Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
A szemem látta egész határ.
Elmegy? Talán mégsem egészen,
Meglátom majd az örök vízen
Hisz a Szépség maga az Isten
S lelkemben ott lesz, hiszem, hiszem!
Fekete István e verse volt apukám gyászjelentésén, aki a névnapomom, augusztus 11 én
ment el. Ez az esemény tette különlegessé a nyaramat. Egyszerre volt természetes ,
magától értetődő és fájdalmas a halála. Súlyos tüdőbeteg volt , készült is már elmenni,
békésen, szépen halt meg. Halálával valahogy jobban megértettem - már ha még lehet -
hogy mennyire közel van a földi élet és a égi. Apukám a halálos ágyán először ezt
mondta: Istenem , mi lesz velem? Majd: Istenem segíts! Anyukám imádkozott mellette
hangosan ,és amikor azt gondolta hogy már nem hallja, abbahagyta, erre apukám ennyit
mondott: folytasd az imát !
Ezután már többet nem szólt.
Utolsó éveiben sokat imádkozott , érezhetően közelebb került Istenhez, naponta "ment
szentségimádásra" online... hálás vagyok Érte, azért hogy így halt meg, és hogy híg már
az "örök vízen" dicsérheti Istent.
Íme az idei nyaram legkiemelkedőbb és legáldottabb eseménye , köszönöm hogy
megoszthattam veletek !
Sziráki Erzsébet, Keresztről nevezett Mária
nővér
Közösségi szolgálatod, feladatod: Gazdasági ügyek, házgondnok,
kazánfűtő, sekrestyés, kegytárgyboltos, alkalmazottak
(takarítónő és karbantartó) munkáinak koordinálása, kert, park,
növények, kutya, macska gondozása.
Munka, végzettség: Pasztorális tanácsadó, lelkigondozó.
Hobbi, érdeklődési terület: túra, kutya, csillagászat
Incze-Ferencz Eszter
A nővérágban jelölt, a közös képzést végzi
Közösségi szolgálat: Homokkomáromban a rám bízott
feladatokat és szolgálatokat végzem el
Hobbi, érdeklődési terület: olvasás, fantasy könyv/film, zene,
kézműveskedés, fotózás, zenehallgatás, csendes séta, barátokkal
együtt lenni, túrázás
Hogy vagy, mi történt Veled az elmúlt fél évben/nyáron?
Az elmúlt félév, különösképpen is a nyár mozgalmas és intenzív volt. Részem lehetett
felemelő, csodálatos élményekben, de mélységekben is. A THN után meglátogattam a
családomat, találkozhattam a barátaimmal, eltölthettem egy hetet csendes, személyesen
kísért lelkigyakorlaton. Meghatározó hónapok vannak mögöttem, új dolgokat tanultam az
életről, magamról meg Istenről. Mindez szükséges volt. Hiszek abban, hogy ezek az