zoom3_2023

Z∞M

A Nyolc Boldogság Közösség Lelki Családjának Magazinja

3. szám, 2023. elején, Jézus születésének és bemutatásának ünnepe között

„ISTENGYERMEKEK”

Mintagyerekek Mint a gyerekek –

szerkesztői beköszönő Pepétől

Hírek Budapestről, Homokkomáromból,

Kecskemétről és Pécsről

8B50! - Save the Dates! – programok a

jubileumi évben

Kisablak a múltra: A Gyermek Jézus

litániája Botfáról

Nagyinterjú Gyorgyovich Miklóssal és

Elvirával

Kérdezz-felelek Pesti Ráhellel, kis

művészettel fűszerezve

„Otthon lenni Istenben” –

Beszélgetés Margit nővérrel

„Amikor te viszel el oda…” – Beáta Mária

nővér utolsó földi útja édesapjával

Magunkról magunknak: 8B-s tabló

bemutatkozásokkal, megosztásokkal és

gondolatokkal az istengyermekségről

(Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése)

„A nyolc boldogság megmutatja a legrövidebb utat haza, Atyám házába. Ezen

az úton felfedezhetem a második gyermekkor örömeit: a vigaszt, az irgalmat

és Isten egyre tisztább látását. Amint hazaérek, és érzem Atyám ölelését,

tudni fogom, hogy nemcsak a mennyek országa az enyém, hanem a föld is

örököm, ahol függőségek és kényszer nélkül, szabadon élhetek.”

(Henri Nouwen: A tékozló fiú hazatérése)

Mintagyerekek Mint a gyerekek

Amit gyermekeimtől tanulok

„Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mehettek be a mennyek országába.” (Mt

18,3). Amíg nem voltak meg a gyerekek, vagy egészen picik voltak, addig

egyértelműbbnek tűnt ez a mondat. Nem egyszerűbbnek, de egyértelműbbnek. Mert a

kisgyerekekkel való alkalomszerű találkozásokból olyasmit szűrtem le, hogy a gyerekek

élettel teliek, elevenek, kedvesek, nyitottak, rácsodálkozóak, tisztalelkűek, önfeledtek,

szabadok. Mióta gyermekeink vannak és nem alkalomszerűek a találkozások, azóta ezek

a korábbi elképzelések még jobban igazolást nyertek, ugyanakkor azért erősen

árnyalódott is a kép. Hiszen az apróbetűs részben a csomag tartalmaként ott van a jó kis

dackorszak, a csillapíthatatlan hisztik, kiborulások, az olykor vigasztalhatatlan sírás, a

hangoskodás, dübörgés, az ezerszerkéremdesemmihaszna, a feleselés, lázadás, no meg az

egymással való civódás. Jól meggondolta Jézus, amikor a gyerekeket állította példaként

elénk? Vagy Ő is csak a bájos tulajdonságokkal rendelkező, talán még a platóni ideák

világában sem létező mintagyerekre gondolt? Erősen kétlem, ennél sokkal reálisabb volt,

ráadásul Ő is volt gyerek, sőt mindvégig gyermek is maradt. Hús-vér gyerekeket engedett

közel magához, áldott meg és állított elénk példaként.

Azt hiszem, az elmúlt években a gyerekek számomra nehezebb tulajdonságaival való

találkozás a legfőbb tanítómesterem. Egyrészt azért, mert ezekben a helyzetekben

elsősorban önmagammal találkozok, meg a szüleimmel, illetve a velük való

kapcsolatommal; tükröt tartanak, szembesítenek, transzgenerációs sebeket nyitnak meg,

szülőből könnyen sebzett gyermekké válok, egy szóval jó alaposan megdolgoznak. És

végső soron azt a kérdést teszik fel, hogy hogy állok én a gyermekségemmel vagy

önmagammal. Másrészt amikor néha egy-egy nagy „vulkánkitörés” után tehetetlenül,

magamba roskadva felteszem a kérdést, hogy „Ezt most miért, Uram?”, akkor Jézus mintha

elém állítaná a magából kikelve ordító gyermeket: „Ha nem leszel olyan, mint a

kisgyerekek, nem mehetsz be a mennyek országába.” Mert mi történik tulajdonképpen egy

kisgyerek hisztije, dühkitörése, robbanása során? Egyszerűen az, hogy a számára

biztonságot jelentő, bizalmi közegben kiereszti a fáradt gőzt, őszintén, szabadon, béklyók

és gátlások nélkül. Érzelmi szabadságot él meg az őt szerető közegben, még ha ez a szülői

szerető közeg nagyon emberi és tökéletlen és sokszor nem megfelelően reagál, akkor is.

Ez mindig elgondolkodtat, mennyire vagyok én ilyen viszonyban Istennel, merek, tudok

Vele érzelmileg ennyire őszinte és szabad kapcsolatot kialakítani? Ábrahám, Jákob, Mózes,

Dávid, Jób vagy Jeremiás mennyit alkudoztak, harcoltak, pereltek az Úrral, aki egyszer sem

kérte számon rajtuk a tisztelet hiányát, a bizalom és a hit hiányát annál inkább. És Jézus is

az érzelmeit, a belső valóságát szabadon kifejező gyermekként halt meg a kereszten:

„Atyám, Atyám, miért hagytál el engem?”.

Érdekes, hogy ha Jézus a kisgyermekeket állítja elénk példaként, akkor az evangéliumok

miért nem szólnak egy mukkot sem az Ő gyerekkoráról. Pedig abból igazán láthatnánk,

milyen a példaként követendő kisgyerek. De nem, az evangéliumok nem szólnak Jézus

gyerekkoráról… A felnőtt Jézusról szólnak, aki gyermek volt: szeretett Fiú, aki egy az

Abbával, Apukájával, aki őszintén és szabadon kifejezi érzelmeit, félelmeit, kételyeit,

csalódottságát, aki sóvárogva keresi a Vele való minőségi időt, személyes kapcsolatot.

Nem hiszem, hogy aszkézisből vonult el a fárasztó napok után egyedül imádkozni, hanem

hogy felkapcsolódjon a „Töltőre”. A gyerekek ebben is nagyon példát mutatnak, még ha

ezt szülőként, „töltőként” úgy is éljük meg néha, hogy teljesen kizsigerelnek minket, az

utolsó húscafatokat is lerágják a csontunkról. Mert ők aztán tényleg nem nyugszanak

addig, amíg meg nem kapják a figyelmet, a minőségi időt, a szeretet-töltést. Ők még

ösztönösen tudják, hogy mire van igazán szükségük. „Kérjetek és kaptok…” – ezt a

gyerekek még komolyan veszik. Az anyatejes baba addig sír, ameddig nem kap cicit. A

nagyobbak már más módszereket is kifejleszthetnek, hogy „töltőre” kerülhessenek, az

anyai vagy apai szeretet forrásához. Bár én is ösztönösebben engednék ennek az ordító

vágynak, amely a nap végén Jézust is egy magányos helyre, dombtetőre vezette, hogy

együtt lehessen Atyjával! És akkor megtapasztalhatom, hogy „mint az anyja ölén nyugvó

kisded, a lelkem bennem úgy pihen”. Ráadásul nekem még toporzékolnom vagy

játszmáznom sem kell a figyelemért, mert velem ellentétben, mennyei Atyám ideje,

figyelme, türelme végtelen.

Varga László püspök atya így fogalmaz Istengyermekek c. könyvében: „Jézus nem azt kéri,

hogy maradjunk gyermekek, hanem azt hogy váljunk gyermekké. Ez nem ugyanaz. Isten

gyermekévé válni azt jelenti, hogy újra tudatosan választjuk az örömhírt. Azaz bármi

történik, azt az Ő gyermekeként, vele egységben akarjuk átélni.”. Szeretném gyakorolni,

megélni ezt a gyermekké válást és hálás vagyok, hogy a gyerekektől és tőletek is

tanulhatom az istengyermeki létet. Milyen jó, hogy az istengyermekség ajándékához a

közösség, a testvériség ajándéka is hozzátartozik! Mert ha Isten gyermekei, akkor

egymásnak testvérei vagyunk. Mindenkinek hála a testvéri megosztásért! (pepe)

Hírösszefoglaló

Budapestről, Homokkomáromból, Kecskemétről és Pécsről

Budapesten lehetőség szerint heti rendszerességgel továbbra is megünnepeljük a

sabbatot, amire mindenkit szeretettel várunk, Zsuzska elküldte nybcs levlistán a

táblázatot, ahová mindenki beírhatja magát, hogy mikor tud jönni, illetve mit vállal.

Vendégeket is ér hívni! Nagyon megerősítő tapasztalat, hogy az elmúlt másfél évben szűk,

családias körben is összejöttünk és együtt imádkoztunk, most 2023 elején pedig a régi

időket idézve 22-en jöttünk össze, Péter atya, laikus családok, BB-sek, 8B-s barátok. Ekkor

tudtuk meg, hogy Dócs Niki és Fekete Kristóf eljegyezték egymást, úgyhogy új BB-s

jegyespár született, kísérjük őket imáinkkal.

A budapesti ház nagy közösségi ünnepe volt, hogy szeptember 17-én a Gyorgyovich

házaspár, Miklós és Elvira elkezdte a probációt, és megkapta a közösségi keresztet. A Kiss

házaspár, Attila és Zsuzska, a közösség budapesti laikus motorjaiként az Örökimádás

templommal és az Oltáregyesülettel is keresik a kapcsolódási pontokat, illetve

oroszlánrészt vállaltak abban is, hogy a szokásos pesti 8B-s programok megvalósulhattak,

amiben köszönet illeti a nővérek segítségét is. Megtartottuk a dupla teltházas Rózsaeső

imaesteket, de lelki család délutánt és adventi imaestet is sikerült rendezni, amelyen

Farkas Feri buzdítását hallgathattuk. A budapesti házhoz kötődő laikus családok a

sabbatokon kívül az online térben is erősítették a közösséget: szerda esténként mondunk

közösen kompletóriumot, illetve havonta egy alkalommal megosztós házestet is tartunk,

amibe Péter atya is bekapcsolódik.

Szeptemberben elkezdődött Homokkomáromban a Come and See hétvégék új „évada”,

az első alkalom ráadásul egybeesett a Rózsaeső imaesttel. A decemberi találkozón pedig

Anna Gabriella nővér is részt vett egy balatonfüredi gimis különítménnyel. Október végén

Bárány Barát hétvégére is sor került, ahol Pesti Ráhel első ízben, Számel Kata pedig ismét

elköteleződött BB-sként. Veronika Mária nővér vezetésével elkezdődtek a közös képzések

is. Eszternek, aki a nővérágban próbaidős, illetve Zsoltinak, aki bentlakó laikus heti

rendszerességgel vannak tanítások, havonta egyszer pedig Vica, Sárkány Ági és a Borbás

házaspár, Pepe és Mirjam is bekapcsolódnak a közös képzésbe. Szilveszterkor együtt

adhattunk hálát az elmúlt évért és léphettünk át Jézus jelenlétében az új évbe, amelyre

védőszenteket is húztunk. Kallós Bélának köszönhetően immár online is lehetett szentet

húzni, a kezdeményezésnek több más közösség is megörült. 2023-ban a nővérek és a

Kamenár Ági közreműködésével Kikötő néven egy új meghallgató szolgálat is elkezdődik

Nagykanizsán. Walter Dóri nem újította meg idén a BB-s elköteleződését, de továbbra is

találkozhatunk majd vele közösségi eseményeken.

A kecskeméti jelenlét tagjai a Takács házaspár, Gábor és Marcsi vezetésével továbbra is

heti rendszerességgel tartanak énekelt „közösségi”, illetve feltámadási vesperást,

nagyobb ünnepekhez kapcsolódóan pedig imaesteket a Szentcsalád Plébánián. A

Rózsaeső imaest mellett adventi imaestet is szerveztek. Marcsi és Gábor a közös képzés

alkalmain is rendszeresen előadnak. December 28-án a Papi Testvériség tagjai, Attila,

Balázs, Robi és Zoli atya újították meg elköteleződésüket.

Bár Beáta Mária, Krisztina és Margit nővér csak nyáron foglalták el ideiglenes lakhelyüket

Pécsen, a 8B-s jelenlét számos programmal robbant be az egyházmegye központjába.

Október 22-én történelmi pillanat volt az első Rózsaeső imaest megszervezése Pécsen,

ahová az egész országból, Budapestről, Homokkomáromból, Kecskemétről és Sopronból

is érkeztek testvérek segíteni. Nem sokkal később a Papi Testvériség kecskeméti tagjai is

látogatásukat tették az új alapításban. November 29-én a nővérek Találkozás címmel

egyetemi oktatóknak és munkatársaknak indítottak el egy olyan platformot, ahol közösen

mélyítik az istentapasztalatukat, hogy hitelesebb emberek tudjanak lenni a

környezetükben és az egyetemisták támogatásában. December 17-én adventi imaestet

szerveztek, december 22-én pedig a pécsi püspökség 60 munkatársának tartottak lelki

napot, adventi „zarándoklatot”. Januártól pedig a Havihegyi kápolnában rendszeresek

lesznek a feltámadási vesperások. A programokról a pécsi közösség facebook-oldalán

tájékozódhatunk, merthogy szeptemberben ez a virtuális jelenlét is elindult.

8B50 – Save the Dates!

A legfontosabb 2023-as programok a jubileumi évben

Közösségünk 2023. május 25-én betölti az 50. életévét! :)

Ennek a fél évszázadnak a fordulóján (is) érdemes megállni és visszaemlékezni a

mögöttünk álló 50 évre.

Egy több állomásból álló ünnepségsorozatra hívunk benneteket. A találkozási pontok a

következő helyek és események lesznek:

Március 4. Lelki Család délután – Budapest

Március 11. Lelki Család Találkozó – Homokkomárom

A közösség bűnbánatra, kiengesztelődésre hív bennünket, amihez egy imaestet is

összeállított. Ezen a liturgián kívül a hétvégén természetesen helyet kap a közösségi

szentmise, a megosztás, az asztalközösség és a elmaradhatatlan jókedv is.

Április 28-30. Regionális laikus találkozó – Homokkomárom

Május 27. 15h, Ünnepi Szentmise – Budapest

Ünnepi szentmisére hívunk benneteket, ahol minden közeli és távolabbi baráttal együtt

adhatunk hálát az eltelt 50 évért.

A szentmisét követően az Örökimádás Templom kertjében pogácsázunk-sütizünk és

találkozunk egymással. Este 19h-kor pünkösdi imádságra gyűlünk össze egy bizánci

jellegű vesperás keretében. Ha tudtok, tartsatok velünk ezen is.

Július 7-9. Betánia Napok – Veszprém

Fontosnak érezzük, hogy több lehetőséget is adjunk nektek a találkozásra. Az idei

Betánia Napok témája a Jubileum lesz. Ezt a családos lelkigyakorlatot az Isten

jótéteményeire való visszaemlékezésnek és a közös missziónak szenteljük. Ha csak ez az

időpont jó nektek, akkor az ünneplés itt is teljes lehet számotokra.

Július 16-23. THN – Homokkomárom

A THN-es szolgáló csapat közületek is szerveződik. Az idei THN-en különösen is

megélhetjük a hálaadás lelkét a közös misszió által.

Mária

Közösségünk bíztat arra, hogy lehetőség szerint keressünk fel egy Mária kegyhelyet

ebben a jubileumi évben. Egyet már találtunk nektek Hk-ban, de bármelyik magyar vagy

külföldi Mária kegyhelyre is elzarándokolhattok. Mária nővér például szívesen visz

benneteket Medjugorjéba idén márciusban vagy nyáron.

Kérünk benneteket, hogy vegyétek elő a naptáraitokat és írjátok be az előbb felsorolt

dátumokat.

A találkozás reményében szeretettel gondolunk rátok!

a Magyar Kollégium csapata :)

Kisablak a múltra

A Gyermek Jézus litániája Botfáról

Budapesten sikerült közösségben is megünnepelnünk a karácsonyt. A Berényi házaspár

egy különleges litániát hoztak ajándékba, amelyet el is imádkoztunk. Jocó és Szamóca így

idézi fel a litánia születését:

„Ez az ima 1994 adventjében született Botfán. Az akkor a házban élő testvérek

fogalmazták meg a szívükben legmélyebben megélt gondolatokat a gyermek Jézus felé.

Minden nap egy-egy testvér könyörgésével bővült a litánia, míg karácsonyra összeállt a

teljes ima. Amikor eljöttünk a közösségből, itthon megpróbáltuk visszaidézni a nap-mint

nap mondott könyörgéseket és lejegyeztük őket. Azóta minden adventben elővesszük ezt

az imát, ami fontos részévé vált az adventi készületünknek.”

Uram irgalmazz nekünk !

Krisztus kegyelmezz nekünk!

Uram irgalmazz nekünk!

Krisztus kegyelmezz nekünk!

Uram irgalmazz nekünk !

Krisztus hallgass minket !

Uram irgalmazz nekünk!

Krisztus hallgass minket!

Krisztus hallgass meg minket!

Krisztus hallgass meg minket!

Menyei Atyaisten,

Megváltó Fiúisten ,

Szentlélek Úristen ,

Szentháromság Egyisten,

Irgalmazz nekünk!

Gyermek Jézus :

- Szeretet királya, Irgalmazz nekünk!

- Űdvösségünk kezdete,

- Megváltásunk beteljesítője,

- Az Atya szerető bizonysága,

- Elveszett reményeink visszaadója,

- Bűneink kiengesztelője,

- Minden örömünk és boldogságunk forrása,

- Közénk jövő égi fényesség,

- Az engedelmesség mintaképe,

- Szívünk zárt kapuinak megnyitója,

- Szegénységben legnagyobb gazdagságunk,

- A szentlélek ragyogó bizonysága,

- Akit az angyalok a tenyerükön hordoztak,

-Kinek kicsinysége előtt a földi hatalmasságok is térdet hajtanak,

- Isten irgalmasságának megmutatkozása,

- Hitünk újjáélesztője,

- Ki gyengeségben vagy erősségünk,

- Kinek szívét a pásztorok muzsikája melengette,

- Kicsiny reménységünk,

- Irgalom forrása,

- Életünk és feltámadásunk,

- Kit Mária gyöngédsége átölelt,

- Kit szent József atyai szíve őrzött,

- Az Isteni megtestesülés szent misztériuma,

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit,



Kegyelmezz nekünk!

Hallgass meg minket!

Irgalmazz nekünk!

Könyörögjünk!

Ó kisded Jézus hozzád fohászkodunk, és édesanyád Mária által kérünk, szükségünkben

segíts minket életünk útján. Add, hogy Szent Józseffel és Máriával együtt láthassunk

Téged a mennyben angyalaiddal együtt, Krisztus a mi Urunk által. Amen.

Nagyinterjú

Beszélgetés Gyorgyovich Miklóssal és Elvirával

Pepe: Mindketten szociológusként végeztetek a Pázmányon, majd a doktori iskolát

is elkezdtétek. A piliscsabai campus volt a megismerkedésetek helyszíne? Hogyan

emlékeztek vissza az egyetemi évekre, a közös útkeresés első időszakára? A

Szentjánosbogár Közösséggel is ekkor kerültetek szorosabb kapcsolatba?

Miklós: Az első két kérdésre a rövid válasz,

hogy igen és igen. :) Bővebben: Valóban a

Pázmány volt a közös alma materünk, és bár

már az első napokban bemutatkoztunk

egymásnak, sőt több közös óránk is volt, nem

egyszer beszélgettünk is hosszan, komolyra

csak a negyedév végén fordult az ügy, tehát a

közös útkeresés a campuson már csak nagyon

rövid ideig tartott. Mindazonáltal nagyon

szép emlékeink vannak az egyetemről, ma is

szívfacsaró nosztalgia fog el minket,

valahányszor a már bezárt és omladozó

egyetemi épületek közelében járunk. Sajnos a

Pázmánynak nincs szociológia doktori sulija,

így aztán Elvira a Corvinuson kezdte el (és be

is fejezte), én valamivel később az ELTÉ-n,

amit lassan már tényleg le kéne zárnom

nekem is. A Szentjánosbogár Közösséget

viszont én hoztam be kettőnk életébe, ugyanis

már 11 éves korom óta táboroztam ott

nyaranta, majd felnőttként is évi többszázórákat önkénteskedtem ott. Egyfajta minden

lében kanálként teljesen oda próbáltam tenni minden szabadidőmet. Nagyon nagy

szívügyem volt a közösség, így nehezen volt elképzelhető, hogy kapcsolatunk, majd

házasságunk kezdetén Elvira nélkül legyek ott jelen, így gyorsan „bogarassá” tettem őt is,

olyannyira, hogy Elvira jó pár hónapig alkalmazottként is dolgozott a Szentjánosbogár

irodában. Idővel viszont a gyerekek mellett hátrébb kerültünk ettől a közösségtől. Levi

mellett még vállaltam ezt-azt, voltam nyári táborvezető is, de elég hamar be kellett

látnunk, hogy az aktív „bogár-lét” nem összeegyeztethető a kisgyermekes léttel.

„Kiöregedtünk”. Egy Bogárból indult házasközösség maradt meg ebből az időszakból, ami

mind a mai napig megvan, bár a közben megnőtt lakóhelyi távolságok és a mindenhol

megszületett 3-4 gyermek miatt egyre ritkábban találkozunk.

Azt mondtátok, hogy elég intenzíven kerestétek, hogy hol a helyetek együtt, majd

családként az egyházban, hol érzitek magatokat igazán otthon. Hogy találtatok rá a

Nyolcbére és mik voltak az első meghatározó benyomásaitok?

Miklós: Szerintem sokaknak meséltem már a közösségben, így tőlük bocs az ismétlésért,

de a sztori nem változott. Röviden, az történt, hogy 2010 környékén az antikvarium.hu

oldalon vásároltam apumnak egy könyvet (valami XX. század eleji magyar viccek vagy

milyen címmel), de küldtek mellé egy ajándékkönyvet is, gondolom azokból, ami nem

nagyon fogyott. Ez bármi lehetett volna, ponyva, szakácskönyv, szakkönyv, de nekem

Efraim testvér A szántóföldek… c. könyvét küldték, ami ugye a második kötet a sorozatból

(Farkas Feri könyve volt egyébként, aki valakinek kölcsönadta és valahogy az

antikvárumban landolt.). Anyum akkoriban a Szent István Társulatnál dolgozott,

lényegében minden lelkiségi irodalom megvolt otthon, amit ők kiadtak, így, mivel semmit

nem tudtam Efraimról és a 8B-ről, spam-ként kezelve, betettem a többi vallási könyv közé

és évekig rá sem néztem. Majd egy balatoni nyaraláshoz kerestem partra vihető

olvasnivalót, amikor újra megláttam és eszembe jutott, mikor és miért kaptam, így adtam

neki egy esélyt. A parton belelapoztam, majd még egyszer, és na jó, még egy oldalt… végül

egészen magával ragadott egészen a könyv végéig, és azt mondtam magamban, aztán

Elvirának is, hogy „hát én éppen ezzel az őrülettel szeretnék Istenhez fordulni, vele élni!”,

még ha ez kifelé nem is látszik rajtam. Megrendeltem a sorozat első kötetét, a Kései esőket

is, és olvasás után egészen biztos voltam benne, hogy én erre vágyom. Így hát perceken

belül rákerestem a közösségre, mikor is hidegvizes zuhanyként ért minket is, ami

Efraimmal történt. Ledöbbentem, de belül mégis biztos voltam magamban és a

közösségben, mert csak nagyon ritkán érzem egész biztosan, ha valami nem véletlenül

történik az életben, és ez nagyjából ilyen érzés volt. Mégis, még évekig nem volt

lehetőségünk közelebb jönni, mert nagyon mélyen benne voltunk a Szentjánosbogárban,

amit nem is akartam és nem is tudtam volna otthagyni, sem az érzelmi kötődéseim, a

barátaim, sem a rengeteg feladatvállalásom miatt, így elhalványult az emlék és a vágy is.

6-8 év telt el, mikor is már távolabb kerültünk a Bogártól és nem nagyon láttuk, hova és

hogyan térhetnénk vissza úgy, hogy ne csak pár havonta éljünk mélyebb lelki életet, de

nem akartunk tovább vasárnapi katolikusok sem maradni. Én például a helyi felnőtt

hittanra kezdtem járni, illetve egyházközségi képviselő is lettem Óbudán, de nem találtam

meg a helyem. Aztán a jezsuiták felé is kacsingattunk pár hónapig, az akkori

tartományfőnökkel is beszélgettünk egy órát a lehetőségekről, de arra sem nyíltak ajtók.

Idővel viszont újra eszembe jutott az olvasmányélmény. Átbeszéltük Elvirával és 2018

nyarán lelkesen írtam a 8B-s honlapon talált központi címre egy érdeklődő levelet. Innen

végül nem jött válasz. Hónapokkal később viszont szembe jött egy másik hír, hogy lesz

valamiféle Rózsaeső imaest, amit a 8B szervez. Na, gondoltuk, nem is rossz ötlet, úgy

megnézni a közösséget, hogy ők nem ismernek minket, így nincs mit veszíteni, ha mégsem

tetszős. Igen jó indikátor volt, hogy már kissé elkésve, rohamléptekkel épp akkor léptünk

be 3 gyerekkel a templomba a város forgatagából, amikor már ment az egyik első ének, és

nekünk is, de főleg Levinek egészen mellbevágó és földöntúli élmény volt a rohanást és

zajt kettéhasító dallamokra belépni a tömött templomhajóba. Erre egyáltalán nem

számítottunk. Gondoltuk, lesz majd valami beszéd, ima, meg a tipikus gitáros énekek, de

ez a szépség lenyűgöző volt. A fiúk is szó nélkül bírták végig, a még csecsemő Rita átaludta

az egészet. Emlékszem, Veronika is elment mellettünk levélírás alatt és nagyon ránk

mosolygott. Még nem ismertük egymást, de én már tudtam, hogy ha másképp nem, akkor

az ablakon mászunk majd be. Így aztán hazaérve újra írtam, és szerencsére Klára talán egy

napon belül válaszolt is, hogy hát akkor üljünk le beszélgetni. Tehát végül mégis az ajtón

engedtek be minket. Javaslatára a sabbatokkal kezdtük az ismerkedést, onnan pedig már

ismerjük egymást…

Elvira: Számomra a kamaszkori plébániai hittan, egyházi suli, majd a később az ezeknél

még intenzívebb lelki és közösségi életet jelentő Szentjánosbogár után kisgyerekes

anyukaként elég nagy volt a szárazság. Azóta és akkoriban is megtartó erőt jelentettek

számomra a vasárnapi szentmisék, de ezen túlmenően a lelki életem gyakorlatilag a

nullához közelített. Ahogy Miki is mondta, a helyi plébánia életébe igyekeztünk

bekapcsolódni, gyerekfoglalkozásokat is tartottam ott a misék alatt a piciknek, de ennyi.

Ráadásul abban az évben, amikor Rita lányunk kicsi volt, még a szentmiséken sem tudtam

igazán részt venni. Rita nagyon nehezen viselt minden ilyesmit és a templom mérete és

akusztikája miatt általában elég hamar ki kellett mennem vele, úgyhogy csak foszlányok

jutottak még a vasárnapi miséből is. A házascsapatunk meg inkább egy baráti társasággá

vált, lelki tartalom ritkán akadt itt. Ekkoriban találta ki Miki, hogy menjünk el a Rózsaeső

imaestre. Otthon lévő anyukaként úgy voltam vele, hogy ha a férjem programot talál ki,

tök mindegy mi az, megyek. Elég macerásnak tűnt a dolog három gyerekkel, de rendben,

menjünk. Kis Szent Teréz kamaszkoromban nagy kedvencem volt, ez adott hozzá plusz

kedvet. A templomban a fiúk előre mentek, én hátul meghúztam magam a gyóntatószék

mellett. Nagy jel volt számomra, hogy Rita végig aludta az egészet. Ilyen már akkor fél éve

nem fordult elő. Nagy kedvet adott mindez az élmény, hogy aztán benne legyek a

folytatásban is, bár akkor még nem éreztem át teljesen, hogy milyen fontos ez Mikinek.

Elmentünk tehát sabbatra, ami teljesen lenyűgözött. Azóta nincs megállás

részben felőlünk. Bele sem gondolva igazán, gyorsan írtunk egyet, de egyfelől tényleg

pikk-pakk írtuk meg, másfelől Gisi válaszlevelében olyan egyszerű, objektív, mégis mély

kérdéseket tett fel a közösségi aktivitásunkra vonatkozóan, hogy magukból a kérdésekből

jöttünk rá, hogy mi még nem tartunk ott, hogy teljesen őszintén kezdjük meg ezt az

időszakot. Ennek inkább objektív, külső okai voltak, kisebb részben meg belső lelki

vívódások, a készenlét érzetének egyfajta hiánya: 2020 januárjában megszületett Marcsi,

ami értelemszerűen máshova terelte a fókuszt. Közben ugye covid és karanténok, ami

miatt hónapokig kimaradt a közösség, max. online találkoztunk így-úgy, testben

egyáltalán, de lélekben sem igazán voltunk jelen. Ezért kértük és meg is kaptuk a plusz

egy évet. Ebben az évben egyfelől igyekeztünk önszorgalmúlag mélyebben elmélyülni a

tanításokban (a 8B-s és más lelki könyveket kezdtük tudatosabban olvasni, lelkivezetőhöz

kezdtünk járni), másrészt a képzést is folytattuk a „következő évfolyammal”. Egy évre rá

nyáron aztán tényleg közösen tudtuk egymásnak kimondani otthon, hogy most már

őszintén azt érezzük, hogy ezt az utat szeretnénk járni, így újraírtuk a motivációs levelet,

Gisivel is beszélgettem fél órát, végül ősszel megkezdtük a probációt. Igazából nem

nagyon tudjuk a döntést egy adott momentumhoz, tanításhoz, impulzushoz kötni, inkább

egy bizonyosság van bennünk, hogy helyünk és dolgunk van itt. Egyrészt sokat jelentenek

nekünk családilag a Rózsaeső imaestek, a laudesek, vesperások, a Bernadett ikonjai

melletti belső ima vagy szentségimádás, Terézia és egyszer Veszprémben Attila sabbatmagyarázatai,

a lelkicsalád délutánok stb. Másrészt egy további nagyon fontos érzésünket

tudnánk még kiemelni, amire egymástól függetlenül, aztán közösen is megfogalmaztunk:

Ez pedig az, ami kezdetektől visszhangzik bennünk, hogy „Mellesleg barátok is leszünk” –

azaz úgy érezzük (és ha van már beleszólásunk, mi ezt szorgalmazzuk mindenképp a

végletekig erősíteni a közösségben), hogy minden közösségi programon Istené az elsőség,

egyértelműen miatta vagyunk

ott, ami mellett mellesleg jó

közösséggé is válhatunk és

élvezhetjük egymás társaságát is.

Ha ez átfordulna, akkor sokat

veszítenénk. Tehát azon voltunk,

hogy ahogy tőlünk telik a

gyerekek mellett, tényleg részt

vegyünk, feladatot vállaljunk,

vagy csak jelen legyünk és

igyekezzünk Istenre fókuszálni a

közösség útján járva. Ez persze

sokszor nem sikerül vagy nem

ideáltipikusan, de a cél ez. Ami

pedig még a döntésünket

nagyban megerősítette, hogy

családilag tudunk itt jelen lenni,

hogy a gyerekeink is nagyon szeretnek bármit, ami 8B. Boldogan jönnek mindig és ők is

fájlalják, ha valamiért nem tudunk részt venni. Ez nagy megerősítést jelent számunkra.

A közös képzésetek ideje alatt a Ti és a közösség életében is történt néhány

„aprócska” változás: megszületett negyedik gyermeketek és kiköltöztetek

Piliscsabára; a pécsi házzal a közösségben is új alapítás született, a budapesti ház,

amelyhez kapcsolódtatok, pedig igencsak átalakult, némileg újjászületőben van. Ti

hogyan éltétek, élitek meg ezeket a változásokat?

Miklós: Nem mondjuk, hogy nehezen, mert nem érezzük így, de tény, hogy kevesebbszer

járunk be Budapestre. Ennek most inkább logisztikai és anyagi okai vannak elsősorban.

És bár személy szerint – ha önzők akarunk lenni – akkor igen, sokat veszítettünk a

nővérek távozásával, de hisszük, és nincs bennünk kétség érzés szintjén sem, hogy egy jó

döntés született és ebből is valami gyümölcsöző fog születni, amihez hozzá tudjuk tenni a

magunk puzzle-darabját. Várakozó állásponton vagyunk.

Elvira: Piliscsaba földrajzilag lett távolabbi helyszín, ami a kisgyerekekkel kombinálva

valóban nehezítő tényező. Ugyanakkor hála Istennek itt is élnek 8B-hez kötődő családok,

így van bennünk ezzel kapcsolatban egy remény, hogy helyi szinten is sikerülhet valamit

majd megélni a Közösségi életből. Emellett nagy csodálattal nézek a Kiss családra, Péter

atyára, hogy ennyire átvették a feladatokat. Jó érzés látni és átélni a laikus aktivitást

Budapesten.

Mári babánk érkezése főleg számomra jelentett egyfajta „visszalépést” abban, hogy

mennyire tudok részt venni a különböző alkalmakon, de ezt a jelenlegi életállapotunk

természetes részének érzem. Miki sokszor sajnál emiatt, hogy én már megint

„kimaradok”, de én meg úgy vagyok vele, hogy ez most ilyen helyzet, Máriért megéri és

úgyis hosszú távra tervezünk, úgyhogy, ha Isten engedi, akkor bőven részt fogok még

tudni venni a közösségi programokon. Máskor meg egyébként éppen lelki pluszt ad

nekem a kicsik jelenléte, kifejezetten szép élményem a múlt évi húsvét

Homokkomáromban: a templom ugye ki van hangosítva, így hosszú évek óta először részt

tudtam venni minden szertartáson úgy, hogy közben Márival bandukoltunk, lépcsőztünk.

Sokat kaptam közben Istentől, voltak pillanatok amikor Renátó atya prédikációját

gyönyörűen kiegészítették a Márival átéltek.

A pesti laikus családok körében elég népszerű téma szokott lenni a gyerekekkel

való küzdelem, az értük való aggódás. Nálunk is mindennapos téma és szülőként

elég rendesen megdolgozza az embert minden téren. De hogy pozitív legyen a

kérdésfeltevés: Van-e valami, amit tanultok a gyermekeitektől vagy a

gyermeknevelés által, akár saját istengyermekségetekre vonatkozóan? Illetve mit

jelent vagy lehet-e 0-24h-ban gyerekekről gondoskodó, őket eltartó, nevelő, felelős

szülőként gyermeknek, istengyermeknek lenni?

Miki: Ez nekem most a legnehezebb kérdés így az interjú végén. Ezzel a tematikával

kapcsolatban most inkább keserű a szám íze, legalábbis a tanulópénzt egyelőre inkább

csak fizetem és fizetem, de még nem annyira látom a megtérülést minden téren és ez

aggasztó érzés sok esetben. Sokat csalódok magamban, a nevelésemben, az indulataim

kezelésében. Vagy a kérdés másik oldalát nézve, nem igazán értettem még meg igazán

saját istengyermekségem lényegét, az Atya atyaságát és a kettőnk Atya-fia kapcsolatát, így

aztán többször bukom el napjában is, csakúgy, mint apa, de mint az Atya fia is (mármint a

saját szememben), és ez tényleg rendkívül nyomasztó. De épp az elmúlt hónapok

háttérgondolata az (amúgy az Efraim-féle alapkönyvek újraolvasása nyomán), hogy ha

radikálisan vesszük, a gyermekeink Isten tulajdonai, mi csak kvázi megbízottak vagyunk,

hogy Isten nevelő munkájában eszközök legyünk. Ez persze nem felmentés bármi alól, de

egy-egy nevelési szituáció után ott van, hogy lehetőségem van kimondani azt, hogy édes

Istenem, biztos nem tettem eleget és nem úgy állok hozzá, ahogy Te tennéd vagy várnád

tőlem, de tudom, hogy ők a te gyermekeid is, és örülök, hogy a kezedbe helyezhetem őket

/ magunkat, így hát fordítsd javukra azt is, amit nem jól, vagy rövidtávon látszólag nem

jól csináltam. Ebben valahol a saját istengyermekségem, az Istenre hagyatkozás szándéka

is mélyen ott van, főleg mikor őszintén tudom mondani a Miatyánkban, hogy „legyen meg

a Te akaratod”, de ezen most még javában dolgozom. Hozzáteszem, nagyon sokat segített

lendíteni magamon Renátó egyik podcast-je, amiben javasolja, hogy kicsit merjük néha a

merevebb és távoli „Atyát” „Apunak” is szólítani, mert Jézus is ezt tette, és máris fiúbbnak

érezhetem magam.

Elvira: Ezzel kapcsolatban azt hiszem végtelen sokat lehetne megosztani, átelmélkedni, a

sokszor csak kavargó érzelmeket, gondolatokat letisztázni, úgyhogy csak néhány dolgot

tudok most így hirtelen kiemelni. Az egyik első gondolat, hogy szerintem a gyereknevelés

egy gigantikus önismereti kurzus. Folyamatosan szembesít saját magammal és

kíméletlenül rámutat minden gyengeségemre. A nyomasztó része ennek az, hogy a

hibákkal, nehézségeimmel immár nem csak magamnak okozok fájdalmat, sebet, hanem

éppen azoknak, akiket legjobban szeretek. Sokszor érzem azt, hogy a saját árnyékomon

kellene átugrani és ha belepusztulok, sem megy. Ez az egyik része a dolognak.

Ugyanakkor, ha már kezdek kétségbe esni, akkor nekem is hasonló gondolataim vannak,

mint Mikinek, hogy a gyermekeink Isten gyermekei is. Ha Ő ránk bízta őket, pedig tudta

milyenek vagyunk, akkor tegyük meg, amit csak bírunk, próbáljunk az Ő segítségével

egyre jobbak és jobbak lenni és a többit majd Ő hozzá teszi. Ami biztos, hogy a gyerekeink

révén engem lehet, hogy hatékonyabban nevel Isten, mint ahogy én őket nevelem. (Talán

majd őket is a saját gyerekeik fogják megnevelni

Kérdezz-felelek

Pesti Ráhellel

2022 őszén köteleződtél el Bárány Barátként, így Te vagy a Nyolc Boldogság Közösség Lelki

Családjának legfrissebb tagja. Hogyan ismerkedtél meg a közösséggel, mi az, ami a leginkább

megfogott benne és miért érezted azt, hogy szeretnél a lelki családhoz tartozni?

Kiskoromban néhányszor jöttünk HK-ba nyaranta

– erről csak egy-két emlék maradt meg (pl. hogy

valamiért itt mindhárman szerettünk mosogatni,

illetve megismerkedtem életem első Ráhel nevű

ismerősével), de amikor 5-6 éve az egyik téli

hétvégére eljöttem, az a hálás érzés töltött el,

hogy itt minden ugyanolyan, mint régen! Erről

hazatérve azt fogalmaztam meg magamban, hogy

„Uram, jó nekünk itt lenni”. Aztán eljöttem THNre,

majd a Bárány Tanítványa képzést kezdtem el,

végül itt ragadtam.:) Itt mindig nagyon egyszerű

gondolataim támadtak: Istenem, de jó, hogy vagy.

De jó, hogy vagyok. Én szeretek emberekkel lenni.

Jó csendben lenni. Itt otthon érzem magam.

Istenem, ha hazamegyek, te ott is ugyanaz az Isten vagy, mint itt.

Rájöttem, hogy Istennel lenni egyszerű, őszinte, örömteli, jó és természetes. És ezt magammal

vittem.

Mostanában sok helyre járok és sok dolgom van. Úgy érzem ezt azért tudom csinálni, mert van

egy nagyon erős alapom, otthonom, mert Isten az, akihez hazamehetek és az Egyház a

termőföldem. Minél mélyebben otthon érzem magam itt, annál inkább akarnak az ágaim és

leveleim nyújtózni kifelé, mások felé. És ez az „itt” nekem a 8B is.

Különböző közösségi alkalmakon előbb-utóbb minden kisgyerek az öledbe kerül, még azok

is, akik korábban nem ismertek vagy kicsit tartózkodóbbak az idegenekkel szemben. Persze

a bébiszitterkedés miatt nagy rutinod, tapasztalatod van, de honnan ez a szuperképesség,

mi a titok, a kulcs a gyerekek világához?

Hú, hát annyit tanulok tőlük! Volt, hogy egy kislánnyal töltött idő segített jobban megtalálnom

magamban azt a Ráhelt, aki kiáll magáért, harcol a számára fontos dolgokért. Azt is szeretem,

hogy kicsit velük mindenki gyerek lesz. Persze más módon, de mégis, olyan felnőtt-gyerekek

leszünk. És ez olyan izgalmas mindig!

Van, hogy egy egész képregényes könyvet ki lehet nekik olvasni úgy, hogy aztán jobban

emlékeznek a történetére, mint én. Bármilyen ötletre kaphatók, és ők is olyanokat tudnak

kitalálni, amivel aztán fél délután el tudunk játszani. Ja, és ha úgy érzem túlteng bennem az

energia, akkor ezt tökéletesen, rekordidőn belül csillapítani tudják. Szóval talán az a titok, hogy

odavagyok értük. :D

Neked mi volt a 3 legkedvesebb, legmeghatározóbb gyerekkori élményed?

1. Amikor megnéztünk vagy három részt egymás után a Tenkes kapitányából, aztán lementünk

az udvarra és azt játszottuk a bátyámmal. Ő volt a tenkes kapitánya, én pedig a Veronika. Én

úgy tettem-vettem a levegőben magam körül, mintha derékig érő hajam lenne, Donát pedig

minden bokorba elbújt és csendre intett, hogy jönnek a labancok. Napokig képesek voltunk

csak ezt játszani.

2. Amikor adventben szombaton készítettünk kalácsot (természetesen nem a recept szerint,

mert anya azt mondta, hogy neki ahhoz nincs türelme, ezért teljesen lapos maradt. Szóval

inkább mazsolás pita lett, mint kalács) – amíg az készült végre összepakoltunk és lett egy kis

helyünk a nagyszobában. Majd este, amikor már sötét volt összegyűltünk öten a konyhában,

lekapcsoltunk minden lámpát és vártunk kicsit. Aztán ilyesmi kérdések hangzottak el az

életkorunkhoz mérten, hogy mit jelent az advent? Kinek az eljövetelére várakozunk? Miért

vagyunk ilyenkor sötétben? Milyen sötétben lenni? Milyen, amikor a sötétben gyertyát

gyújtunk? Mi a mi világosságunk? Mivel várakozunk ebben az adventben? És ezekre

válaszolgattunk, majd beszélgettünk egyet. Aztán imádkoztunk közösen, meggyújtottuk

éneklés közben a gyertyákat, majd átvonultunk a nagyszobába, betettünk egy zsidó énekekkel

teli CD-t és arra táncoltunk amíg a lábunk bírta. Aztán mikor elfáradtunk visszavoultunk a

konyhába és megettük a lapos mazsolás kalácsunkat gyertyafényben. Annál finomabb

nincsen. :)

3. Egyszer a gépnél játszottam (mi annyit játszhattunk, amennyi időt előtte tíz ujjas gépelést

tanultunk, szóval abszolút jogosan ültem ott) és anyáék mondták, hogy menjek le velük

csúszkázni (akkor még télen volt hó, és a lejtőn lefelé egy műanyag ülésszerűségen csúsztunk

le ilyenkor) de én nem akartam. És akkor nyaggattak én meg tök morcosan végül lementem

de mindenkire haragudtam. Aztán annnnyira hihetetlenül jól alakult a bátyáimmal az a

délután!! Alig akartunk hazamenni. Az esti imánál pedig beismertem, hogy örülök, hogy nem

hagytak a gép előtt.(:

„Ha nem lesztek olyanok, mint a (kis)gyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt

18,3). Szerinted felnőttként, hogyan lehet, egyáltalán mit jelent kisgyermeknek,

istengyermeknek lenni?

Az egyik festőtáborban jött közel hozzám ez a tapasztalat, amikor végre rávettem magam,

hogy ne csak kis lapokra rajzoljak, hanem – nem baj, hogy elszúrom – próbáljam csak ki a nagy

lapot, sok festéket elpazarolva. Nem lettek remekművek, de az akkor készült képeim közül az

egyiket néha most is előveszem, hogy újra rájöjjek, mennyire fontos próbálkozni! Mennyit tud

tanítani a gyakorlás, ha valamit merek elkezdeni. Meg akartam keresni magamban azt a

biztonságos közeget, amit a festőtáborban is tapasztaltam, ami segített belevágnom új és

merész dolgokba, és Istenre találtam.

Szóval valami ilyesmi számomra az istengyermekség.

Hogy tudom, hogy biztonságban vagyok. Engedem az életnek, hogy belém élje magát. Hogy

próbálkozhatok, igyekezhetek, mert van biztos pontom, otthonom. Tudom, kihez tartozom, és

ennek a biztonságával és erejével élek.

A középiskola után elvégezted a pszichológia alapszakot, idén pedig a Sapientián végzed a

teológia részismereti modult abból a célból, hogy lelkigondozói mesterképzésre

jelentkezhess. Ezek szerint a psziché helyett inkább a lélek ápolója, gondozója lennél? Bár

az eddigi féléves teológiai „gyorstalpaló” elég sűrű lehetett, volt valami, ami nagyon

megragadott, esetleg hozzátett a hitedhez?

Nagyon vonz, hogy keresztény szemlélettel tekintsek arra, ami a pszichológiában van. A

középkor úgy tekintett a vallásra, mint ami minden tudományon felül áll, hisz kinyilatkoztatás

az alapja, ami pedig nyilvánvalóan több bárminél, amire mi rá tudunk jönni. Most már

máshogy állunk hozzá, de nekem tetszik az a gondolat, hogy ha Istenben hiszek, akkor őtőle

szemlélem azt is, ami a világban van, így a tudományokat.

Hogy a lelkigondozóit mikor kezdem el, még számomra is rejtély, de abban biztos vagyok, hogy

ez az egy év teológia most nagyon sokat ad.

Például ahogy tanultunk az ószövetségi forrásokról, vagy az evangéliumok szemléletmódjáról

más szempontból is elgondolkodom, mikor olvasok egy ilyen részt, vagy amit a kappadókiai

atyák a Szentháromságról írnak, az valami gyönyörű. Na, a dogmatika órák kicsi

lelkigyakorlatok voltak, ráadásul az után általában pont a koradélutáni mise volt – mert hogy

ez is van az egyetemen - közösen megyünk rá a szaktársakkal. Nagyon megszerettem a

Sapientiát. Ha valaki szívesen tanulna teológiát, de csak egy éve van rá, akkor jelentkezzen

részismereti képzésre. :)

Nagyon közel áll Hozzád a művészet, nem csak befogadóként, hanem alkotóként is.

Pszichológiai tanulmányaid után egy illusztrátori képzést is elvégeztél. Mit jelent számodra

az alkotás? Inkább hobbinak tekinted vagy komolyabb céljaid is lehetnek e téren?

Az alkotás nekem tanulás az életről (az olyan tapasztalatok által például, mint amit az

istengyermekségnél írtam a festőtáborról) – az új dolgok kipróbálásának az öröme, annak az

izgalma, hogy vajon milyen alakot fog ma ölteni egy-egy folt a lapon. Szeretek olyan képeket

készíteni, amik nincsenek megszerkesztve, hanem jönnek ahogy jönni akarnak. Kicsit ebben az

elérhetőség szándéka is benne van, hogy aki ránéz úgy érezze, hogy valami hasonlót ő is tudna,

vagy legalább kedve legyen neki is kipróbálni az ecsetet vagy a krétákat.

Örömmel hajlok arra, hogy több legyen nekem, mint hobbi. Idénre egy naptárat készítettem,

illetve megkeresésekre festek, vagy kis képsorozatot csinálok, esetleg vászontáskára, falra

festek. Instagramon általában külföldről is megtalálnak – ami pedig külön öröm, hogy

általában a keresztény tematikájú képeim ragadják meg őket. Tavaly például volt, hogy épp

nagyon közel volt hozzám az emmausz története és egy svájci pásztor keresett meg azzal, hogy

édesapjának a nyugdíjbavonulási évére egy kis füzetet szeretne készíttetni az

emmausztörténetről. Egy kis ima volt akkor azt elkészíteni neki.

A gyerekek szeretete és az illusztráció két általad készített mesekönyvben is összetalálkozik.

Mesélsz picit ezekről a projektekről? Először a képek vagy inkább a szöveg, a történet

születik meg Benned? Miről szólnak a mesék?

Az egyik illusztráció sorozat a 777 mesekönyvébe készül, ahol 30 különböző szerző rövid meséi

jelennek meg. Erről szerintem majd akkor mesélek többet, ha már megjelent.

A másikat még az illusztrációs

portfóliómként készítettem, az a címe,

hogy Barátom, Sárkány. Egy kislányról

szól, aki kíváncsi, szeret sétálni az

erdőben, játszani és babázni. Mikor az

oviba kerül, kezdi észrevenni, hogy ő

kicsit másmilyen, mint a többiek, neki

néhány dolgot nehezebb megcsinálnia,

vagy csak máshogy tud, mert nem két

keze van, hanem egy. Ez eleinte nem

zavarja, aztán mikor találkozik az

emberek furcsa, sajnálkozó, vagy meglepődött tekinteteivel, egyre inkább hiányosnak látja

saját magát is. Egy idő után már inkább csak egyedül szeret lenni. Ezt a hozzáállását azonban

egy barátja megváltoztatja azzal, hogy ő nem sajnálatraméltónak tartja a lányt, hanem

rendkívül kíváncsi lesz, hogy milyen mindennapi dolgot hogyan old meg egy kézzel, és

csodálattal hallgatja a lány praktikus ötleteit. Az egész könyvben végigvonul egy sárkány

szereplő is, aki a lány képzeletbeli barátja. Ő a lány önmagával való kapcsolatát jelképezi.

Mikor Nanna önazonos magával, a sárkányával is barátságban van, mikor hiányosnak tartja

magát és magába zárkózik, akkor a sárkány sem jelenik meg a képeken. Végül Nanna, a fiúval

való beszélgetés után hosszú idő után újra rámosolyog sárkány barátjára és kiváncsivá válik a

világra.

Végezetül jöjjön néhány villámkérdés:

Mit szeretsz a legjobban a gyerekekben?

Az őszinteségüket, meg hogy úgy szeretnek játszani! És hogy nekik máshogy telik az idő.

Kedvenc meséd?

Uuu.. Pom-Pom. :)

Kedvenc művészed?

Van Gogh és Matisse (és Munkácsy és Gauguin)

Kedvenc szented?

II János Pál, Néri Szent Fülöp, Boldog Carlo Acutis

Kedvenc könyved a Bibliában?

Tóbiás és Ruth

Kedvenc közösségi eseményed/liturgiád?

sabbat

Kedvenc évszakod?

Ősz (amikor pulcsis idő van, fúj a szél, borús az idő, és hullanak a levelek)

Kedvenc ételed?

Ú, az ilyen pudingos állagú ételek. Pl. puding :D vagy tejberizs, joghurt, krémtúró.. ilyesmi. És

az alma

Grafika vagy festés?

Festés

Színes vagy monokróm?

Színes

Kép vagy szó?

Kép

Csend vagy zene?

csend

Egyedül vagy közösségben?

egyedül és közösségben((:

Dicsőítés vagy szemlélődés?

Szemlélődés

Természet vagy város?

Természet

Hideg vagy meleg?

hideg

Édes vagy sós?

édes

Mezítláb vagy magassarkú?

:D mezítláb

Spontaneitás vagy tervezés?

Hűű.. ez nagyon nehéz. De talán a spontaneitás felé billen a mérleg

Séta vagy futás?

Futás

„Otthon lenni Istenben”

Beszélgetés Margit nővérrel

Pepe: Ha jól tippelek, Te nem Botfán vagy Péliföldszentkereszten találkoztál a

Nyolcbével… Mi volt az első élményed a közösséggel kapcsolatban és mi az, ami

megragadott? Az első találkozás pillanatában már érlelődött Benned a szerzetesi

hivatás vagy a közösség útján járva érkezett az elhívás?

Margit nővér: A Közösséggel az első

találkozásom 2006. október 18-án

volt az Örökimádás-templomban. Ez a

később Csipkebokor névre keresztelt

imaközösségünk első összejövetele

volt. Bár maga a Közösség is alig pár

héttel korábban érkezett a fővárosba,

Péter atya befogadott bennünket a

lelkészség termeibe. Első este nem

emlékszem semmilyen beszélgetésre

vagy bemutatkozásra a 8B tagjai

közül (biztos történt ilyen, csak túl

sok volt az újdonság) – ami viszont

megmaradt, az a minden

konkrétumot nélkülöző, de nagyon

erős bizonyosság, hogy még lesz

közünk egymáshoz…

A szerzetesi életre való meghívottságomat pár hónappal később ismertem fel, amikor

először jártam Homokkomáromban: a 2007-es THN-en. Ezért is különösen megtisztelő

számomra minden alkalom, amikor a táboron szolgálhatok. Ezután megint eltelt 5-6

hónap, mikorra megerősödött bennem, hogy a 8B-ben vagyok otthon és itt szeretnék

fogadalmat tenni.

Mi volt a képzési, ideiglenes fogadalmas időszakod legmeghatározóbb momentuma

vagy felismerése?

Az egyik egy igevers volt, mely még az első Közösségben töltött évem közepén talált rám,

egy több hónapos lelki sötétség vége felé: „Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez

nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef

2,8-9).

A másik momentum, amit ide hoznék, az utolsó ideiglenes fogadalmasként töltött

évemhez kötődik, melyet Franciaországban töltöttem. A karácsonyi éjféli mise

énekvezetői szolgálatát az egyik laikus közösségi tag és édesanya, Marie látta el. Alighogy

vége lett a záróéneknek és a hívek között elkezdődtek a jókívánságok, Marie lejött az

énekvezetői emelvényről, fogott egy széket, és leült az oltár előtti betlehem elé imádkozni.

Olyan természetes otthonossággal tette ezt, hogy őt látva megszületett bennem a

bizonyosság: itthon vagyok. Egyrészt lélekben is megérkeztem az Autrey-i közösségbe,

másrészt megéreztem, hogy mit jelent Isten gyermekének lenni, otthon lenni Istenben. Az

igazi szabadság és elfogadottság tapasztalata és bizonyossága. Ezt jelenti számomra az

istengyermekség, hogy kapcsolódjak a lapszám témájához ☺

2016 végén volt az örökfogadalmad Homokkomáromban. Mi volt Benned a

végleges elköteleződéssel kapcsolatban és miért a Margit nevet választottad?

A Margit név választásának több indoka is volt. Az egyik Árpádházi Szent Margit személye,

akit a bérmálásban védőszentül kaptam, és akinek pártfogását a hivatásomat keresve is

többször megtapasztaltam. A másik, hogy a Margit (Margareta) név jelentése: gyöngy. Az

én teljes örökfogadalmas nevem pedig Isten Országáról nevezett Margit. Így nem

véletlenül volt a fogadalmi misén a kereskedőről és az igazgyöngyről szóló példabeszéd a

választott evangélium. Igazán van okom – van okunk az örömre, mert Istenben már most

végtelenül gazdagok és megajándékozottak lettünk! Ezt az örömhírt vágyom továbbadni

másoknak.

2020 és 2022 között másfél évet Franciaországban, Autreyban töltöttél. Mi volt a

legnehezebb és mi volt a legszebb tapasztalatod? Miben volt hasonló, illetve miben

volt más a francia közösségi lét, mint a magyar? Mit adott Neked a kint töltött idő?

Autrey egy nagy és virágzó közösség ház – és nem csak azért, mert egy arborétum veszi

körül. Kb. 30 közösségi tag tartozik a házhoz, plusz vannak olyan személyek, akik

hónapokig velünk élnek: befogadott testi-lelki szegények és hivatásukat kereső fiatalok.

A közösségi tagok ráadásul több mint egy tucat különböző országból származnak: tavaly

például az 4 ideiglenes fogadalmas 4 földrészről érkezett! A különböző kultúrák és

szokások találkozása nagy gazdagság és mélyebb megértés forrása volt számomra. A

másik nagyon fontos és gazdagító tényező mindhárom ág tagjainak állandó jelenléte, a

mindennapos találkozások a beszélgetésben, szolgálatban és imában. És ennek

következtében a gyönyörű közösségi liturgiák. Nem olyan nagyon meglepő módon a

legnagyobb kihívásokat ugyanezek a felsorolt elemek tartogatták.

A hazatérésed nem a megszokott környezetbe való visszatérés volt, ugyanis rögtön

az újonnan alapított pécsi házba kerültél. Hogy éled meg ezt az új helyzetet, milyen

egy nagy, nemzetközi házból visszacsöppenni egy kisközösségbe, hogyan telt az

első fél év Pécsen?

Azt gondolom, az igazi kihívást nem az egy kisebb létszámú közösségbe vagy egy

számomra új házba való érkezés jelentette, hanem hogy egy új alapításba csöppentem.

Arról már volt tapasztalatom, milyen egy házváltás, itt azonban nem volt klasszikus

értelemben „befogadó közeg”. Így adódtak-adódnak hiányok nem csak a szokások, de

sokszor a tárgyi eszközök szintjén is. Időnként olyan dolgokról is gondoskodnigondolkodni

kell, amik egy „normál” közösségi házban már adottak. Emlékszem például,

hogy alig a költözésünk után, túl 4-5 nagyon intenzív pakolós napon, igen komoly

logisztikai kihívás volt először kivasalni egy habitust. Az ember nem is gondolná, mennyi

minden szükséges hozzá! Tudnod kell, hol a habitus, hol a vasaló, melyik csapban van víz,

hol a konnektor… és a végén el kell menned vasalódeszkát venni – szigorúan gps

segítségével!

Ugyanakkor nagyon élvezem, hogy mindez nagy szabadságot is enged számunkra a

mindennapokban. Azt gondolom, sikerült beleállnunk, hogy az új helyzet új ritmust, új

figyelmet igényel egymás és önmagunk felé egyaránt. A legspeciálisabb hozadéka annak,

hogy átmenetileg egy kis családi házban élünk, az, hogy nincs sem liturgikus tér, sem

Oltáriszentség. Ennek ellenére nagyon szeretek Pécsett élni, és nagyon hálás vagyok a

rengeteg találkozásért, amiben eddig részem volt.

Nyáron részt vettél egy focis lelkigyakorlaton. Lehet imádkozás közben focizni? Na

és foci közben imádkozni? Milyen kapcsolat van a sport és a spiritualitás között?

Milyen szerepet játszik a mozgás, a sport az életedben?

Az én lelki életemben a mozgás elég alapvető szerepet játszik. Konkrétan a felnőtt

hitéletem ennek mentén bontakozott ki. Markáns emlékem az, hogy 17-18 évesen

fociedzésen, a kötelező és gyűlölt futókörök alkalmával kezdtem el zsoltárokat imádkozni

emlékezetből. Először csak azt vettem észre, hogy segít, erőt ad, eltereli a figyelmemet,

bátorít. Aztán rájöttem, hogy ez alapvetően jó nekem – és elkezdtem nem csak

„szükséghelyzetben” vagy a „bevett” reggeli-esti időpontokban Isten felé fordulni. Ez

pedig utat nyitott afelé, hogy az imádságom személyesebb, saját szavas, baráti

beszélgetéssé alakulhasson.

De a legmaradandóbb lelki felismeréseim is a mozgással, sporttal kapcsolatos

tapasztalataimhoz kötődnek. Komoly analógia van a működések, következmények

tekintetében – és amit a testünkkel megélünk, az sokkal mélyebben rögzül bennünk.

Az istengyermekség, a gyerekek a lapszámunk fő témája, amiről talán a legtöbben

kisgyermekekre asszociálnak. Nagyon tetszett, hogy az előző számban, kedvenc

szentként Te egy kamasz fiút, Carlo Acutist jelölted meg és a focis lelkigyakorlat

kapcsán is említetted, hogy milyen jó volt hiteles fiatalokkal együtt lenni. Szerinted

mit tanulhatunk a kamaszoktól, a fiataloktól az istengyermeki lét megéléséről?

Szerintem a jó értelemben vett kezdeményező képességet. Hiába szembesülnek rengeteg

változással, és van bennük egy óriási bizonytalanság, ezzel együtt jó esetben jelen van egy

óriási lendület is. Hogy teszek, megvalósítok valami újat, egyedül vagy másokkal együtt,

amit még nem próbáltam, de most nagyon lelkesít, és miért ne sikerülne…

„Amikor te viszel el oda…”

Beáta Mária nővér utolsó földi útja édesapjával

Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Azzal, hogy mindezt leírom és megosztom

veletek, szeretnék emléket állítani

édesapámnak, szeretném megélni a gyász ezen

szakaszát.

Édesapám, Versegi Béla, a Zselic Katolikus

Idősek Otthonában, ahol már 5 éve élt, január

16-án vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, 0:23

perckor, kilehelte lelkét és visszaadta

Teremtőjének.

Megadatott, hogy ott lehettem mellette.

Méltósággal hordozta az agóniát. Végtelenül

büszke vagyok az én hősömre, ahogyan az

életének célegyenesét megélte, a tudatosságára,

ahogyan készült elmenni és hálás vagyok a

Gondviselésnek, aki mindent csodálatos

szelídséggel rendezett.

Megtapasztaltam felkészülésében és az elindulásban azt, az univerzumban rend van és

tökéltes a harmónia. A mi dolgunk talán csak annyi, hogy ráhangolódjuk erre,

belesimuljunk Ebbe. Az is megérkezett hozzám, hogy ez nem egyéni cselekvés, nem

vagyunk ebben egyedül: A szeretet láthatatlan szálainak harmóniája felragyogott azon az

éjszakán, amikor elment.

Milyen árnyalatokat ismertem fel eddig a szeretet láthatatlan szálaiban? Kölcsönös

odafigyelés, odahallgatás, tapintat, elengedés, ráhagyatkozás, a kimondott szó komolyan

vétele, vágyakozás, ráhangolódás, tisztelet, humor....

Édesapám ismétlődő rosszullétei október közepén kezdődtek, december 8.-án még autót

vezetett és uszodában volt. Másnap kórházba került, mert a szív elégtelensége elért egy

kritikus határt és állapota hírtelen zuhanni kezdett. Mindez az állapot innentől kezdve

kritikusan alacsony véroxigén szinttel járt. Az elmúlt egy hónapban nagyon szépen,

tudatosan, ahogy mi mondanánk egy csodálatos reflektív út bejárásával készült fel a nagy

útra.

Mindennek része volt az is, hogy nagyon lényeges dolgokat ki tudott mondani, amit

örökségemnek tekinthetek, elbúcsúzott rokonaitól, megsiratta felismert bűneit és

békésen haladt előre. Soha nem gondoltam volna, hogy az apák nem csak

életükben tudnak tanítani, hanem azzal is, ahogy felkészülnek az elmenetelre.

Ugyan élete során nem volt vallást gyakorló ember, mégis jó volt látni, hogy nem a

semmibe készül, hanem valahová, Valakihez, és végül katolikus szertartás szerint is

felkészült a nagy útra.

Hálás vagyok a Jóisten mellett nektek is, akik imáitokban hordoztátok őt és engem az

elmúlt hetekben. Köszönöm ezt, mert hiszem, hogy ez a lelki- szeretet háló szőtte úgy az

eseményeket, megéléseket, hogy édesapám elmenetelében felragyogott az Örökkévalóság

szépsége, a világegyetemben megmutatkozó rend.

Hálás vagyok közösségem tagjainak, Krisztina és Margit nővéreknek, akikkel itt Pécsen

élek, és akik az elmúlt időszakban nagy figyelemmel és tapintattal támogattak.

Hálás vagyok az idősotthon jelenlegi és egykori dolgozóinak is, akik az elmúlt években,

lelkileg kísérték és fizikai gondoskodással vették körül; akik példásan ápolták és akikkel

igazi csapat szellemben tudtunk együttműködni apukám mellett.

Hálás vagyok az idősotthon lakóinak, akik szerették, imáikkal, példájukkal, barátságukkal

támogatták utolsó éveiben, napjaiban.

Gyászszertartása és temetése február 6-án 10:30-kor lesz Homokkomáromban, a Nyolc

Boldogság Közösség kápolnájában, onnan kísérjük végső útjára.

Miért pont Homokkomáromban?

Sokszor mondta, hogy neki teljesen mindegy, hogy hol, csak valahol földeljem el. Ez

nagyon fájóan hangzott. Aztán kifejezte, hogy Litkén (Szécsény melletti falu) jó lenne

nyugodnia, de végül is neki mindegy. Ahogy december közepén elkezdett beszélni, arról,

hogy nemsokára elmegy mondtam neki: Papi te mindig azt mondod akárhova

eltemethetlek. De akárhova nem tudlak eltemetni. Mit szeretnél, hova temesselek el?

Szívesen elviszlek Litkére is, ha azt szeretnéd, beszéljük meg. - Aztán kifejezte, hogy szeretne

valahogy a közelemben maradni és oda temetkezni, ahol van esélye annak, hogy én is el

leszek temetve. Így Pécs és Homokkomárom jött jelenleg szóba. Aztán elmondta, hogy

nem akar városban eltemetve lenni. Így már Homokkomárom lett a befutó. Akkor azonnal

írtam Sára nővérnek, az ottani elöljárónak, aki jó lelkigondozói érzékkel átküldte a

Homokkomáromi domb fotóját. Megmutattam papinak.

Kérdezte: Itt fogok majd feküdni?

Mondtam: Ha tetszik.

Papi: Igen, jó lesz.

"Amikor te viszel el oda...."

Amikor beléptem a Közösségbe, fontos volt számomra, hogy atyai áldással induljak el a

hivatás útján. Ezért megkérdtem édesapámat vigyen el ő Homokkomáromba. Megtette.

Nagyon nehéz volt számára, hogy szerzetes leszek, de értette annak jelentőségét, hogy ő

kísérjen el. Aztán azt is mondta: "Most én viszlek el, és majd lesz, amikor te viszel el engem

oda, ahova mennem kell." Évekig úgy gondoltam, hogy az idősotthonba való költözés volt

az, ahova én kísértem el. Most válik a megértés teljessé. Oda viszem, visszük őt, ahova ő

vitt engem. Ez a fizikai dimenzió. Ugyanakkor kifejezi azt a lelki utat is, amit ő tett meg.

Nem csak elmenni készült, hanem tudatosan a mennyországba akart menni.

Mindenhova magával vitte az Élet forrás könyvemet, arra gondoltam, hogy a kórházba is

azért kéri, hogy bevigyük, mert csak büszkélkedni akar vele: „Az én lányom írta.” Halála

után vettem észre, hogy hol van a könyvjelző: „Ráérzünk teremtményi mivoltunkra, és Isten

istenségének méltóságára, Ekkor fogjuk fel azt, hogy nem csak megajándékozottak lettünk,

hanem felelősek is vagyunk az ajándékért. Sőt, arra is ráérzünk, hogy Isten létmódja a

mindenki felé irányuló szüntelen nagylelkű ajándékozás.” (79.old)

December közepén azt mondta: „Az ember nem szabhatja meg, hogy meddig éljen, aki adta

az életet, annak kell róla a végén is gondoskodnia.”

Az utolsó hónapban gyakran elérzékenyült, meghatódott. Mondta, hogy gyakran

könnyezik. Bíztattam, hogy az nem baj, nem szégyen. Ő erre így reagált:

„A könnyek végül is jók, mert könnyek nélkül sok butaságot csinál az ember, a könnyek

emlékeztetnek ezekre.”

Bár nem volt "jámbor", élete végére beérett, számot vetett életével, felismert bűneit

megkönnyezte, és végül szentségekkel is megerősítve indult el.

Halála előtt egy héttel mondta, ekkor már nagyon gyenge volt a hangja:

Papi: „Most már nagyon közel vagyok, ahhoz, hogy a mennyországba menjek, és nem félek.”

Megkérdeztem tőle csodálkozva: Papi nincs benned semmi félem?

Papi: „Nem, nincs bennem semmi.” -Mondta békésen.

Mennyországi állás projekt

Azt mondta valamikor decemberben:

Papi: „Lassan indulok a mennyországba, ahol portás leszek.”

Én: Papi, úgy tudom az az állás már foglalt. Nem akarsz esetleg hűtés fűtéssel foglalkozni.

(Még dolgozott a Kaposvári Húskombinát kazánházának és hűtőházának volt a műszak

vezetője)

Papi: „Azt nem. Nehogy már a mennyország olyan hely legyen, ahol nincs beállítva rendesen

a hőmérséklet.”

Én: Oké, akkor mit szeretnél ott csinálni?

Papi: „Énekelni és táncolni szeretnék - majd kis elgondolkozás után - és felvidítani azokat,

akik nehéz élet után kerülnek oda.”

(ps.:az idősotthonban nótakör szerveződött köré).

A humorát végig megőrizte, halála előtt egy nappal már alig volt hangereje, Betti nővér

narancslevet adott neki inni. Apukám megkérdezte: Whisky nincs?

Betti n.: Az nincs, csak vodka naranccsal.

Apukám: Akkor jó lesz az is! :)

A Folyó

Édesapámmal a közös kikapcsolódásunk az úszás volt. Ennek megvolt a maga rituáléja és

meghittsége. Ő tanított meg úszni, biciklizni és autót vezetni. Erre nagyon büszke volt.

Ahogy öregedett azzal kezdtünk viccelődni, hogy ha majd nem lesz, akkor én az emlékére

uszodába fogok járni, mert az méltó a mi kapcsolatunkhoz.

Amikor az utolsó napon megérkeztem hozzá, felmértem, hogy „elkezdődött”, meg is írtam

az Kóczán Krisztának az kardiológus orvos barátnőnek, aki orvosilag és barátilag kísért

engem, és valamikor édesapám szanatóriumi orvosa is volt..

Édesapám enyhe kényszermozgásokkal hol a levegőbe kapaszkodott, hol az ágy szélébe,

hol a paplanba. Mikor meghallotta a hangomat könnyezni kezdett. Az ápoló nővérek

mondták, könnyezik, magát várta és tudja, hogy megjött. Leültem mellé, simogattam a

kezét, éreztem az izmaiban a feszültséget, megfeszülést, ellenállást.

Egy pillanatban azt találtam mondani neki: Papi minden rendben van. Nem kell semminek

ellenállni. Minden oké. Elég, ha csak azt teszed, amit az uszodában szoktál. Feküdj fel a vízre.

Elég csak lebegni a vízen, ahogy azt az uszodában csinálni szoktad.

Kezeivel még kereste a kapaszkodót, majd egyszer csak megtalálta a kezemet és megfogta.

Éreztem, ahogy az izmai feszültsége enyhül, és oldott lesz.

Hetekkel a halála előtt, miután kifejezte azt, hogy „ő még félig itt van, de félig már nincs

itt” a következőt mondta:

"Az nem úgy van ám, ahogy gondolod, hogy mész, mész előre, eljutsz a csúcsra, vagy eljutsz

egy határhoz és ott vége. Az nem úgy van, hanem az élet átfolyik a másik oldalra."

Az éjszaka folyamán még jó ideig nagyon nehezen vette a levegőt, zihált és hörgött. Ott

ültem mellette. Majd megnyugodott a légzése. Mélyen és egyenletesen vette a levegőt.

Elaludt volna? Akkor kicsit lepihentem én is a szomszéd ágyon. Aztán mielőtt felszínes

álomba merültem volna még gyorsan felkeltem, hogy benedvesítsem az ajkát. Ott álltam

mellette. Egy normális levegő vétel után egy egészen kicsit lélegzet, és ekkor ezzel kicsi

lehelettel visszaadta lelkét Teremtőjének.

Kriszta az orvosbarátnőm, édesapám agóniájának éjszakáján éppen egy festményt festett.

Mostar, ahol voltunk is együtt a szüleimmel. Azt remélem édesapám a képen látható

folyón evezett, úszott át az égi vizekre.

Kérlek imádkozzatok érte, hogy Szent Péterrel és az illetékesekkel való konzultáció után

megtalálja helyét a szentek közösségében és kiteljesedjen egy örökkévalóságra az a

hivatása, amit idelent töredékesen, de mély vágyakkal kívánt megélni.

„Mert biztos vagyok benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem

jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más

teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől.”

(Római levél, 8,38-39)

KrixKrax Kriszta, Mostar

Magunkról magunknak

NyBCs tabló megosztásokkal és gondolatokkal az

istengyermekségről

Homokkomárom – Mária, Vértanúk Királynője Alapítás

• Nővérág: Bajnóczi Szilvia Sára, Balog Márta, Csaba Ildikó Veronika Mária,

Mohos Anna Gabrielle (Balatonfüred), Helene Theresia Schnuschnigg,

Seidel Klára, Sziráki Erzsébet Mária (örökfogadalmasok) és Incze-

Ferencz Eszter (jelölt, közös képzés)

• Laikus ág: Kamenár Gábor és Ági (ideiglenes elköteleződés), Sárkány Ági,

Varga Zsolti, Zákányi Vica (mindhárman közös képzésben)

• Bárány Barátok: Ambrus Betti, Antal Laci és Évi, Bajcsi Ildikó, Bartal

Józsi és Detty, Berta Péter, Bornemisza Imre és Ági, Bornemisza Marci és

Dóri, Dócs Niki, Fekete Kristóf, Kallós Béla és Anita, Király Anita, Kóczán

Kriszta, Macák Zsolt és Anikó, Nyéki Tamás, Pesti Ráhel, Sümeghy Kata,

Szabó Laci és Ildikó, Számel Kata, Tamás Mónika, Viola Márk

Budapest (Homokkomáromhoz kapcsolódó közösségi jelenlét)

• Férfi szerzetesi ág: Szeidel Péter atya (örökfogadalmas)

• Laikus ág: Kiss Attila és Zsuzska (végleges elköteleződés), Berényi Jocó

és Szamóca (ideiglenes elköteleződés), Gyorgyovich Miklós és Elvira

(probáció), Borbás Pepe és Mirjam (közös képzés)

Pécs – Arkangyalok Alapítás

• Nővérág: Versegi Beáta Mária, Mikovics Krisztina, Valter Krisztina

Margit (örökfogadalmasok)

Kecskemét – Szent Család Laikus Fraternitás

• Laikus ág: Takács Gábor és Marcsi (végleges elköteleződés)

• Bárány Barát: Darabos Bálint

Hódmezővásárhely (Nyolc Boldogság közösségi jelenlét)

• Laikus ág: Farkas Feri és Erika (végleges elköteleződés),

Medjugorje (Bosznia-Hercegovina) – Regina Pacis ház

• Nővérág: Szendrei Kata Bernadett (örökfogadalmas)

Papi Testvériség:

• Csernai Balázs (Veszprém), Ivanics Zoltán és Hatházi Róbert

(Kecskemét), Varga Attila (Kiszombor)

Homokkomárom

Nővérág

Szentlélekről nevezett Sára nővér

Közösségi szolgálat, feladat: Homokkomárom-Budapest

centrum közös felelőse, Homokkomárom nővérelöljárója

Munka, végzettség: tanár, lelkigondozó, szupervizor, Istenre

és emberre figyelő

Hobbi, érdeklődési terület: zene, tánc, séta hegyeken,

völgyeken és vízparton

Balog Márta nővér

Közösségi szolgálat, feladat: afrikai nővérek régiósa,

egyházjogi tanácsadás, Anna- Katharina delegáltja egy

nemzetközi munkacsoportba, amelynek a tagjai más

egyházi családok.

Munka:

• főiskolai docens (morálist és egyházjogot tanítok)

• két vértanú pap szentté avatási ügyének a posztulátora

• MRK-MKPK egyházjogi tanácsadója

• új alapítások teológiai és egyházjogi tanácsadója

Hobbi, érdeklődési terület: olvasás, kötés, ha meleg van úszás.

Csaba Veronika Mária nővér

Közösségi szolgálat, feladat: közös képzés és BB-k

felelőse

Munka, végzettség: ELTE történelem-francia szak,

teológia BA Toulouse, SE lelkigondozó szak, fókusz tréner.

Munkáim: fordítás-tolmácsolás, teológiai tanulmányok

kísérése távoktatásban (ICT Toulouse), francia tanítás

Hobbi, érdeklődési terület: tematikus sétákra járok

Budapesten, és ezt átadom másoknak, akiket érdekel, és

minden, ami kultúra! XX. sz-i történelem, filmek. És nagyon

érdekelnek az emberek, és persze a strand!

Mit jelent számodra, hogy Isten gyermeke vagy?

Elsőre az az evangéliumi mondat jut eszembe, ami mindig

nagy csodálattal tölt el, az apa mondja az idősebb, otthon maradt fiának: „Fiam, te mindig

itt vagy velem, és mindenem a tiéd.” (Lk 15,31) Ezt nem csak tudni, hanem élni is, ebben

létezni, örülni, szabadnak lenni, ilyesmi számomra az istengyermekség. És még eszembe

jut Kis Szent Teréz imája, ami annyira egyszerű, mégis teljesen megfordítja a szokásos

perspektívánkat: „Istenem, Te szeretsz engem!” Én akár szeretem őt, akár nem, akár

éppen hűséges vagyok, akár nem, mindent arra a sziklára alapozok, hogy Ő szeret engem!

9 éve úgy végeztem a személyesen kísért lelkigyakorlatomat, hogy végigimádkoztam az

életemet párhuzamosan Jézus életével: az ő fogantatása és az enyém, az ő születése és az

enyém, stb., mindent Jézussal együtt átélve. Ez nagyon gyógyító és sok örömet adó volt

számomra. Kicsi lányként Jézussal kézen fogva jártam, mindent megbeszélt velem,

minden kérdésemre válaszolt, figyeltünk egymásra, és mély vágy volt bennem, hogy

mindig vele legyek, akkor is, ha majd felnőtt leszek. Azóta is szeretek így imádkozni, kicsi

lányként mellette ülni az evangéliumi jelenetekben.

A gyerekektől tanultál valamit az istengyermekségről?

A gyerekektől rengeteget tanultam, most egy aranyos epizód jut eszembe, Sarah-val, egy

Down-kórós kislánnyal éltem meg, akivel nagy cinkosságban vagy 10 évig együtt laktunk

a Szent Lukács házban. Az egyik testvér viccelődött vele: „Sarah, milyen helyes kis

pattanás van az orrodon!” Mire ő büszkén és örömmel: „Köszönöm!” Ebben benne van,

ami számomra az igazi gyermekség: szeretni önmagamat mindazzal, ami vagyok, legyen

az a pattanás az orromon, olyan tiszta szívűnek lenni, hogy a másikról csak a jót

tételezzem fel, örülni az életnek úgy, ahogy van, a szüntelen rácsodálkozás kegyelmével,

és főleg abban a valóságban létezni, hogy szeretve vagyok.

Mit történt Veled nyár óta?

Nyár óta az történt velem, hogy én is leköltöztem Homokkomáromba!

Mohos Anna Gabrielle nővér

Szolgálati hely: Balatonfüred

Melyik jelenléthez kötődsz, milyen formában?:

Homokkomárom, örökfogadalmas nővér, misszió helyben

lakással (Balatonfüred)

Közösségi szolgálat, feladat: Közösségi lelkiségben

szolgálni az adott helyen, plébánián, közösségekben.

Munka, végzettség: Hittanár-nevelő, család és

gyermekvédő tanár.

Hobbi, érdeklődési terület: sport, kirándulás, filmnézés

Tavaly, azaz 2022. októberétől a bencés fenntartású Szent Benedek Középiskolában és

Kollégiumban tanítok Balatonfüreden. A kezdetekben árvaházként működő

épületegyüttesben mezőgazdasági, borászati és kertész-gépészeti szakok futottak.

Jelenleg nyelvi gimnázium, rendészeti és közszolgálati, azaz kadét képzés folyik és

mindenféle sport szakjai vannak, mint foci, kézi, a röpiseik pedig NB1-ben játszanak.

Kb.400 diák tanul az intézményben, közülük 200 diák kollégista 1 lány és 1 fiú

kollégiumban. Amellett, hogy szerda délelőttönként 4 osztálynak tanítok liturgikus

táncokat, kedden a fiú, csütörtökön a lány kollégiumban szervezek programokat. Ez

leginkább csoport foglalkozásokat jelent ill. személyes beszélgetéseket és ima időt. A

kollégiumi programok délután és este vannak, így hetente 1x benn is alszom a koliban.

Valójában félig bent lakom, de ez inkább a jelenlét intenzitását jelenti. Az első meglepetés

után a diákok hamar feloldódtak velem, és a táncot kifejezetten vagánynak találták. Hát,

nem mondom, a kadétok a legdarabosabbak, de ők legalább vezényszóra működnek. :-) A

tánc kapcsán persze a hittan színe-javát próbálom becsempészni az órákba, mint Biblia

ismeret, keresztény antropológia, morál teológia és így tovább. E mellett bérmálkozásra

és első áldozásra felkészítő csoportokat viszek.

Sokrétű egy iskolában való jelenlét, de mind a gyerekek közt oldott hangulatban tudok

jelen lenni, mind pedig a tanári kar nagyon befogadó. Természetesen lelki napok és egyéb

mindenféle lelki életet érintő programok, megmozdulások is része a munkámnak, de ezt

egy hittanos csoporttal közösen visszük. Ez is új, hogy ilyen típusú csoportos

együttműködésben készítünk elő programokat, de én épp ezt szeretem. Egy szóval a

helyemen érzem magam, szeretek a kölykökkel lenni. Három fiatal a decemberi Come &

See-re is eljött Homokkomáromban, ami mély, meghatározó élmény volt számukra és

számomra is, hogy együtt élhettük meg. Karácsony előtt pedig Betlehemezni voltam 14

fiatallal a környékbeli családoknál. Szintén újdonságként hatott, hogy ilyen módon is

megmutatta magát az iskola. Az egyik kép az iskola 10 éves gála műsorán készült, ezredes

úrral. :-)

Theresia Schuschnigg nővér

Közösségi szolgálat, feladat: Az amerikai-óceániai nővérek

régiósa


Isten gyermekének lenni – erről egy szimbolikus helyzet jut

eszembe, amely a Perui látogatásom alatt történt: azt

terveztünk, hogy a nővérekkel töltünk 3 napot egy tengerparti házban, Limától 150

kilométerrel arrébb. A helyi elöljáró valószínűleg nem véletlenül csak az indulás előtti

estén szólt nekem, hogy senkinek nincs jogosítvány, és hogy tehát nekem kell vezetni a

kisbuszt. Sosem vállaltam volna ezt, de most már nem volt választás. Tudni kell, hogy

Délamerikában kocsit vezetni eléggé mást jelenti mint itt nálunk. Úgyhogy átverekedtem

magunkat a Limái csúcsforgalmán át - jó sok dúdolással, az ablakon át integetve...Már

sötét volt, amikor az út utolsó szakasz egy burkolat nélküli homok ösvény egy

magasparton át vezetett – egy sáv, de természetesen két irányú, rengeteg kamion, bal

oldalán szikla fel felé, jobb oldalán szikla lefelé és csendes óceán, koromfekete sötét...Nem

tudom hogyan, de végül megérkeztünk a célhoz.

Szimbólummá vált ez, mert az utolsó hónapokban leginkább azt élem meg, hogy velem

van Isten mint Atya, aki megtart és aki vezet. Rendszeresen úgy vagyok, hogy a dolgok

túlhaladnak engem, hogy eszköztelennek érzem magam. Nem kevés kihívás tehát. És én

ahogy ismerem magam, ezeket nem szoktam kedvelni és főként: nem szokták belőlem a

legjobbat kihozni, sőt. De mostanában egyre többször meglepődők azon, hogy békésen

vállalom ezeket a helyzeteket, hogy meg vagyok tartva és hogy a megoldások vagy

haladások megszületnek máshonnan.

Milyen jó, amikor van Atyánk!

Seidel Klára nővér

Közösségi szolgálat, feladat: énekvezető, közösségi énekek

és liturgia egységesítés, adaptálása egy kis csapattal, CD

terjesztés, imaestek zenei szervezése; konyha koordinálás

HK-ban; lelkikísérés; vendégfogadás

Végzettség: hittanár, pasztorális tanácsadó, lelkigondozó

Hobbi, érdeklődési terület: fényképezés, hát... a futás nem

tudom mennyire hobbi, de érdeklődöm iránta...érdeklődve

futok. zene, éneklés. Tánc is jó lenne... Fontosak a barátságok, ezek ápolása.

Hogy vagy? Mi történt Veled nyár óta?

Nyár óta… elkezdtem egy lelkivezető képzést, amit Nagy Bálint SJ tart, tizenhatan

vagyunk, kb másfél havonta találkozunk két napra. Nagyon élvezem ezeket a találkozókat,

ahol együtt tanulunk civilekkel, papokkal, szerzetesekkel. Kicsi a világ, többük ismeri a

közösséget, Homokkomáromban járt valamikor, és pl Beáta Kiégés könyvét.. amit még a

kiégése előtt vett meg… Ami többek közt hasznos ebben a képzésben, hogy a saját

Istenkapcsolatomra utal vissza, szóval nem lehet kikerülni a saját életemre való ránézést,

és ez segít. Örülök ennek a lehetőségnek, annak is hogy Pesten van (vagyis Pasaréten) igy

van alkalmam gyönyörködni a város szépségeimben is úton útfélen. Ami még nyár óta ….

Zongorázni tanulok egy ideje, nem haladok túl gyorsan, nem is gyakorlok eleget, de

nagyon feltölt, amikor sikerül haladást észlelnem magamon legyen az a legkisebb is.

Most nagy erőkkel készülök a március 4 i imaestre, ami annyiból lesz rendhagyó, hogy

közösségi énekeket fogunk énekelni a Rózsaesős kórussal. Régi vágyam ez, hogy legyen

valami ilyesmi is. Hát így vagyok nyár óta, kiragadva pár számomra fontos részletet.

Sziráki Erzsébet, Keresztről nevezett Mária

nővér

Közösségi szolgálatod, feladatod: Gazdasági ügyek, házgondnok,

kazánfűtő, sekrestyés, kegytárgyboltos, alkalmazottak

(takarítónő és karbantartó) munkáinak koordinálása, kert, park,

növények, kutya, macska gondozása.

Munka, végzettség: Pasztorális tanácsadó, lelkigondozó.

Hobbi, érdeklődési terület: túra, kutya, csillagászat

Incze-Ferencz Eszter

A nővérágban jelölt, a közös képzést végzi

Közösségi szolgálat: Homokkomáromban a rám bízott

feladatokat és szolgálatokat végzem el

Hobbi, érdeklődési terület: olvasás, fantasy könyv/film, zene,

kézműveskedés, fotózás, zenehallgatás, csendes séta, barátokkal

együtt lenni, túrázás


Nehéz szavakba foglalni, mert minden szó kevés ahhoz, hogy megfelelően tükrözze azt,

hogy mit jelent számomra Isten gyermekének lenni. De ezzel azt hiszem, sokan így

vagyunk. Talán leginkább a megajándékozottság érzése és ennek tudatosítása az első,

amit ide hozhatok. Tudomásul venni, elfogadni és beengedni a szívembe azt, hogy Isten

életem minden egyes pillanatában jelen van az ő szeretetével. Ingyen. És ez az ingyenesség

mindig ledöbbent, meghatározza azt, ahogyan önmagamra tekintek, az iaméletemet, az

istenkapcsolatomat, az emberekhez való viszonyulásomat. Megmutatja, hogy nincs az

életben biztosabb pont annál, mint tudni azt, hogy Isten gyermeke vagyok. Mindent

meghatároz, átformál és más perspektívából láttatja az életet. Küldetés is egyben.

Persze számtalanszor előfordul, hogy nehéz elengedni a saját vízióimat, emberi logikámat

és átadnom a teret Istennek. Újra meg újra fókuszba kell helyeznem azt, hogy mit jelent

Isten gyermekének lenni. Ami bevallom, nem mindig megy gördülékenyen.

Tanultál-e ezzel kapcsolatban valamit a gyerekektől/gyermekeidtől?

Pár évvel ezelőtt egyik hittanóra végén egy fiú ezt mondta: "Tanárnő, ma nagyon rossz

voltam az iskolában. Igazából minden nap kiakasztom a tanárokat. De tudom, hogy Isten

akkor is szeret. Úgyhogy holnaptól odafigyelek arra, hogy viselkedem. Ugye igazam van?

Ezt maga biztos nagyon jól tudja." Ezt annyira komolyan és hittel mondta... Megérzett a

szívében valamit: Isten akkor is szereti, ha rossz dolgokat tett, ezért oda szeretne figyelni

arra, hogy hogyan viselkedik másokkal. Ezt feltételezte rólam is. Sokszor gondolok vissza

erre a pillanatra.

Hogy vagy(tok)? Mi történt Veled/Veletek nyár óta?

Gyorsan, mozgalmasan és kalandosan telnek a napok Homokkoomáromban. Sok minden

van, amibe még bele kell rázódnom, de jól vagyok, igyekszem helytállni a feladataimban és

minél több időt csendben tölteni. A karácsony nagyon szép volt a közösségben, utána

hazalátogattam, de örömmel és lelkesen tértem vissza ide.

Imaszándék: A családomért.

Homokkomárom

Laikus ág

Kamenár Gábor és Ági

(gyerekek neve: Márk, Orsolya, Dániel;

unoka: Hanna)

Lakhely: Nagykanizsa

Ideiglenes elköteleződés

Közösségi szolgálat, feladat: BB felelős (Ági), THNen

több szolgálatunk is van, ill. amire a HKBP

Centrum megkér

Munka, végzettség: Gyermekvédelemben

dolgozom, főként a nagykanizsai Piar-ban,

mentálhigiénés szakember vagyok (Ági) Fejlesztőtechnológus

(Gábor) végzettség: Természetvédelmi

mérnök

Hobbi, érdeklődési terület: túrázás, vitorlázás

(ezek közösek :))

Hogy vagytok, mi történt Veletek az elmúlt időszakban?

Jól vagyunk. Az elmúlt időszakban sokat unokáztunk, mert Orsi a záró szigorlatára készült.

Istennek hála, nagyon szépen sikerült. Készülünk a nővérekkel a Kikötő meghallgató

szolgálat elindítására.

Imaszándék: A Kikötő szolgálatért, az útunkért a közösségben.

Sárkány Ági

közös képzés 1. év

Lakhely: Kecskemét

Munkád, végzettséged: hitoktató, lelkes

egyetemista

Hobbi, érdeklődés: sütés, főzés, könyvek

Imaszándék:

Testi és lelki gyógyulásokért a szűkebb és

távolabbi környezetemben

Varga Zsolti

Bentlakó, közös képzés 1. év

Közösségi szolgálat, feladat: jelenlét és vacsi után

mosogatás

Munka: Faipari cégnél vagyok mindenes

Hobbi, érdeklődési terület: Futás, kirándulás,

kortárs Magyar irodalom és zene


Isten gyemekének lenni: Egy alapvető biztonság érzés és kisimultság jellemzi e

tapasztalásomat, persze kivéve ha elégedetlen vagyok magammal akkor kicsit

szégyenkezésbe csap át.

Tanultál-e ezzel kapcsolatban valamit gyerekektől: Ráhagyatkozást.

Hogy vagy? : Egyensúlyozom a feladataim között.

Zákányi Vica

Lakhely: Sopron

közös képzés 2. év

Közösségi szolgálatod, feladatod: HK kegytárgybolt

leltár

Munka: Posta, ügyfélszolgálati ügyintéző

(csomagfelvétel)

Hobbi, érdeklődési terület: Szeretek sétálni,

kirándulni, olvasni (bár ez utóbbira mostanában elég

kevés időm jut), varrni, horgolni


Az első ami eszembe jutott a kérdést olvasva, az a hála. Hála azért, hogy Isten gyermeke

vagyok és hála azért, hogy ennek tudatában vagyok. Szüleimtől, nagyszüleimtől katolikus

nevelést kaptam. Mutattak nekem egy szerető Istent, viszont sokkal nagyobb hangsúlyt

kapott az az Isten, aki mindenért haragszik és megbüntet. Így egy elég torz kép alakult ki

bennem. Nem tudom pontosan mikor és minek hatására kezdett ez megváltozni, de

szépen lassan kezdtem fölfedezni, hogy Isten sokkal inkább szerető, jóságos és irgalmas.

Középiskolás koromra már egy nagyon mély, baráti kapcsolatom volt Istennel, amit

tovább erősített és mélyített amit a plébániai ifjúsági közösségben, majd később az

Antióchiában és Varga Laci atyától tanultam és tapasztaltam Istenről/Istenből. Azóta is

egy nagyon mély és bensőséges "apa-lánya" kapcsolatom van Vele. Persze van, hogy kicsit

távolabb kerülök (kimászok az öléből), de tudom, hogy mindig visszatérhetek

szeretetébe.

Homokkomárom

Bárány Barátok

Ambrus Betti

Lakhely: Budapest

Munka, végzettség: Hittanárként végeztem, az Országos

Ferences Plébániához tartozó intézményekben tanítok.

Hobbi, érdeklődés: Nagyon sokat jelent számomra a zene,

mind hallgatni, mind művelni. Szeretek olvasni, szeretem a

könyveket, mostanában a társasozás is nagyon kikapcsol.

Szeretek kimenni a természetbe, kisebb sétákat tenni.


Azt, hogy nem vagyok árva; van egy Mennyei Atyám, aki mindig gondoskodik rólam. Az

istengyermekség témája felidézi bennem a Tékozló fiú történetét: Isten atyaként mindig

tárt karokkal vár engem, a gyermekét, akkor is, ha épp olyat tettem, amivel igazából elé

sem mernék állni. De ő végtelen, feltétel nélküli szeretettel fogad.


Fizikailag most nem vagyok túl jól, amióta beütött a téli szünet, a szervezetem is lazít... :D

Egyébként jól vagyok, élem a hitoktatók mindennapjait. Mostanában sokat olvasok a

zsidóságról, ami valamiért nagyon sokat ad hozzá a hitemhez. Ezen kívül nézem a The

Chosen című sorozatot, ami szerintem zseniális, és nagyon emberközelivé varázsolja

számomra az evangéliumot (ez itt a reklám helye)! Nézzétek ti is! ;)

Imaszándék

Mostanában megint sokat fáj a fejem illetve a nyakam, ami kicsit megnehezíti a

mindennapokat. Kérlek imádkozzatok ezért!

Antal Laci és Évi

(gyerekek: Emese és Marci)

Lakhely: Piliscsaba

Munka: Laci informatikus, egy baráttal visznek közös

vállalkozást. Évi is dolgozott benne, de most otthon

van Emesével.

Hobbi, érdeklődési terület: Laci – számítógépezés,

bringázás, szerelés/barkácsolás; Évi – kötés,

horgolás


Bármi történhet velem/velünk, és bárhogy is éljük azt meg, biztonságos helyen vagyunk:

Isten tenyerén. Nem tud nem gondolni rám/ránk. Kérhetek Tőle bármit, és bizalommal

lehetek iránta, mint a példabeszédben (Lk 11,11). Kapcsolatban vagyok Vele, és nem kell

félnem az elszakadástól. Szabadságot. Identitást.

Tanultál-e ezzel kapcsolatban valamit gyerekektől/gyermekeidtől?

Igen: mennyire nagy szüksége van egy gyermeknek a szüleire! Mindent tőlük tanul, még

az elalvást is. Nem is tudjuk, mi mindenre nem lennénk képesek Isten nélkül.

Azt, hogy egy gyerek látóköre nagyon szűk egy felnőttéhez képest, nagyon sok mindent

nem ért még, és megvan az az idő, amikor már képes lesz megérteni dolgokat. Mi is így

lehetünk, amikor valamit nem értünk az életünkkel kapcsolatban.

És azt, hogy nem tudsz haragudni a saját gyerekedre. Vagy ha igen, az is 1 percig tart csak.

És bármi, amit a gyerekeddel teszel, azért teszed, hogy neki jó legyen hosszú távon.


Nálunk továbbra is folyik az építkezés. Eljöttünk a régi helyünkről, jelenleg Laci

testvérével és a családjával élünk együtt egy nagy házban Piliscsabán. Sokszor felmerült

bennem, hogy egy kicsit olyan, mintha belekóstoltunk volna a családos kommunióba. A

gyerekek szépen fejlődnek, Marci már 8 hónapos elmúlt, Emese 2,5 éves.

Imaszándék

A szokásos :D házépítés, Évi nagyszülei

Bajcsi Ildikó

Lakhely: Komárom, Szlovákia (hamarosan Budapest :)

Közösségi szolgálat, feladat - Ami jön vagy megszólít :D

Munka, végzettség- Kutató, történész

Hobbi, érdeklődési terület - a munkám mellett a héber

tanulás és a box


Az Istengyermekség megélése számomra egy teljes

mértékű ráhagyatkozást jelent. Egy olyan minőségű szeretetkapcsolatot, amelyben

teljesen az Övé lehetek. Megélhetem a teljes elfogadást és odaadást, mert teljes és mély

összekapcsolódás lehet közöttünk. Az Úr jó szülőként mindent tud rólam és folyamatosan

figyel rám, gondoskodik rólam.


Nincsenek gyermekeim. A keresztgyermekeimtől viszont sokat tanulok Istenről. A feltétel

nélküli szeretetről, az őszinteségről és egy olyan fajta „tisztaságról”, amellyel mi felnőttek

is mindig odafordulhatunk az Istenhez. Ezt gyakran magam is elfelejtem. De a gyermekek

szemlélése sokszor eszembe juttatja.

Hogy vagy?

Lelkileg, úgy érzem, változatos a jelenlegi időszak. Úgy tűnik, több változás is várható az

életemben az elkövetkezendő hónapokban. Nagyon fontosnak érzem, hogy ezeket

nyitottsággal fogadjam, s akkor minden rendben lesz. ☺

Mi történt Veled nyár óta?

Nagyon sok minden. :D A legnagyobb sikerélményem, hogy egy pályázatnak

köszönhetően hamarosan megjelenik a komáromi zsidóságról írt kötetem bővített

formája nyomtatásban.

Imaszándék

Az Isten által kijelölt utam megtalálása.

Bartal Józsi és Detty

(gyerekek: Jocika, Dorka és Ágoston)

Lakhely: Kalocsa

Közösségi szolgálat: zenei szolgálat imaesteken,

THN-en

Berta Peti

Lakhely: Révkomárom

Munka: Mária Rádió Mirjam- szerkesztő, al-,segéd-

,technikus-helyettes

Istengyermekség…

Mivel még nem vagyok szülő ezért az érem egyik

oldalát látom első kézből. Én mint isten gyermeke

próbálom megtapasztalni minél mélyebben isten

atyai (és anyai) szeretetét, elfogadni azt minél

nagyobb mértékben és integrálni ezt a tapasztalatot.

Visszatekintés…

A 2022-es év nálam a masszív mélységkeresésről szólt, végeztem 90 napos

lelkigyakorlatot, zarándokoltam egyedül és csoportosan is stb. Néhány konkrét

szándékkal ugrottam bele ezekbe, és mint lenni szokott a Főnök teljesen mást adott, és

milyen jó, hogy ezt tette. Az utóbbi években éreztem, hogy van egy stagnálás a lelki

életemben, mint egy öreg bútor ami alapvetően rendben van, de ráfér némi tatarozás és

belepte vastagon a por. Nos, az elmúlt év lefújta a port erről a bútorról és napvilágra

kerültek a sérülések, karcolások és a hibák a festésen. Ami biztató, hogy a mester nemcsak

feltárta, de el is kezdett dolgozni ezen a bútoron, rajtam. Ezek a szembesülések nem

fájdalommentesek, de sokkal erősebb a tapasztalat, hogy nem vagyok egyedül ezekkel és

a mester bizony dolgozik is. Az elmúlt év másik nagy élménye, hogy láttam leomlani

néhányszor Jerikó falait! A saját lelki életemben és a közösségekben is, ahol jelen vagyok,

történtek olyan változások, amiket elképzelhetetlennek tartottam. Olyan

mozdíthatatlanak tűnő dolgok és körülmények változtak meg egy pillanat alatt, amiről el

se tudtam képzelni, hogy nem állandóak. Szóval a kishitűségem és cinizmusom is kapott

egy kisebb atomtámadást.

Imatéma….

Elsősorban,hogy folytatni tudjam ezt a megkezdett utat, és hogy felismerjem és betöltsem

a helyem és a szerepem a különféle szolgálatokban. A családomban és a környezetemben

is akad jónéhány személy, akikért kérném az imát, hogy megérintse őket igazán a Főnök

szeretete.

Bornemisza Imre és Ági

(gyerekek: Márton, Marci, Móric;

unoka: Samu)

Itt lakunk: 7626 Pécs, Béla u. 2.

Munka: Ági: védőnőket és szülésznőket

tanítok Pécsen és Kaposváron, emellett

pedig gyász tanácsadóként segítem a

hozzám fordulókat, rajz- és meseterápiás

módszerekkel.

Imre: jelenleg a Deutsche Telekom-nál

dolgozom informatikusként, emellett az

egyetemen (PTE TTK) programozás

alapjait oktatom óraadóként

Hobbi:

Ági: tanulás, olvasás, kiemelten a 20.

század első felének történelme.

Imre: mindenféle műszaki dolog, Linux, programozás, barkácsolás stb., enyhe

netfüggőség.


Ági: Végtelen gazdagságot. A megajándékozottság tudatát és a testvéri lelkület, családi

kötelék érzését Jézussal, égi Édesanyánkkal és a szentekkel.

Imre: Biztonságot. Olyan, mint amikor 3 évesen nem egyedül sétáltam a félelmetes utcán,

hanem foghattam édesapám kezét, és úgy voltam bátor.

Felelősséget. Bár kedvem lenne néha olyat is tenni, ami nem használ (1Kor6,12), de azért

mégiscsak jobb, ha nem. (Magam miatt is, mások megbotránkoztatása miatt is.)

Hálát. Nem rajtam múlik, nem az érdemeimért. Ajándék, hogy a gyermeke lehetek.

Megtartó erőt. Tudom, hogy ő komolyabban veszi az elköteleződésemet, mint én. Segít

megmaradni az úton.

Tanultatok-e ezzel kapcsolatban valamit gyerekektől/gyermekeidtől?

Ági: A hihetetlen ráhagyatkozást, bizalmat először felénk szülők felé, amikor

kisgyermekek voltak, majd amikor ez Isten felé is megnyilvánult, azt hatalmas ajándék

volt látni.

Imre: Igen.

Életünkben a Közösséghez kapcsolódás is élőbbé, mindennapivá vált a nővérek Pécsre

érkezésével. Hálás vagyok Istennek, hogy heti szinten tudunk kapcsolódni valóságosan is

a liturgiába, kiscsoportos beszélgetésekhez.

Imre: Köszönöm kérdésed, többnyire jól megvagyunk. Ritkán unatkozunk. Nagyrészt

itthonról dolgozom (informatika, üzemeltetés és néha egy kis tanítás), ami egyben

kényelmes is, praktikus is, de veszélyes is, mert könnyen elmosódik a munkaidő és a

szabadidő határa.

Örülök, hogy kezdünk öregedni. Néha már az autóvezetési stílusom is kezd nyugis, bácsis

lenni. (Mondom, néha.)

Újdonság a nagypapa-lét kisebb felelősséggel járó öröme.

Szép látni, hogy két nagyfiunk már dolgozó ember.

Van itthon egy kamaszunk is, az ezzel járó újdonságok is segítenek fiatalnak maradni. Jó a

közös mozgás, kedvencünk az új pumpapálya :

(https://www.youtube.com/watch?v=1GkPKB69LEQ).

Örülök a pécsi alapításnak, a nővérek jelenlétének, aktivitásának. Nagyon jó látni őket,

örülök, hogy mindig sok támogatót látunk körülöttük.

Imaszándék

Házasságunk, egységünk, családunk.

A 8B-nővérek pécsi sikeres beilleszkedése.

Bornemisza Marci és Dóri

(gyermek: Samu)

Lakhely: Magyaralmás

Közösségi szolgálat, feladat: Alkalmi szolgálatok

lelkigyakorlatokon

Munka/Végzettség: Dóri: Női szabó, Marci:

Vendéglátós/Barista

Hobbi: Dóri: Lovaglás, Kutya, Természet; Marci: Sörfőzés

Hogy vagytok, mi történt Veletek nyár óta?

Jól vagyunk, kicsit próbára tevős időszakot élünk. Marcinak ismét munkahelyet kellett

váltania, mert a rezsi árak miatt bezárt a kávézó, ahol dolgozott. Most egy környékbeli

iskolában gondnok, amíg akit helyettesít vissza nem jön a táppénzről. Előreláthatólag

márciusig maradhat itt. Utána még nem tudjuk pontosan, mi lesz, bízunk Istenben, hogy

készít nekünk valamit. Emellett Marci még két vállalkozás beindításán dolgozik.

Samu jól van, csak nagyon keveset alszik. Sokat fejlődött, már feláll és oldalazik a tárgyak

mellett. Nagyon szeret pakolni, amit csak elér, lerámol. Már próbálkozik szavakkal is, a

„Ne!” már tisztán megy. Ezen kívül az első szava az Apa volt. Most már az Anyát is

mondogatja, főként úgy hogy „Anya-nya-nya!”.

Dóri pedig Samu és a háztartás mellett egy menyasszonyi ruhán dolgozik, ezen kívül

amennyit eljut, lovagol.

Illetve már nem csak hárman vagyunk, mert július elejére várható a legifjabb Bornemisza.

Már nagyon várjuk. Egyenlőre úgy néz ki, kisfiú lesz.

Imaszándék

Köszönjük, ha imáitokban hordoztok minket, főként, hogy Samu jobban aludjon, mire

megérkezik a kistesó, és hogy addigra a családnak legyen egy stabil bevételi forrása.

Dócs Niki

Lakhely: Budapest

Közösségi szolgálat, feladat: THN regisztráció, HK-s

kegytárgybolt leltár (áldott egy feladat! :)), és úgy tűnik,

most mar néhanapján indokolatlan mennyiségű sütisütés

egy-egy Come and See hétvégén :)

Munka, végzettség: valamikor olasz-német tanárnak

készültem, aztán idegenvezetőnek tanultam, most egy

könyvkiadónál dolgozom mint szerkesztőségi titkár

Hobbi, érdeklődési terület: zene minden mennyiségben, utazás és kirándulás, a

shoeshine.hu blog koordinálása, és nem utolsó sorban mindenfelé rendszerezést kívánó

tevékenység (lásd fentebb, mert a közösségben mindezt megélhetem :D)

Hogy vagy, mi történt Veled, mit jelent számodra az istengyermekség?

Sok intenzív és kihívásos hónap után egy nagyon izgalmas decemberrel zártuk az évet.

Merthogy képzeljétek, Kristóf megkérte a kezemet! :)

Így talán érthető, hogy kissé más lelkülettel éltem meg a karácsonyi várakozást, és Mária

jegyessége is új értelmet nyert a számomra. Azt hiszem, az istengyermekséget is Mária

személyén keresztül tudom most a legjobban szemlélni: számomra ez a teljes bizalmat és

a gyermeki ráhagyatkozást, a “felnőttes dolgok” (mint az ismeretlen és néha ijesztő

aggodalmaskodás a jövő felett) elengedését, az elvárások leépítését jelenti. Ezeken a

területeken pedig bőven van még mit tanulnom!

Fekete Kristóf

Lakhely: Budapest

Közösségi szolgálat, feladat - általános

Munka, végzettség: Építész, építésvezetés

Hobbi, érdeklődési terület: vitorlázás, olvasás,

gasztronómia, minden ami víz

Hogy vagy, mi történt Veled, mit jelent számodra az

istengyermekség?

Mint ahogy fentebb Niki is írta, más lelkülettel is kiegészült a ’22-es Karácsony. Illetve egy

izgalmas készülődős időszak elé nézünk közösen.

Adventben hallottam egy elmélkedést, melynek a fókusza Máriáék útja Betlehem felé. Míg

mi az adventre egy készülődésként, várakozásként gondolunk, úgy elképzelhető, hogy

Mária és József ezen út során megélhettek mélységeket és magasságokat is. A várakozáson

kívül félelmek, kétségek, kérdések lehettek bennük, szálláskeresésük közepette pedig

elutasítással találkozhattak. Számomra érdekes ez a kettősség, ami Máriában is lehetett a

várandósság időszakában, míg magában hordozta a Megváltót, de megtapasztalta az

emberi nehézségeket is.

Néha én is egy ilyen kettőségként élem meg az Istengyermekséget, érzem, hogy Isten

megváltott gyermekeként egy nagyszerű csodára vagyok meghívva, melynek részese

vagyok, de vannak napok, mikor bevonzanak a szürke hétköznapok, és nehéz kibillenni

ebből az állapotból, nehéz közvetlenül kapcsolódni Istenhez. Pedig a személyes

tapasztalat az, ha ilyenkor időt szánok Istennek, Ő helyreállít.

Szeretnék úgy élni, mint az alábbi dalrészletben olvasható:

A tenger kettévált s én átsétáltam,

Lelkemben széttört minden lánc.

Megmentettél, fennhangon zengem hát:

Fiad vagyok, Atyám!

/Bethel Music - No Longer Slaves/

Kallós Béla és Anita

gyerekek: Teréz, Klára, Bertalan

Lakhely: Nagyhalász, Szabolcs-Szatmár-

Bereg megye

Munkád, végzettséged

Béla: matematikus-matematika tanár,

tanít egy katolikus gimiben

Anita: magyar-hittan szakos tanár,

gyógypedagógus-logopédus

Hobbi, érdeklődési terület: hitéletvallásos

programok, gyerekek, 8B,

szakmánk, Bélának az informatika, elég

szerteágazó egyébként az érdeklődési

körünk

Isten gyermekének lenni…

Anita: ingyenes dolog, eltörölhetetlen jegy, a létem legmélyebb alapja, amihez időnként

tudatosan is vissza lehet térni.

A gyermekeimtől oda-vissza tanultam az istenkapcsolatról, a szeretetről. Nagyon

meghatározó mély élményem a gyerekeim pici korából az a feltétel nélküli rajongás

irántam, amit megtapasztaltam. Lehettem bármilyen kócos-álmos-a társadalom felé

vállalhatatlan állapotban, a babám/kisgyermekem olyan rajongással, szeretettel tudott

körülvenni, mintha egy filmcsillag lennék, áhítatosan, boldogan már-már imádattal

tekintettek rám például etetés vagy játék közben. A kamaszok esetében azért ez a fajta

boldog, szeretetbeli egybeolvadás már árnyalódik picikét :-D

És persze a szülői szeretetem megélése is egy viszonyítási pont, segítség ahhoz, hogy

elhiggyem, elképzeljem, hogy Isten szeret és hogyan szeret. Sokszor eszembe jutó jézusi

mondat: Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek,

mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk.11.13.

Hogy vagytok, mi történt Veletek?

Nyár óta Béla folytatja az informatikai képzését, itthon van, tanul, vizsgázik. Nagyon

ügyes, brillírozik a projektfeladatokban és a vizsgákon is. Április – május tájékán

befejeződik a tanfolyam és állást kell találnia. Nagyon reménykedünk, hogy jó helyet talál,

amit túlnyomó részt home officban végezhetne.

Én továbbra is Nyíregyházán dolgozom logopédusként a Pedagógiai Szakszolgálatnál, de

már többször megkerestek a debreceni református EGYMI nagyhalászi telephelyéről,

hogy ide jöjjek dolgozni hozzájuk. Soktényezős kérdés, szeretnék bölcsen dönteni.

A gyerekek jól vannak, szépen fejlődnek. Teréz 9.évfolyamos, továbbra is japánt tanul a

sulis dolgai mellett, illetve becsatlakozott az MCC-be. Klára 5.osztályos, sorra nyeri a

matekversenyeket és rendszeresen felolvas a miséken. Bertalan pedig éli a 8 éves kisfiúk

boldog mindennapjait (2.osztály), szépen igyekszik a suliban, és vasárnaponként

ministrál Bélával.

Imaszándék: Családunkért és munkahelyért…Béla munkahelykereséséért és az én

esetleges munkahelyváltásomért

Király Anita

Lakhely: Mélykút

Végzettség: Számítástechnikai szoftverüzemeltető, Gazdasági

informatikus, Banki szakügyintéző (Ennek ellenére a matek

mindig is a gyenge pontom volt.)

Munka: Irodai adminisztrátor

Hobbi: Olvasás, színház, képeslapozás (Postcrossing- a világ

számos országából kapni, és küldeni valódi lapokat).


Valami olyasmit, mint egyáltalán gyermeknek lenni. Telve bizalommal Isten felé.

Hogy történjen akármi, Ő jó szülő módjára mindig ott lesz mellettem. Néha jelenti a

"kamaszkort" is. Lázadozást. Meg nem értettséget. Azt az érzést, hogy én jobban

tudnám csinálni. A végén pedig beismerni, hogy az Atyának volt igaza. Meg jelenti

azt is, hogy Istenben mind egy család vagyunk. Az Ő gyermekei, ezáltal testvérek.

Hogy sosem vagyunk egyedül.

Mi történt/Imaszándék: Az új év kezdetén a munkahelyemet is elérte a rezsiválság.

Sajnos ez által megszabdalták egy kicsit a munkaidőmet is, kevesebb óraszámban

tudnak alkalmazni. Bízom benne, hogy ez nem tart sokáig. Illetve azt is szeretném,

hogy ha már így alakult, a plusz szabadidőt tudjam hasznosan eltölteni.

Kóczán Kriszta

(3 egyetemista gyerek: Benyovszky Anna, Teréz, Pál)

Lakhely: Sopron.

Családi állapot: özvegy szinglimami.

Munka: Sopron, vasúti rendelő belgyógyász

kardiológus, üzemorvos. Jelenleg online

szakképzésben grafikusnak tanulok.

Hobby: festészet. A Soproni Liszt Ferenc szimfonikus

zenekar nagybőgő szólamában játszom. sport: futás,

úszás, zenés gimnasztika, zarándoklat évente gyalog

Mariazellbe.

Mi történt? - Szeptember végén befejeztem egy tervezőgrafikai szakképzést, és csak az

utolsó órán derült ki, hogy az iskola nem rendelkezik a vizsgáztatáshoz akkreditációval.

Szeptemberben Anna lányom férjhez ment, Teréz átvette az építészeti BSC diplomáját.

Palkó a passzív félévében elkezdett a GySEV-nél gyakornokként dolgozni. Anyukám

itthon tolószékben mozog,folytonos segítségre szorul. A közvetlen munkatársam

megbetegedett, de mivel a rendelőnket alapvetően azért tartják fenn, hogy kettőnk közül

egy mindig itt legyen, gyakorlatilag hétköznapokon nem mozdulhattam el a városból.

Valójában eléggé ki vagyok nyúvadva, de búfelejtőként sokat festek, ha már úgyis itthon

kell lennem. Októberben önálló kiállításom nyílt a soproni zeneiskolában, a képeimhez

zeneműveket társítottam, amit a címkén levő QR kódot beolvasva telefonról lehetet

hallgatni. Egészen karácsonyig nyitva volt, sokan megnézték. Sikerült jó néhány festményt

el is adni, és néhány soproni képemből képest üdvözlőlapokat gyártottunk, ami a souvenir

helyeken a városban többfelé kapható.

Az Isten-gyermekségről most inkább egy képet csatolok, számomra arról szól, hogy

ugyan a Bárány Barátja vagyok, de egyre inkább felfedezem, hogy az Oroszlán is a

barátom.

Macák Zsolt, Anikó

(Gyerekek: Anna, Kristóf)

Lakhely: Keszthely

Foglalkozás: Zsolti rendszergazda a

nagykanizsai Piarista Iskolában

Anikó főállású hitoktató

Hobbi: Zsolti új hobbija a

mikrokontrollerek világa. Anikó

szívügye a környezetvédelem.

Isten gyermekének lenni számunkra

azt jelenti, hogy megtapasztalhatjuk az

ő gondviselő szeretetét, és ahogy mi

szeretünk örömet okozni saját

gyermekeinknek, sokszor ő is váratlan örömökkel ajándékoz meg minket.

Sokszor azt hisszük, hogy tudjuk, mire van szükségünk, aztán mindig rájövünk, hogy Ő

sokkal jobban tudja nálunk.

Mi történt Veletek nyár óta?

Nem sok változás történt velünk nyár óta, de mivel az elég nagy, és elég emlékezetes volt,

továbbra is ennek varázsában élünk – ez pedig a költözés. Továbbra is nagyon jól érezzük

magunkat apukámmal az új otthonunkban. Gyakran jön itt össze mindkét helyi

közösségünk, a Kaleo nevű felekezetközi közi és a Házas Hétvégés csoport. A Kaleo közit

továbbra is nagy csodaként éljük meg. Hihetetlen, hogy a felekezeti különbségek ellenére

tudunk egyek lenni a szeretetben.

Régi vágyunk teljesült azzal, hogy januártól a mi kis templomunkban, a Szent Család

Templomban megújult a miserend – vasárnap délután ötre került a mise időpontja, és az

elmúlt pár hét tapasztalatai alapján jelentősen megnőtt a misén résztvevő családok

száma. Mivel a plébániánknak nincsenek megfelelő terei a közösségi életre, ezért

elkezdtünk kidolgozni egy tervet, hogy miként lehetne a templomot közösségi térként is

használni.

Nagyon öröm volt az egész család számára, hogy Homokkomáromban

szilveszterezhettünk. Várjuk a következő találkozást.

Imaszándék:

Megőrizni az egyensúlyt a családi életünk és az egyházi szolgálataink között.

Egyházmegyénk nehéz, kihívásokkal teli időszakon megy keresztül. Imádkozzatok, hogy

a széthúzás helyett a kiengesztelődés és gyógyulás történjen szerte az egyházmegyében,

és hogy az idei plébániai és egyházmegyei szinódusi alkalmak megszámlálhatatlan sok jó

gyümölcsöt teremjenek!

Nyéki Tamás

Lakhely: Pápa

Munka, végzettség: kommunikáció- és médiatudományt

végeztem Dunaújvárosban és Pécsett :) A Pápai

Médiacentrumban informatikus pozícióban mindenesként

dolgozom és emellett a Mária Rádió helyi csapatát

erősítem.

Hobbi: fotózás, olvasás, úszás


Isten gyermekének lenni azt is jelenti, hogy van egy Atyám,

aki feltétel nélkül szeret, amit persze sokszor még nem

hiszek el úgy igazán. Ezért is érintett meg a Galata-levél egy

mondata a napokban: „Nem vagy tehát többé szolga,

hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is ” Amikor a visszaesem a

szolgaságba, ő akkor is azt akarja, hogy nekem jó legyen, hogy örökös legyek. :)

Tanultál-e ezzel kapcsolatban valamit gyerekektől?

Sajnos a környezetemben nem nagyon vannak gyerekek, így kevésbé vagyok

kapcsolatban gyermekekkel. Viszont ami megfogott ennek kapcsán, az a ragaszkodás,

ahogyan ragaszkodnak a kicsik szüleikhez.

Hogy vagy? Mi történt Veled nyár óta?

Az elmúlt fél év sűrű volt a munka területén. Emellett ez az időszak az elismerésekről is

szólt, mind a Mária Rádiós önkéntesi szolgálatban, mind pedig a munkahelyemen

elismerést kaptam az elmúlt időszak tevékenységéért. Ráadásul egy fotópályázaton is

helyezést értem el. Mindezek ellenére egyre inkább az fogalmazódik meg bennem hogy

esedékes lenne a munkahely váltás. Bennem van a kommunikációs területen a doktori

elkezdésének a gondolata is.

Imaszándék

Egyrészt azért kérem az imátok, hogy jó döntést hozzak a munkahely világával

kapcsolatban, másrészt hogy megtaláljam a leendő páromat. Végül szeretnék imát kérni

mindazokért a férfiakért, akik idén elkezdték az Exodus 90 lelkigyakorlatot.

Pesti Ráhel

Lakhely: Budapest

Végzettség: Pszichológia BA, illusztrátor, jelenleg a

Sapientia tanulok teológiát részismereti képzésben, hogy

majd lelkigondozói képzésre mehessek

Munka: az ökumenikus ifjúsági irodában dolgozom (főleg a

közöspont fesztiválmisszió a terepem), bébiszitterkedem és

illusztrációs projektjeim vannak (pl. mesekönyvek)

Hobbi, érdeklődési terület:

Ráhellel a Kérdezz-felelek rovatban olvashattok

egy hosszabb interjút, ahol többek között az

istengyermekség témája is szóba kerül.

Sümeghy Kata

Lakhely: Érd

Közösségi szolgálat, feladat: budapesti

facebook oldal egyik kezelője vagyok, illetve

időnként shabbat kalácsot sütök, vannak még

alkalmankénti feladatok is: fotó, reggeli

előkészítés :) , imaesteken szolgálat

Munka, végzettség: Magyar Katolikus Püspöki

Konferenciánál dolgozom projektmenedzseri

munkakörben 2017 áprilisa óta, most 2021

decemberétől a meglévő munkám mellett

sajtószolgálati munkatárs is lettem.

Végzettségem: történelem-olasz BA (PPKE-BTK),

vallástörténet MA (PPKE-BTK), egyháztörténet

MA (Róma, Pontificia Università della Santa

Croce)

Hobbi, érdeklődési terület: cukrászat,

szakácsság, mélymulcsos kertművelés,

permakultúra, lakberendezés, női egészség (lelkitesti)

Az istengyermekség mibenléte számomra abban áll, hogy van egy Gondoskodóm, aki

jóllehet sokszor az utolsó pillanatban (és addig lábon kihordok három infarktust), de

elrendezi életem ügyeit.

Megélem ebben a kapcsolatban azt, hogy nem vagyok egyedül a terheimmel jóindulattal

fordulhatok Hozzá és ezt meg is teszem.

Szellemileg frissen, fizikailag annál fáradtabban kezdtük az új tanévet, és már azt sem

tudtuk, hogy tanárok vagyunk-e, vagy építőipari munkások.

Laci legnagyobb "örömére" a tavalyi öt iskola az idén eggyel gyarapodott, így több mint

300 diákkal alakíthat ki "bensőséges" tanár-diák kapcsolatot. Ebből három vidéki, három

pedig városi iskola. A nem létező idejében dolgozatot javít, próbál haladni a ház körüli

munkákkal, haladni a benti be nem fejezett munkákkal. (Ez elég is lenne imaszándéknak.)

Hab a tortán, kéthetente igeliturgiát tart, de ez neki felüdülés a szolgálat közepette.

Most is éppen készül a holnapi óráira, próbál megfelelni mind a hat iskolában, hat féle

követelménynek.

Számel Kata

Lakhely: Budapest

Végzettség: szociológus

Munka: nemzetközi koordinátor, ELTE

Hogy vagy? Épp egy hete itthon vagyok coviddal, ezért

nem is lesz olyan hosszú ez a bemutatkozás. Sok

dologhoz nincs erőm, és nagyon várom már, hogy

elmúljon.

Mi történt veled az elmúlt fél évben? Nyáron

Budapestre költöztem a Közösség egyik albérletébe, ami nagyon jó helyen van, pont a

Bokréta utca mellett. Elkezdtem dolgozni az ELTE központi nemzetközi irodájában. Van

benne kihívás, de mostanra már magabiztosan várom az új félév elejét.


Számomra azt jelenti, hogy követhetek el hibákat, és nem baj, ha nem mindig tudom, mit

kéne tennem, mert Istenhez bármikor visszamehetek, és nem kell magyarázkodnom.

Tamás Mónika

(Gyermekeim: Anna és Rita)

Lakhelyem: Kalocsa. Családi házban élünk édesanyámmal,

Kofi kutyával és egy befogadott félfarkú kóbor cicával

Micekkel kiegészülve.

Közösségi szolgálatom, feladatom többnyire zenei, illetve

technikai jellegű: THN-en, BB találkozókon, egyéb alkalmak

során zenélek, énekelek, valamint hanganyagok/videók

javítását, készítését, utómunkáit végzem a Megálló projekt

keretein belül.

Hivatásom: Hittanár. Sok éve a Nagyasszonyunk Katolikus

Intézmény tanára vagyok, 11 osztályban tanítom a hittant.

Hobbim, érdeklődési területem: a gitározás, zeneszerzés,

dalok írása, audiovizuális alkotás, és minden ezekhez

köthető technikai ismeretbővítés, eszközpark és

stúdiófejlesztés.


Annak a felismerésnek az egyre mélyülő tudatosítását, hogy én azért lehetek, mert Ő VAN,

és hogy Ő olyan, amilyennek Jézusban megismertük. Annak örömét, hogy az én törékeny

létem bele van oltva az örökkévalóságba, és hogy Ő akar engem annyira, hogy képes volt

belehalni ebbe. Minden emberi méltóságomnak ez a legmélyebb gyökere.

Tanultál-e ezzel kapcsolatban valamit gyerekektől/gyerekeidtől?

Leginkább azt, hogy többször kéne legalább megpróbálni Isten szemével magamra, és

másokra tekinteni: irgalmassággal, bizalommal, türelemmel, szeretettel. Az eggyel

ezelőtti gyónásomra készülve mondtam a kisebbik lányomnak (16 éves), hogy megyek a

lelki atyámhoz gyónni, mire megjegyezte a telefonjából fel sem pillantva: - El nem tudom

képzelni, mit mondhatsz neki, szerintem te olyan jó vagy.

- Ó, kicsim, enyhén szólva is tele a puttony mondanivalóval – válaszoltam én. De azért

megindító volt, hogy így lát engem. Rögtön bevillant, hogy valahogy Isten is ilyen irgalmas

szeretettel tekint ránk bűnösökre, az általa tervezett legjobb énünk szerint lát minket.

(Lásd Gedeon megszólítása: „Az Úr veled, hős vitéz”, aki ebben a pillanatban, amikor ez

történt, minden volt, csak hős vitéz nem.)

Hogy vagy?

Úgy érzem fizikailag és mentálisan is egy kiegyensúlyozott, szép periódust élek, ami nem

gondtalanságot jelent, hanem a gondok, feladatok/kötelességek, és az örömteli történések

közötti egyensúly megtalálását, fenntartását.

Mi történt veled nyár óta?

A hétköznapokat tekintve a szokásos iskolai napi/heti rend érvényesül többnyire, ami

itthoni teendőkkel vegyül. Nagyobb lányom idén fog érettségizni, komoly tervekkel vág

neki a céljai elérésének, ami a BME-re való bejutással venné kezdetét. Szorgalmát és

eddigi fizika/matek eredményeit tekintve jó esélye van erre. Kisebbikem 16 éves, ő az

angollal és a filmvágással van legjobb barátságban, ezen a téren gondolkodunk majd a

jövőt illetően. Igyekszem mindkettejüket bátorítani, önbizalmukat erősíteni, sokat

beszélgetni velük, és lelki bázist képezni számukra, ahol biztonságra lelhetnek bármikor.

Az itthoni gitáros szolgálataink Jocival ritkábbak lettek, de adventben különösen sokat

jelentett számunkra, hogy szolgálhattunk Budapesten az Örökimádásban, és Pécsett a

Közösség imaestjén, aminek a ferencesek adtak otthont.

Már nagyon várom a márciusi BB hétvégét, különös tekintettel arra, hogy az őszin nem

tudtam ott lenni.

Imaszándék:

1. Gyermekeimért (Anna és Rita).

2. Találjak értelmes áron egy számunkra megfelelő családi házat.

3. A Közösség anyagi és lelki szükségleteiért.

Viola Márk

Lakhely: Nagykanizsa

Budapest (Homokkomáromhoz kapcsolódó

közösségi jelenlét)

Férfi szerzetesi ág

Szeidel Péter atya

Lakhely: 1094 Budapest, Bokréta utca 35.

Közösségi szolgálat, feladat: templomigazgató,

autófelelős, kuka felelős, karbantartó kisebb dolgokban,

telefon-számítógép-internet figyelő/felügyelő

Munka, végzettség: lelkipásztor. Építész mérnök,

teológiai végzettség: lelkiségi teológia MA,

mentálhigiénés szakirányú továbbképzés, bibliodráma

vezető

Hobbi, érdeklődési terület: technika, sport, természet,

fotózás

Az istengyermekséggel kapcsolatban először

gyerekkorom jut eszembe. A sok öröm és a nehezebb

időszakok is. Talán először is az önfeledt játék,

barátokkal töltött idő, vagány biciklizések Fehérváron

főleg a nyári szünidő idején.

A játék komolysága jön fel bennem. Mennyire komolyan tudtam venni a játékot. Szinte

komolyabban mint most a munkát. Akkor nem tudtam, de most már értem, hogy Isten

jelenléte is tette olyan fontossá és emlékezetessé számomra ezeket az időket. Ott

formálódott önállóságom és a magány egyfajta ismerete, szeretete. Valamint a készség a

többiekkel való együttlétre, közös élmények megélésére.

Mindezek most is jelen vannak életembe és most jól esik rájuk visszagondolni, meríteni

ezekből az emlékekből, tapasztalatokból. Most ezt így tudnám megfogalmazni, mai

fejemmel: Istennek fontos, amit teszek, amivel foglalkozom. Ő velem van. Nem kell

feltétlenül nagy és látványos dolgokkal foglalkoznom, magamra vonni mások figyelmét.

Isten jelenléte más és sokkal fontosabb ennél.

Valahogy most ezt jelenti számomra röviden Isten gyermekének lenni.

Van is alkalmam ezek megélésére, hiszen talán több időt töltök egyedül, mint korábban.

Szükségem van Isten jelenlétének megtapasztalására, annak bátorító, vigasztaló erejére.

Imaszándék: A templomi közösség belső megújulása (amiért többen imádkozunk pár

hónapja). A Közösség itteni jelenlétének erősödése, fejlődése, újabb kibontakozása.

Budapest

Laikus ág

Kiss Attila és Zsuzska

(lányaink: Blanka és Kinga)

Lakhely Budapest IX.

Véglegesen elkötelezett laikusok

Közösségi szolgálat, feladat: a Bp-Hk

centrum háztanácsának tagjai vagyunk,

Zsuzska a magyarországi laikusok

felelőse, a szolgálataink vegyesek:

sabbat-szervezés, grafikai munkák,

Betánia-napokon műhelymunka

Munka, végzettség: Attila egy

traktorcégnél könyvel angolul

(germanisztika-hittan szak) Zsuzska

jelenleg grafikus, volt latintanár (klasszika-filológia-hittan szak, majd grafika)

Hobbi, érdeklődési terület: irodalom, színház, opera, képzőművészet, túrázás...


Zsuzska: Az istengyermekség kapcsán nekem egyből Lisieux-i Szt. Teréz ugrik be, mert az

ő lelkisége olyan tisztán erről szól!

Attila: Számomra most leginkább az Istenhez való hasonlóságot jelenti. Isten gyermeke

vagyok, amennyiben "örököltem" valamit Istentől. Leginkább azt, hogy "férfinak és nőnek

teremtette", vagyis közösségben élek, bár önálló személyként, mégis másokkal

kiegészülve teljes a létezésem.


Zsuzska: A gyerekeink nagyon sokat tanítanak, nem is csak a gyermekségről, hanem a

szülőségről, tehát arról, ahogy Isten ránk, a gyermekeire tekint. Gyönyörködöm bennük,

ösztönösen a javukat akarom, még ha ez épp nem tetszik nekik, illetve nem tudom nem

szeretni őket, amikor épp fárasztóak, netán hülyeséget csinálnak... :) Ha én a

szülőségemben ennyi csodát élek meg a gyengeségeim ellenére, akkor a tökéletes Isten

mennyivel értőbben és gyengédebben gondoskodik rólunk, határtalan szeretettel!

Attila: A gyerekektől inkább önmagam elfogadását tanulom. Ahogy visszaköszön bennük

néhány tulajdonságom, úgy válnak ezek elfogadhatóvá, és megerősít abban, hogy Istentől

kaptam azt, ami és aki vagyok.


Zsuzska: Nyár óta nagyon sok minden történt velünk, nagyjából az új otthon körül forgott

minden, még mindig a rendezkedés fázisában vagyunk, ez eléggé fárasztó és sok energiát

elvisz. De egyre jobban otthonunknak érezzük ez a lakást, noha ez sem tökéletes

mindenben. A másik kardinális dolog számunkra ez az új budapesti helyzet, amit az elmúlt

fél évben kezdtünk el élni Péter atyával és az ide tartozó laikus testvérekkel, Bárány

Barátokkal. Nagyon szép látni, ahogy lassan kezd összeállni a rendszer, sosem volt ennyire

nagy szükség arra, hogy mindenki beleadja a maga részét ahhoz, hogy igazán közösség

lehessünk, nagyon hálás vagyok ezért.

Attila: Berendeztük a lakásunkat :) Karácsonyra lett nappalink, ami nagyon sokat segített

abban, hogy megéljük a Karácsony békéjét. Elég megerőltető volt az iskola és munkák

mellett idáig eljutni, de most örülünk neki, hogy egyre rendezettebb az otthonunk.

Imaszándék

Zsuzska: van egy nagy vágyam, ami már évek óta bennem van, szeretnék összeállítani egy

kis egyszerű mini lelkigyakorlatos(?) füzetet a kis Szt. Teréz imaharmincadhoz. Olyan jó

lenne, ha őszre ez elkészülne, ehhez kérem az időt és főleg a kegyelmet :)

Attila: Az áprilisi laikus találkozóért kérek imát, és azért, hogy mi laikusok is formálhassuk

a Közösség arculatát olyanra, ami mindannyiunkat tükröz.

Berényi Jocó és Szamóca

(Gyerekek: Teréz, Mirjam, Eszter, Zsófi; unoka: Barna)

Lakhely: Kecskemét

Ideiglenesen elkötelezett laikusok

Munkánk, hobbink: Szamóca: tanítóként dolgoztam betegségemig az orgoványi iskolában, ha

lehetséges, gyógyulásom után szeretném ezt folytatni. Mióta itthon vagyok elkezdtem zongorázni,

illetve az angol nyelvvel is próbálkozom, bár ez most kicsit háttérbe szorult. Ezen kívül nagyon

szeretek újságpapírból kosarakat fonni, ez feltölt, kikapcsol, olcsó és praktikus ☺! Nagyon

szeretnék már kirándulni, utazni, szentmisére, liturgiákra menni, emberekkel személyesen

találkozni és énekelni, mert ez is nagyon hiányzik! Bízom benne, hogy ezeknek is eljön az ideje

nemsokára!

Jocó: Tavaly óta 18 év kihagyás után ismét villanyszerelőként dolgozom egy mezőgazdasági

gépgyártó cégnél. Sokszor állítanak új kihívások elé, mint pl. új szerelőcsarnok elektromos

vezérlése, gépjárművek villamossági szerelése, ipari megfigyelő kamerarendszer telepítése.

Mit jelent számotokra az istengyermekség, tanultok-e valamit ezzel kapcsolatban

gyermekeitektől, unokáitoktól?

Számomra (Szamóca) az istengyermekség: bizalom, szeretet, ráhagyatkozás.

Nagyon szép figyelni a kisunokánkat, azt a feltétlen szeretetet, odaadást, ahogy ő fordul a

szülei felé. Kutatja, felfedezi a világot, annak csodáit, feszegeti a határokat, de mindig fél

szemmel a szülőket lesi. Mit szólnak, mit gondolnak, szabad-e, érdemes-e, ők hogyan

csinálják? Ők a minden, tőlük jön az intés és tőlük a vigasz, ők azok, akikkel teljes

bizalomban él. Valami hasonlót élünk meg azt hiszem mi is, keressük Istent, figyeljük mire

int, hogyan vigasztal minket. De felnőtt keresztényként magunknak is olyanná kell válni,

aki tud mások támasza lenni, akikre bizalommal rá lehet hagyatkozni, tudjuk azt az

irgalmat gyakorolni, amit mi kapunk nap mint nap Istentől. Ezt a feltétel nélküli bizalmat

talán azzal a szeretettel tudom összevetni, ahogyan a másik kisunokánk felé fordulunk,

aki még Miri lányunk pocakjában él. Nem látjuk milyen a szeme, hogyan tud mosolyogni,

nem tudjuk mennyire lesz nyitott, vidám személyiség, nem ismerjük őt, de már most is

nagyon szeretjük. Pontosan így szeret minket is Isten. Mindegy számára, hogy humorosak,

szépek, kedvesek vagyunk vagy éppen nehezebb időszakunkat éljük, egyértelmű

bizalommal fordul felénk minden pillanatban.

Hogy vagytok, mi történt Veletek nyár óta?

Alapvetően nagyon jól vagyunk, bár kifejezetten húzós időszakon vagyunk túl.

Elkészültünk a lakásunk felújításával, amit mi magunk végeztünk hosszú hónapok óta.

Fontos számunkra a kettesben megélt idő, amit újra nagyon élvezünk. Istennek hála mi

nem távolodtunk el egymástól, a gyerekek kirepülésével nem üresedett ki a kapcsolatunk,

inkább kiteljesedik. Igyekszünk sok minőségi időt együtt tölteni és együtt imádkozni.

Egyre többször merünk közösségi alkalmakat is bevállalni, szeretnénk a sabbatokba egyre

inkább nem csak itthonról bekapcsolódni. Különösen szép pontja volt a karácsonyunknak

a közösséggel együtt megélt ünnepi délután, jó volt találkozni, beszélgetni, együtt játszani.

A Rózsaesőre a tömeg miatt még csak elkülönülve mertünk elmenni, de az adventi

imaestbe már erősebb jelenléttel tudtunk bekapcsolódni. A szerda esti rövid közös online

ima fontos része az életünknek, jó dolog egész héten hordozni egymás szándékát és tudni,

hogy a többiek együtt imádkoznak a mi szándékunkra is. Többször találtak már ezek az

egyszerű kis imák konkrét meghallgatásra.

Imaszándékként továbbra is a családunk testi és lelki gyógyulását hozzuk elétek. Nagyon

sok kegyelmet, szeretetet élünk meg a gyermekeinkkel, unokáinkkal, de azt hiszem, ezért

a területért nem lehet eleget imádkozni.

Gyorgyovich Miklós és Elvira

(Levente, Domonkos, Rita Anna, Mária Klára)

Lakhely: Piliscsaba

Most léptünk át a közös képzésből a

probációba

Közösségi szolgálat, feladat: Elvira a Betánia

napok szervezésében vállalt oroszlánrészt

Végzettségünket tekintve mindketten

szociológusok vagyunk. Miki jelenleg szociológus

kutatóként dolgozik a Századvég Alapítványnál, én

pedig itthon vagyok a gyerekekkel.

Közös családi hobbink a természetjárás, bár mióta

két éve kertes házba költöztünk megritkultak a

kirándulások. Nagy tervünk, hogy közösen

végigjárjuk az Országos Kéktúrát, amit el is

kezdtünk két éve. Miki nagyon szeret a kertünkben

tevékenykedni, én inkább ennek a munkának az

eredményét gyűjtöm be és teszem az asztalra. ☺

Még kezdők vagyunk benne, de szeretjük.


Elvira: Ezzel a kérdéssel még van mit foglalkoznom. Jelenleg úgy képzelem el, mint ahogy

én a totyogós gyerekemet terelgetem egy kitűzött cél felé, Elindulunk valamerre, de

közben minden kis kavicsot észrevesz, elkóricál össze-vissza és ha nem akarok hisztit,

akkor finoman irányban tartom és egyszer csak oda érünk, ahova szerettünk/szerettem

volna. Úgy érzem, hogy Isten finoman terleget, miközben én ide-oda csapongok,

megcsodálok minden kis lim-lomot, de azért igyekszem Őt nem szem elől téveszteni és

nagyon bízom benne, hogy kézen fog és vezet.

Miklós: A legőszintébb válaszom, hogy szeretném, hogy mindent jelentsen, de ezzel

ellentétben néha kicsit semmit sem jelent, a legtöbbször azonban a kettő közti olykor

szomjas, olykor megremegő, olykor meghitt, olykor vagdalkozó, olykor nyugodt

vágyódást. Hogy bár tudom, hogy Isten gyermeke vagyok, néha (értsd jól) mégsem hiszem

el. Így hát szeretnék a magam részéről minél tökéletesebb Apu-fia viszonyt kialakítani,

ugyanis tudom, hogy ő már kialakította felém a tökéletes nexust, de néha olyan nehezen

vagy ügyetlenül, tapogatózva, lássuk be, hitetlenül kapcsolódom hozzá, mint olykor a

tékozló fiú, aki visszaél a szeretettel, máskor meg mint az ő otthon maradt bátyja az apja

felé. Van mégis egy kép, ami már gyerekkorom óta megnyugtat, ha pl. este úgy fekszem le,

hogy valami nyugtalanít, ez pedig Isten óriás tenyere, amibe beleképzelem magam alvó

gyermekeként, tudván, hogy az élet zajlik, ahogy zajlik, de ide mindig lehetőségem van

visszavonulni.


Elvira: Erről írtam valamennyit az interjúnkban. Ezen kívül egy kis emlékem Mári baba

korából, ami ugye nem volt annyira régen. Ő akkoriban elég csendes baba volt, szépen

nézegetett, míg én ide-oda rohangáltam körülötte és igyekeztem rendezni a tesóit és a

háztartást. Ő sokszor követett a szemével és boldogan felragyogott, amikor végre

ránéztem, vele foglalkoztam. Úgy éreztem akkor, hogy Isten is ennyire várja, hogy végre

Rá is figyeljek a sok, látszólag sürgős és halaszthatatlannak megélt teendőm közepette.

Miklós: Így még nem kapcsoltam össze fejben, tehát erre nem tudok kiforrott választ adni,

de oda fogok rá figyelni. Ami viszont inkább egyfajta felelősséget, feladatot ró ki elém,

hogy mondják, és látok benne rációt, hogy a gyermek istenképe - paternalista istenképünk

miatt - nagyban függ az apaképtől is. Erről sokszor megfeledkezem, és bár nem tudok

isteni lenni (bár egy-egy karácsony után néha hasonlítok Buddhára), fontos volna, hogy a

minta ne az elcsigázott, fáradt énem legyen számukra, hanem az Istenre hagyatkozó,

ebben megnyugvó és vidám énem.


Elvira: Nagy dolog számunkra, hogy ősszel probációba léptünk a Közösségben. Nagyon

szép élmény volt ennek a közös megünneplése és nagy feladat, hogy miként tudjuk ezt a

hétköznapokban megélni.

Miklós: Az általános sulis, munkás hétköznapokról nem írok, azok olyanok, amilyenek.

Némi változás, hogy idén ősztől 4 év tanítás után már nem tanítok, mert a teljes állás

mellett az órákra való esti készülés vagy dogajavítás már nagyon kivett belőlem. Igaz, így

egy jelentősebb jövedelemhányad kiesett, de most fontosabb, hogy este

tudjunk nyugodtabban ejtőzni: Elvirával filmet nézni, vagy olvasni, amiben az előző év

nekem rekord is volt, sikerült több mint 10.000 oldalt elolvasnom, ami jó érzéssel tölt el

(igaz, ebbe mesekönyveket is beleszámoltam), de tényleg szeretném behozni

jópár elmaradásomat e téren, már csak szakmailag is. Jó volt még, hogy bár pörgős volt az

évvégi hajrá a munkában, nem volt belehalós, mint eddig már jó pár évben, szépen tudtuk

zárni az évet, és idén januártól egy egészen új pozícióban kezdtem dolgozni ugyanott, ez

pedig izgalommal vegyes aggodalommal tölt el, de igyekszem Istenre hagyatkozni ebben

is. A karácsony kifejezetten higgadtan, szépen, hangulatosan érkezett meg, semmi nagy

durranás, de ettől volt kedves. Aznap délelőtt még a 3 éve vágyott családi imasarkunk 1.0-

ás verzióját is sikerült összerakni.

Imaszándék

Elvira: Testvéreimért és szüleimért szeretnék imát kérni. Sokféle nehézséggel,

konfliktussal szembesültek az utóbbi időszakban, olyan jó lenne, ha közben nem

feledkeznének meg Isten szeretetéről és enyhülést kapnának általa. Kérem Istent, hogy a

nehézségek hosszú távon a javukra váljanak.

Miklós: Általános: Gyermekeink, kiváltképp Levink nevelése. Házastársi kapcsolatunk

(nincs baj, csak megelőzésképp sosem árt). Családtagjaink napi szintű újra és újra

megtéréséért. A 8B-ért általában.

Személyes: Szeminastákért (szilveszterkor kapott szándék). Hogy Istent

minél hitelesebben tudjam képviselni világibb helyeken is, munkahelyemen. Új

pozíciómban és feladatkörömben megálljam a helyem.

Elvirával és Miklóssal az újság első felében egy hosszabb interjút is olvashattok.

Borbás Pepe és Mirjam

(Máté, Abigél és Jonatán )

Lakhely: Budapest

Közös képzés 2. év

Közösség szolgálat, feladat: Közös: sabbat

előkészítése, Pepe: fotózás, újságszerkesztés,

Mirjam: liturgikus táncok

Munka, végzettség: Pepe művészettörténész,

teológus, a Piarista Múzeum vezetője, Mirjam

8. éve hivatásos anyuka, a Corvinuson végzett

turizmus-vendéglátás szakon és nem

mellesleg cukrász, és most már Kanga- és

RTM-tréner

Hobbi, érdeklődési terület: Közös:

kirándulás, Pepe: írás, olvasás, film, gyűjtés,

sport; Mirjam: futás, kézműveskedés, sütésfőzés

Mit jelent számodra, hogy Isten gyermeke vagy? Mit tanultál erről gyermekeidtől?

Mirjam: Sok időt töltök a gyerekekkel, így mindig rácsodálkozom a szemlélődő voltukra.

Az ember a szemlélődésből táplálkozik és minden gyermekben ez ösztönösen megy

időtlenségben, ám mégis a jelenben élve, ösztönösen megélni a lélek és a test természetes

ritmusát, a pihenés, a mozgás, a fáradt gőz kiengedésének szükségességét (erről írtam az

újság elején is hosszabban); másrészt Isten a saját apaságomon keresztül magából is

megmutat valamit. Hogyha én – rengeteg tökéletlenségemmel, hibámmal – szeretem a

gyermekeimet és ennyi mindent megteszek értük, akkor Ő végtelenszer ennyire szeret,

hordoz engem. Egy egyszerű, erős ösztönös tapasztalatom volt is erről: vidáman

fordultam be a konyhába, kezemben az 1 éves Jonatánnal, és már el is kezdtem mondani

Mirjamnak, hogy: „Itt vannak a fiúid!”, ám a mosogatógép nyitott ajtaja elvágta a

mondatomat, na meg az utunkat is: megbotlottam, előre felé estem, karomban Jonatánnal,

ám valahogy kitekeredve mégis én kerültem alulra, ő egyáltalán nem ütötte meg magát.

Hányszor kaphatott el így engem is az Atya! Azóta angyalainak szólt, hogy mosogatógépbe

ne üssem lábamat.

Pécs

Nővérág

Versegi Beáta Mária

/Szentháromságról nev. Beáta Mária

Közösségi szolgálat, feladat: A pécsi ház

nővérelöljárója

Munka, végzettség: "Felnőttképzés, Egyetemi

okatás (Spirituális teol., Antropológia, "Szupervízió,

mint tanulás) Szupervízió, Coaching, Mindfulnesstréner

Hobbi, érdeklődési terület: Mozgás- testtudat, tánc

Beáta Mária a megosztós rész előtt írt nagyon

személyesen arról, hogyan kísérte édesapját

utolsó földi útján.

Megtestesülésről nevezett Krisztina nővér

Közösségi szolgálat, feladat: ez Pécsen még kialakulóban van

Hobbi, érdeklődési terület: színezés

Isten Országáról nevezett Margit nővér

Közösségi szolgálat, feladat: ez Pécsen még kialakulóban

van

Munka, végzettség: vallástudomány szakos

bölcsészdiploma, idegenforgalmi szakmenedzser okj (na

ezt vajon hányan tudták?!)

Hobbi, érdeklődési terület: természet!!!

Margit nővérrel az újság első felében olvasható egy

hosszabb beszélgetés, amelyben többek között az

istengyermekség témája is szóba kerül.

Kecskemét

Szent Család Laikus Fraternitás

Takács Gábor és Marcsi

(Gyerekek: Anna, Márk, Dani)

Véglegesen elköteleződött laikusok

Darabos Bálint

Bárány Barát

Hódmezővásárhely (közösségi jelenlét)

Laikus ág

Farkas Feri és Erika

Öt felnőtt gyermekünk van: Áron, Feri, Emánuel,

Mirjám és Noémi. Feri és Mirjam házasok, így

"jóvoltukból" öt kisgyermek boldog nagyszülei is

vagyunk. Unokáink: Liza, Mira, Máté, Abigél és

Jonatán.

Véglegesen elköteleződött laikus tagok

Közösségi életünk egyik dimenziója, hogy itt helyben

jelen vagyunk az itteni egyházi közösségben. Heti

rendszerességgel tartunk szentségimádást, Feri

lelkipásztori munkatársként is szolgál. A közös

imádságokon és a testvéri kapcsolatokon keresztül

tudjuk egyszerű módon megélni a Nyolc Boldogság

lelkiségét, illetve képviselni a Közösséget. Az utóbbi

három évben kapcsolatot ápolunk, és időnként

találkozunk a hazai zsidó-keresztény kiengesztelődésért, egységért imádkozó és cselekvő

különböző felekezetű, valamint messiási zsidó testvérekkel, és a TJCII (Második

Jeruzsálemi Zsinat Felé) mozgalom magyarországi képviselőivel. Lelki családunk

vonatkozásában igyekszünk részt venni a nagyobb közösségi találkozókon, imaesteken.

Egy kisebb mezőgazdasági családi gazdaságunk van.

Szabadidőnkben szívesen hallgatunk dicsőítő vagy zsidó zenéket.

Szeretünk kegyhelyeket látogatni itthon és külföldön.

Isten gyermekének lenni... Mit jelent?

Puszta létezésem elég ahhoz, hogy mennyei Atyánk szeressen. Feltételek nélkül.

Ahogy gyönyörködtem gyermekeimben, most pedig már unokáimban is, úgy

gyönyörködik bennem az Atya.

Ebben való hitemet persze segíti a gyerekekkel való kapcsolatom, hiszen Istenünk az Ő

hasonlatosságára teremtett. Istengyermeki mivoltom a feltétlen bizalmat tudja kiváltani

belőlem az Atya iránt.

Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy eset Abigél unokámmal.

Segítségemmel felmászott egy kisebb fára, majd leugrott egyik ágáról a karjaimba vetve

magát. Ezt többször egymás után megismételtük. És Abi egyre felszabadultabban, teljes

lendülettel, nevetve ugrott le, hiszen tudta, hogy úgyis elkapom. Azt is láttam rajta, annak

is örül, hogy nekem is tetszik ez a játék.

Így van velünk a Mennyei Atya, tetszik neki, ha kacagva karjaiba vetjük magunkat,

bárhonnan, bármikor...

Mi történt velünk nyár óta?

Ha a nyár elejére gondolok az egyik szemem sír a másik nevet.

Az előbbit édesanyám halála miatt írom, az utóbbit pedig, mert Pünkösd előtt néhány

nappal megjelent a "Tenyerembe írtalak" c. könyvem a Marana Tha könyvkiadónál. Nem

felejtem el azt a pillanatot, amikor bevittem könyvem egy példányát a kórházba halála

előtt néhány nappal. Édesanyám már nem látott, mert stroke következtében elvesztette

látását is, mégis kérte, hogy adjam oda neki. Szívére szorította és azt mondta: "legyen

áldás a könyveden és azokon, akik olvassák!"

Valóban áldás lett!

Pünkösdtől Karácsonyig mintegy 15 könyvbemutatót tartottunk személyesen vagy a

médiákon keresztül. Számok nélkül pedig: Hetente többször érkeznek olvasói levelek.

Biztatások, köszönetek. Kapunk jónéhány megosztást, személyes történetet, ezzel együtt

imaszándékokat is.

Nemcsak egyéni tanúságtételünk érinti meg az olvasókat, hanem lelki családunk, a Nyolc

Boldogság Közösség hazai indulásával kapcsolatos fejezetek is, de van akit a magyar

karizmatikus megújulás kezdeti időszakának történetei ragadtak meg.

A 2023-as évre is van már néhány meghívás a könyv kapcsán.

Ősztől folytatjuk plébánia templomunkban a heti igeliturgia és Szentségimádás

alkalmakat.

Pedig nem így terveztem! A nyár végére az volt bennem, hogy bejelentem

plébánosunknak, hogy nem folytatom ezt a szolgálatot a nyári szünet után. Néha úgy

alakult, hogy csak emiatt utaztunk haza valahonnan Vásárhelyre, illetve úgy érzékeltem,

hogy csökken az érdeklődés.

Augusztus utolsó hétvégéjén részt vettünk a Szeretetláng fesztiválon, ahol személyes

közbenjáró imát is kértem, amire mindig van lehetőség.

Az ima során a következő próféciát kaptam egy számomra ismeretlen testvérnőtől:

"Folytasd a szolgálatot, amit abbahagyni tervezel, mert nem embereknek, hanem Nekem

csinálod, mondja az Úr!"

Így "szót fogadván" az Lélektől ihletett üzenetnek szeptembertől újra kezdtük az eddigi

szolgálatot.

Kicsit többen jönnek, felbukkantak új arcok is. Dicsőség az Úrnak!

Végül most egyetlen imaszándékot írunk: Áronért és menyasszonyáért Melindáért, akik

hamarosan összeházasodnak a Mátraverebély-Szentkúti kegytemplomban.

Kérjük imáitokat a február 18-i esküvőjükért és közös életükért.

Medjugorje

Nővérág

Szendrei Bernadett

örökfogadalmas nővér

Mit jelent számodra, hogy Isten

gyermeke vagy?

Számomra megérteni egyre jobban,

hogy Isten gyermeke vagyok, az még

azt hiszem egy hosszú út. Mostanában talán azt jelenti számomra, hogy megpróbálom

engedni Istennek, hogy szeressen, csak úgy ingyenesen. Igen, a gyerekektől rengeteget

tanultam. Amikor egy kisbabát a karomba veszek, tudom, hogy bízik abban, hogy szeretni

fogom, engedi, hogy szeressem.

Nyár óta mi történt velem?

Sok-sok zarándok jött Medjugorjeba, akik felé szolgálhattam. Nagyon jól vagyok. A

medjugorjei házunkba a télen megérkezett reunion szigetről egy atya és egy hongkongi

testvér. Így most már három tagból áll nálunk is a férfi-ág. Nagy ajándék nekünk a

testvérek jelenléte, sokat nevetünk, és nagyon szépek a liturgiák. A karácsony nagyon szép

volt, megrendítő is, Ukrajnából 2000 zarándok jött. Azokról a területekről érkeztek, ahol

nincs háború, de a szívükben egész Ukrajnát idehozták. Imádkozzunk a békéért tovább.

Most a január és a február csendesebb itt, újra kézbe vettem az ecsetet, Viennay Szent

János ikonját festem meg remélem, ezen a télen.

Imaszándék:

Szeretnék imát kérni egy ismerősömért, (Laciért), hogy találjon munkahelyet.

Papi Testvériség

Csernai Balázs

Lakhely: Veszpre m

Közösségi szolgálat, feladat: papkodok :)

Munka, végzettség: Veszpre mben vagyok ple ba nos,

egyetemi lelke sz, biblikus ta rgyakat taní tok a fo iskola n, ill.

az egyha zmegye pasztora lis e lete nek terveze se ben

szolga lok, ennek kerete ben a szino dus egyha zmegyei

szakasza t koordina lom.

Hobbi, érdeklődési terület: Amikor lehet, szeretek a

terme szetben lenni – tu ra zni, biciklizni, horga szni, sí elni –

ido ja ra snak megfelelo en.

Hatházi Róbert

Kecskeme t, Szent Csala d Ple ba nia

Ivanics Zoltán

Kecskeme t, Szent Csala d Ple ba nia

Varga Attila

Kiszombor, Nagyboldogasszony Ple ba nia

zoom3_2023

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?