Zoom_2023_2_Jubileumi_kiadás

Z∞M

A Nyolc Boldogság Közösség Lelki Családjának Magazinja

4. szám, 2023. szeptember, Rós Hásáná és Jóm Kippur között

„Jubilate Deo!”

Jubileumi bevezető gondolatok Péter

atyától

Hírek Budapestről, Homokkomáromból

és Pécsről

Vésd a naptárba! – a következő fél év

programjai

Kisablak a múltra: A Közösség első 50

évének története

A magyar Közösség bölcsőjénél –

Beszélgetés Hollósy Péterrel

Péliföldszentkereszttől Maniláig –

Beszélgetés Edit Mirjam nővérrel

Jézus Arcának igézetében – Életútinterjú

Veronika Mária nővérrel

„Újra fellángoló szerelem” –

Beszélgetés a Menyhárt házaspárral

Magunkról magunknak: megosztások és

a legmeghatározóbb közösségi

tapasztalatokkal

„A pünkösdi tapasztalat lelki életetek szíve-közepe. Ez az Istennel egyesült élet

állandó keresésében fejeződik ki, mely az eucharisztia mindennapi

ünneplésében, a szentségimádásban, a Kármel lelkisége szerinti imaéletben és

a keleti egyházak lelkisége szerinti szüntelen imára törekvésben ölt konkrét

formát. Ez az imaélet a forrása testvéri közösségeteknek, melyet a

Szentháromság élete táplál, és amely lehetővé teszi mindnyájatoknak, hogy

kibontakozzon a maga sajátos hivatásában.”

/Ferenc pápa 2023. április 17-én a Nyolc Boldogság Közösség

küldöttségéhez/

Jubileumi bevezető gondolatok Péter atyától

Kedves Testvérek, köszönöm a lehetőséget, a felkérést, hogy néhány szóval szóljak

hozzátok e szép kerek évforduló kapcsán. Előbb-utóbb mindnyájan az idősebb

generációhoz tartozunk. Ez egy elég érdekes, szinte észrevétlen, lassú változás. Jó így az

idővel utazni és szemlélni, hogyan változik életünk, világunk, közösségünk. Valóban nagy

parancs az öröm, ahogyan egyik kedvenc zsidó énekünkben énekeljük a közösségben.

Nagy ajándéka Istennek az élettapasztalat, amin keresztül látjuk az Ő műveit és

tapasztaljuk egyre inkább jelenlétét. Talán ezen a kis kiadványon keresztül is be tudunk

lépni a közös hálaadásba, amit ezen a nyáron a tervezett módon nem tudtunk megélni.

Alapérzés

Kissé zavarba ejtő az “ősbölények” közé tartozni, legalábbis a magyar közösség

szempontjából. Ha egy kicsit befele figyelek és a közösségi létemre koncentrálok, akkor a

megbékélés szó jut eszembe. Annak is a nemesebb formája, ami nem a beletörődés felé

hajlik, hanem a Jóistentől kapott “pax” felé, ami több szerzetesrendünk jelszavában is bent

van. Megbékélés a harcok után, megbékélés a valósággal, megelégedettség az aktív

munkával és kereséssel egyidőben. Úgy gondolom lehetséges az egyensúly a szemlélődő

és aktív életforma között. Ezt leginkább úgy keresem, hogy látni szeretném Isten művét

körülöttem és bennem. Többször eszembe jut a Szentatya egy mondata a szerzetesekhez

és papokhoz, ami talán nem pontosan így hangzott: “ne akadályozzátok Isten művét az

Egyházban!”. Ő a főszereplő, alkot és teremt. Jó, ha ezt a munkát látjuk, elősegítjük és a

magunk előtérbe helyezésével nem akadályozzuk. Valahogy így csapódott le bennem ez a

ferenci gondolat.

Jubileum értelme, jelentése

Az 50-es számnak mély jelentése van a Bibliában.

Pontosan nem tudjuk, hogy hogyan élték meg a nagy

jubileummal kapcsolatos parancsokat. Minden esetre

ezek enélkül is komoly üzenetet hordoznak

számunkra. Minden, amit eddig tettünk, Istenhez

tartozik, tőle kaptuk és neki ajánljuk fel. Így nyer

értelmet életünk minden része, tevékenysége és

eredménye. A jubileum ajándéka mindaz, amit a nagy

közösségben is szerettünk volna ebben az évben

megélni. És jó, ha ezeket a lépéseket valóban

személyesen is át tudjuk élni, elmélkedni. Mit jelent

számomra a megtisztulás, a hálaadás és az emlékezés?

Hol látom Isten művét személyes életemben? Mit tanít

nekem ezek által a felismerések által a Gondviselés?

Hol vannak a remény jelei életemben? Tudok-e rájuk

figyelni és meríteni belőlük, akkor is, ha sokszor hétköznapi köntösben, szerényen, alig

észrevehetően jelentkeznek életemben?

50 év személyes üzenete, átélése

Ha visszagondolok az én 50 éves évfordulómra, talán a megrendülés szó jut eszembe

leginkább. Én is éreztem a változást, de az események is olyan fordulatot vettek

életemben, amelyek valóban belső átrendeződést hoztak mélységben és lényegileg. 30

napos lelkigyakorlatot ajánlottam fel magamnak erre az évfordulóra és ott érkezett

hozzám többek között az a felismerés, hogy a lelkigyakorlat és az élet fordítva van. A

lelkigyakorlat az élet és az élet a lelkigyakorlat. Nyilván ez egy hasonlat és valamivel

közelebb visz az isteni Gondviselés jobb megértéséhez. A szabadulás-szabadítás művéhez

talán jobban engedélyt adtam Istennek, és utána évekig ezt a művet láttam teljesedni

életemben. Ha jól számolom, akkor a nagy jubileum utáni kis jubileum (7 év) után tudok

most visszatekinteni ezekre a történésekre.

57-ből 34 év a közösségben, ennek egyes fázisairól

Az egyes életfázisok áttekintése jó lelkigyakorlatos-önismereti feladat. Először Nemes

Ödön atyával és Berkecz Franciska szociális testvérrel tettem ezt meg az általuk

szervezett képzésen. Akár mi is megtehetjük az ötvenes évforduló kapcsán mondjuk hét

éves periódusokkal, akár a régebbiek a közösségi életüket illetően is áttekinthetik ilyen

formán életüket. Nyilván szorosan kapcsolódnak az életfázisaink a közösségben megélt

tapasztalatainkhoz. A teljesség igénye nélkül szép látni a kezdeti lelkesedés -

bizonytalanság fázisát, a komoly készülődés–küzdelmek idejét. A szolgálatba-állásban

ezek a fázisok valamelyest ismétlődnek, de talán már egy másik mélységben,

dimenzióban. Érdemes még megemlíteni az érettebb életfázist, ahol az ember hagyja

magát formálni az események által, és ugyanakkor keresi a lehető legjobb utakat és

döntéseket a saját és a közösségi életében.

Reményteli pontok előre nézve

Múlt, jelen, jövő szoros összefüggésben állnak egymással. Még is a leginkább a jelent

birtokoljuk és látjuk át. A remény jelei is itt mutatkoznak meg a legnagyobb erővel

számunkra. Jó ezeken elgondolkodni személyes és közösségi szálon egyaránt. Ebben segít

minket a megtett út és az átélt tapasztalatok. Jó dolog, ha a jelent is tudjuk a hit szemével

látni, hiszen így mutatkoznak meg, sejlenek fel a remény jelei a jövővel kapcsolatban.

Házaink és jelenléteink dinamikája fontos jel számomra. Ez mindenképpen az egyes

testvéreken és a közös szolgálatokon keresztül mutatkozik meg számomra. Minden

házunk a fejlődés és nyitás dinamikájában él, ebben látja jövőjét. Sok emberrel

találkozunk és az élet különféle területein vagyunk velük kapcsolatban. Jól kirajzolódik

ezeknek a kapcsolatoknak sokszínűsége, gazdagsága, építő jellege. A közös imára,

szolgálatra való meghívást szülnek ezek, és úgy látom, jól tudunk kapcsolati értékeinkkel

élni, sáfárkodni.

Nagy vonalakban ezek a gondolatok jutottak eszembe a 50. évforduló kapcsán, személyes

és közösségi dimenzióban. Hálás vagyok a megtett útért és azért a valóságért, amit együtt

tudunk megélni, Isten kegyelméből kamatoztatni. Bízzuk Rá magunkat és szolgálatunkat,

helyünket az Ő egyházában!

Hírösszefoglaló

A jubileumi év eddigi eseményei

Március 10. és 12. között Homokkomáromban találkozott a magyar Közösség Lelki

Családja, ahol már együtt hangolódtunk a jubileumi évre, a Közösség 50. szülinapjára.

Péntek este körtáncba átfolyó shabbatot ünnepeltünk Farkas Feri vezetésével, akitől

szombat délelőtt tanítást is hallhattunk a keresztények egységéről. Szombat délután

kötetlen együttlétre, kirándulásra és kiscsoportos megosztásra is lehetőség nyílt, a

bűnbánati liturgiát és a vacsorát követően pedig Márta nővér egy vetélkedőt rendezett a

Közösség történetéből.

Ferenc pápa április 18-án találkozott a Nyolc Boldogság Közösség delegációjával a

Vatikánban, ahol háláját fejezte ki a Közösség egyháznak és világnak nyújtott

szolgálatáért, a rászorulók segítéséért, a humanitárius projektekért, a fiatalok

evangelizációjáért, a találkozók, zarándoklatok szervezéséért, amely mind a közös imából

és a testvéri életből forrásozik.

10 nappal később, április 28. és 30. között Ferenc pápa Magyarországra látogatott, ahol

több testvérünkkel is találkozott, akik szolgálatukkal segítették a pápalátogatást. A

rengeteg szervezési feladaton túl Sümeghy Kata készítette el azt a kovászolt cipót,

amellyel Ferenc pápát fogadták a reptéren. A NEK-hez hasonlóan ismét Hatházi Robi atya

és csapata kapta meg a pápai

szentmise sekrestyei szolgálatát,

így rajta kívül a Papi

Testvériségből Ivanics Zoli atya,

a laikus ágból Takács Gábor és

Sárkány Ági, a BB-sek közül

Darabos Bálint, illetve a pécsi

nővérek, Beáta Mária, Krisztina

és Margit nővér vettek részt a

pápai szentmise előkészítésével,

amelynek során többek között

438 pixist töltöttek meg 70.000

ostyával, illetve 100 miseruhát

vasaltak ki.

Május 27-én került sor Budapesten a Közösség 50. születésnapjának megünneplésére.

Az Örökimádás-templom megtelt mindazokkal, akik az elmúlt 35 évében különböző

formában kapcsolódtak a magyar Közösséghez. Az ünnepi szentmisét Mohos Gábor

püspök atya mutatta be, aki a Közösség barátjaként hálát adott, hogy Isten

megajándékozta a Közösség karizmájával az Egyházat, és hogy személyes életünkben is

megannyi kegyelem, istenélmény, eligazítás fakadt a Közösség nyomán. A Nyolc

Boldogság Közösség ének- és zenekarának szolgálata által pedig valóban átélhettük Gábor

atya szavait, hogy az égi liturgiába, a soha el nem múló boldogságba kapcsolódhatunk be.

A szentmisét követően a templom kertjében testvéri találkozásokra is sor kerülhetett. A

Közösség 50. szülinapja

alkalmából emléklap, a

Közösség történetét

feldolgozó rollup- és

virtuális kiállítás, és

természetesen torták is

készültek, hogy azért a

múló boldogságban is

részünk lehessen.

Budapesten nyáron új közösségi realitás született, amely „Présence communautaire”,

magyarosítva közösségi jelenlét névre hallgat. Kerestük, hogy mely közösségi forma

lenne a legmegfelelőbb a budapesti valóságra, Péter atya és a laikus családok alakuló

közösségére. A közösségi jelenléthez a centrumokhoz hasonlóan megszentelt életűek és

laikusok is tartozhatnak, ugyanakkor ez nem önálló alapítás vagy ház. Jelenleg Péter atya

mint felelős, illetve Attila és Zsuzska, Jocó és Szamóca, Miklós és Elvira, Pepe és Mirjam

tartoznak a budapesti közösségi jelenléthez, amely a jövőben laikusokkal és nővérekkel is

bővülhet. Június végén meg is tartottuk az első szinódusunkat, amelyen meghatároztuk a

céljainkat, vágyainkat, és a jövő évet is megterveztük. Így, ahogy eddig is, péntek esténként

rendszeresen ünneplünk shabbatot, amelyre Titeket, illetve a Közösség iránt

érdeklődőket is szeretettel várjuk. Az nybcs-levlistán tájékozódhattok az időpontokról. De

meglesznek a megszokott imaestek, illetve a Lelki Család-délutánok is, amelyekre szintén

szeretettel várunk majd Titeket! A közös elmélkedés és megosztás mellett feltámadási

vesperás, sőt liturgikus tánc is várható ezeken az alkalmakon.

Homokkomáromban, illetve pontosabban Nagykanizsán, januártól elkezdődött Kikötő

néven a Közösség meghallgató szolgálata, amelynek keretében Klára, Mária, Sára,

Veronika Mária nővér, illetve Kamenár Ági lelkigondozásra, lelkivezetésre,

mentálhigiénés segítő beszélgetésre, szupervízióra és tréningekre várják a segítséget

kérőket. Az Illés- és a Mózes-ház az idei évben rengeteg vendéget fogadott: a Come and

See-s, Cursillo-s, Házas Hétvégés hétvégéken túl Lelki Család tagok, illetve a Közösség

barátjai is rendszeresen töltődnek a kolostorban, de nyáron volt itt imatábor a

gyerekeknek, Theresia nővér vezetésével pedig egyénileg kísért Szent Ignác-i

lelkigyakorlat is felnőttek számára.

A Tábor Hegyi Napokon Csernai Balázs

és Szeidel Péter atya a lisszaboni ifjúsági

találkozó mottója köré építették délelőtti,

igencsak interakítv elmélkedéseiket,

tanításukat: „Mária felkelt, és sietve útnak

indult.” (Lk 1,39). Délutánonként a

fiatalok csendséta, gyógynövényséta,

játék, sport, beszélgetés, liturgikus tánc

közül választhattak, illetve a Bibliával,

önismereti témákkal foglalkozó

fórumokon is részt vehettek, pl. Szűcs

Sándor lelkész Generációs krízisek és

krízisgeneráció c. előadásán. Esténként

tematikus imaesteket tartottunk, ahol

többek között a fiatalok az Oltáriszentség

elé helyezhették Jézusnak írt levelüket, és

felírhatták vágyaikat az útjelző táblákra.

Személyi változások, illetve elköteleződések Homokkomáromban: Varga Zsolti a közös

képzés évét követően egyelőre nem folytatja útját a laikus ágban, hanem „befogadott

családtagként” lakik tovább a Mózes-házban. A nyár folyamán Karsai Nóri és Zákányi Vica

is HK-ba költöztek. Vica bentlakó laikusként kezdte meg homokkomáromi életét, és a

közös képzés éve után szeptember végén kezdi a próbaidőt. Nóri pedig „befogadott

családtagként” költözött a kolostorba. Eszter a közös képzés évét követően szeptember

elején kapta meg a közösségi keresztet, és lett posztuláns a nővérágban. Bartal Józsi és

Detty, illetve Számel Kata nem köteleződtek el idén Bárány Barátként, imáinkkal kísérjük

őket további útjukon.

2023-ban megszűnt a Kecskeméti Laikus Fraternitás, Takács Gábor és Marcsi mostantól

Farkas Ferihez és Erikához hódmezővásárhelyi jelenlétéhez hasonlóan „Presence

Beatitudes”, azaz Nyolc Boldogság jelenlét, akik a régiós felelőshöz tartoznak.

Az első pécsi nyarunk igazán mediterránra sikeredett: meleg volt és mozgalmas!

Júniusban még óvatosan mentünk neki a nyárnak egy 3 napos házi szinódussal és

Krisztina és Margit nővérek államvizsgájával. Ez utóbbi esemény egyébként két okleveles

tanulásmódszertani tanácsadóval gazdagította a Közösséget!

Júliusban aztán nekiveselkedtünk a (kapcsolat) építésnek! Voltunk Máriagyűdi Ifjúsági

Táborban, Antióchia táborban, THN-en, a bonyhádi felnőtt közösségnek lelkigyakorlatot

tartani. Augusztusban örültünk a nővéreknek-papoknak Balatonlellén egy közösségi

nyaralás keretében, majd levezettük a nyári missziózást a kaposvári és pécsi

egyházmegye közös gólyatáborában. Ez alkalomból az egykori úttörőtábor nagyterme

imaest helyszínné változott ☺ Ja, és volt egyházmegyei családi nap is.

A legfontosabb eseményt a végére tartogattam: 2023. július 11-én, Szent Benedek

ünnepén ténylegesen elkezdődtek a felújítási munkálatok a leendő közösségi házban!

Azóta hetente vannak bejárások a kivitelezővel és az egyházmegye építészeivel.

Februárra ígérik az épület átadását, de ahogy az lenni szokott, folyamatosan derülnek ki

a teendők. Továbbra is bízunk az imáitokban!

/A pécsi hírösszefoglalót Margit nővér, a többit Pepe írta/

Vésd a naptárba!

A következő fél év legfontosabb programjai

Szeptember 22-24. Nemzetközi Laikus Találkozó – Homokkomárom

A szombati feltámadási vesperás keretében Kamenár Gábor és Ági véglegesen

elköteleződnek a laikus ágban, Gyorgyovich Miklós és Elvira ideiglenesen köteleződnek

el, Borbás Pepe és Mirjam, illetve Zákányi Vica pedig megkapják a közösségi keresztet, és

elkezdik a próbaidőt a laikus ágban. Imádkozzatok értünk!

Szeptember 30. Rózsaeső-imaest – Homokkomárom

Október 1. Rózsaeső-imaest - Pécs

Október 7-8. Rózsaeső-imaest – Budapest

Október 27 – November 5. Általános Közgyűlés Franciaországban

Új általános elöljárót és más elöljárókat is választunk. A magyar közösségből három

nővér is jelen lesz ezen az eseményen Theresia, Márta és Sára személyében.

November 11. Lelki Család délután feltámadási vesperással - Budapest

November 24-26. BB-találkozó – Homokkomárom

December 2. Adventi imaest - Budapest

December 30 – Január 1. Szilveszter Homokkomáromban

Kisablak a múltra

A Közösség első 50 évének története

Egy pizzától a megszentelt élet egyházi családjáig:

A Júda Oroszlánja és az Áldozati Bárány Közösség születése

1973. május 25: „Pünkösd a pizzériában”: a Közösség születése. Két francia házaspár,

Gérard és Jo Croissant, illetve Mireille és Jean-Marc Hammel - miután megtapasztalják a

Szentlélek pünkösdi kiáradását – elhatározzák, hogy az első keresztény közösséghez

hasonlóan élet-, ima- és vagyonközösségben fognak élni. A közösségi élet 1974-ben

kezdődik a Soyons-i, majd a Valence-i református parókián, ahol Gerard Croissant

lelkészként szolgál.

1975: Az első házak és a névválasztás. A két házaspárhoz barátok csatlakoznak, és a kis

csoport 1975-ben Cordes-sur-Cielben telepedik le, itt jön létre az első közösségi ház. A

Közösség, amelynek fő alapítójaként hamarosan Gérard Croissant-t (akit Efraimnak

neveztek el) ismerik el, a “Júda Oroszlánja és az Áldozati Bárány Közösség” nevet veszi fel.

Még ugyanebben az évben megszületik az első külföldi alapítás Izraelben, a Jeruzsálem

melletti Emmauszban. Az alapítók katolizálnak, így a Közösség a kezdetektől a katolikus

egyház részének tekinti magát.

1978: Az „életállapotok kommuniója”. A Közösség kezdetben csak laikusokból, házasokból

és egyedülállókból áll. Utóbbiak közül néhányan meghívást kapnak a megszentelt életre.

1978-ban kerül sor az első fogadalmakra (a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség

hármas fogadalmával), és az első diakónus-szentelésre is. A Közösség így megnyílik

karizmájának egy másik alapvető aspektusa: az “életállapotok kommuniója” felé.

1979: A Közösség első hivatalos egyházi elismerése. Robert Coffy püspök atya az akkor

hatályos egyházi törvénykönyv szerint „jámbor társulássá” nyilvánítja a Közösséget.

Apostoli és misszionárius túlcsordulás:

A Nyolc Boldogság Közösség kibontakozása

1981-től: „Fiatalos evangelizáció”. A Közösség szemlélődő és befogadó mivoltát megtartva

egyre több karitatív, szociális feladatot vállal fel: hang- és videókazettákon keresztül

elkezdik a médiaevangelizációt, megszervezik az első táborokat fiatalok számára, és a

tengerparton is evangelizálnak. Később a lelki életről szóló havilapot adnak ki, keresztény

rádióállomást létesítenek, majd saját könyvkiadót is létrehoznak.

„Alapítási hullám”. A 80-as években Európában és Afrikában számos új házat nyitnak:

Olaszországban, Marokkóban, Kongóban, a Közép-Afrikai Köztársaságban, Libanonban,

Németországban, Gabonban. 1986-tól a vasfüggönyön túli területeket is látogatják, így

kerül sor új alapításokra Csehszlovákiában és Magyarországon. Majd az egész világon

elterjednek, az Egyesült Államoktól kezdve, Mexikón, Perun, Malin és Vietnámon át

egészen Új-Zélandig. A Közösség mindenhol Jézust keresi az elesettekben, a

rászorulókban, így van, ahol alultáplált vagy fogyatékkal élő gyermekeket, hátrányos

helyzetű családokat és egyedülálló anyákat támogatnak, máshol HIV-fertőzöttekkel

foglalkoznak, a kongói Kabindában kórházat működtetnek, Mbuji Mayiban a magyar

Hardi Richárd testvér vezetésével pedig szemészeti központot nyitottak.

1991: „Új nevet adok nektek…”. A külföldi alapításokhoz egy olyan tapasztalat is társul,

hogy a Közösség eredeti neve (Júda Oroszlánja és az Áldozati Bárány Közösség) sok

országban nem igazán érthető. Ezért veszik fel 1991-ben a Nyolc Boldogság Közösség

nevet, ami a szegények iránti nagyobb nyitottságra való törekvést is kifejezi.

2000-es évek: A roppant dinamikus fejlődés, illetve a különböző életállapotok

identitásának kérdései strukturális változásokat és reformokat tesznek szükségessé. A

megújulás során új Általános Szabályzat születik, amely sokkal inkább tiszteletben tartja

a különböző életállapotok, a közösség három ágának – a megszentelt életű nővérek, a

megszentelt életű testvérek és a laikusok ágának – sajátosságait.

2020. december 8.: A megújulási folyamat eredményeként a Nyolc Boldogság

Közösséget „a megszentelt élet új egyházi családjává” nyilvánítják. A Közösség jelenleg 5

kontinensen, 26 országban, 51 házban van jelen.

Péliföldszentkereszttől Pécsig:

A Közösség magyarországi története

1986: „Az első találkozás”. A Júda Oroszlánja és Áldozati Bárány Közösség testvéreinek

első látogatása Magyarországon, amelynek során találkoznak Farkas Feri és Erika, illetve

Hollósy Péter körül kialakult imacsoporttal, amiből az „Oroszlánok” hatására megszületik

a Felmagasztalt Kereszt Közösség, melynek tagjai hetente több alkalommal is

találkoznak és missziós imaösszejöveteleket tartanak.

1988: „Az első magyar alapítás”. A Felmagasztalt Kereszt Közösség tagjai közül többen

belépnek a Júda Oroszlánja közösségbe, és Paskai László bíboros áldásával, Balás Béla

(Beton) atya felügyelete mellett megkezdik a közös életet Péliföldszentkereszten, az

egykori szalézi rendházban. A testvéreket egy leharcolt épület, betört ablakok és hideg

fogadja, a ház azonban hamar lelki oázissá válik, ahová hétvégente az egész ország

területéről özönlenek az emberek.

1990: „Az első igazi otthon”. Szendi József veszprémi érsek felajánlja a magyar

közösségnek Homokkomáromban az egykori ferences kolostor épületet, így születik meg

az azóta is működő Mária, Vértanúk Királynője alapítás, ahol aztán a Közösség első saját

házát és kápolnáját is felépíti.

1991/1992: „Lendületben”. A belépők és hivatások gyarapodásának következtében újabb

„kirajzások” és alapítások születnek. Egy év kisnánai kitérő után, Botfán történik alapítás.

Láziban pedig nővéralapítás indul.

1993: „Feleződés”. A péliföldszentkereszti házat visszakapja a szalézi rend, így azt el kell

hagynia a Közösségnek. Láziban is bezár a nővéralapítás, így a négy magyar házból csak

kettő marad.

1996: „Fiatalokra hangolva”. A Közösség Homokkomáromban megszervezi az első Táborhegyi

Napokat (THN) a 16-35 éves korosztály számára, majd ősszel az első Kis Szent Teréz

közbenjárását kérő „Rózsaeső imaestet” is megtartják. A következő évtől kezdve a

hivatásukat kereső fiataloknak arra is lehetősége nyílik, hogy egy „Názaret-évre”

(Szeretet Iskolája) beköltözzenek a homokkomáromi házba. 10 évvel később, 2006-ban a

Közösség elindítja 3 éves Bárány Tanítvány képzését, amely fiatalok tucatjait segítette

az Istenhez és önmagukhoz vezető úton. Számos BT-s a képzést követően a Közösség Lelki

Családjának tagja lett laikusként vagy Bárány Barátként.

2006: „A főváros szívében”. A botfai ház megszűnése után a Közösség megérkezik Pestre,

az Örökimádás templom lelkészségének épületébe, ahol azóta is jelen van, és

rendszeresen szervez imaesteket és Lelki Család-délutánokat.

2017: „Régebb óta fiataloknak”. Az első Betánia-napok megszervezése Kecskeméten,

amely kortól függetlenül kínál feltöltődést a Közösség lelkiségén keresztül. 2019-től

Veszprém ad otthont a Betánia-napoknak.

2020: „Az első laikus testvériség”. Megszületik a Kecskeméti Laikus Fraternitás, akik a

Szentcsalád Plébánián tartanak imaesteket és lelki programokat, ahol a Közösséghez

tartozó Papi Testvériség tagjai is szolgálnak.

2022: „Új jelenlétek”. Felföldi László pécsi püspök hívására három szerzetesnővérrel

megalakul a Közösség háza Pécsett, egy laikus házaspár pedig „Közösségi Jelenlétként”

szolgál Hódmezővásárhelyen. Így jelenleg a Nyolc Boldogság Közösség öt településen van

jelen hazánkban.

/Pepe összeállítása/

A magyar Közösség bölcsőjénél

Beszélgetés Hollósy Péterrel

Pepe: Gimnazista korodban találkoztál a karizmatikus megújulással. Mi az, ami

megragadott benne, ami fontos lett számodra fiatalon, vagy akár még most is?

Hollósy Péter: 1977 tavaszán otthon voltam a falunkban és a nővérem behívott a

szobájába. Elmondta, hogy járt egy közösségben, ahol átélt egy találkozást Jézussal, aztán

pedig betöltötte a Szentlélek és elkezdett nyelveken szólni, és ezt Ő most meg is mutatná

nekem. Ott ültem és arra gondoltam, hogy a nővérem biztos nem hazudna nekem.

Meghívott, ha van kedvem, menjek el én is. Mivel fiúiskolába jártam, gondoltam biztos

lesznek lányok is és beleegyeztem. Nem csalódtam, de amikor megérkeztem és megláttam

egy nagyon kedves arcú lányt, megértettem, hogy ő egészen más miatt van itt, mint ami

engem idehozott. Vegyesen voltak katolikus, református fiatalok, együtt imádkoztak,

ünnepelték a Jóisten jelenlétét. Én is át akartam élni, és közéjük akartam tartozni (pedig

korábban a reformátusokkal komoly ellenérzéseim voltak). Imádkoztak értem, és

rádöbbentem, hogy Jézus jelen van, és megszólíthatom. Elképesztő volt, másnap úgy

ébredtem, hogy közéjük tartozom. Közös imában átéltem a Szentlélek kiáradását, több

kísérő jele lett:

1. Nyelveken szólás: Mind a mai napig, ha kimegyek a természetbe, szinte kiáltozva

beszélgetek a Jóistennel. Nagy segítség, az értelmemet felszabadítja és a figyelmemet a

Jóistenhez köti.

2. Csodák minden nap, most is. Akkor a legjobb, ha Ráhagyatkozom.

3. Tanúságtétel: Ha pl. egy távolsági buszon leültem valaki mellé, azonnal azon kattogott

az agyam, hogy hogyan tudnánk a beszélgetésben Jézushoz eljutni. Visszakerülve a tavaszi

szünet után a gimnáziumba, nyárig két jó barátom jött el a közösségbe és átélte ugyanezt.

Nyáron együtt mentünk nagy Bibliákkal felfegyverkezve tanúságot tenni a többiekhez

(osztálytársakhoz).

4. Elkezdtem a Bibliát naponta, mint táplálék olvasni.

Amikor most a Közösség 50. szülinapja alkalmából igyekeztünk összefoglalni a

történetét, Farkas Feri azt írta, hogy a magyar Közösség születése nagyon hasonló

volt a franciához: 1983. augusztus 31-én, Erika névnapján találkoztak Veled egy

pesti cukrászdában, mert tudták, hogy albérlőtársakat keresel. Aztán a közös

budaörsi albérletből egy házi imacsoport született, aminek Te lettél a vezetője.

Hogy emlékszel vissza erre az időszakra, milyen összejöveteleitek voltak, hogyan

imádkoztatok?

Egész életünket meghatározó találkozás volt. Pár hónappal

korábban még a Hit gyülekezete tagja voltam, de az apám

totális önzetlen szeretete és anyukám mindenkit

megmozgató imája (pl. Belon Gellért) valahogy kihozott. Az

albérletből, egyik reggelről estére elköltözött a két

Hitgyülis barátom, akiket egyébként én hívtam oda. Így

egyedül maradtam, és akkor találkoztam Ferivel és

Erikával. Mivel a lakás gyakorlatilag egy előszobából és

szobából állt, nem volt kézenfekvő egy házaspárral

összeköltözni. Tulajdonképpen egy pillanaton múlt az igen

vagy a nem. Feriben és Erikában szinte izzott az Isten utáni

vágy, kíváncsiság. Hamar közösség alakult körülöttünk.

Mindenki átélte a Szentlélek általi megújulást (megtérést),

és megkapták az ajándékait is. A közösségi összejövetelek

tanúságtételekből, Szentírás magyarázatokból majd dicsőítésből (nyelveken való ima) és

rendszeres közbenjáró imából álltak. Ha valakiért imádkoztunk, addig nem hagytuk abba,

amíg át nem élte a Szentlélek jelenlétének intenzitását.

1986-ban kerültetek kapcsolatba a Júda Oroszlánja és Áldozati Bárány Közösség

Magyarországra látogató római testvéreivel, akik ettől kezdve rendszeresen

látogattak Titeket, és az ő hatásukra született meg a Felmagasztalt Kereszt

Közösség, szintén a te vezetéseddel. Milyen volt az első találkozás, mik voltak az

első benyomásaid? Miben segített Titeket a Júda Oroszlánja és Áldozati Bárány

Közösség, emlékszel-e olyan példára vagy tanításra, ami nagy hatással volt Rád,

Rátok?

Ismét a nővérem volt a kapocs, aki egyetemi hallgatóként franciaországi ösztöndíjat

kapott. Így ismerte meg Cathrine Elisabeth-et, akinek korábban volt egy síbalesete és

lebénult. Aztán ima hatására talpra állt és nővér lett a Júda Oroszlánja közösségben.

Később Cathrine a római házukban élt és onnan jöttek el néhány testvérrel

Magyarországra, így találkoztam velük először. Nagyon tetszett a puritanizmusuk,

akkoriban az anyagiak hajszolásával én sem akartam veszélyeztetni a szabadságomat.

Mivel korábban protestáns karizmatikus közösségbe tartoztam, ez meghatározta a

gondolkodásmódomat. Elkezdtem ismét tanulmányozni a katolikus dogmatikát, de

érzelmileg nagy ellenállás volt bennem. Jacques Philippe és társai, akik ugyancsak

protestáns múlttal bírtak, a tekintélyükkel, férfias megjelenésükkel ledöntötték a bennem

lévő akadályokat. A velük való találkozás a mi közösségünk gondolkodásában is változást

hozott, sok mindent átalakított. Például: addig a hangos dicsőítést gyakoroltuk és amikor

nagyobb összejöveteleken más közösségekből valaki elkezdett egy csendesebb taize-i dalt

énekelni, mi cinikusan néztünk egymásra. A katolikus önazonosságunkat mélyítették el,

megtanítottak a szemlélődő imára, Jézus ima gyakorlására, rózsafűzérre stb. Sokat

gazdagodtunk.

Havonta jártunk Isztimérre majd Fehérvárcsurgóra lelki hétvégére. Egész éjszakán át

tartó virrasztásokat tartottunk felváltva a templomban. Szinte versengtünk egymással a

vállalásainkban. Nem sajnáltuk magunkat. Akkoriban az egész társaság vonattal

közlekedett, mindent együtt csináltunk. Emlékszem Kövesdi Karcsi megjegyzésére: „úgy

utálok ilyenkor hazamenni.”

Zongorahangolóként, orgonajavítóként dolgoztál már akkor is, a zene szerves

részét képezi az életednek, több, a Közösségben is énekelt dalnak Te vagy a

szerzője. A Közösség énekei, liturgiái hogyan hatottak Rád?

Gyerekkoromban amikor beállítottak egy olyan kukoricasorba kapálni, aminek nem is

láttam a végét, tűzött a nap, nekem az járt a fejemben, hogy ilyesmivel egész biztosan nem

szeretnék foglalkozni. Már akkor rájöttem, hogy az ember csak az olyan munkavégzéssel

lehet boldog, amit könnyen tud, és így belefeledkezik. Ezért lettem hangszerkészítő.

Később Menyussal és Molnár Andrással alapítottunk egy zongoratermet, ami rengeteg

kalandot, izgalmat hozott. Életemben azt tapasztaltam, a jó döntések nem racionális síkon

keletkeznek, hanem belülről jönnek. A taktikáink nem mindig válnak be, sőt.

A gitáros zenélés óriási lehetőség volt a közös dicsőítésben és persze az új emberi

kapcsolatok teremtésében. Ezek a dalok egyszerűek voltak, könnyen bárki számára

megtanulhatóak. A közösségi találkozóinkon mindenki teli torokból énekelt. Így amikor

először találkoztam a Júda Oroszlánjai Közösség négyszólamú dalaival, gyönyörűnek

találtam, de nem nagyon tudtam elhelyezni a mi közösségünk életében. Persze aztán

hamar megtanultuk.

1988-ban a Felmagasztalt Kereszt Közösség több tagjával együtt Te is csatlakoztál

a későbbi Nyolc Boldogság Közösséghez, és az első magyar alapítású házba, egy igen

lepukkant, régi rendházba költöztél Péliföldszentkeresztre. Milyen emlékeid

vannak a csatlakozásról és a magyar alapításról, a péliföldi megtelepedésről?

Mivel egyébként is már több éve, több csoportban együtt laktunk, az együttélés nagy

közös vágy volt. Ekkor találtunk rá Péliföldre. Gyakorlatilag egy romhalmaz volt. Mire

végeztünk a takarítással, kezdhettük elölről. Szerencsére nyáron költöztünk, és ahogy

változott az idő egyre vastagabban öltöztünk a Franciaországból kapott nagyon szép

gyapjúpulóverekbe. Télen hétvégéken amikor nagyon sokan voltunk, és mindenhol fával

tüzeltünk előfordult, hogy a folyosókon a füsttől nem lehetett látni. Többen feltették a

kérdést, hogy lehet itt élni, de azért jöttek. Talán az én szobámban volt egyedül

elektromos fűtés, szerettem a kivételes helyzeteket. Miután leköltöztünk elképesztő

barkácsolásba fogtunk. Tilhof Tamásnak nagy barátja volt a kalapács és a 100-as szög,

csodákra volt képes. Azzal, hogy beléptünk, Magyarországon általunk nem látott és nem

levő életformára szántuk el magunkat. Egyik napról a másikra a világi életünkből egy

nagyon komoly kolostori életformát kezdtünk. Erre szerintem egyikünk sem volt

felkészülve. Ami mégis mind a mai napig megőrizte a kötődéseket, az a nagy szeretet, amit

egymás iránt éreztünk. Ez minden szabálynál erősebb kötelék. Nagyon büszke voltam a

barátaimra. Sok csodát éltünk át. Nyár végén a kolostor quadrumában kinyílt egy

orgonavirág. A Jóisten szeretetének jelét láttuk benne. Olykor a gondviselésre való

hivatkozásunk a felelőtlenség határát súrolta.

Illegálisan megtanultam autót vezetni (azok a lankák, Zsigulival…)

1989 nyarán eljöttél Péliföldszentkeresztről és elhagytad a Közösséget, amivel csak

20 évvel később, a budapesti megtelepedés után kezdted el újra felvenni a

kapcsolatot. Az elmúlt évben – nagy örömünkre – a Bokréta utcai shabbatok

rendszeres résztvevője lettél. Hogy él most Benned a Közösség? Amennyire én

látom, nagyon otthonosan kapcsolódsz be a shabbati énekekbe, a közös imába.

Mielőtt beléptem a Júda Oroszlánja közösségbe, jeleztem az akkori francia vezetőnek,

hogy erre nem vagyok alkalmas, ugyanis én nem tudom elképzelni azt, hogy

Magyarországon kívül éljek, a közösség pedig nemzetközi. De kétségeimre megnyugtató

választ kaptam. A gyors elköteleződésemben becsaptam magam. Önátadást ígértem,

amire totál felkészületlen és valószínűleg alkalmatlan voltam. Persze azt hittem, rendben

van minden. 1989 nyarán Franciaországba, pásztortalálkozóra mentem. Ekkor jelezték

felém, hogy nem mehetek vissza Péliföldre: vagy Franciaországban maradok

beláthatatlan időre, vagy nincs értelme annak, hogy a közösség tagja maradjak. Két napom

volt eldönteni, így hazajöttem. Itthon nagyon szégyelltem magam, egyedül voltam. Ez nagy

áldássá is vált, mert sok mindenben nagyon kemény voltam addig, és ezekben

összetörtem. Kiderült, hogy sem a kivételek, sem a szabályok nem tartanak meg, csak a

barátságok, a személyes szeretet. Ez bátorító. A közösségtől valójában nem szakadtam el,

Feriéket is többször meglátogattam Veszprémvarsányban. Péliföldre is, majd Menyussal

Homokkomáromba is el-ellátogattam. Közben alakult körülöttem egy új imaközösség,

akikkel ugyancsak lejártunk Botfára, Homokkomáromba. Később Klára nővér belevont a

Nyolc Boldogság Közösség barátaiból álló énekkarba, így sok gyönyörű ének basszus

szólamát megtanulhattam.

A Shabbat ünneplése az Isten utáni fékezhetetlen vágy kifejeződése számomra. A legfőbb

Isten bizonyíték nekem, hogy vágyom utána. Ez megmagyarázhatatlan.

Péliföldszentkereszttől Maniláig

Beszélgetés Edit Mirjam nővérrel

Pepe: Még gimnazista korodban, 16 évesen találkoztál a Felmagasztalt Kereszt

Közösséggel. Hogy történt ez a találkozás, és mik voltak az első benyomásaid róluk?

Érettségi után hogy kapcsolódtál be a budapesti közösségbe?

Edit Mirjam nővér: 1983/84-ben találkoztam először Farkas Feriékkel, amikor gimnazista

koromban az osztálytársaim elhívtak a hajósi ifjúsági találkozóra. Mi itthon, Bordányban

nagyon tradicionális katolicizmushoz voltunk szokva, Anyukámmal imádkoztunk, misére

jártunk, de nem volt különösebb kapcsolatam Istennel, azon kívül, hogy misére jártam.

Aztán Debrecenben jártam katolikus iskolába, ahol gyakorlatilag folytatódott ez a

tradicionális hitem, mentem a többiek után végül is. Amikor lementem Hajósra,

ugyanezzel a lelkülettel érkeztem meg. Egyik este az osztálytársam elhívott egy

virrasztásra. Minden nagyon furcsa volt, ahogy jöttek be a fiatalok pokrócokkal a

templomba. „Ott fogunk aludni, vagy mit csinálunk?” – gondoltam magamban, de én is

bementem. Elkezdődött az ima, nagyon szép énekekkel, majd felhívtak minket a

szentélybe, ahol körbeültünk. Nagyon nagy élmény volt nekem, de teljesen el voltam

veszve, majd egyszer csak belevitt a Szentlélek az imába. Mindenkinek az arca

csodálatosan sugárzott, és különösen is Farkas Feri imája, jelenléte hatott meg. Másnap

délelőtt találkoztam Ferivel a templomajtóban, aki megszólított. Nagyon megtisztelőnek

éreztem, hogy az az ember, akiben előző este az élő Jézust láttam tükröződni, a nevemen

szólít. Beszélgettünk, és azt mondta, hogy ha szeretnék a közösséggel kapcsolatban lenni,

akkor az érettségi után mehetek hozzájuk Budapestre.

Volt még másfél évem Debrecenben, de a hajósi találkozón az összes osztálytársam

megváltozott, összejártunk imádkozni, vittük a tüzet magunkkal. Aztán mindent úgy

intéztem, hogy érettségi után Budapestre mehessek. A Szent Anna Otthonban kezdtem el

dolgozni, vak és mozgássérült gyerekekkel foglalkoztam, kialakítottam egy önálló életet

Pesten, és nagyon sokat jártam a közösségbe. Alig vártuk, hogy találkozhassunk, még

hétköznap is összefutottunk, mentünk kirándulni, testvérek voltunk. Sokat jártam

Feriékhez, vigyáztam a gyerekekre. Még nem éltünk együtt, de már egészen komoly

közösségi életet éltünk Budapesten. A Tömő utcai kápolnát hamar kinőttük, és a

városmajori templomban kaptunk helyet, ám hamarosan az is szűkösnek bizonyult.

Nagyon összetartottunk, nagyon sokat imádkoztunk, és nagyon sok karizmát is kaptunk,

hogy embereken tudjunk segíteni, főleg fiatalok jöttek hozzánk.

Te mikor találkoztál először a Júda Oroszlánja és Áldozati Bárány Közösség

testvéreivel? Téged mi fogott meg a későbbi Nyolc Boldogság Közösségben?

Agnes nővér érkezett először Budapestre a Közösségből, aki civilben járt-kelt, mert

titkolnia kellett, hogy nővér. Nagyon törte még akkor a magyart, de mindig nagyon

készségesen beszélgetett velem, amikor a hivatásommal kapcsolatos kérdések merültek

fel bennem. Aztán a Közösséghez tartozó házaspárok és Etienne Richer Csurgón tartottak

lelkigyakorlatokat. Az volt a benyomásom róluk, hogy él a hitük, tűz van bennük, hogy

semmi akadályt nem ismernek abban, hogy segítsenek, neveljenek minket. Ittam a

szavaikat. Amikor 1988-ban megkaptuk a péliföldszentkereszti házat, jöttek Rómából a

testvérek takarítani, mindenben részt vettek. Utána engem elküldtek Rómába, hogy

vegyek részt a Közösség életében. Nagyon tetszett a Közösségben, hogy mennyire

testvériesen élnek. Voltak mindenféle nemzetből, megnyílt előttem a világ. Gyönyörűek

voltak a liturgiák. Rómából átmentem Franciaországba, ahol több házat is meglátogattam.

A lourdes-i lelkigyakorlatok nagyon nagy hatással voltak rám, több 10.000 ember gyűlt

össze. Fantasztikus volt, hogy egy ekkora Közösség ennyi embert tudott összetoborozni,

csodálatos gyógyulások történtek. Mennyország volt.

1988-ban Te is ott voltál Péliföldszentkereszten, a Közösség első magyar alapítású

házában, 1989-ben pedig Te voltál Magyarországon az első, aki nővérként öltözött

be. Milyen emlékeid vannak az alapításról, milyen volt megkezdeni a közös életet

Péliföldön?

1988 Augusztusában jöttem vissza Franciaországból, és akkor kezdtük el építeni a

péliföldszentkereszti házat. Kályhákat kellett szerezni, hogy az első telet át tudjuk élni,

ablakokat kellett beszerelni. Ugyanazt a lelkületet vittük haza, hogy mindenki mindent

csinál, mindenki egyenrangú, mindenki egyenlően kiveszi a részét a munkálatokból, az

imából, a karizmából, a vendégek fogadásából. Mindenki odaadta, amit tudott. Én pl.

falusiként csirkét vágtam, mert kaptunk élő csirkét adományba. Én sütöttem a shabbati

kalácsot. Sok mindent megtanultam a falun, Anyukámtól, mások pedig mást adtak hozzá,

és így építettük Isten Országát. Lelkigyakorlatokat szerveztünk, hétvégéket, egyre többen

jöttek, sokszor csak úgy ránk találtam az emberek.

Ahogy említettem, Agnes nővérrel sokat beszélgettem a hivatásról. Amikor Avilai Szent

Teréz könyvét olvastam, akkor azt éreztem, hogy én is ilyen tűzzel-vérrel, földönjáró

nővér szeretnék lenni, Isten Országát építeni, és egyszer csak beugrott egy hang, hogy:

„legyél a nővére mindenkinek, legyél mindene mindenkinek!”. A Nyolc Boldogság

Közösségben lehetett volna családosként is élni, mint Feriék, de nekem nagyon világos

volt, hogy ezt a hívást megszentelt életűként tudnám igazán megélni. Amikor létrejött a

péliföldszentkereszti ház, Philippe Madre atya megérkezett a testvérekkel, hogy

hivatalosan is megalapítsuk a házat. Mindenki elköteleződött, aki akkor ott volt, tőlem

pedig megkérdezte Philippe, hogy készen állok-e, hogy megtegyem a lépést, és

elköteleződjem nővérként. Végül is kész voltam, bár nagyon gyors volt azért, nem voltam

annyira felkészülve. Egy nap alatt megvarrták a ruhámat a beöltözéshez, amit másnap le

is vetettem, mert tilos volt szerzetesi ruhában járni. Testvérként éltünk tovább, nekem az

is nagyon sokat jelentett, hogy családosok is éltek a közösségben, itt is sokat vigyáztam a

gyerekekre. Ekkor teljesen el voltunk foglalva a közösség építésével, de aztán egyre

inkább éreztem, hogy jó lenne képzésben részesülnöm, ezért is kértem, hogy kimehessek

Franciaországba. 1993-ban ki is mentem, és utána már nem is tértem vissza, onnan

mentem Manilába.

1990-ben a homokkomáromi alapító csapatnak is a tagja voltál, és Te voltál az első

pásztor HK-ban, több olyan fényképet is találtam most, amelyeken Te vezeted a

shabbatot a homokkomáromi ház pincéjében. Mesélnél erről a homokkomáromi

hőskorszakról?

Péliföldszentkereszre egyre többen jöttek fiatalok, egyre többen léptek be a Közösségbe,

már alig volt helyünk, új házat kellett keresni. Ferivel bejártuk az összes püspökséget.

Szendi József veszprémi érsek atya mondta, hogy Homokkomáromban van egy üresen álló

kolostor. Sokkal kisebb volt a kolostor, mint Péliföldszentkereszten, de megoldhatónak

tűnt. Akkor még nem volt meg ugye az új épület, volt viszont egy pince, ami nagyon

tetszett nekünk, mert úgy nézett ki, mint a cordes-i ház pincéje kicsiben. Szendi érsek atya

azt bízta ránk, hogy foglalkozzunk a kegytemplommal és a 13-án érkező zarándokokkal.

Elég nehéz volt az alapítás, nekem kultúrsokk volt, hogy Zalában másként élik meg a népi

vallásosságot, mint az Alföldön. Nagyon sokan jöttek zarándokok 13-án, nagyon

tradicionális stílusban. Nehezen tudtunk beilleszkedni a testvérekkel, a kegytemplomot

előttünk gondozó nővérek mindent elvittek a kolostorból, és a falubéliekben

bizalmatlanság, negatív érzések voltak. A költözéskor a veszprémi érsekség felé

kanyarodtunk egy régi IFA-val, és az érsek atya a fél érsekséget kipakolta, gyönyörű szép

régi bútorokat, ágyakat kaptunk tőle, éreztük az atyai szeretetét. Szendi érsek atya a

következő búcsúkor nagyon szépen bemutatott minket, de azért a falusiak furcsa szemmel

néztek minket. Aztán Kanizsáról egyre többen jöttek, főleg családok, és végül a kanizsaik

hidat építettek. Nagyon sokan jöttek shabbatra, amit a pincében tartottunk. Akkor kezdett

megtörni a jég a falusiakkal, amikor elkezdtünk gyertyát önteni, és látták, hogy dolgozunk,

hogy nem ingyenélők vagyunk. Egyszer felhívtak minket a pincékhez, és szinte mindenki

behívott, hogy kóstoljuk meg a borukat, ekkor sikerült velük összebarátkozni, és ettől

kezdve egyre többen mosolyogtak ránk, és értékelték, hogy ott vagyunk.

Az 1991-92-es évben történt egy kísérlet Láziban nővérház alapítására, amely

aztán nem lett hosszú életű, de az alapító csapatban itt is benne voltál. A missziós

karizma már ekkor is működött Benned, szívesen vágtál bele új helyeken új

kezdeményezésekbe?

A francia elöljárók azt ajánlottak, hogy legyen egy külön nővérközösség, talán az is benne

volt ebben, hogy így több hivatást vonzunk majd. Volt is hivatástisztázó hétvégénk, Beáta

Mária nővér is így került a Közösségbe. Láziból Pannonhalmára jártunk fel szentmisére,

Asztrik atya nagyon kedvesen fogadott minket. Nagyon jó kapcsolatunk volt a

bencésekkel, jó volt, hogy a Nyolc Boldogság Közösség kapcsolatba került egy klasszikus

szerzetesrenddel, bele tudtunk kóstolni a liturgikus életükbe. Ott voltunk a falu közepén,

az volt a missziónk, hogy imádkozzunk mindenkiért. Nagyon kedves barátságába

kerültünk egy szomszéd családdal, akik nem is voltak hívők. Annyira őszintén,

szeretetteljesen éltek, és hiányzott belőlük az a tradicionális, dogmatikus vonal, ami így

szabadabbá tette őket. Shabbatra is elkezdtek járni hozzánk. Volt egy kis kertünk, ahol

dolgoztunk, ez is segítette, hogy elfogadjanak minket a faluban. Az alapításokhoz már

hozzászoktam, csak inkább az volt a nehéz, hogy nagyon fiatalon lettem pásztor,

közösségvezető, emberekkel kellett foglalkoznom, türelemmel, gondoskodással, és nem

voltam erre kiképezve. Ezért is kértem, hogy kimehessek Franciaországba, az anyaházba,

hogy képződhessek.

1993-ban kikerültél Cordes-ba, ahol haldokló AIDS-betegeket ápoltál. Milyen

emlékeket őrzöl a Közösség francia anyaházáról? Mi adott Neked erőt a haldoklók

kísérésében?

Nagyon nagy élmény volt, hogy a Közösség anyaházában lakhattam. Gyönyörű liturgiák

voltak, sok testvér, mindenki egy szívvel-lélekkel szolgálta az Urat. Afrikából, Ázsiából is

nagyon sok testvér látogatott a házba. Minden hónapban volt egy gyógyító imaszombat,

amikor több száz ember jött a környékről, jártunk a lisieux-i, lourdes-i lelkigyakorlatokra.

Nagyon sokat képződtem, csomó kazettát hallgattam, tanításokat, sokat töltekeztem.

Szivacsként igyekeztem mindent magamba szívni, hogy majd a magyar közösséget és

egyházat építhessem vele. Cordes-ben volt egy nővérház. Félidőben részt vettünk a nagy

kolostor munkáiban, de félidőben a nővérekkel imádkoztunk, elmélkedtünk,

virrasztottunk. A Cottolengo-házban szükség volt konyhásra az AIDS-eknél, amire

jelentkeztem. Kaptam egy szobát az emeleten, egy Laurant nevű fiatalamber mellé

helyeztek, hogy én legyek az angyala. Őt azért küldték ide, hogy pár hónappal többet éljen,

majd meghaljon nálunk. Én foglalkoztam azokkal, akiknek támogatni kellett a lelküket.

Délelőtt megfőztem, ebéd után elmentünk sétálni azokkal, akik tudtak mozogni. Egyik

éjszaka virrasztottam egy fiatal fiú mellett, és felmerült bennem, hogy magyarként mit

keresek itt, egy idegen francia férfi mellett, és jött egy hang, hogy azért, mert az Egyház

egyetemes, és nem csak magyar. Ez megvilágosodásszerűen hatott rám, és megnyílt

előttem, illetve bennem a világ. Másnap, amikor reggel kinyitottam a spalettát, és a felkelő

nap kibújt a domb mögül, akkor beugrott, hogy misszió. Ezt megosztottam a

lelkivezetőmmel, először azt hittem, hogy Afrikába szól a hívásom, aztán kiderült, a felkelő

nap engem Ázsiába visz. Akkor eszembe jutott, hogy még Homokkomáromban néztünk

egy filmet a testvérekkel a Fülöp-szigetekről, Maniláról, ami az 1985-ös forradalomról

szólt. Az ottani bíboros kihívta az embereket az utcára, hogy megdöntsék a diktátor

rezsimjét. Már akkor volt egy olyan gondolat a fejemben, hogy én ezt a népet szeretném

szolgálni, de akkor elhessegettem ezt. 1995/96-ban kaptam a missziós hívást, és pont

akkor jött vissza Sophie nővér a misszióból, aki megkapta a hívást a Fülöp-szigetekre, én

pedig önkéntesként csatlakoztam az alapító csapathoz.

Anna Gabriella nővérrel együtt jelentkeztetek a Közösség manilai missziójába, és

1997-ben érkeztetek meg a Fülöp-szigetekre, ahol utcagyerekekkel kezdtetek el

foglalkozni. Amikor a Közösség feladta a manilai missziót, Te néhány

nővértársaddal együtt maradtál, majd létrehoztátok a Mária misszionáriusai

közösséget, ami idén ünnepelte 25. születésnapját. Nehéz sorsú, fiatal lányoknak

tartotok fenn otthont, akik sokszor erőszak és megaláztatások áldozatai voltak,

illetve fiatalkorúak börtönébe zárt fiúk társadalmi visszailleszkedésében

segédkeztek. Egy kis, nyugodt alföldi faluból, Bordányból származol – milyen a világ

egyik legsűrűbben lakott városában, a 20 milliós Manilában élni, és nap mint nap

szembesülni a bandaháborúk, a bűnözés, az, az erőszak, a prostitúció sötét

oldalával? Hogyan tapasztaljátok életetekben, a rátok bízottak életében a

boldogmondások és a feltámadás örömhírét?

Anna Gabriella is önkéntesként jelentkezett, nem is tudtunk egymásról. 1 évig készültünk

a misszióra, Sophie nővérrel indultunk el. Nagyon nagy volt a kultúrsokk, de a Szentlélek

vezetett. Októberben érkeztünk meg Manilába, és karácsonyig adtam időt a Jóistennek,

hogy erősítsen meg, mert nem fogom bírni a gyűrődést, a nyüzsgést, a szagokat... Mi

Bordányban a falu szélén laktunk, én pedig mindig is tanyára vágytam… A csöndből, az

egyszerű tanyasi életből kerültem be a 22 milliós nagyvárosba. Miután megkaptam a

megerősítést, hogy ott a helyem, úgy éltem, mint hal a vízben, az utcagyerekek, a bandák

között. Az a szerencsénk, hogy a lányok házai, amiket bérlünk, kertes házak. A veszélyes

helyekre úgy megyek, mintha otthon lennék. A munkánkat, a habitust ott nagyon tisztelik,

még a muzulmán negyedben is. Bár egyszer egy elveszett golyó majdnem eltalált, egy

ember utána lőtt a másiknak, én pedig ott mentem el… Az angyalok tenyerén éljük ezt a

missziót. Nagyon sokszor volt olyan, hogy mentem volna a börtönbe, de belül éreztem,

hogy nem kéne, és akkor pont egy óriási lázadás volt, sokan meg is haltak. Persze nem

szabad játszani a tűzzel, kábítószeresek közé nem megyünk, mert ők nem beszámíthatóak.

A gyerekekkel, fiatalokkal mindennap megéljük a feltámadást, nagyon sokan

megváltoznak, családot alapítanak, békességben élnek. Valakinek olyan mély a szívében a

seb, hogy nem tud megváltozni, de ez a kevesebb. Nagyon sokat fejlődött a programunk,

sok profi segítő kapcsolódott be a munkánkba. Az a célunk, hogy átadjuk ezt a szolgálatot

a helyieknek, a filippínóknak. Sok nálunk végzett fiatal egyetemet végez, és visszajön

hozzánk dolgozni. Viszont egyre több durva esettel találkozunk, lányoknál családon belüli

erőszak, nemi erőszak, fiúknál akár gyilkosság is. Megtanítjuk őket meditálni, Bibliát

olvasni, van lelkivezetés, és komoly képzést kapnak, hogy hogyan kell munkát keresni,

beilleszkedni a társadalomba. A pandémia alatt online képzést hoztunk létre, így nem csak

manilai börtönöket tudtunk elérni, hanem távolabbi nevelőintézeteket is. Most olyan

programon dolgozunk, amit át tudunk adni állami szervezeteknek is.

Jézus Arcának igézetében

Nagyinterjú Veronika Mária nővérrel

Pepe: Egyetemistaként francia-történelem szakra

jártál az ELTE-re, úgy néztél ki, mint Brigitte

Bardot, és nem sok közöd volt a hithez. Aztán az

egyik töris évfolyamtársad, bizonyos Farkas Feri

elhívott amolyan beugró tolmácsnak, hogy fordítsd

a Felmagasztalt Kereszt Közösségnek Bajóton és

Péliföldszentkereszten lelkigyakorlatokat tartó

Jacques Philippe atyát. Teljesen kívülállóként mik

voltak az első benyomásaid a Felmagasztalt

Kereszt Közösségről, Jacques Philippe-ről, a

lelkigyakorlatokról, a közegről?

Veronika Mária: Brigitte Bardot-t igazán köszönöm,

igaz, akkoriban senki nem mondta, de így 35 év

távlatából is jó lesz. Mikor 25 évesen tolmácsolni

mentem Bajótra, akkor már megtértem, sőt nagy hivatás keresésben voltam. Egyszerűen

nem tudtam rászánni magam a házasságra, úgy éreztem, nekem más az utam, csak még

nem tudtam mi. A legelső benyomás nem Bajót volt, hanem a „Szentlélek kacsintásai” c.

videó a francia közösségről, amit 1987 körül sokfelé vetítettek a karizmatikus megújulás

közösségeiben, és többször én olvastam alá a fordítást. Az hihetetlenül megfogott, minden

benne volt, amire mélyen vágytam, de úgy tűnt, mint egy tündérmese, azt gondoltam, ilyen

Magyarországon soha nem lesz (a szerzetesrendek ekkor még be voltak tiltva). Ehhez

képest ’88 nyarán már megvolt a péliföldi ház, akkor mentem tolmácsolni arra a bizonyos

lelkigyakorlatra, éppen csak egy napra. Amikor nem kellett fordítanom, nem nagyon

szóltak hozzám, kivéve talán Jacques atyát, aki odaadta a közösség folyóiratát és a Kései

esőket, a tanításai is megérintettek. Emberileg nem történt semmi különös, a nap végén

mégis úgy mentem haza, hogy a buszon határozottan megfogalmaztam: megtaláltam, amit

egész életemben kerestem. Elkezdtem olvasni a Kései esőket, és ez a meggyőződés tovább

erősödött.

A magyar Közösség megszületése után elkezdtél rendszeresen

Péliföldszentkeresztre járni. Közben doktori iskolába jártál és vőlegényed volt, de

1990-ben mindent feladva, belevetetted magad a Közösségbe, és próbaidős lettél a

nővérágban. Hogy emlékszel vissza az elhívásodra, mi az, ami annyira magával

ragadott, hogy a teljes addigi életedet feladtad érte?

Még ’88 nyarán elmentem pár napra a közösség mortain-i házába, ahol a Szentlélek

kacsintásait forgatták, kíváncsi voltam, hogy milyen élőben. Nem csalódtam, ugyanaz az

Isten-tapasztalatom volt és egy belső bizonyosság, hogy nekem ide van hivatásom. Ősztől

már hetente jártam a közösség városmajori összejöveteleire és gyakran a péliföldi házba,

vagy tolmácsolni, vagy csak a magam örömére. A doktori tanulmányok egyre kevésbé

érdekeltek, főleg hogy ez az óprovanszál szemanatika, egy eltűnt kultúra kutatását

jelentette, aminek már nem sok jelentősége volt ahhoz képest, hogy egészen Istennek

adjam az életemet. Ami leginkább magával ragadott, az az Oltáriszentség volt; az első

szilveszteren, amikor Péliföldön voltam, 3 órát ültem benn a kápolnában, mély örömet

kaptam, észre sem vettem az idő múlását, úgy éreztem, én már mindig így szeretnék az Úr

közelében maradni. Megfogott a testvéri élet vidámsága, a közös ima, a gyönyörű liturgia

is. Úgy éreztem, hogy amit a világtól kaphattam, ‒ a családom, a fiú, akivel házasságra

készültünk, a tanulmányaim, egy induló karrier, a Rózsadomb, ahol felnőttem ‒ jó volt,

szerettem, de már egy nagyobb szerelem hív, maga Jézus, és vágyom rá, hogy teljes igent

mondjak neki. Kb. egy év gondolkodás, küszködés, megkülönböztetés után, meghoztam a

döntést, és beléptem a közösségbe, hogy nővér legyek.

Nővérként a Veronika Mária nevet választottad. Veronikáról elsőre a kendője és

Jézus Arca ugrik be számunkra. Jól emlékszem, hogy a közös képzésünkön milyen

elragadtatással beszéltél Kis Szent Teréz kapcsán Jézus Arcának szeretetéről,

szemléléséről. 30 évvel ezelőtt éppen Kis Teréz ünnepén tetted le az első

fogadalmadat. Ő is inspirált a névválasztásban?

Veronika legendája inspirált, aki hősiesen odamegy Jézushoz, a kendőjét nyújtja, Jézus

pedig a saját arcának lenyomatával adja vissza. Vágytam rá, hogy én is ilyen „hősiesen”

szeressem Jézust. Ebben nyilván egy csomó illúzió volt, de a vágy, hogy teljes lényemmel

szeressem, kövessem, neki adjam az életemet, most is bennem van, és ehhez Kis Szent

Teréz a legfőbb mesterem. Jézus arcát pedig nagyon szeretem szemlélni az

evangéliumokon, a szentségimádáson, a rózsafüzéren keresztül. És nagyon szeretném az

ő tekintetével látni az embereket, a helyzeteket, a világunkat.

Amíg a szalézi rend 1994-ben vissza nem kérte a házat, addig

Péliföldszentkereszten éltél. Milyenek voltak ezek az évek a Közösség első magyar

alapítású házában?

Minden gyerekbetegségünkkel együtt, azt hiszem, nagyon radikálisan éltük az

evangéliumot és a közösségi életet. Komolyan vettük az imát, a dicsőítést, a Menny

közelségét, gyönyörűek voltak a liturgiák, vidám (persze küzdelmes is) a közösségi élet,

és rengeteg embert vonzott mindez, nem csak fiatalokat, idősebbeket is. Hétvégente

elözönlöttek minket a vendégek, a szobáinkban is mindig aludt plusz 1-2 ember, akkor ez

így volt természetes. Azért jöttek, mert Isten kézzel fogható jelenlétét, szeretetét

tapasztalták. Jöttek a bencések egész osztályokkal, Barsi Balázs a ferences noviciátussal,

mert még a tapasztalt papi szemeknek is volt valami nagyon hiteles a közösségünkben.

1990-ben Cordes-ban léptél be, 4 évPéliföldszentkereszt és 1 év Homokkomárom

után 18 évre Franciaországba kerültél, ahol Autrey-ban, a Szent Lukács házban és

Blagnac-ban szolgáltál. Milyen volt megismerkedni a Közösség nemzetközi arcával,

milyen volt az első alapítású anyaházban élni? Melyek a legfontosabb élményeid,

tapasztalataid ezekből a franciaországi évekből?

Itt majdnem 20 évről beszélünk, nehéz lesz néhány mondatban összefoglalni. 1990-ben

kértem, hogy az anyaházban léphessek be, 5 hónapig maradtam, utána jöttem vissza

Péliföldre. Szerettem volna eltávolodni a múltamtól (akkor még nem tudtam, hogy az

úgyis jön velünk) és megismerni, hogy milyen a közösség a forrásánál. Az első 1-2 hónap

borzasztó nehéz volt: talán mivel a nagyböjtben érkeztem, alig szóltak hozzám, sokat

fáztam, teljes lelki szárazságban voltam, kevésnek és rossznak találtam az ennivalót. Jól

jött a sok tanítás, amiket korábban fordítottam… azt tanultam, ha Isten megengedi, hogy

hiányokat éljünk meg, csak azért teszi, hogy sokkal többet adjon vissza. Bejött! Nagyon

erősen megtapasztaltam, hogy kegyelemből kapom azt, hogy egymás után megszeretem

a testvéreket, hogy mélyül a hitem, visszajön az öröm és főleg, hogy Isten hűséges! 1995-

től 2013-ig Franciaországban éltem, a legtöbbet, 12 évet, a Szent Lukács-házban. Ezt a

házat a belső gyógyulás szolgálatára alapította a közösség, ami a karizmatikus megújulás

egy sajátos kegyelme. Én kértem, hogy elvégezhessem a szolgálathoz szükséges képzést,

ezt már próbaidősként hivatásomnak éreztem, amikor részt vettem az első Szent Lukácsszemináriumon.

Rengeteg kegyelmet éltem meg ebben a házban, ahol tanító és kísérő

szolgálatom volt. Blagnac-ban két évig szolgáltam az általános vezetésben, ami egybeesett

a közösség 3 ágba való átszervezésével, a pápai komisszárius érkezésével, nagyon

izgalmas időszakot éltünk! Közben teológiát tanultam Toulouse-ban, ez nagyon sokat

adott intellektuálisan és emberileg is. Franciaországban természetes volt, hogy egy házon

belül sok nemzetiség él együtt: afrikaiak, vietnámiak, dél-amerikaiak, lengyelek, olaszok,

németek… ez nagyon gazdagító tapasztalat, kitágítja a világot, talán ez a sokszínűség és

nemzetköziség az egyetlen dolog, ami hiányzik, mióta visszajöttem Magyarországra.

A budapesti, Bokréta utcai ház 2006-os megalakulása után kerültél vissza

Magyarországra. Milyen volt a visszatérés, mi az, ami ugyanolyan maradt, mi az,

ami változott az alapítás éveihez képest?

2013-ban, egészen pontosan az 50. születésnapomon jöttem vissza Magyarországra.

Lourdes-ban ünnepeltük a közösség 40. születésnapját, ahova kijöttek a magyar testvérek

is, és velük jöttem vissza, két napig utaztunk, nekem ez egy euforikus élmény volt. Miután

többnyire eldugott helyeken található nagy kolostorokhoz és nagy létszámú

közösségekhez szoktam, furcsa volt egy pesti ház lakásaiban élni, kicsi közösségben. De

mivel Budapest rajongója vagyok, hamar rákaptam ennek a városi missziónak az ízére is.

Ami változott: főleg az emberek. 18 év távollét nagy idő, és én kiestem a magyar közösségi

valóságból, közben felnőtt egy nemzedék, akiket én nem ismertem és ők sem ismertek.

Szóval ez egy kicsit a nulláról való újrakezdés is volt. A visszaintegrálódásban sokat

segített, hogy a Semmelweis-en elvégeztem a lelkigondozói szakot, igazi ökumenikus,

testvéri egyházélmény volt, meg persze sok hasznos tudást is adott.

Sokszor kiemeled, hogy milyen sokat tanultál Isten „kicsinyeitől”, szellemi

fogyatékos gyermekektől, hajléktalanoktól. Mesélnél erről egy picit?

A közösségben hosszabb-rövidebb ideig mindig éltek „befogadottak”, olyan szegények,

akiknek sehol nem volt helyük a világban. A velük való kapcsolat egyszerűsége,

őszintesége, kölcsönössége nekem természetes volt, sokat adott. Naponta jöttek olyan

„vándorok” (Franciaországban a hajléktalanok az úton vándorolnak), akik egy-két napig

maradtak, és nekem olyan öröm volt fogadni őket, beszélgetni velük, ételt adni, valahogy

magukkal hozták Isten országát, amiről Jézus azt mondja, hogy köztük van. Sok évig éltem

olyan családokkal is, akik Down-kóros kisgyereket fogadtak örökbe, ők az életünket

vidámmá, játékossá tették, és sokszor olyan bölcsességekre tanítottak, amit mi felnőttek

nem tudnánk kitalálni. Egy történet a sok közül. Egy imaközösség jött hozzánk hétvégére,

és köztük volt egy vak nő. Megdöbbentünk, amikor rájöttünk, hogy ez a hölgy korábban

már járt nálunk, súlyos pszichiátriai betegség jött ki rajta, és megvakította magát. Nem

tudtuk, mit kezdjünk a helyzettel. És

akkor a kis Down-kórós Sarah kézen

fogta, és azt mondta neki: gyere,

bújócskázzunk! A hölgy pedig

örömmel ment vele… Budapesten

önkéntesként bekapcsolódtam a

„Csak egyet” szolgálat missziójába.

Ez egy nappali melegedő

hajléktalanok számára, ahol hetente

egyszer együtt imádkoztam,

dicsőítettem, beszélgettem velük, és

mindig úgy jöttem el, hogy ez most

tényleg Isten országa volt!

2022-ben Budapestről Te is Homokkomáromba költöztél. A főváros

szerelmeseként milyen volt Neked ez a váltás? „Boldogság, ami ingyen van” és

„Mesésnek látni a helyet, ahol élünk” című facebook-posztjaid alapján úgy tűnik,

hogy a természet szépségeinek, a virágoknak, felhőknek is nagyon tudsz örülni,

illetve talán tudatosan is keresed, hogy milyen hétköznapi, sokszor észrevétlen

dolgokért lehetünk hálásak a környezetünkben.

Mikor két évvel ezelőtt 3 nővér leköltözött Homokkomáromba, úgy voltam vele, jó,

menjenek, csak én maradhassak Budapesten! Aztán időnként én is elmentem

Homokkomáromba, láttam, hogy milyen áldás van a házon, Budapesten pedig egyre

vékonykább lett a közösségi élet. Kilenc hónap alatt az Úr bennem is kimunkálta a döntést,

hogy utánuk menjek. Időről időre kell egy új kezdet, egy nagy lépés a hitben, elengedni,

ami jó volt, de amibe belekényelmesedtünk, és Istennel együtt menni oda, ahova Ő hív. A

FB-posztjaim tényleg rólam szólnak, bennem van ez a játékosság, az örömteli

rácsodálkozás képessége a szép, meglepő vagy vicces dolgokra, elég, ha látom, hogy a

kövek között kinyílt egy kis virág, hogy a felhőnek angyal alakja van, vagy a cica elvágólag

fekszik az árnyékban, úgy hogy egy centi se lógjon ki belőle a forró napra. Gyönyörű ez a

ház és a környéke, de a legfontosabb, hogy sok embert tudunk fogadni ebbe a bárka-létbe,

Isten jelenlétébe, szeretetébe, békéjébe, szépségébe, és én szeretem ezt a missziót.

Örömmel fedezem fel, hogy itt a „periférián” micsoda élő Egyház van, mit jelent egy

hétvége a Cursillóval vagy a Házas hétvégével, mennyi megtért, dicsőítő ember van,

nagyon sokat épültem rajtuk az elmúlt egy év alatt!

Nemrég ünnepelted a 60. szülinapodat, Isten éltessen és tartson meg még sokáig

közöttünk! Mi volt a legszebb ajándék, amit kaptál? Mik a terveid a következő 60

évre?

Mivel az elmúlt egy évben nagy élmény volt számomra, hogy régi közösségi tagok jöttek

és egész hétvégéket átbeszélgettünk, átnevettünk velük, azt találtam ki, hogy őket hívom

meg a születésnapomra, amit a közösségi nyaraláson ünnepeltünk meg Balatonlellén. Azt

már nem is mertem mondani, hogy legyen irodalmi műsor, de persze lett! Vetítéssel,

énekekkel, versekkel, szuper kajákkal, Őrség zöld aranya tortával, közös kirándulással a

hegytetőre, balatoni panorámával, erre mondják, hogy tökéletes nap volt! Jaj, rengeteg

szép ajándékot kaptam, most csak egyet említenék: az én kis Kinga barátnőm írt-rajzolt

nekem egy képregényt. Arról szól, hogy Veronikának rossz napja volt, de aztán szuperül

megjavult, mert jött egy tündérszerű lény, akivel együtt mentek mozizni, cukrászdázni,

strandolni, fán fejjel lefelé lógva könyvet olvasni… Ez lett az én nyári lelki olvasmányom!

A terveim? „Egy a vágy, mely bennem él, egyedül csak szeretni…” Amúgy a Mária Rádió

felkért, hogy indítsak női műsort, most erre készülök. „Keresem a szót, keresem a hangot.”

„Újra fellángoló szerelem”

Beszélgetés a Menyhárt házaspárral, Menyussal és Ráhellel

Pepe: Repüljünk vissza a 80-as évek közepére! Menyus, Te a Közgázra jártál, Ráhel,

Te pedig Zeneművészeti Főiskolára. Hogyan találtatok rá a Felmagasztalt Kereszt

Közösségre, és mi volt vonzó benne a számotokra?

Menyus: Másodéves egyetemista voltam. Szinte minden délután bejártam az Egyetemi

könyvtárba, ahol András barátom készült a felvételijére. A délután nagy részét a büfében

töltöttük, ahol egyik alkalommal két kedves lány odajött hozzánk beszélgetni. A

beszélgetés végén megkérdezték, hogy volna-e kedvünk egy imaösszejövetelre elmenni

velük Törökbálintra. Számomra ez teljesen ismeretlen dolog volt, hiszen még

templomban sem voltam soha életemben. Végül este 7-kor mégis ott voltunk. Az első

benyomások nagyon vegyesek voltak: egy puritán szoba 20-as égővel, szekrénysor, 8-10

szék, minden fiú egyen zokni-szandálban. Az alkalom éneklésből, imádkozásból és

tanításból állt.

Végig nagyon váltakozó érzések voltak bennem. Az imádság után kimentünk a konyhába

vacsorázni és ott Farkas Feri kezében megláttam egy Újszövetséget, melyen hatalmas

betűkkel ez állt: A puszta létnél többet! Ez nagyon betalált, teljesen kifejezte azt a

vágyamat, ami nagyon régóta bennem volt rejtőzködve.

Hazafelé a 72-es buszon már szilárdan éreztem, hogy az eddigi életem ma véget ért. És

valóban, másnap minden addigi kapcsolatot és kötődést felszámoltam, és elkezdődött

azoknak a kalandoknak és eseményeknek a sora Istennel, ami még a mai napig is tart.

Ráhel: A konzervatórium után Zeneművészeti Főiskolára jártam Szegeden. Úgy

gondoltam, hogy a zene és a művészetek fogják betölteni az életemet és ezek fognak

boldoggá tenni. Már a főiskola első éve rádöbbentett arra, hogy önmagukban ezek nem

képesek erre. Ez valósággal egy lelki válsághoz vezetett.

Ebben a helyzetben talált meg bátyám és felesége (Farkas Feri és Erika) családi körben

tett tanúságtétele, hogy rátaláltak Istenre és Budapesten elkezdtek járni egy

imacsoportba. Persze ez rögtön felkeltette az érdeklődésemet és hívásukra eljutottam egy

Tömő utcai imaalkalomra. Nagyon megragadott a légkör, az éneklés, az imádság, de

leginkább a testvéri szeretet, ami teljesen más volt, mint amit eddig tapasztaltam: őszinte

és feltétel nélküli. Ezek után eldőlt bennem, hogy én is ezen az úton szeretnék járni.

Ti hogyan emlékeztek vissza a Júda Oroszlánja és az Áldozati Bárány Közösség

testvéreivel való első találkozásra? Miért döntöttetek úgy, hogy 1988-ban a

Felmagasztalt Kereszt Közösség több tagjához hasonlóan Ti is csatlakoztok a

későbbi Nyolc Boldogság Közösséghez?

Menyus: A Közösséggel való találkozás nekem elég kacskaringós úton történt. Amikor a

Felmagasztalt Kereszt Közösség csatlakozott a Júda Oroszlánja Közösséghez, én nem

voltam már a közösség tagja. Egy korábbi veszekedés következtében kb. 15-20-an

kiváltunk onnan és új közösséget alapítottunk. Minket egy másik francia közösség talált

meg, az Élet Kenyere Közösség. Vezetőjük elhívott néhányunkat a franciaországi

anyaházukba, hogy jobban megismerhessük őket. Az utazáshoz akkor még vízumra volt

szükség, de a magyarországi francia nagykövetség felújítás miatt hónapokig zárva volt.

Azt a tanácsot kaptuk, hogy a legközelebbi nagykövetségen, Rómában próbálkozzunk.

Elkezdtük a szervezést, de a szállás Rómában megoldtathatatlannak tűnt. Végül valaki

találkozott az akkor már Magyarországon élő Agnes nővérrel, aki felajánlotta, hogy a Júda

Oroszlánja Közösség római házában megszállhatunk.

Pár nap múlva meg is érkeztünk Klárával, a mostani Klára nővérrel és Vavró Katival a

római pályaudvarra, ahol Jacques Phillip atya várt minket. Attól a pillanattól kezdve, hogy

a pályaudvaron megpillantottam az atyát, egy kimondottan erős „otthon vagyok végre”,

„megérkeztem” érzés alakult ki bennem. A kolostor felé vezető úton ez csak egyre

erősebbé vált, ami végül a ház kápolnájában csúcsosodott ki. Azt kívántam, hogy most

álljon meg az idő, maradjon minden így az idők végezetéig. Ezek az érzések valószínűleg

nem csak bennem zajlottak le, mert a vacsora után Klára és Kati félrehívtak, hogy ne

menjünk holnap a nagykövetségre, hanem maradjunk végleg ebben a közösségben. Pár

hét múlva, mikor hazaérkeztünk Magyarországra megkerestük Agnes nővért ezzel a

szándékunkkal. Az ő tanácsára kiengesztelődtünk a Felmagasztalt Kereszt Közösséggel

(nem volt könnyű) és ettől fogva elkezdtünk várni arra, hogy megkezdhessük a közösségi

életet Péliföldszentkereszten.

Ráhel: A Felmagasztalt Kereszt Közösségbe lépésem pillanatától végig úgy éreztem, hogy

a helyemen vagyok. Amikor a közösségünk belépett a Júda Oroszlánja Közösségbe, nekem

ez nem egy személyes döntés volt, hanem csak követtem a közösségünk útját.

1988 -ban leköltöztetek Péliföldszentkeresztre, a Közösség első magyar alapítású

házába. Péliföldszentkereszt Nektek nemcsak a közösségi élet, hanem a

kapcsolatotok szempontjából is meghatározó volt. Itt kezdtetek el ismerkedni,

1989-ben, Szent Család vasárnapján itt volt az esküvőtök, majd házasságotok első

éveit is itt töltöttétek. Hogy emlékeztek vissza a péliföldi alapításra, a közösségi

élet, majd a házaséletetek kezdő lépéseire? Mi az, ami akár személyesen, akár

házaspárként fontos volt számotokra a Közösségben?

Menyus: A péliföldi évekről két szó jut ezembe: nehéz és szép.

Minden este amikor bementem a szobámba, azt éreztem, hogy a mai volt életem

legnehezebb, de egyben legszebb napja is.

Az én feladatom volt a gazdasági ügyek és a pénz kezelése. Mivel nagyon racionális

gondolkodású vagyok, a ház lakóit látva rendszeresen feljött bennem az az érzés, hogy

éhen fogunk halni. Ennek épp az ellenkezője történt, nem, hogy ennünk volt mit, de

építkezni és felújítani kezdtünk. Mindig mindenre megérkezett a pénz, általában az utolsó

utáni pillanatban. Farkas Feri a könyvében nagyon sok szép történetet leírt ebből az

időszakból. Hálás vagyok, hogy ezeket személyesen is átélhettem. Számomra a közösség

lelkiségében nagyon magasan Izrael misztériumának megélése volt a legmeghatározóbb.

„Isten Izrael számára készített tervének sugárzó szépsége csodálattal tölt el bennünket”

-olvashatjuk a közösség honlapján. Engem nem csak csodálattal tölt el, hanem újra és újra

magával ragad és lenyűgöz.

Ráhel: A liturgikus, imádságos életbe beágyazott mindennapokban nagyon erősen

éreztem Isten jelenlétét. A napok menete, a liturgiák, a munkák és feladatok összessége

teljesen lefedte azt, amit az élettől vártam. Ennek az életnek a szépsége nagyon sokat

jelentett számomra, különösen is az, amikor részt vehettem a zenei szolgálatokban

(sabbatok, lelkigyakorlatok…).

1992-ban költöztetek el Péliföldszentkeresztről, és kezdtétek el önálló családi

életeteket előbb Pesten, majd Szentendrén. Három gyermeketek született:

Ábrahám, Hanna és Sámuel. Visszagondolva, volt valami a Nyolc Boldogság

Közösség lelkiségéből, ami hatással volt a családi életetekre? Volt esetleg olyan

gyakorlat, imaforma, amelyet péliföldi közösségi évek után a szentendrei

otthonotokban is megőriztetek, felelevenítettetek?

A közösségi imaélet és gyakorlat nagyon nagy hatással volt ránk. Számunkra a lelki élet

iskoláját jelentette. Szinte minden formáját(sabbat, vesperás, étkezés előtti éneklés, nagy

utak előtti imádság…) próbáltuk az otthoni imaéletbe beilleszteni.

A gyerekek már kirepültek a családi fészekből, és önálló életet élnek, jelenleg 4.

unokátok érkezését várjátok. Pár évvel ezelőtt Ráhel fuvolistaként a Közösség

zenei szolgálatába is bekapcsolódott, ennek köszönhetően többször is

találkozhattunk Veletek imaesteken az Örökimádás templomban, az elmúlt évben

rendszeres résztvevői lettetek a Bokréta utcai shabbatoknak, néhány hónappal

ezelőtt pedig megszületett Bennetek a vágy, hogy jelentkezzetek a Közösség laikus

ágába. Mi vezetett vissza Titeket a Közösséghez, mi az, ami most vonzó, hívogató a

számotokra?

Sokat hallgatjuk Köves Slomó rabbi tanításait. Az egyikben arra a kérdésre keresett

választ, hogy a zsinagógákban és általában a templomokban miért vannak többségben a

fiatalok és még inkább az idősek, és csak kevesen a középkorosztályból. A választ erre a

Talmudban találta meg. Egy rabbi megszámolta, hogy Mózes öt könyvében, könyvenként

hányszor szerepel a szerelem szó az ember-Isten kapcsolatra vonatkoztatva. Az elsőben

13-szor, a másodikban kétszer, a harmadikban egyszer sem, a negyedikben kétszer míg

az ötödikben 26-szor. Ebből azt a következtetést vonta le a rabbi, hogy az ember Istennel

való kapcsolatának intenzitása az idő múlásával változik. Az egymásratalálás öröme és

izgalma az évek folyamán a lassú sodrású folyó nyugalmává változik, hogy aztán életünk

ötödik (utolsó) könyvében minden korábbinál nagyobb erővel lángoljon fel újra.

Magunkról magunknak

Megosztások és a legmeghatározóbb közösségi

tapasztalatok

Homokkomárom – Mária, Vértanúk Királynője Alapítás

• Nővérág: Bajnóczi Szilvia Sára, Balog Márta, Csaba Ildikó Veronika Mária,

Mohos Anna Gabrielle (Balatonfüred), Helene Theresia Schnuschnigg,

Seidel Klára, Sziráki Erzsébet Mária (örökfogadalmasok) és Incze-

Ferencz Eszter (posztuláns)

• Laikus ág: Kamenár Gábor és Ági (végleges elköteleződés), Sárkány Ági

(közös képzés), Takács Gábor és Marcsi (végleges elköteleződés), Zákányi

Vica (próbaidő)

• Bárány Barátok: Ambrus Betti, Antal Laci és Évi, Bajcsi Ildikó, Bartal

Józsi és Detty, Berta Péter, Bornemisza Imre és Ági, Bornemisza Marci és

Dóri, Darabos Bálint, Dócs Niki, Fekete Kristóf, Kallós Béla és Anita, Király

Anita, Kóczán Kriszta, Macák Zsolt és Anikó, Nyéki Tamás, Pesti Ráhel,

Sümeghy Kata, Szabó Laci és Ildikó, Tamás Mónika, Viola Márk

Budapest (Homokkomáromhoz kapcsolódó közösségi jelenlét)

• Férfi szerzetesi ág: Szeidel Péter atya (örökfogadalmas)

• Laikus ág: Kiss Attila és Zsuzska (végleges elköteleződés), Berényi Jocó

és Szamóca (ideiglenes elköteleződés), Gyorgyovich Miklós és Elvira

(ideiglenes elköteleződés), Borbás Pepe és Mirjam (próbaidő)

Pécs – Arkangyalok Alapítás

• Nővérág: Versegi Beáta Mária, Mikovics Krisztina, Valter Krisztina

Margit (örökfogadalmasok)

Hódmezővásárhely (Nyolc Boldogság jelenlét)

• Laikus ág: Farkas Feri és Erika (végleges elköteleződés)

Kecskemét (Nyolc Boldogság jelenlét)

• Laikus ág: Takács Gábor és Marcsi (végleges elköteleződés)

Medjugorje (Bosznia-Hercegovina) – Regina Pacis ház

• Nővérág: Szendrei Kata Bernadett (örökfogadalmas)

Papi Testvériség:

• Csernai Balázs (Veszprém), Ivanics Zoltán és Hatházi Róbert

(Kecskemét), Varga Attila (Kiszombor)

Homokkomárom

Nővérág

Szentlélekről nevezett Sára nővér

Közösségi szolgálat, feladat: Homokkomárom-Budapest

centrum közös felelőse, Homokkomárom nővérelöljárója

Munka, végzettség: tanár, lelkigondozó, szupervizor, Istenre

és emberre figyelő

Hobbi, érdeklődési terület: zene, tánc, séta hegyeken,

völgyeken és vízparton

Balog Márta nővér

Közösségi szolgálat, feladat: afrikai nővérek régiósa,

egyházjogi tanácsadás, Anna- Katharina delegáltja egy

nemzetközi munkacsoportba, amelynek a tagjai más

egyházi családok.

Munka:

• főiskolai docens (morálist és egyházjogot tanítok)

• két vértanú pap szentté avatási ügyének a posztulátora

• MRK-MKPK egyházjogi tanácsadója

• új alapítások teológiai és egyházjogi tanácsadója

Hobbi, érdeklődési terület: olvasás, kötés, ha meleg van úszás.

Hogy vagy, mi történt Veled az elmúlt fél évben/nyáron?

A kérdésre két szinten szeretnék válaszolni. Vannak a külső események: Az elmúlt

félévben az EWTV-ben kommentáltam Ferenc pápai Kongói útját, publikáltam egy római

nemzetközi folyóiratban, megírtam egy könyvet, ami hamarosan megjelenik Wohlmuth

Ferencről. Képzést tartottam a noviciátusban Franciaországban, vizitáltam az Európában

lévő afrikai nővéreket Franciaországban és Belgiumban. Nouan-le- Fuzelierben előadást

tartottam az egyházi családok egyháztani és karizmatikus jellemzőiről. Vizitáltam Közép-

Afrikában, Elefántcsontparton, Kongóban és Theresia nővérrel reszt vettünk a nővér

általános tanácson Blagnacban.

A nővér-ág direktóriumának a munkacsoportjában is dolgoztam. A közgyűlés miatt

lehetett módosítási javaslatokat beküldeni és azokból ki kellett válogatni, ami a közgyűlés

elé kerülhet megbeszélésre és szavazásra.

Továbbra is tanítom a morálist és egyházjogot Veszprémben, illetve a Testteo szakon

végzett az első évfolyam. A két szentté-avatási ügyben is sokat haladtunk, azt hittem

végzünk az egyikkel nyárig, de az egyik munkacsoport megkésett ezért majd ősszel

folytatjuk.

Ezek a naptár eseményei. A belső történések ennél egyszerűbbek. Mindenki érdekesnek

tartja a sok afrikai utat, de júliusban már nem bírtam elővenni újra a bőröndömet és

csomagolni, fárasztó és főleg elszomorító minden utazás, látni és tapasztalni, hogy

emberek hogyan élnek még ma is. Ugyanakkor azt is megéltem ebben a félévben, hogy mit

jelent Isten igenje lenni mások felé. Legalábbis én igy tudom megfogalmazni ezt. A világ

oly sok gyerekről, nőről, férfiról lemond, elfelejt és Isten és a Közösség jóvoltából ilyen

emberekkel tölthettem rövidebb hosszabb időt. Az szívemet, értelmemet újra és újra

átjárta az evangélium egyszerűsége, reménye, ami elsősorban nekem volt meglepetés és

ajándék. Emberileg elkeserítő helyzetekben mégis mosollyal, reménnyel tudtam jelen

lenni, ami engem is újra és újra meglepett. Öröm és hála egy olyan Istenben hinni, aki igent

mond mindenkire, minden körülmények között.

Mikor és hol volt az eddigi legklasszabb/legmeghatározóbb közösségi élményed?

Olyan sok ilyen volt, hogy nehéz egyet vagy kettőt kiemelni. Talán a Belgiumban töltött

évem eseményei. Az akkori nemzetközi képzési évben 35 közösségi tag vettünk részt, 17

nemzetiségből. Egyszerre volt öröm és küzdelem megtapasztalni, hogy ugyanaz a karizma

egységet teremt és ugyanakkor mégis mindenki mennyire másképpen éli meg személyes

szinten. Ugyanazt éltük és mégis más szavakkal fejeztük ki. Nekem nagy szabadságot adott

a karizmával kapcsolatba, hogy ne a részletekbe vesszek el pl. ki -mikor- mit- hogyan csinál

vagy így kellene, vagy így szoktuk helyett a lehet másképpen is, úgy is jó és így is lehet jó

fogalmai kerültek a szótáramba amiért nagyon hálás vagyok. Azt hiszem ezek nélkül nem

maradtam volna a Közösségben.

Csaba Veronika Mária nővér

Közösségi szolgálat, feladat: közös képzés és BB-k

felelőse

Munka, végzettség: ELTE történelem-francia szak,

teológia BA Toulouse, SE lelkigondozó szak, fókusz tréner.

Munkáim: fordítás-tolmácsolás, teológiai tanulmányok

kísérése távoktatásban (ICT Toulouse), francia tanítás

Hobbi, érdeklődési terület: tematikus sétákra járok

Budapesten, és ezt átadom másoknak, akiket érdekel, és

minden, ami kultúra! XX. sz-i történelem, filmek. És nagyon

érdekelnek az emberek, és persze a strand!

Veronika Mária nővérrel egy szép hosszú interjút

olvashattok, ha pár oldalt visszalapoztok.

A diákok, amikor tavaly megláttak, bevallásuk szerint az első reakciójuk ez volt: "Ez itt

mi?", cuki. Hát innen indítottam velük.

Azóta határozatlan idejű szerződést kaptam az iskolától és nyáron is tartottuk a

kapcsolatot jó pár diákkal. Ketten közülük a THN-en is részt vettek és mély Istenélmény

forrása volt számukra.

Jelenleg a tanítás előkészületei folynak pedagógus társakkal és a koli nevelőkkel. Ebben

az én részem továbbra is a hitéleti minden. Ami jelenti a liturgikus táncok tanítását hittan

órák keretében, szentségi felkészítő keresztségre, első áldozásra vagy bérmálkozásra és

lehet 2 csoport fog indulni, egy a bejárósokkal és egy másik a kolisokkal. Illetve próbáljuk

a kolit új nevelő gárdával újra szervezni. Idén leginkább a kollégiumra, azaz kb. 200

bentlakó diákra szeretnék nagyobb időt fordítani. És ez persze nem megy a nevelőkkel

való törődés nélkül. Nagyon élvezem az alapításokat!

Ami igazi öröm volt még számomra a nyáron, az a medjugorjei Ifjúsági fesztivál Mária

nővér szervezésében. Öröm volt Bernadett nővérrel és több közösségi testvérrel való

találkozás és megosztás. Ima, fesztivál, Mária közelében a legjobb összhang. Remélem egy

kisebb diákcsapat kapható lesz jövőre erre az élményre!

És, de nem utolsó sorban hála a közösségi nyaralásért Imre atyánál Balatonlellén és

környékén, amibe az északi part is beleértendő. Az ottani cukiság a néma kacsamama volt

a 3 napos 8db csibéjével, akiket ide-oda sétáltatott a parkban. Mi pedig persze fotóztuk

őket.

Áldott tanévkezdést kívánok mindannyiónknak!

Theresia Schuschnigg nővér

Közösségi szolgálat, feladat: Az amerikai-óceániai nővérek

régiósa, honlap szerkesztése, THN szervezése

Hobbi, érdeklődési terület: biciklizés, kirándulás, gyógy- és

fűszernövények

Seidel Klára nővér

Közösségi szolgálat, feladat: énekvezető, közösségi énekek

és liturgia egységesítés, adaptálása egy kis csapattal, CD

terjesztés, imaestek zenei szervezése; konyha koordinálás

HK-ban; lelkikísérés; vendégfogadás

Végzettség: hittanár, pasztorális tanácsadó, lelkigondozó

Hobbi, érdeklődési terület: fényképezés, hát... a futás nem

tudom mennyire hobbi, de érdeklődöm iránta...érdeklődve

futok. zene, éneklés. Tánc is jó lenne... Fontosak a barátságok, ezek ápolása.

Hogy vagy? Mi történt Veled az elmúlt időszakban?

Elmegy lassan a berek, az erdő,

El a nádas , a tél, a nyár

A hegy a völgy a nappal és az éjjel

A szemem látta egész határ.

Elmegy? Talán mégsem egészen,

Meglátom majd az örök vízen

Hisz a Szépség maga az Isten

S lelkemben ott lesz, hiszem, hiszem!

Fekete István e verse volt apukám gyászjelentésén, aki a névnapomom, augusztus 11 én

ment el. Ez az esemény tette különlegessé a nyaramat. Egyszerre volt természetes ,

magától értetődő és fájdalmas a halála. Súlyos tüdőbeteg volt , készült is már elmenni,

békésen, szépen halt meg. Halálával valahogy jobban megértettem - már ha még lehet -

hogy mennyire közel van a földi élet és a égi. Apukám a halálos ágyán először ezt

mondta: Istenem , mi lesz velem? Majd: Istenem segíts! Anyukám imádkozott mellette

hangosan ,és amikor azt gondolta hogy már nem hallja, abbahagyta, erre apukám ennyit

mondott: folytasd az imát !

Ezután már többet nem szólt.

Utolsó éveiben sokat imádkozott , érezhetően közelebb került Istenhez, naponta "ment

szentségimádásra" online... hálás vagyok Érte, azért hogy így halt meg, és hogy híg már

az "örök vízen" dicsérheti Istent.

Íme az idei nyaram legkiemelkedőbb és legáldottabb eseménye , köszönöm hogy

megoszthattam veletek !

Sziráki Erzsébet, Keresztről nevezett Mária

nővér

Közösségi szolgálatod, feladatod: Gazdasági ügyek, házgondnok,

kazánfűtő, sekrestyés, kegytárgyboltos, alkalmazottak

(takarítónő és karbantartó) munkáinak koordinálása, kert, park,

növények, kutya, macska gondozása.

Munka, végzettség: Pasztorális tanácsadó, lelkigondozó.

Hobbi, érdeklődési terület: túra, kutya, csillagászat

Incze-Ferencz Eszter

A nővérágban jelölt, a közös képzést végzi

Közösségi szolgálat: Homokkomáromban a rám bízott

feladatokat és szolgálatokat végzem el

Hobbi, érdeklődési terület: olvasás, fantasy könyv/film, zene,

kézműveskedés, fotózás, zenehallgatás, csendes séta, barátokkal

együtt lenni, túrázás


Az elmúlt félév, különösképpen is a nyár mozgalmas és intenzív volt. Részem lehetett

felemelő, csodálatos élményekben, de mélységekben is. A THN után meglátogattam a

családomat, találkozhattam a barátaimmal, eltölthettem egy hetet csendes, személyesen

kísért lelkigyakorlaton. Meghatározó hónapok vannak mögöttem, új dolgokat tanultam az

életről, magamról meg Istenről. Mindez szükséges volt. Hiszek abban, hogy ezek az

újonnan szerzett tapasztalatok az épülésemre szolgálnak majd. Most még várom, hogy a

lelkem utolérje az életemet. Szép időszak ez.


A THN. A közösséget és a közösség tagjait is egy másik oldalról ismerhettem meg, főként

a különféle szolgálatok által. Jó volt együtt adni a fiataloknak, együtt hordozni őket az

imádságban.

Imaszándék

Hivatásokért.

Homokkomárom

Laikus ág

Kamenár Gábor és Ági

(gyerekek neve: Márk, Orsolya, Dániel;

unoka: Hanna)

Lakhely: Nagykanizsa

Ideiglenes elköteleződés

Közösségi szolgálat, feladat: Kikötő szolgálat (Ági),

THN- en több szolgálatunk is van, ill. amire a HKBP

Centrum megkér

Munka, végzettség: mentálhigiénés munkatárs a

nagykanizsai Piárban (Ági), Fejlesztő-technológus

(Gábor) végzettség: Természetvédelmi mérnök

Hobbi, érdeklődési terület: túrázás, vitorlázás

(ezek közösek :))

Hogy vagytok, mi történt Veletek az elmúlt fél évben/nyáron?

A nyáron részt vettünk a THN előkészítésében, szervezésében. Áldott volt

együtt szolgálni a közösséggel és látni a fiatalok nyitottságát. Mi is sok kegyelmet kaptunk

héten. A tábor után a családdal nyaraltunk a Balatonon és augusztusban néhány napot a

tengernél is

tölthettünk, amit ajándékként éltünk meg az Úrtól.

Ági: Az idei tanévtől főállású mentálhigiénés munkatárs lettem a Piarista Iskolában, ez egy

nagyon

örömteli változás a számomra, amiért hálás vagyok. Emellett trénerkedem (néha Sára

nővérrel :)) és a

Kikötő Meghallgató Szolgálatban is részt veszek.

Gábor: Hanna unokánk, 2 és fél éves igyekszünk besegíteni Orsiéknak a tanulás és munka

melletti babázásba.


Egy THN-es élmény: Gábor elkészítette az egyház hajóját az egyik imaestre dekorációként.

Ebbe a végén mindannyian együtt beültünk

és valódi élményként átéltük, hogy egy hajóban evezünk.

Imaszándék

A szeptemberi laikus találkozón véglegesen elköteleződünk a közösségben, ezért kérjük

imáitokat!

Sárkány Ági

közös képzés 2. év

Lakhely: Kecskemét

Munkád, végzettséged: hitoktató, lelkes egyetemista

Hobbi, érdeklődés: sütés, főzés, könyvek

Zákányi Vica

próbaidős

Lakhely: nyár óta Homokkomárom

Közösségi szolgálatod, feladatod: templomi sekrestye,

konyha

Munka: kegytárgybolt, szobák csinosítgatása és

előkészítése a vendégeknek

Hobbi, érdeklődési terület: Szeretek sétálni,

kirándulni, olvasni (bár ez utóbbira mostanában elég

kevés időm jut), varrni, horgolni


Az elmúlt hónapokban sok minden változott az életemben... Próbálom röviden leírni (akit

hosszabban érdekel, annak szívesen elmesélem majd, ill. a THN szombati tanításában volt

egy tanúságtételem róla, nézzétek vissza)

Szóval, a lényeg, hogy július elején Homokkomáromba költöztem!

A postán csoportos létszámleépítés volt, a főnököm meg nagyon jófej volt (tudom, ez furán

hangzik, de tényleg!), és engem küldött el, így segítette a költözést. Közben munkám is lett

(házon belül): a kegytárgyboltot kaptam meg és a vendégfogadásból a szobák

előkészítését.

Még szokom ezt az új helyzetet, de eddig nagyon élvezem. Nagyon jó itt!


Nehéz egy meghatározó élményt kiemelni (sok volt)...

Talán amikor először jöttem a közösségbe 2014 novemberében. Rózsaesőkre már kb.

2004.

óta jártunk HK-ba, de a közösséget nem ismertem. Az első igazi találkozás nekem egy BT

hétvége volt. Idegen helyen, idegen emberek között és mégis az első perctől azt éreztem,

hogy hazaértem, otthon vagyok! (ez az érzés azóta sem változott ❤️)

Imaszándék:

Édesapám gyomránál találtak egy 44 mm-es aneurizmát. Amíg nem éri el az 50 mm-t

addig

nem műtik, sőt időpontot is csak novemberre kapott az érsebészetre, de közben azt

mondta

neki a doki, hogy nagyon vigyázzon, mert elpattanhat és ha nem veszi észre el is vérezhet...

Úgy néz ki, hogy egy ismerős érsebész dokihoz sikerül korábban lejutnia. Kérlek,

imádkozzatok érte, hogy ő meg is műtse minél hamarabb... Köszönöm!

Homokkomárom

Bárány Barátok

Ambrus Betti

Lakhely: Budapest

Munka, végzettség: Hittanárként végeztem, az Országos

Ferences Plébániához tartozó intézményekben tanítok.

Hobbi, érdeklődés: Nagyon sokat jelent számomra a zene,

mind hallgatni, mind művelni. Szeretek olvasni, szeretem a

könyveket, mostanában a társasozás is nagyon kikapcsol.

Szeretek kimenni a természetbe, kisebb sétákat tenni.

Hogy vagy? Mi történt Veled az elmúlt időszakban?

Hogy hogy vagyok? Most eléggé szétcsúszva, ugyanis meglehetősen sok változás ment

végbe az életemben mostanában, amit egyelőre még nehéz lekövetni. :D Átmentem

óraadónak a hitoktatásban, így jelenleg csak 6 órában tanítok, emellett dolgozom egy

speciality kávézóban pultosként, ami nagyon új, nagyon más terep, de most erre volt

szükségem (gyertek kávézni, nagyon király hely, Apricot a neve ). Emellett van egy

harmadik kiegészítő állásom, egy nemsoká megnyíló pékségnek gyártok social media

posztokat. Jelenleg tényleg a rendszer kialakításán dolgozom, hogy minden beleférjen az

életembe, amit szeretnék, legfőképpen az Istennel való kapcsolatom ápolása. Sokat járok

mostanában hétköznapi misére, sokszor nem is gondolkodom, csak megyek, és mindig

annyira áldott, és erőt ad a mindennapokhoz.


Huhh, ezt nehéz megmondani. A legtöbb közösségi élményem, mivel nemrég vagyok a

közösségben, Homokkomáromhoz kötődik. Nagyon egyszerű leszek: mikor pár hónappal

ezelőtt lelki család hétvége volt, és sok-sok közösségi tag együtt volt a péntek esti

Sabbaton, az valahogy nagyon megérintett.

Antal Laci és Évi

(gyerekek: Emese és Marci)

Lakhely: Piliscsaba

Munka: Laci informatikus, egy baráttal visznek közös

vállalkozást. Évi is dolgozott benne, de most otthon

van Emesével.

Hobbi, érdeklődési terület: Laci – számítógépezés,

bringázás, szerelés/barkácsolás; Évi – kötés,

horgolás


Mi soha nem unatkozunk, de olyat nem tudunk mondani, ami kiugró, vagy nem a

mindennapok eseménye lenne: épül a ház, lassan látjuk a váltót az alagútban (az alagút

vége még odébb van), ezért dolgos és reményteli napokat élünk már egy ideje. A nyáron

sok időt töltöttünk a telken, melyre már szívből is a leendő otthonunkként tudunk

tekinteni.

Reméljük, a következő lapszámban már a költözésről tudunk beszámolni – meglátjuk.

Emese lányunk most kezdi az ovit, ezért változik a családi életünk és rendszerünk.


Nehéz kérdés, mert szinte mindegyik találkozásunk meghatározó – nem túlzás! Az

biztos, hogy mindkettőnk első THN-je (Lacinak 2014, Évinek 2015) az, ami elsőként

eszünkbe jut, és amiből azóta is táplálkozunk, ami elindított minket a közösség felé.

Imaszándék

házépítés és költözés, családtagjaink, Laci zenészcsapata

Bajcsi Ildikó

Közösségi szolgálat, feladat - Ami jön vagy megszólít :D

Munka, végzettség- Kutató, történész

Hobbi, érdeklődési terület - a munkám mellett a héber

tanulás és a box

Hogy vagy, mi történt Veled az elmúlt fél

évben/nyáron?

Az idei nyár különlegesen telt, hiszen kéthónapos

kutatómunkát végeztem Izraelben. Olyan csehszlovákiai származású magyar zsidókkal

készítettem életút-interjúkat, akik a Szentföldre alijáztak. Fantasztikus és komoly

történeteket hallgattam végig, csodálatos emberekkel találkoztam. Külön kiemelném,

hogy meglepően nyitottak voltak és különleges szeretettel fogadtak az interjúalanyok.

Nagy ajándék volt az is, hogy a kéthónapot a Nyolc Boldogság Közösség emmauszi

házában töltöttem el, ahol részben önkénteskedtem is. A közösségben, ahová immár

évente visszajárok, értékes emberekkel találkoztam. Sok olyan fiatalt megismertem, akik

önkéntesként voltak jelen a közösségben. De olyan személyekkel is találkoztam, akik a

zsidó-keresztény kapcsolatokért dolgoznak. Természetesen a nyaralás és a kirándulás

része sem maradt ki a kéthónapból. Ismét sokat fürödtem a tengerben és új helyekre

látogattam.


Attól tartok, hogy ismét Izraelről kell, hogy írjak. Bár még közeli az élmény, azt gondolom,

ebből a szempontból is sokat nyújtott az idei nyár. Mára már teljes mértékben otthon

éreztem magam az emmauszi közösségben. Nagyon hálás vagyok azért a közegért, ahol

szabadnak és elfogadottnak érezhetem magam. Mégis minden nap rengeteg újdonságot

tartogat, a Jó Isten pedig nagyon közel tud jönni egy ilyen környezetben.

Imaszándék

Szeretnék imát kérni azért, hogy tisztábban láthassam helyemet és feladatomat a

világban.

Berta Peti

Lakhely: Révkomárom

Munka: Mária Rádió Mirjam- szerkesztő, al-,segédtechnikus-helyettes


évben/nyáron?

Kifejezetten mozgalmas időszakot tudhatok magam

mögött, ennek minden áldásával és kihívásával együtt. Valamikor az előző nyáron

eszméltem rá, hogy bár több közösség és csapat tagja vagyok, de kevés helyen vagyok

jelen igazán és merem leengedni a pajzsaimat. A sebezhetőnek és megérinthetőnek lenni

kihívásban úgy látom egész szépen haladok, de nyilván nem mindig olyan egyszerű azért.

Van egy nagyon jó ifi csapatunk itt Komárom körül, ahol vezetőként vagyok jelen és

szépen formálódunk együtt. Ami kifejezetten nagy meglepetés, hogy alakult egy fiatal

felnőtt közösség itt Komáromban. Nagyon jó megélni, hogy hasonló korú és élethelyzetű

emberek tudjuk megélni két hetente a közösség élményét és tapasztalatát. Nagy öröm

számomra, hogy úgy tűnik épül a kapcsolat a felvidéki fiatalok és a 8B között. Remélem

ezt a jövőben is sikerül bővíteni. Minél többet átadni abból az otthoniaknak amit az évek

alatt a közösségtől kaptam.


Az elmúlt időszak két legmélyebb lelki élménye számomra egyértelműen a THN és a

Kaptár volt. Utóbbi a felvidéki magyar katolikus fiatalok nagy nyári tábora. Jó volt

megtapasztalni, hogy a Jóisten meglepő módon, irányból és formában tud közel jönni,

koránt sem úgy, akkor és ahogy vártam volna, de megadja azt a löketet, amire szükségem

van és visz tovább az úton. Lelki síkon az elmúlt időszak fő élménye számomra a tisztaság

megértése, be- és elfogadása volt és ennek nyomán a gyümölcseinek a megtapasztalása

volt. Ez indított arra is, hogy a Kaptárban egy tanúságtételt bevállaljak vagy kéttucatnyi

ember előtt ebben a rázós témában. Nem volt semmi kihívás, de utána többekkel volt

nagyon mély és felszabadító beszélgetésünk.

Imatéma

Főként az, hogy ne álljak meg és dőljek hátra a lelki életben, amire hajlamos vagyok, és

hogy le tudjam vetni a régi ember szokásait, amik észrevétlenül és bennem élnek. Azért is

kérnék imát, hogy fel tudjam ismerni és éber legyek arra, hogy mikor, hol és hogyan akar

használni a Főnök és ne ragadjak le az én fantáziám határainál. Ami állandó kihívás

számomra, hogy bár az élet számos területén tapasztalom folyamatosan a gondviselés

működését, de vannak területek és állandó kihívások, ahol nehezen adom át a kontrolt és

gyakran elfogy a bizalmam.

Bornemisza Imre és Ági

(gyerekek: Márton, Marci, Móric;

unoka: Samu és Emánuel)

Itt lakunk: 7626 Pécs, Béla u. 2.

Munka: Ági: védőnőket és szülésznőket

tanítok Pécsen és Kaposváron, emellett

pedig gyász tanácsadóként segítem a

hozzám fordulókat, rajz- és meseterápiás

módszerekkel.

Imre: jelenleg a Deutsche Telekom-nál

dolgozom informatikusként, emellett az

egyetemen (PTE TTK) programozás

alapjait oktatom óraadóként

Hobbi:

Ági: tanulás, olvasás, kiemelten a 20.

század első felének történelme.

Imre: mindenféle műszaki dolog, Linux, programozás, barkácsolás stb., enyhe

netfüggőség.


Imi: Az élet normál folyása mellett volt egy új élményem, ami az idő múlására

emlékeztetett.

Móriccal (12é) sokat jártunk a pumpapályára. Móric bicajjal, én gördeszkával.

Nagy élmény, tényleg kikapcsol. Mindig van benne kihívás is, sikerélmény is.

Megmozgat, javítja az egyensúlyérzéket, emeli az adrenalin-szintet.

Március végén az egyik kanyar kissé magasabbra sikerült a tervezettnél, rosszul estem,

eltörtem a lábam. Megcsavarozták, gipszelték, kezdődött egy nyugisabb életritmus. A

munkában nem zavart, home office van, mindegy, hogy az asztal mellett dolgozom, vagy

az ágyban. Meg kellett tanulnom, hogy nem bírok annyit, és főleg nem a megszokott

tempóban. Egy kis lelki készülés volt ez a harminc év múlva várható állapotra.

A kórházban és a balesettel kapcsolatban amúgy csupa pozitív élményt szereztem,

gyönyörűen felújított kórterem, elektromosan állítható ágyak, csodás kilátás Pécsre,

finom kaja. Élveztem a kalandot a könyökmankóval.

Egyedül talán csak Móric viselte nehezen, hogy nem tudtunk menni a pumpapályára, de

egy osztálytárs szülei sokszor magukkal vitték.

Kiderült, hogy kiöregedtem a gördeszkából, csak nekem elfelejtettek szólni. Ezután majd

talán úszom, vagy valami ilyesmi.

Ági: Az utóbbi fél év során elég "sűrű" volt az életem különféle eseményekben.

Imre gördeszkás balesete miatt sok izgalmat, és főleg én, aggódást éltem át.

Hála Istennek mára már teljesen gyógyultnak mondható a sérült lába.

Családom és munkám körében sok örömöt és kegyelmet élek meg a mindennapokban.

Isten kegyelméből nyáron megszületett második unokánk Emánuel.

Sok örömöt hozott szülei és nagyszülei életébe.

Jelenleg a doktori dolgozatom védésére készülök, melyre reményeim szerint mielőbb sor

kerül.

Mikor és hol volt az eddigi legmeghatározóbb közösségi élményetek?

Imi: A közösséggel kapcsolatban nagyon fontos volt nekem mindig, hogy

normális emberekből áll, megragadott a nyitottság és a humor. Nagyon szeretem a

liturgiát, az énekeket. Fontos volt a tavalyi Rózsaeső Imaest, és nagy öröm, hogy idén

szintén benne lehetek a kórusban.

Jó eséllyel a legklasszabb élmény éppen ma este fog kezdődni, Ági bátorítására

jelentkeztem az öt napos Szent Ignác-i lelkigyakorlatra.

Ha nem lesz még időközben lapzárta, akkor akár írok róla utólag egy rövid beszámolót.

(Vagy majd a következő számba.)

Ági: A Közösség több mint 30 éve mélyen része életemnek.

Nehéz kiemelnem egy-egy mozzanatot, élményt, hiszen a Közösség testvérei részesei

voltak mély elköteleződésemnek Isten felé, az esküvőnkön velünk együtt örültek és

helyett adtak gyermekeink keresztelőjének is. Tanúi jelenlegi életszakaszomnak, amely

munka mellett többek között a nagymamaság

Külön hálát érzek az Úr felé, hogy Marci és Dóri is ebben a közösségben köteleződött el,

így nemcsak vérségi, hanem mély lelki köteléket is megélhetünk Velük a "Nyolc B" által.

Azt gondolom szépen kirajzolódik a Közösség jelenléte és lelkiségének megélése életem

során s ezért kimondhatatlanul hálás vagyok az Úrnak és NYB testvéreinek egyaránt.

Imaszándék

20 éves Matyi fiunknak két éve van egy Colitis Ulcerosa nevű betegsége, ami most 2-3 hete

kiújult. Ez a betegség gyógyíthatatlan, együtt lehet vele élni, állandó odafigyelést igényel.

A fizikai erőnléte romlik. Autószerelőként szeretett volna dolgozni, de ez most kérdésessé

vált, ez érzelmileg mélyen érinti. Szeretnénk kérni közbenjárást, hogy a betegség ne

nehezítse az életét jobban, mint amit keserűség nélkül el tud viselni.

Emellett az útkeresés életszakaszában van (munka vagy tanulás). Szeretnénk ebben is

támogatni lelkileg.

Bornemisza Marci és Dóri

(gyermek: Samu és Emánuel)

Lakhely: Magyaralmás

Közösségi szolgálat, feladat: Alkalmi szolgálatok

lelkigyakorlatokon

Munka/Végzettség: Dóri: Női szabó, Marci:

Vendéglátós/Barista

Hobbi: Dóri: Lovaglás, Kutya, Természet; Marci: Sörfőzés

Darabos Bálint

Lakhely: Kecskemét

Közösségi szolgálat: liturgikus szolgálatok

Dócs Niki

Lakhely: Budapest

Közösségi szolgálat, feladat: THN regisztráció, HK-s

kegytárgybolt leltár (áldott egy feladat! :)), és úgy tűnik,

most mar néhanapján indokolatlan mennyiségű sütisütés

egy-egy Come and See hétvégén :)

Munka, végzettség: egy könyvkiadónál dolgozom mint

szerkesztőségi titkár

Hobbi, érdeklődési terület: zene minden mennyiségben,

utazás és kirándulás, a shoeshine.hu blog koordinálása, és nem utolsó sorban mindenfelé

rendszerezést kívánó tevékenység (lásd fentebb, mert a közösségben mindezt

megélhetem :D)


Mostanában elég nehéz a „hogy vagy?” és a „hogy áll az esküvőszervezés” kérdést

szétválasztani. Bár sokszor nagyon szeretnék csak A Dócs Niki lenni – addig, amíg még az

vagyok :) –, a mindennapjaim, mindennapjaink az októberi esküvőnk szervezésével

telnek.

Amikor már nagyon kétségbe vagyok esve, arra fókuszálok, hogy azon a bizonyos

szombaton 3 órakor belépünk majd a templomba, és megkezdődik az egész nap

csúcspontja: egy

szentmise, ami reméljük, hogy valóban egy közösségi élmény lesz – veletek, a

családjainkkal, a távolabbi barátainkkal, és nem utolsó sorban Istennel. Minden más csak

a körítés. :)


Ahogyan forgattam magamban ezt a kérdést teregetés közben (a másik jó alkalom erre a

mosogatás vagy a fogmosás lett volna, de egyik tevékenység sem volt aktuális), számomra

is meglepő módon egy homokkomáromi THN ugrott be. Valahogyan a sok BT és BB

hétvége, ilyen-olyan közösségi imaest, találkozás és ünneplés közül kiemelkedik

számomra az a 2019- es nyitóest (épp az első BB-s elköteleződésem táborában).

Regisztrációsként a táborozók első imaestjén rendszerint nem tudok részt venni, amihez

már hozzászoktam. Az előtábor alatt azért eljutott a fülembe a fő motívum: aznap este a

befogadásé lesz a főszerep. A „féleresz” alól néha a templom felé lestem, ahol a táborozók

az ajtó előtt várakoztak libasorban, hogy egyesével beléphessenek a templomba, és

megtörténhessen velük az a valami, amivel a közösség számukra aznap estére készült.

Valahogy úgy alakult, hogy hamarabb lezárhattam a szolgálatomat, így a templom felé

vettem az irányt. Már csak pár fiatal várt ott a belépésre. Az „ajtónálló” BT-s bátorított,

hogy vegyek ebben én is részt, majd szinte belökött az ajtón: a templomba lépve a

közösség tagjai és a tábor segítői sorfalat állva vártak a táborozókra – és immáron rám is.

Végigmehettem közöttük, miközben mindenki egy-két kedves szóval, öleléssel, mosollyal

fogadott. Ahogyan a segítők ezzel az egyszerű gesztussal befogadták a táborba érkezőket,

én aznap este megerősödtem abban, hogy a Közösség engem is befogadott, az (akkor még

leendő) lelki családom szeretettel vesz körbe. Emlékszem, hogy miközben az oltár felé

haladtam, átfutott a gondolat a fejemben, hogy talán ilyen (is) lesz a menyország, ahol

ekkora örömmel és szeretettel leszünk egymás iránt a Mennyei Atya jelenlétében! Négy

nappal később pedig, a szombati szentmisében életemben először elköteleződtem BBsként.

Fekete Kristóf

Lakhely: Budapest

Közösségi szolgálat, feladat - általános

Munka, végzettség: Építész, építésvezetés

Hobbi, érdeklődési terület: vitorlázás, olvasás,

gasztronómia, minden ami víz


évben/nyáron?

Az utóbbi időkben a munkahely váltás és az esküvőnk szervezése kötötte le időm és

energiám nagy részét.

Június végétől egy szintén építőipari cégnél dolgozom új területen, így a kihívások és az

új információk nagyban meghatározzák a munkával töltött időmet a beilleszkedésen

kívül.


Egyik nyári THN-es imaestet tudnám kiemelni, amikor kétségbeesetten már már

imádkozni sem tudtam, de egy pár szóval sikerült megtalálni az Istent és az imaesten

végül megkaptam a válaszokat a kérdéseimre, félelmeimre, amik akkor

nagyban meghatározták a jövővel kapcsolatos terveimet. Aznap este béke és nyugalom

töltött be, tudtam, hogy bárhogy is alakul a jövőm, Istennek terve van velem, és

mellettem van mindig.

Kallós Béla és Anita

gyerekek: Teréz, Klára, Bertalan

Lakhely: Nagyhalász, Szabolcs-Szatmár-Bereg

megye

Munkád, végzettséged

Béla: matematikus-matematika tanár, programozó

Anita: magyar-hittan szakos tanár,

gyógypedagógus-logopédus

Hobbi, érdeklődési terület: hitélet-vallásos programok, gyerekek, 8B, szakmánk,

Bélának az informatika, elég szerteágazó egyébként az érdeklődési körünk

Hogy vagytok, mit történt Veletek az elmúlt időszakban?

A nyár munkakereséssel telt Béla számára. Nehéz időszak volt, sok visszautasítást kellet

megemészteni, de végül a Szűzanya születésnapján (szept. 8) állást kapott és már el is

kezdett dolgozni programozóként! Nagyon köszönjük az imáitokat és a sok bátorítást is!

Mi volt a legmeghatározóbb tapasztalatotok a Közösségben?

Az egyik legmeghatározóbb élményünk 1994-ben volt. Részt vettünk a Közösség Lisieuxi

lelkigyakorlatán. A záró szentmise olyan volt, mint a mennyország. Csak a bevonulás 20

percig tartott, kb. 100 pap koncelebrált. Akkor szentelték fel a Közösség első afrikai

származású papját. A szentmise négy órán keresztül tartott, de ez nem tűnt hosszúnak.

Amikor évekkel később összeházasodtunk és megszületett első gyermekünk, akkor egy

pillanatig sem volt kérdés, hogy Teréz lesz a neve… Ami már a kezdetektől vonzott minket

a Közösséghez, az a szépség volt: a Közösségben minden szép!

Király Anita

Lakhely: Mélykút

Végzettség: Számítástechnikai szoftverüzemeltető, Gazdasági

informatikus, Banki szakügyintéző (Ennek ellenére a matek

mindig is a gyenge pontom volt.)

Munka: Irodai adminisztrátor

Hobbi: Olvasás, színház, képeslapozás (Postcrossing- a világ

számos országából kapni, és küldeni valódi lapokat).


Jól telik/telt a nyár. Volt pár jó programom. Például az itthoni közösségemmel a 19. közös

táborunk. Hihetetlen! Pláne, hogy az elsőnél még kamaszok/fiatal felnőttek voltunk, most

meg már 11 gyerek szaladgált körülöttünk (5 család gyerkőcei). Pihenés, munka,

családdal töltött idő is helyet kapott ebben az időszakban. Még nincs vége, vár pár jónak

ígérkező esemény.


Csak egyet nem tudnék kiemelni. A teljesség igénye nélkül megemlítek párat:

- Bárány Tanítványaként az első évben, amikor egy egyébként is hosszúra nyúlt imaest

után páran beültünk a kápolnába imádkozni, majd elmentünk sétálni, végül a

könyvtárban hajnali fél 4-ig beszélgettünk és játszottunk.

- Az utolsó BT hétvége, mikor a Marcell atya előadóban búcsú keksztekercset készítettünk.

- Amikor Bárány Tanítványai Seniorként a Szent Család Boldogsága tagjaival volt közös

képzésünk. (Igen, ilyenek is voltak ám. :D) A közösségi szobában ültünk, és ahogy

végignéztem az örömtől látványosan sugárzó arcokon megállapítottam, hogy mindenki

nagyon szép.

- Az első elköteleződésem Bárány Barátként.

Lehetne még sokáig sorolni. Hála Istennek sok szép élményt adott már az, hogy a

közösséghez tartozom.

Kóczán Kriszta

(3 egyetemista gyerek: Benyovszky Anna, Teréz, Pál)

Lakhely: Sopron.

Családi állapot: özvegy szinglimami.

Munka: Sopron, vasúti rendelő belgyógyász

kardiológus, üzemorvos. Jelenleg online

szakképzésben grafikusnak tanulok.

Hobby: festészet. A Soproni Liszt Ferenc szimfonikus

zenekar nagybőgő szólamában játszom. sport: futás,

úszás, zenés gimnasztika, zarándoklat évente gyalog

Mariazellbe.

A legutóbbi megjelenés óta történt eseményeink:

Palkó fiam folytatja a tanulmányait a Pázmány egyetem informatika karán nagy

kitartással.

Teréz lányom elkezdte a Műegyetem építészmérnöki karán a Mesterképzést.

Anna lányom gyógyszerész doktor lett, elkezdett dolgozni egy patikában Budapesten,

férjével a fészekrakás örömeit és kihívásait élik.

Húsvét után önálló kiállításom volt a Mariazelli gyalogos zarándoklataink élményeiből, a

tavasz ennek jegyében telt. A kiállítás Hegykőn, egy Sopron melletti faluban volt, egy

kedves zarándok társam családi panziójának különtermében. De hogy ne éljem bele

magamat túlságosan a művész életbe, a kenyérkereső munkahelyemen (vasúti rendelő,

Sopron) a feletteseim elismerésekkel motiválnak.

A közösség 50 éves jubileuma alkalmából rendezett kiállításon 2

festményemmel szerepelek megtisztelő társaságban.

Most, hogy így keresem magamban a "legklasszabb/legmeghatározóbb" közösségi

élményemet, inkább sok kedves felvillanó pillanat jut eszembe.

Amikor (még egyetemista koromban) legelőször jártam Homokkomáromban, ezen sorok

olvasóinak egy része még meg sem született talán. Hideg volt és nomád körülmények, de

itt csodálkoztam rá, hogy az apáca is ember, hajat mos és dezodort használ...Egy rajongó,

frissen megtért barátnőm hozott ide, aki mindjárt mondta, hogy ő így szeretne élni, én

viszont inkább különösnek találtam, gondoltam, egyszer érdekes volt megnézni, de ennyi.

Egy laikus testvér ránk nézve csak így hümmögött: én ezt pont fordítva érzem!

Amikor Lisieux-ben közösségi lelkigyakorlat volt, és Jo tánctanítás közben egy

spontán kifakadásával elmagyarázta, milyen, ha a testeddel imádkozol.

Amikor Homokkomáromban nagy hó volt, és az elöljáró kihirdette, hogy másnaptól csak

a konyhában és a kápolnában lesz fűtés, mert elfogyott a fa. Átmentünk a templomba

misére, és mire visszaértünk, megérkezett a tüzelő, nagy kupacban leborítva a kapu elé.

Amikor sok évvel később, miután ide rendszeresen eljártam egy-egy hétvégére, a

férjemmel és néhány hónapos kisbabánkkal is eljöttünk pár napra. Izgultam, mit szól egy

ilyen fura helyhez és társasághoz. Hát azt szólta, hogy ide jöjjünk máskor is, mert itt

szeretnek!

Amikor a közösségben szilvesztereztünk, más kisgyerekes családokkal,

Homokkomáromban és Botfán is. Az újév hajnalán felkelő gyerekek a maradékokat

megtalálták, és "csipszusz" felkiáltással nagy áhítattal majszolták.

Amikor a kardiológiai szakvizsgámhoz szükséges szakmai gyakorlatom Zalaegerszegen

volt, és 3 ovis gyerekemmel Botfán vendégeskedtünk néhány hónapig. A gyerekek a

fürdőkádban sabbatot játszottak, a lényeg a "túlcsordulás" volt, jókat nevettek, úszott

minden, én meg győztem feltakarítani! Nekem élmény volt, hogy sokkal egyszerűbben

élhetek, mint otthon, de a búcsúztatásunkra rendezett szkeccs szerint a közösség a

multitaskingos zsonglőrködésemet látta még így is.

Amikor a "Jurassic parkba" mentünk kirándulni.

Amikor Göncz Árpáddal találkoztunk a budai helyekben.

Amikor Sopronban nyaralt a budapesti ház.

Amikor az Erzsébet teremben összejöttünk, és láttam, hogy vannak testvéreim, akik

szintén hűségesen küzdenek és törekszenek az Isten országába.

Amikor Kecskeméten szétolvadtunk a panel sivatagban a Betánia napokon.

Amikor a Pázmány Informatikai kar épületében jubileumi találkozó volt és sok régi arc

felbukkant.

Amikor csak jövet-menet Budapesten jártamban beugrottam egy kávéra és két jó szóra.

Ha kívülállók kérdezik miért szeretem a közösséget, azt szoktam válaszolni:

Ide mindig jöhetek, szeretettel fogadnak úgy, ahogy épp vagyok, ha beszélgetni akarok,

valaki mindig épp ráér, ha azt szeretném, hogy békén hagyjanak, békén hagynak.

Köszönöm.

Macák Zsolt, Anikó

(Gyerekek: Anna, Kristóf)

Lakhely: Keszthely

Foglalkozás: Zsolti rendszergazda a

nagykanizsai Piarista Iskolában

Anikó főállású hitoktató

Hobbi: Zsolti új hobbija a

mikrokontrollerek világa. Anikó

szívügye a környezetvédelem.

Az elmúlt félév legfontosabb

eseménye volt számunkra, hogy úgy

tűnik, a plébániánkon elkezdődött egy

megújulási folyamat. A Szent Család

templom folyosóján megépült egy kis konyha, a mosdók felújítása, akadálymentesítése

folyamatban van, ami nagyban megkönnyíti közösségi programok szervezését. Új

családok kezdtek el járni a misékre, többször ránk találtak itt nyaraló családok is. A

meghirdetett programjaink a vártnál mindig jobban sikerültek. Idén is szerveztünk két

tábort helyben, ami kiegészült egy, a segítő gimisek számára tartott előtáborral. A táborok

két és fél hete nagyon sok örömöt és élményt adott mind a táborozóknak, mind nekünk,

szervezőknek. Szeptember közepén néhány környékbeli ismerőssel közösen részt

vettünk egy Alpha bemutató napon. Vágyunk arra, hogy a közösségünk ily módon is

megújuljon. Nagyon sajnáljuk, hogy a Betánia Napok elmaradt, viszont Anna részt vett az

unokatesójával a Tini Lelkes Napokon, aminek az idén Keszthely adott otthont, és ez

rengeteget jelentett mindkettejüknek.

Az eddigi legnagyobb közösségi élményünk a közösségben töltött évek voltak, külön

kiemelve a házasságkötésünket. :)

Imaszándék: Erősödjünk meg a családi imában, be tudjuk tölteni a plébánián azt a helyet,

melyet Isten nekünk szánt, és tudjunk a megújulás hatékony eszközei lenni. Gyermekeink

hitbeli növekedése.

Nyéki Tamás

Lakhely: Pápa

Munka, végzettség: kommunikáció- és médiatudományt

végeztem Dunaújvárosban és Pécsett :) A Pápai

Médiacentrumban informatikus pozícióban mindenesként

dolgozom és emellett a Mária Rádió helyi csapatát erősítem.

Hobbi: fotózás, olvasás, úszás


Ebben az évben vettem segítőként jelen a THN-en, ráadásul

egy testhez álló szolgálattal a

média csapatban. Hazafelé az autóban, fogalmaztam meg magamnak, hogy

megtapasztalhattam, milyen az amikor az a bizonyos iga édes, a teher könnyű.

Jelenleg az Exodus90 szervezői által indított egy másik lelki gyakorlatban vagyok benne,

mely Nagyboldogasszonytól tart és Szent Mihály ünnepéig, mely a lelki küzdelemben

erősít, mindamellett hogy az internetezés és kütyü nyomkodás a háttérbe került.


Lassan 5 éve, az első BT hétvége, ahol már érkezésemkor nevemen szólítottak,

nyitottsággal, szeretettel találkoztam. És mindezek után jöttek a liturgiák :)

Pesti Ráhel

Lakhely: Budapest

Végzettség: Pszichológia BA, illusztrátor, jelenleg a Sapientia

tanulok teológiát részismereti képzésben, hogy majd

lelkigondozói képzésre mehessek

Munka: az ökumenikus ifjúsági irodában dolgozom (főleg a

közöspont fesztiválmisszió a terepem), bébiszitterkedem és

illusztrációs projektjeim vannak (pl. mesekönyvek)

Hobbi, érdeklődési terület:


Nyáron:) : Festőtábor - ahol tanulok sok új színt észrevenni, és végignézni naplementéket

úgy, hogy feszülten figyeljek a percenként változó égre, mint valami drámára (ebben segít

a festőtanárunk kommentárja, aki többek között színházi ember is) Söréd - ahol sérült

fiatalokat táboroztatunk olyan családiasan, hogy egy, vagy két segítőre jut egy táborozó.

Akivel én vagyok, ő nem beszél és nehezen mozog - emellett úgy színez a négy ujjával,

hogy minden évben újra elámulok, és bárki jön közelebb vicceskedni kezd és

megsimogatja, vagy megölelgeti (ameddig az illető ott tartózkodik). Így szereti az

embereket - én pedig sokat tanulok tőle. THN - most a kiscsoportom, az utolsó imaest és

utána a tánc jut eszembe - ekkor mind nagyon otthon éreztem magam KözösPont -

Köszönjük az imákat! Áldottan, beszélgetősen, táncolósan, együtt, egymáshoz

megérkezősen alakult több újra meg újra visszatérő betérővel Az augusztus további része

pedig festős, Ádámmal levős, 8B imaközire készülős, baráti talis, év-átgondolós lett (egy

ponttal lecsúsztam a pszichológia MA-ról)


Amikor HK-ban 5 éve leültem a két kertkaput összekötő lépcsőre, és rájöttem, hogy én itt

otthon érzem magam. + Imaszándék Hogy az emberekkel való foglalkozás, mint tágabb

irányom a munka/tanulásom terén tovább bontakozzon konkrétabb lépésekké.

Sümeghy Kata

Lakhely: Érd

Közösségi szolgálat, feladat: budapesti

facebook oldal egyik kezelője vagyok, illetve

időnként shabbat kalácsot sütök, vannak még

alkalmankénti feladatok is: fotó, reggeli

előkészítés :) , imaesteken szolgálat

Munka, végzettség: Magyar Katolikus Püspöki

Konferenciánál dolgozom projektmenedzseri

munkakörben 2017 áprilisa óta, most 2021

decemberétől a meglévő munkám mellett

sajtószolgálati munkatárs is lettem.

Végzettségem: történelem-olasz BA (PPKE-BTK),

vallástörténet MA (PPKE-BTK), egyháztörténet

MA (Róma, Pontificia Università della Santa

Croce)

Hobbi, érdeklődési terület: cukrászat,

szakácsság, mélymulcsos kertművelés,

permakultúra, lakberendezés, női egészség (lelkitesti)


Áprilisban itt volt Ferenc, a pápa. Az előtte lévő két hónap nagyon húzósan telt, sőt utána

a május is... sok-sok lemondással, amit megkövetelt a szervezés. Ezért a nyárba, főleg a

július-augusztusba több pihenést iktattam be. Idén is eljutottam egy hét csendes,

meditációs lelkigyakorlatra a THN idejében, ráéreztem az ízére ennek a fajta imádságnak.


A legmeghatározóbb élményem a közösséggel 2006. szeptember 7-én délután a

Lánchídon volt, amikor láttam a régió nővéreit, akik kis városnézést iktattak be a

budapesti ház megáldása előtt. Ekkor szólítottam meg őket először és hagytam, hogy

meghívjanak Soverébe, az észak-olaszországi házukba. :D

Imaszándék: a kis Fiat 500 színe körvonalazódni látszik: tűzpiros lesz. Köszönöm, ha

fehér helyett, inkább ezért a színért kéritek a Mindenhatót. :)

Szabó László és Ildikó

(Csenge, Mónika)


Szolgálunk: THN, Rózsaeső imaest, 13-ai

engesztelő imanapokon Laci keresztutat

imádkozik.

Laci akolitus:-igeliturgiákat tart kéthetente.

Pedagógusok vagyunk: Laci: kémia-biológia szakos,

Ildikó: magyar-francia, könyvtárpedagógia.

Szeretünk kertészkedni.


Az elmúlt félév nagyon mozgalmas volt minden szempontból. Voltak benne kerek

évfordulók, és fordulópontok: mindkét lányunk befejezte tanulmányait Csenge az

alapszakot, Mónika érettségizett, majd mindketten sikeresen felvételiztek.

Értelemszerűen így a mi életünkben is vannak változások. Hétköznapok és néha

hétvégék a lányok nélkül, ami még nagyon szokatlan a számunkra. Laci változatlanul sok

iskolában tanít, 5 intézmény kb. 300 tanuló, ami sok készüléssel, napi küzdelemmel és

erőfeszítéssel jár. Ezért hálásak vagyunk ha imádkoztok érte/ értünk .

A nyáron sikerült egy hetet a lányokkal közösen kirándulni, Olaszország szépségeit

csodáltuk meg együtt . Sok közös élménnyel gazdagodtunk.


A THN-en való részvétel és szolgálat mindig nagyon sokat ad és újra és újra

rácsodálkozunk, hogy a közösséggel és közösségben mennyire gyümölcsöző együtt

szolgálni.

Tamás Mónika

(Gyermekeim: Anna és Rita)

Lakhelyem: Kalocsa. Családi házban élünk édesanyámmal,

Kofi kutyával és egy befogadott félfarkú kóbor cicával

Micekkel kiegészülve.

Közösségi szolgálatom, feladatom többnyire zenei, illetve

technikai jellegű: THN-en, BB találkozókon, egyéb alkalmak

során zenélek, énekelek, valamint hanganyagok/videók

javítását, készítését, utómunkáit végzem a Megálló projekt

keretein belül.

Hivatásom: Hittanár. Sok éve a Nagyasszonyunk Katolikus

Intézmény tanára vagyok, 11 osztályban tanítom a hittant.

Hobbim, érdeklődési területem: a gitározás, zeneszerzés,

dalok írása, audiovizuális alkotás, és minden ezekhez

köthető technikai ismeretbővítés, eszközpark és

stúdiófejlesztés.

Hogy vagy, mi történt Veled az elmúlt időszakban?

Kalocsán élek édesanyámmal és a kisebbik lányommal Ritával, aki lassan 17 éves lesz. A

nagyobbik lányom Anna 19 éves, ebben a tanévben kezdte meg egyetemi tanulmányait

Szegeden. Izgalmakkal és várakozásokkal telve vágott bele a mechatronikai mérnök

képzésbe, és az önálló élet első szárnypróbálgatásaiba.

Ami engem illet, annyi a változás a megszokottakhoz képest, hogy májusban vettem egy

kis családi házat, ami rengeteg teendőt hozott a mindennapjaim amúgy sem kevés

feladatai közé. Sakkozás az anyagiakkal, a felújítási fázisok megtervezése, mesterek

keresése, lomtalanítás ipari mennyiségben (eközben egy lomból rám borult vastartály

miatti csúnya, 4 napig fekvős, utána járókerettel közlekekedős lábsérülés 2-3 héttel THN

előtt), falbontás (mennyezet rogyással tarkítva), sitthordás, mind emellett az átlagos napi

rutint is csinálni. Szóval az unalom messzire elkerült az utóbbi fél évben.

Azért igyekeztem időt szakítani a lelkem felüdülését szolgáló kedvteléseimre is, mint a

zenélés, videó vágás, és törekedtem jelen lenni a lányaim számára, amikor lelket kellett

ápolni, vagy csak egy jót beszélgetni.

Mi volt a legmeghatározóbb közösségi tapasztalatod?

Közösségi élményként nekem a THN mindig az éves nagygenerált jelenti, ezen belül is

egyik ebédnél a zenekari tagokkal az udvari filagóriánál táboroztunk le és utána órákig

ott ragadtunk egy hihetetlenül értékes, mély, egymásra figyelő beszélgetésre. Csodaszép

megélés volt. Csakúgy, mint az újbóli elköteleződésem.

A másik ilyen élményem már itthon volt, amikor Bartal Jociék meghívtak többünket egy

családi, baráti kerti sütögetésre. Rengeteget nevettünk, jókat ettünk, vicces gyerekkori

sztorik

röpködtek, és amikor ránk sötétedett, akkor ott az udvaron énekeltünk tábortűzi dalokat

és

dicsőítő dalokat is a fiúk zenei kísérete mellett. Fel se tűnt, hogy este 11óra lett,

beszippantott

az együttlét öröme, időtlen nyugalma. Talán a menny is ilyesmi lesz.

Imaszándékként a Közösség szándékait jelölném meg, mint állandó elemet. Ezen felül a

lányaim istenkapcsolatának fejlődéséért szeretnék imát kérni, hogy eljussanak a

személyes

megtérésre a tanult és otthonról hozott hiten túl, illetve a családi kapcsolati sérülések

gyógyulásáért. Magammal kapcsolatban pedig azért, hogy legyen elég erőm, kitartásom a

házikó újítására, anélkül, hogy lelkem kárt szenvedne és ha valahonnan még teremnének

anyagi források erre, az maga lenne a csoda.

Istennek legyen hála mindnyájatokért!

Viola Márk


Budapest (Homokkomáromhoz kapcsolódó

közösségi jelenlét)

Férfi szerzetesi ág

Szeidel Péter atya

Lakhely: 1094 Budapest, Bokréta utca 35.

Közösségi szolgálat, feladat: a budapesti közösségi jelenlét

felelőse, templomigazgató, autófelelős, kuka felelős,

karbantartó kisebb dolgokban, telefon-számítógép-internet

figyelő/felügyelő

Munka, végzettség: lelkipásztor. Építész mérnök, teológiai

végzettség: lelkiségi teológia MA, mentálhigiénés szakirányú

továbbképzés, bibliodráma vezető

Hobbi, érdeklődési terület: technika, sport, természet,

fotózás


A nyaram elég békésen telt el.

Legfontosabb esemény a homokkomáromi Táborhegyi Napok voltak. Sokat készültem rá,

főleg magamhoz képest, hiszen Balázs atyával én voltam az egyik előadó. Feladatom

leginkább az előadások mozgalmasabbá tétele volt. Ezen sokat ötleteltünk együtt

Balázzsal. Jó volt, hogy a lelki család tagjai és a fiatalok is vevők voltak a

kezdeményezéseinkre.

A többi élményem leginkább a Balatonhoz kötődik, ahová családommal rövidebb időkre,

illetve a közösséggel néhány napra tudunk lemenni. Jó volt részt venni Veronika Mária

nővér születésnapján is.

A fennmaradó időben budapesti már-már szokásos életemet éltem. Ez egyszerre volt

kicsit lazább az időbeosztást illetően, ugyanakkor nem hiányoztak a meglepetések,

hívások, találkozások sem.

A jövő felé bizakodóan nézek. A közösség megszavazta az itteni új létformánkat, a

közösségi jelenlétet. Ezt próbáljuk együtt felfedezni és megélni a laikus ág itteni tagjaival,

illetve a templomi közösséggel együttműködve.

Újdonság lesz ebben az évben a Come and See szolgálatból jövő fiatalok itteni

közösségének indulása. Lehetséges, hogy egy új felnőtt hittan csoport is indul

lelkészségünkön.

Jó évkezdést mindenkinek!

Budapest

Laikus ág

Kiss Attila és Zsuzska

(lányaink: Blanka és Kinga)

Lakhely Budapest IX.

Véglegesen elkötelezett laikusok

Közösségi szolgálat, feladat: a Bp-Hk centrum

háztanácsának tagjai vagyunk, Zsuzska a magyarországi

laikusok felelőse, a szolgálataink vegyesek: sabbat-szervezés,

grafikai munkák, Betánia-napokon műhelymunka

Munka, végzettség: Attila egy traktorcégnél könyvel angolul

(germanisztika-hittan szak) Zsuzska jelenleg grafikus, volt

latintanár (klasszika-filológia-hittan szak, majd grafika)

Hobbi, érdeklődési terület: irodalom, színház, opera,

képzőművészet, túrázás...


Az elmúlt egy évben-fél évben magánéleti szempontból a helyünket kerestük az új

lakásunkban, az elrendezkedés eléggé elhúzódott és még mindig tart, de már élhető

persze, kezdjük megszokni, megszeretni. :) Közösségi szinten egy hosszú keresést éltünk

meg az elmúlt időszakban, elég jól kirajzolódott, hogy itt Budapesten mi mire vagyunk

elegek és mire nem, úgy tűnik, hogy a Közösségi Jelenlét (Présence communautaire) lesz

az a forma, amiben leginkább meg tudjuk élni a közösségi hivatásunkat az ide tartozó

laikus családok és Péter atya személyében. Megkaptuk az engedélyt az indulásra és ezzel

a megnyugtató fejelménnyel ugorhattunk a nyárba. Részemről (Zsuzska) nagy szükség

volt arra, hogy két hónapra teljes távolságot vegyek a közösségi feladatoktól, a nyár egyik

csúcspontja az volt, amikor elmehettem pár napra teljesen egyedül a Mátrába egy

erdőszéli házikóba semmit sem csinálni, pihenni, majd Attilával kettesben is tudtunk pár

napot tölteni. Sokfelé jöttünk-mentünk, gyerekeknek táborok stb, családilag szintén egy

mátrai kirándulós hét volt a legjobb, nagy öröm számunkra, hogy a gyerekek is szeretik

az erdőt, a természetet. A Betánia Napok viszont nagyon hiányzott ezen a nyáron...


Hú, nagyon nehéz erre válaszolni, sok-sok meghatározó élményünk volt... az első a 2007-

es THN volt, jegyespárként mentünk, és akkor ismertük meg a Közösséget, ez eléggé átütő

élmény volt, egyfajta megérkezés az Egyházba (pedig előtte is elég jó körökben

mozogtunk). Nagy hatással volt ránk a Bárány Tanítványok elköteleződése, az a

radikalitás, amiről az elköteleződési szöveg szólt! Nem volt kérdés, hogy ősszel mi is

elkezdjük a képzést, és tulajdonképpen ebben a 3 évben kapott tapasztalat alapozta meg

a közösségi hivatásunkat.

Egy másik eset, de inkább kaland meg az volt, amikor a régi lakásunkba beszökött egy

undorító nagy patkány, pedig sabbatra vártuk a Közösséget. Nem részletezem, hogy

milyen borzasztó állapotba került a konyhánk és idegileg én is (Kinga még csak fél éves

volt). A vége az lett, hogy engem a gyerekekkel kimenekítettek és átjött Péter és Theresia,

és a tetkós szomszédunk no meg a kutyája segítségével elkapták a dögöt, utána még órákig

pakolták és fertőtlenítették a bútorokat... na ilyen ez a 8B.

Berényi Jocó és Szamóca

(Gyerekek: Teréz, Mirjam, Eszter, Zsófi; unokák: Barna, Benjámin)


Lakhely: Kecskemét

Munkánk, hobbink: Szamóca: tanítóként dolgoztam betegségemig az orgoványi

iskolában, ha lehetséges, gyógyulásom után szeretném ezt folytatni. Mióta itthon vagyok

elkezdtem zongorázni, illetve az angol nyelvvel is próbálkozom, bár ez most kicsit

háttérbe szorult. Ezen kívül nagyon szeretek újságpapírból kosarakat fonni, ez feltölt,

kikapcsol, olcsó és praktikus ☺!

Jocó: Tavaly óta 18 év kihagyás után ismét villanyszerelőként dolgozom egy

mezőgazdasági gépgyártó cégnél. Sokszor állítanak új kihívások elé, mint pl. új

szerelőcsarnok elektromos vezérlése, gépjárművek villamossági szerelése, ipari

megfigyelő kamerarendszer telepítése.

Hogy vagytok, mi történt Veletek az elmúlt időszakban?

Jól vagyunk. Április végén megszületett a második kisunokánk, Benjámin. Különleges

feladat nagyszülőnek lenni, mindig feltölt, sok örömet ad, ha a kicsikkel lehetünk.

Fantasztikus gyerekek, nagyszerű szülők, igazán büszkék vagyunk rájuk!

Szép nyarunk volt, igyekeztünk töltekezni, élményekkel gazdagodni. Annál is inkább, mert

a betegség miatti hosszú kihagyás után szeptembertől újra munkába álltam (Szamóca).

Sikerült egy igazán nyugalmas (talán túlzottan is) állást találnom egy idősgondozó

szolgálatnál, egyelőre napi 4 órában, de kezdésnek talán éppen erre van szükségem. A

lelki feltöltődés nagyon hiányzott a nyárból, reméljük ezt az év folyamán sikerül

bepótolni.

Imaszándékként most is lelki és testi gyógyulásokért kérnénk az imátokat a

családunkban.

Mi volt a legmeghatározóbb közösségi tapasztalatotok?

Nehéz egyet kiemelni a közösségi élmények közül. Mindkettőnk életét meghatározta és

alapjaiban változtatta meg annak idején Péliföld. Aztán mikor újra visszataláltunk a

közösséghez, már Kecskeméten, szintén sok mindent átformált bennünk Isten. Ebből az

időből ragadnánk ki egy élményt, ami az első kecskeméti pünkösdi imaesthez kötődik. Egy

másik eseményről késve érkeztünk, szinte beestünk erre az alkalomra, elmélyülni sem

volt igazán idő. Tudtuk, hogy közbenjáró imát kell mondanunk, amiben nem igazán volt

gyakorlatunk. Nem fűztünk nagy reményeket az egészhez, de Istennek más tervei voltak

erre az estére. Ahogy behozták az Oltáriszentséget, valami megváltozott. Olyan kézzel

foghatóan, olyan tűzzel volt jelen Isten, amit talán azóta se tapasztaltunk meg ilyen erővel.

Lélekben nyugvások sorozata következett, és mi egy hihetetlenül nagy ujjongást, egészen

egyszerű, de nagyon mély kapcsolatot éltünk meg Istennel, amit megtapasztaltak azok is,

akikért közbenjártunk. Talán sosem imádkoztunk még másfél óráig egyfolytában ilyen

tűzzel a szívünkben! Gyakran jut eszünkbe ez az élmény, sokszor adott már erőt, ha

elcsüggedtünk, vagy megingott a hitünk.

Gyorgyovich Miklós és Elvira

(Levente, Domonkos, Rita Anna, Mária Klára)


Lakhely: Piliscsaba

Közösségi szolgálat, feladat: Elvira a Betánia

napok szervezésében vállalt oroszlánrészt

Végzettségünket tekintve mindketten

szociológusok vagyunk. Miki jelenleg szociológus

kutatóként dolgozik a Századvég Alapítványnál, én

pedig itthon vagyok a gyerekekkel.

Közös családi hobbink a természetjárás, bár mióta

két éve kertes házba költöztünk megritkultak a

kirándulások. Nagy tervünk, hogy közösen

végigjárjuk az Országos Kéktúrát, amit el is

kezdtünk két éve. Miki nagyon szeret a kertünkben

tevékenykedni, én inkább ennek a munkának az

eredményét gyűjtöm be és teszem az asztalra. ☺

Még kezdők vagyunk benne, de szeretjük.


Miki: Személyes lelki életemben nagyobb előrelépésnek tekinthető, hogy tavasszal részt

vettem egy Szentlélek szemináriumon, ahová egy több éve tartó lelki sivatagos

időszakomban mentem el Elvira unszolására, de nagy szkepszissel vettem részt. Többször

is gondoltam rá, hogy abbahagyom, mert valahogy nem érintett meg egyik előadás és

beszélgetés sem, de végül egy májusi alkalommal a Szentléleknek egy

olyan, tanúságtételbe illő, "tankönyvi" kiáradását éltem meg, mikor imádkoztak értem,

hogy nem túlozva, máig ennek emlékével kelek és fekszem, próbálom felfogni, megérteni,

mi is történt, mi a feladatom Isten tervében, hogyan tudnék élénkebb kapcsolatban lenni

vele. Emellett részt vettünk első THN-ünkön, szintén meghatározó lelki és közösségi

élményekkel. Most pedig készülünk az ideiglenes elköteleződésünkre. A profán

életemben pedig nagy szám, hogy bár 6 éve toltam magam előtt, egy homokkomáromi

felkészülős hét után végre letettem a doktori szigorlatomat, úgyhogy most két évem van

megírni a disszertációm.


Miki: Ha globálisan értem a kérdést (és a mindenkori, súlyos 5 éves 8B-s múltunkra

gondolok), azt kell mondjam, hogy a legelső tapasztalás, a 2018-as Rózsaeső imaest volt

egyben a legmeghatározóbb élményünk, hiszen ott jutottunk arra a döntésre, hogy

rendben, felkeressük a közösséget. Ha az azóta eltelt időszakra gondolok, két eseményt

tudok megnevezni: Egyfelől az imaesteken és egyéb nyílt közösségi alkalmakon történő

"kórusszolgálat", ami lelkileg is mindig rendkívül felemelő élmény, így talán ez a

legkedvesebb feladat számomra. A másik a most 2023. nyári THN. Egyfelől a program is

új oldalát mutatta meg a közösségnek, másfelől a szolgálataink által úgy éreztem, most

egy nagyobb lépést tehettünk a közösség felé, idetatartozóbbnak érzem most magunkat,

mint előtte.

Borbás Pepe és Mirjam

(Máté, Abigél és Jonatán )

Lakhely: Budapest

Próbaidő

Közösség szolgálat, feladat: Közös: sabbat

előkészítése, Pepe: fotózás, újságszerkesztés,

Mirjam: liturgikus táncok

Munka, végzettség: Pepe művészettörténész,

teológus, a Piarista Múzeum vezetője, Mirjam

8. éve hivatásos anyuka, a Corvinuson végzett

turizmus-vendéglátás szakon és nem

mellesleg cukrász, és most már Kanga- és

RTM-tréner

Hobbi, érdeklődési terület: Közös:

kirándulás, Pepe: írás, olvasás, film, gyűjtés,

sport; Mirjam: futás, kézműveskedés, sütésfőzés

Hogy vagyunk, mi történt velünk az elmúlt időszakban?

Nagyon hálásak vagyunk a budapesti közösségért, heti szinten testvéri találkozást,

megtartó erőt jelent, különösen is a shabbatok fontosak számunkra, a terhek lerakása, a

közös ünnep, közös ima. De nyáron Homokkomáromban is otthonra leltünk, ahol két

felvonásban összesen 30 napot töltöttünk. Mérhetetlenül élveztük a csendet, az udvart, a

természetet, a találkozásokat, a sétákat, és főleg a kápolna, az Oltáriszentség közelségét, a

mindennapi liturgiát és szentmisét, nagyon gyümölcsözőek voltak az itt töltött napok, és

hát azt is éreztük, hogy szívesen élnénk a kolostor közelében hosszabb távon is. A nyarat

megint kimaxoltuk, amikor csak tudtunk, menekültünk Budapestről, fantasztikus

helyeket jártunk (Tisza-tó és Szlovénia), rengeteg időt töltöttünk a természetben.

Augusztus vége óta nehéz is visszatérni Budapestre, és folytatni a korábbi életünket,

jövőre már nagyon szeretnénk vidékre költözni, ami óriási váltás lesz munka, iskolaóvoda

terén. Pepe már egy ideje igyekszik elengedni a Piarista Múzeumot, most még

szeretné megcsinálni a legfontosabb dolgokat, vagy amik még kedvesek a számára, és

előkészíteni az átadást. Mirjam rendületlenül tartja a Kangatrainingeket a fiatal

anyukáknak, ő és az anyukák – akik egyre többen vannak – nagyon élvezik a közös

mozgást. Máté már 2.-os, elkezdett fociedzésre járni, és nagyon szeret biciklizni is. Abigél

nagycsoportos lett, egyre kiegyensúlyozottabb, rajta látszik, hogy most év elejétől lubickol

az oviban, örömmel megy, nagyon élvezi. Jonatán most lett 3 éves, de még marad itthon

Mirjammal, illetve együtt járnak Kangatrainingeket tartani.

Imaszándék:

Szabadságért, ráhagyatkozásért, hogy felismerjük, hová hív minket Jézus lakhely, munka,

szolgálat terén, hogy merjünk akár mindent feladva 0-ról kezdeni. Amit biztos, hogy

nagyon szeretnénk: kertes ház gyümölcsfákkal, konyhakerttel.

Pécs

Nővérág

Versegi Beáta Mária /Szentháromságról

nev. Beáta Mária

Közösségi szolgálat, feladat: A pécsi ház nővérelöljárója

Munka, végzettség: "Felnőttképzés, Egyetemi okatás

(Spirituális teol., Antropológia, "Szupervízió, mint tanulás)

Szupervízió, Coaching, Mindfulness-tréner

Hobbi, érdeklődési terület: Mozgás- testtudat, tánc

Mi történt velem az elmúlt hónapokban?

Nem is tudom... Semmi különös és sok minden. Arra jöttem rá, hogy nekem most a pécsi

letelepedés a fő élettémám. Ez tölti ki leginkább a gondolataimat, érzelmeit. Most

másodszor élem meg azt, mit jelent egy közösség letelepedésében, megalapításában

benne lenni úgy testközelből. Folyamatos jelenben, present continuous azt tudom

mondani: alapítunk, alapítok. Ez a dolgom: Kapcsolódni felfelé, egymáshoz, másokhoz;

türelmesen, de elszántan gyökeret ereszteni ebbe a földbe.

A kutyás téma ebben is benne van. Nagyon érdekes, ahogy kutyasétáltatás alatt

találkozom pl. a mérnökkel, aki a leendő házunkat tervezte, váltunk pár szót és megy ki

ki a maga útján. Vagy szintén sétáltatás közben mutatkozunk be egymásnak azzal a

hölggyel- Gabival- aki Margit és Krisztina évfolyam társa volt a szakirányú képzésen. Vagy

amikor a Serapichum Kollégium újdonsült igazgatónőjével megyünk kutyát sétáltatni és

közben nyilván ismerkedünk egymással a hivatalos kereteken kívül is.

Na de ami legutóbb történt, és amire nagyon büszke vagyok, az, ahogyan összeállítottuk

közösen a "Boldogulj" önismereti műhelysorozat a Nyolc Boldogság Közösség tagjaival,

című egyetemistáknak meghirdetett programunkat. Ugyan még nem kezdtük el, de

annyira zseniálisan állt össze, egyszerűen, összehangolva, inspirálva, mindenki ismereteit

beletéve, régit és újat egyaránt és ráadásul gyorsan. Remélem erről majd fogunk nektek

hírt adni.

Imaszándéknak írom: édesanyámért, akinek térd protézis műtétje lesz október

közepén. Az építkezésért. A Seraphicum Kollégiummal való együttműködésért, és az

apostoli munkáinkért.

Megtestesülésről nevezett Krisztina nővér

Közösségi szolgálat, feladat: ez Pécsen még kialakulóban van

Hobbi, érdeklődési terület: színezés


Júniusban sikeresen államvizsgáztam, úgyhogy most már

diplomás tanulásmódszertani tanácsadó (is) vagyok. A portfólióm

témája „Tanulásmódszertani eszközök a lelkigyakorlatos

folyamat szolgálatában”, szóval hasznosítható és eléggé

gyakorlati. Ha valaki szeretne ötleteket meríteni belőle, szívesen

elküldöm. A nyár elég sűrű volt, több lelkigyakorlatot is tartottunk

(Beátával és/vagy Margit nővérrel): Bonyhádon egy több, mint 30 éve együtt imádkozó,

szolgáló imacsoportnak, az Antióchián belül egy pécsi egyetemi csoportnak. A kaposvári

és pécsi egyházmegye első keresztény egyetemi gólyatáborán imaestet tartottunk és a

THN-en is volt néhány feladatunk.

A közbeeső időben foglalkoztunk a július elején indult építkezéssel, a jövőtervezéssel, de

pihenni is tudtam. Hosszabb időt töltöttem a szüleimnél és meglátogattam Márta nővért

Miszlán. Illetve előkészültem egy következő – nem kell megijedni, csak 2 féléves –

képzésre: Keresztény coaching és vezetés (Pünkösdi Teológiai Főiskola). Már el is indult

a képzés a múlt héten. Mindent az egyetemistákért!


Hála Istennek sok olyan volt, ami örömet adott és jónéhány olyan is, ami alapjaiban

meghatározta az életemet. Mivel idén ünnepeltem az ezüstfogadalmam kiemelek egy

eseményt, ami a hivatásomhoz kötődik. Részt vettem egy hivatástisztázó lelkigyakorlaton,

Autrey-ban (Franciaország), 1997-ben. Ezt kifejezetten olyan közösségi tagoknak

szervezték, akik már a szerzetesi hivatás felé vonzódtak. A pénteki keresztút alatti

közbenjáráson átéltek teljesen felszabadítottak arra, hogy „belevágjak” ebbe a kalandba.

Anélkül, hogy kételkednék Istenben, vagy önmagamban.

Imaszándék

A közösségi ház felújítása. Hogy minden rendben menjen és gyorsan haladjon.

Isten Országáról nevezett Margit nővér

Közösségi szolgálat, feladat: ez Pécsen még kialakulóban

van

Munka, végzettség: vallástudomány szakos

bölcsészdiploma, idegenforgalmi szakmenedzser okj (na ezt

vajon hányan tudták?!)

Hobbi, érdeklődési terület: természet!!!

Hódmezővásárhely (közösségi jelenlét)

Laikus ág

Farkas Feri és Erika

Öt felnőtt gyermekünk van: Áron, Feri, Emánuel, Mirjám

és Noémi. Feri és Mirjam házasok, így "jóvoltukból" öt

kisgyermek boldog nagyszülei is vagyunk. Unokáink:

Liza, Mira, Máté, Abigél és Jonatán.

Véglegesen elköteleződött laikus tagok

Közösségi életünk egyik dimenziója, hogy itt helyben

jelen vagyunk az itteni egyházi közösségben. Heti

rendszerességgel tartunk szentségimádást, Feri

lelkipásztori munkatársként is szolgál. A közös

imádságokon és a testvéri kapcsolatokon keresztül

tudjuk egyszerű módon megélni a Nyolc Boldogság

lelkiségét, illetve képviselni a Közösséget.

Egy kisebb mezőgazdasági családi gazdaságunk van.

Szabadidőnkben szívesen hallgatunk dicsőítő vagy zsidó

zenéket. Szeretünk kegyhelyeket látogatni itthon és külföldön.

Mi történt velünk az elmúlt hónapokban a hódmezővásárhelyi jelenlétben?

Nos, a szokásostól eltérően nem tartottunk nyári szünetet a templomi programjainkban,

a keddenkénti igeliturgiában és Szentségimádásban, amiken többnyire a Noémi által

vezetett kis dicsőítő csapat is szolgál.

Sőt májusban, júliusban és szeptember elején egész estés imaesteket is tartottunk,

melyekre nem csak helybeliek jönnek.

A szeptemberi alkalom különlegessége volt, hogy Edit-Mirjam nővér is részt vett rajta, aki

hosszabb időre itthon van Manilából, és Varga Attila atya is csatlakozott hozzánk,

elsősorban a gyóntatás szolgálatával.

Időnként azért megfordultunk Budapesten is lelki, illetve családi találkozókon. Persze

Győrben is voltunk Feriéknél.

Még mindig kapunk leveleket a tavaly megjelent könyvünk olvasóitól. Ezek igen

megérintőek, egyben inspirálóak. Úgyhogy készül a folytatás ..., egy következő könyv.

Ez egyben imaszándék is felétek.

Legerősebb közösségi élmény?

Talán amiről a Tenyerembe írtalak könyvemben is beszámoltam. A péliföldszentkereszti

évek, de azon belül is az a bizonyos "szivárványos" lelkigyakorlat. (Ld. im.: 84-88 o.)

Imaszándékaink:

- A januárra gyermeket váró Áronékért. (Fiú lesz!!)

- A Vásárhelyre hazaköltözött Noémi lányunk hivatásáért.

- Hódmezővásárhelyi szolgálatainkért

Kecskemét

Közösségi jelenlét

Takács Gábor és Marcsi

(Gyerekek: Anna, Márk, Dani)

Véglegesen elköteleződött laikusok

Medjugorje

Nővérág

Szendrei Bernadett

örökfogadalmas nővér


Sziasztok! Én jól vagyok, nagyon szép volt az elmúlt fél évem. Sok zarándok jött, és tanúja

voltam Isten csodáinak. Néha egy-egy magyar csoporttal is találkoztam,

Szentségimádásra, szentmisére, vagy egy kávéra befogadtuk őket a házunkba. Egész

nyáron voltak nálunk fiatalok is, több hétre jöttek általában, amit szintén szép volt látni,

hogyan érinti meg őket Isten kegyelme. Elkezdtünk dolgozni azon is, hogy

kinyomtathassuk magyarul a medjugorjei üzeneteket könyvben. Mivel én fűzöm egybe

az egészet, így minden üzenetet átolvashatok, ami nagy ajándék nekem. A családom is

bővült otthon, három nagyon cuki unokaöcsém is született az elmúlt fél évben.

Eddigi legszebb közösségi élményem mi volt?

Akár hogy is gondolkodom, mindig az jut eszembe, hogy az örökfogadalmam volt életem

legboldogabb napja.

Imaszándék: imádkozzunk a papokért!

Papi Testvériség

Csernai Balázs

Lakhely: Veszpre m

Közösségi szolgálat, feladat: papkodok :)

Munka, végzettség: Veszpre mben vagyok ple ba nos,

egyetemi lelke sz, biblikus ta rgyakat taní tok a fo iskola n, ill.

az egyha zmegye pasztora lis e lete nek terveze se ben

szolga lok, ennek kerete ben a szino dus egyha zmegyei

szakasza t koordina lom.

Hobbi, érdeklődési terület: Amikor lehet, szeretek a

terme szetben lenni – tu ra zni, biciklizni, horga szni, sí elni –

ido ja ra snak megfelelo en.

Hatházi Róbert

Kecskeme t, Szent Csala d Ple ba nia

Ivanics Zoltán

Kecskeme t, Szent Csala d Ple ba nia

Varga Attila

Kiszombor, Nagyboldogasszony Ple ba nia

Zoom_2023_2_Jubileumi_kiadás

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?