teljes könyv letöltése - Magyarország felfedezése

SZOLGALAT ÉS IRAS MUNKATARSASAG KÖNYVEI1. SZABÓ ZOLTÁN: A TARDI HELYZET (4 kiadás)2. KOVÁCS IMRE: A NÉMA FORRADALOM (2 kiadás)3. KÁLMÁN KATA —BOLDIZSÁR IVÁN: TIBORC4. SZABÓ ZOLTÁN: CIFRA NYOMORÜSÁGMAGYARORSZÁG FELFEDEZÉSE

CIFRANYOMORÚSÁGA CSERHAT, MÁTRA, BÜKK FÖLDJE ÉS NÉPEIRTA: ,SZABÓ ZOLTÁN30 FÉNYKÉPFELVÉTELLELC S E R É P F A L V I K I A D Á S A

A kötetben közölt fényképek Dr. Müller Miklós felvételei, a 'Budapest vonzásában*aláirású fénykép Dr. Orbán Ferenc felvétele.' • • • M . • "- . } • ,78273 — AZ AIHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T. NYOMÁSA

CIFRANYOMORUSÁG(Előszó helyett)Margit tizenhét éves. Ahogy előttem áll, egyszerűen és közvetlenül,egyenesvonalú vászon kisingében, sokkal fiatalabbnaklátszik. Lábai gyerekesen nyúlnak ki az ing alól, karjai vékonyak,arcán a kimosdottság halvány pirossága. Megilletődöttség ésizgalom nélkül áll a szűk kis szobában, a fehér falak fényében azágy, a szekrény és az asztal között, ha nem tudnám is, rögtön arrakellene gondolnom, hogy gyöngyösbokrétás. Űgy fog kezet, mintazok a parasztlányok, akik jártak Pesten szerepelni, lámpaláz éskülönösebb szégyenkezés nélkül. Megszokta, hogy megnézik aruháját, egymás fölé lapuló szoknyáit: e pompás-színes csomagolást,melybe fiatal testét a vasárnapok ünnepén betakarja.Tudja, hogy kuriozitás ő, sokat ült modellt a festőknek, akik százféleszínben és modorban festették le és talán azt is tudja, hogyképével néha találkozni lehet a Vilmos császár út vagy Károlykörút képkirakataiban.Margit már szerepel. Biztonságosan és izgalom nélkül. Űgyfogadja a látogatót a kis parasztszobában, melyen nehéz szagömlik el a földes padló kipárolgásától, mint a színésznők az öltözőben.A kicsi ablakon besüt a nyári nap és legyek dongának szüntelenbuzgalommal az asztal és ablak között. Margit ma másodszorvált ruhát. Először a hegyi kápolna processziójára öltözködött,abba a ruhába, melyet mint menyasszony fog viselni egykor.Tiszta fehérbe öltözött és a fehéret csak néhány szalag lilája, pirosaés zöldje színezte. így vonult fölfelé a menettel a meredek hegyiúton, nehéz zászlóval a kezében, míg háta mögött elnyújtott hangon,siránkozva és érzelmesen énekeltek az asszonyok s nehézlépésekkel komoly nézésű emberek vonultak. A misén a fehéroltárterítő körül álltak fehérben, kicsit fáradtan a nagysúlyúZolt&n: Cifra njomonisá*. 1

egészség nevében, a pap a puritánul értelmezett erkölcs nevében,de mindez nem jelent majd semmit. A bujáki lány csak így fogöltözködni hétről hétre még egy ideig. Egyazon szertartással, egyazonmozdulatokkal, egyazon körülményességgel. Anyja sürögnifog körülötte lágy mozdulatokkal és miután lánya már felvettea hímzett nadrágot, a félinget, a harisnyát és a cipőt vagy csizmát,ráadja a két gyolcsalsót, aztán a két vasalt szoknyát. Az asszonykét kezét a szoknya felső nyílásába dugja, így kifeszíti és ráeresztia lányára. Az feltartott, kissé ívesen befelé forduló karokkal csúszikbele az ezerráncúra vasalt és páncélosra keményített szoknyába.Később az igazítás ideje jön, a ráncok elrendezése, és minden ráncés minden vonal a maga helyére jut. Az anya hajlong és igazít,vigyázva, hogy a »szoknya úgy álljon, mint a tulipánt*, majdföladja a másik vasalt szoknyát. A kettőnek szépen egymásra kellsimulnia, mint egy összecsukódó virág egymásra fekvő szirmainak.Olyanok ezek a szoknyák, mint egy-egy tömzsi, rövid harang,kemény vászonból, alul széjjelnyílva és kitágulva, ingerlő ingásrakészen. Utána a szertartás egyre ismétlődik, hatszor vagy hétszer,attól függőn, hogy hány tarka szoknyát vesz föl a Margit, hatotvagy hetet. Ezeket is az anyja hordja a ládától a lányig és vigyázvaereszti a derekára, hogy össze ne kócolja gonddal fésült haját,majd letérdel és a ragyogófejű gombostűvel megtűzi őket. Illőhelyen, hogy mereven essenek és szabály szerint. A szoknyáknaknevük van és szépen redőzöttek. »Halavány százszor szépnek*,»piros százszorszépnek«, »kék kázmérnak* nevezik őket. De vanköztük »halavány, halavány selyemcsíkkal* meg »fekete gangár,kék csicsóval*. Ezeknek mind szépen kell feküdniök, hogy szél nefújhassa őket és ütemesen inogjanak. Egyszerre és egymáshoztapadva, ahogy a lány egy lábáról a másikra lép. A legfelső szoknyánalul csíkok futnak végig és mindnek neve van. Egyiket»szita harasztinak hívják, másikat »virágos«-nak, harmadikat»sárga kamuká«-nak.Ha alul kész a ruha, felül még a »puszrik« következik, amitóvatosan ad az anyja Margitra, vigyázó mozdulatokkal, mert eznem wnulandó ruha*, amit sietséggel és vigyázat nélkül lehet fölvenni.E színes DCSÍCSÓ puszrikon* is van mindenféle dísz, »fényes

8suta«, »h araszt* és »virágok«, melyek tündökölve vonulnak végigrajta. Aztán kivarrott »szakácsot« kötnek a leányra, ezt a cifrakötényt, melyre alul szőlőfürtöket hímzett az asszonyok keze éshátúira, ahol a deréktól kiugrik a szoknya, mereven és a testtőlderékszögben elágaskodva, fodor kerül, piros széllel, »potya fodor-*nak hívják. A derekáról hátul a »fényes suta« két íves vonalbanszalad föl és a szakácsra négy »pántlikabukrot« tűz az anya, megszabotthelyre. A fésűre fekete bársonyszalag való, a bársonyszalagrakis piros papírrózsát szúrnak gombostűvel, a nyakára23 sor »tejgyöngyöt« tekernek, mely fehéren virít és sápadt fénytvetít Margit arcára. A fehér tejgyöngyre 7 sor »fényes gyöngy*kerül és a gyöngyök alá, a mellére a »kutykás gyöngy«. Aranypántlikaés pirospántlika fodrozódik itt kokárdaszerűen és mélyükbenüveggyöngy fény lik, ha rásüt a nap.Aztán még szalagokat fűznek Margit hajára, szoknyájába :sokszínű szalagokat sokszínű virágokkal. Leszorítják őket, mintmindent, hogy ne lobogjanak a szélben, ne bontsák a formákkerek összhangját. Mert ez a fontos: hogy semmi se legyen szabadon,semmi se legyen kötetlenül. Ezen a ruhán minden rabságbanvan és minden alá van rendelve valaminek. A tarka szoknyák avasalt szoknya idomaihoz kénytelenek idomulni, a szalagoknaka gombostű parancsa szerint egyenes, alig hajló vonalban kellfutniok a deréktól. Az előrohúzott szalag is szépen rá kell feküdjöna szoknyára, mely elől kidomborodik a keményítés vonala szerint.Rabságban van maga Margit is. ö aki könnyen mozoghatott azelőtt,kisingben, most nehezen mozdul, csak előrefelé tud hajolni a ruhairányítása szerint. Oldalra alig, mert ezt tiltják a formák. Keze is,moly előbb szabadon lóghatott és mozdulhatott az oldala mellett,most megszabott tartásra kényszerül. Ez a tartás ilyen : felső -karja egyideig oldala mellett futhat, de könyökben a kidagadószoknyák fölött meg kell törnie és előrenyúlnia, úgy, hogy kétkeze egymáshoz közelítsen. A szoknya külön kéztartást parancsolneki, mintha arra kényszerítené, hogy összekulcsolt kezében előlimakönyvet, vagy néhány virágot tartson. Az imakönyv és a pirosszegfű, amely a ruha formája szerint hajló kézbe kívánkozik,épúgy tartozéka a ruhának, mint a többi, mint a sok »tarkaszoknya*, mint a »puszrik« és a bársonyszalag a hajbatüzöttfésűn.

így áll Margit a meszelt szoba közepén a döngölt földön, egyóra után és csak néha néha tesz egy-egy, a ruha által engedélyezett,tétova és szabályos mozdulatot. Szoknyái valamivel térdén felülérnek és enyhén kerekedő hajlással húzódnak felfelé, ha meghajlikderékban. Dereka olyan mereven áll a szoknyák szorításában,mint egy kicsiny dombból kinőtt karcsú fa és kezei a templombamenő leány összekulcsolt kezei lettek. Egy óráig, néhaazon túl is tart ez a különös metamorfózis, míg Margit kislánybólvalami furcsa formává változik, mely hasonlít virághoz, haranghoz,óriások kezébe való apró csengettyűhöz, melynek két lábavan. Legkevésbé talán emberi testhez hasonlít, inkább emlékeztetaz Isten szelídebb és színesebb teremtményeire és a mezőre illik,mintha odatermett volna. Ruháinak formáit a harangok és avirágok adták, nem az ő teste, mely nem szolgál másra, csak arra,hogy váza legyen ennek a dísznek, tartója a szoknyák harangjainak.Teste és alakja ann}a a ruhának, mint csontváz a húsnak.9így készülődnek órahosszatt vasárnaponként, aztán susogvavonulnak fel a templom elé, kövekkel bütykös uccán a Margitok ésMáriák, ruháikban, ezekben a bonyolult alkotásokban, melyekheztöbb mint száz méter vászon, félszáz gombostű és egy sereg apródísz szükséges. A vasárnapjuk ezzel telik el, hogy e ruhában vannak,hogy a ruhát fölveszik, hogy a ruhát leveszik. Margit hétköznapjaazzal, hogy hajnali négytől esti nyolcig dolgozik a szomszéduradalomban. Mert Margitnak mása sincs, mint 40 szoknyája,4 pruszlikja, 15 zabkája és 7 köténye, meg ő maga, aki viseli mindezeket.Van még egy házrészük is, ahol vasárnap öltözni és vetkőznilehet. Más semmise. Summásmunkával keres valamit és élBujákon. Vasárnap színesen, hétköznap szegényen, széljárta dombtetőkönhúzódó földek és erdők alatt.

T A J IS NATÁJE táj ideje az este. A palócok vidéke, a mai ország északi szegélyén,az Ipolytól a Hegyaljáig, azokban az évszakokban és órákbanmutatja meg magát, mikor lágyak lesznek a színek és elmosottaka határvonalak. Koranyáron, mikor a tavasz bolond majálisamár elmúlt, és koraősszel, mikor a táj bűnbánatot tart a nyár gazdagtombolása után. Honttói Abaujig a hegyek és a dombok azokbanaz órákban ünneplik magukat, amelyek átmenetiek. Nógrádórája akkor jön el, mikor a nap már alulról süti a várromok barnaköveit és a földek árnyalt szalagjait. A Mátra akkor mutatja megmagát igazi hatalmában és erejében, ha a nap már lement, de asötétség még nem jött el, — ilyenkor megnő és felnyúlik az ég felé,hatalmasan és erejére büszkén. A Börzsönyhöz is ez az óra illik, aBükk szelídebb és komoly hegyeihez a koraeste és mindegyikhezaz a perc,mikor elmúlt valami és elkezdődik valami, mikor változnaka színek, alakulnak a fények és valahonnan érkezni kezdenek aszelek. Az átmeneti órák és az átmeneti évszakok ezek és hogyéppen ezek mutatják igazi képében a tájat, talán azért van, merta táj maga is átmeneti, fólút két szélsőség, síkság és hegységközött.A palócok földje nem hegyvidék, mert nem völgyek süllyedneka hegyek közé, és nem alföld, mert seholsem sík és mindenhonnanlátni hegyeket. Az Ipoly felől a Börzsönyt látni, Nógrádészakkeleti felében a Karancsot, déli részén Cserhátot, a Zagyvamellől a Mátrát, a Sajó mellől a Bükköt, a Hernád mellől a Sátorgerincét. Az ember itt nem hódította meg a hegyet, mint a Kárpátokegyes vidékein, csak éppen meghúzódott alája. A falvak úgyállnak a hegytömbök körül, mintha lecsúsztak volna róluk és a

házakat megállította volna a súrlódás a síkabb vidéken, ahol márnagyobb volt a súrlódás ereje, mint a lejtő parancsa. Ezen a tájonnincsenek hegységi emberek, akiknek arcát érdesre fújta a szél éanincsenek alföldi emberek, akik komolyak, nyugodtak, puritánokmint a síkságok arca. Ez a táj közvetítő, afféle híd két pólusközött, kiegyenlítő és kibékítő. Ha délről közelíted meg, átmeneta Kárpátok összefüggő magas gerincei felé, ha északról: előőrseaz Alföld laposságának. Ha dél felől jössz : dombjai is hegyekneklátszanak. Ha északról: biztosan tudod, hogy hegyei is nagyranőtt,hivalkodó dombok, melyek hiába dicsekszenek magasságukkal,formájuk mégiscsak a domboké. A hegység és a síkság ezen avidéken utolsó nagy hódító erőlködéssel igyekszik arra, hogy területeketszerezzen meg egymástól. A Felvidék előre küldte ide pionírnaka Börzsönyt, a Mátrát és a Bükköt, az Alföld igyekezett felnyomulnia folyók mentén. Most mindkettejükből van valamiebben a tájban, mely egyikükhöz se tartozik.11Az utazó, aki az emelkedőkkel nehezen küszködő, zörgő vicinálisokablakából, vagy kevély, benzinszagú autóbuszok üvegemögül szemléli ezt a tájat, ritkán hatódik meg itt s idegent nem visznek,egy-két divatos hely kivételével, erre a vidékre. Talán azért,mert az átlagember a nagy végleteket szereti. A nyugtalanítómagas hegyeket, melyek úgy szöknek fel az ég felé, mint egy hangversenyhatalmas és patetikus befejezése és félelmesek, mint azéjszaka. Vagy a pusztát, mely sima és ijesztően nyugodt, mint aszintén félelmes és csodálatos délidő. Az átmeneteket kevesebbember érti, hogy ezeket szeresse valaki, ahhoz elmélyedni kelltudni nemcsak megdöbbenni. Ez a táj ilyen : csodálni nem lehet,szeretni nagyon ; értő, szelíd és nyugodt szeretettel. Nem látnikell ezt a vidéket, hanem nézni, szenzációtlan estéken, mikor szélse nagyon jár és hazafelé mennek a parasztok. Nem egészen véletlenaz, hogy olyan sok kolostor van erre, teli Szent Ferenc szelídés barna szerzeteseivel, akik föl-alá sétálnak a zöld fák keretében,hasonlítva a barna fatörzsekhez. Keveset beszélnek és sokat elmélkednekők, a tájban, mely maga is elmélkedőnek látszik és elmélyedőnek.Nem egészen véletlen, hogy e vidék lelkét nem érti megsenki első pillantásra. Csak később kezdi érezni és érteni a szép-

12ségeit, ugyanúgy, ahogy az igazi jó vers csak a második olvasásramutatkozik meg. Lehet elgondolkozni azon, hogy az Alföldön aBánk bán született, itt, Nógrádban Madách Tragédiája és lehetelgondolkozni azon, hogy Kiskőrös tüzes Petőfit, Szalonta higgadtArany Jánost adott a hazának, ez a vidék pedig óvatos ésszomorúan tréfálkozó Mikszáthot, akinek minden írása teli vanfordulatokkal, szelíd meglepetéssel, mint a palócvidék mindenütt.Mert rengeteg változást, fordulatot, új és újabb színt tartogatez a vidék annak, aki észre tudja venni a kis dolgok fordulását, afények játékait és azt, hogy miként futnak le a domboldalon a fákés bokrok, óvatos rohamra induló sereg szétszórt katonái gyanánt.Itt minden vasútvonal tele van kanyarokkal, minden út nehézemelkedőkkel és lehúzó lejtővel. Minden fordulónál más táj és másdomb mutatkozik be és szeszélyes formájú romok hirdetik itt-otta múlt idő hatalmát. Régi templomok állnak eléd utaidban, festőifalvak és vén kúriák a múlt század elejéről. Az apró folyók is úgykanyarognak, mintha azon gondolkoznának, hogyan szerezhetneklegtöbb meglepetést annak, aki csónakkal akarna végigmennirajtuk. Ez a táj bujócskát játszik a látogatójával, tréfálkozik vele,megcsalja és jó útra vezeti, elbújik előle, hogy aztán újra átöltözvetűnjék elő, megbízhatatlan és szellemes. Kiismerni szinte lehetetlen,mert mindig és mindenütt más formákat mutat és annak, akiaz életet akarja vizsgálni, nehéz kérdéseket ad fel. Ha az Alföldhasonlít egy képhez, mely lenyűgöző és hatalmas, itt egy-egy megyehasonló egy képkiállításhoz, melyet különböző stílusú művekbőlállítottak össze. Az élet, ami itt folyik, dombok közé húzódva,elszigetelten a szomszéd világoktól, néha még szomszédok életétől iselkülönül. Talán csak egyben egyeznek az egyes vidékek, melyeknekmélyében, mint kagylóban a gyöngy bújik meg a falu : a szegénységben,mely ha okaiban mindenütt másmilyen is, megjelenésébenmindenütt ugyanaz.Mert ez a szegénység csakúgy hozzátartozik a tájhoz, mint aszépség. A föld, mely változatos az utazónak, nehéz a parasztnak.Ugyanannyi vetőmag kell bele, mint az Alföldön, de kétannyimunkával feleannyi termést hoz. Olyan ez a föld, mint a parasztok,akik rajta élnek : cifra és nyomorúságos egyszerre. A ruhájaennek a tájnak szép és pompás, antik ékszerei a várromok, színei a

.1 táj : tcmi>lti»i (lartíhoii

llúllnhnr.írSajt'ntnMtk

sokféle erdő zöldje, a földszalagok sokárnyalatú barnája. De amélye szegény és nélkülöző. Ezt a szegény földet úgy rejti a táj,mint Bovány testet a sok cifra szoknya.13A táj élete olyan volt mindig, mint az átmeneti vidékeké.Innen nem indult semmi esemény az ország sorsának megfordítására,nem fújtak dühös szelek a hegyek közül, ennek a vidékneka népe alig vett részt bármiféle megmozdulásban. Itt semmisem kezdődött sem régen, sem a közelmúltban, itt nem estekhősi nagy erőfeszítések, hogy mást csikarjanak ki a földből, mintazt, amit adni szokott. A táj egészében történelmi, talán méga Dunántúlnál is történelmibb és emlékekkel telítettebb, bára történelem itt mindig inkább csak zajlott, mint készült. Ittvan a legtöbb régi templom, apró falvakban árpádkori tornyoknemes vonalai rajzolódnak az cg felé, ezen a vidéken vannak alegtisztább barokk épületek. És mégis a kultúra itt inkább nyomokathagyott, mint elkezdődött, inkább csak jól be tudott idefészkelődni, de nem innen indult el soha. A táj nagy szülöttei ésközszereplői inkább a védelem hősei voltak, mint a kezdeményezésé,mintha valami elrendeltség lett volna rajtuk, valami környezetbelikötelezés. Sokféle védekezésben forgácsolódtak erői atörténelem folyamán és sokféle befogadásra mutatkozott képesnek.De a vidék népéből nem indultak paraeztmozgalmak,mint a Viharsarokban, nem indultak hatalmas gazdasági erőfeszítések,mint a Duna-Tisza közében. Talán a táj is belejátszottebbe, mert nehézségeket ad a kéznek és gyönyörűséget aszemnek, szelíd, vidám és változatos, elmélyedésre, műgondraés belenyugvásra ingerlő. A nép ebben a tájban csakugyan inkábbniüvészkcdett, mint lendületbe jött, inkább ruhát szépített, mintlázadt és harcba kezdett.Közvetítő volt ez a vidék mindig, mindenben benne voltegy kevéssé és mindenből kimaradt egy kevéssé. Már közel volta felső vidékhez, de azért az igazi városok följebb, az igazi Felvidékenjöttek létre. Közel volt az Alföldhöz, de mégsemkapcsolódott egészen hozzá és legnagyobb részét hegyek zártákel a lenti világtól. A táj mezőgazdasági képe évszázadok ótanem változott, ha a birtokok egykor egy darabban, hosszan

14terültek el a hegyekből kinyúló dombokon, máig csak nagyobbúri birtokokból kisebb úri birtokokká alakultak. Köztük a keskenydombrafutó földszalagok egyre keskenyedtek. A régi nagyurakvárait, melyek ma már rokkant kövekkel állják nagynehezena szelek meg-megújuló támadásait, kisebb kúriák váltották fel.De ez sem a táj képében, sem a nép életében nagyobb változástnem hozott. Az élet nagyjából mindenütt megállott, a fejlődésnekalig-alig volt látszatja, a városokban székelő hatalmasságok kisvasútvonalakkal is nagyon elégedettek voltak. Vannak falvak,melyek ma, az autók és a jobb utak korában csakúgy szigetkéntélnek, elzárva szomszédoktól és világtól, mint régen. A kapitalisztikusfejlődés csak néhol eredményezett változást, Salgótarjánkörül, az ózd-borsodnádasdi vidéken, Hatvan mellett és a Sajómentén, ott, ahol bányák és ipartelepek létesültek, kéményekkeltarkítva a táj arcát. E kémények ma hatalmasan és téglapirosannyúlnak fel, néhol magasabbra, mint a templomok tornyai.A hegyekre egy-két szálló épült, de egyes vidékek és erdők zártanmaradtak, még az idegenforgalom varázsigéje sem nyitotta megőket az élet számára. A sors átmenő vidékből határszéllé tetteaz egész tájat, súlyos csapást mért néhány városra és elsorvasztottvasútvonalakat meg falvakat, melyek a hegyek északi lejtőjénélve a Felvidék felé kacsintottak.Ma néhány területrész kivételével régi emlékek, színesnépviseletek és egyhangú, lendülettelen szegény élet gyűjtőhelyee táj. Az emberek úgy élnek benne, ahogy a hegyek és a földbirtokviszonyokengedik, sínylődve természeti és társadalmiparancsok terhe alatt. Mert a hegyek itt kemény parancsot,életet formáló tényezőt jelentenek. A Cserhát elállta Nógrádfelső felének az Alföld és Pest felé vezető útját és északra utasítottaa népet, a Felvidék felé. A Börzsöny útjába állt a mögöttelakóknak, a Mátra önmaga és á határ közé szorította a hátamögött élőket. A hegyek mindenütt parancsoltak, beleszóltak afejlődésbe és a társadalom kialakulásába. Az egész vidékenmindenütt látni őket és akármerre nézel is, figyelmeztetnekhatalmukra, mely igába kényszeríti az embert. Egykori kevélyurak és jó katonák várakat emeltek kiugró bérceikre s ezek gaz-

lepte falaikkal és tornyaikkal, melyeknek réseiben megfészkelta fű, szintén figyelmeztetést jelentenek : egy másik figyelmeztetést.Mutatják annak az erőnek a hatalmát, mely hajdan várral,ma vár nélkül beleszól a myomorult adózó nép« életébe. A romokés a csúcsok szép, harmonikus egységben állják el mindenütta látóhatárt és romantikus-misztikus kellékekkel díszítik a szelíddombokat és zordabb hegyeket. Esténként, mikor eljön enneka tájnak az órája, furcsa, tompa fényben tündökölnek fel azenyhe csúcsok és barna várromok. Egy-egy tornyuk úgy mutataz égre, mintha azt jelezné, hogy hová jutott, aki eszeveszettültámadni merte a várat és lakóit. Másutt mint égbemarkoló kézrajzolódik fel kuszáit árnyékuk az égre és őszidőn, ha ködök úsznaka völgyekben, úgy emelkednek magasan a szürke foszlányokfölött, mint valami fenyegető égi jel. A táj északon, ott ahol aFelvidék felé fordul, ilyen misztikus színekkel teli. Csak délen,az Alföld felé nyúló lejtőkön derültebb és barátságosabb. Arramár jó bor terem és közel van a huszadik század jele : a kettősvágámr ú vasútvonal.15A TÁJ SORSAEgyes vidékek helyzetéből és népük állapotából mindigévszázadok szólnak. Elmúlt küzdelmek, erények, hibák és bűnökemléke lebeg az egyes tájak fölött és talán egy más országrészsincs Magyarországon, melyen ennyire érezni lehetne a múltkezenyomát, mint a mai ország északi részén. Ha ezen a tájonjársz, ugyanaz a szorongás fog el, ami meglep akkor, ha a magyartörténetet olvasod. Érzed, hogy mi lehetett volna belőle és látod,hogy mi lett. Tele van ez a vidék történelemmel és tele vanannak bizonyítékaival, hogy ez a történelem sohase válhatottigazán javára. Sorsa magyar sors volt: ha az ország közvetítővolt Európa nyugatja és keletje között, ez az országrész közvetítővolt az ország nyugatja és keletje között. Ha az ország védőbástyavolt keletiek útjában Európa előtt, ez az országrész védőbástyájavolt az országba fölnyomult kelet ellen az országban megmaradtnyugatnak. Kicsiben mindig arra a sorsra rendeltetett, mintmaga az ország: nyugtalanságra és szüntelen küzdelemre. Sokfeléharcolt mindig és ha a haza népek ambícióinak csatatere volt,

16ez a vidék volt a csatatér frontja. Megnyugodni és magánakélni, békén fejlődni és csendben gazdagodni nem tudott soha ;hol külső ellenségek gyötörték, hol belsők és ha győzött, többnyirecsak urat cserélt. Területén nagy csaták és sorsdöntő ütközetekfolytak le néha, de mindig itt folytak az igazán pusztítóguerillaharcok, a harácsoló, rabló, fosztogató állóháborúk.Vannak hegyek, melyek húzzák magukhoz a rossz időt,az esőket és a viharokat és vannak tájak, melyek a szerencsétlenségetés a csapásokat szívják magukhoz. A palócvidék is ilyenvolt, a történelmi viharok, melyek az ország más részén átfutottak,itt megálltak és százados csapássá váltak. A vidék parasztjainem tudtak megnyugodni török vagy német, kurucvagy labanc alatt, hol az egyiket kellett nyakukra venniök, hola másikat és rendesen mindkettőnek adózniok. Még Giskracseheinek lovai is lerohantak néha idáig és mindenki idejöttportyázni. A tájnak a legrosszabb sors jutott, ami tájat érhet: végvidékké kellett lennie, állandó csetepaték színterévé.A történelem ádáz ostromokkal támadta ezeket a hegyeket és mindigakadálya volt annak, hogy e táj építő szerepet kapjon az országtörténetében. Ha nem erre rendelte volna a sors, ma máskéntlehetne írni róla. Ha nem védenie kellett volna a Felvidék gazdagvárosainak nyugodt polgárosodását, ő maga is polgárosodhatottvolna és Miskolc ma talán olyan város lenne, mint Kassa. ígycsak barna romokat őriz zöld hegyein a táj, versek éneklik várainakdicsőségét, néhány gyönyörű vén templomát csodálják, akikeljutnak elzárt falvaiba. A nehéz múlt végzetei lebegnek fölötte,csataképek véres színeit képzelheted békés dombjai közé, nempedig lassan, de céltudatosan építő századok eredményeit láthatoditt. Védelem és harc volt itt mindig, a védelem kemény kapitányokatés harcos urakat kívánt a várakba és ezek hatalmasakvoltak és mindenkor erőszakosak. Ha volt ellenség : az ellenségellen, ha éppen nem volt ellenség : a várak alatt élő nyomorultnép ellen.Vidéket semmi sem tehet annyira nyomorulttá, mint az,ha a történelem rajta, az ő testén zajlik. Nagy dicsőség, de nagykár is, ha sok hősi mondát beszélhetnek róla az utódok és taníthatnaka mesterek. Ez a vidék is így nyomorult: falvainaknevéről néha szép és szívet melengető elbeszéléseket találhatsz

a történelemkönyvekben, de a tájat ez a kényszerű hősi sors évszázadokkalvetette vissza. Pedig helyzete szerint a Dunántúlmellett ő is képviselhette volna Európát a hazában. Példa lehetettvolna, táj, mely mindig előbbre van egy-két lépéssel a társadalmifejlődésben, mint más vidék.17Az ősembernek jól rejtő barlangokkal és balta fejéül alkalmaskövekkel szolgált e vidék, a hazát foglaló magyaroknak gyepünekalkalmas széles és járhatatlan erdőkkel. A dús erdőkkel borítotthegyek alatt a kabarok három törzse ült meg, a Mátra alatt az Abanem,a Bükk alatt az Örösúr nemzetség, a Bükk keleti lejtőjén,a Sajó völgyében a Bors- vagy Miskolc-nem. Az Abák Abádotés Gyöngyöspatát telepítették, itt ma is álló öreg árpádkoritemplom tanúskodik a falu nagy múltjáról. A Borsok alapításaBorsod és Miskolc, az Örösúr nemzetség Sajó-Öröst és Örösújvárátalapította. Az egykor vándorló törzsek egy ideig még nem tudtaknyugodtan megülni települőhelyeiken, téli szállásról nyári szállásravándoroltak, marháikkal, lovaikkal és asszonyaikkal. Az Aba-nemtélen a Tisza-parton ült meg, nyáron közelebb húzódott a hegyekhezés erdőkhöz, a Mátra alá. Az örösúrok téli szállása a Sajótorkolatvidékén volt, nyáron a Bükk aljába húzódtak. Morotváklettek a természetes váraik és az erdők természetes határaik, aMátra és a Cserhát az Árpádok szállásföldjének vetettek határt.Erről az időről főként családi és egyházi értesüléseink vannak,például arról, hogy a föld egj'ik ura, az Aba-nembéli Sámuel feleségülveszi Géza lányát, vagy arról, hogy Anasztáz érsek SzűzMáriának tiszteletére megszervezi a váci, Szent János tiszteletérepedig az egri egyházmegyét. Később Nógrád és a Bükk erdei akirály földesúri hatósága alatt vannak és Heves, Borsod megGömör vára az első 39 vár közé tartozik. A mai megyék legnagyobbrésze még erdőség volt akkor, vadak lakóhelye és emberek terjeszkedésénekhatára, a nép pedig alig-alig szerepel a történelemben.Csak egyik gazdája, Aba Sámuel szól bele a magyar ügyekbe, nemtűrhetvén Pétert, a velenceit, aki otelhetetlen szívvel falta a fenevadakmódjára ordító németekkel és fecskemódra esácsogó olaszokkal*az országot. Vele átmenetileg királyt adott e föld a hazának,királyt, aki nem nagyon volt kegyelt az urak előtt, »mert meg-

18vetvén a nemeseket, mindig parasztokkal és nem nemesekkelfogott össze, s úgy gondolta, hogy »az uraknak mindenük közösa szolgákkal*, és »tanácsának legtiszteltebb urait, mint valamibarmokat, vagy oktalan állatokat fütykössel, karóval merészkedettagyon veretni*. Működése ilyen elvek mellett nem is lehetetthosszú. Szülőföldje nem sokkal később történelmi esemény színhelyelesz, mert Vata úr, ki hajából csimbókot eresztett és »magát azördögnek ajánlá* itt, Hevesújvárnál találkozott Levente és Andráshercegekkel s a nép tőlük is valószínűleg reménykedve várta»a régi világnak a visszatérését, mikor még minden magyar egyformavolt*. A régi világ nem tért vissza, egyes urak, köztük abejött idegenek is, hatalmasan uralkodtak roppant területeken.így a német származású Hont ispán, akitől Hont megye anevét kapta, vagy a szintén idegen Tibold ispán, akitől valószínűlegTibolddaróc neve ered. I. András idejében Lüttich vidékéről valóvallonok települnek Eger környékére, László idejében az országszervezéskitolódik a gyepük szélére, tehát területünk gyepübőllassankint települőhellyé és vármegyékké válik. A XII. századmásodik felében az egri püspökség mellett Pásztón van ciszterciapátság, Tereskén, Sáron, Tapolcán, Boldván bencés monostor,Hevesújváron, Nógrádon és Honton királyi vár. Mindez arróltanúskodik, hogy ebben az időben már nemcsak meghódították,hanem el is foglalták a hegyek közé csúszó völgyeket, megtelepedtek,éltek bennük és a nemzetségek nagyjainak utódai lassanmegyényi földek uraivá lettek. Róluk alighanem volt egy s mása ^parasztok hazug meséiben*, de a valószínűleg Párizsban tanultés nyilván sznob Anonymusz ezeket nem kívánta figyelembevenni. így az osztályellentéteknek alkalmasint erős ütemben megindultkifejlődéséről csak Honorius pápa leveléből sejthetünkvalamit, ő 1222-ről ezt írja: »A roppant sokaság elvesztvén azész által parancsolt szerénységet, nehéz és igazságtalan dolgotkövetelt királyától, hogy a gyűlölt főurakat és nemeseket méltóságaiktólmegfosztva országából száműzze és javaikat a nép köztfelossza.* E tiltakozó serviensek és várjobbágyok, akik esztelenszerénytelenséggel léptek föl, természetesen nem érhettek el semmit,a nagyurak nagyurak maradtak, sőt egyre nagyobb urak lettek,míg az ő barmaikat roppant marhavész pusztította és azország kiszámított biztonsággal haladt Mohi elé. A csata után a

Bükk és a Mátra erdei jó rejtekhelyeket nyújtottak az Ákos Ernyediósgyőri uradalmán át menekülő Bélának és a mongolok mindenütta hegyek alatt és az Alföld szélén vágtatva szétverték avidék alsó részének falvait, majd fölfelé portyáztak a Hernádvölgyén, visszavonulóban Nógrádot is meglátogatták. A parasztokrémülten menekültek előlük, a házaik ottmaradtak martalékul.Mikor a mongolok visszavonultak, újra felépítették őket, de megintcsak a tatárok számára, mert László 1285-ben maga hívta be akipcsaki és dnyeperi kánok hordáit, akik az északkeleti hágókontörtek be és így megint Heves, Borsod és Abauj esett az útjukba,mint olyan terület, mely alkalmas az elpusztításra. Időközben aszegény nép igen kevéssé szerepelt a történelemben, csak annyittudunk róla, hogy erkölcsei időnkint megromlottak. Ezt a korabeliurak arról vették észre, hogy vonakodtak a tizedet megfizetni.19E korszak a tájnak ó templomokat és gót ablakíveket hagyottörökül, következő korszak várakat adott a vidéknek. Mai romjaika hegyeken ülnek és messzire látszón hirdetik, hogy múltjavan a hegyeknek. A tájnak ez az arca körülbelül a tatárjárás utániévszázadban alakult ki. Akkor épülhettek a meglevő kevés királyivár mellé a többi várak. Legalább is a tatárjárás utáni évtizedekbőlszármazó oklevelek már nagyrészt tudnak ezekről. Hogy csaknéhányat említsünk: Buják, Hollókő, Drégely, Szanda, Éleskő, Dédesezekben az évtizedekben már szerepelnek a feljegyzésekben. A falvakis jórészt megvoltak már, a különbség az akkori táj ésa mai között lényegben csak az, hogy akkor a várak voltaképebbek, ma a falvak s akkor a várakhoz tartoztak a falvak,ma mint semmire se jó különlegesség, a faluhoz tartozik a vár.Az akkori élet tulajdonképpeni középpontjai a hegyi vár melléépült falvak voltak s a többi falu ezekhez tartozott. Akkor Sziráktartozott Bujákhoz, mert Bujákon volt a vár. Ma Buják tartozikSzirákhoz, mert Szirákon van a szolgabíró. Az élet és hatalomakkor minél magosabban ült meg, meredek hegyek csúcsain,kemény kövek és tornyok között. Ma közelebb húzódikaz úthoz, mint az éghez. A várak a tizenharmadik századközepétől egyre szaporodtak ezen a vidéken és minthogy a

20várakhoz nagyurak is tartoztak, a vidék története az ő történetük.Tisztségeket viseltek a királyi udvarnál és egyre hatalmasabbaklettek, egyre több lett a vár, és egyre kevesebb úr kezénvolt.A XIV. század elején a Rátótok, Ákos István, Csák Mátéés Aha Amadé osztoztak ezen a vidéken. Az Amadé-fiak és ÁkosIstván fiai azonban fellázadtak és Abauj, Heves, Gömör uralmábanfelváltotta őket Druget Fülöp, akit a király a vidék pacifikálásávalbízott meg; később az egész felsővidék övék lett.1433-ban már az egész táj egy család, a Rozgonyi atyafiságkezén van. Hogy a nemesi közösség zártságán véletlenül seeshessek sérelem, már V. István az egri püspökség kiváltságainakmegerősítésekor régi szokásnak mondja, hogy egripüspökké csak »kétségtelenül nemes származású* embert lehetválasztani. A hagyomány szerint Verbőczy Nógrádban írta későbba Hármaskönyvet s ő különben közjogi-elméleti működése közbenmagában Nógrád vármegyében megszerezte Alsópetényt,Csesztvét, Bu jakot, Ceredet, Kisbágyont, Kutasót, Nagylócot,Nőtincset, Medveshidegkutot, ösagárdot, Szentét. Mindezazonban nem sokáig maradhatott magyar kézen, mert Mohamedbudai pasa 1544-ben felnyomult a vármegyébe és elfoglaltaNógrád várát, majd visszafelé menet Hatvant. A megyeettől kezdve végvidékké, állandó harcok és portyázások színhelyévévált. 1552-ben Achmed pasa másodvezir hosszabb ostromután elfoglalja Drégelyt, aztán a többi nógrádi vár, Gyarmat,Szécsény, Hollókő, Buják különösebb ellenállás nélkül esik akezébe és Nógrád, Szécsény, Hatvan besoroztatnak a budai vilajetbe.Ugyanebben az évben Eger még visszaveri az ostromot. Párévtized múlva már Eger a török végvár, viszont a nógrádi várakSzanda kivételével újra magyar kézben vannak.A jobbágy, aki ezen a vidéken a hadjáratok Barcolásait istűri, kétfelé adózik, úrnak és töröknek. A vármegyék királyirészén a nemesi univerzitás továbbra is együtt van és ügyesenőrködik azon, hogy a hódoltsági birtokjogok valahogy el ne évüljeneks hódoltsági jobbágyaik fizessenek csakúgy, mint azelőtt.Mivelhogy nemcsak a kereszténység és Európa védőpajzsai,hanem saját jogaiknak is vitéz védői voltak. Mikor a törökötsikerült leszorítani erről a vidékről, a felkelések átvonuló területe

lett a táj és ha a törökidőkben északról délre, meg délről északravonultak át rajta hadak és csapatok, ekkor keletről nyugatra,meg nyugatról keletre való vonulások és ütközetek színhelyévévált. A szerencsétlen romhányi csatával aztán megszűnt a vidéknek,mint hadszíntérnek szereplése, a történelemben. Urai isidővel kisebb urak lettek, a várakból kastélyokba költöztek átés lemondván némely őseiknek egyik birtokpolitikai eszközéről,az »átállásról«, igyekeztek méltón folytatni a másik birtokpolitikaitevékenységet, a házasodási.21A török idők folytonos harcai, harácsolásai és sokféle adóierősen elnéptelenítették e felsővidéket, például Hevesben az össszeslakosság 1570—80 körül 41.000, 1650-ben már csak 18.500, 1680körül pedig 11,700, tehát száz esztendő alatt a vármegye lakosságacsaknem egynegyedére csökkent. Ugyanekkor sokan kiemelkedneka jobbágyságból ; a XVI. század végén a nemesek Heveslakosságának negyvenedrészét, a XVII. század közepén már többmint egyhatodrészét, 1680 körül pedig már egyharmadrészétteszik ki. Az ármális, egyébként kevésbirtokú, de nemadózó nemességszámának ez emelkedése nyilván nagy gondokba sodortaa pénzügyi szakembereket, a lakosság számának roppant csökkenésepedig a földesurakat. A nógrádi szlovák telepítések alapokais ez. Heves »hazátlan menekültjei és szökött jobbágyak közbena török idők alatt a hajdúkhoz álltak, Bocskay seregében küzdöttek,vagy messzire vándoroltak és elkallódtak, ugyanígy voltaka nógrádiak is s a török kivonulása után visszatérő földesurak,megtalálván a földet, de nem találván hozzá népet, kóbor ésszegény tótokat kellett, hogy hozassanak. Máig ez a nógrádiszlovákság, mely szegényen indult pótolni a töröktől pusztítottmagyarság hetyét, elég alaposan meg tudta vetni a lábát és aránylagéletképesnek mondható birtokviszonyok között él Nógrád egyesfalvaiban. 1687 után, mikor a terület minden részéből kivertékmár a törököt a keresztény hadak, gyors ütemben áll helyre a rend.Ezalatt többek között az is értendő, hogy a vármegye sikerreltudja megakadályozni a jobbágyok »kóborlását«, mely bizonytalannátette a termelést és a jobbágynak lehetőséget adott arra,hogy meneküljön a kemény földesúr elől. A jobbágyok apárólSatitó Zoltán: Clfm oromonloAg. 2

22fiúra szállnak, mint a marhák és a szerződéses jobbágy is csakföldesura által adott elbocsátólevéllel távozhatott. Szekfü szerint:»Község, bíró, kapitány a vármegyéktől megszabott síneken működtek,kellett működniök, anélkül azonban, hogy a község népebárminő kezdeményezési, vagy önálló cselekvési és gondolkodásilehetőséget élvezett volna.« A konszolidáció a török utáni században,csakúgy mint napjainkban, sok tekintetben a lehetetlen társadalmiállapotok megszilárdítását is szolgálta e felső vármegyékbenis. A történészek csak elvétve akadnak olyan vigasztaló bizonyítékokra,mint amilyen Nógrád házi fizikusának, Berliczyneka könyve. Ő ^szegények számára való házi orvosságokról« ír közérthetőés hasznos művet, írásait »kedves magyarainak, de főkénta Nógrád vármegyében levő városokon és falukon lakozóknak«hasznára bocsátja ki, a hatósági orvos teendőit írja össze és orvostudományifakultás alapításán ábrándozik környezetének, a rendiségbenrestituált Nógrádnak alighanem teljes közönye mellett.Egyébként ha a vármegyék ellenállnak a kormány által szünetlenülemelni kívánt adóknak, az északi megyék erősen résztveszneka protestálásban, »különösen az olyanok, melyekben erős és függetlenközépbirtokososztály van«, így Nógrád, Borsod, Gömör is.Ilyenkor a nemesség bőven és sokat hivatkozik a jobbágyok terhekalatt való szüntelen görnyedésére és közben ugyanezeknek ajobbágyoknak a terhére maga vet ki adót, hogy gazdagítsa vármegyéjeházipénztárát. A vármegye nemessége ekkép szintesúlyosabban terhelte a jobbágyot, mint az állam és e teher »súlyátelképpedve ítélhetjük meg, — írja Szekfü — ha tudjuk, hogypéldául Borsod megyében 1817-ben a háziadó 143.438 forintot tettki s ugyanekkor a hadiadó, az állami kontribució csak 66.336-ot.Miskolc mezőváros hadiadója 4308 forint volt, ezzel szembendomesticája (háziadója) 9316 forint, ugyanilyen a helyzet mindenegyes faluban ! Ezt a háziadót a jobbágy terhei felsorolásánálsohasem vették tekintetbe, holott egészen új és ugyancsak reálisszolgáltatás volt.« A jobbágyság aligha viselte túlságos szeretettele sokféle terheket és az 1831. évi kolera idején a hatóságok víztisztító,azaz ez alkalommal áldásos működését roppant gyanúvalnézik. E kétségtelenül szokatlan közegészségügyi tevékenységszámukra egészen új és képtelen veszélyeket rejtő különös akciónaktűnik fel és alkalmat ad arra, hogy a nyugtalanság kitörjön.

Abaujban híre terjed, hogy az urak és zsidók rontják a kutakat.Megfigyelik, hogy az orvosok zacskót hordanak a nyakukon,melyben klórmész van. Ez elég bizonyíték nekik arra, hogy azurak megmérgezik a vizet és ki akarják irtani a parasztokat.E parasztirtási szándék gyanúja valószínűleg már élőbbrőldatálódik. E gyanúnak nem szülője, hanem csak újabbtápláléka lehetett az, hogy a hatóságok új és szokatlan akcióbakezdtek. Hogy száz eset közül, melyekből azt a következtetéstvonták le, hogy a parasztságot újólag sanyargatni és kiirtaniakarják, éppen a százegyedilt feltevés volt egészen alaptalan,az csak jó tanulság. Arra, hogy az erőszakkal tudatlanságbanmegtartott szegény nép megtanulván, hogy az urak feléjükirányuló akcióinak jó vége nem lehet, éppen akkor fog visszaütnia sérelmekre, mikor segíteni akarnak rajta. Alikor éppen azzalrobbantották ki az elnyomott lelkek zugaiban elviselhetetlenülnagyra nőtt úrgyűlöletet, amivel éppen segíteni akartak a népenés az északkeleti megyék parasztsága zordonan megindult az urak,zsidók és szolgabírák ellen. A zendülésben főként a szlovákság vettrészt, kastélyokat rabolt, pincéket tört fel. Az ivott borból új dühötmerítvén szolgabírákat és földesurakat kínzott, gazdatiszteketütlegelt. Emlegették azt is, hogy »minden ny írottfejűeketmegölnek*, mindaddig, míg a királyi biztos katonasággal és halálbüntetésekkelvéget nem vetett a fejetlen és egészében határozottcél nélküli lázadásnak. A megnyugodott urak nagyobbrésztazt a tanulságot vonták le a dologból, hogy erősebben kelltartani őket és szilárdítani az előjogok bástyáit, a reformerekpedig arról beszéltek, hogy »ezt az elhanyagolt, a tudatlanságsötétségében tévelygő szegény népet minél előbb emberi viszonyokközé kell helyezniök*. De az efféle beszédeket az urak márakkor sem kegyelték. Alig valamivel később Borsodmcgye nézeteszerint : a paraszt nem érett a birtokjogra és »jaj annak, kiaz idők és a sors történeteit vigyázatlanul s idő előtt sietteti,mert ez a képzelt boldogság helyett csak romlást okozó gyújtófáklyákat szór és hajigál el a polgári társaság csendessége kebelén*.Valóban a »polgári társaság csendessége* volt a főszempont akkoris, ma is és ez a csendesség éa nyugodalom ömlik el e felsővidékitájnak azon a harmadik képén, mely ebben az utolsó századbanalakult ki.2*23

24Mert a vidék sokhelyütt már végleges és máig se változottképét, ebben a században, a XVIII. század elejétől a XIX. századközepéig eltelt időben kapta meg. Ekkor épült Eger barokkja,mely nemcsak építkezési stílust, hanem uralkodási formát isjelentett és a futó időkkel keveset változva máig is áll.Ekkorépültek azok az úri kúriák, melyek csakugyan a csendességnekés a klasszikus nyugalomnak szentelve állanak, nagy fák hűvösében,elzárva a közeli falvak dülöngélő és kucsmatetejű házaitól.Ezekből a kúriákból ezen a vidéken, különösen Nógrádban mindenfaluban van kettő-három, ha nem több és mint a házak általában,pontosan vallanak lakóikról. Ezek a lakók elzárkóztaka falutól, magas jegenyékkel és széles élősövényekkel kereteztékmondvacsinált nyugalmukat és vigyázva őrizték zavartalanságukat.Talán abban a reményben, hogy ha ők nem fejlődnekaz idővel, az idő sem fog továbbhaladni fölöttük és előjogaikfölött. Hogy közben negyvennyolc volt és azután szabadságharcosseregek, hogy osztrák hadosztályok masíroztak keresztül atáj halmai fölött és hegyei alatt, hogy abszolutizmus következettés kiegyezés, álliberalizmus és kivándorlás, másutt parasztmozgalmak,az országban agrártörvények — az mit se változtatotta tájnak oszlopos kúriák adta jellegén. Bennük, ha kissé változottformában és változott jogcímek alapján is, de úr-élet folyik mégma is. Csak északon a Mátra és a Bükk mögött, meg itt-ott aSajó partján, Miskolc uccáin és Diósgyőr kezdődő halmai közöttbontja meg a táj roppant feudális nyugalmát a kémények, kapitalistanyugtalansága és modern épületek őszinte nyíltsága, jelezvén,hogy az országban a feudalizmusra hivatalosan kapitalizmuskövetkezett.A paraszt is, mindennek magja és országnak gyökere, egykétváros környékét, egy-két iparvidék falvait leszámítva lélekbenugyanaz maradt. Nógrádban és Hevesben, Borsodban ésAbaujban ma is ugyanúgy tér ki nehéz szekerével a könnyű úrihomokfutó elől, árok szélére billenve, mint száz év előtt, ugyanolyanesett tartással és ugyanúgy lógatott kalappal áll meg köszönésreura előtt. És minthogy palóc, ugyanolyan béketűrő,tréfás, barátságos és semmiért nem lázadó, mint a régi időben.

Ha meg tudott maradni, vagy meg kellett maradnia parasztnak,élete se változott sokban, tudása tán több lett valamivel, de bizalmatlanságaugyanaz maradt. A kolerazendülés szomorú szimbólumama is aktuális. Becskén 1937-ben tifuszjárvány volt,de a parasztok csak az ötvenedik eset után hitték el, hogy járványvan. Addig nem. Mert urak mondták és nekik már nem hisznek.Kitalálásnak nézték az egészet, sanyargatásra jó ürügynek.A szelídebbek a »járvány« emlegetését üres szóbeszédnek tekintették,a keményebbek újabb formának a parasztság birizgálásáraés emberi szabadságainak korlátozására. Mindnyájan igyekezteknehezíteni az orvosok dolgát és harcát a járvánnyal szemben.Mert az urak dolgának nehezítése tapasztalataik szerintjavukra szolgált mindig. A környék értelmisége természetesenelkeseredetten beszélt a »parasztok buta bizalmatlanságáról*. Erősebbkéz szükségét emlegették, mert — amint vélték — íme :korlátolt és ostoba a paraszt, zendülni és urat gyűlölni kész.Arra kevesen gondoltak, hogy a szegénység és tudatlanság homályábansínylődő parasztokat, inkább fölemelni kellene, mint szidniés fegyelmezni. Csakúgy, mint száz év előtt.25A TERÜLETA táj, melynek múltjáról merészen szökkenő gót boltívek,vén várromok, barokk templomok és neoklasszikus kúriák beszélnek,az Ipolytól a Sátorhegység gerincéig terjedő területet foglaljamagában. Mint táj körülbelül egységes. Alsó lépcsőt alkot a Kárpátokfelé és vulkanikus hegyei alatt egyformán enyhe vonalakkalhajlanak a dombok. Prinz Gyula a Magyar Földrajzban tájegységnekveszi ezt a vidéket és tudományosan »Délfelföldnek«,népiesen »Mátraerdőnek« kívánja nevezni. E terület északon ésészakkeleten valamivel túlnyúlik a mai határon, délen pedig neméri el azoknak a vármegyéknek a határát, melyekre e vidék felosztódottinkább hagyományok és közigazgatási szempontok, minttáji egység alapján. Nógrád-Hont, Heves, Borsod-Gömör ésAbaúj csak részben fekszenek e délfelföldi vidéken, különösenHeves és Borsod mélyen belenyúlik az Alföldbe és a Budapest-Hatvan—Mezőkövesd—Miskolc között futó vasútvonal alattirészei tájilag is, társadalmilag is teljesen az Alföldhöz tartoznak.

E vidéket már nem palócok lakják, településére az alföldi nagyobbfalvak a jellemzőek éa ha közigazgatásilag a borsodi, vagy hevesimegyeházához tartoznak is, voltaképpen részek az Alföldből.A tulajdonképpeni »Délfelföld« és a tulajdonképpeni palócföld isott kezdődik el, ahol a hegyek. Ott, ahol dombok kezdenek kiállania lapos vidékből, mint szelid előhírnökei a későbbi csúcsoknak.Abaúj is meglehetősen elüt a másik három vármegyétől,legfőként azért, mert nem palócok lakják. A terület magja tehát,mely tájilag is, néprajzilag is úgy-ahogy egységesnek vehető : azIpoly és a vele, majd tőle a Belső Kárpátok lejtőin húzódó országhatár,a Bodva, a miskolci vasútvonal és a Cserhát déli lejtői általbezárt terület. E kötet nem követvén a vármegyék határait,legfőként ezzel a területtel kíván foglalkozni. E vidék táji jellemzőjétaz öt hegycsoport (Börzsöny, Cserhát, Mátra, Karancs,Bükk) és a belőlük hullámzó dombok adják és ez a mai országlegnagyobb kiterjedésű felföldi jellegű tája, mely még falvainaktelepülésformáiban és házainak típusaiban is élesen elüt az Alföldtől.A vidék mezőgazdasági képének főjellemzője az, hogy a területtekintélyes részét erdők borítják. A Börzsönyt, a Bükköt ésa Mátrát egészben, a Cserhát és a Karancs vidékét legnagyobbrészterdők fedik. A Mátra és a Bükk déli oldalán jelentékeny aszőlőtermelés és csak Nógrád belsejében, meg a hegyek és az Alföldérintkező sávján uralkodó az ekeföld. Az egész területet, melya bükkös erdők övébe tartozik és a növényföldrajzban az »ösmátra«(Matricum) nevet kapta, kevert lomberdővel körülvett bükköshegyek borítják. E növényföldrajzi tájegység északon kezdődika Sátorhegységnél, aztán délnyugat felé szabálytalan határvonalúsávban nyúlva le, magában foglalja a Vértes, Bakony és a balatonvidékihegyek vonulatait is, területünkön a Bükköt, Mátrát,Cserhátot, Karancsot és Börzsönyt ölelve magába. E táji adottságbólkövetkezően az erdőgazdaság az uralkodó, csaknem egyenrangúkísérője a földművelés , a pásztorkodás pedig jelentéktelen.E vegyes mezőgazdasági jellegből folyik, hogy ez a terület egyikmezőgazdasági termékünknek sem a legfőbb termelőhelye, nohaminden mezőgazdasági terményünk megterem rajta. A táj jórésze

a Dunamedence alacsonyabb termésátlagú búzatermő övébetartozik, kukoricatermelése csak az Alföld felé eső részeken jelentékeny,a cukorrépatermelés főterülete tőle nyugatra, a krumplitermelésfőtefülete tőle északra van. A táj mezőgazdasági jellegébenis átmeneti, hidat alkotó vidék, a felvidékről érkezőnek búzaföldjeivelmár jelzi a búzatermő Alföld szomszédságát, az Alföldfelől indulónak a tiszántúli jelentéktelen burgonyatermelés utánjelzi a Felvidék burgonyatermő földjeit.27A házak a tájban a vidéknek ugyanezt az átmenetiségét ésközvetítő szerepét jelzik. A Cserhát—Mátra—Bükk vonala alattkezdődik el a kizárólagos sárépítés területe és a táj északi határafölött kezdődik el a kizárólagos faépítés területe. Vidékünkön azépítési anyagok körülbelül ugyanúgy keverednek, mint a hegyvidékiés alföldi termeivények, mint az erdők és szántóföldek.Házak épülnek kő alapra, sárból, fa-tornáccal. Jelezvén, hogymindegyik szomszédos táj építkezési anyagát átvették, de egyiketse vették át egészen. A sár és fa a házakban testvéri szomszédságbanél. Ez a vegyes jelleg természetesen nemcsak az egyesházakon belül van meg a házak anyagában, hanem egyesegészen közeli falvak is így váltják az Alföld és a Felvidékképeit. Például Nógrádban Hollókő tipikusan felvidéki falu ésugyancsak Nógrádban, nem is messze Hollókőtől vannak széles-porosfőuccájú, erősen alföldi településekre emlékeztető községek. A városokbana városközép rendesen ad valamit a felvidéki városokhangulatából, a templom mintha onnan származott volna ide éspéldául Szécsény fölfelé igyekvő fŐuccája lehetne északabbra is,nagyobb hegyek környezetében. Ezzel szemben a városszélekrendesen az alföldi városként szereplő nagy falvak képét idézik.Végeredményképpen az épületek is azt mondják erről a tájról,amit a táj képe, sorsa és térképen való elhelyezkedése mond :közvetítő szerepre rendeltetett, hídnak szélsőségesen ellentétestájak közé, minden hatások befogadójának, alkalmazójának éstovábberesztőjének. Erről a szerepről beszélnek városai is, melyekakkor virultak fel és nőttek meg, ha áteresztőhelyek, átmenőhelyekvoltak, mint Miskolc és elhervadtak, ha csak székhelyekmaradtak mint Balassagyarmat.

28A szerep ez volt: közvetítőnek lenni, útnak az ország belsejefelé. Ha a történelem századokon át nem akadályozza meg ezt avidéket abban, hogy e természetes szerepét betöltse, ma feladatáhozhozzáfejlődött vidékkel és talán társadalommal is találkozhatnánkrajta. így azonban a tájnak évszázadokon át nem annyirakulturális hatásokat lehetett, hanem hadakat kellett közvetítenie.Időközben, — még a múlt század második felében — azzal, hogyészaki részében, a Karancstól a Sajóig az országnak Budapestután a legnagyobb iparvidéke épült ki, új célokat is kapott. A fejlődésnem haladt volna rossz úton, hogyha az ország urai előttnem lett volna százszor szent a különben rettenetesen eladósodottés dzsentrikezekből immár legtöbbnyire hitelezőkezekre vándoroltföldbirtok megoszlási rendje. így azonban a népnek szegénységemiatt nem állt módjában sem észrevennie, sem hasznosítania asokféle jó kulturális hatást, amit itt utak és tájak találkozóhelyénkaphatott volna és így maradt tengődő sorban minden fejlődésreképtelenül. Végül is Trianon hatalmi szóval szólt bele a vidék fejlődésébeés a határ megszüntette e táj eredeti áthidaló, közvetítőszerepét. Nem maradt más út számára, mint a lefelé való út ésott, ahol a vasútvonal megvolt, a vidék parasztjai rá is léptek erreaz útra és elindultak napszámosnak Budapest felé, vagy földjeikegyre jobban aprózódván, már a kimaradt szlovákokat is ők helyettesítettéka summásmunkában.A határ közbenyomulásával ez a vidék, mely közvetítő volta felső és alsó ország között, maga »lépett elő« Felvidékké. Ez történtminden tekintetben. Akár ha azt nézzük, hogy mennyirea szlovákokat is helyettesítik a palócok, e könnyen kizsákmányolható,béketűrő, derűs és sokban a szlovákhoz hasonló, csak fortélyosabbkedélyű fajta, a nagybirtokon. Akár ha azt nézzük,hogy a megmaradt hegyeken a kicsire szorult ország igyekezettberendezni a maga szerény Felvidékét, Tátra híjján fölfedezte aMátrát meg a Bükköt, nyaralóhellyé léptette elő azokat a falvakat,melyeknek azelőtt csak a nevét olvasta a vasúti kocsibólkihajló utas, nagyobb hegyek felé menet. Ez új szerep néhányszép és néhány pompás szállodát hozott a vidéknek. De ez azúj cél és új szín, mellyel az utóbbi időben gazdagodott, természetesennem pótolhatja a régi talán kevésbbé pompás, de jobbana testére szabott és több érték termelésére alkalmat adó szerepet,

melyet a palócok földje vitt a Kárpátok kebelében. Ma ez a földmegint végvidék lett, szegényen tengődő, feladatára nem találó.Hogy nem talált feladatára, abban a világtörténelem én sajáttunyaságunk körülbelül egyformán részes.A NÉPSzéljárta völgyekben és pataklocsolta tájakon élnek se hegyekközé szorult népről régóta, mint palócokról emlékeznek meg atudósok, írók és hazafiak. Számukat vitatták, eredetüket kutattákés a szeretetteljes dicséret hangján írtak róluk magasztalósorokat. Sokat vitatkoztak származásukról, saját koruk divatjaszerint optimista módon, minél régebbi családfát keresve nekik ésenyhe fejcsóválással válaszolgatva azoknak, akik esetleg nemszínmagyar eredetű népet akartak látni bennük. Igyekeztek megállapítania palócok számát és ha hibát kellett elkövetniök, igyekeztekúgy elkövetni, hogy minél több palócot mutassanak ki azország északi felében. Néhai való jó Magda Pál egykori statisztikájábanpéldául így számítja ki a hevesi palócok számát: »Hevesbena lakósok száma 198.000, kik között 689 a nem egyesült Görög,922 Zsidó, a Német és Tót kevés : tegyük hát, hogy 3000 és ígymarad 191.389 Magyar. Ezek között 11.600 a nemes, tegyük,hogy a máshonnan oda származott magyarok száma 6000, mégismarad Palócz . . . 173.789*. Ugyanilyen kivonásos úton számítjaki a borBodi, gömöri, hevesi, nógrádi és honti palócság számát,mondván, hogy az, aki nem zsidó,nem görög, nem német, nemtót, nem bevándorolt és nem nemes, az »Palócz«. Ilyen módonstatisztikájának végén arra az optimista eredményre jut, hogy»a Palóczok száma könnyen felmegy 490.237-re«.Utódai a palócszámlálásban már nem voltak ilyen bátrak,Jerney János 1855-ben mindössze 48 tősgyökeres palóc falut számlálössze, Pintér Sándor pedig, aki némi lokálpatrióta ízzel és atágabb családnak szóló szeretettel foglalkozik a palócsággal,óvatosabb ezámítgatással 150 községben 120.324 palócot vél fölfedezni.Farkas Pál is 150.000-re teszi a palócok számát és 150faluban leli fel őket. Persze számításaik alapja többé-kevésbbéingadozó. Csakúgy, mint azok a feltevések, elgondolások éaelképzelések, melyek a palócok eredetét, származását és eredeti

30fajtáját igyekeznek kimutatni. Sokszor több jóindulattal, mintkritikával.E jóindulat és buzgalom egyik oka, legalább a múlt századelején, az volt, hogy a palócokat inkább gúnyolták, mint ismerték.Ez persze kevés hátrányt jelent az ország többi fajtáival szemben,mert azokat sem ismerték, csak éppen nem is gúnyolták. AfféleGöre-Gáborként jelent meg a palócság a magyar képzeletben,falvai pedig az ország Rátótjaiként, ahol körülményesen gondolkoznaka cifra és elcsavart beszédü parasztok. Nemesurak kúriáikámbitusán, ha kifogytak az elmúlt idők siratásából, minden bizonynyala palócot figurázták. Efféle nemesek, ha esetleg szatírátvolt kedvük írni az ország sorsának intézéséről, időnként szívesenbújtak palócbőrbe, mint azt az egri lyceum könyvtáránakegyik ó kézirata bizonyítja. E kézirat, »Pasquilli mixtarummentium opera« címmel számos, hol verses, hol prózai gúnyiratokatfog egybe és olyan tízparancsolatokat tartalmaz, melyeknekegyes pontjai: »Emlékezz rá, hogy második Józsefet ocsmányolnodkell*, vagy : »Ne végy magadhoz sem szolgát, sem leányt,sem szamarat, sem tehenet, mely német, vagy némettől való,hanem gyűlölettel üldözz mindent, ami német*. Ennek a pamfletgyűjteménynekegyik darabja »Egy Mátra megett Istenmezejenevű faluban lakó palócnak a mostani ország gyűléséről való versekbenfoglalt elmélkedései*. Persze a palóc címke csak reá vanragasztva »a jó öreg Gvadányi* diákos nemesi gondolkodására,így az együgyű mondatokat hihetőbbé teszi, és ekkép szapulhatjaa diétát : »Együtt az ország, de semmit se tészen. Isznak esznek,hogyha szakács vagyon készen, a Hecz és Theátrum tőllök hasznotvészen*. Körülbelül ilyenformán szerepeltek a palócok. Ha azurak álruhát kívántak, felvették az ő ruháikat, s rosszabb esetbenadomák tárgyai voltak, furcsabeszédű, különös és együgyü nép.Az áhítatos hazafi, a derék néhai tudományos rajongó, egykoriHorvát István természetesen nem tűrhette azt, hogy ilyengunyoros-szatírás színben tüntessék fel az északi részek népét és aTudományos Gyűjtemény 1834-es évfolyamában erősen megvédia palócokat, bizonyítván, hogy mennyire történelmi ért-ékek lebecsülésea palócokat »nevetséges fajtának* tartani. Persze, híventermészetéhez, a kelleténél jobban védi meg őket. Gondolatmeneteröviden a következő : bizonyítgatja, hogy a palócok Arameában,

vagyis Arméniában laktak. Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy azokona helyeken, ahol a Biblia aramaeusokról beszél, voltaképpenpalóc értendő. Bizonyítékul felhozza például azt, »hogy a régiAramaeának, vagyis Arméniának egyik tartománya Mati Enenevet viselt, az bizonyos. Nem ettől eredett-e a matyó nevezeti*így kérdez a felfedezés izgalmával. Régi munkákban szereplő »TatariBorkenses* elnevezések nyomán bizonyítottnak veszi, hogy arrafelébarkók laknak és megkockáztatja azt az állítást, hogy »a Kunokés Palótzok között már Ázsiában is sok Sidó lakott, sőt sok Kunés Palótz egyenesen a Sidó vallást is elfogadta*. Állításainak elismeréséértrengeteg idézettel és szent elszántsággal harcol: »Különösenfigyelemreméltó pedig, hogy az Aramaeai, azaz: Palótz nyelvnemcsak Assyriában is keletben volt, hanem a Sidóktól is értetettés más idegen népektől a Fejedelmek előtt, sőt még köz levelezésekbenis a hajdani időkben használtatott*. Ebből aztán keményenkimondja, hogy »A Palótz nyelv, melyet mi elég helytelenül Nevetségesnekszoktunk nevezni s a melyet sokan vagy utálnak, vagykiirtani akarnának, hajdan fölötte nagy keletű, és tekintetű nyelvvolt.« A palóc nép régi kiválóságára említ egy orosz hőskölteményt,mely szerint a »polowci«, azaz palócok rettentő csapása voltak azorosz birodalomnak, a mongolokhoz és besenyőkhöz hasonlóan.Megemlíti, hogy »Moses egyenesen az Armeniai Ararat hegyenszállítja ki Noét a bárkából*. És minthogy Armeniában palócoklaktak, ebből világosan következik, hogy Noé bárkája az akkoriPalócföldön kötött ki.31így védte Horvát István derekas és szent elszántaággal apalócokat, ezt a nagymultú népet, mellyel íme: méltatlanulbánnak a tudatlan utódok. Révültebb pillanataiban bizonyosanmeg volt győződve arról, hogy Ádám is palócul beszélt, vagy legalábbszékelyül. Vele a palócok eredetének ultraromantikuskezelése véget is ért. A palóc eredet kutatásában jött későbbiekmár nem érték el Horvát Istvánt lelkesedésben és fantáziában,viszont meghaladták tudományban. Bár számosan voltak a későbbiekközött is, akik, mint Malonyay írja »büszkén vallottákmagukat palócoknak* és legalábbis gyanítható, hogy szűkebbfajtájuk dicsérete és szeretete erősen befolyásolta látásukat. E ku-

32tatások végeredményükben nem tudnak megegyezni a palócokszármazásának kérdésében. Sokan indulnak el az orosz iratokbantalálható »polowci« elnevezéséből. Jerney kunoknak tartja őket,Hunfalvy szintén és betelepedésüket Szent László uralkodásautáni időkre teszi, megállapítva, hogy »akármilyenek és akárkikvoltak is a palóc-kunok eredetileg, azokká itt lettek, amicsodákmost«. Pintér Sándor szerint a honfoglaló magyarokkal jöttekbe és Árpád hadához Kióvnál csatlakoztak, Vámbéry Árminszerint bessenyő nemzetiségű törzs voltak. Hóman Bálint szerinta mai palócterület jórészét »a kabarok vezető nemzetségei — azAba-, örösur- és Bors-, vagy Miskolc-nemek — a Mátraalját és aTisza-kétparti Hevesújvár és Borsod területét ülték meg . . .«A felfogások általában két csoportra oszthatók, némelyek úgyvélik, hogy a honfoglalás után kunokkal jöttek be és maguk iskunok voltak, mások azt állítják, hogy a honfoglaló magyarsággaljöttek be. Ezek szerint a mai palócvidék a honfoglalás óta települőhelyés bár valószínű, hogy kun és esetleg, mint nemrég amatyók egyik ismerője állította, tatár elemek keveredtek azeredeti néphez, nincs miért nem hinni, hogy a palócok az itt letelepültkabar-nemzetség leszármazottai. Egy bizonyos, bárminttelepültek is le erre a vidékre és bármikor, talán az ország mindenvidékének népei között ők őrizték leginkább a régi hagyományt,szokásokat. Fodor Ferenc például Nagyvisnyóról kimutatja,hogy a régi hadszerkezet még ma is megvan. A családok változatlanulVisnyón maradtak, vagy eltávozván, újra visszatértekés a falu lakosai egyenes leszármazottai a régi visnyóiaknak.Életük folytatása az elődök életének, társadalmuk az ősök társadaknának,szokásaik az ősök szokásainak, szegénységük az elődökszegénységének.Nem véletlen, hogy a kutatók csak származásukat kutatták,azt, hogy honnan jöttek. A népnek van eredete és vanállapota, de történelme alig. A történetet kívüle és fölötte csinálták,a fiúk élete az apák életének ismétlődése és a tudósok alighavitatkozhattak volna annyit azon a kérdésen, hogy : mint éltek?mint amennyit azon vitatkoztak, hogy : honnan jöttek?Palóc : ez a szó sokszor fordul elő, ha e vidék népéről esikBZÓ, de alig-alig fordul elő e vidék népe között. Ez az elnevezésvalójában sokkal inkább szerepel az irodalomban, mint az élet-

en, a palócok nem nevezik magukat palócoknak. Olyan név,ez, melyet viselője használ a legritkábban : Malonyay szerint, ezt aa nevet maguk a palócok kicsinyesnek tartják. »A palóc éppenolyan epitheton ornans, mint német honfitársaink sváb elnevezése*— mondja egy helyen és számos példát sorakoztat fel arra, hogyazt a nevet maga a nép nem vállalja. így : »Benkóczy Emilhallott egy egri palóc leányról, aki csak azért adta ki udvarlójánakaz utat, mert arra társai ráfogták, hogy palóc, mivel Felsőtárkányonszületett*. Vagy : elmondja, hogy a felnémeti parasztaratáskor szürkeszínű gatyát ölt, hogy ne lássék meg rajta egyhamara piszok. Erre már a tarkanyi palóc ezt mondja : »Nemcsuda, hogy a felnémetyinek fekete a gatyája, hiszen palóc, csaknem tagadja meg a fajtáját«. »Német József felsőtoldi legény aztmondotta nekünk jó palóc dialektusban, hogy a palócok Sámsonházánvannak, mert ott tótul beszélnek.« »A sa'gótarjáni állomásonegy szomszéd falubeli legény azt vallotta, hogy ők nemhívják egymást palócnak, csak a magasabbállású emberek mondjákrájuk : ezek csak olyan palócok, vagyis parasztok. Szerintea palóc annyit jelent, hogy : paraszt. — Egy pásztói ember eztmondotta : »Hallatszik, hogy palócnak hívnak bennünket, detudja az Isten ez honnan jön . . . Mama már nem volna jó a falubanmondani, hogy palócok vagyunk, mert a paraszt is uraskodikmindenhol.*Mindez arra mutat, hogy e felsővidéki parasztok a palócnevet, csakúgy, mint a barkó- vagy matyó nevet csúfnévnekfogták fel és valószínűleg eredetileg az is volt. Sokáig sokfélegúny céltáblája lehetett a palócság, palóc név és palóc nyelv,amint Horvát István heves védelme is tanúsítja, tehát egyreélesebben igyekezhettek egyes falvak más falvakra tolni át ezta ragadványnevet. A palócság dicséretéről és arról a részinttudományos, részint irodalmi működésről, melyet jószándékúurak a »palóc-ncvetségesség« eltüntetése céljából végeztek, őktermészetesen nem tudtak. Még ma is sok tekintetben úri huncutságot,kiismerhetetlen, gyanús és talán veszedelmes praktikátéreznek abban, hogy a nadrágos ember el akarja különíteni őketezzel a névvel a többi paraszttól. E névnek tulajdonképpenigyakorlati tartalmát ők nem érzik. Ezzel a névvel sosem a palócokbüszkélkedtek, nem maguk a parasztok, hanem azok, akik33

34soraikból az intelligenciába kerültek fel és jónak látták apalóc eredet dicséretét, mert ezzel burkoltan saját eredetüketés úri, palóc személyüket dicsérték. Valószínűleg ilyenutakon és azért, mert a tudomány és irodalom a vidék népétígy nevezte, jutott be ez elnevezés annyira a palócokon kívüliköztudatba. És valószínűleg azért nem jutott be a palóc köztudatba,mert ők még mindig az egykori gúnynevet, a gyanúsmegkülönböztetést, a rejtett célú és nem egészen észszerű és érthetőkülön-elnevezést látják benne. Valamit, ami az uraktól jön,amit az urak cinkos módon megértenek, valamit, ami mögé azurak olyan külön-tartalmat gondolnak, mely nekik érthetetlenés felfoghatatlan. Nem fűződnek hagyományaik ehhez a névhez,hiszen a »palócok« a XIX. századig ezen a néven sehol sem szerepelnekés dalaikban vagy meséikben soha sem nevezik magukatpalócoknak. Csak kívülről jövők, vagy visszatérők érezhettékés nevezhették őket »palócoknak«. ök maguk életükbe bezártantájszólásuk szavaival és művészetük eszközeivel élve nem láthattákazt, amit lát, aki kívülről jön : a sok azonos vonást akülönböző falvak és különböző tájak lakói között.Ezeket a jellemvonásokat a palóc nép kutatói alig-alig tudtákkifejezni. Még Malonyay is, aki vastag, becsületes munkát írt apalócok művészetéről s bőven folyik tolla alól a szó, hogyha köntösökről,subákról, faragásokról, templomtetőkről és hímzésmintákrólbeszél, dadogni kezd, hogyha a palóc lélekhez ér ésjellemezni akar. Talán érezte maga is, hogy egy népcsoportotjellemezni mennyire nehéz, a lélek mélyein meghúzódó tulajdonságok,a gondolkodásmód titkai és a vérmérséklet rejtélyei menynyirebonyolultabbak annál a hímzésnél, vagy cseréptányérnál,mely a kezük alól kikerül. E jellemzésben nem is igen tud általánosságoknál,szólamoknál és egy kaptafára készült dicséreteknélegyebet mondani és még ő is mindent óvatosan mond,ilyen formán : »Szeretnek tanácsot kérni, de a maguk eszénjárnak*.Mit lehet látni és megmutatni ilyen jellemzésben? El lehetmondani, hogy vendégszeretők, hogy »poharazás közben elevenbőséggel szólnak*, hogy vitézül megállják a sarat, ha dolgozik

ennük az ital, a csendőrszuronnyal szemben is, hogy »gondolkodásukkiforrott és józan.* A palócokban rendesen a kutatókis megtalálnak mindent, amit keresnek, aminthogy mindenmásik emberben könnyű megtalálni azt, amit keresünk. LisznyayKálmán »lclek-örörnmel tapasztalta szerelmi viszonyaikban,enyelgéseikben a legszeplőtlenebb erkölcsi erőt«, de elbeszélések,népdalok és tapasztalatok már sokszor nem erről beszélnek.Hogyan jellemzik őket? Összetett mondatokkal, ahol a mellékmondat»de«-vel kezdődik. Úgy, ahogyan óvatos meteorológiaijelentések jósolják az időt : » Változó, helyenkint napsütés, helyenkintzápor*.Alapjában azért e jellemzések nem minden alap nélkül valók.Hiszen a palóc lélek, mint minden lélek ilyen : ellentétek és ellenmondásoktalálkoznak benne, s el lehet mondani az ellenmondótulajdonságok egyik, vagy másik felét is. De azt, ami az ellenmondásokmögött van nehezebb lett volna kifejezni és kimondani,erről csak beszélni lehet, villanásnyi utalásokban rámutatni.Ezért reménytelenek és kilátástalanok a lexikonok jellemzései,melyek csodálatos naivsággal állapítják meg, hogy a »palócokszegények, de azért jókedvűek*, ezért süketek a tudományosjellemzések, a rövid analízisek ; kicsiny volt az alázat íróikbana nép bonyolult élete és sokszínű belső világa iránt. A legnagyobbdicséretek között is, az elismerő, vállveregető és jóindulatú szavakmögött is alig voltak számukra mások, mint a »nép egyszerűgyermekei.*35Az író számára viszont téma voltak, föld, amelyben olyanmélyre lehet ásni, amilyen mélyre az író erejétől telik. Ezértmond többet a külsőségek, a ruhák, az eredet és a szokások mögöttileiekről a »Jó palócok* némelyik darabja, mint mindaz, amit— bár nem hiába és nem haszontalanul — a palócok eredetérőlés művészetéről összeírtak. Ezért mondana többet róluk egydalaikból összeállított anthológia, mint bármilyen hosszú néprajzitanulmány és ezért mutatja meg őket jobban egy boros este,mint ezer fénykép, melyeken parádésan, népviseletük mindendíszével és a szokatlan helyzet minden merevségével állanak vasárnapona templom előtt.

36Jellemezni és megmagyarázni nem lehet őket, ábrázolni igen.Ezért volt, hogy ezt a szót, »palóe« tulajdonképpen csak Mikszáthtöltötte meg igazán tartalommal. Az a Mikszáth, aki sokat hordozottmagában a palócság jó és nem éppen jó tulajdonságaiból,aki számító volt, gúnyolódó és kissé cinikus, mint közülüksokan s közben hitt a babonákban, csodákban és amisztériumokban, melyek közel a hegyekhez születnek. Mitlátott belőlük és mit keresett bennük? Nem kereste az egyestulajdonságokat, nem kereste, hogy mint viselkednek az élet dolgaivalszemben, hanem látott néhány figurát, ismert néhányéletet és értett néhány babonát. Ha megkérdezték volna, hogymit tart a palócságról, aligha tudott volna egyenes mondattalválaszolni, legfeljebb egy történettel, melyben talán nem is szerepeltvolna ez a szó : palóc. De a tájakat úgy sütötte volna a nap,mint Nógrádban és Gömörben. A parasztok ruhái talán nem lettekvolna nóprajzilag hitelesek, de emberileg hitelesek lettek volnaa mozdulatok. Tájakat, népeket mindig csak írók tudtak jellemezniigazán, közvetve és sokszor a nélkül, hogy ezzel a szándékkalindultak volna. Mikszáth így ír róluk : »A palóc népbabonás, szereti a misztériumokat, hisz az ördögben és a rémlátásokban.Egy sötét holló röpdös fölötte, a végzet. Szárnya8uhogását találgatja. Titkos, homályos köd veszi körül, s hovael nem lát a szem, benépesíti a helyeket árnyékkal, borzalmas,csodálatos dolgokkal. Fantasztikus népmesék elhullatott morzsáitösszegyúrja s azok hitté keményednek lelkében.«Ennyit beszél a palócokról. Aztán beszélteti őket, megjelenítia fölöttük röpdöső sötét hollót, a végzetet. Ez a végzet sokszora Bágy-patak formáját veszi magára, máskor egy gyárosét,harmadszor egy öreg boszorkonyét, negyedszer egy pár kis csizmáét.Szűz Mária szőkekoronás arca tükröződik a kutak mélyén,az Ipoly a lányok testét sodorja és kegyetlen és érzéki az élet,mint egy harapás. Balladásan tömör tragédiák játszódnak le,az emberek félszóból értenek és félmozdulatokkal eldöntik a maguksorsát. Különös világ ez, a férfiak akkor zord-onak, mikormindenki azt várná, hogy megenyhülnek és akkor válnak szelíddé,mikor senki se látja őket. Az érzékiség olyan csodákat tesz, hogya Bágy-patak megindul a medrében visszafelé és mithoszok kacérkodnakazzal, hogy leszáll]anak a valóságba és megmentsék a

.1 //i'/i: iinb'.i'liini/ ktcui/

FuriKjottpadAzI'UJIJ

lelkeket. Nagy gyűlölségekkel és nagy megenyhülésekkel, nagyharagokkal és szelíd jósággal teli nép ez, végletek sarkai közötthányódva él, pogányízű mondák és áhítatos legendák között.Akik beszéltek róluk, csak az ellentéteket tudták felsorolniés nem vették észre, amit a »Jó palócok« minden egyes novellájamegmutat annak, aki érti. így látom őket: a palóc lélek az ellentétekközötti feszültség, út a végletek között, az az idő, ami avihar és a szivárvány között van, a harag mosollyá torzulása,a bizonytalanság és kettősség. Az, hogy valamiből lehet öröm éslehet tragédia és nem az emberen múlik, hogy melyik lesz belőle.Mert nem csodák nélkül való ez a vidék, »Az öreg Bogát-hegy,ha kilép a ködből, a földszakadékok színes kavicsai beleavatkoznaka jó palócok dolgába. Erdők, mezők, tavak, folyamok,nádasok zordonan beülnek a bírói székbe.* A palóc sokféle ítélkezésés sokféle hatalom alatt élő nép és életének misztikus színeit,hol vidám, hol komor, hol józan, hol kegyetlenül és zordan elvetemültvilágát e sokféle függőség szabja meg. Lehet érezni ésszeretni, lehet csodálni és lenézni szertartásos cifraságait, demagyarázgatások alig vezetnek célhoz. Aki magyarázni akarná,úgy tenne, mint az asszony a dóltengeri mesében, aki a pataktetején szép gyümölcsöt látott himbálózni. De valahányszorutánakapott, mindig megzavarodott a pocsolya vize és eltűnta gyümölcs. Akkor gondolt egyet és kimerte a pocsolyát és ezzelvégleg elvesztette képét is a gyümölcsnek, mely ott lógott fölötte afa ágán. Körülbelül így tesz az, aki meg akarja fogni a palóolelket, tulajdonságokat keres és jellemezni kíván. Kapkod a képután, melyben nincs benne a valóság. A lényeg egészen másuttran, mint ahol keresni szokták ; mint héjban a mag, úgy rejtőzika »csacska énekekben«, a táj hangulataiban és az emberek életében.37Északon fal volt ez a palócság kifelé, míg befelé a magaszínes, kissé misztikus és szegényes életét élte. Történelmi szerepeaz volt, hogy mint a magyarság északi nyelvhatárán egy tömbbenélő nép, útját állta a szlovákság leszivárgásának. Aliit magaközé fogadott, azt elinagyarosítotía, sőt elpalócosította, úgy éltfalvaiban, mint egy eleven, saját kultúrájában és művészkedésébenélő emberekből álló hatalmas erő, mely útját állottá annak, hogyZoltán: Cifra nyomorüaá-. 3

38a fajta testébe idegen elemek kerülhesssenek. Talán a palócságvolt az egyetlen magyar törzs, mely nem hajolt meg és nem alkudott.Míg másutt magyar falvak románosodtak, itt szlovákfalvak palócosodtak el, a nyelvi határt híven és biztosan őriztea palócság. Talán éppen azért őrizte olyan biztosan, amiért egyidőbennevetséges volt, mert külön tájszólása volt, külön parasztikultúrája, önmagában élő szigetként vitte tovább az életét éserős volt, mint egy ősi közösség, mint a »had«, mely itt-ott mégfalvaikban feltalálható. A török hevesen áradó és a szlávságlassan szivárgó erői nem tudtak erőt venni rajta, a palócság északonőrizte magát és a magyarságot. Alighanem azért őriztejobban, mint másutt a magyarság más csoportjai, mert nemcsakegyszerűen magyar volt, hanem palóc is ráadásul.Ma már nehéz és nem egészen helyénvaló róluk, mint palócokrólbeszélni, bár ugyanúgy élnek ugyanazon a vidékeken, minteddig elődeik. Mert a palócság jegyei néprajzi értékekben és tájszólásbannyilatkoznak meg gyakorlatilag és ezekre a néprajziértékekre és tájszólási különlegességekre már kimondta a magaítéletét az idő és a kor. Hogy helyes-e és hasznos-e ez, nincs sokértelme firtatni. A fejlődés azt parancsolja, hogy a palóc földművesbőlés palócból egyszerűen földművessé váljék. Az iskolaa tájszólást írtja, a kor a néprajzi különlegességeket. Alighatelik bele sok idő és a palócság, legalább külső jegyekben, ruhábanés beszédben nehezen lesz megkülönböztethető más tájakparasztjaitól. Ez a folyamat már elindult és meglehetősen előrehaladt.Nagyon sok olyan falu van már, melyekről még Malonyay,mint tipikus palóc falvakról beszél, s amelyek népének beszédén,magatartásán, ruháján ma már alig érződik a palóc jelleg. Ezérte könyv már nem annyira a palócokról, hanem a valósághozhívebben már inkább a Cserhát, Mátra és a Bükk lakosságárólezól.A LAKOSSÁGNógrád-Hont, Heves, Borsod-Göniör és Abaúj lakosságánakszáma az 1930. évi népszámlálás idején 989.558 lélek. Azaz közelegy millió ember lakik ezen a területen, az egész ország lakossá-

gának 11-4%-a, vagyis körülbelül egykilencedrésze. Az országháromezer és negyedfélszáz faluja közül 602 fekszik a vármegyékben,vagyis az ország összes falvainak az egyötöde. A tájat végtelenülés majdnem kiismerhetetlenül változatossá teszi a rengetegfalu, melyek a vármegyék tulajdonképpeni területénél lényegesenkisebb területen húzódnak meg, hiszen a Mátra, Bükk és Börzsönyhegyei, mint lakatlan foltok állanak ki a települőhelyekből. A falvaka táj egyes részeiben alig öt kilométernyi távolságban élnekegymás mellett és rendesen százféle színben különböznek egymástól.Szinte falunkint változik a népi viselet stílusa és a zsellérsorsnyomorúságának formája. Éppen ezért a vidék népénekélete és helyzete sokkal bonyolultabb, nehezebben kutathatóki és világítható meg, mint az alföldi nagyobb egységek élete.Szinte minden egyes falunak más és más a fő jellemzője.Hogy a táj és társadalom struktúrájában mekkora szélsőségekjöhettek létre, annak megvilágítására talán elég két számadat.Heves várruegye legalsó, alföldi járásában (tiszafüredi)10 községben él harmincnégy ezer ember, Borsod vármegye egyikészaki járásában (edelényi) pedig 39 községben él harminchétésfélezerember. Ugyanez a két szélsőség, mely az egyes falvak nagyságaközti különbségben mutatkozik, megmutatkozik mindenben.Az egyes szomszédos falvak jellege közötti különbségek néholóriásiak. A rengeteg kicsi települőhelyen élő nép körülbelül ugyanolyankülönböző jellemben, életformában, amilyen változatos atáj, mely befogadja őket.A népesség csaknem teljes egészében magyar anyanyelvű.Német anyanyelvűt 6376-ot, szlovák anyanyelvűt 9425-öt számoltakössze 1930-ban. A szlovák eredetű nép száma azonbanlényegesen nagyobb, hiszen Kászonyi szerint a vármegyék területénközel száz szlovák falu magyarosodott el, jórészt apalócság felszívó ereje folytán. Ez elmagyarosodott szlovákságmár csak nevében őrzi egykori eredetének emlékét, sokszor palócabbaka palócnál, teljesen beleilleszkedtek a palóc életformába,viseletükben átvették és gazdagították a palócok viseletét. Mégott is, ahol valamennyire megőrizték eredeti nyelvüket, egészenkifogástalanul beszélik a palóc tájszólást. Az a szlovákság, melymég beszéli nyelvét, hordja népviseletét és tartja szokásait, legnagyobbrésztNógrádban lakik, a vármegye déli részében a palócán39

40ság és az alföldi magyarság között, a Börzsönytől keletre, a Cserhátlejtőin és följebb a dombok között. Borsodban a szlovákságcsak egy-két falut foglal el, Hevesben elszórtan és kevesen vannak.E szlovákság általában a hegyek háta mögötti palóc övben elmagyarosodott,ha viszont ezen az övön túlvándorolt és a Bükkvagy a Mátra eldugott völgyeiben ült meg, megtartotta nyelvét.A németség legnagyobbrészt Hontban a Duna mellett és a Börzsönynyugati lejtőjén lakik.A csaknem 16.000 nem magyar anyanyelvű lakos közülmindössze 2000 van olyan, aki magyarul nem tud, tehát a nemmagyar anyanyelvűek egynyolcada és nyilván az az egynyolcada,mely a gyerekekből rekrutálódik.Vallás szerint e vármegyék lakosságának legnagyobb részekatolikus. Nógrádban 83-4%, Hevesben 89-7%, Borsodban59-2%, Abaújban 46-9% a katolikusok arányszáma. A reformátusokszáma Abaújban és Borsodban meghaladja a 30%-ot, Hevesben6-5 és Nógrádban 3-5%-ot tesznek ki. A zsidók Abaújbanvannak a legtöbben (5-2%), számuk a többi vármegyékben 3-2%és 3-3% között mozog, a városok lakosságának pedig általábanegyötödét, egyhatodát teszik ki. (Miskolcon 19-8%.) A katolikusságaz egész vidéken körülbelül egy tömbben lakik, ez a tömbmagába foglalja egészében Hont-Nógrádot és Hevest, Borsodbóla Hevessel határos részeket, így főként az ózdi járást, ezen felüla malyók is katolikus tömböt alkotnak a református falvak közéékelődve. E résztől keletre már vegyesen laknak katolikusok ésreformátusok s a táj szerkezetének hatása mintha itt is érvényesültvolna. A dél felé erősen nyitott Sajóvölgybe és a Bükk déli lejtőirefölnyomult a reformált vallású, tiszai magyarság. A délfelé többékevésbbézárt Nógrád szükségképpen maradt katolikus jellegűnek,és ugyanígy szükségképpen csaknem egészében katolikusaz Egei körül és jórészben egri egyházi birtokokon vagy birtokokmellett élő hevesi magyarság.Foglalkozás szerint Abaúj lakosainak háromnegyede, Heveslakosainak kétharmada, Borsod lakosainak csaknem a kétharmadaés Nógrád lakosainak valamivel több mint a fele őstermelő. A földmüvelésbőlélők arányszámában Borsodban, Hevesben és Nógrádban,1920 és 1930 között, jelentékeny csökkenés mutatkozott. Ezegyrészt arra muíat, hogy volt iparosodás, másrésztarra, hogy a

vidék lakossága szívesen cseréli fel, ha van rá mód, a földművessorsot,az ipari munkás sorsával. Borsodban az őstermelők 1920-ban az összes lakosság 66-5%-át teszik ki, 1930-ban már csak61-5%-át, Hevesben 1920-ban 71-ö% az őstermelő, tíz esztendővelkésőbb csak 68-2%. Nógrádban 1920-ban 62-5% él földművelésből,1930-ban 55-8%. Borsodban az ózdi, Nógrádban a salgótarjániiparvidék és a Pest sugárkörébe eső falvak lakóinak pestimunkába vándorlása eredményezi ezt az eltolódást. Hevesbenpedig egy-két bánya és a hatvani cukorgyár szerepe hoztamagával az arányszám csökkenését. Azontúl, hogy a vidék földbirtokeloszlásaszinte parancsolóan írja elő, hogy a táj lakosainakfel kelljen cserélnie a paraszti sorsot a munkássorssal. Az iparifoglalkozású lakosság arányszáma e tíz év alatt mind a négy vármegyébenemelkedett és például Nógrádban ma másfélszer annyiaz iparban foglalkoztatottak száma, mint 19:!0-ban s a statisztikaiadatok arról vallanak, hogy erős vándorlás van az egyes foglalkozásiágak között.41FÖLD ÉS NÉPE színekben és változatokban gazdag táj az Ipolytól a Hegyaljáig,s a Tiszától a Karancsig a bányák, gyárak, ipartelepek,erdők és városok ellenére is nagyjából agrárvidék. Az itteni néposztályalakulásának okait, az agrártársadalmak állapotának meghatározója: a nép és a föld viszonya ezabja meg.A statisztikai kiadványok három részre szokták bontani azországot. Ezek : a Dunán!lü, az Alföld és Észak, mely megyéinkenkívül még Zemplént foglalja magába. E három országrész közüla Dunántúl 334, az Alföldön 337 és Északon 367 lakos esik 1000kat. hold mezőgazdasági területre. A felsővidéki 307-es átlaggalszemben az országos átlag is csak 336. E néhány adatból világosanlátszik, hogy e vidék az országnak legsűrűbben lakott területe.Heves megye mezőgazdasági népsűrűsége (412) például másodikhetyen áll az ország összes vármegyéi között, csak Zala előzi meg.Akkora földterületen, amekkorára a Dunántúl, vagy az Alföldön11 ember jut, itt 12 ember él, noha a föld keményebb, nehezebbenművelhető, több munkát kér, kevesebb termést ad és a terjeszekedésneka nagybirtokokon kívül a hegyek is határt szabnak.

42E négy sűrűn lakott vármegye e mellett még erősebben szaporodik,mint az ország többi vármegyéi. Csak négy vármegye(Szatmár, Szabolcs, Győr és Zemplén) halad előtte magasabb szaporodásiarányszámmal. Hevesben, Borsodban és Nógrádbana gyors szaporodás folytán a lakosság száma az utolsó hatvan esztendőalatt a felével növekedett meg. A négy vármegye területénlakó közel egymillió ember, aránytalanul sűrűn él csak helyenként(az iparvidékeken) független a földbirtokeloszlás tényeitől.A közel egymilliós népességű négy vármegye földterületeegymillió másfélszázezer katasztrális hold. Ebben azonban bennefoglaltatnak a Börzsöny, Cserhát, Mátra és Bükk tekintélyeserdőterületei, úgyhogy a vidék agrártársadalnia ennél jóval kisebbterületen szorong. A hegyek közé zárt területeken belül pedigmég a nagybirtokok is szorítják a népet. A sok ember és kevésföld viszonyát, azaz a parasztság életszínvonalának és osztályalakulásánakmeghatározóját így a birtokeloszlás adatai szabjákmeg közelebbről :A vármegyék területének egyharmadát foglalják el 500 holdnálnagyobb, tehát nem parasztkézen levő birtoktestek. Az 50—100holdas birtokok, melyek e vidéken jórészt szintén nem parasztkezekbenvannak, további 24%-ot vonnak le abból a földterületből,mely a parasztságnak jut. Az életképes parasztbirtok (5 — 50holdig) csak az összes terület egyharmadát foglalja el. Az országösszes megyéi közül, a tipikus nagybirtokosmegyék (Fejér, Somogy,Komárom) után rögtön Nógrád földjéből foglal el legtöbbet anagybirtok és többi megyéink sem állanak különbül. Bár e vidéknem tartozik a tipikus nagybirtoktájak közé, mert nincsenekrajta a Dunántúl, vagy az Alföld némely vidékén található roppantlatifundiumok, melyek szinte országok az országban. Viszontsok kisebb nagybirtok van s némelyik tájon, mint Nógrádban,sok az úri középbirtok. A különbség csak az, hogy azt a területet,melyet másutt egy hatalmas birtok foglal el, itt rendesen több kisebbnagybirtok foglalja el. A nagybirtoknak a birtokon kívüli népességéletére gyakorolt hatása azért itt éppen úgy, illetve a nagyobbnépsűrűség rosszabb föld, stb. miatt néhol még élesebben mutatkozikmeg, mint másutt.Ha összehasonlítjuk az egyes országrészekbe vonatkozó ötholdon aluli, tehát életképtelen törpebirtokokra vonatkozó szám-

adatokat, azt találjuk, hogy e vidéken a birtokok 69-8%-a törpebirtok,míg az Alföldön 67-3%, a Dunántúlon pedig 61-8%. Tehátitt a legnagyobb az életképtelen törpebirtokok arányszáma, sviszont az életképes parasztbirtokok arányszáma itt a legkisebb.Az Alföldön az összes birtokok 30-2%-a életképesebb parasztbirtok,a Dunántúl 37-1%, Északon 28-8%. Ezek szerint az ország háromfő tájéka között ezen a vidéken van a legtöbb életképtelen és legkevesebbéletképes parasztbirtok. Ennek következtében :1. E tájban az ország többi tájainál is kevésbbé tudott kifejlődniaz önmaga földjéből megélő, életképes kisbirtokkal rendelkezőparasztosztály.2. Ezzel szemben a saját földjéből megélni nem tudó életképtelentörpebirtokon tengődő parasztság itt »fejlődött« ki legjobbanés itt teszi az agrártársadalom legnagyobb hányadát.43A vidék agrártársadalmának legszélesebb rétege ezek szerinta törpebirtokos szegényparasztság, közhasználatú nevén : a zsellérség.A kisbirtokos, úgynevezett »jobbágy« réteg sokkal vékonyabb.Számban és jelentőségben ugyancsak jóval kisebb a gazdaságicselédség. A falvak zömét e tájban mindenütt a zsellérség adja.A jobbágyság« társadalmilag elkülönülten él mellette s ugyancsakelkülönülten él a »külterületi lakóhelyeken* a gazdasági cselédség.A táj életére a szegény parasztság élete jellemző. Ez az életaz egész területen két helyről szedi az önfentartáshoz szükségesjavakat. E szűkös »javak« egyik forrása a kicsiny »birtok«, másikforrása a bérmunka, amiből a kevés saját földjén termett kenyeréte zsellérség kiegészíti.A vidék táji helyzete ennek a másik kereseti forrásnak kínálásábanfolyik bele a táj népének az életébe. Ezzel a tulajdonképpenmindenütt meglehetősen egyforma vízszintes osztálytagolólódásbanélő népet a táji helyzet függőlegesen is tagolja.Ha e táj néprajzi szempontból a palócok földje, társadalomrajziszempontból a zsellérség területe. E zsellérség többé kevósbbéellátatlan ezen a tájon és ezért menekülésre kényszerül. A menekülésmódja, ha keletről nyugat felé haladunk, így festett és így

4*fest: Abaújból egy életre kivándoroltak. Borsodból nyarantaelvándorolnak, Nógrád-Hont egy részéből hetente Budapestrevándorolnak, a bányavidéken a földről a föld alá vándorolnak.A kivándorló hazát cserélt, a summás szűkebb hazát cserél, a pestinapszámos életformát, a bányamunkás osztályt. Maga a táj azzalfolyik bele a szegényparasztság életébe, hogy milyen módot ad amenekülésre : a hegyek néha úgy szerepelnek, mint megtartóés körülzáró fal, néha úgy, mint kiszorító erő. A vasútvonalakmindenképpen mint a menekülés útjai.A menekülés végpontjai szerint a vármegyék területe kétrészre osztható. Az egyik — és nagyobb — rész az, mely a fölöslegesés menekülni kényszerülő agrárlakosságnak a maga területénnem tud kenyeret adni. A másik rész a három bányavidékterülete, ahol a fölösleges agrárlakosságnak a bányák többékevésbbéadnak kenyeret és új életformát. A különbség a két tájközött társadalmilag az, hogy a bánya és iparvidékeken a parasztságrészben átalakul, a többi tájakon pedig csak bomlik. A parasztiéletforma csődbe jut, új nem jön helyébe és a nép proletarizálódik.E két vidék között természetes választóvonal a Mátra és aBükk. A Mátrától északra, a Bükktől északra és keletre terülnekel az iparosodó és bányavidékek, a hegyek gerincétől délre ésnyugatra, továbbá Abaújban vannak a proletarizálódó és szétbomlóparaszttársadalom vidékei. Ez agrárvidékeken belül vannakegyes falvak, melyek elzárt táji helyzetükben szigeti életetélnek és még bizonyos mértékig a régi paraszti életforma tüneteit ésjellemző vonásait mutatják.Ha a vidék társadalmát a szerint tagoljuk, hogy az adottságokés lehetőségek hogyan formálják a paraszttársadalmat,négy tipikus életformát és ennek megfelelően négy tipikus tájatkülönböztethetünk meg :1. Vannak szigeti, magános falvak a tájban. Hegyekhónaljában, vagy hegyek árnyékában, olyan vidéken, aholaz íitviszonyok és közlekedési viszonyok rosszak s nincseneka közelben munkásfelvevő centrumok. Ezek világtól elzártanélnek, egyre aprózódó földeken. E falvak népe sokszor még arégi zárt és földhözragadt paraszti életformában él s rendesen e

vidékeken találhatók még a régi palócélet rekvizitumai. Itt tündöklika népviselet és itt nehezítik az orvos munkáját a babonák.E falvakban a parasztélet bomlása még nagyon kezdeti stádiumbanvan. Népük többnyire nem él meg a saját elaprózódott birtokaiból,de ellátására még valahogy elég az a munka, ami a falu határábanlevő nagybirtokon adódik. Tehát bérmunka van ugyan, de afalu határán belül s elvándorlás — legalább nagymértékben —nincs.2. Ott, ahol a parasztbirtok elaprózódása már annyira haladt,hog3 7a környékben adódó alkalmi és napszámos munkák nemelegendők a vidék népének ellátására, a nép elvándorlásra kényszerül.E területek adják az ország nagybirtokai számára a summásokat.Az előbbi és e csoport között az a különbség, hogymíg az előbbiek inkább saját földjükön élnek és munkába csakelmennek, e csoport tagjai csak az év felében élnek otthon, másikfelében idegenben. Tehát életük már sokkal inkább a bérmunkáraalapozódik, mint amazoké, vagyis létbizonytalanságuksúlyosabb. Sokkal inkább proletárok, mint az előbbiek, és sokkalkevésbbé parasztok. E summásság nagyjából a vidék mindenfalujában megtalálható, a földbirtokeloszlástól és a környékbenadódó munkáktól függően nagyobb vagy kisebb tömegekben.E réteg jellemző vonásai és életszínvonala legtisztábban a Bükkdéli lejtőin és a Matyóvidéken mutatkoznak meg.3. Hont-Nógrád nyugati felében Budapest helyettesíti a summást-felvevőnagybirtokot. E vidék zsellérsége hetenként pesti napszámosmunkábavándorol. A falut várossal cseréli fel, a földműveléstépítkezési munkával, a falu erkölcsi világát városihatásokkal. A paraszti élet teljes felbomlását e vidékek népemutatja legélesebben. Létbizonytalanságuk és függőségük roppantnagy, szemléletük ingadozó és bizonytalan, ők maguk separasztok, se munkások. Területük : a Börzsöny lejtői s Nógrádkét Budapestre futó vasútvonalának falvai.4. Nem bomlik, hanem — bizonyos mértékig — átalakul aszegényparasztság ott, ahol bányák és ipartelepek vannak aközelben. Itt a paraszt életforma helyébe, legalább a bányábajáró parasztság egy részénél, lassan a munkás életformája lép.E tájakon népének egy részénél érezhető, hogy itt a parasztéletnekinkább átalakulása, mint bomlása folyik. Ez átalakulás különö-45

46sen a többi vidékekhez viszonyítva egészségesebb, noha szélesrétegek számára a bányamunka ma se több, mint bármilyen másidőszaki bérmunka. E típus a három bányavidéken (Salgótarjánimedence, ózd-borsodnádasdi medence, Sajóvölgy) található megés mind a három bányavidéken külön, sajátos jellemzői vannak.A négy típus közül csak a két utolsónak, a pesti munkábaés a bányákba járó rétegnek van önálló és élesen elkülönülő területe.A még többé-kevésbbé paraszti szemléletű s önmaga zártvilágában élő nép és a summásparasztság elkeveredve él a vidékenés itt is, ott is találhatók ilyen túlnyomórészt szigeti életetélő, vagy túlnyomórészt summásmunkából megélő falvak. Közösmindegyik tájon az, hogy a parasztélet és parasztvilág felbomlóban,a társadalom alakulóban van. A parasztság távolodik a csődbejutottparasztélettől és közeledik a proletárélethez. A típusok ezesetben a parasztélettől való távolodásnak, illetve a proletárosodásnakfokozatait is jelentik. Ha a táj átmeneti ezen a vidéken, atársadalom is átmeneti, meg nem állapodott, lökések, körülményekés lehetőségek szerint változó és minden részében alakuló.És ezt az alakulást sehol sem lehet igazi fejlődésnek tekinteni.

R A S Z T O KA parasztság a viharsarokban lázad, a Duba-Tisza közbenpolgárosodik, ezen a vidéken tűr. Szelíd táj ez és inkább dalokkal,mint indulatszavakkal gazdagítja az országot s a parasztságe tájban nem csinálja, hanem elviseli a történelmet. Passzív népez és illik rá e szó nem teljesértékű fordítása : szenvedő. Inkábbhasonlítanak egy tóhoz, melyet időnkint felborzol a szél, mintmagához a szélhez.Vérükbe lágybeszédű, babonás szlávok vére keveredett s atáj körülöttük inkább a kedvesnek az otthona, mint a nagyszerűnek.Az Alföld népének komoly és egyszerű fekete-fehér világafölött, ők a tarkaság, a szemük is más, mint a lenti népeké. Azokélesen, kissé hunyorítva néznek, nagyon messzire, ezek közeirelátnak lágy hajlatokra, mozgásuk gyorsabb és szellemesebb ésbeszédjük édesebb ízekkel teli. Amazok lejjebb zsoltárokkal rengetika protestáns templom csupasz falait és imádságuk majdnemfenyegetés, emezek elnyújtott, lassú énekekben könyörögnekMária fiához. Nem messze tőlük vallásos hegylakók élnek és zömökfák törzse eltévedt gyerekekre vigyorog éjszaka. E táj kedvez amisztikának. Nem annak az elszánt, keserű és sötét misztikának,ami a szektások életén fátyol, hanem egy szelídebb, vallásosabbés elégedettebb misztikának. Számukra tápláléknak elég az, amita vallás megenged és fűszernek az, amit a babona sejttet. Romlásukis más, mint másvidéki népé. Ha másutt harangok némulnakel és púpos vén bábák hajtják el az asszonyok gyerekét, ha másutta mániákusok verik magukat földhöz és asszonyok mint levesbesót, kevernek ételbe arzént, itt csendesebb a világ, szenzációtlanabb.Romlásuk sem olyan, mint a lentieké, nem olyan elszánt,

48predesztinált, keserű és pátoszos protestáns romlás. Inkább szelíd,engedékeny és alázatos katolikus romlás.Hasonlítanak a vízhez, mely felveszi annak az edénynek aformáját, amibe öntik. E nép inkább formáltatik, mint formál,inkább eltűr, mint cselekszik, inkább alakul, mint alakít. E csöndes,bölcs és a magyar viszonyokhoz reálisan illeszkedő passzivitáslegjellemzőbb tulajdonsága ennek a vidéknek és nem jelenti azt,hogy e nép elégedettebb lenne, mint a többi. Csupán annyit jelent,hogy sorsára sokkal jellemzőbb az, ami vele történik, mint az,amit ő tesz.Az állapot és a körülmények a táji helyzet erői és a társadalmihelyzet adottságai e népet, éppen azért, mert beletörődőbb,vagy apathikusabb, mint másutt a parasztság, sokkal teljesebbenmeghatározzák. Társadalmuk a külső alakítóerők nyomása szerintsokkal engedelmesebben alakul, mint másutt, sokkal kevesebb azellenállás és ezért sokkal nyomasztóbb, sokkal véglegesebb a teher.Ha tüzesebb, elszántabb és aktívabb vidékeken a népre politikaimozgalmai, közösségi élete, egj'üttes akciói a jellemzőek, e vidékena népet legjobban a helyzete jellemzi és jórészt a helyzet tagoljaa táj társadalmát is. E társadalmat vizsgálván, tehát elsősorbannem azt kell vizsgálnunk, hogy milyen e társadalom politikaiaktivitása, hanem azt, hogy milyen tényezők és hogyan alakítjáke társadalmat és hogy külső tényezők nyomása alatt a parasztisorsnak milyen típusai alakultak ki e felsővidéken.A nagygazdák vékony és a szőlősgazdák bizonyos részekencsoportosuló s nem túlságosan jelentékeny és inkább kivételként,mint típusként felfogható rétege alatt a szegényparasztságnaktulajdonképpen két jellemző típusa található. Az egyik az elszigeteltfalvakban élő, egyre szegényedő, de saját földjénél maradó,magának termelő földműves, aki világszemlélete és nézetei szerintmég paraszti ember. A másik a proletárszemlélethez közeledőgondolatvilágú mezőgazdasági bérmunkából élő munkás, melyneklegjellegzetesebb evidéki típusa a summásmunkás. A kéttípus között életszínvonalban nem túlságosan nagy, de gondolkodásmódbanjelentékeny a különbség. Mindkét típus létrehozójaa nagybirtokrendszer és amely vidéken nagyobb darabot

hasít ki a nagybirtok a földből, ott több a summás, amely vidékenkisebbet, ott több a még paraszti gondolkodású szigeti ember.A summások ezenkívül a nyíltabb vidékeken, az utakhoz és vasutakhozközelebb eső falvakban teszik a parasztság nagyobb részét,viszont a maguk fogyó földjén tengődök a hegyek közti elzárt ésfélreeső vidékeken.49MÉG PARASZTOKE vidék parasztja alatt a közhit rendesen cifraruhájú embertért, akinek mellékesen kérges a tenyere és naptól barnítottaz arca. A táj parasztsága mint tarka és pompás ruhákviselője él a magyar képzetlet ben, asszonyaikra, mint elevennéprajzi próbababákra gondolnak, kiknek gyöngy fén} r lik a nyakánés pirossal hímzett a köténye. A palócvidéki emberről szólvánmindenki rendesen »parasztot« mond és népviseletet gondol.Egy-két vasárnapdélelőtti falura emlékszik és arra, hogy mintvonultak napsütötte házak között misére az asszonyok és a lányok,parasztbútorokat képzel, melyeknek faragását élénkszínűre festettea művészkedő mesterek keze. Az evidéki parasztság ma nemmint társadalmi réteg, nem mint emberi sors jelenik meg a magyartudatban, hanem mint néprajzi különlegesség, mint különösés festői ruhák hordozója, mint érdekes és tüzes táncok eltáncolója,népdalok éneklője. Ezt a kialakult képet fényképek serege erősíti.Rajtuk apró asztal mellett kicsi és pompásan felöltözött gyerekekkanalaznak bádogedényből bádogkanállal jó leveseket s alányok zárt sorokban fegyelmezett tartással sétálnak a falu főuccáján,így látják őket : vasárnapi pompában és ünneplő díszben,tarkán és kiöltözötten. Itt a parasztság fogalma a tarkaságfogalmával kapcsolódott össze. Még a vidék értelmiségének élesebblátású tagjai is a szerint különböztetik meg az egyes falvaknépét, hogy milyen ruhát hordanak, nem pedig aszerint, hogymilyen réteghez tartoznak és hová kapcsolja őket helyzetük ésaz élet, mely nekik osztályrészül jutott. Számukra ruha teszi aparasztot.Pedig igazán paraszti életformában, a parasztélet törvényeiés szabályai szerint már roppant kevesen élnek ezen a tájon s anépviselet is csak idejétmúlt, vagy újra feltámasztott hagyó-

50mányos ruha a népen. Jórészük már kivetődött a parasztok zártéletéből, hányódik munkahelyek között, az ország egyik sarkábóla másikba, egyik fajta munkából a másikba. Akik parasztokközülük, azok is inkább : még parasztok. De már menekülnénekebből a sorsból és ebből az életből más sors és más tájak felé.Ha vannak is falvak, ahonnan nem igyekeznek kifelé, csak azértvan, mert nincs számukra kiút s így megadóan és hangtalanulkell senyvedniök falujuk és paraszti sorsuk zárt keretei között.Ezen a tájon van néhány vidék és számos falu, amelyekheznem ért el a huszadik század. Vagy ha elért is, riadtan visszahúzódott,látván, micsoda hatalmasságok uralkodnak a falu fölött.Hegyek között fekszenek, útjuk nyáron van csupán, akkor iscsak esőtlen időben. Télen megrekednek és elzáródnak egymástól,az élet ütőereitől s a házak közé is gátat emel a sár. A tájlegdúsabb és legmagánosabb vidékei ezek. Rendesen közel vannaka régi várak romjaihoz és messze vannak a vasútállomásoktól.Magosán fekszenek, festőknek szép vidékeken, ahol töméntelentémát talál az ecset és rengeteg nehézséget az eke. Messze vantőlük minden, piacuk nincsen, csak azt termelik, ami maguknakkell. Még jó, ha tudnak termelni annyit, amennyi nekik elég.A régi, zárt és röghözkötött, önmagának termelő és önmaga termésétfogyasztó parasztélet kényszerű őrzői ők.Tájunkon ennek az elsüllyedt életnek sok faluja és többfőterülete van. Nógrádban a Cserhát falvaiban élnek így, közelaz uraságok erdőihez. Szécsény fölött, az Ipoly felső folyásánálvannak ilyen falvak vannak a Mátra s a Bükk hátsó lejtőin, festőiromok alatt, Mályinka, Dédes és Visnyó vidékein. Szomorúés pénztelen, nem kiáltó, de nem is változó szegénységről beszélneke falvak, csinosak és néha művésziek, szomszédságukban borterem és bennük az embereknek az év jórészében van valahogyennivalója, de nincsen pénze. Életük nagyon egyszerű körforgásbantelik le, piac és kereskedelem bonyodalmai nélkül.Megeszik, amit a föld ad nekik, aztán odaadják magukat a földnek.Közben nem sok történik velük és a faluval. Legfeljebb annyi,hogy egy emberöltő után megint csak keskenyebbek a nadrágszí jjföldek,mint egy emberöltővel előbb voltak. Néha, az élet kiis-

mérhetetlen megpróbáltatásai és apró billentései nehéz helyzetekelé állítják e népet. Szegénységük és elesettsegük megható tüneteirőlkülön könyvet lehet írni. Olyan sorsok szerepelnének benne,mint a szakali legényé, aki katona volt és hazatérvén aratásra,katonaruháját vissza kellett küldenie a kincstárnak. Más ruhátnem tudott venni, a faluban kölcsön se kaphatott, hát riadtanvárt egy ideig a szobában, szégyentől pirulva, szomorúan és máralig reménykedve. Végre valakitől nehezen ugyan, de kapottegy fürdőruhát. Azon a nyáron gyakran lehetett látni őt az erdőfái között osonni a földek felé munkába. A rendes úton nem mertjárni, szégyelte magát a különös, nem testére szabott fürdőruhában.Ilyesmi történik némelyikükkel. A legtöbben egyszerűenélnek, a gyomor örömei nélkül. Levesen és kenyéren, vagyis kenyérenés vizén, mint valami különös börtönben, melynek rácsaia szomszéd erdők és nagybirtokok.61IDILL A HEGYEK KÖZTA Cserhát északra, az Ipoly völgye felé néhány nagyobbhullámot vet, aztán hullámzása elcsendesül a síkon. Rimóc felől,ahol öreg templomba járnak vasárnaponkint a rövidszoknyásparasztasszonyok, már látni a hollókői várat. Magasan ül ez a vára Cserhát utolsó hullámának egyik taraján és körülötte furcsahegyek vannak, púposak és vének^lhint egy régi mese, mely százmeg száz öregasszony száján kopott el. Esténként ez a táj misztikussáés valószínűtlenné válik. A hegy tetején romló vár olyanilyenkor felnyúló tornyaival, mint óriási barna, égbemarkolókéz, melynek ujjai szenvedőn és valami szörnyű fájdalomtólgörbén kapkodnak a felhők felé. Lenn a falu elzártan él a tájban,mint dióban a bél, vagy kagylóban a gyöngy.Rimóc felől rossz út vezet fel, kerékpárnak már járhatatlanés szekérnek is nehéz. Hegyen, az út végén ülnek a házak, kétgerinc között. Előttük a meredek oldalakon szőlők kapaszkodnak.Azt tanúsítják, hogy a nép szorongatottságában már emeredek oldalakon is megpróbálja megvetni a lábát. E népHollókőn szép fatornácos házakban él. Olyan ez a falu, mint egyillusztráció valamely meséből, melyben a kövek időnként elvigyo-

52rodnak és megrémítik a falusi gyerekeket. A azűk és szemnekszép tájjal a települők nehezen küzködhettek, mert ferde alapotad az épületeknek. így aztán a hollókői házak hátul alacsonyak,elől pedig magasan felpolcolva könyökölnek az utcára, körülöttükfából erkély kínál sétálóhelyet a lakóknak. A falu mögött egetlátni bárányfelhőkkel, a falak fehérek és szép tiszták ideferm.Köztük középen kicsi kápolna áll, fatornyát megszürkítetteaz idő. Gótvágású apró ablakai vannak, s különös templom ez,nem nyúlik a házak fölé, mint nyáj fölé a pásztor, hanem elbújikközöttük, barátságosan és szorosan hozzájuk simulva. Vasárnaponkéntlitániára járnak ide az asszonyok és órahosszat énekelnekegymaguk, pap és kántor nélkül, éles paraszti hangon, Máriaénekeket.Ruhájuk egyszerű és fekete, csak itt-ott ékes fehérrelés pirossal, különös szépformájú főkötőjük mongolos, keményarcokat takar. A legények előtt fekete kötény, apró piros hímzésselaz alján, a kislányok haját szőkére szíjjá a nap. Ha azasszonyok és lányok fölfelé indulnak a templom felől, megtelikvelük az utca, ilyenkor szalagjaikat megbillenti a szél és festőkrajzolják őket sietve. Ruháik színeiben még él a falu-idill ejólevegőjű hegyek között s Hollókő talán a mai ország legszebbés legharmónikusabb faluja. Asszonyai régi táncokat táncolnak,legényei magosak és karcsúk. Életük szépnek és zavartalannaklátszik a romantikus rom alatt, enyhe hegyek, meredek lejtőkés szép fehér házak között. Kicsiny templomukban a fából faragottszent Márton köpenyegét a koldusra teríti.Az élet már szomorúbb a külső színeknél. A falut a hegyekenkívül a szomszéd birtok is körülöleli s e táji és jogi ölelés kettőaszorításában Hollókő egyre küzködőbb életre van ítélve. A népmár régóta szeretett volna parcellázást, vagy legalább kisbérletet& nagybirtokból, de a birtokos inkább bérlőnek adja, mint parasztoknak,mivel attól fél, hogy akkor nem kerül vissza hozzá a föld.A falubelieknek az uradalom alig ad munkát és a parasztok állításaszerint, ha adott is néhanapján régen, a fizetés gyakran elmaradt.A bérlő nem fogad a faluból napszámost és a hollókőiekmár kénytelenek útra kelni, hogy valahogy munkát találjanak.Favágásra mennek és bányába, Kisterenyére. Favágással kéthárompengőt keresnek naponta. Sokuknak kétszáz négyszögölesdarabokban fekszik a földje, összevissza a határban s piacra

nem igen termelnek. Egyrészt azért, mert nincs hol, másrésztazért, mert nincs kinek, hiszen nincs vevőjük. Egymás közt házasodnakés szorosan egymás mellett élnek, bár újabban egyretöbbet hajt el közülük a szegénység. A közelmúltban már körülbelülszázhúszan mentek el fát vágni Pest megyébe. A hollókői»akár szegény, akár boldog, nehezen él«, mondják az emberek ésokos, komolybeszédű gazdák keserűen emlegetik, hogy sokan afaluból »könnyen kommunisták volnának*, ha lehetne, persze•kommunista* alatt a falusi intelligenciától tanult fogalmazásszerint minden elégedetlent értenek ők is.Hollókőn, amint mondják, az emberek nem szoktak hosszanbetegeskedni, hanem röviden meghalnak. Az orvos havontaegyszer jár ki és a beteg csak akkor jut orvos elé, ha kihúzza addig,amíg az feljön a faluba. Felhozatni sohase tudják, hiszen nagyonsokba kerül s ha a gyarmati kórházról beszél nekik az ember,legyintenek a kezükkel. Hiába szép a kórház, ha messzire vanés négy pengőbe kerül benne egy nap. Hiszen ez annyit jelent,hogy egy napi kórház három-négy napi munkabért emészt és havalamelyiküknek egy hónapot kellene bennfeküdnie a gyógyulásért,csaknem egész évi készpénzkeresete rámenne. Annyitnem ér — gondolják magukban és inkább meghalnak szép csöndesenodahaza. Bábaasszony nincs a faluban : volt idő, hogyegymásután három asszony halt meg Hollókőn gyerekszülésközben. Telefon nincs, minek is lenne, a postp, is csak hetenkéntháromszor, kedden, csütörtökön és szooertJakm jön fel. A világmessze van innen és ország-világ felcü^ínollókőiek szép csendesenelpusztulhatnának szép hegyeik között és romantikus várromjukalatt.Pedig komoly és okosbeszédű nép ez. Okosan szólnak ésbölcsen o higgadt parasztok. Talán éppen azért nem kapnakse földet, se bérletet a szomszédból, mert tudják róluk : ha egyszermegállanak a földön, nehéz lesz kiforgatni belőle őket. Kétszázhold bérlet kellene nekik összesen, de eddig a falunak mégbérletként sem jutott semmi. Csak a bírónak sikerült pár holdatszerezni, bizonnyal nem minden falupolitikai ellenszolgáltatásnélkül. Ha a bíró még csak gazdagodik valahogyan, de a falusemerre se tud terjeszkedni s az emberek lassan belátják, hogykörül a nagybirtok határa merevebb és áttörhetetlenebb6»**6 ZolrtAn: Cifra njromonia4«. 453

54minden sziklafalnál. Nem reménykedhetvén gyökeres megoldásokban,már csak a mai magyar koreszme : az idegenforgalomad nekik némi reményt sorsuk jobbrafordulására. Itt Hollókőntalán nem is egészen alaptalanul; a falu szép a várrom alatts legutóbb még hegyi strand is épült. Házai tiszták és kedvesekaz úri szemeknek, a nép barátságos és vendéglátásra termett,így élnek. Nem olyan kitaszítottan és szegényen, mintmásutt a földnek rosszsorsú munkásai. Tiszta házakban laknakés üde levegőt szívnak, de nincs reményük fejlődésre és gazdagabbjövőre. Asszonyaik homloka felett a főkötő úgy fut össze, minta széles ladikok orra és embereik még egyenes tartásúak. De ajövő kilátástalan, még a gazdagabbak számára is. A »nagyobbgazdák* tizenhárom holdja ötfelé, tíz holdja hatfelé fog oszlaniés az öregek, akik a fehér szobák falmelletti padkáin ülnek, tisztaingben és kefélt ruhában, vasárnaponként aggodalommal gondolnaka halálra. Kettős halál ez, furcsa halál. Elviszi őket ésszétszórja földjeiket. — Magyar halál.ABUJÁKI PÉLDAHa Hollókő szinte remekmű formájában adja mindazt a szépetés harmóniát, ami ez elhagyott falvak képeiben megmutatkozik,Buják annak példáját adja, hogy mint kell élnie az ilyen hegyekközé szorult falunak és szép ruhákba burkolt népének. Csak egyútja van, Apc és Jobbágyi felé. A vasútállomás közel húsz kilométerrevan innen, a legközelebbi nagyobb falu ugyanennyire.Szirák, a közeli járásszékhely számukra inkább bíróságot és szolgabírótjelent, mint piacot. Ha Hollókő jellege szerint komoly falu,Buják tarka és meggondolatlan, érzelmes és lágy, derűs és nyugtalan.Az út csak nyáron járható könnyen, télen, ősszel és tavasszalsárba süllyed és hegyekről lecsurgó vizek használják medernek.A menekülés útja a vasút és célja az ipartelep. De mindez messzevan s Buják úgy él, mint évtizedekkel ezelőtt, magába szorultan,csöndben a csöndes hegyek közt. A technika eszközei megálltaka falu határán, vetőgépe, vagy cséplőgépe senkinek sincs itt ésvillanyvilágításból csak drót van, meg lámpafoglalatok. Valamikorvolt áram is, de az uradalom 1914-ben épült villanytelepét 1933-

an szétrontották, állítólag azért, mert a kazánok elromlottak.Most üresen ásítoznak a körtétlen foglalatok, szépen példázvána technika, a huszadik század, a civilizáció és a vívmányok sorsáta faluban.Bujákra biciklin jutottam, a lágy, majd egyre meredekebbnógrádi dombok és halmok között. Az út porából felhőt verteka hazatérő csordák és kondák, sötét fák közt kastélyok álltaka falvak szegélyén s némelyikből ádázán törtek elő a kutyák.Petróleumfényű ivókban szlovák parasztok ültek, arcukat szépenárnyalta a fény, szótlanok voltak s néha ittak. Templomtornyoknyúltak fel a sötétben és ahogy este lett, a jegenyék nyögtek,mintha régóta lennének betegek. Erdőkön és töltések mellett vittaz ösvény, helyenként sárba ragadtunk és buckák árokba dobtákaz embert. Éjjel a parasztházban, ahová megérkeztünk, mármély volt a sötétség. A lámpa nehezen gyulladt és legyeket lehetettlátni a világosságnál, amint békésen és feketén pihentek pár kisgyerekszája körül. A csíkos dunyhák nyirkosak voltak és a zártablakok mögötti szobákban lassan párolgott a föld. Másnapa hegyi templom búcsújára mennyegzői ruhájukba öltöztek alányok és zászlókkal vonulnak a hegytető felé. Eléjük mentemés néztem őket. Elől lányokat lehetett látru_fehérben, aztán fejkendősasszonyokat, majd fekete parasztikat. Ének~eltek-és- lassanvonultak e körmenetben, mely szép volt és áhítatos. A füvekvilágoszölden fénylettek körülöttük, a zászlókat meghajtották a.Kálvária előtt s ott hinnem kellett a népi katolicizmus erejében és ahitben, mely őket e körmenetbe hozta. E hit együgyű és tiszta, mintaz apostoloké, gondoltam s a kápolna éles fehéren ragyogott a kékég előtt. Ahogy odaértek, a lányok kétoldalt álltak fel a zászlókkal,a pap letette a Szentséget, levetette a karinget és elindultfelém. »Van-e valami igazolványa?* — kérdezte Isten szolgájas a nép plébánosa körmenet után és mise előtt. Kissé értelmetlenülnéztem rá és miközben igazoltam magam, valamennyit haboztamazon, mondjam-e neki, hogy eddig ismeretlen típust fedeztem felbenne : a csendőrtermészetű papot. Aztán csak legyintettem éslementem a körmenet után. Lenn a faluban már várt néhányparaszt és érdeklődtek, hogy mi bajom volt a »linardóval« Hamarkiderült, hogy e néven a papjukat nevezik és sokan vannak,akik »fegyelmező természete* miatt nem járnak templomba55

66hosszú idő óta. Ekkép módomban volt elmélkedni azon, hogymilyen lehetőségei is vannak néhol annak a népi vallásosságnak,melyet oly szépnek láttam fölfelé menet? A falu békésen pihenta hullámos fennsíkon, mintha dombos tenyérben fészkelő különösékszer lenne.Később láttam Bujákot. Elzártságának a nép életében kétfélehatása mutatkozik : egyik a szociális helyzetben, másik a parasztságmagatartásában.Az elzártság hatása e falvakban gazdasági téren : a szegényparasztnem o nagybirtoknak, hanem egy nagybirtoknak vankiszolgáltatva. így a bujáid embernek a munkavállalási szabadságbanrejlő kicsiny ellenállási lehetősége is meglehetősen illuzórikus.A bujáki uradalom a többi uradalmaknál is kedvezőbbhelyzetben van, hiszen, aki nem szegődik hozzá kisebb bérért,annak nagyon messzire kell mennie nagyobbért. A táji elzártságbóladódó helyzeti előnyt az uradalom ki is használja és 20—30—40fillérrel kevesebb napszámot fizet, mint például a csecsei birtokos.Mikor némely bujakiak emiatt panaszt tettek a gazdatisztnél,természetesen ez volt a válasz: azt a pár fillért csak megéri nekik,hogy a falujuk határában dolgozhatnak, otthon alhatnak és nemkell messzire gyalogolniuk munkába. Amint ez egy példából islátható, a falu elszigeteltsége kitűnő alkalmat ad az uradalomnakarra, hogy szinte »totálisan« uralkodjék a falu szegényparasztságán.Ez az uralom néha keményebb, másszor enyhébb, aszerint,hogy milyen ember a gazdatiszt és a gazda. Volt idő, hogya bujákiak nem panaszkodtak, ma panaszkodnak. De mindigteljesen függő és kiszolgáltatott helyzetben éltek, ha valaki abujáki uradalomban nem kap munkát, akár mehet is el Bujákról,mert Bujákon nincs más úr és nincs más munkaadó.Hogy e »totális uradalommal* szemben milyen élesen lobognaka bujákiakban az indulatok, arra jó példa, hogy mint beszélneka nemrég lefolyt birtokcserével kapcsolatos intézkedésekről.Keményen szólnak ezekről és e szelíd népnek is villan a szeme,ha arról esik szó, hogy minden ötven éven felüli cselédet elbocsátottak.»Vén ganajok nem kellenek* — mondták a parasztokszerint és elküldték őket. Az elbocsátottak közt volt egy gépész,aki 20 éve állott az uraság szolgálatában és azzal menesztették,hogy nem kell gépész, mert nem vesznek gőzekét. Alighogy elment

a gépész, ott volt a gőzeke. Egy hatvanesztendős tiszti kocsis,aki körülbelül harminc évet szolgált, szintén fölöslegesnek bizonyult.Ma napszámosmunkából él. Egy másik kocsist, aki ráadásul25%-os rokkant, ugyancsak elküldték. Most két hold földön ésnapszámosmunkán tengődik. Egy ötvenkét éves, hatgyermekesbujáki embert kocsisból béressé fokoztak le és aztán kidobták.Elbocsátottak egy közel hatvanéves kocsist, pedig nyolc gyerekevan és egy másik kocsisnak (ötven év után) szintén mennie kellett.Megtette kötelességét és félszázadig szolgálta az előző uraságot,hát mehetett. Arról panaszkodnak mind, hogy az uradalomminden apróságban igyekszik őket megrövidíteni. Ujabbantizenöt-tizenhat éves fiúkat, akik már csaknem a felnőttek munkájátvégzik, gyerekfizetéssel vesznek fel. Télen férfiaknak 80,asszonyoknak 60 fillért fizetnek napszámba. A fa árát duplájáraemelte az új birtokos helytartója, sőt, amint a parasztok mesélik,annakidején egy napi munka áráért lehetett egy csomó gallyatkapni, most három napi bérért lehet megvenni ugyanannyit. Eztermészetesen annyit jelent, hogy félannyira és harmadannyirafűtenek a faluban. Közben a vármegye egészségügyi vezetőierősen panaszolják, hogy Buják áll talán a legrosszabbul Nógrádbantbc dolgában. Tehát nem elég, hogy az uradalom elveszia falu határának jórészét, hanem még ráadásul lefaragja az amúgyis minimális napszámbéreket és ügyes »üzempolitikával« kitűnőentudja kihasználni azt, hogy a falu ki van szolgáltatva neki. Ellenállásróltermészetesen szó sem lehet.Az elzártság lelki hatása abban mutatkozik, hogy e falvaknépe megőrizte a jobbágyszemlélet maradványait. A bujáki,mint másutt is a szigeti ember, türelmes, nagyot köszön urainak,nem lázad, legfeljebb szobájának meszelt falait feszítik békétlendohogásai. Az úr szinte természetfeletti hatalom, minden nadrágosembertől jött csapásba rendesen ellenállás nélkül törődnek bele.A falu általában nem áll ellen és nem tiltakozik. Bizonyos apátiaérződik rajta és ha ellenszegül is valaminek, ez a szembeszállás mindigcsak passzív. Ezért e falvak társadalmán a letargián kívülbizonyos atomizált ság, szét bomlottság is érződik, ami még magábana faluképben is megmutatkozik. Bujákon például minden csinosés tiszta, ami az egyénhez, minden elhanyagolt és gondozatlan,ami a közösséghez tartozik. A népet alig-alig lehet közös célokra57

68összefogni, magában él, elzárkózva a többiektől, ugyanolyanszigetként falujában, amennyire sziget faluja a többi falvakközött. A jegyző legutóbb tejszövetkezet szervezett és tele voltpanasszal a nép bizalmatlansága miatt. Arról beszélt, hogy irtóznakminden újítástól. Ez világosabban annyit jelent, hogy bizalmatlanulfordulnak el mindentől, ami az uraktól jön. E falvaknépét, akár jóra, akár rosszra izgatni nagyon nehéz lenne, gyanakvókmindennel szemben és elsüllyedten élnek, időszerűtlenzárkózottságban és maradiságban. E maradiság aztán mindenkizsákmányolásra alkalmassá teszi őket. Bárki jogban járatosember, ha elég lelketlen hozzá, rengeteg módot találhat arra, hogye vidékek népe közt garázdálkodhassék. Különféle kölcsönökés pénzügyi műveletek útján roppant könnyen lehet e falvaknépét kiforgatni kicsiny vagyonkájukból. Rimócon, Varsányban,azonfelül az Ipolymenti falvakban már számos parasztház kerültnadrágos ember kezére. E robinsoni falvak népe minden továbbinélkül áldozata lesz a nyomorúság vámszedőinek, ha akad ilyen.Pedig akad.Az elzártság e két hatása, a gazdasági és a lelki, mindenképpcsak a munkaadónak használ. A nagybirtokos, vagy helytartójakétféle hatalom birtokosa. Az egyik : a munkaadó kapitalisztikusmegjelenésű gazdasági hatalma, a másik a földesúr feudális-patriarchálismegjelenésű úrihatalma. Erre az utóbbiralegfőként az ad módot, hogy ezeken a zárt vidékeken az idő megállt,a parasztság megmaradt a jobbágyszemlélet és jobbágyalázatfokán s így a nagybirtokosban és helytartójában nemannyira munkaadóját, mint inkább urát látja még mindig. Ezellen természetesen ritkán tesznek azok, akik bár nem boldogbirtokosai, de hű kiszolgálói e kettős hatalomnak. A falusi értelmiség,ha egyideig esetleg tusakodik is, később törvényszerűenbeadja a derekát és engedelmes lesz és szelíd. Balassagyarmatonolyanok, akik régebben voltak Bujákon, erősen állították nekem,hogy az intelligencia egy része keményen küzd az uradalom impériumváltozásávalkapcsolatos igazságtalanságok ellen és többekhezutasítottak. Mire Bujákra értem és felkerestem a mondottakat,azok általánosságokról szóltak, és szelíden beszéltek arról, hogyhavalaki átvesz egy mezőgazdasági üzemet, akkor természetszerűenbizonyos ^átrendezéseket* hajt végre. Mikor kérdeztem tőlük.

hogy hát mégis : voltak e panaszok az új rend ellen, még az értékesebbemberek is elmélázva válaszolták : »lehet, hogy voltak,de a bujákiak hivatalosan panaszt nem tettek* és a falu erkölcsivilágára terelték a szót, mely szerintük igen sok tekintetbennem megfelelő.Ez az értelmiség e falvak állapotából csak a falvak ruhájátveszi észre és pillanatnyilag e ruhákat sokkal jobban félti a pusztulástól,mint viselőiket. Legalábbis sokkal több szó esik köztükarról, hogy ki mennyire hordja még a népi ruhát a parasztlányokközül, mint a falu állapotáról és roppant igyekezettel dolgoznakazon, hogy a népet hagyományos ruháiban megtartsák. Ma mégerről az alapjában becsületes igyekezetről is csak lemondóanlehet beszélni. Hiszen ez az intelligencia éppen akkor törődikoly kizárólagos aggodalommal a parasztság ruháival, mikor válságbanvan a parasztélet. Ebből a válságból nem veszik észrea zsellérsors nyomorúságát és a parasztélet jövőtlenségét. Deészreveszik a cifra színek fogyását és a ruhák színtelenedését.E féltő aggodalom a népviseletért nagj T on szép lehetne, de nem az.Mert e parasztok érdekében tulajdonképpen nem tesznek semmit.Csak ezt.69Az illetékesek valóban nem sokat gondolnak ezekkel a falvakkal.Legfeljebb annyit, hogy ha helyzetük tűrhető, akkorbuzgón dicsérik, hiszen őket, az asszonyok szép fejkötoit, a férfiakengedelmes köszönését. Ha helyzetük tűrhetetlen, egyszerűen nemvesznek tudomást róluk, hiszen ezeket az úttalan falvakat nagyonkönnyű nem észrevenni. Általában mostohagyerekek ők, talánéppen azért, mert olyan engedelmesek és kérni is alig tudnak,nemhogy követelni. A két falu, melyeket itt például felhoztam :Hollókő és Buják, aránylag kedvező helyzetben van, csak az átlagosmagyar parasztsorsnak a részese. A sors és a kézzelfoghatóbbhatalmak keze nem őket taszítja a legszomorúbb sorba.De vannak falvak másutt, amelyeknek egyáltalán nincsútjuk, csak holmi patakmeder vezet össze-vissza álló házaik felé.A Mátrában ötházhután öt család is lakik némely házban és aszegény erdei szénégetők asszonyai, gyerekei kizárólag krumplivalélnek. Arrafelé még a föld is szegény, nemhogy az emberek.

«0Kultúrának, miegyébnek nyoma sincs, egy tanteremben száziskolaköteles gyerek szorong, a tanítónőnek másra alig is maradideje, mint arra, hogy »fegyelemre szoktassa* őket. Megszületnek,dolgoznak, koplalnak és meghalnak. Minden különösebb cécónélkül, mert az orvos itt is messze van, így a halál dolga erősenleegyszerűsödik. Az egész falu két családból áll és mindenkimindenkinek rokona. A község úgy állhatott elő, hogy e két családegyre hevesebben szaporodott. Mert az, hogy ötházhután megtelepedjenvalaki, aki máshonnan jött, alig képzelhető el. A szegényszénégető szlovákoknak egyetlen örömük van, az ital, aszlovák beszéd és a magyar káromkodás. A beszéd legkevésbbé,mert keveset beszélnek. Éppencsak élnek. Szegények még idegenforgalmatszeretnének csinálni, hiszen ott a Mátra, meg a kilátás,még a Tátrát is látni lehet néha tiszta időben csúcsainak cukorsüvegalakúláncolatával. Efféle céltalan, reménytelen és tengődőfalvak vannak mindenütt. Életük zaja és nyomorúságuk mordulásahalk és elvész a hegyek ködöt marasztaló völgyeiben. Kihallja meg?A JÖVŐEzek az elzárt falvak, még annak az átalakulásnak kezdetipontjain vannak, mely a zárt parasztélettől a proletár ingadozó,sokféle függőséggel tele életéhez vezet. Ez a folyamat e falvakbanmég csak elindult, de a mai birtokviszonyok és szociális viszonyokmellett az elproletárosodás föl nem tartóztatható. A parasztságnakezekben a falvakban, ha semmi nem történik értük, csakkét lehetőség között lehet választania.Az egyik lehetőség az, hogy egykével próbálja kiegyensúlyozniaz ember szaporodását, és azt, hogy a föld nem szaporodikvele. Nógrádszakaiban már ilyenfajta jelenségeket lehetészrevenni. Háború előtt 200 gyerek volt az iskolában, 1937-ben már csak 56. A gyerek számukra már nem munkaerő, hanemszegénység növelője, ételek fogyasztója, család tönkretevője.Viszont Mihálygeregyén, ahol a háború alatt adósságravették meg a parasztok a parcellázott birtokrészeket és apénz elértéktelenedése révén alig fizettek érte valamit, jómód-

l'iimit:tok :Int jaki

i t/e re kjáit'k

an élnek és sok a gyerek. De ilyen szerencsés esetek sajnosnagyon ritka holyen fordulnak elő s így ez egykézés felé haladófalvakra a sivár tengődés és az önmagát emésztő élet vár. Nemtudván földjeiket szaporítani magukat fogják fogyasztani.A másik lehetőség : az elvándorlás. Ha a kivándorlás szabadlenne, kivándorolnának, de minthogy erre nincs lehetőség, aperiodikus elvándorlásra szorulnak. Ebben az esetben e falvaknépe majd lassan proletarizálódik és idővel eljut oda, ahol asummá8ok, az ország külöféle országrészeiben hányódó napszámosokvannak. A nemzet számára e két ofejlődési lehetőség*egyikében sem maradnának igazán produktív, erős, jogainakéB erejének birtokában élő nép. Az ő pusztulásuk és szegényedésük,az ország csöndes belső pusztulását és szegényedését isjelenti.Ma még e kilátástalan jövőt kevesen látják. A helyi vezetőkjobbjai is csak itt-ott igyekeznek foltozgatni, de sehol sem gyötrikmagukat gyökeres javításért való hősi küzdelemben. A nép pedigkicsi remények és súlyos kétségek között él ruháiban. Időnkintkülföldi művészek jönnek, lerajzolják szoknyáikat és házaikat,lefényképezik őket és magukat velük. Akik mélyebben értikés nézik őket, szeretettel hallgatják beszédjüket, mely fordulatosés változatokkal teli, mint egy erdei ösvény. Falvaikban az ódonvárak egykori urai kevés újat találnának, ha letekintenének rájuka hegyek csúcsairól. A parasztok között még régi babonák élnek.Házaik falában »házi kígyó* tanyázik, majomfejű lidércek rémítikőket, forrás mellett tündérek laknak és megölik azt, aki kezükbekerül. Szurdokpüspökin a »Morkoláb megeszi a holdat*, a Mátravidékén nem is régen a mestergerendát tartó cifrázott oszlopota »baódoganyát« megcsókolták a gyerekek lefekvés előtt és aCserháton, mikor a koporsót a házból kiviszik, háromszor az ajtóküszöbéhez verik, hogy a halott haza ne járjon. Némely vidéken,ha áldott állapotban halt meg az asszony, a koporsóba kisingettettek, meg egy szál viaszgyertyát, meg egy kis pénzdarabot.A kising arra kellett, hogy a halott asszony gyerekének, aki majdmegszületik, a koporsóban legyen mibe öltöznie, a gyertya arra,hogy annak világánál keresztelje majd Szent János a kisdedetaz utolsó ítélet napján, a pénz meg arra, hogy legyen min vásárolniaaz újszülöttnek világosságot a másvilágon. E babonákban,61

62élet-halál, föld és ég, valóság és túlvilág még együtt él a vénasszonyokszáján. Halotti toron ott ül a halott is közöttük, atányérja mögött a helyén, csak éppen nem látják őt; — a régikoporsókban pedig fiatal nők sarka alatt tyúktojást lehetne találni.Van vidék, ahol Szent György éjszakáján kimennek a mezőre,lepedőt húzogatnak el a harmatos fű fölött és otthon a kicsavartharmattal pogácsát gyúrnak. Az ipolyinentiek lovagi játékotszoktak játszani, úgyhogy a májusfáról sorba lelövik a szalagokatés kikiáltják annak a lánynak nevét, akit ezzel megtisztelnek.Rimócon olykor a legények sorba állanak, egymással szemben, akét kezüket összekulcsolják és összekapcsolódott kezeiken, mintvalami ősi pogány szertartásban, cifrán és pompásan öltözötten,végigsétál rövid szoknyájában a lány. Az Ipolyban harmincévvel ezelőtt e gyermeki nép még meztelenül fürdött, lányokegyütt a férfiakkal, s a szokások mélyén még ma is a régi parasztilélek homályos sejtelmei élnek. Ludányban az arra utazó Petőfiolyan szép fokotokét talált, hogy megkívánta majdani feleségeszámára, húsz-harminc évvel ezelőtt még szép figurás padokrafaragtak különös jeleneteket, fiatal erdőket és bámuló őzeket.Ma már alig van ezekből. Csak egy-egy szeszélyesrajzú szuszékpihen itt-ott a szoba sarkában, szürkén a szürke földön, meg néholöregek kezében régi bot mutatja, hogy valamikor faragtak apalócok s a ládákból régi vásznak kerülnek elő, melyeknek hímzésétfakóvá tette az idő. A bizonyítékokat e magukbasüllyedtfalvak népének találékonyságáról már a múzeumok őrzik. Így agyarmati múzeum Szent Antal-kaptárja beszél egy ravasz palócról,akinek kaptárjából mindig kilopták a mézet. Az öreg gondoltegyet és az új kaptárt Szent Antal formájára faragta. Azzala megjegyzéssel, hogy »Szent Antalból csak nem fogják kilopnia mézet*. De a faragások és díszek immár a múlthoz tartoznak,nem a jelenhez és ez elzárt falvak fiataljai már gyárakkal álmodnaknyugtalan éjszakáikon. Gyárakkal, melyekben 8 óra a munkaidőés ősszel is van munka. De ilyen boldog sors nem juthatnekik, csak békén szegényednek és egyszer, ha már nagyon aprólesz a föld, ami nekik örökül jut, majd felkényszerülnek a waggonokba,amelyek szállítják a nagybirtokokra az embert. Mamég parasztok és egyhelyben élők, de holnap már agrárproletároklesznek és kétlakiak.

63AGRÁRPROLETÁROK\Nógrádtól Baranyáig és Mosontól Szatmárig láthatja őket azutazó, ők hajladoznak a barnaszín rögök fölé, ütemesen, minthaegy ütésre törne meg a derekuk, az ő kezükben lendül a kasza és őkhevernek zsúfolt szállásaikon százszám egymás mellé szorulvanyári éjszakákon, a nagybirtokok közepén. Vasárnap énekelnekés isznak, mert még nem fogyott ki belőlük az életerő. Egészségesebbés öntudatosabb paraszti vidékek népe kis ellenszenvvel néziőket, mert olcsók és alázatosak, lógókaruak és kalapjuk gyorsankerül le a fejükről. Velük lehetett letörni az aratósztrájkokat,nem azért, mert ők talán ellenszegültek a közösség akaratának,hanem mert roppant szegények voltak mindig és kizsákmányolhatok,ők utaznak zsúfolt summásvonatok marhavagonjaibantavasz elején az ország különböző részeibe ; előbb bandagazdájukordít velük, aztán az ispán, ők azok, akik a termelés szempontjábóllegtöbbet szenvednek, mert még csak nem is szolgák, akiknekelhullásával veszteség érné a gazdát, csupán summások ésnapszámosok. Szétszórt csoportjaiknak színes foltjait mezei munkákidején ott látni mindenütt a magyar glóbuszon, szűkebben amagyar glóbusznak azon a harmadán, amit nagybirtok foglal el.Férfiak és asszonyok vannak köztük vegyesen és ott vannak velüka gyerekek is. Sokszor hét-nyolc éves koruktól kezdve dolgoznakvelük, noha csaknem száz éve van törvényünk a gyermekmunkaellen. Hónapokon át nyomorult zugokban alszanak rövid órákat,aszerint, hogy a termelés érdekei mint engedik meg, mert hiszennáluk nincs szó munkaidőmaximálásról. A férfiak megsovánvodnakés fáradtak lesznek ebben a munkában, az asszonyok időelőtt megöregszenek. Szülniök nem szabad az uradalomban, mertakkor hazaküldik őket. Életük rettegésben és erőltetésben telik,ők az állandóan félig-munkanélkiiliek, félesztendeig inuk szakadtáigdolgozók, félesztendő után munkátlan tengődök és kevéskereseten élősködők. Egy munkátlan nyár egész életüket tönkretehetiés végső nyomorba döntheti. A nagybirtokon ők aratjáka más gabonáját, ők törik a más kukoricáját. Ahogy Tardonláttam, őszre lefogynak mindig. Átlagban keresetük mindentízpengősét testsúlyuk egy kilójával fizetik meg.

64E Bummások a palócvidéken mindenütt megtalálhatók, övéka legrozogább ház a faluban, övék a legbizonytalanabb élet —néha az éhezés, nagyobb betegségek esetén a koldulás széléreszorulnak. Nógrádtól Abaújig ők teszik ki a falvak fölöslegét,azokat, akik sehogysem tudnak odahaza megélni. Nagylóctól Sajókazáigés Istenmezejétől Szentistvánig a bányavidék kivételévelszinte minden faluból vannak summások. Évjük két nagy évszakraoszlik : a téli tétlen évszakra és a nyári munkás évszakra. A télitétlen évszakot otthon töltik, a nyári munkás évszakot a magyarhaza legkülönbözőbb tájain, hol Mezőhegyesen, hol Mosonban.Levest esznek mindig és néha valami kevés húst is hozzá. Szalonnájukontöbb a só, mint a zsír. Származásuk szerint parasztok,életük szerint proletárok, létbizonytalanságban élők és kiszolgáltatottak.Legsűrűbben ott élnek, ahol a legkevesebb földön legtöbba nép, Mezőkövesden, Kövesd körül, a Bükk aljában, matyófalvakban és hegyoldali községben, barlangokban, pinceházakbanés Bárviskókban. Életük kizárólag a földbirtokeloszlás és a népsűrűségkövetkezménye és kétszeresen függvénye a nagybirtoknak.A nagybirtok miatt summások és a nagybirtokos határozzameg, hogy mennyit kereshetnek, mint summások.Sorsuk, ha a mai nagybirtokhatárok nem változnak, teljesenkilátástalan, hacsak szaporodásukat meg nem akadályozzák. Mertígy ugyanakkora »lehetőségekre« egyre kisebb saját földterületenegyre többen lesznek és a munkáskínálat lenyomja majd a béreket.A konjunkturális emelkedéseken és lejtőkön túl általánosságbanegyre lejjebb. Jogaik érvényesítésére és igényeik kiköveteléséremódjuk nincsen, mindenféle fegyver kivétetett a kezükből.A summásság főterülete Mezőkövesd vidéke. Mezőkövesdmaga, mint népviselet lelőhelye, mint a legszínesebb ruhájúmagyar vidék él a magyar képzeletben. A matyók Istvánffy ésmások szerint is a palócság egy törzse és van olyan feltevés is,hogy tulajdonképpen a matyók a legpalócabb palócok. Nevükrőltöbb vélemény van forgalomban, 1860-ban például Vachot NagyNaptára így ír róluk : »Mezőkövesd, Szentistván és még Tárdnépes községekben egy tájszólás, viselet, szokás, jellemvonás tekintetébenmintegy különváló népfaját képviselik a magyar népnek.

Nevöket Mátyás királytól vették, aki őket, Mezőkövesd lakosaittöbb szabadsággal megajándékozta, sőt egy okmányt részökreMezőkövesden adott ki és írt alá, ahonnan Mátyás fiainak és végrematyóknak neveztettek el később és nemcsak a kövesdi, hanem atulajdonságaikat elsajátított két szomszédbeli lakos is. A tardiakugyan a tatárjárásból ittmaradt néhány tatár ivadókának lennimondatnak, amit . . . soknak kiváló arcvonásai és a falu felettlevő Tatár halomnak nevezett domb is lehetővé tesznek*.Valószínűbb föltevés, hogy a »inatyó« a református vidékbeékelődött katolikus sziget népének ragadványneve. E nép, nohaegységes matyó arctípus nincsen, nagyjából egyforma jellemvonásokatmutat és életük feltételei is körülbelül egyformák. A nagybirtokegész területüket csaknem teljesen körülveszi, terjeszkedésilehetőségük nincs. Legrosszabb a helyzete Mezőkövesdnek, valamiveljobb Tardé és még aránylag a legjobb Szentistváné. E területenkörülbelül 27.000 lélek lakik, ezekből 20.806 esik Mezőkövesdre.E kétszer tízezer lélek 16.748 hold földön él. Ennyi Mezőkövesdegész határa. Kövesden az egy holdnál kisebb birtokok összesterülete 448 hold, viszont e földek száma : 1217. Szentistvánés Tárd valamivel jobb birtokmegoszlási viszonyai a palócvidékátlagos viszonyainak felelnek meg.65A Matyóföld mai állapotának és jellegzetességeinek kialakulásakét tényezőre vezethető vissza. Az egyik a társadalmi-történetitényező, a másik gazdasági és népszaporodási.A társadalmi-történeti tényező, mely e vidéket egységessékovácsolta bizonyos faji adottságokon felül az volt, hogy a szabadkirályi várossá emelt Mezőkövesd némi jogi különállást élvezett.Különállásuk később azáltal maradhatott meg, hogy e három települőhelynépe katolikus volt 8 a matyók a protestáns környezetbencsak egymásközt eltek. A matyó ragadványnév valószínűlegszintén hozzájárult e különállás erősítéséhez. Mindez meglehetősenönálló népviselethez vezetett és ez ahhoz, hogy a Matyóföld, mamint egy jellegzetes, külön színekkel és varázzsal bíró területszerepel a magyar köztudatban.A gazdasági tényező a föld és nép viszonyában mutatkozikmeg. A földbirtokeloszlás az amúgy is szűk területet a matyóság

66számára még szűkebbé teszi és a táji helyzet nem ad más módotmegélhetésre, mert a környéken nincs ipartelep, vagy egyéb munkásfelvevőcentrum. Viszont a nép például Kövesden az utóbbi 50esztendőben pontosan megkétszereződött. Hogy mennyire zsúfoltanszorong itt a nép, arra jó bizonyíték néhány statisztikaiadat. A 10.000-nél nagyobb lakosú községek népsűrűségi indexe106*2, viszont Mezőkövesd indexe 213"5. Tehát Kövesden kétszerannyi nép él ugyanakkora területen, mint más 10.000-nél többlakost számláló települőhelyeken. Borsod megye négyzetkilométerenkinti76-os népsűrűségével szemben Mezőkövesd népsűrűsége94*5. Terjeszkedési lehetőség e túlzsúfolt területenszinte semmi sincs, tehát a matyóságnak ki kellett szorulnia sajátföldjéről. Ezáltal ez a fajta lett a summásnépnek és summássorsnaklegtisztább és legvilágosabb példája. Annak a summásmunkáravagy napszámosmunkára kényszerült rétegnek, melye palócvidéknek szinte minden falujában megtalálható, a matyósága tipikus képviselője.Kövesd, a táj középpontja már síkságon áll. Hatalmastemplomtornyának kivilágított óramutatója az Alföldnek világítés csak a szomszéd falvaknál, Tardnál és Bogácsnál kezdődnek adombok, a következő falvaknál pedig a hegyek. Délfelé a matyóvidékkela palócföld már véget is ér és síksági részek következnek,melyek a Tisza füzes partjai felé hajolnak és lefelé gravitálnakaz Alföld felé. A húszezer lakosú Mezőkövesd, mely másutt,a világ más tájain kisváros lenne, itt falu. Nagy széles falu, aholcsak a főutca rendezett, a szomszédos utcák már sárba süllyednek,szélükön összevissza állnak kidült-bedült kerítések mögött a házak.Űtvesztős utcákban sorakoznak e házak, kívül fehéren, belülpiszkosán és a szennyvíz magacsinálta árkokban szalad a Hórpatakba.Az udvarokon rakás szemétdombok állnak és a szalmatetőskis házak úgy hasalnak a tájban, mintha valami gigantikuserő földhöz lapította volna őket. Bizonytalanság, nyomorúságés apáthia érződik a főutcán kívüli falun. A templombelsejének nehéz és súlyos szaga van, földes szobák szaga ez, melybeszívódik az asszonyok vásznaiba és a férfiak mellényeibe. Fojtóés nyomasztó ez a szag, olyan, mint maga a szegénység. Szent-

istván kisebb, kimeszeltebb, tehát kevésbbé nyomasztó. Tárd görbeutaival, dombnak kanyarodó és völgyben ülő házsoraival, ház előttbókoló fáival és aprócska gémeskútaival : vidámabb. De Mezőkövesd,— az idegenek színpadi Mezőkövesdjén kívül — már végtelenülszomorú, elhagyatott és sötét. A házak olyan aprók, hogyaki vonatról nézi őket, nem is igen tudhatja elképzelni, hogyan férel bennük egy megtermettebb ember kinyujtózva. A gimnáziummagas épülete csak kiemeli a házak kicsinységét és a főtér szegényesboltjaival és nyomott kocsmájával olyan, mintha valahol keletenlenne, kicsiny városkában, távol Európától, kultúrától és Istentől.67Az élet egyik forrása : a föld a zárt határok között mostanigteljesen elaprózódott és azonkívül, hogy kevés, rendezetlen is.Az utolsó tagosítás 1882-ben volt és már akkor minden gazda13 darabban kapta ki birtokát. Ma a 2300 gazda földje összesenharminchatezer parcellára szakadozva terül el a község halárában,tehát egy parcella átlagban is alig fél hold. Egy-egy birtokoséletképtelen »birtoka« sokszor 15—20 tagban fekszik a határlegkülönbözőbb részeiben. Némelyik gazda helybeliek számításaszerint munkaidejéből két hónapot is elveszt azokkal agyaloglásokkal és kocsizásokkal, melyekkel a földjére jut.Belterjes gazdálkodás ilyen viszonyok mellett lehetetlen és aföld egyre veszít a termőerejéből részint a héromnyomásos gazdálkodás,részint a tagosítatlanság miatt. A földek trágyázása azállatállomány fogyása miatt egyre gyengébb és a szegényebbek atrágyával inkább fűtenek, mint trágyáznak. A kevés kövesdi földígy még egyre rosszabbodik is. Az állattenyésztés is egyre romlik.Kövesden 1870-ben félannyi embernek, mint ma, csaknem tizenkétezerjuha volt. Ma már csak egy juhtartó gazda van a falubanszáznégy állattal. Ma húszezer lakosnak alig valamivel több marhájavan, mint 60 évvel ezelőtt tízezernek volt s a legelőterület iskicsiny. Kövesden minden ugyanazt mondja : az utolsó fél évszázadbancsak az ember szaporodott, az állatok száma maradt, vagyfogyott, a határ nagysága maradt. A föld egyre erősebb aprózódásátés szétszóródását még a matyók hagyományszeretete is segíti,az örökösök rendesen minden darab földet külön szétosztanak egymásközött. A népesség szörnyű feszítőereje azárt határban egyre erősödik.

68Az élet másik forrása : a summásmunka. Az itteni summáéa mezőgazdasági munkásnak legkiszolgáltatottab fajtája, hosszúidőre szegődik és neki az állandó cselédnek minimális és szegényesbiztonsága se jár ki. A tavaszi embervásárok szomorú képétmutatják annak, hogy mint veszik és viszik őket hathónaposkiszolgáltatottságba. Nincsen semmiféle szervezetük, semmifélemódjuk arra, hogy nagyobb bért, vagy jobb bánásmódotcsikarjanak ki maguknak és mindenben az ispánok emberségétőlfüggnek. Csak Kövesden 3630 ilyen summáscsalád él, családtagjaikkalegyütt körülbelül 13.000 lélek. Az a kövesdi emberfölösleg,amely így keresi a kenyerét, körülbelül hatezer főretehető. E hatezer ember a surainásgazdától függ elébb, aztán azispánoktól. Volt idő, mikor a summásgazda a munkásság vezetőjeés érdekeinek védője volt, ma nem az. Voltaképpen kereskedikvelük. Munkájukat eladja a nagybirtoknak és lehetőleg úgyadja el, hogy ő ne károsodjék. Hogy a munkás ne károsodjék,az másodlagos követelmény.A nagybirtokra nem mint szervezett munkásközösség érkeznek,hanem csak csoportban, amely gyönge, engedelmes és kijátszható.Azért a nyolc mázsa búzáért, meg 36 pengőért, amit hazahoznak,azért a kenyérért, levesért, szalonnáért, amit megesznek,teljesen ki vannak szolgáltatva. Bérük rendkívül ingadozó és kivan téve a mezőgazdasági konjunktúra változásainak. Az utóbbiidőkben valamivel javult, de e javulást rajtuk kívülálló körülményekhozták, a béralakításba ők alig-alig tudnak beleszólni.Bérük alakítását két tényezőnek, leginkább a mezőgazdaságikonjunktúráknak és ezeken belül a munkaadó becsületének afüggvénye, ök a béralakítást nem végzik, hanem szenvedik.Létbizonytalanságuk csaknem annyira teljes, mint a városi proletároké.Erre egy példa : az agrárválság idején 1932-ben Kövesdrőlmindössze 3122 summás tudott elszegődni, 2196-an nem jutottakszerződéshez és ezek közül körülbelül másfélezernek másfélesztendő alatt semminemű keresete nem volt. Hogy miből éltekakkor, maguk se tudják.A munkába énekelve mennek el és énekelve jönnek vissza,mint valami különös népvándorlás gyűrött csoportjai. Csakazok mennek szívesen közülük, akik még nem voltak el, anagyon fiatalok, akiknek tetszik az egykorúak társasága, a messzi

út élménye és odamenet elfelejtik azt, hogy mi vár rájuk. Márszöknének mindnyájan ebből a munkából más tájak és másmunkák felé, elég sokan vándorolnak el Kövesdről és a lányok atemplomban azért imádkoznak, hogy adjon nekik Kövesdre gyárataz Isten. De se gyár, se bánya, se más kereseti alkalom, hát csakígy vannak, félig otthon, félig idegenben. Velük mennek a fiatalgyerekek is »félkezesnek« és iskolásokat kényszerít munkába acsalád szegénysége. Ezek számára még külön iskolát is kellettlétesíteni, az úgynevezett »suniinásiskolát«, melyben a tanítás csaka téli hat hónapon át tart, november 1-től, mikor a summásokhazatértek, április 10-ig. Y.7. időben, tavasz vége felé már rendesenéheznek. A nagybirtokon jóllaknak ugyan, de mindig bablevessel,vagy húslevessel és mindig kenyérrel. Sorsuk a mai állapotok köztteljesen vigasztalan, szavukat nem tudják hallatni, érdekképviseletüknincs, reménytelenül és jövőtlenül élnek. »Két ünnepük van,— írta róluk egy mezőkövesdi pap — halottak napja és Karácsony,s a többi már a pusztában éri őket s ott még a harangszósem igen lel rájuk.« Más nem is igen keresi őket, mint a harangszó,nemigen van, ki szóljon értük otykor, a közélet igazán nem az őbajuktól hangos. Talál rájuk az Illyés-vers sora : »Mint levesbőla legyet hallgatag, pöccintjük félre a summásokat.*69Éhenhalás kétféle van. Az egyik a hirtelen, a másik a lassú.A hirtelen éhenhalás akkor áll elő, ha valaki semmit nem eszik, alassú akkor, hogyha valaki eszik, de nem annyit és nem olyasmit,amivel egészségét fenntarthatja. Ilyenkor a halottkémi jelentésekrendesen valami közelebbi okot hoznak fel a halálra : tüdőbajtvagy hűlést és minthogy nem céljuk mélyebben kutatni, nemjelölik meg a távolabbi okot így : a halál oka a szociális helyzet.A matyónép a törpe földön termett és a birtokon keresett jövedelménekkicsinysége folytán ennek a második fajta éhenhalasnak ahatárán jár. A községi orvos a gyerekek útján szerzett adatból állítottössze statisztikát a kövesdiek táplálkozásáról. 3540 étkezésrőlérkeztek be hozzá adatok. Az összes étkezésekben háromszor szerepeltfőtt tojás, kétszer rántotta (3540 étkezésből!). Tej az összesétkezéseknek 1-35%-ában fordult elő, és ebben benne vannak aziskolai tejadagok is. Szűzkenyér és olajos kenyér az összes étkezé-Szabó Zoltán: Cifra nyomoniaájc. 5

70sek 41-28%-át teszik. Gombotalevest esznek és lebbencslevest,rántottlevest, csíklevest és krumplilevest, ez az ebédjük. A vacsorájukcsaknem mindig, az ebédjük igen sokszor kenyér. Szalonnaaz összes étkezéseknek mindössze 5-67%-át teszi ki. Ha ehhezhozzávesszük »A tardi helyzet* körülbelül azonos adatait, megkapjuka summa s-törpebirtokos falvaknak táplálkozási színvonalát.És ezzel megkaptuk annak a roppant széles, területünkegész lakosságának több mint kétharmadát kitevő szcgényparaszfcrétegnek a táplálkozási színvonalát, mely számánál fogva a nemzetgerincét teszi, magyar, sőt palóc. Hogy ez a táplálkozásiszínvonal egyre romlott és hogy a történelem és az idő nemennek a néprétegnek, hanem inkább ez ellen a népréteg ellen dolgozik,arra jó bizonyságot adnak azok az 1870-es adatok, melyekszerint akkor még a vidéken fejlett állattenyésztés volt. Tehátezzel kapcsolatban tekintélyes hús-, túró-, sajt- és juhtejfogyasztás.Ma már mindez nincsen. Az idők fejlődése e nép számáraazt jelenti, hogy egyre rosszabb sorsba süllyed, egyre silányabbétel kerül az asztalára és nem utolsó sorban : egyre kevesebbeteszik. Ez a »haladás« Mezőkövesden. Az igazi haladásnaknem voltak meg az előfeltételei itt és nem voltak meg az előfeltételeiabban a rétegben, melyen ennek a népnek a sorsa míilott.Ma már ott tartunk, hogy azok az értelmiségiek, akik mindeztlátva a Matyóvidéken segíteni igyekeznek és tenni valamit, szintesemmit sem tudnak elérni. A kövesdiek a kertben sem hajlandókzöldséget termelni, üres belsőségeiken nincsenek konyhakertek.Gyümölcsfát nem ültetnek. Fásult és elfáradt világ ez, márnem is igyekvő és nem is törekvő, belenyugodott a szegénységébe.A házaik is erről beszélnek. Zegzugos uccákban ülnekrendezetlenül. Csupa zsúpfedeles ház és földes padlójú szobaés »8—10 tagú családok — írja Sándor István — valóbanminimális légköbméterek mellett senyvednek«. A hálónak használthelyiségben, amit inkább kamrának lehetne nevezni, mintszobának, legtöbbször kályha sincs, az egyetlen kályha az istállóbanmelegít a teheneknek, ha vannak, és a télire melléje húzódóembereknek. Az a pompa, mely a főuccán vasárnaponként színek

csillogásában mutatja magát az idegennek, itt még rend és tisztaságformájában sincs meg. A házakban bezárt ablakok közöttromlik és párlódik a levegő ; egy mondás szerint Kövesdnek azértvan jó levegője, mert az emberek nem nyitják ki a házak ablakait.E házak reménytelenek, lakóik apátiáját és szegénységét hirdetik.Már nemigen törődnek velük és nemigen tisztítják, díszítikőket. Kövesden még annyira se, mint a szomszéd és parasztibbéletet élő falvakban. 1030-ban a tisztiorvosi jelentés, mint a mintajárásiegészségügyi szolgálat egyik eredménj'ét említi fel, hogy»Mezőkövesd község intenzív ellenőrzéssel elérte azt, hogy ma mára házak 60%-a rendes árnyékszékkel van ellátva*.71Ha a nép és föld viszonya, továbbá a summásmunka és summásbérekegyüttes eredményeként ilyennek mutatkoznak a táplálkozás és lakásviszonyok — a inatyó nép egészségi helyzete viszonte táplálkozási adottságoknak és e lakásviszonyoknak egyeneskövetkezménye.A pénztelenség és a gyenge táplálkozás a népviseletes néphagyományhüségével és maradiságával súlyosbítva a népbetegségeklegjobb tenyésztőhelyévé tették e tájat. Tardon a halálozásokfelerészben szociális okra vezethetők vissza és a szervezetnépbetegségekkel válaszol a helyzetre. Mezőkövesden a tuberkulózisaz 1925—26-os évek átlagában évenkénti 50 tbc-áldozattalszerepel. A tbc-kutató Pirquet-reakciók eredményei szerint a 12—13esztendős fiúk fele, az ugyanilyen korú lányoknak pedig több, mint aharmadrésze volt tbc-fertőzöttnek mondható. 1922—29-ig átlagbana csecsemőknek közel egynegyede ért részben a szociális helyzettel,részben pedig a gondozatlansággal magyarázható korai halált.Fiatal papok, tanárok, akik Mezőkövesdre kerültek, kétségbeesvelátják a helyzet sötétségét és ha élénkebb képzeletűek, nyomasztótelek idején szinte látják a halált ágálni Mezőkövesd házai fölött.E visszamaradott és még többi falvaink között is szinte példátlanulrossz egészségügyi állapotnak megjavítására a Rockefelleralapsegítségével 1928-ban itt szervezték meg az első mintajárást.Az orvosi gondozás a körülményekhez képest jelentős eredményekettudott elérni. Például a csecsemőhalálozás arányszámátsikerült visszaszorítani 22-1%-ról 15-7%-ra, a tbc-halálozást körül-5*

72belül a felére. Azonban e segítséggel, mely társadalompolitikaiszempontból mégiscsak tüneti kezelésnek számít, többet, vagygyökeres javulást előidézni nem lehetett. Ezt az orvosok is látták.Jelentéseik arról beszélnek, hogy itt már a betegség gyógyításanem elég, és a pusztulás megelőzésére a társadalom gyógyítása ésa szociális helyzet megváltoztatása volna szükséges. Dr. BielikTibor, a mintajárás volt vezetője 1935-ben tett jelentésében aztírja : »a gazdasági és szociális körülmények a lakosság életét,illetőleg egészségét olyan értelemben és mértékben befolyásolják,amilyen értelemben és mértékben ezt a hatást munkánk ellensúlyozninem képes, minthogy eszközei erre elégtelenek. Az ötévesperiódusban elért javulást aligha leszünk képesek megismételnihacsak nem következik a lakosság szociális és gazdasági körülményeibenlényeges javulás.«Kicsiny eszközökkel és kevés anyagi erővel az orvos alig tuderedinénmel küzdeni a szociális bajok hatásai ellen és küzdelmetöbbé-kevésbbé reménytelen. Mezőkövesden nincs kórház, a »járványkórház«egy parasztházban van elhelyezve, nincs szülőotthon.Az emberek között egyre jobban terjed a traehoma, atrachomás szembetegek száma közel 1600, a summásságban aközös mosdó és a közös törülköző csak segíti a bajt terjedésében.Az orvos munkájával ősi babonák szállnak szembe, melyeknyirkos szögletekben, a nedves falak alatt, úgy tenyésznek, minta gomba. Ha teljes és gyökeres szociális átalakulás nem jön,akkor a mezőkövesdi nép sorsa minden orvosi segítség mellett isreménytelen.A nép érzi e reménytelenséget és amint a szaporodási adatokbóllátható, levonja a maga következtetéseit. Mindazt, amit amintajárás orvosi gondozása elért az utóbbi időkben a halálozásiviszonyok följavításával — lerontja a születések csökkenése.A születések fogyása már arra mutat, hogy a szapora matyóságkezdte felismerni helyzetének tarthatatlanságát és azt, hogy ckicsiny területen e roppant sokaság már sehogy el nem fér. Legalábbezt mutatják a következő adatok : A természetes szaporodás arányszáma1000 leiekre 1921 és 24 között 14, 1925 — 28 — 32. évben11-6, 1932 — 36. évben 9-8. 1925-ben az élveszületettek száma

783 volt, 1935-ben már csak 472, tehát e két év számadatai 40%-osesésről számolnak be. Ugyanekkor 1930-ban a hivatalosan bejelentettabortusok száma 19 volt, 1935-ben pedig ez a szám már45-ie emelkedett. Képzelhető, hogy a be nem jelentett abortusoknález az emelkedés mennyivel nagyobb számokban mutatkozikmeg. A születések csökkenésének a matyó sors reménytelenségénkívül közelebbi és gyakorlatibb okai is vannak. így az, hogy agyerek megnehezíti a fiatalasszonynak a summásmunka vállalását,tehát jelentős kárt jelent a családnak. Hogy mit jelenthet egy ilyenbirtoktalan matyó szegényparaszt életében a sok gyerek, arrólmegrázó történetek beszélnek. Egyik ilyennek szereplője egykövesdi apa, feleségével, 7 gyerekkel, nyomorék félkarral. Nagynehezenfélkarja ellenére is fölvették munkára és boldogan ment el.De mivel bérét csak a hónapok végén kapta volna ki és addignem lett volna miből élni a gyerekeknek, a hói közül ötöt becsempészetta vagonba s a csöndes és jóságos cinkosok segítségévelmagával vitte ó'keí a nagybirtokra. Ott az élelmet, amit ő kapott,a/t a lebbencslevest, kevés szalonnát és heti két kenyeret az ötgyerekkel megosztotta. Közben maga koplalva végezte a nehézmunkát. Feleségének, aki éppen tizenegyedik szülését várta,ilyen levelet írt : »Édes feleségem ! Tudatom, hogy hála istennekszerencsésen megérkeztünk. Nem tudom mi lesz velünk, mertaz a két kenyér, amit egy hétre kapok, nagyon kevés hatnak.De az Isten majd megsegít. Csókolnak a gyerekek is. Isten áldjona kicsinyekkel. Mikor jön?« Jlikor jön a nyolcadik gyerek, kérdezteaz apa, az az apa, aki két kenyerét öt gj-crekével osztottameg. Városibb ésszel ilyen helyzetben öngyilkosok lesznek azemberek. Az asszony már nem válaszolt, mert a levél holtantalálta, ezt a szülési már nem bírta ki. Tizenegyedszer szült gyereketés nem kérdezte miért és mire? De mi lesz, ha ezekben azanyákban egyszer fölmerül ez a kérdés? Ha egyszer fölmerül az akérdés, hogy érdemes e gyereket szülni arra, hogy majd hatanéljenek két kenyérből ? Ilyen tragédiák zajlanak Kövesden, melya magyar falvak királynőjének nevével büszkélkedik néha ésringó járású leánj'okkal és reneszánszvonalú ruhákkal kápráztatjaaz idegent. Közben a házak zugaiban gondok ülnek, a falufölött a halál uralkodik s a nyomorult kicsi földeken sok azember, kevés a búza.73

74Mikor egy kövesdi orvos nem bírta már látni a járás nyomorúságátés keserűségében megpróbálta a reménytelent, jelentésttett a hatóságnál, hogy a környező falvakban az emberi létminimumalatt élnek tízezrek. Patópáli mosollyal fogadták, gúnyosanés elnézően, hogy ím egy nadrágos ember idáig jutott és ilyen szomorúdolgokkal zavarja optimista köreiket. Azt válaszolták neki:»Hja barátom, ez csak annyit jelent, hogy a létminimumot annakidejénmagasabban állapították meg, mint az a valóságbanmegvan.*A MÁSIK MEZŐKÖVESD.Ezen a vidéken, mely valami különös fókuszban összegyűjtia mai magyar élet minden nyavalyáit és szinte reflektorfénybenmutatja a sebeket, — színpadot rendeztek be idegenek, látogatókés autós átutazók számára. Micsoda szörnyű ellentét, hogy éppena legnyomorultabb magyar falu közepén teremtettek egy Potenikinkocsmát,ahol idegenek gyönyörűségére a talmi magyar élet pompájátmutogatják! A roppant árnyék mögött e kicsi és mesterségesfény csak még szörnyűbb világításba helyezi a Matyóvidék állapotát,mert az tükröződik benne, hogy csak ezt tették velük.Nem azt vették észre, hogy summások és pusztulnak, nem azt,hogy sehol ilyen aratása a népbetegségeknek, nem azt, hogy itt egyősi és tiszta magyar fajta, egy szép és szívós nép vergődik a szűkhatár ölelésében. Hanem azt, hogy a ruhájuk cifra és kedves a szemnek.Most mutogatjuk őket: íme ilyenek vagyunk ! Az autósoknakaz idegenforgalmi csárdában a barackpálinka mellé matyólányokatés gatyás matyólegényeket szolgálnak fel, hogy táncoljanak velük.Sokszor láthatod, hogy kövér idegenek kiállanak az udvar közepére,előveszik a pénztárcájukat és kétfilléreseket szórnak azott ácsorgó díszbeölötözött gyerekek közé. Aztán rengő hasukatfogva röhögnek azon, hogy mint marakodnak a színes szoknyákbanés feszes nadrágban tündöklő gyerekek a kétfilléreseken,mint kutyák a csonton. Micsoda lealacsonyítana a népnek, a népiöntudatnak, és még azt állítják, hogy mindez használ az országnakaz idegenek előtt! Használ azoknál, akikre semmi szükségünk,akik ide is mulatni jönnek, komoly ember szégyenkezik, meg-

gyalázva érzi magát ilyen jelenetek láttán és csömörrel, szomorúanutazik, talán színtelenebb, de emberméltóságosabb vidékek felé.Itt emberméltóságról szó sincs, itt a fontos az, hogy kiszolgáltassukőket, hogy napi egy pengőért gigolónak és alkalmi táncosnőnekalacsonyítsunk le matyólegényeket és matyólányokat. Mert azautós látogató számára a paprikáscsirkés ebéd, jó tokaji borok ésnémi pálinkák után új és nagy szenzáció gyenge és karcsú parasztlányokkal(vagy esetleg matyóruhába öltözött kereskedőlányokkal)táncolni! ... És micsoda érzés a nó'i látogatóknak kemény és izmosparaszt legényekkel, a »nép egyszerű gyermekeivel* táncoltatnimagukat ! Talán még arra is gondolnak, hogy íme ők most bensőségesenérintkeznek a néppel, közelebb hozzák a faluhoz a várost,áthidalják az osztálykülönbségeket. Valószínűleg elérzékenyültentávoznak haza a kövesdi parasztbárból, hogy íme milyen népszeretőkvoltak.Nálunk szerettek a festők méltóságosan ballagó parasztotfesteni, aki erejének és jól végzett munkájának tudatában tér hazakicsi falusi házába. Hát fessék meg melléje ezt is, véres színekkelezt a karikatúrát, hogy nem volt elég a többi kiszolgáltatottság,most már ez is kell, szórakoztató egzotikumnak használják őket.Ha csoportban állnak az előkelő átutazók bottal bökik meg őket,mint állatkertben a tevéket, hogy megforduljanak és jobban lehessenlátni ruháikat. Fessek meg ezt a szörnyű szatírát »népszeretetünkről«,hogy minden iött-mentnek kiárusítjuk a népviseletmellé, hogy teljesebb legyen az élmény, a parasztokat is. Aki látniakarja, hová alacsonyodtunk, jöjjön el egyszer ide — ne igyonsemmit, csak álljon meg a kapunál, ott, ahol az autók megállnakés nézze ezt a szomorú komédiát. És gondoljon arra, hogy ezen avidéken a küzdő orvosok tehetetlenül eresztették le a karjukat,mert tovább nem tudtak semmit se tenni, vagy arra, hogy köröskörülbarlangok vannak a domboldalakba vájva, tetejükről esőkidején csurog a víz és emberek élnek odabenn. (Franciaországban anagy forradalom előtt, mikor inség söpört a francia tájakon,mikor állandó válságban volt a kormány és apró lángok lobbantaka francia vidéken, mikor pusztultak a falvak és nagy viharokelőjeleit lehetett látni az ég alján, a hercegasszonyok és főrangúhölgyek kastélyuk mellett kicsi parasztházakat építettek maguknakaz óriási Lenotre-kertek zugaiban. A házakba parasztbútorokat75

76vittek s kecskéket és sok kölnivizet látott kezükkel maguk nyomogattáka kecskék és tehenek tőgyét. Szolgálatukra parasztlányok isvoltak ott, csakúgy, mint kecskék, és ha igazán falu-idillt akartakélvezni, ide vonultak vissza. A nép Párizsban és messzebb a szépfrancia vidékeken már készülődött és ők közben nyugodtan játszottákazt a népet, mely megindult ellenük, hogy elérje igazát ésvégrehajtsa ítéletét, mely szerint kő kövön nem maradt . . .)A népi világ, melynek elkorcsosult, nem is eredeti és semmiképpensem ősi mai kifejezője a Matyóföld színpompája, sokkalrégibb, mint a matyóruha. Emlékét, a hadak csoportos településeineknyomát őrzik a nyájként összebújó házak, melyeket úgyválasztanak el az uccák, szűk mesgyék, mint az egykori hadakat.»A had területét élő sövény vagy patak választotta el a másikétól— írja Dala József István — s ma több ucca ilyen kiszáradt patakmeder helyén fekszik. Az egy vérségi kötelékhez tartozó had házaihomlokzatát különböző fonással díszítette, amit ma is »vértelenek«-nek hívnak. Ma is Márton had, Murányi had stb. néven hívják akiterjedt s hatalmas családot alkotó ősök leszármazottjait. Az egészhuszonegyezer lakosú falu csupa ángyom, csupa sógorom, csuparokonság. Nem nősültek idegenből, még a másik uccából sem.A legények csoportosan járnak ma is udvarolni s nem is olyanrégen még véres csatákat vívtak a másik ucca legényeivel.« — A hagyományokhoz,a régi keretekhez, a régi életforma maradványaihozsokáig hű volt a matyóság és még ma is hű bizonyos mértékig.Ennek a hagyományhűségnek, mely sok tekintetben a maradisághozáll közel, nagyjából kétféle hatása észlelhető a mezőkövesditársadalomra. Az egyik hatás külsőleges, ez eredményezi azt,hogy a matyók még mindig népviseletben járnak. A másik hatásbelső, súlyosabb és tragikusabb. A hagyományvilág külső maradványát,a népviseletet, ápolja, észreveszi a vidék vezetősége és azország, a másik hatásról alig vesz tudomást valaki. De ez anakronisztikusszemlélet döbbenetes és riasztó eredményeit csak azlátja, aki mélyebben vizsgálja a szociális helyzet nyomása alattélő kövesdi társadalmat, melynek fáradtsága, fejlődésképtelenségeés tétlensége sok tekintetben e népi hagyományvilág idejétmúltcsökevényeinek is köszönhető.

I iA kövesdi viseletnek az 18G0-as Nagy Naptárban a matyókrólírt cikk mellé közölt rajzban nyoma sincs, ami természetesennem jelenti azt, hogy e ruha gyökereiben és formáiban nem lehetrégibb 80 esztendősnél. Fölfedezése az ország számára 1910-bentörtént, ez a fölfedezés jellemző volt és magában hordta a matyóruha karrierjének jövőjét.Az esztendő vidám és még gondtalan farsangján TarnayGyula borsodi alispán Izabella főhercegasszony egyenes kívánságáraaz operabálon mágnásszereplőkkel matyólakodalmatrendezett. A ruhákat a mágnásszereplők számára Mezőkövesdrőlvitték és a matyó színpompának ez operabál után hirtelenhíre ment és a matyóság divatba jött. Akkor még nem magaMezőkövesd, hanem csak a matyó ruha és legfőként a matyóhímzés,így kezdődött az úgynevezett »matyóhímzés« inváziójaa középosztálybeli lakások ellen. Ma már mindenütt ott találhatodezeket a műmatyó térítőket régimódi ebédlőasztalokon,lila, rózsaszín, hupikék és más egyáltalán nem népi és nem ősiszínekben pompázva, mint szomorú bizonyítékait annak, hogyközéposztályunknak a népi kézimunkából csakúgy, mint a népdalbólmindig inkább kellett a hamisított, mint az eredeti. Pestikereskedők hamarosan megszimatolták az üzletet és egyre többilyen álmátyú holmi került piacra. Ma már a hazai piacról ezeka műmatyó produktumok csaknem teljesen lcszorultak, a kereskedőkkülföldre adják el őket. E holmik már csak részben készülnekMezőkövesden. Nagyobbrészt Pesten hímeztetnek tele különfélegrenadinblúzokat ízléstelen és rossz mintákkal s a külföldezt a holmit egyelőre még tízezres tételekben veszi át. E tucatárukgyártóinak üzleti szempontjai mellett a jóízlés szempontjaimég halványan sem érvényesülnek.Ez persze kicsiny baj lenne akkor, ha e matyóságtól indultés a matyó motívumoktól eltávolodott kézimunkatermelés amatyóságnak hasznot hozna. Azonban az a haszon, mely ezáltala faluba jut, csaknem elenyésző s a matyó kézimunkának országoshírre jutása és e műmatyó ízléstelenségeknek világszerte valóelterjedtsége tulajdonképpen csak arra ad alkalmat, hogy a pestikereskedők kizsákmányolják a matyó asszonyokat. A napszám,amit e kézimunkákért fizetnek, téli hónapokban 30—öO fillérközött mozog, de 15—20 filléres díjazás (napi!) is előfordult.

78CO —70 fillért csak némely, ritka tünetképpen becsületes munkaadókfizetnek egynapi munkáért a legjobban dolgozó hímzőasszonyoknak.Nyáron, mikor a nép jórésze mezőgazdasági munkábavándorol el, kisebb lesz a munkáskínálat és nagyobb a kereslet.Ezáltal előfordul, hogy egypengős és pengőhuszas napszámotis elérnek, tehát a kereskedőknek még ilyen napszámok mellettis érdemes foglalkozni a »cikkel«. Azaz a 80 filléres—egypengőskülönbözet, amivel kevesebbet fizetnek a nagyobb munkáskínálatidején, nyilván az ő zsebükbe vándorol. Mert ha a nagyobbnapszám mellett nem lenne érdemes dolgoztatniuk, akkor csaktélen dolgoztatnának és nyáron nem keresnének hímzőasszonyokat.Ez viszont annyit jelent, hogy a hímzőasszonyok valamilyen megszervezéseútján a munkakinálatot szabályozva lényegesen magasabbbéreket lehetne elérni, mint amilyeneket elérnek ma. Perszeefféle szervezkedésre vagy megszervezésre semmi remény nincsenés így a híres kövesdi kézimunka csak azt eredményeziszámukra, hogy újabb alkalom nyílt kizsákmányolásukra.E kizsákmányolást egyáltalában nem menti az, amit hangoztatniszoktak, hogy ha az a kis napszám se lenne, még sokkalrosszabb lenne.Ha pedig netán valakinek naiv és romantikus képzelgéseilennének arról, hogy ez effajta »népművészet« az országnak ésmatyóságnak jó propagandát és derék hírverést jelent, elég legyenfölemlíteni: e »matyó« áruk egy típusa a lipcsei árumintavásárokkalkapcsolatban rendezett ízléstelenségi kiállítások egyikébe isbejutott. Mint elrettentő példa.Maga a matj-óviselet, mely régi formáiban igaz értékeketmutat, ezzel a »népművészeti« iparral párhuzamosan egyre hanyatlott.A régi matyórózsák, melyekből egy öreg rajzolóasszonymég ma is kétszáznál többet tud papírra vetni, szép lassan lekerülteka kötényekről és helyüket bizáncian merev pávatollszerűformák foglalják el. Ezeknek már semmi közük a régi mintákhoz.Végeredményképpen az történt, ami a népdalokkal is történik,mikor a parasztok a münépdalok kedvéért elfelejtik az eredetieket.A romlás nem állott meg azoknál a tárgyaknál, melyek kikerülnekKövesdről, a rossz minták rákerültek még azokra a ruhadara-

okra is, melyek bennmaradtak Kövesden. így az epigon tönkretetteaz eredetit.E folyamat egészen egyszerű és bizonyos ízlés-szociológiaitanulságokat is rejteget magában. Ugyanis nálunk népművészet,vagy népi termék, éppúgy mint a »népies« irodalom csak akkorremélhet sikert a középosztály szélesebb rétegeiben, ha a népitlefordítja a középosztály nyelvére. E lefordításban a népit aközéposztály ízléséhez alkalmazza, elrontja, híggá és szentimentálissáteszi. A nép már ezt a hamisítványt kapja vissza s mivela felülről jött »kultúrkincset« mindig szívesen fogadja, hozzáhasonítja a maga holmijait. Ekkép a népi holmiknak és a népiművészetnek ilyen értelmű és stílusú propagandája tulajdonképpenvisszafelé sül el. Azzal, amivel a középosztály úgy véli,hogy régi értékeket ment meg, voltaképpen végső csapást méra régi értékekre.Mindez a gyakorlatban roppant egyszerűen folyik le. Azeredeti matyó kézimunka és ruha fölkerül az operabálra mágnáskisasszonyoktestére. Ott nyilván némi alakításon megy át.Híre megj ra középosztályhoz, melynek azonban nem úgy tetszikarailyen, hanem igyekszik rajta változtatni. Ennek következtébena holmit már ilyen változtatott formában vásárolja.Erre a kereskedő rájön és ilyen formákat és mintákat rendel afaluban. A falubeliek, akikben a régi egységes népi szemléleteta modern idő megingatta, látván, hogy ez tetszik az uraknak ésminthogy sokszor tanították őt arra, hogy minden úgy szép ésjó, ahogyan az uraknak tetszik, e középosztályi ízléshez alkalmazottholmi mintáit és színeit viszi át a matyó kézimunkára,így kerülnek a kötényekre a pávatollak, melyek olyan szimmetriákszerint osztódnak el, mint népi holmik soha, így kerülnek olyanszínek a ruhákra, amilyenek eredeti holmikon sohase voltak találhatók.Vagyis : középosztályunk fejletlen ízlésű része még akkoris tönkreteszi a népi értékeket, ha rajong értük.79A niatyóművészct hanyatlása tehát tulajdonképpen e matyóművészetpropagandájával kezdődött. Bármilyen furcsán hangzikis ez, annak számára, aki a népművészetet, mint a parasztéletegyik megnyilvánulását és kísérőjelenségét tekinti, tulajdon-

80képpen semmi újat nem mond. Csak egészen naiv lelkek képzelikazt, hogy a népművészetet megmentik azzal, hogy színpadraviszik, idegenforgalmi kocsmákban szerepeltetik, vagyis azzal,hogy a nép színeit a középosztály szemeinek élvezetére bocsátják.A népművészetre kimondta a maga ítéletét az idő és a parasztságtársadalmi fejlődése. A középosztály a helyett, hogy azon dolgozottvolna, hogy e fejlődés minél kedvezőbb körülmények közöttmenjen végbe, a népművészet furcsafogalmazású megmentésérevetette rá magát minden erővel. Ami az élet tartozéka volt, aztszínpadra vitte ; ami hagyományokból következett, azt szerepekrekívánta fölvétetni a parasztokkal. Ezzel akaratlanul is hozzájárultahhoz, hogy a parasztság a népviseletet már lassan urakszámára teljesített szolgáltatásnak tekintse. Erre számos példaakad. Több helyt előfordult, hogy parasztok fenyegetőztek a kivetkűzéssel,ha valamit el akarlak érni. Ma már a népviselet olyasmi,ami sok helyen az uraknak való kedvezesként jelenik meg, s öntudatosabbnép akkor sem vállalja ezt, hogyha ténylegesen saját ősiviseletéről van szó.A népviselet-föltámasztás eszközei bűbájosán naivak. Példánakokáért az egyik módszer ilyen : Kövesden egyidőbenaz, aki színes kötőben ment a bálba, nem fizetett beléptidíjat.Ennek következtében a legények e színes kötőket szépen becsomagoltákújságpapírba és elvitték a kocsma ajtajáig. Ott fölvették,bementek belépődíj nélkül és kijövet ismét újságpapírba csomagolvavitték haza a kötöket. Egyébként már a kékfestőtől vásároltkötényeket hordják. Volt, aki minisztériumi segélyből 20—30pengőt ígért a legényeknek, ha lobogós inget varratnak és ünnepnaponazt fel is veszik. A legények azzal a megokolással, hogyők ugyan nem cirkuszolnak, hagyják őket békében, már nem isjelentkeztek a pénzért. A TESz is ajánlott pár száz pengőt, hogyazzal díjazzák a viseletet, de eredménye természetesen ennekse volt. A legények arra az egy alkalomra kölcsönkért ruhábaöltöztek, felvették a pénzt, aztán hordták újra különös ruhájukat,mely csizmából, furcsaszabású lovaglónadrágból, szvetterből ésmicisipkából áll.E ruha már maga is azt mutatja, hogy a matyóság a proletarizálódásútjára lépett. E paraszti emlékekkel és proletár ruhadarabokkalvegyes ruházat szinte pontosan jelzi, mennyire félig

paraszt, félig proletár ez a nép. A régi darabok szétszóródnak,a házak bútorai már régen pesti lakásokba kerültek, a cseréptálakis elvándoroltak Kövesdről, az eredeti ruhákból, melyekenmég régi szép minták fénylenek, már alig találni példányt. Helyettükvan : inűmatyóberendezés az állomás másodosztályú várótermében,műmatyóberendezés az idegenforgalmi kocsmában,epigon matyóruha az asszonyokon és lányokon, surcot utánzóegyszerű kékfestőtől való kötény a legényeken. Vagyis a mezőkövesdiviselet elköltözött onnan, ahol Kövesd él, oda, aholKövesd szerepel. Oda is rossz, változott, az élettel már kapcsolatotnem tartó formájában.»Nem cirkuszolunk* — mondották a kövesdi legények elszántanés büszkén, mikor lobogós ingujjakról volt szó, és vonzó ez abeszéd, öntudatot, büszkeséget eláruló. Bármennyire fájdalmaslegyen is, hogy a már amúgy is veszendő és elromlott népi cifraságés hamissá vált értékek halálos ítéletét, végleges ítéletét jelenti,mégis vigasztaló az, hogy a kövesdi legény immár keményenmegáll a talpán és nem kíván színházat játszani átutazók számára.Még egyhónapi keresetnek megfelelő díjazásért sem. Arra mutat,hogy megelégelték már ezt a népi értékeikkel folytatott hazugjátékot, mely hagyományos kincseiket nyárspolgárok passziójáraalacsonyította és szertartásos ruháikat vasárnapos szereplés kellékeivé.Valami nyiladozó, komoly és konok munkásöntudat nyilatkozikmeg ezekben a szavakban, amely e vidék parasztságánaklangyos szenvedélytelen és akciótlan magatartásában szívet vidámítómeglepetés, kemény szó, az a hang, melyhez parasztságunknakjoga van, csak sajnos ritkán él vele. Azt jelenti, hogy a mezőkövesditársadalom fiatalabb korosztálya a maga kiszolgáltatottszegénységében sem kapható mindenre és hajlandó némi harciasabbmagatartásra is. Mondja ugyan azt is ez a két szó, hogy ha Kövesdenvolt is igazi népviselet és van is romlott népviselet — a jövőbennem lesz semmiféle népviselet. De viszont valami reményt adarra, hogy a mai tengődő és önmaga igazáért alig harcoló néphelyett lassan elszántabb és bátrabb korosztály nő fel, mely asaját jogaiért talán majd egykor kiállni és küzdeni kész. Ez pedignagyon biztató jelenség azok számára, akik tudják ; a nép mégiscsakfontosabb, mint a ruhája.81

82Népviselet és matyóház természetesen nem akadályozzaa proletárosodás folyamatát. E proletarizálódás egyik eredménye,hogy a matyó nép egyre inkább osztályokra szakad, osztályellentétekkeletkeznek és élesen elválnak egymástól az egyes, különféleanyagi állapotú rétegek. így a gazdátársadalom elkülönül a törpebirtokossummásoktól és azok ismét elkülönülnek a vagyontalan ésteljesen szegény summásoktól. Hogy az idő mennyire belefolyt amatyó társadalom alakításába és mennyire szétrombolta a hagyományoskereteket, arra jó bizonyíték, hogy az egykori családi jellegűhadszerkezet függőleges tagolódása helyébe máig teljesen azosztályszerkezet vízszintes tagolódása lépett, mely az adott körülményekközölt csak egyre erősödni fog. A jövő e »fejlődés« perspektívájábanteljesen kilátástalan : az egyre szélesedő proletariátusaz egyre fejlődő orvosi gondoskodás ellenére is pusztulni fogs a mai közigazgatási nyomás és jogfosztott ság eredményeképpenalig remélhető, hogy e pusztulással szembe tudjon szállni. S mertmég a régi paraszti szemlélet is él bennük, még az is alig remélhető,hogy e pusztulással akarjanak szembe szállni. A jövő alighanemcsak a születések csökkenésével fog válaszolni a jelen bűneire,egy különös proletár-egykével, mely szerint a gyerek nem azértnem kívánatos, hogy egyben maradjon a föld, hanem azért, hogykevesebbnek maradjon meg a munkaalkalom. Ha a matyósághelyzetén változtatás nem történik, nem is tehet mást, mint kivétetvénkezéből az aktív ellenállás és a harc eszközei, befelé fogjafordítani a kard élét és önmagát fogja csökkenteni. E némasztrájk látatlanul fogja pusztítani a magyarságnak ez értékestörzsét és a lassú szétbomlás után azok, akik a matyóságból aszíneket akarták látni és nem a problémákat, majd elmélkedhetnekés bünbánatot tarthalnak. Ha ugyan képesek erre.Ha a nép vigasztalan képet mutat Mezőkövesden, az értelmiségieke parasztvárosban magasan a magyar városok középosztályánakszintje fölött állnak. Legalább néhány képviselőjükben.A gimnázium tanári kara, sokban a közigazgatási tisztviselőkegy része is példáját mutatja annak, milyennek kellene lenniea középosztály vidékre rendelt képviselőklek. Elsősorban azbizonyíték erre. hogy egyetlen magyar városról vagy faluról sem

jelent meg ottéló'k tollából annyi komoly és alapos tanulmány,mint éppen Mezőkövesdről. Xem tudok e vidéken más helységet,ahol a nép segítésére annyit és oly hozzáértőén kiáltottak volnaaz intelligencia tagjai, mint Kövcsden. A kövesdi plébános évrőlévre utána utazik summás híveinek a nagybirtokokra, a gimnáziumegyik tanára 14 éve vezet egy népfőiskolát, 180 hallgatójavan, jórészt sunimások. Évek alatt nagyon szépen kiműveli azembereket, rákapatja őket az olvasásra és ekkép történhet megaz, hogy példáid egy Paul Bourget-ről szóló előadás utánegy parasztember felállt és elmondta, hogy olvasott ettől azírótól egy könyvet, ez meg ez a véleménye róla. A gimnáziumis szépen teljesíti feladatát, mely szerint a középosztály alsóbbrétegekből való felfrissítésére épült. A gimnázium hatása alattma már az elemi iskolák is rendezettebbek, bár nemrég még 200és még több gyerek szorongott tantermeikben padokban, a padokmellett és a küszöbön. A kövesdi intelligencia egyes tagjai egészkonioty akciókat indítottak a matyóság megmentésére, átgondolttervekkel álltak elő, alapos és gyökeres orvoslást követeltek.Persze sorsuk a magyar messiásoké maradt és semmit se tehettek.Hogy mégis kísérleteztek és próbálkoztak, az niagyar vidékenritka lelkiismeretességre, az pedig ahogyan kísérleteztek, jó szociológiaiszemléletre mutat.Mindennek mélyebb oka néhány igaz ember személyén kívülvalószínűleg az, hogy ebben a parasztvárosban nincs bennszülöttértelmiség, dzsentri, vagy dzsentroid klikk. Nagyrészt idehelyezettekvannak, akik rémülten látták a niatyóság állapotát és elsőrémületüket ki kellett kiáltaniok és kiáltásukat tettekkel kellettfolytatniok. E nagyrészt parasztokból felkerültek, vagy máshonnanidekerültek tudták látni a nép bajait és ha valahol, Kövesdenigazán nem az értelmiség jobbjai hibáztathatok azért, hogysemmi sem történt. Hősi és reménytelen küzdelmüknek és szándékaiknakbizonnyal látszott volna eredménye e matyóvidéken,ha annyi szavuk lett volna az ügyek intézésében, amennyireismerték huszonhétezer ember helyzetét és problémáit. így csakmeddőn próbálkozhattak és magukban dohoghattak, s mindenokos tervelgetésük a matyóság pusztulásának víziójával végződhetett.Az, aki messzebbről jött el hozzájuk, csak csodálkozvaés tisztelettel állhatott meg előttük, mert tudták, amit a leg-83

84kevesebb ember tud : reménytelenül küzdeni és tenni valamitott, ahol tehetnek, nem fásulva el és nem fáradva bele sem gáncsokba,sem a hihetetlen akadályok megkerülésébe. Szólottakés szólanak, de hazai szokás szerint szavaiknak legfeljebb tapsolóiakadtak, követői alig.Mezőkövesd, Tárd és Szentistván ma is ünnepelten és gondozatlanulél pompás nyomorúságában. A lányok »karulva« járnaka vasárnapi uccán és arcuk száz fényképen mosolyog azidegenforgalmi plakáton. A legények az uccasarkokon összefontkarral, szvetterben és micisapkában nézik a színes lányokat ésaz öregasszonyok, e fekete, barázdált arcú, főkötős varjúsereg,sietve és kissé meggörnyedve húz el az uccasoron. Vasárnaponkéntkitanyáznak a ház elé és néznek. Esténként a szűk ablakokapró világot vetnek az uccákra és maridon por száll fölfelé. Néhaegy legényből kitör az oktalan düh, mely Arany János parasztjávalelverette azokat a kalászokat, amiket a jégverés épenhagyottés bottal támad az ártatlan Szent Imre szobornak. Deegyébként békések, tűrök, szenvedők, jók és hívek. Nem lázadnakés nincs sok parázs a nyomorúság hamuja alatt. Csend van aházaik fölött éjszakánként, de ez a csend nem viharelőtti, nemlazító és nem fenyegető. Beletörődött, nyugodt, békés csend ez,állott és mozdulatlan, mintha valami tó fenekén járnál, ahol aziszapba hang nélkül és jaj nélkül belefúl minden élet. Az a csendez, mely Juhász Gyula verseiben érződik, mikor »elhervad a holdués »a határban a Halál kaszál*.EMBER A BARLANGBANHa a Matyóvidékén a külszín takarja és színezi a nép állapotát,körülötte a falvak képe — kifejezi. A Matyóföld fölött, a Bükkkezdődő lejtőin, Mezőkövesd körül félköralakban ugyanolyansummásfalvak helyezkednek el, amilyenek a matyó községek.Csakhogy e falvaknak külön nevezetessége van : a barlanglakás.A mezőkövesdi járásban, a Bükk oldalában 805 ilyen barlanglakásvan és 4000 lélek lakik bennük. A barlanglakások a következőközségekben vannak :

AgnWprolitárok: barlanglakú asszony

S£üf" rTilmlthlnrm-

85KözségAndornakBogácsCserépfaluCserépváraljaKacsKistályaNoszvajOstorosSályHázakszáma172512500213100295400454403Barlangokszámao3125822767012055Barlanglakók3123622611436tí249450270Szomolya 502 172 820Tibolddaróc 453 215 1450Tibolddaróc lakóinak 60%-a él barlanglakásban, Szomolyának37-2%-a. A többi falvakban az első három falu kivételévelátlagban a lakosság egyötöde lakik barlangban. Tibolddarócon32, Szomolyán 10 az életveszélyes barlang. Egy-egy tibolddarócibarlangban átlagban 7 lélek lakik, de ha ehhez hozzávesszüka barlangba bevitt állatokat is, akkor ennél sokkal többélőlényt találunk telenként egy-egy odu szűk üregében. A ZöldKereszt-lap e barlanglakásokat szűkszavúan és szárazon is ígyjellemzi: »A barlanglakások mind alacsony, kis alapterületű(legfeljebb 10 — 20 négyzetméter) violittufába vájt üregek. Azablakok szűkek, a falak nedvesek, eső idején a tetőn a víz beszivárog,a levegő dohos, az ételek megponészednek. Néha ember,állat egy szobában van. A nap alig süt be. A lakás tisztítása asötétség miatt nehéz és a sötét, nedves levegőben a betegségetokozó gombák, a baktériumok vígan szaporodnak. E miatt acsecsemőhalandóság és a gümőkórhalandóság háromszor annyi,mint egyebütt. A vízbeszerzés nehézsége miatt legfeljebb ivásrahordanak vizet, mosásra nem jut elég víz. Árnyékszék nincs, aszemétdombra, a bokrok mögé járnak, e miatt a lakások környékea vérhasnak és hastífusznak melegágya. Az állatok is vagya lakásban, vagy közvetlen a lakás mellett levő ólban vannak.A porózus közeg telcszívódik ürülék-alkatrészekkel és azoknakbomlása miatt, főleg nyáron, kellemetlen szag van a lakás körül.«Szabó Zoltán: Cifra nyomort sic. 8

86A barlangokban vagy mellettük szomorú szegénységbenélő emberek társadalmi helyzete és állapota körülbelül olyan,mint a matyóké. Azonos földbirtokeloszlási viszonyok ugyanúgyelvándorlásokra kényszerítik őket. Azzal a különbséggel, hogy afalvak legtöbbjében nem lévén summásgazda, Mezőkövesdre kellbejárniok, hogy elszegődhessenek. Ezért sokszor előfordul, hogyelkésnek és munka nélkül maradnak, mert a »banda kivan* —ahogy mondják. Lakásaik, e barlangok, számukra egyáltalán nemazt jelentik, amit a szörnyú'lködő nézők számára. E barlanglakásokata látogatók rendesen kuriózumnak tekintik, nyomorkülönlegességnek,speciális valaminek. Olyasminek a házak közt,mint valami különösen nyomorék koldus az emberek között.Egy előkelő úr, mikor erre járt és látta e falvak különös képét,a hegyoldalban húzódó, fehérre meszelt falú, tátongó szájú üregeket,»borsodi Abesszíniának« keresztelte el e tájat. Holott azokegyáltalában nem ilyen afrikai különlegességek. A barlanglakásokléte és lényege az itteni agrárproletár helyzetéből folyik,annak egyenes velejárója és következménye. A barlanglakásnem táji kuriozitás, hanem az itteni summásmunkás zsellérséghelyzetének pontos és plas/.tikns kifejezője.E falvakban a földműves szegénység valóban addig nyújtózik,amíg a takaró, azaz a keresete ér, tehát barlangokban lakik.Bármennyire furcsán hangzik is, a barlang illik ahhoz az élethez,amit neki élnie kell. Ezt maguk is tudják s az egészségügyi kutatócsodálkozva említheti, hogy »A szegény nép ragaszkodik abarlanghoz, mert egy szoba vételára 100—200 pengő, szoba,konyha és kamrából álló lakás pedig 200 —üOO pengő. Évi adója7—10 pengő. Ezenkívül a lakás nyáron hideg, télen pedig melegés pár gallyal be lehet fűteni.* Amit vesztenek azzal, hogy abarlanglakás roppant egészségtelen, tüdővész, vérszegénység,angolkór okozója, azt nemigen veszik észre. De azt észreveszik,hogy nem kell fűteni, hogy aránylag kevés rá az adó, hogy jólmeg lehet húzódni benne, hogy nem rak rájuk nagyobb terhet,mint amekkorát szegénységük elbírhat.A barlanglakások keletkezésére kétféle föltevés van. Az egyikföltevés kiindul abból, hogy e táj egészen ősi települőhely, aholelső települői koruk színvonalának megfelelő barlangokat vájtak.

A másik feltevés szerint a vidék egykori földesurai a síkon elterülőszántóföldekből sajnálták a helyet a jobbágyok házhelyeiszámára és így azoknak a semmire se használható köves domboldalbankellett odút vájniok maguknak. Valószínű, hogy minda két feltevés helyes, a tájon volt néhány ősi odu s ez adhatta aföldesuraknak azt az eszmét, hogy idetelepített zselléreikneknem kell a föld felett házhelyet adni, mert hiszen lehet őket aföld alá is utasítani. Nagyon lehetséges, hogy e barlanglakásokkeletkezésénél afféle földesúri önkény játszott közre, aminőre FényesElek is említ egy példát épp Tibolddarócról : »Említésreméltóegy kút, melynek a vize a nép által a köszvény ellen csodálatosanhasználtatott, mígnem bizonytalan ok miatt a tulajdonos általbehányatott.« A tulajdonos nyilván nem nézte atyai örömmeljobbágyainak köszvénykúráit és ez okozta a gyógyító kútnakszomorú végét.A lakás fejlődésében természetes sorozat ez : barlang, odu,verem, kunyhó, ház. A borsodi barlanglakásokat helyesebbeninkább odulakásoknak kellene nevezni, mert hiszen ezek nem természetadtabarlangok, hanem embervájta odúk. Az odu pedigaz emberi lakás második fokát jelenti s ezen a fokon állott megitt négyezer magyar. A táji kép, melyet e barlanglakások sorozatae Bükk alatti falvakban kialakít, erősen hasonlít a kínaiHoang-ho táján lépcsőzetesen vájt terraszokhoz, itt is szinteemeletesen egymás fölé vájták a barlangokat, apró terraszokkal,mint valami olyan függőkertet, ahol nem gyümölcsfák vagyvirágok, hanem emberi nyomorúság tenyészik. Jobbmódú helyekenEurópában is, hazánkban is ezek az odulakások szép lassanátváltoztak pincévé és ilyenkor a befogadott bor tiszteletére kiis szépültek.87A vidék népe nemigen gondolkodik róla, hogy honnan lettekezek a barlanglakások. Vannak, mondják és ez a fontos. Néhamég meg is vannak elégedve és ha betegség viszi el a gyereket,rontásnak tulajdonítják, nem a lakásnak. Általában úgy gondolják,hogy a török meg tatár elől menekültek ide a népek, meghogy az uraság nem adott másutt helyet a meghúzódásra.Abból, hogy a nép e tájon nem tudott előjönni a barlangok-6*

88ból, tulajdonképpen a táj és a történelem szól. A táj arra adottalkalmat ennek a népnek, hogy barlangokba húzódjék, a történelemarra nem adott alkalmat, hogy kihúzódjon belőlük. Ez asors nem speciális és nem barlangvidéki sors. Csak része a magyarparasztság általános sorsának, mely a történelem folyamán nagyonritkán engedélyezte helyzetének jobbrafordulását. Itt ez azt jelentette,hogy barlangokban kellett maradnia, másutt azt jelentette,hogy meg kellett maradnia régi határai között, vagy elszigeteltena világtól. Egyébként ez a nép nem keres rosszabbul és nem élrosszabb életkörülmények között, mint a mezőkövesdi matyó,mint a nógrádi vagy hevesi suinmás, vagy általában mindenütta szegényparaszt. Az uradalmakban ugyanazt a hármas kommeneiótkapja, tenyérnyi földje ug3 - anúgy nem terem számára eleget,mint más vidékeken. A specifikum, amivel ez a nép a többitőlelkülönül, tulajdonképpen csak maga a lakás és az abból folyórosszabb egészségi viszonyok, több betegség, gyorsabb öregedés,szomorúbb halál és szomorúbb élet. Mert itt már az élet is sírbanfolyik le.Az a borsodi falu, ahol legtöbb a barlanglakás és ahol mintegyösszegyűjtve és kristályosán jelennek rueg e föltl alá szorult szegényparasztságbajai: Tibolddaróc. A Bükk lábainál fekszik a »partokon«.Lépcsőszerű lejtőn vájódnak odúi a talajba és ha valamióriás ezen a lépcsőn indulna fölfelé a Bükkbe, úgy járhatna, hogyminden lépését házak tetején teszi meg. Az odúk szorosan egymáamellett húzódnak el, engedelmesen követve a domboldal hajlásait,messziről, különösen, ha szembejövő fény világítja mega fehérre meszelt sávokat, fantasztikus a kép. tündén barlangelőtt kicsi előkert van, a disznók, a szemét és a gyerekek számára.Illetve többnyire a szemét és a gyerekek számára, mert disznóiknem mindig vannak. Az odúk belseje sötét és nyomott, alacsonyakés tetejük girbe-görbe, nagy bemélyedésekkel és kidomborodásokkal,néhol pl óh vei, mely a mennyezetre szögeltetett,hogy a likacsos tető által áteresztett vizet a pléhlemez felfogjaaz ágy fölött. Ekkép a nedvesség nem az ágyra és az ágybanfekvőkre, hanem melléjük csurog. Van olyan ház, amelyik úgyfekszik a fölötte levő ucca alatt, hogy ablaka egy gödörre szolgál,mely mélyebben van az útnál. Tehát, ha elered az eső, a víz

a domboldalon lecsurog az uccákba, az uccából belecsurog agödörbe, onnan a »lakás« ablakán át a szobába. Kovács Imreleírja, hogy »sok lakás a ferde hegyoldalakban oly szerencsétlenülhelyezkedik el. hogy a szomszédos disznóól valamivel magasabbanvan, és a disznók átíúrfák a vékony falat s most a szűknyíláson állandóan szivárog a trágyáié a lakásba. Időnként megjelenikegy-egy disznófej is, hogy figyelmeztesse az emberekethovatartozandóságii kra.«A barlangok emberei állandó bizonytalanságban élnek. Némelyiklakás mennyezete már eró'sen inog és meg kell támogatni.A lakók éjjel sokszor felriadnak és figyelik »nem perdül-e a fal«.Volt eset, hogy enyhe földlökéseket éreztek, ilyenkor az egészfalu rémülten szaladt ki odúiból, mert félt, hogy a barlangok,melyek az élők kriptáiként szolgáltak eddig, betemetik őket.Egy öregasszony odújában tizenegy évvel ezelőtt nagypéntekenbeomlott a tető és koporsószerű ür támadt. Az asszonyoknakitt tizenegyszer kell szülni, hogy négy-öt gyerekük életbenmaradjon, már a kicsit gyönge szervezet is korai halálra vanítélve ebben a levegőben. A falakon és a tetőkön, mint a nyomorukigsötét hullafoltjai barna nedvességkörök terjengenek, azemberi és állati piszok szaga összekeveredve »illatosítja« a »szobákat«.Ostoroson a barlanglakóknak egyáltalán nincs árnj'ékszékük.Ha lonne is, gyerekek sohase használják, nyáron a kertben,télen a szoba padlóján végzik el szükségletüket, ahol éppenadódik, mint a csirkék. »A fekáliát aztán lapátra teszik, a tűzbedobják; vagy kiszórják az udvarra, a helyét pedig homokkalhintik be« írja Boros Margit. A járványos betegségek ilyen módonroppantul terjednek és az ellenük való küzdelem alig ér eredményt.Hogy milyen az életük? Boros Margit feljegyezte egy öregaszsr.onnyalfolytatott beszélgetését : »Rosszabbak-e most az emberek,mint régen? — Kevés az ennivaló, hiányzik a kenyér, hátrosszabbak. És szomorúbbak. Nincs mulatság, kevés a lakodalom.— Milyen volt az élete? — Mindig nehéz. Hol a munkacsigázott el, hol a gyerek. Sohasem voltam üresen. Hol terhesvoltam, hol szültem, hol szoptattam. — Siratja-e a férjét, sajnálja-e,hogy meghalt? — Hát igen. Mindenkinek fáj a hitveshalála. De bár én is mennék utána. Az öregnek semmit sem éraz életyi. . .«89

90Állapotukért nem okolnak senkit, nem lázadnak és nem tusakodnak.Csak bizalmatlanok és keserűek. Ostoroson az a közmondásjárja, hogy »Nem jó a parasztnak egy tálból enni az úrrala cseresznyét, mert (az úr) meglövi a magjával.* Néha különösenaz idősebb férfiak keseregnek arról, hogy ők az ország mostohagyermekei,amit adóba fizetnek, abból flaszter épül a városi emberszámára, hogy azon pipiskedhessen és aztán lenézhesse a butaparasztot. De ezek csak afféle belső dohogások, e falvak tűrnekés meghajolnak és néha valami kis mezei lopásért, apró verekedésértelmennek »rabnak Kövesdre«. Egyébként vannak községek,ahol évenként 10—15 késelés esik és néha halál. A virtuse téren vet lobot bennük, rendesen nagy lakodalmak idején, mikoréletében egyszer ül ünnepet az ember és asszony. De akkor aztánmagyar módon, szinte egyévi keresetét költi a lakodalomra ésvannak, akik az ötödik gyerek után még mindig nyögik a mennyegzősadósságot. Ilyenkor, hacsak lehet, városba mennek vásárolniaz asszonyok, boltba. Sok pénzért vesznek és lehetőleg fölényesenalkudozva a boltossal. Van ebben valami primitív örömeannak, akinek mindig parancsoltak, hogy egyszer kiszolgáltathatjamagát a nadrágos emberrel. így élnek. Nagyjából egyhangúan,változás és remény nélkül. Az asszonj'ok félig a temetőnek,félig a bölcsőnek szülik a gyerekeket, mert a gyerekekfele meghal. A zugokban gombák és babonák tenyésznek. Haa csecsemő hasmenést kap, az anya kimegy a temetőbe. Éjfélkorkilenc sírdombról szed füvet, ezt teszi a gyerek fürdővizébe ésharangszókor fürdeti meg másnap. Szamárvizelettel ráolvasással,rácsaholással, kámforgugli (golyó) rámetélésével és zsákkal, vagypiros kendővel való bekötözéssel gyógyítanak ma is. Hogy mibenhalnak meg, nemigen tudják. Csak meghalnak szép csendesen,különösebb kiáltozás, vádaskodás vagy tusakodás nélkül. Barlangban.A bükkaljai barlanglakások kiáltó és ordító nyomorát méga magyar illetékesek se tűrhették minden hang és cselekedetnélkül. Egy miniszter Tibolddarócon átutazván megrémült elátványtól és építtetett egy házat saját költségén. Azzal a szándékkal,hogy megmutassa : ilyennek kellene lenniök a barlang-

lakók házainak. A ház ma ott áll Tibolddaróc közepén emléktáblávalellátva, piros tetővel és barátságos két ablakkal. E házkésőbb egy magánvállalat reklám-áldozatkészségéből elszaporodottés most negyven ház épül Tibolddarócnak alsó részén,melyet az adakozó válialat kívánságára Mikszáthfalvának kereszteltekel. Szoba-konyha-kamrás kis házak épülnek itt tornáccal,apró kétszáz négyszögöles telken, ahová fokozatosan átköltöztetika barlanglakukat. Részint érdem szerint, részint a szerint,hogy melyikük lakik életveszélyes odúkban. E szocális akcióegyik szépséghibája az volt, hogy a házhelyeket szolgáltató földeta vidék viszonyaihoz képest roppant magas áron vásárolták mega helybeli földbirtokostól. Ez ekkép jelentős hasznot húzott abból,hogy az ő területére volt szükség a szociális akcióhoz. Az természeteseneszébe se jutott, hogy az ő birtoka is hozzájárul ahhoz,hogy a daróciak ilyen állapotban élnek, mert hiszen a falu határánaktöbb mint a felét foglalják el a nagybirtokok, tehát ezzel kapcsolatbannémi szociális kötelességeik lennének. A másik szépséghibájaaz volt, hogy kimondatott : a daróciaknak pedig évi 20pengőt kell fizetniök az új házakért. Húsz pengő valóban nem sok,de a barlanglakók évi jövedelmének közel egytizedét teszi. A célis, hogy ez összegekből majdan kórházat építenek számukraKövesden, meglehetősen mondvacsinált és az ő számukra nagyonnehezen megérthető. E húszpengős teher jelentékenyen megfogja terhelni az egykori barlanglakókat és ugyancsak meg fogjaterhelni az, ami a katonásan jótékonykodó vármegye részérőlszintén kimondatott, hogy mezőkövesdi műmatyó bútorokkalkell berendezni az új házat, nem pedig meglevő szedett-vedettholmijaikkal. Ugyancsak nehéz tétel lesz számukra a fűtés is ésmindennek tudatában a megyei urak elhatározták, hogy mihelytátköltöztettek egy barlanglakót, fel is robbantják az egykoribarlanglakást. Nyilván két okból. Egyrészt azért, mert így lehetetlennéválik, hogy a nyakas és nyomorúsághoz ragaszkodódaróciak visszamenjenek a barlanglakásba, ahol csak 7 pengőadót kell fizetni, azonfelül fűteni sem kell. Másrészt azért, mertezáltal eltűnnek ez országos szociális szégyennek a nyomai.Mindamellett az akció mindenképpen áldásos volt önmagában,hiszen negyven családnak ezáltal emberi lakóhely jutott,ami az akció megszervezőinek, illetve az eredetileg másként el-91

92gondolt akció idefordít óinak érdeme. Azonban Mikszáthfalvatársadalmunk inkább karitatív, mint szociális szemléletéro is jellemzőpélda. Példája annak, hogy ma miként képzelik el nálunkaz orvoslást és segítést. A tibolddaróci barlanglakók állapotánakoka az, hogy az adott daróci határban megélni nem tudnak, anagybirtokon kapott bér pedig életüknek emberi fenntartásáhozalig elég. Ennek következtében a tényleges orvoslás az lett volna,ha földet kapnak, hogy éljenek vele és építsenek házat ők maguknak.Ilyen módon a tibolddaróciak élete javíttatott volnameg és nemcsak a lakóhelyük lett volna szebb.Ezzel szemben az történt, hogy az ok megmaradt, csak akövetkezmény tűnt el. A koldust jobb ruhába öltöztették, amitőlaz nem lett kevésbbé koldus, csak nem kellemetlen látni őt aszemnek. Most borsodi urak kedves szándéka szerint rozmaringés rezeda nyílik majd az egykori barlanglakók kertjében. Debérük ugyanaz marad és ugyanolyan kiszolgáltatott proletároklesznek mint azelőtt. Most puli, komondor és más fajmagyarkutyák fognak kötelezőleg ugatni az udvaraikon, miután gazdáikat»hivatalosan leszakijják« a domboldalról. De kenyerük nemlesz több, szalonnájuk nem lesz vastagabb, ebédjük nem leszízesebb. És főként, légióként viszonyuk a világgal nem fog megváltozni.Ugyanolyan kevéssé lesznek önálló és maga lábán,maga földjén élő né]), mint eddig. Ug} T anolyan bizonytalanulfog életük a bérkonjunkturaktól függeni, mint eddig. Ugyanolyanproletárok lesznek, mint eddig. Csak legföljebb a megyeiátutazók szíve fog derülni, hogyha meglátják Mikszáthfalvát,ahol szép, rendezett kis falu épült és minden házban muskátlipirosodik és virág illatozik és szépszőrű magyar kutyák ugatjákmeg az urakar, parasztok kutyáinak a szokása szerint.Talán viszonzásul azért, hogy az urak kutyái pedig a parasztokatugatják. A mikszáthfalvai építkezés tehát — bármennyire iskell örülnie mindenkinek, hogy végre történt legalább valamiérdekükben — mégis csak szomorú társadalmi tünet. Arrapélda, hogy az illetékesek, még ha segíteni akarnak is, akkor semhajlandók a hibák gyökeréig nyúlni és a barlanglakóknak nemaz életét akarják megváltoztatni, hanem csak néhányuk lakásait.

93BUDAPEST VONZÁSÁBANA nép, mely a Börzsöny lejtőin meghúzódó falvakban él,olyan, mint a napraforgó. Gyökere a földben van, de arca délfeléfordul, Budapest fülé. Életüket tulajdonképpen az szabja meg,hogy milyen közel, vagy milyen távol vannak Budapesttől éshogy falujukból milyen utak visznek Pestre. A területen kétvasútvonal fut át, az egyik a Duna mellett Szobtól Pest felé, amásik a Börzsöny keleti oldalának lábánál Balassagyarmat—Vácés Budapest között. Az Ipoly mellett műút megy végig a hegységnyugati oldalának aljánál és a falvakat részint Szobhoz, részintDrégely palánkon át Balassagyarmathoz köti. A föld egy-két falukivételével mindenütt kevés, a nagybirtok hatalmas darabokathasít ki abból a területből, amit az erdő még meghagyott. A vámosmikolaiés szobi járásokban például a terület 59 százalékát 500holdnál nagyobb birtokok foglalják el (ebben a területben bennevannak a Börzsöny erdői is).A táj és nép a Börzsöny lejtőin három élesen elkülönülőegységbe sorozható. Külön világ a Dunamellék, külön világ azIpoly baloldali völgye és külön világ a Börzsöny nógrádi lejtője.E tájilag is különböző három rész társadalma is élesen elüt egymástólés példának okáért a régi Hont megyéhez tartozó rész(Ipolyvölgy és Dunamellék) együtt is egészen más világ, minta Börzsöny nógrádi lejtője. Az egész terület közigazgatásilagBalassagyarmathoz tartozik. A valóságban Budapesthez tartozik,vagy kellene, hogy tartozzék. Budapest hatása mind ahárom tájra nézve másként jelenik meg.A Dunamellék Budapestnek távolabbi és nyári »Budája«.A hegy és víz vonzó kettősége és a főváros közelsége Budapestszerényebb rétegei számára nyaralóhelyül kínálja ezt a tájat.Ügyhogy e Dunamellék ma a pestiek számára Budapest üdülőtelepe,a falvak lakói számára Budapest külvárosa. A táj életét,alakulását és jövőjét e kettős szerep szabja meg. Ugyancsakez szabja meg a társadalom alakulását. A falvak lakói a falubanlaknak, de Budapesten dolgoznak és a parasztsorsot táji

94adottságok miatt szükségképpen fel kellett cserélniük a munkás(gyári-építőipari munkás), legjobb esetben altiszt-sorral. Ezjelzi az átalakulás egyik irányát. A másik, talán még szembetűnőbbváltozást pedig a nyaralók igényei hívták életre. Ezigények bizonyos polgárosodást eredményeztek. E polgárosodás természetesencsak felszínes, minthogy nem azáltal jön létre, hogya házak lakói a polgári életformába jutottak, hanem csak azáltal,hogy polgárokkal kerültek érintkezésbe.A Börzsöny és a határ közt elterülő területnek, az Ipoly balpartján,valójában szintén Budapesthez kellene tartoznia. Egyrésztazért, mert észak és nyugat felé az új határra! lezáródottaz útja, másrészt a főváros közelsége miatt. Sajnos ez a közelségcsak a légvonalban látszik közelségnek. A valóságban egy-kétdéli falut, (Ipolydamásd, Letkés) leszámítva ez a terület, mivela Börzsönyön át nem vezet használható út, távol esik Budapesttől.Régi szerepét, amely szerint inkább a Felvidékre nézett,mint Budapest felé, elvesztette és újat helyette nem kapott. A Felvidéktőlelvágták, de Budapesthez nem juttatták közelebb. ígyma elszigetelten és tengődve él, roppant rossz birtokviszonyokközött és zsellérjei meg nincstelen parasztjai össze-vissza vándorolnaka közeli, szobi és börzsönyi kőbányába munkára. Holotttermészetes szerepe voltaképpen az lenne, hogy a Dunamelléketés nyaralóit élelemmel, gyümölccsel, zöldséggel lássa el. Pesthezvaló közelsége miatt a kisgazdaságokban űzött minőségtermelésnekis nagy jövője lenne. Részint nyaralóknak, részint Pestreszállíthatnának és e táj, mely ina tengődő és értelme, külön céljanincsen, ezzel fontos szerepet kaphatna.A harmadik egység : a Börzsöny nógrádi lejtője, úton vanarrafelé, hogy maga is lassan szerény igényűek nyaralóhelyévéváljon, afféle másodosztályú Dunamelléké. Ott, ahol strand van,mint Diósjenőn, jelentékeny számban fordul meg nyaraló, deennek hatása még inkább csak a lakosok valami kevéssel jobbállapotán érződik, mint a falvak képén. A polgárosodás nem indultmeg, még felszínesen és külső jelekben sem. Viszont zsellérjeitmár csaknem száz százalékig Budapest szívja fel, azzal a különbséggel,hogy ezeknek sokkal rosszabb sors jut osztályrészül Pesten,mint a marosi vagy zebegényi németeknek. A marosi vagy zebegényinémetek kőművesek az építkezéseknél, az e vidéki palócok

viszont csak nekik segédkező napszámosok. Gyárimunkás sorbaalig-alig tudnak feljutni. E vidéken a kispolgári életszínvonalravaló feljutás Pest közelsége mellett is teljesen lehetetlen és voltaképpencsak az történik, hogy a nincstelenek és zsellérek az agrárproletársorsát felcserélik valami félig agrárproletár, félig ipariproletár sorssal. Ebben semmiféle fejlődés sem fedezhető fel,voltaképpen nagyszámú réteg mindenütt többé-kevésbbé fölöslegesés alkalmi munkákban hányódik oda, ahol éppen munkaalkalomkínálkozik.A vidék lakóinak életét ezek szerint a következő erőkalakítják:1. A Dunamelléken a táji helyzet, az Ipoly völgyben a tájihelyzet, a határ és a birtokeloszlás, a Börzsöny keleti oldalána birtokeloszlás teszi lehetetlenné, hogy a terület lakói saját falvaikkeretén belül, mint parasztok éljenek.2. A néhány kőbánya és a kevés munkást foglalkoztató nagybirtoknem veszik fel a zsellérséget, tehát e népréteg, mely az egészterület lakóinak körülbelül a kétharmadát teszi, máshol kellmegkeresse a kenyerét. Minthogy a legközelebbi munkaadóközpont Budapest, Budapesten.3. Ezek szerint a vidék lakosságának életszínvonala változatlanföldbirtokstruktúra mellett a budapesti, főként építőiparikonjunktúrától és az építőiparban fizetett napszámbérek nagyságátólfügg, továbbá attól, hogy mennyire képes falvait nyaralóhellyéátalakítani.Mindennek következtében a három vidék háromféle sorsotmutat. Legrosszabb a helyzete a zsellérségnek az Ipoly völgy ben,mely még az átalakulás kezdetén tart és Pesthez való közelségeellenére is meglehetősen az elzárt és önmagukban tengődő tájakjegyeit mutatja. Valamennyire enyhíti ezt, hogy a földbirtokeloszlásnémelyik faluban kicsivel jobb, mint a nógrádi részben.A nógrádi rész életszínvonalát a napszámbérek és az szabja meg,hogy palócai a legalacsonyabbrendü munkások az építkezéseknél,előbbre alig jutnak és állandó létbizonytalanságban élnek. Legjobba Dunamellék életszínvonala, részint a nyaralók, részintpedig a miatt, hogy e németek a társadalmi capillaritás útjainmég valahogy följebb tudnak jutni, míg a nógrádi palócoknál ez95

96a legritkább eset. Mindhárom vidék lakóinak életét és magatartásáta pesti munka, a paraszti életforma föladása és az ipariproletárnak a mezőgazdasági proletár Iétbizon3 r talansá gátol eltérőlétbizonytalansága szabja meg.ELSZIGETELTEKÉszakon a drégelyi vár romja, délen a szobi vasútállomásőrzi azt a területet, mely az Ipoly és a Börzsöny között húzódiklankás dombjaival. Ezekre a lankás dombokra keskeny, hosszú földszalagokfutnak fel. Hegyek alatt végződnek ott, ahol már az erdőksötét határa látszik. Innen előbb enyhén, aztán hirtelen meredekenemelkednek fel a Börzsöny oldalai, az egyes magaslatok szinte egymásnaktámasztják oldalukat, mint valami félős nyáj, melybena bárányok egymás közelében, majdnem egymáshoz dőlve állanak.Ezeknek a hegyeknek inkább háta van, mint csúcsa, sima és nemszögbefutó vonalakkal fordulnak az ég felé, csak az egy Nagy Gallaemelkedik ki közülük és előttük mint magános őrszem, ő az egyéniséga többi hegy között, melyeknek önmagukban alig van jellemzőjük,itt nem a hegyek jellegzetesek, hanem a hegység, a Börzsönymaga. Tömött hegység a Börzsöny, olyan, mint valami fal, melyenkevés rés nyílik az átkelőknek. Ez a hegyekből összeállt fal állja elennek a vidéknek a látóhatárát délkelet és Budapest felé. A meredekenkapaszkodó hegyek között, csak nehezen járható ösvényekvezetnek. Sokáig senkinek sem volt fontos, hogy ezen a hegységenátjuthasson az ember, ellenkezőleg az volt a fontos, hogy ne juthassonát. A közlekedést nemcsak a »domborzat« nehezíti, hanemkülönféle szabályok is tiltják, minthogy az erdő inkább erdei vadaknyugalmának őrzésére, semmint emberek üdülésére szenteltetett.Keményen és visszaparancsolva áll eléd ez a hegy, hogyha átakarsz menni rajta, nem is mehetsz máskép csak gyalog ésgyalog is csak bizonyos ösvényeken. Éppen Budapest irányábanzárja el a mögötte élő falvakat és nincs erre út, melyen aszekér elmehessen.A hegyekkel szemközt az Ipoly folyik, lankás partok ésérzelmes fűzek között. Nagyokat kanyarodik, mellette üde réteknyúlnak el, mezei virágokkal és tikkadt falvak sárviskókkal.Nyáridőn szerényen meghúzódik a víz a meder fenekére és mindig

nagyon elhagyott a folyó. Csak néha járnak bonne halászok, akikpadmalyok alól hajtják a hálóba a halakat. Egyébként nagyonelhagyottak a partok, bár olykor az országhatárok felől teljesentájékozatlan libák átúsznak a másik oldalra, hogy ott a homokonlepergessék tollúkról a vizet. Ezt a homokot a környékbeliek»másoldali« névvel jelölik meg és barátságosan gondolnak arra,hogy odaát harmadannyiért lehet cipőt kapni, mint ideát.A nép, 8 falu közel 11.000 lakosa e két határ között él. Az Ipoly,az országhatár és a Börzsöny, a tájhatár között. Mindkét határtőrzik. Az országhatárt határőrök, a tájhatárt vadőrök. Bármilyenfurcsán is hangzik, az országhatáron, az Ipolyon át nagyobb a forgalom,mint a tájhatáron, a Börzsönyön át. Az emberek átjárnakmegművelni a földjeiket, átcsempészni, amit ott és visszacsempészni,amit itt kedvezőbben lehet eladni. Apró birtokaik a kéthatár és a nagyobb uradalmak között szorongva nyúlnak el, őkmaguk pedig élnek ezekből a földekből és egyéb nehezen adódómunkákból. Ügy, ahogyan a hegység, az Ipoly és a földbirtokeloszlásmegengedi.A földbirtokeloszlás a helybeli intelligencia véleménye szerintkielégítő, a statisztika adatai szerint nem egészen. A statisztikaigaza mellett szól, hogy a terület két kapuján, a drégelyin és a szobin,ahol a hegy és a határ, meg a hegy és Duna között keskeny résnyílik a kiútra, sokan járnak át az itteni falubeliek közül munkaadúbbvidékekre. Vámosmikolától délre, Ipolytölgyes, Letkés,Ipolydamásd elhanyagolt, sokszor vakolatlan vályogházakban élőlakosai Szob felé indulnak és rendesen megállnak a szobi kőbányaüzemeiben, de sokuk továbbmegy Pestre az építkezésekhez. Ha vanvalami kis föld, megműveli az asszony, ha nincs, akkor vár a szombatonkinthazaérkező családfőre és a vele érkező keresetre.A Vámosmikolától északra fekvő falvak Perőcsény, Bernecebaráti,Tésa, Hont lakosai a drégelyi kapun jutnak ki abból a szorítóból,melyet a hegység és a határ alkot számukra. Ezek már a legkülönbözőbbmunkákkal próbálkoznak, fuvaroznak, mezőgazdaságimunkára mennek.A vidék központja Vámosmikola. Kétezeregynéhány lakosaközül 55 kereső tisztviselő van és körülbelül negyven kereskedőcsalád.A vidék kevés terményéből valamennyire fogyasztanak97

98a niikolaiak és amit, ők nem fogyasztanak el, azt a délebbre fekvőfalvakból nyaranta beviszik háton, kosárban a dunamelléki nyaralótelepekre,ott házalnak vele a parasztaaszonyok iíebegényben ésNagymaroson. A kevés és össze-vissza termelt gyümölccsel ugyanígyvannak, rendszertelenül hordozzák az éppen kínálkozó piacokra,néha húsz kilométernél is messzebbre a remélt pár pengőhaszonért. A terület közepén Szobtól Drégelypalánkig autóbuszjáratvan, főként az urak használatára, mert a parasztok nem igentudják megfizetni. A falvak népe Vámosmikolára nem ezen azautóbuszon jár be, hanem gyalog, néha piacra, gyakrabban hivatalosügyben, az adóhivatalba, vagy az ügyvédekhez és legkevésbbéaz iparosokhoz. A Börzsöny és Ipoly közti táj ipari szállítójaCsehszlovákia, cipésze a Bata-gyár.Vámosmikolán tizenhat elkeseredett suszter lakik. Valamikorők látták el a vidéket lábbelivel, ők szállítottak a falvakba cipőketbúcsúra, húsvétra és csizmákat télre. Ma már tizenhatuk közülcsak kettő folytatja rendszeresen a mesterségét, a többiek tizennégyennyaranta géphez mennek dolgozni. A parasztokkal haragosviszonyban vannak, mert azok protestálnak az ellen, hogy asuszterok elvegyék néhányuk elől azt a kevés kenyeret, ami aratáskorkínálkozik. E cipészek valamikor meg tudtak keresni heti25 — 30 pengőt, most jó, ha két-három, munkához jutó susztermegkeres heti tíz-tizenöt pengőt. A cipőért átmennek a vidék falvainaklakói a határon túlra. Ha véletlenül nagy a víz, megvárják,míg alacsonyabb lesz és csak akkor vesznek cipőt. Aki nem mer,vagy nem tud maga átmenni, bércsempészt fogad. Az átviendő,vagy áthozandó áru súlya szerint alakul a fizetség a csempészetért.Általában két pengő körül mozog. Ez az az összeg, amiértezt a nem egészen veszélytelen mesterséget a vámosmikola iáknakés a többieknek folytatni érdemes. Előfordult az is, hogy valamelyiküketmeglőtték, de ez a csempészetet nem csökkentette.Két pengőért már érdemes életet kockáztatni. Ezekben a falvakbankörülbelül mindenki, akinek ép a keze-lába és nem élkülönös jómódban, átjár a határon és körülbelül tízen vannak,akik hivatásszerűen űzik e »mesterséget«. A dolog a helybeliintelligencia tudtával és elnézése mellett folyik, egyik része azértnem veszi zokon az ügyet, mert maga is a gazdaságosabb cipőbeszerzéstválasztja, másrészük szociális indokokból. A esem-

pészet és a Bata-gyár ilyenmódon tönkretette Vámosmikola egyikszerepét és nem tud az lenni, ami lehetne : e szűk vidék kisipariszállítója és piaci központja. A táj elszigetelten, különösebb cél,vagy szerep nélkül él, nem találja meg a maga új formáját és feladatát.Éppen csak vegetál, napról-napra, ahogy lehet. Ez avegetálás sivár és reménytelen. Cselédnek mennek és summásnak.Perőcsényből tavaszonkint az egész falu összepakkol és elmegy.Igyekeznek munkát szerezni a beékelt kisebb nagybirtokon, ahola bérlő heves ember és volt úgy, hogy megpofozta egyik napszámosát.Az a sarkára állt, perelni akart, de végül kétszáz pengőbenkiegyeztek. Az élet kerete ezen a birtokon is olyan, mint másutt.Javulásra kevés a remény, még akkor is kevés, ha felülről a javításérdekében történik valami. Idén egy alkalommal, mikor az egyikbirtokon a béreket vizsgálták, nem azt kérdezték az emberektől,hogy mennyi a bér? Hanem azt, hogy meg vannak-e elégedve vele?Előzőleg természetesen jelezte nekik a bérlő, hogy mi a sorsa annak,aki nincs megelégedve. A bérlőnek különben van érzéke az intenzívebbtermelés iránt : rendszer nála, hogy egy ember húsz fillérreltöbb napszámot és félliter bort kapjon azért, hogy gyorsabb tempótdiktál a többieknek a kapálásnál. A kicsi helyen nagy a munkakínálatés a munkaadók éppúgy, mint másutt ügyes furfangokkaljátsszák ki azt a kevés szociális kötelességet is, amire kötelezték őket.A nép sorsa kétségtelenül a táj sorsával van összefüggésben ésha nem is feltűnően rossz, de mindenképpen kilátástalan helyzetükneklegfőbb oka a határ, másik oka az a koncepciótlanság, melylyelezt a vidéket mindeddig kezelték. Az idegenforgalmi eszméktőlzajgó hazában a Börzsöny szép erdői és a Mátránál ugyan alacsonyabb,de erdősebb és dúsabb hegyei és Pesthez való közelsége ellenéreis mindig mostohagyerek volt. Lehet, hogy némely előkelővadászok keze játszott közre ebben, akik meg akarták őrizni aBörzsönyt annak, ami: kevesek vadászterületének, szépagancsúszarvasok és őzek tápláló erdejének. Talán ezért nem visz át rajtaút és ezért nem épülnek benne nyaralóhelyek. Pedig ha épülnének,ennek a vidéknek lenne célja : ellátni a dunamenti és a hegyekközti vidéket zöldséggel és gyümölccsel. Ehhez persze a mai formábanművelt nagybirtok helyett minőségtermelésre és kisbirtokokralenne szükség. Erre azonban kevés a remény, a nép izgatottpolitikai atmoszférában él, csempészkedve és civódva, éles ellen-99

100tétek indulataival telve. Asszonyok mesélik, hogy leggyakoribbételük a »biciklileves«. Vagyis nagyon híg rántottleves. Azérthívják így, mert : »keresztülszalad az ember belsején, mint abicikli*.Ma már a nagy börzsönyi németek is erősen panaszkodnak,pedig valamikor hatalmasan és fejlődve éltek, sokfelé szállítva ésegyre-másra vásárolva a szomszéd magyarok földjeiből. Ebbenaz időben építették polgáros-ízléstelen házaikat festői fekvésűfalujukban. A házak ajtaján színes üvegek virítanak, az üvegen aházigazda neve áll. llengeteg virág az udvarokon, ablakaikbangótbetűs német áldásokkal hímzett függönyök fehérlenek. Nagybörzsönymég ma is vidám és polgárosodott helynek látszik azipolyinenti vályogos, rongyosvakolatú és hiányostetejű házakkalzsúfolt magyar falvak mellett, de még Yámosmikola mellett is.Pedig ott sok bolt van, köztük olyan is, mely azt hirdeti, hogytulajdonosa »úri és magyar ruhákat« szab, s ckkép tesz különbségetbölcsen urak és parasztok között. Vámosmikola széles ésgödrökkel teli utcáin száll a por, Nagybörzsöny viszont ízlésselépült, rögtön a hegyek alá, utcáiba bejutnak az Ipolymögöttihegyekből jövő szelek. A börzsönyiek ma teljesen elszigetel ve élnek,még az autóbuszjárattól és a szob—drégelypalánki műúttól istávol. Őszönkint minden arra járónak liter bor jár egy szép köszönésért,hiszen úgyse tudják eladni. A Börzsöny nyugodt alsólejtőin termelik a szőlőt, mely valaha gazdaggá tette őket, managyivókká. A falu mellett magos dombon szép templom áll,körülötte beomlott alacsony fal. A fal tetején, a kövek köztmegragadt kicsiny földbe kapaszkodva, bátor és igénytelen mezeivirágok küszködnek a szelekkel. A falközti kertben dúsan nő a fű,látszik, hogy nem jár erre senki, az árpádkori templom testes romántornya nyolc oszlopos ablakával és hozzánemillő bádogtetejévelárván néz ki az Ipoly völgyére. Hátul nagy hegyek gömbölyűdnek,ezeknek mintegy őre a templom és fal kerek szentélyével, szépnyugodt és egyenes vonalaival. A szentély hátsó falán a hegyekrefélkörben tizenkilenc faragott fej pislog. Koponyájukon nincs haj,álluk erős és lelógó bajusszal szemlélődnek a világba, zordan, konokulés kissó értetlenül, hogy ilyen tatár-pogány külsővel keresztényszentély falára kerülhettek, és ma németek laknak körülöttük.

Budapest roiizásdhan : l'cst /W

Dcjtdrl'cjldriudrnr

101TALAJTALANOKA budapest—vác—balassagyarmati vasútvonal mellett Verőcénélés Magyarkútnál még a zöldben elszórt villák vannak, későbbmár csak kisebb hegyek következnek, lombos erdők és szeszélyesenkanyargó völgyek futását követi a sín. Nógrád előtt síkabb tájakraér az utazó és messziről látni a nógrádi várat, mely külön dombonáll, mint egy sereg vezére, a Börzsöny torlódó hegyei előtt. A várkopott falai közül, mint egy vádoló és figyelmeztető mutatóujjnyúlik fel a torony egyik falának rongyoltkörvonalú maradványa.Később Diósjenő áll a vasút mellett a Börzsöny árnyékában,strandján nyaranta pestiek fürödnek. Keletre már laposabb dombokfekszenek, sűrűn ülő falvakkal és a jenői tó kéken fény lik agyér fák között.Nógrádban a vár alatt szlovákok laknak. A lányok vasárnapünnepi díszben ülnek a padkákon, a tisztafehér csinos házak előttés magyarul énekelnek a utániakon. Ruhájukon derekuktól aválluk felé szép ívelt vonalban ritkásan hímzett piros virágokfutnak. A férfiak frissfehér ingben és feketében járnak a kocsmába.Itt újságot olvasnak magyarul és megjegyzéseket fűznek hozzászlovákul. Beszédükbe csak ritkán keverednek magyar szavak,akkor is olyanok, amelyeknek nem tudják a szlovák megfelelőjét.Magyarok a kedvenc káromkodásaik és a munkahelyek megjelölései,ezeket már nem fordítják vissza az anyanyelvükre. A posztógyáratposztógyárnak mondják, »öt perc szünet*, mondják magyarulés az »eridj a fenébe«-t zamatos magyarsággal használják. Ruhájukbársony, ingjük fehér, kalapjuk fekete. A házak, melyekbenlaknak, alulról csinosak és tiszták, de ha felülről nézi őket az ember,rom-felkiáltójel-tornya alól, rongyoltak és megrogyottak a tetők,szürkén és vigasztalanul fekszenek a szétdúlt vár alatt. Pedig anógrádiaknak, mint általában a vármegye nemzetiségi lakosainak,van földjük és még tudnak élni rajta. A szomszéd-magyar falvakbólsokkal többen járnak el a vasútvonalon, mely Pestre visziőket, pesti munkába.Nagyoroszi 72, Dejtár 94 kilométerre van Budapesttől, Patakkörülbelül hasonlóképpen, csak éppen távolabb a vasúttól. ViszontBalassagyarmattól alig tizenkét kilométernyire van Dejtár és 32Szabó Zoltán: Cifra nyomorúsá*;. 7

102kilométernyire Nagyoroszi. Mégis mindegyik sokkal inkább tartozikPesthez, mint Gyarmathoz, Dejtár szinte Pest külvárosábólegy részlet. Gyarmatra sokkal kevesebben utaznak ezekről az állomásokról,mint Pestre, azok is jórészt urak és másodosztályú utasok.A harmadosztályú utasok Pest felé utaznak, ha utaznak egyáltalábanés szombat esténkint egész biciklirajok érkeznekDejtárraPestről. Dejtárt a vasút mellől látni ugyan, de csak látni. A vasútnem áll meg Dejtár mellett, hanem két kilométerrel odébb. Ajáratlan idegen töprenghet az okán annak, hogy miért van azállomás másutt, mint a falu? Aki kérdezősködni kezd, hamarmegtudhatja : az állomást nem a falu lakosainak, hanem az uradalomrépájának építették. Az uradalom cukorrépájának szállításiszempontjai szerint készült az állomás és a dejtáriak az egykoriszempont miatt ma is két kilométert gyalogolnak a megállóig.Közben aligha gondolnak szeretettel az uradalom közlekedéspolitikaialapelveire. Az uradalom különben félköralakbanveszi körül a falut, Patakot nemkülönben, ölelése szoros éséletet fojtó, e szorításból a menekülés útja : a vasút és a pestinapszámosmunka. Dejtár lakosságának egynegyede bejár Pestreépítkezésekhez, különösképpen állványozásokhoz. Egy kis hányadacsempészéssel foglalkozik, másik rész kupeckedik. Helybeliek becsléseszerint harminc-negyven család él csempészetből. A csempészésnekhatározott taksája van. ötven kiló búza vagy rizs átviteleöt pengőbe kerül. Vagy 50 dejtári él marhakereskedésből és rendkívülkevés él a dejtári földből, melyből átlagban alig jut egy-egyfél hold egy-egy leiekre, vagy két és fél hold egy családra. Néhanemcsak cipőt, hanem asszonyt is hoznak »cseholdalról« és őkmaguk lemennek egész Hatvanig—Jászberényig kupeckedni. Régen,mikor még nem tanulták ki a különféle fortélyosabb pénzkeresésimódokat, valószínűleg csak egyszerűen elvándoroltak. Legalább isezt bizonyítja, hogy az ország különféle vidékein sokfelé élnek Dejtárinevű emberek és e név nyilvánvalóan azért ragadt a jövevényekre,mert Dejtárról érkeztek. Ma már a menekülésnek nem eztaz egyszerű és közönséges módját választják, hanem harcba szálltaka körülményekkel, az adottsággal és a helyzettel. Férfiak-nőkaggályok nélkül.A nép szaporodott, a föld maradt és a dejtáriaknak, patakiaknakmásutt kellett keresniök életük szükségleteit. Más nép talán

103lassan senyvedni kezdett volna, szegényedni a földek osztódásánakarányában, de a dejtári megállt a talpán. Kemény és ravaszférfiak, akikről dicsérettel szólnak a katonák, nem hagyták magukat,szépnövésű asszonyai is levonták a helyzet következtetésétminden gátlás nélkül. Minthogy nem élhettek jól abban a rendbenés azok szerint az erkölcsök szerint, amelyeket a kor ésa vallás rájuk parancsolt, feladták ezeket az erkölcsöket. Nemsuttyomban, titkolózva és bűntudattal, hanem bevallottan, nyíltanés különösebb szégyenkezés nélkül. Ma már rendszer lett abból,hogy módszeresen nem veszik figyelembe az erkölcs parancsait, sa vármegye urai, ha nagyon szapulni akarnak egy falut, őket szidják,erkölcstelenségüket részletezik több-kevesebb megértéssel. Devannak olyanok is, akik készséggel elismerik, hogy annak, hogyDejtár ma a megye botrányköve, ahol állítólag szívesen lopnak aférfiak és teljes rutinnal szolgáltatják ki magukat az asszonyok,végeredményképpen a birtokeloszlás az oka, mely lehetetlennétette, hogy a dejtári nép a maga erkölcsei, formái szerint megéljena maga területén.»Dejtáron, Patakon, nincs az asszony lakaton* — ez a kis versesmondás közismert egész Nógrád férfiai között. A mondás csakszabadosságra céloz, de a valóság ennél sokkal súlyosabb, lévénDej táron nem a szabadosság, hanem a prostitúció a rendszer.Hangsúlyozni kell, hogy nem kivételes esetben, hanem faluszerte,bevetten, elismerten, megszokottan és még a falusi erkölcsökprimitív ellenőre, a pletyka is eltűnt Dejtárról. Férjek, apákés anyák kevés kivetnivalót találnak már ebben. Ha más falubanaz találkozik szembe a közvéleménnyel, aki az általános erkölcsökellen vét, itt szinte mondhatni az, aki az itt általános »szokásokhoz«nem idomul. A folyamat, ami két falu lakosságát ebbe a rendszerbejuttatta, világos és tiszta. Kezdődött azzal, hogy az itteni népnagyon szép palócfajta és éppen e miatt a szokottnál nagyobbmértékben kellett egykor a szokásjog által szentesített asszonyadótaz uradalom tisztjeinek és a nadrágosoknak szolgáltatnia.Mikor a vasút lehetőséget adott arra, hogy a dejtáriak meneküljeneka kilátástalan földhözragadt szegénységből a pesti munkafelé, a legényekkel a lányok is mentek. Az építkezési munkánál7*

104szokásos ideiglenes szállásokon, húszan-harmincan háltak bezsúfolvaegy helyiségben, azonfelül kívül voltak falujuk egykor mégszigorúbb szokásain és légkörén. Természetesen a szabályok,melyeket nehéz volt betartani, hamar megbomlottak. Minthogyaz építkezési munkáknál a dejtáriak, e kevéssé szédülős, bátor ésvakmerő nép nagyon bevált, mindig kaptak munkát, nehézidőben is, sőt egyes magasépítkezéseknél egyenesen Dejtárrólkérnek munkásokat a vállalkozók. Ekkép ez a munka rendszerrévált és a munkával együtt rendszerré vált a szekszuálerkölcsneka munkahelyen megszokott szabadossága.A dejtáriak, akár napszámosok, akár cselédek, elsőrangúmunkaerők ; csak — a dejtári cselédlányok a városban reggelig sohanem kerülnek haza és ezt az éjszakai kimenőt mindig meg is követelik.Ettől már csak pár lépés a szabályszerű prostitúció és a helybeliintelligencia szerint igen sokak számára csak jogcím az, hogycselédnek mennek, az alibi alatt egészen más szerep bújik meg.Ma már gyakran előfordul, hogy a dejtári apák elküldik lányaikatGyarmatra, mert kifogyott a pipájukból a dohány, azzal a kimondottmegjegyzéssel, hogy »szeress össze apádnak egy kis dohányravalót*.Ha idegen nadrágos ember végigmegy az uccán, a dejtárilányok kiállnak a kapuba és félreérthetetlenül néznek a szemébe,az egyik gyarmati kocsma előtt állandóan ők szolgáltatják a felalásétálókat. Mindez rendszerré vált és ma már megjavíthatatlan.Hogy kifejlődött, abban nem kis társadalmi tanulságok mutatkoznak.Megmutatkozik legfőként az, hogy a napszámosmunkábólélő félparaszt-félmunkás réteg teljesen elvesztette lába alól a talajtés életszemlélete bizonytalanná vált.A nők erkölcsi normáinak a felbomlásával együtt haladt aférfiak szemléletének átalakulása és belső megingása, természetesenmás vonalon. A munka, mely merészséget, bátorságot éssúlyos erőfeszítést igényel, egész szemléletükben és otthoni életükbenis érezteti a hatását. A csempészés fölemlegetése ezen atéren nem lenne helyénvaló, hiszen a csempészés e vidék népének,sőt értelmiségének nézete szerint is, még veteknek sem jelentékeny.Viszont az üzletszerűen űzött bércsempészés, mikor nem kiki amaga számára szerzi be olcsón, amit a határokon belül csak drágán

105kaphatna meg, már más és súlyosabb elbírálás alá eshetik. Ugyanígysúlyosabb a »vállalkozó-csempészés«, mikor a dejtári ideát,vagy odaát olcsón összevásárolja az árut, átviszi a határon és aztándrágábban eladja. E vakmerő »vállalkozások« már arra mutatnak,hogy a nép erkölcsi skrupulus nélkül és a paraszt-mult mindenhagyományának sutbadobásával igyekszik úgy érvényesülni, ahogyantud. A környékbeliek egyhangú állítása szerint a dejtáriakközül sokan lopnak, szinte virtusból és vitézül. Építkezésnél szerzetttudásukat ügyesen használják ezen a téren. A kistarcsai gépgyárbólpéldául hatméteres falon keresztül loptak gépszíjat,őszönkint gyakran bontják ki a pincéket és isszák meg a bort, avonati tolvajlásokkal már eleve őket gyanúsítják.Bort sem legális kocsmákban isznak, hanem leginkább zugkocsmában.»Fekete bika«, »Bábrongyos« és egyéb ilyen nevekenhét zugkocsma működik a faluban, ezekben a rendes kocsmákbankimért borok sokszorosát fogyasztják el az emberek. Életmódjuk,mely ilyen módon színes és változatos, merész és gátlások nélküliegyebekben is érezteti hatását. Föllépésüket bátorrá teszi, keményenellenszegülnek a hatalomnak és a vármegye embereinekdejtári-szapulása mögött kis félelem bújik meg. A választásokatitt csak katonasággal lehet lebonyolítani és ha az alispán utatakart építtetni Dejtárba, a dejtáriak keményen megtagadtak bármilyencsekély hozzájárulást. Meg akarták üzentetni az alispánnak: ha azt akarja, hogy ne rázza őt az autó, amikor errefelé jön,csinálja maga a megye az utat. ök azért, hogy az alispánnak kényelmesebbútja legyen, a kisujjukat se hajlandók megmozdítani.A pesti munka, a merész vállalkozások jelentős öntudatraébredést és önbizalmat eredményeztek náluk, sikerrel szállnakszembe olyanokkal is, akik előtt más falubeliek a cselédek esetttartásával, lógó karral és levett kalappal, topogva mernek csakmegállni. Természetesen a baj az, hogy ez az öntudat nem megalapozottés komoly öntudat, hanem inkább csak valami hetykeszembehelyezkedés, nem abból folyik, hogy tudják helyüket ésszerepüket a világban, hanem abból, hogy fölismerték, aki ügyesenpróbál és okosan mer, annak minden sikerül. Ennek a sikerneka bizalma ott van a nézésükben és a magatartásukban, a dej-

106tári asszonyok túlságosan közelről ismerik az urakat, ahhoz, hogytiszteljék vagy akár csak féljék őket és egy-egy bizonyítvány megszerzése,mely más falvak népe számára megoldhatatlan nehézségetjelentene, a dejtáriaknak gyerekjáték. Ilyesminek elintézéséremár csak az asszonyt küldik, aki nagyon rövid idő alatt megszokott szerezni mindent, amire szükség van. Kikristályosodottmódszerük van a nagyobbszabású és körültekintéssel megszervezettcsempészésre is. Ezek végtelen változatosak, az asszonyokintim szolgálatokkal szerepelnek bennük.A dejtáriak csöndes cinkosságban élnek és minthogy csakilyen módon tudnak gyarapodni, a maguk kis közösségében bevették,elfogadták és erkölcsi aggály nélkül alkalmazzák módszereiket.Minthogy a szerelmi erkölcs lazasága a városi prostitúcióhozhasonlít, e réven jelentkeznek az élet városias kísérőjelenségei is.Például: nagy a szappanfogyasztás. A kanász lánya háromfélearckrémet használ és a kereskedők legkeresettebb árui a liszt melletta piperecikkek. A Gyarmatra járó kereskedelmi utazók ki szoktakjárni Dejtárra »egy kis kalandra*. Lányok és asszonyok fogamzástgátló szereket hordanak maguknál, »baj« esetén pedig a lányoktollszárral vérzést idéznek elő, bemennek a gyarmati kórházba,ahol aztán mentik a menthetőt. Magzatelhajtások is vannak, ezeketszokás szerint rendesen a férfi fizeti meg. Természetesen ilyenmódon a gyerek roppant kevés Dejtáron és sok az egykés család.Ez az egyke semmiben sem hasonlít a baranyai egykéhez, inkább avárosi középosztálybeli egykéhez áll közel, mert a dejtáriak márnem azért nem akarnak gyereket, hogy a föld együtt maradjon,hanem kényelmi szempontok miatt. Híresek a megyében arról,hogy náluk tart a legtovább a betegség, állítólag értenek hozzá,hogy kis sérüléseket nagyobbá tegyenek, tudják, mint lehet sokáighúzni a táppénzt.Az urak Nógrádban szívesen beszélnek a dejtáriakról, kicsitmegbotránkozva, de azért nem tagadva meg magukban a férfit,nyelvükkel csettintve az elbeszéléshez. Ha elrettentő példát akarnakfelhozni arra, hogy nálunk mi mindenre képesek a parasztok,Dejtárra hivatkoznak és semmiképpen sem akarnak a jelenségokaival foglalkozni, csak éppen történeteket beszélnek s amintillik, felháborodnak. Aligha hiszik el magukban, hogy Dejtár

107tulajdonképpen társadalmi jelenség. A dejtári tünetek csak bizonyítékotszolgáltaínak, hogy mire jut egy nép, hogyha nem tunyaés nem apatikus, hanem gátlás és félelem nélkül levonja helyzeténekkövetkezéseit úgy, ahogyan ma levonhatja. Dejtár végsőfokon egy sokfelé és sok mindenben megmutatkozó társadalmifolyamatnak szélső példája. E folyamat szükségszerű, hiszena dejtáriaknak el kellett menniök hazulról, más életet kellettkeresniök, tehát szemléletet kellett váltaniok és e váltásban azerkölcsi normák meg kellett hogy inogjanak. Az uradalom ma aligharminc családnak ad kenyeret. Ezen a lényegen keveset enyhítaz, hogy újabban tataroztatta a cselédlakásokat, tiszta mellékhelyiségeketépíttetett és kötelezővé tette azt, hogy virág legyena cselédházak ablakaiban. A dejtáriak szükségképpen kerültek felúton és vonaton Pestre az építkezésekhez, szükségképpen alakultakát ezzel kapcsolatban. Ennek az átalakulásnak természetesennem csak az az oka, hogy a pesti munkásszállásokonegyütt alszanak legények és lányok, hanem az is, hogy a parasztisorsot fölcserélték proletársorssal. Már nem parasztok és még nemmunkások. Veszélyes és vállalkozó szellemet igénylő munkájukmellett könnyen kitanulták annak fortélyait, hogy mint lehetolyan eredményeket elérni az urakkal szemben, amilyeneket abecsületesebb és skrupulózusabb paraszt sohasem érhetett volnael. Látták, hogy ami nem megy becsülettel, sikerül kerülő utakon,asszonyok segítségével. Más társadalmi körülmények és másviszonyok között a dejtári kemény, öntudatos nép lenne, a talpánerősen megálló és hatalmas eredménnyel dolgozó. így riasztópélda arra: mint fordíthatja rosszra tehetségét egy életrevaló nép,mely megakadályoztatott abban, hogy jóra fordítsa képességeit.Átalakulásuk még nem végződött be teljesen és erre jó bizonyítékaz, hogy a dejtáriak nagyrésze a lisztet is boltban veszi,— de ez még szégyennek számít. Mégis már inkább proletárok,mint parasztok. Feltűnően sok újságot olvasnak. Még azok is,akik földjükön dolgoznak, sokszor szántás közben is olvassák alapot és naponta átlag 200 ujságpéldányt fogyaszt el a falu. Közigazgatásiszakemberek, mint az egyik legnehezebben kezelhető*faluról beszélnek Dejtárról, az itteniek nem engedik, hogy egyszerűenkibabráljanak velük. Ügyeiket nem hagyják félben, mindennelbemennek Gyarmatra és néha Pestig szaladnak az igazukért.

108Étrendjük is inkább a munkás, mint a paraszt étrendje, sok hústvesznek a székben és a mészáros már két házat vett abból a haszonból,melyet a húst gyakran vásárló dejtáriakon keresett. Sokanvannak már olyanok is, akik kenyerüket nem otthon sütik, hanema péknél és a parasztélet színei már csak az asszonyok ruháin csillannakmeg vasárnaponkint, mikor templomba mennek imádkozniés a templom elé kacérkodni.A falun széles, két csordának is elég főucca fut végig. Ennekoldalánál állnak sorjában a házak. Nem kis parasztházak ezek,hanem hosszúak, olyanok, mintha valamikor cselédházak lettekvolna. Egyik arcuk az uccára néz, másik hátra, a rétek felé. Öthatcsalád lakik egy ilyen házban, egymás mellett, az udvarukközös. Az öregasszonyok az udvar kövén ülnek guggolva és ráncosarccal, mint összekuporodott fekete kísértetek. Egy-egy családházrészével szemben a melléképületek állanak. A melléképületekután a következő hosszú ház jön. Ennek hátsó fala és a melléképületekhátsó fala között szűk kis köz van, olyan piszkos, minta városi házak világítóudvara, csak világosabb. Ez a dejtáriakreterátja. Hogy deszkából építsenek, az nem divatozik. Van ugyannéhány ilyen magosabbrendű építmény is, itt-ott trágyadombokon,de ezeket ritkán használják, mert sok családra szólnak. Mindenideiglenesnek látszik itt, félbenmaradottnak és gondozatlannak.A házakat nem rendezik be olyan szeretettel, mint a parasztok,az udvarok elhanyagoltak. Olyanok ezek a lakások, mintha valamifurcsa falusi nyomorultak zugai lennének, akik soha nincsenekotthon és akkor is csak ágyukba térnek aludni, nem pedig az otthonukbaélni. Van ház, amelyben hét család — huszonhét lélek —lakik egymás mellett, hol haragos, hol barátságos szomszédságban,összezsúfolva. A fiatalok ritkán vannak otthon, tizenhat éveskoruktól ötvenig bejárnak Pestre munkába, vagy átjárnak ahatáron »vállalkozni«, a lányok tizenhét-tizennyolc éves koruktólteszik ugyanezt. A pesti munkába járók, húsz-harminc pengőtkeresnek egy héten. Nagyon vállalkozó, nagyon bátor nép ez, jókatona és kicsit »vagány« és büszke. Talán arra, hogy megtaláltáka módját annak, mint lehet eredményeket elérni a mai társadalomban.

109A mai erkölcsökön csak néhány öreg csóválja a fejét, azok senagyon. A kevés gazda, a faluban és a szomszédban, lenézi azállványozókat, ezeket a »hátizsákosokat«, kiszorítottakat és naprólnapra élőket. Az urak megvetéssel beszélnek róluk és szidalommal,de élnek asszonyaikkal. Pedig csak az ítélkezhetik rajtuk, akijobb és emberibb életet akart volna adni nekik, vagy az, aki tudja,hogy mint dolgoznak magosán a járda kövei fölött, kevés bérért,szegényen élve a város kirakatai eló'tt. Az, aki tudja mint alszanak,Pesten pincékben, csupasz földön, külvárosokban, egymáshozszorulva gorkiji menedékhelynek is silány helyisegekben és munkájukkal,bérükkel nem tudnak megvásárolni mást, mint a napiéletüket. Az életet, mely bizonytalan és üzemi balesetek hősihalálával fenyegető és egészében talajtalan és kilátástalan.Ha Dejtár elrettentő példa és kivételes jelenség, példájaannak, hogy a sorsváltásban hová juthat egy falu népe, szomszédainakélete egyhangúbb, nem ily rikító színekkel ékes, de általánosabb.E vasútvonal körüli falvak: Patak, Érsekvadkert,Drégelypalánk, Nagyoroszi és a többiek nagyjából ugyanazonerők súlya és taszítása alatt élnek, csak éppen nem jutottak azerkölcsi szemlélet megbomlásában oda, ahova Dejtár. Tulajdonképpeniközéppontjuk Budapest és mint más vidékek népének asummásmunka, úgy jut nekik osztályrészül az építkezési napszámosmunka.Körülbelül úgy is élnek ebben a munkában, mint a sunirnásoka nagybirtokon. Tarisznyából esznek, bőven kenyeret és szűkenszalonnát, hogy minél kevesebbet költsenek saját élelmezésükre,míg munkában vannak és minél többet vihessenek haza. Azépítkezéseknél ők a segédmunkások, mindenki inasai, akik teherrela hátukon és súllyal a kezükben szaladgálnak az ingó deszkákonnaphosszat. Sokuk gyalog jár be nyolcvan kilométer távolságbólis, hogy a vonatköltséget megtakarítsa. Kevésbbé vállalkozó szelleműekés kevésbbé bátrak, mint a dejtáriak, mert azok állványozóklévén jórészt magosabb helyet foglalnak el az épület körül dolgozómunkások ranglétráján, mint a segédmunkás vadkertiek és a többiek.Gereblyés László az építőmunkások életéről szóló tanulmányábanígy ír pesti szállásaikról : »huszan heti 1 pengőért (másutt12-en 2 pengőért) a csupasz földön alszanak*. Olyan pincékben is,

110»ahonnét a legutolsó felhőszakadás úgy kiöntötte őket, minthacsak ürgék lettek volna«. Az épületek aljában a malter és téglákközött is látni lehet éjszakánkint egymás mellé bújó csoportjaikat.Ahogyan csak lehet, egymáshoz szorulnak, hogy melegítsék egymástés legtöbbször újságpapír a lepedőjük, rongy a takarójuk.A bérből, amit hazavisznek azért rendesen kikerül valami, cipő,vagy öltözet ruha és minthogy pénzt keresnek, nem terményt,lassan inkább a munkásproletárok, mint az agrárproletárok szemléletéhezidomulnak. Életük, sorsuk és keresetük nagyon bizonytalan,építkezési konjunktúráktól függ. A város függvén3'ei ők,akik még falun húzódnak meg. Palóc viseletük élénkebb színeitmég úgy-ahogy őrzik, Dejtáron is, másutt is, de alapjában Pestheztartoznak. Kevés közük van a földhöz, mely nem az övék. Szépenpéldázzák, hogy mai viszonyaink között mivé lehet a paraszt, akinem tud már paraszt maradni.FÉLFALUSIAKMicsoda táj ! — mondja kissé áhítatosan, kissé elragadtatvaés csodálkozva az utazó, aki hajón utazik erre Szob és Nógrádverőceközt. Szobnál kezdődik. A sima vidékből meredeken kapaszkodnakfel a hegyek és sötét erdők nézik magukat a vízben,mely szélcsöndes időben olajos simán csúszik át a hegyek szorításában.A hegyoldalakon riadtan és erősen fogódzva kapaszkodnaka fák és bokrok, a balparton a vasúti sín alatt az országútfehér korlátja világít. Az éjszaka misztikus ezen a tájon, különöshalvány fényekkel és árnyékokkal teli. A Duna, mint fényesfémlemez tündöklik a holdfény alatt, a Börzsöny és Pilis, azerdők és árnyékok sötét keretében. Korábban, napnyugtakorpiros fénnyel szegi a nap a lankás pilismaróti földnyelvet, aholfürödni szoktak a homokos parton. Hősi mondákhoz és borzongatómesékhez illik ez a táj. Visegrád, kopott szürkésfekete romjaivalés a romok alatti parton az élőknek pirostetejü vidám hajlékaival,illő díszlet a hegyekhez. Űgy illeszkedik, olyan engedelmesen,olyan szükségesen és elválaszthatatlanul a hegyek sötétjébe,mint a régi mondákba a harc, a bukás és a győzelem. A Salamonrólnevezett torony is talán olyan embertől kapta a nevét,aki inkább értett a táj levegőjéhez, mint a történelemhez és sze-

111rencsétlen sorsú királyt képzelt ide, aki vastag falak között rácaoaablakon nézhette, milyen szép, milyen fenyegető, milyen változatosés milyen elszomorító odakinn az a világ, mely szűk éavigasztalan benn a falak között. Hegyeket láthatott onnan,melyek mint zöld óriások hatalmas lábukkal belelépnek a Dunábaés széles vizet, mely azzal válaszolt a testébe tolakodó hegyeknek,hogy megkerülte őket. Vidám nyaralókat lát ma az ember alejtőkön, itt-ott ó templomokat, dúslombú fákat és bokrokat,melyek szívósan kapaszkodnak a fövénybe, akkor is, ha a víztavaszonként ellepi őket. A folyó kövér hajókat és karcsú csónakokathordoz a hátán, télen korhadt gallyakat, nyári estéken pedigkülönféle zenéket a partokról, amit egyik part üzen a másiknak.Xagy harc lehetett itt valamikor a Duna és a hegység között,a víz győzött, győzelmének ára az a néhány nagy kanyar volt,mely nélkül alig tudta volna áttörni a hegyek erős bástyáit.A két nagy erő küzdelmének eredménye még ma is éreztetihatását a parti ember életében.Az ember e tájban két erő közé szorult. A nógrádi partonZebegénj'ig egyre közelebb jönnek a hegyek a Dunához, Zebegényés Szob között aztán megint hátrább vonulnak, hogy helyet engedjenekaz Ipoly völgyének. Az ember a nemzetközi Duna és azállami vadászterület között él. A házak mögött kincstári erdőkvannak, bennük szépen, nyugodtan élnek a vadak. Ezek az erdőképpolyan tilosak a közönséges embernek, amilyen tilos a Dunaaz úszni nem tudónak. A víz és a meredek hegyoldalak szorításábanélő nép igyekszik kibújni szorult helyzetéből, mint ahogyigyekszik kihúzni a lábát a csizmából az, akit szorít a csizma.A szorításból való menekülésnek egy útja van : a vasútvonal Pestfelé. Ez a 63 kilométer hosszú vasútvonal kétféle szerepet tölt be.Az egyik szerep : reggel elviszi és este visszahozza azokat,akiket a keskeny part és erdő közötti sávról kiszorít a hegy és avíz. Pestre viszi őket dolgozni és Zebegénybe, Marosra, Verőcérehozza vissza aludni, vagy vasárnapot ünnepelni. A másik szerep :nyár elején kihozza és nyár végén visszaviszi azokat, akik ide jönneknyaralni a hegy és víz közé. A nógrádi part falvainak életétígy szabja meg a Börzsöny és a Duna. Ami az utazónak táji szépség,a lakónak parancsoló hatalom, a vonat, mely az utazónakközlekedési eszköz, a lakóknak lehetőség a szabadulásra. Mód

112arra, hogy városi munkából éljenek a falun, ahol nincs hely arra,hogy falusiakként éljenek. A Börzsöny és a Duna reggel kiszorítjákés este újra maguk közé fogadják a népet, ezen a vidékenSzob a vasútvonalból, Zebegény, Nagymaros, Kismaros, Nógrádverőcea vasútvonal által él. A falvak naponta Pestnek adják amunkájukat és a falusiak nyaranta pestieknek adják a lakásukat.A Börzsöny és a Duna szorító ereje Verőcétől Szobig egyreerősödik és egyre kevesebb teret enged a földből való életnek.Ahogy közeledik egymáshoz a hegy és a Duna, úgy fogy azoknaka száma, akik a hegy és Duna között nemcsak lakhatnak, hanemélhetnek is. Verőcénél még kisebb hegyek vannak, itt-ott művelhetődombokkal és szélesebb a köz a meredek oldal és a víz között,Nagymarosnál már kisebb ez a köz, Zebegénynél a legkisebb, Szobnálvalamivel nagyobb, de ott egy-két a területhez viszonyítvajelentékeny birtok segítségére siet a hegyeknek és a Dunának.A folyó és a Börzsöny erejének hatása egészen pontosan megláthatóa statisztikai adatokból is. Nógrádverőce és Kismaros keresőinek33%-a él földművelésből, 38%-a iparból. Nagymaroson márcsak 24% az őstermelő és 50% az ipari munkás. Zebegényben18% él a zebegényi földből és 45% pesti munkából, vagy másuttvállalt munkából. Szobon 13% az őstermelő, 16% az iparos és —52% a közlekedési alkalmazott. Tehát az őstermelésből élőkszáma, amint a hegyek közelednek a Dunához, egészen egyenletesenesik, az iparban ellátottaké, akik jórészt Pesten dolgoznak, csaknemegyenletesen nő.Ugyanez a szabály szinte matematikai módon érvényesül afalvak idegenforgalmában. Ilyenformán minél közelebb jönneka hegyek a Dunához, annál szívesebben és annál többen jönnek anyaralók és annál többet is fizetnek a lakásért. Marosra többenmennek, mint Verőcére és Zebegényben jobban fizetik meg a szobát,mint Maroson. Szob, mint határállomás ebből a nyári nyaralóhullámbólnem kap, viszont a határhivatalokból él. A hegy ésvíz ölelésében élő népnek tehát nincs más lehetősége, mint napontamegjárni azt az utat, mely Pest felé vezet és ez az út nemcsakPestre visz, hanem a városiasodás és a polgárosodás felé. E polgárosodásta természeti erőkön kívül a nyaralók is előmozdítják,hiszen a vidéken, ha odavaló ember épít, már ma úgy épít, hogy a

113nyaraló polgár igényeinek legyen megfelelő és segítségére siet enneka polgárosodásnak az is, hogy e táj lakói igen nagy százalékbannémetek. A hivatalos statisztika szerint Szobnak ö'ö, Zebegénynek61, Nagymarosnak 20%-a német, ami persze nem jelent annyit,hogy ennyi a német eredetű, hanem csupán azt, hogy ennyienvallják magukat német anyanyelvűnek. A három legfontosabbtényező : a városi munka, a nyaralókra való beállítottság és anémet eredet egyértelműen és egyirányban szolgálja e dunamellékinép felszínes városiasodását. Munkahelyük a város, otthonukvárosiak ízléséhez alkalmazkodó nyarankinti kiadásra berendezettház. A falu csupán lakóhelyük. Féllábbal élnek benne, mindennap,vagy hetente elvándorolnak és ha van egy kevés földjük, azmár egyre inkább telekké válik. E dunamelléki vidék falvai, mintfalvak befejezték életüket. A falvak népe polgári ruhát öltött és aparasztház lassan szállodává válik. Lakói már nem a földből élnek,hanem a tájból.A falu elpusztul, az üdülőhely fölépül. Zebegényben az utolsóévtizedben parasztház nem épült, viszont épült húszegynéhánynyaraló az úgynevezett Malomvölgyben, sima falakkal, vaskeretes,széles ablakokkal, nagy erkélyekkel és terraszokkal. Vidám ésszínes bútorok hirdetik bennük, hogy a pihenést szolgálják, nem amunkát. A nagymarosi kőművesek, ha nem volt munkájuk azutolsó évtizedben, saját házukat alakították minél városiasabbá.A nyaralók száma egyre nő. Maroson az utolsó esztendőben ötszázegynéhánykiadott szoba után fizettek adót, míg tíz év előtt 2 — 300körül mozgott csak az egész nyárra kiadott szobák száma. Kispénzűkereskedők családja jön ide és szombatonkint megjelenik acsaládfő is hétvégi pihenésre. Élelmiszerekkel felpakkolva, mertolcsóbb Pesten vásárolni, mint Maroson. E falvak ugyanis csakszállásadásra tudnak berendezkedni, a nyaralók táplálására márnem. Vácról és Pestről kapják az élelmiszert, nemcsak a nyaralók,hanem a falusiak is. Bevett szokás például, hogy hat-hét családfogad egy napszámost, beküldi Pestre és bevásároltatja vele mindazt,amire szüksége lesz egész héten át. Zebegénybe még a túrót éstejfölt is a túlsó partról, Pilismaróiról hozzák, más élelmiszereketa messzefekvő Vámosmikoláról. De csaknem az egész part hosszábanPestből és Pestről élnek, mert a vidék, mely jóillatú mezőket,hűvös erdőket ad a nyaralóknak, nem ad földet a parasztoknak.

114A rendszer legtöbbször ez : az ember munkába jár Pestre,esetleg a közelebbi kőbányákba, az asszony és a lánygyerekek pedigművelik a nagyon kis földet. Kevés szeretettel, még kevesebbigyekezettel, mint mellékes munkát végzik ezt, éppen csak azért,hogy teremjen valamijük és ne kelljen mindent venniök. A falvakállapota ma csaknem kizárólag az ipari és nyaralási konjunktúráktólfügg. Nagymaros sorsa szorosan össze van kötve egy, a körútonkívüli kereskedőréteg üzletmenetével. Ha ezeknek nem éppenrózsás a helyzetük, a marosiak alig vesznek be a lakáskiadássalhavi 15—20 pengőt a nyári hónapokban. Zebegény helyzete mársokkal kedvezőbb. Szebb és regényesebb tájai miatt jobbpénzűnyaralók látogatják, itt sokkal több új nyaraló épült, mint Marosons mert kisebb, könnyebb lesz átalakulnia faluból üdülőhellyé.E félfalusiak házain, ruháján, magatartásán már városiasodáslátszik, primitív polgárosodás. Ez a polgárosodás persze éppolyantökéletlen, mint az a magyar »polgári szellem*, melyhez ez a néphasonulni kíván. A földdel már nem szívesen bíbelődik, sőt a környékbelikőbányákban is többnyire nem e dunamenti falvak népe,hanem a Börzsöny és a határ közti községek lakói dolgoznak. Ésolyanok, akik egészen messziről jöttek ide, Pest vagy Fejér megyéből,hogy kőtöréssel keressék meg a kenyérre valót. A bányákbana vidék lakosságából csak az elesettebbek dolgoznak, a »jobb emberek«bejárnak az Istvántelki főműhelybe, vagy Pestre az építkezésekhez.Régebben, míg ez a »városiasodás« nem indult meg ennyire,a vidék helyzete sokkal szomorúbb volt, mint manapság. LőhererAndor 1899-ben írt tanulmánya (Zebegény parasztgazdáinakmonográfiája) az egyik gazda háztartásáról készített felvételalapján megállapítja, hogy hat katasztrális hold birtokosa,H. J. zebegényi gazda, bevesz terményből, fuvarozásból, törvénybíróifizetésből, tejből és nyaralók által fizetett bérből 325 forintot.Ezzel szemben »háztartási kiadásai majdnem a nélkülözésig összehúzva«is kitettek 409 forintot, tehát egy évi deficitje 85 forintvolt. Természetesen így adósságai egyre szaporodtak. Körülbelülugyanezt a helyzetet mutatja ki más gazdáknál is, megállapítja,hogy tojást, gyümölcsöt Zebegény nem ad a nyaralóknak, mindezt

115messziről hozzák parasztasszonyok, batyuban és többórás utakattéve meg néhány fillér haszonért. »A közigazgatást csak mintvégrehajtót ismeri a csendőr és a finánc megjelenésében« — írjaa községről és számításai szerint egy napra egy lélek ellátásáraátlag 19 krajcár esik, egy egészen jómódú családnál, melynek fejemár asztalosmunkából és nem a földből él. Felrója, hogy az erdeivadak átjönnek a földekre és hatalmas károkat okoznak a termésben,amiért viszont a kincstár kártérítést természetesen nem ad.Ezzel szemben, ha a vadaktól nincs is elkerítve az emberek földje,az emberektől el van zárva a vadak erdeje. Lőherer idejében mégnem városiasodott el annyira Zebegény, mint manapság, a munkátinkább a közvetlen környéken kereste, mint Budapesten. A márianosztraikőbányákból jártak haza esténkint a két és félórás úton,csapatbaverődve, fáradtan a kőtöréstol és már ő megállapítja,hogy, aki csak teheti, mesterségre adja fiát, mert belátta, hogyZebegényben a földből megélni nem lehet.Ami akkor kezdődött, mára befejeződött. A község átalakultés mivel bebizonyosodott, hogy a zebegényi szűk földekből a nyárilakáskiadás segítségével sem lehet megélni, a földműves falu iparimunkások telepévé változott. Körülbelül ugyanez a folyamatNagymaroson, azzal a különbséggel, hogy ott nehezebben megyaz átalakulás és már inkább kőművesnapszámba járnak a marosiak,mert állandó alkalmazásra kevesebben tudnak szert tenni.Ez eléggé szoros összefüggésben van azzal, hogy Marosra szegényebbnyaralók járnak, mint Zebegénybe. A Zebegényben nyaralóelőkelőbb urak könnyen hozzák be a zebegényieket valamilyenaltiszti állásba, de a marosi nyaralók nem igen pártfogolhatjákszállásadóikat. Az ipari munka bére, megtoldva a nyári lakbérrelés azokkal a terményekkel, melyeket az asszony és az otthonélőgyerekek keze csal ki a földből, már tűrhető jövedelmet biztosítés ezen nagyon keveset ront az, hogy nyáron a családok felköltözneka padlásra, vagy az ólban alusznak, sok gyerekkel kicsiny kamrákbahúzódva. Nem lehetetlen, hogy a jövőben egyre jobban kifognak szorulni Zebegényből a zebegénviek, Marosról a marosiakés Verőcéről a verőceiek. Beköltöznek Pest valamelyik külvárosábaés házaik helyét villák fogják elfoglalni.A ház egyre kevesebb lesz, a villa egyre több, a táj, mint amágnes vonzza a szép vidékek, a hegy és a víz rajongóit, mert aki

116esténkint kiül a partra, akár magas hegységben is érezheti magát,hegyi tó öblében, ahol friss szelek járnak és a fényeket élesen verivissza a víz. Mindegyik falunak van valami idegenforgalmi vonzóereje.Verőcének a lankásabb, kezdődő hegyek és az, hogy e hegyekalá rejtőző falvak közül Verőce van legközelebb a fővároshoz.Nagymarosra a strandja miatt mennek az emberek és Visegrádmiatt, mely romantikus romjaival festőién áll túl a vizén. Zebegénybenlegszebb a táj és legmagasabbak a hátul felsorakozóhegyek.See beginnt — mondották bámulva a Mainzból idetelepítettnémetek, mikor kiértek a partra és meglátták a széles vizet nagyöbleivel és benyúló félszigeteivel. így tartja a szájhagyomány.Innen vezetik le a falubeli svábok ennek a szónak az eredetét,meg onnan, hogy valamelyik királynő a török elől menekültében,megpihent a hegyen és így szól »zebeg én szívem* (»zebeg« alattszepeg értendő.) Ez a táj azóta is megfogja az erre utazónak aszemét. Egy úri hölgy Bécsből jövet a hajóról meglátta a vidéket,kiszállt és kastélyt építtetett a partra, hegyi kastélyok stílusában,toronnyal, mely sötét fák közt nyúlik felfelé és éles hegyes vonalakkaláll be a hegyek és a víz közé, méginkább osztrák hegyi tavakképének jellegét adva a tájnak. Messzebb a Dunától a Börzsönybelsejébe nyúló völgyekben a kispénzűek építik a nyaralókat,ezek kicsit hirtelen készülnek, modernek, de nem éppen ízlésesen.A falak gyorsan kopnak, de vidám, széles erkélyeken este hűvösszelek alatt lehet vacsorázni, a fák és a rétek zöldje kedvesa szemnek.A Börzsönybe, Kóspallagra, ebbe a minden közlekedéstőltávoleső faluba szűk ösvények visznek, szekérnek járhatatlanul.Ezekről az ösvényekről, melyek elhagyottan vesznek el a sűrűbenmár a Börzsöny különös formáit lehet látni, a meredeken emelkedőhegyoldalakat, melyek fölött a hegyhát megszelídül és lankásvonalakkal fordul az égnek. Mérgeszöld erdők nőnek a zuhanólejtőkön, csak néha járnak erre turisták, többnyire hangos kirándulónyárspolgár turisták, akik imádják a természetet, a bridzsetés a vacsorát a túra után. Kóspallag fölött menedékházuk is van,ahol társaséletet élnek, harsányan beszélnek, férfiasán lépnek nehézcipőikben. Beljebb, Kóspallag fölött már mohó kirándulóktól

117mentes az erdő, csak néhol áll egy-egy vadászház és a Börzsönykét oldalán megbújó falvakat nem köti össze olyan út, mely járhatóa forgalom számára is. A Börzsöny, e lakatlan és elhagyottés ősi erdőkkel tele hegység hatalmas fal itt, melyet csak megkerülnielehet életnek, forgalomnak — megmásznia nem.A PARASZTTÁRSADALOM ALAKULÁSAHa valahol, a palóctájon látható legtisztábban, hogy hatalmaserők hová szorították a paraszttársadalmat. A parasztsággyűjtőfogalma alá foglalt különböző rétegek útja az erők taszításamiatt ma sem a fejlődés útja, hanem csak egy nyaklótlanátalakulásé. Ez az átalakulás ma sem halad határozott és világoscélok felé, s a táj paraszttársadalma hasonlít egy hangyabolyhoz,mely a rásúlyosodó nyomás alatt megroppant és a hangyák menekülnikészülnek belőle, — ki merre lát.Mindennek távolabbi okai történelmiek, közelebbi okai:politikaiak. Az utolsó évszázad magyar politikája sohasem gondolta politika tulajdonképpeni nagy feladatára : a társadalmifejlődés irányítására. Felülről nem munkáltak az egészségesfejlődésen, mert a magyar politikai szemlélet nem alakult át akellő időpontban közjogi szemléletből szociális szemléletté. Alulrólpedig a parasztságnak nem volt módja a fejlődést kiharcolni,mert az ellenfelek nagyon erősek voltak.Az eredményt látjuk. Nem vették észre, hogy vagy a nagybirtokrendszerbomlik fel, vagy a paraszttársadalom. így aztánfejlődés helyett szétszóródást látunk és az egyes rétegek elindulnaka pillanatnyi lehetőségek által adott utakon, melyekrőltudjuk, hogy hol kezdődnek, de nem tudjuk hová visznek.Mi lesz velük, ha minden így marad? — ezt a kérdést őke tájon még kevésbbé vetik fel, mint másutt. A politika pedigerre a kérdésre nem felel. A helyzet ennek következtében bizonytalan,az átalakulás pedig nem látja célját.A régi értelemben vett paraszttársadalom szétbomlásátgazdaságilag a nagybirtok és népszaporodás, időben a huszadikSxabó Zoltán: Cifra nyomonisájr. 8

118ezázad, kulturálisan a civilizáció leszűrődő javai elkerülhetetlenülelőidézték.E régi értelemben vett parasztság helyébe nem léphetettmodern értelemben vett paraszttársadalom, amilyen a mai Dániában,Finnországban stb. van. Először azért, mert az utolsó évszázadpolitikai rendszere semmit sem védett oly hevesen, mint anagybirtokrendszert. Másodszor azért, mert a parasztságnaknem adattak oly mértékű politikai jogok és olyan mértékű szervezkedésiszabadság, hogy az effajta társadalmi átalakuláshozszükséges demokratikus politikai formát kivívja és a szükségespolitikai súlyra szert tegyen.E régi értelemben vett parasztság birtoktalanná vált és elszegényedett,elemeiből egészséges és szervezett földmunkástársadalomnem alakulhatott. Hiszen még a szociális biztosítás mindenlegkisebb kísérletével is szembeszegült a folyamatosan uralkodórendszer, jórészt a nagybirtok rentabilitása érdekében, nem isszólva a szervezkedés szabadságáról. E tájon a paraszttársadalome része sem jelentett soha politikai erőt, legfeljebb politikai problémát,azt is kevesek számára.Tehát: a régi (jobbágyi) értelemben vett paraszt társadalomfelbomlása után nem volt lehetőség arra, hogy a parasztság magaföldjén élő önálló kisbirtokoeosztállyá alakuljon, mely annyitjelentett volna, hogy régi osztályát a parasztságot felcseréli egyúj, sajátosan magyar színezetű kispolgári jellegű agrárosztályállapotával.És nem adatott lehetőség arra, hogy biztosított és jogaihozjutott, tehát nem létbizonytalanságban élő és proletárértelembenvett munkássá alakuljon. így e parasztság egyes rétegei a magukrégi jobbágyi rendjéből nem egy modernebb értelemben vettolyan osztályba került, melynek megvan a maga külön szemléleteés szerepe a nemzet életében. Ali lesz a parasztsággal, a nemzetlegszámottevőbb rétegével? — ez volt a kérdés. — E kérdéstfelülről nem látták meg, megoldását alulról nem tudták kivívni.A diagnózis, amit e táj egyik legtipikusabb falujában, Tardonjellemzőnek láttam, a vidék egész parasztságára jellemző : nemadatott számukra lehetőség az emberi életre a parasztságon éaföldjeik határán belül és nincs hely számukra falujukon és aparasztságon kívül.

119A végeredmény : a paraszti életformából ugyan kivetkőznek,de nem tudnak eljutni semmiféle más réteg életformájába. A szegénységenkívül ez e társadalomrajznak a táj parasztságánakhelyzetéről megállapított legszomorúbb és legsúlyosabb tanulsága.Ha anyagi állapotuk már biológiai értelemben vett életüket veszélyezteti,magatartásukat a társadalomban való bizonytalan elhelyezkedésükteszi a nemzetre nézve végtelenül károsan ingadozóváés kiszámíthatatlanná. Mert igaz ugyan, hogy a parasztságnake tájon sokhelyt nincs a szó mélyebb értelmében öntudata ésezért kevéssé veszélyezteti a fölötte levő rétegek bástyáit. De igazaz is, hogy ugyanez okból elhelyezkedése a nemzet életében, álláspontjaa nemzeti élet esetleges kritikus pillanataiban teljesenkiszámíthatatlan, bizonytalan, kétséges és tisztázatlan. Magatartásukés szerepük a nemzet, mint közösség életében pontosanugyanolyan ingatag, mint amilyen bizonytalan elhelyezkedésüka nemzetben, mint társadalomban. Márpedig e táj paraszttársadalmábanaz egyes felsorolt és ismertetett típusoknak éppena legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy teljesen bizonytalanul ésingatagon helyezkednek el a nemzet társadalmának egészében.A »Még parasztok* cím alatt ismertetett típus, mint társadalmiréteg bizonytalan, mert jelene ugyan még a régi parasztéletkülszíne alatt folyik, de jövője, ha a nagybirtokhatárok megmaradnak,már e külszínt sem őrizheti majd meg és a nép falujábólés jelenlegi életformájából menekülni kényszerül, emigrálni,kivándorolni más életformába. Ezekben a falvakban a jelenugyan őriz még bizonyos külső jellemvonásokat, de a jövőben abomlás és szétszóródás megindul. Hogy hová indulhatnak azokaz elemek, melyeknek jelenlegi életük folytatása a jelenlegi körülményekközt nincs biztosítva, az olyan kérdés, melyre korunkpolitikája nemcsak hogy feleletet nem ad, hanem e kérdést mégproblémának elismerni is vonakodik.Az »Agrárproletárok« című fejezetben megrajzolt summásrétegfélúton van a birtokából élő paraszt és a bérből élő munkásközött. Sem mint paraszt nem tud magának emberi életet biztosítani,sem mint munkás. Világszemlélete nem az önálló parasztés nem az öntudatos munkás világszemlélete, hanem ingadozóvalami a kettő között. A parasztélet olyan múlt neki, mely szerintélni már nem tud, a summásság pedig nem jövő. A summásság8*

120számára csak periodikus alkalmi munka, mely valahogy lehetővéteszi, hogy éppen megéljen, de nem út egy másik réteg felé, egyáltalánnem a társadalmi fejlődés egy állomása. Csak éppenhely, ahol meghúzhatja magát. E társadalmilag teljesen bizonytalanhelyzet, a szükségmunka rányomja bélyegét az egész rétegreés megmutatja, hogy ebben a rétegeknek szintén nem fejlődésetétettetett lehetővé, hanem csak éhenhalása akadályoztatott meg.A »Budapest vonzásában* élő rétegek árnyalat ilag másképet mutatnak. Ha az eddigiek a paraszt társadalomnak a földművelésenbelül való fejlődésképtelenségére mutattak, e rétegekazt mutatják meg, hogy mennyire nincs módja egészséges elhelyezkedésree parasztságnak, a földművelésen kívül. Az »elszigeteltek«azt példázzák, hogy még Budapest közelében is pontosanugyanolyan elmaradt tengődésben élhetnek csak, mint a legeldugottabbfalvakban. A »talajtalanok« élete és mentalitásaazt mutatja be, hogy a pesti munkába járó réteg jórésze nemegészséges munkásszemléletre tett szert, hanem csak régi erkölcseibeningott meg s most anyagilag is, világszemléletben isbizonytalanul inog valahol félúton a pesti napszámos és a falunélő paraszt között. A »félfalusiak« azt példázzák, hogy még ottis, ahol a népnek bizonyos polgáriasodásra volt lehetősége, ezmilyen felszínesen, mennyire nem szervesen, mennyire bizonytalanulzajlott le.A földbirtokeloszlási adatok és a szociális helyzetre vonatkozóadatok mind azt bizonyították, hogy e paraszti rétegek mára saját határukon belül a földművelésből a jövőben nem élhetnek.Az egyes bemutatott típusok bizonytalansága, ingatag voltaés labilis elhelyezkedése az amúgy is atomizált és egészségtelenmagyar társadalomban azt bizonyítja, hogy a paraszti sorbólvaló kiemelkedés — ha rétegekről van szó — nem biztosíttatottegy szerves társadalmi fejlődés útján. E típusok anyagi életükszerint mind szegények a nyomorúság határán, társadalmi elhelyezkedésükszerint meghatározhatatlanok, politikai szemléletükszerint bizonytalanok és apathikusak. Egytől egyig mindegyiktípus azt bizonyítja, hogy itt nem szerves társadalmi fejlődésfolyik, hanem csupán a parasztságnak a lehetőségek keretein

121belül való fejvesztett menekülése, más, de ugyancsak bizonytalanés ugyancsak proletár sors felé. Az egész tájon nem találhatóréteg vagy csoport, mely osztály lenne a szó mélyebb értelmében.Az atomizált társadalom egyes össze nem forrt és ingatag csoportjaiösszességükben egy ingatag és kiszámíthatatlan társadalomképét mutatják.E bizonytalanság kettőt eredményez. Egyrészt azt, hogybármely kisebbség bármily kicsiny eszközökkel hatalma alatttarthatja e közvélcménytelen, szétporlott és felülről sokféle iránybasodort társadalmat. Másrészt azt, hogy ha az országot bármelykülső veszély éri, e rétegek belső bizonytalansága, ingatagságaazonnal a legtragikusabban fog megmutatkozni s az a bizonytalanság,amely bizonyos fajta politikusnak hasznos és kívánatos,a nemzet számára végzetesen veszélyes lehet. Most utolsó óráitéljük annak az időnek, mikor e társadalom szétporlását még egészségesfejlődéssé lehetne változtatni. Ha ez nem történik meg,minthogy mégis csak ők a nemzet többsége, java és törzse, a magyarságtörténelmének olyan veszedelmei elé néz, mint eddig Mohácsonkívül soha. Ez esetben e rétegek hazaszeretete egyre gyöngébbé,politikaszemlélete egyre közömbösebbé, életszemlélete egyre apathikusabbáválik majd és e társadalom olyan lesz, mint fáradt öregek,akik a világ dolgaira már csak bólintanak, de nem kívánnakrésztvenni bennük. Ez esetben egy lehetetlen szociális helyzetben,egy szétporlott és véleménytelen társadalommal, egy fáradt ésközönyös nemzettörzzsel fogunk szemben állni azokkal az európainépekkel, melyeknek nem tartozik létérdekei közé a mi létezésünkés európai szerepünk. Társadalmunk legalsó, leggyökeresebbés legmagyarabb, mondhatjuk egyedül fajmagyar rétegeinek e6zétporlása ezért az egyetlen, igazán mélyen súlyos és legelőbbmegoldandó kérdése ennek az országnak.

M U N K Á S O KTerületünkön három tájon nyílt volna alkalma a földjükbőlmegélni nem tudó rétegeknek arra, hogy a parasztságból kitaszíttatvamás osztályba lépjenek s ne csak szétszóródjanak vízbenmegállapodni nem tudó porszemekként a magyar társadalomban.E három táj : a salgótarjáni szénmedence, az ózd-borsodnádasdiiparvidék és a Sajóvölgy. Az alkalom pedig az iparosodás, illetvea bányászat volt. Hogy ez osztálycserére csak három tájon nyíltalkalom, az természetesen nem jelenti azt, hogy másutt nemváltak parasztok munkássá. Hiszen jelentékeny bányászat folyikaz eger-putnoki vasútvonal mellett számos helyen (pl. Egercsehi).Kisebb területre nem jelentéktelen a hatvani cukorgyár hatásas az ország egyik legjelentősebb vasgyára Diósgyőrött van. Mindezekazonban nem oly tiszta jelenségek, mint a fentebbi háromtáj s azok közül is különösen a salgótarjáni medence és az ózdborsodnádasdivölgy.A hatvani cukorgyár csak felszívott munkásokat a parasztságból,de már méreteinél fogva sem alakíthatott át egytájat. A hevesi és borsodi kisebb bányák csak egyes munkaalkalmakkalszolgálnak egyes falvak számára, de nem jelentenekegy vidék társadalmára ható átalakító erőt. Diósgyőr pedig,ha közigazgatásilag nem is, de valójában Miskolc külvárosa ésmunkássága nem vidéki munkásság, hanem egy város perifériájánakmunkássága. Mindezeknél sokkal jellemzőbb a salgótarjánibányavidék és az ózdi iparvidék társadalma, minthogy itt nemegy gyárról és néhány faluról, hanem egész tájegységekről vansző. E tájak egészen a bányászat, illetve az iparosodás hatása alá

123kerültek. Hogy ez mint változtatott a tájon és mint alakítottaa társadalmat, az élesen megvilágítja az iparosodás hatását atársadalomra, szűkebben egy táj parasztságára.A táj képét ez iparosodás és bányászat sokkal észrevehetőbbenalakította át, mint a társadalom képét. E völgyekben szemmelláthatóan észrevehető a tájkép civilizálódása, a technika vívmányainakbőkezűbb felhasználása és a tájrendezésnek a szempontja,mely ott fordul elő, ahol a földet már nem mint termőterületetnézik, hanem mint környezetet, melyet a lakója ízléseszerint átalakít. Ha másutt többnyire a termelési célszerűségnyomja rá bélyegét a falvakra, e vidék falvain már egészen mástájszemlélet nyomai látszanak. Ha a paraszti mentalitás a tájbóla földek termőerejét és a hasznosságot veszi észre, az ittlakók atájból már a tájképet és hangulatot, a szépet veszik észre. Abányatelepeken sokszor éppúgy szépítik a tájat, ahogyan Budavillanegyedeiben. Nógrád vagy Borsod ipari és mezőgazdaságitájai között elsősorban ez a lényegi különbség. E különbségazonnal érződik, ha paraszti vidékekről utazik az ember Salgótarjánfelé, vagy özd felé. A parasztház és munkásház közti különbségélesen látszik és az egyes vállalati telepek sajátos jelenségeke tájban.E vállalati telepeket nag\on jellemző és nagyon találó szóval:»kolóniáknak« nevezik, »bányakolóniáknak« vagy »gyári kolóniáknak«.E névben rögtön benne is van e táj iparosodásának elsőjellemzője. Az, hogy ez iparosodás tulajdonképpen — gyarmatosításvolt. Bármelyik oldalról vizsgáljuk is e vidék képét éstársadalmát, szembetűnő az iparosodás gyarmatosító jellege.A munkások telepi házai élesen elkülönülnek a bennszülöttekfalvaitól. Minden ilyen kapitalista gyarmat külön test feudálisjellegű vidéken. Külön test település szerint, külön test a települőkosztálya és szelleme szerint. S végül: külön test a települőkfajtája szerint.Ugyanis : a munkásság nem itt fejlődött — hanem : ideérkezett. A kapitalista gyarmatosítók toborozták ide a gyarmatosokataz ország, illetve az egykori Monarchia legkülönbözőbbtájairól. E gyarmatosok az első évtizedben még abban is elkülönültekaz őslakóktól, hogy más nyelvet beszéltek. Faji, nyelviés osztálykülönbségek álltak útjába a bennszülöttek és a jőve-

124vények keveredésének és krajnai németek, vagy liptói szlovákokide ugyanúgy gyarmati lehetőségekre gyűltek, mint hollandokJávába, vagy németek a magyar középosztályba. Az idők folyamána nyelvi különbség a jövevények elmagyarosodásával eltűnt, demegmaradt a kapitalista gyarmat és a feudális vidék közti különbség,megmaradt az idegeneredetű, osztálytudatos munkásság és atájhoz ősök sírjaival kötött parasztszemléletű őslakosság közöttikülönbség. Mindez ma is fennáll és e telepeket továbbra is teljesengyarmati elkülönültségében tartja meg. A következmény :a bányászatnak és az iparosodásnak a tájra gyakorolt hatása nemvolt gyökeres, az iparosodás nem a meglevő társadalmat alakította,hanem : föléje telepített.A táj bennszülött parasztságát az ideérkezett munkásságtólma is lényeges ellentétek választják el s táj társadalma két nagyrészből áll: a gyarmatosító ipari és bányai lakosságból és azőslakó paraszti lakosságból. Az iparosodás nem a parasztságbólformált egy másik réteget, hanem a parasztság mellé hozottegy másik réteget. Mindez azokon a tájakon látszik a legjobban,ahol a gyarmatosítás a legnagyobb apparátussal, a legnagyobbterületen és a leghatalmasabb gyarmatosítók által történt. Teháta salgótarjáni és az ózdi medencékben, ahol a gyarmatosító bányászat,illetve ipar egész külön birodalmat szervezett a meglevőtáj és társadalom mellé, illetve fölé. Ott, ahol e gyarmatosítástnem egy nagy, hanem több kisebb vállalat végezte, mint példáula Sajóvölgyben, már sokkal kevésbbé jellemző e folyamat, a társadalomképe, sokkal kevésbbé egyöntetű s e területeken szintetöbb a látható kivétel, mint a levonható szabály.A két nagy ipari táj viszont szinte kristályos tisztaságbanmutatja mindazokat a tüneteket, melyek az egész magyar kapitalistafejlődésre jellemzőek. A táj legalsó rétege, a föld ezeréveslehetőségeit kihasználó parasztság a társadalom legalján, a legnehezebbhelyzetben : színmagyar. Fölötte a tájnak az utolsó

125évszázadban felfedezett kapitalista lehetőségeit kihasználó munkásosztály,többségében eredete szerint nem magyar. És végül az iparigyarmatot kormányzó középosztály eredete szerint szintén nemmagyar. Mindazt a lehetőséget, ami a magyar kapitalista fejlődéskorában alakult ki, nem a magyar parasztság, hanem azasszimilánsok használták föl, akik a gyarmatosításhoz jórészt nemmagyar eredetű elemeket alkalmaztak. Mindennek természetesennem valami határozott idegen invázió volt a célja, hanem egyszerűenaz volt az oka, hogy magyar bányamunkás vagy szakmunkása tájon nem volt, tehát idegenből kellett hozatni.Hiba csak ott történt, hogy a kor politikusai legfeljebb atermeléssel gondolván, a társadalommal soha nem intézkedtekaffelől, hogy a táj társadalma alakuljon át az új lehetőségek szerint,nocsak föléje helyezkedjenek gyarmatosítók. Mindezt természetesennem azért mondom, hogy az iparvállalatok tisztviselőinek,vagy méginkább munkásságának magyar szellemét a nemmagyar eredet miatt kétségbe vonjam. Hiszen elmagyarosodásukvolt olyan mély, mint a középosztályba beszivárgott németeké.Csupán annak illusztrálására említem e tényt, hogy bizonyítsam :mennyire hiányzott e téren is a parasztságról való gondoskodás,a társadalommal és társadalmi fejlődéssel gondoló szemlélet shogy ez iparosodásnak mennyire nem volt célja az is, hogy a tájnépét lássa el az új és gazdagabb lehetőségekkel.Mindennek következtében e vidékeken palóc, itteni eredetűmunkásosztályról nem beszélhetünk. A palócság beszivárgásaa munkásságba nagyon későn indult meg, akkor is igen tétovánés éppen a munkásság legalsóbb, tehát legkevésbbé munkásszemléletűrétegébe, a szezonmunkások közé. Ebben maga a palócságis részes, hiszen nem akart a bányába menni. A gyarmatosítóklegfeljebb ott követtek el hibát, — s akkor is csak társadalompolitikaiszempontból — hogy ez őslakosságnak az új munkalehetőségekiránti ellenszenvébe nyugodtan beletörődtek s míg a palócokmentek Amerikába, ahol aztán minden ipar jó volt nekik,ide hozták a krajnaiakat és szlovákokat, mert azok szívesen jöttek.Ennek kettős a következménye :Először az, hogy a parasztság, mikor sorsa a parasztságonbelül tűrhetetlenné vált, itt nem ipari lehetőségeket, hanem egymar zárt és a maga embereivel telített ipari gyarmatot talált,

126melybe igazán bejutnia lehetetlen volt és ott legfeljebb alkalmimunkát kapott. Azt se mindig s lett az idegenből jöttek unokáinaksegédmunkása. Holott ahhoz, hogy e táj lehetőségeinekkihasználásából valami neki is jusson, mint bennszülöttnek, őslakónak,palócnak és magyarnak, egyformán joga lett volna.A másik következmény az, hogy ezáltal a parasztélet lehetőségeibőllassan kiszoruló parasztság ellátatlanjainak, kicsöppenvénaz emberhez méltó parasztélet lehetőségeiből, itt se voltmódjukban emberhez méltó munkáséletre találniok. így a vidéknépe — annak ellenére, hogy szén húzódik földjei alatt és dombjaimögött kohók füstölnek — éppolyan kevéssé juthat bele egyegészséges fejlődési folyamatba, mint más vidékeké. Tehát e szomorútétel, hogy nincs hely számukra a falu határán belül, snincs hely számukra azon kívül, ha szelídebb és szociálisan nemis olyan súlyos formában, de itt is áll s a táj társadalmi struktúrájánake súlyos hibájával szemben csak bizonyos civilizációs külszínés jobb anyagi helyzet áll.

127A ^SALGÓTARJÁNI* BIRODALOMPetőfi, mikor errefele járt a Mátra mögött, a Karancs és aSalgó vidékein még romantikus, különös tájat láthatott. Romokültek a hegyeken, a Karancs hányivetin dobta tompa csúcsaitaz ég fele, északon Somoskő tornyaiból úgy néztek ki az üresablakrések, mint koponyából a szemüreg. A táj különösen sötétedéskormesékkel telt meg. A várromok zordon hősökről beszéltek,kik zörgő páncélban és nehéz kardokkal jártak a kongó köveken,időnkint kincset vagy asszonyt raboltak, — saját koruk szokásaszerint inkább kincset, a kései költők képzelete szerint inkábbnőt. A táj »Két 6zomszédvár«-ak romantikáját, véres bosszúitmeséli megbékélten és lejtői kínálkoznak arra, hogy nehézfegyverzetűés robogó lovasokat képzeljen rájuk az ember. Petőfiilyennek is láthatta. Komornak és emlékkel telítettnek, romantikusvidéknek, hol a romló kövek között fehér nagyasszonyoklelke bolyong s a szellem-hősök levágott fejüket hónuk alattcipelve járkálnak lépcsőkön s tornyokon. A Salgó csúcsáról ígybeszél: »e hegytetői kősziklára ül borús napokban a pihennivágyó terhes felhőknek vándor serege* és Salgóvár óriás, »ki azegekre nyújtja vakmerő kezét, hogy onnan csillagot raboljon*.A múlt század közepéig e vidék csakugyan ilyen romantikustáj volt, hősi és patinás színekkel. Várak állottak benne mállókövekkel, őrizték elmúlt idők, elmúlt urak, végvári kapitányokés páncélos vitézek emlékeit. Alattuk csak kicsi falvak éltek,meghúzódva és jelentéktelenül. A táj képe csak Petőfi után,a múlt század második felében változott meg és ha van magyarvidék, melyet a hozzánk már felemásan érkező kapitalizmusátalakított, akkor Nógrád e része ilyen. A szén, mely békésenpihent sokáig a regényes hegyek alatt, csak néha adván babonásparasztoknak rejtélyes jeleket, beleszól a tájkép átalakulásába.A romantikus, elhagyott, romokkal koronázott vidék hetvenesztendő alatt teljesen megváltozott és ipari tájjá vált. A falvakközé bányatelepek épültek, elébb szürkeszín barakokkal, aztánpirostetejű házikókkal, az utakat kövezni kezdték s a táj »csinosodása«az ország kevés más vidékén jutott olyan messzire, mintéppen itt. A patakokat néhol épített mederbe szorították, a fákat

128felsorakoztatták a domboldalon, vagy a házak között, — elrendeztéka természetet az ember kedvére és kényelme és ízléseszerint. A legújabb időben símavonalú, szélesablakos házak épültekegyes gyárak mellé és éjszaka ontják a fényt. Villanytelep mellémesterséges tó készült, salakhányók újabb púpokat raktak ahegyekre, s a csinált dombokon, szép lassan gyökeret ereszt azakác. Ma e táj még felszínében is más, mint száz évvel ezelőttvolt, vörös halmok magasodnak ki belőle, melyeken gyéren nőa fű, a lágyvonalú dombok közé merev kémények ékelődnek ésfüst száll a mezők fölött. Kertekben nyírt gyepet találhatsz,a természet mintha szabályosabb lett volna mérnökök keze nyomán,tele van egyenes vonalakkal, egyenes uccákkal, egymásnak támaszkodóházakkal és ültetett fasorokkal. Délfelé a Mátra magas éskomor, északra, közel az országhatárhoz, egy békésen húzódógerincről messzire láthatsz a Felvidékre. A gerincre időnkintéles és hideg szél jön észak felől. Kárpáti szél.Azzal, hogy a szénbányászat Nógrád ez északkeleti részébenmegkezdődött, a salgótarjáni szénmedence« geológiai fogalombóltáji fogalommá vált. Bányászat és ipar kezdődött a vidéken,gyárak épültek s a gyárak meghatározták a vidék életét. A tájközpontjai ezentúl már nem a falvak és az ember életének központjainem a földek. Telepek, igazgatósági épületek és munkásházakemelkedtek mindenütt és a vállalat ország lett az országban,külön házakkal, külön iskolákkal, külön körökkel. Különbirodalom alakult erre. Ez a birodalom messzire nyúlik le,külön iparvasútjai vannak és külön villanyszolgáltatása, az emberekbenne másjellegű hatalomtól függenek, mint a szomszéd vidékekemberei. Mindezt a szén tette.E szenet egy pesti polgár és kádármester, bizonyos MatussekVencel már 1766 körül felfedezte. Nógrádban járván, egy állandóanfüstölgő hegyre talált, megvizsgálta és megállapította, hogy ahegy szenet tartalmaz. Fölfedezésével a pesti tanács által kitűzött50 arany díjat kívánta elnyerni. A városi tanács, megvizsgáltattaaz ügyet, és nem adta ki a jutalmat. Egyrészt, mert — mintmondták — a hegy messze van Pesttől, másrészt, mert rosszszenet tartalmaz. Így aztán Matussek pesti polgárnak és kádár-

129mesternek a magyar felfedezők sorsa jutott és felfedezése közelegy századig nem hajtott hasznot az országnak.Ugyanebben az időben (1767) a Pressburger Zeitung tudósítástközölt arról, hogy Nógrádban, a Salgó hegyen ég a föld. E különösjelenséget később Tanárky Mihály »Magyarország természetiritkaságai* (1814) című művében »Meggyulladt hegyek NógrádVármegyébe* címmel így írja le : »Igen különös és ritka természetitünemény az, melly Nógrád Vármegyébe a Salgo hegyén a múltesztendőbe adta elő magát. Ezt a hegyet egy rohanó sebes patakkét részre osztja. A föld itt kemény és kövér büdöskő gőzökkelvan terhelődve. A múlt nyárba ez a hegy magától meggyulladtés sűrű füstölgések között egész két holnapig égett. Az imittamottkiütött lángoknál a mezei munkások ebédjeiket is megfőzhették.Az el égett föld négy ölnyi hosszúságra, két lábnyiszélességre és ugyanolyan mélységre egészen föld szénné változott,melly ha tűzbe vettetett, világos lánggal és büdöskő szaggalégett«.Az 1840-es esztendőkig mindössze ilyen csodálatos eseményekrőlvannak tudósításaink, melyeket több kevesebb bámulattalemlegetnek az egykoriak. Csak a 40-es években kezdi bizonyosMoosbrugger Jeromos, bécsi vállalkozó a rendszeres szénbányászatotInaszón és Zagyván, de ez a vállalkozás elvesztvén legnagyobbfogyasztóját, a Dunagőzhajózási Társaságot, csődötmond. A szénmedencében a bányászat akkor kap újra életre,mikor 1861-ben megalakul a Szent István Kőszénbánya Társulat.Később ez a Társulat is megbukik és 1868-ban megalakul a SalgótarjániKőszénbánya Rt.«, mely ma is ura és munkaadója e vidéknek.Időközben magába szippantotta a környék többi szénbányáit,többek közt az Északmagyarországi Egyesített Kőszénbánya ésIparvállalat Rt.-ét, s ezzel annak baglyasaljai, etesi és mizserfaiüzemeit. Ma 114 kilométer földalatti iparvasúthálózata van,rengeteg munkáslakása, iskolája és kaszinója. A vidék életecsaknem teljesen a bányavállalattól való függésben telik el ésa bányavállalat hatásaként a táj társadalmi képe ma meglehetősenegységes. A nép állapota jó tanulságot mutat arra, hogy aziparosodásnak lehetnek-e és milyen eredményei lehetnek egy tájparasztsága számára.

130A BÁNYÁSZOKA palóc régebben, ha elment a bányabejárat előtt, undorralnézett a sötét lyukba és sietve továbbment, esetleg kiköpött.A »bányász« csúf névnek számított közöttük, föld alatt turkáló,piszkos embert láttak benne és többnyire idegent. A bányászoklegnagyobb része jött-ment volt s a vidék népe sokáig nem isvett részt a bányák kiaknázásában. Liptay Pál az 1868. évi salgótarjánikőszéntermelésről írt tanulmányában így ír a bányászokról: »Legtöbb köztük a tót, kik a felső megyékből nagyszámmal jönnek le ; de van német, cseh, tiroli és krajnai munkásis elég. Legkevesebb itt is, — mint mindenütt — a magyar.Nem igen szereti a magyar a bányamunkát, legyen az aranysárga, vagy fekete, melyet kiaknáznak. Napi bérük 70—120kr-ig változik.*Ezidőtájt főleg a felvidéki szlovákok vándoroltak erre lefelételenkint. Lakásukról Liptay így ír : »Érdekes itt látni azon lakásokat,melyeket néhány szál deszkából a hegy oldalába építenek.Egy ablak, egy ajtó és egy ágy minden, ami az ilyen viskóbanelfér; teteje földdel van behintve, amelyen buján tenyészik afű és a burján, az oldalakat szintén földdel töltik fel, hogy télenmeleget, nyáron pedig hideget tartson.* A liptóiak ugyanúgyjártak le ide a bányákba télen, ahogyan a Felvidék más tájairólaratni mentek az Alföldre nyáron. Afféle fél-kivándorlás volt ezszámukra, megjöttek, barakokban laktak és kevés ételen éltek,hogy minél többet hazavihessenek. A bányatárspénztár egy régikimutatása szerint a magyar — szűkebben környéki — születésűmunkások teljesen jelentéktelen hányadát tették az összes munkásságnak.A liptóiakon kívül elég nagy számban voltak külföldiszületésűek. 1868-ban például fölvétetett 3 magyar, 261 külföldiés 626 »lipták« (liptói). 1872-ben még mindig alig szivárog a környezőfalvak lakossága, a fölvételi arányszám ebben az évben isígy fest, magyar : 26, külföldi: 400, lipták : 548. A bánya teháta Monarchiának csaknem minden tájéka felől szívta a népet,csak éppen a környező salgótarjáni medencéből nem. Egészena legutóbbi időkig, főként a felvidéki szlovákság munkahelyevolt csak, és még a háború után is igen sokan jöttek le Liptóból.

131Később már a bánya kénytelen volt a salgótarjáni medencébőltoborozni a munkásságot, a palócok pedig helyzetük súlyosodásávalkénytelenek voltak addigi csöndes ellenállásukkal felhagyniés bevonulni a tárnákba. De ma se teszik kedvvel.Elődeik, a liptákok roppant igénytelenül éltek. Ott fenn,hegyes hazájukban nem annyira szerződtették, mint inkábbtoborozták őket, pálinkával, ökörsütéssel, borral, zenekarral.A háború alatt katonákkal fogdostatták össze őket, mert kelletta szén s kevés volt a munkás. A krajnaiak a szelíd szlovákoknálvadabb nép voltak, bérosztás után szombatonkint a kocsmamögött mindig történt egy-két késelés, rendesen halálos eredménnyel.Akkor még a bányában időnkint megjelent az emberekneka bányarém, félarcával vigyorogva, félarcával kegyetlenülés zordonan nézve. A vitéz krajnaiak erősen gyűlölték az urakat,a tisztviselők csak félve járták a telepet a faluval összekötő néptelenrészeken, feltűrt gallérban, fogvacogva és fütyörészve.Rendesen fiatalabbakkal kísértették magukat, mert a kránereknem voltak veszélytelenek. Ma már csak németnevű utódaikélnek, rendesen továbbra is a bánya szolgálatában, s mint azországban általában : e bevándorlottak utódainak jobb a helyzetük,mint a környék palócainak. Egyrészt azért, mert márbányásznak nevelkedtek, a telepen nőttek fel és így ők adjáka munkásság elitjét. Másrészt pedig azért, mert elsősorban és csakbányászok, míg a történetesen bányába járó palócokról ezt aliglehet elmondani.E palócság, ha lassankint rá is kényszerült arra, hogy lemenjena bányába, ott csákánnyal törje a szenet és izmainak megfeszítéséveltartsa vagy tolja a csillét, voltaképpen bányásszá mindeddignem vált. A bányából él, de nem bányász. Ügy él a bányamunkából,mint valami furcsa száműzetésben, mintha a földfölöttiállapotok ideiglenesen a föld alá kényszerítették volna ésha lenne rá módja, észvesztetten menekülne a nyirkos mélységekből,ahol nyakába csurog a víz, pislogva ég a karbidlámpa ésnéhol légpangásos helyeken eláll a lélegzete. De menekülésre semód, se lehetőség. Számukra kényszerű bérmunka ez, lélekbentovábbra is a föld szerelmesének és parasztnak maradnak meg.

132Mégis, különösen ott, ahol régebben folyik a bányászat, már egészmagatartásukon és gondolkozásmódjukban érezhető, hogy iparvidékenélnek. A terület falvainak ez az eliparosodása ma márodáig haladt, hogy némelyik faluban a lakosságnak több mint50 százaléka bányász. A bánya hatásterülete különösen konjunkturálisidőkben egyre messzebbre terjed ki. Ilyenkor ugyanisa bánya egyre távolabbi falvakból szívja magához a népfelesleget,vagyis azt a nógrádi szegényparasztságot, amelynek nincs elégföldje ahhoz, hogy a saját lábán megéljen.A bányászat hatását a társadalomra a szén kitermelésébőlfolyó két üzemi tulajdonság határozza meg. Az egyik az, hogy abánya nem állandó üzem, hanem fluktuáló. Ez annyit jelent, hogyegyes helyeken idővel kimerül a szénréteg és ilyenkor a bányatelepmás vidékekre költözik át. A másik üzemi tulajdonság : a bányaperiodikus üzem — vagyis minden év egyes hónapjaiban megnő,más hónapokban lecsökken a termelés. Ezért tél előtt, az őszihónapokban a bánya sokkal több munkást alkalmaz, mint atavaszi és nyári hónapokban.Az üzem fluktuálásának hatása a bányászatnak a tájra gyakorolthatásában mutatkozik meg. Az üzem periodikus volta abányamunkásság tagolásában.A bánya fluktuáló üzem lévén, a vidék társadalma az üzemhatása alatt szintén bizonyos fluktuáló képet mutat. Mindig azokbana falvakban több a bányász, illetve azokból a falvakból vesznekfel több embert, amelyek közelebb vannak a termelőhelyhez.Minthogy ezek a termelőhelyek a salgótarjáni szénmedencébenkimerülnek és mindig új tárnákat vájnak, a szénmedence egyesfalvai közül hol ebben, hol amabban több a bányamunkás. ígyaztán az évtizedenkénti statisztikai kimutatásokban jelentékenyeltolódások vannak egy-egy falu bányásznépességének arányszámában.Van hely, ahol hirtelen megnő a bányászok száma, vanfalu, ahol hirtelen lecsökken. Aszerint, hogy hol fejeződött be akitermelés, illetve hol nyitottak új bányát. E fluktuáló munka,amely az embereket hol ide, hol oda dobálja, a medencében bizo-

133nyos belső vándorlást idéz elő. Ugyancsak emiatt a salgótarjániazénmedence társadalomrajzi szempontból egy közösségnek tekinthető,mert a bányamunkás nemcsak egy faluban van otthon,hanem az egész szénmedencében. A bányamunkások a kitermeléshelyváltoztatásai miatt össze-vissza helyeztetvén, rendesen nema saját falujukból vagy telepükről házasodnak. így egy-egy családbana feleség legtöbbször a bányavidék egészen más falujába való,mint a férj és apjuk ismét egy harmadik faluban született. Az üzem.mint rendelkező hatalom, egységesíti azt a területet, amelynekmunkát ad. E tájon ugyanoz okból szó sincs a falvaknak olyanéles elkülönüléséről, mint akár a legközelebbi szomszéd járásokban.Ugyancsak az üzem fluktuáló természete miatt egyes bányatelepekkihalásra vannak ítélve. Viszont vannak egészen újonnan épültfriss telepek is, amelyek most kezdenek hatást gyakorolni a vidéknő pere.A bányának, ugyancsak fluktuáló természete miatt, a parasztságéletére nincs olyan állandó hatása, mint az ipartelepeknek,gyáraknak, szóval a munkásokat állandóan foglalkoztató üzemeknek.Egy-egy bánya a szénréteg kitermelésére épülvén, a szénrétegkimerülése után a tárnák és a telepek, a munkáslakások ésaz igazgatósági épületek hiábavalókká válnak, a vállalat számárafeleslegessé. Ilyenkor a munkáslakásokba fáradt, öreg nyugbéresekethelyeznek el s ezekre a telepekre lassú romlás vár.Jó, ha nem rombolják le őket, mint például Inaszón, ahol villanyvilágításvolt, lakások és tenniszpályák. Mikor kimerült a szénréteg,a villanyt elvitték, az épületeket lehordták és most csak adeszkákból álló baraktelep mélázik magában addig, amíg újonnanszenet nem találnak és megint oda nem vezetik a villanyt és felnem építik a tenniszpályákat a vezetőség leányai számára. A bányamunkaadó szerepét a falvak számára e f luktuálás természetesen teljesenbizonytalanná teszi. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy aszénmedence társadalma teljes egészében nem alakult át munkástársadalommá.Ma csupán olyan társadalom ez, melynek alakításábaidőnként és helyenkint erősebben, vagy gyöngébben beleszóla bányák közelsége és az, hogy az egész területen egy úr van :a salgótarjáni bányaigazgatóság.Zoltán: Cifra ny;>tnonisii«.

134A bányaüzem periodikus volta azáltal, hogy télen több, nyáronkevesebb munkásra van szükség, a bányamunkásságot két élesenelhatárolt rétegre tagolja. Hogy ez a tagolás milyen mértékű,arra jó bizonyíték a bányavállalat egy-egy esztendejének munkásfoglalkoztatásistatisztikája. Az 1937-es esztendő egyes hónapjaibana bánya által foglalkoztatott munkásság létszáma így alakult :januárban 6076, februárban 5076, márciusban 5431, áprilisban5450, májusban 5482, júniusban 5567. júliusban 5624, augusztusban6116, szeptemberben 6S21, októberben 7132, novemberben7256, decemberben 7364, vagyis a munkástoglalkoztatás mélypontjamárcius, a legtöbb munkást foglalkoztató hónap pedigdecember. -Márciustól decemberig fokozatosan nő a felvett munkásokszáma, decembertől márciusig a munkásságnak körülbelülegynegyedét »s/.análják«. Októberben, novemberben és decemberbena munkáslétszám egynegyedével több, mint a tavaszi hónapokban.Ez a munkástöbblet a környező falvak parasztságából kerülki. Viszont az a munkáslétszám, melyet az üzem állandóan foglalkoztat,részint a bányavállalat tualjdonában levő lakásokban élőtelepített munkásságból és a falvakból felvett állandóan foglalkoztatottmunkásságból áll.A bányamunkásság két szélső és egymástól élesen különbözőrétege : a telepített munkásság és a falvakból a téli hónapokrafelvett időszaki munkásság. A két réteg között óriási osztálykülünbségekvannak. A következő ellentétpárok állítják szembe őket :az egyik réteg állandó munkás, a másik időszaki ; az egyik rétegtársulati munkáslakásban él, a másik saját parasztházában lakik ;az egyik ittmaradt bevándoroltak, rendesen németek ivadéka,a másik palóc. Az egyik már második vagy harmadik bányamunkásnemzedék,a másik maga került először a bányába, apja még földművesvolt. Az egyik életének alapja a bányamunka, a másik csakesztendejének egy részét tölti a bányában s így életének alapjatovábbra is a föld. E két réteg egymással a bányán kívül aligérintkezve él, különféle életformákban, különböző vágyak éscélok igézetében. Minderről legtisztábban a telepek és a falvakközötti különbség beszél.A falvak e bányavidéken is ugyanolyanok, mint másutt azországban. Paraszti célok szerintés paraszti igények kiszolgálásáraépültek. Kucsmatetejű és kisablaka palócházak állanak bennük

135a falakat élénkszínű cseréptányérok díszítik, az ágyakon a párnákparaszti módra tornyozódnak, s a bútorok a paraszti élet hagyományaiszerint rcnde/.tetnek el a szobákban. E falvaknak a telepekkelszemben való különállását az is erősíti, hogy a vidéken sok a régi,hagyományos népi életnek a maradványa, sok az olyan ház, melyekbennem is olyan régen még ősi parasztélet folyt, színes viseletben,megszabott rendben, függésben az időjárástól, a terméstől és azég viharaitól.A telepek ezzel szemben a bányavállalat szempontjai szerintegy kapitalista nagyüzem céljai szerint épültek. Zártabb közösségekés másként célszerű települések. E bányatelepek akármenynyireis beleépültek a tájba, mégis csak csináltabbak és mesterségesebbek.Tiennük a bányában betöltött szerep és rang hierarchiájában,nem a paraszti élet hagyományai, hanem a bányai fegyelemparancsai szerint élnek a munkások. A telepre befogadottak rendesena jobb és úgynevezett ;>mcgbízható munkások*, akik márritkán sokgyerekesek, legtöbbnyire »iparosok« és azok, akik altisztisorba jutottak.E két rétegnek és a két életformának egyetlen egj' érintkezőpontja van : a bányában végzett munka. Ez viszont nem hozzaközel egymáshoz a parasztmunkás- és bányamunkás-réteget ésköztük az os/tálykülönbségeket nem tünteti el. A szezonmunkásparasztság voltaképpen annak ellenére, hogy esztendejének egyrészében bányamunkás, sokkal közelebb áll a szegényparasztsághoz,mint a tulajdonképpeni bán3'amunkássághoz. A telepiekszámára a ialv.si munkás afféle lenézett és silányabb emberiajta,bizonyos mértékig ügyetlen »bnta paraszt*, nem meggyökeresedettés nem egészen a bányához tartozó nép.A falusi munkás e-zel szemben a telepit nézi le, mert ő sokszormégis a maga házában lakik, esetleg van egy kis. rendesen nadrágszíjföldekrebomlott »birtoka« a határban. A paraszti gondolkozásmaradványai még dolgoznak benne és némileg lenézi a bérmunkát,meljbe nem szándék, hanem kényszerűség hajtotta. Rendesen mégbizonytalan félparaszt félmunkás életét sem akarná felcserélniaz állandó bányamunkás életével. Viszont nagyon szívesen felcsercinébármikor az olyan gazda életével, akinek van annyi földje,hogy meg tud élni belőle.o*

136Azt a területet, amely a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. uralmaalatt nagyjából azonos életfeltételek és életformák között él, mintegyetlen társadalmi egységet foghatjuk fel, azaz mint olyan egységet,amelyben az osztályalakulás és az életszínvonal hullámzásanagyjában azonos feltételeknek és okoknak a következménye.E területet, ha társadalmát vizsgáljuk, két nagyobb részre oszthatjuk.A tájnak a felosztás szerinti két részét területilegnem lőhet élesen elkülöníteni egymástól. Ugyanis az egyikrész : az összes telepek, a másik rész : az összes falvak. Az egyikrészben a házak a bányavállalat tulajdonai, a másik részben a házaka lakók tulajdonai. Az egyik részben állandó munkások laknak,a másik részből időnként szezonmunkásokat vesz fel a bánya.Az egyik rész fölött a vállalat uralma teljes, a másik részre a vállalatnakcsak munkaadói befolyása van.A belső kolonizált részt úgy foghatjuk fel, mint a bányászatközpontjainak összességét. A külső rész csak egy szélesebb területűöv, melyre a bányákban adódó munkaalkalom átalakítóhatással van. A belső rész társadalmi struktúrája azt mutatja,hogy milyen társadalmat létesit a bánya. A külső rész struktúrájaazt, hogy milyen hatással van a bányavállalat a vidék társadalmára.A belső öv kolóniája körülbelül egy tömzsi tégalalapalakú területen helyezkedik el. E téglalap csúcsai : Etes, Mátranovák,Ivisterenye és Zagyvaróna. A bányászat másodlagos hatásaalatt élő falvak részint a terület belsejében, részint e kolonizáltközponti öv körül vannak és a belső öv egy-egy üzomo felé mintközpont felé gravitálnak. A különbség a téglalapon belül és kívülfekvő falvak között annyi, hogy a belső rész falvaiban nagyobba bányamunkásság arányszáma és több az állandóan foglalkoztatottbányamunkás. A külső öv falvaiban kisebb a bányamunkásokarányszáma és e falvak lakói jórészt csak mint szezonmunkásokmennek be a bányába.A bányamunkásság gerincének, a tulajdonképpeni telepi munkásságnakéletfeltételeit részint a kereset mennyisége szabja meg,részint az a szociális biztosítottság, melyet a bányamunkásságélvez. A bányamunkások gyereke attól kezdve, hogy munkáját mintkisegítő még rendesen a bányán kívül megkezdi, azon át, hogymint csillés lejut a bányába és idővel vájár lesz belőle, egyre fokozódó,de alig állandó és ritkán kielégítő keresethez jut. Ugyanis

137a szénkitermelés nemcsak azt határozza meg, hogy a bánya hánymunkást alkalmaz, hanem azt is, hogy egy-egy bányamunkáshány műszakot végezhet. A bányamunkásság a Salgótarjániüzemeiben akkordba dolgozik, melyet ők ugyanúgy, mint a mezőgazdaságban»szakmánynak« neveznek. Keresetük nagysága függattól is, milyen a szénréteg minősége és vastagsága és mennyit tudnakkitermelni belőle. Mindezek miatt még a telepített munkásságis meglehetős létbizonytalanságban él. Keresetük részint a műszakokszámától, részint a termelt szén mennyiségétől függően széleshatárok között változik. Egy-egy vájár havi keresete jobb hónapokban100—120 pengő, de van olyan idő, hogy alig éri el az 50—60pengőt. A hónap közepén a bányamunkás rendesen még körülbelülsem tudja, hogy mekkora összeget kap a hónap végén.Mindez a munkásság keresetét bizonytalanná, életmódját ingadozóváés a mindenkcppeni szegénységen belül nagyobb csapásokkalis fenyegetette teszi. Ami a keresethez jár : a csaknem ingyenadott lakás és világítás, a minden 24 műszak után járó egy csilleezen alig stabilizálja a vájárok és csillések életmódját. Előfordultaz címűit évben, hogy rossz helyen fgy-e^y vájár mindössze1-80 P-t keresett műszakonként, naponta.Hogy a bányamunkásság jobb helyzetben van, mint a környékBzegényparasztsága. annak a jobb béreken felül a szociális biztosítottságis oka. Munkaidejüket 8 órában maximálták, gyerekeiknekiskoláztatása a vállalat iskolái révén, valamivel jobb, minta parasztgyerekeké. Felfelé jutásuk lehetősége lényegesen nagyobb,mint az eldugott falvak parasztjaié, akik alig-alig tudnak menekülniattól a sorstól, amelybe beleszülettek. Mindamellett méga bányamunkásság viszonylagosan jobb szociális biztosítottságasem mondható kielégítőnek. Példának okáért az a családi pótlék,melyet sokat és szívesen hangoztatnak, alig-alig jelent könnyítésta nagycsaládú bányászok számára. E családi pótlék nagyon sokatveszít szépségéből, ha tudjuk, hogy a családi pótlék egy gyerekután összesen havi 79 fillér, és 7 gyerek után se több 5 pengőnél.Egészségügyi és szociális biztosítottságuk sem haladt az idővel.A bányászatban 1854 óta van társadalombiztosítás, az úgynevezotttárspénztárak (régi nevén Bruderladen) által. E társpénztáraka bányamunkásság önbiztosítási szervei voltak a múltszázad közepétől kezdve. Gondoskodtak baleset és megbetegedés

138esetére a munkásról, halál esetén az özvegyéről. A salgótarjánitárspénztár 1867 óta működik. A bányamunkás belépéskor 1 forintbelépési díjat fizetett, tagsági könyvet kapott. Az 1877-ben kiadottelső alapszabály a kor szociális színvonalához mérten igen kedvezőenintézkedik a bányászok biztosításáról. De a szociálisbiztosítás az úgynevezett haladás századában úgylátszik úgyment visszafelé, ahogy az évek előre. Mert : míg 1867-ben minden50 éven alul szolgálatbalépő állandóan alkalmazott bányamunkástagja lehetett a társpénztárnak, az 1900-as szabályozás már csaka 18-ik és 40 ik életéve között munkábalépő bányászt biztosítjabetegség, keresetképtelenség és halál esetére. Annakidején a 40 évettöltött bányamunkásnak 32.40 forint nyugbér dukált. Ma ugyanennyiidőt töltött bányamunkás nyugbére 62.— pengő, ami számszerűlegvalamivel, vásárlóértékben sokkal kevesebb, mint arégi összeg. A legutóbbi időben az, hogy a társpénztár az OTIkezelésébe került, még csak rosszabbított a helyzeten. E központosítástöbb nehézséget eredményezett a kezelésben és kevesebbsegítséget a valóságban. S szociális intézményeink tökéletlenségéreés inkább parádézó, mint valóban se

139Például : az a parasztember, akinek éppen csak háza van és e;.ért,noha a legnagyobb szegénységben él, szegéivységi bizonyítványtés így ingyenes orvosi kezelést nem kap, ellátottsága szerint nem ismérhető a bányavállalat bármelyik alkalmazottjához. A bányavállalatiskolái is kizárólag a bányamunkások gyerekeinek szólnak.A tanyai cselédek parasztgyerekei telenként behúzott fejjel éspirosodó füllel, gémberedett tagokkal és hidegtől hajtva mennektovább a társulati iskolák mellett, a sokszor kilométerekkelmesszebbre levő falusi iskolákba, mivel a bányavállalat iskoláibaőket nem veszik fel.A körülbelül azonos kereseti viszonyok és körülbelül azonosbiztosítottság mellett élő telepi munkásság — annak ellenére,hogy egy hatalom rendelkezik velük, egy életformának a részeseiés egyforma nyugbér vár rájuk — nem egységes réteg. Ami elválasztjaőket, nem ellentét, csak élteformakülönbség. Ezt azéletformakülönbséget a bányai fizetés- és rangfokozatokon túl,azok a munkáslakások határozzák meg, amelyekbe a bánya rendelteőket.A Salgótarjáni Kőszénbán3"a Rt. munkáslakásait háromféletípus szerint lehet csoportosítani. A legszebbek az újonnanépített kolóniák házai. Ezek a csaknem villaszerű különálló épületek,melyekben jórészt altisztek és bányánál alkalmazott iparosok,azonfelül kevés nagyobbcsaládú és megbizliató bányamunkáslakik, bizonyos mértékig polgárosítják lakóikat. — Az átlagosmunkásház, mely külsejében szomorú és belsejében a városokperifériáinak lakásaira emlékeztet, fogadja magába a munkásságtörzsét, azt a munkásságot, mely munkásöntudatát leginkábbmegtartotta. — A harmadik háztípus : a barakk, mely alig különbözika bányászat megkezdésekor épített primitív és ideiglenesputriktól, a bányamunkásság legproletárabb és legnagyobb létbizonytalanságbanélő, legelkeseredettebb és leginkább romlásszélére taszított részének )>otthona«. Összefoglalva.: a villaszerűtelepek munkássága lassan kispolgárrá válik, az átlagmunkásházaklakói munkások maradnak a szó közhasználatú értelmében,a barakki proletárság senyved, gyöngébb egyedeiben züllik.erősebb egyedeiben felkerül a jobb munkáslakásokba.

140AZ IDYLL ÉS A KISPOLGÁRKisterenyére a Mátra néz. Meredek oldalai nappal zöldek,mint az erdő, de estefelé kékek lesznek és ilyenkor szemlátomástmegnőnek a hegyek. Ezek a hegyek, ha lenéznek Kisterenyére,civilizált falut látnak. Járda fut végig az út mellett s azépületeknek piros a tetejük. Messzebb egy csoport ház áll, rendezettenés szabályos terv szerint, nagy térséget fogva közre.E téren vasárnaponkint vígan repül a labda az ég felé és harciaskiáltásokat hallatnak trikóa fiatalemberek. A házak előtt szalviákvirítanak pirosán meg más virágok osoportban, mintha együgyes színkeverő kicsi szőnyeget, afféle ágyelő-méretű szőnyegetakart volna szőni belőlük a ház elé. A házak ablakai délnek fordulnak,mint a napraforgók és a telep szélén villák állanak, szelesterra-sezal, apró piroskavicsos és kanyargó utakkal, melyek inkábbsétára csábítanak, mint sietésre. A nagy tojásdad térség egyikoldalán félrevetve és mintegy gondatlanul odahullatva gőzsütőde,egy fillérért sütik benne a kenyeret a kiváltságosaknak, akik ittlaknak a szép táj keretében, fehér függönyök mögött. Az egésztelep fölött, melyet Chorin-telepnek hívnak, végleges és elhatározottrend érződik, valami művésznek a keze, aki idejött egykor,esztendőkkel ezelőtt és attól kezdve : alkotott. Alkotott úgy,ahogy egy jó pap templomot épít és templomába minden mintátmaga választ ki, minden szobrot maga helyez el, s minden gyertyatartóbanott van valami az ő ihletéből. Valami ilyen értő kéznyomai érződnek ezen a képen is, mely békés, egyszerű és megnyugtató.A cserkészotthonban élénkpiros bútorok vannak,az otthon raktárában gumipadlós sátrak. Egy szekrényben tűzijáték-patronok.A munkáscserkészek csinálták őket. Időnkint,ünnepi estékon robbantanak az éjszakában. Színes csillagokatés zuhogó tűzesőket röpítenek fel a levegőbe, forgó kerekek szórjákmagukból a fényt és a járatlan falusi nép kijár ilyenkor a telepszélére és bámészkodik, a gyerekek sivalkodnak és a kalapjukatmagasra dobják. 107 család (kb. 300 lélek) egyszoba-konyhás,kamrás lakásban lakik itt, 26-an, a mesterek és nagycsaládúakkétszobásban ; 5 en, altisztek háromszobásban. Az orvosi rendelőbenragyognak a nikkelcsipeszek és ollók, üveg alatt pólyák és

141kötözőszerek, egy kötözőszék, fehér a függöny és meleg a fény azablakon át. A kaszinó mögött betonkuglizóban kuglizhatik, akinekerre van kedve. Jó messze innen és közel a bányához, nagyablakoskőbarakkokban szezonmunkás falusiak élnek, akik vasárnaponkinthazamennek asszonyaikhoz s gyerekeikhez. A tájfölött csend van, a bánya épített nyílásán át csillék szaladnak ahosszú síneken és a brikettező gyéren ereszti a füstöt. Az ablakokelőtt buzgón nyílik a kötelező virág és kis kirakottköves járdákvezetnek a házak belsejébe. Egy házban két család lakik elkülönítveés csak akkor szomszédai egymásnak, hogyha akarják.Néhol drótvázra lugas fut fel és lehet, hogy hátul, valahol a házakmögött méhes van, ahová öregkorukban kiülnek az emberekpipázva és el-elmélázva az életen, meg a lombok ingásán. A térdükönvalószínűleg apró unokák játszanak s az ablakokból vidámmuskátlik integetnek a hegyek feléAz idill, melyet az újabb építésű bányatelepek mutatnak,nem marad nyom nélkül a bennük lakó munkásság szemléleténekalakulására. E telepek házait a vállalat szándékkal építiúgy, hogy különálló lakásrészek legyenek bennük. Az itt lakóaltisztnek, szakmunkásnak vagy bányásznak tulajdonképpennem is lakása, hanem házrésze van. Szobájából saját elkülönítettkertjébe lép, ablakából sóderes utakra láthat, tiszta és fehérablakoslakása predesztinálja arra, hogy megkívánja azt a kispolgáriéletformát, melyet e lakásban elérni nem lehetetlen. Az ittlakó bányász bútorait már kispolgári módon választja meg. Feleségepolgári ízlésű térítőkkel díszíti az asztalokat, a házrész elkülönültsége,a család polgári értelmű elkülönülését is eredményezi.Kiki a maga portáján cl, nem a proletárház közös és egyszínűszürkeségében. E házak lakói már úgy látják, hogy inkább tudnakelőrehaladni, ha a felüllevők felé engedelmesek és emellettjó munkások, mintha az alullevőkkel szolidárisak és emellettjó munkások. Magatartásuk inkább egyéni, mint közösségi ésők a legmegbízhatóbb munkaerők. Közülök, az ő gyermekeikközül kerülnek fel a legtöbben az intelligenciába, ők tudják legjobbaniskoláztatni a fiaikat, ők olvassák a legpolgáribb újságokatés az ő lakásaikban szól a legtöbb rádió. Ebben a házban

142beleélhetik magukat a kispolgári és jobb élet illúzióiba és reménykedhetnekabban, hogy valamikor életük szerint is feljuthatnakarra a színvonalra, amelyet lakásuk képvisel.A MUNKÁSHÁZ ÉS A MUNKÁSA házak Zagyvapálfalván állnak két domb között. Az egyikdombot a felhányt salak púpozta magasra. A házak komoranállnak, sorban egymás mögött, egymásnak támaszkodva, minthaelszánt emberek védekező csoportja lennének, támadásra készen.Oldaluk szürke, tetejük szürke és szürkék előttük a iák. Kormosutcára néző ablakaikon át, ameh'ekben sápadt és gyűrtarcú asszonyokkönyökölnek esténként, homályos lámpafény szűrődik ki aszobákból. A vállalat azt is szabályozza itt, hogy a munkás azingyenáramot milyen erősségű körtékkel fogyaszthatja. így aztánsápadt, szomorú és beteg világításban állanak a szobák esténként,míg az utcákra hull a korom. Pálí'alván 10 ilyen ház sorakozikegjTnás mögött, mindenikben 20 lakás van, szobakonyhás. A házakmögött disznóólak és reterátok sorakoznak, diiledező szálkás deszkáikatfüst festette meg. A lakásokban nagy családok élnek egymáshegyén-hátán. A közelben ezeknek az emeletes házaknakföldszintes testvérei lapulnak. Esténként emberek nyüzsögnek azajtók előtt, néha széparcú, néha ráncos öreg bányászokat lehetlátni, másutt asszon j'okat, akik elhíztak, vagy elszáradtak idő előtt.A völgyben megül a köd, meg a füst és mindenütt feketebarnánfénylik a szénpor. Az egyik házban 8 eg3'szobás lakás van. Egyikbenhatan, kettőben öten, háromban hárman laknak. Egyben ketten,nyugbéresek. A nyolcadikban tízen alszanak és van egy kétszobáslakás, amely 15 embernek otthona. »Fiatal házasok is vannakköztük* — jegj'zi meg keserűen a bányász, akivel beszélek.Az a lakás, amelyben tízen laknak, szomorú bútorokkal, repedezettszekrényekkel van berendezve. Három székük van tízüknek.Egy öregasszony, bányász fia, ennek felesége és hét gyerekük élitt. A falon Krisztus-kép barna rámában. Jézus feje körül fénykoszorú,szíve lángol és a Megváltó ujjával a lángoló szívre mutat.Itt élnek. Az öregasszony 14 gyermeket szült. Ebből 12 halt meg,legtöbbje fiatalkorban. A néniké feketehimlőről motyog, meg

143agyvelőgyulladásról, meg vízibetegségről. A lakás, amennyirelehet, tiszta, de megáll és fülledt lesz benne a levegő. A sok nedvességés emberi pára nehezen lepi el a szobát. Az ember, a bányász,hét éve dolgozik a tárnában és hat éve lakik itt anyjával, feleségévelés a hat év alatt elszaporodott gyerekeivel. Jó hónapokban mintsegédvájár 100 pengőt is megkeres, de nyáron rendesen sokkal kevesebbet.Néha csak hatvanat. Ebből élnek tízen egy szobában.Ahogy benn ülök közöttük és nézelődök a gyönge villanylámpagyér fényétől világított bútorok között, az ember előzékeibenérdeklődik, hogy talán keresek valamit ? Mondom neki, hogy csakazt vizsgálom, hogyan alszanak itt tízen. Készségesen ajánlkozik,hogy megmutatja, melyik gyerek hol alszik a padlón leterítettpokrócokon. A .szülőkágyában kettejükön kívül még egy ötéves kisfiúés egy hatéves kislány alszik, a nagymama ágyában egy hétévesunoka, a hetvenéves öregasszonnyal együtt s a szobákban éjszakatöbb a gyerek, mint a levegő.Ugyanaz a munkás, aki az újabb és nagy műgonddal építettszép telepeken lassan kispolgárrá válik, a régi, szürke és zsúfoltmunkáskaszárnyákban megmarad numkásüntudatában. A kéttelep hatása közötti különbséget a bánya egyik vezetője így fejezteki: »minél rosszabb a munkásház, annál több a szocialista*.E némileg elfogult megjegyzés úgy fordítható át. hogy ezekben arégibb, olhervadtabb és zsúfoltabb telepeken nagyobb a külsőnyomás, tehát nagyobb a hajlam is arra, hogy a munkásság ellenszegüljönés szervezetbe álljon. E munkáslakások népe egymásmellé szorul, egy nyomorult udvaron beszéli meg este az eseményeket,eg3'más szavaitól lázadnak és egymás keserűségévelvigasztalódnak. A munkaadó és a munkás közötti ellentét lényegesenvilágosabb számukra, mint a villaszerű házak lakói számára,ezért nagyobb a közösségi tudat és nagyobb lenne bennük a készséga harcra, ha ennek a harcnak lennének kilátásai és reményei.Még a bérek hullámzását, a műszakok esését, a rosszabb munkahelyeket,a csurgós tárnákat, a vizes folyosókat és a sok palávalkeveredett szén elleni harc nehézségét is jobban érzi az a munkás,aki ezekben a házakban lakik. Ök végeredményképpen annyivalkisebb bért kapnak, amennyivel rosszabb lakásban élnek. Szűk

144szobáikban eggyel több gyerek már roppant bonyodalmakat okoz.A rőtszürke falak között súlyosabb a munkásélet és közelebb vana proletársorshoz. Velük szemben a vállalat is wdegesebb*, mint amintatelepek válogatott és polgárosodó lakóival szemben. Közöttüknagyobb visszhangot vernek az igazságtalanságok és atrocitások,az olyan esetek, mint a Rau-aknai. Ott a nyáron másfélszázbűnöst kerestek egy bűn számára. És mert dinamitpatront találtakaz egyik tárna végén, elbocsátották mindazokat a munkásokat,akik hangosabbak voltak és nem hallgattak, hanem szóltak, hanekikeseredtek. Erről és más ilyen esetekről másképpen fotyik aszó ezekben a lakásokban, mint a Chorin-telepen vagy a Horthytelepen.Itt az élet zsúfoltabb, keményebb és reménytelenebb,itt a munkás nem lehet polgár, számukra kevésbé nyitott a felemelircdésútja. Több újságot olvaenak és jobban megértik a híreket.A BARAKK ÉS A PROLETÁRA barakkok szintén Zagyvapálfalván vannak, de vannak Salgótarjánbanis, másutt is. Alapjában csak annyiban különböznek azoktóla faházikóktól, melyeket Liptay hét évtizeddel ezelőtt írt le,hogy ma már nem takarják őket földdel és a deszkafalak azon meztelenülállnak a dombtetőkön, a »Saktán«. Egyiken 8 ház van. Mindenházban négy szoba van és minden szobában egy család. Ilyenformánezen a tetőn összesen harminckét család él és ennek a harminckétcsaládnak van n}'o!c reterátja, azaz négy családnak egy.Sok faházban benn a padlónak, azaz a földnek buckái és völgyeivannak. Olyanformán, ahogy a tájnak vannak völgyei és hegyei.A buckákat és gödröket zsákból készült szó'nyegutánzatok takarjákés deszkákra kent mész igyekszik fal látszatával áltatni a lakókat,addig, amíg nem jön szél vagy eső. Mert az eső betör a hasadékonés átcsap a tetőn, ilyenkor a háziasszony szalad a mosdóval, felfogjaa vizet és az ajtó elé löttyenti. A szobák négyszeröt méteresek.Egyik felük a konyha. Itt áll a tűzhely, az eszközök tartásáraszolgáló polc és a gyerek számára ülőhelyül szolgáló zsámoly.A másik felük lakószoba. Itt állnak az ágyak és a szekrények.A szobának délelőtt krumpiileves szaga, délután mosogatóvízszaga van, estetői reggelig emberi kipárolgás szaga, télen szénfnet

145szaga. Az utcáról vagyis a házelőtti sárból, közvetlenül a szobábajut az ember és az asszonyok panaszkodnak, hogy teljesen lehetetlena barakk tisztántartása. Erről beszélnek legelőbb, ez fájleginkább. Az, hogy a szürke, szétszórt zsákdarabokon, melyekmindenképpen igyekszenek szőnyegnek látszani és eltakarni amostoha földet, mindig szénporos lábak nyoma látszik. Az, hogybútoraikat nem tudják jól elhelyezni, az, hogy nem tudnak becsületesenszellőztetni. Az már, hogy a barakk nyáron íorró, télenjéghideg s alig átfűthető, csak a második panaszuk. Az, hogymesszire kell járni vízért, a domb alá és sáros-csúszós időben félórábais beletart, míg fölérnek, már a kevésbbé fájdalmas bajokközé tartozik. A fiatalok, akik egy ilyen szobában laknak, nemazt panaszolják, hogy kevés a keresetük, vagy hogy ide kivettetveólnek, hanem azt, hogy nem tudnak otthont teremteni a barakkból,azt, hogy a telepen idegesítő, szomorú és izgatott az élet. Fiataloklaknak itt, akik még nem kerültek jobb tetők alá, öregek, akik márkicsöppentek a jobb életből. A Sakta képe lehangoló és reménytelen,a deszkákon a nedvesség zöldfoltjai, a háztetők kopárak,a szénporos salakon hamar szürkére válik a fű is, mely nőni próbál.Ha a falusi szegénység színes, ez a szegénység félelmes és kirívó,mert szürke és korommal szennyezett. A telep uccáján megviseltasszonyok állnak, rossz pongyolában, gyerekek kék szalaggal ahajukban ténferegnek és penészgombák tenyésznek a falak alatt.A réteg, amelyet a barakktelepek, a döngöltpadlójú és csurgótetejűfaházak magukba fogadnak, tulajdonképpen nem más réteg,mint a munkásházaké. A barakklakók és a házlakók között a különbségsokkal kisebb, mint a munkásházak népe és az új telepek lakóiközött. Csak annyi, hogy míg a munkásházakban a proletársorsmég valamivel elviselhetőbb s nem demoralizáló, e barakkoknépét nyomorult állapota már sokszor a lumpenproletariátusszemlélete felé taszítja. Lényeg szerint ezek nem sokkal inkábbproletárok, mint a munkásházak lakói, de forma szerint sokkalinkább azok. Ez az a világ, ahol nem az ember építi a házat,hanem a ház építi az ember lelkületét. E proletárbarakkok, amelyekolyanok, mint Pest perifériáin a társadalom szélére csúszottaknyomorult menedékei, átadattak az embereknek és az emberek

146olyanok lesznek, amilyennek ilyen barakkokban lenniük kell.Amíg fiatalon, frissen élnek bennünk, még igyekeznek valamennyireitt is megteremteni az emberi életszínvonalat. Később letörnek.Ezeken a nyomorult telepeken a ház, a barakk mindig erősebb,mint az ember. Lakóit legyőzi a mosakodás nehézsége, az emberiélet lehetetlensége s végül kopottak, pálottak és gondozatlanoklesznek, mint maga a ház. E lakások részegeseket teremnek,ivóvá és könnyelművé teszik az embert, magát elhanyagolóvá azasszonyt és beteggé a gyereket. Lefaragják a munkás tanulnivágyását,eliárasztják a becsvágyát és visszafejlesztik életigényeit.A barakklakók közül járnak a legkevesebben az olvasókörbe.Ha a bányavállalat statisztikát csinálna arról, hogy melyikréteg munkája legrosszabb, kiderülne, hogy a falusiak után ezeké.Külön szigeten élnek ők, ahova nem érdemek hiánya miatt,hanem valamely véletlen balsors, lakáshiány, fiatalság vagy öregkormiatt jutottak. A többi munkástól is elkülönülnek. Háromdolog választja el őket. Az egyik a sár, amely gátat emel közéjükés a kőházak közé. A másik a szánalom, amely a jobb lakáshozjutott munkásokat választja el a kitaszítottaktól. A harmadika házlakók félelme attól, hogy öregkorukra feljuthatnak oda aSaktára, mint magatehetetlen nyugbéresek ; nem szeretik látni apéldáit annak, hogy milyen életre juthatnak ők is. Mert megtörténik,hogy aki odalenn élt, idefenn hal meg. Nemrég szállítottakfel egy öregembert a kőházak telepéről a magasba, a faházak közé,az egyik földes barakkba. Járni már nem tudott. Beleszorítottákegy csillébe. A csillét felhúzták a munkások a dombra, csakúgy,mintha szén volna benne. Ott helyezték el az öreget egy barakkban,a fold és a nagy esők idején átázó mennyezet közé. .A bányamunkásságnak e háromféle rétege elkülönül, de nemáll szemben egymással. Ugyanannak a sorsnak és ugyanannak azéletnek csak háromféle színét képviselik s e hármas rétegezó'déslegfőképpen azért érdekes, mert bemutatja, hogy a vállalat szociálisgondoskodása mint alakítja a munkásság egyes csoportjainakszemléletét. A különbségek, amik elválasztják őket, kétokból nem juthatnak odáig, hogy ellentétekké váljanak. Egyrésztazért, mert mindnyájan ugyanazon hatalomtól függnek, más-

147részt azért, mert ci telepített munkásság egyes típusai a területenegymástól távol találhatók meg. A kispolgári telepek és polgárosodómunkásságuk a medence egész más részén találhatókfel, mint a munkásházak népe, vagy a barakklakók. E három réteg,ha a telepes munkásságot önmagában vizsgáljuk, jelentékenyenkülönbözik, de rögtön egj'scgesnek látszik, ha a másik nagy munkásréteggel,a falusi szezonmunkásokkal hasonlítjuk össze őket.Ugyanis, míg c három réteg mindegjúke munkásokat foglal magába,akik már nem is tudnak más életet elképzelni a maguk szániára,mint a bányász, vagy az ipari munkás életét, »vidéki* bányamunkásságjórésze még nem távolodott el a parasztságtól. Noha aparasztélct csődje, a parasztsors kilátástalansága volt az, ami abányába sodorta. Hog}' e két nagy csoportja a bányamunkásságnakmennyire elválik egymástól, arra jó példák a vállalat olvasókörei.Ezekben az olvasókörökben vasárnapok délelőttjein kizárólaga telepi munkásokat lehet megtalálni. Ök azok, akik itt olvc.3-sák el az újságokat, már azokat az újságokat, melyeket a vállalatjárat számukra, innen kölcsönöznek könyvet, itt beszélgetnek ésitt mondanak véleményt a világ dolgairól. A vidéki munkásságezeknek a munkásolvasók ölöknek nem tagja, s amint beavatottakmondják, nem is igen akarna tagja lenni. Nem tagja pedig egyszerűenazért, mert ezek a körök munkás olvasókörök, ük pedigparasztok még, akiket a munkásság jórészt parasztként is kezel,nem rosszindulatban, de kissé lefelé. A parasztmunkásságnak a telepimunkássághoz való viszonya aztán csak aszerint váltakozik,a hogy telepi munkásság, amelynek szomszédságában a szezonmunkásél és dolgozik, a három típus melyikéhez tartozik. Természetszerint a kispolgár és a szezonmunkás között lényegesennagyobb a szakadék, mint a falusi munkás és a barakklakó között.Mindamellett a két réteg a maga egészében is a legélesebbenelkülönül. A telepi munkások gyakran kerülnek feljebb a társadalmiranglétrán, e telepi munkásság sokszor tudja iskoláztatnia fiait, a szezonmunkás-falusiak a legritkább esetben. A telepiekolvasottabbak, járatosabbak a világ és bánja dolgaiban, máskéntis dolgoznak a bányában, mely száinukra pálya, mint azok a falusiak,akiknek nem több a bánya, mint kenyérkereseti lehetőség.Ha falujuk szomszédságában követ lehetne törni, követ törnének,ha utat lehetne építeni, utat építenének, de minthogy szenet

148lehet fejteni, tehát szenet fejtenek. Nem meggyőződéses bányászok,hanem kényszerű munkások, tehát nem igazán munkások.Viszont már bányában dolgoznak, tehát nem is igazán parasztok.E felemás réteg két életforma : a paraaztélet és a bányászaiétközött vetődik ide-oda, mint egy labda két ütő között és voltaképpensehol sem tud megállapodni. A kényszerűség hajtottaőket a bányába, a szegényparasztság életének egyre súlyosabbáváló nyomorúsága és nem szándék. Van közöttük olyan, akinappal a földjén dolgozik, éjjel a tárnák végében vágja ki a földbőla szenet. A bányamunka az ő számukra nem ináa, mintmenekülés, kiút a nyomorúságból, elkerülhetetlen rossz és egyetlenlehetőség, melyben jó, ha évenként 7—800 pengőt megkeresnek.F ELBÁN Y ASZOKA szezonmunkás számára a bánya nem más, mint más vidékeknépe számára a summásmunka. Ez is ugyanúgy időszakimunka, ugyanúgy nem jelenthet számukra tartós javulást, csaképpen évről évre való segítséget a legigénytelenebb életfenntartáshoz.A salgótarjáni szénmedence parasztságából pontosanaz a réteg jár bányamunkába, amely máshonnan summásniunkábajárna. Szemléletük is ugyanolyan, vagy még valamivelinkább kétlaki és bizonytalan, mint a summásoké. Ezzel szembenkeresetük valamivel több, de ugyanolyan bizonytalan proletársorsban élnek, ugyanúgy nincs nyitva számukra a fejlődés, gazdagodásés előrehaladás lehetősége, ahogyan nincs nyitva a summa -sok számára. Reménytelen, álló és vegetáló élet ez, amely meghozzaaz embernek mindazt, amivel meg tud élni, de nem hozsemmit, amiért érdemes élni. Még e parasztmunkásréteg életénekbeosztása is körülbelül ugyanolyan, mint a summásoké.Ahogy a szegényparasztcsaládban az apa műveli a kicsiny sajátföldet és a fiú jár a nagybirtokra, itt is az apa marad a föld mellettés a fiú indul el a bányászcsapatokkal, melyeket naponta elnyela bányabejárat. Itt a szegény paraszt ugyanúgy keresztülmegyéletének egy bizonyos idejében a bányamunkán, ahogy keresztülmegymásutt a summásmunkán. Életének végére itt is ugyanúgyvisszakerül az apró földek mellé, ahogy másutt, mert olyankor

Hiiitt/ai'iitf'k : nymjlwrvs munkásuk

VasmunkásRégi initnkáitházak, Ózd

149már a fia váltotta le a bányamunkában. Nem más és csak valamiveljobb sors ez, mint a summásoké és a szezóninuckásrétegélete, jövője, Horsa nem sokkal kevésbbé bizonytalan, mint azoké azselléreké, akik életük felét idegenben, másik felét falujukbantöltik, körülbelül egyforma nélkülözések között.A földtolón zsellérek és kisföldű parasztok mezei hadai ó'szönkintjelennek meg a bányatelepeken, mikor a nagyobb munkaindul. A telepi munkások némi lenézéssel és enyhe szánalommalbeszélnek róluk és legföljebb azt fogadják be közülük maguk közé,aki jól futballozik és a vasárnapdélutáni viadalokon hasznáralehet a csapatnak. A telepiek szerint mindig ők okozzák a baleseteket,minden bajt ők csinálnak, körülbelül ugyanúgy mindenkiszolgái és mindennek okai ők, mint a napszámosok az építkezéseknél.Mert falusiak, csak falusiak, parasztok és azok is szeretnéneklenni. Álmuk a föld alatt is a nagyobb földdarab ésnem a több nyugbér, vagy kényelmesebb élet. Mivelhogy ők nemátmennek a parasztságból a bányamunkásságba, hanem csakelvándorolnak, a földtől a föld alá. A nép beszorult és nem bementa bányába, a földfölötti viszonyok taszították a földalalti munkahelyreés a bányát végső fokon és önvizsgáló óráikban csak száműzetésükés keserű menekülésük helyének tartják, szükségesrossznak. Ettől, hacsak valami csoda, velük gondoló politikaaz országban, vagy más ilyesmi nem jön, nincs menokülcs. Abányamunkás, az igazi és vérbeli bányamunkás természetesennem így nézi a bányát és lakóhelyen, képzettségi fokon, magatartásonóa minden máson túl ez a legfőbb különbség köztük.Két világ ez s e két világ nagyon messzire esik egymástóllélekben, bármilyen közel is vannak a tájban. Az egyikbányatelep igazgatója nem emlékszik rá, hogy másfél évtizedalatt lett volna egyetlen eset is, hogy parasztmunkás telepi lánytvett volna feleségül vagy fordítva. Roppantul rangon aluli házasságlett volna az ilyen telepi lány számára és könnyelmű lépés aparasztlcgénytől, aki nem munkás-, hanem parasztszempontokszerint kell, hogy asszonyt válasszon magának.E kétlaki réteg, mely félig a föld kérgéből él, félig a föld belsejéből,legtisztábban Kazáron mutatja meg, hogy mennyirenem távolodott el a paraszti élet külső színeitől és belső alapjaitól.Kazár közel Salgótarjánhoz, párás, hosszú dombok közöttrteabó Zoltán: Cifra uyoniorúsíSsr. '0

160fekszik, főuccája végén szép major, temploma magasan ée fehérendombon áll és 6ok lépcső visz hozzá. Az idegenek, akik Kazárrajönnek és látják az asszonyok pirosban tobzódó ruháit, nem isgondolnak arra, hogy ebben a faluban a kereső férfiak 39 százalékabányász. A falu színei a népviseletes nógrádi nép színei, a telepa falun kívül és tőle messze fekszik drótból való kerítéseivel éanagyablakos házaival. Kazáron még áll néhány régi palócházs az ucca széles. Lomhajárású ökörcsordák, nem biciklis bányászokszámára hagyatott ilyen szélesnek. Az asszonyok törökösfőkötőikkel, ruhájuk fekete-piros pompájában olyanok, minthavalami elzárt faluban élnének távol a villanyvilágítástól és közela primitív élethez. Ez a falu, melyben a férfiak bányászok és azasszonyok népi viseletben járnak, kitűnő ptlda arra, hogy ezidőszaki bányamunkásság mennyire közelmaradt a parasztéletszíneihez, azaz, hogy mennyire nem távolodott ol a parasztélettől.A kazári viselet meggyőző erején keveset ront az, hogya népviseletet nem megőrizték, hanem újra bevezették. Ugyanisa főispán, akinek itt birtoka van, hosszan küzdött azért, hogy akazári asszonyok öltözzenek vissza a régi viseletbe. Megtettéknemcsak a gazdalányok, hanem a bányászfeleségek is, csak aférfiak nem voltak hajlandók az új-régi divatot elfogadni. De azasszonyokon eltűrték a cifra ruhát és az, hogy egy bányászfalunakma ilyen népviseletes színe lehet, bizonyítja, mint más tünetekis : a bánya munkát ad, de új mentalitást nem, a paraszt,aki bányába ment, nem osztályt cserélt, hanem csak kenyeret.A bánya még annyira se hat rájuk, hogy eltanulnák a munkásnépfejlettebb és észszerűbb gondolkodásmódját. E bányászfalvakasszonyai ugyanúgy egyenként hordják a telepieknek a tojásokateladni, ahogyan az eldugott falvak asszonyai viszik egyenként apiacra a maguk kicsiny áruit. Néha, ha vágyak lepik meg őketés csodálatos órákban, mikor kívánni mernek, ekét látnak magukolőtt és földet, annyit, amelyből megél az ember és családjaés lova.A párás nógrádi tájban, ahol régen várromok álltak és seépbotokat faragtak a pásztorok, ma sima modern házak épülnekés az utolsó félszázadban egymásután nyíltak meg a hegyek.

151Naponta kétezer hosszú libasorban vonuló munkáscsapatokatnyelnek el, fakószürke bányászruhában, zordon sapkákban vonulnakaz emberek befelé és karbidlámpa ing a kezükben. Az országutakonbiciklis csoportjaikat láthatod délutánonként, ilyenkorvonulnak hazafelé a falvakba. Az arcuk sápadt, mert ritkánsüti nap. A házak lassanként polgári formákat öltenek, kéményekfüstjéből szalagok szállnak a dombok fölött és iparvasutakzörögnek fénylő síneken. A táj, amelyben valamikor a parasztházszemérmes szegénysége és ildomos jómódja jelezte a népéletét, most szélsőségekkel van tele. Villák vannak benne ésbarakkok, virágoskertek és kopott fűszálakkal teli körülkerítettnyomorult föld. A falusi szegénység fehérjét a városi szegénységtompaszürkéje váltotta fel. Öreg, élettől, naptól és kapától elgyötörtparasztasszonyok száraz és sokráncú arca helyett sápadtproletárasszonyokat láthatsz, lógó, nyomorult pongyolákban,szétmálló testtol és elszürkült arccal. A szegényparasztok aszszonyaielszáradnak, mint a fű, a proletárok asszonyai elszürkülnekés széthullanak, mint a nedves helyen tartott kenyér. A gazdagságpompázóbb lett ezen a tájon, modernebb, símavonalúbbés több fénnyel telített. A szegénység szomorúbb, rikoltóbb éslehangolóbb. Ha megállsz az új telepek sétányain, valami kispolgáriRózsadombon érzed magad, ha a barakkok között jársz,valami hatványozottan reménytelen, színtelen és kopott periférián,ahol szürke minden, a ház, az ember, a pocsolya, a sár és a levél.A romló falvak legfeljebb megrázóak, de ez ólakban romló emberekelkeserítenek, lehangolnak és reménytelenségbe süllyesztenek.Az élet itt vontatott és rosszízű, mint egy romlott étel.A Saktán, ahol a fabarakkok és gyér füvek között piszkos zsírospapírokhevertek, éreztem ezt az örömeiben is fakó életet. Kettentartották akkor a lakzijukat és kivonult a városi fényképész,állvánnyal és fekete kendővel. A fehérruhás menyasszony, uszálybanés gyöngyvirágokkal kijött a ház elé és a vőlegény szmokingotpróbált formálni fekete ruhájából. így álltak ketten. Mögöttüka barakkjuk deszkafalának repedéseit lehetett látni, előttük szemétvirított és körülöttük asszonyok álltak, az arcuk ádáz és pletykárakész. Emberek nem álltak ott, csak rozzant öregekcsodálkozó arccal és nyámmogó szájjal. Ilyenek lesznek — gondoltam.Balfelől öt liba meg egy kislány nézte bámészkodva a10*

152látványt. A kislány haja ötletesen át volt kötve aranyspárgával,olyannal, amivel jobb üzletokben szokták körülfonni az árut.A Mátra feltündökölt, mint ityen délutáni órákban mindig. Talánörömet akart szerezni a fiataloknak, akik feketén és fehérenálltak mereven éa megigézetten az elhányt papírok, sápkórosfüvek és kiütéses falak között.A RIMAMURANYI BIRODALOMA Bükk mögött élő táj fejlődéstörténete körülbelül ugyanolyan,mint a mátramögöttié. A Bükk szelíd erdői alól a gerincekúgy nyúlnak lefelé, mint síkon elfeküdt tevék, több gömbölyűpúpot vetnek, aztán lassú eséssel bolehullanak a síkságba. Azutolsó púpon rendesen várrom emelkedik. A falvak jórészt itt voltakmár a tatárjárás előtt s a várak is állottak a tatárjárás óta.Nagyvisnyón, Dédesen, Nekézsenyben tiszta palóc fajta találhatóés régi szokások gyér maradékai. Később, ahogy északabbramegy az ember, egyre kisebbek a dombok, alakul a táj. A lomboserdősvidéket kopasz halmok váltják fel, egyik oldalukon folt útnaka földek, a másikon leszaladnak. Az ózd—borsodnádasdivasút mellett már alig érik el ezek a dombok egy nagyravágyóbbkémény magasságát. Később a határon túl, újra emelkedni kezdenekés beleszaladnak az Érchegység első lankáiba. E táj régiidőben pontosan ugyanazt az életet élte, mint a Salgótarjánimedence. Ugyanúgy a Felvidéknek várakkal erősített előőrsevolt, ugyanúgy éltek benne a palócok, ugyanúgy indultak szlovákvándorlások erre lefelé. A palóc-övben ugyanúgy olmagyarosodotta szlovákság, mint nyugatabbra, de akik túljutottak azövön, a Bükk zugaiban éppúgy megőrizték anyanyelvüket, minta Mátrában. A nagy változást itt is a múlt század hozta, csak eza változás talán még sokkal gyökeresebb lett, mint Salgótarjánkörnyékén. Azért, mert a Karancs és a Mátra közötti táj csakszén vidék. Ez a táj pedig iparvidék.E borsodi iparvidék, melynek némi nagyzolással szívesen adjáka helybeliek a »magyar Ruhr« nevet, formája és hatósugara szerint

153körülbelül egy ollipszisalakú tájdarnbot foglal magába. Ennekaz ellipszisnek két fókusza ózd és Borsodnádasd, tengelye az ózd—arló—borsodnádasdi országút, illetve iparvasút. E tengely körülés e két fókusz felé gravitálva élnek a falvak a két nagy gyár(ózdi vasgyár, borsodnádasdi lemezgyár), az ózdi kohó, és a néhány(Farkaslyuk, Somsály, Vajács) bánya körül, mint lepkék a fényekkörül. A bánya íuunkásfelvevő körzetének határa északon az országhatár.Délen a tájhatár ; a Bükk, keleten körülbelül a bánrévemiskolci vasútvonal és nyugaton Tarnalelesz környéke.A népet elemi erők húzzák egyrészt a két fókusz, a kétgyár, másrészt a tengely körül elhelyezkedő bányák felé. Atáj a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. országa, amelyena részvénytársaság csaknem abszolutisztikus hatalommal uralkodik.A jobb gazdákon kívül nincs ember a vidéken, aki ne függnevalamilyen módon a részvénytársaságtól. A szegény parasztságotcsaknem száz százalékban a bányák és a gyárak foglalkoztatják,a telepített munkásság még magánéletében is függvényea vállalatnak. Az intelligencia, mely mindenütt vazallus, itta vállalat vazallusa; a községi elöljáróságok, sőt bizonyos tekintetbena járás is, a legnagyobb adófizető készséges szolgái. A vállalatkezében vannak az összes magyar álalkotmányos hatalmak,a hatóságok működése mögött ő a tulajdonképpeni irányító ésa vidéket az országgyűlésben természetesen az elnökigazgatóképviseli. A falvak a vállalat iizempolitikai elvei szerint fejlődnekvagy sorvadnak és még a patakok is engedelmeskednekneki. A kicsiny patak, mely a borsodnádasdi gyártelepen építettmederben fut át, őszönkint vagy tavaszonkint mindig csak lejjebbönt ki. A gyár alatt, a falubeli parasztok földjein. A völgybena közlekedésit a vállalat tartja a kezében, mert övé az iparvasútózd és Nádasd között és csak az közlekedhetik rajta, akinek avállalat engedélyezi, ö a vallásos élet segítője, a kulturális élettámogatója, a közigazgatás nehézségeinek elsimítója, a falvakmegsegítője, az utak építője, az emberek kenyéradója, a templomokemelője, a patakok szabályozója, a válások megakadályozója,a gyermekek iskoláztatója, a fürdők építője, a táj ura ésa nép parancsolója. Hatalma — ha nincs is különösebb jogialapja — gazdasági alapjain korlátlan. Mindenki a vállalat alkal-

184mázott ja itt, az is, aki nem kap fizetést a gyárak vagy a bányákpénztárából. Ez a hatalom csaknem olyan tökéletes, mint ogybirtokos hatalma a maga területén, a maga cselédei fölött. A tájkülseje a vállalat igazgatóinak ízlését tükrözi és a táj társadalmiképének teljes oka a vállalat társadalompolitikája. Mert a Rimamurányinak,vagy ahogy mindenki nevezi, a Rimának — vantársadalompolitikája.A környék parasztságának jellemző tóveszméjo, hogy acsendőrséggel a gyárigazgató rendelkezik s a hatóságot leikükmélyén és egymás közötti beszélgetéseikben vállalati szervnekgondolják. Ha nadrágoa emberrel találkoznak, föltétlenül a Rimávalkapcsolatos dolgokat kérnek tőle. Mert errefelé el se tudnakképzelni olyan úriembert, aki nem a Rimamurányi alkalmazottja.A vállalati uralom tökéletes. A régi rimaiak, a részvénytársaságnagy generációja okos emberek voltak. Tudták, hogy egy üzemnemcsak gépekből áll és anyagokkal dolgozik, hanem emberekbőlis áll és emberekkel is dolgozik. Tuhát ha ogy vállalat igazánbiztos akar lenni a dolgában, nemcsak a nyersanyagot kell biztosítaniamagának, nemcsak tárnákat kell ásatnia a szénrétegekig,nemcsak saját villanytelepet és saját vasútvonalakat kell építenie.Hanem saját társadalmat, tulajdonában levő néprétogeketis ki kell alakítania és azokról gondoskodnia is kell. Mertcsak így van a termeléshez múlhatatlanul szükséges mindháromtényezőnek : az anyagnak, a gépnek és az embernek birtokábanannyira, hogy az emberi számítás határain belül ne érhessék meglepetések.Egy kapitalista nagyvállalat vezetőségének szemszögébőlnézvo, a Rimamurányi-birodalom a legtökéletesebben megszervezett,ellátott és irányított egység. Hogy ez a szervezésennyire sikerült, az a szervezők okosságán, szociális engedményektőlvissza nem riadó előrelátásán kívül még valaminek köszönhető.Annak, hogy még azt is tökéletesen értették, mintlehet még a magyar társadalom legsúlyosabb hibáit ÍB a nagyüzemitermelés hasznára fordítani.Ózd feltétlenül a magyarországi nagytőke egyik leghatalmasabbés egyben legtanulságosabb alkotása. Két szempontbóltanulságos : egyrészt azért, mert példája annak, hogy még az

155úgynevezett »mai viszonyok« között is jelentős szociális gondoskodáslehetséges, másrészt azért, mert megmutatja, hogy a maimagyar társadalmi struktúra mellett milyen félszeg még egy szociálisanennyire ellátott táj társadalma is.A táj tömpe tar dombjai között, melyek olyanok, mint egyiparvezér sok gondolkodástól megkopaszodott homloka, állandóanszáll a pernye és a füst. Rcggelenkint megülnek a füstbőllett ködök a völgyek fenekén és ózd uccáin szürkésfehór átláthatatlanközegen törnek át a munkába induló emberek. A kémények,a lomha gyárépületeknek e karcsú őrizői, katonásan sorakoznak,nyolcan tízen egymás mellett és a levegő állandóan remeg, minthaóriási egyenletes lökések ráznák. Néha kürtők bődülnek el ésaz uccákra fény vetődik, ha kinyitják a Martin kemencék ajtaját.Az ajtók előtt fekete árnyékok ágálnak, hosszú lapátokkal.Este hatalmasan kigyúl a táj. Lámpák fénylenek föl és kanyargólámpasorok futnak a dombtetők felé. Ilyenkor pirosán világítottpárák mint embercsinálta és kéménypipálta felhők lebegneka táj fölött lomhán, súlyos nyugalommal. Időnkint vörös leszaz ég a kohók tiizétől és az ömlő izzóvas fényeitől, a salakkiöntőnfélórákig lángol a tűz. Öntés közben szikrákat vet a vas, mintvalami különös csillagszóró, mellyel pirománikus óriások játszanakójszakánkint. Csak Pest némely részein és Diósgyőrött ülilyen sűrű korom az uccákon és a házak falán, de a fények seholsem ilyen gőgösek és fölényesek s az emberek sehol sem ilyenkicsinyek a roppant kemencék ajtai előtt. Traverzek közt ugrálnak,és ha megvilágítja őket a kiörnlő vas, vagy a kinyíló kemenceajtó,pirosak mint az ördögök. Éjszakákon át csikorognak a láncokés sikoltanak a sínek az üzemben, óriás darukon emberekülnek és roppant géperejű fogók ragadnak ki a tűzből hosszú,hatalmas vasrudakat. Gőzkalapácsok pofozzák őket egyre vékonyabbraés hengerrészek bebugyolált lábbal állnak a kígyókóntkiszaladó izzó vasszalag mellett, fogóval megragadják és gyoremozdulattal átvetik a fejük felett, mintha különös játékot játszanának.Futóhengerek hordják magukon a zömök vastömböket ésroppant szerkezeteket egy-egy ember kormányoz üvegkalitkábólrövid, határozott mozdulatokkal. Esténkint néha hördül egyeta kohó, csöndes izgalom fut át a tájon a száradtfűvű dombokközött. Sávos fények votődnek előre, aztán vörös lesz az ég,

156mintha éppen roppant tűzvész pusztítaná az emberiséget. Éppenöntenek ilyenkor: a vasból szögesdrót lesz, talán kerítésnek,talán másra, az égen pirosabbak lesznek a felhők és halványabbaka csillagok. Félóráig kisebb a zúgás, aztán megint össze-visszazajok, a géptermek hörögnek, mint valami vajúdó óriás, messzeegy hegy szögletében tompapirosan lángol fel a salak és az embereknekkormos lesz a gallérja a füsttől. Szakadatlanul dolgozikaz üzem, a munkások turnusokban jönnek és váltják egymást,a tájnak pillanatnyi nyugalma nincs és ózd fényei messzire vörösleneka megyében. Ideges, súlyos ritmusa van a gyárnak, emberekhajlonganak fenn omeletmagasan a hatalmas hengerek között,hosszú fogókkal, sötét szemvédőkkel és az olvasztókban roppantiramban rohannak a lángok. A kohó, a gyár, a kémények éskemencék, a gépházak és mühelyek betöltik a dombok közét,iparvasutak sípolva szaladgálnak föl-alá és hosszú vagónsorokathúznak ; az uccák világosak, mintha nem lenne éjszakájuk. Azüzem roppant terjedelmével, tűzvörös fényeivel és tompa hangjaivaluralkodik, mintha nem is lenne más a világon, csak ő és azemberek az ő szolgálatára.Körülbelül így is van. ózd az a helység, amelynek gyár a belvárosa.A völgy közepén megül a gyár és a kohó, az emberekjórésze kiszorult a tulajdonképpeni ózdi völgyből a dombok mellékvölgyeibe.A völgy közepén az üzem megtelepedett, terjeszkedettés egyre kijjebb nyomta az embereket. Terjeszkedésébeneljutottj a szomszéd falvakig. Ma három község ragad a gyártelephez: a tulajdonképpeni ózd község, mely már rég nemközéppontja az ózdiaknak. Bolyokvasvár és Sajóvárkony. Ezekmind a gyártelep felé fejlődnek, üzleteik szinte rátapadnak a telepfalára. A telep maga külön világ, az autóbusz nem jár be a kapuján,az utak mellett magas fák fulladoznak, minden út kövezett,a patakok salaktéglás mederben folynak, a házak kis kertbenállnak, vagy fegyelmezetten sorakoznak egymás mellé. A falubanegy-két lámpa ég, a telepen minden tobzódik a fényben. Az uccákonéles kivilágítás, a házak minden ablakában lámpa. A járdasima, minden megmért és kidolgozott. Ez a gyártelep -belenőtthárom falu közé és a három falat magához rántotta, mint egy

157mágnes. Olyan a gyár a tájban, mint valami roppant állat, melyegykor idofeküdt s mire fölébredt, annyira megnőtt, hogy beszorulta szomszéd dombok közé.A sorompó, mely az országutat elválasztja a telepi úttól,a sarat választja el az aszfalttól, a szogényosséget a gazdagságtól,a vármegyei útszakaszt a rimamurányi útszakasztól. A telepenkívüli világ és a telep kerítésén belüli világ két külön ország, bár ittis munkások vannak, ott is. A vármegye ozdja, a járás székhelyeés a Rimamurányi ozdja, a vasgyártás székhelye között a különbségmérhetetlen. Annyi, hogy a községnek a vállalat csak az adójátfizeti (de azt annyit, hogy özd időnkint, ha jónak látja, kölcsöntis adhat a megyének). A telepet viszont a vállalat alkotta.A falu a vállalat kitartottja, de a telep a vállalat maga. Tökéletesenés plasztikusan megtestesíti a Társaság társadalompolitikájánaklényegét, minden jó és rossz oldalát.A Rimamurányi birodalom, csakúgy, mint a Salgótarjánikét nagy részre osztharó, településileg is, társadalmilag is. Az egyika külső rész : a falvak. Erre a Vállalat hatása csak közvetveérvényesült. A másik, a vállalathoz szorosabban kötött rész :a kolóniák, vagyis az ózdi vas és acélgyár kolóniái, az ózdi kohókolóniái, a borsoduádasdi lemezgyár kolóniái és a három bányatelepei. A munkásság e két településtípusnak megfelelően bomlikkörnyéki munkásságra és telepi munkásságra. E két rétegközött a különbség óriási. Mindkettőn vizsgálható a vállalathatása és az, hogy mint változtat meg az ipar egy vidéket. A változtatáskétféle : a környéki falvak társadalmát a Rima csakátalakította, de a telepek társadalmát maga a Rima teremtette.Ha tehát annak példáját keressük, hogy milyen társadalmatlétesít egy ilyen magánvállalat a vidéken, elsősorban a kolóniákatém a kolonizált munkásság lelki alkatát kell vizsgálnunk. E kolóniákózdon sokkal részletesebben és világosabban vallanak, mintBorsodnádaedon, vagy a bányáknál, tehát elsősorban ezt az ózditelepet vesszük vizsgálat alá.E telepek munkáslakásai a gyár nagy négyszögének falaimellett helyezkednek el, a gyár három oldalán, a további településekpedig a szétágazó mellékvölgyekbe futnak fel. A Vas-

158és Acélgyárnak ózdon van 244 egyszobás, 207 kétszobás és 155háromszobás munkáslakása. Ezek között két feltűnően különbözőtípus található : az egyik a régi munkáslakás, mely nemegészségtelen, de nem is szép. Rendesen szobakonyhás, lapos,hosszú, külsejére szomorú ház, a házzal szemben ólak vannak.A másik, az úgynevezett Velence a gyár egy másik oldalán, máregészen modern, olyan, mint a német Siedlungok házai, formájais erősen németes. Házai emeletesek, alul van egy nagy szoba éskonyha, felül egy kisebb hálószoba. E típusnak legnagyobbelőnye, hogy egy szoba lóvén a földszinten és egy az emeleten, acsalád elkülönülhet. Tehát például az a munkás, akinek éjjeli műszakjavan, nappal is zavartalanul aludhat a felső szobában, mertaz alsó szobában és a konyhában motozó családja nem zavarja.A harmadik háztípus, mely legjobban megvilágítja a vállalatbölcs társadalompolitikáját : a saját ház. Ugyanis a jobbés a gyár szempontjából megbízható munkások, ha házat akarnaképíteni, vállalati kölcsönt kapnak. Továbbá kedvezményes áronkapnak meg minden építkezési anyagot. Az utóbbi időben egymásutánsorakoztak fel a sajátépítésü munkásházak ózd mellékvölgyeiben,kispolgári villákból egész új uccák épültek. E házakapró kertek mögül nagy ablakokkal nézik az épülő uccát, két-,három-, sőt — ha tulajdonosuk főmester, vagy altiszt — négyszobásak.Ilyen telepek vannak ózd Istenmező nevű részében(91 ház), továbbá Kisfaludon és Kőalján (40 ház). Bennük azidáig feljutott munkásság már teljesen kispolgári életot él. Bútoraia bizonytalan magyar polgári ízlésnek megfelelőek, szobáikbanrádió szól, igen gyakran képeket vásárolnak. Egy ilyenháztulajdonos-szerelő, például meglátta valahol Szinnyei-MersePacsirtájának fényképét, megtetszett neki és vett egy másolatota képügynöktől. Ma ott lóg polgári bútorokkal zsúfoltszalonja falán. Ugyanő felesége számára külön szabóműhelytépített a ház mellé és a műhely és lakás közé házitelefónt szerelt.Szobáikban tágöblű fotelek várják a látogatót, asztalaikat kézimunkaterítőkfedik és padlójukat szőnyeg takarja. E saját háztelepeksokkal távolabb lévén az üzemtől, mint a munkásházak,nagyon szép negyedeket alkotnak ózdon, föléjük már nem szállannyi korom és piros tetejük fölött nem áll meg a füst. A vállalatnem számított rosszul e kölcsönökkel és nem is kockáztatott

159sokat. Nagyon ritkán fordult elő, hogy valamelyikük is nehezebbenfizette volna vissza a kölcsönt s e polgárosult munkásság,életmódja sokszor lényegesen jobb, mint a kisebb tisztviselőké.Ha már a salgótarjáni szénniedencében is láttuk, hogy amunkásházak jó mértéket adnak annak megállapítására, minttagolódik a munkásság, e tétel a Rimamurányi Birodalombanfokozottan áll. Mert amíg ott a különféle típusok egy nagy területkülönféle helyein találhatók meg, itt egymáshoz közelebbvannak és élesen tagolják a munkásságot. Ezt a tagolást a vállalathatározottan elősegíti. Valószínűen azzal a meggondolással,hogy minél inkább elkülönül és rétegződik a munkásság, annálkevésbbó fog egységesen fellépni. A vállalat ezzel a szociálpolitikávalolyan munkásrétegeket nevel, melyekre minden körülményekközött biztosan számíthat. De egyben úgy tagolja a munkás*Bágot, hogy az osztály helyett atomizált társadalommá válik.A vállalatnak a vidék társadalmát alakító politikája kétszempontnak az eredője. Az egyik szempont az okosan szociáliskapitalista szempont, mely szerint minél jobban él a munkás,annál jobb és hívebb munkaerő. Ez alapelvből folynak mindazokaz intézkedések, amelyekkel a vállalat a rendelkezése alattálló társadalom anyagi állapotát igyekezett javítani.E szociálisan kapitalista szempont mellé járul egy feudálisszempont is. Ennek eredménye a munkásság és tisztviselőkartársadalmi elhelyezkedése és szellemi beállítottsága. A kétszempont közös eredménye kettős. Egyrészt : ózd, ami az anyagikultúrát és civilizációs vívmányokat, szociális helyzetet és keresetiviszonyokat illeti, magyar viszonyokhoz mérten kitűnő állapotokatmutat. Másrészt : ami a társadalom rétegződését, azegyes rétegek magatartását illeti, nagyon kevéssé vonzó állapotokat,merev, tagolt 03 feudálisán kasztrendszerű társadalmat.A szociálisan kapitalista kormányzási szempont következményeiközé tartozik az, hogy a Rimamurányi Rt. munkásait is,tisztviselőit is lényegesen jobban fizeti, mint a vidéken székelőmagyar iparvállalatok általában. A munkásság átlagkeresete,ha minden alkalmazottat, tehát inast, kisegítőmunkást is bele-

160veszünk az átlagszámításba: fejenként 120 pengő körül mozog.Természetesen a felnőtt munkásra eső valóságos átlag ennél sokkaltöbb. A legnehezebb munkát végző, különben iskolázatlanhengerészek havi keresete igen gyakran felmegy 320 pengőre is.A vállalat a maga tanítóit lényegesen jobban fizeti, mint az állama maga tanítóit. Mérnökeinek szintén tetemes fizetése mellé olyanlakást ad, amilyenhez másutt talán sohase jutnának és így tovább.E mellett ózdon a munkásságnak 50 esztendeje van uszodája,a munkásság olvasóköre hatalmas épület roppant színházteremmel,báltermekkel, nagy és nívós könyvtárral. Az olvasókörszámára a legjobb művészeket szokták lehozni Pestről. A munkásságszociális biztosítottsága is kitűnően volt megoldva, do a munkásságlegnagyobb sajnálatára, most az OTI hatáskörébe került.A vállalati építkezési kölcsönök hatása a munkásság és a vállalatviszonyában szinte felmérhetetlen. Az üzemek 1937 januárjátólkezdődően fizetéses szabadságot adnak a munkásaiknak, 4—10napot a szolgálatban eltöltött idő szerint. A munkások eddigel se tudták képzelni, mint lehet az, hogy fizetést kapnak szabadságidejükalatt s a vállalat és az alkalmazottak közti béke érdekébenroppant sokat jelentett e fizetéses szabadságidők bevezetése.A munkások gyerekei nyolcosztályú elemit járnak a vállalat iskolájában,mint cserkészek a vállalat támogatásával igen gyakrantesznek külföldi utakat. A gyárigazgatók templomokat építenekés a telepeken út nem marad sokáig kövezetlenül. Általábanaz anyagi civilizáció minden eszközét felhasználják a táj szépítéséreés arra, hogy a munkás érezze a vállalat gondviselését, melyértaz csupán jó munkát és fiúi engedelmességet követel. Mindennekkövetkeztében a Rimamurányi birodalmában a munkásságnaklegalább egy része jól ellátott és dekoratív kedvezményekkel elhalmozott.Az anyagi helyzet, különösen olyan konjunkturális időkben,mint az 1937-es év volt, csaknorahogy kielégítőnek mondható.Azonban a szociális gondoskodás kifejlesztésének szempontjamellé járul egy másik szempont is. A haladottabban és nemkoncepciótlanul kapitalista és európai elv, mely az anyagiakbanérvényesül, kiegészül egy feudális elvvel. A vállalat, mely atársadalomról való gondoskodást így oldotta meg, a társada-

161lóin struktúráját megtartotta elmaradottnak s e téren készségesenalkalmazkodott a magyar vidék feudális hagyományaihoz,így történt, hogy ma az ózd borsodnádasdi völgy társadalmaroppant furcsa képletet mutat, melyben különös egyvelegbontalálkozik a szociális holyzet viszonylagos jósága és a társadalmistruktúra lehetetlensége. A vállalat ugyanis a jobb helyzet mellettegy szigorú függőségi rendszert is kiépített, munkásait jólmegfizeti, de a munkásainak szabadságát jelentékenyen korlátozza.Emberhez méltó magánéletre ad módot a munkásnak,de bele is szól ebbe a magánéletbe. A háború előtt, ha egy munkáscsaládbanvalamelyik lánynak törvénytelen gyereke született,az egész családnak mennie kellett és még ma is beleszól a vezetőséga munkások házassági terveibe, a gyermekek nevelésébe.A telepek igazgatói szinte termószetfölötti hatalmakként székelnekszobáikban és ugyanúgy építenek, — meg kell hagyni nagyonízléses és nagyon szép templomokat — mint a régi barokk főurak.A tisztviselői kar élesen elkülönül egymástól a társas érintkezésbenis rang és fizetési nagyság szerint. A művezető, akinek fizetésesokszor eléri az 5—600 pengőt és nem ritkán ötszobás lakásavan a vállalattól, csak azért, mert magacsinálta ember és nincsenekmeg a megkívánt iskolái, nem mindig lehet tagja az úri alkalmazottakgyűjtőhelyének: a kaszinónak. Fürdőszobás lakáscsak a főmestertől fölfelé jár az alkalmazottnak, az altisztnek nemjár fürdőszoba. Nemcsak azért, mert nincs elég ilyen lakás, hanemazért is, hogy megtartassák a rangsor. Ugyanígy a főmestemekmár tehénistálló is dukál a lakás mellé, az altisznek csak nagyobbdisznóól, aztán ha lejjebb megyünk rangsorban, az ól is egyrekisebbedik. A telepített munkásság tagja az olvasókörnek, dea vidéki munkásság, a bejáró környékiek nem, csak a forradalmakalatt vették be őket átmenetileg, később ezt visszacsinálták.A munkásság és a tisztikar csillagászati távolságban él egymástól,ez a távolság minden adódó módon kifejeztetik. Például a pompásszínházteremben elől négy vagy öt sor van, ahová csak a tisztikartagjai ülhetnek le. Még nem volt rá példa, hogy munkás,vagy általában nem érettségizett ember odamorószkedett volna.A vállalat tanítói lejjebb állnak a rangsorban, mint a többi tisztviselők,és az igazgatók csak igazgatókkal érintkeznek. E különbségeka mindennapi életben unosuntalan megmutatkoznak.

162Egy alkalommal erdei majálist rendeztek. Az ügybuzgó rendezőaz ünnepség helyét a kasztrendszernek megfelelően így készítetteelő : legalul volt egy nagyobb tisztás, itt mulattak a munkások.Följebb kerestek egy kisebb tisztást, az alsó tisztás és e tisztásközé lépcsőt építettek. Itt helyezték el a tisztikart. Legfelülegészen apró tisztás volt, ehhez újabb lépcső vitt fel. Itt helyeztékel az igazgatót és a főmérnököt, akik a munkásság sorfala közöttvonultak idáig és itt fogadták az ünneplő küldöttségeket. Azegész jelenet ijesztően emlékeztet az aratóünnepekre, ahol a népa kastély terrasza alatt, az urak a kastély terraszán mulatnak ésa néhány lépcső, ami közben van, egész világot jelent. Természetesena mezalliánsz ebben a struktúrában végérvényesen tiltvavan és roppant bonyodalmak származnának abból, hogyha azélesen elkülönülő rétegek egymással összeházasodnának. A rangbankülönböző intelligencia egymás közötti érintkezése kimértés még a nadrágos embernek a nemesi fraternitásból átörökölttegeződő stílusát is elölte a kasztrendszer.A vállalat erre a tájra kapitalizmust vitt és itt feudalizmusttanult. De olyan alaposan megtanulta a magyar vidék mentalitását,hogy a tanítvány túlszárnyalta a mesterét. A vidéki társadaloma középosztály szemszögéből nézve ugyanis rendesenkét osztályra bomlik : úriemberekre és emberekre. A Rimamurányibirodalomban a társadalom rétegződése ennél sokkal bonyolultabbés csaknem annyiféle réteg van, ahányféle állás. Ezen azatomizált, részeire bontott, mesterségesen elkülönített és egymástóla kasztrendszer kínai falaival elválasztott társadalmonaztán könnyen úr az igazgatóság és ezt a társadalmat könnyű úgykormányozni, hogy lehetőleg semmi bajt ne okozhasson a vállalatnak.A kapitalista okosság, a feudális elkülönülés és a neobarokktekintélytisztelet egyessége csaknem mindenben megmagyarázza,hogy mint tudta a vállalat ezt a munkaadónak és a pénznek hatalmánis túlmenő oligarchikus uralmat megszervezni a táj fölött.Ezen a ponton a Rimamurányi-birodalom, mely külszínrevidám és szociálisan az ország legrendezettebb, legjobban élőtájai közé tartozik, mégis csak szomorú jelenség. Mert arra mutat,hogy még a jó szociális helyzet mellett is csak nyen \eViei & tteeadsJom.Vagyis: ha eltűnnének a nyomorúság zavaró tünetei,az éhezés, a tbc és a többiek : a magyar társadalom még mindig

163nem lenne egészséges. Az egyén jobban élne, de az egyének öszezességetovábbra is beteg és kóros képet mutatna. Ha a nyomorés szegénység képei eltűnnének, a társadalom bajai továbbra ismegmaradnának és az európai színvonalú szociális rendelkezésekis feudális és oligarchikus szellemben hajtatnának végre. Mertez történik itt. A vállalat lehet munkáspolitikájában szociális,de módszerében autokrata s ezen a ponton válik a legtökéletesebbmunkásház is tökéletlenné. Mert a gondolkodásmód a munkássalszemben ilyen : megkapsz mindent, de ne kívánj semmit,építhetsz házat, de nem követelhetsz semmit, urad és parancsolod,a gyár, megad neked mindent. De nem azért, mert jogodvan hozzá, hanem azért, mert jó gazdád az igazgatóság. Ez afajta gondviselés nem más, mint gondoskodás az egyik termelőeszközről,ugyanígy gondoskodik a jó gazda állatairól és ekéiről.A munkásság o kormányzó mentalitás alatt, bármilyen jól, bármilyenszép házban és bármilyen polgári bútorok között is él,dermedt függőségben van, roppant tekintélyek és hatalmaksúlya alatt. Az a fölszabadultság és emberméltóság, mely a m r u-gati és északi államok munkásainak sajátja, nincs meg bennük,ezt már nem adta meg nekik a felettes hatalom, mivelhogy nem eztakarta megadni.Az ózdi példa azt mutatja, hogy egészséges társadalomhozegyáltalában nem elég e társadalom anyagi jóléte, nem elég apadlós szoba és jó kereset, ennél valamivel több kell, ezt a többletettalán lehetne demokratikus szellemnek nevezni. Ez hiányzikés az ózd borsodnádasdi birodalom társadalma ezért nemegyéb, mint a magyar társadalomnak egy jobb anyagi körülményekközött élő, de ugyanazon rétegződési hibákban szenvedő szélsőpéldája. A táj az iparvállalat burkolt diktatúrája alatt él, a társadalmatitt hatalmas intelligenciával és előrelátással alakítjákfelülről, de ez a társadalom, mint minden felülről épített szerkezet :merevségében végül mégis ingatag, bizonytalan, hibákkal teli.Mégis : bármennyire igába tört, függőségben élő és korlátlanhatalom alá rendelt társadalom ez, ha a pécsi bányamunkásokra,vagy akár a salgótarjáni barakkokra gondol az ember, vigasztalóée megnyugtató. Bármennyire nincs is a parádés házak, utak és

164kertek mögött egészséges társadalom, a bányatelepeken mégiscsak strandfürdő fogadja a munkásokat, ha kijönnek a bányábólés olyan mészárszékben mérik számukra a húst, melynél szebbBudapest belvárosában is kevés van. Farkaslyukon a kolonizáltbányamunkások nyaranként előkelő uraknak adják bérbeszépen berendezett szobáikat és olyanok a bányászlakások, hogya középosztály legfiimyásabbjai is otthonosan nyaralhatnak bennük.Minden rendezett és tiszta, egy egy bányaigazgató jóvoltábólvirágok díszítik az ablakokat, sártalanok az utak, jegenyékkarcsún húzódnak a magasba a telepek útjain és ősszel aranysárgánpihennek a munkások háza előtt a fák levelei. Perszea szegény falusiaknak mindebből kevés jut és ők egészen távolvannak a jólkereső és immár teljesen polgári életet élő munkáselittől,de mégis : a tájon idilli képek fogadják az embert, a vállalatértelmisége művelt és gondolkozik; mindenütt érződik,hogy itt fejlődés van, alkotás és igyekezet. Farkaslyuk idilliképei és a borsodnádasdi lemezgyár klinikai tisztasága, a parkozottutak és gondozott házak, mind olyan életről beszélnok,ami munkásnak, még a legjobb munkásnak is ritkán jut osztályrészülmás vidéken. Farkaslyukon az igazgató legényotthontlétesített a nőtlen munkások számára. Fehér ágyak vannak benneés a fiatal munkások asztalán könyv, az orvosi rendelők ragyognaka tisztaságtól. Ha a külszín alatt a mélyebb rétegeket keressük,akkor is vigasztalóbb jolenségekre találunk, mint akár Salgótarjánkörnyékén, akár másutt. A táj számára a gyárak nemcsak annyitjelentenek, mint más tájak számára a bányák. Bizonyos lassú, degyökeres ipari átalakulás kezdődött el s a népnek sokkal szélesebbrétege jut fel itt a kispolgári életformába, mint másutt. A gyármint óriás moloch fészkel ózd dombjai között. A táj ellátottságát,nyugalmát és kasztrendszerét Pestről okos tőkések vigyázzák.A SAJÓVÖLGYA táj harmadik bányavidéke, a Sajómollék, körülbelül ugyanazokata jegyeket mutatja, mint a salgótarjáni birodalom. Azzal akülönbséggel, hogy a tájon nem egy hatalmas, hanem több kisebbbányavállalat dolgozik 8 így e vidék kevésbbé tiszta képlet, minta salgótarjáni medence. A bányászat itt is, mint másutt, csupán

16*a kereseti alkalmak szaporításával folyik bele a táj életébe és avölgy társadalma számos bánya ellenére is agrárjellegű. Ha a tájegyik tipikusnak tekinthető községét, Sajókazinoot vesszük vizsgálatalá, akkor e sajóvidéki falvak társadalmának rétegződésétkörülbelül a következő nagyobb vonalakban rajzolhatjuk meg :A gazdasági cselédség elhelyezkedése, élete és szemléletvilágakörülbelül egyezik más nagybirtokok cselédségének életévelés világával, közepes járandóságuk évenkint 16 köböl szemeetermény,16 kg szalonna, 16 kiló só, 40 pengő készpénz, 1200 négyszögölföld, 20 mázsa szén, 4 szekér fa és legjobb esetben egyezobakonyhás lakás. Sajókazincon körülbelül a lakosság tíz százalékátteszik.A napszámos-zsellér réteg életviszonyai körülbelül egyezneke réteg általános életviszonyaival. Afféle fél-létbizonytalanságbanélnek, házuk és kertjük rendesen van, néha valami kis földjük is,melyből magából meg nem élhetnek. A tájon annyival jobb ahelyzetük, mint másutt, hogy valamivel több a munkaalkalom.E réteg lehetőleg földművesmunkával keresi kenyerét és itt is,mint Salgótarján körül csak akkor megy szezonmunkásnak, hamásutt munkája nem akad. Sajókazincon a lakosságnak körülbelül17 százalékát teszik.A bányamunkásság itt is több rétegre oszlik. Az állandóbányamunkások csaknem százszázalékban a kilencvenes évekbevándoroltjainak leszármazottai s a telepi munkásság csaknemegészében ilyen bevándorolt elemekből kerül ki. E szakmunkásrétegen kívüli bányászok itt sem bányászok a szónak mélyebbéletformát és munkásosztályt jelentő értelmében. Ezeket nagyrésztkényszerűség hajtja a bányába és a bányamunka csak egy amellékfoglalkozásaik közül. Kisbirtokosok gyermekei iparossegédekvannak közöttük nagyobb számban és rendesen télen át dolgoznaka bányában. Ha bármilyen más munkájuk akad, akkorotthagyják a bányamunkát és van olyan is köztük, aki a bányainyolcórás műszak végeztével végzi a maga rendes munkáját aföldeken vagy a maga iparában. E táj falvainak jórészében,azokban, melyek bányatelephez vannak közel, e bányamunkásságadja a legszélesebb réteget. Sajókazincon a lakosság 30 százaléka.Minthogy sok a munkás és aránylag élénk a kereskedelem,nagyobb mértékben forog a pénz s e falvakban jelentékenyebb aZoliAn: Cifr» n/omonuác.H

166kisiparosréteg, mint másutt (Sajókazincon az összes keresők 10százaléka iparos).Mindé rétegek közül, ha egyes falvakban a bányamunkásságÍB a legszéleeebb réteg, a vezető osztály mégis a kisbirtokosság.Részint függetlensége miatt, részint pedig azért, mert e táj birtokeloszlásaaránylag kedvezőbb és az önmagában életképes kisbirtokokaz egyes községek területén a szokottnál nagyobb számban fordulnakelő. így Sajókazincon a 206 két holdon aluli törpebirtokkalszemben az öt holdon felüli birtokok száma 93, ami már szokatlanuljó arányt mutat. A független kisbirtokosréteg vezetőszerepe akára községi politikában, akár a falvak társadalmi életében, mindenképpenbiztosított. Elsősorban ezért a bányai szakmunkásságkülönálló réteg, a többi bányamunkás álma pedig még mindig nema jobb állás a bányában, hanem a több föld a határban. így afalvakban sokkal nagyobb tiszteletnek örvend egy saját birtokángazdálkodó birtokos, mint bármely bányai altiszt. Ugyanez okbóla bányászatnak és a bányamunkásságnak a falvak parasztságánakéletére gyakorolt hatása aránylag kicsiny és nem a társadalmatalakító, legfeljebb munkaalkalmakkal szolgáló. Az agrárvidékbea bányák csak mint különálló testek illeszkedtek bele s a tájkorántsem annyira iparvidék, mint mondjuk a salgótarjáni birodalom,vagy az ózd-borsodnádasdi völgy. A házak csaknem mindföldesek és vályogból épültek, lakóik a padlót, hogy jobb legyen,vízben szétázott marhaganéjjal kenik be, amint ők mondják,»föleresztik a ház földjét.» E szabályszerűen egyforma építkezésalól csak a bányatelepi épületek kivételek téglafalaikkal és deszkapadlójukkal.Sajókazincon 48 épületnek van szilárd alapja, deebben benne vannak a középületek, a helybeli értelmiség, a kereskedőkés némely nagyobb gazdák lakóházai. Ezzel szemben asárból vályogból vert falu és döngölt padlóju épületek száma 173.A falvak társadalma sokfelé tagolódott, közösségi életük az alkaloma helyiség és sok tekintetben a szabadság hiánya miatt, aligvan. Politikai pártok csak választások idején igyekeznek működnivalamennyire és választások után rendesen elvesztik azt a csekélyaktivitásukat is, melybe a választások belesodorták őket. A vidék,bár közel Miskolc és számos bánya dolgozik benne, Barcikán pedigvillanytelep, ha anyagiakban valamivel jobban is él, mint mástájak a hegyek alján, kevés sajátos jegyet mutat. Az élet még

167mindig hagyományos medrében, régtől fogva kijárt útjain folyik,a földet művelik az apák szokása szerint és a szép lágyvonalútájban a dombok oldalán nyúlnak a régi temetők. Halottak napján,mikor ott voltam egyszer, egymásután gyúltak ki a sírok aSajó két oldalán a dombokon, mert erre mindenfelé dombokratemetkeznek az emberek, a meredekre, olyan földekre, mely márnem alkalmas szántónak, csak temetőnek. A ferde oldalakontermészetellenesen hosszúak a sírok és bokrok alatt pihennek ahalottak. Külön a katolikusok és külön a kálvinisták. Halottaknapján a sírokat gyertyával rakják körül és sápadt fényük úgyvillog körül a hegyeken, mint egy diadém. A katolikusok ilyenkortemplomból vonulnak fel a dombtetőre a magasan nyugvó halottakhoz,kezükben gyertyával, mely kimélyíti arcukon a barázdákatés meg6ötétíti az árnyékokat. Hogy közel a bánya és közel a szén,azt onnan is látni, hogy paraszt asszonyok ilyenkor pislán égőkarbidlámpákat lógatnak kezükben, bányai lámpákat, melyekbenlassan és imbolyogva ég a láng.Láttunk parasztokat, kik zöld hegyek közt élnek és ritkánjárt utak között, bezárva szűk határaik közé, mint kagylóba agyöngy. Láttuk az agrárproletárok tétova seregét, kik elindulnakminden úton, mely másfelé vezet és próbálnak kijutni jövőtlensorsuk igája alól. Láttuk Kövesdnek pompás nyomorát s abarlanglakók hivalkodó szegénységét a Bükk alatt s láttuk a Pestfelé futókat és elcsüggedt rabjait saját életüknek s a tájnak. Láttuk,hogy bármi jött is, mindig nekik — kik törzsökösek voltakés palócok — jutott a legkisebb haszon. Nem nekik adta kincseita táj s nem élnek jobban ma se, mint ötven év előtt. Templomaikalapfalát az Árpádok korában rakta le értő építők keze, s családjukvén, mint a magyar történelem. Ha jobb jövőt kerestek Amerikábankeresték, mikor még lehetett. Ma nemigen keresnek, ökkimentek és bejöttek mások, másoknak használt minden alkalom.Nem ők lettek a munkások az iparvidéken s nem ők ülnek hűshivatalokban a vidéki értelmiség posztjain.11*

A Z É R T E L M I S É GVan egy híres magyar novella Krisztusról, aki feltámadván,•visszatér az emberek közé és találkozik mindazokkal, akik Pilátuaháza előtt Barabbást kiáltottak. Ahogy beszél velük, egyenkéntmindnek megnyílnak a szemei és látnak. Látják a jót, amit elmulasztottakés a rosszat, amit elkövettek. Mikor pedig Krisztustújra Pilátus elé állítják, mindnyájan odasereglenek a csarnok eléés hogy Pilátus fölteszi a kérdést, melynél fontosabbat nem tettföl senki a történelemben, mindnyájan lelkesen Krisztusért kiáltanak.De kiáltásuk együttesen, a tömeg kiáltása, az összesereglettekkiáltása, mégis Barabbásnak hangzik.A vidéki magyar értelmiség olyan, mint ebben a novellábana tömeg. Egyenként és személyenként mindenki Krisztust kiáltés kívánja a jót. Az egész réteg szava mégis úgy hangzik, minthaBarabbást kiáltottak volna s teszi a rosszat.Ki látta őket? Aki kóborol az országban szél alatt nyögőjegenyék és engedelmes búzaföldök között, s betér hozzájuk ismerősenvagy ismeretlenül, aki ismeri hosszú estéiket, mikor vastagfalak közt tépik a maguk sorsát, mint fájdalomtól félőrült betegeksajgó sebeikről a jótékony kötéseket, aki kémlelve nézi felhevültés szétoldódó arcukat italos estéken a borpecsétes asztalok mögött,csodálkozva vizsgálja őket, inkább szánva és szeretve, mint ítélkezőn.Különös réteg ez, izgatott, bizonytalan, ideges és fáradt,nagy szélsőségek és indulatok között vergődő. Olyan, mint azalföldi éghajlat, melyben tikkasztó a nyár és zordon hideg a tél.Milyen otthontalanok ők a magyar glóbuson, hol szét vannak

169azórva bizalmatlan ée nehézlépésű parasztok közé, mint zeidókidegen népek közé, vagy gyarmati angolok hallgató hinduk közé.Ez a réteg az, mely hazafias, de alig tud hazafi lenni ennek aszónak egészen magyar, egészen keserű és egészen alázatos jelentéseszerint. Ez a réteg az, melyben mindenkinek más a politikaivéleménye és mindenkinek egy a szavazata, ez a réteg az, melyegyéneiben néha látja a hibákat, de egészében inkább elmélyítésüketszolgálja, mint orvoslásukat. Ez a réteg az, melyben amagyar élet felszínén a sebek fájnak, de nem gyógyíttatnak, eza réteg az, mely néha kesereg hullásunkon, de ritkán tesz ellenevalamit. Hullok és dekadensek legtöbben és sokuknak van egyegycsodálatos menedéke, mely fantasztikus, ijesztő és különös,mint orosz regényekben a dúltlelkü hősök szokásai. Micsodafigurák élnek közöttük ! Láttam olyant, aki jobban gyűlölte azsidót, mint ahogy a szentek féltek a sátán hatalmától, de kicsinyfalujának zsidóiról még azt se tudta, hogy mennyi földet foglalnaka parasztok elől. Láttam olyant, aki szenvedélyes volt éslabanc és láttam heves kurucokat. Láttam hórihorgas orvost,vékonyát és betegeset, aki nagy karlendülettel hevesen magyarázta,hogy mint pofozta orvosi minőségben a parasztot és láttam főbírót,akinek szava olyan keményen pattant a megyeház vaskos falairaa parasztok ellen, mint kocsis ostora a más lovának sima, szépnyakán. Láttam mérnököt, aki idegesen esküdözött, hogy a szegényszelíd palócok felerészben képzett kommunisták és láttam szegényurat, aki úgy regnált két szobája és kilenc kutyája fölött, minttágas birodalmon, mely búzát terem s táplál nagytestű barmokat.Láttam elszédülteket, akik rossz statisztikákból mint félrebillentapostolok mondtak jó jövendölést, láttam urat, akit megszálltaka babonák és hollószárnyakkal ültek vállain. Láttam olyantközülük, aki tenyérből jósolt, mint cigányok vénei és olyant, akicsillagokba figyelt és régi asztrológusok latinját betűzgette a kékpalóc ég alatt. Láttam olyant, aki mindent megfagyasztott magakörül és olyant, aki mindent lángragyujtott. De olyant nagyonkeveset láttam, aki szépen egyenletesen, teremtőn és áldásosánmelegített volna, mint a napfény vagy a tűzhely.Életük nyirkos hidegét és fülledt melegét nagyon kevesenmutatták meg s távoli rokonaik az Oblomovok és Csicsikov áldozataiaz egykori Oroszország sík városaiban éltek harag és ellá-

170gyulás, szesz és bánat között. E réteg furcsa mélabúját talán legjobbanKosztolányi fejezte ki, hiszen : mindnyájan a »boros Buslomha Bácska* rokontájain élnek, hervadt kisvárosokban, aholpor ül az akácokon mozdulatlan és fülledt és izgató vasárnapdélutánokon,júliusban. Az élet és érzés szélső végei közt hányódnak,mint föl- s levert hajó. Osztályuk, ha lehet egyáltalán osztálynaknevezni, bizonytalan és tétova és összevissza, mint egylázas nagybeteg gondolatai s ahogy e tétova, különös rétegrenézek, az őseikre kell gondolnom. Mert néha osztályok ugyanúgyátöröklik a tulajdonságokat az őstől, mint ember az apától.A magyar társadalom e különös és bizonytalan rétege nemkialakult, hanem : összejött és számos csatornából ömlött beléjeaz ember. Sohase volt olyan, mint egy önálló osztály, melyetéletre hívott és szerepre szólított a történelem. Hanem olyanvolt mindig, mint valami menedék. Menedéke a felülről érkezőknek,akik nem tudtak felül maradni. Menedéke a lentről jövőknek,akik nem bírták az alanti sorsot és tudtak kiemelkedni. S nemutolsó sorban menedéke a beérkezőknek, a jövevényeknek, a másfajúaknakés betelepülteknek. Most egy rétegben élnek mindannyian: a felülről leszivárgottak, az alulról felszivárgottak és akívülről beszivárgottak.Nem úgy élnek ez értelmiségben, mint egy várban, aholmindenkinek megvan a helye az érdek parancsa és a múlt szokásaiszerint. Hanem csak úgy, mint egy szállodában, mely befogadjaaz érkezőket és szobát ad nekik, ahol ellehetnek egymás mellett,de nem közösségben. Nyugaton a városiasodás hívta életre a polgárságots az lassan fejlődött, alakult egy különös életformájúréteggé. Nyugaton már jóideje örökletes dolog polgárnak születni,itta »középosztályba«, le-, vagy felkerülni életformaváltás volt. Otta fiúkat apáktól kapott hagyomány csatolja a polgársághoz, itta fiúkat az apák könnyelműsége, vagy előretörése taszította vagynyomta felülről vagy alulról az értelmiségbe. Ha a polgári életformábaés szerepbe másutt beleszülettek az emberek, itt a »középosztályiéletformába* belemenekültek. Ha felülről jöttek kisséfanyar szájjal, a kofferben az ősök magabiztos arcainak festményeivels a lélekben hatalmas vidéki úrélet soha el nem múló emlé-

171keivel. Ha alulról — hálásan a lehetőségekért és állandóan fizetveértük az árat : az engedelmes szolgálatot.Mi volt erősebb? A kialakulatlan és hagyománytalan valami,az úgynevezett középosztály, amely befogadta őket, vagy azegykori közösség, amely elküldte őket?A jelek ezt mutatják : a múlt erősebb volt, mint a jelen, azemlékek erősebbek voltak, mint a befogadók. Nem ők lettekolyanok, amilyen a középosztály, hiszen ez nem volt igazi osztály.Hanem a középosztály lett olyan, amilyenek ők voltak. Hogymilyen az a réteg, ahova jöttek, azt legjobban azok a rétegekmutatják, ahonnan jöttek.CÍMERESEKHa utazol Nógrád tompaélű és kerek dombjai közt, párkilométerenként dúslombú fák sötét csoportja ugrik elő. Századosfák ezek, dús koronával, pazarló fák, melyek rengeteg árnyékotvetnek a földre s alattuk nem terem semmi hasznos, csak fű megvirág. A fák körül a kőfal beillenék várfalnak is, közöttük tágaskényelmes épület nyugszik. Olyan méltóságosan és magabiztosannyugszik a tájban, ahogyan egy táblabíró ül régi karszékében,mely testének idomaihoz domborodott engedelmesen. Eházak úri gőggel nevetik a paraeztkunyhók csoportjainak földspórolózsugoriságát, falaik vastagok, mintha faltörő kosok ellenépültek volna. Ablakaik aránya olyan nemesen békés, mint egyhűvös délután a barátságos és mégis büszke parkban jó borokmellett. A bejáratnál rendesen néhány neoklasszikus oszlop őrködik,fölöttük kicsiny tympanon, jelezvén, hogy az egykori építtetőknem vetették meg a klasszikus műveltséget, Cicero orációités Horác nyugodt, méltóságos énekeit, a földközelben folytatottéletről. E kúriák félelmesen megalapozva nyugszanak a nógrádiföldben, úgy mintha soha senki nem mozdíthatná el őket és lakóikat,ök őrzik annak a nemességnek a nyomát, mely azóta csakegy töredékében regnál még régi házaiban s nagy részében máraz úgynevezett középosztályban húzódott meg.Egykor mindnyájan a falvak közepén éltek elkerített kúriáikban,keményen uralkodtak birtokaikon, s ez a foglalkozásillett személyükhöz, mint úrnak kezébe a pálca. A kor nyugatra

172szemlélődő írói állandóan dörögve ostorozták vadkergető, rusztikustizennyolcadik századi őseiket s Kármán József, róluk beszélvén,így kesereg: »sivatag üresség uralkodik az ily fejekben.A gondolatok kiapadnak az ily koponyákban, melyeket az aszálymegcsapott, vagy stagnálnak, mint mocsárban a poshadt víz.Nem rázza meg kemény fibrájukat semmi egyéb a jégeső félelménél,mely lábon álló gabonájukat fenyegeti*. Kazinczy is panaszkodika hétszázas évek szűklátókörű és kevésgondolatú nemeséről,kik okos a maga háznépe közt s együgyű béreseket ügyesen izgatván»azt véli, hogy Montesquieu és Calonne hozzá csak árnyékok*,Édes Gergely így siránkozik : »Mert kinek írunk? ... az uraknak,nemeseknek ízes a sertés, agár kopó, kanca, paszomány, tehetetlenség,álom, káromkodás, harag, embermarás, csizmavonókmeséjek, hízelkedők, iszomságok sat., azonban nem érzik, mibenálljon a valódi gyönyörűség ...»A tengődő és fáradt század után, a tizenkilencedik századnyugatról betörő szellői már itt-ott hódítanak körükben, különösena felsővidéki nemesurak között. Szép könyvtárak kezdődnekel az úri kúriák egyes szobáiban és szépen gyarapodnak, NagyIván nógrádi múzeum alapításán gondolkozik és tízezer kötetetajándékoz annak, Madách ezen a tájon kezdi írni a Tragédiát ésa szűkebb családi körben, lelkesült urak izgatottan hallgatjákfelolvasásait. Mindez azonban inkább kivétel, mint szabály,mert e vidék eg3Tk legkiterjedtebb nemeecsaládjának egyik fiaMocsáry Lajos még 1858-ban is így ostorozza osztályát : »Mivalóságos tormába esett féreg voltunk. Untalan rágódtunk amagunk dolgán, egyebet nem ismertünk. Szabadok voltunk kicsinyben,de rabok nagyban, szabadon száguldoztunk korlátolt körben.Nem vontunk jármot, nem nyögtünk béklyókban, de nem voltjobb állásunk, mint a vadé. Ez büszkén hordozza a vadaskertbenágasbogas szarvát, de nem léphet túl a kert korlátain !«Saját vallomásaik szerint is ilyenek voltak, s ha van bizonyítékrá, hogy a réteg és a fajta nem volt értéktelen, itt a legnagyobbbizonyíték. Az, hogy voltak közülük kevés jobbak, akik ostorralfordultak saját osztályuk hibái ellen. Mégis erős és magyar rétegvoltak, bárha Grünwald Béla meg is vádolja őket, hogy csak ott

173maradtak magyarok, ahol a nép magyar volt s állítja, hogy »anemességet legnagyobb részben a nép tartotta meg magyarnak,mert tényleg mindenütt megszűnt magyarul beszélni, ahol magyarparaszt nem volt*. Műveltségük általában csakugyan vagy nemvolt, vagy nem volt magyar s másfél századdal ezelőtt kevesenakadtak közülük, akik a hízók mellett a magyar művelődésselis bajlódtak. Mindamellett kiváltságaikban hatalmasok voltaks az utolsó pillanatig helyt álltak, ha nem is a nyomorult adózónépért, hanem magukért. Jogaikat és kiváltságaikat keményülvédelmezvén, véletlenül megakadályozták közben a nemzet pusztulásátis, ha romlását nem is tartották fel. Utódaik, akik átvettéka fogyó birtokot, vagy kivetődtek ország szolgáinak és úraltisztjénekállamhoz, megyébe, nem sok hagyományt örököltektőlük. Azonkívül, hogy magától értetődőnek vették és veszik,hogy urak mindenütt, ahová jutnak.Ha volt a királyságnak kora, melyben a hatalom alapja aföldbirtok volt és volt kora, melyben a hatalom alapjává az uralomvált, akkor e nemesség életében is láthatunk két korszakot.Az első és évszázados korszak a patrimoniális kor volt. Ebbenhatalmának alapja a birtok. A másik a bomlás kora már. Ebbenhatalmának alapja : a hatóság.A két kor között a váltás nem hozott a dzsentrikben szemléletváltást.Csupán az uriság alapjának a fölcserélését jelentette snem áttérést az uriságból egy másik életformába. A hivatalbaés közigazgatásba mint urak mentek be és urakként maradtakbenne, a hivatal életüknek nem értelme lett, hanem csak kerete.A »középosztályhoz« való tartozás csak annyit jelentett, hogyoda soroztattak, de nem annyit, hogy oda tartoznak. A nemesből»középosztályivá« való deklasszálódáe csak azoknál teljes,akiknél nemcsak a hatalom alapja cserélődött ki, hanem az egészéletforma. Azoknál, akik nemcsak a birtokon alapuló hatalmatcserélték fel közjogon alapuló hatalommal, hanem minden hatalombólkihullottak. Ezek azok, akik mérnökök és tanárok lettekközülök s olyan foglalkozásban élnek, melyben a szolgálatot nemtakarja jótékony előkelősítő fátyollal a parancsolás.így az egykori »una eademque nobilitas« mai leszármazottjaikiesé önkényes, de talán jellemző általánosítással három csoportbantalálhatók meg e felső rétegekben. A felső csoport a maga

174kúriáján és a maga földjén élő földbirtokos, ök az egyenes utódok,kiknél a predikátum néha még mindig lakóhelyet is jelöl, nemcsakszármazás helyét. Ezek közelebb állanak az arisztokráciához, mintaz úgynevezett »középosztályhoz« és egyenes utódai az ősöknek,a tájon fajta, méltóság, életforma és sokszor maradiság szerint.A második réteg, a hatósági dzsentri, már eltávolodott azősök létalapjától, de az ősök életformájának külszínét és méltóságáta kölcsönvett állami hatalom képviselőjeként még valahogymeg tudja tartani. A különbség a kettő között az, hogy míg azelőbbiek életének csak tartozéka volt a nemesek rokoni kapcsolata,ezeknek életében ugyanez létalap lett, ürügy és alkalomhivatalhoz. E réteg valódi élete szerint hivatalnok, tehát »középosztály«.Magatartása szerint úr, tehát nemes. Szemléletük, modorukés csorbítatlan biztonságuk a múlt emlékeiből és nem a jeleneredményeiből táplálkozik.A harmadik csoport: a kihullottak. Ezek szintén állást kaptak,de hatalom és kormányzás nélkül. Náluk elveszett a nemességmegtartó ereje az érezhető társadalmi kiváltság és hatalom s őkmár valóban inkább »lateinerek«, mint prédikátumos, előnevesurak. Már nemcsak osztályozás, hanem magatartás szerint isinkább a »középosztályhoz« tartoznak, mint a nemességhez.E felsővidéken mindhárom csoport megtalálható sokbanvilágosabb és tisztább társadalmi képletekben, mint az országmás tájain. A nemesi középbirtok Nógrádban szépen megmaradt,benne még él a kuriális dzsentri. A felsővidéki megyék közigazgatásiállásait az egykori nemesség fiai és birtokból kicsöppent utódainagy számban foglalják el. A gömöri és felvidéki dzsentri pediga vidéket az alkalmazott és középosztályivá hanyatlott nemesekseregével is elárasztotta.JÖVEVÉNYEKVonaton érkeztek bizonytalan ízlésű bútorokkal, melyeksivárak és szemléletnelküliek, mint az osztály maga, mely használjaőket. Házaik a stílusbizonytalanság bélyegét hordják és őketa tájhoz nem ősök sora, hanem csak állás, fizetés köti. ők laknakfáradt kisvárosok poros utcáiban, üveggömbbel díszített

175kertek és angyalokkal ékített függönyök mögött, nagy szobákban,melyekben kevés a fény. Kissé otthontalanok mindig, de eztsehogyan se akarják bevallani. Olyan bevándorlók ők, akik márnem az ősökkel tartanak kapcsolatot, hanem a befogadókkalremélik a teljes egyetértést és megértést. Ök laknak a bányatelepekinkább tágas, mint barátságos tisztviselőlakásaiban és őkbeszélnek keveset apáikról és nagyapáikról. Ök felejtik el legszívesebbenhonnan jöttek s házaik hagyomány és mondanivaló nélkülügyetlenül pompáskodnak utcákon és tereken.Jellemző területük e tájon az iparvidék. Tétovázók és felhevülők,érzékenyek, szívesen mámorosak és sokfelé vigyázok. Leikükmélyén, mint nyakán az öngyilkos a követ, egy nagy gátlást hordoznak.Azt, hogy németből vagy szlovákból jöttek.Ha a nemesek társadalmi hanyatlásának egyes stációi voltak: 1. a birtok, 2. a megyeház, 3. a középosztályi állás, az őstációik : 1. a német vagy szlovák család, 2. »lateiner« állás valamelyvállalatnál, 3. köztisztviselői állás a városházán. Vagyis ahatósági hivatal, a közszolgálat, mely a dzsentri számára süllyedés,az ő számukra a legmagasabb álom. ök oda indulnak, ahovaazok érkeztek. Ök azok, akiknek állomáshelyük van, ellentétbena címeresekkel, akiknek pátriájuk van. ök azok, akik nem a vidékheztartoznak, hanem csak a vidékből élnek.A magyar vidékre a kapitalizmus gyors kifejlődésével tulajdonképpenegy gyarmatosító hullám érkezett. Ennek gyarmatosítóilettek a jövevények, kik más tájakról, rendesen nemzetiségividékekről szivárogtak be az értelmiségbe. Mindnyájan »lehetőségekre«jöttek. Ha a beszivárgó zsidóság gazdasági és kereskedelmilehetőségekre jött az országba, ők álláslehetőségekre jötteka tájra. Csapatban és rohamszerűen, úgy ahogy a liberalizmusés kapitalizmus érkezett a magyar földre hatvanhét után. Mára kapitalizmus eszközével jöttek : vonattal s nem a feudalizmuséval: a hintóval. Már a városházba igyekeztek s nem a megyeházba.Bármilyen magyarok is érzés szerint, sokszor olyanoknaklátszanak e magyar vidékeken, mint Amerikában a második

17*nemzedékek, melyek már igyekeznek letagadni, hogy apjuk,mely népből és mely országból jött a befogadó vidékre, de öröklöttvérmérsékletük még megvan. Olyan bevándorlók ők, —bevándorlás alatt az egyik országrészből a másikba való vándorlástis értve — akik el akarják felejteni az elküldő fajtát céljaikBzerint és lépten-nyomon megérzik rajtuk az elküldő fajta szemléletükszerint.Mondottuk : e »vidéki értelmiség* névvel jelölt réteg voltaképpenmenedékként, Amerikaként szolgált a magyar társadalommozgó elemei számára s kialakulása bevándorlás útján történt.A jövevények bevándorlása a középosztályba három síkon folytle. Egyrészt fajtában : kisebbségből a többségbe, másrészt térben :ezülőheljTŐl az állomáshelyre, harmadrészt a társadalomban:az alsóbb rétegekből a középosztályba. Ezek a súlyos elküldőadottságok szabják meg elhelyezkedésüket abban a rétegben,melyet vidéki értelmiségnek nevezünk.A NÉP FIAIök azok, akik a kócostetejű, sebhelyesfalú, tányéros, szuszékosés tornácos palócházakból indultak s tanítói lakásokba, azalantas tisztviselők kopott irodáiba, vagy az altisztek bizonytalanrétegébe érkeztek, ök azok, akiknek arcán még megtalálhatókaz öröklött palóc vonások és bajuszuk nehezen bírja az úri formát.Körülbelül ennyi fűzi még őket a magyar parasztsághoz.Ennek a parasztságnak a parasztságon belül nem nyílt emelkedésremód. Két lehetősége maradt. Ha szegény volt, ő magaelment Amerikába, ha gazdagabb : fiát »úrnak« küldte a »középosztályba*.A komolyabb érvényesülés feltétele mindkét esetbenegyforma volt számukra és utódaik 6zámára. Amerikában azvolt, hogy fel kellett olvadniok a »nagy kohóban* és ha meszszibbreakartak jutni, el kellett felejteniük, hogy magyarok voltak.A »középosztályban« az volt, hogy át kellett venniök e rétegnézeteit, világszemléletét s el kellett felejteniök, hogy parasztokvoltak. A feljutásnak nagy ára volt a visszaütés s a paraszt,ha elindult a parasztságból, nadrágosan már csak úgy térhetettviseza a falujába, ha bebizonyította : tud fegyelmezni és rendet

ITTtartani e szó vidéki értelmiségi jelentése szerint. Bár fajilagmagyarok és származásilag e megyék szülöttei, mint a oímereeek :ők vannak legkevesebben. Ez kettőt bizonyít : egyrészt azt,hogy a magyar vidék értelmiséggel való ellátása mennyire gyarmatosításmódjára folyt. Másrészt azt, hogy a középosztály kialakulásánakidejében könnyebb volt kívülről bevándorolni e rétegbe,mint alulról feljutni. Talán azért, mert a fegyelmezők nem mindigvoltak biztosak benne, hogy jó pandúr lehet-e a »zsiványból«.Legtöbbnyire ők jutottak legkevésbbé előre a középosztályiranglétrán. Bármely város, bármely közigazgatási szerv és bármelyvállalat tisztikarát nézzük is, ez látszik. Legtöbbnyiremegrekedtek első generációban az altiszti karban, második generációbana segédhivatali karban. Az alsóbb származás terhe,sokkal jobban nyomja őket, mint a jövevényeket. Éppen azért,mert közelebbről jöttek. Mert palócok és mert rokonaik még ezekena tájakon kapálják a földet, mert eredetüket mindenki tudja.Alsóbb származásuk inkább szembetűnő és számuk sokkalkisebb, mint a jövevényeké. E két adottság két következménnyeljárt. Az egyik az, hogy a vidéki értelmiség spektrumához adottszínek közül az övék a leghomályosabb. A másik ez : nem magukkalhozott tulajdonságaikkal gyarapíthatták a »középosztályi«szemlélet világot, hanem e tulajdonságokat le kellett vetniök.Minthogy ők szivárogtak fel legkésőbben, már félig-meddig kialakultréteget találtak, melybe beleilleszkedniök kellett s melyetnem lehetett nekik formálniok. Célirányos volt átvenniök adzsentrimentalitásból azt, amit rangjuk megengedett (asszimilációogy feudalisztikus szemlélethez) és hasznos volt a többségbenlévő jövevények gondolkodásához idomulni (kontraasszimilációa beszivárgókhoz). Természetesen nem az számított, hogyők vannak többen a hazában, hanem az, hogy a jövevények vannaktöbben az osztályban. Teljesen gyarmati jelenség szerintnem az ideérkezők alakultak a néphez, hanem a népből felkerülteknekkellett alakulni a beérkező gyarmatosokhoz. E különösfolyamat pontosan mutatja azt a különös szakadékot, mely a népés e réteg között szükségképpen van. Végső eredményében pedigazt mondja, hogy az említett csoportok közül az értelmiség arcánakkialakításában éppen a palóc-paraszt elemeknek volt legkisebbszerepük.

178A réteg, mely e sokféle elemből összeállott, nem vált vegyületté,nem olvadt eggyé, keverék maradt, tarka, mindig széthullásrakész egyveleg, melynek egyes részei nem tapadnak egymáshoz,csak úgy vannak egymás mellett, mint víz színén a kávészemek.E társadalmi képződmény, hasonló egy deltához, melybe sokágból sokféle és el nem vegyülő vizek ömlenek, vagy lerakodóhelyhez,mely sok mindent fogad magába, de nem olvaszt felsemmit. E réteg egyik szokásos neve a »középosztály« nagyonjellemző név és találó szó egy fogalomra, melyről csak azt lehetmondani, hogy nem a lent és nem a fent, hanem valami a kettőközött. Nem életformát jelöl meg, mint a »paraszt

179Bére szükség volt egy rétegre és nem volt osztály, melyből e rétegkifejlődjék.A hozzánk érkező kapitalizmus és liberalizmus nem találtosztályt, mely hordozója legyen, tehát az osztályt meg kellettteremteni. Ez — ma már látjuk — lehetetlen feladat volt. Viszonta kor hatalmasai féktelen optimizmusukban úgy akarták megalkotniez osztályt, mint valamilyen pártot, melyben mindenszavazót szívesen látnak. E társadalomszemléletben roppantiskolázatlan kor gyermekei azt hitték, hogy magyaros vendégszeretettelmeg lehet alkotni a középosztályt. E siváran felületesszempont szerint úgy képzelték, hogy ha az ország asszimilálódásrahajlamos németjeit és a zsidókat szívesen fogadják a középosztályiállásokra, létrehozzák azt, amihez századok lettek volna szükségesek: a réteget, amely a hiányzó polgárságot pótolhatná. Azthitték, hogy a társadalmi fejlődést is meg lehet oldani úgy, minta hazai vasútvonalak kiépítését. Látták az angol és francia példát,de véletlenül sem akarták észrevenni a magyar adottságokat.A magyar rétegeket úgy akarták a nyugatibb, tehát liberálisabbvilág rétegeihez hasonlóbbá tenni, hogy a nemességet angol szóvaldzsentrinek nevezték és azt hitték, hogy a polgári ruha, melyetegyre többen vettek fel, egyben megszülte a polgárságot is. Pedigha csak kicsit mélyebben vizsgálták volna a század jobb szellemeinekírásait, többet láttak volna.Egy Kölcsey még a század elején így írt: »A városokban lelema magot, honnan a nemzeti szorgalom és műveltség kifejlendőlészen, lelem az alapot, melyen . . . polgári alkotmányt emelhetünk,lelem a lépcsőt, melyen nemességünk a milliókból állónéppel kapcsolatba jöhet.* Egy Berzeviczy Gergely pedig ígynyilatkozott: »A tiers état az embereknek azon figyelemreméltóés kiváló osztályát jelenti, mely a városokban lakván, onnan ereds urbanitá8 által tűnik ki.« E mondatok mélyére nézvén, legalábbis kételkedniök kellett volna optimista reményeikben. Merthol voltak a magyar városok, melyben ez osztály megnőhetettvolna és legfőképpen hol volt az »urbanitás«, mely által kitűnhetettvolna ?A sorrend éppen fordított lett. Nem tudván egy urbanitásbanfelnőtt osztályt találni, mert nem volt, de felismervén azurbanitast, mint igényt; megpróbáltak ehhez az igényhez egészen

180felületi eszközökkel osztályt teremteni. Hogy milyen hibásan,milyen ügyetlenül és mennyire felületesen, ezt nem a múlt mutattameg, hanem a jövő fogja megmutatni, melyben ez összetákoltés nem összeforrott réteg egy történelmi pillanatban széteshetés végzetes romlásba döntheti a magyarságot.Ha negyvennyolc után a kor politikusainak gondolkodásaszámolt volna nemosak a kormányzati szükséglettel, hanem atársadalmi szükséglettel is, igyekeztek volna a polgárságot szervesenkialakítani a parasztság fölemelésével. Azonban e társadalmiszükségességet nem vették észre és csupán politikai hátteretigyekeztek teremteni a változott idők koráramai számára.Ráadásul annak a magyar nemesi világnak szellemében, mely anemesi országot őrizte szemléletében — annak formális fölszámolásaután ÍR. ÉS — ha a nemesi ország volt politikai nemzettestegykor : ilyen politikai nemzettestet akartak teremteni a középosztályban.Az igyekezet ez volt : az előjogos nemesi osztályhelyébe, ha forma szerint nem is kiváltságos, de gyakorlatilagszintén előjogos középosztályt teremteni. A magyar társadalombanazonban nem volt tartalék, a nép pedig — mint nép —nem vétetett igénybe, nagybirtokszempontok miatt. A nemesigondolkodás nem volt képes elképzelni, hogy egy ország sorsátminden polgárának közreműködésével is lehet intézni s ekképaz új idők szellemének való behódolást csak úgy képzelte, hogya főszereplő osztályhoz való tartozást nem köti származáshozés nem köti — fajhoz sem, de köti magatartáshoz és politikaszemlélethez.A nemzetfenntartó nemesi osztály fogalma ekképpena nemzetfenntartó középosztály fogalmában élt tovább. Azzala különbséggel, hogy míg az előd valóban osztály volt és bizonyosideig ellátta a nemzet védelmét, az utód valójában nem osztályés bizonytalan : képes-e erre a védelemre.Láttuk : az elemek, melyből e rétegek összerakódtak, nagyonkülönbözők voltak s e réteg nem úgy született, ahogyan osztálymegszülethetik. Tudjuk : a kor, melyben ezek az elemek egymásmellé kerültek, gyönge volt, felemás, semmiben nem következetesés szellemiekben lendület nélkül való. Talán ha e korralóban s megalkuvás nélkül demokratikus lett volna, az új

181és ismeretlen világ forróságában összeolvadtak volna a különneműelomek. De minthogy nem volt az, maradtak egymás mellettlaza halmazként. A két legfőbb tényező : a születési adott-Bágok és a gyermekévek egyáltalán nem biztosították e hirtelennőttréteg számára azt, hogy osztállyá válhasson és Concha az új századelején már teljes joggal láthatja e réteg bizonytalanságátés keserűn állapíthatja meg : » Nálunk a középosztály szó is egyhasználatban levő, dívó, hamis frázis, mert fájdalom, alighogylétezik . . . Aki odavaló, nem számítja magát oda . . .«AZ ÉRTELMISÉG A TÁJBANHa az ország valamelyik vidéke, akkor a palócföld mutatjatisztán a középosztály tagolódását. A táj helyzete alkalmat aderre, hiszen ez a vidék aránylag eldarabolt, sok típust mutat ésa múlt században kezdődött kapitalista fejlődésből is kivetterészét. Ez átmenő tájon megvolt mindaz, ami lehetőségeketkínált a szükségessé vált középosztály számára.A dzsentrivé vált nemesség szerepe e tájon minden századbannagyobb volt, száma is nagyobb, mint másutt. A törökhatár itt húzódott végig éa az elmenekült nemeseknek viszonylagnem került nagyobb fáradságába birtok jogaikat fenntartani ésa török visszavonulása után újra egészében érvényesíteni. A nógrádi,borsodi, hevesi, gömöri középnemesség aránylag kevesebbveszteséggel állottá ki a törökidőket, mint a délvidéki és visszatérvéne középnemes réteg, újra visszaszerezhette teljes befolyásátés hatalmát. Száma nagy volt, a táji körülmények is kedveztekgyarapodásának, szelleme is erőteljesebb és jellegzetesebbvolt. mint más tájakon. A nógrádi vagy gömöri dzsentri különfogalom volt mindig, külön jellemvonásokkal.A középosztályi lehetőségekre érkező nemzetiségi eredetűjövevények számára szintén jó hivatalokkal és lehetőségekkelkínálkozott e táj, különösen azok a része, melyeken az iparosodásmegkezdődött. A táj átmeneti, közvetítő jellege nemcsak aparaszti vándorlásoknak, hanem az értelmiségi vándorlásoknakés a nem-paraszt elemek szivárgásának is kedvezett. Ha a parasztivándorlások észak-dél irányban folytak és szereplői palócok és»u4>ó Zoltán: Clfr» orom»rújéjc12

182szlovákok voltak, a parasztság fölötti elemek vándorlása többirányúvolt. A táj beleesett a zsidóság bejövetelének útjába, azsidóság erre jött át és bizonyos részeiben itt maradt meg. A Felvidékhezvaló közelsége és városok kifejlődésére alkalmat adójellege húzta az idegen fajtákból asszimilált középosztályba törekvőket,a németeket nyugatról, a szlovákeredetűeket északról.Az iparosodás Nógrádban, Borsodban németeknek és szlovákoknakkínált jó területeket, s a bányászság némelyikük számáralépcső volt a bányahivatali állásokra, a középosztályba.Bizony ős mértékig e táj a parasztság fiainak is több alkalmatnyújtott a fölemelkedésre, mint más vidékek. Elsősorbanazért, mert a palócság szelídebb nép, hajlékonyabb és sokbanmegalkuvóbb, mint a konokabb tiszántúli parasztság, tehátjobban meg tudott felelni annak a követelménynek, hogy elfelejtsenés kiirtson magából mindent, ami régi osztályos társaihozköti. Másrészt e táj valamivel inkább szolgált azokkal a közvetítőlehetőségekkel, melyek a harmadik generációban máresetleg eljuttatják a középoszt ál yba a parasztszármazású embert.Sokan jutottak fel közülük Eger segítségével papoknak a hatalmasegyházmegyébe s itt-ott, bár nagyon kis mértékben, az iparosodásis segített. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy aparasztságnak, mint rétegnek itt ilyenfajta osztálycserére bőségesalkalma nyílt. Csupán pontosan azt, hogy sok lévén a lehetőség,a jövevények közé időnként az evidéki palócságból is betudtak sodródni némelyek.A lehetőségek és e réteg részecskéit mágnesekként összerántóalkalmak e tájban szépen elkülönülve jelentkeztek. Nógrádbantalálható meg legtisztább típusaiban a középbirtokos, kúriájánülő dzsentri és a hatósági dzsentri e nemesi eredetű és öntudatúhonorácior-osztály. Balassagyarmat társadalmi szerkezetén pedigvilágosan látszik, hogy az ilyen származású csoportok társadalmitúlsúlya miképpen nyomja rá bélyegét egy kisváros egész értelmiségére.A Mátra és Bükk háta mögött az ipari vidékeken telepedettmeg legtisztábban a magyarországi kapitalizmus, tehát errefeléindult meg legerősebben a jövevény, idegeneredetű értelmiség.

183E középosztályibb típus képét legtisztábban az iparváros Salgótarjánrajzolja ki.A magyar eredetű, szorosabban palóc eredetű értelmiségiekneknincs ilyen kristályosán tiszta megjelenésű helyük. Legfőkéntazért, mert e réteg csak nehezebben mozdulhatott, úgyhogyegyénenként és elszórva jutott csak föl néhány fiában a táj mindenrészein. Éppen ezért akár öröklött tulajdonságai, akár szemléletenagyon kevéssé érvényesültek s nincs táj. nincs város a vidéken,melynek értelmiségére az ő arcuk és jellemvonásaik nyomnáka bélyeget.A városiasabb jellegű értelmiség a táj két városában jelentkezikés fejeződik ki. Egerben, ez értelmisége szerint egyháziés tanári városban, a »lateiner« keresztény középosztály fogalmaszerint, Miskolcon pedig a szabadfoglalkozású középosztály értelmet-zerint. Eger és Miskolc speciális szerkezetű társadalmat mutat.E várc«i társadalmak Egerben az érsekség körül, Miskolcon akereskedelem körül alakultak ki. Eger városiasodása a szó legteljesebbértelmében hagyományokban gyökciező, Miskolc jellegzetesenha^yománytalan jelenség, mint a kereskedelem általmegduzzasztott magyar városok.*ÜRI KÖZÉPOSZTÁLY*Ha ez értelmiségi réteg anyagát a felsorolt csoportok adják,színeit a rétegek, ahonnan jöttek, jellegét a kor, amelyben jöttek,ízét és formáját az »úriság« igénye,' illetve az »úriság« vágya adja.Ebben az értelemben ez a réteg maga előtt sem úgy tűnik fel,mint erős társadalmi osztály, hanem mint egy jó társaság, melybebejuthat az, aki »társadalmi állás és modor« szerint megfelelő.E réteg többnyire nem is úgy viselkedik, mint osztály, hanem úgy,mint egy társaság. Vizsgálói elsősorban ezt a jellemvonást veszikészre és a még futólagosan szemlélődő külföldinek is ez az »úriemberség*a legfeltűnőbb. Ez úriember elnevezés csak olyan jellemző,mint a »középosztály« szó, jelentése meglehetősen bizonytalanés tág és felszínes, hiszen e kategória nálunk alig jelentteljes állásfoglalást, vagy világnézetet. Ha sértés esetén nagyonszigorú szabályokat ír is elő, például a parasztokkal való bánásmódraegyáltalában nem ír elő erkölcsöt. A szót csak ilyen üres12*

184definíciókkal lehet megközelíteni : vidéki magyar értelembenúriember az, akivel kezetfogván tegeződnek a többi úriembereka vármegyeházán. S a vidéki értelmiségen belüli rangsort pontosanaz állapítja meg, hogy ez vagy amaz értelmiségi foglalkozásúvalmennyire szívesen, illetve ínagátólértetődően tegeződnok.E jelenséget általában inkább vidáman, mint mélyon szokásmegítélni, holott egész súlyával csak akkor vagyunk tisztában,ha megfontoljuk : minek a helyén van ez az úriemberségi gondolkodásmódés tagolódás. Ha a középosztály a nemlétező magyarpolgárság pótlására készült, akkor e középosztályi társasági»úriszemlélet« a polgári társadalmi-szemlélet helyére érkezett.A vidéki értelmiség legfeltűnőbb tulajdonsága : széttagoltsága.Tagolódik elsősorban az egyesek származása szerint, láthatóanaz apák osztálya és láthatatlanul az apák fajtája szerint.Tagolódik a származási adottságokból adódó szemléleti különbségekszerint, a társasági-úriemberi megítélés kaszt rendszerűkülönböztetései szerint és ezenfelül, mint honorácior-osztály, ahivatal rangja szerint. Mert a hivatalnak nálunk ugyanúgy vanelőkelősége, ahogyan a családnak. Teszem azt : a vármegyeháze szempontból sokkal magasabbrendű hivatal, mint a városház,a jegyzői iroda magasabbrondű, mint egy iskola igazgatói szobájaés mind magasabbrendű egy magánvállalat irodaszobáinál. Aközéposztályban a hivatalok és állások sem fontosság vagy nemzetiszerep szerint ítéltetnek meg, hanem a hatalom mérve szerint ésaszerint, hogy a hatalom jellegben mennyire van közel a réginemesi hatalomhoz. Ezért alacsonyabbrendű például a polgárságon,iparosságon és munkásságon iw nyugvó városi hivatal, mintaz inkább csak birtokosokon és vidéki értelmiségen nyugvó megyeihivatal. Alacsonyabbrendű az a szerepkör, mely a parasztságnakgondozására rendeltetett, mint az, amelyik igazgatására, és ígvtovább.Minél közelebb van egy szerepkör a régi nemesi-űrimegyeihatalomhoz, annál méltóságosabb. A tanítók ebben ;imegegyezéseken, konvenciókon és előítéleteken alapuló társaságirendben majdnenihogy olyan alacsonyan vannak, mint az ókoritársadalomban. A tanár, bár ugyanannyi egyetemi esztendőtvégzett, mint a jogász, a vidéki értelmiség gondolkodása szerint

185korántsem olyan magasan álló férfiú, mint amaz. Minthogy ajogászműveltség régi nemesi hagyományokban gyökerezik, viszonta kultúra terjesztése nagyon kevéssé gyökerezik ily hagyományokban.E néhány példa ÍB mutatja, hogy e réteg fiainak bizonyoshivataloktól való idegenkedése és másokhoz való vonzódásaigen mély szemléleti alapokon épül s mindé különbségek véres,életet mérgező valóságok a vidéki értelmiség világában. E kasztszemlélettulajdonképpen a régi nemesi szemléletet kívánja pótolnib ez előítéletek vidéken ma is élnek. Mint valami kísértetiesgravámen, melyet a régi nemesség kiáltott, adoptált, tétova ésparvenű utódainak száján keresztül az idő múlása ellen.Sokfelől jöttek sokféle igyekezettel. Apáik sokáig uralkodtak,sokáig voltak idegenek, vagy sokáig voltak mellőzöttck ebben azországban. A lentrőljöttek óvatosságot tanulhattak tőlük ésazt, hogy némán kell élni, kicsiny parányként, ahogy lehet ;szűk ablakok mögött kevés zajjal, szent őrületek s a szellemfényűzése nélkül. Előttük jó, biztos hivatal, kényelmes élet ésszűkös nyugdíj állott s az ár nem is volt nagy. Csak az önállóságfeladása, s az apák rétegének elárulása. Nem kívántak mást tőlük,mint bizonyos közönyt, bizonyos felületi gondolkodást és bizonyosoptimizmust, melyet oly könnyű megszerezni, ha bő azebéd, ha jó a bor és kész a kártyaparti. Szelíd és zajtalan e megalkuvás,nem követel jellemteleruséget, csak éppen jellemekneknem való, de valahogy élni kell mégis és jobb élni vaksin, mintsehogyanee. A befogadó, a réteg szíves volt, ó hogyne lett volnaszíves, bizonyos pontig és bizonyos határokig s aki bölcs voltés tudta meddig mehet, nem ütötte meg magát éB nem üti megma sem. Csak ismernie kell a befolyásosak gyöngéit s ügyesenélnie velük, a gerinc úgyis szívesebben hajol, mint törik. Hogyszármazásukból egy ósdi előítéletet vagy súlyos gátlásokat hoztakmagukkal, hogy a kor, mely középosztályivá tette őket, üresvolt és hiún dicsekvő, hogy közben 6okminden elveszett és őksokmindenhez nem jutottak : erről könnyű volt elfeledkezni.S ha néha magukba süllyedt pillanataikban talán láttak valamitabból, hogy honnan jöttek, hogyan vannak, hová mennek, mindig

186ott volt a testi jókkal gazdag vidéki élet s oly víg volt a feledkezésa nehéz pillanat után. Ihattak alaposan, keményen, rendületlenül,vörösödő nyakkal, s néha-néha vastag hangon nótátbömbölve arról, hogy »piros borral, piros borral itatott az alispán«.Mindig voltak írók és darabírók, akik szívesen mutattákőket olyanoknak, amilyenek lenni szerettek volna s dicsértékpiros arcukat és üresnek mutatták, mint a bábuké. Elmondtáknekik, hogy ők az úri hagyományok fenntartói, a nemes konzervativizmusőrízői, a szeplőtelen erkölcs és a gutaütésig érintetlenegészség. Elmondták nekik, hogy csupa jó jön az országra ésrájuk, ezt mondták nekik háborúban és ezt mondták Trianonután. Ök hittek, elhittek mindent. Elmondották, hogy milyenférfiasán isznak, milyen bátor vidámsággal és aranyos derűvelürítik a poharat és verik a kártyát, ha elvégezték hosszú munkájukata savanykásillatú hivatalszobákban. Dehogy beszéltekarról, amit ők is titkolni szerettek. Arról, hogy ivásuk keserűfeledkezés, olyan mint Omáré, a sátorlakóé, aki ivott, »mert azélet értelmetlen, mint egy búgócsiga*. ö, dehogy szóltak a rossz,lapos vidéki életről, arról, hogy bizalmatlan parasztokat kellettfegyelmezniük a felsőbbség parancsa szerint. Dehogy 6zóltakaz ezerfelé vigyázásról, a mérges intrikák szűk és keserű világáról,arról, hogy ivásukon el lehet gondolkozni s ilyenkor eszébe jut azembernek, hogy az idegenbe vetődött gyarmatosok a trópusonelkeseredetten és sokat és dühösen isznak. Ki beszélt arról, hogyegy önmagát meg nem talált rétegnek a részei ők, hogy nem urakés nom polgárok, nem egészen műveletlenek és nem egészen műveltek,s legtöbbjük nem »középen« van, mint osztályuk neve mondja,hanem félúton. Ki beszélt arról, hogy minden elomló dühükben,parasztszidásukban és mások ócsárlásában, minden pletykájukbanés nézeteikben egy magára nem talált réteg kiált és mámoraikbana boros Hunnia lefojtott bánatai s a maguk tétovázó éskiegyensúlyozatlan rétegének gondjai ágálnak. És mégis : csakannyiban felelősek magukért, amennyiben nem voltak jobbaka kornál, mely nevelte őket s a lehetőségeknél, melyeketelfoglaltak.Vannak, akik minden jó forrásának, minden nemzetfenntartásoszlopának látják őket és vannak mások, akik mindenbűn elkövetőjének, és minden hibák okozójának. Holott csak

187eszközök ők, tettek, hibák, mulasztások eszközei s a hibákat konzerválokkezében is engedelmes, lágy, konzerváló anyagok. Ha vanbűnük, az ennyi : nem lettek mások, mint amilyennek akartákőket. Leromlott vagy mellőzött osztályokból jöttek s bizonytalanrétegbe jutottak, adottságaik, elküldőik, kenyéradóik és adoptálóikparancsolóan írták elő nekik, hogy olyanok legyenek, amilyenek.S ha nem akarnak látni s kétségbeesni, tagadniok kell és erővelelfelejteni, »egészséges és problemátlan« életet élni s őriznivalamit, amiről ők azt hiszik, hogy az ország nyugalma, pedignem biztos, hogy nem csak egy süket, halálos csend-e ? És nemmindig tudják : a parasztság kormányzására csak fölötteseikrendelték őket, de szolgálatára maga a történelem.A FÜGGŐSÉGEmlítettem már, hogy e réteg társadalomnak nevezi ugyanmagát, de sokkal inkább illik rá a társaság szó. Ez a társaságannál egységesebbnek és annál egyetértőbbnek látszik, minélgazdagabb és erősebb a házigazda. De teljes szétbomlottságarögtön feltűnővé válik, ha a házigazda meggyöngül, vagy elszegényedik.Nem jellemző-e például, hogy a háborúelőtti időkben,mikor az állam gazdag volt és bőkezű vendéglátó, még az élesebbszeműtársadalomvizsgálók se vették észre a középosztály atomizált,töredékes és szétágazó voltát. Egyszerűen azért, mert ezabban az időben nem volt feltűnő, hiszen a gazdag házigazdaasztalánál illedelmesen forogtak a vendégek. De e rétegek szétdaraboltsága,heterogén volta és belső válságai, szakadékai azonnalszembetűnővé váltak, ha nehéz idők jöttek az államra, ígya háború alatt, a forradalmak alatt, vagy a háborúutáni ideiglenesés nem mélyreható úgynevezett »konszolidáció«-ba. vetettillúziók mai szétfoszlásakor.Ezekben a pillanatokban e réteg azonnal elkezdett részeirebomlani, a mágnes nem volt elég erős : a részecskék kezdtekszéthullani és a vendégek másfelé szimatolni. Ha egykor politikaiszempontból annyira hozzákapcsolták e vidéki értelmiséget azállamszervezethez, ezzel nemcsak azt érték el, hogy engedel-

188mesék voltak a jó időkben. Hanem azt is, hogy éppen a szorosösszeköttetés folytán rögtön megérezték a rossz időket is és idejekoránigyekeztek orientálódni. E középosztály éppen azért veszedelmeaz állami rendnek nehéz időben, amiért támasza jó időben.Csak azért volt mindig ennyire kihasználható, mert lényegénélfogva nem volt osztálytudata, csak hivataltudata. És éppen azértgyönge bástya nehéz időben, mert nincs osztálytudata, csak hivataltudata,vagyis látóköre ritka esetben terjed túl azon, hogyki lehet a legközelebbi hivatalfőnök. E szemlélet teljesen egyénekhezfűződő, és érvényesülést egyéni utakon és rendesen másikközéposztályi rovására keres. Éppen ezért fennáll az a veszély,hogy a középosztály a jelenségeket éppen a legnehezebb időbennem a szerint fogja megítélni, hogy mit kell tennie, hanem a szerint,hogy kihez kell alkalmazkodnia. E réteg létrehozásánál az illetékeseképpen abban hibáztak — a rend szempontjából is —amiben legokosabbnak hitték magukat. Abban, hogy a hivatalikötöttség ezer fonalával fűzték magukhoz e középosztályt. S abban,hogy azt képzelték : bűnhődés nélkül el lehet sikkasztani a valódimagyar demokrácia létrehozását, hiszen ez ál polgárságra nyugodtantámaszkodhatnak az áldemokratikus rendszerek. Az igazipolgárság, melynek kifejlődése egy igazi demokráciában esetlegmegindult volna, létrehozóinak talán nem lett volna olyan biztostámasza a rendszer biztos napjaiban, de föltétlenül biztosabbtámasz lett volna bizonytalan napjaiban. Hogy ez öszevisszarétegnél ez mennyire nincs így, arra az 1938-as év társadalmijelenségei és középosztályi bomlási tünetei a legélesebb és sajnosa magyarság nehéz helyzete miatt a legveszélyesebb példát mutatják.A hatalmasok unokái most bűnhődnek a nagyapák bűneiértés rövidlátásáért és a büntetés eszköze éppen e leghívebbnek gondoltközépréteg, mely kezdi fölmondatni a hűséget jelenlegi gazdáinak,mert már erősen tájékozódik azok felé, akikről úgy gondolja,hogy a jövőben gazdái lehetnek. Mindennek legvégső oka pedigaz, hogy e rétegnek jórészében nincs semminemű polgári öntudata,csupán hivatali és előrehaladási érdektudata és az udvaroncszimatával élteti a véleménye szerinti trónöröklést már akkor is,mikor még nem halt meg a király. Kritikus pillanatokban pedigországok védelmét csak erős és egészséges osztályok tudják ellátni.S hogy e réteg mennyire nem erős, mennyire nem egészséges és

189mennyire nem osztály, az a jelek szerint a jövőben félelmes világossággalfog megmutatkozni. Ugyanolyan félelméé világosságban,ahogy az ország érdekét önérdekétől látni nem tudó nemességvédelemre való képtelensége mutatkozott meg Mohács előtt.Ha mélyebben akarjuk vizsgálni ez úri-középosztályi-értelmiségikonglomerátum lényegét, szerepét és hazában való állását,legjobb, ha szemléletét vesszük vizsgálat alá. Mikor magát a rétegetvizsgáltuk meg kellett állapítanunk, hogy középosztálymint osztály nincs. Csupán különféle nem is egymáshoz tapadó,csak egymáshoz mellé sorakozó elemek vannak e fölülről adottnév burkában. Mikor középosztályi szemléletről beszélünk, előrekell bocsátanunk, hogy egységes ilyen szemlélet alig van. Csupánegy sereg ettől vagy amattól az elemtől származó uralkodófelfogás van és ezek ugyanúgy indokolhatók a származástényeivel, a szülő-század jellegével, a szoros hivatali függőségkövetkezményeivel, mint maga a réteg atomizált sága, széttagoltsága.AZ ÉRTELMISÉG ÖNSZEMLÉLETKE réteg kedvenc kifejezése a »középosztály«< szó mellé a »nemsetfenntartó*jelző. Hogy e jelző mennyire jogosult és mennyirenem, azon alig lehet vita. Egy bizonyos: az államot sohasem azoktartják fenn, akik igazgatják és akik ügyeit intézik. Van e szóbanvalami felszínes képzelgés, mintha az, aki az államból él, azt hinné :az állam azért állam, mert ő belőle él.Kétségen kívül : a középosztályi ember sokkal többet használjaezt a szót : nemzet, mint a paraszt. De ebből nem következik,hogy inkább tartja fenn, mint az, aki fajtájában megőrzi,továbbviszi s az ország földjét termővé teszi. Kissé olyan ez avélemény, mint az, hogy az állam rendjét a közbiztonság szerveitartják fenn. Holott : az állam rendjét a társadalom egyensúlyatartja fenn, s ehhez a közbiztonság szervei csak segédkeznek.Ugyanígy: a nemzetet a nép tartja fenn 8 ehhez a fenntartáshoza szavakat és az idegmunkát szolgáltatja e középréteg. Nem töb-

190bet és nem kevesebbet. Egy nemzetnek azonnal vége lenne, hacsak középosztálya lenne, különösen, ha olyan lenne, olyan hivataliés annyira a mások életének az igazgatásából élő, mint a miénk.Erre az utóbbi két évtizedben súlyos és tanulságos példákat adottErdély és a Felvidék, ahol a középosztály szépen részeire bomlik,nem lévén magyar államhatalom, mely összetartsa.E szóban »nemzetfenntartás« roppant önbizalom tükröződik,s mint középosztályunkban minden, ez az önbizalom sem polgárieredetű. Gyökerei a nemességbe nyúlnak vissza, mely komolyanés a középosztálynál sokkal jogosultabban hitte, hogy egyedülő tartja fenn a nemzetet és nem is ismert más országot, mint amaga nemesi országát. E nemesség nemcsak azt érezhette egykor,hogy övé az ország, hanem azt is érezte, hogy ő az ország. A középrétegpedig, mely a polgárság pótlójául terveztetett, de valójábankezdettől fogva a nemességre figyelt, átvette ezt az öntudatotis, mely úgy áll némely tagjain, mint svábon a zsinóros mente.A nemzetfenntartási tudat e változatában sokkal parvenűbb,sokkal felületesebb, mint a régi nemesi tudat volt. A nemességnélez önhittséget nagy hagyományok táplálták, de c hagyománya vidéki értelmiség jórészénél nincs meg és hagyományokat semheves asszimiláló hajlam, sem becsvágy nem pótolhat. E nemzetfenntartószerepnek túlságos és állandó üres hangoztatásavégtelenül káros volt e réteg belső fejlődésére. Unos-untalanulsaját tökéletességéről és pótolhatatlan nemzetépítő szerepérőlhallván azt hitte : minden rendben van, úgy ahogy van. E rétegeknem kovácsolódtak jobban eggyé, mert hitették velük, hogyegyütt vannak. Nem fejlődtek, mert hitették velük, hogy ők afejlődés teteje. Nem mélyültek, hiszen úgyis csak dicséretekkeltraktálták őket, ahogyan voltak. Hogy annyira megmaradtak amaguk szívonalán, annyira nem változtattak nézeteiken és annyirabeletörődtek abba, hogy maradtak ahol vannak, az sokban ezöndícsérő önáltatásnak is köszönhető.A nemesi örökség átvételének sóvár igyekezete mellett, ebizonytalan eredetű és erejű réteg önbizalma és öndícsérő magaszemlélésesokban származásának gátlásaiból és szerkezeténekbizonytalanságából eredt. Német és szláv eredetű tagjainak szükségesmákony és kívánatos bátorító szer volt e nagyszerű szerep,folytonos hangoztatása. Jelentékeny önbátorítás volt mindig és

101van ma is a középrétegek ez önmagukról táplált nézetében. Eza vakéi és önáltató szemlélet adta e rétegnek egy nemzetfenntartóoeztályszerep illúzióját már megalakulásának eleő évtizedeiben.Megelégedett önmagával, Önvizsgálat és fejlődés helyett amegállapodást vállasztotta.EURÓPASZEMLÉLETÜKE rétegek belső gátlásoktól táplált passzivitása egyik legkárosabbformájában abban nyilvánult, hogy jórésze teljesenelfeledkezett arról, hogy Európában él. A nemesi hagyományokközül nem a nyugatra kóborló és mohón tanuló úrfiak, nem adeákok és nem a protestáns papok hagyományát vette át, hanema »mezei emberekét*, akiknek típusát Kármán így rajzolta meg :»Nem tudja, mi történik faluján kívül s azt hiszi, hogy megyéjénekhatárdombjain túl már ott kezdődik a Fekete-tenger. Mindenfigyelmessége az egy ujjnyi perifériába szorult, amelyen született,amelyen él. Minden törekedése itt határozódik . . . Sokaknakszólásformájukat, ha megmagyaráztatnák velük, az alatt :az egész világ, meg fogják látni, hogy nem értenek egyebet, hanemlegfeljebb a vármegyét, amelyben élnek . . .« Valóban, a vidékilehetőségekre gyűlt értelmiség ez egykori rusztikus és szükhorizontúurak méltó és buzgó örököse lett. Nem utazott és n^mérdeklődött, pedig talán lett volna rá módja, jórészt nem az európaiországokat, hanem csupán a vármegyei családokat és a közigazgatásszövevényeit tanulta ki. A Monarchia messzibb országaimár nem érdekelték s Csehország pontosan olyan ismeretlen maradte réteg számára, mint Zambézi vidéke. Érdemes lenne statisztikátösszeállítani arról, hogy ez értelmiség tagjai közül eszébe jutott-evalakinek, hogy tanulmányi szándékból megnézze például Prágát,vagy Krakkót, s jó eset volt, ha nyaralni messzebbre utazott.Habozás nélkül megelégedett azzal, amit a német kultúrából aziskolában kapott és a francia vagy angol még sokkal kevéebbéérdekelte, mint nemeseink régi jobbjait. Európába nem nézettki, a Monarchia határain túl s a Monarchiában nem nézett körül.Valóban túlságos ügybuzgalommal örökölte át azt az elvet, melyszerint nincs élet Hungárián kívül s ha van is, nem olyan, minta hazai. . . Teljesen lefoglalták a maga kicsiny, belső problémái

192s elmulasztott tájékozódni, pedig ha valamely rétegnek ebben azországban kötelessége lett volna ez, nekik lett volna. A rusztikuslustaság és szűklátókörűség roppant mértékben tobzódott ebbena rétegben s ennek következményei mérhetetlenek. Ok : talána jóra való restség, talán a semmihez sem hasonlító külön magyarviszonyok s talán az, hogy e réteg annyira el volt foglalva azzalaz igyekezettel, hogy minél úribb legyen, hogy e mellett valóbankevés ideje juthatott arra, hogy minél európaibb legyen. Pedigegyedül ő lehetett volna európaibb, hiszen a kiutazó arisztokratáktólsem Európa nem ismerte meg a magyart, sem a magyarEurópát. Egyedül e rétegnek lett volna módja arra, hog\ rkitanuljaa földrészt. Ezt elmulasztotta és a következményeketma is érezzük a közvélemény szörnyű külpolitikai iskolázatlanságábanés szemellenzős Európaszemléletében, összes naiv reményeiés külpolitikai ábrándjai mind abból folynak, hogy csakHevesben éltek és elmulasztották észrevemii, hogy a falusi jegyzőilak csakúgy Európában van, mint Budapest. Ma e külpolitikaiiskolázatlanság, a világrész népeinek dolgai közt való járatlanságodáig juttatta e réteget, hogy különféle maszlagok igézetébenmár a legelemibb népi igyekvések szembonállását sem képes észrevennis a magyarság külpolitikai érdekeiről semmiféle komolyés megalapozott fogalma, a magyarság európai helyzetéről semmifélegondolata nincsen, s e téren kiki olyan ostobaságot hitethetel vele, amilyent akar.Ez röviden annyit jelent, hogy a magyarságban nincs réteg,melynek külpolitikai ítélete csak és elsősorban magyar szempontokszerint alakulna. Egyszerűen azért, mert a közvéleménykéntegyedül számbajöhető középosztálynak nincs fogalma arról, hogymilyen külső esemény jó a magyarság számára és milyen rossz.Hogy ez döntő pillanatokban, mikor világoslátású értelmiségreszükség lehet, mit jelenthet, azt fölösleges részletezni. Az ok azemlített lustaságon kívül valószínűleg e rétegek függőségében éshivatali minőségében rejlik. Abban, ami a hivatalnok legfőbberénye : nem beleszólni abba, ami nem őt illeti. Valóban nemszóltak bele és nem alkottak véleményt Európáról, mert ez túlhaladtavolna hatáskörüket és a témakör hivatali gondolkodásszerint : csak a külügyminisztériumot illette. Trianon és a sajátkülügyminisztérium e téren nem hozott változást. E réteg továbbra

193is régi tájékozatlanságában és elfogultságában maradt. Mindenkülső természetű ügyünkből is a hiú illúziókat emelte ki éstette sajátjává, kritika nélkül. Üres léggömböket eregetett fel8 arra sem neszeit, ha e léggömbök szétpukkantak. Ma már otttart, hogy azt se veszi észre : már ábrándokkal sem magyarérdek, hanem idegen étvágy szerint látja el magát.Szemlélete a szűkebb haza népeiről is mindig fölületes, önáltatónoptimista és a valóságos helyzetről tudomást nem szerzővolt. A »gyarmatos-világkép* e téren is érvényesült. Csak azttudták meglátni, ami a saját különélő rétegük keretein belültörtént. A »békeidő« súlyo~ nemzetiségi mozgalmai korántsomizgatták annyira, mint egy tisztújítás. E nemzetiségeket tipikusanfelülről lefelé való szemlélet szerint egyszerűen parasztnaknézte s nem látta a háború előtt már évtizedek óta működő népierőket s amint ezt már számos szakértő sokszor fölemlítette :az erdélyi közigazgatás urai a legkevésbbé sem gondoltak arra,hogy a román nyelvet bármilyen kis mértékben is elsajátítsák.Hogyan vehették volna észre a népi erőket, ha nem ismerték anép nyelvét? E rétegek alig neszeltek fel azokra a nemzetiségibirtok vásárlásokra, melyek közvetlenül a szeme előtt folytakés gyarmatosmódra képtelen volt észrevenni a parasztban a románt.S ha azt hinnők, hogy a háború végének megrázó példája mélyebblátásra tanította, gondoljunk arra, hogy mennyire nem neszeifel, most a dunántúli sváb előretörésre és mennyire nem igyeksziktenni vele szembon semmit. A népek dolgait sem Európában,sem a hazában nem tudta igazi súlyukban értékelni sohase éskáros optimizmussal mindig inkább eltakarni kívánta a bajokat,mint észrevenni. A hivatalnok gondolkodása szerint, aki főnökeielől elrejti a mulasztást, nehogy azok jelentésével magának ésfölötteseinek kellemetlen pillanatot szerezzen. Hogy e szemléletmennyire káros a nemzet egészére, arra a legjobb példa az, amitemlítettem: hogy a trianoni eredmény egjók összetevőjét adónemzetiségi mozgalmak évtizedeken keresztül úgy fejlődtek naggyá,hogy igazi súlyukat, igazi jelentőségüket e rétegek nem vettékészre. Ma is vannak hasonló tünetek a mai hazában és ezeket mase veszik észre ...

194MAGYARSÁGSZEMLÉLETÜKMagyarságszemléletükben a jövevények gondolkodásmódjánakjegyei uralkodnak. E jövevények, akik svábból és szlovákbólkerültek a magyarságba, nagyon rövid idő alatt asszimilálódtak.Nem vonom kétségbe e szándék őszinteségét és pillanatig se képzelem,hogy ez asszimilálódás valami titkos szláv vagy német honfoglaláshatározott szándékával történt s hogy nem kívántakigazán magyarok lenni. De e széles réteg asszimilálódása alignéhány évtized alatt folyt le, rövid idő alatt jutottak vezetőszerephez. Ez idő alatt — jórészt Eötvös óta állandóan felületeskultúrpolitikánk folytán — egyszerűen képtelenek voltak a magyarságigazi, népi lényegét felismerni és magyarosodásukataszerint igazítani. Magyarosodásuk nem a népi-magyar nemzeti-igény,hanem az értelmiségi osztályigény szerint zajlott le,egészen felületesen, ők maguk azonban e magyarosodást — minthogyközéposztályi pozíciókra teljesen alkalmassá tette őket —éppen megfelelőnek hihették. Végül e téren sikerült oda jutnunk, —mint ennek számtalanszor voltam tanuja — hogy e jövevény rétegegyes magabízó tagjai, fehérasztal mellett, a jó hazai bortól öblöshangon hirdetik, hogy e hazában az igazi jó magyarok csupán asvábból jött magyarok. S hogy e téren vidéken mi folyik, arrólátlagos városi magyarnak fogalma sincs, pedig lehetne egy-kétjellemző tünetet elmesélni. Egyet itt fölemlítek. Területünk egyikvárosában történt. Szlovák származású középosztálybeli úriemberkérte névmagyarosításkor az egyik magyar fejedelmi család nevét,a fejedelmi predikátummal. A nevet megkapta, a predikátumotnem. A kis vidéki városban persze az egész történet nem maradttitokban és széltében beszélték. De az illető urat ez egyáltalábannem akadályozta abban, hogy három héttel az engedélyező okiratkézhezvétele után megjelenjen a helyi múzeumban: fölszólítania múzeumőrt, hogy nézzen utána a családjára — mármint a fejedelmicsaládra — vonatkozó okleveleknek. E történet, mely azasszimiláns-vakmerőség tipikus példája, meggyőzőn mutatja aréteg némely tagjaiban a »magyarosodás« mikéntjét.Az expresszasszimiláltak közül egyeseknek szerényt elensége ésilletéktelen nagyhangusága némely mag3'ar ügyekben természetesennem ismer határt, ugyanúgy, ahogy a születési hibában szén-

195védő ember előkelősködése sokszor határtalan. Belőlük kerül kiaz a dzsentroid típus, mely dzsentribb a dzsentrinél, az a honfitípus,aki hazafiasabb minden ősmagyamál, belőlük kerül ki afajmagyarság jogainak minden olyan türelmetlen hirdetője, akineka faj magyarsághoz faji alapon pontosan ugyanaz a kapcsolata,mint a fajzsidónak. Faji hiányaikat úgy akarják eltüntetni, hogyfajmagyarabbak akarnak lenni a paraszt származékoknál, előkelőségihiányaikat úgy, hogy dzsentribbek a valódi nemesnél. Minthogyőseikben nincs magyar vér, szüntelen harsogják a magyarkodófrázisokat. Olyan vendégek ők, akik megrészegedvén a vendéglátókszívességétől, teleszájjal hirdetik, hogy itt tulajdonképpenők a gazdák és ők merik »félteni« a magyar fajtát például a fajmagyarparasztság választójogától.A középosztály magyarságszemléletén és különösképpen avidéki értelmiség magyarságszemléletén kiütközőn és rikítón húzódikvégig e gyorsanmagyarult rétegek felületi magyarságszemléleténekhatása. Ha végignézünk a hatvanhéttől kezdődő korszakon, erétegnek a magyarságról fennen hangoztatott nézetei mögöttcsaknem mindig megtaláljuk ez elemek belső gátlásokat túlmohómagyarkodással takaró hangos, de tartalmatlan frázisait. E furcsánliberális korszak kezdőidejének optimizmusa azirányban,hogy a magyarság minden idejövőt automatikusan magyarrátesz, részben tőlük származott és egészben az ő céljaikat szolgálta.Az illetékesek középosztálycsináló vendégszeretetükbenmindenkit jónak tartottak, akárhonnan érkezett is, ha az ő politikainézeteiknek nem volt ellensége. így csúszott be a »horror vacui«alapján a kereskedelmi lehetőségekre a zsidóság, a hivatali lehetőségekrea svábság. A kor urai föltétlenül magyarabbnak tartottáka frissenmagyarosodott, de készségesen szolgáló középosztálybelit,mint az ellenzéki, bár fajmagyar parasztot. A »magyar imperializmus«németízű fogalmazása és a »harmincmillió magyar« elképzelésejövevények befogadása által ugyanakkor, mikor százezrekindultak Amerikába, szintén e felületi magyarságszemlélet következménye.A nemzetiségeket magyarító törekvések, a nemzetiségekmegbékítésére irányuló törekvések helyett ugyanez elemekfelületi gondolkodásmódját mutatják. Azt hitték : a parasztokugyanúgy magyarosodnak majd, noha semmit sem ígértek nekik,ahogyan ők magyarosodtak, mert mindent megkaptak. A felületes

196úgynevezett snévmagyaroeítási* mozgalmak is pontosan ez elemeküres szemléletét jelzik. Hiszen ha a magyarosodást mélyebbéakarták volna tenni, annak módja a magyar kultúrában és a magyarnépi értékekbe való alámerülés lett volna. Ezzel szemben a kérdéstegyszerű névváltoztatási üggyé, afféle reprezentatív bizonykodássáfokozták le. Ez végső fokon csupán kifelé takarta, hogyezek eredetük szerint németek, de lélekben nem tette őket alkalmasabbáa magyar értékek befogadására, a magyar vérmérsékletés világkép elsajátítására. A háborúutáni frázisirredenta is pontosanez elemek kezenyomát viseli magán. Hiszen nekik még ittis elsőben ez volt fontos : minél hangosabban bizonygatni, hogyrenditívül jó magyarok ! Erre az üzletiesen előgörgetett frázislavinaés iparszerüen űzött illúziógyártás csakugyan remek alkalomvolt. Viszont, mint az illúziók általában egyáltalában nem járulthozzá ahhoz, hogy a magyarság belsőleg megerősödjék.A jövevény értelmiségi elem befolyása tehát a magyarságtudatés magyarságszemlélet fejlődésére mondhatjuk katasztrofálisvolt és különösképpen katasztrofális lehet a jövőben. Hiszen amagyarsúgszemJélet fenntartása és elmélyítése valóban az értelmiségfeJadata lett volna a magyar társadalomban. S hogy ez értelmiségszerkezetében, eredetében, jellegében és nívójában mennyirenem a kívánatosnak megfelelő, azt éppen az mutatja, hogy amagyarságtudatot inkább visszafejlesztette, mint fejlesztette.Éppen az ő szerepük miatt mutatnak a magyarságról vallottnézetek a reformkortól kezdve szinte állandó és fokozatos szegényedéstés éppen miattuk válik a magyarságtudat egyre bizonytalanabbáés egyre felületesebbé. Kezdetben csak az volt a hiba,hogy mondották, »magyar, aki magyarnak vallja magát és magyarulérez«, de nem tettek lépéseket abban az irányban, hogy milyenaz a magyarságfogalom, mely szerint érezni kell. Az a középosztálynézet,mely újabban már azt tartja magyarnak, aki nemzsidó, vagy messzebbre, aki antiszemita, vagy még messzebbre,aki az ő politikai fogalma szerint jobboldali és németbarát — márteljesen menthetetlen. Ha e nézetek általánossá válnak, az egyszerűenazt fogja bizonyítani : ez értelmiségi elemek képtelenekvoltak megérteni a magyarság lényegét. Tehát bárhogy hirdessékis hangos hazafiságukat, vagy újabban nacionalizmusukat, a szókomoly értelmében nézeteik természete, magatartásuk mikéntje

197és vérmérsékletük reakciói szerint éppen annyira nem magyarok,mint nzok a pozsonyi német iparaslcgények, akik az egész magyarszabadságharcból azt vették észre, hogy a helybeli zsidó boltosokablakait a zavarban beverhetik. Ha a magyarság fogalmát ez•értelmiségből* kihangzó vélemények továbbra ia ilyen felületi,külsőleges és fogalmazásukban sem magyar fogalmakhoz kötik,akkor — ki kell mondani — maguk mondották ki magukra azítéletet. Akkor inaguk bizonyították be, hogy a magyar sors intézésérenemhogy joguk, hanem még jogcímük sincs és magyarságfajilag érintetlen, érdektudatában fertőzetlen, legtöbbet szenvedettés legszélesebb rétege : a parasztság mentheti meg egyedülo nemzetet.NÉPSZEMLÉLETÜKUgyanazok a jegyek, melyek ez értelmiségi réteg önszemléletét,Európa- és magyarságszemléletét meghatározták, fokozottabbanérvényesülnek népszcmléletükbcn, parasztságról való nézeteilibon.Viszonyuk a néphez sohasem lehetett igazán bensőséges,hiszen pályájuk szerint tulajdonképpen a nép szolgálatára rendeltettekvolna, de fölötteseik a nép kormányzását kívánták tőlük.S ha nézzük, hogyan álltak a magyar társadalomban a parasztsággalszemben, ezt kell látnunk: a parasztság alul volt, kevés politikaijoggal, de fajmagyaron, ősi életformáiba zárkózottan, demindig mint osztály, mely különösen felülről egységesnek látszik.Ök velük szemben látszólag felül voltak, a politikának nemcsakjogosítottjai, hanem végrehajtói is, jelentékeny hatalommal,nagyobbrészt nem fajmagyarként, egy alkalomszerűen összetapasztottrétegben, egyáltalában nem mint osztály. Ha nem ahatalmi, hanem a belső erőtényezőket nézzük, akkor föltétlenülmindenkor a nép volt az erősebb és ők voltak a gyöngébbek. Akilátni tudott közülük, az látta ezt és a népről táplált esetleg neméppen hízelgő véleményének szülője rendesen sokkal inkább azalacsonyabbrcndűség érzéséből folyó nagyhanguság, az erőtlenségettakaró kemény hang volt, mint egy valóságos osztálynakvalóságos biztonság alapján öntudatos hangja. Értelmescbbjeiknagyon jól látták mindig, hogy irányító és kormányzó működésükSiatx) Zoliim: Cifra nyomorúság. 13

198alapját nem lényegi, hanem helyzeti energiákból adták s ebbőlbizonyos bizonytalanságéi zésük származott mindig. Sohase szóltaknyíltan a parasztok ellen, mert megvolt bennük ez az érzésés sohase mertek egész testtel a nép mellé kiállni — ugyanezért.Mindig szerették a népet, mert tudták erejét és mindig egy bizonyoshatárig ugyancsak azért, mert tudták erejét. Hogy szívesenkötöttek ki minden olyan alkalomnál, mely bizonyos felületesnépszeretet mutogatására módot ad, az ennek az alapvetőbizonytalanságuknak köszönhető. És hogy a »népszeretetben«sohase mentek el a végső határig, annak okát is könnyű látni.Ha népszemléletülvet elmélyítették volna és ennek minden következtetésétlevonták volna, akkor elveszett volna mesterségesbiztonságuk a népigazgatásban. Elveszett volna az a mentalitás,melytől sokszor állásuk is függ, elveszett volna a maguk csináltértelmiségi tudata. S ha ez elveszett volna, aminthog}' némelyestéiken az igazmondásra késztető bor mellett egy-két órára már :elvész, akkor egész létalapjuk illuzórikussá vált volna, bizony- jtalanná. Többek között ezért is kellett keresniök azt a népszemlé- ,letet, mely felületes, bizonyos határon túl semmiképpen nemőszinte és a dolgok végső következtetésének levonásától a szakadékpartjára érő paripa riadalmával hőköl vissza.jValahányszor beszéltem velük erről, hallgató magyar tájakközt, elnyúló éjszakákon, mindig előtört ez a visszahőkölés ésmegriadás. Olyanfélék voltak, mint egy hallgató, aki bólogat apremisszáknál és elismeri az az azokban levő igazságot. De hallgat, ;magába húzódik és hitetlen lesz, ha az ember a premisszákbólszükségszerűen és logikusan eredő konklúziót levonja előttük.»Szegény a nép, gyöngül a magyarság* — mondja nekik az emberés bólogatnak piros arccal és szomorún a haza sorsán. »OnálJóvákell tenni őket és megadni nekik a részt, ami ax országból járnekik« — folytatja tovább az ember s ők elsápadnak dermedtenés megmerevedve s a percnyi döbbenet után ömlik belőlük a szó.Arról, hogy a nép nem érett a politikai jogokra, csak a magáétnézi, hogy a hazáról való fogalma primitív, hogy nem hagyjamagát vezetni, hogy maradi és ellenáll a legészszerűbb terveknek,hogy nem akar az ő vezetésük alatt szövetkezetet csinálni, hogyirtózik a modern eszközök használatától, hogy a házába bevezettetia villanyt, de továbbra is petróleummal világít, hogy nem szívesen

199fizeti az adót, hogy mindennel szemben bizalmatlan, hogy nemtörődik semmi közüggyel és a választásokon csak azt nézi, hogymi hasznot facsarhat ki pillanatnyilag a jelöltből, ésígytovább . . .Ha aztán megint bizonykodik az ember, hogy mind e bizalmatlanságnaksommás okai vannak, »haj-haj« — mondják magukba esveés megint bólogatnak, de ha újra levonod a konklúziót és aztmondod, hogy : tehát nem vezetni kell a népet, hanem utat engednineki, hogy fejlődjék a maga erejéből. . . — újra megdermednek,mint némely bogarak, ha veszélyt sejtenek. Ez így mehet órákonát, a kezdet mindig helyeslés, a vég mindig elhallgatás s eredményolyanformán, hogy tetteik is változzanak, soha nincsen. E térenfokozottan érvényes rájuk a tétel : hajlandók látni a jót, de nemhajlandók eszerint cselekedni. Saját lelki kényelmük és biztonságvédelmében egy felületi népszemléletet fogadnak el és tesznek,mint azelőtt. Népszemléletük két szóban összefoglalva ez : fegyelmezveszeretni. Ez alapelv méltó párja annak a politikai gondolatnak,melyet a habozva haladás fogalmában jelölhetünk meg.A fegyelmezés rendesen a hivatali életben, a szeretet a magánéletbenjelenik meg és a vidéki úriember, aki valóban rendesennehéz helyzetben van szerepe és esetleges érzéseinek parancsaközött, ezzel a kettéválasztással köt békét e két sokszor egymássalellentétbe kerülő fogalom között. Ha a fegyelmezés a középosztálybelirétegek szerepéből és feladataiból folyik, a szeretetegyéni U-.lkialkul.uk.bAl. A líij értolmitiégónok eredeti ÓH HZemléletibizonytalansága tulajdonképpen nóp«zeretet.ük milyenségében mutatkozikmej*. Meri ha fegyelmezni körülbelül egyformán fi-nyelmeznekbizonyos határok között, mint egy adott- nzerepie ÖKHZCgyüjtötttársadalmi réteg, szeretni már különféleképpen szeretnek.Fegyelmező tevékenységük többé-kevésbbé aszerint alakul, hogymilyen buzgón, vagy milyen túlbuzgón tesznek eleget hivataluknak.Viszont népszeretetükben szóhoz jut a magánember, e középrétegekembere, minden szemléleti bizonytalanságával és mindenfelületi véleményével.E népszercteten belül állandóan érvényesül az, hogy e rétegpéldaképének magabiztosabb elődjét, a nemest látja s népezeretetébenugyanúgy kevesli a dzsentristílust, mint viseletében a disznósörtévelékített vadászkalapot. E dzsentrihez asszimiláló, dzsentroidnépszemlélet a patriarchalitás bizonyos igényével lép fel,13*

200akár ha azt nézzük, hogy a vidéki értelmiségiek közül, az, aki admagára valamit, feltétlenül iegezi a szegényebb parasztot korravaló tekintet nélkül. Ehhez csatlakozik bizonyos csinált biztonsága parasztokkal való érintkezésben s legtöbbször úgy lépnek fel velükszemben, ahog3^an azt századok óta maguk birtokán ülő földesuraktóllátták. A hatósági-közjogi hatalom, vagy egyszerűen anadrágos ember felülállásának a tudata itt stílusban önkéntelen isa birtokos úr biztosabb és öntudatosabb patrimoniális alapokonnyugvó hatalmának stílusát igyekszik elsajátítani és alkalmazni.Ahogyan átvették a nemesi élet minden külső jellemzőjét, ugyanúgyátvotték a néppel való bánásmód külső jellemzőit is, minélIejjebbről jöttek, annál keményebben és annál inkább bekőbizonytalanságuk elatakarására. Mintegy állnndóan ad oculosdemonstrálva, hogy már nem oda tartoznak ahonnan jöttek,hanem oda, ahová menni szeretnének.A jövevényszellem az igazi népi érték középosztályi pótlékainakheves élvezetében merül ki. E téren töméntelen példátlehet felhozni. Kezdve a kevésbbé jellegzeteseken : a vidéki úriasszonytöbbnyire szereti, különösebben az utóbbi időben anépiesen magyarosat. Ezt azonban legritkább esetben veszipárnáira a közvetlen szomszédságában élő parasztok népművészetitermékeiről. Viszont roppant szívesen veszi hangsúlyozottanúriasfizonyok számára készülő pesti divat és társasági lapok álnépimintáiról. Egyrészt azért, mert ezek Pestről jönnek, úriasszonyoknakszóló címmel, másrészt azért, mert ezek már bizonyosálnépi-szentimentális ízlés szerint forgatják ki és állítják újraössze a népi díszítményelemeket. Vagyis az eredetin magyartügyesen alkalmazzák a bizonytalan és sokban német hatásokalatt álló középosztályi ízléshez. Ugyanez sokkal mélyebben éssokkal jelentősebben jelentkezik az úgynevezett népdalok kultuszábanés a »magyar nóta« szeretetében, mellyel e jövevény rétegoly buzgón foglalkozik, mintha állandóan alibit akarna bizonyítaniszármazását illetően. Holott éppen e magátartásával mutatjabe, hogy asszimilációja nem terjedt odáig, hogy az igazán magyartés igazán népit megértse. E magyar nóta cimke alatt forgalombakerülődalművek ugyanis rendesen a népies-magyaros szavakatfoglalják németesen szentimentális mondatokba és olyan távolvannak a valódi népitől, mint a pesti sváb kocsmák díszítményei

201a hollókői parasztháztól. Az ez értelemben vett »magynr nóta*népszerűsége tulajdonképpen szociológiai tünet, melynek igénylőjea németvérmérséldetű értelmiségi ember, eszköze a cigányés áldozata a valódi népdal. Nyilvánvaló, hogy e gyorsanasszimiláltközéposztályi elemeknek e területen is szükségük volt valamire,amivel magyarságukat bizonyíthatták. E valamihez, minthogya magyar kultúrában melyre leásni képesek nem voltak, eszközülszolgáltak a dalszállííóik. Ezek két példát állítottak maguk elé :a magyar úrizenét és a német szentimentalizmust. Mindkettőrokonszenves kellett, hogy legyen o rétegnek. A magyar úrizene.'ízért, mert ez úrivilág lebegett szemük előtt mint példa. A németcsbzentimenlaliznius,mert ezt hordta vérében és nevelteégében,mint. hajlamot. A kettő egyesítéséből létrejött az, amit »magyardahiak«, vagy »népdalnak« neveztek és ami annyira elhatalmasodottrajtuk, hogy már semmit sem tudnak megérteni sem a réginépi énekekből, üem Bartók vagy Kodály zenéjéből,. E zenétők nem értik — tehát e zene nem magyar •— így fogalmazzák atételt, holott a tétrlt voltaképpen úgy kellene fogalmazni : e zenétnem értik, nvrt ők nem az igazi magyar értékekhez asszimilálódtak.Ez ízléshez, szemlélethez, mely minden ízében jövevényízlés,ez értelmiség fajilrg magyar születésű elemei jól felfogott érdekükbenkontraas-szimilálódtak. Két okból. Egyrészt mert a magyarnépi értékek az ő neveltetésükben sem kaptak igazi szerepet(például a népballadák aránylag kevéssé szerepelnek az irodalomtanításban,rendcsen, mint adalékok Arany balladáihoz), másrésztazért, mert azt a bizonyos úri elemet, mely számukra ugyanolyanvonzóerő, mint a jövevények számára, ők is felismerték ez álnépi,németes, csinált és e réteg ízléséhez készült termékekben.Ha e jellemző tünetek szükségszerűen folynak a középrétegek,származási és neveltetési adottságaiból, más tünetek szükségképpenkövetkeznek ez értelmiségieknek faluban és megyébenvitt szerepéről, abból, hogy a parasztság fölé rendeltettek éskormányzati feladataikból.Bármennyire vakmerő állításnak látszik is a vidéki értelmiségnépviseletkedvelése és az az öröm, mellyel a gyakorlatilag rengeteggondot okozó bokrétakultuszt fogadták, — erre mutat. E réteg

202értelmesebbjeiben bizonyos idő óta általános az a fölismerés,hogy a népviseletnek bizonyos rendfenntartó és szelídítő szerepevan. Közigazgatási tisztviselők például gyakran hangoztatják,hogy szívesen mennek olyan falvakba, ahol népviselet van. Éspedig azért, mert tapasztalat szerint a népviseletes nép szelídebb,jobban kezelhető, engedelmesebb és a többieknél nagyobb tisztelettelviseltetik nadrágos vezetői iránt. Talán nem tévedek, haa szép és tarka kedvelése mellett ezt is egyik okául állítom avidéki értelmiség népviseletszeretetének. E réteg rengeteg gondjabaja és az elfojtott indulatoktól való állandó félelmei közt él,előretolt posztján, ahol a nép szemében olyan hibákért is ő felelős,melyeket nem ő követett el. Természetesen jobban szeret egynépviseletes, ízesbeszédü, paraszti magatartású népet látni magaalatt, mint egy polgárosodott viseletű munkás- vagy proletárszemléletű,harcosabb népet, melynek már nehezen mozdul fejéna kalap, ha nadrágos ember jön szembe az úton. Kétségtelen,hogy míg a népviseletes falvak parasztjai roppant buzgalommalés előre köszönnek az úrnak, a kivetkőzöttek ezt már kevésbbéteszik ésígytovább ... A vidéki értelmiség ösztönösen érzi azt amély társadalmi igazságot, hogy a népviselet olyan ruha, melyvalamennyire benntartja viselőjét az úrtisztelő, békés, természeti,társadalmi rendbe beletörődő szemléletben. És ugyancsak érzi,hogy a munkás és polgári jellegű ruha olyan viselet, mely márharcosabb indulatokat jelez.E rétegek minden téren érvényesülő illuzionizmusa természetesennépszemléletükben is megjelenik. Hogy csak néhánytünetet említsünk : a népszínmű fölvirágzásának ideje pontosanegybeesik e réteg kialakulásának és szereprejutásának idejével.Nem akarom az irodalomtörténeti jelenséget e társadalmi folyamattalmagyarázni, de bizonyos, hogy az irodalmi divat és a társadalmiréteg találkoztak s az irodalmi divatot e befogadó réteggelvaló találkozása növelte naggyá. A népszínmű valóban sokigényét is elégítette ki e rétegnek. Táplálta illuzionizmusát,melyre föltétlenül szüksége van egy vékony, felüllevő és bizonytalanrétegnek egy hatalmas, alullevő és maga formái közt élőréteg fölött. Kielégítette németes érzelmességét, ellátta álnépi és a

203néinctcs zenei iskolának megfelelő »magyar nótákkal* stb. stb.E réteg az irodalomból máig is változatlanul azokat a müveketfogadja be, melyek ez igényeinek megfelelnek, az érzelmesebb,németesebb Gárdonyit lényegesen nagyobb készséggel fogadta be,mint a bár ízesebb, de reálisabb Tömörkényt. Számos irodalompzociológiaipéldát lehetne idézni arról, hogy mindig azokat anépies írókat veszi szívesen, akik a népit az ő nyelvére lefordították.Nem pedig azokat, akik adták. Illúzióik táplálásával többszörtízezres példányszámú lapok foglalkoznak s e lapok minden egyesírójának meghagyja a szerkesztő, hogy a nekik írt novellábannyomor, vagy ilyesmi nem szerepelhet, mert akkor háborog aközönség, mely a vidéki értelmiségből kerül ki. Az ízlés valóbanőszintén vall emberről és rétegről, e vékony képződmény a magyarparasztság hullámzó rétegei fölött fél minden szótól, ami a szomszédságábanélő parasztról mesterségesen fenntartott illúzióita valóság ábrázolásával szétrontja. Menekül pedig azért, mert avalóság és a valóságirodalom tönkretenné azt a hitét, hogy szerepéticazán teljesíti és hogy az a szerkezet, mely őt eltartja, mindenbenegészen jól működik. Ezért nem akarja észrevenni a szegénységet,mely mindennap megmutogatja neki tépett rongyait, ezért korcsnépszínművet, ezért irtózik a népballadától és ezért is szereti a»kendő, kendő, csipkésszélű drága kicsi kendő« jellegű »nép«-dalszövegeket. Ezért tiltakozik, ha valaki azt állítja, hogy gyengüla parasztság és szegényedik a nép, bár ennek nem ő az oka. Hastruccpolitikáját nem őrizné ily hevesen, ha felfakadnának bennea nemzet sebei, olyan meghasonlásba kényszerülne, melybőlkiutat alig találna áldozat nélkül. Tehát választja az eltakarástés az ábrándokat.Mindebből, amit itt felsoroltunk, az tűnik ki, hogy bármilyenfelületi és felületességében bármilyen káros szemlélet is ez — nemosztályszemlélet. Nem egy felüllevő osztálynak a szemlélete egyalullevő osztállyal szemben, csak egy hivatalnokréteg szemléletea hatáskörébe rendeltekkel szemben, akiket voltaképpen szeretniekell s ennek a szeretetnek legtöbbször inkább a szerepe áll útjában,mint a személye. Bizonyos : ez a réteg — jobbára belső egyensúlytalanságánálfogva és mert alapjában nem is osztály — nem

204viselkedik szembenálló osztály gyanánt a parasztsággal szemben.Do szerepe olyan, mely alulról ezt az osztályviseletet sejtteti aparasztokkal, s ők valóban egységes és némileg ellenséges osztálytlátnak bennük, a nadrágosoknak ellenük irányuló egyességét.De erről nem a jegyző tehet, hanem az, aki egyszerro rendelte őta falu végrehajtójának és közben azt várja, hogy a falu apja legyen.S nem a munkával túlhalmozott falusi értelmiség bármely rétege,nem a rosszulfizetett tanítók éa nem a nehéz utakkal küszködőorvosok, hanem azok a kormányzatok, melyek félszázadon átúgy adtak nekik valamit, hogy közben a népnek nem adtak semmit,növelték a szakadékot kettejük között és őket is inkább az államvámszedőinek rendelték, mint a sebek gyógyítóinali.P0L1TIKASZEMLÉLETÜKA magyar áldemokráciának, mely a nemesek születési előjogonalapuló egymásközti »demokráciáját«, a középosztálybelieknem születési jogon alapuló, de szintén egymásközti »demokráciájával«vélte fölcscrélhetőnek, egyik legnagyobb bűne az, hogy avidéki értelmiségnek a kormánypolitika szolgálatát hivatali kötelességévétette. Ezzel e réteg politikai erkölcstudatát teljesenszétbontotta és politikai kétlakiságra kényszerítettc. Politikaigondolkodásának függetlenségét nem kötötték meg, mert nem köthettékmeg. De politikai viselkedését megkötötték. Ez a politikaierkölcs hijján való helyzet teljesen demoralizáló hatáfsal volt,megakadályozta bennük a politikai műveltség kifejlődését. Ezenfelül: a falusi értelmiséget a parasztság szemében pártpolitikakortesévé alacsonyította e ezzel a hatósággal szemben aruúgyismeglévő ellenszenv mellé egy politikai jellegű gyűlöletet szabadítottellenük. Közben kényszerítette őket arra, hogy mástvalljanak és mást hirdessenek, — választásközi időkre úgy ahogymeghagyta politikai Bzabadságukat, de a választások idejére akormánypárt járszalagjára vette őket. Ennek következtébenez értelmiség megszokta, hogy politikában külön van nézete éökülön van kötelessége.Ebből következik : a politikai műveltség megszerzésére nemvolt érdemes munkát fordítania, mert úgyse használhatta. Hiszen

205nem azt tehette, amit felismervén belátott, hanem csak azt, amitszámára előírtak. Ezért a vidéki értelmiség ma sincs tisztábana politikai irányok alapelveivel és a legképtelenebb hazugságokatis elfogadja, ha olyan helyről jönnek, melyeket ő rangjuknál fogvatisztelni köteles.Az elmúlt rendszerek bűnei közül a parasztság szándékospolitikai tudatlanságban és falakon kívül tartása mögött ez alegnagyobb. Az, hogy azt a réteget, melyre saját szavai szerintalapozta a nemzeti életet, politikai képzetlenségben tartotta éssok tekintetben politikailag immorálissá tette. Mert azt csak nemlehet erkölcsös állapotnak nevezni, amit egy kÍ3 vidéki városbanláttam, hol mindenki legitimista, volt, vagy kereszténypárti, vagykisgazdapárti és — mindenki a kormánypártnak kortcskedett.E kétlaki szerep nyomán a felfogás, ami a politikáról e rétegbenkialakult, a lehető legnagyobb mértékben felületes, vétkesenoptimista, bűnösen könnyelmű. A politikát sokan közülük bizonyosalkalmi szövetkezésnek látják, melyhez nem meggyőződésés nem elvek kellenek, csak támogatási készség. E réteg számtalannyilt választásban vett részt s látta mindig : a politikaintézése szűk körök monopóliuma. Ilyen körülmények közt kellett,hogy megrokkanjon bennük a politikai erkölcstudat és ki kellettfejlődnie ama nézetüknek, hogy a politika zavaros víz, melybenaki ügyes : halat fog, aki becsületes : elmerül. Természetesen nemígy beszélnek róla, de leikük mélyén így látják és eszerint cselekszenek.Az irányadó nem elv és nem igazság, hanem kizárólaga szükség és lehetőség, ami a politikai idealizmus teljes megsemmisüléséhez,a politikai szemlélet és gondolkodásmód teljes széthullásáhozés végelemzésképpen egy fontos szerepet betöltő társadalmiréteg politikai megbízhatatlanságához vezet. Csak politikaielzüllésnek lehet nevezni azt a politikaszemléletet, mely erétegek egyes részeiben lábra kapott s csak két politikai céltlát maga előtt: szolgálni a jelenlegi urat, de egyben szolgálniazt is, aki a jövőben ura lehet. Bennük e rendszer már elérteazt, hogy tökéletes udvaroncpolitika folyik, mint Bizáncbanaz utolsó időkben. E csak személyekre figyelő politikaszemléletvidéken minden elvi politika számára közönyösvilágod teremt, melyen minden hang áthatol, de egy se ver

206visszhangot. Hogy az országra nézve mifajta politika lenne jó,arról köztük nem igen esik szó. Hiszen : másfajta politikát szolgálni,mint amely a jelenben és a legközelebbi jövőben a kormányrajuthat, már sokuk számára nem tartozik a reális lehetőségekközé. Ebből következik e réteg huszonnégyórás politikaiszemlélete, mely mindig csak a legközelebbi jövőt nézi s abban isinkább az uralmi viszonyokat, mint a tervbevett programmokat.S ebből folyik szolgai oppurtunizmusa is, aminthogy nem is folyhatmás. Mert akinek már mindenképpen szolgálnia kell, úgy fogjaezt az egyértelmű szolgálatot ellátni, hogy ebből legalább nekilegyen valami haszna személy szerint. A magyar tervek ezérthangzanak el légüres térben és ha valaki elkiáltja a bajt, az egészértelmiség másik oldalára fordul, mert eszébe se jut, hogy a politikaarra való, hogy a bajokat orvosolja. Erről az európai balhiedelemről,ha valamikor megvolt benne, ügyesen leszoktattákazok a rendszerek, melyeknek bűnét egy talán még a trianonicsapásnál is nagyobb katasztrófán fogják lemérni a jövő történetírói.Ebből következik az. hogy mindenki, aki ennek a középosztálynakbeszél, légüres térben beszél, mert náluk nem asszociálódika betegséghez a gyógyítás szüksége. A politika — mert aparasztság igazán nem vesz részt benne s e rétegek csak szolgálnakbenne — szinte néhányezer ember taktikai játékává silányult,elvált élettől és társadalomtól. Ekkép azt a gyanút ébreszti mindenpolitikán aluli rétegben, hogy csak az tisztességes ember, akiebben a politikában nem vesz részt, hanem új eszközökkel jön.Ennek a demoralizálódási folyamatnak, ennek a huszonnégyórásszemléletnek, ennek a nemzeti érdektudattól elvált politikaicinkosságnak következményei az alkotmányos értelmű politikávalszembeni bizalmatlanság megnövekedésében és a politikai műveletlenségés felelőtlenség érvényesülésének meg nem akadályozásávalmérhetetlen veszélyt hozhatnak az országra. Hacsak ezértelmiség a végveszély előtt meg nem tántorodik és észre nemveszi egy halálos rémület pillanatában, hogy mit tett és hováindult. Ország és politika, nép és politika, magyar sors és politikae réteg tudatában talán még találkoznak. A tetteiket már semmiképpensem hatja át az a felelősségérzet, melynek tudata nélkül

207kis országban politikát csinálni, végveszélyt jelenthet. S hí MeneniusAgrippa egyszer mondott egy mesét a szenthegyre vonulódurcás római plebsnek az emberről, kinek tagjai fellázadtak agyomor ellen, el lehet mondani ezeknek a rétegeknek is egy mesét.Arról, hogy ezekben az években a magyarság testének a tagjai,keze és lába, törzse és mozgását szabályozó idegközpontja valamiostoba lázadásba törtek ki és elhatározták, hogy nem engedelmeskedneka szem tanácsainak. És a szem láthatott viharokat jönniés riadhatott, a szem láthatott vad seregeket jönni és kiálthatott.Az idegközpont csak az anyagcsere pártos elosztásán fáradozott,azzal, hogy a jobb kéz kisujjába jusson-e több vér, vagy balba'.S a szem láthatott roppant szakadékot az úton arra, amerre menta test és sikoltva küldhette üzeneteit, de a lábak csak mentektovább és rendületlenül a szakadék felé, s mikor a szakadék partjánvoltak, az idegközpont elunta a szem hiábavaló kiáltozásaités elküldte az öklöt, hogy kinyomja a szemet, mely fölöslegesennyugtalanítja a szépen emésztő gyomrot, a jóízűn csámcsogó nyelvet,a lassan ereszkedő tüdőt és a szakadékba roppant nyugalommalbelépő lábakat.Mindazt, amit e réteg szemléletvilágáról mondottam mégszámtalan adattal kellene kiegészíteni, hogy a kép necsak jellemző,hanem teljes is legyen. Lehetne beszélni faluszemléletükről, melyszintén gyarmatos jegyeket visel, hiszen legtöbben szűkebb hazájukatnem a faluban találják, amelyben élnek, hanem abban aszétszórt rétegben, amelynek tagjai. Lakóhelyük parasztságáhozrészint szemléletük gátlásai, részint szerepük akadályai miattnem állt módjukban mélyebben közeledni ; inkább csak fölöttükélnek, mint köztük és a falut nem közösségnek érzik, mely őketbefogadta, hanem őrhelynek, ahová őket kirendelték. Ugyanúgybeszélhetnénk történelemszemléletükről, mely üresen idealizálóés a dolgok mélyére nem néző s beszélhetnénk társadalomszemléletükről,ami tulajdonképpen nincs s ez talán minden hibák gyökere.Nagyjából akárhogy szaporítanánk az adatokat és tüneteket,az eddig kapott kép nem sokban változna. Még ha azt a területetvesszük, ahol az őt függőségben tartó hatalom legkevósbbé kötöttemeg őket, zsidószemléletüket, akkor is hasonló tüneteket állapíthatunkmeg.

208ZSIDOSZEMLELETÜKE réteg antiszemitizmusa éppoly jellemző, mint a népszemlólete.Ezt az antiszemitizmust ritkán támogatják tapasztalatitényekkel, bár többnyire nem hiányzanak e tények. A zsidókérdéslényegét és velejét: azt, hogy tulajdonképpen társadalmikérdés, melyet éppen a magyar középosztály bizonytalanságaés a magyar polgárság lűánya fokoz súlyossá, a legkevesebbenlátják. A társadalmi szemlélet hiánya e téren is szembetűnő :nem veszik észre, hogy a zsidóság szerepe a mai magyar társadalombanazért kirívó, mert ez a társadalom egészségtelenültagolt. Kevesen látják, hogy ha e társadalomban az erőviszonyokegészségesen oszlanának meg egyes rétegek között, a zsidósága maga helyére szorulna vissza. Éspedig nem egy felületes politikaimozgalom kétséges eredményeként, hanem egy alapos tár-Badalnii átalakulás következményeként. De — az antiszemitizmusttulajdonképpen a zsidókérdés komoly megismerése helyettválasztották, nem a kérdés megoldása, hanem indulataik kifuttatásaérdekében.Alapjában e zsidószemlélet mögött pontosan ugyanúgy megtalálhatóke réteg kialakulásának, függőségének és adottságainakjegyei, mint más téren. Mondottuk többször : a réteg legerősebbés legnagyobb tekintélyű csoportja a dzsentriből lesüllyedt elem,mely birtokról jutott hatóságba. E lesüllyedésnél, s eladósodásokfolyamatában, többnyire ott volt a zsidó, ha nem is mint ok, demint eszköz. Nyilvánvaló, hogy a süllyedés eszközét nem nagyszeretettel nézi a lesüllyedt réteg s egyszerűen e természetes ellenszenvetkellett átvinnie foglalkozásról fajra, hogy antiszemitalegyen. S ahogy e csoport magatartásának más oldala sem maradthatás nélkül, az őket példaképnek látó asszimilánsokra, ez semmaradt hatás nélkül.Mondottuk, ez értelmiségi rétegek inkább társaság, mintosztály jegyeit viselik magukon. Társasági szemléletük természetszerint e területen is megvan s antiszemitizmusuk sokáigennyi volt: zsidókat általában nem engedtek be a vidéki úri tár-

209saságba. Elsősorban foglalkozásuk, másodsorban fajtájuk és harmadsorbanvallásuk miatt. Azonban e téren is voltak kivételek,ahogy társasági szemlélet szerint mindenkor és mindenben vannak.Például azokat a zsidókat, akik birtokosok, tehát azokat,akik úri jellegű hatalom tulajdonában élnek, többnyire beengedték.Az intellektuális zsidóság modorban asszimilált elemeit szinténbeengedték. Viszont a legritkábban engedték be a zsidófoglalkozásúzsidóságot, tehát a kereskedelem, pénzgazdaság stb.embereit, és semmiképpen sem engedtek be mondjuk egy ügynököt,vagy egy kereskedőt, különösképpen pedig egy orthodoxzsidót. E sajátosan magyar zsidószemlélet alapjában a munkákrangjának feudális jellegű megkülönböztetésén alapul és inkábbtársasági, úri, mint elvi-faji ellenszenv jegyeit viseli. Ezt az isjelzi, hogy egyáltalában nem könyörtelen, ismer kivételeketés brutális eszközöktől visszariad. E felfogásban mindig voltbizonyos előkelőség, akár a lényeget nézzük, akár a stílust. Nemfajában vetette meg az embert, hanem foglalkozásában, ami amegvetett számára sokkal elviselhetőbb és nem állított fel sohakategorikus szabályokat.Osztályindulat jellegű ellenszenv csak a vidéki értelmiségalsóbb csoportjaiban fejlődött ki a birtokhoz jutott zsidósággalszemben. Itt voltaképpen szociális indulat változott faj elleniindulattá. Annál is könnyebben, mert az alsóbb rétegek érezték :a nemzsidó birtokosság ritkán vállal közösséget a zsidó birtokosokkal,tehát e téren szabadra ereszthetik indulataikat, következménynélkül, s közben általános megítélés szerint nem földbirtokosokellen törnek, hanem zsidók ellen. Ezzel magyarázható,h'ogy nem veszik észre mondjuk egy zsidó birtokos birtokánuralkodó állapotokat, hiszen ezekről esetleg kimutatható, hogy nemzsidó, hanem birtokos-hibák. Ugyancsak ez óvatosság miatthiányzik ez értelmiség zsidószemléletéből a szociális elem s a hajlamarra, hogy észrevegyék a zsidóság egyes rétegei között a társadalmikülönbségeket és különböztessenek zsidó birtokos ésszatócs között. Ugyancsak e szempont érthetővé teszi, hogya »zsidó kizsákmányolás* fogalmát soha nem gondolják végigpontosabban, mert aidcor rá kellene jönniök, hogy óriási különb-

210ségek vannak a zsidó bérlő és a zsidó szatócs szociális magatartásaközött.Végül : a zsidószemlélet legújabban megjelent formája : agermánjellegű elvi-faji antiszemitizmus. Ennek hódítása csak azutóbbi évekre tehető és benyomulása a többi zsidószemléleti formákhelyére pontosan a nemzeti szocializmus sikerei szerint fokozódik.Ebben a tényben benne is van az effajta antiszemitizmusrólegyedül lehetséges magyar ítélet. E forma terjedését sokaknálegyrészt az idegen eredet, másrészt egy inkább magyarkodó, mintfajmagyar kultúrához való asszimiláció tette ennyire lehetővé.Azok az érvek, melyeket az újmódi antiszemiták állásfoglalásukmagyar volta mellett fel szoktak hozni, nem állnak helyt,Az egyik szokásos érv az, hogy a magyar értelmiség antiszemitizmusanem mai keletű. Ez igaz, de az is igaz, hogy az ilyen antiszemitizmusmai keletű. S egyáltalában a magyar antiszemitizmusmindig különbözött a némettől, amit egyszerűen megvilágíthatunka következőkkel. Németországban régebben is polgárivolt az antiszemitizmus s benne konkurrenciával szembeni ellenszenvis helyet foglalt. A német polgár ellenszenve azzal a zsidóvalszemben, aki végeredményképpen olyan hasznot fölözött le,melyet neki is kedve volt lefölözni. Ezzel szemben a magyar antiszemitizmusúri antiszemitizmus volt, ellenszenv egy úrhoz méltatlanfoglalkozású, idegeneredetü és másvallású népcsoporttalszemben. Ez antiszemitizmus mozgató rugója éppen nem pozícióirigységvolt, hanem foglalkozás iránti megvetés, hiszen a zsidóságéppen a horror vacui alapján jött a nemlétező magyar kereskedőpolgárság helyére. E kereskedő-polgárság pedig nem volt magyar,mert a középosztály kialakulása idején a még feudalisztikus szemléletűmagyar világ minden rétege megvetette e foglalkozást.A foglalkozás iránti megvetését természetesen átvitette a zsidóságrais. Ha franciák vagy örmények, vagy levantinusok tódultakvolna e lehetőségekre, helyzetük a magyar társadalomban csakannyival lett volna jobb, hogy az ellenük való mozgalmakat nemtámogatta volna idegen áramlatok hatása.Az időnkint ismétlődő magyar antiszemita hullámoknak okaimindig felületibbek és aktuálisabbak voltak, mint a németeké éstöbbnyire csak politikai jellegű okaik voltak. Ma is így van. Azokok ma is felületiek és tisztázatlanok és a módszerek ma sem a

211magyar társadalmi struktúra ismeretében folynak. Mert: a németantiszemitizmus — mint ezt német nemzeti szocialisták is gyakranhangoztatják — alkalom volt a háború előtti birodalmi imperialistaöntudatnak árja-germán-népi misztikus öntudattal valóhelyettesítésére és ez öntudat arra, hogy a német népet hódítólendületbe hozza. S e célirányos antiszemitizmus a német népetvalóban történelmi tettekre lendítette. Viszont ugyanez az antiszemitizmusnálunk a magyar társadalmat egy eddig példátlantörténelmi lefekvésre ingerii. Hogy megint német igazságra hivatkozzak,egyik legőszintébb tételük, hogy a nemzeti szocializmusnem exportcikk. Valóban nem az. Minden néplélektanilag ügyesenelgondolt eszközük kizárólag a német nép lendületbe hozásaérdekében találtatott ki s éppen ez az erejük. Olyan szolgák ezekaz eszközök, melyek mindenütt a német népet szolgálják, nálunk is.Nem is lenne igazán német az árja-antiszemitizmus, ha nem ígylenne. S ezért a forma lényegesen veszélyesebb a magyarság számára,mint nép számára, mint a zsidóság számára, mint nép számára.Mert: a zsidókat csak elkülöníti, de a magyarságba egy árja-germántudatot plántál. Lássunk tisztán : a magyarságot olyan eszközökkelakarták öntudatra ébreszteni, melyek hangsúlyozottanés kizárólag a német faj hódító lendületének érdekében fogalmaztattakmeg. Aki tudja a magyar és német nép földrajzi elhelyezkedésébőlfolyó, szerződésektől teljesen független és ezer év ótaváltozatlan viszonyát Európában, az előtt tökéletesen világos, hogya német öntudat ez eszközének magyarországi terjedése nem amagyar öntudatraébredést, hanem az új német hatalmi szellemmagyarországi gyarmatosítását szolgálja. A nemzeti szocialistafogalmazású antiszemitizmus Németországban is, Magyarországonis az árja faj érdekét és nekilendítését szolgálja. Csak az a különbség,hogy Németországban az árja faj a nemzet. Nálunk nem.A különbség ez : a németek hirdetik az árja faj dicsőségét ésa zsidó faj alávalóságát, hogy ez új hitében történelmi tettekrelendüljön a nép. Nálunk pedig cinkos szemvillanással hajolnakössze urak a vidéken, mondván : »inkább a németek uralkodjanakrajtunk, mint a zsidók.« Hogy a magyar történelemnek e legöngyilkosabbmondata micsoda ostobaságot takar és mit jelent, arrólkár beszélni. Mert azt aligha hiszi a legostobább is, hogy a zsidók»uralkodnak« a magyarságon s attól alig kell félnünk, hogy Galicia

212felől makkabeuá hadtestek jelennek meg, hogy a magyarországirend biztosítása érdekében a hazai zsidók ujjongúsa közt bevonulnak.A zsidóság gazdasági szerepe miatt áruba bocsátani a nemzetfüggetlenségét, valóban rosszabb csere, mint Ézsaué, ki egy tállencséért eladta jogait. És — a mondat második felénél és tónusánálgazabb maszlag még nem mérgezte a magyart a riadtan sikoltóZrínyi, a másfélszázéves török és a négyszázéves Ausztria idejébensem. Ez öngyilkos »medve esz meg, farkas esz meg« alternatívamindennél jobb példán bizonyítja : az árja-antiszemitizmus valóbannem exportcikk. Vagy ha az, Németországot exportálja idegennépek területeire.Mindezt, bár nem minden kitételében tartozik a palóctáj társadalmárólírott könyvbe, el kellett mondanom. Mert: e szellema magyarság számára sokkal szomorúbb, mint a zsidóság számára.Mert e szemlélet már nem egy antiszemitizmus mikéntjét jelenti,hanem azt, hogy e rétegek egyes elemeinek fogalmuk sincs arról,hogy mi a magyarság, mi volt a történelmünk és mi a helyzetünkEurópa népei között. Ezek fölött nyomtalanul tűntek cl az összestörténelemórák, ezek nem értették meg egyetlen magyar népdalt,ezek vakok, ha térképet tesznek elébük é.s süketek, ha fölolvassáknekik egy tragikus nép tragikus irodalmát. Ezek a szakadék szélénse veszik észre, hogy a halál partjára rohantak. Ezek nem hőkölnekvissza, hanem buzgón ugornak fejest abban a reményben,hogy jó puha szalmát készítettek nekik a sírba, melyben nemzetsüllyed el. Olyan korokban, mikor zöld fénnyel lángolt a magyaröntudat, úgy mentek volna el a magyarok az ilyenek mellett, mintbelpoklosok mellett a keletiek s egy Petőfi alighanem azt mondtavolna róluk, hogy veszett kutyák jobban érdemlik a koncot, mintők a kenyeret. Mert azok nem a maguk hibájából vesztek meg. Ér,a gálád alternatíva, mely már meg sem említi azt, hogy itt esotlegmagyarok is uralkodhatnának, a magyarság létének és európaiszerepének tudatát bomlasztja szét s ha hirdetői céljukat érnék,akkor a jövő történetírója még azt se mondhatná mentségül rólunk,hogy idegenek voltak a gyilkosaink. S jó elgondolkozni azon :milyen bizonytalannak, milyen ingatagnak, milyen talajtalannakkell lennie annak a szemléletvilágnak, melyből egyesek ide sülylyedhettek.

213Zsidószemléletük különben egyik formájában sem tekinti úgya zsidóságot, mint a vidék értelmiségi rétog tagját. A zsidóság eszűken vett vidéki értelmiségben valóban kis mértékben szerepel,az ortodox zsidóság, mely e felsővidéki tájon elég sok helyen feltalálható,még természet szerint különálló népcsoport, vallás, faj,hagyományok és életforma szerint. A falusi szatócs, ha nem isortodox vallású, szintén nem tartozik a falusi intelligenciához ésa falvak értelmiségében zsidó a legritkábban található. Legfeljebbjárásszókhelyeken, egy-két ügyvéd. Mindez természetes. A zsidó-Bág csak asszimilálódás útján juthatott fel a középrétegekbe, úgy isnehezen. Nagyobb tömegekben csak a szó kereskedelmi és pénzforgalmiértelmében városias városokban asszimilált egészen.Ilyen a tájon : Miskolc. A miskolci zsidóság azonban sehogy setartozik a vidéki középosztályi rétegekhez, azért mert nem vidéki,hanem városi réteg. Gyöngyösön, bár kisebb számban, ugyancsakkörülbelül a miskolci képlet található. Egerben kevesebb a zsidóságés ez egyházi és hatósági jellegű városban kevésbbé sikerültfeljutnia. Salgótarján jelentékeny zsidóságának jórésze ortodoxés kiskereskedő, a város középosztályában aránylag kevés a zsidó.A vállalatok e téren megfelelnek a szokásos középosztályi kívánalmaknakés a vidéki posztra rendesen keresztényt ültetnek. Sőtzsidó vállalatok értelmiségi alkalmazottainál is észlelhető bizonyosantiszemitizmus s ezt a vállalat mint a vidéki élet szükségszerű éshasznos járulékát jóindulatúan tűri. A munkások »urak dolgá«-naknézik az antiszemitizmust, egy paraszti vélemény szerint pedig :antiszemita az, aki a kelleténél jobban gyűlöli a zsidót. . . Balassagyarmatzsidósága körülbelül megfelel a falusi zsidóságnak, nagyobbmóretekben. A gettó utcáiban saját életük fülledt melegébenélnek az ortodoxok és csak néhány került fel az úri társaságba,ügyesen alkalmazkodván a társaság kívánalmaihoz. Van a vidékegyik városában egy kitűnő üzleti érzékű úr, aki tipikus példájátmutatja, hogyan juthatott be zsidószármazású ember a vidékiértelmiségbe. Csak pénz kellett hozzá és ötlet. Nagy eatélyeket rendezetts az elsőre még kevesen jöttek, de hamar híre ment a jóvacsorának és annak, hogy a házigazda úgy iszik, mintha kúriábanringatták volna. A második alkalommal a vendégek külföldrőlhozatott vadászkalapot kaptak, a harmadik alkalommal mármegjelentek a város legfőbb urai is. Azzal a kikötéssel, hogy lesz8oU Zoliiul: Cifra nyomoráig-. 14

214vadászkalap nekik is, vacsora mellé. Ma már teljes jogú tag az úritársaságban, mert tudta : csak úrisághoz, modorhoz kell asszimilálódnis amellett bőkezűnek lenni, mint egy igazi úr, aki legalábbezer holdat kártyázott már el és megy minden simán az antiszemitákkal.Ez az aránylag kevés zsidó, akit nemcsak a törvény vettbe, hanem az úri társaság is, nagyjából ugyanazoknak a követelményeknekkellett, hogy megfeleljen, mint az elébb tárgyalt idegeneredetűbeszivárgók. A szombatnapot ünneplő apró szatócsokataz urak lenézik mint zsidókat, a parasztok viszont nem igen gyűlölikőket, hiszen náluk ez a szó : zsidó, még inkább kereskedőfajtát,mint sémifajt jelent. Legfeljebb azt veszik zokon, hogy nézetükszerint ők is többnyire az urakkal tartanak és javukra azt írják,hogy ellentétben a Hangyával : ők lűteleznek.A nadrágosak többnyire antiszemiták voltak, inkább hevesen,mint szelíden s ha kérdeztem, mi bűnt találnak bennük, legtöbbszörezzel válaszoltak : azt, hogy zsidók és hogy profitéhesek.Addig már nem jutottak el, hogy megállapítsák, embernek és fajtának,ha zsidó, ha más egyformán maga felé jár a keze és ez valamennyiretermészetes. Viszont az nem természetes, hogy a magyarparasztnak kevéssé engedélyeztetett, hogy a maga helyére álljonés ezzel biztosítsa az egészséges társadalmi egyensúlyt, parasztság,munkásság és középosztály között. Az ilyen értelmű : vagyisegyedül megalapozott fajvédelem persze mindig kicsit szociálisszagú volt s ezért alapjában népszerűtlen. Ma is az. Különben :az úgynevezett »zsidó hatások és bűnök« kinn vidéken alig érvényesülneks ha valami, akkor a zsidó bérlők nagyon magas arányszámakirívó. Ezt a vidéki úriember így állapítja meg : zsidó bérlőkezén a föld és ez a hiba. Viszont a gyökeresebb megfogalmazásez lenne : nem magyar paraszt kezén van a föld és ez a hiba. Mertennek az országnak a jövője nem azon dűl el, hogy ki veszti el ajavakat, hanem azon, hogy ki nyeri el.Láttuk : a réteg, mely vidéken él, falvakba elszórt úrilakokban,különös produktuma a magyar életnek, szerencsétlen történelmünknek,hirtelenjött és rosszul használt lehetőségeinknek és mu-

215laeztásainknak, melyeknek — sokszor kell látnunk — inkább vakság,mint rosszindulat volt az édesanyja. A szülőhely, ahonnanjöttek, nem mindig volt magyar s ez nem lett volna még baj, hiszene tájon egymás melletti életre rendeltettek kicsiny népek a Kárpátokkebelében. A baj velük akkor kezdődik, mikor nem egymássalélnek, mert ennek hatalmas harmadik látja csak a hasznát. A születésükbizonytalan volt, s a bajt tetézte, hogy bizonytalan volt a nevelésükis. A kialakulás korának magyar társadalma nem adott szilárdtámpontot a fejlődésnek, csak egy romlandó és idejétmúltpéldát adott, a nemesi életet és úri modort. S a beszivárgóknakosztályhoz kellett asszimilálódniok, nem a néphez.Ez volt a baj. Az, hogy szerepükhöz idomultak, nem a magyarértékekhez és hagyományokhoz hasonultak. A kultúra, amivel azasszimiláció végrehajtatott, sokszor csak nyelvében volt magyar,de stílusában, ritmusában, rejtett ütemeiben úgy zengett csak,mint magyar szavak a német dallamon. Mindamellett ők magyarnakérezhették magukat, azok is voltak és azok ma is. Lelkiismeretlenaz, aki kitagadja őket, kik lélekkel szavalták a Talpra magyartünnepélyeken. Nem a magyarságuk létéről van szó, hanem csak aformájáról, s ez felületes volt, mint egy hirtelen tanult lecke rossztankönyvből.Nem voltak elég mélyen magyarok és nem jutottakel addig, hogy az ősi tartalék, mégis csak a nép az ősi földön s nemaz a fiktív középosztály, mely nekik állást adott ugyan, de igazánmély öntudatot alig. így áldozatul eshettek mindennek, ami üres,mindennek, ami álma-gyar s bizonygathatták a fogadott fiú igyekezetévelmélyen érzett magyarságukat.Aki mélyebben nézi e réteget, látja a sebeket, szemléletük ürességétés jóindulatú illúzióit. Valóban bármiről legyen is szó, ezeketaz illúziókat keresték meg és ezeket növelték nagyra. Ez az illuzionizmusa fátyol minden nézetük elől és sohase merték igazánlátni a dolgokat. Kellettek ezek az illúziók, hiszen bizonytalan voltmögöttük, bennük és előttük minden. Bizonytalan volt a múlt,amelyből jöttek, bizonytalan volt a réteg, amelybe mentek éebizonytalan volt a jövő, amifelé indultak. Sohase tudhatták egépzenbiztosan, milyen talajon állnak, s hová tartoznak, a népfölött voltak, de a nagyurak alatt és a polgárság helyén, ennekreménye nélkül, hogy majdan polgárok lehetnek, ilyen vágyaknélkül. Középen vannak — gondolták magukról, de voltaképpen.14*

216nem voltak középen, előre húzta okot az urieág és viaszahúzta őketa származás, a kevés fizetés, a nehéz élet, a lefelé úri, fölfelé szolgaiszerep. Lépcsőn álltak mindig, ahonnan lehet felkapaszkodni éslehet letaszíttatni, de megállni nehezen, sokféle erő vonzása éstaszítása alatt éltek, a magánosán, mint a katonák az őrhelyen.Próbáltak volna lenni mások, mint amik lehettek ! Azonnal ellenükfordult volna mindenki, aki jótevőjük volt. Ilyennek kellettmaradniok, ha meg akartak maradni, s nem lehettek osztály sajátelv, saját szemlélet, saját cél szerint.Ezért tagolton élnek, egység nélkül s ha nehéz idő jön, bomlásnakindul o réteg. Egyes elemei szótválnak, fajta és származásszerint. Pedig : mégiscsak ők kötik az állam alapját a tetőhöz smi lesz, ha egyszer ezek a gerendák megremegnek. Most az utóbbiévekben súlyos széthullás indult, az egyes részek kezdtek nézet ésszármazás, fajta és szerep, vérmérséklet és szemlélet szerint egymástóleltávolodni. A nemzet csak akkor maradhat ép e bomlásidején, ha az alapot, a parasztságot megerősítik és nem támadnakerősen külső veszélyek. Akkor talán egy erős szó, minthogy függőkmindannyian, megállíthatja a bomlást. De a bomlás csak efüggőség miatt fog megállni, nem mélyebb okokból, nem mert eréteg mélyebb öntudatra ébredt, nem mert fölismerte szerepét,mely a nemzet megtartására szorítja gyönge részeit kemény időkben.S elég alap e szóthullás megakadályozására a szervilizmus,elég alap e mélyebb öntudat helyett? Aligha. Illuzionista népszemléletüknem engedte, hogy lássák a belső veszélyeket, illuzionistamagyarságszemléletük, nem engedte, hogy lássák a külsőket.Ha e kettőre egyszerre kellene a szemüknek fölnyílnia, retteneteslehet e föleszmélés.Ki bűnös ebben? ök maguk : a vidéki középosztály, alig.Sose a maguk útján jártak, hanem mindig azon, amit eléjük rajzolta vezetők keze. Kötelességüket, amit eléjük adtak, híven teljesítették.Ha mélyebb kötelességeket adtak volna eléjük, azt ishíven teljesítették volna. S minthogy munkája neveli az embert,ma egy lelkiismeretesebb és tisztábban látó réteget találnánkhelyükön. Nem lettek eléggé igazán magyarok? Ök megtanultákazt, amit mutattak nekik, de miért nem mutattak többet, reálisabbat,igazabbat? Kissé kultúrpolitikánk bűne az egész. E kultúrpolitikanagyon régóta felületes volt, nem bányászott eléggé mélyen

217a magyar értékeltben, s nem volt füle hozzá, hogy meghallja azoknaka dallamoknak a ezépsógót, amiket lenn zümmög a nép. Urakakartak lenni ? — ezt a példát látták maguk előtt. Ha láttak volnapolgárt, talán azok akartak volna lenni, vagy ha kaptak volnaeszmét, talán vitték volna, ahogy vitték a zászlót idegenek is aszabadságharcban. Ha vizsgáljuk őket, indulat és félelem nélkül,rosszindulatot ritkán találunk bennük ! Nem konok és zord osztálytudata szemléletük, csak éppen kissé híg, ellenállás és erőnélküli. Nem olyamok, nint a kő, hanem olyanok, mint a viasz,mely engedelmesen formálódott az alkotók keze alatt. A bűnösöktulajdonképpen ez alkotók, ezek sem annyira abban, amit tettek,hanem inkább abban, amit mulasztottak. Könnyen vették a dolgokat,koruk derűs optimizmusával, a millénium görögtüzeibenveszélytelennek látták az ország életét. Nagy álmokat tápláltakés nagy szavakat harsogtak magunk meggyőzésére, magunk felé.Meg is győzték a réteget arról, hogy semmi baj. Annyira meggyőzték,hogy ma is alig eszmél. Pedig közben végigéltünk párnagy tragédiát és Ady hiába rikoltotta feléjük, hogy raekünkMohács kell*. Mohács még akkor se volt elég, ma se. Keressük,hogy hol vétették el a dolgot azok, akiktől e függő rétegek függtek,ott-e, ahol a közjogi szemlélet elavulása után egy üres illuzionistaszemléletet adtak, egy reális szociális szemlélet helyett! Vagy ott,hogy a közoktatás nem volt elég mély, vagy ott, hogy az elmúltidők nem bővelkedtek igazán nagy emberekben, vagy hogy erőeebbekvoltak az előjogok, mint a nemzet sorsán érzett aggodalom.A jövőben, ha lesz, fölmérik majd a bűnöket a jövőtörténészei. Ma az író csak megpróbálja rögzíteni a múlandóképet, amit lát. Nem mintha gőgösen hinné, hogy neki kelligazságot szolgáltatni, hanem csak mert döbbenten állt megegy kép előtt. S mert szorongást érez, amit el kell kiáltani! Amíglehet és ahogy lehet...

Á R o S O KBALASSAGYARMATNálunk van főváros, mezőváros és hivatalváros. Balassagyarmathivatalváros. Szelíd nógrádi halmok, fák közé bujt kastélyokközött jut ide az ember, kanyargó sínen futó mellékvonalakon,vagy autóbuszon Pestről. Áldott, mesékben, színekben ésszegénységben gazdag táj veszi körül a várost, palócország fővárosát,állomásépületén unalom ül, csend és korom. Ide járnak ki agyarmatiak közül a ráérőbbek esténkint, az esti vonatokhoz,mintha várnának valakit, vagy indulnának valahová, de alig-aligjön, amit várnak és alig-alig indulnak oda, ahova vágyakoznak.Az állomástól széles út visz a palócváros belseje felé, aszfaltos útés a járda szürkeségében kis kerek földszigetekből csenevész fáknőnek ki, kókadtak már a nyár közepén. Az uccán nyugtalanvonalú házak kísérik az utast, szeszélyes kiszögellések, tornyotutánzó csúcsok és ablakok, melyek nagyoknak látszanak, de nemengednek be sok fényt a szobákba. Ezekben a szobákban jobbáraavult, idejét múlt és ügyetlen bútorok ácsorognak otromba csillárokalatt, festett csendéletek lógnak a falakon és némely lakókunalmukban estefelé az uccára könyökölve cigarettáznak. Balassagyarmatfakó város. Kissé gondozatlan és elhanyagolt. Nem feltűnőenaz, hanem magátólértetődően, mint az olyan városok,melyek nem tudják : tulajdonképpen miért is városok, mi a szerepük,mi a feladatuk, mi a céljuk? A tompa, súlyos és felhősnyári meleg illik hozzá, mikor aki teheti, behúzódik a szobákba,hogy ne kelljen éreznie a nehéz eget, mely ilyenkor bezárja a látóhatárt,nyomasztóan közel és szürkén. Szürkék itt Gyarmaton aházak is mind, amolyan halványszürkék, nem a gyárak korma, a

219munka és az élet füstje festette őket ilyenekre, csak az idő, melyelmegy fölötte tétlenül. Gyarmaton alighanem kevesen mondják,ha nem tettek aznap valamit, hogy elvesztettem a napot, barátaim*,.A város képében a »jóra való restséget« mondja minden :az ízlés és szeretet nélkül épült házak, melyeken több a cikomya,mint a szépség, az apró fák, melyek nyílnak ugyan, de ebben többa kényszeredettség, mint az öröm és az ucca, a hosszú ucca, melya város közepébe visz.A város közepe a vármegyeház, ennek szalad neki az állomásrólvezető út és aztán nincs tovább. A vármegyeház keresztbe áll,mint egy hatalmas, szép neoklasszikus tilalomfa és a homlokánkomoly betűk hirdetik : NÓGRÁD A KÖZÜGYÉRT. Lehet, hogyezen az utón járt egyszer Prohászka, így érkezett meg ide és erre amegérkezésre, erre a szép, nagyon nyugodt, nagyon magabiztos ésnagyon úri vármegyeházra gondolt, mikor leírta ezt a mondatot:»Milyen áldott jó magyar nép ez, milyen vallásos, derék, buzgónép, csak ez a nógrádi vármegyeház ne volna.«Pedig ez a vármegyeház van, sőt legfőképpen ez van Gyarmaton.Ez a város értelme, dísze és dicsősége, hatalmának jele, avármegyeház minden. Amíg ez nem volt, Balassagyarmat kicsinyvolt és jelentéktelen, Balassák birtoka, várhely, civódó urakfészke, akik időnkint összevesztek és megostromolták egymást silyenkor az ország akkori közállapotai szerint vagy megjött, vagyelmaradt a büntetés. Nógrád székhelye csak 1791 óta Balassagyarmat,addig Szügy, ez a mostanra már közönséges falusorbahervadt kis község volt a megyeszékhely. A palócok piaca, ahovábejártak, Szccsényben volt, a megye akkori természetes középpontjában.A gyarmatiakról csak egy-két dicső tettet jegyez fel atörténelem, annyit, hogy egy török nagyúr esküvőre induló lányátelfogták az országúton, minden kincsével, aranyával, hozományávalbeszállították Gyarmatra és aztán keményen védekeztek abosszuló török ellen, s a nők is követték az egri nők példáját.A megyeházhoz véletlenül jutottak. Az urak Szécsényt akarták,de ott keményen és zsarnokul ült kastélyában az akkori főispán ésfőbirtokos Pongrácz gróf és nem akarván más urakat megtűrnimaga mellett Szécsényben, Gyarmatra utasította a vármegyét.

220A megye ide is jött és 1843-ban megépült a szép vármegyeház, akor divatja szerint klasszicizáló stílusban, a tizenkilencedik századnyugalmas és harmonikus modorában szélesen terülve el telkén,hosszú egyenletes ablaksorokkal, cifraság nélkül, de nem pompahíjján.Azok a megyei uri családok, melyek hozzájárultak az építésköltségeihez, egyben szobát is kaptak a megyeházban. így aznemcsak a vármegyeháza, hanem a vármegye urainak közös kastélya,vára is lett. Ma, bár ezeket a szobákat régen megváltották,még mindig az. Régi nógrádi családok fiai járnak a kapualj szépboltíve alatt, melyet kissé ferde oszlopok tartanak és a pirosszőnyegeslépcső végén Ferenc József üvegre festett alakja díszeleg,ezzel a felírással : »A királylátó Nógrád hódolata jeléük.A helyiségekben ma is jórészt ugyanazoknak a családoknak a fiaiülnek, akik régebben is szolgálatot teljesítettek, szolgálván ahazát: az országot, a szűkebb hazát : Nógrádot és a legszűkebbhazát : a dzsentrit.A vármegyeház jobbján a törvényszék nagy és nemrég épültháza áll, háta mögött a börtön, mely régi, testes és magas, balján avárosháza. Ez a városháza mostohagyereknek látszik, parvenünekés szegény rokonnak a vármegyeház patinás, szép öreg épületemellett, melyben nehezen lehet másnak lenni, mint hagyományhűnek,a régi nemesi levegő őrzőjének. A két épület egymásmellett nagyszerűen szemlélteti, hogy itt Gyarmaton a vármegyefontosabb, mint a város, a dzsentri mindezideig fontosabb, mint apolgárság, mely nem igen van, s ami van : gyülevész, jöttment éscímertelen. A városi hivatalba, vagy a városházi urak társaságábakönnyebb is bejutni közönséges embernek, mint a megyeházba,ezek az urak a könnyebb tarokkot játsszák, nem a most előkelőbés arisztokratikusabb bridzset és vadásztársaságuk sem olyanexkluzív, mint a megyeieké. A megyeiek társaságába tartoznakazok az urak is, akik közülük kerültek fel az országos politikába ésott nem kis szerepet visznek. A vármegyeház hivatal is, de amelletttársaság, zárt kör. Családok valamikor nagyon szigorú, mostmár valamivel lazább közössége. A városház inkább csak hivatal.A vármegye házát virágok futják körül, elől piros muskátlik,oldalt sokszínű, lila-piros és rózsaszín virágok és szemben a kaszinóáll. öreges, mohos, szürke előkelő villa, szép erkéllyel, kényelméé

221bőrfotellekkel, zöldposztós asztalokkal, kicsi könyvtárral. A városházát nem környékezi virág, csak négy oszlop tartja nehézkesenaz erkélyét. És szemben vele nincs kertes úri kúria, hanem vénházak vannak és új házak, meiyek idejüket múlták már alukor,amikor felépültek. És bizonytalanok. ízlés, szemlélet, saját gondolkodásmódnélkül valók, mint az a magyar középréteg, mely felépítetteőket.Ez a középréteg mindig bízott abban, hogy bejuthat a másikvilágba, a szebbe, előkelőbbe. A városházáról a vármegyeházba, ahivatalnokok közül az urak közé, a maga stílustalan házából azúri stílusú kaszinóba. És nem kívánt polgár lenni, vagy várostépíteni arra a rövid időre.A társadalomra Gyarmaton ez az átmenetiség, ideiglenességjellemző és az, hogy kevés az alkotás, kevés a tett és kevés az eredmény.Az emberek nem azzal törődnek, hogy a maguk rétegénekkeretén belül alkossanak, hanem azzal, hogy a fölöttük levő rétegbeeljussanak. Balassagyarmat nem mint város, mint közösség akarérvényesülni kifelé, hanem a gyarmatiak előbbre akarnak menni agyarmati társadalomban benn. Gyarmaton mindenki más akarlenni, mint ami. A dzsentri arisztokrata akar lenni, a dzsentroidmagyar nemes, a zsidó minél inkább dzsentri, az iparos középosztálybeli,a paraszt pedig altiszt vagy iparos. A társadalom egylépcsőhöz hasonlít, melynek egyik fokáról a másikra feljutni nehéz,de nem lehetetlen. Az, hogy nem lehetetlen, annyit jelent, hogysenki sem szoríttatik mereven saját rétegébe és ezáltal senki semkényszerül arra, hogy kényszerűen bár, de mégis e kereten belülakarjon lenni és tenni. Az, hogy nehéz, azt jelenti, hogy a társadalmicapillaritás kihasználásának becsvágya lefoglal minden erőt,fölemészt minden szándékot. Gyarmat úgy él, mint középosztályunkáltalában : mindenkinek szeme fölfelé néz, keze lefelé taszít.A dzsentri jórésze néhány arisztokrata példája után királypárti.Nem azért, mert valamely megfontolás után arra jutott, hogy emegoldás problémákat rendezne. Hanem kizárólag azért, mertnéhány arisztokrata az és így előkelő. A dzsentroid elemekben

222találhatók legmegbízhatóbb lenézői osztályuknak, vagy fajtájuknak,a legturánibb németből jött magyarok, a legantiszemitábbkitértek. Iparosokból lesznek a legszolgább hivatalnokok és az alsószociális rétegekből a legantiszociáliaabb emberek. E kapaszkodásnemcsak annyit jelent, hogy mindenki fölfelé akar jutni, hanem,hogy mindenki tele van gátlásokkal. Senki sem mer az lenni, ami,mindenkinek van letagadni, vagy eltüntetni valója, kicsiny belsőtitka, melyről tudja, hogy a többiek is tudják. Legfeljebb addig,amíg készséges szolga és engedelmes követő, jóindulatúan nemvesznek tudomást róla. Hisztérikus társadalom ez, különösen afelsőbb rétegekben, tele takargatni, titkolni valókkal, félelmekkel,rettegésekkel és vágyakkal. Ilyen bizonytalan, ingadozó, öntudatés önbizalom nélküli társadalmon, ilyen városiatlan, összevissza,stílusára és saját életformájára nem talált városon könnyen lehetteljhatalmú úr egy szép, nyugodt, tisztastílusú, mértékletes, degőgöspompájú vármegyeház és az a szellem, amelyet megtestesít.A nógrádi úrnép e jórészt középbirtokos dzsentri, melykicsit a saját gyarmati kúriájának is építette a vármegyeházat,valamikor nem volt érték nélkül való. Szép kastélyaikban afestői dombok között még ma is sok helyütt gazdag könyvtárakpihennek régi polcokon, tanúsítván, hogy az egykori urak nemcsakerdei vadak húsával és gravámennel éltek, hanem kultúrávalis. Nagy Iván közel 10.000 kötetes könyvtárat adományozotta Nógrádvármegyei Múzeumnak, melynek alapját ővetette meg, és az utóbbi időkben is kerültek ki szép gyűjteményekúriházakból. Madách itt ismerkedett meg a gyarmati megyebálonFráter Erzsikével, itt szolgálta a közügyet és ma már avármegye büszke rá, hogy írt is. Ezt tábla tanúsítja, mely a vármegyeházon ékeskedik és szövege elmondja, hogy a vármegyeezzel »az emléktáblával örökíti meg azt a tényt*, hogy az EmberTragédiája halhatatlan szerzője, Madách Imre itt hivatalnokoskodott.Ugyanilyen tábla tanúskodik arról, hogy Mikszáth, aJó palócok írója is ette rövid ideig a vármegye kenyerét.Madách kora óta ez a szent hevület erősen alábbhagyottNógrádban és a kaszinóban sokkal fontosabb bútordarab a kártyaasztal,mint a könyvszekrény. A könyvtár bizony gyönge. Szép

223csak a múzeum könyvtára, de az halott. A vármegye egyik vezetőtisztviselője, mikor javaslatot terjesztettek eléje, hogy e könyvanyagotcseréljék be olyan könyvekre, melyeket olvasnának isa gyarmatiak, lemondón legyintett. »Ugyan, minek«, — volt aválasza — »hiszen a kaszinó könyvtárát sem olvassa senki.« Ezzelaztán meg is szűnt a tusakodás azért, hogy Gyarmatnak jó ésolvasott könyvtára legyen. A kultúra itt erősen mellékes ügymanapság és ami kevés van belőle, az is ötven évvel jár a kormögött. A könyvkereskedések főként levélpapír és iskolai füzetárusításából élnek és csak karácsonykor adnak el többkötetestörténelmi regényeket. Egy ilyen bolt kölcsönkönyvtárában nagya csend : a tulajdonos szerint az emberek Gyarmaton harmincéves korukon felül nem olvasnak, csak ha megbetegednek. Addiga férfiak nyolcvan százalékban detektívregényt, a nők hatvanszázalékban Courths-Mahler-műfajt, a fiatalok százszázalékbanpikáns könyveket olvasnak. Bármilyen kis falu népkönyvtáránakolvasási statisztikája vigasztalóbb, mint e gyarmati kölcsönkönyvtáré.A kultúrára kevesen szomjaznak a városban, mertaz olvasottság nem képesít semmire. Nem képesít fölfeléjutásra,nem képesít a rosszabb vadásztársaságból a jobb vadásztársaságbavaló bejutásra. Még az asszimilánsabb zsidóság is inkább bridzsenügyesen veszíteni tanul, semmint műveltségre törekszik. Mertezáltal inkább juthat közel a dzsentrihez és jobban eltüntethetiez eredendő különbségeket.A középső rétegek végtelen sokféleségben és végtelenül atomizálódva,klikkekbe oszolva élnek, többé-kevésbbé polgári módon,különféle városrészekben. Míg a részben dzsentrihez tartozó,részben annak közelébe feljutott tisztviselőréteg a Kaszinó mögöttinegyedben él, a középosztály szegényebb része, afféle a budapestitisztviselőtelepnek megfelelő, de sokkal egyszerűbb villaszerűházakban húzódik meg a város szegélyén. A zsidóság, ehúsz százalékot kitevő külön sziget, zsinagógája mögött él egyhosszú uccasoron és a város főuccáján, ahol a boltok vannak.A sorvadó kisiparosság a város különböző külsőbb részein, szétszórvaés tengődve a csempészek működése miatt. A középosztályrang, hivatal és hajlam szerint kisebb-nagyobb csoportokra tago-

224lódik. A házaik beszélnek róluk. Jellegtelenek ezek a házak,tiszták, de nem kényelmesek, avultak, de nem régiek, értelmetlenkiugrókkal és néha németes formákkal »Palócország fővárosában*.A kertek előttük tarkák, sok díszvirággal, de ezek a díszvirágokkülönösebben ízléses összeállítás nélkül tengenek egymás melletts mázolt törpék, meg színes üveggömbök vigyorognak a füvekzöldje és virágok tarkája között. A gyarmati városkép jellegtelenszomorúságát, átlagos szürkeségét, unalmas nyomottságátés egyhangú kis szenzációit ezek a házak adják. Csak itt-ott derülfel a sétáló azon, hogy némely helyen az Ipoly felé a házak előttiárkot teleültették elkerítetlen virágokkal és esténkint öntözikőket. Pedig ezek az uccák kívül a középponton, az aszfaltos főútmellett már cserepekkel és szeméttel teliszórtak, árkaikból szennyvízszalad az Ipolyba és az úttesten vagy por van, vagy sár. Lehangolóvallomások ezek az uccák, arról beszélnek, hogy ez a tizenkétezerlakójú települőhely képtelen igazi várossá válni. A hibavalahol nagyon mélyen van, az ösztönök, szándékok és oólok,a múlt és a társadalom mélységeiben.A palócok Gyarmaton, Palócország fővárosában már eléggékevesen vannak, akkor is a város szegélyére szorulva, közel a földekhezés távol a vármegyeháztól. Az utcákon néha hallani kisséselypítő, nyújtott beszédjüket, amint leginkább helyett »letinkábbat«mondanak és látni őket cifra viseletükben. Egyébkéntegyre fogyatkoznak, jelentős szerepük a város életében alig van.ők a 13% őstermelő és a 3% napszámos egy részét teszik csak,több náluk a közalkalmazott és szabadfoglalkozású (14%) és csaknemeléri a földből élők számát a nyugdíjból élők száma (11%).A palóc élet leginkább a múzeumban szerepel, ahol az aulában anógrádi nemesi családok címerei fogadják a látogatót és beljebb,szépen elrendezett fülkékben, mint muzeális tárgyak szerepelneka palóc élet használati eszközei. Piros szőttes párnák tornyozódnaka régi mintákkal festett ágyakon, üveg alatt fából faragottivóedények pihennek, melyekre Ádám és Éva figuráit véste aművészkedők keze, vagy a kétfejű sast, mely kedvelt motívumavolt ennek a népnek. A falak mentén faragott padok állnak,vadász veszi célba rajtuk a vadat, indák fognak körül egy harang-

225szoknyája karcsú menyecskét, vagy katonák vonulnak és azegyiken régimódi nagykerekű velocipéden halad egy férfi, bizonyítván,hogy a palócok nem idegenkedtek attól, hogy az egykori•modern idő« figuráit padjaikba véssék. Színes ruhákba öltözöttviaszbabák ácsorognak üveg alatt és a falakon képek, fényképeka palócélet sokféle változatáról, az Ipolyban halászókról, akikbokrok alá szorítják a hálót, megzurbolják a pihenő halak rejtekétés kiemelik a hálóba akadt macskatestű, rosszképű csukákat éslusta pontyokat.Ebben a Múzeumban inkább a régi Nógrád mutatkozik meg,mint a mai Balassagyarmat. A városban, ahol mindenki fölfeléés mús rétegbe kívánkozik, a parasztság sem igen maradt mentettől az igyekezettől. A paraszt itt már nem marad paraszt, aszegényebbjének nem a birtok a célja, hanem az, hogy fiát iparosnak,vagy altisztnek, vármegye szolgájának és nyugdíjas alkalmazottnaknevelhesse. Ez a szándék nemcsak a város levegőjéből,a kevés megmaradt földművelő szavaiból érződik, hanems földárak eséséből is. Minthogy a föld árát nemcsak a minőségszabályozza, hanem a kereslet is, Gyarmaton félannyiba kerüla föld holdja, mint a szomszédos Szügyben, őrhalomban. E szépviseletűpalóc faluban négyszerese a föld ára a gyarmati földárának. A felsorolást lehetne folytatni, de minden adatból egyderül ki, Gyarmaton a földművelés még van, de nem lesz. A vároanem akar parasztváros lenni, nem törekszik arra, hogy speciálistermékkel lássa el az országot, sem ha a föld gyümölcséről, semha egyébről van szó. Gyarmat ma a környéknek közigazgatásicentruma és az új határ miatt nem lévén háttere, alighais lesz más. Az iparosodás sem jelentékeny, csak éppen enneka szegény vidéknek a fogyasztását látja el az az ezer párszázipari munkával foglalkozó gyarmati, kik az összes keresőknek27%-át teszik ki. ők azok, akik föl kerültek a parasztságból.Akik lesüllyedtek, azok a városon kívül találhatók pár holdbérelt föld közepén, az úgynevezett »fődi házakban*. E földiházak néhány lépcső mélységű téglaalakú gödrök a gyarmatihatárban, föléjük rakják a háztetőt és beléjük kis előrész vezet.Itt laknak azok, akiknek feje fölül az adósság elvitte a falusi

226házat, a talpa alól a földet. Most Gyarmat határában kertészkednek,rendesen 10 holdon az uraság földjén. A kevésbbé vállalkozótermészetűek csak dinnyét termelnek, a vállalkozóbbakmindenféle kerti holmit, zöldséget, kalarábét. Házuk ott áll abérelt föld közepén, ideiglenes fedél ez, alig készebb és alig maszszívabb,mint a nomádok sátra. Ha a bérlet lejár, hurcolkodhatnakodébb, ha akarnak más határba, más földiházba, melynekfelépítése összesen nyolcvan pengőbe kerül.A fődiház belülről nem barátságtalan. Az ágyak a gödöroldalához állítva nyúlnak el és rajtuk nem ritkán kézimunkásterítő. Az egyik sarokban a tyúkok kotlának, a másikban a tűzhelyáll. A két kicsiny ablak gyatrán ereszti be a fényt és a házlakói, e cifraságot és díszt szerető nép a legnagyobb bajban azzalvan, hogy hová akassza képeit. Mert fal nincs ebben a házban,csak tető, és a háztetőt »tapétázzák« belülről. Csomagolópapírral.Ez azért jó, mert ha netán a tető beázna valahol, a csomagolópapírelfogja a csöppeket és levezeti a padló felé, ahol aztán vödörrelvagy egyéb edénnyel felfogható. E dinnyések, kertészkedők,saját hibájukon kívül alulra kerültek, akik elsősorban aföld bérét keresik meg a földből és csak másodsorban a magukszükségletét, jórészt szégyellik is a házat. Azt állítják, hogy nemmindegyik nedves és különösen nyáron nem egészségtelen, télenpedig, ha körülbástyázza őket a hó, sokszor még melegebbek is,e házak, mint a szabadon állók, melyeket átfűteni nehéz és tüzelőbekerül. Ha beszélgetni kezd velük az ember, szívesen kezdikazzal, hogy mijük volt azelőtt, milyen adósság miatt jutottak ideés hogy sokáig nem szeretnének ittmaradni. De arra az időre,amíg itt kell maradniok, kiszépítik a házat, régi nyomatokatragasztanak ki, melyeken Kossuth beszél a néphez, vagy rohamraindulnak a parasztok, vagy a nép fia, Petőfi »önerét mártja, sujjal a hon nevét áldja.« A hősi képek mellett, legtöbbnyire szentképekcsüggnek, alacsonyan, ahol még tart a földből emelt fal,vagy bonyolultan a ferde tetőre függesztve. Ezeken Krisztusfekszik kiterítve és meztelenül, lábánál pedig az egykori apostolikü'ály látható díszes, zsinóros egyenruhában, ismert pofaszakállávalkülön kis keretbe foglalva.Az időjárással és természettel való küzdelemnek ebben a födiházban végtelen sok változata és rengeteg fortélya van. Például

227azokban, amelyek nedvesek, gödröt ásnak középre, hogy abbangyűljön össze a víz, a tepsik sütésen kívül vízfelfogásra is használtatnak.De emellett — a helybeli intelligencia szerint — nemélnek nyomorultul, némelyiknek tehene, disznaja is van, gyerekeikszépen nőnek, a szomszéd vágóhídon vett marhavéren. Derűsenés vidáman beszélnek a dolgaikról, mert inkább a fortélyt látjákés élvezik, amellyel kibabrálnak a természettel, mint a sorsot,mely ide hozta őket. A bérelt föld megmunkálásán kívül rendesenrengeteg másféle munkát is vállalnak, az ember elmegy részesfavágónakaz erdőbe és 280 pengőt keres egy télen, az asszony,ha nincs még gyerek, vagy el lehet helyezni a gyerekeket az öregeknél,cselédnek szegődik a városba. Értékes nép ez és nemhagyja magát, a veszély sokszor nem is a természet, a kiismertés ellenséges természet részéről, hanem a város részéről éri őket.Mert időnkint eszébe jut a városi uraknak, hogy ki kéne őkethajtani a fó'diházból, ilyenkor végzést hoznak és e városszéli népekkétségbeesnek. Mert arról ugyan intézkednek, hogy menjenek ki,de arról nemigen, hogy hová menjenek. A városi zsúfolt, félparaszti, fél proletár-lakóhelyek rosszabbak ennél is. Később valahogymindig elsimul a dolog. A város inkább csak figyelmeztetiőket, ritkán hajtják keresztül, amit akarnak, hogy beköltöztessékőket Gyarmatra. Persze ennek a beköltöztetési szándéknak alapokanem az a felismerés, hogy a fődiháziak egészségtelenül laknakés szociális elesettségben élnek, hanem egyedül és kizárólag az,hogy : mit szólnak hozzá az idegenek, ha ilyesmit látnak az országútmellett. Az idegenek valóban Balkánt látnak ezekben aházakban, de talán még jobban elcsodálkoznának azon, ha hallanák,hogy ezeket az embereket azért akarják innen kitelepíteni,hogy ők ne lássák a házaikat. Nem pedig azért, hogy jobb házbaköltöztessék őket. E gondolkodás erősen jellemző arra a rétegre,melynek akkor van szeme a nép bajainak észrevevésére, ha átutazóúri vendégei meglátják. Akkor sem segíteni kíván rajtuk,hanem látható jeleket eltüntetni, mint a rossz gyerek, aki szőnyegreszórja az almacsutkát és aztán észrevevén illetlenségét,egy hirtelen rúgással a szekrény alá löki.

A városon csend ül és a gyarmatiakat nem bántják nagylendületek, a közvélemény lusta és kialakulatlan és apró vitákfoglalják le, egy-egy leleplezés, egy-egy ünnepély alkalmából.Ha valaki miniszter lesz a város vagy a környék uraiból, uccátneveznek el róla, ha képviselőházi elnök, sétányt. Időnkint vínaka város vezető szellemei, kemény disputákat rendeznek azok,akik kis meztelen bronzgyerekektől védik a katolicizmust és harsányankövetelik, hogy a szobor mellékamorottjét fel kell öltöztetni.Probléma volt az is, hogy az oroszlánt, melyet rossz nyelvekrézsárkánynak neveztek el, mert műkőből készült és bronzotutánzott, úgy kell állítani, hogy északra nézzen, de akkor farralfordult volna a főuccának és orral a vármegyeháznalí. Rosszmájúember azt hihette volna, hogy a megyeházára vicsorog oly hevesenés bömbölni készen, fölhúzott ínnyel és tőle védi az ország címerpajzsát.A város legvigasztalóbb pontja a kórház. Számos épülettel,szép nagy kertben áll a város szélén és ezzel a kórházzalmégiscsak áldásosán központja Gyarmat a megyének. Nem azelhanyagolt vidéki kórházak közül való, melybe rosszórzésselmegy be az úr és nem megy be a paraszt. Gyógyítási statisztikájanagyon jó, elsőrangú orvosai vannak, akik nem hivatalnokok,hanem emberek, orvosok a javából. A kórház hatósugara nagyonkiterjedt és hosszú munkája nyomán már elérték azt, hogy akörnyékbeli parasztok már nemcsak meghalni jönnek bo akórházba, hanem gyógyulni is. A kórház leküzdött néhányelőítéletet, alkotott, kapcsolatot jelent a néppel és ha Gyarmatolyan nagy gazdasági erőfeszítések városa lenne, amilyen nagyegészségügyi erőfeszítések városa, ha a kultúrának is annyiraközpontja lenne, mint a betegápolásnak, meghatott sorokatlehetne szentelni neki.így él Balassagyarmat és hogy így él, annak, ha nem is teljea,de legfőbb oka a határ, mely lehetetlenné teszi fejlődését. A vezetőkés tisztviselők, ha személy szerint igyekeznek is és próbálkoznakis, rendszerint kevés sikerrel teszik, a rossz rendszer megöliaz egyének tehetségét és jószándékát. Sokat közülük igazembernek láttam, mikor beszéltem velük, nyiltszeműnek és tárgyilagosnak,sőt sokszor népszeretőnek is, de gondolkodásmódjuk

229nem látszik meg a városon. A város fakó és szomorú, a megyeházaméltóságos és elzárkózott. Hogy talán nem lesz mindigilyen, arra egy bizonyítékot találtam. Többször, mikor fennjártam a város bizonytalan házai és fáradt fasorai között és bementema megyeház oszlopos kapualja alá, ott szétszedett szövőszékeketláttam. Vármegyei hajdúk babráltak velük, csomagoltákőket, szekérre rakták az alkatrészeket és mindezt néhánynógrádi paraszt szemlélte és a főispán titkára irányította. A főispánugyanis megszervezte a palóc háziipart. Szövőszékeketkapnak az asszonyok Vadkerten és Kazáron, a föispáni hivatalrendeléseket vesz fel, Pekáryval csináltat szőnyegterveket éspalócokkal készítteti el a szőnyegeket, vásznat szállít a rendőrségnek,régimintájú szép és hamisítatlan palóc párnahajakat anógrádi intelligenciának. Csak meghatottan lehetett látni azt,hogy a föispáni titkár szinte textilmérnökké képezte ki magát,hogy a vármegyeház egyik szobája kiállításnak van berendezve,hogy milyen ízléssel készülnek a holmik és hogy mennyi segítségetjelent egyes családoknak a szövőszék, mely ott áll Érsekvadkerten,vagy Bujákon a tiszta szobában és munkát ad nekika munkátlan időkre. A föispáni hivatal vászonmintákkal, csillagosés kakasos párnahajakkal, üzleti számlákkal van tele, a háziipariakcióval lényegesen több dolog van, mint a hivatal teendőivel.Bizonyos, hogy a húszegynéhány szövőszék és a háziipar nemfogja megmenteni Nógrád szegényparasztságát. De ha az a középosztály,melynek mentalitásáról olyan szomorúan vall Balassagyarmat,e szellemhez alakulna a jövőben, másként lehetne szólniróla és a városról, melyben ma még csak halványan pislákolkevesek jószándéka és igyekezete.Kívül a városon szép lankás halmok vannak, melyek úgylapulnak, mint egy engedelmes kutya. Az egyik városszélen azIpoly fut végig, kanyargó partok között, a mezők szélén szelídelmebetegek legeltetik a libákat és ösztökélik a tehenet, másutta fegyház már megszelídült gyilkosai művelik a földet. Az Ipolyszép nyugodtan folyik bonyolultvonalú medrében és kevés fürdőzőtfogad magába, mert a város fölött belefolyik a szennyvíz.Gyarmat másik szélén modern uszoda van, élénkszínű vidámSzabó Zoltin: Cifra nyomorúaáff.lö

230kabinokkal és piszkos vízzel, mert vizét csak havonta cserélik,hiszen Gyarmaton nincsen vízvezeték. Köröskörül, közelebb,vagy távolabb szelíd hegyek kezdődnek, ritkás erdőkkel és oldalukrameredeken felfutó földekkel. Ott már palócok élnek, színesruhákban pompázva, nyomorultan, vagy kevésbbé nyomorultan,régi birtokok és öreg kastélyok szomszédságában, egymásmellészorult házakban, mint nyájak, melyek félnek a viharoktól éspásztoraiktól.SALGÓTARJÁNA vonatról először a Salgó csúcsát látja az ember a városmögött. A csúcson várrom: tompa, kis kőhalmaz, tetejéreaz alanti városlakók kilátót építettek. Fából való új kilátót arégi romokra. Most ezzel a négyszögletű csúcsos kilátóval olyana meredek csúcs, mintha nevetségesen kicsi bohócsapkát ültettekvolna a fejére, vagy mintha bolond zenészeknek építettek volnaEenepavillont, hogy vasárnap délelőttönkint »Kurmusikot« játszhassanaka hegyeknek. Mindezt csak rövid ideig látja az ember.Ahogy a vonat befut a város házai közé, eltűnik a Salgóés a rom. Ferdevonalú kisebb hegy áll elébe, gerincére kötélpályafut fel. Egyik lejtője egyenes, mintha mérnökök vonalzójanyomán rajzolták volna s a felfutó csillék ideöntik a salakot.A Salgó és a régi rom szégyenkezve és mellékes voltának tudatábanbújik el az újabbkeletű és fontosabb salakhegy mögé. Eztlátja az ember, mikor megérkezik.E kezdő látványban van valami szimbólum. Salgótarjánjelene körülbelül úgy takarja el a múltját, ahogyan a salakhegytakarja el a várromot. A város múltja olyan, mint a kisnemescsaládoké. Régi és patinás, de nem sok hasznát élvezik az utódok.Tarján a hét honfoglaló törzs egyikének a neve volt és Salgótarjána tatárjárás utáni esztendőkben már előfordul az oklevelekben.Különféle urai voltak a várnak és a helységnek. Ezek azurak felváltva voltak hős vitézek, hétpróbás gonosz pártoskodók,elszánt hamispénzverők, török csauszok és német grófurak. Salgó-

231tarján jelentéktelen kicsi falu volt akkor a vár alatt, a szegényadózó nép egy töredékének nyomorult menhelye. Nagyobb haditettet,vagy egyéb, történelem számára nevezetes dolgot nem vittekvégbe errefelé, a várban urak, a vár alatt bocskoros csimbókosparasztok váltották egymást. A környéken is mindenüttúrbéresek, várjobbágyok, elparasztosodott ármális nemesek ésegyéb barázdát túró népek laktak. Éppen hogy éltek s gondoskodtakarról, hogy haláluk után legyen utódjuk a robotban. Az egyetlennemesebb épület, melyet a régi falu testált a mai városra, azöreg Jankovich-kúria, mely nagyurak hajlékából máig takarékpénztárráfokoztatott le; öreg falai alighanem csodálkoznakazon, hogy mily zsidónak való foglalkozást űznek köztük az újszázad gyermekei.A mai Salgótarján a múlt század közepén kezd kialakulni,akkor megtelepedik a még kicsiny faluban a bányavállalatőse. Később a mai acélgyár őse (1869) érkezik s végüla kilencvenes években az üveggyár és a »Hirsch«-gyár. Azegymásután letelepedő iparvállalatok aztán néhány évtizedalatt teljesen megmásították a festői falu képét. Vonatok füstöltekel a halmok előtt, munkások érkeztek, kémények épültek.1922-ben a régi sisakos-páncclos urak jelentéktelen faluja várossáalakult. Modern városházat épített magának s a homlokára odaillesztettékaz új város címerét. E címer méltón a századhoz,mely az új városnak életet adott, három füstölgő kéményt ábrázol.A bal felső sarokban a két bányászkalapács a jobbsarokban villám.Éppen becsapni készül a három kéménybe. A pajzsot nemkardok, vagy állatbőrök, vagy sisakok fogják közre, hanem kétfél fogaskerék. Jelezvén ezzel, hogy a város már munkálkodásraépült, nem pedig pallóssal való uralkodásra. A kémények alighanema három gyárüzemet jelképezik : a két kalapács a SalgótarjániKőszénbányát. Mindezek nem jogtalanul kerültek a városházahomlokzatára. Hogy Salgótarján város, annak ők az okai.Hogy ilyen város, annak úgyszintén.Salgótarján az a város, amely nem született, hanem készült.Készült pedig nem olyan szempontok szerint, hogy miként lehetneszebb és városibb város, hanem egyedül és kizárólag az üzemekszempontjai szerint. Ennek következtében ma négy Salgótarján van.Az egyik a rimái, a másik a bányai, a harmadik az üveggyári,16*

232a negyedik a Hirsch-gyári Salgótarján. A négy vállalati városrészközepén, egyikhez sem tartozva és egyiknek sem fontosánterül el a tulajdonképpeni városközép és a vasútvonalon túl ahivatalnokok városa. Mindezek még további részekre bomlanakés Salgótarjánnak a szélein vannak a középpontjai, belvárosapedig Budapesten; — a vállalatok központi igazgatóságainaképületeiben.A táj, mely a városnak helyet ad szűk, a házak hosszú völgybenlapulnak ; s az egykori falu délfelé nézett, síkabb tájak ésművelhetőbb völgyek felé. Az ipartelepek fölfelé, északkeletnekkezdtek terjeszkedni s mikor a fővölgyet már betöltötték, lassana mellékvölgyekbe és a meredek oldalakra szorult az ember.A város nem mint város épült. Tehát nem középen kezdődöttaz építkezés s nem kifelé terjedt egyre szélesebb körökben, minta hullámgyűrűk a vízbedobott kő után. Salgótarjánt a széleinkezdték építeni, három négy helyen, az üzemek céljaiszerint és egyideig csak ezek az üzemek voltak meg s mellettüka falu. Lassan aztán kiépült az üzemek közötti rész is, ezzel azegyes telepek városépítészetileg összenőttek, de társadalmilagpersze egyáltalában nem. Salgótarjánon ma is négy-öt üzemigazgatóságának különféle építési alapelvei látszanak és ebbena városban az egyes városrészeknek van egyénisége, az egészvárosnak alig. Ezek a sajátos városképek társadalmi rétegeketis jellemeznek és még a múlt sem marad ki alakításukból.A hosszú, többkilométeres főút mellett nem is messze aziparváros közepétől, közel az üveggyár kerítéséhez egy major áll.Szabályos major, ökrökkel, ekékkel, cselédekkel, lovakkal, kényelmeselnyúlt épületekkel, melyek zömökek és fehérek ; olyanokházban, mint kutyában a komondor. Az egykori várurak és a későbbiföldbirtokosok jogutódja regnál itt és majorja előtt nagydarab füves rét nyúlik be a város házai és a palackgyár telepeközé. A földesúr keményen megült e majorban és e darab földön.A földje két oldalán fejlődhetik a város ahogyan akar, ő ezt aterületet megtartja mezőgazdasági területnek. A major és a rétúgy nyúlik be a munkásházak és a gyárépületek közé, mint afeudalizmus a magyar kapitalizmusba.

233A négy vállalat a völgyben elnyúló város két végén helyezkedikel. Az északi részen van a Rimamurányi acélgyára, a délirészen a bányai telepek, a palackgyár és a Hirsch-gyár. E vállalatoka város két végén olyanok mint két mágneses pólus. A salgótarjániaka két pólus erőterében az üzemek vonzása alatt élnek.A két pólus mintha két irányban akarná széthúzni a várost. Azegyes telepek más-más képet mutatnak. A déli rész : a bányatelep,a palack gyári telep és a Hirsch-gyár telepe szürke külvárosi képévelszomorú világról beszél. Északon a Rima rendezett útjai,modern munkásházai már másféle életről szólnak.A sok részre bomló táj s a sokféle hatalom teljesen eldarabolttársadalmat hoz létre. E társadalom központosítására az aligtizenötéves város s a jellegtelen városközép nem alkalmas. Hapedig felmérjük azoknak a hatalmaknak a nagyságát, melyeka várost szélei felé húzzák, akkor megállapíthatjuk : Salgótarján,a város, mellékes lesz a jövőben is a salgótarjáni üzemek mellett.A Salgótarjánban fészkelő ipari nagyhatalmak legöregebbjea bányavállalat. Igazgatósága a város alsó részében áll s tulajdonkeppenaz egész táj kormányzósági épülete. Szomszédságábantágas és csinos tisztviselőlakások vannak, zöld futónövényekszaladnak a házak falára és előttük kicsiny kertekben üdén virít agyep. Távolabb a pompás és tágas bányakaszinó, a bányavárosrészközéposztályának társasági középpontja. Köröskörül munkásházakvannak, s közöttük a szomorkás utcán iparvasút döcögnaponta többször Zagyvapálfalva és Baglyasalja felé. Alacsonykocsikból áll a vasút, roppant nagyokat sipol és hosszú alagutakonmegy keresztül. Hogy az emberek közötti különbség kidomboríttassék: van »tiszti-kocsija«, »altiszti kocsija* és közönséges kocsija,munkások számára. A tisztviselőket szolgáló kocsiban a padokatpokrócok takarják, a munkások a meztelen fára ülnek. A villamosmentén vén munkásházak hasalnak a járdaszéleken. Emeletesek,de nem sokkal magasabbak, mint egy földszintes ház. Az emeletredeszkalépcsők vezetnek fel, a vaksi kis ablakokra árnyékot vet atető kiugrója s a kicsi üvegen át a sötét szobákba kevés fény jut.E padlásszobák nyáron melegek, mint a katlan, télen hidegek, minta hegytetők. Az emberek zsúfoltan élnek bennük s van úgy, hogytíz-tizenöten laknak egyben-egyben. Bányászok, akik az iparvasútonjárnak innen a baglyasi és pálfalvai üzemekbe. Néhol

234három családnak van egy konyhája. A háború előtt egy főszolgabírólátván a tarthatatlan állapotokat, kilakoltatási végzést hozott.A végzést a belügyminiszter megsemmisítette, ezzel is bizonyítékátadván, hogy e vidéken van a főszolgabírónál nagyobb hatalomis. A házak vének és kormosak az időtől és a kályhákban égetettrossz széntől, mely kormos felhőket ereget ki a kéményeken,az utcán szénportól fekete ősszel a sár. Lámpa se sok van erre.A fények a kaszinó körül és az igazgatóság körül meg a tisztiépületekkörül sűrűsödnek csak, messzire világítván az éjszakába.A bánya többi telepei az Újakna és a Forgács, messzebb, avasútvonalon túl, a Forgács-patak völgyében már alvilági képeketmutatnak. A kutak körül ölnyi mély a sár s a bűz, mint a köd állmeg a házak fölött. A házak nem annjira házak, mint inkábbólak. Deszkából ácsolták őket, oldalukon gyorsan hamvasszürkelesz a meszelés. Az ilyen négy méter hosszú és három méter szélesólban néha együtt van minden, konyha, szoba, kamra egy helyiségben.Az ól előtt egy-két négyzetméternyi területen még kertetis próbált teremteni a sírnivalóan hiábavaló emberi igyekezet.Csenevész kukoricák igyekeznek napot fogni a deszkák között,a deszkákon lyukak követik egymást s drótok fogják össze a kerítést,mely foltozott, mint koldusasszonyok ruhája. Ez ólak háznakolyanok, mint a madzaggal átkötött rongycsomag cipőnek.Kicsiny udvarukon külvárosi szemét áll halomban. Konzervdobozokcsúcsai, csonka drótok, lyukas újságpapír és elhullottfadarabok. A falakon fekete fekélyek a mész fehér mezőiben.Nyugbéresek és élet szélére hullottak élnek itt, egymás ellen acsarkodva,mint valami fogolytáborban. Ádáz indulatok kavarognak,gyilkos pletykák mérgezik a levegőt. Asszonyok laknak itt,akiknek férjét elvitte a tüdőgyulladás, vagy a bánya, egyikükférje 26 évet dolgozott, 21 éve halt meg. Jutalmul az özvegy kapottegy ólat. Három méter hosszú, három méter széles. Kap nyugdíjatis : havi tizenhét pengőt. Az ő helyzete még istenes, de vannakolyanok, akik havi öt pengő »kegydíjat« kapnak. Itt tengődneksár és deszkák között, mint sírban a halott, rettegnek az esőtől,a téltől, a nyártól, a tűztől, mely még kicsi »vagyonukat« isfenyegeti nyáron e forró faalkotmányban. Esőtől, naptól csaknemannyira szenvednek, mintha fedél nélkül lennének, az eső rájukcsurog, a nyár átforrósítja viskójukat, a tél bejön a deszkák résein,

235áthatol foltos ruháikon, fagyottá teszi lábaikat és teatükot. A bányászkorai halála után idejuthat az özvegy és negyvenévi munkaután idejuthat az öreg vájár. Fásultan élnek itt és vének szokásaszerint gyakran hívják a halált. Naphosszat motoznak a szobábanés sírnak, ha valaki kérdezi őket. Mert nem így kezdték. Ittmár alulra jutottak, majdnem a legalulra, ahová Salgótarjánbanjutni lehet. Penészszín falak között szöszmötölnek otthon. Olykor,ha régi igények kísértenek, próbálnak takarítani a földpadlójú ésdeszkatetejű ólban. Hamar abbahagyják. Nincs sok értelmeennek. Ha erre fuj a szél, naphosszat esőzik rájuk a korom, innennyargalnak be a városba a betegségek, itt gubbaszt a tüdővész ésitt halnak meg a csecsemők a hideg ólakban zöld rongyok között.Az ólak két méternyiről néznek farkasszemet, öregasszonyok cipelikvödörben a vizet, lejtőkön fölfelé. Testük ilyenkorra már szétmentés megaszalódott, életüknek nincs értelme és célja. A kazáribánya felé erre visz az út. Ha kocsin áthajtatnak itt a bánya tisztviselői,idegesen és rosszízzel a szájukon, igyekeznek nem látnisemmit. Kényszeredetten vigasztalják magukat azzal, hogy mégmindig jobb itt lakniok, mint seholse.A palackgyár a vasútvonal és a Tarján-patak túloldalán van.A sárban hosszú, szétlapult házak hevernek sorban, a vakolatalól elővöröslik a tégla és az ablakok mögött rokkant bútorokmállanak. Az ajtóban időnkint megjelenik egy-egy asszonymosdóedénnyel és vizet löttyint a közös udvarra. Sokuk udvaraés mindnyájuk utcája oz. A házak között gőgösen magasodika palackgyár. Munkásai finom, metszett és festett üvegeket készíteneka külföld számára, talpas pezsgőspoharakat mulatóknak,modern üvegkészleteket palotáknak, szép kelyheket hölgyeknekés karcsú vázákat virágoknak. Fa nem nő erre, még fű se igen.Csak kopasztott karók állanak ki a földből, edények száradnak rajtuk.Póznák tartják a köteleket, rajtuk szikkad a ruha. A gyár,a palackgyár maga a pokol. Dolgozik benne egy kísérteties alkotmány,az Owens-gép. Nagy félköralakú monstrum és nem teszegyebet, mint utánozza az üvegfúvó munkásokat. Vasból valókarjai felmarkolják az izzó üveget, a gép fordul egyet, a gép tüdejelevegőt fúj az üvegbe és fordul egyet, a gép karjaival formába szo-

236rítja az üveget és fordul egyet, felüti az üveg alján a bedomborodástés fordul egyet, a gép tenyere egyenesre simítja az üveg szájátés fordul egyet, a gép keze lapátra löki az elkészült árut és fordulegyet. Ez így megy szüntelenül és ijesztő gyorsan. Két vagyhárom ember kell hozzá. Nem hogy irányítsák a gépet, hanemhogy kiszolgálják. Az »Owens« naponta 24.000 háromnegyedliterespalackot csinál. Pontosan ugyanazokkal a mozdulatokkal, mintaz emberek csinálnák. 170 embert pótol.Az emberek távolabb találhatók. Két és fél lépés széles és27 lépés hosszú, körgyűrű-pallón körülbelül negyvenen szoronganak.Átlagban minden négyzetméterre esik egy ember. Mögöttükaz olvasztókemence tüzel, sugárzik belőle a fény és a hőség, őkgyöngyöző arccal és folyton mozgó kézzel rohannak a kemenceajtótóla pallószélig. Hosszú rudakkal ágálnak ott, a rúd végénizzó üveg világít sárgapiros fénnyel. Úgy sietnek, mintha valamirémület hajtaná őket, akkordba dolgoznak, karjuk magasba lendüla hosszú fúvócsővel, melynek végén kis olvasztott üveggombfénylik. Pergetik, egyre pergetik a csövet és az üveget vele, majdlágy mozdulatokkal, közben állandóan forgatva meglendítik, újrafelemelik. Úgy fújják a hosszú csövet, mintha ebben a pokolbanvalami különös feltámadásra harsonáznának. Gyerekek kétágúvillával szaladgálnak, mint izzadóhomlokú ördögök inasai. Azegész üzem száz meg száz fénypont ide-odacikázása, s ahőség golfáramai hullámzanak a levegőben. A munkások akrobatákügyességével hadonásznak, gépies arccal, pillanatnyi pihenésnélkül. Szájukban szétlapult cigaretta lóg s a tüzes pontokúgy cikáznak a levegőben, mintha e szédült és ritmikus, rémültés riadt sietségnek sohase lenne vége. Egy-egy banda (hét segéd,három gyerek) egyszerű zöld üvegből hétszázat készít egy nap alatt.Távolabb, nyugodtabb üzemekben csiszolók hajolnak forgó korongfölé naphosszat s keresnek harmincöt pengőt egy héten. A fényekkel,izgalommal és hőséggel teli ideges gyárból proletártelepremennek haza. Piszkos ruhák száradnak az ajtaik előtt. Lejjebbmár a Hirsch-gyár szomorú emeletes proletárházai vannak a munkásvároslegkülső perifériáján.

237A rimamurányi-városrész északon már másik világ. Űgy viszonylika déli részhez, mint Kopenhága az Angyalföldhöz. Bejáratánsorompó és felírás hirdeti, hogy az innen következő út:magánút. A vállalat magántulajdona s ha neki úgy tetszik, elzárjaidegen kocsik és emberek elől. Az út szegélyén zölddel futtatotthatalmas munkásházak állnak, erkélyekkel és nagy ablakokkal,az ablakokból rádió szól és loggiákban ülnek a családok. A nyitányaz úthoz : nagyon szép, hatalmas modern templom, a ferencesekneképíttette a vállalat és a munkások ; egyszerű sima falai magasannyúlnak a házak fölé. Oldalában kultúrház van, előadóteremmelés ferences rendház. Messzebb kisebb munkásházak következnek,frissen átfestve vidám színekre. Kéken, sárgán és halványpirosánvirítanak a jegenyesorok mögött. Ezek a házak a régimunkásházakból lettek, melyeket már elavultaknak tartott avállalat igazgatósága. Tehát: modernizáltak, az ablakokat kitágították,az ereszeket átformálták, ahol lehetett, erkélyt ragasztottaka falakra, a kapubejáratot a legmodernebb ízlés szerintátépítették, a házak elé kicsiny kertet ültettek. A házak közöttaz ország egyik legmodernebb és legszebb elemiiskolája áll, csempézettfürdővel, parafapadlós tornateremmel, remek műhelyekkelés otthonokkal. Az ablakok alul homályosak, hogy az ádáz külvilágne zavarja az elemistát s az egész épületet befutja a repkény.Az üzemben hátul zajongó gépek verik a szögeket és jólöltözött,nyugodt munkások figyelik a gépeket. Hátrább a Liptaisoronés a Szent Ferenc telepen saját házak vannak. Vállalati kölcsönbőlépítették fel őket a jobban kereső munkások. 56 ilyenház épült az utóbbi időkben, rendesen a legmodernebb igényeknekmegfelelően, nagy ablakokkal, kert közepére.A rimái telep 673 munkáslakásának legnagyobb része kétszobás,a lakások 9-46%-ában laknak tisztviselők, tanítók, művezetőkés altisztek, 65-17%-ában aktív munkások és 26-17%-ábannyugbéresek és özvegyek. A kétszobás lakásért a lakó elismerésidíj fejében havi 2 pengőt fizet, kap ingyen világítást és 20 fillérértegy mázsa szenet. Egy-egy lakásra átlagban négy személy esiks a vállalat számítása szerint egy-egy családra a kolónia lakásaiban130 légköbméter levegő jut. A munkások olvasóegyletének dísztermébenszínpad van és süllyesztett zenekar, a munkások gyerekeinekszórakozóhelyéül az igazgatóság külön játszóteret rendelt az

238erdőben, távol a várostól. Fenyők között jut ide az ember, a gyerekekhintákon szállnak az ég felé, csuzdákról sikoltva zuhannaka homokra. Körül a fákon madarak s a fák alatt az asztalokonlombok árnyéka ing. A nap dús pázsitra süt a levelek közein át s azasztalok mellett békés öregek és szelíd nyugbéresek kártyáznakenyhe délutánokon. A kémények füstje jó messze innen száll atáj fölé s a ligethez vezető út mellett egy tábla megható pontossággalhirdeti : »Az 1879. XXXI. t.-c. 105. §-ának másodikbekezdése szerint a növényzetekben kárt okozni tilos*.A három salgótarjáni városkép tulajdonképpen nemcsak aváros három arcát, hanem a magyarországi kapitalizmus háromkorszakát is mutatja. A bánya telepei a magyar kapitalizmuskezdőkoráról beszélnek, mely itt csak úgy mint másutt, nemigen terhelte magát fölösleges szociális aggodalommal és gondokkal.A bányai telepek ennek a múltnak a nyomai s rajtuk éppúgylátszik a múlt bűneinek a jegye, mint a kémények füstjénekszürkéje. A mai vállalat persze annak ellenére, hogy ma mármásképp építenek munkáslakásokat, nem nagyon igyekszik enyomok eltüntetésével. Rendszerint azzal a megokolással, hogySalgótarjánban üzem már tulajdonképpen nincs, tehát nem érdemesházak átalakítására pénzt költeni. E mentalitás, mely csaka szénnel gondol, a bányásszal pedig csak másodsorban, éppannyira nem menthető szociális szempontból, amennyire hasznoskapitalista szempontból.Az üveggyári és a Hirsch-gyári kolóniák a mai átlagkapitalistagondolkodásmódot fejezik ki városrész formájában. Közelebbrőla vidéken székelő magyar kapitalizmusét, mely az országvégein még annyira se igyekszik szociális látszatokat mutatni,mint Budapesten.A Rimamurányi-városrész annak a haladó, huszadik századikapitalizmusnak az arcát mutatja, mely nemcsak azzal törődik,hogy a jelenben legjobban kihasználhasson anyagot és embert,hanem a jövőt is igyekszik biztosítani. A vállalat okos munkáspolitikájánakkét arca van : az egyik a szociális arc, a másik afeudális. Salgótarjánban inkább a szociális arc látszik, az ózdibirodalomban mind a kettő. Hogy Salgótarján északi fele egészen

239más arcot mutat, mint a déli részek, annak részben ez a szociálisüzempolitika az oka. Másrészt a vasipar különösen manapságprivilegizáltabb és jobb konjunktúrákat élvező helyzete. Ha avárosképben megnyilatkozó különbségek mellé vesszük a fizetésiszínvonalkülönbséget: egészen világossá válik, hogy életszínvonalban,tehát mentalitásban is óriási a különbség az egyes gyárakmunkássága között. Minthogy a munkabérekről statisztikailagfelhasználható felvilágosítást a különben nagyon előzékeny vállalatokjórészt vonakodtak adni, az adóhivatal adatait használtamfel.Ez adatok szerint a Rimamurányi acélgyárában 521 munkáshavi bére 200 pengőn felül van, ebből 92 munkásé 300 pengőnfelül. 994 munkás bére van 100 és 200 pengő között és alig 700ember keresete (köztük inasoké és napszámosoké) marad havi100 pengő alatt.A bánya salgótarjáni alkalmazottai közül ugyanezen adólistaszerint mindössze 3-nak a fizetése van 200 pengőn felül, 425-nakvan 100 és 200 pengő között. Ebből 366 emberé 150 pengő alattmarad, 357 munkás bére pedig nem éri el a havi 100 pengőt.Az üveggyár munkásai közül 37 fizet adót 200 pengőnél nagyobbjövedelem után, 369 100 és 200 pengő közötti kereset után (közülük263-nak van 100 pengőnél nagyobb, de 150 pengőnél kisebbkeresete). Körülbelül 1000 munkás keresete marad 100 pengőalatt.A különbségek még sokkal szembeötlőbbé válnak, hogyhaa 150 pengő fölötti és alatti keresetet hasonlítjuk össze. Ezt azösszeget körülbelül a kispolgári életstandard küszöbének tekinthetjükakkor, ha számba vesszük, hogy e munkások jórésze lakbértalig fizet, világítást ingyen, fűtést majdnem ingyen kap.Ilyen 150 pengőn felüli kereseté a Rimamurányi munkásai közül1176-nak, tehát az összes munkásság felének van és ha az inasokat,napszámosokat leszámítjuk, ez az arány még sokkal jobb lesz.Ezzel szemben a bányai munkások közül mindössze 65-nek van150 pengőnél nagyobb keresete, azaz a salgótarjáni bányai alkalmazottakegytizenkettedrészének. Az üveggyáriak közül 123ember keresete haladja meg a 150 pengőt, ami körülbelül szintén

240egytizenkettedrészt jelent. A Hirsch-gyári munkások keresetecsaknem 100 százalékban 150 pengő alatt marad.E bérviszonyok azt jelentik, hogy a rimái városrészben mindenmásodik ember, a bányai és üveggyári városrészben mindentizenkettedik jut el a kispolgári életstandardig, a Hirsch-gyárirészben pedig alig valaki. E roppant kereseti és életszínvonalbelikülönbséget a városrészek és munkásházak közötti különbséggelösszevetve körülbelül fel is lehet becsülni, hogy micsoda roppantnagy társadalmi szakadék tátong a rimái városrész és a déli proletárrészekközött.A Rimamurányi acélgyárának munkássága éppenúgy, minta szénmedencék bányamunkássága két erősen elkülönülő csoportrabomlik : az egyik a telepi, a másik a falusi munkásréteg. Ehheza gyárnál járul még egy harmadik réteg a nem a gyártelepen lakó,de salgótarjáni munkásság, melj inkább a telepi munkáshoz, minta falusi munkáshoz áll közel. Ha salgótarjáni munkásságról beszélünk,akkor tulajdonképpen csak a telepi és a városban lakó munkásnépjön számba. Mindkét rétegnek, de különösen a telepinekaz a jellemzője, hogy a polgárosodás útján vannak. E furcsamunkás-polgárréteg, mely saját házat épít, öntudatos és biztosa dolgában, készpénzre vesz drága rádiót s fiait a gimnáziumbantaníttatja, külön kasztot alkot Salgótarjánban. Ezt a világot atöbbi munkásokétól csaknem úgy különíti el polgári szemlélete,ahogyan elkülöníti a Rimamurányi út elején a sorompó az acélgyártelepét a várostól. Kettő jellemzi őket : egyik a polgári életmód,másik az, hogy ők »rimai emberek*. A »riniai ember« külön fogalomSalgótarjánban is, ózd körül is. Közhasználatú érteleme szerintez a szó jó munkást, a többiekénél lényegesen jobb bért takar.Ezen felül e orimai emberek* a Rimamurányinál nemcsak munkátvállaltak, hanem: hozzátartoznak a Rimához. Azok, akikbenfölismerik a rimái embert, könnyen jutnak előre a vállalatnál— persze mindig kasztjuk határain belül. Nekik lesz saját házuköregkorukra, ők lesznek altisztek, ha megvan a kellő képzettségükés ügyességük és ők nincsenek benn a szakszervezetekben.

241Közöttük vannak azok a munkásdinasztiák, melyekben a Rimáhozvaló tartozás ugyanúgy öröklődik, ahogyan a kék szem,vagy a zömök testalkat, ök azok, akik iskoláztatják a gyerekeiket,de csak azért, hogy iskolázottak legyenek és aztán munkások.Sohasem azért, hogy tisztviselők legyenek másutt. Nem is igentudnak a Rimamurányi határain kivül életet elképzelni magukés fiaik számára. E rimái munkásság elzárkózott kaszt, melyvárosival vagy nemrimaival nem is igen érintkezik. És ez nincsa vállalat kedve ellenére. Valami különös céhszerű fegyelembenélnek mindnyájan, csak a céhek többé-kevésbbé demokratikusalkotmánya hiányzik náluk. Tudásuk, munkaképességük, ügyességükrévén tulajdonképpen példa lehetnének arra, hogymilyennek kellene lennie a magyar munkásnak. Ellátottságukpélda lehetne arra, hogy mi kell ahhoz, hogy ilyen lehessen a magyarmunkás, ha ... ha mindennek nem az lenne az ára, hogy kasztszerűelkülönültségben kell élniök s ha feg3'elmük, műveltségük,munkaképességük szabad önálló fejlődés eredménye lenne. Nempedig a vállalat sokban szociális, sokban feudális társadalompolitikájánakvállalati célok szerint használt eredménye. Salgótarjánmunkásságának ők az arisztokratái s a palackgyári lányokúgy álmodnak a rimái férjről, mint a polgárlányok a hercegekről.Legtöbbnyire hiába, mert a vállalat úgy szereti, hogy a rimaiakegymásközt házasodjanak.A déli rész munkásságának házait nem választja el sorompóa fejletlen és parvenű várostól, ők jobban Salgótarjánhoz tartoznak,mint a rimaiak, aminthogy általában a periféria erősebbenkapcsolódik a városhoz, mint a villa. Szétlapult telepeiken és piszkosbarnaházaikban a proletársors tisztátalanságának szégyenétés bizonytalanságának rémületeit takargatják.

242»tűrhetőt« és 908 rosszat talált. Az ő világuk az, mely szomorú,szétszórt ée kiszolgáltatottság bélyegét nyomja Salgótarján városképére.Tőlük félnek a polgárok és őket ocsmányolják nemzetközieknekazok, akik sohase veszik észre, hogy: a vállalatok szállítjáka szomszéd állam területén át áruikat, mert úgy olcsóbb.ók pedig szegények nagyon magyarul sínylődnek a perifériákon.ők azok, akik időnkint megjelennek a munkásotthonban és akkorkeserűen beszélnek hatósági kalandjaikról, melyek nem múltakel nyom nélkül a testük felett. Pártolójuk alig van, pártjuk ittvidéken enervált, akcióképtelen, fáradt és némely egyéneiben, mintez minden politikával és minden szervezettel lenni szokott, nem isegészen méltó hozzájuk. Közöttük láthatod Salgótarjánban, abetelepedetteknek ebben a kicsit gyülevész városában, a legtöbbferde szemet és lecsüngő bajuszt. Minden gazdasági csapást őkéreznek meg először, ők lesznek először munkanélküliek, gondolkodásmódjukitt vidéken kicsit hasonlít a parasztokéhoz. Nemmintha ugyanolyan távol élnének a civilizációtól, mint azok,hanem azért, mert a hatalmak fölöttük is éppen olyan irdatlannagyok és oligarchikusak, mint az ország szomorúbb vidékein aparasztok fölött. Ez teszi, hogy ebben a munkásságban már megtalálhatóa parasztnyomorúság és reménytelenség jellegzetes kísérője,az apáthia, amihez ugyanolyan tökéletes bizalmatlanságjárul, amilyent a paraszt érez az úrral szemben. E munkásság helyzetea zseliérségétől abban különbözik, hogy a munkásnak jobbanszeme előtt van a jobb élet formája. Ezért még legapatikusabb egyéneiis könnyebben mozdulnak, mint a legvirgoncabb parasztok.A városszél proletárok, naphosszat izzadó sovány üvegfúvók,s az iparvasút munkáskocsijában bányák mélyébe járok mérhetetlenülmások, mint a rimaiak. A sorompómögötti »rimai ember«jó ruhát visel a munkászubbony alatt s lányai estélj'iruhákbanbáloznak az olvasóegylet díszes tánctermében. Az ő számukramunkásnak lenni : pálya, sokszor születési előjog és jövő. E déliekszámára munkásnak lenni kényszerűség. A Szent Ferenc-telepés a Forgács-telep között majdnem akkora a különbség, mintAmerikában lehetett észak és dél között, a rabszolgaháború előtt,azzal a különbséggel, hogy e városban már az Észak aligha fogmegindulni a Dél felszabadítására.

243Polgárság Salgótarjánban nincs, mert nem is lehet. Tarjánegycsapásra vált földesurak községéből ipari vállalatok üzemévéés a közbeeső időben polgárság kifejlődésére nem volt alkalom.Annál is inkább, mert Salgótarján ekkép egyik uraság alól a másikuraság alá került, a földesúri uralom csebréből a kapitalista oligarchiákvedrébe. Közbeeső idő nem volt a város fejlődésében ésaz üzemek közé eső tér, ahol város és polgárság megvethette volnalábát, szintén kicsiny. így a falumultú és ipartelep-jelenű városközepén megültek azok, akik a magyar polgárság helyére jöttek :a zsidóság. Salgótarjáni csoportjuk érdekes képlet. A bevándorlásnagy országútján a tarjáni zsidóság földrajzilag nyugatabbra van,mint a miskolci, de társadalmilag keletebbre. Kevésbbé asszimilált,jórészben orthodox s nemrég még Tóra-iskolát tartott fenn.Elsősorban azért nem jutottak el az asszimilációig, mert Salgótarjánközszellem szerint nem igazi város és a zsidóság nagyobb tömegeibencsak ott tudott asszimilálódni, ahol városi élet volt. Salgótarjánfalu volt és ha levesszük a vállalatok külön területeit, ma iscsak helység. Itt a zsidóság megmaradt a maga elzárkózottságábanés gettó-életében. Az ipar letelepedése csak uralomcserétjelentett, nem nagyobb szabadságot, mely mellett a zsidóságban abeolvadásra való hajlam fölébred. így aztán az itteniek, akikkészséggel vándoroltak ide, mert hiszen a fejlődő ipari város jóterületet jelentett a kereskedők számára, megmaradtak a magukkalhozott szellemben, hatágú csillagot mintáztatnak gipszből aházuk homlokára, szobáikban péntek esténkint még égnek a gyertyákés szombaton a Fő-utca egy nagyobb szakaszán 32 üzlet közöttcsak egy van nyitva. A város közepén ez a zsidóság ül meg, szűkházakban, melyek felnyúlnak a dombok oldalába, elhanyagoltutcákban, befelé forduló házablakok mögött. Egymás közöttélnek középen és a városközépből, vakbélnyúlványszerűen kinyúlóformális gettóban, hol szomorú házak szűk és fülledt udvarainreked meg elmaradt, bizalmatlan, félelmekkel, irtózásokkal ésszertartásokkal teli életük. Polgárság mellettük, közöttük, vagybelőlük nincs sehol, a városközép, nyomott képével és főterével,lehetne valahol Szibériában is. Körül mélabús házak állnak, némelyikena szokott naiv és parvenű tympanon árnyékolja az ablaktetejét, mint egy nevetségesen neoklasszikus szemöldök. Másuttfélmeztelen nagykeblű delnők és izmos atlaszok emelik a tetőt,

244azzal a gólyamesével áltatván a járatlanokat, hogy ők tartják atetőszerkezetet, nem a falak. Egy-egy modernebb épület csodálkozvaáll az áporodott házaknak ebben a birodalmában, s a főtérennincs kövezés, mert ott nem igen járnak az autók, mint a vállalatokigazgatóságai előtt. Csak vasútállomás van ott a Monarchiaegykori vasúti épületeinek elszürkült téglaszínében, már akkor elhervasztvaaz utas esetleges jókedvét, mikor kiszáll a vonatból.A sáros főtér szegélyén világító óra mutatja, hogy mégiscsakvárosban van, aki arra jár, de a világítás lényegesen gyöngébb,sápadtabb és penészesebb, mint bármelyik vállalat kaszinója előtt.Mindezekre a piszkosszürke és reménytelen, lendület, kedv, stílusés mondanivaló nélküli házakra a hegyoldalról egy dekoratívkálvária befejezetlen csonkjai néznek fehéren a zöld fák között,s az ember mindjárt tudja, hogy Salgótarjánban a város nem ottvan, ahol a közepe, a főutcája és a városháza. A városi emberekszétszórva élnek különböző széleken, különböző igazgatóságokkörül és az ipari gyarmat mesterséges villanegyedében az újtelepen.Nem együtt és egymás életének közelében, mint a polgárság.Hanem szétszórtan, külön bungalowkban, mint a gyarmatosítóközéposztály.A Salgótarjánban lakó értelmiség a szerint, hogy a háromnagyhatalom (Rima, bánya, állam) közül melyiknek a kirendeltje,lényeges különbségeket mutat. Salgótarjánban a legszabadabbember a köztisztviselő, kevésbbé szabad ember a bányai tisztviselőés még kevésbbé a rimái: a gyarmatosítók annál súlyosabbfegyelemben élnek, minél tökéletesebb a gyarmat. E három jelentősértelmiségi csoport külön szigetet alkot, külön városrészekbenlakik, a rimaiak és a bányaiak a telepek közepén, az államiakés városiak jórészt az Üjtelepen. Az egyes vállalatok köztisztviselőitjelentékeny távolságok választják cl térben is. lélekben is.A bányai értelmiségre neoklasszikus kaszinója jellemző, eza kaszinó olyan, mint a nógrádi úriházak. Elején oszlopok állnakés az egész mintha a Nemzeti Múzeum miniatűr unokája lenne.A multszázadi nógrádi nemesség építette így a maga hajlékát sez a kaszinó arról is vall, hogy milyen társadalmi példaképetválasztott magának az a középosztály, mely ez oszlopos bejá-

245raton át megy ebédelni és mulatni. E bányai értelmiség csakugyannem tekint minden tisztelet nélkül a vidék birtokos-kúriás őslakóira.A rimaiak már kapitalistább, polgáribb és keményebb fegyelembenélő középosztályt alkotnak. Kaszinójuk nem alkalmazkodotta vidék stílusához, akár Pesten is lehetne s ez az értelmiségéletmódjában és szemléletében közelebb áll a nagyvárosi emberhez,mint a vidéki úrhoz.A köztisztviselő olyan itt, mint másutt vidéken, rendesenelső vagy második elmagyarosodott nemzedék, roppant nagyhazafi, szereti a németes álmagyar nótát, általában azt a világot,melynek kultúralapja német, máza magyar. E réteg, mint mindenütt,itt is kedélyes és nem rossz szervező, képtelen a dolgokmélyére látni, tud megtartani, de alig tud teremteni. Nagyapátólkezdve mind idegenek ezen a tájon és kötelességszerűen lokálpatrióták.Tisztelik a diktatúrát, mert azt hiszik, hogy diktatúraesetében segédkönyvelő unokaöcesük Pestre kerül bankigazgatónaka megrendszabályozott tőke kormányzására. Módjával antiszemitákis, de mindig figyelembe veszik Salgótarján speciálisviszonyait. Különösen a város tisztviselői, akik némileg a vállalatokvazallusai és sokkal kevésbbé vezetői a városnak, mint akét jiagyüzem legfőbb kormányozója. E réteg részben a telepekáltal el nem foglalt domboldalakon lakik, részben az újtelepen.Neobarokk díszekben és vonalakban tobzódnak az épületek s aházak időszerütlenségét és a kaszárnyák epigonbarokk díszruhájátcsak az enyhíti, hogy köröskörül virágokat ültettek gondos kezekés nyaranta százféle szín tarkáilik a járdaszéleken. Az utcák erreés hátrább a különálló Rimamurányi város felé szépen rendezettek,a patak gyér vize mellett vaskorlátos sétány visz el. Kék deszkafalakközt strandfürdő áll sötétzöld fák alatt, ritkán cserélik vizét.Az ablakokon szép függönyök mögül finomult élet hangjai szűrődneknyári estéken, zongoraszonáták, esetleg tompahangúgramofonok. Errefelé csend van és magános villák, kert mögött.Elől kaszárnyák, adóhivatal és egyéb hatósági épületek őrzikhatalmasan az újtelepnek, az értelmiség e szenthegyének békéjétés házait. Hátrább a csinos egészségház áll, térképein piros pontokjelzik a gondozott tüdőbetegek lakását. Itt nyomozzák kia prostituáltakat és nemibetegeket, egy-két orvos térkép szerintSzabó Zoltán: Cifra nyomorúsáff. 16

246ismeri a város tüdőit. Itt tudják, hogy tavaszon a Pécskő féligföldbevájt odúiból indult a tífusz a város ellen és pusztított a barakkokközött munkásokat és munkanélkülieket. Itt tudják, hogy aRimamurányi szép modern telepein egyetlen tífuszeset nem volt,míg másutt kidőltek az emberek munkahelyükről s a város pánirémületben élt heteken át. Mert Salgótarján ugyan ipari város,civilizált és modern, de azért vízvezetéke nem minden városrésznekvan és vannak telepek, melyeket úgy építettek, mintha építőjüka bacillusok otthonául s emberek börtönéül alkotta volna.Onnan tör a város ellen a járvány, a düh és a panasz, de a városjobbszéle nem tudja, mit mivel a bal s a bőség és szűkölködés képeiközt az indulatok úgy pattognak, mint ívlámpában két szén közötta szikra. Az újtelepen, a neobarokk kaszárnyahomlokzatok mögöttzöld hegyek képe segít a tarka virágoknak optimistává tennijóllakott embereket.A város fölött a salakhegyet látni ferde élével, szabályos fordulóival.Ezen a salakhegyen időnkint asszonyok jelennek meg.Roppant zsákokba bugyolált lábbal totyognak a forró salakmezőnés kézzel válogatják salakból a szenet. Lehajolnak, kicsit fölemelkednek,újra lehajolnak, újra felemelkednek. Öreges mozdulatokkalés köszvénytől gyötört testtel szedik a szenet a »haldán«.Nehéz zsákkal a hátukon, félmázsa szénnel indulnak a város felé.Lábukat is zsák burkolja, hogy át ne égesse a cipőt a forró salak ésruhájuk se puhább, mint zsákok daróc szövetei. 50 fillérért adnakel egy zsák szenet, abból élnek. Lassan olyanok lesznek, mintboszorkányok a mesében. Alkalmazkodnak a foglalkozásukhoz,hátuk görbe lesz és majdnem vízszintes, szemük mindig a földönjár és testük súlypontja közelebb esik botjukhoz, mint lábukhoz.Mint Salgótarjánban minden, ők is »rétegeződnek«. Protekciósokraés elhagyottakra. A protekciósok azok, akiknek a csillések megengedik,hogy velük tolják a csillét. Ezek kapják a jobb helyeket aforró salakmezőn. A protekciótlanok csak ott túrhatnak, ahol atöbbiek engedik őket. Számosan élnek ebből a haldán, zsáktakartalábbal és letört derékkal a város fölött. Körül a hegyoldalakesténkint goromba kéményeknek felcselnek.

247EGERBarátságos hegyek aljában ül ez a város, már nem a síkságonés még nem a hegyvidéken. Hajlottvonalú erdős magaslatok szegika látóhatárt és a Bükk csúcsainak csenevész unokái becsúsznak avárosba, elnyúltan hevernek a házak alatt s a hátukon egy-egybüszkélkedő épületet emelnek. A völgy, amely magja volt a településnek,egy apró pataknak és egy aszfaltos főutcának ad helyet.Alázatos házak váltogatják egymást idelenn és engedelmesenhúzódnak meg a kevély tornyok és a vár férfias romjai alatt. A falakfülkéiben barokk kőszentek óvják az élet kiismerhetetlen veszedelmeitőla jámbor lakókat, itt Szent János, a nepomuki, önti nyakonkőkorsóból kővízzel a kőből való lángokat, amott egy ékes, koronásMária öleli a kicsattanóképű Kisdedet. Az apró Eger-patak, melygyér vizével még medrének köveit sem tudja betakarni, a múltbanidőnkint legénykedni kezdett és húsz-harminc évenkint megmosta azöreg kőházak lábait. Most végtelenül árván kanyarog a partja föléemelt falak között és csodálkozik, mert a polgárok némelyike anynyiramegbecsülte, hogy erkélyt épített házának föléjehajló oldalára.Itt-ott egy boltajtó, vaskereskedés, vagy borbélyműhely ajtajanyílik egyenesen a patak fölé. Apró hidak szűk utcákat kötnekössze, a szűk utcákra szűk ablakok pislognak zárkózottan, nemengedvén ki a szobákból a bútorok képeit és nem engedve be aszobákba a fényt. A jámbor utazó, aki cél és szándék nélkül kódorognaezekben az utcákban, öreg polgárokat képzelne az ablakokba,ápolt szakállal és hosszú pipával, melynek füstje kifelé kanyaroga szűk ég felé, nehogy odabenn megfesse a hímzett függönyöket.Ebben a városban akármerre néz is az utas, mindenütt templomtornyokatlát és az aranyozottan villanó keresztek a kicsiny házakfölött messzire hirdetik az Úrnak és az ő szolgáinak hatalmát.Domboldalnak lendülnek az utcák, majd lejtőnek ereszkednek, ittindokolatlanul kiszélesednek, amott meggondolatlanul összeszűkülnek.Eger leginkább a budai Vízivároshoz hasonlít és ezt a részétnem tudnám elképzelni fényképen, csak régi metszeten, melyendámák sétálnának az utcákon, terjedelmes napernyővel. Szere-1C*

248pelne a metszeten a pórnép is, de az úrinéptől illő távolságban,amint éppen gyümölcsöt kínál a sétáló kisasszonyoknak.»Urbánus város* — gondolja az, aki titkos intellektuális rajongásttáplál ökrös, barmos, jobbágyős hazánkban a városi levegőiránt szíve titkos rejtekeiben és úgy véli, hogy a méteres falakdohos-hűvös szagával kultúrát is, polgári életformát is szív magába.Sopron mellett a másik városias magyar kisvárosnak képzeliEgert, csöndesnek és harmonikusnak, ahol a polgári szorgalom meghozzaa maga jutalmát : az igénytelen jólétet, a délutáni kávét ésa jó olvasmány vágyát. Külsejében és levegőjében, csöndjében észömökfalu házaiban csakugyan városias ez a kisváros, úgy, ahogyanvárosiasak a német kisvárosok is. Városias a házaiban, látképében,stílusában, de nem városias az életében, melynek tempója inkábba múlthoz tartozik, mint a jelenhez. Mikor először jártam EgerbenLöwenbergre kellett gondolnom, nem azért, mintha bármi hasonlóságlenne közöttük, hanem ennek a sziléziai kis német városnak atörténete miatt. Löwenberg a középkorban jelentős kereskedővárosvolt, vámoló és gazdagodó fészke a polgároknak a nyugatrólváros volt,polgárok vámoló és gazdagodó fészke a nyugatrólkeletre és keletről nyugatra vezető utak mentén. De mikor vasutatkezdtek építeni országukban, a régi jó kereskedők elkorcsosultutódai tiltakoztak, hogy főútvonal menjen át a váioson, féltek attól,hogy a füst befesti házaik falát és megroiitja bágyadt békéjüket.Most harangozó kis vicinális jár arra, és a lakók száma egyre fogy.Ezek is a múltban éltek, egy elmúlt világ ízlése szerint, nyugodtan,törtetés és gazdagodás nélkül. Eger is így él. De itt az utódoknaknem kellett megtagadni az elődöket, azzal, hogy ezt a sorsotválasztották. A kis barokk paloták papi fejedelmei aligha kívántákvolna bármikor is a nyüzsgést ebben a városban, a piaci zajgást, apénz zűrzavaros, brutális és hangos küzdelmeit. Egernek kellettilyenné fejlődnie, hagyományai és urainak hajlamai és földrajzihelyzete szerint is, mellékes vasútvonal mellé soktemplomú, de kiskereskedelművárosnak, mely lassan él és óvatosan. Ez a városúgy tölti az időt, mint a tanárok, vagy a nyugdíjasok, félve mindenmegrázkódtatástól, minden láztól, minden kis izgalomtól, őrizvénféltett kiváltságait. Vonzza is magához az öregedő urakat és tíz

249esztendő alatt — 1920 és l!)30 között — az Egerben lakó nyugdíjasokszáma 2200-ról 4100-ra nőtt. Ugyanekkor az egri őstermelőkszáma semmivel sem gyarapodott. A városon erősen úr ez a nyugdíjasjelleg, az utcákon többen sétálnak, mint amennyien sietnek.Nem, Eger egyáltalában nem siet, az egriek tudják, hogy még vanegy darab idejük élni és igyekeznek ezt az időt minél csöndesebbenés minél nyugalmasabban eltölteni, nagyratörő célok, lendületesbuzgalom nélkül.Egernek egyik arca ez a lusta és az öreges nyugalom színeivelfestett kisvárosi arc. Másik arca abban az egyszerű » városföldrajzitény«-ben nyilatkozik meg, hogy bárhová indul is az ember, templomhozérkezik. Ez persze nem jelenti azt, hogy Egerben rövidebbaz út az Istenhez, mint másutt, csak azt jelenti, hogy Eger a magyarkatolicizmus egyik fővárosa. Hogy a város ilyen, az némilegmár abból következik, hogy Eger az első püspökségek közé tartozott.Abból, hogy híven, sőt sokszor túlságosan híven követteazoknak a tulajdonságoknak a fölvételét, melyeket a magyar katolikusságfölvett. A város története tulajdonképpen a püspökség és avár törtenete. Békés időben rendszerint a püspökség volt a hatalmasabb,bizonytalan időben rendszerint a vár. A vár hőskora alatta püspökséggel kevés gondja van a királynak is, de legtöbbszörmagának a püspöknek is. Verancsics Antal püspök a török idők alattannyit gondol egyházmegyéje ügyével, hogy magának Bécsbenévdíjat kér, továbbá a püspökség jövedelmeiből egy iskolamesternek,egy fiskálisnak, négy prelátus káplánnak, ezenkívül több másúrnak és egy harangozónak ellátást kíván. 1589-ben az egri püspökiszékre a pápai nuncius nem talál jelentkezőt, mert ebben azidőben az egri püspöknek nem lett volna miből megélnie. Ez ahelyzet azóta gyökeresen megváltozott. Már a török kitakarodásaután 1694-ben az egri püspök, mint földesúr érvényesíti régijogait és ugyanakkor egy egyezmény kizárja az eretnekeket észsidókat a polgárjogokból. Ebben az időben a városnak 1400lakosa van és ennek egyötöde »újkeresztény«, vagyis keresztényhitre tért török.Azóta nagyjából a béke és a püspökség volt az úr Egerbenés a város az utolsó kétszázötven év alatt alakult ki és alakult

250olyanná, amilyen ma. Az előző századok emlékeit már nem a város,hanem a múzeumok, a vár hosszú katakombái őrzik és az iskolakönyvektörténetei Dobó kapitány hősiességéről és az egri nőkről.E heroikus korszak emlékeihez ellátogatnak az idegenek és az egriiskolásgyermekek, a katakombákban időnkint meglátogatják a fülkét,melyben piros fény alatt a hősök csontjait csoportosítottákkatonás rendbe kegyeletes kezek. Alul a lábszárcsontok fehérlenek,fölöttük a koponyák üres szemgödrökkel és irtózatos lékekkel,melyeket török fegyverek ütöttek. A csontok körül koszorúk hervadtillata árad, a csontokon beszédes forradások és lyukak szólnakaz akkori haditechnikáról, a vár földalatti folyosói pedig a fortélyosvárvédelemről beszélnek. Eger középkorának elsüllyedt emlékeitmost tárják föl szakértő tanári kezek, küszködve szegénységgel,kicsiny költségvetéssel és ha ez a munka is befejeződik, Eger múltja,régebbi múltja is látható lesz. A közelebbi múlt emlékei még nemennyire emlékek, benn állanak a városban, a többi házak között,nem muzeálisán, hanem szervesen díszítik a várost. Sőt még él avárosban az a szellem is, mely alkotta őket : él a barokk neobarokkáhitványulva, korszerűtlenül és idegenül.E kétszázötven békés esztendő nagy püspökeiről az egri kalauzokrendszeresen azt mondják, hogy pompaszeretők voltak.E gróf Barkóczy, Batthyány, Eszterházy családokból való nagyurakraez a keresetlen jelző jobban illik, mint bármilyen jellemzés.E papi fejedelmek pompaszeretete erősen produktív volt,eredményei a mai Egert is szépítik és az ő érdemük, hogy ebben avárosban találhatjuk az ország legszebb barokk épületeit. Úgy építettéka várost, mint az uralkodók székhelyüket és a város közepénekarca, a városon uralkodó hatalom arca, az ő munkájuk nyománalakult ki. A Lyceum hűvös és szépen hajlott vonalú folyosói az őemléküket őrzik, erről az egyházi-barokk szellemről szól a gyönyörűkönyvtár mennyezetén Kracker János Lukács freskója, a trientizsinatról. Sokszínű ornátusok fénylenek itt a képen és az egyiksarokban a villám éppen készül arra, hogy belécsapjon az eretnekkönyvekbe, az istennyila szomszédságában pedig nyugodtan ülneka bíborosok, tudván, hogy őket nem érheti baj. E kor terméke avármegyeháza, nagyszerűen kovácsolt két rokoko-oldalkapujával,a kanonoksor apró palotái, a minoriták temploma. Benn a templomokbanelcsavart testű barokk-angyalok és félszegtartású

251szentek imádkoznak. Ugyanaz a gondolkodás görbítette őket hajlómozdulatokba, amely elcsavarta az egyes oszlopokat is. A réjezsuita iskola kapuján duzzadt és barokk formák hirdetik a korhivalkodó bőségét, a homlokzaton három szent őrködik és a katakombákbejáratánál a derék Dobó István síremléke hever. Azegykori püspök erőszakkal, éjnek idején hozatta el a síremléketa kapitány szülőfalujából, ekkép tanúsítván, hogy semmitől semriad vissza, ha Eger díszéről van szó.E régi egyházfejedelmek alkotása úr lett a városon és a néhánynagyszerű, eredeti barokk épület alatt barokk maradt a gondolkodásis. Ha Szekfű Gyula »neobarokk társadalmára* tiszta példátkeresnénk, nem utolsó sorban kellene Egerre mutatnunk. A barokkkor elmúlt, de íme a korszerűtlen szelleme ma is él Egerben. A lényegelveszett, de a forma megmaradt, a tekintély megcsappant, de ahajlongást őrzik. A barokk életnek vége, de a barokk épületek egyremásraépülnek Egerben és a járatlan idegen boldogan szokta észrevenni,mennyire harmonikusan barokk ez a város. Ezzel szembenaz történt csak, hogy egy magasállású, a püspöki körökhöz közelállóúr. teli jóakarattal, céljául tűzte, hogy folytatja a barokkpüspökökmunkáját és egészen barokk várost csinál Egerből.Módszere ez volt: ha valamelyik úriember Egerben házát alakítani,vagy javítani akarta, elment hozzá, s szívesen rábeszélte, hogyha már javít vagy alakít, tegye úgy, hogy azáltal a szeretettváros szépsége is növekedjék és csináltasson barokk homlokzatot,így aztán egyre több ház kapott Egerben neobarokk külszínt,az állami építkezések modora természetesen szintén a neobarokkvolt és Egert elárasztotta az úgynevezett »Walder-féleiparbarokk «.Harmadik arcát a város nem mutatja a látogató idegennek.Ez az arc kifelé néz, a tág és párás rétek és a közeli hegyek felé,a réten legelő állatok és a tavasszal lassan serkenő füvek felé. Ezaz arc megvan minden vidéki magyar városban, sőt a legtöbb vidékimagyar városnak ez az igazi arca : a falu. Apró házak, ősszel éstavasszal szinte járhatatlan sár, gyér füst a kéményekből. Egerfalurésze körülöleli a városi részt, magába szorítja a templomokatés a kanonoksor kecses palotáit, a Belváros öreg házait, a lyceumot

252és az iskolákai. Szoros és kemény ez az ölelés, lehet, hogy valamikorszorítás lesz belőle, már a Makláry-hóstya gazdalegényei közöttaz a mondás járja, hogy »szúrd meg Berci, nadrágos«. Egerbenkevés a közvetítő, tehát eléggé éles az ellentét a parasztváros és azúri város között. A város paraszti része, ez az őstermelő-öv aligegy-két kilométernyire van a város közepétől, de ha a távolságota szociális helyzet tényeiben mérjük, szörnyű nagy lesz a messzeséga pompakedvelő nagyurak városa és a külső nyomoruság között.A Szalaparton pincékben élnek az emberek, a napszám kicsinységérőlpanaszkodnak és arról, hogy egyre jobban drágul a fa. A lankásdombhátak itt már közvetlenül a szántóföldekbe futnak bele és edombhátak alja háztetőben végződik. A domb lábát a szalapartiakcseréppel, szalmával, zsindellyel fedték be, anyagi állapotuk szerint,és ha ezeken a halmokon sétál az ember, itt-ott kéménybe ütközik.Ezek a kémények, mint szegénység-adta különlegesség merednek kia rétből, törekvő füvek és száradó giz-gaz közül, alattuk embereklaknak. »Lakható domb« — gondolom fanyarul, ahogy járok adombtetőn, mely a napszámosok házának teteje is egyben, meg aszomszéd cigányoké. Mert cigányok és magyarok egymás mellett ésegyformán a föld alatt laknak itt. A különbség csak annyi, hogya magyarok építenek maguknak mellékhelyiséget, a cigányok azudvart használják mellékhelyiségnek. Annyi, hogy a magyarokbefoltozzák deszkadarabbal, konzervdobozhulladékkal a tetőt, hakilyukad, a cigányok hagyják a Íjukat lyuknak. És még annyi, hogya magyarok napsugárdíszt faragnak a kapukra, régi hagyományszerint, de lehet, hogy kárpótlásul azért, mert házukba sohase sütbe a nap és csak ez a faragott napsugár vidámíthatja életüket.A szobáik mélyen vannak, az utca szintje alatt félméterrel, vagymég mélyebben és bizonyos, hogy eső idején inkább alkalmasak azutcai vizek levezetésére ciszternának, mint lakásul az embernek.A pincelakók azt tartják, hogy öregek, nagyon öregek ezek a pinceházak,a török elől menekülő magyarok vájták maguknak, hogymegbújjanak az ellenség elől. A török azóta nagyon régen eltakarodott,de a magyarok még mindig nem jöhettek fel a pinceházakból.Valamilyen ellenség mindig odaszorította őket és odaszorítjama is. Hogy ki ez az ellenség, arra az a három parasztgyerek adottválaszt, aki aggodalommal figyelte, mint rajzolom a házak alaprajzáta dombtetőről. Mikor hívtam őket magamhoz, azt válaszol-

.1- CIJI-Í miiii'i-ila trmiiloin rn/i Imrukk kn*?•

••!/')•.rármri/i/elnh. rácsrc'szlctKijer, Smlu/itirt

253ták, hogy nem mernek jönni, mert félnek, hogy letaszítom őket adomboldalról. Lehet, hogy csak évődés volt a szavukban, de lehet,hogy ebben az évődésben a nadrágos embertől való irtózás fejeződöttki, fojtott félelem és félelembe bujt harag. Később megbékültekvelem és együtt nézegettem velük a háztető-domboldalról a gödörudvarokat,bevittek egy-két házba. A pincelakás egészében barátságosvolt, pirosvirágú tányérok hivalkodtak a falon és előtte talmitornác fehér oszlopai őrizték a bejáratot. Ezek itt már életükbenalulról szagolják a virágokat — gondoltam magamban búsan, mikorkiléptünk a sáros utcára. Ez a sár pontos mércéje Egerben a szegénységnek; ahogyan nő a sár az aszfaltos középponttól kifelé, asárbasüllyedt kis utcákig, úgy nő a szegénység is. Ezt a szegénységetszép, hangulatos kerettel veszi körül a táj, a párolgó pocsolyáknakjó tavaszi szaga van és a Bükk szomszéd hegyei, meg Egerbarokk tornyai biztonságosan őrködnek a vidék szegényes békéjeés csendje fölött.E három arc — a halódó kisváros, a barokk és cpigonja, mega falu — nemcsak a városképben nyilatkozik meg, hanem a városlakókbanis. Nemcsak Egerben a városban, hanem az egri társadalombanis. A város egyes részei szinte pontos határvonalakkalelkülöníthetők egymástól, e három jellemző városkép szerint azegri társadalomnak is három arca van.A halódó kisváros a város közepében helyezkedik el, azon akis területen, melyet Egerben a templomok és egyházi épületek, aziskolák és középületek a város középpontjából a kereskedelem és azipar számára átengedtek. E városrész lakói az aránylag kevéskereskedő, a kisiparosok jobbmódú, polgáribb része és a szerényebbkörülmények között élő értelmiségiek, azok, akiit közelebbvannak a kispolgárhoz, mint az úrhoz.A barokk képviselője a néhány szép régi templom és egyháziépület, a barokk epigonjának képviselői az összes középületek,továbbá azok a magánházak, ahol az egri »úri társadalom* tagjailaknak. Ezek legnagyobbrészt a város középpontjában helyezkednekel, szorosan egymás mellett a főutcán és kissé szétszórtabban aBelváros egész területén. Ezenkívül azokon a városszéli részeken,ahol a jobb nyugdíjasok laknak a kis dombokon, esetleg saját,

254rendszerint neobarokk jellegű házakban, távol a világ zajától ésmég attól a kis zajtól is, mely a világ zajából Egerbe eljut. E stílusszellemi képviselőit két csoportra lehet osztani. Az egyik csoportaz egyháziaké, ez részint az érsekség, részint a káptalan körécsoportosul egy-egy naprendszerben. A másik a világiaké. Ezeknekegy része öreg barokk megyeháza körül kereng, mint olyan bolygó,melynek kapcsolatát a maga napjához nem a nehézkedési erők,hanem a társadalmi hibák teszik. További kisebb ilyen szigetek atörvényszék, a tisztikar és a pénzügyigazgatóság. Általában abarokk-neobarokk szellemiség jelzője alá csoportosíthatjuk Egerbenmindazokat, akiknek vágyálmuk az egyházi és világi méltóság,vagy úriság. Egyszerűbben azt a felső réteget, mely saját szavaszerint a nemzetet fenntartja és így tartja fenn. Ezenkívül azt aközéposztályt, mely a nemzet és sokszor a nemzeti hibák fenntartásánakEgerben is készséges támasza.A falu-öv Eger körül nem egységes, aminthogy a magyarparasztság is számtalan külön színű és igyekvésű rétegre bomlik.E parasztságon belüli rétegezó'dés e külső öv egyes részeinek elhelyeződésébenis kifejezésre jut. A falu-öv egyik végén, a Makláryhóstyábanvan a zsíros-parasztság területe, illetve helyesebb elnevezésselélve a kisgazda, szőlősgazda, kerttulajdonos módosabbparasztság székhelye. Ezzel csaknem átlósan, ellenkező irányban,a város másik végén, a Szalaparton a szegényparasztság lakik, ateljesen birtoktalan földmunkásság, a napszámos réteg, az idecsúszottproletárság, cigányok mellett. Közbül a Cifra hóstyábanés elszórtan a többi városszéli negyedekben már vegyesenlakik a szegény és a valamivel módosabb parasztság. De akét típus, a Makláry-hóstya és a Szalapart között alig vanvalami társadalmi érintkezés és e két városszélen lakó rétegközött az osztálykülönbségek jelentékenyek és sokban áthidalhatatlanok.E három rész és három réteg között természetesen számos másformában is rétegeződik a társadalom és az uralkodó színek mellettmás színárnyalatok is találhatók. Érdekek, ellentétek ésintrikák szövik át az egyes közösségeket. Egerre, a városra pediga Szalapart és a barokk városközép közötti mérhetetlen ellentéta legjellemzőbb és az, hogy e két rész egymás szomszédságában,jelentős középréteg átmeneteivel nem enyhítve jelenik meg.

255A pinceházak és a barokk városközép viszonya pedig sokbanhasonlít az okozat és az ok viszonyához.A jövőtlen kisváros kicsiny lehetőségeit már eredendően megszabjaEger fekvése. Az, hogy ez a város oda épült, ahol van,hegyek alá, inkább világi és egyházi hatalom várának, mint gazdaságiközpontnak. Helyzeténél fogva olyan város, mely kapu ugyan,de leginkább olyan kapu, melyet pedig mindig bezártak, hol anemzet ellenségei ellen, hol az »új idők új dalai* ellen. Ez a kapumindig inkább visszavert, mint átengedett és sohasem volt az acélja, hogy kereskedőket, vagy árut bocsásson be, vagy küldjönki. Eger mindig inkább vár volt, mint város és a vár itt sohasem éltszoros egymásrautaltságban a várossal, mint például a német kisvárosokban.Mikor a magyarság ellenségei idáig hatoltak, a vármegvédte a magyarságot is, de mikor nem jött idáig ellenség, a várnéha a szélesebb értelemben vett magyarsággal szemben viselkedettellenségesen. Azzal, hogy a nép védője helyett gyakran amaradiság és az előjogokat védő szellem bástyája lett. Sem egyik,sem niásik szerepében nem volt szüksége sem túlságos kereskedelemre,sem túlságos iparra és a maradiság védelmében egyenesenkívánatos lehetett számára, hogy csak mellékes vasútvonal fussonel házai és műemlékei mellett. Hely, emberek, közszellem, mindenösszejátszott abban, hogy Eger városaink kifejlődése idején nefejlődhessen várossá a szó gazdasági és forgalmi értelmében. BárMiskolc várossá fejlődése egyáltalában nem ment rokonszenvesen,de mégis kínálkozik az összehasonlítás a között, hogy Egernek1869-ben 19.000 lakosa volt, 1930-ban 30.000, viszont Miskolcnak18ü0-ben csak 16.000, de 1930-ban már 51.000. E két számadatelég pontosan mutatja, hogy Eger fejlődésében mennyire elmaradt,részint földrajzi helyzete, részint a földrajzi helyzettel összejátszótársadalmi okok miatt. Ugyanezekből az okokból folyik, hogy aváros kereskedelme jelentéktelen, ipara kicsiny és egyre inkábbvisszafej lődőben van. A földművelés a város ellátására szorítkozikés csak nagyon kevéssé termel kivitelre. Ezzel kapcsolatban természetesenkispolgári rétege is aránylag vékony és e réteg tagjaitinkább csak polgári foglalkozású egyéneknek lehet nevezni, semmintpolgároknak a szó urbánus, szellemet, magatartást és élet-

2S6formát jelentő értelmében. Ez a réteg nem gazdagodik és nem isszaporodik, 1920 és 1930 között az országban 21 megyei városlakossága szaporodott jobban Egernél, holott az egyke itt nemvehető komolyan számba. Hogy az egri lakosság nem szaporodik aszokott mértékben sem, annak oka nyilvánvalóan az, hogy a városnaknincs szerepe, tehát nem is fejlődhetik. Élelmiszer-behozataljórészt csak a közvetlen környékről van, élelmiszer kivitelükbenpedig alig van néhány cikk, mint a szilva, őszibarack, zöldség. Egerszerepe inkább a hatóság, mint a piac szerepe a megyében. A piacegyre inkább Gyöngyösre helyeződik át és a vasútvonal mellettifontosabb állomásokra. Viszont a hatóság él Egerben és élteti Egert.A parasztok nem áruval a szekerükön, hanem idézéssel a zsebükbenjelennek meg ebben a városban, bajos ügyeik elintézésére és az ügyvédekmegsegítésére. Ez a közigazgatási, bíráskodási, pénzügyigazgatásiszerep nagyon is illik ehhez a városhoz, mely vár voltmindig, ahová a tizedek és kilencedek és adók befutottak. Az illetékekbőlés bíráskodásból és közigazgatásból persze nem él meg aváros városfejlesztő rétege, a polgárság, tehát ez a polgárság nemfejlődik — és nem fejleszt. Viszont az aszfaltos belső utcákon nyugodthivatali urakat látni, akik úri szeretetben és összetartásbanélnek, intézik az ügyeket, ügyelnek arra, hogy a gyerekek illemtudóanköszönjenek, de keveset törődnek azzal, hogy fejlődés iskellene és mozgás a város életébe. Eképpen Egerben mindennagyon lassan halad a maga útján és csak a nyugdíjasok szaporodnak.A barokk stílusú épületek mellett Eger belső részében ekképnem fejlődhetett ki a városokban fontos két réteg : a polgárság ésmunkásság. így maradt Eger mai napig is urak és papok városánakés e két fogalom között Egerben nagy általánosságban alig vankülönbség és az Eger-patak békái nyáridőn esténkint Mikszáthhíres és hírhedt regényének mottóját brekegik, szüntelen mondván,hogy »urak a papok*. Vannak, mint mindenütt, itt is kivételek,szociális szándékú emberek elszórva bágyadt és pompakedvelő környezetükben,de ők nem látszanak és nem is igen látszódhatnak ebbena városban. Előbb-utóbb belekényszerülnek abba a szellembe,araely úr a városon és befeléfordulnak, szociális célokért nem har-

257colva többé, fölötteseiknek is tetsző lemondásban élnek szép bordáskönyvek között és csöndes estéken a breviáriumok szavait morzsoljákfogaikkal. Sokan és sokszor mondották nekem Egerről aszót, hogy a »feudálkatolicizmus vára« és sokszor mentem keresnia katolicizmusi többi és kevésbbé anyagias arcait ebbe a városba.Meg is találtam mindig, de keresni kellett, míg a neobarokk nemcsakaz oromfalakról hirdette a város lényegét, hanem hirdettemindenütt. Hirdette abban, amit meséltek itt-ott, a városról,hirdették egyes jelenetek az utcán, hirdette a bezárt ablakokmögötti főúri élet és hirdette a levegő is, az egri levegő, melybentalán könnyebb meghajolni, mint más városok levegőjében. Láttam,ahogy a kanonoksor egyik házából parádéskocsi vitte misérezsinóros kevély kocsissal a bakján néhány lépésnyire a Székesegyházbaa kanonokot, műgyűjtő utódját a halászó tanítványoknak.Éreztem az aulikus légkört a város középpontjában, az udvariszellemet, mely intrikákkal, kémekkel pletykákkal teli és talánjó érzékkel a gazdálkodás, de kevés érzékkel a zsellérek iránt. Láttam,hogy a székesegyház pompás miséin alig volt ott a nép,viszont zsúfolásig megtöltötte Isten szegényebb szolgáinak, a ferenceseknek,a minoritáknak, a tanítószerzeteseknek a templomait ésnehéz volt ebben nem szimbólumot ereznem. Pedig lehet, hogy ottcsak kedvezőbb időben volt a mise, de ugyanígy lehet, hogy ez atávoli pompa, ez a földesúri hintóra emlékeztető parádéskocsiinkább félelmet, mint szeretetet váltott ki abból a népből, melymégiscsak alapját teszi az Egyháznak és talaját a hitnek. A könyvetszerető ember gyönyörűségével nézhettem a Lyceum könyvtárábanMikes Kelemennek Rodostó óta fakuló kéziratát és a régikönyveket, melyért egy-egy barát élete munkáját adta talán. Deki.s rosszízzel a számon láthattam a statisztikát e gazdag könyvtárszegény forgalmáról és arról, hogy inkább halott kincsek gyűjteménye,mint élő kultúra terjesztője. Győrben egy körülbelül ugyanekkorakönyvtár forgalma a kötetek 14-1%-a volt egy esztendőben,Pápán 11-4%, Sárospatakon 7-1%, Egerben egy esztendőbena könyvek 1-4%-át olvasták. Láttam, hogy mennyi és milyen pompásvára van Egerben a kultúrának, de tudtam azt is, hogy mígországosan az analfabéták száma átlag 9-6%, Egerben !'-3%,ami nem nagy dicsőség olyan város számára, mely a »magyarAthén« nevével szeret büszkélkedni. Bármilyen nehéz volt is

258levonni a következtetést, látnom kellett, hogy a »pompaszerető«nagyok alkotásai nem a nyomorult és adózó népnek szánvák ésezeket az alkotásokat nem egészítik ki más olyan alkotások, melyekhozzájuk szólnának. Láttam, hogy a szűk barokk tekintély úrezen a városon és szorongva figyeltem, hogy úgy látszik még ma,nagy veszedelmek idején is vannak egyháziak, aki leginkább atekintély látszatának őrzői, egy elmúlt világ, egy időszerűtlenbarokk ideál makacs megtartói, akkor, amikor itt-ott a birtokokés javak miatt már a keresztek alatt is mozdulni látszik a föld.A vár vár maradt, népek fölött trónoló hatalom, védelem pajzsaés tisztelet követelője, szeretet és alázat példája helyett. Egerbenminden ezt hirdeti, a barokk paloták sora, a társadalmi légkör,mely arról beszél, hogy a küzdő egyház fiai közül sokan a világiküzdelemben úgylátszik elfelejtették, vagy elmulasztják magatartásukkalhirdetni a nem világi célt.De ez az egyházi barokk szellem, bármennyire időszerűtlen is,mégis fontos táji és történeti hagyományokból folyik Egerben, avilági neobarokk szellem sokkal inkább epigon és sokkal újabbkeletű. Nagyrészt egyházi hatás alatt alakult ki, ugyanúgy, ahogy arégi néhány egyházi épület formáihoz igazodva készültek az iparbarokkstílusában a középületek és állami iskolák. E világi neobarokkszoros szövetségben jelenik meg az úgynevezett »úri magatartással*,a dzsentriskedő gesztusokkal, holott a dzsentrinek a vármegyevezetésében már kevés szerepe van. Két-három nemesicsalád kivételével a megyeház urai a magyar úri társadalom dzsentroidtípusához tartoznak és őseiknek kutatása a faji keresztezettségmaximumára kitűnő példa lehetne. E jórészt német, szlovák,délszláv származású és a magyar úrisághoz asszimilálódott rétegtermészetesen urabb az úrnál. Egerben e réteg meglehetősen önállószigetet alkot, ők azok, akik barokk homlokzatot építtettek aházuk elé, ők azok, akik jobban védik a nemesség örökbefogadotthibáit, mint amennyire a nemesség védené. Személyi okokból ésvadásztársasági csoportok szerint több kisebb-nagyobb szigetetalkotnak Eger társadalmában. A legerőteljesebb és legjellegzetesebbsziget a megyei közigazgatás tisztviselőiből alakul. Tőlükkülönböző és velük még vadászatban sem érintkező másik sziget

259az igazságszolgáltatás uraiból kerül össze. Harmadik és szinténmeglehetősen önálló sziget a jelentéktelenebb pénzügyigazgatóságicsoport mellett a város urainak a szigete. Az egyháziak melletta világi hatalmat ők képviselik Egerben és a városra vonatkozótervek, szándékok, a városi és megyei vezetés módszerei élesenmutatják e társadalmi típus jellemét, módszereit és magatartását.E kötelező magatartás : Eger kulturális fölényével való dicsekvés.E kulturális fölény kétségtelenül megvan, de az is kétségtelen,hogy a kultúrát nem a nép számára való tulajdonságnak tekintik,vagy legalább is másodrendű dolognak tartják a néphez közvetíteni.Mindamellett: Eger tanítóképzője az országnak szinte egészészaki részét látja el tanítókkal, papnöveldéje az ország egész északirészét papokkal, iskoláiban a környező vidék gyerekei tanulnak.De ez nem annyira a város, hanem inkább az állam, az érsekségés a káptalan érdeme. Bár a káptalan kisebb mértékben vesz résztaz iskolafentartásban, mint gondolni lehetne és régi legendásgazdagsága pillanatnyilag a múlté, most ugyanis egy-egy kanonokjövedelme alig közelíti meg egy miniszter fizetését. Mikor kérdeztem,hogy mint lehet ez, hiszen a káptalan az egyik legjelentékenyebbföldesúr Magyarországon, a válasz az volt, hogy a káptalannéhány vállalkozása megbukott és e miatt most hosszú ideigsúlyos terhek feküsznek a birtokokon és ezek csökkentik ennyirea jövedelmet.Az iskolákat részben az állam, részben az állam és az Egyháztartja fenn. A város annak ellenére, hogy az »Eger iskolaváros*egyik jelszava a városi politikának, kulturális kiadásokra lakosságáhozmért arányban aránylag kevesebbet fordít, mint Esztergom,Kaposvár, Nagykanizsa, Pápa, Sátoraljaújhely, Gyöngyös, Nagykőrösmegyei városok. Például a 32.000 lakosú Kaposvár 325.000pengőt költ kulturális kiadásokra, a 30.000 lakosú Eger csak 112.000pengőt, tehát alig valamivel többet, mint a kaposvári költségekegyharmada. A város urainak jórésze szembe is száll a papi köröknekazzal a felfogásával, hogy Egerből iskolavárost kell csinálni.Szempontjuk bizonyos mértékig indokolt is, mert a többféle internátusmiatt az iskolák ma már nem hoznak jövedelmet a polgároknak,mint hoztak régen a kosztos diákok útján.A városi urak kedves terve az »Eger iskolaváros* jelszóvalBzeniben az idegenforgalmi-fürdőváros elképzelés. Ha más bizonyí-

260ték nem lenne is, ez elég ahhoz, hogy megítéljük a városok vezetőrétege, az úgynevezett felső-középosztály gondolkodása mennyireegyrétű és sablonos. Viszont, hogy a városfejlesztési terv is inkábbcsak jelszó, mint program, arra bizonyíték, hogy Eger várostakarításrasok magyar városnál csakúgy lényegesen kevesebbetkölt, mint kulturális célokra. A Fürdőváros-elképzelés magva az azuszoda, melyet egy neves úszónk édesapja, mint városi mérnöképített többek szerint azért, hogy fiának legyen hol úsznia. Ez azuszoda volt a mag és most már a helybeli vezetőség egy része úgyvéli, hogy meg kell varrni a gombhoz a kabátot, vagyis fürdővárostkell csinálni Egerből és a város életét az uszodához igazítani. Ennekviszont erkölcsi okokból a papi körök vannak ellene. Mindamellettminden jel arra mutat, hogy Eger is fel fog készülni az idegenforgalomraés ez alkalommal a város karakteréhez híven, leginkábbfixfizetéses hivatalnok-nyaralókat igyekeznek majd Egerbe csábítani.A harmadik városi program a bortermelés, most, hogy Egerrégi svájci és lengyel piacai elvesztek, kevéssé szolgálhatja csak aváros föllendülését.Eger harmadik arcát, a falu-arcot, mint mindenütt falun aföldbirtokeloszlás adatai világítják meg. A falu-Eger életéről, szociálishelyzetéről már néhány számadat is eleget mond. Eger határábanvan 2285 holdon 2 birtok. Viszont í)31 holdon van 344 2 — 3holdas birtok, 1442 holdon van 1126 1 — 2 holdas »birtok« és 894holdon van 1887 egy holdon aluli »birtok«. E néhány birtokeloszlásiadat már önmagában elmondja, hogy az egri parasztok legnagyobbrésze nem önálló parasztbirtokos, a környékbeli uradalmakban dolgozik,napszámos munkából él. A városszéli parasztöv lakosságaebből a legnagyobbrészt agrárproletáriátusnak nevezhető rétegbőláll és életviszonyaira általában a törpebirtokos parasztság életviszonyainakadatai jellemzőek. A Makláry-hóstya gazdagabb, zsírosparasztjai sokkal kevesebben vannak, mint ez állandó létbizonytalanságbanélő és a napszámbér nagyságától függően kevésbbé,vagy jobban nyomorgó réteg tagjai. 193G—37-ben még aránylagkedvező volt az a napszámbér, mely életviszonyaikat megszabta.Tavasszal szőlőmunkáért 2 pengőt, nyáron aratásért 3 pengő ée50 fillért, ősszel szőlőmunkáért 1-20 pengőt kaptak.

261Ezekre a városszéli területekre adják ki a legtöbb italmérésiengedélyt, viszont ezeken a területeken lakik a legkevesebb orvos.A hasihagymáz-esetek sűrűn fordulnak elő errefelé és természetesenjelentékenyen nagyobb a tbc-halálozás, mint a Belvárosban, apincelakások hatása tisztán megmutatkozik a csecsemőhalálozásnagyságában is. A legszegényebb parasztkerületben, a Szalapartonegy fölvett adatgyűjtés és hozzávetőlegesen elvégzett kalóriaszámításszerint egy felnőtt ember naponta átlagosan 1236 kalóriaértékű ételt vesz magához, ami lényegesen alatta marad nemcsak akívánatos, hanem a szükséges mennyiségnek is. A pincelakásokmellett itt vannak a teljesen vagy félig vályogból készült házak, anád, zsúp-, zsindely- és deszkatetők és itt nőnek fel azok a gyerekek,akiknek kevés hasznuk van abból, hogy a várospolitikusok büszkénhivalkodnak azzal, hogy Eger iskolaváros. A Szalapart képe és afalu-öv számadatai nem hagynak kétséget a felől, hogy Egerben avezető, kormányzó és birtokló rétegek egyike sem teljesíti szociáliskötelességeit, erejéhez mérten. Az ugyancsak jelentékeny földbirtokalaponnyugvó egri püspökség és káptalan illetékesei valószínűlegnem is nagyon ismerik ez alvilági tájakat és az egri idegenforgalmatakaró város aligha hivalkodna ezekkel a tényekkel. A város hatalmasságainakszociális szellemére jellemző, hogy az egyik elmúltesztendőben közélelmezésre fejenként és átlagban 3 pengőt költöttVeszprém, 2*30 pengőt költött Mohács, 2 pengőt költött Sátoraljaújhelyés l-l pengőt költött Eger. A kultúrváros szellemére jellemző,hogy a Szalaparton 15% az analfabéta és három városszélikerületben van 10 és 15% között, ami csábít annak a következtetésneka levonására, hogy a kultúrát az illetékes vezetők nem e városrészekirányában kívánják terjeszteni. Végeredményképpen azegri falu-öv csaknem annyira elhagyatott, társadalom szélére vetettszociális és kulturális terület, mint bármilyen más falu az országban.Az egyetlen különbség, hogy itt nem más faluba, hanem csaka belső városba kell menni orvosért, hogy pompás barokk templomokatlátogathat a szalaparti egyszerű falusi templomok helyett.Meg az, hogy — ha majd a város idegenforgalmi célkitűzései eredménytérnek el — pinceháztól egy-két kilométernyire szép áramvonalasautókat láthatnak vesztegelni a vendéglők előtt. Ebbenpedig nem minden mucsainak van része.Mélyebben vizsgálva Eger képét és lakosainak állapotát, ilyenSwJ>6 Zohin: Cifra oyooioriuá*. 17

262keresztmetszetet mutat ez a város, mely külsejében csinos és belsejébenmagában hordja a magyar társadalom legjellemzőbb hibáit.Egerben kissé az ország mutatkozik meg, a város határain belülmegtaláljuk a kicsiny földön tengődő nagyszámú szegényparasztságot,a gazdagabb parasztok vékonyabb rétegét, fölöttük szinteátmenet nélkül az üressé vált tekintélyelv jegyében élő neobarokkhatalmakat. A gyengülő test meg az aránytalanul nagy fej közöttvékony és csenevész átmenetként a »kispolgári elemeket* látjuk,melyek ebben az atmoszférában csak élni tudnak, de fejlődni nem.A városban ott emelkedik a várhegy is, mely úgy áll Eger mögött,mint a magyarság mögött a dicső történelmi múlt, mellyel inkábbdicsekedni szeretünk, semmint kötelezést vállalni. A csöndes utcákonpapok és tanárok sétálnak, sok az iskola, de kevés az ipartelepés a bolt, sok és gazdag a pompa, de nem kevesebb a szegénységsem, mint másutt. Az élet itt lassan múlik és Egerben csakugyanminden csendes. A békét, a meglevő állapotokat a maradiságot és atekintélytisztelet látszatának fönntartását erős várak őrzik. Egervégvár volt régen és ma is az. Csak régen a magyarságot védte atörök ellen, ma a multat védi a jelen ellen. Sokan élhetnek Egerben,akik szeretnék, ha egy nap megállanának mind az órák és tagadhatnák,amit nem szeretnek elhinni, hogy az idő múlik. Ma ez a tagadás,szembehelyezkedés az idővel és a korral csak abban jelentkezik,hogy nehéz sora lenne annak, aki Egerben kimondaná, hogy•mégis mozog a föld*.Katolikusnak nehéz szorongás és szomorúság nélkül járniaEgerben, az egyháziak városában. Arra kellett gondolnom sokszor,amit egy bölcs pap mondott nekem, hogy az Egyház isteni eredetemellett az egyik legerősebb bizonyíték, hogy méltatlan képviselőisem tudták eddig tönkretenni. És arra, amit Gárdonyi egyszerűkeresztjén olvastam a várhegyen, miközben az egri katolikusságragondoltam.»Csak a teste* — mondotta bölcsen a sírfelirat és a bágyadtnap lassan úszott a barokk paloták fölött. . .

263MISKOLCFölötte az Avas őrködik e e magos dombon egy kilátótorony.A kilátótorony sarkán éjszaka lámpa világít, ősszel, mikor ottvoltam, reggelenkint a hegyoldalban erjedve párologtak a nedveslevelek és a városszéleken a táj maradék zöldje elé arany jegenyékrajzolódtak. Az Avasról, a széljárta kilátóról alföldet látni s hegyeket.És látni a várost. Házai olyanok, mint egy pirosgyapjúnváj, melyet pásztora kihajt az erdők közül a síkság felé. A Bükkakkor reggelenkint már megizzadt a levelek vastag takarója alatt,ködök szálltak belőle a város felé. Diósgyőrnél kohók füstjéveltársultak és Miskolcra már kormos-szürkén érkeztek, aztán el-Obzoltak az Alföld lapos síkjain. Ez a színjáték reggelenkint megismétlődöttés naponta végignéztem az Avason, a város fölött.»Ügy-e szép?« — szólott valaki egy napon mellettem, szétmutatvaa terjengő városon s dicsekedni kezdett. »Van, — mondta,mintha lekszikonból olvasná, vagy egy írásműből, mely a nemzetiönbiztatás idejében készült — van református püspökség, városház,vármegyeház, törvényszék, járásbíróság, pénzügyigazgatóság,pénzügyőrség, adóhivatal, tanfelügyelőség, ügyvédi kamara,kereskedelmi és iparkamara, erdőfelügyelőség, iparfelügyelőség,kultúrmérnökség, dohánybeváltófelügyelőség, MÁV üzletvezetőség,jogakadémia, református gimnázium, katolikus gimnázium,zsidópolgári, zeneiskola, színház, vakokat képző intézet. Vanszámos takarékpénztár, több szövetkezet és van szemétégetőtelep.Van — szólott ragyogó arccal — modern kávéház csőlámpákkal,villamos az uccán, vannak boltok, gazdag és fényes boltokroppant sajtokkal a kirakatban és márkás üvegneműekkel apultokon. Megkaphatni itt a legmelegebb szőrmét és a legpestibbjazzt, a legmodernebb bútort és a leganyagszerűbb lámpát, újházainkban gőzfűtés zizeg és uccáinkról nagyvárosi módon söpörjükel a szemetet. íme, — mutatott a városra kissé kereskedőilendülettel, mintha felkínálná, hogy vegyem meg mindazt, amiitt található — van mindene ennek a városnak, ott vannak alegnagyobb hivatalai, ott a legfényesebb boltjai, amott a legnagyobbgyárai...17*

264— Hol a lelke? — kérdeztem csöndesen. A vidám idegen azarcomba bámult, és legyintett. A padokon a közelgő napsütésrevárakoztak a szelíd munkanélküliek.Valóban hiába kutattam a város lelkét, a város csak sokféleképpel válaszolt. Ha lelket kérdeztem forgalommal felelt, haszellemet, könyvkereskedéssel, ha egyéniséget az Avassal. A városképekkevés kérdésre adtak feleletet, egyvelegesek voltak, mintegy nyitány a huszadik század legelejéről. Van részlet a városban,mely a Felvidéket próbálja mintázni, az északi Bártfát, holtélen havasak a meredek uccák és halványkékek a régi házakárnyékai. A városközépnek az volt a becsvágya, hogy inkábbhasonlítson a Teréz körúthoz, mint a Király uccához. A hivataliépületeknek fogalmuk se volt, hogy mihez akarnak hasonlítani.Némelyikük klasszikus akart lenni, másikuk barokk, harmadikukegyszerűen »monumentális«, negyedikük méltóságos. A City legbivalkodóbbkereskedelmi háza az építész álhindú reminiszcenciáirólbeszélt és pesti paloták kisebb, de nem kevésbbé stílustalanvidéki rokonának kívánta mutatni magát. Az Avason a széptemplom gót csúcsívei körül komoly, kereszttelen reformátussírkövek álltak feketén, lejjebb a Széchenyi tér rokonszenvesés felvidéki képet mutatott s a Szinva szép hidjai alatt a patakszüntelenül perelt a kavicsokkal. Itt a patakparton romantikuslett a város, lágyhajlású hidakkal kedvezett a szerelmeseknek,félsötét uccákkal a pároknak és nyugodalmas kisvárosi környezettela bottal-szatyorral cammogó öregasszonyoknak. A házakis nyugodtabbak erre, tisztábbak a patak fölött, az ablakok függönyösebbek,az élet csendesebb. Kívülebb megint más és másképeket láttam a különféle barlangok és nyomortanyák között.A város darabokra esik szét és uccák tartják össze, nem pedigszellem. A keleti végét a nyugatihoz villamos rántja közelebb ésa különféle városrészek legfeljebb ha a központ boltjaiban találkoznak.Egerben a különféle városrészek emberei templomokbantalálkoznak, Salgótarjánban gyárakban, Balassagyarmaton hivatalban,Miskolcon piacon és boltokban. Ez a város lényege. Ezértfelel anyagiakkal, ha szellemiek után érdeklődik az ember, ezértvannak inkább javai, mint szelleme és egyénisége. Olyan ez a

265Táros, mintha kereskedelmi utazók hozták volna össze, úgyhogymindazokból az árukból, melyeket képviselnek, ide hordtak egyvárosra valót. Hoztak mindent, ami a kényelmes és jó és a városiaséletnek feltétele, hordtak mindent, amit hordhattak, porszívógépetés zománcozott fürdőkádat, illatos szappant és finomüveget, hoztak forgalmat és üzleti ügyességet, hoztak jó előadásokatés sorozat könyveket. Csak éppen hagyományt nem tudtakhozni, mert az rejtélyes anyagokból tevődik össze, régi kövekemlékeiből, az élet bizonyos pillanataiban bizonyos dolgokkalszemben való bizonyos magatartásból és valami titkos cinkosságból,mely egyes pillanatokban egyforma cselekedetet parancsolegy város lakóinak. Miskolcnak nincs ilyen magosabb szellemiegysége, laza város. Házai fölött nem lebegnek a kultúra múzsáiés a századok árnyai, de uccáin a civilizáció buzgó ügynökeisürögnek.Ha van város, amely pontosan nyomon követte az országfejlődését és a városalkotó középosztály alakulását, Miskolc ilyen.Ennek a városnak a szeme mindig Budapesten volt és a magyarközéposztály kialakulásának egyes fázisai szépen látszanak Miskolctörténetén. Pedig nem minden város történelmén látszanakmeg, Eger visszamaradt a barokk igézetében, Balassagyarmat avármegyeház igézetében. Miskolc mindig haladt a korral, amiannyit is jelent, hogy engedelmesen, sőt túlbuzgón fölvette mindazokata hibákat is, amelyeket a kor magával hozott.Kezdetben Miskolc is, mint a magyar városok jórésze, falua vár mellett. Akkoriban Diósgyőr volt a főhely, a király, illetvekirályné vára és a szomszéd erdők fáinak ősei látták Bélát menekülnia Mohi-csata után. A várból négy torony és alacsony falmaradt meg, rozsdabarnán és bölcsen szemlélődik a diósgyőristrand fürdőzőin nyarankint. Miskolc akkor még csak kicsinyfalu, bár nevét nagyhírű nemzetségről veszi. Később, mint megyeszékhelyfejlődni kezd, ez a fejlődés azonban csak annyit jelent,hogy itt székel a közigazgatás. Eddig még csak nemesség van éspolgárság alig, itt-ott a falusias uccákon parasztiparosok varrjáka gubát és szögelik a csizmát. Mindamellett a város helyzeténélfogva valamivel nagyobb jövő elé néz, mint társai e tájon. Legalábbisezt bizonyltja az, hogy jószimatú görögök telepednek meg

266benne és kereskedni kezdenek a városban. Számos utód és egyszép görög templom maradt utánuk. Mindamellett ebben az időkbenMiskolc társadalma is csak olyan, mint az országé. Mozdulatlana rendiségben és a város fejlődése akkor kezdődik, mikora magyar középosztály kialakulása és a nyugati eszmék áramlásaa hazába. Miskolcon a felvilágosodás idejében, majd azután is,a tizenkilencedik században sokkal több mozgás észlelhető, minta táj, sőt az ország többi hasonló városaiban. Miskolcra gyűlnekaz »erényes világpolgárok« szabadkőműves páholyüléseire a környékvoltairiánus urai, a város zempléni, borsodi, szabolcsi, abaújialispánok, főjegyzők és nagyurak találkozóhelye. Miskolcon már1823-ban, még a reformlendület kezdete előtt és másfél évtizeddela pesti színház előtt áll a kőszínház. Déryné Széppataky Róza,Laborfalvy Róza és más, máig neves színésznek itt aratják a legmelegebbtapsokat. A város jelentős lendülettel indul neki a tizenkilencedikszázadnak. Ez a lendület pontosan olyan mint azországé, dalszínházzal, buzgó nemesekkel, kultúrbarát urakkalkezdődik, szép lendületbon. Aztán kiegyezés után álliberálizmussalfolytatódik és azzal a társadalomalakulással, melynekelszomorító eredménye a mai középosztály. Ha Miskolc nem isebben a korszakban kezdett lenni, ez a korszak elmosta a fejlődéseredeti irányát, melynek ma már csak emlékei vannak a városban.Ilyen a színház, mely kívülről szép nyugodt formákkal és uccafölé nyúló árkádokkal hirdeti a múlt század elejének nyugalmasharmóniáját és magabiztos lendületét. De a színház belsejébenmár üres, stílustalan és hagyományt alán pompa hirdeti a századmásodik felének a szellemét.Miskolc a tizenkilencedik század elején még kevéssé különbözikaz átlagos magyar kisvárosoktól. Jellege szerint falu, lélekszámaszerint kisváros, szerepe; szerint megyeszékhely. Nemönálló test a megyében, hanem a megye középpontja, urak találkozóhelye,parasztok lakóhelye. A lendület a század közepénindul, meglehetősen lassan, Miskolcnak 1850-ben még csak 16 000lakosa van 1870-ben ez a szám 21.000-re növekedik, 1890-benharmincezerre. A következő évtizedben gyarapodik a város alegrohamosabban és 1910-ben már 51.000 lakosa van. Innen

267megint meglassul a fejlődés üteme, de azért az 1930-as népszámlálásMiskolcon már 61.000 lelket számlál. Ha pedig a Miskolchozhozzánőtt Diósgyőr és Hejőcsaba helységek lélekszámát ehheza számhoz adjuk, akkor Nagy-Miskolc lakossága közel 90.000lelket tesz ki és ezzel a lélekszámmal Miskolc az ország harmadiklegnagyobb vidéki városa lesz, Szeged és Debrecen után. Ha alakosság gyarapodását százalékban fejezzük ki, akkor e gyarapodása századforduló évtizedeiben volt a legnagyobb. Vagyisazokban az évtizedekben, melyekben a háborúval lezárult magyarkorszak a leglendületesebben fejlődött. Miskolc az utolsó hetvenesztendőben a mai Magyarország leggyorsabban szaporodó városavolt. Míg ugyanis Miskolc népessége 1869—1930-ig 185-8%-kalgyarapodott, Pécs és Debrecen 150%-kal. A többi törvényhatóságijogú város szaporodása pedig e hat évtizedben általában100% alatt marad. A mai Nagy-Miskolc hatszor akkora, mint az1850-es esztendők megyeszékhelye és háromszor akkora, mint az1890-es évek fejlődésnek induló városa. Ez többek között annyitis jelent, hogy Budapest mögött Miskolc az a magyar város,melyet a magyar kapitalizmus kora legjobban megdagasztott.Annyit, hogy a város mai nagyságát és mai formáját csaknemteljesen ezeknek a magyar évtizedeknek köszönheti.Ahogy a tőke halmozódott ebben az időben Miskolcon, ahogya forgalom nőtt és a lehetőségek szaporodtak, úgy gyarapodotta város lélekszáma is. A bevándorlók cél és szerep szerint a városkülönféle részeiben állapodnak meg. A nem pályákra, hanemcsak általános megélhetési lehetőségre szivárgó parasztság Hejőcsabánát érkezett és egy része meg is ragadt ebben a faluban,mely tulajdonképpen Miskolc paraszti külvárosa és kapuja azAlföld felé. Hejőcsaba szaporodási százalékszámai, melyek mégMiskolc százalékszámainál is nagyobbarányúak, meglehetősenpontos alapot adnak arra, hogy melyik évtizedben, milyen ütembenfolyt a környék parasztságának vándorlása a város felé. A múltszázad hatvanas, hetvenes éveiben ez a vándorlás Hejőcsabáramég egészen gyönge (l - 8%). Részint, mert akkor még magaMiskolc fogadta be őket, részint pedig azért, mert a parasztságkisebb tömegei vándoroltak. Ez arányszám a század utolsó évtizedében,Miskolc legnagyobb fejlődése idején 37*7%-ra ugrikés azóta szinte folyamatosan ezen a színvonalon marad.

268Azok, akik határozott munkára és lehetőségre jöttek, ha munkásokvoltak, Diósgyőrött állapodtak meg. Itt a fejlődés a múltBzázad utolsó és a huszadik század első évtizedében a legjelentősebb.E húsz év alatt Diósgyőr lakossága 76%-kal nőtt. A bevándorlók: munkások és tekintélyes részben nem magyar eredetűek.A harmadik elkülönülő bevándorló réteg a zsidóság rögtöna város közepére érkezett, ugyancsak határozott kereskedelmilehetőségekre. Miskolcon való megtelepedésének egyik oka, hogyaz északkeleti bevándorlás irányában ez volt az első városiasabbjellegű város és kapuhelyzeténél fogva ebben a városban kínálkoztakjelentékeny kereskedelmi lehetőségek. Hiszen : Miskolcfogta össze egy útba az északról és északkeletről Budapest feléfutó utakat és vasutakat.A kialakulás idejének, módjának és annak, hogy nem régiváros formálódott át, hanem egy új város született legfontosabbhatása az, hogy Miskolc urbánus város, ennek a szónak anyagiértelmében. Városias város — a matériában. Ha népességétnézzük, látnunk kell, hogy az úgynevezett városi foglalkozásúrétegek (iparos, kereskedő, közi. alkalmazott, köztisztviselő,magántisztviselő, házi cseléd) arányszáma az ország városai közülBudapest és Győr után Miskolcon a legmagasabb (73*54%). E térenaz ország nagyobb városai is lényegesen mögötte vannak. Debrecenvárosi foglalkozású népe alig CO százalék, Szeged 46%, Kecskemété30 százalék és hogy urbánusabb városokat is nézzünk :Soproné és Székesfehérváré alig 60 százalék. Az írni és olvasnitudók aránya nagyobb, mint az egyetemi városokban, Szegeden,Debrecenben, vagy Pécsett s a népsűrűség Budapest után Miskolcona legnagyobb. Tipikusan városi jelenség Miskolc társadalmánakelöregedése. Például az, hogy míg 1910 és 30 közötta 60 éven felüliek százalékos arányszáma 74 # 2%-kal nőtt, a tizenötéven aluliaké 12*l%-kal csökkent, ami középosztályi-városi egykéremutat. Miskolc kiváló statisztikus-vizsgálója szerint »a jövőMiskolc népességének leendő törzse oly szerény, mintha egy mainálsokkal kisebb városra volna méretezve*. A zsidóság százalékszámaháromszor akkora Miskolcon mint a törvényhatósági városokátlagában s a város matériában városias voltára a házakra

Miskolr.Miskulc,

Stilgt'itarján

269vonatkozó statisztikai adatok a legjellemzőbbek. Míg Miskolcon1930-ban a házak 70%-a kő- vagy téglaépület, a vidéki törvényhatóságivárosokban csak 34'7 százaléka. Viszont Miskolcon avályog- és sárépületek aránya 13"7%, míg a többi városokban40%. Míg az alföldi városokban jórészt a lakosságnak fele, vagyharmada él külterületen, Miskolcon mindössze a lakosság huszonnyolcadrésze.Az adatok felsorolását hosszan lehetne folytatni,de nagyjából mind ugyanazt mondja. Miskolc városias városminden külső, minden anyagi, minden népességi és minden forgalmikritérium szerint. Társadalma pontosan ugyanebben az értelembenvárosi társadalom.Miskolcon a Miskolcra érkezők körülbelül ugyanabban a hígés inkább materiális, mint szellemi értelemben váltak városivá,ahogyan a középosztályba érkezők váltak középosztályivá. A lehetőséga városban nem hiányzott, de hiányzott a hagyományosvárosi szellem. Megvoltak a civilizáció összes tárgyi adottságai,de jórészt hiányoztak a kultúra mélyebb gyökerei. Nem hiányzotta mód a polgári életre, de hiányzott egy polgári szellemiség levegője.Ha Eger társadalmának az a hibája, hogy a város roppanthagyományaitól nem vette észre a kort, amelyben él, — Miskolctársadalmának az a jellemzője, hogy csak az a kor nyomja rá.bélyegét, amelyben kialakult és amelyben él. Gazdagok lehetőségekben,de szegények szellemben, gyorsan lettek várossá ésgyorsan élnek e városban. Ha azt mondják miskolci munkás,vagy miskolci kereskedő, vagy miskolci proletár, akkor a fogalom,ami a szó mögött van, világos és tiszta. De ha egyszerűen aztmondják : »miskolci«, a fogalom bizonytalan és homályos. Pontosanúgy, ahogyan a középosztályban ha azt mondom dzsentri,,vagy azt közhivatalnok, vagy azt, magántisztviselő, a szó teljesenfed valamely fogalmat. De ha azt mondom »középosztályi«tág és határozatlan valamit láthatok csak e suta szó mögött. Hamélyebben nézzük ez a szó : Miskolc lakóhelyet jelöl s nem pátriát.E városban megvan minden, de hiányzik valami. Hiányzik akülönféle rétegekben az azonos jegy, hiányzik a jel az emberekhomlokáról és beszédjéből, mely határozottan jelezné, hogy miskolci,akivel szembenállunk. Mindez természetesen nem bűne smég csak nem is hibája a városnak, csak egyszerűen jellemző ráés szükségszerű következménye hirtelen növekedésének, e nőve-

270kedés korának és a város nem-városi múltjának. Csupán annyitjelent, hogy a város társadalmának egyes részei nem eggyéolvadtakMiskolcban, hanem együtt vannak Miskolcon. Ettől azonbanMiskolc igazi város, éppen a szónak legmodernebb értelmében.Sokkal inkább az, mint bármely másik városa a tájnak. Kereskedelmiközpont, Putnoktól Abaúj szánt óig, MucRonytól Dédesigide járnak a parasztok venni és eladni. A vásározó kisiparosok,csizmadiák, tímárok, kádárok és gubások, kik a városi Miskolcalapjait a Szinva mellett megvetették, alapos munkát végeztek.Alapításuk ma a vidéknek nemcsak központja, hanem fővárosais, nemcsak megyeszékhely, hanem üzleti központ, vasutaktalálkozóhelye, utak csomópontja és földjükből kicsöppent parasztokmenedéke.A kialakulás kora rányomta bélyegét az uccákra. E tétovakor, mely nem tudott saját stílust teremteni, de boldogan örültannak, hogy anyagi eszközeivel minden régi kort feltámaszthatmeglátszik a városképen., Ez csak helyenkint szép és harmonikus,többhelyt zagyva és zavaros. A szokásos vidéki házak állnak sorfalataz aszfaltos uccák mellett, az ablakok függönyein testesTerpsychoré táncol, vagy kövér angyalok ürítik bőségszarújukataz ablakpárkány felé. Látsz házat gót ablakívekkel és a kapufölött csipkés bástyafokokkal, melyeken talmi lőrések védik képzeltveszedelem elől a frissen magyarosított várurakat. Neogótbérház vált neoröneszansz villát és közben neohindu épületekcirádás pompáját váltják le modern házak színes ablakkeretekkelés silányul festett sima falakkal. Láthatod a szokott vidéki villát,melyen kövérkés kő-delnők kissé természetellenes mozdulatbamerevedve lapulnak a falon, melyet a gipszkultúra ósdi remekeidíszítenek. A város egyetlen igazán szép és patinás terén, az Erzsébettéren, a fürdő és néhány szép régi épület között Kossuthszónokol hallhatatlanul. Abban a pózban, melyet az utókor észrevettbelőle: lelkesítve és közben kissé elmélázva komolyan.Baljával botra támaszkodik, jobbjával fölfelé mutat, kerek állatszép szabályosan köríti szakálla. Hátul az Avason ódon borpincékvannak. Nyarankint idejárnak inni és kaláberezni a borbantalálható igazságot kedvelő tősgyökeres miskolciak. A főuccán

271hosszan húz el a villamos, nagyobb sietség nélkül s nem messzea pompás városközéptől különös uccák vannak. Ha a házak számtábláitvizsgálod, döbbenve állsz meg. Az első ház száma 2, amásodiké 32. A különös tünemény magyarázata az, hogy a házakbenyúlnak mélyen, derékszögben az uccára. Ott benn újabb ésújabb házak következnek, keskeny hosszú udvarok szélén B akétoldali épületek eresze fenn összeér, mint két összehajló öregemberdús szemöldöke. Az udvar olyan, mint egy kőből építettvályú, a vályú fölött az ember, a vályúban a mosogatóvíz jut kiaz uccára. Nehezen küszködő kispolgárok laknak erre sötét ésmosatlan ablakok mögött, egymás közvetlen szomszédságábans csténkint rozzant székeken ülnek a vályú-udvarban, a ház előtt.A miskolci épületek között aránylag ritka a neoklasszikus ésezzel párhuzamosan, a miskolci társadalomban meglehetősenritka a dzsentri. E nagyváros ellene mondott a megyei életneks a nemesek ivadékai, ha idejutottak is, itt eltűntek a lendületesváros sűrűjében és nem ülnek oly hivalkodó büszke nyugalommaloszlopos homlokzatok mögött, mint a táj kisebb városaiban.A dzsentrik szerepe is kicsi a városban, legfeljebb hatásuk voltidőnkint nagy. így a háború előtt, mikor ügyes asszimilánsol:lengyelbundát öltöttek és igyekeztek ügyesen asszimilálódniüzleti érdekből és befogadtatás reményében — felfelé. Miskolcazonban kissé túlságosan nagy város és kissé erősen multszázadiértelemben vett város arra, hogy e vidékies réteg szerepe nagylegyen benne s e rétegben is több ma a bevándorolt, mint az, akiBorsodban gyökeredzik. A gömöri és abaúji dzsentri szállingózottle errefelé a háború után, meg a menekülő hivatalnokok. Mostjórészt a város közepén s a Hodobay-telep szép tisztviselővilláibanlaknak. Bár elég sokan vannak a városban s a város számoshivatalában, Miskolc jellegét mégsem ők szabják meg, nem ehivatali középosztály. E réteg egyesülete polgári kaszinó, vendéglőjes kávéháza a Korona volt, hol hét vármegyére híres volt akonyha. Jelezvén, hogy annak a rétegnek készült e helyiség,melynek mindig több érzéke volt a jó ennivaló, mint a szépdekoráció iránt.A város képére lényegesen jobban rányomja bélyegét azértelmiség másik és függetlenebb rétege, mely részben a zsidóságbólkerül ki. Ez ügyvédek, orvosok és kereskedők a város leg-

272forgalmasabb részeit foglalják el s ami lüktetés, izgalom, élet ésrfrisseeég van a városban, azt ők adják. A City képe is jórészt aző képüket viseli magán, a kivilágított üzletek és a kelleténéljobban hivalkodó néhány emeletes bérház, mind e függetlenebbpolgárság-formájú csoport vagyonát hirdetik. Közülük a jobbmódúaka gazdakörben élnek társaséletet. E gazdakört a köznyelvel is keresztelte zsidókaszinónak, inkább csak a pontosabbmegjelölés kedvéért, semmint indulattal. E Miskolcon élő ésPest felé tekintő, életritmusában már teljesen városias és Miskolcgazdasági fejlődéséhez, pénz- és áruforgalmához hozzánőtt rétegnekkülön kávéháza van. Itt szemben a Korona berendezési tökéletlenségévelszép csőlámpák vannak, rikító modern színek.A város legszámosabb rétegét tevő kisiparosság mindenfelészétszórva él. Tulajdonképpen velük kezdődött a városi Miskolcés ma is ők a legszámottevőbb réteg benne. Meg az a munkásság,melyet foglalkoztatnak. Érdekes módon — és ez a város halladottabbszellemére vall, e kisiparosság és munkásaik között jó azegyetértés. Még ezerkilencszázhúszban történt például, hogy azépítőipari munkaadók és munkások kollektív szerződésben szabályoztákaz egymás közt fölmerülő kérdéseket. A Kisiparosokés Kiskereskedők Egyesületébe járnak és a munkaadók is támogatjáka szociáldemokrata pártot. Együtt a munkássággal, melyösszefüggő tömbökben lakik a város nyugati felén, a Diósgyőrfelé nyíló uccákban és Diósgyőrött a vasgyár szomorú szürke ésfüstös telepi lakásaiban. Mindé rétegek és csoportok meglehetősbékében élnek egymás mellett és e téren érződik valami vidékenmeglehetősen szokatlan demokratikus légkör. Ez részint a miskolcipolgárosult szellemű szociáldemokrata pártnak köszönhető,melyet itt nem kezelnek ellenszenvvel a keresztény polgári rétegeksem. Másrészt pedig annak, hogy a város örökölt valamitannak a kornak liberálisabb szelleméből, amelyben kialakult.E téren is közeláll Miskolc Budapesthez s a kultúrapártolás semáll rossz helyen, ami még a mérsékelt antiszemiták szerint is soktekintetben a polgárosult zsidóságnak köszönhető. A városiasés civilizált élet minden jele megvan e városban, a könyvkereskedéseknekforgalma nagy s Miskolc nem él a kor mögött. Néhányszociális intézmény is működik, úgy ahogy, s a zeneiskola mindenegyes tanulójára 120 pengőt fizet rá a város. Néha-néha botra-

273nyok zavarják meg a köznyugalmat, nagyobbak a kórház állapotamiatt és kisebbek azért, mert a népkonyhán nincs mérleg, melyenlemérjék, hogy mennyi hús jár a szegénynek. Vagy azért, merta szegényápolda gondnoka rossz ételt főz az ápoltaknak és egybena moslékosvályut is a közelükbe helyezi, hogy az ételt abba önteék.A szegények étele így aztán nem megy kárba, mert megeszik agondnok disznai és szépen gyarapodnak tőle. Addig, amíg valakiföl nem fedi mindezt és néhány kellemetlen napot nem szerez agondnoknak és protektorának.Parasztság Miskolcon alig van és Miskolc ebben s különbözikátlagos vidéki városainktól. Ezeknek egyik arca mindig a falu,hol parasztok élnek, kik nem befelé figyelnek s üzletekre és gyárakra,konjunktúrákra és bérekre, hanem kifelé a földekre és arra,hogy lesz-e termés és van-e eső? Miskolc szegélyén nem ilyenmagyar falu-öv van, hanem banlieu a szó legszomorúbb értelmében.Ide jutnak azok, akiket magához vonz e város és aztánmagából kitaszít. Egy részük gyárépületből átalakított szükséglakásokbanél hónapokat nyomorult deszkafalak közt, rongybólés újságpapírból csinált ágyakon, töméntelen gyerekkel, zúgolódvaés lázadozva. E fabarakkokban elnyűtt anyákat láthat,aki eljut idáig, olyanokat is, akiknek tizennégy gyereke volt ésközülük tíz meghalt. A közeli jobbmódúak szidják őket és félnektőlük. Minden kanálra vigyáznak, mert tolvajoknak látják minde kihullottakat és nyomorultakat, akik különben szelíden oáldásbékességgel* köszönnek és sokszor hat -hét évig laknak betörtablakok, feszület, szentkép és falaikon seregestül tanyázó legyekközött. Időnkint, amint panaszolják : »kihajigálják őket azudvarra« s ilyenkor hosszú ácsorgások következnek a városházfolyosóin, míg rendbejönnek a dolgok, úgy ahogy, s nem mindigkielégítően. Sokszor hét gyerekes családokat rendelnek olyanszobába, melyben már másik család is lakik és ilyenkor hevesenmarják egymást a szegények, »tetves culák népeknek* szapulvaa másikat. Őszre, mikor meghidegül az idő a roppant hodályban,mely azelőtt gyárépületnek szolgált, most lakásul — meghűlnek ésköhögnek mind, mert csontig megy a hideg. Elida-plakátokkalékesítik a rossz falakat, Ottó-képpel, gyerekeik fényképével,vagy halotti koszorúk szalagjaival. HiBzen fiaik és halottaik nekikis vannak, egyebük alig.

274Kijebb a Bükk békés-zöld tájai felé, különös külvárosokvannak. A Dani-telepen, cigányok és magyarok vegyesen laknakpincének már rossz odúkban. Dunyhák közt fekszenek bennükasszonyok, kik évek óta betegek már és néhol hat-nyolc lépcsőtkell lemenni, míg az ember a »szobába« ér, melynek olyan a teteje,mint valami nyomorult kis csepkőbarlangé. Jézusok és Máriákcsüngnek a falon és némelyik odúból lassú mormolás hallik : lentrokkant öregember szektások áhítatával olvas vallásos könyvből,nedves szemmel, szentkép előtt. Másutt a Honfoglaló-telepen,melynek valami gonosz gúny adta ezt a nevet, azok laknak, akika városban nem tudtak meghúzódni. Itt sárból emeltek házatsár fölé, s néha ha őszre nem tudtak elkészülni ajtótlan s ablaktalanviskókban néztek a tél elé. Három méter hosszú és háromméter széles kunyhók vannak itt s a fal alá tett teknők kétszer istelefutnak vízzel eső idején. A szegénység találékonysága errefelémérhetetlen.A Szinva medréből összeszedik az elhányt pléheket éseldobott lyukas lavórokat, azzal fedik a viskók tetejét. Ha azorvos nehezen kijött idáig néha, előfordult, hogy a beteg hozzátartozójánakhátán vitette be magát a nagy sáron át a házba.Itt élnek s építkeznek, ha elfogyott már minden remény B kilakoltattákőket a városból. Még jó, ha nem olyan helyre rakják a házalapjait, ahová nem lehet, mert ilyenkor ahogy kész a ház megjelenika hatóság csákányos emberelvkel és lebontatja. Amintmondják előfordult, hogy 5 percnyi halasztást se akartak engednia holmik kihordására. Egyszer egy öregember épített jogtalanhelyre és elvitték feje felül a tetőt. Néha az ügyesebbek ki tudnakegyezni abban, hogy három pengőt fizetnek a helyért. A »honfoglalók*,akiknek valóban hiába foglalt egyszer egy gazdagabbhazát Árpád, az egykori vezér, itt élnek. Mögöttük már földeknyúlnak el lila és barna szalagokban és a távoli tájak friss szelekkelüzennek este. ök ezt azonban soha nem érzik, mert párlépésnyire tőlük meszelt kerítésével ott áll a dögtemető. Elhullottlovakat és birkákat hordanak ide, s a tájat eső előtt elönti a hullabűz.Volt úgy, hogy lépfenés juhokat hánytak be oda temetetlenüls pár nap múlva egy asszony légycsípéstől nagyon megdagadt.Az orvos elkergette, mint mondta : szimulál. Két napmúlva meghalt.

275Beljebb, a város belsejében mindezt kevesen látják s Miskolcnem érzelmes, hanem törtető s kemény, mint általában a nagyvárosok.Üzleteiben jó a forgalom és a főuccán éjszaka is nyüzsögaz élet. Hogy a városban nagy a lendület, de csekély az elmélyülés,voltaképpen kicsiny baj és szerep szerint Miskolc talán az egyetlenigazi városa a tájnak. Nagyságát forgalom és kereskedelem adjas a kereskedelem végre is városibb dolog, mint a hivatal. Miskolc,ha hatalom székhelye, kereskedelmi-gazdasági hatalom székhelyea tájban. E tájon minden út Miskolcra vezet, ide érkeznek avasutak, innen indulnak tovább az utak, a Búza tér széles piacterénitt váltanak gazdát a föld gyümölcsei, innen indulnak útraügynökök. A háttérben a Bükk zöld erdei pompás szállókat rejteneks észak e soküzlet ű fővárosának teremnek az Alföld síkjaiés a Sajóvölgy földjei.

UTÓHANGEsetleges félreértések elkerülése végett éa azért, hogy e kötetbensenki ne keressen mást, mint amit a könyv adni akart, megkell említenem : a feladat nagysága és a lehetőségek e feladatmegoldására nem álltak arányban. E területet minden részletproblémájáte könyv kereteiben ábrázolni : reménytelen igyekezetlett volna. Éppen ezért meg kellett elégednem azzal, hogyképet próbálok szolgáltatni azokról a társadalmi típusokról,melyekkel e táj a magyar társadalom képét színezi. így a »Cifranyomorúság« nem a palóctáj részletes társadalomrajzát kívánjaadni, hanem csupán képet a táj társadalmának sajátos és tipikusrétegeiről és problémáiról. S éppen ezért: ott, ahol választanomkellett a részletezés és a plasztikus ábrázolás között, a plasztikusábrázolás szempontja volt a döntő.Ugyancsak ezért nem foglalkoztam részletesen azoknak aproblémáknak palócföldi megjelenésével, melyek már a társadalomkutatásirodalmában megrajzoltattak. Ily problémák újabbmegrajzolása csak szószaporítás lett volna. Az életszínvonalra,táplálkozási, egészségi stb. viszonyokra azért nem tértem ki részletesen,mert mindaz, amit nünderröl »A. taxdi \\eYyxeten megírtama táj többi faluban is nagyjából érvényes, nemcsak a magam,hanem helybeliek tapasztalata szerint is. Úgyhogy »A tardihelyzet* voltaképpen kiegészíti e könyvet részletezőbb vizsgálatainakegy tipikus faluról adott jellemző adataival.

277E cél ennyi volt : plasztikus képet adni a tájról, népéről,rétegeiről és problémáiról. A távolabbi cél : a társadalom sebeinekmegmutatása volt. Ez, hitem szerint, nem szolgálhat mást, minta nemzet érdekét, amint a magyar irodalom legnemesebb hagyományaibóltanulhattuk és egyro aggódóbban keltett figyelnünka válságra, mely a magyar társadalmat bomlasztja.E válság nemcsak szociális, hanem lelki is és nemcsak a legszélesebbés legmagyarabb réteg szegénységében, hanem a magyartársadalmi szerkezet egészségtelen formáiban is megnyilatkozik.Ezért a megoldás korántsem olyan egyszerű, hogy néhány mondatbanfel lehetne vázolni. Kétségtelen : az egyetlen megoldás :a magyar társadalom szerkezetének átalakítása és egyensúlyánakmegteremtése. Ennek számtalan feltétele van, mind anyagiakban,mind lelkiekben. S ha ezek nem adatnak meg, akár földrőlvan szó, akár szociálisabb bérekről, akár a parasztság közélettelszembeni egyre súlyosodó közönyének jogok juttatásával valóeloszlatásáról, vagy az értelmiség szemléletének megtisztításáról— akkor a magyarság életének talán példátlan veszedelmei elénézhet. Olyan jövőben, melyben külső veszélyek belső gyengeségünkkelszövetkezhetnek a nemzet rontására.Abban az időben, mikor e kötet utolsó fejezeteit írtam, e válságegyre súlyosabb és tünetei egyre érezhetőbbek lettek. A magyarszegénység és bizonytalanság jelentősége roppant fenyegetővénőtt és a felső rétegek szemléleti hibái a magyar öntudat szétbomlásávalfenyegettek. Ha kissé sötétebben látott az ember,szinte azt érezhette : az evolúciós megoldás már elkésett és azerőszakos változtatás végzetes veszélyekkel járhat nemzeti létünkres fennmaradásunkra. Szenvtelenül látni ebben az időbenmár egyre nehezebbé vált és egyre több önáltatást igényelt volna.A problémák mélyülését aktuális tünetek jelezték s ha a kötetnémely részében ezekre is történik utalás, ennek a következménye.Azt hinnem, hogy e témájához képest kicsiny kötetben a tájképo megrajzoltatott úgy, ahogy szükséges volna, az írói alázatteljes hiánya lenne. Tudom a hiányokat, de tudhatja más is : ehiányok pótlására idő napjainkban nem engedélyeztett s a »Ciiianyomorúság« vagy úgy jelenik meg, ahogyan ma van, vagy esel-Zoltán: Cifra nyomorüaáK.'"

278leg sehogyan se. Nem bizonyos, hogy a jövőben lehet-e szólniazokról a hibákról, melyek e népet oda juttatták, ahol van s nembizonyos, hogy el lehet majd még mondani akár csak azt is, hogyhová jutott. Ezért e könyv írását inkább félbeszakítanom kellett,mint befejeznem lehetett. De úgy éreztem : az írás vállalása ezekbena pillanatokban becsületesebb dolog, mint a megjelenés halasztásaa csiszolás és bővítés igénye miatt. A jövő, mely vagy jobblesz, vagy semilyen se, bizonnyal elmondja ítéletét mindarról, amiide szorított magyar írókat, kiknek nem volt más bűnük, minthogy tudták és mondták : népében él a nemzet, és érezték : bajábanelpusztulhat a beteg.

FŐBB FORRÁSMUNKÁK 1A táj történetére vonatkozó ndatok, akár a TÁJ SOKBA című fejezetben,akár pedig a többi fejezetben Hóman—Szekfű : Magyar történetébőlvalók. Ugyancsak itt kell felemlítenem néhány éltalánosságbanfelhasznált forrásmunkát, mint Bátky — Győrffy — Visky »A magyarságnéprajza c. művét. Prinz —Teleki: »Magyar Föld, Magyar faj«című művét. A statisztikai adatok a Statisztikai Hivatal kiadványaibólvalók. Történeti részeknél figyelembe vettem még Borovszkymegyei monográfiáit, Fényes Elek ^Magyarország leírása* című alapvetőművét stb., stb.A»TÁJ ÉS NÉP« FORRÁSAIA fentieken kívül felhasználtam Malonyay »PaIócok« című kötetét,továbbá Jerney János, Pintér Sándor, Farkas Pál és mások idevágóírásait, Horvát Istvánnak az 1834. évi Tudományos Gyűjteményegyes számaiban folytatólagosan közölt tanulmányát, Hunfalvy éaVámbéry Ármin palócokra vonatkozó megállapításait. Fodor Ferenc»Egy palócfalu életrajza* című művét, Mikszáth Kálmán palóctárgyúírásait, Kászonyi Jánosnak »Egy különös nemzetiségi kérdés* címűa Magyar Szemlében megjelent tanulmányát és a Statisztikai Hivatalkiadványait.A »PARASZTOK« FORRÁSAIA szociográfiai irodalom fóbb munkáin kívül e fejezetben felhasználtam: Dala József Istvánnak a Magyar Életben, Sándor Istvánnak aMagyar Szemlében, Kiss Istvánnak a Magyar Kultúrában megjelenttanulmányait, Kiss István egy kéziratban levó tanulmányának adatait,Istvánffynak a matyóségra vonatkozó tanulmányait, a Zöld Kereszt1E felsorolásban csak azokat a műveket említem fel, amelyeknekadataiból átvettem, vagy amelyekből egyes részleteket idéztein.18*

280lapban a borsodi barlanglakásról közölt jelentéseket. Kovács ImrénekTibolddarócról szóló tanulmányát, Boros Margitnak ^Ostoros szociográfiája*című, a Magyar Szemlében megjelent tanulmányát, GereblyósLászlónak az építómunkások életéről szóló tanulmányát (Válasz),Róheim : Magyar néphit és népszokások c. művének néhány tárgyiadatát, Löherer Andor (»Zebegény parasztgazdáinak monográfiája*)és Kertész János dr. (»Zebegény«) tanulmányait, továbbá »A tardihelyzet* adatait, stb. stb.A MUNKAS0K« FORRÁSAIE fejezethez figyelembe vettem dr. Dornyay Bélának a Salgótarjániszénbányászat történetére vonatkozó tanulmányait, továbbá nz egyesvállalatok által előzékenyen rendelkezésemre bocsújtott több kisebb,részben kéziratos, tanulmányt és ugyancsak a vállalatok által rendelkezésemrebocsájtott régebbi kimutatásokat. Ezenfelül Czövek Istvánkéziratos tanulmányát Sajókazincról. A Sajókazincról közölt statisztikaiadatok az ő saját felvételei.>AZ ÉRTELMISÉG* FORRÁSAIAlapvető forrásmunkákon kívül, mint Szekfü Gyula >>IIárom nemzedék*,Grünwald Béla : >>A régi Magyarországé, Mocsáry Lajos »A régimagyar nemes*, Szekfű Gyula 1936. évi karácsonyi cikke a KorunkSzavában stb. felhasználtam Kármán József, Kazinczy Ferenc,Kölcsey és Berzeviezy Gergely, Concha Géza, Dékány István, SzabóDezső és mások megállapításait. Itt meg kell említenem, hogy avidéki értelmiség jellemző szemléleti tulajdonságaira vonatkozó megállapításokmind konkrét tünetek alapján fogalmaztattak meg, de etünetek felemlítcsét — mert esetleg személyi érzékenységet sérthettemvolna velük — mellőztem.AoVAROSOK* FORRÁSAIA Balassagyarmat történetére vonatkozó adatok részben a BalassagyarmatiMúzeum adataiból, Salgótarján és a salgótarjáni vállalatoktörténetére vonatkozó adatok Dornyay Béla dr. tanulmányaiból, azEgerre vonatkozó adatok egy része Málnási Ödön kéziratos gyűjtéséből,a Miskolcra vonatkozó statisztikai adatok részint a statisztikaiévkönyvekből, részint dr. Schneller Károly statisztikai tanulmányaiból('>Miskolc lakossága 1930-ban« és ^Kagy-Miskolc népességéé) valók.Figyelembe vettem még Nagy Tibor tanulmányát a miskolci városképrőlés több kisebb jelentőségű írást.

TARTALOMOldalCifra nyomorúság (Előszó helyett) 6TÁJ ÉS NÉP 11A táj 11A táj sorsa 15A terület 26A nóp 29A lakosság 38Föld is nép 41PARASZTOK 46Még paraszt-ok 49Idill a hegyek köztÖlA bujéki példa 85A jövó 60Agrárproletárok 63A másik Mezőkövesd 74Ember a barlangban 84Budapest vonzásában 93Elszigeteltek 97Talajtalanok 101Félfalusiak 111A paraszttársadalom alakulása 117MUNKASOK 122A salgótarjáni-birodalom1Í7A bányászok 130Az idill és a kispolgár 140A munkásbéz és a munkáé 142

282OldaA barakk és a proletár 144Félbányászok 148A Rimamurányi-birodalom 152A Sajóvölgy 164AZ ÉRTELMISÉG 168Címeresek 171Jövevények 174A nép fiai 176Egy század gyermekei 178Az értelmiség a tájban 181A függőség 187Az értelmiség önszemlélete 189Kurópaszemléletük 191Magyarságszemléletük 194Népszemléletük 197Politikaszemlélotük 204Zsidószemléletük 208VAROSOK 218Balassagyarmat 218Salgótarján 230Eger 247Miskolc 263Utóhang 276