A Papp válaszol

Papp Miklós
A Papp újra válaszol
Kérdések és válaszok
tabuk nélkül

Előszó
A hívő ember nem ismerszik meg az utcán. Ugyanúgy,
ahogy a konzervatív, a liberális, a vegán, a pilóta, a környezettudatos
vagy a medveidomár sem. (Néhány extrém
esetet kivéve, ideértve a mellkasra tetovált keresztet és
a medvét láncon, ám az ilyen esetekben a többi járókelő
inkább megtartja a másfél métert.)
Szóval nem ismerszünk meg. Az ok pedig nagyon egyszerű.
Sem a Biblia, sem a politikai manifesztumok, sem
a vegán szakácskönyvek, de még a több évszázadra viszszatekintő
medveidomár szájhagyomány sem szól arról,
hogyan utazz a metrón, hogyan kérjél egy kiló kenyeret,
hogyan sírd vagy ne sírd el magad a Toy Story 3 végén.
Pedig te szeretnéd tudni. Mert ugye, olyan nincs, hogy
a metrón, a boltban vagy a Toy Story 3 alatt megszűnsz
annak lenni, amit a lényegednek vélsz. Olyan nincs, hogy
valaki csak a templomban hívő, a levegőben pilóta és a cirkuszban
medveidomár. Vagy csak a színpadon humorista,
hogy egy közeli ismerősöm példáját említsem.
De akkor mikor?
„Mondjál már egy viccet!” – ez a leggyakoribb mondat,
amivel odalépnek a közeli ismerősömhöz, általában
akkor, mikor eszik, vagy épp halál ideges három ivadéka
valamelyikére, vagy a strandon a derekára tekert törölköző
takarását és saját méltóságát megőrizve próbálja
átvenni a száraz gatyáját.
5

Kell nekem minden pillanatban humoristának, pilótának,
liberálisnak, hívőnek lennem? Vagy vannak helyzetek,
amikor csak úgy simán ember lehetek, mint mindenki
más? Amikor nem azon kell feszülnöm, hogy mit szól
Jézus, mit szól a pap, mit szólnak a többiek?
Van egy jó hírem (görögül evangelion).
Senki nem vár el tőled semmi emberfelettit.
A hívő fiatal olyan, mint Hosszú Katinka: saját magának
teszi fel a lécet, és addig nem nyugszik, míg meg nem
ugorja. (Már ha szabad ilyen atlétikai képzavarra ragadtatnom
magam egy úszóval kapcsolatban.) Senki más
nem várja el tőle, amit ő elvár magától: hogy megfeleljen,
hogy ne bukjon el, hogy győzzön. Tudom, mert én is ilyen
voltam. (Nyilván nem úszóként, hanem hívő fiatalként.)
Amikor arra gondolsz, hogy mit gondol Jézus, gondolj
arra is, hogy arról mit gondol Jézus, hogy te arra gondolsz,
hogy mit gondol Jézus. Gondolt-e valaha Jézus arra, hogy
ki mit gondol? Soha. Szikár, magányos westernhős volt,
aki szembement mindennel és mindenkivel, és még saját
apostolai is értetlenül loholtak utána. A szelídséget, jámborságot,
engedelmességet mind megtanuljuk, de Jézus
igazi ereje ez az emberfeletti bátorság volt.
Mi volt a titka? Úgy tudott ilyen bátor lenni, hogy biztos
volt a dolgában.
Könnyű neki, gondolhatod tizenévesen, ismerte a világot,
Ő teremtette. (Pontosabban az Atya, akivel a Szentháromságban...
mindegy, bonyolult.) És felnőtt volt.
6

Te meg nem vagy sem Isten, sem felnőtt, és pont a kételyeid
és bizonytalanságaid állnak a bátorságod útjában.
Na, akkor itt van még egy jó hír (és ez az igazi evangelion).
A kereszténység igazából nem parancsolatok és
ceremóniák és életviteli tippek komplex gyűjteménye.
Hanem a legtermészetesebb emberi alapállás.
Nagyon sok kérdésed van, ahogy ebben a könyvben
is nagyon sok kérdést találsz, de ezekre a kérdésekre
nem kell egyesével specifikus választ adni, mert akkor
térdig járnánk a szabályokban, a kivétel alkivételének
al-alkivételével, ami aztán ellentmondana egy másik
főszabálynak.
Persze, van a tízparancsolat, meg a katekizmus, meg
a házassági előkészítő... de igazából két szabály van. Szeresd
Istent, és szeresd a másik embert, mint önmagadat.
A kereszténység nem arról szól, hogy az emberi természetedet
kimozdítsa egyik vagy másik irányba. Hanem
épp arról, hogy visszaállítsa normál állapotába.
A keresztény ember egy keljfeljancsi.
Amíg inogsz, amíg kilengsz, addig nem jó. De ha beállsz
a normálisba, a nyugalmi állapotba, a stabilba, az egyensúlyba,
akkor jó. Akkor megérkeztél.
A kereszténység nem eltávolítani akar a természetes
emberi mivoltodtól. Hanem stabilan, megingathatatlanul
és boldogan meghagyni benne. Nem kételyeket akar
adni, hanem bizonyosságot. Nem kell inogni, kételkedni,
gyanakodni, akarni, törekedni. Ez az állapot beáll magától.
És aztán érzed, ha nem jó, ha valami zavarja. Akkor kicsit
7

módosítasz, finomhangolsz. Aztán bejönnek új tényezők,
mint a házasság, a gyerek, a gyász – akkor igazodsz. De ha
egyszer ráérzel erre a nyugalmas egyensúlyra, akkor már
mindig tudni fogod, mit keress, hova igazodj.
Kezdetben még kell a segítség. Kellenek a megerősítő
válaszok olyan emberektől, akiket elismersz és tisztelsz.
Ilyen például dr. Papp Miklós atya és ez a könyv. De ezek
a válaszok – ha jó válaszok – csak abban erősítenek meg,
hogy a szíved mélyén te is jól gondoltad.
Az igazán értékes, bölcs emberek nem azok, akik valami
szenzációsan újat mondanak, hanem azok, akik újra
és újra ráébresztenek és ráerősítenek arra, amit a szíved
mélyén mindig is sejtettél.
Nincs nyolcmilliárd különböző ember nyolcmilliárd
különböző kérdéssel, és nem is kell rájuk nyolcmilliárd
különböző választ adni. Elég megtalálni a helyes alapállást,
azt az egyetlen magaslatot, ahonnan látszik mind
a nyolcmilliárd válasz. A jó hír pedig az, hogy az emberi
természet magától törekszik erre az alapállásra. És ez
idővel jönni fog, ahogy az érettség, a bölcsesség is.
Ha olvasod ezt a könyvet, próbáld ezzel a szemmel
olvasni: ne csak Miklós atya egyes válaszait nézd – nézd
az összképet, nézd az alapállást, ahonnan a válaszok
születnek, és kívánom, hogy közben te is felismerd,
amit én is éreztem olvasáskor: Nahát, Miklós atya!
Ugyanazon a dombon ücsörgünk!
8
Kovács András Péter (KAP)

Életvezetés

10
Annamária (Pozsony)
Nálunk, Pozsonyban és Magyarországon is karantén van.
Egy pap ilyenkor mit tud csinálni, és nekünk milyen tanácsot
tud adni?
A karantén egy élethelyzet, amit a saját és közös életutunkon
értelmezni kell. Nem a karanténnak élünk, hanem
fő életcéljainknak; most így alakult a helyzet, s most ezekben
a keretekben – de mégiscsak a fő értékeink, hitünk,
döntéseink, életpályánk szerint -- kell élnünk.
Imádság: mindannyiunk imádságának hangvétele
most megváltozik. Többet imádkozunk a betegekért és a
hősies egészségügyi dolgozókért, idős szeretteinkért és
országunk döntéshozóiért. Az imádság globális dimenzióját
is mélyebben átéljük: közös a baj és közös az imádság
is. Én papként fontosnak tartom, hogy a templomban
mindig legyen papi imádság. Ahogy Mózes felemelte kezeit,
s akkor jobban ment a küzdelem a többieknek, úgy
a papnak is állandóan az ég felé kell emelnie kezeit, hogy
jobban menjen mindenki küzdelme. Habár a templomokban
nem lesznek szertartások, akkor is fontosnak tartom,
hogy az „üres” templomban a katolikus papok és minden
lelkész imádkozzon, a templomban az ima ne szűnjön
meg. Az embereknek tudniuk kell, hogy imádságos egyházuk
mögöttük áll.

Figyelem egymás felé: a rendkívüli helyzet rendkívüli
figyelmet igényel egymás felé. Tudunk-e segíteni az időseknek,
vigyázni mások gyerekeire, tehermentesíteni az
egészségügyet, óvatosabban dolgozni, otthon maradni?
A karanténban máris megtapasztaltuk, hogy többet beszélgetünk
családtagjainkkal, nyugodtabban étkezünk, a
bezártságnak lehet családegyesítő hatása is.
Önmagunk utolérése: utoljára 16 éves koromban értem
utol magam, azóta görgetek magam előtt teendőket.
A teendők görgetésének lehet oka a lustaság, rendetlenség,
rossz munkamódszer, túlterheltség – de lehet
rendes oka is: kíváncsi vagyok sok mindenre, érdekel a
világ színessége, szívesen veszek fel széles felelősséget,
szeretnék nagyot alkotni. A karantén kényszermegállása
jó lehetőség önmagunk utolérésére. Mit hanyagoltunk az
utóbbi időben szörnyen? Hol van nagy elmaradásunk?
A tanítási kényszerszünet első napján ültettem 3 fát
és nagyon sok virágot. Nem szabad mindig a híreket nézni.
Szeretek arra gondolni, hogy Krisztus is a virágokat
bámulta – a keresztút előtt. „Nézzétek a virágokat és a
madarakat – és ne aggódjatok!” Krisztus is a virágok mögött
az Atya gondviselését nézte, s abban megerősödve
merte felvenni a keresztet.
Most ebben a zavaros és feszült helyzetben ültessetek
virágokat, nézzétek az életet, és szemléljétek mögötte
az Atya gondviselését!
11

Flóra (Balkány)
Mindenkit izgat a vírus miatti helyzet, s főleg, hogy mi
lesz utána. Sokat lehet olvasni arról, hogy teljesen meg kell
változtatni az életünket. Milyen területeken kell biztosan
átgondolni a dolgainkat?
Huszonévesen volt egy komoly balesetem, eltört a
nyakcsigolyám, majdnem meghaltam, s utána sokáig gyógyultam.
Akkor jó sokat gondolkodtam és imádkoztam, s
volt egy elképesztő tapasztalatom: tulajdonképpen nem
változtat sokat az életvezetésemen a baleset. Amit addig
a teológiából megtanultam, azok az igazságok nem váltak
érvénytelenné egy baleset miatt. Nem kellett totálisan
más életről gondolkodnom, a baleset tapasztalata nem
jelentett valami eget-földet rengető új tudást. Elég szomorú
is lenne, ha a balesettől tanulnék, s nem Krisztustól.
Hasonló érzésem van most is, a járvány idején.
Nem a vírustól akarok tanulni élni, hanem Krisztustól. Az
évezredek alatt kiérlelődött etikai értékek, életvezetési
szempontok, hitigazságok és a bűn szempontjai nem
változnak. Krisztus az élet bölcsessége, az evangélium az
élet – aki eddig is a sziklára épített, annak nem okoz az
életvezetésében alapvető földrengést a járvány.
Azért is haragszom az olyan mondatokra, hogy „maradj
otthon és ne csinálj semmit”, mert a nagy döntéseinket
továbbra is „csinálni” kell. A karantén csak egy keret
(mint a szabad demokrácia is), de nem a keret miatt élek
12

így vagy úgy, hanem a keretekben (akárhogy is változnak)
igyekszem elmélyíteni a nagy döntéseimet. Így mélyíteni
a hitet, erősíteni a családi összetartozást, képezni önmagam
a szakmámban, olvasni szépirodalmat, tartani a baráti
kapcsolatokat, segíteni mások kereszthordozásában.
Azok lesznek a „sikeres” (a sikert a Biblia gyümölcsözőnek
hívja) emberek, akik egy „antropológiai projektet ráhúznak
az adottságok nyersanyagára”, azaz József Attila
szavaival kifejezve „bensőből vezérelten” élnek. Szóval
igen megerősítő tapasztalatom volt, hogy a jó teológia
valóban az élet cölöpjeit adja meg: érdeke mindenkinek a
maga szintjén teológiát tanulni!
Ugyanakkor a balesetem mégis egy tapasztalat volt,
s az okos tanul a tapasztalatból is. Ez a járvány is különleges
tapasztalatot jelent, s ebből is kell tanulnunk. Egészen
apokaliptikus látni az elnéptelenedett városokat,
tereket, az egész bolygó riadtságát: nagyon messzire
eltoltuk magunktól a saját halálunk és a világ végének
gondolatát. Jó lenne, ha a járvány ráébresztene a hitre,
hogy Isten tenyerében vagyunk, Ő ura az életnek és a
halálnak is. Jó lenne ablakot nyitni elbizakodott technikai
világunkból a transzcendens világ felé, emberlétünket
magasabb emeleteken is megélni, nem csak földszintesen.
Jó lenne a helyén értékelni emberi kapcsolatainkat,
családunkat, barátainkat, egyházi közösségünket – ne
legyenek mindig az utolsók! Fontos lenne a gigantikus
fegyverkiadásokat csökkenteni és kutatásra fordítani.
Arányosabban kellene látni más problémákat is, melyek
13

súlyosan nehezítik egyéni és közösségi létünket. Rá kell
ébrednünk a kisebb és közepes méretű kapcsolatok fontosságára:
hogy milyen értékesek a lakóhelyi közösségek
(poliszok) és a nemzeti közösség, miközben a globalizáció
világpolgársága nem tud segíteni. A járvány utáni élet
újraindításában is egymásra vagyunk utalva, és érzékenyebben
kell figyelnünk a nehezebben indulókra, s talán
nem a legfejlettebbek szekerét kellene tolni.
Végül legyen szabad csodálnom azt a nyavalyás vírust:
micsoda „életerő” van benne, micsoda alkalmazkodás,
mutáció, piszok gyors terjedés. Valaha az élet is így indult
a Földön: a vulkánoktól a sarkvidékig, óceánok mélyétől
a magas égig, mindenütt megtalálta a maga formáját. A
teremtés hihetetlen dinamikája, szikrája sejthető meg!
Dalma (Budapest)
Egyre több helyről hallani, hogy a nyilvános szentmisék
szünetelése alatt is lehet látogatni titokban tartott szentmisét.
Vannak olyan ismerőseim, akik idősen, krónikus
betegen is elkezdtek járni az ilyen szentmisékre. Vajon ezt
felelőtlenségnek vagy hősiességnek, a szentségekhez való
példás ragaszkodásnak tarthatjuk? Lehet-e bűn ilyen esetben
a szentmisén való részvétel, vagy éppen az a bűn, ha
egy érintettet le akar beszélni a környezete? Esetleg pont
az a bűn, ha nem nyilvánítunk véleményt a hozzánk közel
állóknak ez ügyben?
14

Nagyon nem szeretem, ha az Egyház, a papok és a
hívek is a kiskapukat keresik. Az oltártól éppen a tisztességnek
kellene hullámzania az élet minden területe felé:
épp elég becstelenséget, kiskaput, szürkegazdaságot,
magánéleti csalást látunk magunk körül. Papként és hívőként
ne álljunk már ebbe bele. Az oltártól a „nagyobb igazságnak”
kellene áramlania, s már ott megtörik rajtunk?
Már a templom küszöbénél vége? Hogyan fog eljutni a kényes
területekre, a gazdaság, a politika, a pénz, a hatalom
világába? Éppen annak kellene morális tartást adni az élet
igen szövevényes világában, hogy a pap és a hívek is igyekeznek
a feltétlen korrekt magatartást megvalósítani.
Nem könnyű ez, mert máig elér a régi világ mentalitása,
amikor „ügyeskedni” kellett, nem könnyű, mert számla
nélkül könnyebb a templomfelújítás, nem könnyű, mert
papként szeretünk autonómok lenni. A közösséget is
megosztja, ha a pap egyeseknek többet megenged, ha
egyesek felelőtlen „nyomulását” nem állítja meg. Nyilván
van kivétel (pl. sürgős beteg), amit egy külső szemlélő
nem mindig tud, de a kivétel jelentős indoklást követel.
Nagyon nem szeretem, amikor a hit nevében komoly
szakembereket felülbírálunk, pl. a járványhoz értő szakembereket.
Ha a szakemberek és a püspöki kar egyértelműen
azt mondják, hogy most nyilvános istentisztelet
ne legyen, milyen alapon okosabb valaki? S ez a gőg tovább
tud hullámzani, amikor a hit nevében (mindenféle
szakmai képzettség nélkül) „tudjuk”, hogy a makro-
15

gazdaságnak, a politikai egyensúlyozásnak, de éppen a
fociedzőnek is milyen utasításokat kellene kiadnia. A hit
felhatalmaz a szakmai tudásra, noszogat a tudományos
kutatásra, de nem pótolja. Sürget az együttműködésre az
élet minden területén, nem pedig fölényesen lesöpri mások
gondosságát. Nagyon-nagyon nehéz együttműködni
az olyan pappal és hívőkkel (házasságban, munkahelyen),
akik nem hallgatnak semmilyen orvosi, pedagógiai, pszichológiai,
politikai, gazdasági, ökológiai tanácsra. Bizony
tudnak a hívők is kibírhatatlanok lenni, amikor kijelentik,
hogy „nekik semmilyen humántudós ne mondja meg”.
Ez a fajta bigottság, fundamentalizmus, a humántudományok
lenézése nem felel meg a mai keresztény hitnek
semmilyen keresztény felekezetnél.
Nagyon nem szeretem, amikor Istent olyan kicsinyesnek
gondoljuk el, hogy ne tudnánk vele másként is találkozni.
Ez a rendkívüli helyzet rávilágíthat arra is, hogy bár
életünk csúcsa az Eucharisztiában való részesedés, de
nem „semmi” mindaz, ami még van: a Szentírás, az imádság,
az elesettek felkarolása, a teológia tanulmányozása,
a szép dolgok szemlélése, egy jó előadás megnézése, a
természet csodálása… Egy operából sem lehet kivágni a
kedvenc áriát, hanem ahhoz el kell jutni: nem „semmi”,
ami előtte történik. Az Eucharisztia, a Liturgia előtt az
események, a találkozások, a gondolatok, az érzések, a
könnyek egy nagy opera nyitányai.
16

Bizony voltak papok keleten és nyugaton is, akik fölényesen
semmibe vették a tudományok és szakemberek
figyelmeztetéseit, s ők maguk és híveik is betegek lettek.
Nem hallom a bocsánatkérésüket.
Bence (Verpelét)
Miklós atya már többször írt arról a válaszaiban, hogy az
emberi élet 7 pilléren nyugszik, ezek közül az egyik a házasság,
ami vagy van, vagy nincs. Mi a többi hat? Tudna ezekről
kicsit bővebben írni, valamint, hogy ezek közül melyek
a fontosabbak?
Több évtizedes modell a „wellness-kerék”, ami tulajdonképpen
a „jóllétünk” felmérésére irányul, vagyis
a hogylétünk feltérképezésének egyik módja. A „wellness-kerék”
felrajzolja, hogy életünknek melyek a fontos
területei, és pontoznunk kell (1–10-ig), hogy az egyes
területeken milyen szinten vagyunk, hol tartunk. Több
lábon áll a személyiségünk és az életünk vezetése, s megvizsgáljuk,
mely lábunk jó erős, melyik lépeget sántítva,
melyik béna.
Ezek a legfőbb területek a következők:
• lelki egészség (pozitív gondolkodás, megküzdési képesség);
• testi egészség (fizikai állapot, sport, alvás, betegség);
17

• társasági élet (család, barátok, közösség), érzelmi
élet (adni-kapni, hűség), munka, hivatás (tevékeny
lét, szolgálat, önkibontakozás);
• intellektuális élet (tanulás, olvasás, kultúra);
• pénzügyi helyzet (biztonság, felelős beosztás);
• környezet (komfortos otthon, életkörnyezet);
• hobbi (kikapcsolódás, szelep, játék);
• spirituális élet (kapcsolat Istennel, szentségek).
Az egyes területeket pontozva felmérhetjük, hogy mostani
élethelyzetünkben melyek az erősségeink, mire támaszkodhatunk,
melyekre kell gondosabban ügyelni, s
hol lehet szükség azonnali tűzoltásra.
Három fontos következtetést szeretnék felmutatni.
A wellness-kerék megmutatja, hogy az ember személyisége
és életvezetése komplex: megvan a helye az
egyszerűségnek, de érdemes óvakodni a naiv leegyszerűsítéstől.
Ahhoz, hogy jól vezessük az életünket, komplexen
ismerni kell a sofőrt (önmagunkat) és az életet, az
életkörülményeket, a vezetést. Az etika a vezetésről szól:
döntéshozatalról, stratégiáról, gyümölcsökről és bűnökről
Isten színe előtt. Ám megkerülhetetlen az őszinte és
komplex önismeret is életünk nagy szakaszaiban: fontos
döntéseknél, váltásoknál, veszteségeknél, megújulásnál.
A wellness-kerék másik fontos üzenete: a kerék akkor
is foroghat, ha nem minden életterületünk egyformán
jó. Meglehet, hogy beteg egy tanár, ám képes jól tanítani.
Meglehet, hogy sebeim vannak a családi életemben, de
18

akkor is tartom a baráti, közösségi kapcsolatokat. Meglehet,
hogy a munkámban nem sikerül egy megérdemelt
pályát befutnom, de életem más területei mégis boldogítanak.
Az ember sántán, sebzetten is képes haladni,
a kerék egy kitört küllővel is képes forogni. Nagy vigasz
ez, ha keresztet hordozunk, ha saját vétkeink, vagy mások
bűnei miatt törés van az életünkben, vagy egyszerűen
nem sikerül minden életterületet jól felfuttatni.
Mégis van tovább…
De persze az is kiderül: ha szinte minden küllő kitörik,
akkor az a kerék már nem tud forogni. Olyan a mesében
van, hogy életemnek csak egy területére koncentrálok,
azért mindent feláldozok, s nagyon jól leszek. Bármilyen
fontos a család, kell, hogy rajtuk kívül is legyenek
egészséges kapcsolataink. Bármilyen fontos a munka, a
hivatás, kell idő a játékra, a kultúrára. Bármilyen fontos
a templomba járás, nem pusztíthatjuk a testi-lelki egészségünket.
Még a remeték életének kutatásakor is rácsodálkozunk,
hogy tulajdonképpen milyen szép komplex
életet éltek. Innen érthető, hogy miért válnak könnyebben
beteggé és betegítővé (!) azok, akik életüknek csak
egyetlen részterületét abszolutizálják, és ezt várják el a
környezetüktől is. Szóval minél kerekebb az életkerék,
annál gördülékenyebb a haladásunk, s minél több lábunk
elhal, annál inkább előreprogramozott az élettörténeti
katasztrófa.
Végül, de nem utolsósorban a spiritualitás jelentősége.
Minden pszichológus (még a nem hívő is) megkerül-
19

hetetlennek tartja a spiritualitást, ám a keresztény pszichológusok
nem egyszerűen az egyik lábunknak tartják,
nem egy részterületnek, hanem a tengelynek, amelyen
forog az egész kerék. A spiritualitás életünk közepében
van: az látja el élettel, végső válaszokkal életünk részterületeit.
Innen érthető a nyolc boldogság is: akiknél
az istenkapcsolat rendben van, nem baj, ha szegények,
szomorúak, üldözik őket. Akkor sem bénulnak le, tudnak
működni, szeretni. Akiknél a spiritualitás nincs rendben,
azoknak a jóllét-kereke egy ideig lendületből foroghat,
de előbb-utóbb válaszolniuk kell az istenkérdésre, a vallás
kultúrájának jelentőségére, a spiritualitás megkerülhetetlen
kérdéseire. Jung szerint életünk második felében
minden komoly egzisztenciális-lelki probléma mögött az
elrendezetlen istenkapcsolat rejtőzik. Tengely nélkül nem
tud forogni a kerék.
Isten is egy-szerű, mégis háromságosan komplex is.
Az Isten képére teremtett emberben is keressük a komplexitás
és egy-szerűség harmóniáját.
Ferenc (Erdély)
Keresztényként meddig van jogunk beleszólni egy másik
ember életébe, tanácsot adni, figyelmeztetni? Főként kéretlen
tanácsra gondolok. Hol van a társfelelősség határa?
A másik embert alapvetően szeretni szeretnénk. Ennek
biztosan nem felel meg a következő két véglet: sze-
20

retetlenség, ha rá akarok telepedni a másikra, döntök
helyette, de az is szeretetlenség, ha magára hagyom,
soha nem adok tanácsot, szó nélkül hagyom a bűn lejtőjén
lecsúszni. A két véglet között keressük a szeretetnek
megfelelő magatartást. Szent Pálnál erény a „testvéri
rendreutasítás”, a morálteológia pedig a tanácsadást az
„irgalmasság lelki cselekedetének” tartja. Hogyan kellene
úgy tanácsot adni, hogy az igazán a szeretet útja legyen?
Először is fontos imádkozni, kérjük Istent: „taníts meg
engem a te igazságaidra”. Ebben próbálunk nyitottak
lenni az isteni inspiráció felé, s túllépni a szubjektív (esetleg
indulatos) szempontjainkon. Az imádság ajándékoz
tartalmat, de hangnemet, stílust is. Akiért imádkozom (és
esetleg böjtölök), azzal mindig máshogy beszélek. A kiimádkozott
tanácsot, véleményt nyugodt lelkiismerettel
tudom képviselni a másik előtt.
Fontos még a tanácsadás előtt az előtörténet ismerete.
Felépítettél-e egy olyan bizalmi kapcsolatot vele,
amelyben ő képes kitárni a szívét, te pedig a teljesebb
élettörténetét megismerve adhatsz tanácsot (nem csak
a látszat jéghegycsúcsa alapján)? Nem lehet csak úgy az
emberek fejére olvasni egy tanácsot, ha nem építettünk
fel egy baráti kapcsolatot: nekem sem lesz teljes tudásom
az összetett helyzetről, de neki sem kellenek a hideg
tanácsok. A mindennapok hűsége, barátsága teremti
meg azt a bizalmi légkört, amelyben valóban tudjuk hatékonyan
alakítani egymás életét – nem csak beolvasni.
21

Mindig fontos a tanácsadásban a hangnem, a stílus.
Bármilyen igazad legyen is, ha ecetszagúan adod elő, köszönik
szépen, de nem kérik az emberek. Sok gyónásnál
elmondom, hogy a kritikai érzék egy talentum, de ha nem
műveljük meg, akkor sok bűn, megszólás, bántás származhat
belőle. Aki a gazdag Istentől a kritikai érzék talentumát
kapta, az sokak javára válhat (hiszen tágabban lát,
komplex összefüggésben tud gondolkodni, holisztikus a
szemlélete), de ehhez meg kell csiszolnia talált gyémántját.
Nem kell elrejteni a talentumát, de szeretetlenül az
igaz kritika is bánt.
Szent Pál oly sokszor fakad ki: az igazsággal csak a
szeretet tud jól bánni – legyen szó bármilyen összekülönbözésről,
hitbeli vagy lelkiismereti vitáról. Nagyon
nagy áldássá tudnak válni a kritikus, élesebb szemmel
látó emberek egy nagycsaládban, munkahelyen, közösségben,
egyházban, politikában – de meg kell tanulniuk
az eszközeikkel nem sérteni, hanem építeni.
Ha a tanácsadásban lehet képezni magunkat, akkor
azt mondom: kell is képezni önmagunkat. A Szentháromság
társas lényeknek teremtett minket, egymásra
vagyunk bízva. Jó lenne ezt minél igényesebben művelni
a tartalom és a forma szintjén. Az élet tartalmáról, nagy
igazságairól szól pl. a teológia, a filozófia, az irodalom, a
történelem; a tanácsadás formájáról szól a pszichológia,
a kommunikációs képzések, a konfliktuskezelő tréningek.
Azt gondolom, minden felnőtt embernek a maga
szintjén kötelező ezekben képeznie magát. Senki sem a
22