Zoom_2023_2_Jubileumi_kiadás

Sokszor kiemeled, hogy milyen sokat tanultál Isten „kicsinyeitől”, szellemi
fogyatékos gyermekektől, hajléktalanoktól. Mesélnél erről egy picit?
A közösségben hosszabb-rövidebb ideig mindig éltek „befogadottak”, olyan szegények,
akiknek sehol nem volt helyük a világban. A velük való kapcsolat egyszerűsége,
őszintesége, kölcsönössége nekem természetes volt, sokat adott. Naponta jöttek olyan
„vándorok” (Franciaországban a hajléktalanok az úton vándorolnak), akik egy-két napig
maradtak, és nekem olyan öröm volt fogadni őket, beszélgetni velük, ételt adni, valahogy
magukkal hozták Isten országát, amiről Jézus azt mondja, hogy köztük van. Sok évig éltem
olyan családokkal is, akik Down-kóros kisgyereket fogadtak örökbe, ők az életünket
vidámmá, játékossá tették, és sokszor olyan bölcsességekre tanítottak, amit mi felnőttek
nem tudnánk kitalálni. Egy történet a sok közül. Egy imaközösség jött hozzánk hétvégére,
és köztük volt egy vak nő. Megdöbbentünk, amikor rájöttünk, hogy ez a hölgy korábban
már járt nálunk, súlyos pszichiátriai betegség jött ki rajta, és megvakította magát. Nem
tudtuk, mit kezdjünk a helyzettel. És
akkor a kis Down-kórós Sarah kézen
fogta, és azt mondta neki: gyere,
bújócskázzunk! A hölgy pedig
örömmel ment vele… Budapesten
önkéntesként bekapcsolódtam a
„Csak egyet” szolgálat missziójába.
Ez egy nappali melegedő
hajléktalanok számára, ahol hetente
egyszer együtt imádkoztam,
dicsőítettem, beszélgettem velük, és
mindig úgy jöttem el, hogy ez most
tényleg Isten országa volt!
2022-ben Budapestről Te is Homokkomáromba költöztél. A főváros
szerelmeseként milyen volt Neked ez a váltás? „Boldogság, ami ingyen van” és
„Mesésnek látni a helyet, ahol élünk” című facebook-posztjaid alapján úgy tűnik,
hogy a természet szépségeinek, a virágoknak, felhőknek is nagyon tudsz örülni,
illetve talán tudatosan is keresed, hogy milyen hétköznapi, sokszor észrevétlen
dolgokért lehetünk hálásak a környezetünkben.
Mikor két évvel ezelőtt 3 nővér leköltözött Homokkomáromba, úgy voltam vele, jó,
menjenek, csak én maradhassak Budapesten! Aztán időnként én is elmentem
Homokkomáromba, láttam, hogy milyen áldás van a házon, Budapesten pedig egyre
vékonykább lett a közösségi élet. Kilenc hónap alatt az Úr bennem is kimunkálta a döntést,
hogy utánuk menjek. Időről időre kell egy új kezdet, egy nagy lépés a hitben, elengedni,
ami jó volt, de amibe belekényelmesedtünk, és Istennel együtt menni oda, ahova Ő hív. A
FB-posztjaim tényleg rólam szólnak, bennem van ez a játékosság, az örömteli
rácsodálkozás képessége a szép, meglepő vagy vicces dolgokra, elég, ha látom, hogy a
kövek között kinyílt egy kis virág, hogy a felhőnek angyal alakja van, vagy a cica elvágólag