05.12.2019 Views

A Mi Lapunk 2019. december

Szatymaz Község Önkormányzatának lapja

Szatymaz Község Önkormányzatának lapja

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

XXII. évfolyam 12. szám

2019. DECEMBER

TÍZÉVES A FAKANÁL KLUB

MEGÚJUL A FALUHÁZ MÖGÖTTI JÁTSZÓTÉR

BENÉPESÜLT AZ OVIFALU

Taroltak fehérborok és a szőregi őrlemények


ADVENT: KÖZELEDIK A NAPPAL

„Azt a napot és órát azonban nem

tudja senki, az ég angyalai sem, a

Fiú sem, csak az Atya. Az Emberfiának

eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé

napjaiban történt. A vízözön előtti

napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez

mentek egészen addig, amíg Noé

be nem ment a bárkába, s jött a vízözön,

és el nem ragadta mindnyájukat.

Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor

is. Akkor, ha ketten lesznek

a mezőn, az egyiket fölveszik, a

másikat otthagyják. Ha két asszony

őröl a malomban, az egyiket fölveszik,

a másikat otthagyják. Legyetek

hát éberek, mert nem tudjátok, melyik

órában jön el Uratok. Gondoljatok

erre: Ha a ház ura tudná, hogy

melyik órában jön a tolvaj, bizonyára

virrasztana, és nem engedné, hogy

házába betörjön. Legyetek hát készen,

mert az Emberfia abban az órában

jön el, amelyikben nem is gondoljátok!”

(Mt 24,37–44)

Advent üzenete ez: Isten újra közénk

jön, újra keres minket. Máté evangélista

is erre figyelmeztet bennünket:

jön valaki, aki a történelem legvégső

isteni határozatát közli, s egyben

mintegy elénk is éli az Istennek tetsző

életet. S aki jóllehet csak egyszer

jött történelmileg, de megtöltötte jelenlétével

az egész történelmet. Isteni

információkat és isteni erőket hoz

a teremtményi létbe – s az embernek

döntenie kell. Az álomból és a közömbösségből

akar kiszólítani minket,

hogy kezünkben égő mécsessel várakozzunk.

Várakozzunk – ne életünk,

gondjaink csomópontjainak megoldására,

hanem valakire, aki személyesen

helyet követel az életünkben,

aki mindvégig velünk marad, s

aki velünk-létével és velünk létében

hordozza gondjaink, konfliktusaink

megoldását. Sokunknak persze nem

először jön az életébe életalakító tényezőként

az Isten. Most még közelebb

kell, hogy legyen, mint hívő életünk

kezdetén. Máté evangélista újra

figyelmezet: rá mindig, szakadatlanul

várakoznunk kell. Ám az állandó várakozásnak

is van minőségi ideje – s

ez az advent.

Az igényes várakozás elsősorban azt

követeli meg, hogy az Isten közeledésére

érzékeny ember különbözön a

világtól, merjen különbözni tőle. Mit

jelent ez az igényes várakozó lelkület?

Egyfajta látószög tudatos kialakítását.

Illyés Gyula saját tapasztalata alapján

írta: „Amikor olvasó voltam, a rossz

írásműből három sort elolvastam,

félredobtam. Amióta szerkesztő vagyok,

sietségemben a jót teszem félre

az első három sor után, boldog vagyok,

hogy mehet, nincs vele dolgom;

a rosszat olvasom el háromszor, néha

négyszer is, hogy vajon igazán olyan

rossz-e. De a legtöbb dolgom a se jóval,

se rosszal van, a langyossal. Ezt

többször is el kell olvasni, hogy hova

tartozik. Tizedszerre sem tartozik sehova.

Mennyire megértem Krisztus

türelmetlenségét, hogy kiköpte.”

Igen, adventben, a bűnbánati időben

szerkesztővé kell válnunk. Számba

kell vennünk gyengeségeinket, hiányosságainkat,

hátha ki lehet ezekből

hozni valami jót. Hiszen egyébként

az ezekkel való szembenézést mindig

halogatjuk, mindig csak a jó tulajdonságainkkal

törődünk spontán életritmusunkban.

Most szerkesztenünk

kell: a jó mehet, a rosszat kell vagy

megszüntetni, vagy helyes útra terelni.

Elszántsággal, erőfeszítéssel. De a

se jót, se rosszat, a közömböset mindenképpen

száműznünk kell. Áldott

szerkesztést kívánok.

Sutka István


2019. DECEMBER A MI LAPUNK

AZ ÖNKORMÁNYZAT HÍREI

TAROLTAK FEHÉRBOROK ÉS A SZŐREGI ŐR-

LEMÉNYEK

I. helyezett: Rubin Kft „OEM Szegedi

paprika, édes, Sszegedi fajták

házasítása” (Szőreg)

II. helyezett: Rubin Kft „OEM Szegedi

paprika, édes, mihálytelki fajta”

(Szőreg)

III. helyezett: Bráj Róbert és Touré

Mohamed Laye „édes, csudapaprika

küvé, Bolero és Szegedi 80-as

fajtákból” (Szeged)

KÖZÖNSÉGDÍJ: Sós Győző

„édes” (Zákányszék)

A dobogós paprikák mellett 8

arany, 12 ezüst és 12 bronz minősítést

osztottak ki.

A bor- és paprikamustra teljes

eredménylistája pontszámokkal a

település hivatalos felületén (szatymaz.hu)

böngészhető.

A NOVEMBERI TES-

TÜLETI ÜLÉSRŐL

Egyre erősebb a felhozatal a szatymazi

bor- és paprikamustrán.

A november 15-16-i hétvégén paprikaillatban

és borfelhőben úszott

a Dankó Pista Faluház. A mustrákat

kilencedik éve kíséri színvonalas

szakmai fórum, ahol a

bor- és paprikaágazat aktuális kérdéseit,

legújabb trendjeit ismertetik

az előadók. Barna Károly polgármester

elmondta, hogy a szakmai

rendezvények a helyi és környékbeli

gazdák tájékozódását segítik.

Minden évben egyre jobb minőségű

minták érkeznek a versenyre,

mondja Barna Károly. Az idén változtattak

a borminősítés rendjén,

szakmailag szigorúbb rendszerben

tesztelték a mintákat.

127 nevezett borminta között szép

számmal akadt olyan, aminek neves

borász szerepelt a címkéjén. A

négy öttagú bírálóbizottság döntése

alapján a következő borok szerepeltek

a legjobban.

Legjobb vörös: Fekete Leányka

2017 (Balla Géza, Arad)

Legjobb fehér: Cuve fehér 2017

(olaszrizling, rajnai rizling, zeusz)

(Dunai János, Badacsony)

Legjobb rosé: Kékfrankos Rosé

2019 (Rittgasszer Róbert, Nemesnádudvar)

Különdíj: Meggybor – édes

2019 (Biocentrum – Palik Pincészet,

Peszektergenye)

A rendezvény bora: Kékfrankos

2018 (Pusztai Csaba, Csongrád)

A mezőny erejét jelzi, hogy 34 bor

kapott aranyminősítést, 39 mintát

ezüstre értékeltek, harminc kapott

bronz oklevelet.

A paprikamustrára 64 őrleményt

küldtek be a termelők. A szervezők

az idén már új név alatt futtatták a

versenyt, a szatymazi paprikmustra

hivatalos elnevezése: Vastagh József

Paprikaőrlemény-verseny. A

legjobbra értékelt paprikák és gazdái

a következők.

Az októberi megalakulás után november

14-én tartott először rendes

ülést az új összetételű képviselő-testület,

ahol a képviselők

megismerték és elfogadták a polgármesteri

hivatal munkájáról szóló

tájékoztatót.

A kistérségi társulási formában

üzemelő, helyi szociális feladatok

kezeléséről dr. Csúcs Áron igazgató,

a Szegedi Kistérség Többcélú

Társuás (SZKKT) vezetője tartott

tájékoztatót. Ehhez kapcsolódóan

a szatymazi bölcsőde tavalyi beszámolóját

is elfogadták.

A helyi adórendeletek felülvizsgálata

napirend sem hozott meglepetést:

nem változnak a helyi adók

Szatymazon, és változatlanok maradtak

a közterületfoglalási és a

családi események igazgatási díjtételei

is.

Az ülésen megtárgyalták a Neszűrjhegyi

úti buszmegálló kérdését

is: árajánlatokat kérnek a buszmegálló

közvilágítására.

Döntés született a faluház mögötti

játszótér megújításáról is. A tervek

szerint tavaszra készülnek el a felújított

eszközök.

3


A MI LAPUNK

2019. DECEMBER

MEGNYÍLT A SZALA-

KÓTA-HÁZ

Egy uniós finanszírozású projekt

részeként 2019. november 8-án

megnyílt a Szalakóta Látogatóközpont,

amely a szegedi Fehér-tó mellett,

Sándorfalva lakott területéhez

közel, Szatymaz külterületén található,

a két település között. A Kiskunsági

Nemzeti Park Igazgatóság

(KNPI) beruházásaként épült bemutatóhely

üzemeltetését a Magyar

Madártani és Természetvédelmi

Egyesület (MME) végzi. Egész évben

ökoturisztikai és oktatási programok,

madarásztáborok és kutatási

feladatok helyszíne lesz.

ERZSIKE NÉNI KÖ-

SZÖNTÉSE

Vincze Ferencné november 18-án

volt 90 éves. Erzsike nénit hétfőn

Barna Károly polgármester és Virágh

Éva köszöntötte a polgármesteri

hivatal és az önkormányzat nevében.

PÁLYÁZAT SZOCIÁLIS TÜZELŐRE

Tájékoztatjuk a község lakosságát,

hogy a Belügyminisztérium

BMÖGF/51-41/2019. számú támogatói

okirata alapján Szatymaz

Község Önkormányzat Képviselő-testülete

elfogadta a 10/2019.

(IX.20.) önkormányzati rendeletét,

amelynek értelmében a szociálisan

rászorulók részére barnakőszenet

biztosít.

A rendelet alapján szociális célú

barnakőszén-juttatásra jogosult az

a személy, akinek a háztartásában

együtt élő személyek egy főre jutó

jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum

összegének 250%-

át (71.250,- forintot), és vagyona

nincs.

A támogatás megállapítása kérelemre

indul. A szociális szén igénylésére

vonatkozó kérelmet formanyomtatványon

kell benyújtani,

amelyhez csatolni kell a jövedelemigazolásokat.

Szociális szén igényléséhez szükséges

nyomtatvány letölthető a www.

szatymaz.hu oldalon, vagy kérhető

a Szatymazi Polgármesteri Hivatal

szociális irodájában ügyfélfogadási

időben.

Ügyfélfogadás: hétfő: 8:00–12:00,

szerda: 8:00–16:00, péntek: 8:00–

12:00.

A kérelmek elbírálása során előnyt

élvez, aki:

a) az aktív korúak ellátásában,

b) időskorúak járadékában,

c) lakhatáshoz kapcsolódó települési

támogatásban részesül, illetve

d) a gyermekek védelméről és a

gyámügyi igazgatásról szóló törvényben

szabályozott halmozottan

hátrányos helyzetű gyermeket nevelő

család.

A kérelem benyújtására 2020. január

31. napjáig van lehetőség.

IGAZGATÁSI SZÜNET A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN

2019. december 23-a és január

1-je között igazgatási szünet lesz a

szatymazi polgármesteri hivatalban.

Ebben az időszakban ügyfeleket

nem fogadnak.

4

Halotti anyakönyvi ügyelet az alábbi

két időpontban lesz:

2019. december 23-án 10:00–12:00

óráig, valamint

2019. december 30-án 10:00–12:00

óráig.


2019. DECEMBER A MI LAPUNK

DANKÓ PISTA MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR

KEDVES OLVASÓINK!

Az év végéhez közeledünk. Szeretnénk

Önöknek megköszönni, hogy a könyvtárunkat

nagy odaadással látogatták

az idei évben is, ahogy az elmúlt években.

Könyvtárunk örömmel látja, hogy

szívesen vesznek részt a programjainkon.

Látogatóink száma évről évre növekszik,

a 2016. év végéig 44, a 2017. év

végéig 29, a 2018. év végéig 45 és 2019.

november közepéig 56 új olvasót köszönthettünk

intézményünkben.

Kellemes, Meghitt Ünnepeket

kíván a Szatymazi

könyvtár Kedves Olvasóinak!

Jövőre is nagy

szeretettel várjuk Önöket a

könyvtárunkba és rendezvényeinkre!

TÍZÉVES A FAKANÁL

KLUB

Tízéves születésnapját ünnepelte péntek

délután a Szatymazi Fakanál Klub.

A főzést szerető társaság kilenc fővel

alakult meg 2009-ben Rácz László

amatőr királyi szakács vezetésével.

– Én most hivatalosan nem főzök, mert

betegállományban vagyok, csak itt pihenek

a bogrács mellett, mert az orvosom

a legutóbbi műtét óta ettől is eltiltott,

ezért csak szakmai tanácsadóként

vagyok itt – mondta péntek délután

a szatymazi művelődési ház udvarán

Rácz László, akinek vezetésével tíz évvel

ezelőtt megalakult a Szatymazi Fakanál

Klub. A klub Budapesten 2010-

ben aranydiplomát kapott, Rácz Lászlót

pedig a Mátyás Király Kerekasztal Lovagrend

vette fel soraiba.

Rácz László 1944. június 26-án született

Szatymazon. 2002-ben a hódmezővásárhelyi

állattenyésztési napokon

főzött először versenyen hivatalosan,

amit azonnal meg is nyert, majd a rá

következő néhány évben is sorra hozta

el az aranyat, azelőtt csak falunapokon

és lakodalomban főzött. Laci bácsiról

jó néhányszor írtunk már lapunkban.

Már kisgyerekként főzött iszapszagú

halászlét a kifogott csíkhalakból.

– 2006 óta jártam Kiskunfélegyházára,

ahol az Amatőr Királyi Szakács Klub

tagja voltam, mire azt mondta a polgármester,

minek járok én Félegyházára,

csináljak itt egy klubot. Na, így

alakultunk meg 2009-ben – mesélte

az amatőr királyi szakács, aki hét éve

rendszeresen süt-főz Böjte Csaba ferences

rendi szerzetes erdélyi árváinak is.

A klub a tíz év alatt 140 oklevél mellett

számtalan díjat, elismerést hozott haza.

A jubileum alkalmából füstölt csülkös

babgulyás készült, amit azért csak megkavart

néha a klub szellemi atyja, akitől

a fiatalabbak, Lajkó Zoltán és Gyenes

Krisztián veszik majd át a stafétát.

Az ünnepi vacsora öt kiló csülök és

két kiló bab felhasználásával készült el,

húsz embernek is elég lett volna

(delmagyar.hu)

5


A MI LAPUNK

2019. DECEMBER

ÓVODAI ÉS ISKOLAI HÍREK

ISKOLÁNK HÍREI

Az őszi szünet előtti iskolába (vissza)

szokás izgalmas időszaka az október

végi – november eleji őszi szünet

után szorgos-dolgos, mondhatni

szürke hétköznapokká szelídül,

amelybe újabb felpezsdülést a Mikulás,

majd karácsony (és persze a

téli szünet) várása, azaz az advent

időszaka hoz újra. Természetesen

az órarendet, a tanmeneteket és a

menetrendszerű be- és kicsengetéseket

időnként igyekszünk mindenféle

érdekes programokkal,

élményekkel megfűszerezni, amelyekből

azért az előző lapszámbéli

tudósításunk óta is akadt szépszámmal.

November 4-én 8. osztályos tanulóinknak

ismét lehetőségük nyílt

ellátogatni a Szegedi Radnóti Miklós

Kísérleti Gimnázium „termosz”

Természettudományos Oktatási

Szaklaboratóriumába, hogy természettudományos

ismereteiket bővítsék.

Biológiából az élettani jellemzők

mérése során vérnyomást,

vitálkapacitást mértek, és művérrel

vércsoport-meghatározást végeztek,

kémiából pedig, ahogy az

illik, kísérleteztek. Köszönjük Bertók

Mónika és Szűcsné Gera Julianna

tanárnők munkáját, valamint

a szatymazi önkormányzat

és az ÖNO munkatársainak pedig

6

a szállításban

nyújtott segítséget!

Iskolánk csapata

a VIII.

Fehértavi

D a r v a d o z á s

alkalmából

a Kiskunsági

Nemzeti

Park által

szervezett

Természetkutató

akadályversenyen vett részt

november 8-án. A versenyre előzetes

feladatként a gulipánt bemutató

poszterrel készültek a gyerekek,

majd a verseny napján elméleti és

gyakorlati

feladatokat

(pl. vízvizsgálat,

madárf

e l i s m e r é s ,

növényismeret)

oldottak

meg valós terepi

feltételek

között. A

csapat tagjai

Antal Laura

(8/B), Polyák

Emese (8/B)

és Oláh Bianka

(7/A) osztályos tanulók voltak,

akik az igen előkelő II. helyezést

szerezték meg, így iskolánkat képviselhetik

a Naprózsa

Erdei Iskolában

szervezett

jutalomtáborban.

Felkészítő tanáruk

Szűcsné Gera Julianna,

gratulálunk!

Hittanosaink november

9-én,

szombaton Forráskútra

kaptak meghívást,

ahol egy

új kezdeményezés

eredményeképpen

öt település, Bordány,

Forráskút,

Üllés, Szatymaz és

Zsombó hittanosai

találkoztak egymással. A közel

80 gyerek és hitoktatóik közös játékokban

ismerkedtek egymással és

az Árpád-házi szentekkel, akik közül

mi természetesen Szent Istvánt

képviseltük. A sok játék után bőséges

uzsonna, majd gyerekmise zárta

a programot, ahonnan szomorú

szívvel és a következő alkalmat

türelmetlenül várva tért haza Dékányné

dr. Balogh Andrea csapata.

Iskolánk 3/A osztálya november

közepén vett részt egy minikiránduláson.

Célpontjukat képletesen

és ténylegesen is pontosan belőtték,

ugyanis lézerharcon vettek

részt a Lézerjátszma Szeged jóvoltából.

Izgalom, rengeteg mozgás

és versengés fűszerezte az amúgy

is ingergazdag környezetben lejátszott

csatákat. A délután az egybehangzó

„Jövünk legközelebb is!”

felkiáltással zárult. Köszönjük Pölösné

Rovó Zsanett tanítónő szervezőmunkáját

és a közreműködő

szülők segítségét!


2019. DECEMBER A MI LAPUNK

November hónapban hagyományainkhoz

híven megrendeztük az

őszi papírgyűjtést is, amelynek hivatalos

eredményéről lapzártánkig

még sajnos nem érkezett hír,

de természetesen hálás szívvel köszönjük

mindenkinek, aki a felelős

hulladékgazdálkodás igen fontos

ügye mellé állt. Az biztos, hogy az

összefogásunknak köszönhetően

több mint 14 tonna, azaz több mint

14 000 kilogramm papír gyűlt öszsze,

amit a Szegedi Hulladékgazdálkodási

Nonprofit Kft. hasznosít

majd újra – köszönjük.

A mögöttünk és előttünk álló napok-hetek

továbbtanuló nyolcadikosaink

(és osztályfőnökeik) számára

is tartalmaznak tennivalót

bőven. Iskolánkban november 14-

én Pályaválasztási Roadshowt rendeztünk,

ahova 15 környékbeli középiskola

képviselője fogadta el

meghívásunkat, és nyújtott tájékoztatást

az intézményükben folyó

munkáról, valamint a szülők

tájékozódhattak a 2020 szeptemberében

megváltozó szakképzés

lehetőségeiről is. Megköszönjük a

szülőknek, hogyha a pályaválasztásban

az iskolával karöltve nagy

türelemmel, szeretettel és gondosan

segítik gyermekeiket.

Áldott adventi készülődést, szeretetteljes

ünnepeket és vágyaiknak

megfelelő évet kíván minden kedves

diákjának és hozzátartozóiknak

a Szent István Katolikus Általános

Iskola nevelőtestülete! S

engedjék meg, hogy azzal a felhívással

zárjam, hogy ha tehetik, köszöntsék

velünk együtt az új esztendőt

a január 18-i iskolabálban!

Pölösné Hudák Dóra

A SZATYMAZI KÖNYVTÁRBAN

ÖRÖMPÉNTEK

Advent harmadik vasárnapja az

örömvasárnap. Ennek alkalmából

pénteken süteménnyel és apró

meglepetéssel fogadjuk a hozzánk

érkező Felnőtteket és gyermekeket.

Várunk mindenkit nagy szeretettel!

Karácsonyfadíszítés

a könyvtárban!

D E C E M B E R B E N N A G Y S Z E R E T E T T E L

V Á R J U K A S Z E N T I S T V Á N K A T O L I K U S

Á L T A L Á N O S I S K O L A 3 - 4 . O S Z T Á L Y O S

T A N U L Ó I T A K Ö N Y V T Á R U N K B A .

D Í S Z Í T S Ü K F E L I S M É T E G Y Ü T T A

K Ö N Y V T Á R K A R Á C S O N Y F Á J Á T !

Találkozzunk 2019. december

13-án, pénteken a

Szatymazi könyvtárban!

@szatymazikonyvtar

szatymazikonyvtar

7


A MI LAPUNK

2019. DECEMBER

BENÉPESÜLT AZ

OVIFALU

2019. október 26-án ünnepélyes keretek

között felavattuk, és a gyerekek

birtokba vehették az óvoda udvarán

kialakított közlekedési parkot és minifalut.

Jól sikerült családi napot tudhatunk

magunkénak.

Az elmúlt hónapokban szülők, nagyszülők,

intézmények, helyi cégek, civil

szervezetek, vállalkozások, önkéntesek,

jelenlegi és volt óvodások boldogan

álltak kezdeményezésünk mellé.

Támogatásukkal valósult meg az óvodánk

udvarán a régen megálmodott

közlekedési park és minifalu. Hihetetlen

nagy örömmel tölt el bennünket

az a sok segítség, amelyet minden

megkeresett támogatónk részéről tapasztaltunk.

Az ünnepi esemény előkészítésénél

az óvó nénik munkáját a

nyugdíjas kollégák is aktívan, önzetlenül

segítették. Közlekedési parkot

adtunk át igazi utakkal, jelzőtáblákkal,

körforgalmakkal.

Az óvodások játékos közlekedési műsorral

készültek az avatás alkalmából.

Az ünnepélyes megnyitó után szegedi

és szatymazi rendőrök ismertették

a gyerekekkel a közlekedési szabályokat,

és elindulhatott a forgalom a közlekedési

parkban.

A Szatymazért Alapítvány támogatásával

vásárolt futóbiciklikkel, az

NKM Mobilitás Kft. által felajánlott

kis, lábbal hajtós autókkal vették birtokba

a gyerekek a közlekedési parkot.

Akinek elfogyott az üzemanyag a

járművéből, tankolhatott is a park közepén

létesített benzinkúton. Szükség

esetén megszereltethette, vagy megszerelhette

autóját, biciklijét. A benzinkút

eszközeit Zacsok Csaba készítette

és ajándékozta. A megnyitón ő

is ott volt, segített tankolni, az autószereléshez

segítséget, szakmai útmutatást

adott a gyerekeknek, ami nagy

öröm volt számukra. Tankolásnál az

„üzemanyag” a Törpi által felajánlott

üdítő volt.

A járművekre várakozó gyerekeknek

a jelen lévő rendőrök kutyás bemutatót

tartottak. E nagyon érdekes és izgalmas

program a gyerekek és a szülők

számára is a nap egyik fénypontja

volt.

Ezzel a programmal párhuzamosan

megnyíltak a minifalu kis házai is.

A postahivatalban a szatymazi posta

dolgozója, Kissné Tót Tünde várta

a gyerekeket, felszerelését a Magyar

Posta Zrt. adományozta. Köszönjük

nekik a sok-sok érdekes berendezést:

postaládát, írógépet, kasszát,

telefont, képeslaptartót, postás táskákat,

postás inget, kendőt stb. Egy igazi

nagy postaláda került a kis postahivatal

mellé, ahová a gyerekek a képeslapokat,

leveleket bedobhatták. Külön

bélyegzőt is készíttettek részünkre,

Óvoda Posta Szatymaz felirattal.

Köszönet Kissné Tót Tündének, valamint

a helyi és a szegedi posta dolgozóinak

a támogatásért. A postán

minden kisgyerek óvodánk saját képeslapját

kapta ajándékba, saját új pecsétünkkel

ellátva.

Megnyílt a minifaluban a Törpi Diszkont

is. Hell Zsolt készítette a polcokat

és a cégéreket, nagy igényességgel.

Márta Ferenc felajánlása a bolt berendezése:

mini bevásárlókosarak, „tartós”

zöldségek és gyümölcsök stb. A

gyerekek ajándékcukorkát kaptak a

vásárlás mellé Márta Ferenc és a Törpi

Diszkont felajánlásaként.

Az orvosi rendelőt dr. Lengyel Andrea,

falunk háziorvosa, dr. Szilágyi

Katalin gyermekorvos és Mezeiné

Bérczy Sarolta védőnő rendezte be.

Ábrahám Lászlóné Inci néni orvosi

köpenyeket varrt a gyerekeknek. A

fantasztikusan felszerelt orvosi rendelőben

reggel megkezdődött a rendelés.

Andrea doktor néni egész délelőtt

dolgozott a mini rendelőben, a

gyerekek nagy örömére, miközben

megtanulták, hol kell várakozni, hogy

illik viselkedni stb. Andrea megmutatta

az orvosi teendőket, sőt kedvesen

felajánlotta a szülőknek is a segítséget.

Nagyon élvezetes játék folyt

a rendelőben. A védőnéni magasságot

és súlyt mért a gyerekeknek, a kis pá-

8


2019. DECEMBER A MI LAPUNK

cienseknek a doktor néni gumicukrot

adott ajándékba.

Az iskola-kézműves házban a tanító

nénik, Andrea néni, Ági néni és

Gabi néni örömmel fogadták a gyerekeket,

vezetésükkel belekóstolhattak

az iskolai életbe. Dékányné dr. Balogh

Andrea tanító néni felajánlásából

minden gyermek iskolai ceruzát

kapott ajándékba.

A szórakozásról a Truffaldino Bábszínház

gondoskodott, élvezetes, a

Népek zenéje című ajándék-előadásukban

a környező országok legnépszerűbb

komolyzenéire kedves kis

bábtörténeteket jelenítettek meg.

A nagy ünneplésből nem maradhatott

ki a nagy eszem-iszom sem. A Szálka

Halászcsárda, Róvó Richárd és felesége

felajánlása jóvoltából finom szendvicseket

ehettünk. A „szupercsapat”, a

helyi Gondozási Központ dolgozói ismét

elkápráztattak bennünket finom

palacsintáikkal. Köszönjük felajánlásukat

és kitartó segítségüket. A Szatymazi

Nőegylet csodálatos limonádéjával

olthattuk szomjunkat. Kiváló

készítményük nagy örömet szerzett

gyerekeknek és szülőknek egyaránt.

Köszönjük a felajánlást!

Példaértékű összefogást és pozitív

hozzáállást tapasztaltunk a gyerekekért.

A jó ügyért, a közös célért közösen

tettünk. Szeretnénk, ha mindenki,

aki segített és támogatott

bennünket, két keze munkájával,

anyagi vagy tárgyi felajánlással, jó tanáccsal,

vagy segítő szándékkal volt

kezdeményezésünk felé, érezze sajátjának,

és örömmel mutassa meg gyermekének,

unokájának, hogy igen, ezt

mi közösen, nagy összefogással hoztuk

létre. Különös élmény, életre szóló

emlék marad – úgy gondoljuk, mindenki

számára – ez az összefogás, ez a

közös munka. És ami feledhetetlen az

az aktivitás, pozitív hozzáállás, amit

tapasztaltunk.

Hálás szívvel köszönjük mindenkinek!

Mi Óvodánk Alapítvány

Szatymaz

Hegedűsné Posta Mária

Köszönetnyilvánítás

Szeretnénk köszönetet mondani a CE

Glass Industries vezetőségének óvodánk

támogatásáért. Az óvoda legrégebbi

épületében egy balett-termet

alakítottunk ki a használaton kívüli

csoportszobából, amihez a CE Glass

nagyméretű balett-tükröt adományozott.

Így a jövendőbeli kis óvodás balerináink

tükör előtt próbálgathatják

a mozgást, a táncot, amely a balett

alapmozdulatainak elsajátításában,

illetve az összehangolt csoporttánc

megvalósításában alapvető fontosságú.

Emellett az óvoda főépületének

mosdóját hat kisebb tükörrel újítottuk

meg, szintén a CE Glass felajánlásával.

Köszönjük a felajánlásokat!

Mi Óvodánk Alapítvány

Szatymaz

Hegedűsné Posta Mária

9


A MI LAPUNK

2019. DECEMBER

EGYHÁZI HÍREK

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBETRE EMLÉKEZVE

November 17-én vasárnap, a reggeli

és esti szentmise záró áldása előtt kenyereket

áldottunk meg, amelyeket a

szentmise végén osztottunk ki, reggel

a szatymazi Egyházközség Caritas-tagjai,

az esti után pedig a 8. osztályos

hittanosok adták a cipókat a

jelenlévők kezébe.

Az esti szentmisén a 8. osztályos hittanosok

Árpád-házi Szent Erzsébet

legendáját idézték fel hangjátékukkal.

A cipó a szent királylány Árpád-házi

Szent Erzsébet adományozó, rászoruló

cselekedetére utal. Az egész világon

tisztelt magyar szent a karitászmozgalom

védőszentje. Legismertebb legendája

szerint egy téli éjszakán,

anyósa tilalma ellenére, élelmet vitt a

szegényeknek, de az őrök észrevették.

A kötényében lévő kenyérdarabok rózsákká

változtak, így elkerülte anyósa

haragját, de sehogy sem értették,

hogy került rózsa télvíz idején a kötőjébe.

BETLEHEM-OLTÁR

A Mi Lapunk októberi számában már

hírt adtunk arról, hogy előkerült az

1947-ben Németh Kálmán szobrászművész-restaurátor

által készített Betlehem.

Hosszú évtizedek után, 2019-

ben újra visszakerült a templomtérbe.

MEGÚJULT A TEMP-

LOM HANGOSÍTÁSA

2019 novemberében, az Emberi Erőforrások

Minisztériuma és Szatymaz

Község Önkormányzata támogatásával

újult meg a templom hangosítórendszere.

Búcsúzunk tőlük

PRO ECCLESIA

SZATYMAZI-

ENSIS-DÍJ

A Szatymaz Egyházközségért díjat

2016-ban alapította a szatymazi Egyházközség.

Minden évben egyszer,

Árpád-házi Szent Erzsébet napján,

egy, a közösségben szolgálatot teljesítő

tagjának adományozza. Az idei év

november 17-én a szatymazi közösségért

végzett szolgálatáért való elismerésként

Báló Bertalan, a szatymazi

Szent István király Egyházközség világi

elnöke részesült az elismerésben.

Berczi András (1929)

Szegedi u. 14.

Kotroczó András (1947)

II. körzet 184.

Arató László János (1968)

Fehértói kertsor 31.

10


2019. DECEMBER A MI LAPUNK

MA SZÜLETETT A

MEGVÁLTÓNK

„Azokban a napokban történt,

hogy Augusztusz császár rendeletet

adott ki, hogy az egész földkerekséget

írják össze. Ez az első

összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója

alatt volt. Mindenki elment

a maga városába, hogy öszszeírják.

József is fölment Galilea

Názáret nevű városából Júdeába,

Dávid városába, Betlehembe,

mert Dávid házából és nemzetségéből

származott, hogy összeírják

jegyesével, Máriával együtt, aki

áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk

alatt elérkezett a szülés

ideje. Mária megszülte elsőszülött

fiát, bepólyálta és jászolba fektette,

mert nem jutott nekik hely

a szálláson. Pásztorok tanyáztak

a vidéken, kint a szabad ég alatt,

és éjnek idején őrizték nyájukat.

Egyszerre csak ott állt előttük az

Úr angyala, és beragyogta őket az

Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.

De az angyal így szólt hozzájuk:

»Ne féljetek! Íme, nagy örömet

adok tudtul nektek és az lesz majd

az egész népnek. Ma megszületett

a Megváltó nektek, Krisztus,

az Úr, Dávid városában. Ez lesz

a jel: Találtok egy jászolba fektetett,

bepólyált gyermeket.« Hirtelen

mennyei seregek sokasága vette

körül az angyalt, és dicsőítette

az Istent ezekkel a szavakkal: »Dicsőség

a magasságban Istennek és

békesség a földön a jóakarat embereinek!«”

(Lk 2,1–14)

Karácsony a hit szempontjából a

világtörténelem legdöntőbb eseménye.

Isten végső elhatározását

jelenti: felveszi az emberi természetet,

s ezzel a végtelen Teremtő

visszavonhatatlanul elkötelezi

magát a véges teremtmény mellett.

Az első karácsony óta Isten

és az ember története összefonódik,

és szétválaszthatatlanul egygyé

válik. A Gyermek, Istentől,

az Atyától jön, tehát eredetét nem

tudjuk tökéletesen kifürkészni,

mert a szentháromságos titkot véges

létezőként nem tudjuk teljesen

feltérképezni – de ez a Gyermek a

múlthoz, az emberi történelemhez

is kötődik, benne Isten ígéretéhez:

Betlehemben, Dávid városában

születik.

Világra jövetele az emberi természetet

minőségileg megemeli,

ahogy az evangélium mondja:

nagy öröm „az egész népnek”,

mindenkinek – ám teljes intimitásban

van még: anyján és nevelőatyján

kívül egyelőre csak néhány

egyszerű pásztor szerez róla tudomást.

Ez a gyermek nem más,

mint a Megváltó, az Úr Krisztus,

mert egész élete kinyilatkoztatássá

magasztosul: a teremtményi

mérték szerint tökéletesen közölni

fogja Isten belső létteljességét,

s a megváltói művével belerejti a

Szentháromság titkába az emberi

nemet – egyenlőre ő csak Kisded,

„pólyába takarva, jászolba fektetve”.

Az ellentéteket a körülmények is

aláhúzzák: angyalsereg, menynyei

fényesség az egyik oldalon

– otthontalanság, kivertség, szegény

istálló a másikon. De pontosan

az angyalok éneke tartalmazza

a szélsőségek harmóniáját,

a vertikális ellentétek csodálatos

egybeolvadását: ami itt történt

ezen a szentséges éjszakán, az által

Isten dicsősége és a jóakaratú

emberek békessége vált nyilvánvalóvá.

A jézusi születést éjszaka

ünnepeljük: már ez utal arra,

hogy a fordulópontot érintjük.

Magunk mögött hagyjuk a sötétséget,

vár ránk a hajnal világossága.

Mögöttünk az Isten-nélküliséggel

terhelt múlt, előttünk az

Istentől jövő világosság, az új élet

reménye.

Karácsony éjszaka a Megváltó

születésével elkezdődött egy történés,

amely ma is tart, s amelynek

mi is részesei vagyunk. Elkezdődött

egy isteni program, amely

a világegyetemet, a világtörténelmet,

s magunkat is egyenként

célhoz juttat. Ha vállaljuk ezen

éjszaka a döntést, akkor a legnagyszerűbb

feladat elfogadására

mondunk igent: újra megkeressük

önmagunk helyét ebben az Istent

és embert, embert és embert öszszekötő

folyamatban úgy, hogy

megfogjuk a Megváltó kezét.

Ez töprengéssel, csenddel, imádsággal

jár. Mi, akik a külső ünnepet

ezernyi fáradtsággal előkészítettük,

s vallási programmal is

alkalmassá próbáltuk tenni magunkat

a Gyermek fogadására,

most, karácsony éjszaka, ha pár

percet is, húzódjunk magunkba.

És várjunk.

Lám, a mindenből tréfát űző Karinthy

Frigyes is így tudott elmélkedni

„Isten” című írásában:

„eddig mi kerestük Őt – most

hagyjuk, hogy Ő megtaláljon

minket. Két dolgot most már biztosan

tudok. Az egyik, hogy rajtam

kívül van valahol ő, aki tud

rólam, aki jobban tudja nálam, ki

vagyok. A másik, hogy hiába keresem

így, vakon tapogatózva,

ha mindketten keresgélünk, eltévesztjük

egymást, elmegyünk

egymás mellett. Egyikünknek

csendben kell maradnia, hadd legyek

én az, a gyöngébb és fáradtabb.

Várnom kell és figyelnem,

várnom és figyelnem türelemmel,

és csak amikor közelemben érzem

tapogató kezét, szabad immár

suttognom halkan: itt vagyok, itt

vagyok, itt vagyok, én vagyok az.

Lám, milyen egyszerű és világos

lett minden, jaj, Istenem, én Istenem,

én külön Istenem.”

Igen, ez a lényeg: a karácsonyi

történet váljon a mi történetünkké:

kapjon Isten arcot Jézus által,

és lépjen be szívünkbe.

Reményik Sándor írja Istenarc

című versében: „Egy istenarc van

eltemetve bennem.” Merjük felfedezni

ezt az arcot életükben. Áldott

Karácsonyt!

Sutka István

11


A MI LAPUNK

2019. DECEMBER

ADVENTI ÉLELMI-

SZERGYŰJTÉS

Községünkben, november 19-től,

Szent Erzsébet napjától a plébániai

Caritas tartósélelmiszer-gyűjtést

szervez, amellyel rászoruló családokat

támogat. Ezen felajánlásokat és

adományokat a templomban, illetve

a plébánián (szerdai napokon 9:00–

11:00 óráig) lehet leadni december

15-éig.

Ezzel egy ősegyházi hagyományt elevenítünk

fel, hiszen az első század

keresztényei a kenyértörésre hozták

magukkal a szegényeknek szánt adományaikat.

Az ő példájukat követve

kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat

és tegyék

a templomban erre kijelölt helyre. A

legkisebb adománnyal is a felebaráti

szeretet csodája valósul meg közöttünk.

Köszönjük!

a Caritas munkatársai

ÜNNEPI MISEREND

DECEMBER 24. KEDD

23:30 – Gyertyaláng Énekkar

karácsonyi zenés áhítata

24:00 – Ünnepi szentmise

DECEMBER 25. SZERDA

JÉZUS SZÜLETÉSÉNEK

ÜNNEPE

8:30 – Karácsonyi ünnepi

szentmise

17:00 – Karácsonyi ünnepi

szentmise

DECEMBER 26. CSÜTÖRTÖK

SZENT ISTVÁN DIAKÓNUS

ÜNNEPE

8:30 – Ünnepi szentmise

DECEMBER 29. VASÁRNAP

SZENT CSALÁD ÜNNEPE

8:30 – Szentmise, családok

megáldása

17:00 – Szentmise, családok

megáldása

DECEMBER 31. KEDD

17:00 – Év végi hálaadás

JANUÁR 1. SZERDA

SZŰZ MÁRIA

ISTENANYASÁGÁNAK

ÜNNEPE, ÚJÉV

8:30 – Ünnepi szentmise

17:00 – Ünnepi szentmise

12


2019. DECEMBER A MI LAPUNK

TÜKRÖKET ADOTT A CE GLASS AZ ÓVODÁNAK

A MI SZAVUNK

Befejeződtek a szatymazi óvoda felújítási

munkálatai, ami során CE Glass-tükrökkel

szépültek meg a régi óvodaépület

felújított mosdói, ezeket a helyi üvegipari

cég adományozta az óvodának.

A gyermekek nagy örömére a régi tornaterem

is megújult, és a hatalmas fali tükröknek

köszönhetően igazi balett-teremmé

vált, amit szintén a CE Glass ajánlott

fel az intézménynek.

A CE Glass számára mindig is fontos volt

a szatymazi közösség támogatása, hiszen

számos dolgozójuk helybeli, akik régóta

az üvegiparban dolgoznak a cég itteni telephelyén.

Az üvegiparelit csapata a modern termelőcsarnokban

kiváló szaktudással és a

legkorszerűbb gépeken végzi az üvegfeldolgozást.

Az Szatymazi óvodásoknak

adományozott tükrök is innen kerültek

ki, amit a legnagyobb gondossággal szállítottak

és szereltek fel az óvodába, ami

mindig is nagy szerepet játszott a helybéli

gyermekek fejlődésében.

A polgármesteri hivatal és a település

naprakész híreit keresse közösségi

oldalunkon!

SZABÓ ANDREA: TUDOM, KI VAGY

Tudom, ki vagy. Tudom, honnan jöszsz,

de azt, hogy hová tartasz, még

nem. Azt kettőnknek kell kitalálni.

Tudom, ki vagy. Egy dalt hallgattunk.

Soha nem hallottad. Még a pocakomban

sem, de felismerted. Láttam az

arcodon, hogy felismerted. Akkor

már tudtam, hogy ki vagy, és honnan

jöttél. A dal hallgatása közben simogattalak,

és te képeket, illatokat, érzéseket

küldtél nekem. Gyűrött katonaing,

kapca, csizma. Verejték. Egy

gyűrűsujj hiánya. Nyári zápor áztatta

hegyoldal. Tiszta szoba. Boldog gyermekkort

idéztél nekem. Ahol libát legeltettél,

korán keltél, de kint a mezőn

olvastál. A húgod kacagása, ahogy

megtréfál. Édesapád szigora, édesanyád

ölelése. A szomszéd gyerekek.

Élvezted azt a gyerekkort. Szerettél

a Maros parton élni a hegyoldalban.

Szeretted a szőlőlugast az udvarban.

Puskaporszagot is küldtél, és háborút,

és zokogást. Majd gyereksírást, és

évekkel később még két gyermek sírását.

Majd újra a te sírásod hallom.

A múlt megvan. A jelent most éljük. A

jövőt pedig megálmodjuk, hogy egyszer

majd erre az életre is boldogan tekints

vissza. Mert édesanyád nagyon

szeretett. Mindenre megtanított,

amire tudott. Cserébe te is tanítottál

neki sok mindent. Egyszer majd, a jövőben,

még lehet, találkozunk. Akkor

lehet én ismerem majd fel azt a dalt,

amit még soha nem hallottam.

13


A MI LAPUNK

2019. DECEMBER

HAJRÁ SZATYMAZ!

JUDO EREDMÉNYEK

2019. 10. 26.

Ifjúsági Csapatbajnokság, Cegléd

2019. 11. 02.

Novi Sad Open, Újvidék, Szerbia

II. hely: Zádori Bálint (73 kg)

IV. hely:

Zádori Panna (44 kg)

Csörgő Dorina (48 kg)

Szekeres Katalin (57 kg)

Sipos Dorina (63 kg)

Kőhegyi Fanni (63 kg)

Hajnal Ramóna (70 kg)

Farkas Szilvia (+70 kg)

Fotó: IFI CSB lány

2019. 10. 26.

Amatőr felnőtt, Tataháza

II. hely:

Vízhányó Zoltán (nage waza)

Kuspiné Rácz Mónika (newaza)

III. hely:

Hujbert Lajos (newaza)

Kuspiné Rácz Mónika (nage waza)

V. hely:

Hujbert Lajos (nage waza)

Csapatkupa:

Szatymazi SE II. helyezett

14

2019. 11. 09.

Junior B Magyar Bajnokság, Győr

III. hely: Tompa Márton (+100kg)

2019. 11. 09.

Serdülő B Magyar Bajnokság, Győr

II. hely:

Kónya Ádám (36kg)

III. hely:

Túri Alex (73 kg)

V. hely:

Sisák Dániel (33 kg)

VII. hely:

Rafael Ábrahám (40 kg)

2019. 11. 10.

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos

Bajnokság, Budapest

Profi kategóriában

III. hely:

Tompa Péter (90 kg, Szegedi Tudományegyetem

Általános Orvostudományi

Kar)

V. hely:

Boris Kata (57 kg, Budapesti Metropolitan

Egyetem)

Amatőr kategóriában

I. hely:

Török Attila (66 kg, Eszterházy Károly

Egyetem Sporttudományi Intézet)

V. Hely:

Péter Luca (57 kg, SZTE Egészségtudományi

és Szociális Képzési Kar)

Köszönet a Csányi Kertészet Szatymaz

és Antman László úr támogatásáért!

Külön köszönet Szatymaz önkormányzatának

és Barna Károly polgármester

úrnak!


2019. DECEMBER A MI LAPUNK

POLGÁRMESTERI HIVATAL

Szatymaz, Kossuth u. 30.

tel. : 62 583 560

Ügyfélfogadás: hétfő, péntek: 8 00 –12 00 szerda:

8 00 –16 00

Polgármester: Barna Károly

tel. : 20 956 8786

Alpolgármester: Dékányné dr. Balogh Andrea

tel. : 30 517 7820

Jegyző: dr. Makay Enikő

tel. : 30 678 5548

Képviselők:

Báló Bertalan tel.: 30/935-3743

Dékányné dr. Balogh Andrea tel.: 30/517-7820

MezeinéBérczy Sarolta tel.: 20/242-2823

Nagyné dr. Hegedűs Anita tel.: 20/438-6602

Pölös László tel.: 30/229-7390

Szél József tel.: 70/684-0175

Tanyagondnokok:

Farkas Anett tel. : 20 455 4880

Bérczi Tamás tel. : 20 539 4370

ELSŐFOKÚ ÉPÍTÉSI HATÓSÁG

Szegedi Polgármesteri Hivatal • Szeged, Széchenyi

tér 11. tel. : 62 564 364

Ügyfélfogadás: szerda: 8 00 –16 00

péntek: 8 00 –12 00

ORVOSOK RENDELÉSE

Szatymaz, Kossuth u. 6.

dr. Lengyel Dezső tel. : 62 283 130

Hétköznap: 8 00 –11 00

Sürgősségi orvosi ügyelet

FELNŐTT:

Hétköznap: 11 00 –16 00

helyi háziorvosok közreműködésével a

20 55 44 901 telefonszámon.

16 00 –7 30 a 104-es telefonszámon.

Szombaton, vasárnap, valamint

munkaszüneti napokon: 07 30 –07 30

Elérhetőségi telefonszám/lakásra hívás:

104 ingyenesen hívható telefonszámon.

Rendelő helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15–17. szám alatti

felnőtt ügyeleti rendelőben (bejárat a Szilágyi utca felől).

EGÉSZSÉGHÁZ

Szatymaz, Ady E. u. 32.

dr. Lengyel Andrea tel. : 62 283 101/13

Hétköznap: 8 00 –11 00

Csak rendelési időben hívható mobil telefon:

20 214 1545

GYERMEKORVOS RENDELÉSE:

dr. Szilágyi Katalin tel. : 30 622 9428

rendelési idő alatt: 62 283 101/14

H, K, Cs, P: 8 00 –11 00

Szerda: 8 00 –10 00

KÖZVILÁGÍTÁSI HIBABEJELENTÉS:

62 565 881 / 4-es menü

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK

GYERMEK:

Hétköznap 11 00 –16 00 helyi

SZATYMAZI KÖZMŰVELŐDÉSI

EGYESÜLET

Burkus Andrásné tel: 20/263 8494

GONDOZÁSI KÖZPONT

gyermekorvos közreműködésével

Vezető: Simon Lajosné tel. : 62 283 169

sürgősségi ügyelet: 30 622 9428

TANYAGONDNOKOK

Hétköznap 16 00 –7 30 a mentőállomáson.

Szombaton, vasárnap, valamint

Rózsa Zoltán tel. : 20 260 0750

Karácsonyi Gergely tel. : 30 500 0532

munkaszüneti napokon: 07 30 –07 30

Sarapka Irén Katalin tel. : 30 567 1006

Vidácsné Lukucza Éva tel. : 30 229 7123

SZATYMAZI POSTA

Dózsa Gy. u. 19/A. tel. : 62 283 150

Nyitvatartás:

hétfő: 8

VÉDŐNŐK FOGADÓIDEJE:

–12 00 , 12 30 –17 00

kedd: 8 00 –12 00 , 12 30 –16 00

Igazné Herkó Mária

szerda: 8 00 –12 00 , 12 30 –16 00

tel. : 62 283 101/15

csütörtök: 8 00 –12 00 , 12 30 –16 00

Várandós tanácsadás: csütörtök: 12 00 –14 00

péntek: 8 00 –12 00 , 12 30 –15 00

Csecsemő- és kisgyermek-tanácsadás:

szerda: 10 00 –12 00

ÁLLATORVOS

(orvosi tanácsadással) szerda: 12 00 –14 00 Szatymaz, Rákóczi u. 50. tel. : 30 945 1386

Mezeiné Bérczy Sarolta

dr. Martinek Vilmos

Tel. : 62 283 101/15

Rendelési idő: hétköznap: 8 00 – 9 00

Várandós tanácsadás: hétfő: 12 00 –14 00

Csecsemő- és kisgyermek-tanácsadás:

hétfő: 14 00 –16 00 , szerda: 12 00 –14 00

FOGORVOSI RENDELÉS

dr. Bandl Erzsébet tel. : 62 283 101/12

hétfő, szerda: 14 00 –19 00

kedd: Iskolafogászat

csütörtök: 8 30 –14 00 , péntek: 8 30 –12 30

GYÓGYSZERTÁR

tel. : 62 283 110

Hétköznap: 7 30 –15 30

ÁLTALÁNOS ISKOLA

Ügyelet: www. maok. hu/allatorvosi_ugyeletek/csongrad_megye_2

RENDŐRSÉG

KÖRZETI MEGBÍZOTTAK

Andódi Tamás tel. : 20 209 5307

Kazi Tibor tel. : 20 209 5302

FALUGAZDÁSZ

Gémes Dóra tel. : 70 489 3852

Fogadóóra: hétfő: 08 00 –16 30

TELEHÁZ

Dózsa György u. 42. tel. : 62 583 520

hétfőtől péntekig: 8 00 –19 00

Szatymaz, Petőfi S. u. 6. tel. : 62 283 149

szombat: 10 00 –15 00

Igazgató: Barna Károlyné

vasárnap:

zárva

ÓVODA

Szatymaz József A u. 1. tel. : 62 283 114

Vezető: Marótiné Balogh Zita

SZATYMAZI NYUGDÍJASOK EGYE-

SÜLETE

Dózsa Gy. u. 42. (faluház)

tel. : 20 593 8866

BÖLCSŐDE

Elnök: Dohány Tamásné

Szatymaz, József A u. 1. tel. : 62 283 020

Vezető: Kormányos Éva

CSIPET-CSAPAT NAGYCSALÁDOS

EGYESÜLET

CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI

Vezető: Tóth Józsefné tel. : 20 934 4730

SZOLGÁLAT

tel. : 62 283 169

hétfő, csütörtök: 09 00 –13 00

SZATYMAZI NŐEGYLET

Gulyás Zsuzsa tel. : 20 566 6994

KÖNYVTÁR

Dózsa Gy. u. 42. tel.: 62/583-520

konyvtar@szatymaz.hu

kedd: 13 00 –18 00

szerda: 13 00 –15 00 HULLADÉKUDVAR

Nyitvatartás:

kedd: 08 00 –11 00 , 15 00 –19 00

péntek: 08 00 –11 00 , 14 00 –18 00

szombat: 08 00 –11 00 , 15 00 –19 00

kedd, csütörtök: 9 00 –17 30

szerda, péntek: 13 00 –17 30

FALUHÁZ

Dózsa Gy. u. 42. tel.: 62/583-520

muvhaz@szatymaz.hu

hétfőtől péntekig 08 00 –19 00

SERTÉSFELVÁSÁRLÁS

Kiss István tel. : 30 974 8232

KÁBELTÉVÉHIBA-BEJELENTÉS

Szélmalom Kábeltévé Rt.

tel. : 62 463 444/101

VÍZMŰ

Információ: 40 922 334

Hibabejelentés: 80 922 333

PLÉBÁNIA

Szatymaz, Kossuth Lajos u. 2.

tel. : 62 283 170

Plébániai kormányzó: Sutka István

szatymazplebania@gmail. com

TEMETÉSSEL KAPCSOLATOS

ÜGYINTÉZÉS

Csongrád Megyei Kegyeleti Kft.

ügyintéző: Patak János

tel. : 30 278 0017

Ambrus Temetkezés Kft.

Sándorfalva, Alkotmány krt. 24/A.

tel. : 62 252 369, 30 248 1627

0–24 óráig

Üdvösség Kegyeleti Kft.

Szeged, Mikszáth Kálmán u. 18.

tel. : 70 949 1387

Sándorfalva, Szabadság tér 3.

tel. : 70 949 1385, ügyelet: 70 949 1388

KÉMÉNYSEPRÉS

Szegedi Kéményseprőipari Kft.

Szeged, Moszkvai krt. 27.

tel. : 62 485 077

KORMÁNYABLAK

Sándorfalva, Ady Endre utca 1.

Tel. : 62/795-345; 62/795-346; 62/795-267

Nyitva

Hétfő: 7 00 –17 00

Kedd: 8 00 –12 00

Szerda: 8 00 –16 00

Csütörtök: 8 00 –18 00

Péntek: 8 00 –12 00

JÁRÁSI ÜGYSEGÉD

Polgármesteri Hivatal

Szatymaz, Kossuth utca 30.

Tel. : 20 381 9190, 62 583 560/23 mellék

(ügyfélfogadási időben)

Ügyfélfogadás: szerda: 8 00 –16 00

péntek: 8 00 –11 30

DÉMÁSZ HIBABEJELENTÉS:

tel. : 06 62 565 600

ugyfelszolgalat@edf. hu

Kiadó: Dankó Pista Művelődési Ház

és Könyvtár

Felelős szerkesztő: Kémeri Attila

Nyomdai előkészítés:

Kultúrkubikos

milapunk@szatymaz. hu

telefon: + 36 30 3 722 622

Lapzárta: minden hó 20-án

ISSN 1789-7165 (print)

ISSN 1789-7173 (online)

Nyomtatás:

Tisza Press Nyomda

A lap 1850 példányban jelenik meg.

15


Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!