Hetedhét határon

– Igen, rászántam.
Ekkor ért oda hozzájuk Samu. Ráröppent Mozdi kéményére.
– Sziasztok!– üdvözölte őket. – Tényleg kirándulni mentek?
– Hát, teszünk egy kísérletet – mondta óvatosan Mozdi.
– És… nem bánnátok, ha veletek tartanék?
– Éppenséggel elkelne a segítség – vágta rá Gőzi.
– Füttyszó helyett te adhatnád helyettem a hangokat – indítványozta az öreg
mozdony.
– Ezer örömmel! – ugrándozott a madárka. – És mikor indulnánk?
– Amint elcsendesedik az erdő, idejövünk, és megpróbáljuk öreg barátunkat kimozdítani
– felelte Gőzi.
– De mégis hogyan? – sopánkodott a mozdony.
– Előbb magamhoz erősítelek, aztán pedig addig tornáztatlak, amíg be nem
indulsz.
– Nono! – pöffentett rémülten Mozdi. – Én a rozsdás kerekeimmel jó, ha egyáltalán
döcögni tudok.
– Mi sem futóversenyre gondoltunk! – kuncogott Samu.
Mozdi izgatottan várta, hogy besötétedjen. Ám amint a távolból meghallotta
az ismerős zakatolást, ismét inába szállt a bátorsága.
– Jaj, annyira, de annyira félek! – szepegett.
– Nyugi, vigyázunk rád – nyugtatgatta Gőzi, s amilyen közel csak tudott, barátja
oldalához igazodott. – Látod ezt a zsineget? Ezt most hozzád rögzítem, te pedig
lassan, nagyon lassan ide-oda himbálod magad. Meglásd, előbb-utóbb megmoccannak
a kerekeid!
– Pillanat! Kitépem az útból a gazokat – tüsténkedett a sármány.
Gőzi addig a mozdony ütközőjére tekerte az erős kötelet.
– És most végezzünk néhány próbát! – mondta.
Mozdi engedelmesen himbálózni kezdett. Csak úgy recsegett-ropogott minden
porcikája. Samu visszaröppent a kéményére és onnan vezényelt.
– Egy, kettő, háááá-rom! És akkor megint: egy, kettő, háááá-rom!
Néhány erőteljesebb rántás után Mozdi valóban kizökkent a helyéről. Gőzi óvatosan
húzta, billegtette az öreg mozdonyt. Addig-addig ráncigálta, igazgatta, amíg
a nehéz kerekeket rá nem tudta irányítani a másik sínpárra.
– Sikerült, sikerült! – bökte meg Mozdit örömében a kis mozdony. – Akkor figyelem!
Most ezzel a kampóval még magamhoz csatollak. Így, ni! Már indulhatunk
is! – kiáltott lelkesen. – Samu, te is készen állsz?
– Igen! – rikkantott a sármány a kéményről.
Mozdi minden erejét összeszedte. Az első nekirugaszkodáskor nagyot zökkent,
aztán kissé botladozva, nyikorogva, de elindult Gőzi mögött a jól ismert úton.
Az erdő vén tölgyei, bükkjei, nagylevelű hársai, kökény- és szederbokrai messziről
6.