. sz.végén még gyakran fordul el b szoknya köténnyel,- de már késbba kötény elmarad és helyette az uszályossá vált ruha alját sokaz elkelbbekcsipkefodorral és szallagdíszítéssel látják el ; starany-, ezüst- és rézfoliokkal is ékesítik uszályos tüllruháíkat,*^majd gazdag virágékítménnyel, hímzéssel látják el.^° Az egyszerbbés parasztnk ruhája rövid volt és alul magából felhajtott, vagymás szín kelmével szegélyezett.^' A virágdíszítést különösen a lányokkedvelték alkalmi ruhákon. Fáy Rózsikának 1810-15 körülkék atlasz uszályos ruhája volt fehér rózsadísszel. Menyasszonyokigen szerették a nehéz, fehér selyem uszályos ruhákat, melyekethímzéssel, guirlanddal, blondcsipkével gazdagítottak,'- majd pedigfehér gazirral úgy, hogy helyenkint zöld folyandárral felcsipkedtéks az ágak végére egy-egy rózsabimbót tettek.'^ A <strong>XIX</strong>. sz. elejéndivatossá vált a nagy virágos delin-ruha. Ilyen volt Gyürky^Mária Terézia arcképe. Tört. képes. 93. sz.=D é r y n é : II. k. 32. 1.'B i k k e s y-T i m^U. o. : 12. 1.1i c h : 36. t.Terézia arcképe. 1 793. Tört. képes. 93. sz."Déryné: lí. k. 262. 1.'Pozsony város látképe a XVllI. sz. végén. Orsz. képt.'B i kk esy-Ti m li eh : 52. t."Déryné: 1. k. 163. 1.'°B i k k e s y-T i m 1 i c h : 53. t." Pozsony város látképe: a XVIll. sz. v. Orsz. képt.^'D é r y n é : I. k. 192. 1.» U, 0.
•^B'G.47Polinónak, elül-hátul szívalakban kivágott japonikával, mi annyiramegtetszett a hóbortosságárói ismert Vay Józsi grófnak, hogy megígérte,ha Polin neki adja, reggeH pongyolának fogja hordani, amitmeg is tett.^A pongyolát a nk otthoni öltözéknek használták, különbözszínben és díszítéssel. Olvasunk fehér, fogadó pongyolárólvelencei csipkefodrozattal,"' zöld csipkés pongyoláról, nehéz atlaszszallagdíszszel.^Mieltt a nk ruházatában áttérnénk az idegen divatúés szabású ruhadarabokra, meg kell még emlékeznünk a magyarruha kiegészítését képez kötényrl és övrl.A kötényt, mint már említettem is, magyar vállhoz viseltékés többnyire csipkébl vagy tüllbl készítették arany, ezüst levelesvirágos hímzéssel.* Az öv selyembl, bársonyból készült, vagyboglárokból és csattokból volt összealkotva. Találunk övet, melyezüst aranyozva, áttört munka, hat hosszúkás pántból, kagylóközéprészbl és hármas láncból áll. A pántokon lombdisz van háromvirággal, kettnek gyöngy, egynek dalmatin bibéje van.^'Végül itt emlékszünk meg arról is, hogy a nk a magyarosságkedvéért olykor még dolmányt is vettek fel uszályos aljhoz a vállfölé, melyre prém és zsinórdiszt alkalmaztak.^'Az idegen divatú ruhák között különösen kedvelt volt 1870.körül a kaka dufén (caca du dauphin) sárgás zöld szoknyabodros fels részszel a volan-nal (volánt) melyhez aztán elkülönözöszín elöruhát öltöttek s ezt fürészalakulag kivágták. Errevonatkozólag jegyzi meg Gvadányi:„A ruhámnak színét hívják Kaka DufénEzt hordja oly dáma, mely ifjú s nem vén."Majd hozzáteszi„Másképpen öltözve semmi társaságbaEgy dáma nem mehet csak épen volánba."*Az a n gI e z öltözet, alján sok ráncba szedett hússzín szövetblkészült ruha volt, mit hátul szallaggal felkötöttek úgy, hogy^V a y S. : 163. 1.-Déryné: 1. k. 455."U. o. II. k 257.^2825 sz. rézmetszet. Tört. képes.' Ötv. lajstr. 133. 1. Hl. Terem.i k k e s y-T í m 11 c h : 52. t.X. r. 99. 1.'ü. 0.
- Page 1 and 2: '62.«.%•ooMVELDÉSTÖRTÉNETI É
- Page 5: MVELDÉSTÖRTÉNETI ÉRTEKEZÉSEK=
- Page 9 and 10: Bevezetés.„Külsségek nyomaték
- Page 11 and 12: ki egy kalapot kínál, melyiken eg
- Page 13 and 14: 'U.nak, csak néhány fiatal lány
- Page 15 and 16: 11Adatainkból látjuk, mily óriá
- Page 20 and 21: 16ségünkböl s érezzük, hogy az
- Page 22 and 23: 18Voltak azonban sokan, akik a kül
- Page 24 and 25: 20Budai játékszínen az erántuk
- Page 26 and 27: 22tiszta, fehér, nyári líönnyü
- Page 28 and 29: 24bajuszt visel. Hosszú, lelógó
- Page 30 and 31: ''26és magas kócsagtollal.^ A sü
- Page 32 and 33: •'Vay28Ruhanemüek.Ami a férfiak
- Page 34 and 35: 30századbeli dolmány már oly rö
- Page 36 and 37: 32hogy magyaros színt kölcsönöz
- Page 38 and 39: 'Hé34Kedvelték az ii. n. magyar c
- Page 40 and 41: 36Az öltözetetkiegészít tárgya
- Page 42 and 43: •38zománcozott anyagból készü
- Page 44 and 45: •D40acélpengéjü ceyloni kard ;
- Page 46 and 47: '-'Ötv42Persien) váltotta fel, me
- Page 48 and 49: 44után — Írja korának egyik as
- Page 52 and 53: 48két oldalt puffok keletkeztek: e
- Page 54 and 55: 50és tüll nagykendket kézi hímz
- Page 56 and 57: 'G.'D'Déryné:52két tallérba esi
- Page 58 and 59: 'Kazinczy:•*M•'^V.Viseletünk k
- Page 60 and 61: •^V56A ni ruhák leggyakoribb dí
- Page 62 and 63: HébeSokféle.KostümkundeAA DOLGOZ
- Page 68: %,^^^:síé>^g^ *' ^'i' '^'.. 1mr^'