20.02.2019 Views

A Nemzet Zászlója 2018

A magyar zászló és címer napján, 2018. március 16-án reggel keservesen ömlő esőre ébredtem. A telefonom meg-megcsörrent. Aggódóan érdeklődő zászlóvivők hívtak tudakolva, hogy megtarjuk-e mégis a meghirdetett zászlóvitelt az Andrássy úton. Kissé remegő hangon, de igent mondtam mindenkinek. 1848. március idusán is esett az eső, mondogattam. Elindultam, hogy elhozzuk az előző nap egy állványra feltekert zászlót, és elvigyük az Operához, ahonnan majd indulnunk kell.Korán volt még, s mégis, már zászlóvivők vártak a helyszínen, majd egyre többen és többen érkeztek. Gyűlt a tömeg a szakadó, hideg eső ellenére. Déli indulást ígértünk, s hogy elegendő idő legyen a zászlóvivők elrendezésére, sorba állítására, fél tizenegyet jelöltem meg a gyülekezés kezdeteként. Háromnegyed tizenegyre már gyakorlatilag mindenki megérkezett. Aggódva figyeltem a tömeget, ezeket a csodálatos, magyar embereket. Nem azért aggódtam, hogy végigállják-e a másfél órát az indulásig. Akkor már tudtam, hogy bennük nem fogok csalódni. Azért aggódtam, nehogy az egészségük lássa kárát ennek a várakozásnak és a még előttük álló 1848 méteres útnak, amíg elérnek az Operától a Hősök teréig. Az eredeti terv szerint a Hősök terére tekeredik be a zászló, egy élő kokárdát alkotva. Akadtak szemlélőktől származó hangok, akik le akartak beszélni erről a tervemről az időjárásra hivatkozva, mondván, hogy az emberek meg fogják unni, ott fogják hagyni, el fogjak dobni a zászlót. A válaszom rövid volt. Ezek az emberek előbb vágatnák le a kezüket, minthogy a földre dobják nemzetük rájuk bízott zászlaját. Köszönettel tartozom minden zászlóvivőnek és támogatónak, hogy engem igazolt. Ez a könyv nekik állít emléket, tisztelegve előttük, akik hősiesen megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Szilágyi Ákos szervező - ötletgazda

A magyar zászló és címer napján, 2018. március 16-án reggel keservesen ömlő esőre ébredtem. A telefonom meg-megcsörrent. Aggódóan érdeklődő zászlóvivők hívtak tudakolva, hogy megtarjuk-e mégis a meghirdetett zászlóvitelt az Andrássy úton. Kissé remegő hangon, de igent mondtam mindenkinek. 1848. március idusán is esett az eső, mondogattam.
Elindultam, hogy elhozzuk az előző nap egy állványra feltekert zászlót, és elvigyük az Operához, ahonnan majd indulnunk kell.Korán volt még, s mégis, már zászlóvivők vártak a helyszínen, majd egyre többen és többen érkeztek. Gyűlt a tömeg a szakadó, hideg eső ellenére.
Déli indulást ígértünk, s hogy elegendő idő legyen a zászlóvivők elrendezésére, sorba állítására, fél tizenegyet jelöltem meg a gyülekezés kezdeteként. Háromnegyed tizenegyre már gyakorlatilag mindenki megérkezett.
Aggódva figyeltem a tömeget, ezeket a csodálatos, magyar embereket. Nem azért aggódtam, hogy végigállják-e a másfél órát az indulásig. Akkor már tudtam, hogy bennük nem fogok csalódni. Azért aggódtam, nehogy az egészségük lássa kárát ennek a várakozásnak és a még előttük álló 1848 méteres útnak, amíg elérnek az Operától a Hősök teréig.
Az eredeti terv szerint a Hősök terére tekeredik be a zászló, egy élő kokárdát alkotva. Akadtak szemlélőktől származó hangok, akik le akartak beszélni erről a tervemről az időjárásra hivatkozva, mondván, hogy az emberek meg fogják unni, ott fogják hagyni, el fogjak dobni a zászlót.
A válaszom rövid volt. Ezek az emberek előbb vágatnák le a kezüket, minthogy a földre dobják nemzetük rájuk bízott zászlaját.
Köszönettel tartozom minden zászlóvivőnek és támogatónak, hogy engem igazolt.

Ez a könyv nekik állít emléket, tisztelegve előttük, akik hősiesen megcselekedték, amit megkövetelt a haza.

Szilágyi Ákos
szervező - ötletgazda

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

407/4 Sajó Mária

Magyarország, Székesfehérvár, Szervezet – zászlóvivő,

Fejér Szövetség

687 Dr. Borzsák Levente

Magyarország, Budapest, Magánszemély – Zászlóvivő

Egy csodálatos kezdeményezésnek tartom, és büszke vagyok rá, hogy

részt vehetek benne. Köszönettel!

61 Dr. Both Előd

Magyarország, Budapest, Magánszemély – Zászlóvivő

Nagyszerű kezdeményezés, sajnos korábban még soha nem hallottam

róla. Most a magyaridok.hu cikkében olvastam. Úgy gondolom ez a

nemzeti érzés kifejezésének kitűnő lehetősége. Remélem még időben

jelentkezem, büszke leszek rá, hogy a zászlóvivők között lehetek.

141 Dr. Csernák László

Magyarország, Budapest, Támogató

Eddig is részt vettem a magyar zászló napján tartott megemlékezéseken,

mert véleményem szerint a zászlónk fontos jelképe a hazafiságnak.

649 Dr. Eőryné Szabó Irén

Magyarország, Budapest, Magánszemély – Zászlóvivő

Jelen korunkban különösen fontos a nemzethez tartozás, az összetartozás

érzésének erősítése – s ez a szimbolikus esemény kiváló alkalom erre.

675 Dr. Frischfeld Péter

Magyarország, Budapest, Magánszemély – Zászlóvivő

Az eseményt az 56-os lyukas zászló harcosainak és valamennyi magát

magyarnak megvallónak, különösen akkori tanárom: Mérey

György emlékének ajánlom.

22

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!