2018. NOVEMBER A MI LAPUNK AZ ÖNKORMÁNYZAT HÍREI GYÖMBÉR LÁSZLÓ 1941–2018 Október 19-én végső búcsút vettünk volt polgármesterünktől, Gyömbér Lászlótól. Laci bácsi Szatymazon született 1941-ben, itt járt iskolába, és sokáig helyilakos volt. Szívében haláláig szatymazi maradt annak ellenére, hogy a 90-es évek elején családjával Szegedre költözött. A napi kapcsolat azonban megmaradt szülőfalujával, hiszen 1994–1999-ig falugazdászkénttelepülésünköntevékenykedett. 1994–2002-ig az önkormányzat munkájában képviselőként vett részt. 2001-től az alpolgármesteri feladatokat is ellátta. 2002-ben a falu első emberének választottuk. Négyéves polgármesteri ciklusa alatt számos fejlesztés és beruházás valósult meg. Ezek közül, hogy csak a legjelentősebbeket említsük: befejeződött az autópálya-építés Szatymazt érintő szakasza, elkészült a Retekfalusi út, és elkezdődött az iskola étkezőjének építése. Polgármesterségét követően még egy cikluson keresztül képviselőként dolgozott településünkön. Szoros kapcsolatot ápolt a szatymazi civil szervezetekkel, közel állt hozzá a Gazdakör, valamint segítette a Fehértói Alapítvány munkáját. Az évenkénti bormustrák szervezésének még az elmúlt évben is aktív részese volt. Laci bácsit az önkormányzat – képviselő-testülete döntése értelmében – saját halottjának tekinti. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Barna Károly polgármester MEGÚJULT ISKOLÁVAL INDULT A TANÉV Szatymaz Község Önkormányzata 97,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Szent István Katolikus Általános Iskola főépületének energetikai korszerűsítésére – amely 40%-os energiamegtakarítást, így jelentős költséghatékonyságot eredményez az épület fenntartása tekintetében. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, a Csongrád Megyei Önkormányzat koordinálásával valósult meg. A megújult iskolaépületet– amely 260 gyermek és az ott dolgozók mindennapjait teszi könnyebbé és komfortosabbá – 2018. október 4-én, hivatalos ünnepség keretében adták át. A díszünnepségen Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, köszöntőjében elismeréssel nyilatkozott az önkormányzat projekt előkészítésében és megvalósításában végzett munkájáról, majd azt ishozzátette, „Szívem Szatymazért dobban, hiszen én is a település lakója vagyok, és egyben büszke is, mert az itt élők az álmokból valóságot teremtenek. Ennek egyik jeles példája az iskola megújulása. ” Barna Károly, a település polgármestere is köszöntötte a vendégeket, és elmondta: „A település életében fontos pillanat a mai, hároméves munka gyümölcse az, hogy a 2018/19-es tanévet külsőségeiben is megújult, korszerű épületben kezdhették meg tanítványaink és az iskola dolgozói. Azért dolgoztunk mindannyian, hogy Szatymazon öröm legyen iskolába járni”. A BERUHÁZÁS RÉSZLETEI A főépület energetikai korszerűsítése homlokzati hőszigeteléssel (790,6 m2), nyílászárók cseréjével (155 darab) fűtéskorszerűsítéssel (3 darab 115 kW-os névleges teljesítményű kazán és egy 900 literes melegvíztároló beépítésével), lámpatestek cseréjével (112 darab), napelemek telepítésével (72 darab, egyenként 2,6 kW-os napelem), valaminta kapcsolódó munkákkal egy ütemben történt. Képek az ünnepélyes iskolamegnyitóról Szatymaz hivatalos fotóalbumában a neten > https://tinyurl. hu/Q365 JÖVŐRE NEM LESZ MAGASABB A HELYI ADÓ TUDÓSÍTÁS A TESTÜLETI ÜLÉSRŐL A novemberi ülésen dr. Makay Enikő jegyző beszámolt a polgármesteri hivatal 2017. évi munkájáról. Ismertette az ügyiratforgalmi és hatósági statisztika adatait, ügycsoportonként és irodánként mutatta be az elmúlt évben elvégzett feladatokat. A Kapcsolat Integrált Szociális Alapszolgáltatási Központ beszámolója szerint 2017-ben folyamatosan 20 fő részesült nappali ellátásban. Éves szinten több mint 13 millió forintot költöttek közel 150 fő szociális étkeztetésére. A házi segítségnyújtást 293-ban vették igénybe, az ellátotti napok összege 5911 volt. A tanyagondnokok közel 1063 ember ügyeit intézték, a gondozási napok éves összege meghaladta a 20 ezret. A bölcsőde éves beszámolója szerint minden hónapban az engedélyezett 20 kisgyerek volt az intézményben, így annak kihasználtsága 100 százalékos. Az intézet munkáját nemcsak a statisztika, hanem a lakosság is jónak ítéli. Nehézséget jelent viszont az intézménynek a műszaki problémák kezelése. A napirendi pontok között a helyi adók mértéke is szerepelt. A testület úgy szavazott, nem emelnek: 2019-ben nem lesz magasabb a kommunális, az iparűzési és az idegenforgalmi adó sem. Gyors szavazással határoztunk arról is,a polgármesteri hivatalban 2018. december 24-étől 2019. január 2-áig igazgatási szünetet lesz. Ebben az időszakban semmilyen ügyet nem tudunk intézni. A testületi ülésekről A Mi Lapunkban megjelenő beszámolók kivonatosak és vázlatosak, közel sem említik az összes napirendi pontot és előterjesztést, nem mutatják meg a teljes képviselői munkát. Ám a testületi ülések nyilvánosak, az előterjesztésekbe és határozatokba utólag is bárki betekinthet. Azok, valamint 15 napon belül az ülések jegyzőkönyvei is megtalálhatók a polgármesteri hivatalban, valamint a település hivatalos honlapján, a www. szatymaz. hu oldalon, a Képviselő-testület menőpont alatt. - folytatás az 5. oldalon - 3