Istennel a műtőben

Martí Zoltán
Istennel a műtőben
Interjúkötet Csókay Andrással

Borítóterv:
Bonifert Rita
Szerkesztő, tördelő:
Hollainé Aczél Adrien
Felelős kiadó:
©777 Közösség Egyesület
777blog.hu
Nyomda:
Premier Nyomda Kft.
premiernyomda.hu

M A R T Í Z O L T Á N
ISTENNEL
A MŰTŐBEN
INTERTJÚKÖTET DR. CSÓKAY ANDRÁSSAL

ELŐSZÓ
„Következő vendégünk Magyarország egyik
legnépszerűbb orvosa!”
Így konferálták fel egy országos televíziócsatornán
Csókay Andrást, az esti főműsor vendégét. Andrást
ismerve azt gondolom, hogy Ő egészen biztosan
szerényen tiltakozna a megnevezés ellen, de szerintem
igaza volt a műsorvezetőnek. Fantasztikus
szakmai eredményei mellett közvetlen személyiségének
és hatalmas erejű tanúságtételeinek köszönhetően
mára az egész Kárpát-medence ismeri
Csókay András nevét, és követi munkásságát.
Az interjúkötet nagypapától nagypapáig tart:
a nagyszülők életének sorsfordító eseményeitől
elvezet bennünket egészen András nagypapakoráig.
Ez az út nem egyszerű és sima: egészen megrendítő,
máskor pedig felemelő történetek gyönyörű kavalkádja,
amelynek csúcsa a hitben való megerősödés.
András élete tényleg olyan, mintha egy hollywoodi
forgatókönyvíró írta volna: szép gyermekkor, gyönyörű
diákszerelemből házasság – majd pedig egy
szétcsúszás, rengeteg fájdalommal. Hálás vagyok a
doktor úrnak, amiért ennyire őszintén mesélt élete
legnehezebb részeiről is, mert így érthetjük meg,
hogy honnan kellett felállnia, és hogyan lett az az
5

ember, aki nemrég a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztását
vezette – Istennel a műtőben.
Beszélgetésünk közben András a misszióra
helyezte a legnagyobb hangsúlyt: szívügyének
tekinti, hogy tanúságot tegyen Istenről. Egy olyan
embert ismerhettem meg benne, aki a saját történetét
is csak azért osztja meg másokkal, hogy átadhassa
az örömhír üzenetét.
Külön szeretném megköszönni feleségének, Daniellának,
hogy ő is vállalta a beszélgetést. Sokaknak
lehet fantasztikus példa az ő kitartása a férje mellett.
Neki köszönhetően különleges bepillantást kaphatunk
András életébe. Általa nemcsak a missziós
orvost, hanem a férjet és az édesapát is megláthatjuk,
valamint megérthetjük, hogy mit jelent valaki
mellett egy életen át, jóban-rosszban kitartani.
Szívből remélem, hogy a könyv segítségével
nemcsak Csókay Andrást ismerheti meg még jobban
az Olvasó, hanem egy felemelő lelki élmény részesévé
is válik, hiszen nem titkoltan ez a kérdező és a
válaszoló célja is.
Éljük át együtt Magyarország minden bizonnyal
egyik legnépszerűbb orvosának történetét!
Martí Zoltán
6

BEVEZETŐ
A könyv röviden bemutatja, hogyan fordult Csókay
András Jézus Krisztushoz 22 évvel ezelőtt alázatosan,
bűneit és tékozló életét megbánva, és hogyan
kapott erőt és vált valódi gyógyító orvossá. Láthatjuk
a második megtéréshez vezető további lelki fejlődés
útját is, azt a fájdalmas utat, amelyen mindnyájunknak
végig kell menni, ha igaz követők akarunk lenni.
Fáj odaadni Jézusnak bármit, amihez nagyon ragaszkodunk,
különösen, ha egy szeretett személyről van
szó. Jézus szenvedése nélkül a keresztény tanítás a
szenvedő ember kigúnyolása lenne, de a szenvedő
Jézussal egyesült élet a feltámadáshoz vezet, Isten
országának megéléséhez már itt a Földön.
Az orvosi missziókon keresztül az interjúkötet
bemutatja azt a folyamatot, ami a nehéz nigériai
körülmények legyőzésén, a tudományos innovációk
Jézus-imában való megszületésén át a bangladesi
sziámi ikrek szétválasztásához vezetett Dakkában.
Az orvosi misszió nehéz feladat. Afrikában különösen,
mert ott nagy szegénység van, és az állami
egészségügy is fizetős. Önzetlen szolgálatról van
szó embertársaink javára, és alkalmazkodni kell a
helyi adottságokhoz. Ki ad erőt ehhez az önkéntes
munkához? Ugyanaz, aki erőt adott Jézus Krisztus
7

követőinek a szolgálathoz. Ugyanaz a Lélek, aki
mozgatta Jézus követőit és a mai misszionáriusokat,
hogy szolgálják rászoruló embertársaikat. Megcsodálhatjuk
a Lélek működését. És amikor vannak
emberek, akik felajánlják szabadidejüket, hogy
látható módon a Gondviselő Isten gyógyító szeretetét
vigyék embertársaikhoz, még jobban elámulunk
és látjuk, hogy az Úr gondoskodik. Ugyanakkor
ott vannak azok a nők és férfiak is, akik a háttérben
rejtetten, csendesen odaadják azt, amit a Teremtő
Istentől kaptak, hogy szolgálják embertársaikat és
tanúságot tegyenek arról, hogy jó az Úr. Talán ez a
háttérmunka még nehezebb. Erről is vall a könyvben
megszólaló házastárs.
Nem lehet mindenki orvos, tudós vagy művész,
mint például Albert Schweitzer, aki Lambarenében,
Afrikában kórházat alapított. De mellette is ott
voltak a segítőtársak: a barátok, akik adományokkal
segítették a kórház fenntartását, és az egyszerű
ápolók és ápolónők, akik a munkájukat végezték
nap mint nap, nehéz körülmények között. Így épül
Isten országa napjainkban is. Nem is kell mindenkinek
Afrikába menni, hogy a Teremtő irántunk való
szeretete megnyilvánuljon. Itt is tudjuk odaadó szeretettel
és jóindulattal végezni munkánkat és tanúságot
tenni az Úr szeretetéről, akármilyen helyen
8

is dolgozzunk. Így építjük Isten Országát, és hálát
adunk érte.
A szívünkbe írt törvény nem jelenthet öntörvényűséget,
mert a Mester nem azt mondja, hogy mindenki
úgy tegyen, ahogy érez, hanem hogy a szív
érzéseit is hassa át az általa adott törvény. Isten az
emberek iránti szeretetből törvényeket, Jézus által
pedig a szeretet nagy törvényét adta nekünk, ami
elsősorban nem érzés vagy érzelem, hanem elköteleződés,
ahogy Teréz anya tanította. Ez a hétköznapjainkban
megélt missziós lelkület lényege.
Csókay Károly SJ
Csókay András nagybátyja, jezsuita szerzetes
9

I. A GYERMEKKORTÓL A PÁLYAVÁLASZTÁSIG
10

Szép gyermekkor – igazságtalan történelem
––
Milyen környezetbe született 1956-ban? Nehéz
történelmi időszakban látta meg a napvilágot,
ráadásul a családja – finoman fogalmazva – nem volt
a rezsim kedvence...
––
Én tökéletesnek éreztem a gyerekkoromat, de
a közvetlen felmenőimet nagyon meggyötörte
a kommunista rendszer. Nagyapám hat évig volt
börtönben, teljesen igazságtalanul, egy kirakatper
áldozataként. Édesanyám német–latin szakos
pedagógus volt, általános iskolai igazgató lett,
be akarták léptetni a pártba, de nemet mondott,
ezért el kellett mennie könyvtárosnak. Édesapámat
ügynöknek akarták beszervezni a kommunisták, ő
emiatt segédmunkás lett, majd vasbetonszerelőként
folytatta, és elvégezte az építőipari technikumot,
pedig abszolút bölcsész irányultságú ember
volt. Hihetetlenül megterhelte a családomat, hogy
a nagyszüleimet elüldözték Mosonmagyaróvárról,
ahonnan az apai ágam származik.
––
Ez a kirakatper hogy zajlott, mi volt a vád?
– – Teljesen komolytalan volt, nagyapám húsüzemére
szemet vetett a rendszer. Először egy provo-
11

katív levelet helyeztek el a házában, de azt gyorsan
bevitte a rendőrségre, így abból nem tudtak kirakatpert
csinálni. Végül a padlásán találtak borsot –
vagy valami ilyen apróságot. Ebből lett egy hatéves
börtön, meg egy menekülés Mosonmagyaróvárról,
végül a Ganz–MÁVAG-nál vállalt fizikai munkát.
Ráadásul egy szomorú tragédia is nehezítette az
életüket, édesapám testvérét – az én keresztanyámat
– a Margit-híd pesti hídfőjénél elütötte a villamos
és meghalt. Ez 1963-ban történt, hét éves
koromban.
El lehet képzelni, hogy mit élhettek át. Ennyi szenvedés
és üldöztetés után, megélve azt, hogy elvették
a teljes vagyonukat – Győr–Moson–Sopron megye
legnagyobb adófizetői közé tartoztak –, történik
egy ilyen tragédia. A nagymamám, akihez én
mindig jártam ebédelni, az esetet követően egyszerűen
bezárkózott a Szamuely utcai lakásba, és csak
vasárnaponként, templomba ment ki attól kezdve.
Belebetegedett a lánya halálába.
––
Az anyai ágat mennyire viselte meg ez az időszak?
– – Egyszerű polgári tisztviselő családként ők nem
szenvedtek annyit.
12

––
Térjünk vissza az apai ágra: az Ön nagybátyja, ha
nem is a leghíresebb Csókay, de sokak által ismert és
szeretett szerzetes, Csókay Károly!
––
Igen, ő a mai napig él, és nagyon fontos személy
az életemben. A ‘40-es évek végén elment Magyarországról,
jezsuita szerzetes lett, húsz évig szolgált
Chilében, ugyanennyit Kanadában, majd a rendszerváltás
után jött haza, mikor a szerzetesrendeket
visszaengedték. Gyermekkoromban is példaképként
lebegett előttem, de akkor még nem érzékeltem,
hogy micsoda missziót végez valójában.
Amikor először hazajött, az volt a legfontosabb
kérésem, hogy farmert hozzon – ekkoriban 13 éves
voltam, talán érthető. Olyat szerettem volna, ami
kopni tud. A sors iróniája, hogy hozott is egyet,
de nem olyat, amelyik kopik, így ez a vágyam csak
részben teljesült, mert nagyjából olyan volt, amilyet
a Corvin Áruházban lehetett kapni. Nem fogtam fel
gyerekként, hogy miért is ekkora példakép, életem
legrosszabb szakaszában azonban megtudtam. Ő
tartotta a lelket a feleségemben és a szüleimben,
mikor én a halálos bűneimben jártam, mint a tékozló
fiú.
– – Erről is természetesen kérdezem majd, de térjünk
vissza még a gyermekkorához. Mik voltak a hobbijai?
13

––
Nagyon szerettem focizni, a KSI-ben játszottam,
de mivel nagyon messze voltak az edzések, abba
kellett hagynom. Ezt követően kosárlabdáztam, de
ahhoz meg nem voltam elég magas.A labda játszotta
a központi szerepet, és persze azért a tanulás is.
––
Milyen volt a kapcsolata a szüleivel, könnyű dolguk
volt Önnel?
– – Kiváló volt a kapcsolatunk, igazán féltő szeretettel
vettek körül, főleg édesanyám, aki kicsit túl
aggódó természetű. Apum egy szent ember volt,
aki kibírta anyu állandó aggódását. Nálunk azért
igazság szerint anyu hordta a nadrágot, nem lehetett
könnyű mellette. Ő él még, 93 éves, szerintem most
is szeretné ő hordani a nadrágot, de szegény már
nincs olyan szellemi állapotban. Ezt nagyon furcsa
látni, rossz érzés megélni. Az ember akkor érti meg
igazán, hogy mit jelent az öregkor, amikor a szülei
megöregednek: nem is egy nagy testi betegségben,
hanem folyamatos szellemi hanyatlással. Szerintem
ez a legijesztőbb dolog, főleg ha a saját szüleinél
látja az ember. Hiába borzasztó, ha valakinek
szívelégtelensége vagy rákja van, de legalább ép
elmével és tudattal megy el. A feleségem és a gyerekeim
sokkal szebben tudják őt gondozni, jobban el
tudják fogadni az állapotát, mint én.
14

––
Félelem van Önben?
––
Nagyon jó szót használ, vagy úgy is mondhatnám,
hogy irtózom a szellemi leépüléstől, de tudomásul
veszem, hogy nekem is juthat belőle. El kell fogadni.
––
Ön orvosként másokat segít, ez a hivatása, de meg
kell élnie, hogy a saját édesanyján nem tud segíteni…
––
Ez frusztrációt okoz bennem, aminek az az
eredménye, hogy – bár nem mutatom ki – belül türelmetlenné
válok. Később viszont ezeket a gondolatokat
nagyon megbánom. Én úgy gondolom, hogy
jobb ezt is meggyónni, mert a türelmetlen gondolat
is vétek. Sajnos időnként beleesem ebbe a hibába.
Ilyenkor persze az ember elkezd fogadkozni, hogy
idős korára inkább beteteti magát egy intézetbe.
De az sem véletlen, hogy azokban a társadalmakban,
ahol a család nagy tiszteletnek örvend, ott nem
teszik be szociális intézményekbe az öregeket.
Ez csak a jóléti társadalmakban lett szokás. Természetesen
más a helyzet, ha a rokonnak teljes ápolási
igénye van, de gyakran nem erről van szó.
– – Mintha egy körforgást látnánk: az ember megszületik
és pelenkázzák a szülei, aztán egyszer csak ő
teszi meg ugyanezt velük...
15

––
Döbbenetes körforgás, valóban. De nemcsak a
fizikai, hanem a szellemi hanyatlás is ilyen: aki megéli
a szépkorúságot, gyakran már csak a kisgyermekek
értelmi képességeivel bír. Nagyon kemény!
––
Tényleg az! Egyszer úgy nyilatkozott, hogy nagyon
bűntudatos gyermek volt, ez mit jelentett?
– – Az önvád, a bűntudat rossz tulajdonságom
volt. Mondok egy példát, hogy milyen kísértések
vettek körül. Ugyebár a gyónás és az áldozás
között valamennyi idő mindig eltelik, még akkor is,
ha szentmise közben megy el gyónni valaki. Nem
tudom, hogy az olvasók számára is ismerős kísértés-e,
de engem a sátán régen mindig bele akart
vinni a köztes időszakban valami gondolati bűnbe.
Ez gyerekkoromban őrületes probléma volt: amíg
eljutottam az áldozásig – akár misén belül is –
mindenáron bűnre akart csábítani, gondolat formájában.
Nagyon fontos, hogy ilyenkor ne engedjünk
a kísértésnek.
Akkor még nem tudtam, hogyan kell elbánni vele,
de a kisfiam halála óta megtanultam a szemlélődő
imádságot, amelynek köszönhetően most már
Jézusra figyelek ilyenkor. Tudomásul veszem, hogy
van kísértés, de nem uralkodhat el rajtam. Ebben
16

nagy segítségemre voltak Jálics Ferenc és Mustó
Péter jezsuita atyák, valamint Tariska Eszter.
A nagy diákszerelem
––
Tulajdonképpen kamaszként ismerte meg
későbbi feleségét, igazi diákszerelem volt. Hogyan
találkoztak?
– – A Balatonhoz kötődik ez az élmény, Szigligeten
volt egy régi családi nyaralónk. 1972 nyarán,
16 éves koromban már szinte minden barátomnak
volt barátnője, ezért azzal a határozott elképzeléssel
mentem le a Balatonra, hogy nekem is kell,
hogy legyen! (Nevet.) Közös baráti társaságban
keveredtünk össze Danival, aki egyébként Daniella,
csak mindenki Daninak becézte. Rögtön megtetszett.
Tulajdonképpen szerencsés vagyok, mert egy
nagyon csinos hölgyet találtam, pedig nem ez volt a
szempont, előtte én már kinéztem valakit…
Fellobbant ez a szép és tényleg nagy diákszerelem,
amit aggastyánkorig is meg lehet tartani, és most
már tudom is, hogy hogyan. Sajnos nem azon az
úton, amelyet a mai átlagos fiatalok járnak, mert
úgy előbb–utóbb az ember ki fog égni – ahogyan ez
velem is történt. Pál Feri atya szerint a szerelemhez
17

elköteleződés, intimitás és szenvedély kell. Az első
kettőt meg lehet tartani bármeddig, de a jó értelemben
vett szenvedélyes szeretetet – ami a szerelem
jellemzője – nagyon nehéznek tűnik. Pedig nem
is az. Nem csak akarati tényező ez, hiszen nagyon
savanyú élet lenne, ha az ember pusztán akaratból
lenne szerelmes. Helyette sokkal inkább arról van
szó, hogy felismerem a másikban Isten képmását,
az Ő arcát.
De hogyan ismerheted fel mindig Isten arcát a másikban?
Hiszen néha veszekszik veled, vagy állandóan
meg akar fésülni, rád szól, tudnék még példákat
mondani! (Nevet.) Úgy tudod felismerni benne, ha
előtte magadban is felismered – ez a lényeg! Mert
ha magadban felismered, akkor a másikban is – és
innentől kezdve megunhatatlan szerelem alakul ki
köztetek.
Ez a szépkorú házasemberek szenvedélyes szerelmének
a titka, viszont ez igen kemény lelki munka!
Imaélet szükséges hozzá, néha szenvedések kellenek,
bűnbánatok: ekkor fogsz igazán közel kerülni
Istenhez és a másikhoz. Én így látom az örök szerelem
titkát.
– – Mennyire tudták fiatalkorukban közel vinni
egymást Istenhez?
18

––
Inkább messzebbre vittük ekkor még egymást
Istentől, és ez megbosszulta magát később. A lelki
közeledés után a diákszerelmeknél sajnos szinte
mindig elérkezik az erős testi közeledés is. A fiatal
is tudja – akár a szülők, akár az egyház által –, hogy
nem ez az illendő, és innentől kezdve bűntudat
alakul ki, aminek a következménye általában nem a
bűn felszámolása, hanem a templom elhagyása lesz.
Azért történik így, mert a 16-17 éves kamasz nem
akarja elhinni, hogy ez rossz, nem tudja bűnbánattal
meggyónni, és emiatt áldozni sem megy. A körforgás
vége pedig az lesz, hogy már nem jár el misére.
Nálunk is pontosan így történt sajnos.
––
És aki nem hívő?
––
Neki is van lelkiismerete ugyanúgy, ami ugyanazt
diktálja belülről, mint a tízparancsolat. Ők ezt a lelkiismeretet
nyomják el.
––
Van egy olyan ismert mondás, hogy a fiú az édesanyját,
míg a lány az édesapját keresi a párjában. Ez
Önökre is igaz volt?
– – Érdekes felvetés, talán a kivétel erősíti a szabályt,
mert nálunk nincsen így. Nagyon erős anyaképet
hoztam, de nem feltétlenül csak pozitív értelemben.
Az édesapám egy szent, belenyugvó, mindent eltűrő
19

ember volt, aki zokszó nélkül tűrte édesanyám
időnkénti jóindulatú „zsarnokságát”. Én nagyon
szerettem anyut, de egy fiúnak nem jó látni, hogy
az apja el van nyomva. Ugyanakkor mégis boldog
házasságban éltek, és ezt csak csodálni tudtam!
Számomra tehát nem ez volt a női ideál, annak
ellenére, hogy mennyire szeretem édesanyámat a
mai napig.
A gyermekkori vágy helyett „carpe diem”
––
Végzős gimnazistaként közeledett a pályaválasztás,
és Ön azt a döntést hozta, hogy építőmérnöki
szakra megy. Miért?
––
A kérdés egyszerű, de a válasz bonyolult! Ugye
ekkor elhagytam a templomot, csak húsvétkor és
karácsonykor mentem el a családdal, akkor is jobbára
anyu unszolására. Mivel elkezdtem távolodni Istentől,
vagyis a lelkiismeret hangjától, egyre inkább
nőtt bennem a félelemérzet. Mitől félhetett egy
szerelmes fiatal a 70-es évek elején?
––
A katonaságtól?
– – Pontosan! Attól, hogy nem veszik fel egyetemre,
és két évre behívják katonának. Ráadásul ekkor
20

a „carpe diem” érzést hajkurásztam, azzal meg
tisztában voltam, hogy a műegyetemi életben sok
bulizós barátot lehet találni. Mai fejjel visszagondolva
micsoda felületesség, de mégis ezek befolyásolták
a döntésemet! Gyermekkori álmom volt, hogy
orvos legyek, de ezt már elhomályosította a rendezetlen
élet, a bálványimádás, a kicsapongásra való
vágy és az Istentől való elszakadás.
Ráadásul a gimiben nem én voltam biológiatanár
osztályfőnököm kedvence, így a jegyeim egyszerűen
lehetetlenné tették volna, hogy az orvosira azonnal
bekerüljek. Az ember csak később döbben rá, hogy
a döntéseivel mennyire távol kerül a gyermekkori
álmaitól.
––
Gyakorlatilag nem tudott önmaga lenni. Ez Daniellát
nem zavarta akkoriban?
– – Nem, mert éltük és élveztük a magunk kis életét,
hatalmas nagy pogány szerelemben lubickolva,
Istent olyan nagyon távolról szeretve. De hogy
belépjen az életembe, na azt már nem! Ezt gondoltam
hihetetlen ostobaságomban. Ahogyan a mai
fiatalok elsöprő többsége is él – és meg kell mondanom,
hogy a saját gyerekeim is járják vagy járták a
kanosszát. Nem úgy van, hogy megtér az édesapa,
és a kamaszkorú gyermekei vidáman követik. Ez
szülőként nagyon nagy fájdalom.
21

––
Mennyire vette el az eszét a „hatalmas nagy
pogány szerelem”?
––
Ez a könnyed élet tulajdonképpen ment tovább
az egyetemen is, ahol ráadásul olyan baráti társaságom
lett, amely nagyon szeretett mulatozni, ahogy
sok egyetemista teszi ma is. A lehető legkevesebbet
próbáltam beleölni a tanulásba, minden más prioritást
élvezett ekkor.
Pedig csodálatos szakmát választottam, és meggyőződésem,
hogy ha kellő komolysággal vagyok ott,
akkor nem történik meg a pályamódosítás. Mert
hiába szépek a gyermekkori álmok, az ember a
hivatását más szakmákban is meg tudja találni.
De mivel én rossz építőmérnök lettem a saját hibámból,
nem csoda, hogy nem tudtam megmaradni
ebben a szakmában.
––
A kicsapongó élet mindkettejükre igaz volt, együtt
mulatoztak?
– – Nem, Dani nagyon utálta, ő mindig hazament a
buliból este tizenegykor, én szépen hazakísértem,
majd visszamentem. Ez életem egyik legnagyobb
kidobott ideje volt. Mindig mondom a gyerekeimnek
is: nem voltam még soha olyan házibuliban,
ahol éjfél után bármi érdemleges történt volna.
Utólag visszagondolva semmi értelme nem volt, de
22

mindig visszamentem. Dani már a kezdetektől felismerte,
hogy ez hülyeség. A társaságunkra is ez volt
a jellemző: csak a fiúk ittak, a lányok nem, ők szegények
csak elviselték ezeket az estéket.
Érdekesség, hogy mindezek ellenére a baráti társaságban
– amely még most is megvan – házasodási
hullám indult el, talán pont mi kezdtük.
Új életszakasz: házasság!
––
Még mielőtt elkezdett dolgozni, 1980-ban összeházasodott
Daniellával. Hogyan emlékszik vissza az
esküvőre?
– – Szép templomi esküvőnk volt, minden úgy
történt, ahogy lennie kell. Egy másik pap nagybátyám
adott össze bennünket a városligeti Jáki kápolnában,
mivel Károly atya ekkor még száműzetésben
volt a szerzetessége miatt. Ha nem is teljesen, de
kicsit megéltem a házasság szentségének lényegét.
Az esküvőt követően Szlovákiába mentünk nászútra,
a szállásunk le volt foglalva, de későn értünk oda és
kiadták másnak. Így a nászutunk egy munkásszállón
volt – ott találtunk helyet –, ahol nagy ivós ünneplést
csapott egy másik társaság. Olyan nagyon nem
ijedtünk meg, láttunk már elég ilyet a saját köreinkben
is!
23

––
Hogyan kezdődött a közös életük, hova tudtak
például költözni friss házas egyetemistaként?
––
Esküvőnk után nem sokkal sajnos meghalt a
feleségem nagymamája, így a lakását megörököltük.
A rokon elvesztése nagy fájdalom, ugyanakkor
maga a tény, hogy örököltünk egy lakást, hatalmas
áldás volt.
––
Lelkileg hozott változást a házasság? Előbb úgy
fogalmazott, hogy kicsit megélte a házasság szentségének
lényegét.
––
Ha nem is nagy tudatossággal, de rendeződött az
életünk, úgy is fogalmazhatok, hogy bűnmentessé
váltunk. A házasság előtti házasélet nagyon káros –
hiába próbáljuk szépítgetni.
A bűnben való élés pedig csökkenti az ember teljesítményét
és tisztánlátását. Kerényi Lajos atya fogalmaz
úgy, hogy a fiatalok a „talicska-Istent” szeretik,
aki mindig arra megy, amerre ők tolják. De ennek
súlyos következményei lesznek egyszer.
––
Milyen jó tulajdonságokat váltott ki Önből a házasság?
Felelősségteljesebb lett?
– – Némileg igen, főleg miután elkezdtem dolgozni.
Mivel a reggeli munkába járás lecsendesíti a fiatal-
24

kori vadságot, akarva-akaratlanul felelősebb életet
él az ember. Egyébként pont ugyanezt látom a most
pályakezdő fiamon is.
––
Ha már fiú: 1981-ben édesapa lett!
––
Hú, az csodálatos volt! Minden gyermekem
születése egy kisebb csoda! Hatalmas boldogság
volt. Az elsőnél nagy ünnepet csaptunk a barátokkal!
A feleségemnek örömömben, kissé kapatosan,
friss málnát vittem, amit aztán ráöntöttem a fehér
ingemre...
––
Előbb említette, hogy a házasság után rendezettebb
lett kicsivel a hitélete. A szülővé válás is lendített
ezen?
– – Igen, de már akkor elkezdődött a közeledés,
ahogy összeházasodtunk. Mert még egy ilyen felszínesen
vallásos házasság is rendbe teszi az embert
egy időre, hiszen szentségi erőt ad. Ez a rendezettebb
élet alapból közelíti az embert az igazi valós
énje felé. De kétségtelenül igaza van abban, hogy a
szülővé válás erre rátesz még egy lapáttal. Elkezdtünk
Isten felé fordulni, de azért óvatosan. A gyerekek
keresztelői például szép istenélmények voltak.
25

Sajnos azonban alapjában megmaradtunk „vasárnapi
kereszténynek”.
Építőmérnökből orvos
––
Férjként, édesapaként rádöbbent arra, hogy rossz
pályát választott. Hogyan történt ez a felismerés?
––
Így még talán nem is igaz az a kijelentés, hogy
rossz pályát választottam, mert a mérnökség csodálatos
hivatás. De mivel nem megfelelően tanultam,
rossz mérnök lettem, és elmaradtak a sikerélmények.
Újra visszatértem a gyermekkori álmomhoz,
rádöbbentem arra, hogy valójában vagy orvos vagy
tanár szeretnék lenni, emberekkel szeretnék foglalkozni
közvetlenül.
Be is mentem 1981-ben a Szabó Ilonka utcai iskolába
– ami egészen pontosan egy építőipari szakközép
volt –, hogy én műszaki tanári állást keresek.
Vonzott a pálya, de a gyógyítás utáni vágy is megvolt
bennem.
– – Most mégsem egy tanári szobában beszélgetünk,
hanem egy kórházban. Tényleg úgy történt, hogy
besétált a minisztériumba, hogy az orvosira szeretne
járni?
26